29. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek

Oldalak: « 1 2 ... 74 ... 82 83 [84] 85 86 ... 94 ... 112 113 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Vajda Eszter
KARANTÉN


bossy
offline
RPG hsz: 170
Összes hsz: 891
Írta: 2019. március 10. 16:32 | Link

É D E S E M

Baszki.
Túlzás lenne arra gondolni, és nem is akarok, hogy az öcsém gyilkos, vagy, hogy az öcsém cserbenhagyásos gyilkos, vagy, hogy az apám ÉS az öcsém gyilkos, csak eltussolták - és ki tudja még mi mást -, és látod, annak ellenére, hogy azt mondtam, nem akarok ilyenekre gondolni, máris túlgondoltam. Miért nem derült ki. Ha nem is derült ki, miért nem mondta el. Nem láttam az autót, nem láttam a benne okozott károkat, de a hülye is tudja, hogy ha szervízben van egy ennyire erős jármű, akkor ott történnie kellett valaminek, és már nem azért, de még senki nem javíttatott azért kocsit, mert egy nő, unalomból, rátette a motorházra a seggét.
Egy pillanatra átfut gerincemen a hideg.
Oké, ne lássunk ebbe többet annál, mint ami.
Tekintetem ide-oda ugrál arcodon, egy pillanatra összeszorítom ajkaim, szinte már kibukik belőlem a következő kérdést, de szóról szóra, betéve ismerem a szabályokat, és akkor sem szegném meg őket, ha az életem múlna rajta. A mi szabályaink. Először válasz, utána kérdés. Szinte már ösztönösen követem őket. Mélyen szívom be orromon a köztünk feszülő levegőt, ahogy fájdalmasan nagyot dobban a szívem, és hirtelen nem tudom eldönteni, hogy a kérdésedtől, vagy a reakciómtól ijedek meg jobban.
- Nem tudom. - félek, félek attól, hogy igen, félek attól, hogy mi lesz, ha igen, félek attól, hogy újra a rossz személybe, annyi, annyi mindentől félek, hogy reggelig folytathatnám a sort. - Félek, hogy az leszek - és újra rosszul fog végződni. - Te vezettél?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

but sometimes girls just want to have fun, the poetry inside of me is warm like a gun
Vajda Richárd
Független varázsló


kisvajda||fontosabb, mint a globális felmelegedés
offline
RPG hsz: 192
Összes hsz: 538
Írta: 2019. március 10. 16:45 | Link

Erzsi


A testemen végigfut a hideg. A válasz elnémít és kiborít, a számszéle megrándul, a pillantásom közénk, az asztalon fekvő színes itallapra esik, és érzem: megrémülök.
A gondolatok gyors egymásutánban kavarognak a fejemben; nem lehetsz szerelmes, még nem, még nem állok rá készen, még nem tudlak átengedni valaki másnak, még nem megy, még nem, nem, nem.
- Nem - mondom ki rekedten, és felpillantva rád, a tekintetemmel kérlek, hogy ne kérdezz rá a névre, hiszen anélkül is pontosan tudod ki volt, hogy hangosan is kimondanám. Egyébként sem szeretném megtenni. Kimondani. Túlságosan is féltem őt ahhoz. Mintha bármit is számítana, hogy kimondom vagy sem. Mintha bárki is tudhatná, hogy miről van szó. A saját gondomról inkább a te, a mi közös gondunkra terelem át a szót. Mert, ha szerelmes leszel, és nem vagyok ostoba, az leszel, ha már most félsz tőle, akkor baj van. - Találkozgattok?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Vajda Eszter
KARANTÉN


bossy
offline
RPG hsz: 170
Összes hsz: 891
Írta: 2019. március 10. 16:59 | Link

É D E S E M

Próbálok elmosolyodni, de csak addig jutok, hogy szinte már bűnbánatosan süssem le szemeim, amiért hirtelen végtelenül haragszom magamra, hiszen nézz magadra, Ricsi, te is szerelmes vagy, neked is van valakid. Nem kellene emiatt összeugornia a gyomromnak, nem kellene rosszul éreznem magam, nem kellene azt hinnem, hogy majd emiatt foglak elveszíteni. Mert félek ettől, és bárhogy is próbálom hitegetni magam, amióta elkezdődött a kampány, amióta Lili bekerült az életünkbe, érzem, hogy egyre távolabb kerülsz tőlem, pedig én még mindig kétségbeesetten kapaszkodom beléd. Szeretném ezért nem a barátnődet okolni. Tényleg. Nagyon kedvelem Lilit, nagyon könnyen, magától értetődően vagyok vele kedves, néha meg mernék rá esküdni, hogy rettenetesen közeli barátnők vagyunk, de a politika mindig is az életünk része volt. Egyedül ez változott.
Nagyot nyelek. Szóval nem te vezettél. Csodálatos. Egy újabb dolog, amiben képtelen lennék téged látni hibásként, akkor is, ha az voltál.
- Néha. Mondjuk - túlzás lenne azt mondanom, hogy randizunk, különben is gyűlölöm azt a szót. Gyerekes, egyszerű, felületes, csupa olyan dolog, amibe nem akarok belekezdeni, aminek, nem is olyan mélyen, az ellenkezőjére vágyok. Arcom összekulcsolt ujjainkra hajtom, így nézek rád. - Mi lesz most, Ricsi?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

but sometimes girls just want to have fun, the poetry inside of me is warm like a gun
Vajda Richárd
Független varázsló


kisvajda||fontosabb, mint a globális felmelegedés
offline
RPG hsz: 192
Összes hsz: 538
Írta: 2019. március 10. 17:47 | Link

Erzsi


Néha. El tudom képzelni. Bárcsak ne tudnám...
Szivarral a számban pöfékelek, s közben szabad kezemmel a poharat tartom, úgy nézek le rád. Hüvelykujjammal futólag megsimítom az arcod.
- Nem tudom - fújom ki a füstöt az asztalunk mellé, talpam a most rohadt menő trash zene ütemét tapossa. - Egyelőre még várunk. Nem tudok semmit; nem hallottam semmit, se azt, hogy életben van-e, se azt, hogy ha igen, akkor emlékszik-e, egyáltalán látott vagy felismert-e minket. Minden kérdéses.
A szemeidet kutatom.
- Haragszol rám valamiért? - hogy mostanában kevesebb időt töltünk együtt, hogy a megkérdezésed nélkül hoztam be valakit a családunkba, hogy talán megváltoztam, hogy egyre több a titok, hogy van, amit sohasem mondhatok el neked...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Vajda Eszter
KARANTÉN


bossy
offline
RPG hsz: 170
Összes hsz: 891
Írta: 2019. március 10. 17:54 | Link

É D E S E M

Annyi mindent nem tudunk. Jobb szemöldököm megemelkedik, elhúzom szám szélét. Amíg ketten voltunk - szinte röhöghetnékem támad a gondolttól, ketten a világ ellen -, amíg együtt csináltunk mindent, nem volt olyan, hogy nem tudom. Te nem ütöttél el embereket. Nekem nem kellett bevetnem a kisujjam, hogy kiszedjem belőled az életed. Nem voltak egymás előtt titkaink, és nem voltak megoldhatatlan problémáink.
- Úgy érzem mintha valaki más - és pontosan tudjuk, ki, pedig ez volt az egyik szabályom ma estére, hogy nem hozom fel sem őt, sem a nevét,  és látod, látod, a saját ígéreteim szegem meg, hogy újra közel férkőzhessek hozzád, mégis hogyan tartsam így össze magam? - kezdené átvenni a helyem az életedben.
És olyan, mintha a lelkem tépné ki éppen a mellkasomból, fáj, sajog, és képes lennék sírni tőle, de annál én sokkal több, sokkal jobb vagyok, ez pedig sem Lili, sem a kapcsolatotok ellen nem szól. Egyszerűen csak gyűlölök emberek miatt sírni.
- Mennyire szereted őt?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

but sometimes girls just want to have fun, the poetry inside of me is warm like a gun
Thomas Middleton
Prefektus Navine, Edictum főszerkesztő, Uralkodó Unikornis, Ötödikes diák


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 721
Összes hsz: 3373
Írta: 2019. március 10. 17:58 | Link

RILEY
késő délután a WestEnd mozinál | x

Alig várom, hogy többet megtudjak a filmekről. Persze, nem türelmetlenkedem. Nem szokásom. Az izgatottság annál inkább. Kicsit ráncolom a homlokom aztán.
- Ízelítő? - pislogok érdeklődőn Rileyra. Egy ilyen mozgóképi alkotásnál mit mondunk ízelítőnek? Amennyire el vagyok foglalva a poszterekkel meg a mozizótársammal, azt észre sem veszem, hogy a kisebb képernyőkön ott mennek ezek a bizonyos trailerek. Vagyis hát látom, hogy megy ott valami, csak nem fogom fel, mi. Túl sok a behatás.
Bólogatok a Marry Poppinst illetően. Megjegyzem magamnak, hogy akkor ezt megnézzem. Akár majd egyszer a férfival, akár Liam bácsival.
- Sci-fi... - ismétlem meg nagyon halkan a számomra új kifejezést, de erre nem kérdezek rá külön, mert túságosan elmerengek az Űrdongó plakátot nézve. Visszakapom aztán rá tágra nyílt... igazából a világ minden dolgára nyílt szemeimet, figyelve arra, amit a Bohém Rapszódiáról mond.
- Ú, hát persze! - kurjantom el magam a pénztárok előtti tér sokaságának kellős közepén, mit sem törődve vele, hogy hányan kapják oda a fejüket.
- Queen! Ismerem őket, Liam bácsinak van pár dala tőlük - újságolom, hogy képben vagyok ám. Mindig random teszek fel otthon egy-egy lemezt a gyűjteményből, aztán persze elolvasgatom, mit hallok épp. Ez a banda tényleg baromi klassz. Amit pedig Riley mond el a frontemberről, azt eltátott szájjal hallgatom. A melegségről nekem persze egyből gyámom jut eszembe - hsizen tudomásom szerint ő az egyetlen meleg ember, akit ismerek - és maga a tény különös érzéssel tölt el, hogy bárkinek külön fel kell vállalnia az irányultságát. Nem nagyon értem én ezt. Mármint nem azt, hogy valaki ezt teszi, hanem azt, hogy miért kell tennie.
- Betegség? Milyen betegsége volt? - vonom össze szemöldököm.
- Ezek mind irtó jónak tűnnek - tekintek fel újra a filmkínálatra, a bőség teljes zavarában, miközben hagyom magam ölelgetni. Nem csak hagyom, hanem néha meg is simogatom kicsit a férfi kezét, karját, vagy csak úgy megfogom.
- Nézhetjük az Űrdongót? - pillantok fel rá kérőn. Legszívesebben az összesre beülnék most rögtön, különösen a Queen mozira, viszont ez a hatalmas, sárga, barátságos robot túlságosan vonz. Aranyosnak tűnik nagyon és főleg olyasminek, amilyenhez még csak hasonlót sem láttam. Talán elképzelni se tudtam.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Vajda Richárd
Független varázsló


kisvajda||fontosabb, mint a globális felmelegedés
offline
RPG hsz: 192
Összes hsz: 538
Írta: 2019. március 10. 18:06 | Link

Erzsi


Az üres pohár alig koppan az asztalon, azt máris elviszik, és másikat hoznak cserébe. A whisky mellé koktél is érkezik - neked.
Mikor ismét ketten maradunk, én egészen közel hajolok hozzád, és a tekintetemet már-már a tiédbe erőszakolva szólalok meg. A hangom ellentmondást nem tűrő komolysággal harsan.
- Ide figyelj - rántok egyet az ujjadon is, hogy ezzel további nyomatékot adjak szavaimnak. A szivart kikapom a számból. - A kampány nagyban hozzájárul ehhez az egészhez. De ígérem, amint vége, közöttünk ismét ugyanolyan lesz minden, mint előtte volt.
Már ami a titkokat illeti. Lili remélhetőleg marad. Kisujjamat behajlítva szorítok rá a tiédre, és egy korty whisky után újra meggyújtom az időközben elalvó szivarvéget.
- Amennyire szeretni tudok - mondom, míg a dohány életre keltésén dolgozom. Ha mások előtt szégyellem is, előtted soha. - Apa mondott valami furát? Amire nem számítottál?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Vajda Eszter
KARANTÉN


bossy
offline
RPG hsz: 170
Összes hsz: 891
Írta: 2019. március 10. 18:27 | Link

É D E S E M

Ajkamba harapok, erősen, ahogy rád nézek, és valamiféle mosolyt erőltetek az arcomra, de azért nem viszem túlzásba. Nem szeretek gyenge lenni, sosem erre tanítottak, nem szeretek megtörni - feltűnt már bárkinek, hány dolgot soroltam fel az elmúlt percekben, amiket nem szeretek magamban, a világban, de még egyet sem, amit igen? Nincs értelme hazudnom neked, sem a szavaimmal, sem a tetteimmel, jobban ismersz bárkinél és bárminél ezen a világon, azonnal észrevennéd, azonnal rajtakapnál.
- Remélem - bólintok rá. Csak legyen így. Aprót szusszanok, ahogy arcom újra a kezeinkre simítom, az egészen a hajhagymákig bizsereg a csattanás emlékétől, de már nem fáj-
- Azt mondta, nem haragszik, és, hogy újra olyan vagyok, mint akkor - annyira, annyira kísértetiesen hasonlítotok egymásra, hogy az egészen megrémít.
- Mi lesz, ha ugyanaz fog történni? Nem akarom, hogy megint rajtatok menjen át ez az.. egész.
Tudom, hogy miattam rajtuk csattant szinte minden, a sajtó, az ítélkező pillantások, és annyira, annyira sajnálom az egészet, még most is.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

but sometimes girls just want to have fun, the poetry inside of me is warm like a gun
Vajda Richárd
Független varázsló


kisvajda||fontosabb, mint a globális felmelegedés
offline
RPG hsz: 192
Összes hsz: 538
Írta: 2019. március 10. 18:44 | Link

Erzsi


Nem nehéz kihallani a hangodból a kételyt. Rád pillantok, és bár az aggodalom, amit érzel, rám is átragad, azt az alkohol oldja, lassacskán tompulni kezdek. A tagjaim könnyebbé válnak, az arcodat fürkésző szemeim pedig üvegessé. Nem érzek semmit, léggömbként lebegek, és az enyémbe kapaszkodó ujjad a madzag, ami nem hagy eltűnni a semmiben.
- Kétszer nem történhet meg ugyanaz - felelem nyugodtan, hangom beleolvad a zenébe. Belégzés, bent tartás, kilégzés, füsttömeg, jégkoccanás, korty. Rád nézek. - Ha elköltöznék, velem jönnél?
Fogalmam sincs, mi lesz az elütött nő ügyével, hogy apa mennyi terhet képes még a vállára venni, hogy mi lesz a kampánnyal, bukok-e vagy a győzelem ideköt majd, hogy az életem milyen irányt vesz április negyedikén.
Azt az egyet tudom, hogy aznap minden megváltozik.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Vajda Eszter
KARANTÉN


bossy
offline
RPG hsz: 170
Összes hsz: 891
Írta: 2019. március 10. 18:53 | Link

É D E S E M

Hangod nyugtatóan visszhangzik koponyámban, hullámzik a csontok alatt, úgy érzem maga tőlük, mint egy óceánon hintázó csónak. Hiszek neked, hinni akarok neked, szeretném, ha igazad lenne. Szemöldökeim gyanakodva húzódnak össze, most az én ujjam feszül meg a tiéden. Nem hagyhatsz itt, Ricsi. Nem hagyhatsz egyedül te is, nem maradhatok egyedül újra.
- Bárhová - nem kell gondolkoznom a válaszon, holott tudom, mennyit jelent ez, hogy így, most kimondva sokkal több súlya van, mégis. Soha nem válaszolnék erre másként. Lehunyom szemeim. - Hogy jutottunk idáig?
Szeretném, ha csak feleannyira hangzana drámainak, mint amilyen így, kimondva. Tudom, hogy az alkoholtól sokkal, sokkal érzékenyebbé válok, de hiába próbálnánk meg tagadni. Mindketten rengeteget változtunk az itt töltött idő alatt, sokkal, sokkal másabbak vagyunk, még ha a világ nem is látja, ha most rá kellene néznem az akkori énemre, szinte rá sem ismernék, és tudom, hogy te is hasonlóan érzel. Egyikőnk sem gondolt akkor még arra, hogy te szerelmes leszel valakibe, egyikőnk sem gondolt akkor még arra, hogy nekem egy idő után már nem lesz elég ez, a felelőtlenség, a komolytalanság.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

but sometimes girls just want to have fun, the poetry inside of me is warm like a gun
Vajda Richárd
Független varázsló


kisvajda||fontosabb, mint a globális felmelegedés
offline
RPG hsz: 192
Összes hsz: 538
Írta: 2019. március 10. 19:30 | Link

Erzsi


- Nem - csóválom meg a fejem, és leteszem az asztalra a szivart. Elég volt, most már csak az italomat akarom élvezni. - Ha jól időzítünk. Beszélni fogok valakivel, aki ezzel foglalkozik. Sárközit nem akarom belevonni, ennek iskolán kívül kell történnie.
Csak az a lényeg, hogy amíg a tanulás kezdeti fázisában vagyunk, ne legyen körülöttünk balhé. Úgy vettem észre, hogy apa csak akkor figyel minket ennyire tüzetesen, mikor a központban vagyunk. Vissza kell húzódnunk, nagyon-nagyon adnunk kell a látszatra, és olyan közel tartani magunkhoz apát, amennyire csak lehetséges.
Annyira szeretem őt, ő a példaképem, a mintám, az életem legmeghatározóbb személye, és tessék, mostanra ő vált a legnagyobb ellenségemmé is. Senki sem bánthatja a testvéremet. Még ő sem.
- Figyelek - pislantok rád hosszan, hogy csak mondd, gyerünk, ki vele, legyen bármi is az, én nyugodt maradok, én nem az apám vagyok, a szavaidnak nem lesz következménye.
Aztán megáll a kezemben a pohár, utolsót koccannak benne a jégkockák. A hangod hallatán ledermedek, a nyelvem némán szánt végig a szájpadlásomon. Nem választom el tőled a tekintetem, a tiédbe kulcsolt kisujjam sem mozdul. Csak nézlek.
Aztán megiszom az utolsó kortyot, és az üres poharat telire cserélve bólintok néhány aprót.
- Direkt? - kérdezem. Csak ez érdekel. Az ujjam megfeszül a tiéden, hiába szeretném, hogy ne így történjen.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Vajda Eszter
KARANTÉN


bossy
offline
RPG hsz: 170
Összes hsz: 891
Írta: 2019. március 10. 19:34 | Link

É D E S E M

Megemelem egyik szemöldököm, ahogy hallgatlak, végül aprót bólintok. Legyen. Csináljuk. Bízom benned, tudom, hogy bármire képes vagy.
Beszívva alsó ajkam nyalok rajta végig, a rá tapadó szirupos ízen, ahogy arcod vizslatom, próbálom kitalálni, mire gondolsz, miközben beszélek, kitalálni belőle, mit fogsz tenni, mi fog történni. Lassan kieresztve a tüdőmbe szoruló levegőt ingatom meg nemlegesen fejem, ujjam megremeg a tiéd szorítása alatt.
- Neked akartam - nem hazudok. Nincs miért hazudnom. Tény, hogy az elmúlt egy-két napban haragudtam Lilire, amiért csak vele foglalkozott, én pedig a háttérbe szorultam, de tudom, hogy a testvérem boldog vele, és ez nagyon sokat jelent nekem. Nem akarok magyarázkodni, mert nem érzem magam bűnösnek. Leírtam Lilinek, hogy bíznia kell Ricsiben, és ez, a kép, nálunk nem igazán számít semminek, mert ha meg akarja csalni, akkor azt semmiképp nem egy telefonos applikáción keresztül fogja csinálni. Összeszorítva ajkaim várok, magam sem tudom pontosan, hogy mire.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

but sometimes girls just want to have fun, the poetry inside of me is warm like a gun
Vajda Richárd
Független varázsló


kisvajda||fontosabb, mint a globális felmelegedés
offline
RPG hsz: 192
Összes hsz: 538
Írta: 2019. március 12. 12:12 | Link

Erzsi


Ha van valaki, aki alááshatja a döntéseimet és keresztezheti az utamat a vágyaim felé, az te vagy - és persze édesapánk. Csak amíg neki nem mindent önszántamból mondok el, addig neked igen. Amit tudsz, azt azért tudod, mert elmondtam. Szinte mindent elmondok neked.
Bólintok, ajkaim jobboldalas mosolyban ívelnek felfelé, majd megvonom a vállam, és úgy rázom meg a fejem, hogy lásd és érezd is, nem számít. Jól sült el.
Vagy hát...
Lehet költözünk a Kajmán-szigetekre, de Lili és köztem nincs probléma. Vagy, hm. Nem, nincs. Arról, hogy Cath-tel találkoztam, nem fog tudni.
- Jól tetted - mondom ki végső meggyőződésem. - Nekem akartad, neki sikerült. Tudod, örülök, hogy te vagy a testvérem, és tudhatom, hogy még egy ilyen kényes helyzetben is mellettem állsz.
Még megszorítom az ujjad, majd elengedem, és kényelmesen hátradőlök a bőrkanapén. Imádom ezt a helyet, a felszolgáló csajok rövid kis shortját, a magassarkú cipőiket, a zenét meg a bánásmódot, amit csak azért kapunk, mert ismerik a nevünk.
Mondhat nekem bárki bármit, hogy a pénz nem boldogít, hogy a gazdagok magányosak...
Nekünk mindenünk meg van.
- Az az igazság... - kortyolok a whiskyből - hogy nem vagyok biztos a saját elköteleződésemben. Nem biztos, hogy egész életem során hűséges maradok.
Míg beszélek, a tekintetem ide-oda vándorol a helyiségben. Néha visszapillantok rád is, a szemeidbe nézek, a reakcióid figyelem. A hangom nyugodt, őszintén beszélek veled.
Azt hiszem, itt állunk a felnőttkor küszöbén, ahol már nem a kviddics a legfontosabb meg az, hogy hülyeségekkel bosszantsuk egymást.
- Tudom, hogy szereted Lilit, és ha ő nem lesz, szeretni fogsz mást is. De azt is tudom, hogy láss bármit is, soha nem lépnél ellenem. És én sem fogok ellened. Soha. Utálom az összes Ombozit, ezt már most szeretném leszögezni, és nem tetszik, hogy összejársz velük, de... ez a te döntésed kell legyen, és senki sem szólhat bele. Oké? Senki - előredőlök, államat a tiéddel egy szintbe, az asztal lapjára állítom, és a szemeidet kezdem figyelni.
Se apa, se én.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Vajda Eszter
KARANTÉN


bossy
offline
RPG hsz: 170
Összes hsz: 891
Írta: 2019. március 12. 13:16 | Link

Elmosolyodom, halványan megrándul a szám széle, mert az, amit mondasz, ahogy mondod, hogy tudom, mennyire komolyan gondolod, és nem csak engem akarsz megnyugtatni vele, meghat. Pedig nem szeretek érzelmes lenni, és gyűlölöm, ha valaki látja rajtam, ami belül folyik, de jól esik, mindennél jobban esik.
- Mindig melletted állok, Ricsi - lehet, hogy nem tetszik a döntése, lehet, hogy van, amikor nem támogatom a tetteit, de mindig, mindenhol mellette vagyok, és akkor sem lenne ez másképp, ha valaki kést szegezne a torkomhoz. Ő a testvérem. Ő az egyetlen testvérem, az egyetlen, aki számít, és ha valaki ennyire fontos neked, akkor megtanulod elfogadni a dolgait, ha mosolyogsz rajtuk, ha nem, mert a tény, hogy él, hogy van, fontosabbá válik minden másnál.
Megkönnyebbülten szusszanok fel, elfekszem a kanapén, fejem az öledbe hajtom, lábaim a kartámláról lógatom le, és pontosan tudom, hogy ezért senki nem fog megszólni. Először össze-, majd felvonom szemöldökeim, így pillantok fel rád, tekintetem le se veszem arcodról.
- Miben nem vagy biztos? - sok elköteleződés van most a vállán. A választások, a barátnője, felelősségek, rengeteg felelősség, és nem tudom pontosan, melyikre is gondol most, de bármi is legyen a válasza, meg fogom érteni, mindig megértem, ítéletek nélkül.
Kicsit elbiggyesztem ajkaim, de ez nem jelenti azt, hogy nincs igaza.
- Miért utálod őket?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

but sometimes girls just want to have fun, the poetry inside of me is warm like a gun
Egervári Zalán
Aurortanonc


Princess
offline
RPG hsz: 58
Összes hsz: 145
Írta: 2019. március 16. 14:41 | Link

Blossom


Szinte megcsillant a férfi szeme, amint beugrott neki végre a lány. - Igen, erre már emlékszem. Akármilyen kérdést tett fel órán, mindig téged szólított fel, pedig nem is jelentkeztél. Olyankor mindig arra gondoltam milyen nehéz lehet. Az a sok tudás, ami ehhez kell nekem sose volt meg - hozta fel a kissé megkopott képet az egyik feledhető iskolai napról. Mégis, szinte biztos volt benne, hogy akkor is reménytelenül ücsörgött a padban, akár egy zsák liszt.
- Merre dolgozol?
- tette fel a lánnyal egyszerre a kérdését. Zslán elnevette magát, és lehajtotta a fejét. - Aurortanonc vagyok a Sárkányölőben, de igen, Pesten élek - adta meg végül a választ. Egyszerűbb lenne neki Tatán maradni, de egyszerűen tudta, hogy Léda még nem áll készen arra, hogy ketté váljanak. Vagy talán ő nem az.
Meglepetésként érte, amikor a lány a legkülönbözőbb dolgokat kezdte el a kezébe pakolni. Nem csak összegyűrt papírok és blokkok voltak a kupacban, de tükörtől kezdve minifésűn át rágóig minden. Kész túlélőszett.
- Ugyan, semmi gond. Legalább most már azt is tudom, hogy ha világvége ütne be, akkor túlélném veled - adta vissza mosolyogva a motyókat.
- Először is válaszd ki a jegyet, amit szeretnél - hajoltak mind a ketten közelebb az automatához, hogy lássák mi is történik. Az eddigi távolságtartás valahogy teljesen eltűnt már. - Napijegy, igen ott - ütköztek egymásnak a kezeik, ahogy Zalán meg akarta mutatni pontosan melyik, a lány meg közben valószínűleg pont észrevette a megfelelőt. - Ha csak odaútra szeretnél, akkor egy, ééés kosárba. Aztán csak fizetni kell - magyarázta tovább a férfi az automatás jegyvásárlás rejtelmeit. - Oda, oda kell - mutogatta a papírpénzes adagolót, de a gép behúzta, aztán ki vissza is dobta. Ezt még eljátszották kétszer, kicsit kisimítgatták a pénzt, de továbbra is ugyanaz volt az adagoló válasza.
- Nah várj csak! - emelte fel mutatóuuját Zalán, és előkapta a pénztárcáját a zsebéből. Elkezdte bedobálni az apróit, és lássanak csodát, a gép elkezdte kinyomtatni a jegyet. Ha a lány ki akarta volna fizetni, akkor csak nemet intett volna a kezével, és félszegen hozzátette volna: - Legalább muszáj lesz még minimum egyszer találkoznunk.
- Akkor gyerünk - invitálta a beléptetők felé Blossomot vigyorogva. Bal szája sarkában megjelent egy kis gödröcske, aki mindig csak jelentős események alkalmával mutatkozik meg.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Blossom Miles
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 60
Összes hsz: 159
Írta: 2019. március 18. 15:11 | Link

Zalán
- Ez kétségtelenül rám vall - bólintottam, bár a pontos napra már nem emlékeztem. A bájitaltan tanár általában engem szólított fel az órákon, akkor is, amikor akadt jelentkező. Mindig úgy gondoltam, hogy csak azért kedvelt, mert én nem erőlködtem, hogy elnyerjem a figyelmét, csak ültem a padban és felelgettem neki. Már elsőben felfedezte, hogy van némi affinitásom a tantárgyához, onnantól pedig én lettem a sztár az óráján, holott erre nem igazán vágytam. Miután ő felfigyelt rám, a legtöbb diáktársam meglátta bennem a lehetőséget, és majdnem mindenkinek én tartottam korrepetálást, mert a világért nem vívtam volna ki Félagund prof ellenszenvét esetleges csalásokkal.
- Bogolyfalván, a rendelőben - mondtam gyorsan, miután kimosolyogtam magam a szituáción, aztán meghallgattam az ő válaszát is.
- Egy ideig én is aurornak akartam menni, de anyám valószínűleg kicsinált volna. Vagy mindennap sírna, ami még rosszabb lenne - nem kérdeztem rá, hogy akkor miért nem Tatán lakik, mert nem éreztem, hogy rám tartozott volna. Nem szeretek tolakodó vagy zavaró lenni, ami sajnos nem sok volt egyetemi szaktársamról nem mondható el. Igyekeztem is, hogy minél hamarabb eltűnjek arról a helyről.
- Az biztos, hogy túlélnéd velem, de nem csak a táskám tartalma miatt - mosolyogtam vissza. Az biztos, hogy rengeteg túlélési ösztön szorult belém, és ha szükséges lenne, akkor elő is tudnám szedni onnan, ahová anyám rejtette nevelésem során.  
Csak figyeltem, ahogy Zalán nyomogatja a képernyőt és próbáltam a lehető legkevésbé fogalmatlannak látszani. Az egyetlen mugli település, ahová gyakran járok az Sopron, ott viszont nincs metró, úgyhogy eddig az automatával való harcokat megúsztam. Mikor a fiú készségesen kifizette a jegyemet, rögtön felé nyújtottam az ezrest, de el is tettem, amint elutasította. A családomban rengetegszer játszották el, hogy ki fog jobban megsértődni, ha a másik nem veszi el a pénzt, ami engem mindig idegesített, így elfogadtam az ajánlatot, miszerint akkor majd máskor visszafizetem. Kikaptam a gépből a jegyemet és elindultam arrafelé, amerre a fiú mutatott. Minthogy még sosem metróztam, kissé esetlenül próbálkoztam a jegyem érvényesítésével. Annyiban legalább biztos voltam, hogy ezt meg kell csinálni, ebben egyezett a buszokkal. Mona kicsit ódzkodott a bejöveteltől, de valahogy csak sikerült berángantom. Csak mikor beléptünk, vettem észre, hogy kutyák szájkosárral szállhatnak fel. A mi dolgaink Zalán kezében voltak, ezért megálltam és felemeltem Monát, mielőtt valaki rálépne, vagy esetleg ő okozna sérülést valakinek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Emily Dorothea Fisher
Házvezető Eridon, Tanár, Mestertanonc Tanár, Bogolyfalvi Tanács tag, Edictum szerkesztő, Karácsonyi Manó, Navigátor, Staff, Avatarfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


Littlebird | Millie
offline
RPG hsz: 380
Összes hsz: 1065
Írta: 2019. március 20. 22:48 | Link

Édeseim
öltözetem

Az életben a legnehezebb döntés, ha hátat fordítasz mindennek, ami korábban te voltál, mindennek, ami valaha téged alkotott. Hátat fordítottam a világomnak, elhagytam benne mindent és mindenkit, ami vagy aki fontos volt. Ahogy Adrian meghozta a maga döntését, úgy hoztam meg én is, azzal a kivétellel, hogy én Cole szemébe nézve kértem, hogy adjon nekem teret és időt. Nem tudtam neki megmondani, hogy mennyit, csak azt, hogy időre van szükségem. Tudom, hogy borzalmas dolog ilyet kérni valakitől, akiről tudod, hogy jobban szeret, mint a saját életét. Én is jobban szeretem, lemondanék a sajátomról érte. De abban a lelkiállapotban, amiben voltam, én lettem volna számára a legnagyobb méreg, és ha valamit, ezt nem akartam.
A hely felé közeledve, érzem, ahogy a pánik egyre jobban eluralkodik rajtam. Nyirkos a tenyerem, és hirtelen úgy érzem, hogy a szoknyámat húzogatnom kell. Mintha nem illene rám, pedig a kedvencem. Igen, Emily Fisher azt mondja egy szoknyára, hogy az a kedvence. Világvége, üdvözöllek. Nem élvezem úgy a kellemes koratavaszi időt, az illatokat, mint korábban, félek, hogy mi van, ha nem tetszem a bátyámnak, hogy mi van, ha már nem szeret. Rápillantok a mellettem haladóra, próbálom az arcából kiolvasni, hogy mit gondol, hátha egy-egy gondolatfoszlányra reagálna a mimikája.
- Félek, hogy utálni fog minket.
Szinte egyszerre léptünk ki az életéből, és most egyszerre lépünk vissza. Egyedül nem tudtam volna eljönni, így is leginkább azért haladok, mert Adrian halad. Felpillantok az ablakokra, az égő villanyra. Itt van. Nem tudom, hogy egyedül-e, de itt van. Gyors léptekkel lépek felfelé a lépcsőkön, majd az utolsó métereken, lopva megtörölt, de még mindig hideg ujjaimat a mellettem haladó ujjai közé csúsztatom, reszketek. Sosem féltem még ennyire.
- Ma egész szép vagy, Adri.
Próbálom terelni a kellemetlen gondolataimat, amíg csak meg nem érkezünk az ajtó elé. Ez az az ajtó, az utolsó visszafordulási pont, még egyszer ránézek Adrianre, felemelem a kezem, de nem tudok bekopogni, csak állok ott, feltartott kézzel. Remek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Adrian Black
KARANTÉN


cigarette daydream
offline
RPG hsz: 403
Összes hsz: 2893
Írta: 2019. március 20. 22:49 | Link

Ems&Cole

Egészen pontosan semmi kedvem nem volt ehhez az úthoz.
Az előbb hazudtam.
Igazság szerint kurvára semmi kedvem nem volt ehhez az úthoz, annyi minden mást is csinálhatnánk most, ihatnánk egy kávét, nézhetnénk valami nyálas filmet, ami ő imád, én meg csak várom, hogy legyen vége, heverészhetne a szobámban, amíg én elszívok egy bagót a teraszon, de még a felújíott ruhatárából is tarthatna egy rögtönzött divatbemutatót, mert a nők szeretik megmutatni, amit szeretnek, a ruháikat meg nyilván szeretik.
Ehelyett mihez volt kedve? Mihez? Meglátogatni az exem, aki valójában nem az exem, mert soha nem fogadta el, vagy akarta, hogy legyünk együtt, aki történetesen a testvére, és, akit, történetesen, szinte egyszerre hagytunk a gondviselésre. Megáll az eszem. Persze mindebből csak annyi ül ki az arcomra, hogy kurvára nem volt kedvem ehhez az úthoz.
Összepréselem ajkaim, kicsit elhúzom őket, ahogy kissé lefelé billentve, felé fordítom fejem, tekintetem először a szabadon hagyott lábain fut végig, majd hamar visszatalál az arcához, megemelem egyik szemöldököm. Annyira, annyira könnyű lenne belátnom a gondolataim közé, tudom, hogy még csak nem is ellenkezne, hiszen bármit teszek, sosem teszi - ha rossz ember lennék, annyira, annyira kiszolgáltatná nekem magát ezzel, de szerencséjére nem vagyok az -, de ezt egy olyan dologként tartom számon, ahol az ember örül egy kis privát szférának.
Nem mintha nem kellene a saját koponyádnak örökké egy privát szféraként állnia.
De hát nem születhet mindenki Emily Fishernek.
- Téged nem fog utálni - egyszerűen vonok vállat, tudom, hogy nem fogja, őt mindig is az egyetlen testvéreként tartotta számon, az egyetlen emberként, akit nyíltan szeretett, és ezt fel is vállalta. - Én pedig együtt tudok élni a dologgal.
Ahogy azzal is együtt tudtam élni, hogy leléptem, hogy szépen lassan kikopott a mindennapjaim, a gondolataim közül, hogy egy reggel úgy keltem fel, már nem keresem az ágyban, és már nem érzem az illatát az orromban. Nem azért, mert ne lett volna fontos a számomra. Azért, mert nem kapaszkodhatok valaki olyanba, aki nem akar az életem részévé válni.
Halványan elmosolyodva szorítok Emily ujjaira, egy pillanatra sem elengedve a kezét vetem át karom vállán, közelebb húzva őt magamhoz adok egy csókot a hajába. Nem lesz semmi baj. Én legalábbis nem félek, és szeretném, ha a nyugalmam egy része átragadna rá is. Várok kicsit, aztán mikor rájövök, hogy nem fog bekopogni, ökölbe szorított balommal teszem meg én helyette, erősen, határozottan, hangosan, hogy biztosan eljusson a célig.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Since you’re going back to hell you might as well get used to it.
Emily Dorothea Fisher
Házvezető Eridon, Tanár, Mestertanonc Tanár, Bogolyfalvi Tanács tag, Edictum szerkesztő, Karácsonyi Manó, Navigátor, Staff, Avatarfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


Littlebird | Millie
offline
RPG hsz: 380
Összes hsz: 1065
Írta: 2019. március 20. 22:51 | Link

Édeseim
öltözetem

Elhúzom a számat, ahogy azt mondja, engem nem fog utálni, ő pedig képes ezzel együtt élni. A szám lekámpicsorodik, és szomorú boci szemekkel nézek Adrianre.
- Ez akkor sincs így jól, Adri. Nem akarom, hogy utáljon téged, mert te hozzánk tartozol.
Egy kicsit valamiért megakadok a “hozzánk” szónál, nem tudom, hogy valóban hozzánk vagy már csak hozzám. Hozzám mindenképpen hozzám tartozik, bármennyire is azt hittem, hogy már nem fog, hogy nem látom soha többet, hogy úgy élem le az életem, hogy ő nincs. Aztán visszatért, és azóta úgy érzem, hogy soha többet nem lennék képes elengedni, hogy soha többet nem lennék képes azt mondani neki, hogy megértem, amiért távolságot kell tartania. Ostoba, kislányos gondolat, de gyakran eszembe jut a viszontlátásunk, hogy menniyre hiányzott a nevetése, a tekintete, rá kellett jönnöm, hogy nem vagyok még túl rajta, és talán sosem leszek, de képes vagyok ezzel együtt létezni. Már képes vagyok uralkodni magamon, és nem szomorúan megélni ezt az egészet.
Ahogy átkarol, megnyugszom, a karja mellett az illata is körbeölel. Édes Adrian, az a jól ismert, nyugodt ölelés. Nagyon sok mindent csináltam ebben az egy évben, és nem unatkoztam, egy kicsit sem, Próbáltam minél jobban kitölteni az időm, minél kevesebbet rágódni a múlton, a miérteken. Volt mindaz, amit itt hagytam, mint egy elveszített csomag, és volt az, ahova mentem, ahol úgy készségekre tettem szert, és a képességeimet fejlesztettem. Volt, amit elkerültem, tudatosan. Ilyen volt a cselló és az íj. Fogalmam sincs, hogy egy év pihentetés után tudnám-e még úgy fogni őket.
Cole az első állomás. Találkoznom kell vele, és találkoznom kell Rosie-val és Valery-vel is. Minden testvéremmel. Ha már megtettem a lépést, az esélyt a változtatásra, akkor látnom kell őket, beszélnem kell velük. Ahogy az ajtó előtt állunk, ahogy realizálom, hogy mindjárt látni fog minket, és látni fogjuk őt, elakadok a mozdulatban, de Adrian megteszi helyettem, hálásan pillantok rá, ujjaimmal megszorítom az ujjait, ajkaimmal apró puszikat nyomok a vállára, amíg várakozunk, de a tekintetemet végig rajta tartom.
Utoljára módosította:Emily Dorothea Fisher, 2019. március 20. 22:52 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Allan Colton Fisher
Független varázsló, Viharmadarak csapattag, Végzett Diák


pultosfiú | ColeciCa
offline
RPG hsz: 299
Összes hsz: 613
Írta: 2019. március 21. 00:05 | Link


Budapest VIII. | Műhely | szombat, kora este

Azért az annyira nem biztató, hogy a múlt héten kaptam egy pár élesebb képet. Nem is tudom megítélni, mikori lehet, de ezen a csomagon már határozottan látszanak valamiféle körvonalak, az én körvonalaim. Feladó, az persze nincsen. Nem emlékszem rá, hogy bárki ilyen jellegű képeket csinált volna rólam. Persze, ne gondoljunk semmi pejoratívra, hiszen rólam van szó - hát persze... -, de mégis frusztrál. Réginek tűnnek. Egyelőre még senkinek sem szóltam róla.
Mostanában elkezdtem futni, visszahozni magam kondiba, mert a súlyom negatív irányban ingadozik. De semmi gáz. Próbálok sokat festeni meg mittomén', amióta viszont ezeket a képeket kapom, annyira nem érzem magam komfortosan, hogy finoman fogalmazzak. Baromira elmennék bulizni, és tulajdonképpen nem is értem, hogy miért nem teszem, de aztán mindig meggyőzöm magam, hogy nem megyek. Nemtom' miért.
Amióta egyre jobb idő van, a lakásban is normálisan meg lehet lenni. Félmeztelenül járkálok épp a nappaliban, ismét ki vannak feszítve a jól megszokott vásznak, illetve nem a jól megszokottak, most elég mások. Mindenhonnan én nézek vissza magamra. Kiállításanyagon dolgozom. Egyre furcsább képek vannak rólam körülöttem, próbálom kitalálni, hogy hogyan létezek egyáltalán. Mikor azt érzem, hogy egy szar vagyok, aki nem tud meglenni a kis pakkja nélkül, festek magamról egy képet. Mikor azt érzem, hogy minden rendben van, festek még egyet, aztán mikor szürkének látok mindent, ismét. Azt mondják a hülye prospektusokban, hogy minden nap csak annyit kell mondani, hogy "ma nem". És azért mikor bejön egy részeges fazon a pubba, és elkezd inzultálni, akkor elég könnyű lenne rávágni, hogy mégis.
Egy bögre keverős kávé van a kezemben. Ősszel kezdtem el ezen a cuccon (najó, a képsorozaton) dolgozni, és őszig be is akarom fejezni. Egy évet adtam magamnak rá, mert bármikor beüthet a krach, levághatják valamiért a fél kezem, vagy mit tudom én, és akkor már mindegy lesz.
Épp egy szürke kép előtt állok, be akarom végre fejezni, hogy ezen ne kelljen néznem a pofámat a nappalimban. A többi közt azért van normális, nyugi. Mondjuk egyiken se hasonlítok magamra. Halkan szól valami zene, valami rap, amitől nem akarja az ember felvágni az ereit - cigi lóg a számból, tökre össze vagyok szürkézve. Az egyik festős gatyám van rajtam.
Kopognak. Mi a fasz? Felnézek. Louist ma nem várom. A közös költség, bakker... nem... Nem, azt befizettem két héttel ezelőtt. Mi az isten, posta? Este hétkor?
Ecset a zsebbe, aztán felmarkolom a paprikaspraymet is, a melegítőgatya zsebébe süllyesztem, az ujjaim rákulcsolódnak a hűvös tégelyre. Ha a fotósom jön, akkor lesz hozzá egy-két szavam, de nagyon remélem, bakker, hogy nem, mert nekem elegem van, én kinyitom azt az ajtót, akkor leglább nem kell majd folyton bújkálnom... - Ezekkel a gondolatokkal lépek oda, egy aprót sóhajtok - a kopogás alapján még az is lehet, hogy rendőrök. Nincs itthon cucc, szóval tökmindegy. Apám már rég nem látogat. Férfiak sem, csak úgy.
Kitárom az ajtót, gyorsan, hirtelen, túl akarok esni a rettegésen. Felnézek.
Egy női nyakat pillantok meg, lábakat, aztán a barna hajkoronát, amit mintha ismernék már egy kicsit máshogyan. Emily. A mellette lévő, magasabb alakra pillantok, de már akkor belém mar a jeges félelem, mikor csak fél pillanatig látom a perifériámból.
Arcomra valami furcsa, homályos kifejezés ül. Döbbenet? Félelem? Fogalmam sincs, csak annyit tudok, hogy valami nagyon erős, és belém mart. Egy szempillantás alatt megpiszkált valami olyan iszapot, ami eddig mindent elrejtett az állóvízben.
Döbbent csenddel nézek rájuk pár pillanatig. Először szerintem fel sem fogom. Emily? Adrian? Mi a faszt keres itt Adrian? Mintha minden megnémult volna körülöttünk. Tudom, rohadt klisés, de ez van.
- What... the... f**k... - szűrődik ki a fogaim közül. - What... the... - Azt se tudom, kire nézzek. - Mi a... - Adrian felé pillantanék, de akkor meglátom, illetve meglátok valamit, ami eddig fel se tűnt. Egymásba fonódó ujjakat látok meg.
El kell kapnom magam mögött az ajtót, valami a vérnyomásommal lehet, meg hogy ma nem ettem még túl sokat. Eskü, hogy megszédültem. Csak nézek rájuk.
- Ti... mit... ti... - Az ajkam egy szempillantás alatt kiszáradt. Megnyalom. Nézek rájuk. Én ezt most... nem hiszem el. És... még csak... azt sem mondhatom, hogy húzzanak a vérbe. Itt van Emily. Emily.
Elkezdek lassan magamhoz térni, azt hiszem, vagy legalábbis nem érzem azt, hogy egy pillanat múlva elragad magával valami fekete szarság, amitől világomat nem fogom tudni. De jó is lenne...
- Hát... heló. - Mondom halkan. Lassanként valami gyűlölet kúszik fel a torkomon, igen, azt már jól ismerem, a gyűlöletet. - Te a húgom kezét fogod? - Csúszik ki belőlem a kérdés, de aztán lehunyom a szemem. Nem akarom itt látni. Úgy döntött, nem kell neki.
- Emily... - szusszanok. Kitárom a kezem, valami ölelés-formára, de ezt igazából fel sem fogom. Remegnek. Csak annyit tudok, hogy annyira szarnak éreztem magam, mikor elűztem a saját húgom, hogy nem bírnám elviselni, ha megint itt hagyna.
Csak akkor fogom fel, hogy lehet, hogy ezért hagyott itt, mikor már valószínűleg a karjaim közt van.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Adrian Black
KARANTÉN


cigarette daydream
offline
RPG hsz: 403
Összes hsz: 2893
Írta: 2019. március 21. 10:00 | Link

Emily & Cole
lost the game

Nem tudnám megmondani, pontosan mire is számítok, amikor bütykeim nekikoppannak a kemény fának. Leginkább semmire. Valahol mélyen belül még reménykedem is, hogy nincs itthon, nem hallja, nem ér rá, mi pedig békében hazamehetünk, és sokkal kellemesebb dolgokba foghatunk, mint ez. Valahol, egyáltalán nem mélyen pedig tudom, hogy nem fog így történni, nincs ekkora szerencsém, ő hamarosan felbukkan, és semmi, de semmi nem fog más lenni, minden zsigerem egyszerre fog emlékezni a bentről kiszűrődő festék és cigaretta illatára, amit akkor sem lennél képes kiűzni onnan, ha hetekig nyitva tartanád az ablakokat, bőrének összes apró egyenetlenségét ott fogom találni, ahol egy éve hagytam őket. Egy pillanatra lehunyom szemeim, ahogy megérzem Emily ajkait a vállamon, megfeszülnek karomon az izmok, közelebb húzom őt magamhoz. Túlzás lenne azt mondani, hogy ideges lennék, nem vagyok ideges, nem ugrik össze a gyomrom, de kényelmetlenül érzem magam, nem akartam itt lenni, nem akarok most sem itt lenni, mégis eljöttem. Igazán érdemelnék valamit az áldozatokért, amiket meghozok mások boldogsága érdekében. Ösztönösen húzom magam elé Emily-t, ahogy egyszer csak kivágódik az ajtó. Az ember valahogy soha nem erre a fogadtatásra számít - persze, megérdemlem, egyetlen szó nélkül eltűntem, nem mondtam el, hová megyek és azt sem, meddig, nem írtam, nem hívtam, eltűntem a ködben, és persze, egy év alatt az emberrel egyszerűen bármi megtörténhet, és alapjaiban változhat meg az egész élete, but still -, hogy a következőben kiengedjenek izmaim, halkan szusszanjak bele a lány hajába, megnyaljam alsó ajkam. Megemelem egyik szemöldököm. Még most sem igazán tudom, hogy mire számíthatnék, csak nézek rá, várok, hogy szólaljon meg, bökjön ki egy értelmes mondatot, mert félszavakra és visszaharapott gondolatokra nincs mit reagálnom - valahol nevethetnékem támad az egész helyzet miatt, nekem elvárásaim vannak, ő pedig fel sem fogja, mi történik körülötte, és akkor mindennek a közepében ott van Emily, mint egy bolygó, aki körül mi ketten keringünk, és nem akar semmi rosszat. Komédia. Tragikomédia.
- Tessék? - fejem visszafordítom a lépcső aljába helyezett, félig száraz szobanövényről, amit az elmúlt másfél percben vizsgáltam, állkapcsom megfeszül, ahogy ujjaim egy pillanatra rászorítanak Emily kezére, hogy érezzem, még itt van, hogy nem engedte el az enyém, és én sem az övét. Tekintetem követi az övét, rátapad a lány válla alatt összefonódó ujjaikra, a barna tincsekre, amik alá szorultak, s onnan visszavezetem Cole arcára.
- Igen - csak így, egyszerűen. Nem fogom elengedni, nem fogom letagadni, és nem fogok semmiféle megjegyzést fűzni hozzá - habár megtehetném -, még csak a támadó hangnemét sem viszonzom, de ez közel sem jelenti azt, hogy meghunyászkodnék előtte. Valahol igazán szomorú, hogy két, két és fél éve még azt hittem, soha nem fogunk idáig jutni, most mégis itt vagyunk. Arcom egy pillanatra Ems feje búbjára hajtom, adok rá egy futó puszit, miközben Colton sápadó arcát nézem, és azt várom mikor esik össze, de - szerencsére - ez nem történik meg. Végül mégis elengedem Emily kezét, ahogy a szemben álló kitárja felé karjait - milyen romantikus -- milyen ironikus -, saját, izzadó tenyerem észrevétlenül törlöm a nadrágomba, mielőtt összefonnám magam előtt karjaim.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Since you’re going back to hell you might as well get used to it.
Emily Dorothea Fisher
Házvezető Eridon, Tanár, Mestertanonc Tanár, Bogolyfalvi Tanács tag, Edictum szerkesztő, Karácsonyi Manó, Navigátor, Staff, Avatarfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


Littlebird | Millie
offline
RPG hsz: 380
Összes hsz: 1065
Írta: 2019. március 21. 10:37 | Link

Édeseim

Fel vagyok-e készülve arra, hogy újra lássam Cole-t? Igen. Fel vagyok-e készülve arra, hogy újra lássam Cole-t, miközben Adrian is ott van? Nem. Szükséges ez? Igen. Néhány napja találkoztunk mi magunk is újra, amikor a szerződésünket mentünk aláírni, és esküszöm az égre, az elmúlt egy évből tíz hónapot úgy töltöttem, hogy nem gondoltam Adrianre, nem gondoltam arra, hogy gyengéd érzelmek fűznek hozzá, nem létezett a számomra. Nem létezhetett, hiszen rá kellett találnom önmagamra.
Itt vagyok, megérkeztem. Ahogy felpillantottam a kastély legmagasabb tornyára, egykori otthonunkra, boldog és nyugodt voltam. Nem feszélyezett semmi, nem éreztem, hogy ne kéne itt lennem. Eridonos vagyok, Fisher vagyok. Mindig képes vagyok arra, hogy felálljak a kudarcaim után, és meg is teszem. Megtettem. Felálltam, és úgy érzem, én győztem. legyőztem minden akadályt, amit magam elé állítottam, és elmosolyodok, mikor Adrian ösztönösen maga elé húz, akadálynak. Szerepcsere? Mi is vagyok én most? Békítő? Akadály? Probléma? Egy lány, aki amint újra megérezte Adrian Black közelségét, elveszett benne? A lány. Én vagyok a lány, aki úgy érzem, hogy még nagyon sok kört fog futni, hogy béke legyen. Lesz valaha béke? Talán, ha eléggé kitartó vagyok, lesz.
Ahogy az ajtó nyílik, ahogy felbukkan, ahogy ránk pillant megborzongok és megnyugszom egyszerre. Ezért kellett, hogy ma mind a hárman itt legyünk, mert enélkül örökre csak keringenénk. Az elmúlt néhány nap se szólt másról, csak keringésről a másik körül. Legyeskedtünk, mint a kamaszok, de nem léptünk, miattam. Miattad. A reakcióra nem reagálok, az első, szívből jövőre. Jobb, mint amire számítottam, hogy élből visszacsapja az ajtót, hogy vége mindennek. Ennek valahogyan lennie kell, ez valahogy lesz. Muszáj, hogy legyen, mert ha nem lesz, beleőrülök abba, hogy visszajutottam a rajtvonalhoz, ahonnan egy hátraarccal elszaladtam, mielőtt a startpisztoly eldördült volna. Nem mondtam ki, hogy miért akarom, hogy Adrian eljöjjön velem, mert ha elmondom, fel kell fednem magam, és azt enélkül nem akarom.
Mert mi van, ha visszafordul minden a régibe? Ha ők ketten visszatérnek egymáshoz? Akkor nem akarom, hogy tudják, bennem még vannak érzések, hogy még mindig érzem azt, amit akkor éreztem, amikor alkaromat Adrian térdein pihentetve, csalogattam a vízbe. Akkor legyek inkább a csendes harmadik, aki összehozta őket. Védem magam, védenem kell. Miután az érzéseimet elmondtam Cole-nak, és ő nevetett, akkor indultam el lefelé, és ezt megint nem szeretném. Inkább nevetnék velük.
- Szia.
Mintha hirtelen, ahogy elnyíltak az ajkaim, kiszáradna a torkom és az ajkaim is, de azért legalább egy köszönésre még képes vagyok. Adrian ujjai nem hagynak el, magabiztosabban záródnak a enyémekre, és bár torkomban dobog a szívem Cole miatt, muszáj viszonoznom. Most rajtam a sor, hogy lehunyjam egy pillanatra a szemeimet, ahogy érzem Adrian ajkait a hajamon, erősnek érzem magam tőle, és kétkedni kezdek, miért teszi. Mert elé álltam, ahogy maga elé húzott, és védem őt? Mert rávettem, hogy jöjjön el, esélyt adva nekik? Mert hasonlóan érez? Feszült vagyok a következő lépéstől, de megígértem magamnak, hogy nyitott leszek mindenre.
Hirtelen érzem elhagyatottnak magam, ahogy Adrian elenged, és a két lépés, amit Cole felé teszek, nagyon magányossá tesz. Ott azonban újra minden jó. Mint egy kismacska, úgy bújok a bátyám védelmező karjai közé. Mindig ilyenek voltunk, csak ő és én a világ ellen. Belefeledkezem az illatába, a bőre érintésébe. Olyan szorosan ölelem, mint aki fél, hogy köddé válik. Nyakára puszit adok, egész halkan suttogok a fülébe.
- Kérlek, ne bántsd.
Arcélét puszilom, majd fejem mellkasára téve, elveszek a pillanatban. Hazatértem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Allan Colton Fisher
Független varázsló, Viharmadarak csapattag, Végzett Diák


pultosfiú | ColeciCa
offline
RPG hsz: 299
Összes hsz: 613
Írta: 2019. március 21. 13:13 | Link


Budapest VIII. | Műhely | szombat, kora este

Tényleg nehezen értem, hogy mi történik. Hirtelen. Ez az egész kurva hirtelen most - eltűntek az életemből, nem jelentkeztek, és rohadt fontosak voltak. Egyszer csak... nem voltak ott többé, és akkor maradjak egyedül, úgy, hogy fogalmam sincs, mihez kezdjek nélkülük. Erre persze valószínűleg nem gondoltak, de nekik biztos jobb volt így, tudom, hogy mennyire lélekölő vagyok. Néhány haverom azt mondja, azért nem tudok patrónust idézni, mert én magam vagyok a dementor.
Amikor meghallom a hangját... Csak rámeredek, szerintem a kérdést sem tudom felfogni rögtön. "Tessék?", ezt kérdezi amúgy, de túl sok minden jut eszembe, hogy éppen mi történik és mi történt régen, és nem tudom, mit kéne csinálnom. Hirtelen rájövök, hogy azért volt jobb, mert pörögtem. Pöröghettem. Most meg futok, dolgozok, festegetek, és ennyiből áll az életem, de azért emlékszem, mikor eldugott festményeket mutogatott a félhomályban, és azok az enyémek maradnak, és ez ellen már nem tehet semmit sem. De úgy látszik, azért mégis megpróbálja, valamit kezdeni vele, eltörölni, vagy mit tudom én, mert azt mondja, hogy "igen". Csak így, érted? Igen. Mondjuk persze, biztos ez is csak ilyen egyszerű, mint egy igen. A húgom kezét fogja. És Emily ujjai viszonzásul az övéire szorulnak. Milyen számító g**i, tudja, hogy hova meneküljön. A legtisztább ember karjaiba, akit ismerek. Aki ráadásul a húgom is, hogy meg is szúrjon vele, hát igen, nem véletlenül volt rellonos. Számító...
Aztán ajkai - nem... a szája. - a húgom hajához érnek, és ekkor szembesülök vele, hogy ezt tényleg direkt csinálja. Nézem, ahogy eltávolodik tőle. Áruló. Ezt akarom mondani, de kurvára nem vagyok annyira fontos, hogy ezt legyen jogom mondani. A rohadt... Engem néz közben. Direkt csinálja. Direkt csinálja?
Kinyújtom a karom. El akarom lopni magamnak Emilyt tőle egy kicsit, és ekkor jövök rá, hogy ezek egyszerre tűntek el előlem. Egyszerre. Emiatt?
A húgom odabújik a nyakamhoz. Úgy, ahogy eddig mindig is tette, régebben, és most nem fogja érezni a fűszagot, csak a régi jó dohányfüstöt és az olajfestékét, ami mások szerint már beleivódott a bőrömbe, még fürdés után is árad belőle. Most nem érzi a fűszagot. Szeretném, hogy ezt észrevegye, egy kicsit még az arcába is üvölteném, de nem gyűlöletből. Nem is akarnám, hogy megijedjen tőlem. Azt hiszem, igazából nem is neki akarok üvölteni. Csak magamnak.
Én is megérzem ám az ő illatát. Ugyanaz az illat, mint eddig mindig, ugyanaz az édes Emily, sokszor bújtam ide, ha baj volt, és emlékszem... hogy mindig ugyanez az illat volt, és egyszeriben megnyugszom egy kicsit pár pillanatra. Baromira hiányzott. És ezt ki is kéne mondanom.
- Hiányoztál. - Motyogom, és közelebb vonom magamhoz. Nem, őt akkor sem engedem el, ha hülyeséget csinál. Én is csináltam hülyeségeket, és most mégis itt van. Akkor sem engedném sehova, ha kiderülne, hogy az összes exemtől van egy gyereke.
Miközben ölelem, felszusszanok, jó ez az illat. Csak egyetlen másodpercre pillantok fel Adrianre, pont úgy, ahogy ő is nézte a sápadt arcom, miközben a húgom fejére puszilt. Csak egy pillanatra. Mikor végül mégis lehunyom a szemem, akkor hallom meg a húgom hangját. Szorosabban zárom össze a szemhéjaim.
- Ems... - nyelek egyet, szorosabban vonom magamhoz. - Küldd haza... légyszi. - Próbálom olyan finoman, ahogy csak lehet. Mert ha most tényleg... Akkor majd elfogadom, leszek én a tanú is vagy nemtom', de most... Most csak gyomorszájon rúgnám vagy kiabálnék, vagy én is átkapcsolnék sziszegő kígyóba, de Emily előtt többé... Nem akarok... És különben is, miért kell egy év után... rögtön Blackkel kezdenünk? Miért nem lehet csak úgy meginni egy teát...

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Emily Dorothea Fisher
Házvezető Eridon, Tanár, Mestertanonc Tanár, Bogolyfalvi Tanács tag, Edictum szerkesztő, Karácsonyi Manó, Navigátor, Staff, Avatarfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


Littlebird | Millie
offline
RPG hsz: 380
Összes hsz: 1065
Írta: 2019. március 21. 14:08 | Link

Édeseim

Szinte érzem, ahogy megnyugszom, ahogy a szívem lassan vissza vándorol a helyére. Nem vagyok teljesen nyugodt, talán nem is leszek, hiszen én az első lépés vagyok, Adrian a második. Sokat lendít a magabiztosságomon az, hogy nem látom az arcukat, hogy nem látom, mi játszódik le közöttük abban a néhány másodpercben, ami közben én elveszek Cole-ban. Ami csodás, az, hogy nem érzem már, hogy bármilyen tudatmódosításon átesett volna, nem érzem, sem rajta, sem a mozdulataiban, hogy fűvel vagy keményebb drogokkal próbált volna segíteni magán. Talán ez az egy év mind a hármunk életében jelentős változásokat hozott. Talán képesek vagyunk úgy viszonyulni egymáshoz, mint korábban. Rengeteg lelkierőt gyűjtöttem a napokban, annak érdekében, hogy bármi is legyen ma itt, felemelt fejjel és egyenes gerinccel, őszintén örülve neki, elfogadjam.
Sosem voltam gerinctelen, tévedés ne essék, de gyűlöltem már. Magamat, amiért voltam olyan gyenge, hogy beleszeressek valakibe, aki máshoz tartozott. Gyűlöltem az embert, aki a tükörből nézett vissza rám, szívem szerint lehántoltam volna a saját bőröm, ha megtehetem, és újjászülettem volna. Újjászülettem. Hosszú idővel, nyúzás nélkül, elfogadva azt, hogy néha a sors felülír. Felülírt pár napja is, amikor Adrian mellett fekve a koszos földön, rájöttem, hogy nem múlt el az, amit korábban éreztem.
- Kérlek, hadd maradjon egy kicsit. Nagyon fontos lenne.
Nem akarom elmondani, hogy miért. Nem akarom, hogy értse miért, nem akarom, hogy bármelyikük is ráeszméljen, miért kellett ez. Nem is gondolok rá, hogy igazából miért kértem meg Adrian-t, hogy ma kísérjen el. Az érzéseim ellen csak úgy nem fogok küzdeni, de van az az ok, amiért meg kell tennem. Ha köztük bármi lehetne még, nem akarom felvetni azt, hogy köztünk is lehetne. Nem szabad ennyire önzőnek lennem. Pedig, ha belegondolunk, már maga a szoknya is… felkérés arra a bizonyos keringőre.
- Kérlek.
A tekintetét keresem, szinte könyörögve nézek rá, nem is szinte, határozottan könyörögve. Eltelt egy év, rengeteget változtunk mind. Ellépek Coletól egy lépést, pontosan közöttük állok. Lépés közben megfogom Cole kezét, ujjaimat ujjai közé mélyesztem, és alkarján végigsimítva, Adrian ujjai közé is befurakodom, szorosan tartva mind a kettőt.
- Beszélgessünk. Van miről. Muszáj kérdéseket feltennünk egymásnak, és muszáj megválaszolnunk őket. Ha most innen bárki is elmegy, az csak haragot szül, mindenkiben.
Tekintetemet kettejük között járatom, ami nem lesz hálás holnap, ha sokáig állunk így, komolyan nézek rájuk, és csak remélem, hogy nem tud egyik se nekem mondani erre. Csak beszéljük meg, mondjuk ne a folyosón, hanem bent.
- Ha beengedsz, főzök nektek vacsorát, kiváló új receptjeim vannak.
Igen, annyira nem gondoltam egyikre sem az egy év alatt, hogy tele van a fejem olyan kajákkal, amiket mind a ketten nyugodtan fogyaszthatnak. Remek elterelés volt.
- Hoztam alapanyagokat és eszközöket is.
Tértágítás, köszönjük varázsvilág.
Utoljára módosította:Emily Dorothea Fisher, 2019. március 21. 14:09 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Leon Tim Wolf
INAKTÍV


100% bio, ökológiailag tesztelt terromágus
offline
RPG hsz: 100
Összes hsz: 281
Írta: 2019. március 21. 18:34 | Link

Tim magasan hordta az orrát. Nem azért, mert beképzelt lett volna, egyszerűen az arca összes többi része is nagyon magasan volt. De őt ez nem zavarta. Szóval számára tényleg egy kicsit sértő volt a sok egocentrikus tanár, akik nem hogy segíteni nem akartak, de egyenesen viszolyogtak a diákok közeledtétől.
- Hát. Talán egy kicsit banán-szerűbb, mint egy csibe - mert hát, ő tudta a különbséget ezek között, csak sosem próbálta meg még senkinek elmagyarázni. Talán jobb is volt ez így, ezért nem lett volna jó tanár Leonból. Főleg ilyenkor, mikor hallotta a színeket, nem nagyon tudott jól magyarázni.
- Az a nagyon pici? - kérdezett vissza Tim, még mutogatva is, hogy modellezze, mekkora a lány. Ő rajta kívül ritkán látott ilyen picit, de úgy tűnt a számára, hogy Dustin megerősíti: nem a méret a lényeg. - Elég sokat van vele, de van mikor csak csendben ül és nagyon néz rá. Fura lány.
De ettől még Leon nem ítélte el, sőt. Neki mindegy volt, ameddig a tanára boldog vele, felőle akár kék is lehet a lány és ugrálhat fél lábon egész nap.
- én nem megyek sehova, Blau. Én itt leszek - nyugtatta meg a lányt a német, miközben a felettük lebegő sárkány békés, szív alakú füstfelhőket eregetett. Boldogok voltak.


//Danke sehr//
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Emily Dorothea Fisher
Házvezető Eridon, Tanár, Mestertanonc Tanár, Bogolyfalvi Tanács tag, Edictum szerkesztő, Karácsonyi Manó, Navigátor, Staff, Avatarfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


Littlebird | Millie
offline
RPG hsz: 380
Összes hsz: 1065
Írta: 2019. március 21. 20:29 | Link

Cole, megint itt
Kinézetem

Nem számít, hogy mi volt, csak az, hogy mi lesz. Nem szóltam neki, hogy jövök, de most egyedül tettem. Van egy pótkulcsom, hogy honnan, arra nem szeretnék visszaemlékezni, de még mindig megvan, így könnyedén jutok be hozzá. Minden sötét, a cipőmet leveszem a bejáratnál, majd telefonommal világítva indulok el az úton a háló felé. Próbálok egyáltalán nem hangos lenni. Még jó, hogy nem most járok itt először, mert akkor lennének gondok, mondjuk meglepődnék, hogy vannak bútorok.
A hálószobában az ágyat csak egy pillanatra világítom meg, hogy lássam, egyedül van-e, és amikor megnyugszom, hogy igen, kikapcsolom a fényt. Amíg a szemem hozzászokik a sötétséghez, megszabadulok a farmeromtól, mert abban aludni kényelmetlen és nagyon egészségtelen is. Az ingemet magamon hagyom, hiszen szinte mindent takar. Hiába fogytam sokat, lett nőies az alakom, valahogy mellben még mindig indokolatlanul dinamikus vagyok, amit bevallom, nem bánok annyira, csak kicsit problémásabb a ruhavásárlás. Ez az ing például egy két XL-es darab, de hát csak ezt tudtam úgy begombolni, hogy az szépen is álljon rajtam.
Óvatosan ülök le az alacsony ágy szélére, majd bújok be a takaró alá. Egy kicsit várok, hogy a kinti hideg miatt fagyos lábaim elviselhető melegségűre melegedjenek, majd amikor már úgy érzem, hogy megfelelően meleg minden testrészem, közelebb bújok Cole-hoz, és csakhamar elnyom az álom engem is.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dr. Riley Meyers
Iskolapszichológus, Edictum lektor, Független varázsló



offline
RPG hsz: 305
Összes hsz: 439
Írta: 2019. március 21. 22:56 | Link

Thomas
#dyingofcuteness #mycavities

A legtöbb felnőtt nehezen tart lépést a gyermekekkel, számomra mégsem fárasztó ez a gyors pörgés és kicsit zagyva, gyorsan fókuszt váltogató lelkesedés. Persze, néha engem is zavarba tudnak ejteni, de alapjáraton inkább átragad rám a hangulatuk, mint most is.
- Azok, ni!-*rogyasztom a térdem, hogy egy szintre kerüljön az arcunk és kinyújtott karommal az egyik épp kezdődő trailerre mutathassak. Azt nem tudom, ennyi inger közt kibír-e Thomas figyelme két és fél percet, de szerintem nem is kell annyi, hogy összeálljon neki a kép.
- Science-fiction,-*egészítem ki magam, észbe kapva, mert ha nem is egy bő lére eresztett magyarázat, így már sokkal érthetőbb és meghagyom a rácsodálkozás gyönyörét is. Nem vagyok én Okoska törp.
A kurjantásra meglepődöm, aztán két pislogással később már nevetek, bólogatva helyeselve, amiért Liam hozzájárul a gyermek alapvető zenei ízlésének jó irányba formálásához.*
- Nekem a teljes diszkográfiájuk megvan. Sőt, a videoklipjeik is,-*büszkélkedem, sőt, alkalomadtán végig is  hallgattatom/nézetem ezeket, ha valaki nem menekül elég gyorsan. A másik ilyen témám az űrkutatás - aki nem fél tőlem, az még nem hallott a Hubble teleszkópról beszélni...*
- HIV. Elég szomorú történet,-*szusszanok, mert azt hiszem, nem most kellene rögtönzött törielőadást tartanom a témáról. Jólesik hagyni, hogy elterelődjön a figyelmem, ahogy Thomasé is.
- Azok is!-*helyeselek, cseppet sem könnyítve meg a választást, de ha egyszer tényleg sok a jó film a felhozatalban. Na meg addig is kiélhetem a szottyongathanékom, nem különösebben törődve a környezet reakcióival (előbb-utóbb elunják és elkönyvelik Thomast a kisöcsémnek).
- Persze,-*adom be a derekam, mindennemű ellenállás nélkül. Kisvártatva már a jegyeket rakom a tárcámba, ahogy magunk mögött hagyjuk a pénztárt.*
- Gyere, kerítsünk valami harapnivalót. Biztos van, amit menet közben is lehet enni,-*mosolygok lefelé, hogy ne kelljen újabb szörnyű döntés elé állítanom. Ha a boltba nem is engednek be kajával, a kirakatokat simán lehet nézegetni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adrian Black
KARANTÉN


cigarette daydream
offline
RPG hsz: 403
Összes hsz: 2893
Írta: 2019. március 22. 22:35 | Link

Ems & Cole

Szeretném képen röhögni Coltont amiatt, amit látok az arcán, amit látok a biztonságosnak vélt koponyája belső, elrejtett zugaiban. Nem tudnám pontosan megmondani, mégis mire vártam tőle - leginkább semmire, egy ideig jobban ismertem őt saját magamnál, mégis, mélyen, belül, amikor átléptem a társasház kapuját, többre számítottam.
Hogy gondolhatod még mindig azt, hogy minden tettem rólad szól?
Szinte hallom a fülemben lüktető vérerekben dörömbölni a kérdést, szinte attól félek, hogy az erejétől meghallja ő is, Emily, hogy észrevétlen, tudattalanul, hangosan ki fogom mondani, és akkor lebukok, mint valami rosszban sántikáló gyerek. Ha tehetném, soha nem engedném el Emily kezét, a saját, meleg tenyerembe láncolnám őt, elrejteném magammal, és elbújnék én is őbenne, ha úgy érezném, arra van szükségem. Most is erre lenne szükségem.
Hazugság lenne azt állítani, hogy elfelejtettem mindent, ami mi voltunk. Emlékszem, minden lopott pillantásra és érintésre, a suttyomban elsuttogott szavakra, a titkos találkozásokra, és, hogyan dagadt a mellem a büszkeségtől, akárhányszor úgy döntött, megfogja az utcán a kezem, és nem is akarom elfelejteni, hiszen én tettem, én akartam, és én szerettem. Elárulnám önmagam.
Az embernek viszont meg kell tanulnia, és, azt hiszem, akkor válik csak igazán felnőtté, kortól függetlenül, amikor ezt megérti, hogy bármennyire is szeressünk valamit, valakit, az lehet káros, a káros kapcsolatokat pedig el kell vágni, bármennyire is legyen az fájdalmas. Ahogy egyszerűen elfogadnia dolgok létezését is lehet úgy, hogy ne mosolyogj hozzá tele szájjal.
Lehunyom szemeim, még utoljára beszívom Emily illatát, mielőtt elengedném őt, és egy pillanatra a karomba kell markolnom, ahogy tekintetem összetalálkozik az ajtóban állóval, Emily feje felett. Annak ellenére, hogy még mindig a fizikai erőszak ellen vagyok, annak ellenére, hogy megígértem neki az első olyan meccsem után, amin ott volt, soha nem fogom megütni őt, most, hogy nem tekintek rá elvakultan, megérdemelne egy-két pofont - nem azért, mert a szemeim előtt sajátítja ki a húgát anélkül, hogy az érintett ebből bármit is észrevenne, nem, azért, mert az talán kiütné a fejéből azt a kurva nagy önzőséget. Megnyalom alsó ajkam, hitetlenül-rosszallóan csóválom meg még fejem - pontosan tudom, mit akarsz ezzel elérni - felé, mielőtt ismét elfordítva azt köszörülném meg torkom.
Elég lesz, Emily. Ne hagyd magad kihasználni valaki másért.
Hagyom, hogy megfogja a kezem, egy pillanatra elhúzva szám szélét meg is szorítom az övét, ismét, mielőtt kihúznám ujjaim az övéi közül. Nem az érintésével van bajom, sőt, viszont a jelentése, a gesztus értelme magában hordoz egy olyan súlyt, ami átlépné azt a határt, amit a visszatértemkor húztam magamnak, mindenek előtt a saját, majd mindenki más érdekében. Tekintetem Ems arcáról Coltonéra csúszik, állkapcsom megfeszül, ahogy megemelem szemöldököm.
- Beszélgessünk - bólintok rá szárazon, kézfejem a nadrágom zsebébe dugom, fejem oldalra biccentve, ahogy visszafordulok a lány felé. Nem fogom kimondani, hangosan feltenni a kérdést, hogy miért kell nekem itt lennem, de érzem, hogy ott mozog kettőnk között, ahogy szemeim az övéibe fúrom. Előhúzok egy doboz cigarettát ajkaim közé csípek egy szálat, de egyelőre nem gyújtom meg, megemelve fejem fogom két ujjam közé, végighúzom, elemelem.
- Miről szeretnél beszélgetni, Tündérke?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Since you’re going back to hell you might as well get used to it.
Allan Colton Fisher
Független varázsló, Viharmadarak csapattag, Végzett Diák


pultosfiú | ColeciCa
offline
RPG hsz: 299
Összes hsz: 613
Írta: 2019. március 23. 00:15 | Link


Budapest VIII. | Műhely | szombat, kora este

Látom, hogy ideges. Azért ezt még észreveszem. Akkor is ideges volt, még régen néha, és azt is láttam - meg azt a folyamatos szomorúságot, hogy szinte mindig könny csillogott a szemében, még akkor is, ha épp röhögött valami hülyeségen, amit én csináltam. Mindig láttam Adrian szemében, hogy valójában mást érez, mint amit mutatni akar. Ez örök tulajdonsága, úgy néz ki, most sem változott még. Mikor megölelem a húgomat, ideges lesz, mintha... mintha nem lehetne. Le kell hunynom a szemem, hogy csak Emsre tudjak koncentrálni, mert igenis baromira hiányzott, és itt van ez a harmadik szempár, aki figyelemmel követi óvón minden mozdulatom, mintha tőlem kéne megvédenie. De nem akarom, hogy ezt elrontsa - és mégis. A rohadt életbe, hogy régi szarokkal kell foglalkoznom, nem akarom, nem megy. Nem hiába nem kerestem. Ha akart volna valamit, megtette volna ő. De nem, nem engem keresett. És itt most azzal van a gáz, hogy a húgomat. Felőlem akárki mást kereshetett volna magának, aki mondjuk nem a rokonom vagy Louis.
De Emily tudja, hogy őt szeretem, azt mondjuk talán már nem biztos, hogy amióta nem beszéltünk, folyamatosan gyötört, hogy nagyon elcsesztem, mikor baromira nem az volt a célom. Nem akartam neki ártani. Ő az utolsó ember, akinek ártanék, de sikerült, és most, hogy itt van, el sem akarom engedi a kezeim közül. És most kérlel, és hogy mondj valakinek nemet, aki még most is hajlandó energiát feccölni beléd, most, mikor már úgy volt, hogy minden hidat felégettem magam mögött?
- Ems... - kezdek azért finoman ellenkezni, de mikor könyörgöve néz rám, csak lesütöm a szemem és sóhajtok. Annyira nem akarom ezt. Adrian jelenléte minden pillanatban arra sarkall, hogy csak kibontsak egy üveg bort, aztán még egyet, meg még egyet, aztán valami hülyeséget csináljak, mondjuk felhívjam őt, vagy elmenjek egy buliba, és ne is tudjak magamról. Minden pillanatban érzem, hogy valami nem történik meg, aminek meg kellene történnie.
- Emily... - mondom halkan ismét, ekkor pedig megfogja a kezünket, mire a földbe gyökeredzik a lábam. Adrian húzza el először az övét, nekem meg az jut eszembe, hogy ez most olyan volt, közvetetten olyan volt, mintha egymáshoz értünk volna, amitől a gyomrom agresszív bukfencet vet. Én csak lepillantok a kettőnk kezére, mert nem engedtem el a húgomét, így már nem érzem szükségét.
Teljesen földbe döngölve érzem magam, mint akit módszeresen kínoznak valamivel, de ő nem direkt csinálja, Emily. Jót akar. Biztos vagyok benne, biztosnak kell lennem. Adrian hangját hallom meg, azon kicsit meglepődök, amit mond - csak akkor pillantok fel, mikor meghallom, hogy "Tündérke". Nyelek egyet. Ez most nem fog nekem jót tenni. De eddig egész jól ment. Ha ez az egész szarul végződik, simán visszaeshetek. Megdörzsölöm az arcomat. Nem akarok Adrianhez beszélni.
- Persze, beszéljünk - adom meg magam a húgomnak, gondterhelten túrok bele a hajamba. Nem lesz ez így jó, rohadtul nem lesz jó. El fogom cseszni. Úgyis el fogom cseszni, és akkor majd megint a saját f***ságom miatt... el fogom cseszni.
Aztán mikor Emily vacsorát ajánl, rápillantok. Hát persze, neki fogalma sincs arról, hogy mik történtek velem az elmúlt évben - hogy állandó lakhelyemmé vált a Műhely, hogy apával se nagyon beszélek, és nagyjából izoláltam magam a külvilágtól.
- Már itt lakom, Ems. - Mondom, próbálok valami mosolyt erőltetni az arcomra. - Van lábosom, meg ilyenek. - Nyelek egyet. Adrianre pillantok egy röpke másodpercig. Már lepett meg a Műhelyben, akkor látta az első kiállításanyagomat. Megfeszülnek az izmaim.
- Épp... festettem... - adom tudtukra a nyilvánvalót. - De... akkor... gyertek be.
Megfordulok, még mindig feszesen indulok be a lakásba. Odabent tényleg mindenhonnan én nézek vissza, és remélem, nem kell elmondanom, mennyire szarul érint, hogy Adrian ezt fogja bámulni, azt, hogy rohadtul nem vagyok rendben, vagy legalábbis nem voltam. Minden képem kint van, amit tavaly ősszel elkezdtem.
Odabent egy viseletes, de kényelmes háromszemélyes kanapé van egy dohányzóasztallal, rajta egy laptop, szól a zene - hamutál, persze, örök társam, meg személyes kis szarok, egy óra, meg ilyenek, egészen berendezkedtem. Biztos meglepődnek majd, hogy ilyet is tudok, bútorokkal együtt élni, saját lakásban. Még úgy is tűnhet, hogy összeszedtem magam, kivéve az üvöltő arcomat a nappali falain.
- Kértek valamit? Nemtom... Kávét, vagy valamit. - Kérdem, de ekkor már a konyha felé indulok, nem akarok ugyanis szembesülni az arcukkal, mikor meglátják a képeket. Akkor is hozok valamit, ha nem kérnek.
Utoljára módosította:Allan Colton Fisher, 2019. március 23. 00:15 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Emily Dorothea Fisher
Házvezető Eridon, Tanár, Mestertanonc Tanár, Bogolyfalvi Tanács tag, Edictum szerkesztő, Karácsonyi Manó, Navigátor, Staff, Avatarfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


Littlebird | Millie
offline
RPG hsz: 380
Összes hsz: 1065
Írta: 2019. március 23. 00:39 | Link

Édeseim

Valahogy mindig itt kötök ki, középen. Ha felnőtt filmes karrierbe fogtam volna, nyilván ezt a pozíciót elég jól megfizetnék, de nem kezdtem, és nem is annyira hálás feladat. Mindig valahogy ott kötök ki, hogy én vagyok a villámhárító. Remek! Remek és reménykedek, egészen addig, amíg nem érzem Adrian szorítását. Valahogy érzem, és tudom, hogy mi következik ezek után: elenged. Elengedte a kezem, és én nem kaptam utána, csak szomorúan felpillantottam rá.
Tudom, hogy nem szép dolog ilyet csinálni, de egyszerűen nem sok olyan embert ismerek, aki abban a helyzetben lenne, mint én, pedig esküszöm, ha lenne egy ilyen önsegítő kör, akkor platina kártyás tagságim lenne az összes extrával. Egyenpóló, kitűző, alkarra varratott jelmondat, minden, csak tudjam jól megoldani a nyűgjeimet. De mivel még nem jött szembe sehol a “Reménytelenül szerelmes vagyok egy srácba, aki a bátyám exe és egy éve nem gondoltam rá pont com”, ezért nem tudom máshogy megoldani a helyzetet, csak, ahogy én gondolnám, hogy meg kellene oldani.
Fogalmam sincs amúgy, hogy most megint mi van, fejen pörgök csak és próbálok egyetlen pontra koncentrálni, hogy ne hányjam el magam a zűrzavartól. Én érzek mindent, amit eddig éreztem, a pillangók a helyükön vannak, a szívem olyan hevesen ketyeg, hogy szinte belerobban a kattogásba, az elmémben megvannak a csöpögősen nyál és illetlenül mocskos pillanatok is, de most mintha éreznék valami mást is: szikrákat. És fogalmam sincs, hogy ezek a szikrák valósak-e, vagy csak az elmeháborodottságom kezd egy új szintet megütni. Úgy tippelem az utóbbi, de azért arra mégsem kérdezhetek rá. El is képzelem, hogy mennyire kínos lenne a beszélgetés.
~ Te Édri, látod te is a köztünk pattogó szikrákat, vagy csak én estem túlságosan pofára?~
A gondolatomra szívem szerint felnevetnék, de inkább csak lehunyom a szemem, és elmosolyodom. Nem, nem akarok önző lenni, és nem, nem akarom őt elveszíteni. Ha csak a barátom szeretne csak lenni, elfogadom, különben sem a lány dolga, hogy kezdeményezzen, modern világ ide vagy oda. Én meg még csak azt sem tudom, hogyan kell kezdeményezni, mert próbáltam ezt a hajdobálást, de nem igen jött össze, legalábbis a tükör előtt nagyon bután néztem ki. Nem akarom egyikőjüket sem elveszíteni, és nem fogok közöttük választani. Ha ők nem is lesznek jóba, engem akkor is úgy kell elfogadniuk, hogy a másikkal együtt járok, pakkban. Vagy együtt, vagy egyikünk sem.
- Beszélgessünk az elmúlt évről!
A lehető legtöbb lelkesedés, ami egy emberben lehetséges, most bennem megvan, és fellelkesülök, hogy mint a ketten benne vannak ebben. Csak töltsünk egy kis időt hármasban. Befelé menet hátrapillantok Adrianre, így valószínűleg ő veszi észre előbb a képet, csak utána én, és olyan szinten megdöbbenek rajta, hogy megtorpanok. A bútorok létezése csak később jut el a tudatomig, vagy nem is tudom, hogy eljut-e, minden elhomályosul Cole festmény arcát látva. A szívem összeszorul, és hirtelen önt el a pánik. Eddig mindig mindent le tudtam reagálni, de ezt most mégsem, érzem, ahogy a vonásokat nézve, egyre jobban omlik össze a belső világom, a belső békém. Nem is tudom, hogy mit hittem, csak mert nyolc hónapra kizártam a gondjaimat, csak mert boldog voltam, megváltozik mindenki élete, és mindenki boldog lesz? Ostoba vagy, Emily, az a te nagy problémád.
- Megmagyarázom!
Most jut eszembe, hogy Adrian ott áll mellettem, a tekintetünk találkozik, és tudom, hogy látja benne a riadalmat, amit a kép okozott. Riadt vagyok, mert nem akarom, hogy ez legyen, hogy a bátyám ide kerüljön vissza, és azt hiszem, éppen most vezettem vissza erre az útra. Talán nekem nem jár az efféle boldogság, hiszen bűnös dologra vágyom, a saját testvéremhez tartozott az, akihez én most tartozni szeretnék. Talán éppen ezért történik mindez, mert rossz és romlott ember vagyok. Így csap vissza a karma, egy olyan lelket bánt, aki az egyik legfontosabb nekem.
- Kérlek, segíts.
Suttogom Adriannek, mielőtt visszafordulnék a képhez. Fogalmam sincs, hogy mit mondhatnék, hogy miért segítsen, hiszen az én bűnöm, nekem kellene ezt valahogy megoldani. Elsápadtam, érzem, mégis igyekszem megemberelni magam, színt hozni az arcomba, és elindulok Cole után.
- Ugyan, ne fáradj, ül le, én főzök, ti meséltek, meg én is mesélek. Képzeljétek, megtanultam lovagolni. Eléggé féltem tőle, de most már nagyon jól megy.
Közben, hogy ne kelljen rájuk néznem, vagy a képre gondolnom, kipakolom a hozzávalókat, felfogom a hajam egy laza kontyba, és megmosom a kezem. Nem, még nem jutottak el a bútorok az elmémig, csak valahogy a saját őrült gondolataimat akarom elzárni. Egy év rengeteg idő, és bele se gondoltam, hogy mi történhetett volna akkor, ha mondjuk a bátyám meghal, én pedig lehet, hogy meg sem tudom, csak amikor úgy döntök, már jöhet ez az időszak az életemben, már el tudom viselni. Az ajkaimat összepréselve nagyon próbálok rákoncentrálni arra, hogy ne az ujjamat, hanem a zöldséget vágjam.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: « 1 2 ... 74 ... 82 83 [84] 85 86 ... 94 ... 112 113 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek