36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek

Oldalak: « 1 2 ... 68 ... 76 77 [78] 79 80 ... 88 ... 139 140 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Liam Laoiseach
INAKTÍV


† lawful chaotic †
offline
RPG hsz: 210
Összes hsz: 512
Írta: 2018. augusztus 19. 21:56 | Link




Kérdőn pillantok le rá. Tehát nem csak nekem okoz gondot. De várjunk csak. Maga az ajándék-vásárlás nehéz dió, vagy ez az egész művészet biznisz? Biztos mindenkinek saját stílusa, saját preferenciái vannak, két művész nem tenné be ugyanazokat az eszközöket a kosarába. Mit is gondoltam. Hogy majd én eligazodom itt? Lehet akkor se tudnék, ha teszemazt értenék hozzá. Úgy érzem, teljesen kezdek rákattanni a dologra. Nem tudtam, hogy ilyen ez. Ez az egész. Nem szoktam megoldhatatlan feladatok elé kerülni. Logikával, fenékkel vagy ököllel, de valahogy mindig a végére értem.
Jól van, lehet, hogy csak ajándékot venni nehéz. Abban sincs túl sok tapasztalatom. Egy maréknyi embernek kellett vegyek az életem során, ők pedig vagyok a nevelőim vagy a barátaim voltak. Egyik esetben sincs ilyen nyomás az emberen.
Igyekszem rendezni a fejem, ami pókerarc, ha koncentrálok, de ha elfeledkezek magamról, minden gondolatom három mérföldes távolságból tökéletesen kivehető.
- Kösz - eresztek meg egy vérszegény mosolyt, de értékelem ám a próbálkozását.
- Hát... - Tényleg, milyeneket szokott? Szépeket. De attól tartok, ez nem segít. - Portrékat? Úgy tudom, többféle eszközzel is kísérletezik, még falfújó sprayvel is. - Az emlékre szélesen elmosolyodok, s hogy zavaromat rejteni próbáljam, megvakarom az arcom. - Olaj? Úgy hiszem, azt kedveli.
Mekkora blöff. Nem vagyok én erre felkészült, hajaj. Nem szoktam nem felkészülve lenni. Körülbelül ez a legnagyobb félelmem, rögtön az alap egzisztenciális veszélyek után persze.
- Van olyasmi, amit minden művesz szeretne, de túl extra luxusnak tűnik? Nem tudom... önfestő ecset? Valami, ami nem egy tubus festék?
Lehet, hogy el kellett volna menjek egy varázsfestőhöz, aki mozgó képeket készít s őt kérdezzem meg. Cole soha nem fest olyanokat, de nem is kérdeztem, hogy miért nem. Vagy hogy azt hogy kell. Lehet nem is tudna, s csak emlékeztetném erre őt, ami biztos nem lenne egy ideális ajándék.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Celestyna M. Czerny
INAKTÍV


Babydoll || Property of Daddy Westwood
offline
RPG hsz: 201
Összes hsz: 290
Írta: 2018. augusztus 20. 00:20 | Link


#her | fancy romkocsma

Nem tudom eldönteni, hogy hagyni Cathnek hogy válassza a ruháim, a sminkem és a hajam a buli előtt életem legjobb vagy legrosszabb döntése volt-e. A ruhám folyamatosan igazgattam összébb, amit ő aztán inkább szét, ezt a törekvést pedig csak kettő gin-tonik után adtam fel teljesen, hogy mindegy, jó leszek így, ahogy vagyok. A zene nem volt rossz, még táncolni is lehetett rá, de aztán valahogyan sikerült a lánnyal elkeverednünk egymástól és itt kezdődtek ugye a problémák. Mert kettő nőre hogy mozdulsz rá? Ha merész vagy, simán, de így legalább a nagyon gyökereket meg lehetett úszni. Aztán tessék, egyedül maradtam, minden előzetes figyelmeztetés, vagy előjel nélkül és mintha egy bazinagy zöld felirat került volna a homlokomra, hogy 'tégy a magadévá'. A combközépig érő szoknya minduntlan feljebb csúszott, amit aztán lejjebb is cibáltam, de megint csak kevés sikerrel.
És akkor jött ez a gyökér, aki úgy tűnt, nagyon elégedett saját magával, ezért bízik is benne, hogy majd velem is így lesz. Italt akart nekem venni, ha táncoltam, közelebb lépett és a keze még a derekamra is csúszott, sőt, lejjebb is indult volna, ha nem ugrok odébb, hogy bocs, ezt azért már nem kéne. Tettem egy kísérletet, közöltem, hogy nekem most kell egy kis friss levegő, de oda is velem akart jönni, így elég kétségbeesett gondolat fogalmazódott meg bennem. Lehetőség numero egy: leugrom a teraszról és belehalok. Előny: nem kell a gyökér, magamutogató csávót hallgatnom. Hátrány: K.rvára halott leszek. Lehetőség numero kettő: fogok egy random srácot, az elsőt, aki szembejön és úgy teszek, mintha a pasim lenne, remélve, hogy nem szívat be, és ez a szatír lekopik. Sokkal szimpatikusabb végkimenetel. Így az ajtót kilökve az első srác vállán koppantok hármat a mutatóujjammal kedvesen, de mégis határozottan, hátra sem pillantva.
- Édesem, megmondanád az úrnak, hogy legyen szíves és szálljon le rólam? Nem igazán ért a szóból.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Machay Ilián
INAKTÍV


cillian crouch
offline
RPG hsz: 38
Összes hsz: 114
Írta: 2018. augusztus 20. 07:59 | Link


EX'S AND OH, OH, OH'S THEY HAUNT ME

Nem mondom, hogy nem hallom az ajtó nyitását majd csukását, csak spicces vagyok, nem hülye, süket, és társaik, épp csak nem érzem úgy, hogy ezzel nekem foglalkoznom kellene, amíg ő nem foglalkozik velem (már nem az ajtó, hanem aki nyitogatja, most mondtam, hogy nem vagyok hülye). Ellenben igazán meglepődöm a vállaim megkocogtató ujjakkal, az első dolog, ami eszembe jut, hogy kész, ennyi, valaki felismert odalentről és most eljött, hogy megöljön, vagy épp a pokol lakóinak hiányzik már a vezetőjük, és megemelve egyik szemöldököm fordulok oldalra, kivéve a cigit a számból, és itt jön az izgalmak tetőfoka, amikor--
Áh, csak vicceltem, ez csak egy lány. És nem is akármelyik lány! Jobb helyeken ezt hívják karmának, azt hiszem. Ahogy az arcára nézek, hirtelen kiszélesedik a mosolyom, valahol félúton van ez a "hát újra itt vagy" és a "mit vétettél az univerzum ellen, amiért újra itt vagy" között, miközben teljes testemmel megfordulok, és most a férfit mérem végig, miközben nem a cigis kezemmel a világ legtermészetesebb módján ölelem meg a szőke derekát és vonom valamivel közelebb. Ha már az édesem, adjuk meg a módját.
- Mondtam neked babygirl, hogy szolidabban öltözz fel, de te sosem hallgatsz rám - szemforgatás, reménytelen fejcsóválás, egy szintén reménytelen sóhaj. - Kérsz? - felé billentem a söröm száját, az előbb ittam belőle, de egyrészt nekem már úgysem kell több, másrészt mi lehet a legtöbb, amit megihat, két korty?
És összességében két féle ember létezik a Földön - az egyiket kiröhögöd, amikor marha fenyegetően néz, a másikról elhiszed, hogy tényleg marha fenyegető, amikor marha fenyegetően néz, és én most nem tudom, mennyire vagy te jó emberismerő, de nálam elég csak rám nézni, hogy rájöjj, melyik is vagyok.
Oh, hogy azt elfelejtettem mondani, hogy legyen szíves szálljon le róla? Megesik.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Dr. Wittner Erik Benjamin
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 88
Összes hsz: 144
Írta: 2018. augusztus 20. 11:22 | Link

Kiscsillag


- Valóban leér, és nem lehet látni a májadat, ha lehajol valaki. Ez... borzalmas. Vagy nem.
Apa vagyok, egy tinédzser lány apja. A világ legrémesebb állása. Imádom a lányom, és nekem ő az a kislány, akinek papírmasé tiarát gyártottam és festettem, amikor hajnali kettőkor sírva kelt fel, mert alvás közben eltört a műanyag vacak, amit a búcsúban lőttem neki. Ő az, aki azt ígérte, ha felnő, a feleségem lesz, aki könnyes arcával, mert a fiúk megint kihagyták a játékból, szalad hozzám. Az irónia igazából az egyetlen fegyver, amivel védekezni tudok, az egyetlen, amivel nem gondolok bele abba, hogy mit is jelent az, hogy a lányom felnőtt. Egy apának ez rémálom.
- Nem a színekkel van a baj, anyádnak köszönhetően szép bőrszíned van, minden szín jól néz ki rajtad, de a méretek eléggé neccesek, nem gondolod? Nem a mostani, mert most ugye hosszúnak mondod, de általában. Tudod. Féltelek, mert van olyan, hogy nem csak utánad fordulnak, hanem el is indulnak, és olyan dolgokat is tehetnek veled, amit nem akarod, hogy tegyenek.
Sosem beszéltem meg az anyjával, hogy mégis mennyire van felvilágosítva, meg igazából azt se tudom, hogy mennyire jár már előre a dologban. Imádom őt, úgy, ahogy van, de néha jobban örülnék neki, ha fiú lenne. Könnyebb, mert a srácokkal ez könnyebben ment, elvégre én is fiú vagyok. De ő lány, az én kis csodám, és én is voltam annyi idős srác, mint ő, és másra se gondoltam, mint a lányokra és a fiatalabb tanerőkre, általában ruha nélkül.
- Mondtam már, hogy átalakíthatod.
Engedelmesen mentem utána, nézem én is a darabokat, és közben az összesúgókat is. Mivel nem hasonlítunk egymásra, és mivel az én kezem van tele papírszatyrokkal, van egy olyan tippjük, hogy én vagyok a cukrosbácsi. Irigykedjenek csak, addig se akarnak rámozdulni.
- Laura.
Nem, nem fogom Stellázni, mert a hideg ráz ki a Stellától, viszont találtam valamit, ami érdekelheti. Felemelem a válaszott darabot, ami nekem nagyon tetszik, és felé nyújtom.
- Ne aggódj, most anyáddal jól megvagyunk, tegnap találkoztunk is, és karcolások nélkül megúsztuk.
Jó kis délután volt, egészen kellemesen eltelt. Nagyon kellemesen, ami azt illeti, de ez most mellékes.
- Ott a pub után hárommal. Nagy, ablakos, sarokrészen elhelyezkedő, nyolcvan négyzetméter, bárpulttal.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Celestyna M. Czerny
INAKTÍV


Babydoll || Property of Daddy Westwood
offline
RPG hsz: 201
Összes hsz: 290
Írta: 2018. augusztus 20. 12:42 | Link


#her | fancy romkocsma

Egy komplett rémálommá kezd válni az este, ahogyan Cath eltűnt és a srác egyre jobban rám kezdett akaszkodni, az a filmbe illő, mikor nem mersz kilépni a kocsma ajtaján, mert az istenverte utcán, ahova a kijárat nyílik, nem jár egy lélek sem, én pedig nem leszek a nő, aki a magassarkújában fut a spicces, nyomulós csávó elől. Not today.
Szóval a terasz kevésbé volt zsúfolt és mégis több ember tartózkodott ott, mint kint az utcán, szóval elég hamar kilöktem az ajtót, nem is figyelve arra, mit mond a mögöttem lévő. Addigra már döntöttem is, hogy utánam az özönvíz, az első csávó, aki az utamba akad, pont jó lesz, vagy megment, vagy beéget, de legalább történik valami.
Hát nem tudom mennyire volt ez így utólag jó ötlet, ha leugrom a tetőről, csak a beton vág ennyire gyomorszájon és nem a felismerés, hogy kit is sikerült megpiszkálnom. Mármint hű. Attól a vigyortól apró gombóccá gyűrődik a gyomrom, szinte fel se tűnt a karja a derekam körül, míg közelebb nem vont, mert csak sipítani szerettem volna, hogy uuuuuuu, hát itt vagy. De ugye az nem illett a szituációba, így meglehetősen komoly arccal karoltam át a hátát fél kézzel és pillantottam megvetően a pasira. Bizony, ilyet is tudok.
- Bocs, Apu, még egyszer nem fog előfordulni! - horkantam fel, mintha ez a társalgás legalább ezredszerre zajlott volna le és, jeeesus, úgy is éreztem, mint ha így lenne. Csak nem vele. A megszólítás is tömény szarkazmus volt inkább, csak semmi komolyan gondolás. - Aha.
Azzal el is vettem tőle az italt és beleittam, minden gondolkodás nélkül, mert ez a helyzet alkoholt kíván és nem keveset. Igaz, hogy rémesen tolerálja a szervezetem az alkoholt és úgy igazán részeg sosem voltam, de jó lesz így.
Aztán pár pillanattal később Mr. Szatír gondolt egyet és bocsánatot kérve eloldalgott, vissza le a lépcsőn, én meg meredtem utána, míg biztos nem voltam benne, hogy nem jön vissza.
- Meghaltam és a pokolra jutottam, igaz? - szűkítettem kicsit össze a szemeim, ahogy a folyosót tartottam még szemmel pár pillanatig, majd ránéztem, már sokkal lelkesebb, csillogó pillantással. - Ilián!
Utoljára módosította:Celestyna M. Czerny, 2018. augusztus 21. 00:20 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Carolina Eleonore Bellini
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 53
Összes hsz: 82
Írta: 2018. augusztus 20. 15:32 | Link

Stella
Cafe Frei, Váci utca
Ruha
06.08. 17:00


Már leadtam a rendelést, úgyhogy csak nézelődök itt bent. A pultnál látom, hogy egy lány táskáját tapogatja egy srác, de szerencsére ügyes a lány, így a srác hátrál és elhagyja a terepet. Felvonom a szemöldököm, ha nem muglik közt lennénk, kivarázsoltam volna innen, az biztos. A lányka leadja a rendelést, majd hely után nézelődik. Egy hirtelen ötlettől vezérelve intek neki, hogy üljön mellém. Ha lecsüccsen, akkor nyújtom is a kezem és bemutatkozok.
- Szia, Lina Bellini vagyok, láttam a srácot, aki a táskádat tapizta, mindened megvan, nem bántott? - pillantok rá, bár úgy tűnik, minden rendben. Biztos valami zsebtolvaj volt, de most rossznál próbálkozott.
A kávézóban sokan vannak, így még időbe telik, míg elkészül a rendelés. Addig meg lehet beszélgetni, persze ha a partnerem is benne van.
- Olyan ismerős vagy, véletlenül nem a Bagolykőbe jársz? Mintha hallottam vagy olvastam volna rólad - Elgondolkodok, mert tényleg ismerős. Az Edictumban biztos benne volt, azt kintre is járatom magamnak, de nemsokára úgyis kiderül.
Közben megjön a sütim, a pincérnő még kér egy kis türelmet a kávéhoz, mert sokan vannak. Megértően bólintok, majd magamhoz húzom a sütit és eszem egy falatot. Hmm, isteni, úgy tűnik, megvan a magyar kedvenc kávézóm.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Bogna Zdanowska
INAKTÍV


titkos mikkentyű
offline
RPG hsz: 106
Összes hsz: 204
Írta: 2018. augusztus 20. 20:30 | Link


÷ benézet ÷ május 26. ÷


Azt hiszem most először sikerült olyan nagyot mosolyognom, hogy még magam is megleptem. Eszem ágában sem volt gúnyt űzni különösebben a helyzetből, de nem volt sok bizalma a helyzetben, az nyilvánvalóvá vált. Tapasztalat meg nekem se kell hozzá, hogy összerakjam ezek szerint volt elég szerencsétlen, és az arcából kiolvasva igen kellemetlen helyzete. Bár utóbbit nem annyira tudom érteni, és nem azért, mert ne érteném, inkább mert nem nagyon érzem úgy magam a legtöbbször. Természetes dolog, hogy hibázunk, hogy mit okoz az alkohol, hogy valaki káromkodik vagy éppen vetkőzik tőle, láttam már azért fura dolgokat, de velem lehet a gond, hogy ők nem hökkentettek meg. Jó, a testvérem más eset, őt egyetlen egyszer láttam kikelni magából, akkor volt bennem valami...furcsa visszhang ehhez.
- Abban az időben, mikor éppen nem egyedül tanultam vagy otthon, általában akikkel találkoztam elég... egyediek voltak. A logikailag fontos információk voltak csak számukra befogadhatóak - talán kissé megremegő hangon fejtettem ezt ki. Be kellett látnom, hogy nem különösebben voltam más én se, addig, még nem kezdett el a tesóm unszolni vagy ide nem jöttem. Leginkább tehernek éreztem az embereket, akik amúgy sem érdeklődnek olyanról, ami igazán fontos. Lehet kicsit egyoldalú vagyok velük, vagy tényleg... köcsögök. Nem éreztem tisztemnek dönteni erről. - Igen, nem túl szerencsés, ahogy történt. Nem igazán szeretnék, ha hasonló magánakciót követnék el, és szerintük megtenném, így aggódnak - abban nem vagyok mondjuk biztos, hogy ez kizárólag az épségemnek szólt-e. Apám nem igazán akar emberszámba venni, mert szerinte túl van fújva ez az egész és ennyi idősen inkább azon kellene gondolkodnom, hogy család, valami könnyű, nőies munka és megtalálni a lelki utam. Szóval ufó. Igen, ezt egyszer ki is mondta, bár nem tudta, hogy hallom. Anya próbált nyitni, de egyszerűen semmiről nem tudtunk soha beszélni. A testvérem meg csak nehezményezi, hogy nem magammal törődök.
- Ahha, bár nem mintha olyan nagy dolgokkal járna - intettem is le az egészet. Az az egy vagy két találkozó, meg program,a mi történt mióta itt vagyok nem hiszem hogy hatalmas feladat lenne. Igazából többre értékelném, ha lenne mit tenni, olyan tehetetlen voltam egy ideje. De nem sok időm volt ezen agyalni előbb a kis növény, majd a lány vette el minden figyelmem.
- Jól tetted - mosolyodtam el, bár lehet nem pont ilyen válaszokat várnak. Vagyis nem is tudom most ezen zavarban kéne lennem vagy mérgesnek? Egyik se hiszem, hogy itt lengene. Igazából ez az egész, hogy eljött velem meg segít is tök rendes tőle. - Oh, akkor... Ide, az alsó ajkam közepébe szeretnék egy kisebb karikát - emeltem is az ujjam az említett helyre, hogy aztán az ujjaim összefűzve magam előtt nyújtsam ki a keze várva, mi is lesz a teendő, persze követtem a lányt amerre irányított körül is nézve.
- Neked hol is volt? - néztem hátra Dávidra az ajkamra harapva egy pillanatra, szerintem tudta, hogy a piercingre irányul a kérdésem, nem kellett túlragozni. Nem szoktam bent tartani a kérdéseim, ennek már esett szerintem eleget áldozatául.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Wittner Stella
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 202
Összes hsz: 514
Írta: 2018. augusztus 21. 19:44 | Link


július 14. délután ¤ outfitElla


Nem bírtam ki, hogy ne emelkedjenek meg a szemöldökeim arra, ahogy a nadrág hosszát tovább feszegette. Mármint szó szerint nem tette, az amúgy se vezet eredményre, nekem elhiheti. Ha ezeket a szárakat valaki meghúzkodja lefelé, előbb csípőnaci majd... nos lent van a naci. Szóval nem hiszem, hogy ezt szeretné kipróbálgatni, bár igazán nem zavar, csini alsóneműt vettem fel ma is, olyan randibugyifélét. Szóval megmutigálom én, azon nem múlik, van egy mini csengő amúgy rajta hátul és csipkés. Nem is értem ki ne szeretné. Mondjuk tény, nem hiszem, hogy a kényelemért vettem én sem.
- Nem a szín? A méret? - kérdeztem vissza bizalmatlanul, ahogy a kirakatban nyújtózkodva éreztem, ahogy a leragasztott, friss lepkém dörzsölődik a felsőmtől és egy picit fel is szisszentem megállva egy helyben. Még nem volt meg a pontos elképzelésem, hogy is közöljem ezt, de anya szerintem eljuthatott a kiakadásra, mert mikor kész lett, küldtem egy képet neki üzenetben. Dávid szerint nagyon nem lesz boldog és lehet beszélni se fog velem, de ha még akkor se szóltam volna, amúgy se tenné. Azt hiszem támogató, de azt nem éli, ha nem beszélgetünk, mint minden másról is. - Ugye nem most akarod, hogy veled beszélgessek a méhekről meg a virágokról? Vagy kíváncsi vagy valamire? Valakire? Anyával ezen még időben, elég régen átestünk már. Hidd el, az se nekem volt ciki - csóváltam a fejem, hogy aztán inkább beténferegjek a boltba és keressem, melyik pár cipővel fogok örök hűséget fogadni. Nem, szerelembe nem itt szoktam esni, de a cipőimet jól szoktam tartani. Azért figyeltem persze apukára, hogy mondd-e bármit. Igazából, ha kérdez én szívesen felelek. Nincs ezen mit titkolni. Bár nyilván neki is azt mesélem, amit anyának, nem pedig amit mondjuk... Dávid...sejt. Nem tudom tudja-e, de neki nem hordtam össze minden hülyeséget a dolgaimról. Anya szentül hiszi, hogy az első srác, aki becipelt egy ágyba nagy szerelem volt és tanultam belőle. Igazából magamtól mentem és teljesen saját elhatározásból, mert túl akartam rajta esni. Hagyjuk is a részleteit. Azóta meg, ugye volt Kristóf, a fura haverja Dávidnak, de ő még csókolni se tudott, így semmire nem jutottunk szerencsére, két helyes pultos fiú, de velük is csak talizgattunk, meg egy akivel pár hónapig jól elvoltam, ő volt a második... olyan komolyabb. De az se túl jó élményszám. És igen, mindez az elmúlt körülbelül egy évem, így nem kell csodálkozni.
- Uh, mármint, persze, legközelebb beszélünk, de ez... hát ő egy csoda - kaptam is ki a kezéből a cipőcskét egyből a méretet és a sarok magasságát szemrevételezve. El is csíptem az eladólányt, hogy ebből - igen, nem vicc - kellene egy kisebb, mondjuk a legkisebb felnőtt méretben, ha lehet. Aztán elment én meg visszafordultam. Totál észre se vettem, hogy szólított.
- Értem, bár minden olyan időleges felénk - jegyeztem meg picit vonva a vállamon. Ez nem is tudom minek szólt. Időnként jó volt minden, aztán voltak viták, majd megint. Nehéz megtalálni a jó síkot az időben.
- Bárpult? A pultos fiút is beszerzed hozzá? - kérdeztem elsőre takargatva azt a nevetést, de aztán csak kicsúszott, miközben kibújva a cipőmből belebújtam a megérkezett csodákba.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Leon Tim Wolf
INAKTÍV


100% bio, ökológiailag tesztelt terromágus
offline
RPG hsz: 100
Összes hsz: 281
Írta: 2018. augusztus 26. 02:16 | Link


július 2 | Leon

- Őt is cipelted? - kérdezte Tim, kissé bizonytalanul, mert nem tudta elképzelni, ahogy a kis totyogós nagy szemekkel nézi a repkedő kviddicseseket. Nem nagyon volt már ellenérzése T-rexszel kapcsolatban, részben azért is, mert ahogy egyre jobban tudta kezelni az elemét, tudott kommunikálni a kis totyogóssal, igaz csak érzéseken keresztül.
- A fürdőben - mutogatott arra Tim, mert a kacsa bizony ott totyogott, körbe-körbe mászkálva a csempés helyiségben. Persze nem volt még annyira expert, hogy ténylegesen, centire behatárolja hol van a madár, de ő megpróbálta minél jobban kiaknázni a képességét.
- Felőlem lehet róla szó, én nem bánom. Így is csak plusz nyűg folyton nyírni - állapította meg, mert mint a legtöbb varázslónak, neki is gyorsabban nőtt a haja is, meg a szakálla is, nem teljesen volt képben vele, hogy ez mi miatt is van. - Ez bizarrul hangzik.
Ez a torony ügy nem hatotta meg Timet és lehet, hogy ezzel akkor is így lett volna, ha a saját házuk omlik le. Mikor éppen olyan napja van, még az se tűnt fel neki, ha éppen a szobájában tartózkodik, mikor ledől a Navine.  
Szerette a közös dohányzásaikat, meg azt is, ahogy el vannak kényelmesedve a kanapéjukon, így elég könnyen kiült az a vigyor az arcára.
- Dustin néha beszól, de akkor is csak azért, hogy segítsen. Ő elég pozitívan áll hozzá - bólintott egy párat Wolf, aztán el is vigyorodott ismét, mert az amcsitól valahogy kevésbé félt, mint Livtől. - Ez hol volt? Szerintem lehet, hogy a kacsák akartak veled kiszúrni. Pánikolnál? A kedvemért?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Daisy Blue Berry
INAKTÍV


¤ kacsás lány ¤
offline
RPG hsz: 92
Összes hsz: 262
Írta: 2018. augusztus 26. 19:42 | Link


# kinézet # július 2.

- Azt hiszem nem egy kviddicses rajongó típus - ingattam meg a fejem elgondolkodva, persze ezzel még nem adtam meg a teljes választ. Bár sejthető, hogy ha vinném is mindenhova, nem feltétlenül tenne neki jót a tömeg. Még én is néha szorongtam, mikor az idősebb hapika könyöke az enyémhez ért, mert ő nem fért el. Kisebb már nem lehetek, neki viszont nem ártott volna némi mozgás meg fogyibogyó. - Pár alkalommal őt is vittem, mikor tudtam hol hagyni, de amúgy vigyázott rá a lakótársam itthon. A fürdőt szereti, csöpög a csap, a kis tócsában szokott tapicskolni.
Bírtam a csajszit, övé a ház, igazából csak én vagyok albérlő, de jól kijövünk. Ő jóformán fél évente egyszer van itt, most pont jól jött ki és jövök neki eggyel. Akartam is neki itt hagyni valami apróságot, mikor visszacuccolok, de mint látható nem jutottam eddig sokra itthon. Az alvás és a zuhany előrébb való volt, most meg a süti-Tim-cigi trió foglal le túlzottan is, de ilyenkor szeretek mindennek hódoló szenvedélybeteg lenni. Máskor biztosan nem vicces.
- Hát, én támogatom - vetettem rá egy szép kis mosolyt nagyokat pislogva felé, aztán bele is feledkeztem a sütifalatokba. Gyorsabban pusztítottam, mint azt kinézik az alkatomból és nem voltam túl óvatoskodó sem. Valamiben egyszer majd meg kell halni. Ha az cukor, kakaó vagy egyéb összetevő túltolása lesz, hát. Mindjárt megpróbálom sajnálni, de nem tudom, szeretem így az életem.
- Kicsit, de meglátjuk, van sok szimpatikus így színre. - Ha vissza kellene idézni, se tudnám megmondani, miket láttam még, de sok volt, az biztos, és ha valamiből van jó és bármennyi, már nem lehet rossz. Különben még a molyirtót is előbb kóstolgatnám beleéléssel, mint a torony omlását megsirassam. Nem vagyok teljesen érzéketlen, egyszerűen kívül esik az ingereimen. De ezt ne reklámozzuk.
- Szerintem mindenhez. A portfóliókra is elég jó értékeléseket kaptam művészeteken - mert bizony, Dustin már megkapta a portrék T-rexről és az emberekről sutyiban lőtt képeimet is. Timet is és aki még éppen megtörtént. Egyiket-másikat ki is mosolyogta Westwood, de nem fűztem hozzá semmit.
- Hű, vagy Svájcban vagy Németországban, a két hely néha összefolyik. De nem volt másnap olyan kényelmes az ébredés - húztam el a szám, mert jól rémlik hogy éhen akartam halni és határozottan fájt mindkét lábam, ami tiszta kék meg zöld volt. Nem tudom min vergődtem át, de nem lehetett jó.
- Csak a kedvedért? Bármit, bármikor - közöltem nevetve, hogy aztán kihúzzam a kezéből a szálat egy slukk erejéig, majd az ajkai közé biggyesszem vissza.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Liam Laoiseach
INAKTÍV


† lawful chaotic †
offline
RPG hsz: 210
Összes hsz: 512
Írta: 2018. augusztus 30. 19:38 | Link


take me back to the night we met


Akkor ott mintha másképp érintettük volna egymást. A levegő is mintha nehezebb lett volna. Vibrálón ülepedett meg rajtunk. Borzongató volt. Most viszont mintha közelednénk a parthoz. Fényesebb minden. Légiesebb. A múlt súlya apránként feloldódik, mint só a vízben, ajkai az ajkamon úgy itatják fel a szívem maszatát. A végén tisztább, fényesebb leszek. Hitetlen kis boldog szusszanás hagyja el a szám, megszakítva a csókot egy pillanatra. Azt hittem, minden csak nehezebb lesz majd ezután. Ha lesz egyáltalán ez után. Annyi év… Volt időm átgondolni. Volt időm rájönni, hol hibáztam. Volt időm hiányolni őt. Sok imámba és gyónásomba telt valamelyest rendezni a bűntudatot, bár teljes feloldozást nem tudtam kapni. Hiányzott az a rész, amikor én bocsátok meg magamnak. És amikor ő - a legfontosabb talán. Nem tudva, hogy miért hagyott el, nem tudtam nem arra gondolni, hogy az én hibámból, miattam. Hogy talán rájött, ez az egész egy nagy hiba volt, helytelen s nem mellesleg törvénytelen. Nevetséges is most belegondolni - hogy Cole elhagyjon azért, mert amit tettünk, törvénytelen? Mintha valaha különösen érdekelte volna. Még akkor is, ha ő áll a rövidebb végén.
Most itt ez már nem számít. Úgy érzem, ha feloldozást nem is, új lapot kaphatok. A többivel pedig majd elszámolok, mikor oda kerülök.
Elmosolyodom a kérdésére és corny válaszok tömege bukkan fel a fejemben. Szerencsére nem ejtem ki őket, nem rontom el a pillanatot, csak a mosolyom felel neki. Igen, itt maradok. Ma éjszaka és minden éjszaka, amikor csak kéri. Ha majd azt mondja, hogy elég, hogy menjek el, ha helyet és időt akar magának, akkor majd elmegyek. Addig viszont nem, többet nem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Liam Laoiseach
INAKTÍV


† lawful chaotic †
offline
RPG hsz: 210
Összes hsz: 512
Írta: 2018. szeptember 6. 09:49 | Link





Nem könnyű a változás, ha nem magától, természetesen jön. Néha még akkor sem. Hiába tudod, hogy jobb lesz neked úgy, hogy jobb lesz másnak is talán. Mindig így van. Egyedül sokszor lehetetlennek tűnik - persze nem az. Csak az lehetetlen, hogy megérintsd az orrodat a nyelveddel, minden más lehetséges, ha elég fantáziád és kitartásod van. De mégis jobb, ha van melletted valaki. Egyedül a végére sokszor értelmét veszti, és a feladás eshetősége is nagyobb.
- Nem tudnék érdemben nyilatkozni a házasságról.
A szüleimét se láthattam, nekem sincs. Az ismerőseim többsége vagy munkamániás ügyvéd vagy meleg, és egyik kategória sem a legalizált kapcsolatok bajnoka - különböző okokból, de végül csak egykutya. Az ügyfeleim nagy része is a házasságuk miatt kerülnek hozzám. De biztos van olyan kapcsolat is, ami nem a törvényszéken ér véget. Kell lenniük, épp csak én nem szoktam találkozni olyannal. Majd a Marciéké olyan lesz. Illetve hát a miénk, mert én is tagja leszek.
- Ha a házasság intézménye idegen is számomra, te nem vagy az. Biztosan jó lesz.
Magánemberként ritkán teszek ilyen magabiztos és kategorikus kijelentést. Ügyvédként is óvatosan bánok a biztossal, mert olykor felbukkanhat egy új tanú, egy bizonyítékról kiderül, hogy nem lehet felhasználni. Néha nem tőlem függ. De ez majd tőlük fog függni. És én egy kicsit hadd legyek romantikus optimista, rám fér, úgy érzem.
- Tizenegy évesen megismertem egy öregembert, akinek volt egy dojo-ja Londonban. Azt hittem, csak hülyéskedik, amikor megmondta. De végül csak elmentem, mert… - egy pillanatig szórakozottan babrálok a sótartóval. - Azt hiszem, már említettem, hogy egy kolostorban éltem akkor, nem? Ez még azelőtt volt, hogy elmentem volna a Roxfortba. Én voltam az egyetlen gyerek a sok apáca között, távol Galwaytől, távol mindentől, amiben felnőttem.
- Az öregember vak volt, soha nem is látott. Törékeny alkatú, mint egy madár. De tényleg volt egy dojo-ja - az emlék lassan mosolyt fest az arcomra. - És ahogy mozgott! Évekbe telt, mire sikerült eltalálnom edzés közben. Még több időbe, mire sikerült először győznöm. De arra már ő idősebb lett, én meg elértem a mostani magasságom és izomtömegem, úgyhogy nem volt tisztességes győzelem.
Nem szoktam Stickről beszélni, vagy a gyerekkoromról. Azt tudják általában rólam, hogy apácák neveltek s korán elkezdtem a harcművészetet, de a részleteket rendszerint homályban hagyom. Az az enyém. Most mégis megeredt a nyelvem, én sem értem a dolgot. Lehet, hogy a futás serkentette endorfin-hullám, lehet a bizalom, ami már egy ideje alakulgat. Lehet csak úgy érzem, neki elmesélhetem.
Közben kiérkezik a rendelésünk, de amíg nem jutok el a mosdóig, nem fogok hozzá.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Allan Colton Fisher
INAKTÍV


pultosfiú | ColeciCa
offline
RPG hsz: 307
Összes hsz: 621
Írta: 2018. szeptember 9. 18:59 | Link


Budapest VIII. | Műhely | 01:17

Bámulom a mutatókat, ahogy körbe-körbe forognak. Hallom a ketyegést. A szélén kis vonalak jelzik az időt, és azon haladnak át a fekete karok. Hajnali 1 óra múlt 17 perccel. Pontos.
Vettem egy órát. Furcsa. Ezt az órát bámulom már jó ideje a nappaliban, a szedett-vedett kanapén ülve, amit egyébként egy lomtalanításról szedtem össze, mert megtetszett. Előttem egy kis dohányzóasztalka van egy hamutállal, és velem szemben az óra a falon. Eltakarja egy kis részét az egyik firkámnak.
Szóval van egy ágykeretem is a matracnak, amin eddig mindig aludtam, de még nem szereltem össze. Durva, nem? Eddig csak úgy lébecoltam itt, de most... most külön költöztem otthonról. Van egy szekrényem, ahol a ruháim vannak a hálóban. Nem új szekrény, valahonnan szereztem azt is, de a sajátom. És a fürdőben az én tusfürdőm van és a borotvám, a törölközőm. A nappali falához döntve pedig az éveken át a szobámban rejtegetett festményeim és firkáim. Az asztalom, az asztali lámpám és a laptopom, a tizenöt éves hifim és a CD-im. Ma hoztam át őket, a cuccaimat.
Sokszor aludtam már itt, de egyszer sem úgy, hogy tudtam, hogy ha holnap hazamegyek, nem fognak nekem is ebédet főzni. Velem már nem számolnak.
Elnyúlok a kanapén, és a plafonra festett alakot kezdem nézni, kezemben egy égő cigarettával. Nem hiszem, hogy ma fogok tudni aludni.
Egyébként nagyon szegényes ez a berendezés, mármint tényleg nagyjából annyi bútorom van, mint amennyit most elmondtam. Ebédlőasztalom vagy székeim még mindig nincsenek például, de nem is nagyon van rá szükségem. Mini venne, ha akarnék, tudom, mert azt akarja, hogy jól érezzem magam a környezetben, ahol vagyok. Én jobban szeretem, ha nincs sok mindenem, ha csak átmenetinek tűnik ez is. Pedig be fogok ide rendezkedni, tartósan. Azért is bámultam az órát olyan sokáig - ez az első dolog, amit vettem magamnak a lakásomba. Ami mutatja az időt. Tök szimbolikus, meg minden.
A laptopomon valami sorozat van benyomva, néha-néha a képernyőre pillantok, de egyébként nem figyelek rá. Durva, hogy már egyedül élek. A villódzó HD képek néha kékre, fehérre festik az arcomat, és hallgatom a ketyegést, meg a film háttérzaját. Egyedül élek.
Utoljára módosította:Allan Colton Fisher, 2018. szeptember 27. 22:32 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Liam Laoiseach
INAKTÍV


† lawful chaotic †
offline
RPG hsz: 210
Összes hsz: 512
Írta: 2018. szeptember 9. 20:30 | Link


we're all weeping now, weeping because
there ain't nothing we can do to protect you


Lélekszakadva tettem meg az utat a műhelyig a kapitányságról. Átkozom a percet, amikor nem tanultam meg hoppanálni, amikor az irodában felejtettem a mobilom, amikor ez az egész elkezdődött, amikor hagytam, hogy elkezdődjön. Dübörgő szívvel, hangosan lihegve fékezek be az ajtó elé, s nem gondolkodok, nem kezdek el finomkodni, hanem rendesen verni kezdem az öklömmel. Csak legyen itthon! Rettegve bámulom az ajtó fáját, tenyerem még mindig rajta nyugtatom, már abbahagytam a dörömbölést, fülelek, valami neszt, valami életjelet próbálok kivenni. Istenem, könyörgöm.

A fiú élettelen teste beévődött az elmémbe, mindenhol őt látom, furcsán álló karját, szürke arcát, de az arca nem az övé, hanem a Cole-é, nem tudom nem őt látni, s tudom, hogy ez borzalmas részemről, hisz a fiú csak jót akart, csak segíteni, tenni valamit, bármit, én meg... Legyél itthon! Aztán... aztán majd... előbb csak tudjam, hogy jól vagy.

Izzadt fürtjeim a homlokomra vannak tapadva, fekete pólóm a testemhez ragadt, az egész kinézetem űzött vadé, bűzlök a félelemtől. Az idekint töltött éjszakák, a munkám, semmi se készített fel erre. Amikor esélytelen erőfölénnyel nézek szembe, a szívem akkor is nyugodt marad. Magabiztos, sziklaszilárd. Most őrült rémültségben tombol, túl a racionalitáson, túl a megszokássá vált küzdésen.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Allan Colton Fisher
INAKTÍV


pultosfiú | ColeciCa
offline
RPG hsz: 307
Összes hsz: 621
Írta: 2018. szeptember 11. 22:34 | Link


Budapest VIII. | Műhely | 01:23 | Insomnia

Lehet, hogy inkább valami zenét kéne kapcsolnom, úgyse figyelek az Altered Carbonra. Izgi, meg minden, de most csak a színei látszanak a bőrömön és valami háttérzajként szolgál az angol szinkron. Néha egy-egy csendben kivehető az óra ketyegésének zaja.
Aztán hirtelen megugrok, a szívroham kerülget, mikor egyszer csak valaki teljes erőből dörömbölni kezd az ajtómon.
- Mi a f***?! - szalad ki belőlem, de az ajtó dörgésének hangja elnyeli az enyémet. Ránézek az órára, 1 óra 23 perc, és egy erős férfikéz dörömböl az ajtómon, bármiféle szó nélkül. Az ereimben azért megfagy a vér, hirtelen mindenféle hülyeség eszembe jut, hogy ki akarhat megtalálni és miért, én meg itt fekszem halál nyugodtan... De ugyan, ki lehet az?
Lassan és csendesen indulnék el az ajtó felé, aztán eszembe jut, hogy a nyolckerben lakom, és ki tudja, milyen alak lehet az - a kezembe kerül az egyetlen konyhakésem (de tényleg be kéne szereznem a baseballütőt amúgy), így közelítek halkan az ajtó felé, és kilesek a kukucslyukon - halk kattanással adja a kintlévő tudatára, hogy itthon vagyok és leskelődöm.
- Louis! - Szusszanok fel, majd kioldom a biztonsági zárat, és kitárom az ajtót, oldalra dobom a konyhakést a szétesőben lévő előszobaszekrényre. - Hajnali fél kettőkor kell így rám hoznod a frászt, b***od? - kérdem ingerülten, de rögtön át is ölelem, mert hirtelen biztos, hogy szüksége van rá. Elég ránézni, úgy néz ki, mint aki menekül valahonnan. - Gyere be. - Szólítom fel, és ha nem akarna elengedni, akkor hát én lépek beljebb, hogy a küszöbön belülre kerüljön, és a lábammal zárom be az ajtót, hogy aztán fél kézzel elfordítsam a biztonsági zárat is.
- Gáz van, ugye? Mi van? - Kissé felemelkedik a pulzusom amúgy, mert Louist ritkán látom ennyire zaklatottan, és megint ezer ötlet jut eszembe, hogy mi történhetett. - Valaki elől futsz? Keresnek?
Az van, hogy pont úgy néz ki, mint én, amikor Joel elől menekültem egyfolytában meg a társasága elől - pont úgy néz ki, mint akkor én, izzadtan és kimerülten, feszülten, kialvatlanul, tök remegve, kitágult szemekkel keresve a veszélyforrást. Keresve, hogy honnan érhet a következő ütés. Pontosan így néz ki, és ez rohadtul megijeszt.
Utoljára módosította:Allan Colton Fisher, 2018. szeptember 27. 22:32 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Leon Tim Wolf
INAKTÍV


100% bio, ökológiailag tesztelt terromágus
offline
RPG hsz: 100
Összes hsz: 281
Írta: 2018. szeptember 14. 00:18 | Link


július 2 | Leon

- Miért nem csináltatod meg? - kérdezett vissza a német kissé elkalandozva, még mindig maga előtt látta a mini szárnyast, ahogyan piros-fehér festéssel csapkod a lelátón, míg Blue a tudósítással van elfoglalva. Talán ma már nem kellett volna többet szívnia, de a képessége eddig köszöni szépen, nagyon jól működött.
Ennyiben is maradtak egyelőre Tim szakállát illetően, ami úgy tűnt, hosszabb sorsot él majd meg, mint az elődjei, mert ha Blue azt mondja, támogatja, akkor a német nem fog ellenkezni, ez már biztos. Inkább ő is a sütire koncentrált kissé elgondolkozva. Nem ő sütötte, csak vette, nagyon nem neki való terep a konyha.
- Ő ilyen ember, de engem összességében nem zavar. Elég építő kritikát fogalmaz meg - Tim pedig kivételesen választékosan rakott össze egy mondatot, ami nem volt rá az esetek nagy részében jellemző. Kivéve, mikor zenét gyártott, olyankor nem is teljesen volt önmaga, nem szeretett elvillogni vele.
- Végülis, nicht weit, belefér, ha kicsit kevered - bólogatott elgondolkodva a vörös, aztán rántott egyet a vállán, nem gondolkozta fontosnak annyira a dolgot, helyette inkább újabbat slukkolt a cigiből. Aztán kicsit el is kényelmesedett, Blue lábát az ölébe húzva, így kicsit srégen dőlt el a kanapén, a lány meg rajta lógott át, a kezét a combján nyugtatva.
- Édes egy lány vagy - vigyorodott el, ahogy a lány visszabiggyesztette a cigit az ajkai közé, majd köhhintett egy olyan jellegzeteset, mielőtt még Bluera nézett volna megint. - Mit csinálunk, ha te végzel a sulival, Blau?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Daisy Blue Berry
INAKTÍV


¤ kacsás lány ¤
offline
RPG hsz: 92
Összes hsz: 262
Írta: 2018. szeptember 14. 02:55 | Link


# kinézet # július 2.

- Már javítva volt... állítólag. Volt itt egy csávó, azt mondta valami tömítés izét cserél. Megcsinálta és - tártam el a kezeim értetlenül. Két napra rá megint rákezdett, nekem meg se kedvem, se több fölös pénzem nem volt rá. Varázsló vagyok, de nem csodatevő, ezen egy ragasztó varázsige nem segít, mármint max végleg elzárom, de akkor nekem se kell ott kezet mosni meg semmi. Szarul hangzik. De kihoztuk a legtöbbet. alatta volt a kicsi lavór, T-rex meg élte ezt.
Nem különösebben voltak kívánságaim vagy hozzáfűznivalóim sosem ahhoz, mihez volt kedve a haját, a szakállát vagy éppen a ruháit érintően Timnek, én eléggé tudtam mindennel azonosulni, amit művelt bármilyen formában. Most is inkább csak megjegyeztem, hogy ez így eléggé tetszetős, nem mintha máshogy nem általában, sosem voltam olyan hallgatag meg ilyesmi. Általában megmondom, ami eszembe jut róla, ez úgy gondolom tök normális. Nekem legalábbis, el is engedtük mindketten.
- Igen. Szeretem az órákat, pedig sosem favorizáltam így az oktatás semmi részét - jegyeztem meg kicsit elhúzva a szám két harapás között. A süti gyorsabban lett semmissé, minthogy lett volna időm elkiabálni magam, hogy hé, pörgönc. Nem hiszem, hogy egy titkos mikkentyű megfejtette volna nekünk az élet rejtélyét. Apró bólintásokkal értettem egyet, ahogy a gomolygó füst felé pillogtam kicsit bele is bambulva a plafonba. Az egy repedés lenne? Vagy csak rátapadt a pókháló? Mindegy, de velemi volt ott, én tényleg láttam. Teljesen bele is feledkezve ebbe már csak arra eszméltem, hog rá vagyok tekeredve a keze meg a lábamon pihent. Kicsit meg is mozgattam a lábikóim mielőtt egy slukkra elcsórtam volna a fogyó szálat. Visszacsúsztatva pedig széles vigyorral csúsztam közelebb és a lábaim tovább tolva pakoltam magam fel az ölébe.
- Édes? - kérdeztem még a fejem is félrebillentve nagy meglepődve. Nem ez az a jelző, amit rám szoktak használni, pedig tudok ilyen vagy olyan lenni, mikor és mire van igény. - Kucc. Ühm. Mi? Mármint ha végzünk - javítottam ki, mert már a feltételezés is sértette a füleim, hogy aztán mutató és hüvelykujjam közé fogva a szálat kivegyem a szájából kicsit eltartva, majd hajoljak már leheletnyi közelségbe. - Majd kitalálunk valamit, jössz velem és megcsináljuk  pubot - közöltem egészen belenevetve, mielőtt még egy apró csókot nyomtam volna a felső ajkára a cigibe pedig beleszívtam volna.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Andrássy Tamás Milán
INAKTÍV


mutyulii
offline
RPG hsz: 75
Összes hsz: 134
Írta: 2018. szeptember 15. 00:33 | Link


"Azon gondolkodott, hogy mi lett volna belőle
ha nem hátra indul el hanem, hanem előre
és hogyha számolni vissza, visszafele kezd el
nem hárommal végez hanem, hanem az eggyel"

A vizsgákkal már végezett, így otthon hesszelget pár napja. Persze szociális élete nem állt le, bár a múltkori kis baki után sokszor vették elő a társaságban, hogy ugyan, miért nem osztotta meg velük azt az apró információt, hogy párja van, aki nevezetesen fiú. A lányok egy része teljesen el volt alélva ettől a gondolattól (s nekik hiába bizonygatta, hogy ő nem csak egy, hanem két kapura játszik egyébként), a srácok közül azonban sokan nem voltak elragadtatva ettől a dologtól, elég furcsán, tartózkodóan kezelték. Andris ezen bár sokat stresszelt, mostanra mégis lazábban kezeli - hiszen ha az ő párját nem fogadják el, akkor ugye nincs miről beszélgetniük egymással, mivel Milán... Milán csak Milán. És nála nincsen jobb szerinte.
Így a mai zenekari próba előtt csak fekszik az ágyában és Ninát, hű gitárját pengeti. Mostanában ismét rákapott a 30Y-ra, így tőlük játszik éppen, ahelyett, hogy hallgatná - a szöveget hol csak dúdolja, hol halkan énekli, és jól esik neki ez a fajta nyugodtság, a saját környezete és a Lizanka által keltett halk zaj, a víz locsogása az akváriumban történő fürdőzés miatt.
Így, teljesen nyugodtan létezik Andris, egészen idilli állapotban, szinte már gondolatok nélkül, amikor lentről kiáltás szűrődik fel.
- Tamás! - Hallja az édesanyja hangját, ő pedig halkan fúj egyet. Az még hagyján, mikor Tominak hívják, már azt is épp eléggé utálja, de mikor Tamásnak, na azzal ki lehet kergetni őt a világból. Ki hallott ilyen nevet, hogy Tamás? Olyan hivatalos, és különben is, egy karót nyelt ember jut róla eszébe. Akkor szokták Tamásnak hívni, ha valami nagy bajt csinált - néha még az anyja is Andrisozza, ha hirtelen megfeledkezik magáról, ez a "Tamás" pedig semmi jót sem jelent neki. Lehet, hogy csak elfelejtett elmosogatni?
- Megyek már! - Kiált vissza, majd gitárját félretéve még odacsoszog az all inclusive wellnesfürdőjét élvező háziállathoz. - Neked bezzeg jó dolgod van. Lennék most a helyedben. - Motyogja neki egy sóhaj után.
Fájdalmas búcsút vesz végül a békától, majd kapva magát lekocog az alsó szintre, hogy aztán szüleit a konyhában találja meg. A látvány, ami elé tárul, nem biztató - az anyja éppen a mosogatónak támaszkodik, az apja pedig gondterhelten bámul maga elé, előtte a vasárnapi újság, amire nem fektet túl sok figyelmet - és ha az apja nem az újságot olvassa úgy, hogy előtte van, akkor...
- Mi az, meghalt valaki? - kérdezi hősünk gondterhelten, mire az anyja lesújtó pillantást vet rá, majd int a fejével, hogy üljön le. Hajjaj. Hajjajjajjaj. Andris kissé ódzkodik letenni magát az ülőalkalmatosságra (az ugyanis hosszú itt-tartózkodást jelentene), így csak a székhez sétál, kezét a támlára téve. - Akkor valami rosszat csináltam?
- Ülj le, Tamás - kéri az apja komoly hangon, ennek pedig már a fiú sem mer ellenkezni, hát helyet foglal a férfival szemben.
- Nyilvánosságra került rólad egy videó, tudtad ezt? - Szegezi neki az anyja a kérdést, mint egy vallatáson, a srác arcából pedig kiszalad a vér, de olyan hirtelen, hogy tényleg megszédült volna, ha állva marad.
- Igen, ömm... már mondani akartam... - kezdi bénán, majd igyekezve magán erőt venni sóhajt egyet, és bár nem hívő, most azért mégis szívesen rimánkodna a Jóistennek, hogy óvja meg ettől a csapástól.
- Hogy...? - Szinte vágni lehet a feszültséget a szobában. A nő pillantása pengeélként hasít Andrisba, amitől kicsit talán össze is szedi a bátorságát. Na, most lény Eridonos!
- Akartam mondani, hogy... szóval...
- Tamás, én - mi anyáddal úgy sejtettük egy ideje, hogy van valakid. Úgy gondoltuk, még nem akarod elmondani, mert megvárod, hogy komoly lesz-e a dolog. Remélem, hogy rosszul láttunk valamit azon a felvételen.
- Azt a valakit... Milánnak hívják. - Mondja halkan.
Pár percen belül pedig az Andrássy-házban áll a bál.
- Te most hallod magadat, anya?! Komolyan azt állítod, hogy CSALÓDÁST OKOZOK azért, mert végre boldog vagyok valakivel?! - Andris ekkor már felállt az asztaltól - ahogy hirtelen felpattant, még a szék is feldőlt mögötte, a robaj visszhangját azonban elnyomja a felháborodott hang.
- Vigyázz, hogy beszélsz az anyáddal! Fel ne merd emelni a hangodat! - Kiált vissza a nő.
- Ezt nem hiszem el, komolyan! Nem mondhatod azt, anya, hogy emiatt romlik a megítélésetek a munkahelyeteken, te tökre nem vagy normális! - És bár Andris édesanyja is kiabálni kezd, a fiú ettől függetlenül folytatja monológját, így az egész konyhában dobhártyarepesztően hangos kiabálás uralkodik el. - Ez a huszonegyedik század, édesanya, itt már nem köveznek meg és dugnak börtönbe, és ne gyere nekem azzal, hogy féltesz, mert likantróp vagyok és még barátom is van, mert komolyan főbe lövöm magam! - Ekkor pedig elcsíp egy foszlányt az anyja beszédéből. - UNOKÁK? Huszonegy éves vagyok! Nem, nem fogok huszonegy évesen unokákat csinálni neked, és különben sem akarok biológiai gyereket, de ezt is baromi sokszor elmondtam már, kösz, hogy figyelsz!
És a kiabálás csak folytatódik, miközben Andris apja szinte megsemmisülten, ám egyre növekvő dühvel hallgatja a vasárnapi újság fölött ezt a diskurzust. Az ütőér a fején, mint egy bomba pulzál, szinte kattog.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Nem Tomi. Nem Milán. Nem Tamás. Nem András.
Andris.

Fellegi L. Milán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 89
Összes hsz: 183
Írta: 2018. szeptember 18. 20:03 | Link

Let's open that closet
"This mess was yours,
Now your mess is mine"


Megvan a maga előnye annak, ha két utcára laksz a pasidtól. Például az, hogyha pedzegeted a gondolatot, hogy ma este találkozz vele (tök elfelejtve, hogy próbája van, mert hát férfiból vagy), de ő már valamiért jó fél órája nem elérhető messengeren és így nem tudsz rá hatást gyakorolni a kétértelmű csábító üzeneteiddel, nos akkor... Akkor átsétálsz.
Ezzel a remek (jajj, még nem is tudja a lelkem, milyen remek) ötlettel állt elő Milán is. Szóval magára kapott gyorsan egy kinyúlt pólót - ez került éppen a kezébe, kifelé menet pedig nem volt kéznél Nóri, hogy megállítsa - és egy értelmesebbnek mondható nadrágot, aztán nekiindult a budanekeresdi utcáknak. Vagy legalábbis annak a kettőnek, amiről esetünkben szó van.
Megáll az ajtó előtt, járt már itt egyszer-kétszer, futólag Andris szüleit is látta, talán valamiféle iskolai projekt volt a fedőszöveg. Amennyire ő tudja, Andris még nem mondta el a szüleinek továbbra sem az igazságot, úgyhogy teljes nyugalommal csenget be, bár azért közben igyekszik valami relatíve hihető kifogást keresni arra, miért is jött át.
Már megtörténik a baj - nevezetesen a csengő megnyomása - miután rájön, hogy talán nem kellett volna. Akkor hallja meg ugyanis a kiabálásra emlékeztető hangokat, Andrisét is ki tudja venni, a másik pedig egy nő, feltehetőleg az anyukája. Elcsodálkozik azonban, mert a kibálás hangjai se nem halkulnak el a csengőre, de hagosabbak sem lesznek, az esetleges közeledtük miatt.
Értetlen tekintettel áll, már éppen azon gondolkodik, hogy inkább visszamegy haza, láthatóan rosszkor jött ugyanis. Meg is fordul, ekkor azonban kinyílik az ajtó. Andris apja áll a küszöb mögött, Milán arcára pedig ráfagy a barátságos mosoly amit bekészített, mert ha Andris apjának a tekintete ölni tudna, ő már jó pár másodperce holtan feküdne. Milán nem hülye, így a veszekedés témája elég gyorsan világossá válik. Baszki.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Andrássy Tamás Milán
INAKTÍV


mutyulii
offline
RPG hsz: 75
Összes hsz: 134
Írta: 2018. szeptember 18. 21:26 | Link


Ideges léptek hangja hallatszik kívülről, mikor csönget valaki az ajtón. Andris és az édesanyja meg sem állnak a kiabálásban, az összesűrűsödő hangos szavak pedig egyre inkább elbeszélnek egymás mellett.
Mikor Andris apja kinyitja az ajtót, egy éles fintor jelenik meg az arcán, ahogy meglátja a fiút, aki a küszöbükön áll. Igen, rémlik neki, sőt, egyenesen tudja, hogy a jövevényt Milánnak hívják, és ez látszik is az arcán.
- Na, tessék... - szólal meg, sóhajt is egyet. - Tamás, küldd el a kis barátod, aki itt áll az ajtóban! - Hangja (melyet ritkán emel fel egyébként) mennydörgésként csendesíti el a könyhában lévőket. Ezzel a lendülettel meg is fordul, hátát mutatva Milánnak, de csak az előszoba végéig megy el, majd a falnak támasztja a hátát. Várja a fiát ugyanis.
Andris eközben már vérig sértve, kivörösödött fejjel caplat oda - szemeiben könnyek ülnek, de csak az idegesség könnyei ezek, hogy felhúzta magát azon, ami odabent történt. Úgy hiszi, biztosan Gergő áll az ajtóban, valószínűleg sörözni akarhatott próba előtt, hát trappolva vágtat ki az előszobába, aztán... aztán meglátja Milánt.
Meglepve torpan meg, ahogy összenéz a fiúval. Milán? Milán itt, most? Szemei kissé talán el is kerekednek egy másodperc erejéig, ahogy tekintetével egyértelműen átadja az üzenetet (ha eddig nem lett volna egyértelmű): ez az a vita, és ő most a közepére került.
De Andrisnak nincs sok ideje átgondolni, mi lenne a helyes cselekedet; hallja a közeledő sarkak kopogását, és az apja még mindig figyeli a rezzenéseit. Legszívesebben csak annyit mondana: "Milán, félek", de nem mondhatja, a büszkesége nem engedi. Pedig fél - fél attól, hogy mi fog kikerekedni ebből a helyzetből.
- Szia. - Ennyit mond végül. A hangja talán kissé megremeg az elkeseredettség és a düh utózöngéjeként. Hátrafordul az apjához, így pedig szinte védelmező pozíciót vesz fel, kissé talán kitakarva párját a szülei elől, tudatosan, vagy sem. - Most miért állsz itt, végig akarod nézni, hogy mit beszélünk? Ez így baromi kínos, apa. - Szól egyelőre még higgadtan. Ez a higgadtsága pedig egészen addig tart, amíg meg nem látja az édesanyja arcát kibukkanni az előszoba ajtajában.
- Na tessék! - Csattan fel, de Andris apjának egyetlen figyelmeztető pillantására elnémul; nyitva van az ajtó. A szomszédok mindent hallanak. Andris anyja a magába fojtott dühtől szintén kipirosodni látszik ekkor, a szemében minden idegessége ott kavarog, és ha Andris apja úgy nézett, mint egy hidegvérű gyilkos - akkor az anyja úgy, mint egy sorozatgyilkos. Egyébként itt jegyezném meg, hogy ha nem nézne ilyen ellenségesen, és a kedves arcát mutatná (ha van olyanja), látható lenne, hogy Andris a nő kiköpött mása, le sem tagadhatnák, hogy rokonok. A fiatalos kosztüm arra enged következtetni, hogy nemrég jött haza a munkából, mint ahogy édesapján is hasonlóan elegáns öltözék van, még ha ő egy fokkal pocakosabb is.
Andris pedig, felismerve a tényt, hogy a nyitott ajtó ennyire megzavarta a szüleit, dialattisan (és kissé talán elborultan) elvigyorodik.
- Odanézz, nem mernek beszélni, ha nyitva van az ajtó! - Felnevet. - Istenem, annyira szánalmas, hogy ennyire fontos nektek az, hogy mit gondolnak Kovátsék a szomszédban meg szemben Haiczingerék! Látjátok, pont ez a baj, hogy erre gondoltok, és nem arra, hogy én vele - és itt jelentőségteljesen Milánra néz egy pillanatra - boldog vagyok, és boldogok vagyunk.
Az anyuka összepréseli ajkait, párja pedig csak bámul a fiukra. Egy fél perc erejéig hosszú, feszült csönd áll be a furcsa négyes között.
- Tudod mit? - A férfi orgánuma, bár halkan beszél, szinte átvágja az eddigi hangtalanságot. Kérdését Milánnak szegezi, könnyűszerrel átnézve Andris válla fölött, mely eddig kitakarta a jövevényt - hiszen az apuka sokkal magasabb fiánál. - Gyere be.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Nem Tomi. Nem Milán. Nem Tamás. Nem András.
Andris.

Fellegi L. Milán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 89
Összes hsz: 183
Írta: 2018. szeptember 19. 19:04 | Link

A kivégzőosztag előtt

Habár nem mondható el Milánról, hogy különösebben profin olvasna az emberek különböző gesztusaiban, Andris kétségbeesett és ideges arckifejezése mégis mindent elmond neki, amit tudnia kell a helyzettel kapcsolatban. Meg hát egyébként sem hagy sok kétséget maga után az, hogy mindkét szülő köszönés helyett egy "na tessék"-kel illeti a megjelenését az ajtóban. Hát igen, tutira ők sem véletlenül házasok, egy rugóra jár az agyuk, az pedig elég jól látszik, hogy egyikőjük sincsen elragadtatva az érkezésétől, mondhatni éppen csak ő kellett még a habként arra a bizonyos tortára, ami most igencsak keserű, édes helyett.
Betolakodónak érzi magát, legszívesebben még mindig menekülőre fogná, Andris apukája pedig láthatóan támogatja ezt az ötletét, mindezek ellenére azonban azt is érzi, hogy Andrisnak talán pont hogy jót tesz a jelenléte. Így aztán makacsul álldogál a bejárat előtt, mintha jobb dolga sem volna.
Arra nincsen felkészülve, amit kedves párja a szüleire zúdít - a boldogságukat, tulajdonképpen - így a gyomra liftezni kezd, és valamiféle nagyon disszonáns örömérzete támad, még akkor is, hogyha egyébként az egész jelenetben nincs is most semmi örömteli. Annyiszor elképzelte ezt, hogy Andris kiáll érte, értük, a barátaival szemben, a szüleivel szemben, mindenkivel szemben, de a lelke mélyén talán nem is hitte már, hogy tényleg meg fog történni. És ez most Andris szájából sokkal tökéletesebb, mint ahogyan Milán valaha is el tudta volna képzelni. Legszívesebben elkapná a kezét, de nem akarja kiverni a biztosítékot (az eddiginél is jobban) a szülőknél, úgyhogy ezt gondolatban inkább későbbre halasztja.
Meglepetten pillog fel Andris édesapjára, aki most először őt szólítja meg, bár ettől egy kicsit sem lesz kevésbé félelmetes, sőt. Tétován lépi át a küszöböt, majd megtéve a nehéz áthidaló lépéseket, annak túloldalán állapodik meg.
- Jó estét - nyögi, mert most eszmél rá, hogy köszönnie eddig nem annyira sikerült. De hogy innen hova tovább, arról egyelőre nem sok elképzelése akad. Van egy olyan gyanúja, hogy a jó első benyomás kártyáját már akarata ellenére is ellőtték.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dr. Wittner Erik Benjamin
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 88
Összes hsz: 144
Írta: 2018. szeptember 22. 13:11 | Link

Kiscsillag

- Csak nem szorít a cipőd?
Kérdezem a felszisszenésre. A gyerekem, mindent észreveszek rajta, kivéve talán egy tetoválást. Mondjuk mindennek eljön a maga ideje, gondolom. Mondjuk a másik témát tényleg érdemesebb lenne hanyagolnom, mert egyszerűen, annyira kis butusnak hat, pedig tudom, hogy nagyon nagy manipulátor. Emlékszem, amikor még beszélni se tudott, csak gagyogott valamit - mert persze ez nem akadályozta meg abban, hogy ne járjon a szája - én teljesen oda voltam. Elvesztem benne, a lánygyermekemben. Ő mindig is különlegesebb volt számomra, mint a fiúk, de ez azt hiszem, így is van rendjén. Gergely és Dávid mindig anyaszövetségben voltak, Laura és én... illetve most már Stella és én, pedig apaszövetségben. Nem fogom tudni elfogadni, hogy az anyja engedte azt, hogy a Stella legyen a hivatalos neve. Ismerek két Stellát. A soha meg nem történt esküvőm előtti legénybúcsúról. Elég nyíltan megmutatták, mivel áldotta meg őket a jóisten meg a plasztikai sebész. Nem akarom, hogy az én lányom is csak egy "Stella" legyen. A Laura annyival érettebb név.
- Három gyerekem van, szerinted kell még beszélgetnünk?
Kérdezem halvány mosollyal, mert azért egy kicsit megnyugodtam, hogy nem nekem kell elmondanom a mocskos hímek minden szándékát az olyan ártatlan kislányokkal, mint amilyen ő is. Tizenhat... Merlinre mondom, a jó világom véget ért. Most majd már tényleg ideje lesz beszereznem egy puskát.
- Viszont, ha már cipő. Akkor gondolom kell hozzá táska meg kiegészítők is.
Mert ezeknek tudom, hogy fontos az összepasszolása, hiszen az összkép csak így lesz igazán jó. Hogy én mennyi mindent tanultam az évek során... szinte már félelmetes.
- Persze, egy srácot, aki évek óta stabil párkapcsolatban van egy másik sráccal.
Nekem ugye az lenne a legtökéletesebb, de aztán csak kicsit nevetgélek ezen, és megrázom a fejem. Tizenhat lett, még mindig szinte hihetetlen felfognom. Nem marokfegyvert veszek, hanem olyan igazi, hosszúcsövű puskát, hogy a közelébe se jussanak.
- Minden álmodat valóra váltom... Stella.
Bah, még mindig borzalmas kimondani, de tudom, hogy neki fontos.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Andrássy Tamás Milán
INAKTÍV


mutyulii
offline
RPG hsz: 75
Összes hsz: 134
Írta: 2018. szeptember 23. 20:27 | Link


Amikor az édesapja beinvitálja Milánt, egyszeriben lesokkolódik - ha fizikailag nem lenne lehetetlen, hogy vérvörös orcái egy másodperc alatt elveszítsék minden létező színüket, valószínűleg ez lenne a reakciója. Sejti, érzi, mire fog kimenni ez az egész, és nagyon nem akarja, hogy az megtörténjen.
Milán pedig láthatóan nincsen képben, nem ismeri Andris szüleit, így egyszerűen... belép az ajtón. Andris szinte megcsalt tekintettel pillant hát a párjára, már-már csalódottan, de szemében ott csillan a félelem és a feszültség is. Vállai még mindig kihúzza, akárcsak egy támadásra kész vad. Vacillál. Meg akarja fogni a másik kezét, de tudja, hogy nem tudná kellő határozottsággal és bátorsággal megtenni ezt a lépést.
- Jó estét... - dörmögi az apja még mindig idegesen, nagyon vészjósló ez a halk hang. Az ajtó becsukódik Milán mögött.
Ez így nagyon nem lesz jó... - szinte üvölt Andris arcáról, hogy most éppen egy borzalmas csapdába sétáltak vele, és ő a tudatában van ennek. Már azon agyal, hogyan lehetne a legkönnyebben kislisszolni, meglépni ebből a szituációból, ekkor azonban az édesapja egyszerűen elindul a konyha felé. Anyja még mindig összepréselve ajkait megfordul, hogy kövesse a férfit, Andrisnak pedig így van esélye megragadni Milán csuklóját, hogy magára vonja a fiú figyelmét az értékes szülőmentes másodpercekre.
- Ez így nagyon nem lesz jó - suttogja immár, feszülten pillantva a párja szemébe. - Félek - sóhajtja még, aztán egy pillanat erejéig barátja homlokának támasztja a sajátját, lehunyva szemeit. Az említett érzelmei így sem tűnnek el persze egy csapásra, de tény ami tény, időleges nyugalmat ad neki ez a kontaktus.
El kell indulniuk, különben még vissza kéne jönni értük - ő is érzi, hogy letelt az az idő, amit büntetlenül kint tölthetnek, ami még nem feltűnő, így hát igyekszik megemberelni magát. Milán ujjain fűzi át a sajátjait, majd egy csókot ad a fiú kézfejére, így vezeti be őt az előszobából a konyhába.
A látkép sokkal ijesztőbb főhősünk számára, mint bármelyik közismert horrorfilm legfeszültebb jelenetei. Édesapja az asztalnál ül, ujjával a vasárnapi újságon dobolva, tekintetét a lapokra szegezve, de nem olvas - anyja pedig keresztbe font karral támasztja a férfi mellett az asztalt. Mint valamiféle kihallgatás. A csend ismét leül a szobára egy pillanatra, amíg a nőből ki nem tör az eddig visszafojtott indulat.
- Tehát hogy is vetted rá a fiunkat erre? - kérdezi komoran és kissé talán hisztériásan, mire Andris megszorítja Milán kezét.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Nem Tomi. Nem Milán. Nem Tamás. Nem András.
Andris.

Fellegi L. Milán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 89
Összes hsz: 183
Írta: 2018. szeptember 24. 15:28 | Link

Bár hegyi trollok lennétek inkább

Nagyon küzdenie kell magával, hogy Andris pánikja ne rántsa magával. Ő is igyekszik a konyha előtt töltött másodpercekből erőt gyűjteni egy kicsit, mert tudja, hogy a most következő percekben sok minden eldőlhet, és bármi is lesz, az nagy kihatással lehet a kapcsolatukra. Így aztán nagyot nyel, hogy az ijedtség gombócát minél lejjebb tuszkolja a torkán, mert habár Andris szülei minden bizonnyal nem szörnyetegek - elvégre neveltek egy Andrist, please - egy hegyitrollal azért most kicsit szívesebben társalogna, az valószínűleg empatikusabban állna a kérdéshez.
Szóval belép az ajtón - jöjjön aminek jönnie kell - vesz egy mély sóhajt, és még fel sem készíti magát az esetleg kérdésekre vagy vádakra, már hozzá is vágnak egy olyan megszólalást, ami mindkettőt ötvözi. Kérdésnek hangzik ugyan, de sokkal fontosabb a mögötte lapuló feltételezés, hogy ő valamiféle módon erre rávette Andrist, mondhatni lépre csalta, behúzta a csőbe. Mint afféle sötét, kapucnis alak a transitban, aki csak arra vár, hogy behúzhasssa a szegény ártatlan gyereket az ablakon. Szép. Egyfajta keserű, de apró mosollyal megsépkelt szusszanás hagyja el Milánt, miközben azon gondolkodik, miként is tálalhatná azt, ami a fejében van. Mikor pedig végre kiejti a szavakat, látja maga előtt előre, ahogyan Nórival boncolgatja majd otthon, hol is cseszte el pontosan, vagy mit kellett volna másképpen mondania. Vagy esetleg azt, amint Nóri megerősíti abban, hogy jól csinálta. Ezt a szebb képet tartja a fejében, miközben beszél.
- Én hiszek a szabad akaratban, a fiúkat pedig egy autonóm, felnőtt embernek gondolom... - kezd bele, de aztán gyorsan folytatja is - ... de ha már így kérdezi; szeretettel. Szerelemmel. Elfogadással - mondja végül, és nagyon igyekszik, hogy az elfogadás szócskát ne nyomja meg, habár igencsak részletes levezetést tudna nyújtani arról, vajon miért is számít olyan sokat ez valakinek, esetleg van-e valamiféle köze ahhoz, mennyit kapott belőle otthon. Ezt a gombot azonban inkább nem nyomja meg, helyette megvonja a vállát és egy egészen apró, alig észrevehető gesztussal még a karjait is széttárja, így talán nem is tudatosul a többiekben, mégis érzékelteti, hogy ennyivel szolgálhat mindössze. Ezek az ő ördögi eszközei, amivel Andrássy Tamás Milánt végérvényesen megrontotta. Ugye milyen felháborítóan egyszerű volt?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Daisy Blue Berry
INAKTÍV


¤ kacsás lány ¤
offline
RPG hsz: 92
Összes hsz: 262
Írta: 2018. szeptember 25. 17:16 | Link


húgocskás # wut # szeptember 24.

Utálom a vasárnap esti műszakot, de nincs mit tenni, a pénz jó és már egészen jól álltam ahhoz, hogy ez a plusz még boldoggá tegyen annyira, motivált legyek dolgozni. A hely hivatalosan háromig van, de rendszeresen kicsúszik a zárás négyig én meg összecuccolás és takarítás után valamikor ötkor esem be az albiba, ahol T-rex éhesen hápog nekem meg ahhoz sincs erőm, hogy levegyek bármit magamról. Undorító. Végül a megetetésig mindig eljutok, de ahogy vagyok, csak be szoktam esni az ágyba, majd se kép, se hang. Most is így történt.
Éppen nagy csücsörítve, széles vigyorral álmodtam, amikor nagy csörömpöléssel felriadtam. Timtim azt hiszem kezd hiányozni, mert már második éjjel mászik bele a fejembe alváskor. Most viszont a kacsám tört össze egy bögrét, de milyen jól tette! Az óra negyed egyet mutatott, a húgom vonata meg egykor fog beérni. Végignézve magamon elkapott a pánik, mire aztán összekotortam mindent a földről és bezártam az egyik szekrénybe, neki is fekve, ki ne nyíljon, még elfordítom a kulcsot, majd a ruháim leszórva magamról a szennyesbe egyből beestem a... hát majdnem a kádba arccal, de a zuhanyig értem, és meg is ejtettem azt. A felébredéstől messze voltam, de az izgalom nagyban feldoppingolt. Így végezve magamra erőszakoltam egy fekete harisnyát, egy topot meg egy mini nacit, hogy aztán az erkélyen rágyújtva meredjek kifelé. Valahol szép volt, de nem üdítő a látkép, és ehhez az én füstöm is hozzájárult. Le kéne már szoknom erről, de... élem. Volt még 10 percem, de azt se tudtam merre meg hogyan rövidebb, így kicsit vacogva visszaléptem a lakásba, kiturkáltam a gumimacis hatalmas pulcsit - honnan van nekem ilyen és ekkora? - majd felvéve felkaptam a kis hátizsákom és T-rexet megsimizgélve elindultam otthonról. Persze az utcán már futólépésben közlekedtem, három utcán át, aminek a felét lihegve sétáltam, majd köhögve, mint egy tüdőbeteg kavarogtam be a tömeggel a vasútállomásra. Laza 8 perces késésben. Már rég leszállt mindenki úgy tűnt, így nyújtózkodva lestem a peront és kerestem a mini eprem, merre lehet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Andrássy Tamás Milán
INAKTÍV


mutyulii
offline
RPG hsz: 75
Összes hsz: 134
Írta: 2018. szeptember 25. 23:04 | Link


~ A Kivégzősztag (katt) ~

Andris édesanyjában az a megtévesztő, hogy a bőre és a haja meleg barnasága tetszést, barátságos kisugárzást kölcsönöz neki, ha nem figyeli meg jobban az ember - a fiú egyetlen dolgot nem örökölt tőle, az pedig a szeme színe, ebben az apjára ütött. Jázmin azonban e barátságos külleme ellenére sokat tesz azért, hogy a megfelelő bánásmódban részesüljön - haját szoros kontyba fogva hordja, és tekintete épp most feszült, szemei nagyobbra nyílnak, ahogy idegesen figyeli a fia mellett álló jövevényt.
Amikor pedig a fiú elmosolyodik és beáll a pár pillanatnyi csend, Jázmin óvatosan felvonja fél szemöldökét - tekintete talán becsmérlő, de mindenképpen hideg, bár lehet, hogy csak az átható kék szem teszi. Az arcán eddig szétterülő pír, mely dühét mutatta - és mely ugyanúgy megtalálható (még most is) fia arcán - eltűnni látszik.
Andris édesapja, László pedig még mindig a vasárnapi újságon dobol, mintha másra sem várna, csak hogy végre folytathassa a cikk olvasását. Ha Andrisnak döntenie kéne, hogy kit küldjön ki a szobából, minden bizonnyal a férfire esne a választása - ő talán még vérfagyasztóbb így, hogy nem szól semmit, csak néz rájuk szinte érdektelen tekintettel.
Milán szavai pedig hirtelen reakciókat okoznak, körülötte mindhárom ember hevesen reagál rájuk, mintha csak egy érzékeny közegbe csöppentett volna valaki maró savat. Andris újfent kipirosodva pillant rá nagy szemekkel, majd akaratlanul is megszorítja a kezét - hirtelen annyi, de annyi erőt adtak neki a párja szavai, és a bénult félelem, az idegesség mellett felbugyogott benne a szeretet is, bár e három érzést elég nehéz egyszerre kezelnie...
László csak sóhajt. Ez a sóhaj, ez a gondterhelt hang egyszerűen lebecsmérli Milán szavait - láthatóan nem hiszi el, amit hall, nem hisz benne, hogy igaziak lennének, a szerelem és az elfogadás... Jázmin pedig...
- Remélem, kedves, hogy ezzel nem azt szeretted volna kifejezni, hogy én _nem _szeretem _eléggé a saját fiamat! - Hangjában az anyák legnagyobb sértettsége csattan, az indulat és a felháborodottság elegyedik. Szinte már fenyegető. - Hogy is állíthatnál ilyet? Nyilvánvalóan nem is ismered a helyzetét, a helyzetünket, így azt sem tudod, mibe kontárkodsz bele éppen, hogy mit rontasz el most, ebben a pillanatban is!
Andris döbbenten figyeli a nőt, ahogy ellép a konyhapulttól. Elsősorban idegesnek kéne lennie, tudja, de hirtelen az elkeseredettség és a szomorúság lett rajta úrrá.
- Anya...
- Tomi már hónapok teljesen máshogy viselkedik, mit gondolsz, ez mégis kinek a hatása lehet?! Hogy ilyen hanyag, hogy teljesen elszállt! Gyakorlatilag már letett arról, hogy normális munkája legyen, alig figyel a tanulásra, mégis mit gondolsz, kinek a hibája ez?!
- Anya!...
- És mit gondolsz, hogy fog boldogulni homoszexuális likantrópként az életében, hm?!
- Basszus - A fiú szeme ismét könnybe lábad, így tekint a nőre, legszívesebben tenne egy lépést felé, de valahogy most nem tud megmozdulni. Nagyon szeretné megvédeni magát, de most nem érzi, hogy képes lenne rá, annyira megalázónak érzi ezt a helyzetet. Elfordítja a fejét.
- Mit gondolsz, hogy fog boldogulni?! Szerinted ez így rendben van? Hogy az utcán akar majd zenélni, nem kap majd munkát! Mondd csak, akkor is ott leszel mellette, ha egyre leromlik az állapota, vagy már más társaságát fogod keresni?!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Nem Tomi. Nem Milán. Nem Tamás. Nem András.
Andris.

Liam Laoiseach
INAKTÍV


† lawful chaotic †
offline
RPG hsz: 210
Összes hsz: 512
Írta: 2018. szeptember 27. 20:53 | Link


we're all weeping now, weeping because
there ain't nothing we can do to protect you


Hallottam a hangját! Biztosan a hangja volt, felismerem. Az ajtó és a falak tompa morgássá fojtják, de ő kellett legyen. Léptek surranása, közeledik, megáll, biztos kiles, én hátrébb lépek, hogy láthasson, felnézek a kukucskálóra, próbálok átlátni rajta. Én vagyok!
Kinyílik az ajtó és tényleg ő, épségben van, itt van, nem értek még el hozzá, talán nem is fognak. A megkönnyebbüléstől mintha minden erőm kiszállna belőlem, hatalmas sóhajjal beljebb lépek, gyakorlatilag bezuhanok  a karjaiba. Izzadt testem gusztustalansága sem érdekel most, csak hadd tartsam egy kicsit így, egészen közel.
- Jól vagy... - suttogom bután, apró, erőtlen kacagással, ami hirtelen elfúl, s elhallgatok, mert félek, hogy megbicsaklana a hangom. Csak most érzem igazán a kimerültséget, a rettegés okozta agyonhajszoltságot, most meg, mikor már elmúlt a közvetlen veszély okozta adrenalin, lábon állni is alig tudok.
- Azt hittem... - kezdek neki, de nehezemre esik beszélni. Beljebb botorkálok a segítségével, és szó nélkül lezuttyanok az ágy szélére. A fejemet lehorgasztva megdörzsölöm az arcom, félresöpröm a homlokomra ragadt tincseket és végül felnézek rá, mélyet sóhajtva. Minden ellenére egy kósza, bágyadt görbére kúszik a szám. Beiszom a látványát, az élő, egészséges lényét, zavart-riadtan is szép arcát.
- Azt hittem, történt veled valami. De persze butaság... - megrázom a fejem sóhajtva. A megkönnyebbülés ellenére nem párolgott el teljesen a félelem. Az, hogy még nem jártak itt, nem jelenti azti, hogy nem is fognak. És Cole nem fogja engedni, hogy dadusosat játsszunk, ahol nem engedem kartávolságon kívülre.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Allan Colton Fisher
INAKTÍV


pultosfiú | ColeciCa
offline
RPG hsz: 307
Összes hsz: 621
Írta: 2018. szeptember 27. 22:58 | Link


Budapest VIII. | Műhely | hajnali fél kettő

Mikor karjai körém záródnak, szinte gyengén ölel, és érzem az izzadtságát magamon - ez a félelem verítéke, de azt is biztosra veszem, hogy rohant egészen idáig.
- Jól vagyok. - Erősítem meg a szavait, miközben én is közelebb húzódok hozzá, tenyereim a hátához érintem, majd lassú mozdulatokkal simítom meg. El nem tudom képzelni, hogy mi az a dolog, ami ennyire kikészítette Louist, aki mindig olyan... sérthetetlennek tűnik. Ő nem az a fajta, aki indokolatlanul rohangál hajnali fél kettőkor az ember lakására - ez inkább rám jellemző...
Elkezd valamit, de látom rajta, hogy teljesen le van gyengülve, szóval beviszem a matracig, hogy el tudjon rajta nyúlni, le tudjon pihenni. Mielőtt elhagyjuk az előszobát, még kétszer hátrapillantok, ellenőrizve, hogy bezártam-e a biztonságit.
- Várj kicsit - mondom a szoba felé botorkálva, aztán mikor beérünk, leülök a matracomra vele együtt. Biztos észrevenné a sok új berendezési tárgyat, mint a kanapét és a szekrényt, ha nem lenne épp totál készen.
Látszik, hogy kattog az agya, még akkor is, amikor megszólal, és saját magának ellent mondva rázza meg a fejét. Tök idegbe tesz ezzel a ködös beszéddel egyébként, de lehunyom a szemem pár pillanatra, hogy emlékeztessem magam, hogy ez itt a saját lakásom, és itt nem eshet bajom. Ugyanis azért beparáztat az, hogy Louis feltételezi, hogy valamiért bajom esett. Gyanítom, nem csak azért aggódik, hogy orra estem-e egy cipőben az előszobában.
- Aludj ma itt velem - simítom meg a vállát, majd a karján futtatom végig az ujjaim. Nyugtatólag. - Semmi baj, minden rendben van. - Szögezem le ismét. - Fürödjünk le, aztán vacsorázz. Van kaja a hűtőben. - Halkak a szavaim, nem akarom rögtön erőltetni, hogy elmondja, mi a rák történt, mert az előző kérdéseimre se válaszolt. Nem lenne értelme. Egyelőre le kell nyugtatni annyira, hogy ne parázza halálra magát.
Odahajolok hozzá, a vállára támasztom az állam, aztán adok egy rövidke csókot a füle alá, a nyaka egyik pontjára. Ezt is nyugtatólag, olyan Coleosan csinálom. Jellemzőek rám ezek a mozdulatok. Kicsit lidércesek.
- Hm? - Próbálom rábírni a maradásra. Szinte biztosra veszem, hogy nem tudna most egyedül aludni az ágyában.
Csak tudnám, mi a rohadt élet történt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Leon Tim Wolf
INAKTÍV


100% bio, ökológiailag tesztelt terromágus
offline
RPG hsz: 100
Összes hsz: 281
Írta: 2018. szeptember 28. 02:38 | Link


július 2 | Leon

- Fizettél érte? - kérdezte szinte reflex-szerűen Tim, mert volt ő is hasonló helyzetben, bár ott ő volt, aki zsebbe csúsztatta a pénzt, pedig tudta, hogy két napnál tovább nem lesz jó az átmeneti megoldás, amit ő összeügyködött. Ettől még kellett neki a pénz, hát... Buksira.
Tim az utóbbi időben elég sokat fejlődött az öltözködését és a stílusát illetően is, nem mintha ez annyira meghatotta volna, de ha Dávid azt mondta, ez tarthatatlan, akkor ő hallgatott rá. Elég vicces délutánjuk volt, miközben ő átcserélte a ruhatárát és két boltban is beindította a tűzjelzőt, mielőtt az eridonossal kisprinteltek volna, mintha mi sem történt volna.
- Mert az oktatás alapjaiban rossz. Amit nem kéne, tanítják és a hasznos dolgok maradnak ki, a struktúrájával van a gond. Nem az iskolából fogom megtanulni, hogyan csavarjak cigit, fizessem be a számláim vagy adózzak - szusszant fel Tim, mert ez őt, ha őszinte akart lenni, zavarta. Az életéből évek mentek el úgy, hogy úgy érezte, nem tanult semmit. Így rossz hírnév ide vagy oda, ő hálás volt a Bagolykőnek, amiért pluszt rakott az életébe az elemivel.
Összességében neki elég idilli volt ez az egész helyzet, ahogy Blueval pihentek a kanapén, a keze a lány combján hevert, mindenféle negatív érzés vagy zavar nélkül, míg a másikkal a cigarettát tartotta.
- Pozitív egy életfelfogásod van, ahhoz tanulni kell. Ismersz, a gyakorlati tudás jobban megmozgat - grimaszolt egy pillanatra, a száját az inge könyökébe törölve, biztos ami tuti alapon, ha már itt köhög, mint egy... teve. A lány közben az ölébe ügyeskedte magát, a keze pedig Blau derekára vándorolt. - Hosszútávra tervezel, hm? Tetszik.
A csókra kénytelen volt elmosolyodni, mielőtt elsimított volna meglepően gyengéden egy tincset a lány arcából.
- Nem vagyok ám túl hasznos - csóválta meg a fejét, mielőtt az ujjai Blue csuklójára kulcsolódtak volna, pont annyira, hogy a lány kezét az ajkaihoz húzza és beleszívjon a házitekert csodába. - Eladtam a lakásom Berlinben.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Fellegi L. Milán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 89
Összes hsz: 183
Írta: 2018. szeptember 28. 16:19 | Link

Jaj

- Én nem mondtam... - kezdene bele, de a párja kedves édesanyja légvétel nélkül zúdítja a sérelmeket. Egy pillanatra megemeli a szemöldökét, majd hamar leadja azon döntés mellett a voksát, hogy itt bizony jobb lesz megvárni, amíg Jázmin a végére ér a mondandójának. Úgyhogy csak áll, nézi figyelmesen nagy kékjeivel a kétségbeesett édesanya kifakadását, közben kissé lebiggyesztve a száját.
És itt érkezik el azon ritka szituációk egyike, amikor kivételesen Milán legnagyobb defektje erősséggé válik. Nem állítjuk, hogy nem fagy le pár pillanatra, vagy hogy érzelmileg semmilyen szempontból nem érinti meg (sőt, ijeszti meg) az egész kis bájos kirohanás, az azonban biztos, hogy afféle racionális távolságtartással tudja szemlélni a helyzetet, önmagát legalábbis mindenképpen. Semmiféle késztetést nem érez csípőből odavetett, sértett megjegyzések odaböfögéséhez. Végig tudja gondolni, mit szeretne mondani. Ez pedig olyan előny Andris anyukájához képest, ami hősünk számára talán még némi szánalmat is kölcsönöz a nővel szemben. Nem mondhatnánk, hogy fölényt érez, inkább csak szerencsésnek érzi magát, amiért el tud vonatkoztatni önnön hisztériájától még most is, pedig más felnőtt emberek erre láthatóan képtelenek. Hirtelen még az is összeáll a fejében, hogy Andris tulajdonképpen egy ilyen édesanyával egészen konszolidáltra sikeredett. Máris tudja értékelni amije van, nocsak, még ennek az ámokfutásnak is van értelme. Küldene egy együttérző pillantást Andris apja felé, de nem bolondult meg - megspórolná Andrisnak a látványt, ahogyan a tulajdon anyja kizsigereli a szerelmét.
- El sem tudom képzelni, milyen lehet a szülői aggodalom - well, legalább hazudni nem hazudik - és én megértem, de Andris már nem gyerek, és még csak nem is különösképpen befolyásolható egyébként. Azért csinál vagy nem csinál dolgokat, mert ő így döntött. Azért zenél, mert ez teszi boldoggá. Azért van velem, mert boldoggá teszem - reménykedve pillant fel Jázminra, hátha be tudja fejezni a mondatát, bár ezek tényleg csak a legvadabb reménységei, azon is meg van döbbenve, ha idáig nem szakította még félbe.
- Tudom, hogy nem könnyíti meg az életét az, hogy fiúval van együtt, mellesleg az enyémet sem könnyíti meg - megvonja a vállát, jelezve, hogy ez van. Mindketten így jártak. Szereti magát azzal áltatni, hogy több örömet visz Andris életébe, mint amennyit elvesz belőle azzal a ténnyel, hogy pont mindketten fiúnak születtek. Ő részéről úgy érzi, megfizethető az ár, amit Andrisért a sorsnak fizet.
Jázmin utolsó feltételezése azért zsigerileg sértő, így aztán Milán hangja is valamennyire felerősödik (nem túlzottan, éppen csak nyomatékot adva a szavainak), a vonásai pedig megkeményednek.
- Vele leszek hát. Ha akarni fog engem. Ha olyan könnyen elszaladnék minden nehézségtől, hagynám most, hogy mindezt a fejemhez a vágja? Végigcsináltam volna vele az elmúlt tizenhat holdtöltét? - bizony, számolta. Az mondjuk fel sem tűnik neki, hogy ezzel a számmal egy újabb olyan információt osztott meg a szülőkkel, ami idegbajra adhat okot. Hacsak a betoppanása előtt Andris el nem mondta, mióta vannak együtt.
Utoljára módosította:Fellegi L. Milán, 2018. szeptember 28. 17:10 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: « 1 2 ... 68 ... 76 77 [78] 79 80 ... 88 ... 139 140 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek