28. tanév, vizsgaidőszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek:
Megjelent az Edictum legújabb száma! Love

Még akadnak nyitott pozíciók a Bogolyfalvi Tanácsban, csekkold a híreknél! Wink
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek

Oldalak: « 1 2 3 4 [5] 6 7 ... 15 ... 102 103 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
offline
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1475
Írta: 2013. október 24. 19:18 | Link

Arty - Kedvesem Wink

Nagyon klisés kifejezése a boldogságnak az a kép, hogy olyan, mintha az ember pár centivel a föld felett lebegne, és mégis most ebben a pillanatban úgy érzem, hogy ennél jobban nem tudom kifejezni ezt az érzést. Könnyedén suhanunk, együtt, és táncunkhoz az ütemet összedobbanó szívünk adja.
Arty arcát a mellkasomhoz szorítja, így először fel sem tűnnek a könnyei, és mikor észre veszem őket, egy pillanatra összezavarodok. Valamit elrontottam? Megbántottam valamivel? Mégiscsak kellett volna mondanom valamit. Most lehet, hogy azt hiszi, hogy csak szórakozok vele. Mielőtt a kétely teljes kétségbeesésbe taszítana, ránézek még egyszer a nőre, és ekkor feltűnik könnyes arcán a mosolya.
Megnyugodva fújom ki az eddig benntartott levegőt, és hirtelen minden újra szebbnek tűnik. Hihetetlen, hogy mire képes egy aprócska gesztus, főleg ha azt a gesztust egy olyan személytől látjuk, aki iránt érzünk is valamit.
Nagyon tinilányos lenne, ha azt mondanám, hogy eszembe ötlött, hogy megfogalmazzam a szerelmet, majd a legyártott definícióval hasonlítanám össze érzéseimet, de vállalom. Tényleg megfordult a fejemben, hogy talán most először vagyok igazán szerelmes, elvégre soha másik nő mellett nem éreztem magam ilyen furcsán boldognak.
Persze korábban is előfordult már, hogy örültem egy-egy nő közelségének, de utólag mindig kiderült, hogy csak a vágy nyelvén tudunk kommunikálni egymással. Artemisiával más dolgokat is kipróbálnék. Vajon akkor is ilyen boldognak érezném magam, ha egymás mellett ülnénk a nappalimban a kanapén, mindketten mást olvasva, miközben hátunk, karunk összeérne? Tudni szeretném, milyen lenne kézen fogva sétálni vele az erdő szélén, vagy, hogy milyen lenne az első találkozása a lányokkal. De ami a legfurcsább az egészben, hogy felmerült bennem, hogy Ramona biztosan odalenne érte. Soha egyetlen nőt sem vittem haza bemutatni a szüleimnek, mert eddig egyik kapcsolatomat sem éreztem olyan erősnek, mint az övékét. Szégyelltem volna olyan partnerrel beállítani hozzájuk, akiről nem hiszem, hogy örök társamnak is el tudnám képzelni.
Gondolataim folyását Arty javaslata szakítja meg.
- Egyetértek - bólintok, bár nem volt kérdés. Követem a nőt egy hangulatos asztalkához, majd, miután kihúzom neki a széket, magam is helyet foglalok vele szemben.
Az előbbi táncához képest most, ha nem is gyengének, de mindenképpen esetlennek tűnik. Ragyogó szemei és arca tanácstalanságot tükröz. Annyira gyermekinek és védtelennek tűnik, amit ki sem néztem volna belőle. Egy újabb arca, amit megismerhetek.
Kérdésén elmosolyodok, de nem azért, mert kinevetem. Igaza van, ezt tisztáznunk kell, de a legtöbb nő nem tenné fel ezt a kérdést. Várná, hogy én lépjek valamit, vagy csak eldöntené magában. Tetszik Arty hozzáállása, és azok a jellemvonásai, amik emögött a kérdés mögött állnak.
Az asztalon átnyúlva két tenyerem közé veszem a kezeit, elkapom a tekintetét, és rámosolygok:
- Szeretnélek még jobban megismerni, és több időt veled tölteni. Szívesen táncolnék még veled máskor is, ami furcsa, mert korábban egyáltalán nem hiányzott ez a mozgásforma. Nélküled nem is érdeklődnék iránta. Szeretnék kézen fogva sétálni veled, vagy egyszerűen csak magam mellett tudni téged. Alig ismerlek, mégis, ha nincs ellenedre, szívesen utalnék rád mostantól kedvesemként.
A választ várva a rejtett kérdésemre gyönyörködöm Artemisiaban.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kérdezz.. // Év tanára 4 tanéve (Köszönöm nektek. Love Pirul Q_Q *teljesen meghatódott*)
Artemisia Rubya
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
Írta: 2013. október 25. 20:39 | Link

Ádám - Kedvesem Smiley

 Megfogja a kezem és szemeimbe nézve szólal meg. Pillantása rabbá teszi az enyémet, de most sokkal könnyebben állom tekintetét. Egyértelművé válik számomra, hogy nem csak románcra vágyik, hanem meg is szeretne ismerni engem. Szinte hallom ahogy szívemről leesik az a bizonyos nagy kő.
 Sokszor mondták ezt már nekem, sokan bele is fogtak, de egy idő után feladták, kiábrándultak belőlem, s volt olyan is akiben én láttam többet, mint amennyi valójában benne lakozott. Ezt a hibát még egyszer nem követem el újra, ahhoz már eleget csalódtam. Ennek szellemében válaszolok neki arra a bizonyos rejtett kérdésre.

- Egész kapcsolatunk egy tánc lesz, azt hiszem. Te vezetsz, s én követlek majd vagy épp fordítva, én mutatok irányt neked, s te jössz mellettem. Mindketten szabadok maradunk, mégis egymáshoz tartozunk Kedvesem. Nekem ez a Szerelem.

 Lélektükreim újra megtelnek tűzzel és fénnyel, fahéj szín íriszeim melegséget árasztanak és jelzik mennyire szeretek már most párjaként gondolni magamra. Ahhoz azonban, hogy ebből a szép estéből igazi tartós kapcsolat legyen sok időre van szükség, s még akkor sem garantált az örökkön örökké, ha már szinte mindent tudunk a másikról.
 Egyelőre több találkozás, egymás családjának megismerése, egymás szokásinak feltérképezése lesz a fő irányvonal és az, hogy megéljük a csodát amit Szerelemnek hívnak s, hogy közben míg a kémiai vonzalom időszaka tart megtaláljuk azokat az értékeket, melyek azután becsülhetővé és mélyen szerethetővé válnak számunkra a másikban. Ezt a gondolatot igyekszem megosztani vele, mert úgy érzem tudnia kell, hogy én is arra vágyom amire ő.

- Csodás volt ez az este és hiszem, hogy lesz még számtalan ehhez hasonló. Nagyon sok olyan dolgot szeretnék még neked mutatni ami én magam vagyok, kezdve a nemeskövek varázslatos világától, a Bagolykő Levitásain át egészen akár kedvenc időtöltéseimig, és rólad is szeretnék mindent megtudni például, hogy szereted-e a csípős ételeket, hogyan iszod a teát és pizsamában alszol vagy sem, de erre még rengeteg alkalmunk lesz. A rohanás sosem vezet jó útra, ezért időt kérek tőled és veled. Mára pedig még egy utolsó táncot, mert lassan indulnom kell.

 Felkelek ültömből miközben kezeim kihúzom az ő kezéből, majd kecses lépésekkel mellé sétálok és felé nyújtom jobbomat. Ezalatt felhangzik egy újabb számomra jól ismert csodás muzsika. Miután felemelkedett és karjaiba zárt lassan mozogni kezdünk a zene ritmusára és alig távolodunk el az asztaltól, teret hagyva az egyre gyűlő pároknak a parketten.
 Még a dal szövege is valahogy a mostani helyzetet jellemzi számomra: Nem Hétköznapi Szerelem. Teljesen belefeledkezem a pillanat múló gyönyörébe, s csak akkor térek vissza révületemből amikor ismét pár pillanatra nyüzsgő emberek hangjától lesz zajos a terem. Ezután elindulunk kifelé, útközben természetesen odaköszönök Peti bácsinak és feleségének, akik mosolyogva intenek búcsút nekünk.
Utoljára módosította:Artemisia Rubya, 2013. október 27. 19:40 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
offline
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1475
Írta: 2013. november 4. 11:55 | Link

Kedvesem - Zárás bocsi Angel

Mindig is butaságnak tartottam a szerelmes filmekben látható, kívülről ostobának tűnő, egymásra bamubuló párok jeleneteit. A rózsaszín ködöt is hatalmas kamunak gondoltam, mert úgy éreztem, hogy ha harminc éves koromig nem sikerült megtapaasztalnom, akkor csak hazugság lehet. Sosem gondoltam arra, hogy talán bennem, és a párválasztásomban van a hiba, de most, ahogy Artyra nézek, ez az egész eszembe sem jut. Teljesen természetesnek veszem, hogy hihetelenül boldognak érzem magam, már csak attól is, hogy a szemébe nézhetek, és, hogy a közelében seprű nélkül is képes vagyok a föld felett lebegni.
Válasza tetszik, a táncos költői kép találó, de nem tudok rá mit mondani, mert én még sosem éltem át hasonlót, így a "Szerelem számomra" téma megfogalmazása elmaradt. Bár tűnődtem már rajta sokat, és szüleim példáján láttam is, hogy létezik egy ilyen érzelem, magam viszont még nem tapasztaltam, legalábbis nem ilyen intenzitással. Szerettem a korábbi barátnőimet is, de őket valahogy másképp, nem ennyire mélyen. Az ő esetükben több volt a vágy, mint minden más érzés, míg Artyval az egészet egyensúlyban érzem.
Úgy is mondhatnám, hogy most először érzem Erósz, a görög szerelemisten nyilát. Sokan ma már Cupidoként ismerik, és a pucér kisfiú szárnyas képét kötik hozzá, nem tudva, hogy eredeti görög alakja az egyik legidősebb és egyben legszebb férfi isten. Exeimmel csupán Aphrodité csábítását sikerült megtapasztalnom, ami persze kellemes, de egy idő után kiábránduláshoz és csömörhöz is vezethet. Arty az első nő, akire úgy vágyom, ahogy Erósz Pszükhére, az egyetlen nőre, akit halhatatlan élete során szeretett.
Arty szemei tükrözik a boldogságom, és együtt ragyognak sötét íriszén a saját örömével. Kezét még mindig fogom, nem is tervezem egyhamar elengedni, és ha meg is teszem, gondolatban akkor is tovább fogom szorítani.
- Élveztem minden percét, és örülök, hogy te is így vagy vele. Én is szeretnék még többet tudni rólad, a közeledben lenni, és furcsa, de te vagy az első, akit látni szeretnék megöregedni. Én nem hiszek az örök fiatalságban és a halhatatlandágban. Szerintem csak egy életünk van, és ehhez az egyhez kell megtalálnunk azt az embert, akivel képesek vagyunk leélni. Ha pedig kiderülne, hogy tovább is van, akkor boldogsággal töltene el, hogy azzal a bizonyos emberrel élhetünk tovább. Kevés dolog lehet jobb annál, mint látni, ahogy a szeretett nő arcán elmélyülnek a mosolyráncok, melyeket a velünk töltött idő vésett az arcára, és közben tudni, hogy még mindig a mi kezünket fogja.
Arty táncolni invitál, én pedig boldogan fogom meg a kezét, majd húzom magamhoz a nőt, hogy ellejthessük ma esti utolsó táncunkat. A többi táncost szinte nem is látom, számomra ők nem is léteznek, mert most ebben a pillanatban Artyn kívül minden más lényegtelen. A dal sajnos véget ér, mi pedig haza indulunk, bólintok és intek a nő ismerőseinek, mikor Arty elköszön tőlük, majd elmegyünk a kabátjainkért, és lesétálunk az utcára.
Még most sincs semmilyen gyanús mozgás, de ha lenne se venném észre, teljesen más köti le a figyelmem: egy furcsa érzés, amit talán hiánynak neveznék. Még el sem ment, de már hiányzik. Megszorítom a kezét, majd elengedem, megvárom, míg haza dehoppanál, és majd csak utána teszem ezt én is. Kicsit messzebb érkezem a házamtól, hogy hazáig sétálva még sokszor lepergethessem magamnak képzeletben az este történteket.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kérdezz.. // Év tanára 4 tanéve (Köszönöm nektek. Love Pirul Q_Q *teljesen meghatódott*)
Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. november 14. 21:42 | Link

Alex és Lin egy alternatív univerzumban 2. rész

Budapest - Egy tetszőleges óvoda
 
- Apuuu, muszáj bemennem? - Reménykedve pillantok fel apukám arcélére az anyósülésről, hátha meggondolta magát, és mégsem kell óvodát váltanom. Már épp sikerült megszoknom a régit, nem akarok újat. Ő azonban hajthatatlan, és sokadszorra is elmondja, hogy így sokkal jobb lesz, mert közelebb leszek hozzá. De ez nem is igaz, mert csak a munkahelye van közelebb, őt egész nap nem is fogom látni, és nekem meg egész nap az oviban kell lennem, de én nem akarok.
Közben megérkezünk, és apu kézen fogva bekísér, aminek nagyon örülök, mert szeretek vele kézen fogva sétálni, de azt nem akarom, hogy itt hagyjon az ismeretlen nénivel, aki olyan ijesztően néz ki a furcsa kontyával.
- Apucii, ne menj el! - szólok utána, mikor a kezemet elengedve a kijárat felé indul, de ő csak visszanéz, integet, és megkér, hogy legyek jó. Ez nem igazságos, miért kell nekem mindig jónak lenni?
Közben a néni megfogja a kezem, és bekísér az egyik szobába, ahol segít átöltözni. A benti cipőm már itt van, meg még egyéb cuccaim is, mert már tegnap is jöttünk, akkor mutatta meg apu az ovit, de én már akkor sem akartam itt maradni.
A szám kezd sírásra görbülni, de ekkor a néni észreveszi, hogy valami bajom van, és megsimogatja a fejem. Feléled bennem a remény, hogy talán rendes lesz, és visszavisz apuhoz, de sajna nem ez történik. A néni ugyanis csak annyit mond, hogy a jókislányok nem sírnak. Ez pedig nem is igaz! A mamám is mondta, hogy sírni mindenki szokott, és nem kell szégyellni, de azért nagyon sokszor sem szabad, mert akkor bőgőmasinának fognak nevezni.
A néni ezután bekísér egy másik szobába, ahol sok másik gyerek van, és mindenki engem néz, és ez engem nagyon zavar, ezért inkább lehajtom a fejem, hogy ne lássam őket. Az óvónéni kéri, hogy mondjam meg a nevem, de én még haragszom apura is, meg rá is, ezért nem szólalok meg, úgyhogy kénytelen ő megmondani a nevem. Persze a magyar nevemet mondja, mert azt könnyebb megjegyezni, meg kimondani. Mert nekem van ám magyar nevem, meg angol nevem is. Az angol nevemet az anyukámtól kaptam, aki azonban már meghalt, és én nem is emlékszem rá igazán, de apu szokott róla esténként mesélni.
A néni azt mondja, hogy menjek oda a többiekhez játszani, de én nem akarok. Nem is ismerem őket, és különben sem akarok itt lenni. Úgyhogy direkt olyan helyre megyek, ahol kevesen vannak, leveszek az egyik polcról egy furcsán mosolygósnak tűnő plüsspingvint, és leülök vele az ablakhoz. Az a tervem, hogy itt maradok addig, amíg apu értem nem jön. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan jönni fog, és elvisz innen, mert ő sem akarja, hogy olyan helyen legyek, ahol nem akarok. Szóval biztosan hamar itt lesz. Egészen biztos vagyok benne.


Kinézet
Utoljára módosította:Aileen Aurora, 2013. november 15. 14:51 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
offline
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2013. november 15. 23:49 | Link

Ma nincs mit csinálni az óvodában, mert apuék nem vették meg a Growlithe-t, ezért nincs helyem a többiek között, akik az övéikkel játszanak. Pedig megígérték, hogy megveszik ha jó leszek és olyan jó voltam, hogy még a Szilvi szobájába se mentem be és a husit is megettem a bablevesből. Azt mondták, amiért voltunk a Mekiben most elégedjek meg azzal, de ha mondták volna, hogy vagy a Meki vagy a Pokémon, hát akkor nem akartam volna sajtburgert enni.
Csak egy játékot hozhatunk az óvodába minden nap, úgyhogy a zöld autómat hoztam, de senki nem akar autózni, pedig itt sokkal nagyobb a szőnyeg, mint otthon és itt van benzinkút is, ahol lehet tankolni, ha elfogy az üzemanyag. Lehet benzint is és gázolajat is. Az én autóm gázolajjal megy tegnap óta.
Már tankoltam és most megyek végig az úton, megpróbálom nagyon gyorsan bevenni a kanyart, és sikerül is, mert nem sodródok ki egy kicsit se.
Az ajtó nyílik és én is megnézem ki az, de nem a mi csoportunkba jár.
Már végigmentem háromszor a pályán, de így tényleg unalmas. Senki nem jön szembe és senkit nem lehet leelőzni és nincsenek járókelők a járdán. Feltérdelek, de nem hagyom ott az autót, mert vigyázni kell rá, el ne tűnjön. Múltkor nem találtuk a pirosat, és nem is lett meg csak másnap a játéktűzhely alatt. Nagyon rossz volt.
Körülnézek, mit lehetne játszani. A Tomiék még mindig a saját Pokémonjaikkal harcolnak. A Rékáék barbiznak, de múltkor sem lehettem a teniszes barbival.
Az a lány egyedül van. Most már a mi csoportunkba jár? Miért nem jött előbb? Felállok és odamegyek hozzá, kicsit kerülőúton, addig is kitalálom, mit kéne mondanom neki. Valami olyat, amitől látja milyen okos vagyok, hogy felkeltsem a figyelmét.
- Te hány számot ismersz, mert én el tudok számolni ezerig! Betűkből viszont csak tizenkettőt tudok, meg a bét is néha.
- Hogy hívnak? Ide jársz?
Kinyújtom a kezem felé, benne a zöld autóval. Nagyon király kocsi, tuti tetszeni fog neki.

kicsi Alex:)
Utoljára módosította:Dolánszky Alex, 2013. november 15. 23:51 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. november 23. 13:12 | Link

Mesélő

Pest, rakpart

Azt se tudom, miért ide jöttem. Egyszerűen, csak le akarta, lépni. Sok az nekem, ami most a kastély falai között van. A gyász szinte mindent ellep, még ha próbálják is figyelmen kívül hagyni, az lehetetlen.
Én meg nem akarom, hogy magába szippantson, akkor nem tudnék, se Kathre se Lyrára figyelni. Mázli, hogy több évnyi rutinnak rendelkezem az érzelmek elnyomásával, így azért könnyebb, de egyre többször kell magam mögött hagynom az otthonom, ha el akarom kerülni az összeomlást. A szellő segít... tisztán tartja a gondolataim, és kijózanít, ha épp elkalandozok, na meg a hajó kürt is.
Lassan sétálok, hová siessek? Furcsa, eddig észre se vettem a körülöttem lévőket, és most se érdekelnek túlzottan... legalább is addig nem, míg egymásnak nem esnek. Sejtem én, bárki normális odaszaladna, és közéjük ugrana vízválasztóként, de én csak nyugodtan szemlélem a jelentet, tisztes távolságot tartva. Semmi kedvem belerángatni magam megint valamibe, aminek bármi köze van a mugli világhoz, de az a fránya kis ördög.
Ha már egyszer illúziómágiát tanulok, ideje gyakorlatban is lecsekkolni, mennyit haladtam. Szemeimmel a kapucnis srácot fixírozom, és mikor elhalad mellettem, majdnem fellökve, lépek én is, persze csak képletesen.
Először agyalni kezdek, mi lenne az, ami megállíthatná, aztán füttyentek egyet, bízva abban, hogy rám néz, mert csak így tudok neki valótlant mutatni. Ha ez megtörténik, egyből egy sárkányt idézek elő, remélve, hogy ezzel kellőképp lefoglalom, amíg felkapom a csomagot. A koncentrálás nem esik nehezemre, jelenleg ennél jobban semmi nem foglal le, így tökéletesen tudok összpontosítani.
A csomaggal a kezemben várok, hogy a másik, aki minden bizonnyal a birtokosa, beérjen. Nem nyitom ki, nem lesem meg, mert nem érdekel, legalább is most még... de ha már adva van a lehetőség, had szórakozzak egy kicsit.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. november 27. 23:49 | Link

Hiába ülök az ablak előtt már nagyon-nagyon hosszú ideje, apu csak nem akar feltűnni. Ez nagyon nem szép dolog tőle. A kezemben fogott pingvint kezdem nézni, mert kint csak az üres udvart látni, és az kicsit sem izgalmas. A pingvin ellenben aranyos, mert nagyok a szemei, és a csőrével furcsán mosolyog. A feje tetején meg van egy kis fehér pihe, ami olyan, mintha a haja lenne. Amikor lesimítom a kezemmel, úgy marad. Elmosolyodok, mert vicces a kinézete így.
Újra kinézek az ablakon, de apu még mindig nem jön, így hát sóhajtva visszafordulok a szoba felé. A többiek játszanak, és nagyon vidámnak tűnnek, én mégsem akarok velük játszani. Igazán nem. Többet nem is nézek rájuk, inkább a pingvinnel foglalkozom, ami nagyon-nagyon cukinak tűnik.
Ekkor valaki megszólal a közelemben. Egy fiú az, akinek egy kisautó van a kezében. Először arra gondolok, hogy elfordulok tőle, hiszen én nem is akarok itt lenni, de a mamám arra tanított, hogy nem szabad udvariatlannak lenni, és nagyon mérges lenne, ha megtudná, hogy csúnyán viselkedtem valakivel.
- Én nem szeretem a számokat. Sokkal nehezebb megjegyezni őket, mint a betűket. Viszont már tudom az ábécét, és le tudom írni a nevemet - vágom rá nem kicsit büszkén, amit rögtön meg is bánok, mert a mamám szerint nem szabad hencegni, mert azzal meg lehet sérteni a többi embert. Remélem, hogy én nem sértettem meg a fiút, mert eddig nagyon kedvesnek tűnt.
- Aileen a nevem - válaszolok a kérdésére, majd rájövök, hogy nem is jót mondtam. - De szólíthatsz Ilonának is, mert az is a nevem, és mától ide fogok járni.
Majdnem kicsúszik a számon, hogy én nem is szeretnék többet jönni, de visszafogom magam, mert nem akarom megbántani a fiút, aki biztos, szereti ezt az ovit.
- Neked mi a neved? Szép a kocsid, megfoghatom? - nyújtom ki a kezem a kisautó felé.
- Nálunk otthon nincs sok autó, én mindig babákat, meg plüssöket, meg könyveket kapok. Nem játszunk valamit? - kérdezem, mert bár biztos vagyok benne, hogy apu vissza fog jönni értem, addig sem lenne jó unatkozni, és a fiú nagyon rendesnek látszik.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
offline
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2013. november 28. 22:28 | Link

- Á, nem olyan nehéz megjegyezni őket. Mindig egymás után jönnek. Az öt után a hat és a nyolc után a kilenc, érted? - magyarázom két kézzel. Bár nem olyan nagy baj, ha nem megy neki, mert nekem megy.
- Én csak akkor tudom leírni a nevemet, ha valaki előbb leírja és én lemásolom - ismerem be. - Van benne apa-betű és az nagyon nehéz.
- Neked miért van két neved? A szüleid nem tudták eldönteni? - kérdezem tőle és nem értem, akkor most hogyan hívjam mégis.
- Alexnek hívnak és öt éves vagyok - mondom meg neki én is.
- Jó, megfoghatod. Gurulhatsz is vele, most tankoltam, nem fogy ki a gázolaj - mondom neki büszkén arra, hogy hétvégén megtudtam, mi az a gázolaj, és most már az én autóm is azzal megy. Sokkal jobb is azóta szerintem.
- Én nem szeretem a könyveket, de néha anyu megveszi a Pókember képregényt, és akkor abból olvas nekem. És az állatos matricás könyv is megvan. Ti gyűjtitek? Még hiányzik a százharminchármas meg a száznyolcvanötös meg a tízes, de van cserénk.
Azt mondja játszunk, és mivel otthon nem autózhat, ami szerintem elég sanyarú sors egy gyereknek, megfogom a kezét, úgy húzom oda a kosárhoz, amiben a kocsik vannak, de a sajátomat zsebre rakom, hogy ne keveredjen közéjük. Majd elővehetjük, ha kipakoltunk talán.
- Gyere, itt van sok autó, kitehetjük mindet, építhetünk egy parkolóházat nekik sorompóval.
Fogom a kosarat és az autópályás szőnyeg mellé térdelek, ott kiborítom az egészet. Nagyon szeretem a hangját, ahogy csattognak és koppannak, amikor kiborul az egész. Majdnem olyan jó, mint a legó hangja, amikor szétszóródnak otthon a padlón.
- Ez olyan, hogy ha hátrahúzod a földön, magától megy - emelek fel egy másik zöld autót, nem olyat, mint az enyém. Szilvi szerint ennek libafoszöld színe van, az enyém meg csak simán rikítós zöld. Meg is mutatom, mit tud. Jól hátrahúzom, de amennyire csak tudom, és elengedem hogy épp a lány felé guruljon. Nagyon gyors! Apa mondta, mi ennek a neve, valamilyen olyan kereke van, amitől így tud menni, ha hátrahúzzuk, de elfelejtettem, ezért ezt nem tudom elmondani a lánynak.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. november 28. 23:37 | Link

- Értem - bólintok a magyarázatra -, de nekem akor sem megy. Apukám szerint én humán beállítottságú vagyok, de sajnos ez nem tudom, hogy mit jelent, mert ezt tegnap délután mondta, és mielőtt rákérdezhettem volna, szólt, hogy ma ide fogunk jönni oviba. Utána meg haragudtam rá, és azért felejtettem el megkérdezni.
Egy pillanatra ijedten nézek a fiúra, mert valami olyasmi csúszott ki a számon, amit lehet, nem kellett volna mondanom. Nem szeretném, ha megtudná, hogy nem szeretem az oviját.
- Először én is úgy csináltam - bólogatok. - Nekem mindig a mamám írta le a betűket, aztán én lemásoltam, de most már tudom egyedül is.
A nevem miatt kicsit elbizonytalanodok, mert mindig mikor magyarázok valahogy a felnőttek sosem szokták érteni elsőre, és ezért nem igazán szeretem elmondani, mert akkor mindig el kell mondanom másodszorra is. A mamám szerint azért, mert nem fogalmazok elég világosan, de én meg nem tudom, hogy azt hogyan kell, úgyhogy a legtöbbször inkább nem szoktam elmondani.
De ez a fiú kedves, úgyhogy megpróbálkozom vele, lehet, hogy csak a felnőttek nem értik meg.
- Az én anyukám nem ebben az országban született, és tőle van az angol nevem, de azt le lehet fordítani magyarra. Igazából csak egy nevem van, de azt többféleképpen lehet mondani. Hívj Ainek az rövid, és a régi ovistársaim is úgy szoktak nevezni!
Erről eszembe jut, hogy hiszen én nem is akarok itt lenni, de közben megtudom a fiú nevét, és ez meghozza a kedvem a játékhoz. Végül is ma érezhetem magam jól, aztán holnap meg majd visszamegyek a régi ovimba. Csak sikerüljön meggyőzni aput.
- Nekem sok szép mesekönyvem van. Gyönyörű képek vannak benne, és a mama vagy apu szokott belőlük felolvasni esténként. Vannak bennük hercegnős történetek, meg szomorúak, meg az egyiknek az elején egy aranyos cica is.
Közben Alex felém nyújtja az autóját, amit megfogok, és megcsodálok. Nagyon tetszik, be is vallom neki, hogy nekem otthon nincs ilyenem, sőt másmilyen autóm sincs. Ekkor elindulunk játszani, de előtte még visszaadom a kocsit neki. Ő megfogja a kezem, és ez jó, mert az övé meleg, és mert tudja, hogy merre kell menni. Mindig apu szokott vezetni engem, ha olyan helyen vagyunk, ahol nem tudom, merre kell menni, ezért most furcsa, hogy Alex után megyek. Furcsa, de jó.
A fiú kiborítja egy kosár tartalmát, amiben rengeteg kisautó van. Felveszek egy piros színűt, tetszik, hogy nincs teteje, olyan vicces. Esőben biztosan megáznának a benne ülők. Alex felém gurít egy autót, de olyan érdekesen, hogy igazából maga felé húzza, de a kocsi felém jön.
- De jó! - nevetek fel, és felkapom a zöld kiskocsit, majd úgy, ahogy Alex mutatta visszajuttatom hozzá.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 627
Összes hsz: 1055
Írta: 2013. december 7. 13:35 | Link

Ophelia
Pest, rakpart

Az élet nagy kérdése, miért is menne valami jól? Miért sikerülne egy munka, úgy, ahogy azt eltervezte?  Komoly meglepődéssel az arcán állna itt és most mondjuk, ha minden simán, a legnagyobb rendben zajlik le. Az ember már ezekben az alakokban se bízhat, mi lesz így a világgal, ha a kölcsönöcs eltitkolni való se sarkallja őket szövetségre, esetleg a bűn? Elfajulunk. Ez a sorsunk. Pontosan ez miatt is áll Viktor úgy, ahogy a dolgokhoz. Még a munkahelyi szövetségeket is méltán kerüli, nemhogy azokat, amik magánéletiek lehetnének. Sötét haj, barna szem, férfias, kidolgozott test, tipikus macsó. Fiatal, a szakmájában pályakezdő inkább, ámbár a mögöttes üzleteléseket elég régen kezdte már, pont ezért is dühítik az imént történtek. Egy gyors mormogásra telik csak magában, de azonnal rohanásnak ered a fickó után és a szemei szinte kikerekednek a dolgok láttán. Amit ez a lány művel, eleve az, hogy belekeveredik, ráadásul bele sem gondolva, hogy idegenek dolgaiba még csak véletlenül se kéne belekötnie, nemhogy ilyen lazán belevetnie magát. Tiszteletet parancsoló, nem szószátyár, szeret ködösíteni, behízelgő tud lenni, hiteles abban is, amiről hazudik általában Viktor, így nem rettenne vissza attól, hogy valami kellemes dologgal útjára eressze, mintha érdekelné egyébként, mi van vele, holott tesz rá magasról. Azonban a lány tudását és kekeckedését látva szó nélkül kezd cselekvésbe, nem veszi át a csomagot, hanem a lányt megragadva a karjánál, ha jön, magától irányítja, ha nem, oda rángatja, nem fogja nagyon meghatni, rá sem pillantva viszi egy szűkebb utca felé. Ki tudja nincsenek-e társai.
- Kislány, pillanatok alatt nyakig benne leszel, ha nem figyelsz oda kivel és mit csinálsz!
Az alak elfogása most nem olyan lényeges, elég külső jegyet memorizált ahhoz, hogy vele később foglalkozzon, most viszont a csomagot kívánja visszavenni, az iméntit meg figyelmeztetésnek szánta, remélve, hogy felfogja a kiscsaj a dolgot. Viszont abból, ami susmorgás hallatszik, nem hiszi, hogy egyedül volt, sőt, már legalább 3 ember hangszíne tűnik ki, hát ez igazán remek, most meg még ezt a szerencsétlent is viheti magával.
- Ha élni akarsz még, kövess…
Mondja, igazából, még ha úgy is tűnik, hogy van választása, lehetőséget nem hagyva rá neki indul meg ismét megragadva, vissza kell jutniuk a rezervátumba, ehhez pedig a megfelelő zsupszkulcshoz el kell jutniuk. Elképzelése sincs, hogy a mellette lévőnek milyen tapasztalatai vannak ezzel, de itt most ez a legkevesebb. A célállomásuk a Szedresi rezervátum lesz, ahol nyilván nem lesz boldog az őket már váró Árpád, hogy nem egyedül érkezik, biztos megint ki lesz akadva… A közeg talán első pillantásra el fogja mondani, hova kerültek, de mivel Viktor is ódzkodik az itteni tényleges melótól, az egyik üres irodába érkeznek, aminek csak az ablakán kinézve ismerheti fel a helyet a lány…
De ez már az ő baja. Elkezdődött valami, ami felett már kontrollja nincsen, legyen bármilyen ügyes is. Elsőre nem nézne ki belőle semmit, szóval próbálja minél kevesebb infó átadásával a csomagot elintézni, a lánnyal csak utána fog törődni, bár ez attól is függ, mit hoznak ki belőle a dolgok.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
offline
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2013. december 14. 21:27 | Link

- Miért haragudtál rá? A humán beállítottságú csúnya szó?
Az ő anyukája egy másik országból jött és ez szerintem nagyon izgalmas. Nekem csak a nagypapám volt másik országban, de aztán ő is visszajött. Úgy tűnik, ez a Magyarország jó hely, mert mindenki ide jön végül.
- Ai - mondom ki a nevet és így már világos, mert megmondta, hogy kell hívni.
- Az én mamám messze lakik, egy Győr nevű városban és az apukám meg sokat dolgozik, ezért ő nem olvas. A nővérem meg hülye.
Az autózás nem tart nagyon sokáig, mert aztán ebédidő lesz és el kell pakolnunk. Amikor visszaszórjuk őket a kosárba, akkor is jól csörögnek.
Ebéden ülhetünk Ai-jel egymás mellett, és krumplileves van és mákos tészta, amit mindkettőt szeretem. A krumplilevesben például az a jó, hogy olyan, mint a gulyásleves csak nincs benne husi. Az asztalunknál én töltöm a kancsóból a vizet, és már ügyes töltő vagyok, mert sosem megy mellé a pohárnak. Ezt szerencsére Ai-nek is bemutathatom, mivel ő is ott ül. És egy csepp sem ment mellé. Egy csepp sem!
Ebéd után még el lehet menni pisilni, de aztán csendes pihenő van, ami rém unalmas és ezért nem szeretem. Bár mióta anyuék vettek rá saját kispárnát, kicsit jobb, annak a csücskét lehet kapargatni, amíg le nem telik az idő.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Artemisia Rubya
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
Írta: 2013. december 30. 23:12 | Link

Karácsony második napján, Ádám Szüleihez tartva

 Korán reggel, még napkelte előtt indultunk, szinte teljesen sötét volt és hideg, de engem átjárt a nyugalom melegsége, ahogy belekaroltam a férfiba aki mellettem sétált kifelé a Kastély kapuján. Ujjamon ott a békét hozó Ametiszt, kettő is. Szakmai ártalom, de ahogy tegnap kora délután hazaértünk és visszavonultam lakrészembe egy kézi nagyítóval, úgynevezett lupéval tüzetesen megszemléltem a köveket.
 Az egyikben csodaszép, a lila ásványra jellemző toll alakú zárványt, vagyis a kő belsejébe növekedés közben bezáródott levegő és víz megjelenési formáit találtam. A rávetülő fényt is érdekesen töri, színt változtat ami ritkán mutatkozik ennél a fajtánál, egyfelől levendula másfelől rózsába hajló az árnyalata. Beleszerettem, ahogy abba is akitől kaptam, teljesen és visszavonhatatlanul.
 Eddig nem kedveltem ezt a nemeskövet, mert arra emlékeztetett milyen szürkéslila, idegen szóval cianotikus voltam a betegségem miatt, de ez megváltozott tegnap délután óta. Olyan lágy a hangja ahogy megszólít, szinte simogató, mintha maga Ádám fogná vele a kezem, és lenne mellettem általa.
 Úton vagyunk. Fogalmam sincs ugyan hol laknak pontosan Vőlegényem szülei, annyit árult el csupán, hogy Pest környékén. Na szép ez azért elég tág fogalom, de nem türelmetlenkedem, hiszen a nehezén, az én díszes kompániámon már túl vagyunk és jó vége lett a dolognak.
 Az ő szülei nem lehetnek rosszabbak, ráadásul egyke így testvérekkel sem kell megbarátkoznom, mint neki az én három öcsikémmel. Szóval nyert csatába indul a bátor úrhölgy. Gondolom én, nem számítva arra, hogy esetleg egyik felmenője keményebb dió lehet mint az én családom összes tagja együttvéve. Nos mindez nem soká kiderül. Addig is naívnak tűnő nyugalommal a szívemben ballagok mellette és csak egy kicsit remeg a gyomrom attól ami vár.  
 
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
offline
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1475
Írta: 2013. december 31. 22:19 | Link

Arty és a szüleim

Még soha nem csináltam ilyet. Általában, ha valami olyasmire készülök, amit még életemben nem tettem meg, átjár valamiféle kellemes izgalom, és egy kis kíváncsiság. Most is érzem ezeket, de valahogy tompán, mindkettőt elnyomja az a határtalan öröm, amit azóta érzek, hogy kedvesem kimondta az igent.
Bár már beszéltem Artynak a szüleimről, de azért mégis végigbeszélem az utat a szobájától a kastély kapujáig.
- Jelenleg épp Budapest III. kerületébe tartunk, ahol egy megbűvölt utcában laknak a szüleim. Apám a Magyar Mágikus Kézirattárban dolgozik, szigorú, sótlan ember. Az ember azt gondolhatná róla, hogy a betűkön kívül semmi más nem érdekli, de ez elhamarkodott következtetés, bár nem is nagyon túlzó, ugyanis apámat a könyveken kívül csak az anyám érdekli. Jobban mondva a mostohaanyám, Ramona. Ő korábban szintén a kézirattárban dolgozott, ott ismerkedtek meg, de azt túl unalmas munkának tartotta, ezért inkább kilépett. Nekem akkoriban azt mondogatta, hogy azért marad otthon velem, mert az én felügyeletem teljes embert kíván, és hát ezt nem is lehetett kétségbe vonni. Nagyon rossz gyerek voltam, hiszen addig nem is voltam nevelve. Valódi anyámat évente, ha egyszer láttam, apám a munkájába temetkezett, én pedig, mint túl korai, és amúgy sem akart gyerek általában nőrokonoknál vagy egyedül voltam.
Miután Ramona hozzánk költözött, nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Gyakran megszöktem, a barátaimnál aludtam, úgy, hogy előtte nem szóltam róla a szüleimnek, és persze, ahol csak tudtam, bajt okoztam. Egy nap elől maradt egy kevés hop-por, amit megszerezve, és a kandallóba szórva elindultam életem legnagyobb kalandjára. A lángok közé belépve azonban nem jutott eszembe semmilyen úti cél, viszont felrémlett szüleim aznap reggeli beszélgetése valamilyen fesztiválról, amit a Mangrowe erdőben tartanak. Kimondtam hát, nem gondolva arra, hogy ott lehet, hogy még kandalló sincs, elvégre egy erdőben nem sok szokott lenni.
Mázlimra a Mangrowe erdőben van egy falu is, aminek minden házában fával fűtenek mind a mai napig, és még nagyobb szerencsémre olyan helyre kerültem, ahol bár hívatlan voltam, mégis szívesen láttak. Így találkoztam Gabi nénivel, a mesteremmel, aki felismerte bennem az elemi mágust, és hajlandó volt tanítani. Talán hat éves lehettem, vagy annyi se. Neki köszönhetően sikerült megbarátkoznom az otthoni helyzettel is, Ramona egyszerűen magát adta, én pedig mintha mi sem lenne természetesebb anyámmá fogadtam.

Artyval hoppanálva érkezünk meg az utca elejére, ahonnan még egy kisebb séta vár ránk. Mivel a szüleim számítanak ránk, nem lenne udvariatlanság, ha a házuk előtt jelennénk meg, de az utcát rejtő bűbájok miatt ez lehetetlen. A fővárosban nincs hó, ez mostanában nem is szokatlan, viszont az igen, hogy pár lépés után már majdnem térdig süppedünk a frissen hullott puha hóba. Anyám varázslata ez, nem bírná ki, ha egyszer nem fehér karácsonyunk lenne. A táj gyönyörű, mint mindig. A házak távolabb állnak egymástól, mint egy átlagos utcában, köztük fasorok, bokrok és hatalmas fenyők állnak. Minden tűlevelű karácsonyi díszek tömkelege alatt roskadozik, az út fölé ívelő lámpákról fényfüzérek lógnak. Annak, aki először látja, kicsit talán sok lehet.
Szinte bocsánatkérően mosolygok Artyra, majd kisimítok arcából egy hajtincset. Fekete hajában apró kristályokként ragyognak a hópelyhek, szeme csillogását mégsem tompíthatják el. Lehajolok hozzá egy gyors csókra, majd továbbindulunk, mert nem akarom, hogy megfázzon.
A ház elé érve megállapíthatom, hogy anyámra idén sem sikerült a szomszédoknak ráerőszakolniuk a díszeket. Ez a gondolat mosolyt csal az arcomra, na meg persze az is, hogy hosszabb idő után újra itthon vagyok. Bár már van saját házam, és találkoztam olyan emberekkel, akik mellett otthon érzem magam, mégis ez a hely marad örökre az egyik otthonom.
Az ajtóhoz kísérem kedvesem, de amikor a kilincs után nyúlnék, az ajtó kinyílik, és mögötte ott áll apám. A reggeli misére indul, anyám valószínűleg most áll neki az ebéd készítésének. Szülőm megtorpan, majd bemutatásomat megelőzve szerelmemhez lép:
- Merkovszky Istvánnak hívnak, Ádám apja vagyok. - Érthetően, szinte túl tökéletesen artikulálva beszél, miközben tekintetét végig Arty szemein tartja. - Ha jól sejtem, akkor Ön Rubya kisasszony.
Nem az, az ember, aki külső után ítélne, nem is nézi meg jobban Artyt, inkább köszön nekem is, majd elnézést kér, hogy távoznia kell, és elindul a misére. Pár lépést tesz, majd mintha valami hirtelen eszébe jutna, visszafordul:
- Anyád a konyhában van, már nagyon izgatott a találkozás miatt - mondja, és szája szélén, mintha megjelenne egy mosoly árnyéka. Többet nem hoz a tudtunkra, újra elindul a templom felé, én pedig előre engedem kedvesem az ajtóban. Odabenn kellemes meleg fogad minket, és hangos női nevetés a konyhából. Utóbbit furcsállom, mert bár Ramona nagyon vidám nő, magában nem szokott nevetgélni. Segítek Artynak levenni a kabátját, mindkettőnkét egy fogasra akasztom, majd mutatom az utat a konyha felé, ahol egy kisebb meglepetés ér.
- Mester, te mit keresel itt? - hökkent meg elemi mágia tanárom jelenléte. Nem számítottam rá, így egy pillanatra az udvariasságról is megfeledkezem.
- Ha még egyszer így hívsz, akkor a következő egy hetet az erdőben fogod tölteni rasekeket keresve - néz rám szigorúan a nő, majd hirtelen elmosolyodik, felugrik a székről, amin addig ült, és Artyhoz siet: - Szóval te vagy az a lány! - Látom rajta, hogy legszívesebben megölelné jobbik felemet, mégsem teszi. Valószínűleg nem akarja őt elijeszteni, én pedig egyelőre nem világosítom fel róla, hogy Arty nem ijed meg ilyen könnyen.
Közben Ramona is közelebb jön hozzánk. Mosolya ugyanolyan kedves, mint amilyenre ötéves koromból emlékszem. Egy pillanatra megölel, én pedig lehajolok hozzá, és homlokon csókolom édesanyám.
- Bánhídi Ramona vagyok, ennek a neveletlen gyereknek a mostohája. Remélem, te vagy az, aki végre képes egy kis értelmet verni belé. - Szavaival szurkálódik, mint mindig, de szemei csillognak az örömtől. Ő nem fél, hogy Arty netán nem szereti, ha idegen emberek érnek hozzá, teljes természetességgel öleli meg őt is. A mozdulat nem tart sokáig, épp csak pár másodperc, majd anyám hátrébb lép, hogy volt tanítóm a kezét nyújthassa Artynak:
- Szentmártoni Gabriellának hívnak, régen én tanítottam ezt a tökfejet elemi mágiára. - Ha szavaiból nem is, de hangszínéből kihallatszik a szeretet. - Jól tudom, hogy most már te is tanítasz? Sajnálom szegény gyerekeket.
Hagyom, hadd piszkálódjon. Ahelyett, hogy rászólnék a nőre, inkább megfogom Arty kezét, megszorítom, és bemutatom őt:
- Ő itt Artemisia Rubya, a menyasszonyom.


A ház
Konyha/étkező
Apa
Anya
Gabi
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kérdezz.. // Év tanára 4 tanéve (Köszönöm nektek. Love Pirul Q_Q *teljesen meghatódott*)
Artemisia Rubya
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
Írta: 2014. január 3. 21:22 | Link

Ádám és a Szülei

 Egész úton házuk felé azon gondolkodám, hogy tud ennyit beszélni az én édes egyetlen Drágám. Hallgatom csendben néha bólintok, hangja olyan nekem mint a méz az égő toroknak. Lágy, kellemes és nyugtató gyógyír. Nem gátlom, gondolatmenetét meg nem szakítom, had mondja el mindazt, amit a gyermekkoráról és a családjáról szeretne. Jobb, ha nem én szólok helyette, hiszen nekem azért ennyi mondandóm úgysem lenne.
 Megtudom úti célunk hamar oda is érünk és már mire gondolataimat összeszedem, s egy lopott utolsó csóktól kipirul arcom az ajtóban állunk, mely hirtelen kinyílik magától, vagyis pontosítok Ádám apjától magától. Merkovszky úr morózus, hangja szigorral teli, szeme nem fürkész inkább pillantásomba váj, fahéj szín íriszem nem rebben, állom tekintetét. Bemutatkozásában kemény pattogók a szavak, mintha azt hinné nem értem nyelvét. Nos talán meglepem, talán nem tiszta magyarsággal mondom el én is a nevem, főleg mivel erre rá is kérdez.

- Igen, Artemisia Rubya vagyok, örvendek a találkozásnak Uram!

 A férfiú már indul is tovább útja elszólítja, nem sértődöm meg ezen, de az meglep, hogy még visszaszól fiának és láss csodát szája szegletén egy halvány mosolyféle suhan át. Arcom rideg marad, de magamban elteszem ezt emlékbe, és megállapítom, hogy Ádám saját mosolyát tőle örökölte. Ahogy az atyai szó is jelezte odabenn már várnak ránk, érzem a meleget mely nem csak a fűtésnek köszönhető.
 Két Hölgy repdes felénk és köszönt bennünket, kicsit leblokkolok, nincs mit tenni hiába szándék, ha a tudatalattim tiltakozik az ölelgetés és női csacsogás ellen. Udvariasságból persze viszonzom amit kell és mosolygok is szívből őszintén. Azonban azok után, hogy halálra cikizik szegény Szerelmesemet egy kissé megkeményítem lelkemet és vonásaimat egyaránt.

- Hogy valóban én volnék-e az aki értelmet ver belé? Nos azt erősen kétlem. Nincs rá ugyanis semmi szüksége, helyén a szíve és az elméje.

 Felelem és talán lélegzetnyit élesebben ejtem a szavakat mint az várható, nem szeretem ha ok nélkül aláznak meg embereket, még ha viccnek is szánják a beszólásokat az illető személyek. Ezt valahogy egy ilyen helyzetben soknak ítélem, az én lökött Öcséim is visszafogták magukat és ez náluk nagy szó. Eléggé érzékeny vagyok az ilyesmire így a Hölgyek enyhe mínusszal indulnak nálam, még a beharangozás szerint kemény szívű apához képest is. Azután Ádám bemutat engem Menyasszonyaként.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
offline
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1475
Írta: 2014. január 3. 22:26 | Link

Arty és a szüleim

Apám hirtelen megjelenése majd eltűnése meglep, de Arty jól veszi az első "akadályt". Az igazat megvallva, jobban örülnék, ha itthon maradna, mert előre láthatóan ő lesz az a családtagom, akinek a jellemét kedvesem a leginkább értékelni tudja. Persze akár tévedhetek is. Ezt pedig csak úgy deríthetem ki, ha bemutatom a többieknek is.
A konyhában kiderül, hogy előzetes feltevéseim nem is állnak túl messze a valóságtól. Ramona és Gabi a szokásos formájukat hozzák, amit én már ismerek, és furcsállnám is, ha nem így viselkednének, de Teminek láthatóan nem jön be ez a stílus. Szerelmem csípős véleményét volt tanárom értetlen arccal, míg anyám egy kedves mosollyal reagálja le. Látom rajta, hogy tudja, most kell visszavennie, ha nem akarja teljesen elvágni magát kedvesemnél.
Mielőtt megszólalhatnék Ramona felnevet:
- Bocsáss meg, nem akartalak megsérteni, de nem kell aggódnod Ádi meg tudja védeni magát, ha valaki tényleg bántani akarja. - Kék szemeit Temi tekintetébe akasztja, keresi benne a mosoly szikráját. - Tőlem pedig nagyon távol áll a mesebeli mostoha szerep. Te komoly, határozott embernek tűnsz, ennek örülök. Ádám néha túlságosan is olyan, mintha sosem ballagott volna el a Roxfortból. Kell valaki mellé, aki vigyáz rá, még akkor is, ha úgy tűnik, hogy képes magát megvédeni. Na, de túlságosan is komolyak lettünk, annak pedig akkor lesz itt az ideje, amikor apád hazaér - tapsol egy nagyot, majd közelebb int minket a konyhapulthoz. - Kedveském remélem, hogy már készítettél mézeskalács házat, de, ha nem, hát épp itt az ideje.
Ezzel elénk rak egy tálcányi házrészt, különféle krémeket ragasztó gyanánt, és egy rakatnyi díszítő cukrot. Kérdőn nézek Temire, hogy belefogjunk-e a dologba egyáltalán. Közben Gabi mellénk lép, hogy megcsodálja a kedvesemnek adott gyűrűt, mellékesen pedig megjegyzi:
- Ötéves kora óta ismerem ezt a nagyra nőtt gyereket. Számomra akkor is az a vásott, szörnyen rossz gyerek lesz, amikor már az unokáit fogja bemutatni nekem. Szóval, ha a kisasszony megengedi, továbbra is tökfejezni fogom a tanár urat, és kétségbe vonom az agyában keringő fűrészpor minőségét, még akkor is, ha ez csak egy réges-régi, másoknak kicsit sem humoros poén.
Ezzel felkap egy falat, és nekiáll hozzáragasztani egy másikhoz.
- Na, de Gabi, kérlek! - anyám hangja ritkán csattan ilyen élesen, ezért megpróbálok kibúvó után nézni mielőtt ránk romlana a helyzet.
- Öhm... Nem tudom, hogy direkt, vagy esetleg véletlenül, de mintha nem reagáltatok volna arra a hírre, hogy Temi a menyasszonyom. - Azt hiszem ezzel nem sikerül jobb irányba terelnem a beszélgetést. Számonkéréssel indítani sosem jó.
- Kedvesem, lehet, hogy idős vagyok már, de azért süket még nem - emeli rám, majd Temire tekintetét anyám. - A legszívesebben ugrálnék az örömtől, hiszen ő az első lány, akit méltóztattál bemutatni nekünk, ugyanakkor azt is sikerült megállapítanom, hogy kedvesed nem éppen a szélsőséges érzelemnyilvánítás híve, tehát javaslom, hogy haladjunk lassabban. Előbb ismerkedjünk meg. Talán elmesélhetnétek, hogyan ismerkedtetek meg. Oh, van egy sokkal jobb kérdésem! Artemisia, mi az, ami megfogott téged a fiamban?
A válasz láthatóan Gabit is érdekli, legalábbis ezt szűröm le abból, ahogy a szeme sarkából felénk pillant. Remek, most meg vallatni fogják.
- Mi lenne, ha inkább a pulykával foglalkoznánk? Így sosem lesz ebéd.
Hiábavaló próbálkozás arra, hogy a nők figyelmét eltereljem szerelmemről, szinte azonnal jön is rá anyám válasza.
- Azzal te is elboldogulsz. Na, mi lesz már? Siess, rakd a sütőbe a madarat! Mi addig elbeszélgetünk. Nem kell félned nem esszük meg a hölgyet, ráadásul a sütő itt van melletted, nem is kell elmozdulnod a jegyesed mellől - szavai élét mosolya veszi el, én pedig egy Temire vetett biztató pillantás után indulok elkészíteni a főfogást.
  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kérdezz.. // Év tanára 4 tanéve (Köszönöm nektek. Love Pirul Q_Q *teljesen meghatódott*)
Artemisia Rubya
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
Írta: 2014. január 3. 23:06 | Link

Ádám és Szülei - a vallatás

 Jó kicsit talán túllőttem a célon ez íjjal a kezemben ritkán esik meg, de az emberi kapcsolatok terén sajnos annál többször. Ennek okán állok most Vőlegényem mellett is, de az legalább jól sült el. Viszont most kivont karddal állnak előttem s arcukat a kedvesség csuklyája fedi el előlem.
 Rémeket látok, gyorsan megérintem gyűrűm két Ametisztjét, mielőtt még elborulnának gondolataim. Egy észrevétlen simítás és a nemeskövek azonnal énekelnek nekem. Kezdek lehiggadni, épp időben, hiszen állnom kell Ádám mostohájának pillantását, ami még hagyján lenne, ha nem akarna bevonni a "mézeskalács ház" készítésbe. Közben a gyűrűm is mustra alá kerül Gabriella részéről.

- Azt hiszem mindannyian jobban járunk, ha nem kontárkodom bele az építkezésbe, nagyon rossz a térlátásom, a kézügyességemről már nem is beszélve.

 Szabadkozom egy elodázó mosollyal és imádkozom, hogy a Családfő mihamarabb visszatérjen. rá nagyon  kíváncsi vagyok, mert olyan hűvös erőt éreztem felőle áradni, ami saját magamra emlékeztetett és a saját Apámra. Alig, hogy kimentem magam a sütésből Megint újabb szóáradat következik Kedvesem tanítójától, mire ő vehemensen mentené a menthetőt de hiába. Nagy a fölény, tehetetlen az "egyszem" a helyzet menthetetlen.
 Figyelemelterelése a lehető legrosszabb hatást váltja ki. Ramona asszony nekiáll kérdezni a megismerkedésünkről. Előtte azonban megjegyzi, hogy észrevette nem rajongok azért ha zsonganak körülöttem. Ez tény kár volna tagadni. Épp elég a saját Családom, őket is jobb távolról szeretni. De vissza a kérdéshez. Felelek, hiszen mi sem könnyebb ennél. Közben Ádámot elküldi mellőlem. Az oroszlánok közé vetett bárány érezheti így magát, azt hiszem.

- Nem sokkal év kezdés után történt, zsongott a fejem a sok újdonságtól, öt év távollét után tértem vissza a Bagolykőbe oktatni és rögtön felkértek az egyik, a Hollóháttal rokon ház vezető helyettesi posztjára. Kimentem levegőzni és mivel animágus vagyok állat alakomban tettem meg mindezt. A faluban lévő játszótéren kötöttem ki. Egy hintán aludtam épp amikor zajt hallottam. Felébredtem és megláttam közeledni Ádámot.
 Észrevett engem ő is, illetve egy hintázó apró fekete macskát. Odajött hozzám. Simogatni kezdett, az ölébe vett. Úgy éreztem ez nem helyén való ezért leugrottam karjai közül és deanimáltam. Látványosan szedegette az állát a földről, majd szó szót követett és nekem vissza kellett mennem a Kastélyba, de szerettem volna még látni. Ezért elhívtam táncolni a családom egyik jó barátjának és nejének táncstúdiójába, ide Budapestre kérésemet pedig egy arcára adott csókkal erősítettem meg. Végül ismét állat alakot öltöttem és elszaladtam. Röviden ennyi.


 Mesélem és kicsit megenyhülök, ahogy a kedves emlékek mind sorra bevillannak lelki szemeim elé. Még el is sikerül mosolyodnom és ez nagy előrelépés. Azonban tartok tőle történetem után megdől az "Én vagyok a komolyabb, a megfontoltabb, aki majd megzabolázza és vigyáz rá" hipotézis. Mit szépítsem néha nekem is lehetnek flúgos időszakaim és a KőSzív érző lelket takar.
 Más kérdés persze, hogy mit fog mondani a mese másik hőse, mert őt is biztosan megkérdezik azért, hogy mégis hogy gondolta ő ezt az idegen macska simogatósdit. Mert ugyebár lehet, hogy hebehurgyának hiszik mégis úgy látom Apja után ő a legmegfontoltabb és ez szerintem így van jól. A férfi legyen ilyen.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
offline
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1475
Írta: 2014. január 3. 23:55 | Link

Arty és a szüleim

- Hasonlítasz a férjemre - jegyzi meg anyám Temi mentegetőzésére. - Ő is mindig ilyen kifogásokkal húzza ki magát a hasonló tevékenységekből. Biztos vagyok benne, hogy imádni fog. Meggyőződése volt, hogy Ádám egy csinos, de üresfejű nőt fog a végén elvenni, igazán meg lesz lepve, ha visszaér, és nem csak futtában tud szemügyre venni.
Anyám sok olyasmit is kimond, amit mások nem tartanának jó ötletnek hangosan is kifejezni. Őt azonban az ilyesmi sosem zavarta, bátran kimondja a gondolatait, bár arra azért figyelni szokott, hogy másokat ne bántson meg a szavaival. Talán én vagyok az egyetlen, akire bár vicceskedve, de sértőbb szavakat is szokott alkalmazni, ezen rökönyödött meg korábban Arty is.
A másik, amit Ramona kedvel, a kérdezgetés. Alig lépünk túl az első véleménykülönbségen, azonnal vallatni kezdi szerelmemet, engem pedig sütni küld, hogy addig se legyek útban.
Temi mesélése kellemes emlékeket ébreszt bennem, nosztalgikus hangulatom támad, pedig annyira nem is volt régen. Pár hónapja, talán még nincs is egy fél éve, hogy magánytól kábultan a játszótérre tévedtem, és ott teljesen elvarázsolt két pár puha, fekete mancs. Nem szólok bele, de nem is tudnék, megelőznek anyáim. Hát igen, én ilyen mázlista vagyok, sok nevelő nélküli év után rögtön két anyám is született. Temi már kevésbé szerencsés a két anyóssal.
Ramona nevet, kacagása betölti a teret, de nem zavaró, vagy harsány, inkább olyan, mint egy takaró, ami meleg és puha. Persze ez csak az én asszociációm, lehet, hogy Teminek erről egészen más a véleménye. Gabinak a nevetésen kívül egyéb hozzáfűznivalója is van a történethez:
- Kíváncsi lennék, hogy a rajongóid mit szólnának ahhoz, hogy szabadidődben kóbor macskákat simogatsz, már elnézést kisasszony. - Az utolsó három szót kicsit megnyomja, látszik rajta, hogy még nem tette túl magát a korábbi szóváltáson. Kezdem azt gondolni, hogy volt tanítóm féltékeny Temire, és bár ennek a fele se tréfa, azért az én ajkaimra mosolyt csal.
- Valószínűleg divattá tenném az animágiát, és az egyéb transzformációs bűbájokat - húzom el a számat, mert az elképzelés, miszerint onnantól kezdve már a macskák elől is menekülnöm kellene, cseppet sem dob fel.
- Még mindig olyan népszerű vagy? Nem is értem, hogy miért - hunyorog rám, majd Temihez fordul. - Na, de a kisasszony még nem válaszolt a második kérdésre.
- Oh, tényleg! - kiált fel anyám, miközben keze gyorsan jár, lassan kész is az első mézeskalács házikó. - Mi volt az, ami megfogott téged Ádámban, és akkor már emeljük a tétet: miért gondolod azt, hogy jó férjed lesz? Elég sok pletyka lengi körül, és ezekben azért van is igazság. Miért hiszel neki?
- Anya! - kiáltok fel felháborodva. - Te most megismerni akarod őt, vagy elüldözni?
- Nyugi, csak kíváncsi vagyok, és mielőtt még egyszer közbeszólnál, azt is elmondom, hogy féltelek. Ritkán mondok ilyesmit, tehát láthatod, hogy most kivételesen nem viccelek. Szeretném tudni, hogy nyugodtan rábízhatlak-e, és az sem érdekel, ha már felnőtt férfi vagy, mert én akkor is az anyád maradok. Most tekintsünk el attól, hogy igazából nem is vagyok az.
Nem engedi közbeszúrni, hogy, de az, mert felemeli a kezét, ezzel csendre int. Idegesebben folytatom a munkát mint eddig, és még talán sosem akartam ennyire, hogy apám végre hazaérjen, és véget vessen a nőuralomnak. Gabi és Ramona készítik a süteményeket, de közben tekintetük Arty ajkait lesi, néma csendben várják válaszát.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kérdezz.. // Év tanára 4 tanéve (Köszönöm nektek. Love Pirul Q_Q *teljesen meghatódott*)
Artemisia Rubya
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
Írta: 2014. január 4. 01:10 | Link

Ádám és Szülei - Akkor jó az anyós, ha porhanyós, főleg ha kettő van belőle

 Megkapom az első "bókot" a kedves Mamától. Akárminek is szánta én csak egy boldog mosollyal nyugtázom, hogy emlékeztetem őt Merkovszky úrra. Legalább előre láthatóan egy tagnak Kedvesem családjából tetszeni fogok, mert ahogy Mentornője szavaiból kiveszem igencsak elástam magam mindkettejük előtt éles nyelvemmel.
 Ki tudja lehet az a gondja, hogy féltékeny? Ugyan hiszen idősebb jóval Ádámnál. De attól félhet, hogy elveszti a legkedvesebb "játékát" vagyis a sütés közben is engem védő Szerelmemet. Megismerkedésünk története tehát nem győzte meg őket. Valahogy ezt lelkem mélyén sejtettem. Elkerülte figyelmem, hogy több kérdés is elhangzott az előbb. Ebben a dupla támadásban az ember azt sem tudja hova kapja a fejét és ki mit beszélt.
 Mindegy ki kell köszörülnöm ezt a csorbát is. Ráadásul most is egymást kontrázva faggatnak tovább, szóval nagyon figyelek, míg beáll végre a régen várt csend. Mély levegőt veszek, bólintok egyet miközben ismét megérintem gyűrűköveimet majd megszólalok.

- Most gondolom azt várják, hogy a külseje és a hírneve lesz a válaszom. El kell keserítenem önöket, nekem ezek mit sem számítanak. Szörny csúfan és koldusszegényen is szeretném a Fiukat. Remek emberismerő vagyok és érzem, hogy Ádámból árad a jóság. A szeme tükörként mutatja meg mindezt, csak látni kell és olvasni belőlük.
 Miért lesz jó férjem? A válasz egyszerű, mert kiegészítjük egymást. Ami benne megvan az belőlem hiányzik, és fordítva. Egymás jobbik felei vagyunk. A kalandjai a múltja részei, ha minden este hozzám tér haza és a szemében lobogni látom azt a tüzet, amit idefelé és mióta megismerkedtünk minden nap, akkor nincs okom kételkedni benne.


 Tartok egy lélegzetvételnyi szünetet. Kimondom az igazat felfedem magam, kerül, amibe kerül, különben örök kétkedés lesz osztályrészem. Nem fognak hinni nekem, tudom, hiszen azt gondolják és ezt sugallja minden mondatuk, hogy ráakaszkodtam szeretett gyermekükre. Talán az én szüleimmel neki mégis könnyebb dolga volt, szerencsés flótás. Nem hittem volna, hogy így lesz, de ahogy látom ő sem erre számított. Eláraszt a kétség és a félelem árja, egy út vezet napvilágra. Folytatom tehát.

- Önnek nem kell féltenie Asszonyom, higgye el jobban féltem én őt saját magamtól és attól ami a velem való élettel jár. Mint láthatja nem vagyok tipikus korombeli nő, nehéz a természetem, ennek az az oka, hogy szívbetegen születtem s nőttem fel.
  A mellkasomat és a hátamat hegek szabdalják, amiket okkal nem tüntettem el, gyermekem szintén emiatt nem lehet a tudomány jelenlegi állása szerint. Rettegtem tőle, mit fog szólni Ádám ehhez a tényhez, de elfogadott úgy ahogy vagyok. Felnőtt férfi, ahogyan önök is mondták. Engem választott, s én áldom érte.


 Ahogy utolsó szavam elhagyja ajkaim becsapódik mögöttem a bejárati ajtó.  Rémülten kapom hátra a fejem. Vajon mióta van itt Merkovszky úr? Mennyit hallott ebből az egészből? Igen, ezzel eddigi összes párom családjában szembesülnöm kellett.
 Féltik a fiaikat az anyák egy olyan nőtől akit csak a sors kegye tart az élet tenyerén, aki védelemre és elfogadásra kárhoztatott halála napjáig, bármennyire erősnek is mutatja magát. Az apák pedig, a vérvonalat óvandó szólalnak fel keményen. Ez esetben pedig még a karrier is bejátszik a képbe, a hírességi státusz. Mit szól majd a világ? "A kviddics sztár és a kripli!" vagy ehhez hasonló szalagcímek.
 Menekülnöm kellene, kifutni innen, elrohanni, mindent hátrahagyni és eltűnni. Szívem nagyokat keményeket dobban érzem ahogy szinte a szegycsontom is beleremeg. Meg kell nyugodnom, intem magam és görcsösen szorítani kezdem a jegygyűrűmet, míg a Család ítéletére várok bűntelen vétkesként.
Utoljára módosította:Artemisia Rubya, 2014. január 4. 02:52 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
offline
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1475
Írta: 2014. január 5. 23:07 | Link

Arty és a szüleim

Temi vallomását néma csend fogadja, amit egy becsapódó ajtó hangja tör meg. Anyáim arcán némi szégyenkezést látok, szerintem érzik, hogy elvetették a sulykot. Apám lassú, megfontolt lépéseit hallgatva úgy érzem, hogy végre minden rendben lesz, de legalábbis kimenti innen szerelmemet.
Nem kell sokat várnunk, hogy megjelenjen az ajtóban, és megszólaljon, szinte túl érthetően ejtve minden szót:
- Kisasszony, kérem, tartson velem a nappaliba. Szeretnék mutatni Önnek valamit. Te maradj csak itt fiam, segíts anyádnak a főzésben. A jegyesed miatt pedig nem kell aggódnod, elsősorban szakmailag venném igénybe a képességeit.
Erre csak a szememet forgatom, de közben majd megöl a kíváncsiság, tudni akarom, hogy mi lehet az, amit mutatni akar szerelmemnek. Azonban biztos vagyok benne, hogy ez egyelőre titok marad a számomra, hisz nagyon jól ismerem apám természetét. Tanácstalanul nézek Ramonára, de őt még mindig a hallott újdonságok feldolgozása köti le, nemigen figyel rám. Nincs más választásom, vetek még egy vágyódó pillantást kedvesem hátára, majd berakom a pulykát a sütőbe, és nekiállok megalkotni a fahéjas-narancsos krémet.


* * *


István kinyitja a szoba ajtaját, majd enyhén megdöntve a felsőtestét Artemisia előtt, beengedi maga előtt a nőt a helyiségbe. Odabent kényelmes kanapék és fotelek, valamit a kandallónak köszönhető jó meleg fogadja őket. A férfi helyet mutat fia menyasszonyának a tűz mellett, és amíg a hölgy eldönti, hova ül le, addig ő a sarokban álló íróasztalhoz sétál nyugodt tempójában. A bútor egyik fiókjából egy bíbor bársonnyal bevont ékszeres dobozkát vesz elő, majd ad át a nőnek. Egyelőre magyarázatot nem fűz hozzá, letelepedik egy olyan ülőalkalmatosságra, ami kellően közel van a tűzhöz, és Artemisiától sincs túl messze, legfeljebb karnyújtásnyira.
A férfi egyenes derékkal, kicsit mereven ül, szemét a nőre szegezi, ujjait az ölében összefonja, majd kicsit halkabban, mint ahogy eddig beszélt, megszólal:
- Kérem, nyissa ki a dobozkát! Amit benne lát, az egy nagyon régi ékszer, ami generációról generációra öröklődik a családban. Mindig az anyós adja a menyének. Mint látja, az ékszert egy kő díszíti, ezt mi csak Őrkőnek hívjuk. A kő segítségével a Merkovszky férfiak feleségei mindig vigyázni tudtak a férjeikre. Én vagyok az első kivétel ebben.
Kicsit elhallgat, várja a reakciókat, és az esetleges véleményeket a követ illetően. István szereti megismerni mások gondolkodásmódját, szereti figyelni az embereket. Hiszi, hogy a szem, a lélek tükre, épp ezért a legjobban a nő tekintetét veszi szemügyre. Ha már úgy érzi, eleget várt, újra megszólal.
- Mivel Ádám anyja sosem élt velünk, Ramona pedig nem különösebben jön ki anyámmal, ezért a követ én kaptam meg. Az igazsághoz még az is hozzátartozik, hogy akkoriban nem tudtam mit kezdeni egy gyerekkel. Szinte még én is az voltam, így a felelősség, amit Ádám jelentett, megijesztett. Anyám látta rajtam, hogy őrlődöm, ekkor adta át nekem a követ. Ha jól tudom, gránát, de semmi más ismeretem nincs róla. Abban sem vagyok biztos, hogy lehet-e egyáltalán védelmezésre használni, de azt tudom, hogy nekem bevált.
Egy pillanatra elhallgat, kicsit a tűzbe bámul, és talán közben az emlékeit látja a lángokban megjelenni. A szünet fontos része a beszélgetésnek, és István mindig is szerette a mély, tartalmas csendeket. Ezúttal mégis hamarabb megszakítja, mint szeretné, mert még sok mindent el kell mondania, és nem akarja, hogy a család többi tagja idő előtt rájuk nyisson.
- A követ valahogy Ádámra hangolták, sajnos ehhez sem értek - tárja szét csalódottan a kezeit. - Az után pedig mindig magamnál tartottam az ékszert, hogy tudjam, hogy van a fiam. A kollégáim nagyon furcsának tartották, de nekem fontos rituálém volt, hogy minden órában kétszer egy percig tanulmányozzam a kő színét. Ebben van ugyanis a mágiája. Ha Ádámot veszély fenyegeti sötétülni kezd a színe, ha pedig nagy bajban van, vagy neadjisten életveszélyben, akkor a kő fekete lesz, mint a legsötétebb, csillagok nélküli éjszaka. Ezt szerencsére csak egyszer kellett látnom.
Homlokát ráncolja, kezeivel mint valami legyet, próbálja elhessegetni a rossz emlékeket. Kérdőn ránéz a nőre, várja, hozzászól-e a dologhoz, vagy hagyja, hogy folytassa. Amint újra úgy érzi, hogy itt az ideje, folytatja a történetet.
- A család férfitagjai nem tudhatnak a kő létezéséről, de én nem fogok Öntől semmilyen ígéretet kicsikarni, csak magán múlik, hogy megosztja-e Ádámmal a titkot, vagy megtartja magának. A kő ugyanis mostantól az Öné. Én már eleget vigyáztam rá, és a kő megtanított figyelni, így már nélküle is tudom, mit érez a fiam, sőt néha azt is megérzem, ha valami bajba keveredik. Mivel az utóbbi időben egyszer sem sötétült el a kő, úgy érzem, maga mellett biztonságban lesz Ádám. Abban pedig teljesen biztos vagyok, hogy ő vigyázni fog Önre.
A férfi szeme derűs, mosolya biztató, de most nem hagyja szóhoz jutni Artemisiát.
- Ami pedig a kő továbbadását illeti... Önre bízom. Ha nem születik gyerekük, adja annak, akinél úgy gondolja, hogy jó kezekben lesz. Évszázadok óta a családom birtokában van, de semmi nem történik ok nélkül. Ha a sors úgy döntött, hogy itt vége szakad a hagyománynak, akkor abba bele kell törődni. Most, hogy már a kő az Öné, talán elkezdhetnénk egy sakk játszmát. Nemrég kaptam egy igen különleges készletet, szeretném kipróbálni, ha Ön kisasszony nem támaszt ez ellen akadályt.
Miközben a választ várja, már int is a pálcájával, amire egy kisebb asztal rohanva elindul feléjük, rajta ide-oda csúszkál az üres sakktábla, de nem esik le, a bútor jó reflexeinek köszönhetően. István megérinti a táblát, mire azon megjelennek a bábuk, mind-mind valamely elemhez tartozik a négyből. Van ott például homokbástya, huszár vízből és égő király.
- Oda mennek, ahova maga mondja, ütéskor pedig az erősebb elem győz. Kicsit nehezebb, mint a sima sakk, de én nem vagyok elemi mágus, szóval egyenlőek az esélyeink. Ádámmal soha ne játsszon ilyet, mert csak veszíthet - nevet fel halkan a férfi, majd megvárva a nő kezdeményezését, és csatába indít egy légnemű gyalogot. - Ádám sokszor talán úgy gondolja, hogy én nem törődöm vele, de talán jobb is ez így. Sok olyan dolgáról tudok, amikről sosem mesélt, és valószínűleg nem is fog - jegyzi meg halkan játék közben István. - Egyszer furcsa színt öltött a kő: nem szürke volt, és nem is fekete, de valahogy olyan zavarosnak tűnt, éreztem, hogy baj van, de nem tudtam, hogy mi. Ádámot akkoriban ritkán láttam, a barátnőjével laktak közösen. Sokáig voltak együtt, vagy legalábbis a többi kapcsolatához képest, de miután szakítottak a kő hamarosan ismét tiszta lett. Nem értettem, de nem akartam rákérdezni sem. Pár hónappal később felbukkant itt egy lány, akinek furcsán zavart volt a tekintete. Szőke volt, nagyon csinos, de én úgy éreztem, hogy óvakodni kell tőle, és a zsebemben tartott kő is égetően forróra melegedett a hölgyike közelségétől. A lány Ádámmal akart találkozni, ő szerencsére nem volt itthon, én pedig elvettem a nő kedvét a vele való kapcsolattól. Nem bántottam, hiszek a szavak erejében, bár bevallom, abban az egy esetben a pálcámat is használtam volna, csak, hogy az a nő soha ne futhasson össze többé a fiammal. Ma sem tudom, hogy mit művelt Ádámmal, de örülök, hogy, ha csak egy kicsit is, de segíthettem a fiamnak.
A férfi szinte csak magának beszél, közben pedig folyik a játék, ha Artemisia nem utasította vissza.
- Na, de ne csak én beszéljek! Kérem, mondjon pár szót magáról! Például beszélhetne a munkájáról. Miért a tanári pályát választotta? Szereti-e csinálni? Csak bátran, de persze, ha nem akar válaszolni, én nem hozom a harapófogót, mint egyes hölgyek tennék, akik éppen odakint főzőcskéznek - rákacsint  a nőre, majd lép a királynővel, de közben vár a válaszra, vagy bármire, amit a nő szeretne neki elmondani.


A nappali
Az ékszer
Utoljára módosította:Merkovszky Ádám, 2014. január 6. 13:49 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kérdezz.. // Év tanára 4 tanéve (Köszönöm nektek. Love Pirul Q_Q *teljesen meghatódott*)
Artemisia Rubya
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
Írta: 2014. január 6. 15:23 | Link

Ádám és a Szülei - amikor az Apai szív hívebb az Anyai szónál

  Némán, mint sírjába szálló lélek követem Merkovszky urat, akinek reakciója mindenkit megdöbbentett, legfőképp engem és Kedvesemet. A két Hölgy sem tudott hirtelen megszólalni sem, talán az általam mondottak, talán a férfi jelenlétének súlya forrasztotta torkukra a szót. Nem tudom, minden esetre nagyon megkönnyebbültem, hogy magam mögött hagyhatom őket. Mély lélegzettel engedtem el gyűrűmet és a kő dallamának rezgését, mint hegedű hangját hallva fordítok hátat a hármas kompániának.
 A férfi udvariasan enged be a lakás ezen részébe, ahol kellemes, csendes nyugalom és meleg fogad. A kandallóhoz legközelebb eső különálló fotelben helyezkedem el, míg vendéglátóm az íróasztalához sétál és elővesz belőle valamit, hogy ezután ezt átadja nekem. Egy ékszeres dobozka pihen kezemben. Értetlenül nézek fel a Családfőre, de hamar megtudom mit kell tennem. Kinyitom a dobozt és megpillantok benne egy ezüst láncra fűzött medált. Meghallgatom a hozzá fűzött szavakat, s csak ezután kezdek beszélni.

- Csodás darab, egy félbevágott kabosonra csiszolt Almandin gömb díszíti, a foglalata alul nyitott, hogy átjárhassa a fény.

 Egyelőre ennyit mondok, majd szemem elé tartom a medált és átnézek rajta. A kövön áthatoló vérszín fénysugár megfesti fahéj árnyalat íriszemet. Először csak halkan észlelem a kő hangját, zongorafutam formájában veszi fel velem a kapcsolatot, majd kellemes meleget sugároz, biztonságérzetet kelt. Elmosolyodom, közben Merkovszky úr tovább beszél hozzám ezért óvatosan visszahelyezem tartójába az ékszert, majd pillantásomat felemelve, ismét minden figyelmem neki szentelem. Minden rezdülését de főleg a szemeit nézem, melyekben megcsillan a szeretet és az aggodalom szikrája táncot lejt a pattogó tűz lángjainak tükörképével.
 A férfi nem idős, nem reszketeg apóka, élete teljében lévő férfi, aki olyan felelősséggel viseltetik szerettei iránt, mellyel azok talán nincsenek is tisztában igazán. Tiszteletreméltó. A legendát a kőről igaznak ítélem, de látom ő kétkedik hitének valóságalapjában. Miután nagyobb szünetet tart úgy érzem itt az ideje, hogy mint egy arra érdemesnek ismét kaput nyissak lelkemen és leendő apósomat beengedjem. Azonban még mielőtt megszólalhatnék felveti az elemi sakk ötletét. Elmosolyodom és elkezdek beszélni.

- Gránát van a medálban, ezt jól tudja. Sok legenda szól arról, hogy ez a nemeskő színe változásával jelzi, ha baj közelít ahhoz, akihez kötve van. Olyan varázslat ez melyet már évszázadok, sőt év ezredek óta alkalmaznak. Régebben sokkal többen voltak rá képesek. A középkorban még a muglik közt is elterjedt, hogy hölgy a lovagjának vagy vitéz szíve választott asszonyának ezt ajándékozza talizmán gyanánt. Ráadásul az ő világukban nem is fejti ki teljes valójában az erejét, csak azok birtokában, akiknek ereiben, legalább heted íziglen mágus vér csörgedezik. Ezt a különleges kötést manapság már csak egy igen képzett Gemmológus tudja létrehozni kő és ember között, ami elszomorító, tekintve, hogy a kövek ereje jottányit sem csökkent az eltelt idő alatt, mint azt ez a darab is bizonyítja. Sajnos, amint azt halhatta a továbbadása nem rajtam múlik, hanem az orvostudományon és higgye el minden alkalommal átkozom a sorsot, hogy elvette tőlem a gyermekáldás csodáját, de bízom benne, hogy egyelőre legalább én magam méltó legyek rá, hogy viseljem az ajándékát. Nagyon köszönöm, hogy megbízik bennem.

 Mondom, miközben lassan egy pillanatra megemelve és az égi erők oltalmába ajánlva felveszem a nyakéket, s ezzel együtt az Őrzőkő hatalmát elfogadva magamra veszem. A két dallam, az Ametiszteké és a Gránáté harmóniává olvad össze bennem, ekkor megértem mi is történik velem. Arra azonban nem fogok reflektálni, amit a Ádám apja a kő egyszeri elsötétüléséről és arról a nőről mondott. Megesküdtem Vőlegényemnek, hogy szülei előtt nem említem, tartom tehát szavam. Szerencsére megérkezik elénk a különleges sakktábla, figyelmemet most inkább erre összpontosítom.
 Telnek a percek és szokás szerint már megint vesztésre állok, nem vagyok jó sakkozó, ahogy Családomban senki sem az. Nálunk a kártya a divat, abban vagyunk szinte verhetetlenek. Ennek ellenére nem szégyenkezem, hanem megfelelve Merkovszky úr óhajának inkább a beszéddel terelem el figyelmét szánalmas játékomról. Nagyon jól esik, hogy rám kacsint és biztosít arról nem én voltam modortalan nebáncsvirág, már ami Ádám két Anyját illeti. Tehát átveszem ismét a szót és mesélek egy kicsit magamról neki, hálagyanánt.

-  Tudja igazából Gyógyító is vagyok a tanítás a másik szakom. Nem sokkal az után, hogy végeztem az egyetemen elhelyezkedtem a Bagolykőben, de nagyjából két évi oktatás után el kellett mennem, mert egészségügyi gondjaim nem engedték, hogy tovább maradjak. Ezután utazgattam és ápolónőként vagy épp gyógyítósegédként dolgoztam szerte Európában. Végül Prágában kötöttem ki, innen vezetett vissza az utam ismét a Bagolykőbe.
 Nagyon szeretek tanítani és gyógyítani is és szerencsére nem kellett soha választanom a két tevékenység között mert az élet mindig úgy hozta, hogy mindkettőbe belekóstolhattam és alkalmazhattam sokévi tanulásom eredményeit. Emellett persze számtalan dolgot csinálok még, ott van a Levita ház vezetőjének helyettesítése, a Levita Lovagrend szervezése és a legnagyobb szerelmem Ádám után persze, az íjászat.


 Elbukom, víz királyom mattot kap és párává válik mégsem szomorkodom egy percig sem, sőt jót nevetek mamlaszságomon. Teljesen feloldódtam és nyoma sincs a nem sokkal ezelőtti ideges merev görcsnek bennem. Hálás pillantást vetek apósomra és várom hogyan oldjuk meg a kintiekkel való újra találkozás kérdését, mert orromat megcsapja a kintről beszökő sült hívogató illata. Gyomrom is megkordul, bocsánat és tanácskérő arckifejezésem minden szónál többet mond. A férfitől kapott medált egy finom mozdulattal berejtem galambszürke V-nyakú pulóverem alá, amihez remekül illik a nagyon halvány kék farmer, valamint a pulóvernél két árnyalattal világosabb színű bő szárú, nőies vonalvezetésű, bőrcsizma. Ezeket viselem ugyanis ma. Nem túl ünnepélyes, mégis elegáns összeállítás, megfelelőnek érzem a bemutatkozáshoz, remélem nem lőttem mellé még ezzel is.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
offline
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1475
Írta: 2014. január 7. 16:49 | Link

Arty és a szüleim - zárás

István nem érzi sürgetőnek, hogy visszatérjenek a konyhába. Tudja, hogy a fia, felesége és a vendég hölgy oldalát mostanra már erősen furdalja a kíváncsiság titkos beszélgetésüket illetően, és ő ezt az utolsó pillanatig ki akarja élvezni. Különben is, a sakkmeccs és Artemisia társasága kellemes, és a nő igazán érdekes dolgokról beszél.
Amikor szóba kerül, hogy a kőnek valóban ereje van, a férfi hálásan bólint oda a nőnek, amiért az megerősítette hitében. Érdeklődve hallgatja fia menyasszonyának rövid karrier- és élettörténetét, figyel minden szavára, hangsúlyára. Ideje nagy részét halott, élettelen, írott szavak között tölti, ezért minden beszélgetés felüdülés is számára, főleg, ha valami újat is hallhat.
- A neve alapján nem magyar származásra gondolnék, bár azért manapság már itt is vannak felettébb magyartalan nevek, bocsásson meg, ha esetleg Ön is közéjük tartozna. Nem degradálóan viseltetek irántuk, csupán egy megjegyzés volt. Mindazonáltal, szerintem Ön nem magyar, legalábbis külsejét, hanghordozását, gesztusait és vérmérsékletét figyelembe véve, én inkább egy délebbi országra gondolnék, mint az Ön otthona. Ha ebben nem tévedek, elmondaná, hogy miért pont ide jött tanítani? Felettébb érdekesnek találom.
Beszélgetés közben a játszmának vége szakad, István arcán egy pillanatnyi széles mosoly, szinte gyermeki öröm látszik, majd sóhajtva elküldi az asztalkát a helyére.
- Lassan vissza kell térnünk a harcmezőre. Kérem, ne vegye tőlük gorombaságnak, egyszerűen féltékenyek! Ádám az ő kicsi fiuk, és most jött egy nő, aki megpróbálja elvenni tőlük. Persze ez koránt sincs így, de a félelem azért ott van a szívükben. Valójában nem Ádámot féltik, tudják ők nagyon jól, hogy meg tudja védeni magát, és persze bíznak a döntéseiben, sokkal inkább saját magukért rettegnek. Mi lesz velük, ha már nem kell istápolniuk őt? Mi történik velük, ha Ádámnak már nem lesz szüksége rájuk? És így tovább. Az elmúlt pár hétben már nem is tudtak másról beszélni, mint, hogy megöregedtek, meg, hogy eljárt felettük az idő. Igencsak kezdtek idegesíteni, ezért aztán hálás is vagyok, amiért kicsit rájuk pirított.
A férfi elhallgat, majd feláll, és megvárja míg a nő is így tesz.
- Csak adja önmagát! Ha nem is kedvelik meg egymást, Ramona tisztelni fogja Önt, ha másért nem, hát, mert Ádám Önt választotta.
Mosolyogva hozza ezt Artemisia tudomására, majd kinyitja a szoba ajtaját, és maga elé engedi a nőt. Átkíséri a konyhába, magában mosolyogva, és megkönnyebbülve, hiszen fia választottja pont olyannak tűnik, mint amilyen feleséget ő álmodott neki.


* * *


Kész a pulyka, kész a desszert, kész a tálalás, de Temi és apám még mindig sehol. Nem mintha félteném szerelmem, sőt, ebben a házban valószínűleg apám közelében van a legjobb helyen, de az a titkos beszélgetés akkor is aggaszt. Vagy sokkal inkább mérhetetlenül kíváncsivá tett, és emiatt nem bírok nyugton ülni. Az sem tesz jót a hangulatomnak, hogy Gabi két percenként kér elnézést a viselkedéséért, anyám pedig halkan sóhajtozik a konyhapult mellett, és nem hajlandó elárulni az okát.
Mikor már nem bírom tovább a várakozást, elindulok a nappali felé, de ebben a pillanatban kinyílik az ajtaja, és én végre megpillantom Temit, láthatóan sokkal jobb hangulatban, mint mikor bement. Bár látványa, és közelsége megnyugtat, de kíváncsiságom továbbra sem hagy békén, mintha valaki folyamatosan a ruhámat ráncigálná: egyszerűen idegesítő, hogy nem tudom miről van, jobban mondva volt szó kettejük között.
Apám arca titokzatosnak tűnik, de nem mond semmi különöset, nem mintha várnám tőle, nála jobban szerintem senki nem tud titkot tartani, azonban Temi legalább olyan makacs ilyen tekintetben, mint az öregem. Persze pont ezt tisztelem mindkettejükben, de azért sokkal boldogabb lennék, ha megtudhatnám a titkolózás okát.
- Nagyon finom illatokat érzek. Látom fiam, idén is kitettél magadért - szól apám, és amikor elsétál mellettem karját egy pillanatra a vállamra helyezi. Tekintetünk találkozik, és látom benne, hogy ha a családból más nem is, ő teljesen elégedett menyasszonyommal. Ez valamiért kellemesen melengető gondolat, még, ha tudom is, hogy ha egyikük sem kedvelné, akkor is elvenném Artyt.
- Én meg csak álltam itt, mint egy faszent, mi? - csattan fel mérgesen anyám, mire apám hozzá lép, és csitítólag megfogja a kezét:
- Kedvesem, hagyd félre ezt a pokróc modort, inkább üljünk le ebédelni! - ezzel maga után húzza az asztalig, majd int Gabinak és nekünk is, hogy foglaljunk helyet. Anyám nem szól vissza neki, inkább leül, és hagyja, hogy apám merjen neki tyúkhúslevesből.
- Igazán sajnálom, ha korábban megbántottam - fordul közben Temihez. - Egyáltalán nem állt szándékomban. Nem is szoktam ilyen lenni, tisztára, mint egy hisztis vénasszony. Nem tudom, mi ütött belém, a továbbiakban megpróbálok jobban odafigyelni arra, miket mondok.
Anyám ritkán kér igazán komolyan bocsánatot, valószínűleg most is csak szerelmem vallomása, és apám jelenléte bírta rá, de, ha ő megígérte, hogy visszavesz magából, akkor az úgy is lesz. Emiatt megkönnyebbülve, már sokkal vidámabban veszem át a merőkanalat apámtól, majd merek szerelmemnek és magamnak is az illatos levesből. Akár még jól is végződhet ez a mai nap, annak ellenére, ahogyan indult.


***


A nap további része kellemesen telt, aggódó "anyáim" visszafogták magukat, apám pedig szokatlanul kellemes beszélgetőtársnak bizonyult. Estefelé átadtam az ajándékaimat családtagjaimnak, majd elköszöntünk tőlük, és elindultunk vissza a kastélyba. Az utca végéről hoppanáltunk a faluba, majd felkísértem szerelmemet az iskolához, majd onnan kutyaalakomban siettem haza.
Utoljára módosította:Merkovszky Ádám, 2014. január 29. 21:58 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kérdezz.. // Év tanára 4 tanéve (Köszönöm nektek. Love Pirul Q_Q *teljesen meghatódott*)
Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2014. január 29. 22:03 | Link

Nem akarom megbántani őt azzal, hogy nem szeretem az oviját, de hazudni nem szabad, ezt a mama gyakran mondja, ezért elmondom neki.
- Tudod, én a régi ovimban akartam maradni, és azért haragudtam rá, mert ide hozott. De most már annyira nem haragszom, mert itt vagy te, és már nem érzem annyira rossznak ezt az ovit sem - rámosolygok Alexre, majd, ha már így elkezdtem, folytatom a magyarázást. - Nem tudom, de nem hiszem, mert az apukám nem szokott csúnyán beszélni. Szerinte csak azok káromkodnak, akik nem ismernek elég szót, és a csúnya beszéddel helyettesítik.
Tetszik, ahogy kimondja a nevem. A mamám sosem szokott azon a néven hívni, ő mindig Ilonának nevez, de nekem az annyira nem tetszik. Azt mondja, hogy meg kell szoknom, mert ez Magyarország, és itt nem lehet angol nevem. De ezt nem értem, mert ha nem lehet, akkor nekem miért van?
Alex mesél, én hallgatom és közben játszunk. Egyre jobban tetszik ez a hely, az óvónénik is kedvesnek tűnnek. Ebédnél ülhetek Alex mellett, és ez jó, mert most még csak őt ismerem itt, és mert nagyon rendes. Ráadásul vizet is önt nekem, aminek örülök, mert én biztos melléöntöttem volna. Én még nem tudok ilyen szépen önteni, mert a kancsó túl nehéz, és mindig remeg a kezem miatta.
Ebéd után aludni kell, ami jó, mert teljesen elfáradtam, bár furcsa is, ismeretlen helyen nehéz elaludni. Szerencsére nem is kell sokáig ott feküdnöm, mert megjön apu. Azt mondja, hogy korábban eljöhetett a munkahelyéről, ezért engem is korábban hazavisz. Az óvónéni megengedi, mert ez még csak az első napom. Mielőtt elindulnánk, én még odamegyek Alexhez elköszönni:
- Szia! Holnap találkozunk.
Azt hiszem mégsem olyan nagy baj, hogy ovit kellett váltanom.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Radits Viktor Endre
INAKTÍV


Mr. Vigyor
offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 617
Írta: 2014. február 1. 16:26 | Link

Lexine
Otthon, édes otthon, avagy az állatkert

Történt egyszer, hogy egy szemüveges majomnak - pontosabb állati kategóriába még mindig nem tudtam sorolni, mert hol egy gorillára hasonlít, hol egy orangutánra - eszébe jutott, hogy talán el kellene menni az állatkertbe. Hogy, hogy nem, de erre úti társául a szőke gyerekfelvigyázót választotta, aki már igaz, hogy nem éppen olyan szabad, mint egykoron volt, de ez jelenleg nem okozott akadályt. Egy állatkertben nincs semmi rossz, nem igaz? Egyébként azért éppen Leixne volt a szerencsés kiválasztott, mert jellemében ő hasonlít talán a legjobban a mi szemüvegesünkre, gyerekességben legalábbis biztosan.
Szóval történetünkbe valahol ott lenne érdemes belevágni, ha már ilyen szép felvezetővel elmondtam, hogy mi is a szitu, amikoooor iiiis, hm... leszállnak mondjuk a vonatról. Viktor már egészen elszokott Budapest viszontagságos tömegközlekedési helyzetétől, ezért a gondosan megtervezett - egy fárszt! - út helyett jöhet a rohangálás.
 - Őőőő, azt hiszem erre a buszra kéne felszállnunk, hogy eljussunk az állatkerthez. - Bök az egyik lilás-kékes csodára, ami éppen a megálló felé tart. Aztán a keze a tarkóját vakarja, miközben egy grimaszt vágva a fogai között kezdi el beszívni a levegőt. - Te egyébként jártál már itt valaha? - Egy kis figyelemelterelés arról, hogy mennyire katasztrofális szervező Viktor. A figyelemelterelés a specialitása, a kalauzolás... nos, az már kevésbé, és akkor finoman fogalmaztam, naggggyon finoman (igen, igen, sok-sok gy-vel a hangsúlyozás végett).
 - Ááá, igen, már tudom! Gyere, erre kell felszállnunk! - Jön az isteni szikra és már kézen is fogja a szőkét, hogy magával húzhassa a buszra, ami hangos csattanással most tárta szélesre kapuit, hogy befogadja a vele utazni szándékozókat. - Hat megálló és ott vagyunk, ígérem! - Bizalomgerjesztő Viktor mosoly villan. Ennek most tényleg lehet hinni, szerencsére tényleg jó buszra szálltak fel.
 - Na szóval, melyik a kedvenc állatod? Azt nézzük meg elsőként! - Udvarolja kicsit körbe a lányt, még egy vigyort is villant, na meg megigazítja szemüvegét, ami a nagy sietségben az orra hegyét kezdte el megközelíteni, pedig nem ott van a helye. Majd talán később, ha már öreg professzor lesz, akkor ott fogja hordani. De egyelőre az neki nagyon kényelmetlen lenne.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Szemüveges - Vidám - ExEridonos - Bátyó - Kérdések
Lexine Westbrook
INAKTÍV


pandicorn
offline
RPG hsz: 152
Összes hsz: 2037
Írta: 2014. február 1. 16:48 | Link

~Viktor~
koszos busz, majd az otthon, avagy a budapesti állatkert

Sokkal viccesebb volt úgy utazni, mint a muglik. Ezért választottuk a vonatot, majd a buszt. Pedig elég lett volna ha megpördülünk a sarkunkon, de ez így mégis sokkal szórakoztatóbb volt. Régen csináltunk már bármit is együtt és minden pillanatát kihasználva inkább húztuk az időt. Nagyon régen elakartam menni az állatkertbe, mert még soha nem voltam ott. Budapesten sem töltöttem túl sok időt és amint leszálltunk a vonatról rögtön magával ragadott az emberforgatag. Minden kiabált és káromkodott, az emberek fellökdösték egymást az állomáson, de engem egy csöppet sem zavart. Az már jobban, amikor valaki rátaposott a bakancsomra. Nem vagyok egy igényes lélek, de azért megtorpantam egy pillanatra belekapaszkodtam a srácba és lesöpörtem a koszt a cipőről. Nem voltam kiöltözve, sose szoktam. Világoskék csőgatyát vettem fel, fekete kabátot, piros sapkát és a mivel Viktoron rajta volt a szemüvege, így útközben én is felvettem és elcsodálkoztam, mennyire kitisztult előttem a világ. Nem szerettem hordani, hátrányos megkülönböztetésnek éreztem, de így, hogy nem voltam vele egyedül, szívesen hordtam. Amint kiértünk a pályaudvarról, egyenesen a buszmegállóhoz mentünk, nézegettem a táblákat de az utcanevek nem mondtak nekem semmit, de azért kitartóan meresztettem a szememet hátha jön az isteni szikra.
- Engem az sem zavar, ha eltévedünk...imádok eltévedni.
Széles mosoly terül szét az arcomon, kicsit azért csúfolódok vele, de az igazat mondtam, felőlem akár el is tévedhetünk. Lassan ráemeltem a tekintetem, kicsit zavart, hogy úgy fölém tornyosult, mert a nyakam bánta pedig megszokhattam volna már, hogy a magasságom vetekszik egy hobbitéval.
- Átutazóban igen...de soha meg használtam tömegközlekedést.
Megvontam a vállamat, és egy pillanat múlva bár a buszon találtam magamat. Először azt sem vettem észre, hogy felrángatott, aztán amint megindult a busz a szabad kezemmel kénytelen voltam megkapaszkodni a koszos fogódzkodóban, de a másikkal nem engedtem el a kezét...
- Ne aggódj, nem vagyok túl igényes, valahogy csak kifogom bírni.
Büszkén húztam ki magamat, mert a többi lánnyal ellentétben én nem voltam rászorulva a sminkre, a magassarkú cipőkre és a szoknyákra, sem pedig a luxusra. Nem zavartattam magamat a busz miatt, a mentegetőzése pedig egyenesen mulattatott.
- A kedvencem? A panda, de az itt nincs. Képzeld, az összes a Kínai állam tulajdona és maximum tíz évre lehet őket bérelni, évente tíz millió dollárért...vagy mi. De a bécsi állatkertnek talán van...nem tudom.
Megvontam a vállamat és roppant okosnak éreztem magamat, hogy ezt a haszontalan információt megoszthattam vele. Közben telt az idő, amint megláttam az állatkertet teljesen fellelkesültem, mint valami óvodás és szinte lerángattam Viktort a buszról.
- Szerintem mondjuk meg a pénztárosnak, hogy nekem nem kell jegy én itt lakom.
Rákacsintottam, majd lazán magam után húzva elindultam a pénztár felé és beálltam a sorba. Néhányan felénk fordultak, lecsekkolták Viktort, majd engem. Nyilván a lányok nem láttak potenciális ellenfelet bennem, így nem voltak restek  küldeni felé egy kihívó mosolyt, ezt azért még én is észrevettem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Radits Viktor Endre
INAKTÍV


Mr. Vigyor
offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 617
Írta: 2014. február 1. 18:20 | Link

Lexine
Otthon, édes otthon, avagy az állatkert

Lótifuti jobbra, balra. Az állomásról kisétálva kicsit haladnak a tömeggel az első buszmegállóig, ahol persze a táblát is olvashatnák, de az ilyesmi túl egyszerű lenne. Az egyszerűségben pedig nincs semmi poén és élvezet. E kettő dolog nélkül meg az életet Viktor szemszögéből nem lehet élni. Szóval hát az isteni szikrát várva tarkót vakarva nézelődik, közben persze a csipkelődés sem marad el.
 - Nem fogunk eltévedni, csak maximum hosszabb úton keresztül jutunk el a célunkhoz. Az nem egészen az eltévedés. - Vigyorog. Egy férfi sose vallaná be, hogy eltévedt, ezért szoktak az emberek még jobban eltévedni, amikor véletlenül félreolvassák a térképet. Velük is előfordult már, amikor Ausztriába kirándultak autóval. De aztán végül csak odaértek a céljukhoz, csak kicsit megkerülték a térséget. Természetesen csak azért, mert meg akarták nézni a vidék látványosabb területeit. Mi másért?
Szóval valami ilyen helyet áll fent most is, csak a valódi eltévedés helyett tényleg sikerül felkevergőzniük az ideális buszra. A nagy felszállás közben összeragadt kéz persze most sem válik szét. Igazából elég közel áll a lányhoz a járat heringjellege miatt. Csak az éppen szabad kezét van helye felnyújtani a feje fölé. A fejével pedig lefele néz a lányra, hogy kíváncsiskodjon. Már régen kinőtt a kíváncsi korszakából. Hivatalosan. Ő azonban néha még most is olyan, mint egy bezsongott kisfiú, aki mindent tudni akar. Hát most is. Szóval a lány információközlését is figyelmesen hallgatja végig, hiszen ő ezt eddig nem tudta.
 - Komolyan? Akkor egyszer elviszlek pandát lesni egyenesen Kínába. Csak, hogy biztosra menjünk. - Kacsint rá és a fejében már a teljesítendő kívánságok listájára fel is jegyezte a pandaleső akciót. Szeret másoknak örömet okozni, szóval biztos, hogy el fogja egyszer még vinni a lányt Kínába, de oda azért már hopprendszeren keresztül mennek. A vonatozás sokáig tartana. Nem úgy, mint ez a buszút, hiszen Lexine lelkesedik és már rángatja is magával kísérőjét.
 - Szerintem én se tűnnék ki nagyon az állatok közül. Majd beállok mondjuk gorillának. - Vigyorogva el is kezdi utánozni a jól ismert gorillamozdulatokat és hangot. Még az is eszébe jut, hogy King Kong-ot játszik és felkapja a lányt, de nem tud vele túl messze szaladni, hiszen még nincs jegyük. De bent még lehet eljátssza a rablógorillát. A gorilla momentum persze a bájos mosolyoknak nem jön be, de Viktor ezt észre se veszi. Ha egy emberrel van, akkor csak arra figyel, nem a többi millióra, aki körülveszi őt. Tudja, hogy az illetlenség. Ugye, milyen jól nevelt? Egész büszke vagyok rá!
Közben már oda is értek a pénztárhoz. A sor most meglepően gyorsan halad. Vagy csak jól tudják elütni az időt sorban állás közben.
 - Jó napot! Két állatjegyet lehet kérni? Ha nem, akkor két felnőtt is megteszi. - A pénztáros annyira nem veszi jól a humort, szóval kissé morcosan nyújtja ki a jegyeket a pénz ellenében, amit Viktor át is nyújt. Közben persze igyekszik ügyelni arra, hogy a remek arckép róla, ami a személyién, vagy éppen a jogosítványán díszeleg ne kerüljön Lexi látókörébe. Tudja, hogy az ilyen "cuki" fotókra a lányok mennyire harapnak.
 - Mehetünk be! Először nézzük meg a tesóidat. Valahol a nagymacskák körül kell keresgélni, igaz? - Valahol a tigrisek környékén helyezné el ő maga a szőkeséget. Hiszen van, de dorombolni nagyon tud.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Szemüveges - Vidám - ExEridonos - Bátyó - Kérdések
Lexine Westbrook
INAKTÍV


pandicorn
offline
RPG hsz: 152
Összes hsz: 2037
Írta: 2014. február 1. 18:51 | Link

~Viktor~
az otthon, avagy a budapesti állatkert

- Kínába? Komolyan?
Megnyúlik a fejem rendesen. Nem mindennap kapok ilyesmi fejajánlást, ráadásul úgy, hogy látom rajta, hogy komolyan gondolja. Tényleg szeretnék már látni egy pandát, megölelni és játszani vele. Kína persze nagyon messze van, nekem soha esélyem se lenne oda eljutni, csak úgy, hacsak nem hoppanálok be egyenesen a ketrecükbe...ami egyébként nem is annyira rossz ötlet. Gondolatban, amíg halad a sor az egészet eltervezem és teljesen belelkesül a gondolatra, hogy megdögönyözhetnék egy igazi pandát. Persze plüss pandám van otthon, de az azért mégsem ugyan olyan, mint egy igazi élő. Megrázom a fejemet, és jót nevetek az akción. Én egyáltalán nem érzem magam feszélyezve a környezetében, még ezek után sem. Ha gorilla akar lenni, csak legyen gorilla engem egy csöppet sem zavar, az persze, hogy másokat igen roppant nagy megnyugvással tölt el. Tehát, nem felelek meg az elvárásoknak és vagyok a normális kategóriába sorolható, szóval még mindig kerek az élet.
- Remek gorilla lennél, komolyan.
Még meg is tapsolom, amikor pedig odaállunk a pénztáros elé igyekszem nagyon komoly fejet vágni, de amikor meghallom amit mond a nevetés úgy tör fel belőlem, mint a vulkán. A számra szorítom a kezemet és még amikor beérünk, akkor sem bírom abbahagyni.
- Lehet, hogy bandzsítanom kellett volna, akkor hitelesebb lett volna. Bár, akkor hívta volna a zárt osztályt.
A miheztartás végett bandzsítok, elég jól ami azt illeti. Ez az egyik rejtett képességem, amit nagyon magas fokon űzök. Például képes vagyok arra, hogy csak az egyik szememmel bandzsítok és ezt a produkciót be is mutatom.
- Nagymacska? Miért pont macska? Nem hasonlítanám magamat hozzájuk, inkább valami majomféle lennék, vagy papagáj.
Megvonom a vállamat, a szabad kezemmel megigazítom a szemüvegemet - a másik kezemmel ugyebár még mindig a kezét fogom - majd lassan, ráérősen sétálni kezdek a kikövezett úton, nem törődve azzal mi felé tartunk. Az összes állatot nagyon szeretem, mindegy mit nézünk meg.
- Nagyon remélem, hogy a hideg nem riasztja el őket annyira, hogy megmutassák magukat.
Felvigyorgok rá és eszembe ötlik az, hogy fogalmam sincs, mit keresek itt, de nem is baj. Egyszerűen csak jól érzem magamat vele.
 
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Radits Viktor Endre
INAKTÍV


Mr. Vigyor
offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 617
Írta: 2014. február 2. 16:07 | Link

Lexine
Otthon, édes otthon, avagy az állatkert

 - Miért ne? Én már egyszer úgyis jártam Kínában. Mondjuk csak a hegyekbe. - Rántja meg vigyorogva a vállát, mintha ez egy mindennapos dolog lenne. Számára igazából az is. Nem egy nagy világutazó, de mióta tud hoppanálni kihasználja a tudás adta lehetőségeket és olyan vidékekre utazik el, ahova egyébként nem lenne kerete. Bár eddig még pandalátogatásra nem gondolt, de ez most számára egészen jó ötletnek tűnik. Mindig is szeretett volna ilyen őrült dolgot csinálni, csak nem volt mit és kivel. Most van. Nem lesz hülye, hogy ne használja ki.
 - Köszönöm, köszönöm! - Hajlong meg kissé a produkciója után vigyorogva, mintha egy nagy művész lenne. Pedig csak majomkodott, szó szerint. De most teljes komolyságot követel meg az akció következő pontja. Szóval teljesen komoly hangon kéri ki a jegyeket. De persze, amikor Lexi elkezd nevetni, ő se bírja vigyor nélkül. Na meg a pénztáros is csak szórakoztatja. Szereti meghökkenteni az embereket néha. Nem éppen felnőttes magatartás, de ez őt mikor érdekelte? Szerintem sosem! 5 éves kora óta nem komolyodott egy cseppet sem, ebben teljesen biztos vagyok.
 - Nekem meg asszem makognom. - Ad ki most inkább egy csimpánzra emlékeztető makogó hangot. Neki a majomkodás az, ami jól megy. - Ez a bandzsítás amúgy nagyon tuti. Én kicsiként csináltam, de anyám rám szólt, hogy úgy maradok, aztán nem csináltam többet. - A fiúknak egy mumusuk van, az anyjuk. Még a legbátrabbak is visszarettennek az anyaszörny haragjától. Ez egy olyasféle dolog, mint hogy a nagy hősök megmentik a világot, szembeszállnak a gonosszal, de egy tűtől becsokiznak.
 - Hát a nők többnyire nagymacskák szoktak lenni. - Rántja meg a vállát. - De amúgy szerintem papagáj vagy, néhány méterrel mindig a föld fölött jársz és elég színes vagy. - Bár azért tollászkodni szerencsére nem tart neki annyi ideig, mint egy átlagos nőnek. Ez a következtetés pedig abból jön, hogy időben odaért a megbeszélt helyre, nem pedig néhány órával később.
 - Ajánlom nekik, különben majd kénytelenek leszünk felébreszteni őket. - Egy cinkos mosoly jelenik meg arcán, ahogyan megfogalmazódik a fejében egy gondolat. Én már előre rosszat sejtek. Emberek, jobb lesz ha mindenki menekül, amerre lát! De tényleg!
 - Menjünk először mondjuk oda. - Mutat rá az egyik szimpatikusnak tűnő ketrecre nem is olyan messze tőlük. Bár innen még nem látja, hogy mik is bújtak meg a vasháló mögött. - Amúgy örülök, hogy eljöttél velem. - Mosolyog rá a lányra, aztán már el is indul a kiszemelt célpont felé, hogy kerítésbe kapaszkodva leshesse kisfiú módjára az állatokat. Néha olyan jó gyereknek lenni!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Szemüveges - Vidám - ExEridonos - Bátyó - Kérdések
Lexine Westbrook
INAKTÍV


pandicorn
offline
RPG hsz: 152
Összes hsz: 2037
Írta: 2014. február 5. 16:03 | Link

~Viktor~
az otthon, avagy a budapesti állatkert

- Ezt most csak azért mondod, hogy irigykedjek.
Halvány vigyor jelenik meg az arcomon, miközben arra gondolok, hogy ezt nem is kellene, hogy akkora számnak tartsam, hiszen csak megfordul a sarkán és máris Kínában köt ki. Aranyvérű létemre majdnem kvibli vagyok, az apám mulgiként nevelt, ő is letette a pálcáját azután, hogy a szülőanyám lelépett. Úgyhogy valahol nem is olyan meglepő, hogy rácsodálkozok a mások számára egyszerűnek ható dolgokra. Nyilván az ebbéli meggyőződésemet nem fogom most kifejteni, inkább tovább csodálkozol, ahogy azt valóban tenném, nem fogom magamat megjátszani azért, hogy varázslónak tűnjek, felesleges.
- Nekem is mondta az apám, de ezt muszáj volt, mutogatni, tök vicces. Ráadásul ez valamiféle rejtett tehetség, tök kevesen tudják megcsinálni.
Fújok egy hatalmas lufit, miután befejeztem, majd hagyom, hogy kipukkadjon ráragadva az orromra. Igen, ez vagyok én és ha valaki zavar, akkor ne nézzen oda. A szabad kezemmel lehámozom a kék színű rágót az orromról, miközben ráérősen sétálgatunk. Egyre több ember vesz minket körül, bár koránt sincs akkora tömeg, mint nyáron lenne, de azért szép számmal akadnak nézelődők így is. Nem csoda, hiszen bár hideg van, a nap mégis süt és hétvége lévén a fővárosiak nem tudják hová vinni a kölykeiket, így marad az állatkert.
- Ja, a gorilla meg kettétörne, mint egy fogpiszkálót. Bár elég békés állatok, de azért én félnék tőlük egy kicsit. Láttad te a Tarzant?
Szeretem azt a  mesét, kívülről fújom és meggyőződésem, hogy képesek úgy összenyomni az embert mint a kólás dobozt, a legkisebb megerőltetés nélkül. Ebben a pillanatban érkezünk meg az első ketrechez. Óvatosan belesek, attól félve, hogy valami hirtelen ráugrik a rácsra és halálra rémít.
- Ezek kis majmok!
Örömömbe ugrálni kezdek, néhány óvodás és kisiskolás ferde szemmel néz rám, de a felismerés roppant boldoggá tesz. Fogalmam sincs, milyen fajták lehetnek, annyira nem is érdekel, csak nézem őket, egészen addig amíg meg nem unom, hogy össze-vissza ugrálnak. Az ember gyereke rendesen bele tud ebbe szédülni!
- Én is örülök, hogy eljöttem, már elegem volt kicsit a faluból.
Megvonom a vállamat, miközben belerúgok egy kőbe, és elindulok lefelé a dombos, kövezett úton, és fújok egy újabb kék rágólufit.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2014. február 10. 17:43 | Link

Téli szünet valamelyik napja, 15 óra körül - Misi

Miután egész délelőtt a nagymamám tirádáját kellett hallgatnom, amit néhol apám aggodalmas megjegyzései szakítottak félbe, úgy érzem, hogy megérdemlek néhány órányi pihenést, ezért nem sokkal ebéd után elindulok körülnézni a városban. Igazából azonban úticél nélkül bolyongok a főváros utcáin mélyen gondolataimba temetkezve.
Ilyenkor általában a sötétebb eszmefuttatásaim szoktak előtérbe kerülni, de ma valahogy nem tudom beleringatni magam a halál közelségének félelmébe. Fáradtnak érzem magam, talán kicsit nyűgösnek is. Kerülöm az embereket, amikor csak tudom, így jutok el egy eléggé kihalt városrészbe. Mire feleszmélek már rég olyan helyen járok, amiről nem is tudtam, hogy létezik. Megtorpanva körülnézek, de semmi nem tűnik ismerősnek a látottakból.
Azt, hogy mágikus helyen vagyok, egyből kiszúrom, és az is leesik, hogy nem kéne itt lennem. A legtöbb ember az utcában talárt visel, és furcsán bámulnak rám. A házak sötétek, graffitik díszítik őket, falukról hámlik a vakolat. Sietve elindulok valamerre, de csak azért, hogy ne álljak az utca közepén kukán, fogalmam sincs, hogy jó irányba megyek-e, és hogy itt van-e egyáltalán jó irány.
Nem tűnik fel, hogy mikor kezdek el gyorsabban menni, csak azt veszem észre, hogy szinte már futok. Az egész hely ijesztő és nyomasztó, a gyomrom görcsbe rándul azoktól a képektől, amiket a fantáziám vetít elém. Valahol mélyen gúnyosan felnevet bennem egy hang, és igaza van: egész eddig attól pánikoltam, hogy kilenc év múlva valószínűleg meghalok, de ha így folytatom, akkor a holnapot sem érem meg.
Futás közben hátrapillantok a vállam felett. Nem kellett volna. Csupán azt sikerül leellenőriznem, amit úgyis hallok: követnek. Egyre nehezebben veszem a levegőt, és továbbra sem tudom, hol vagyok. Soha életemben nem féltem még ennyire, valójában soha nem tapasztaltam még olyat, hogy valaki tényleg bántani akart volna. Egy éles kanyarban  befordulva, még egyszer hátralesek, és közben sikeresen nekimegyek valakinek. Lendületemnek hála mindketten a földön kötünk ki, bár én jobbára rajta fekszem.
Hallom, hogy üldözőim utolérnek, de nincs erőm tovább menekülni. Reménykedem benne, hogy legalább az általam letarolt illető nem egy kannibál. Ránézek az arcára, és megpillantom az ismerős zöld szempárt. Hát végülis nem egy kannibál. Azt hiszem...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Reviczky Kornél
INAKTÍV


the big bad wolf
offline
RPG hsz: 358
Összes hsz: 2108
Írta: 2014. február 17. 21:51 | Link

Olivia
Budapest külvárosa, éjjel

Vadászat. Még így emberi alakban is felborzolja a kedélyeit, a vére megtelik adrenalinnal, a hallása és a szaglása még inkább kiéleződik. Igaz, a mai estének nem ő a főszereplője, inkább bábáskodni fog a siker vagy a bukás fölött, de még így teljesen megfeszül. Minden porcikája felkészült a legrosszabbra. Látott már vámpírt vadászni, látta már kihunyni az ember szeméből a fényt, mégis aggódik. A hatalmas nagy egója már nem is annyira hatalmas, mi lesz, ha nem lesz elég ereje? Nem akarja, hogy valaki ma miatta lehelje ki a lelkét pusztán azért, mert rosszkor volt rossz helyen. Egy hosszú, gyéren kivilágított sikátor bejáratánál áll, hanyagul az omladozó falnak dőlve, egyik kezében ott füstölög a cigaretta a másik a zsebébe süllyesztve. Mellette egy csinosnak is mondható lány áll, aki legalább két fejjel kisebb, mint ő, nem sejtené senki, hogy kettőjük közül ő a veszélyesebb. Egy pillanatra lenéz a lányra, rávigyorog, majd a szemét ismét a járdára szegezi abban a reményben, hogy találnak alkalmas vacsorajelöltet. Szakértői szemmel figyeli a ritkán elhalandó jelölteket, de az egyik túl öreg a másik fiatal, a harmadik pedig bűzlik az alkoholtól. Olyan személyt keres, aki viszonylag egészséges és a vére sem borzalmas ízű, ilyet pedig nehéz találni.
 - Ugye tudod, hogyha megharapsz, visszakézből fogsz kapni?
Remekül szórakozik, még fel is nevet. Egyáltalán nem fél. Annyit kapott az élettől, a fájdalom hozzátartozott a mindennapjaihoz, ezt a sebek is remekül mutatják amik a testét borítják. Mindezt persze nem kötötte a lány orrára, hiszen az alkalom nem volt megfelelő, a legutóbbi találkozásuk alkalmával a lányka csak úgy faképnél hagyta, mielőtt bármit is mondhatott volna. Jó ideig állnak még csöndben, Kornél feleslegesen soha nem jártatja a száját, nem érzi szükségét a fecsegésnek.
Aztán meghallja.
Hirtelen kapja oldalra fejét, már távolról hallani az erős, egészséges szívdobbanásokat. A zsebében lévő keze ökölbe szorul és abban reménykedik, hogy a férfi, aki a harmincas éveiben járhat erre fog jönni. Bárcsak így lenne? Türelmes, de csak tetteti, az orrluka kitágul. Aztán a férfi elsétál előttük, egy pillantást sem pazarol a kettősre, majd besétál a szűk utcába. Ez az a pillanat, amire vártak. A Rellonos elpöccinti a csikket, elrúgja magát a faltól és szétnéz az üres utcán.
 - Kerítsd be.
Hangzik a tömör utasítás, majd egy utolsó vigyor keretében ráérősen a férfi után sétál. A terv egyszerű, bekeríteni, nem hagyni menekülési útvonalat.
Utoljára módosította:Reviczky Kornél, 2014. február 17. 21:54 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: « 1 2 3 4 [5] 6 7 ... 15 ... 102 103 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek