Budapest

Mr. Szalai

Igazából, ahogy állok a whiskys pohárral a kezemben a kép előtt, a lézengő tömeggel a hátam mögött, arra gondolok, hogy az ég miért kék, a fű meg miért zöld, s valójában mi a Jahve-t keresek itt. Nem tudom eldönteni, hogy miért jöttem el, de azt hiszem azért, mert nem volt jobb dolgom, s mert érdekelt, igen, meglehetősen égetett belülről a kíváncsiság, hogy a régmúltból felbukkant csoporttársam, az aki szökőévente egyszer járt el velünk szórakozni és akkor is kimondottan csak narancslét ivott, jó, kis vodkával kísérve, de szóval ez az ember miféle kiállítást szervezhet. A festészet a megélt, elkorcsosult, szürrealista tettekről szól. Azt tedd, amit akarsz, s megtedd azokat, amiket rettentő módon elítélsz. A festészet kockázat és önmagad tükrének kettőse. Emlékszem, amikor Erdődy József Attila tanár úr azt a feladatot adta, hogy álljunk a tükör elé egyik éjszaka, és csak rajzoljuk le minden gondolkodás és agyalás nélkül, amit látunk, ez a csoporttársam, akinek most a kiállításán vagyok, egy egész elcseszett nagyszobai csendéletet rajzolt. Önmaga nélkül. Még csak az árnyéka sem volt rajta. Bútorok, szőnyeg, és ennyi. Lélek nélküli rajz, a címe az volt, hogy 'Életem, röviden'. Mindenki arra koncentrált, amit először látott a tükörben, ami nyilvánvaló volt: a fáradt, elkarcolt önmagát, néhányunkon még az is látszott, hogy éppen részeg. De ő bútorokat rajzolt. A Tanár úr az ő rajzán keresztül szemléltette azt, hogy egy festőnek úgy kell ismernie saját magát, mint ahogy egy pszichológus se ismeri az embereket - és ezt kell visszaadnia. Nem szájbarágósan, nem mintha egy ovis csoportnak magyaráznánk meg Darwin-elméletét, hanem egyszerűen, simán, a valódit papírra. Utolsó év első felében volt a nagy áttörése, akkor rajzolt először olyat, hogy hűha. Fruzsina csak 'kései gyereknek' nevezte, még akkor is, amikor neki mondott valamit. Fruzsina bírta őt. A két ellentét mindig megérti egymást. Ahogy erre gondolok, kortyolok egyet a whiskymből, s közben feltűnésmentesen körbenézek, de nem találom. Egész este nem találtam Őt, pedig ha valakinek a csoportból itt kéne lennie miatta, akkor az Ő. S ekkor meghallok mellettem egy hangot. Mondatokat. 'A megnyitókon inkább bort vagy pezsgőt isznak...' Grimaszt vágok, és afelé nézek, ahonnan ezeket a szavakat hallom. Nem ismerős. Nagyon nem ismerős, szóval nem lehet rajongó, mert azok már a bejáratnál megtaláltak úgy, hogy alig kaptam levegőt, alig jutottam az italomhoz, pedig az eléggé nagy bűn lett volna.
- Közkedvelt politikus, az - végre elsüthettem szóban is a remek kis képzavaromat, igazán büszke vagyok magamra, a hangom persze fagyosabb az oroszországi télnél, a testtartásom meg olyan sziklaegyenes, mint a kifutókon loholó kőszobor férfiaké. Akik már nem férfiak, de ez más kérdés. - Amúgy meg honnan veszi, hogy nem egy olyan ritka különleges művész vagyok, aki utálja a bort, a pezsgőt, és csak a whiskyt vedeli temérdek számra? Végtére is, Bukowski se a borozási szokásairól volt híres... Ha jól tudom, persze - és persze, hogy jól tudom, mert miért ne tudnám jól, ugye. Inkább iszom... iszom? Innék, ha tudnék, de nem, nem tudok, mert elfogyott. Marde. Jobb kezemben a pohár, megfordulok úgy, hogy a hátam mögötti tömeget lássam, háh! Mily szerencse! Egy "jó barát".
- ANDRÁS! - csettintek a bal kezem ujjaival, üvöltök is hangosan, hogy meghallja, kit érdekel a tömeg, kit érdekel, hiszen ismernek, ez már csak így megy. András felém néz, én felemelem az üres poharamat, s a pult felé bólintok. Úgy néz ki megértette, mert sóhajtva igaz, de elindul az italkuckó felé. András jófej, bírom a buráját, főleg, hogy csak ilyenkor látom és konkrétan ennyit is szoktunk beszélgetni egymással, de hát ő egy nagyon menő kurátor, nem ér rá olyanokra, mint én, amikor igazgatókkal kell tárgyaljon... az időjárásról. Inkább az időjárás, mint ez a mocskos élet kibeszélése, nem? Dehogynem. Na de nem, amúgy kedves fickó, bírom. Mint aki jól végezte a munkáját, visszafordulok a kép irányába, ekkor ez az idegen már a festmény melletti táblát pásztázza. "Karsa B. Bálint". Ki a francom az. Ja én. De mivel ő szemlátomást nem tudja, én pedig imádok játszani, ezért pókerarc fel, s mint valami megjátszott sznob az üres pohárral, a mókázás beindul. Vagy valami olyasmi. Dr. Nádori Pál ezért gerinctelen, lelketlen féregnek tartott, aki lelkiismeret-furdalás nélkül űzi az emberekkel folytatott játékokat. Mindig azt válaszoltam erre, hogy ezekben a játékokban én nem hazudok, csupán belemegyek abba a szerepbe, amit a többi ember rám ad. Tehát nekem azért, mert nem hazudtolom meg a többieket, miért kéne, hogy lelkiismeret-furdalásom legyen? Az vagyok, akit csak akarnak, hogy legyek. Ennyire egyszerű.
- Nem ismerem, de ezzel a névvel biztos valami vidéki suhanc. Egyszer volt egy Bálint ismerősöm, az irritálóan magasról lenézett mindenkit. Olyan, "ki ha ő nem" típus, közben pedig igazán imádnivaló volt. Így van ez - a mély bariton külön életet él, nem is figyelek oda, miket ejtek ki a számon, csak állok ott egyenes derékkal, üres pohárral, alkotásra kész üres lélekkel, s nézem a szembelevő 'iker-festményt'. Röhejes ez az egész. Elvétve egy-két szín, közben meg az egészet a fekete-fehér valóság komolysága hatja át. Az egyetemen éltem ki a fekete-fehér szenvedélyemet. Mindent úgy rajzoltam, mindent úgy festettem, s így is írtam. Függője lettem. A tanáraim azt hiszem, a végére már beleuntak vagy megszokták, hogy itt van ez az elkorcsosult emberi fajzat, aki a valóság nosztalgiáját csepegteti ide, mindenféle színkavalkád nélkül. 'Engedjük át, és jók leszünk mindannyian!' Vagy csak ennyire volt hatással rám akkoriban a három betűs, L-lel kezdődő szavak gyöngye.
- Prága? Új... micsoda? - a szokásos érdeklődő, de összezavart fej és tekintet, amitől Fruzsina, de még Léda is nevetve hagyja ott a társalgást, otthagyva engem, mert egyrészt olyan jó fejek, hogy nem akarnak lebuktatni, másrészt mennek a következő italukért, mert állításuk szerint, józanon nem lehet engem kibírni. Aljas rágalom. - Új, ja, Művészet. Igaza van, nem ismerem, túl műveletlen vagyok én hozzá, én kis nyomorult politikuslélek, fúj-fúj, micsoda emberek vannak, micsoda lelkek vannak, fúj!
- Itt a whiskyd, te idióta, akivel beszélnem kell a kiállítás után! Van egy megbízásod vagyis nekem feléd, ha minden jól megy, szóval igyál még, hogy igent mondj - állít mellém András ezzel a szöveggel, az üres poharat elviszi, a telit itt hagyja, én meg a hátának fordítva grimaszt vágok, majd visszanézek a képre és belekortyolok a whiskymbe. Éget. Imádom.
- Emberek. Csak a baj van az összessel! - jegyzem meg színpadias sóhaj közepette, majd a terem másik végébe nézek. Nem töprengek sokat, odasietek, van ott egy polcos szekrény, nem most járok itt elsőnek, a földre teszem a poharat, a szekrényről lehalászok egy bazi nagy fehér lapot, valami ócska ceruza is leesik a földre vagy már ott volt? Mindegy lényegtelen is. Rajzolni kezdek a földön. Tömeg, rajz, és whisky. Az édes hármasaim. Egészen biztos vagyok benne, hogy megmaradt a társaságom; társaságra mindig szükségem van. Elcseszett mérleg vagyok, méghozzá halloweenes példány, szükségem van emberekre magam körül, hogy érezzem a zsenialitásomat.

Fekete-fehér vonalak a beszürkült fehér papíron. Égesd el az üres lelkedet, hogy kézen-fogva sétálgass majd vele egy kiállítás közepén. Égesd el a lelked. Égesd el a lelked.

Dwayne
Bem rakpart - este 6 körül

Tanulmányi kirándulás
Budanekeresd
December 6.

Thaihasy tanerő sietősen sürgeti a szakkörös diákocskákat, hogy szaporázzák meg lépteiket. Ármin már biztosan ott várja őket az óra alatt, Viko pedig nagyon nem szeret késni, dehát nem számolt azzal, hogy ennyi embert kell összeszednie. Kipirosodott orrát igyekszik belebújtatni a sáljába, a havazást igazán nem számította bele az utazásba. Ő halad elől, a többiek mögötte, időnként hátrapillant, hogy mindenki megvan-e (közben eszébe sem jut, hogy így bárminek nekimehet), aztán vissza is fordul és picit rágyorsít. Kék utazótalárban van, a szép kék süvegével, mint ahogy egy igazi aranyvérű hagyományokat tisztelő tanárnőnek kell. Tanárnő. Brr, ez még mindig fura. Annyira szép most ez a kis város, be van borítva hóval, és a boltok kirakataiból melegen mosolyog ki az ünnepi díszítés és világítás. Hatodika ma, a mugliknál és náluk is ma jön a nagy szakállú bácsi, aki behoppanálva a gyerekek szobájába ajándékkal halmozza el a kicsiket. Meg a nagyokat is.
- Már mindjárt ott vagyunk, ne aggódjatok. - leheli hátra, mikor ismét a diákok felé fordul.


//A szálazásra kérlek titeket, hogy figyeljetek oda! A másik, hogy ne írjatok kisregényt, elég most kb annyi, mint amennyit én írtam, hogy haladjunk, mert sokan vagyunk. Kérem a Prefektusokat, vegyék ezt figyelembe és ne szidják meg ezért a szakköröseimet. Az első körből Ármin kimarad, a következőre már velünk lesz ő is.//

Budanekeresd, december 6.

Dwayne
Bem rakpart

Cikesz*-*
december 6., Budanekeresd

Szórakozottan húzom össze magamon a kabátot, ahogy a többiekkel együtt követem Vikot az utcákon át. Még mindig nehezen fogom fel, hogy itt lehetek, hogy Akadémista is lettem és úgy egyáltalán. Ez már félig olyan, mintha seprűn ülhetnék. Na meg, titokban reménykedem, hogy ez olyasmi, amit majd ha elmesélek Ashleynek rettentően irigy lesz rám. Esetleg ha van rá lehetőség veszek is majd neki valamit, elvégre ő a fogó. Biztos örülne neki.
Szóval mosolygok, mint a vadalma időnként megigazítva a táskámat, ami a nagykabát miatt nem akar a vállamon maradni. Pedig most sincs benne sok minden csak a szokásos jegyzetfüzet, toll, inzulin, meg a többi kis apróság és persze néhány finom falat. Nem tudom pontosan meddig tart majd az egész, így felkészültem rendesen.
Kíváncsi vagyok nagyon. A cikesz amúgy is az egyik legérdekesebb dolog a kviddicsben, még a története is sokkal izgalmasabb, mint a többi labdának, a készítése pedig kifejezetten misztikusnak tűnik számomra. Aztán lehet tévedek. De erre nagyon kis esélyt látok.
Pont mikor már úgy érzem, túl sok volt a hidegből - hiába szeretem a havat - kiáltja el magát Viko, hogy nem sokára megérkezünk.
- Hála az égnek! - sóhajtom magam elé, majd zsebre vágom a kezeimet. Miért nem hoztam kesztyűt?

Dwayne
Bem rakpart

Dwayne
Bem rakpart

Dwayne
Bem rakpart

Tanulmányi Kirándulás

Tanulmányi kirándulás

*Izgatottan várja az újabb kirándulást, a múltkorit az ispotályba is nagyon élvezte, de előre tudja, hogy ezt is ugyanannyira fogja. Jó melegen, rétegesen öltözött fel, hiszen már a tél jelezte ittlétét a hóeséssel, bár ő mindig is imádta a havazást és minden olyan dolgot, ami a télhez kapcsolódik. Körülbelül 5 perccel az indulás előtt sikerült is odaérnie a találkahelyre, de úgy látszik, nem mindenki kapkodta magát, a későket meg be kell várniuk, így magában kissé morogva indul el, szeret időben ott lenni mindenhol. Egyik háztársához, Bálinthoz csatlakozik a menet során, és vidáman rámosolyog, mikor meghallja, hogy nemsokára már ott is vannak.*
- Nem szereted a havat?
*Kérdezi kedvesen, és közben figyeli a díszekbe öltözött házakat, a szép tájat.*

Alexem - zárás

Dwayne

Dwayne

Dwayne

Karácsony és Egyetlen