36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek

Oldalak: « 1 2 ... 106 ... 114 115 [116] 117 118 ... 126 ... 139 140 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2020. december 3. 20:40 | Link

Éjféli Veréna


Ráfókuszál. Nem feltűnő, szeme szinte észrevétlen zizzen, de figyeli az árulkodó jeleket. Minden ott van előttünk, ha jól látunk. Ő pedig lát. A testbeszéd a kedvence, az, ahogy a másik fél viselkedik, ahogy fokozatosan változik, ahogy lassan már nem idomul, hanem önálló személlyé változik. Veréna, ha jól látja, válaszút előtt áll, már közel a szabadság, de még nem áll szilárd talajon. Még nem. Vajon fog?
- Kinek sütné meg őket?
A kérdéshez halvány, kedves mosoly, csevegő hangszín társul. Egy történet, ahogy már az elején elmondta neki, csak akkor kerek, ha minden apró részletét megismerjük. Egy házasság, nem csupán az, amit a harmadik fél lát, legyen az jó vagy rossz, egy házasság rétegelt, jó és rossz dolgok épülnek egymásra, miértek hadakoznak az azonbanokkal, ember feszül embernek. Egy jó házasság sosem jó és egy rossz sosem rossz. Az aspektusok adják a zamatát. Azokból lehet tökéletesen következtetni a végkifejlet tragédiájára. Mert minden házasság végén, tartson náhány hónapig, évig, vagy az élet végéig, egy tragédia várja a benne főszerepet játszókat. Az ő házassága is törékeny, a nehéz napok elviselhetetlen kínjára azonban gyógyír férje türelme, gyógyír a sok kedves pillanat, melyeket szívesen idéz fel. A házasság, a társas kapcsolatok nem csupán feketék és fehérek, megannyi szín lobban bennük lángra az érzelmek behatásának hála.
- Kérem, hunyja le a szemét, ürítse ki az elméjét. Amikor ez megvan, bólintson egy aprót.
Miközben a nő így tesz, ő maga jegyzetel, fél szemmel figyelve a pillanatot, mindegy, hogy gyorsan vagy lassan jön el. Figyeli a rezdüléseit, várja a folytatás engedélyét.
- Képzelje el egy napját. Ne olyat, ami megtörtént, hanem, ami megtörténhetne, ha most itt lenne a huszonnégy óra. Ha most kezdődne. Hogyan nézne ki?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Éjféli Veréna
INAKTÍV


Phoenix
offline
RPG hsz: 211
Összes hsz: 268
Írta: 2020. december 4. 13:08 | Link

Dr. Szakács Veronika


A bögre felett eltekintve ér utól a kérdés. Mélyen belélegzem a lágy gyümölcsös párát, majd leengedem és combomon megtámasztom a csuprot, mielőtt felelnék. - Nincs családom, így talán a volt kollégáimnak, vagy azoknak a gyerekeknek, akik abban a nevelőotthonban lakanak, ahol felnőttem - halvány mosolyom és tekintetem szomorkás - Sosincs elég étel az ilyen helyeken - mondom saját tapasztalatból beszélve. Kaptunk enni, persze, de az messze nem volt bőséges, inkább csak elégséges táplálék. Ugyanígy van ez a szeretettel. Talán ezért kapaszkodtam bele az első utamba kerülő emberbe, akitől a megszokottnál többet kaptam. Voltak szép napok. Ezt sosem tagadtam. Voltak csodás pillanatok. Ez is igaz. A jót viszont nagyon hamar felülírták a szó szerinti és átvitt értelmű arculcsapások. És mélyebbre égtek bennem azok a nyomok. Teámba kortyolok. Jóleső melege átjár és megnyugtat. Ezután csakhamar utasításokat kapok. Lehunyom a szemem. Gondolataimra rácsukom a képzeletbeli ajtókat, szintről szintre ürítve ki agyamat, majd óvatosan biccentek. Ismét egy utasítás érkezik, és nekem  már kezd is kirajzolódni lelki szemeim előtt a válasz, amit szavakba kell már csak öntenem. - Mostanában sokszor elképzeltem milyen is lenne. Ébresztőmre kelnék, kicsinyke otthonom békés csendjében biztonságban lennék. Nem sietnék. Ráérősen készítenék reggelit, hogy míg megeszem elolvashassam a napi híreket. Ezután felöltöznék, rendet tennék, beágyaznék és elindulnék a piacra, meg a boltokba, hogy beszerezzem az alapanyagokat. Egy étteremben dolgoznék. Napközben intézném a bevásárlást és a könyvelést, hogy este a konyhafőnök segédjeként szeleteljek, filézzek, aprítsak és tálaljak - a képzelt képre elmosolyodom és csak ezután folytatom az ábrándozást - A konyha kis ablakán át nézném a vendégeket, akik örömmel falatozzák az ételeket. Jólesik látnom, hogy mosolyogva, jóízűen fogyasztják őket. Nagy a nyüzsgés. Szeretem az ilyen estéket. Belevesznék az illatokba és zajokba. Amikor pedig az étterem kiürül, magunknak főznék, mert ilyenkor a séf teljes egészében átengedi a konyhát nekem. Egy asztal mellett ennénk meg, amit alkotok. Azután rendet tennénk és hazamennénk. Otthon a csend és a rendezett nyugalom fogadna. Elmerülnék egy kád vízben, hogy kiázzon belőlem a nap minden izgalma. Hálótársam pedig egy jó könyv lenne, amiből pár oldalt kell csak elolvasnom, hogy elnyomjon a buzgóság. De ha ez a nap egy páratlan hét szombatja volna, akkor az étterem helyett a Kaszinóba indulnék. Órákkal a nyitás előtt elpróbálnánk a műsort zenész társaimmal. Elvonulnék utána az öltözőbe. Skáláznék, sminkelnék, felvenném a fellépőruhám, és amikor eljön az idő, kiállnék a színpadra és énekelnék - fejezem be a mesét, de szemeimet csukva tartom mindaddig, míg meg nem kapom a következő instrukciót, és mert jól esik ennek az elképzelésnek a szívet melengető ölelésében elvesznem. A valóság persze egészen mással kecsektet. Talán senki sem bízik majd meg bennem soha. Megértem. A tények makacs dolgok, és az tény, hogy elvettem egy ember életét. Így nem remélek többet egy mosogatói állásnál, de most, még ha csak erre a néhány percre is, de olyan jó volt egy igazi második esélyben hinnem. Egy olyan jövőt elképzelnem, amire mindig is vágytam. Amikor egyik személyiség után a másikban éltem, ilyesmire gondolni sem mertem. Nem volt értelme amíg bújkálni voltam kénytelen.
Utoljára módosította:Éjféli Veréna, 2020. december 5. 12:09 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2020. december 5. 06:27 | Link

Éjféli Veréna


- Milyen gyakran látogat vissza oda?
Sem a pszichológus, sem a pszichiáter nem sugalmazhat dolgokat, nem javasolhat, és nem mondhatja el, hogy ő maga mit tenne. A pszichológus és a pszichiáter csak kérdez. Lényeges és lényegtelen kérdések követik egymást, meghatározhatatlan sorrendben, mintha ne volna értelmük, pedig van. Az, hogy akitől kérdeznek, felismerjen és belegondoljon olyan dolgokba is, melyekre korábban nem volt érkezése. Így beszélgetve, a földhözragadt, ám mégis, bizonyos fokig végtelenül idealista és naiv Szakács Veronika azt javasolná, menjen végig a rögös úton, és vegyen magához két gyermeket, hiszen a mágusvilág sokkal elfogadóbb az egyedülálló vagy azonos nemű szülőpárosokkal, mint a muglik. Ha nem azonnal, de pár hónapon vagy éven belül lehetne családja. Csakhogy, a múltjában ott virít már a férje megölése, így csak valami olyannal áltatná, amivel valószínűleg sosem következne be. Milyen kár érte.
Ahogy a nő lehunyja a szemét, és elhangzik a kérdés, a feleletre csak fél füllel figyel, sokkal jobban érdekli a megannyi apró gesztus és mozdulat, melyeket az ember öntudatlan tesz mesélés közben. Itt ez a nő, aki nem árt a légynek sem, ahogy beszél, amiket mond. Egy egyszerű ember életét élné, kicsit talán túl ideálisnak is van elképzelve ez az élet azzal, hogy este ő főz arra, aki egész nap főzött, mégis, összességében nem túlzó és nem lehetetlen. Olykor elmosolyodik, nem feszeng, a testtartása élénkebb, mint korábban. Nincs színjáték a szavai mögött. Nem kéri azonnal, hogy nyissa ki a szemét, mert ha így történne, elárulná magát, azt, hogy meghatotta őt. Egy pillanatot megenged magának is, hogy hosszabban tartsa lehunyva szemeit, majd kinyitva rendeződik minden arcvonása, mintha mi sem történt volna. Talán csak kék szemei árulkodóak, de inkább mondhatjuk a benne lévőket megfejthetetlen érzelmeknek.
- Ön más területeken dolgozott eddig. Fél valamitől ezzel kapcsolatban?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Éjféli Veréna
INAKTÍV


Phoenix
offline
RPG hsz: 211
Összes hsz: 268
Írta: 2020. december 5. 12:33 | Link

Dr. Szakács Veronika


Minden egyes újabb kérdés más-más emléket vagy épp álmot idéz fel bennem. Szemeim továbbra is csukva vannak, mert még nem kaptam utasítást arra, hogy nyissam ki őket. Nem is baj. Így talán még könnyebb beszélnem. Nem értek a lélekgyógyászathoz, csak azt érzem, hogy itt nem kell színlelnem semmit. Megnyílhatok és nem ítélkeznek felettem. Szakács doktornő - és az ahogyan az első alkalomtól viselkedett velem - is ezt erősítette meg bennem. Újabb kérdést kapok közben tőle. Az elképzelt jövőről szőtt ábrándom helyét így egy megtörtént eseménysor képei veszik át fejemben. - Egy alkalommal végigjártuk a volt férjemmel az összes fontosabb helyet, ahol éltem. Akkor voltam ott utoljára. Később már nem mertem visszamenni - mondom elkomorult hangon, majd vakon iszom egy korty teát, mert kiszáradni érzem torkomat. - Károllyal akkoriban még boldogok voltunk. Egy pillanatig sem gondoltam, hogy hibát követek el, amikor elvittem az intézetbe, aztán a pénzéhes nevelő szüleimhez, majd a Bagolykőhöz és Bogolyfalvára. Azután, ahogy a dolgok rosszra fordultak és menekülni kényszerültem, rájöttem ezeken a helyeken keres majd legelőször. Ezért a tájukat is messze elkerültem. - fűzöm tovább gondolatmenetemet szavakba foglalva. Közben megjelenik lelki szemeim előtt volt férjem alakja és közös történetünk utolsó állomásának részletei is sorra bukkannak fel egymás után. Károly rendőrnyomozó volt. Kopókat meghazudtoló szimattal, memóriával és kiterjedt kapcsolatokkal. Talán, ha nincs a képességem, a metamorf mágiám, nem is lettem volna képes ilyen sokáig elrejtőzni előle. De mindenbe belefárad egyszer az ember. A tükörben mindig más arcát látni. Sosem lenni ugyanott pár hétnél, vagy hónapnál tovább. Teljesen egyedül élni és minden nap attól rettegni, hogy vajon mikor ér utol az, aki elől futok. Megelégeltem. El szerettem volna válni és élni az életemet, békében, nélküle. A keresetet azonban hiába adtam be nem sokkal szökésem után, mert állandó lakhely híján esélyem sem volt törvényes úton rendezni a helyzetet. Ezért döntöttem úgy, hogy sok év rohanás után, végre megállok. Megtelepedve próbálom meg elvarrni a szálakat ott, ahol életemben először igazán otthon éreztem magam. A jól ismert helyen, Bogolyfalván. Hiú ábránd volt ez is, ahogy sok más elképzelésem. Bárcsak másként alakulhatott volna...De valahol, a zsigereimben éreztem, hogy nem hagy majd elmenni. Megszállott, őrült szerelme irántam másként talán nem is érhetett volna véget, csak tragédia árán. Ezt bizonyították legutolsó tettei is, amiket éppúgy felfedtem Ilián és a bíróság előtt, mint ahogy a naplómba is leírtam. Felidéződik bennem az egész eseménysor. Elindul, mint egy hullám, amit nem tudok megállítani. Nem akartam megölni. Saját viselkedését akartam ellene fordítani. Megijeszteni és rávenni, hogy fejezzük be végre. Azután eltűnni a szeme elől és szabaddá válva élni csendesen. Ez volt a szándékom, hiszen miután a kést a mellkasába szúrtam, már elő is vettem pálcámat, hogy amint rábólint az alkunkra, azonnal meggyógyítsam. Ehelyett ő ellökött magától és miután megtörölgette a kés markolatát, hogy mentsen engem?, kihúzta a mellkasából a pengét. Mire odaértem hozzá, már dőlt belőle a vér, aminek illatát azóta is, minden áldott nap érzem orromban. Az összes általam ismert és - ispotályban töltött egyik életem alatt - titokban megtanult igézettel próbálkoztam, hogy visszahozzam, de semmi sem használt. Máig nem tudom felfogni, hogy miért. Még az is lehet, hogy valami bűbájt vonatott az egyik mágus pribékje révén maga köré, de ebbe belegondolnom is rettenetes. Azonban ez már a múlt, amin nem tudok változtatni és meg nem történté tenni. A jelenre kell koncentrálnom. Amiben itt ülök egy kellemes szobában és észre sem veszem, hogy a feltörő emlékek könnyeket fakasztottak belőlem, amik lassan patakzanak le orcáimon. Csak akkor kapok észbe és törlöm le őket balommal, amikor meghallom a következő kérdést. Visszazökkennek gondolataim eredeti kerékvágásuk környékére és csak most nyitom ki szemeimet. Kékjeim felhősek, akár az őszi égbolt - Nagyon szerettem a munkámat a Bagolykőben, mert ott végre nem csak arra kellett használnom a rendszerező és szervező készségemet, hogy hová rejtőzzek és kinek a bőrébe bújjak legközelebb - próbálok újra nyugodt és tárgyilagos lenni, bár lelkemet még mindig nyomasztja az emlékezés utózöngéje - Nem félek - a szó számomra egészen mást jelent. Féltem attól, hogy egy rossz szó után, vajon mikor kapok ütést. Féltem attól, hogy megint szétfeszíti majd éjjel a combjaimat, hogy akár egy állatot, meghágjon. Amit ezzel a mostani helyzettel kapcsolatban érzek, egészen más. Beletörődés és bánat. Tudtam, hogy így lesz, mégis fáj, hogy nem hiszik majd el nekem egészen, hogy a kényszer vezetett a férjgyilkosságig. Hogy ítélkeznek majd felettem anélkül, hogy tudnák miken kellett keresztülmennem. De vállalom a következményét tettemnek. Abból igyekszem kihozni a legjobbat, ami adatik. Nem tehetek mást. - Tisztában vagyok azzal, hogy oda többé már nem mehetek vissza, és ez nagyon elszomorít - felelem őszintén - Azt is tudom, hogy mint egy skarlát betű ott lesz rajta a múlt nyoma - folytatom és ismét kortyolok egyet a mellesleg nagyon finom teából - Viszont csak azért, eszem ágában sincs megint más alakban élni, hogy békén hagyjanak. Egész ideáig arra vágytam, hogy önmagam lehessek és most megtehetem - élénkülök fel egy kicsit megint. Már attól is rosszul vagyok, ha csak rágondolok, hogy újra elbújjak egy ismeretlen arc mögé. Csöbörből vödörbe? Azt már nem! Akkor minden hiábavaló lett volna, amit az elmúlt években tettem. Éjféli Veréna Vespera akarok maradni. Talán, de ez csak reménysugár, ki tudom majd így is érdemelni néhány ember bizalmát akikben én is megbízhatok. Ennél több pedig, úgy érzem nem is kell a boldogsághoz számomra.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2020. december 7. 11:48 | Link

Éjféli Veréna


- Most, hogy már nincs, gondolt rá, hogy esetleg visszatérne oda?
Érdekes tanulmány az, ahogy egy ember hozzáállása és emlékei átalakulnak egy másik ember megjelenésének hatására. Amikor úgy érezzük, hogy el akarunk adni egy lakást, mert a volt szerelem jelenlétét képtelenek vagyunk kitörölni belőle, vagy, amikor már nem úgy megyünk be a korábbi iskolánkba, mint annak előtte, mert tudjuk, hogy szörnyűség történt ott. Érdekes, hogy valami, ami egykor fontos volt, átváltozhat-e kellemetlenné egy olyan férj miatt, aki nem ott vált rossz szereplővé, de mégis járt ott, ráadásul azzal, akinek a hely fontos volt.
- Miért gondolja, hogy nem mehet vissza?
Tisztában van vele, hogy ez a hely reményvesztetté képes tenni az embereket, még akkor is, ha csak átmenetileg kényszerülnek arra, hogy itt éljenek. Mert amíg a tárgyalások le nem zajlanak, amíg megfelelő szakorvoslat nincs, addig muszáj védeni az ártatlanokat valakitől, aki már követett el élettel össze nem egyeztethető kárt egy másik fél javára. Hogy ebben az állam, az illetékes szervek, az elhunyt mennyire hibásak, az nem tartozik rá, rá csak és kizárólag a nő és az ót körülvevő események és gondolatok. Ki kell zárnia azt, hogy miként vélekedik az erőszakról családon belül, hogy mennyire ért egyet vagy ellenzi a domináns-alárendelt szerepköröket egy házasságban. Saját magát és a gondolatait ki kell zárnia, és szilárdan, a tények fényében megállapítani, hogy a jelenleg vele szemben ülő mennyire veszélyes a társadalomra. Vizsgálja a gesztusait, a hangleejtését, a szavait. Nem az a lényeg, amit mond, hanem, ahogyan mondja. Sokan nem képesek kiszúrni a veszélyes egyedeket, ő azonban nem véletlenül az egyik legkiválóbb pszichiáter, nem véletlenül enged meg neki szinte mindent az ELME vezetése, csak, hogy ne akarjon innen elmenni.
- Mindannyian együtt élünk életünk döntéseivel, a szerencsésekkel és a szerencsétlenekkel egyaránt. Kérem gondolja végig, hogy ön, hogyan látja magát jelenleg, és képzelje el, hogy egy ismerős, egy ön számára kedves illető, majd egy ismeretlen, aki most látja először, miként vélekedik önről.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Éjféli Veréna
INAKTÍV


Phoenix
offline
RPG hsz: 211
Összes hsz: 268
Írta: 2020. december 7. 13:23 | Link

Dr. Szakács Veronika


Érdekes kérdéseket kapok ismét. Csendben gondolkozom el rajtuk, szemeimet kezemben tartott bögrémre vetve közben, amiből lassan elfogy a tea. Visszamennék-e oda, ahol tizenhárom nehéz évet töltöttem, mert a szüleim valami miatt nem akartak engem. Oda, ahol a nevelők közül csak egy volt igazán megértő velem? Arra a helyre, ahol sorstársaimmal megosztoztunk szó szerint mindenen, és ha nem ment, hát összevesztünk azon a kevésen is ami jutott? Arra a vidékre, ahol nem éreztem otthon magam soha. Nem. Nem tudom mi keresnivalóm lehetne ott. - Az intézetbe nem mennék vissza - rázom meg fejemet apró mozdulattal, ahogy szavakba öntöm válaszomat - Sosem kötődtem ott senkihez és semmihez - mondom tovább, majd rájövök, hogy lehet inkább a Bagolykőre gondolt a Doktornő. Halvány, bocsánatkérő mosoly árnyékával szám szegletében folytatom - Még a tárgyalás előtt az Ügyvédem elmondta, hogy bármilyen ítéletet is hozzon a bíróság, nem dolgozhatok többé a közszolgálatban. A tanodába emiatt nem térhetek vissza, pedig nagyon szerettem ott lenni. Hasznosnak éreztem magam - újabb mosoly, egy kicsit vidámabb, vagyis inkább büszkébb, de gyorsan tovasuhanó csakúgy, mint elődje - Nemrég bagolyban értesítettek is róla, hogy sajnos meg kell válniuk tőlem - ecsetelem nem épp rózsás helyzetemet. Szerencsém volt. Ügyvédem Liam, mindenre felkészített, amire számíthattam és mindent megtett értem, ahogy ígérte. Hálás vagyok neki, még ha azóta nem is találkoztunk, hogy lesújtott a kalapács és kimondták az ítéletemet. Az utolsó kortyot veszem számba a bögréből, majd miután lenyeltem, a kiürült csuprot finom mozdulattal visszateszem pontosan oda és olyan szögbe állítva, ahonnan elvettem és ahogyan volt. Szeretem a precizitást. Ezért is váltam be titkárnőként. Amikor odaérkeztem minden a feje tetején állt. Anton kész káoszt bízott rám, amit néhány nap alatt tettem katonásan rendbe. Minden irat betű és időrendben. Minden fontos dokumentum kéznél. A diákok és tanárok aktái rendszerezve. Közben az oktatókéba bele is olvastam, hogy tudjam ki-kicsoda. Érdekes emberek és életrajok vázolódtak fel a lapokon. Szerettem azt a munkát. Gondolatmenetemből a Doktornő hangja húz vissza a valóságba. Ez a feladat megdolgoztatja az agyamat. A képzelőerőm ugyan nem rossz, de pesszimizmusom nagyon beárnyékolja. Percekig morfondírozok, mert fel kell magamban kutatnom azokat, akikre a hölgy rákérdezett. - Magam most egy képzeletbeli útelágazás előtt látom. Több irányba is mehetek majd, de egyelőre még várnom kell, hogy elindulhassak - beszélek tisztán és meggyőződésből. Ez volt a feladat legkönnyebb része - Az ismerőseim még ha tudják is, hogy mi történt velem, biztosan elutasítóak, vagy legalábbis nagyon távolságtartóak lennének. Nem sokan dicsekednének azzal, hogy egy gyilkost ismernek - sóhajtok mélyet lemondóan - Olyan aki kedves nekem... - eszembe jut Ilián, Liam, Mátyás. Egyikük sem jött el hozzám, így számomra hiába fontosak, nekik én biztosan nem - ...Olyan személy nincs jelen pillanatban. Ha lenne, akkor talán nem volnék itt jó ideje úgy, hogy senki sem érdeklődött felőlem - szomorodom el nagyon. Tudom jól, hogy az élet már csak ilyen. Emberek jönnek és mennek. Nálam főleg csak mentek és ez elkeserít. A szüleim egy templom kapujában hagytak. Ez a kezdet megszabta az egészet. Amikor ebbe belegondolok, ahogy most is, akkor mindig felteszem magamnak a kérdést, hogy "szeretett-e engem valaha bárki is igazán?" Aztán rá kell jönnöm, hogy a válasz az, hogy "nem". Ez a szomorú valóság. - Egy idegen talán elsőre nem ítélkezne, mert nem tudna semmit. De ez hamar megváltozna, mert nem akarnám titkolni, hogy ki vagyok és azzal meg együtt jár a mit tettem is, ami meg megint oda vezet, hogy vagy elrohanna, vagy talán, ha szerencsém van...elfogadna - fejezem be válaszomat és megint csak aprót rázok fejemen. Ördögi kör az életem. Egyik régi kedvenc mesém egy ideillő mondata jut eszembe, bár lehet nem pontosan idézem fel, mert nagyon régen láttam: "Mert ugyan ki lenne képes megszeretni egy szörnyet" Na igen, lesz-e olyan, aki nem annak fog látni, ami valójában nem vagyok. Csak úgy tudhatom meg, ha továbbra is az leszek, aki igen. Ha bebizonyítom magamnak, hogy nem lettem olyan, mint Károly és mindenki másnak, hogy több van bennem, mint hinnék.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Alfred Nathan Declaire
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 83
Összes hsz: 103
Írta: 2020. december 7. 16:19 | Link

A R D A I  T Á N Y A
“Through the highs and the lows,
we'll be always”

Budapest, Saint bár, look at me

Mintha egyáltalán nem lenne félnivalóm, úgy követem az idegen nőt. Tánya minden mozdulata és szava ver visszhangot a sötétségen keresztül agyam, egy még ép részéhez, hogy két lábbal tudjak továbbra is a földön állni. Idegen érzés normálisnak lenni, úgy érezni, hogy nincsenek olyan kötelezettségek, amik megállíthatnának. Mintha nem lenne mitől félnem, és bár tudom, ezen megmozdulásommal minden magam köré épített falat romba döntök, mégsem érdekel. Csak és kizárólag a pillanatnak élni, hogy ajkait érezhessem arcomon, amit zavart mosollyal konstatálok, ahogy ujjaink fonódnak össze a hűvös levegőt kizárva közülük.
Szkeptikusan méregetem a házat, ahogy ellép tőlem. Akaratlan húzódik fel felső ajkam, mert a gondolat a semmiből üti fel a fejét elmémben - mégis mikor hagytam valaha, hogy ilyen mértékben vezessenek? Mikor adtam másnak is meg a lehetőséget, hogy irányítson engem? Hangja ránt ki a könyörtelen valóságból, amit gondolataim idéznek elő bennem. Ökölbe szorul kezem enged el, hiszen ismét ott kötöttem ki, ahonnan indultam: követem minden lépését. Elmosolyodom, ahogy a lehető legfeltűnőbben nyitja ki az ajtót, még halk nevetést is megengednék magamnak, hiszen mindvégig tudtam, hogy boszorkány, ám miközben Tánya beljebb lépked, gondolataimban sorolom fel embereim dolgát. Fokozott odafigyelés, minden, a társasházban történő rezdülésre, amíg itt tartózkodom.
Piszkos kékjeim azonnal tovább siklanak, a félhomályba burkolt bútorokról, Tányára. Kedves mosoly ül fel ajkaimra, ismét követem a nőt, akivel eddigi életem legtöbb hibáját követem el egyetlen este alatt. Kissé bizonytalan léptekkel megyek beljebb a szobában, kékjeimet járatom végig a kilátásom, majd fordulok azonnal Tánya felé. Közelebb lépve hozzá, ugyanazt a tincset tűröm füle mögé, amit ő is pár perce. - Gyönyörű - lehelem magunk közé, már-már ajkaiba ezt az egyetlen szót, hogy végül tincsei közé furakodott ujjaimmal húzzam magamhoz közelebb és csókoljam meg. Minden porcikám beleremeg, ahogy elmélyítem azt, óvatosan tolom a nőt a falnak, ha hagyja, hogy ajkait el nem eresztve essek bele a pillanatba, amely minden eddigi kételyem, aggodalmam és félelmem kiűzi belőlem.
Egyetlen estére átlagosnak lenni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2020. december 14. 20:16 | Link

Éjféli Veréna


Bólint egy aprót a közszolgálattól való eltiltásra, ezek szerint már tud róla, így legalább ez a folyamat is kezdetét vette nála. Lassan, de haladnak, ő pedig néha szavakat, máskor mondatokat vet a papírra, amíg hallgatja a másikat. Sok kérdés merül fel benne, nem feltétlen olyan kérdések, melyeket a nő meg tudna válaszolni, de számos olyan, mely aggodalomra ad okot. Furcsa, hogy fiatalkorában nem alakított ki kötődést, mert, ha nem is szeretünk egy helyet, ha otthonunknak nevezhetjük, kötődünk is hozzá. Vannak tárgyak, illatok, emberek, melyek odakötnek. Érdekesnek találja, hogy ő maga mégsem tett ilyenre szert, ez mindenképpen olyan, amit jobban meg kell majd vizsgálniuk egy másik alkalommal, mert jelenleg vészesen fogy az idejük.
- Tehát az útelágazódás maga az akadály?
Miközben kérdez, a papírra is jegyzetel, azonban oda se figyelve, hideg kékjeit a nőn tartja. Mert az érdekli, amit mutat. A kötődés hiánya, a gáz, az, hogy nincsen, aki meglátogatná. Furcsa. Ő maga úgy gondolja, hogy ha megölne valakit, a férje gondolkodás nélkül meglátogatná, a rokonai, és kedves barátnői szintúgy. Számos kapcsolatot alakított ki az évei előrehaladtával, mégis, ha most fordított helyzetben lennének, tudná, hogy egyik látogató a másikat érné, és ez megnyugtatja. Szörnyű lehet az igazi magány, szörnyű, ha az ember képtelen kapcsolatokat kialakítani.
- A gyilkosságon van a hangsúly vagy azon, hogy elveszítettek egy embert, aki számukra létezett? Nem lehet, hogy a nevek, akik felvillantak a kérdésre, egy gyászfolyamatot visznek végig, annak érdekében, hogy elbúcsúzhassanak attól, akiként olyan sokáig élt?
Egyetlen esetet nem elég egy vagy kettő szemszögből megnézni, többnyire a valósághoz négy-hat aspektus megvizsgálása szükséges, csak úgy kaphatjuk meg a teljes képet. Ő maga nem a gyilkossággal foglalkozik, mint már korábban kifejtettem, hanem a nővel. Verénát vizsgálja, azt, ahogyan ez a különleges asszony felépült apró darabokból. Vizsgálja a darabjait, környezettanulmányt folytat a darabok körül. Meg akarja érteni a megérthetetlent. Nem véletlenül Szakács Veronika ül abban a székben, ha valamihez ért, akkor ehhez mindenképpen. És élvezi az órákig tartó merengést, egy-egy ritka eset felett. Úgy vélem, ez most sem lesz másként.
- Miért fontos az ön számára, hogy a világ tisztában legyen azzal, amit tett? Miért kell úgy alapoznia, hogy a jövendő kapcsolatok erősen feltételezve, eleve elítélésből induljanak?
Ahogy az utolsó szó is elhangzik, az utolsó homokszem is átfut, az óra fenti feléből az alsóba, és a szobában apró csilingelésszerű hang jelzi, lejárt az idő. Az arca megváltozik, derűs mosoly költözik rá, és egy kis szín is.
- Köszönöm, hogy ma is eljött hozzám, a kiértékelésem után ismét beszélünk majd, a folytatással kapcsolatban. A meg nem válaszolt kérdéseken szeretném, ha elgondolkozna. Találkozunk a következő alkalommal.
Oldalra nyúlva egy gombot nyom meg, mely kint jelzi, hogy végeztek, és a vendég visszatérne az új életterébe. Gondolkozniuk kell mind a kettejüknek erről az érdekes beszélgetésről.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Ardai Tánya
INAKTÍV


Örök főnix
offline
RPG hsz: 321
Összes hsz: 1300
Írta: 2020. december 15. 01:01 | Link

Alfred
Egy hely, ahol senki nem járt


A sok idegen, lefedett bútor fantomképe között lépkedve kissé élőnek, meggondolatlannak, de legfőképp határozottnak érzem magam. Tudtam, hogy hibát követhetek el azzal, hogy ilyen kiszolgáltatottan odaadom neki magam, de valamiért aznap este nem zavart semmi ilyesmi. Rengeteg sötét jel próbált rávilágítani, mennyire nem kéne aznap este belemennem ilyenekben, én mégis úgy ugrottam bele, mintha nem lenne holnap. Talán nem is akartam, hogy legyen.
Egyetlen szavával képes volt feléleszteni testemet, és elfeledtetni velem minden addigi aggályaimat. Puha ajkai az enyémet kóstolták, miközben kezem tarkójára csúszott. Mintha már évek óta ismerném, minden porcikájára azonnal reagáltam, hagyva, hogy ő irányítson. Menet közben éreztem, hogy vállamra terített zakója csúszni kezdett, így egyik kezemmel gyorsan az egyik közeli tárgyra dobtam. Közben folyamatosan csókokkal borítva el ajkait, el sem válva tőle.
A hideg fal érintése annyira ellentétes volt a bennem dúló érzelmekkel, hogy hirtelen nem is fogtam fel annak jelenlétét. A tökéletes férfi kavargó nyelve teljesen elvette eszem és lélegzetem egyaránt. Ujjhegyre léptem, sarkam kiszabadult magassarkúm öleléséből, kilépve arrébb rúgtam őket, ezzel még alacsonyabbá válva a férfihez képest.
Kezeim lebarangoltak a férfi mellkasán, és pólója szélén végigszaladva lassan nyúltam az anyag alá, mintha csak attól félnék, hogy a férfi bármelyik pillanatban nemet mondana. Lassan elkezdtem felfele túrni, ahogy ujjaimmal végigszántottam izmos felső testét. Ajkai továbbra is övéit tartották fogságban, mintha soha nem akarnám elengedni őket.
- Alfred - leheltem kettőnk közé, alig kapva lélegzetet. - Ez nem lehet neked új - ingattam meg hitetlenkedve a fejem egy huncut mosoly kíséretében. Nem mintha zavart volna a tény, nagyon is élveztem minden egyes mozdulatát.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

K  E  R
|2016 tavasz legszimpatikusabb újonca|2017 Legszebb neve (Szombat Annával)|2017 Legszebb főnixlány|2021 Év tanára|2021 Év HVH-ja|20
Weiss Arion Ruben
INAKTÍV


bastard
offline
RPG hsz: 297
Összes hsz: 423
Írta: 2020. december 19. 19:37 | Link

Alfred - Saint bár - nézz rám


Bár nem felejtette el azt az apróságot, azt a szót, amely miatt a legutóbbi találka után igencsak másképp néz felé és igencsak muszáj volt kiengednie a gőzt valami távoli helyen, azóta, rendezve vonásait, mindenét ereszkedett vissza a nyugalom szigetére. Bár vannak fenntartásai, egyelőre kézben tartja a dolgokat, azt, amely oly ingatag, mint egy kártyavár a nyitott ablaknál. Ráérősen dohányzik  az egyik boxban, egy ital társaságában várva, hogy fogadja őt, hiszen a nap ma van, amikor lebeszélték azt a bizonyos találkozót, de korábban érkezett, talán hogy a hely közege ellazítsa őt, vagy csak, hogy ebben is annak a precíz valakinek tűnhessen, amit a másik látni akar. Fogalma sincs, mit vár tőle, nem is keresi az értelmet, ahogy ujjai kellemesen nyugszanak a dosszién, amit magával hozott, dokumentálva rajta minden, ami az előkészületes és amely a legújabb hely készülését dokumentálják. Még mindig nem érti, miért adta a kezébe, azonban sejtése erős, melyre, így, magányában is muszáj mosolyognia, miközben az ital maradékát dönti le és dől hátra, megigazgatva a csuklóján pihenő óráját. Rápillantva nyomja el a cigarettát, majd felállva veszi vissza zakóját, amely eddig mellette pihent. Kissé talán túlságosan rendezett külsőt húzott ma magára, más, mint azok, akik csak a vendégszeretetet élvezik a bár egy-egy pontján, de nem is mulatni jött, ez biztos. Az irattartót magához véve, pontosan akkor lép ki a boxból, amikor az egyik embere épp jelezne, így csak kezével int, hogy felesleges bármi, tudja a járást is. Mégis, megszokottan kísérővel lépked az iroda felé, ahova, végül az embere nyitja az ajtót és kényelmes léptekkel tér be. Nyugodt vonásai mellett bensője is az, semmi sem érződik úgy, hogy fenyegetve, vagy sarokba szorítva érezné magát, ez mind, a vörössel együtt agya valamely távoli, eldugott szegletében pihen, minden más mögött. Amint becsukódik az ajtó, az asztallal szembeni székhez lépked és a másikra pillantva telepszik le, majd jelzi, ha kíván foglalkozni a dologgal.
- Szép estét – bár attól még vagy már távol vannak, a formaiságok adottak, ahogy zakója gombját lazítja ki és végül, kellemesen ücsörögve pillant szét az irodában, szokványosan bizsergő sebhelyével tenyerén, amely, mintha sosem akarna felejteni. – Nehéz nap? – érdeklődik, mint a régmúlt barátoktól szokás. Bár, akár azt is lehetne mondani rá, nemde?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Demeter Janka
INAKTÍV


Szarka | A vastrón tollas úrnője
offline
RPG hsz: 19
Összes hsz: 327
Írta: 2020. december 23. 23:44 | Link


Saint bár


Mégis mi siklott így félre? Mikor történt ez? A kérdések minduntalan visszhangot vernek bennem és ahogy egyre távolabb kerül tőlem a válasz a tucatnyi bizonytalan tényező mögött, úgy válik egyre nehezebbé már a lélegzés is. Bepánikoltam volna? Idejét se tudom, hogy mikor éreztem ilyet utoljára, hogy mikor hagytam, hogy az érzéseim a maguk pórias mivoltukban vegyék át az uralmat a józan eszem felett. Nosztalgikus és ijesztő egyszerre, ahogy ismételten tudatosul bennem; én sem vagyok más, csak egy egyszerű halandó. A helyzet az, hogy Alfi mellett hajlamos vagyok ezt elfelejteni. Mellette sebezhetetlennek és mindenre képesnek érzem magam… de még így is elég egy apró hiba, egy helytelen tényező az egyenletben, hogy a vékony kártyalapokból felépített erődítmény egy szempillantás alatt hulljon össze. A helyzet az, hogy nagy szarban vagyok.
Ahogy tekintetem lassan az ablaküvegre emelem ismét, egy pillanatra átadom magam a teljes kétségbeesésnek. A testem minden négyzetcentijén végigfut a remegés, sípolva szökik a levegő a tüdőmbe, mégis légszomj kerülget, hogy alig egy másodperccel később lassan, egyenletesen fújjam ki az elhasznált oxigént. Megkeményedett vonásokkal bámulom önnön tükörképemet a feketeség mezsgyéjén, aranyló kékjeimben nyoma sincs a korábbi bizonytalan, mégis pusztító érzelmeknek. Ilian arca és hangja még mindig kísért, hisz voltam olyan botor, hogy törődni kezdtem vele, de nem hagyhatom, hogy ez irányítson. Vele szemben sosem engedhettem volna.
Egyenes testtartásban fordulok felé, immár tökéletesen uralva saját arcom és annak vonásait. Tekintetem nem ereszti Alfit, némán követi minden apró mozdulatát, míg végül centiméterek választanak el tőle csupán.
- Senkiben sem bízom, Alfi. Senkiben, rajtad kívül - hangom érzelemmentesen simul bele a feszültséggel telt térbe. A bizalom nálam kétélű penge és rövid életem során mindenki belém is mártotta a tőrt, akinek megelőlegeztem. Rég megfogadtam, hogy ezt a hibát soha nem fogom újra elkövetni. Hosszú évek alatt az előttem álló férfi volt az egyetlen, aki képes volt kiérdemelni. Mint mondtam, a bizalom egy kibaszott kétélű penge.
Némán hallgatom tovább, rezzenéstelen vonásokkal, épp csak ujjaim rándulnak meg olykor magam mellett. Szó nélkül hagyom, hogy kedvére játszadozzon, majd ahogy keze közül kisiklik a kósza tincs és nyakam satuba szorul, testem minden porcikája megfeszül. Államat azonnal felszegem és erőnek erejével hagyom magam mellett pihenni karjaim, holott lényem egy része már a szemét kaparná kifelé. Ha nem Alfi állna velem szemben, esküszöm meg is tenném.
- Képes vagy rá, Alfi? - arcomra gonosz félmosoly kúszik, ahogy előre lépek egyet, így nyakam kellemetlenül feszül ujjai között. Minden korábbi, kétes gondolat kiszökik elmémből és cselekedete nyomán nem marad más, csak a hűvös racionalitás, hogy kékjeim ugyanezt a semleges ridegséget sugallják. - Az a semmirekellő épp elég hasznos információt és bizonyítékot szolgáltatott már. Biztos helyre küldtem, amíg el nem simul az ügy. Blake-et pedig én magam intézem el, a saját módszereimmel, hogy véletlenül se jusson eszébe valami hülyeséget csinálni. Így megfelel… Alfred? - hangom kissé rekedten hasítja a levegőt, mégis nyugalom és céltudatosság lapul meg benne. Rideg tekintetem fogva tartja Alfiét. Nem hagyom, hogy Ágostonnak legyen igaza, kerüljön bármibe is. A hatalommal nem jár együtt a bukás. Vagy ha én teszem, te is jössz velem, Alfi és az mindkettőnk végét fogja jelenteni. Szar helyzet.
Utoljára módosította:Demeter Janka, 2020. december 23. 23:45 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Alfred Nathan Declaire
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 83
Összes hsz: 103
Írta: 2020. december 24. 15:08 | Link

D E M E T E R  J A N K A aka “P I C A V E”
“I'll standing behind you
When you fighting to the World”

Budapest, Saint bár, look into my eyes
Kérlek olvasd el;
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Demeter Janka
INAKTÍV


Szarka | A vastrón tollas úrnője
offline
RPG hsz: 19
Összes hsz: 327
Írta: 2020. december 24. 20:50 | Link


Saint bár


Vajon emlékszel még a kezdetekre, Alfi? Emlékszel még, az első alkalomra, amikor besétáltál a mesterhez? Mert én igen. A sarokban álltam, összefont karokkal, mély koncentrációval arcomon, ami sosem volt az enyém és ádáz harcot vívtam a mester elméje ellen, aki játszi könnyedséggel hárította a mentális csapásaimat. Nem tűnt fel az ajtó feletti csengettyű halk hangja, ami az érkezésed jelezte, sem az, hogy pontosan kettőnk közé álltál. Nem voltam más, csak egy csavargó, egy eldobott gyerek, épp a felnőttkor küszöbére lépve, összetapadt tincsekkel és elnyűtt, szakadt ruhában. Pontosan olyan, akit legszívesebben mindenki elkerülne. Te mégis mosolyogva léptél elém és mutatkoztál be, akkor másodjára. Pontosan tudtad, hogy ki vagyok, míg nekem csak sejtéseim voltak. Azóta a pillanat óta mindig melletted voltam. Vajon meddig lesz ez még így?
Ahogy Ilian megállt előttem remegő tagokkal, halálra vált arccal a mocsok alatt, pontosan tudtam, hogy súlyos következményei lesznek, amiket nekem kell elviselnem. Az én hibám volt, mert nem vettem észre időben, hogy mennyire… gyenge. Hogy hiába a telep edzette, hiába hazudik és lop mesterfokon, egy kis nyomás, egy előre nem tervezett lépés a sakktáblán és összetörik a súly alatt. Az én vétkem az, hogy azt hittem, készen áll. Hiába, kockázatot vállaltunk, hiába volt alacsony a rizikófaktor. Pontosan ezért jöttem. Vállalni a következményeket és tanácsot kérni, ahogy Iliannal kapcsolatban mindig is tettem. Alfi, miért nem látod, hogy nem minden csak fekete és fehér?
Kékjeim kihívóan függnek Alfi arcán, aki nem is rest élni a lehetőséggel. Automatikusan kapok a kezéhez, ahogy erősödik a szorítás, elvágva a levegő útját. Ajkaim elnyílva próbálnak némi oxigénhez jutni, míg a szekrény éles polcai nem vájnak bele a hátamba. Tompa nyögés szakad fel a torkomból, miközben az eddig benn rekedt levegő is kiszökik égő tüdőmből. Tekintetemben még sincs félelem, a résnyire szűkített szemeimből nem sugárzik más, csak harag. Hogy ez kimondottan Alfinak szól-e vagy a helyzetemből adódó tehetetlenségnek… én se tudnám megmondani.
Minden szavát kristálytisztán hallom, talán felelnék is, ha képes lennék rá. Ha azok jelentése nem taglózna le és ujjai nem szorítanák el a hangom elől a kivezető utat. Kezem lassan eresztem vissza magam mellé, tekintetem elsötétül, ahogy meredek magam elé. Mit ér a bizalom, ha fordítva nincs jelen? Milyen röhejes, hogy a szavai jobban fájnak, mint az égő nyelőcsövem.
Ahogy elenged, görnyedek meg és kapom kezem a nyakamhoz. A levegő marja a torkom, mégis kapkodok érte, hogy összeszedhessem magam, mielőtt Alfinak rontanék… Az ajtózár kattanása öl ki minden tettlegességet belőlem, a pillanat tört része alatt változtatom meg külalakom. Ahogy lassan felegyenesedek, Lóránt és kéretlen társai már nem láthatnak mást, csupán egy zavarba ejtően sötét bőrű lányt. Fekete íriszeim haragosan méregetik őket, mindezt azért, hogy véletlenül se kelljen Alfira néznem.
Kezem a nadrágomba rejtett tőr felé moccan szinte önkéntelenül, ahogy hallgatom a számomra halálos ítéletet. Balom mégsem ér célba, félúton vált irányt, hogy göndör, zabolátlan tincseimbe markolhasson, a fájó torkomból felszakadó örömtelen kacaj közepette.
- Mint mindenki más, ha? - nevetésem lassan hal el, helyét torz vicsor veszi át, amit már teljes mértékben Alfinak címzek. Csupán néhány lépést teszek felé, mert félek, hogy a közvetlen közelébe érve túlságosan meggondolatlan lennék… és tudom, hogy Lóránték mellett úgy sem érhetnék célba. - Ha ennyit számítok, Alfi, akkor pont leszarom, hogy mit választasz. Tégy, amit akarsz, mert ahogy kilépek azon az ajtón, még én sem tudom, hogy mikor jövök vissza - karjaimat széttárva mélyesztem övébe tekintetem. Nem érdekel, hogy intézi. Nem érdekel, hogy mi lesz a vége. Szükségem volt rád, Alfi, te mégis elárultál engem… pedig sosem hazudtam neked.
  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Alfred Nathan Declaire
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 83
Összes hsz: 103
Írta: 2020. december 24. 22:42 | Link

D E M E T E R  J A N K A aka “P I C A V E”
“I'll standing behind you
When you fighting to the World”

Budapest, Saint bár, look into my eyes
Kérlek olvasd el;
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Demeter Janka
INAKTÍV


Szarka | A vastrón tollas úrnője
offline
RPG hsz: 19
Összes hsz: 327
Írta: 2020. december 25. 00:22 | Link


Saint bár


Annyi mindent túléltem már. Mióta az eszemet tudom, az élet folyamatosan próbatételeket gördített elém, ahogy cseperedtem, egyre nagyobbat és nagyobbat, csakis arra várva, hogy végre mikor bukom el. Hogy mikor jön el a pillanat, amikor nem tudom kihozni a helyzetből a maximumot, mikor mondanak csődöt szerzett és velem született képességeim, mikor vetem bizalmam ismét a rossz emberbe és mártja belém a már olyan jól ismert tőrt. Fiatal vagyok, ahhoz képest mégis túlságosan is edzett. De vajon minek kell történnie ahhoz, hogy feladjam a harcot? Hogy összeroppanjak, ahogy Ilian egy pofon egyszerű feladat során? Eljön valaha a pillanat, mikor azt mondom, hogy baszódjon meg mindenki és lelépek örökre, vissza sem nézve? A kérdés inkább az, hogy hagynád-e ezt, Alfi?
Feketéim indulatosan csillognak, arcomat eltorzítják az érzelmek hada. Nem szabok gátat nekik, hagyom nekik, hogy mint áradó folyó emésszék fel a józanító gondolataim. Nem foglalkozom az ész érvekkel, amik akaratlan fogalmazódnak meg bennem, fikarcnyit sem érdekel, hogy már nem csak ketten vagyunk és előttük engedek meg magamnak egy olyan stílust, amit talán négyszemközt se tennék máskor. Nevetésem kellemetlenül feszíti a teret, irritáló és hangos, a saját fülemet sérti, mégsem tudom abbahagyni egykönnyen. A hirtelen fakadt gyűlölet és harag csap össze a belé fektetett bizalmammal és valami egészen mással… szeretettel? Évek óta vagyok mellette, láttam már nevetni és rezzenéstelen arccal büntetéseket kiszabni, láttam a gondterhelt vonásokat, mikor egy-egy kiosztásra váró feladat túlságosan rizikósnak bizonyult számításai szerint. Összekovácsolt minket az élet, ami folyamatos kihívást jelent számomra, így ennyi idő elteltével és a lassan belé fektetett bizalmamnál fogva akaratlan szerettem meg.
Nadrágom hangos reccsenése szakít ki érzelmeim viharából, miközben Alfi döntésére várok. Pillantásom zizzen a szakadt anyagon keresztül meztelen combomra, majd szinte gyilkos tekintettel jutalmazom Lórántékat a cselekedetükért, hogy egy pillanattal később félelem csillanjon meg a feketékben. Elnyílt ajkakkal meredek a felém tartott pálcákra és erőnek erejével tartom vissza magam bármiféle támadástól. Tudom, hogy a legilimenciám velük szemben hiába használnám, szarkaként sem jutnék sehova a zárt térben. Ujjaim rándulnak meg, ahogy szinte ordítanak a hideg penge markolatáért, amit sehogy se kaparinthatnak meg… védtelen vagyok.
Akaratlan lépek hátra egyet, hogy végül a félelmet lenyelve szegjem fel a fejem és a pálcákra szegezett tekintettel várjam Alfi döntését, hogy végül kirobbanhassak az iroda fullasztó közegéből és tűnhessek el végre. Feketéim elől mégis eltűnnek azok a nyeszlett gallyak, viharos arckifejezéssel bámulom Alfit, ujjaim ökölbe szorulnak, körmeim húsomba vájnak, hogy önuralmat gyakorolhassak.
Némán viselem közeledését, de nem viszonozom azt. Ahogy elfordul, tekintetem az ablakra siklik, figyelve a tisztuló képet. Szemeim lehunyva próbálom megzabolázni forrongó érzelmeim és csillapítani a tettvágyam, ami erősen hajt, miután hagyta, hogy nekem szegezzék azokat a szarokat.
- Kibaszottul megnehezíted azt, hogy szeresselek - sziszegem a szavakat, hangomban hitetlen nevetés árnyékával. Torkomat dörzsölöm meg, ahogy közelebb lépek hozzá, immár ismét saját arcommal.
- Nem hagynám, hogy eljussanak hozzád. De rendben. Ismerd meg a múltam egy részét - hangom semlegesen vágja ketté a csendet. Kékjeimet elszakítva róla lépek vissza oda, ahonnan indultam; az ablak elé.
- Miért nem akarod, hogy eltűnjek, Alfred?
  
Utoljára módosította:Ombozi Boróka, 2021. január 26. 09:29 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Alfred Nathan Declaire
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 83
Összes hsz: 103
Írta: 2020. december 28. 18:52 | Link

D E M E T E R  J A N K A aka “P I C A V E”
“I'll standing behind you
When you fighting to the World”

Budapest, Saint bár, look into my eyes

Nehéz bevallania az embernek, ha döntésképtelen. Sosem voltam az, hiszen nem engedhettem meg magamnak, hogy az legyek. Rengeteg olyan eseményt tudhatok a hátam mögött, mikor gyors döntéseimnek hála a legjobban jöhettem ki egy helyzetből, megmerem kockáztatni, hogy még a másik fél is jól járt vele. De most, hogy Picave sorsa fölött lebeg a kardom, az a kard, ami eldönthet mindent, bizonytalan vagyok. Érzem magamban, hogy a döntés, ami először megfogalmazódott bennem, lassan kovácsolódik át egy olyanná, ami nem nekem lesz kedvező. Sok opcióm lenne arra, hogy megbüntessem, és mindegyikkel olyan súlyos csapást mérnék rá, amit más esetben élvezettel csillogó tekintettel néznék végig, azonban most ő áll előttem. Ő, aki mellettem áll évek óta, akit olyan mélységekig engedtem be életem minden sötét szakaszába - kivéve egybe -, mit még nekem is nehéz elhinnem. A másodpercek telnek, az események előrefele haladnak, ahogy a döntés megszületik, de hiába, hiszen tudom, hogy nem fog beteljesülni. És miért nem? Mert elfogult vagyok. Be kell látnom, hogy elfogult vagyok Jankával. Nehezemre esik beismerni, de kénytelen vagyok belátni, mert ha nem teszem, a vesztemet okozhatja azzal, hogy úgy csattan a lányon, ahogy valóban kellene. Nem engedhetem.
Ahogy azt sem szabadna engednem, hogy érzelmeim üljenek ki arcomra. Mégis megteszik, a legegyértelműbben. Testem merevedik meg attól, amit hallok, amit hallatni enged a fojtott hang, ami úgy vágja át az irodában a levegőt, mintha acélból lenne az. Akaratlan kapom fel fejemet, meredten bámulom az előttem lévő ajtót, mert képtelen vagyok elpillantani róla. A szavak nem engedik, amik elhagyták Janka ajkait. Lassan, Merlinre, kissé szaggatottan fordulok hátra, hogy őszinte meglepettséggel forduljak Picave felé. - Miről beszélsz? - szeretni? Kit? Miért? Hogyan? Mit is jelent ez pontosan? Mi a szeretet? És miért engem? Kérdéseim hada, ahogy megszületnek kerülnek az egyik ajtó mögé azonnal, az okklumencia jótékonyan takarja el őket, véletlen se kerülhessenek napvilágra. Lehunyom szemeimet, felhúzom felső ajkamat, halkan ciccenek fel, miközben igyekszem rendezni vonásaimat, hogy immár tiszta kékjeimet emelhessem Jankára.
- Nem érdekel a múltad, amíg nem beszélsz róla. Engem a srác érdekel, akiért képes voltál ekkora kockázatot vállalni - halovány mosollyal ajkaimon követem, ahogy a tisztuló ablak elé lép. Ismét lehunyom szemeimet, derekamat döntöm az asztallapnak, kezeimet keresztbe fonom magam előtt, mielőtt válaszolnék. - Mert tudom, hogy mindegy mit teszek, mindezek után úgyis el fogsz tűnni. Nem állok az utadba, ahogy eddig sem tettem - a padlóról vezetem rá kékjeimet. - De így megvan a lehetősége annak, hogy visszajössz - elmosolyodom, végül ellököm magam az asztaltól, hogy egy intést megengedve magamnak a könyveim kerüljenek a helyükre, miközben én helyet foglalok az asztalomnál. Magam elé húzom a vastag aktát, könnyed mosollyal ajkaimon kezdek neki dolgozni.
Ezen is túl vagyunk. Vagy így, vagy úgy, de túl vagyunk rajta.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Alfred Nathan Declaire
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 83
Összes hsz: 103
Írta: 2020. december 28. 18:53 | Link

W E I S S  A R I O N  R U B E N
“How do you destroy a monster
without becoming one?”

Budapest, Saint bár, look at me

Az első egy hétben követtem végig minden lépését, mindössze lelkem megnyugtatásaként, hogy biztos lehessek abban, nem tévedtem. Hazugság lenne azt mondanom, hogy kifogástalan a munka, amit végez, de elvégzi, meglepően precízen és lelkiismeretesen. Egy hét után hívtam vissza emberemet, ne erre fecséreljük azt az időt, ami igencsak ritkásan áll rendelkezésünkre nekünk, halandóknak. Míg Ruben készségesen végezte a rábízott feladatot, úgy én sem voltam rest ezt megtenni, hogy a hőn áhított tébolya megnyithasson úgy, ahogy azt ő szeretné és elképzelte. Ebben az egy hónapban, csak és kizárólag a téboly fontossága lebegett a szemem előtt, minden kapcsolatomat bevetve találtam meg az arany középutat, ami hatalmas segítségünkre lehet.
Vállam felett pillantok a papírhalomra, halovány mosollyal pillantok vissza a hamis ablakba, amiben egy gyermek szalad egy nő után. Kalimpálva, vidáman nevetve, míg a család feje, a férfiakká cseperedett gyermekekkel ül a hatalmas teraszon, hogy eszmecserét folytassanak a politika aznapi állásáról. Rezzenéstelen arccal fogadom, ahogy az ajtó nyílik, majd Ruben lépked be rajta, hogy végül könnyed léptekkel teremjen az asztalnál, majd mint aki otthon van, foglaljon helyet az előtt. Mosolyom lesz szélesebb, ahogy lehunyom szemeimet. Pár másodpercet engedek meg magamnak csendben, míg végül kékjeimet függesztem ismét a hamis ablakra. Óvatosan simítom meg a nő sziluettjét, mielőtt felváltaná a jól megszokott mező, amin a szél lágyan suhan át, megmozgatva mindent, amit ér.
- Mondhatjuk - gombolom ki zakómat, hogy helyet foglalhassak Rubennel szemben. Intésemre kerül elénk egy-egy pohár, majd a kristályba, kellemes csengés kísérete mellett töltődik a whisky. Elégedett mosollyal ajkaimon emelem fel azt, kortyolok egy aprót, majd pillantok végül Rubenre, hogy elkezdhessük. - Hallgatlak - reményeim szerint nem tartjuk fel egymást sokáig. Túlságosan drága az időm ahhoz, hogy apróságok felett kelljen aggodalmaskodnom. Minden rendben van, igaz? Tekintetem siklik vendégem arcára, minden mozzanat és rándulás elárulhat valamit, ami azt engedné feltételezni, hogy probléma adódott.
Ne kelljen csalódnom.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Alfred Nathan Declaire
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 83
Összes hsz: 103
Írta: 2020. december 28. 18:55 | Link

A R D A I  T Á N Y A
“Through the highs and the lows,
we'll be always”

Budapest, Saint bár, look at me
Kérlek olvasd el;
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Weiss Arion Ruben
INAKTÍV


bastard
offline
RPG hsz: 297
Összes hsz: 423
Írta: 2020. december 31. 22:45 | Link

Alfred - Saint bár - nézz rám


Miután már nem figyelte senki, kissé könnyedebb volt, van valami feszélyező érzés abban, ha valakit figyelnek és valaki figyel, ő pedig nemigen volt biztos a dolgokban, bár, nem is kellett talán, hiszen, ha bármi olyan történt volna, akkor, és ebben holt biztos, azt a tudtára adták, adta volna. De csend volt, és minden haladt tovább. Nagy fa ez, melybe a balta bele-beleakadt, azonban kirántva újabb lehetőségekkel tele. Nem ragadtatta el magát, nem úszott át abba, amely hivalkodó és túl sok lehetne, sőt mi több, ha kész lesz, hűen tükrözi majd azt a vonulatot, amit megismert a másiktól és annak láncolatától, mégsem egy másolat, egy ötlettelen, üres kopírozás, amelybe láthatóan időt sem fektetett. Ó nem, olyat nem adna ki ujjai közül. Nem volt rest tanácsot kérni, vagy azt, amit lehetett, olyanokra bízni, akikre kellett, a kereteken és határokon belül maradva. De mindent, minden apró lépést lejegyzett, megjegyzett a lapok halmán, a sorok egymás utáni kavalkádjában. Mert tudja, az eredményesség mellett a precízió is fontos a másiknak.
Letelepedve, némán pillant az ablak előtt állóra, annál az ablaknál, ahol egyszer, nem is olyan régen mutatta meg, hogyan honorálja meg a botlásokat. Az egész iroda lénye emlékezteti azokra a lépésekre, amelyek miatt nyugton helyezkedik el a széken, tekintetét félrevezeti az ablaktól, mintha ott épp olyan intim képek sorakoznának, amelyet látnia sem szabad, nemhogy megjegyezni. Látni látta, azonban kérdései némán maradnak, ki az ott, mi a szerepe, ez számára, a másik szavaival élve, nem lényegi információ.
- Remélem semmi gond – nem kéri, hogy meséljen, megteszi, ha arra érdemesnek tartja a témát. A pohárra pillant, majd felé veszi el, egy apró kortyra, hogy aztán, előrébb csusszanva, az idáig magánál tartott mappát fektethesse az asztalra, kettejük közé. Laza mozdulattal löki oldalra a fedelet, ahol ott sorakoznak a számok, adatok, úgy, mint a kávézóban előtte a kockázatok halmai.
- Nos, akkor ha a nap rossz, talán javítanék rajta – apró mosollyal teszi le a poharat. – Amint láthatod, minden a legnagyobb rendben, se a költségek, sem pedig a már akkor tárgyalt, kellemetlenségek sem zavartak bele a munkálatokba. Kérlek, azért nézd át – emeli el a kezét a lapoktól, nem kell sok időt szentelni neki, vagy akár most. – Lejegyeztem mindent, magam is meglepődök azon, hogy ennyire – veszi vissza a poharat magához. – Jó, az egyik adót épp felemelték, nem is tudom hirtelen, hány százalék, de elenyésző. Lassan gondolkodhatok, vagy gondolkodhatunk egy megnyitón? – issza ki a pohara tartalmát, hiszen nem kíván több időt eltölteni itt, mint amennyit ez igényel. Kényelmesen ül, tekintete kíváncsian pihen a másikon. Hisz mi lehetne?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Yezebel
Speciális karakter, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 187
Összes hsz: 305
Írta: 2021. január 25. 16:14 | Link

Ruben & Mester

- Csak azért, mert tehetős, nem lesz valaki feltétlenül fontos. – Jovális mosolyában nem sok őszinteség rejtőzik, a szája sarka ennyi erővel lefelé és görbülhetne. Ahogy hallgatja tovább a beszámolót, úgy kedvetlenedik el. Már amikor úgy gondolta volna, hogy végre valami izgalmasra van lehetőségük, kiderül, hogy csak egy újabb kiskirály, akit túl nagy macera lenne kirázni a trónjából. Lehangoló.
- Tudod Ruben.. – kellemes baritonján, dallamosan majdhogynem dúdolva ejti a férfi nevét. Van, hogy ebben játékosság csillan, kedveskedve tesz a másik kedvére, most inkább csak kényszercselekvés, hogy elfedje ki nem mondott gondolatmenetének csapásirányait.
- A régi időkben, sőt, bizonyos területeken még ma is, a pálca nélküli mágia volt az elterjedt. Amikor nem aranyos botocskákkal hadonásztatok ti mágusok, tudod, mi volt a mágia legelemibb komponense? Talán még nektek is triviális.. a kimondott szó. – Beszéd közben ellép a páros mellől és a komódon álló kis ládikához lép. Felnyitja a tetejét, s a benne rejtőző különféle ékszerek közül kezd szemezgetni. Kivesz néhány gyűrűt, fülbevalót, egy nyakláncot.
- Ma már nem veszitek komolyan az ígéreteket, pedig az ősi mágiák nagy része puszta ígéreteken alapult. „Kérlek, hozz esőt és jó termést, cserébe neked áldozzuk a következő esztendő első újszülöttjét.” Etcetera, etcetera. Az első varázslatokat nem rajzok, mozdulatok hívták életre, hanem szavak. – A dallamos, selymes férfihang fokozatosan ’torzul’ női altba, ahogy az ifrit alakját átveszi a vöröshajú Maeve sziluettje, amint az előkeresett ékszereket módszeresen felhúzza magára. A gyűrűket az ujjaira, a fülbevalókat komótosan bepattitja a fülébe.
- Valamiért ti ezt rendre elfelejtitek. És egy bizonyos fokig a feledékenységetek szórakoztató. Hogy aztán nagyon hamar sértő szemtelenséggé váljon. – Amint az utolsó mondatokat mondja, úgy veszik ki a szavai mögül a szórakozottság, a mesélő, anekdotázó él, annál inkább élesebbé és fojtottan indulatosabbá válik. Jezebel egész létezése, célja és rendeltetése a kimondott szerződéseken keresztül ígéreteken és ennél fogva szavakon alapul.
- Én is nagyon szeretem a szerződéseket, kedvesem, és tudod mit kérek értük cserébe? – Metszően rápillant Rubenre és szándékosan még egyetlen századmásodpercre sem hagyja elkalandozni a tekintetét Mester irányába. A következő két mondat szavai azt a kellemetlen benyomást keltik a két, őt hallgató varázslóban, mintha nem is egy személyről beszélne mostanra, hanem valami ízletes, de mostanra már előkészített, jól fűszerezett ételről.
- Mindent. És azzal, hogy a véredet adtad egy ilyen szerződéshez, a magamfajta mostanra már régen rajtad lakmározna. Nos.. – A nossal ismét pattogóssá és könnyeddé válik a hangszíne, és ezzel egy időben kanyarítja fel vállára a rókaprém bolerot. – Még szerencse, hogy csak egy ártalmatlan emberrel történt. Talán van olyan rituálé, amihez nem kell az összes véredet lecsapolnom. – Hogy ez neki miért hathat olyan viccesen, mint amennyire visszahallani a szavaiból, az jó kérdés. Némi kaján káröröm azért megfejthető a kijelentésből. A betyárbecsület sajnos csupán addig tart, míg mindenki tartja magát ehhez az egyességhez, pillanatnyilag pedig Ruben abba a kellemetlen helyzetbe hozta magát, hogy az eddig kényelmesnek és biztonságosnak hitt ’családi odú’ egyszeriben annak látszódik, ami valójában mindig is volt – és amit ők maguk mindig is megtestesítettek a tetteikkel, jelleműkkel, múltjukkal és céljaikkal -: egy folyton izgő-mozgó kígyófészeknek. Ha sikerül elrendezniük ezt a szituációt és megússza, egyvalamire azért mégiscsak jó lehetett mindez. Emlékeztetőnek, hogy a tétlen napok eseménytelen szelídsége csupán törékeny állapot, nem pedig valós természetük.


Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Demeter Janka
INAKTÍV


Szarka | A vastrón tollas úrnője
offline
RPG hsz: 19
Összes hsz: 327
Írta: 2021. január 26. 10:58 | Link


Saint bár


Fogalmam sincs, hogy az imént, túlfűtött érzelmek hatására, meggondolatlanul elsziszegett szavaim melyikünket leptek meg jobban. Soha nem fogalmaztam még meg, se magamban, pláne nem hangosan és most, hogy mégis megtettem, saját szavaim gondolkodtatnak el. Mellkasom előtt fonom össze kezeim, miközben aranyló kékjeim az ablakon túli világra szegezem. Rideg gondolataim viaskodnak a viharos érzelmeim kavalkádjával és fogalmam sincs, hogy melyik fog győzedelmeskedni. Körmöm vájom puha bőrömbe, miközben próbálom csillapítani a lélegzetvételeimet és megállni, hogy Alfi torkának essek és revansot vegyek az iménti közjátékért. Bár magam is kételkedek benne, hogy meg tudnám tenni.
Fogaimat csikorgatom tehetetlen dühömben és szemeimet lehunyva veszek pár mély lélegzetet. Egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányszor szerettem bárkit is életemben. Mind más volt, viharos, vagy nyugodt, egy közös volt mindben; mély, örökké tartó. Egyszerre féltem és szerettem Ágostont, apámként tiszteltem, majd hitvány gazemberként gyűlöltem, hogy végül a nyomdokaiba lépjek. Majd ott volt Murphy… az egyetlen, aki képes volt a szívem legmélyéig hatolni. Az a szeretet felégetett mindent magunk körül, majd felégettük miatta egymást is. Alfi, mégis hol helyezkedsz el a skálán?
A kérdését hallva veszek egy mély levegőt és fordulok felé rezzenéstelen arccal. A szavak a torkomon rekednek, ahogy megpillantom a döbbenetet a vonásain. Most, egy teljesen más csatába csöppentünk, mint amit alig percekkel ezelőtt vívtunk.
- Fontos vagy nekem, ezt te is tudod. Ha nem szeretnélek, akárcsak minimálisan is, szerinted szó nélkül tűrtem volna azt, amit tenni akartál velem? Nem vagyok ennyire szófogadó - a szavak tárgyilagosan hadják el ajkaim, miközben folyamatosan őt nézem. Sokáig egyedül voltam, már kislányként pontosan tudtam, milyen, mikor nem számítasz. Mikor csak egy vagy a millióból és senkinek se tűnik fel, ha napokra eltűnsz. Mégis… nehezen ugyan, de hagytam, hogy szeressenek és általuk rájöttem én is, hogyan kell. Valahol sajnálom Alfit, hogy ő sosem tanulta meg ezt.
- A kettő elválaszthatatlan, pontosan ezért voltam képes kockáztatni - felelem kimérten. Sosem beszéltem az Ágoston előtti és utáni időszakról, magamtól pláne nem, Alfi pedig sosem kérdezett. Talán emiatt is érzem magam biztonságban mellette és adtam oda neki törékeny bizalmam. De van, amit nem lehet húzni a végtelenségig… mégsem most fogom megejteni ezt a beszélgetést. Nem azután, amit tenni akart.
- Az esély mindig megvan - akaratlan mosolyodom el kissé, ahogy rápillantok, majd az arcvonásaim rendezve indulok el az ajtó felé. - Eléd hozom Iliant. Utána búcsúzom egy időre. - pillantok rá még egyszer, majd újra felvéve Kincső álarcát magamra, kilépek a zsibongó térbe.
  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ardai Tánya
INAKTÍV


Örök főnix
offline
RPG hsz: 321
Összes hsz: 1300
Írta: 2021. január 31. 20:05 | Link

Alfred
Egy hely, ahol senki nem járt

tovább a hszhez...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

K  E  R
|2016 tavasz legszimpatikusabb újonca|2017 Legszebb neve (Szombat Annával)|2017 Legszebb főnixlány|2021 Év tanára|2021 Év HVH-ja|20
Demeter Hunor
KARANTÉN



offline
RPG hsz: 163
Összes hsz: 203
Írta: 2021. február 18. 21:59 | Link

A földalatti bevánszorgott a csempézett megállóba és a fejem fölötti hangszóróból szóló recsegő férfi hang tudtunkra adta, hova érkeztünk: Opera.
Kiengedem a két nénit, és utánuk én is kilépek a peronra. A telefonom szerint még van 12 percem a találkáig. Ide beszéltük meg, és majd együtt megyünk a célállomásra, úgyhogy csak felkaptatok a lépcsőkön, és körbenézek a napsütéses belvároson. Itt ez a hatalmas, impozáns operaház, és én még sohasem voltam benne. A hangulatát némileg csorbítják az utcán mellette sorakozó biztosítók, ruhaboltok és egyéb modern, neonfényes, üvegfalú helyiségek.
Inkább viszafordulok a feljáró felé, hátha megpillantom Betti sötét haját valahol. Átnézek a túloldalra is, mert hirtelen nem is tudom, melyik irányból jön. Azt nem beszéltük meg. Mi lesz, ha eltévesztjük egymást?
Nem fogom tudni felhívni, és nem varázsolhatok a nyílt utcán egy üzenetet. Ajj.
Tényleg elég meleg van. Nem a fekete NASA-s pólómban és térd alá érő farmergatyában kellett volna jönnöm. Arra koncentráltam, mi áll jól és miben érzem jól magam, nem arra, hogy számoljak az otthoni hűtőbűbáj csalókaságával.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Weiss Arion Ruben
INAKTÍV


bastard
offline
RPG hsz: 297
Összes hsz: 423
Írta: 2021. február 19. 22:15 | Link

Reece - GoodSpirit Bár - nézz rám


Úgy néz ki, az élete különös játékot játszik vele, hiszen amennyire lezárta a múltját akkor és ott, amelyben talán már a saját nevére sem emlékszik, a sors mégis fel-felböfög néha egy olyan alakot, akinek arcára tekintve felbukkan benne az, amit eltemetett. Hiába nem akarta, akarja, csak jött és mikor a szükség úgy hozta, újabb morzsára talált annak az életéből, amit a sötétség és a vörös köd lepett el és temetett maga alá.
Noha hivatalos dolgot akart, semmi többet, a neve láttán már nem tehette meg, hiszen amint egymással szemben álltak, nem idegenekként tették. Csakhogy, hazugság azt mondani, hogy Reece bármit is tud abból, ami ő és művel, ő is abba a rétegbe tartozott, akik a sihedert és a kalandra, életre és pörgésre vágyó felet ismerték, akinek semmi sem volt szent, nagykanállal habzsolta az életet és vágyta minden éjjel az újat. Ezzel szemben, állt elé öltönyben, hivatalosan és felnőtt fejjel, úgy, ahogy el se lehetett róla képzelni, hogy valaha megjelenik, hogy valaha erre képes lesz, mert mindent jósoltak neki, csak azt nem, hogy ő egyszer komoly lesz. És az álcát tartani kell, neki már két arca van, ismét és most egyre erősebben, mert Kimoriah mellett ez a srác a másik, aki előtt ő most előad valamit. Mivel azonban tökéletesen teszi, nem aggódik. Röviden futotta le vele a köröket, mert mégis, a tudás hasznos dolog és ami neki nincs, az másnak meglehet, így bízta rá az iratokat, hogy nézze, keresse benne azokat a sorokat, amelyekben lapul valami kockázat, mert mióta Alfred az életében van, komolyan mondva, ráragadt, hogy mindenben keresi és számol vele. Gyűlöli, az egész helyzetet, de valahogy mégsem, mert teszi. Aztán, a köröknek vége, minden nyugalmas és minden úgy, ahogy lennie kell. És ezzel ennyi is lett volna a múlt egy alakjának szelete.
De, ahogy a nővel, úgy most vele számol másképp. Senkinek sem árt, ha a nagy csendben kicsit maga mellé rántva invitálja el Budapest egyik szórakozóhelyére, hogy – egyelőre? – kulturált iszogatás közepette frissítsék fel azt az élményt, amely ködös gondolatai között bukkan fel. Hallott ezt és azt felőle, de nem mindig pontosak az információi, azonban, az nem is olyan téma, amellyel nyitni kívánna. Így maradt a bár, egy kényelmes hely, ahova épp leül és hátradőlve pillant rá.
- Ó, szólj nyugodtan, ha a komoly ügyvédi képbe nem fér bele egy kiadós koccintás – cukkolja, ahogy annak idején tette, pontosan azzal a széles vigyorával. Felőle mindegy volt akkor mit tanult, mit dolgozik most, ennyi belefér. – Kösz, hogy eljöttél. Jó újra látni, itt, ahol a fene se gondolta – emeli felé a poharát végül, hogy koccinthassanak.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
dr. Reece Laines
Tanár, Mestertanonc Tanár, Egyetemi tanár, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


>> Trófea <<
offline
RPG hsz: 165
Összes hsz: 232
Írta: 2021. február 21. 16:57 | Link

Ruben
ott, ahol lennünk kell ennyi év után >> vigyázz

Elvetemült húsz évesként az ember nem gondolkodik azon, hogy benne van a pakliban, esetlegesen, hogyha felnő, akkor bizony találkozhat azokkal az emberekkel, akik akkor a mindennapjai részei voltak. Maradjunk annyiban, hogy velem is ugyanezt történt. A férfi felhívott, időpontot egyeztettünk, majd a neve tudása nélkül - biztos elhangzott, de hogy nem emlékeztem rá, az is biztos - tettük le a telefont. Ennek okán történhetett meg, hogy ahogy Vera bevezette az irodába a férfit, szemöldököm került az égbe, a döbbenet ült ki arcomra, azonban hamar váltotta fel a hitetlen nevetés, ahogy felálltam székemből. A felismerés villámcsapásként ért, mert ugye húsz évesként nem gondolkodsz a régen történteken, azóta pedig annyi idő eltelt, hogy el is felejted, erre itt áll az irodádban puccba vágva. Hamar lerendeztük azt, amiért jött, jöhettek a nosztalgikus - valahol igencsak zavarba ejtő (már akinek) - pillanatok átbeszélése, ami odáig vezetett, hogy újabb találkozót beszéltünk meg a régi szép idők emlékére.
Lábaimat az asztal alatt kinyújtva terpesztem szét, fejemet kissé hátra biccentve lögybölöm whiskymet a pohárban, amíg Ruben visszaér. Homályos emlékeim vannak arról, amik akkor történtek, fiatalok voltunk és rohadtul elvetemültek, mintha nem lenne holnap, és valószínűleg el is hittük, hogy nincs, mert a következményekkel nem számolva mentünk bele minden baromságba, amit lehet már kétszer átgondolnánk. Talán ezért volt meglepő, ahogy Ruben belibbent az irodába egy teljesen új ember képében, mint ahogy én megismertem és ahogy útjaink is elváltak egymástól. A sors fintora, hogy egy ilyen kisvárosban találkozunk ismét, de ha a lehetőség már itt van, akkor nem fogom elszalasztani. Még Reina is büszke volt rám, amiért nem kellett rugdosnia, hanem elindultam magamtól.
- Ch - esnek barnáim Rubenre. - Ez akkor sem volt akadály, ahogy most sem az - viszonzom a vigyort, csak én egy visszafogott kacsintást is megengedek mellé, ahogy poharamat koccintom övének. Az biztos, hogy semmit nem változott az eddigiek alapján, bár, ki tudja? Lehet csak engem tisztel meg az emlékekre azzal az oldalával, amit megismertem. - Kösz a meghívást, rám fér egy jó ivászat - vigyoromból lesz mosoly, mielőtt folytatnám. - És ja, rohadt váratlan volt. Elárulhatnád mit keresel itt, valahogy nem illesz az ország összképébe - ahogy emelem poharamat emelem el arról mutatóujjamat, hogy végig mutassak rajta, majd aprót kortyoljak.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


DON'T MAKE ME USE MY LAWYER VOICE.

Az év tanára 2023/24 őszi/téli tanév
Weiss Arion Ruben
INAKTÍV


bastard
offline
RPG hsz: 297
Összes hsz: 423
Írta: 2021. február 25. 18:35 | Link

Reece - GoodSpirit Bár - nézz rám


Valahogy a kép, ami a fejében él a másikról és a jelen nem éppen egyeztethető össze számára. Mármint, magáról tudja, hogy simán üti még a mércét, akkor is egy nemtörődöm szarházi volt, aki puccos helyeken mulatott, olyan szégyentelen vehemenciával, amit talán mindenki irigyelt, de ő, nos, Reece neve elé került kettő olyan betű, amit akkor mindig nagy hanggal röhögött ki, nem azért, mert ostobának tartotta a másikat, hanem fékezhetetlennek. És láss csodát, az aranyifjú most valóban komoly helyet tölt be a ranglétrán, ahogy saját maga is, csak éppen, a másik térfélen, ott, ahol a Nap nem süt, hanem inkább elbújik. Mondhatni, közel a darázsfészek, mert nemigen szeret semmiféle hivatali szerv közelében lenni, teljesen érthető okokból ugyebár, azonban, mondhatni, a kiskapuk mindig léteznek, kit egy vaskos köteg mozgat meg, kit más, azonban nem lefizetni akarja, mert nem olyan ügy miatt kereste fel, amely miatt ilyet kéne lépnie. Korántsem, de az igaz, sosem árt egy jó ügyvéd a tervezetbe. Bár, azokkal a jó ügyvédekkel kevésbé beszélgetne fülledt, múltban maradt éjjelekről, vagy éppen pörgős nappalokról anekdotázna, azonban, ha őszinte lehet, halálra unná magát ha golfozásról és mindenféle elit klubról kellene beszélni, nem épp arról a nyári éjjelről, amikor belekóstolt valami másba, nem csak a helyi italnevezetességekbe. Sokkal kényelmesebb így.
Ma azonban, két teljesen más ember tért be ide és ült le, hogy italozzon párat és aztán, egy időre megint elköszönjenek egymástól, bár, a következőhöz már nem kellenek évek. Ajkain pofátlanul széles vigyor telepedik meg, ahogy Reece megszólal és mikor már leül, hosszú lábait lazán keresztbevetve kényelmesedik el és pillant fel.
- Ugyan kérlek, akkor kicsit nagyobb kanállal habzsoltál. Most pedig, Dr. Reece, felnőtt dolgok miatt találkoztunk – no nem az, amire hirtelen gondolna az ember, hanem a komoly, vérbeli ügyekről, amiket most nem hoz fel, beseperte a „fiókba” és most, ha nem is egykori, de a lazább arcát mutatja. A kacsintásra emelkedik meg szemöldöke, ahogy a pohár pereme mögött somolyog egy sort és kortyol egyet az italból.
- Elhiszem. Bizonyára hosszúak és fárasztóak a napok – mondaná, hogy a sajátjai is azok, de nem hazudik, ritkán fárad bele, van valami energia, amely ritkán apad és talán már csak egy ideig tart ki, hogy aztán kidőljön napokra. Kialudt, nincsenek karikák a szemei alatt, ritkán mutatkozik úgy. A kérdésre engedi le kezét és támassza meg a térdén, majd lazán vállat von.
- Mi az, hogy nem illek? Csak feldobom ezt a szarfészket. Amúgy üzleti ügy, pár társam itt akart megtelepedni, miután másutt már elég volt nekik. Nyugodt hely, potenciál, kellemeset a hasznossal, bla, bla, bla. Engem csak hozott az ár – legyint, hogy nem fontos, ha rajta múlna, nem itt lenne, de hát, ezt nem reklámozza. – De ez rólad is elmondható, szóval, mesélj csak szépen. Eleged lett a sok esőből?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Bánki Zorka
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 143
Összes hsz: 734
Írta: 2021. március 1. 21:43 | Link



A nagy nap, mikor néhány héttel ezelőtt megtalálta a lehetőség, ódzkodott tőle. Nem érezte magában az erőt ahhoz, hogy olyanok elé tárja a munkáit, akik nem ismerik, akik kendőzetlenül, félelmet nem ismerve fogalmaznak meg kritikát majd felette, hiszen ők nem ismerik, nem kell kedvesnek lenniük vele. Végül a kis kávézó tulaja győzte meg, hiszen hosszú ostrommal illette, talán még meg is fenyegette a nőt, hogy többé nem ad neki kávét, ha nem mond igent.
S, mint tudjuk a napi koffein adag az Szent és sérthetetlen.
A hely nem nagy, egész családias, kirakattal is rendelkezik. Akik nagyra vágynak talán nem elégednek meg ezzel, hiszen nem egy nagy hírű kiállítóteremről van szó. De Zorka.. Ő örül és boldog. Mert hosszú, nehéz és sötét időszak van mögötte, amiből már szeretne kilábalni végre.
Szíve szerint kantáros nadrágban, festékes pólóban, kócos hajjal jelenne meg, mert az tükrözné valódi énjét, ám Kende a hely tulaja, lélekre kötötte, hogy nézzen ki valahogy. Így esett választása az egyetlen tiszta és szépnek nevezhető csoda ruhára, melyet kissé idegesen gyűröget lefelé, miközben nézi a képeket.
- Maga szerint mennyi ideig illik még itt lennie annak, aki festette a képeket? - lép oda a számára idegen férfihoz és egy kedves mosoly telepszik meg arcán. Miért őt választotta? Nem tudná ezt megmagyarázni, de valami azt súgta neki, hogy inkább idesétáljon, mint az idősebb párhoz, akik már ki tudja hányadik szemüveget emelik fel, hogy jobban megvizslassák a félig meztelen nőt ábrázoló képet.

Utoljára módosította:Bánki Zorka, 2021. március 22. 14:27 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
dr. Reece Laines
Tanár, Mestertanonc Tanár, Egyetemi tanár, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


>> Trófea <<
offline
RPG hsz: 165
Összes hsz: 232
Írta: 2021. március 5. 23:29 | Link

Ruben
ott, ahol lennünk kell ennyi év után >> vigyázz

Vajon a múlt meddig szeretné azt a csúnya játékot űzni, hogy személyek formájában fel-felbukkan az életemben? Olyan időszakokat idéz fel egy-egy újonnan feltűnt ember, amit azt hittem, hogy örökre magam mögött hagytam, abban a városban, amit évekig nevezhettem otthonomnak. Soha nem menekültem a múltam elől, minden tettemért vállaltam és vállalnám a felelősséget a mai napig - milyen képmutató vagy. Olyan hirtelen hal el az aprócska sugallat, mint ahogy felbukkan, így a múlt képei vehetik át ismét a helyét. Csalóka kérés, hiszen a múlt akkor és ott bukkan fel, amikor nem szégyelli, és eddig nagyon úgy tűnik, hogy az én múltamnak nincs szégyenérzete. Ahogy akkoriban, mikor az előttem ülővel boldogítottuk a londoniakat, nekem sem volt. Változnak az idők, immár teljes pompámban ülhetek előtte, olyanként, aki össze sem hasonlítható az akkori énemmel, pedig… már akkor tudtam, hogy mi akarok lenni. És mi leszek.
Kényelembe helyezi magát, így van időm végig mérni. Nem kellemetlen, szinte már észrevétlen mozdulat, ahogy aranyló barnáim járnak egyszer fel s le rajta. Teljesen más ember. Formáltak rajta az évek, de azt a vigyort, ami ismét arcát ékesíti, még mindig letörölném onnan, ahogy anno is tettem volna. Rendben, legalább ebben változott. - Ha alkalmam van rá, szeretem most is nagyobb kanállal habzsolni azt, amire lehetőségem van - emelem barnáimat a plafonra a kacsintás után. Ruben akkor is azon emberek közé tartozott, akiknek felesleges volt hazudni. Megtanultam a hazugság hiteles előadásmódját, így szemrebbenés nélkül hitetem el veled, hogy te ölted meg azt a nőt, nem pedig a véres ruhás férfi, aki melletted áll, de vele miért tenném? Életem legcsúnyább korszakába csöppent bele, újat pedig aligha tudok neki mutatni.
Fejemet ingatom a megállapításra, ahogy tekintetem esik vissza rá. Nem csűröm és csavarom, nem megyek bele jobban. Nem azért jöttem el, hogy a munkámról beszéljek, elég időt tölt ki a mindennapjaimból, hogy egy ilyen alkalommal kellően hagyjam figyelmen kívül. Ahogy érdemli. - Hihetetlen, hogy üzleti ügy miatt telepedtél meg valahol, mert azt mondták - nevetgélek egy sort. - Rád sem ismerek, Weiss. Megöregedtél volna? - kérdőn rebben meg szemöldököm a pohár mögött, aprót kortyolok, miközben a poharat veszem el ajkaim elől vigyorom csak szélesedik. Megforgatom szemeimet. Még, hogy én nem illek a képbe, kérlek…
- A húgom ide szeretett volna jönni tovább tanulni, szóval eleget tettem a kérésének. A Bagolykő teljesen megfelelt az elvárásainak, így… - emelem fel kissé karjaimat és mutatok körbe. - Most itt vagyunk, bár megmondom az őszintét nehezen szokok hozzá ahhoz, hogy mindenki leszólít és beszélget velem, mintha évek óta itt lennék. Ez valami különös, magyar szokás lehet? - látszólag merengek el a kérdésen, ám pillanatokon belül zizzen tekintetem a pultosra és emelem meg felé üres poharamat. Elbűvölő mosollyal mutogatom neki, hogy egy üveggel legyen szíves, majd fordulok vissza Ruben felé.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


DON'T MAKE ME USE MY LAWYER VOICE.

Az év tanára 2023/24 őszi/téli tanév
Bajnóczi Kimoriah
INAKTÍV


Zsákos nőszemély
offline
RPG hsz: 219
Összes hsz: 633
Írta: 2021. március 7. 18:33 | Link

Belián
;mostvelemjössz ;elégvoltebből ;me, myself & I ;innenjövünk

Nem az én tisztem ítélkezni. Nem mondhatok úgy véleményt, amivel bántom a másikat, mert tudom, hogyha a kedvesét bántom, akkor őt is bántom, ezt pedig nem engedhetem meg magamnak. Nem szeretnék rátenni még egy lapáttal, pedig éppenséggel tudnék mit mondani a pasinak, aki csak fogta magát és lelépett. Érted? Egy pár soros szösszenetet írt Beliánnak, hogy ellép a franc sem tudja hova, majd ő keresi. Kereste? Talán egyszer, nagyon maximum kétszer, míg Belián idegrendszere szépen lassan mondja fel a szolgálatot. Képtelen vagyok már tétlenül nézni, ahogy a mindig vidám és jókedvű barátom süpped bele ebbe az egészbe. Persze, mindenkinek vannak mélypontjai, mi sem állandóan nevetgélünk, mint a tinédzserek, igenis érintünk komoly témákat, de ez most nem az az este. Mármint, ha beszélni szeretne róla, akkor természetesen meghallgatom, csak vissza kell majd fognom magam, hogy ne illessem jelzőkkel a szőkét, aki felszívódott. Elhúzom a számat, legyintek egyet felé. Az én fejemben állandó a káosz, ezt már tudhatná, de nem viszem tovább.
- Mondjuk most nem azért, de szerintem ezek közül az összes megtörtént már - szemöldökömet ráncolva gondolkodom el egy pillanatra. - Ja, az összes. Nem baj, legalább színt visz az életembe, bár, amikor azt hiszem betörő, inkább szívinfarktust hoz - mert ugye kopogni még mindig nem tanult meg vagy csak nagyon ritkán. - Hogy szexi lenne? Hát… nem is tudom. Különös érzés ezt a szót használni Arionnal egy mondatban, de lehet mondasz valamit - alsó ajkamba harapva vonom meg vállamat, mintha nem lenne nagy dolog, de Belián szavai belém égnek. A váratlanságon túl valóban izgalmas, de hogy szexi is lenne az egész? Szeretem ezeket a kombinációkat, mert tényleg meglepetésekkel van tele, csak Arionról van szó. Azt sem hiszem el, amit kérdez nagyjából. Kéne megint valami ördögi jel, ami segít kiigazodni rajta.
- Ahogy telik az idő, sokkal jobb lesz, hidd el nekem. Elég snassz, tudom, de valóban így van. Ha mégsem jön be, akkor adok kedvezmény-kupont ráncfelvarrásra - vigyorodom el szélesen, mert szeretném látni az ő arcán is, ha nem is azt a mosolyt, amit megszoktam tőle, de legalább valami kezdeményezését. - Azzal sosem nyúlsz mellé, ha leírod mit érzel. Pszichológusnak tanul, nem? Akkor meg főleg - bocsánatkérő tekintettel fürkészem barátomat, majd közelebb vonva magamhoz kötünk ki Pesten. Azonnal mellé lépek, hátát kezdem simogatni, és amint összeszedi magát, megfogom kezét és indulok el a helyszín felé. Csak csendben sétálok mellette, mert ha erre van szüksége, akkor érte képes vagyok rá, hogy ne fárasszam a hülyeségeimmel.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
offline
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2021. március 11. 11:58 | Link

Hunor
Irány a múzeum!
Ruha

Évente egyszer használom a mugli közlekedési eszközöket. Minden nyáron akad egy ilyen alkalom. Most Hunorral beszéltem meg találkozót.
A buszon zötykölődve Elianának mesélek a vizsgákról, arról, ki melyiket hogyan fogadta, és, hogy mennyire izgultam a szellemtan vizsga írása közben. Valahogy az elmúlt két hétben, mióta itthon vagyok, nem sikerült mindent elmondanom. Abban nem vagyok teljesen biztos, hogy nagynénémet érdekli minden részlet, de valamivel el kell ütni az időt. Mellesleg mindegy, miről beszélgetünk, hiszen nem láttuk egymást egész évben. Ezért is örülök, hogy el tud kísérni. Másrészt pedig nem tévedek el. Amíg egész évben itthon voltam sem mentem ki sokat a házból, így nem ismerem eléggé Budapestet. Egyedül barangolni pedig, a muglik között, veszélyes tud lenni. Legalábbis ijesztő biztosan. Eliana viszont ismeri a várost, a mugli járműveket, hiszen varászerő híján nem tud másképp közlekedni.
A villamosról leszállva lassan meg is pillantom a gyönyörű épületet, ahol a találkánkat beszéltük meg Hunorral. Sosem voltam még az Operában, valahogy a zenének nem volt sosem szerepe a családban. Mikor csellózni kezdtem, minden, amit tanultam, egy teljesen új világba vezetett. Az ember mindig tanul.
A zajos utcán sétálok Eliana mellett, és ahogy az Operához közeledünk, Hunor szőke fejét kezdem keresni a tömegben. Nincs könnyű dolgom, hiszen egy nyári délután lévén az utcák nyüzsögnek az emberektől. Szerencsémre éppen meglátom barátomat, mégpedig az út végén. Odaérve óvatosan megkopogtatom a vállát, és reménykedem benne, hogy nem ijesztem meg nagyon.
- Szia! - tárom ki karjaimat, hogy egy öleléssel köszönthessem. - Hogy vagy? - érdeklődöm mosolyogva. Közben leveszem a napszemüvegem, amit utolsó pillanatban kaptam fel otthon. - Ő Eliana, a nagynénim - félre lépek kicsit, hogy Eliana is be tudjon mutatkozni. Sokat hallottak már egymásról, így éppen ideje volt, hogy találkozzanak is. - Ne aggódj, ő nem jön velünk, csak elkísért - nevetek fel, és már el is köszönök Elianától, hogy mi Hunorral elindulhassunk az uticélunk felé.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: « 1 2 ... 106 ... 114 115 [116] 117 118 ... 126 ... 139 140 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek