36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek

Oldalak: « 1 2 ... 105 ... 113 114 [115] 116 117 ... 125 ... 139 140 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Bajnóczi Kimoriah
INAKTÍV


Zsákos nőszemély
offline
RPG hsz: 219
Összes hsz: 633
Írta: 2020. október 22. 19:12 | Link

Mikecz Emese
;mitiszunkkövetkezőnek? ;me, myself & I

Az az igazság, hogy én eredetileg az egyetemről ismert spanjaimmal jöttem ide, mint majdnem minden szombat este. Szinte már hagyomány, hogy egy nehezebb, tele zh-s hét után kiengedjük a fáradt gőzt és itt találkozunk, hogy - én mondjuk nem - lealjasodunk és élvezzük az éjszaka adta lehetőségeket. Na már most, az egész pontosan ugyanúgy indult, mint mindig. Késtem egy bő harminc percet, ami igazából volt egy óra is, de a bő harminc perc sokkal jobban hangzik, ezek meg hívogattak, mint valami kretént, hogy merre vagyok. Természetesen közöltem, hogy úton vagyok már, percek kérdése és odaérek, de nem így lett. Fontos információ egyébként, hogy pasikról beszélünk leginkább, így természetesen nem az eszükről híresek, és most egyáltalán nem vagyok sztereotipikus, csak ismerem őket. Ezeken az estéken pedig főleg nem gondolkodnak, szóval dobtak egy üzenetet, hogy elléptek valami csajokkal, mert pont mindenkire jut egy, én meg már a hely előtt voltam, össze is futottunk, de a tökömnek sem volt kedve elmenni velük, azonban a lányokkal elkezdtünk dumálni olyan tipikus csajosan, szóval a fiúk is kénytelenek voltak maradni. És igen! Női erő!
Valahogy így kerültem kapcsolatba Emesével, bár nem vagyok biztos abba, hogy a társaság tagja volt egyébként. Mindegy, éppen azon vagyok, hogy a bárpultnál ismét mellé kerülhessek és elfoglaljam a helyemet, mert természetesen akkora tumultus van itt megint, mintha muszáj lenne. Taktikusan vagyunk itt, mert nem kell asztaltól sétálni piáért, plusz innen mindent is belátunk. Hatalmasat szusszanva huppanok fel a székre végül, amikor mellé kerülök.
- Nem tudom mi a fene történik ma este, de ez a rengeteg ember a hajamat viszi ki - kezdek bele rögtön a sztoriba. - A mosdóban is konkrétan addig rángatta az egyik csaj az ajtót, amíg az el nem engedett és majdnem kiszakadt a helyéről! - felháborodva beszélek, naná, hogy máshogy? De hangomban érezhető a játékos él, mert lássuk be, ez így nagyon vicces egyébként. - Jó, hogy az ölembe nem ült! Azt mondta azt hitte csak beragadt az ajtó, annak ellenére, hogy szinte már kiabálva közöltem vele, hogy FOGLALT! - nyomom meg kellő hangerővel ismét a szót, csak hogy Emesének is érezhető legyen, majd azonnal a poharamhoz nyúlok, majd a pultnak hátat fordítva könyökölök fel arra, miközben aprót kortyolok a koktélból és egyáltalán nem diszkrét tekintettel mérem végig a felhozatalt.
Hozzászólásai ebben a témában
Ardai Tánya
INAKTÍV


Örök főnix
offline
RPG hsz: 321
Összes hsz: 1300
Írta: 2020. október 22. 20:38 | Link

Alfred
Saint kocsma


Az a sok ember mind lesajnálóan nézett rám. Igen, én is tudtam, hogy 26 évesen szinglinek lenni nem egy megszokott állapot, vagy mi. Mindig próbáltam is valahogy hárítani a felém érkező megjegyzéseket, hol elviccelni a dolgot, hol visszavágni. Mindig úgy tettem, mintha egyik fülemen bemenne, a másikon meg ki. De az igazság az, hogy kicsit sem így volt. És ezt egyetlen ember vette észre a környezetemben.
Szóval a történet innen már egyszerű volt. Megmutatta nekem azt a Tinder nevű dolgot, és mondta, hogy simítgassam a telebigyót ide-oda. Úgy nézett ki a kezemben az a vékony dolog, mintha csak halat próbálnék tartani. De ezek után ne mondja nekem senki, hogy nem próbáltam meg mindent. És amikor azt mondom, hogy mindent, akkor MINDENT. Merthogy eddig sose léptem nagyon ki a mágus világból. Majdnem az összes ismerősöm varázsló volt, kicsit sem értettem a mugli eszközökhöz, és nem is éreztem rá a késztetést.
Szóval volt az a srác, Dávid, akivel félig én magam, félig pedig kerítő barátom beszélgettünk, és közös megegyezésre lebeszéltünk vele egy találkozót. Felhúztam kissé rövid fekete egybe ruhám, és még egy leheletnyi sminket is az arcomra eszkábáltam. Csakhogy a másik fél nem jött el. Ott ültem a pultnál, várva, hogy egyszer csak betipegjen egyenesen a telebigyó képernyőjéről kisétálva a barna lovagom.
Olyan húsz perc elteltével kezdtem el kikérni az első adag felest a pultostól. Valószínűleg értette mi a helyzet, mert rá 10 perccel már ingyen adott egyet.
Egy órával a megbeszélt időpont után úgy gondoltam már elég nagy hülyét csináltam magamból, és ideje haza venni az utat. Pech, hogy elfelejtettem mennyire nagyon nem bírom az italt, és már ennyitől is összekuszálódnak az érzékszerveim. Épp csak elindultam a kijárat felé, mikor megbotlottam valamelyik szék lábában, és félve, hogy elegánsan az arcomra esek, belekapaszkodtam az első dologba - vagyis jelen esetben emberbe -, akit értem.
- Jajj elnézést, ne haragudj - magyarázkodtam, ahogy próbáltam összekaparni magam.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

K  E  R
|2016 tavasz legszimpatikusabb újonca|2017 Legszebb neve (Szombat Annával)|2017 Legszebb főnixlány|2021 Év tanára|2021 Év HVH-ja|20
Alfred Nathan Declaire
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 83
Összes hsz: 103
Írta: 2020. október 22. 22:50 | Link

A R D A I  T Á N Y A
“Through the highs and the lows,
we'll be always”

Budapest, Saint bár, look at me

Nem kedvemre való, amikor hülyére akarnak venni. Mostanában egyre gyakrabban próbálkoznak be olyan dolgokkal, amik arra lettek teremtve, hogy a másik félt hagyják vele hoppon. Kellemetlen, amikor az egyenletben a másik fél én vagyok, és én aligha engedem meg ezt bárkinek is. A védelmi pénzek beszedéséhez alkalmak adtán én is csatlakozni szoktam, mindössze azért, hogy megmutassam magam: igenis létezem még mindig, és egyetlen rossz mozdulat vághatja tönkre az oly’ fontosnak vélt kincseiket, amik mindössze nem mások, mint lerúgott kocsmák. Félve, könyörögve és megalázkodva jönnek hozzám, hogy védelmemet adjam a lepukkant, semmitérő objektumoknak, amikért meghalni is képesek lennének, én pedig készségesen állok rendelkezésükre. Ritkán fordul elő, hogy nevemet hallva valaki így is bajt keverjen azon a helyszínen, ahol megjelenhetek. Elég a feltételes mód.
A felső gombot igazgatom meg, miközben kilépek az irodából. Semleges arccal indulok el Lóránték előtt, hogy a bár két részén keresztül távozzak. Remek alkalom arra, hogy végig pillanthassak életem főművén és kiosszak pár mosolyt az alkalmazottaknak. A felső szinten haladok komótos, elnyújtott lépteimmel, miközben arcomon kedves mosoly terül el, ahogy körbe pillantok. Szemöldököm ráng meg, arcomra fagy a mosoly, de mielőtt lepillantanék emelem fel a kezem, hogy ne lépjenek közbe. Kékjeimet vezetem a nőre, aki éppen valószínűleg a legdrágább öltönyt markolja, amit csak el tud képzelni. Felső ajkamat húzom fel azonnal, kezemet magam mellé eresztem végül, másikat csúsztatom zsebembe, amíg várom, hogy a nő összeszedje magát. A fintor is arcomra fagy, bocsánatkérését meg sem hallom, miközben felpillant rám, és a gondolat tűként szurkálja agyamat; milyen ártatlan. Ajkaim nyílnak el kissé egymástól, jobb kezemet szorítom ökölbe és teszem szám elé, ahogy megköszörülöm torkomat.
- Semmi probléma - fogom meg kezét lágyan, hogy segíthessek neki kiegyenesedni. - Jól van? - kedves mosoly kerül fel ajkaimra, miközben arcát fürkészem. Igyekszem elkapni tekintetét, lehetőség szerint el nem ereszteni azt, amíg én úgy nem döntök.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ardai Tánya
INAKTÍV


Örök főnix
offline
RPG hsz: 321
Összes hsz: 1300
Írta: 2020. október 23. 00:29 | Link

Alfred
Saint kocsma


Egy buta libának éreztem magam, ahogy elindultam kifelé. Felöltöztem, kicsíptem magam egy embernek, akit nem is ismerek. Lehet nem is úgy nézett ki, mint amilyen a képen volt. Vagy az is lehet, hogy mikor meglátott, inkább elmenekült - bár ez utóbbit kételtem, ugyanis még magamnak is elismertem, hogy ez a ruha egyszerűen rám lett szabva.
Ahogy megbotlottam kissé, ujjaim puha anyagot fogtak. Felpillantottam megmentőmre, és félénken elmosolyodtam, miközben egy hajtincset félrehúztam arcomból. Balom még mindig jobbját tartotta, mintha csak el sem akarnám engedni az est további részében. Hiszen elakarnám? Nem hinném.
Ahogy ott állt előttem az az ismeretlen, csak arra tudtam gondolni, hogy végre egyszer mellém állt a szerencse. Azért nem jött el a randipartnerem, hogy ezzel a félistennel lehessek. Az agyam egyik másik szegletében pedig az bújkált, hogy nem is akarok kapcsolatot. Tehát a következő volt a kérdés. Ez a dolog most jó, vagy nem.
- Igen, minden rendben, csak kicsit megszédültem az italtól - legyezgettem kipirult arcomat lányos zavaromban, és azokba a gyönyörű szép kékekbe néztem. - Mond csak, hogyan hálálhatnám meg? - kérdeztem, egy talán egy hajszálnyival közelebb is léptem. Nem tolakodóan, csak hogy érezze, hogy ez bizony nem csak amolyan jó tett helyébe jót várj típusú felajánlás. Beharaptam alsó ajkamat, és lassan, alulról felfele végignéztem rajta. Aztán tekintetem újfent megállapodott övéiben. Ha ez nem volt neki elég jel, akkor nem tudom mi lehene jobban. Viszont egy dolog most itt eldőlni látszott. Tényleg annyira szerencsétlen vagyok, hogy senkit nem tudok felszedni?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

K  E  R
|2016 tavasz legszimpatikusabb újonca|2017 Legszebb neve (Szombat Annával)|2017 Legszebb főnixlány|2021 Év tanára|2021 Év HVH-ja|20
Alfred Nathan Declaire
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 83
Összes hsz: 103
Írta: 2020. október 23. 11:21 | Link

A R D A I  T Á N Y A
“Through the highs and the lows,
we'll be always”

Budapest, Saint bár, look at me

Fel sem tűnik a nyilvánvaló; még mindig fogom a hosszú, nőies és kecses ujjakat, amíg eltűri a tincset arcából, miután felegyenesedik sincs meg bennem a hajlandóság, hogy megtegyem. Én akartam eltűnni azt a tincset arcából, hogy csillogó, kissé kábán részeges tekintetével engem nézzen, és csak engem. Nekem kellett volna megtennem, így is kihasználva a lehetőségeket, amik megadatottak. Hiszen a többesszám szinte már költői, tudjuk mi lesz a vége. Megszerzem, és csak az enyém lesz. Ártatlanságát akarom magaménak tudni, ahogy tekintetével fürkészi arcomat, ahogy szuggerálom a nőies vonásokat, ahogy ujjaim szorítanak rá kissé ujjaira, miközben kékjeim zizzenek tekintetéről tökéletesen ívelt ajkaira, ahogy beszél.
- Semmi probléma, fogom - villan tekintetem vissza szemeihez. Féloldalas mosolyom töretlen bujkál szám szegletében, ahogy arcát fürkészem. - Meghívhatom egy italra? Legalább már tudnék vigyázni magára, amennyiben elfogadja - figyelmen kívül hagyom a tegeződés fertőjét, amit már az eleje óta képviseltet felém, mert nem érdekel. Nem fontos, amíg én fogom az ujjakat, amíg bizonyos lehetek abban, hogy az enyém és senki másé. Mert meg fogom szerezni, ha eddig már nem tettem meg. Vállam felett pillatok hátra a halk szavakra, arcom lesz azonnal semleges, tekintetem hidegsége keveredik áthatóságával. Felhúzom felső ajkamat, szavaim kígyószerű sziszegésként hagyják el ajkaimat.
- Menjetek nélkülem - mindkettő bólint egyet majd öles léptekkel indulnak kifelé a bárból. - Ne feledjétek: 30,41%! - nyomatékosítom ismét a számot, majd mintha mi sem történt volna pillantok vissza a nőre. - Bocsánatot kérek, ilyenkor is csak a munka - engedem el kezét, hogy a bárpult felé nyújtsam ki kezemet jelzésértékűen, csak utána. Ha nem is fogadja el az italt, de ülve kényelmesebben tudnám úgy manipulálni, úgy az ujjam köré csavarni, hogy testét és lelkét is nekem akarja adni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ardai Tánya
INAKTÍV


Örök főnix
offline
RPG hsz: 321
Összes hsz: 1300
Írta: 2020. október 23. 23:12 | Link

Alfred
Saint kocsma


Ez a magázódás valahogy furcsán ért. Úgy éreztem magamat, mintha visszacsöppentem volna az időben, amikor még a férfiak nem csak öltözködni tudtak - mert azért észrevettem azt az élére vasalt inget is -, de még modoruk is volt. Azonban pont ez adta meg a kissé mellékvágányát is a dolognak. Mivelhogy én alapjáraton tegeztem, furcsán jött ki ez a meghasadás, és nem is éreztem magam annyira idősnek, hogy ne lehessen velem szimplán baráti hangot megütni. De most már azért se váltottam vissza modorosba.
- Csak ha megígéri, hogy nem hagy el az este további részében
- csücsörítettem a számat, hogy ezzel elnyomjak egy pimasz kis mosolyt, amely az ajkaimra akart kúszni.
A kis közjáték nem zavart meg. Pontosan tudtam milyen amikor valaki munkamániás. Jómagamat is ebbe az igen népes csoportba soroltam, így hát még hihetetlenebbnek tartottam, hogy a férfi mégis rám szánja idejét.
- Elég titokzatosan hangzott - néztem hátra az éppen távozó urakra. - Nagy hatalmad lehet, ez tetszik - suttogtam egy kicsit közelebb hajolva, és kecsesen - már amennyire spiccesen képes lehet egy nő - felültem az egyik bárszékre.
A pultos szinte azonnal ott termett, és barátságos mosollyal nézte, hogy végül mégsem maradtam hoppon. Esküdni mernék, hogy egy idő után jobban izgult értem ő, mint én. - Egy pohár rozét, köszönöm - mondtam neki, és balommal kacsintottam neki, hiszen az épp az ellenkező oldalon volt, mint a férfi.
- Elnézést a modortalanságomért, még be sem mutatkoztam. Ardai Tánya - mosolyogtam rá, és kezemet nyújtottam. Amennyiben elfogadta, úgy hosszan kitartottam ezt az érintést, és hüvelyujjammal meg is cirógattam kézfejét kissé.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

K  E  R
|2016 tavasz legszimpatikusabb újonca|2017 Legszebb neve (Szombat Annával)|2017 Legszebb főnixlány|2021 Év tanára|2021 Év HVH-ja|20
Charlotte Elisabeth Felagund
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 613
Írta: 2020. október 24. 22:57 | Link


Ricsim  Love

Ricsilakás | netflix & chill


- De hát én nem akarom mással nézni - kerekedik el a szemem, kicsit mintha meg is sértődnék, na de ettől valójában távol állok ám. Igazából nekem teljesen mindegy, mit csinálunk, csak együtt csináljuk. A filmezés meg tök jó alibi arra, hogy újra időt töltsek vele. Mert szeretek vele lenni, mert itt minden olyan más. Nyugodt. Nincsenek hülye kérdések, elvárások. Pedig nem panaszkodhatnak rám otthon. Megvan a B tervem is, ahogy azt óhajtották.
- Eeeeeeez miiiii - most rajtam van a sor, hogy nevessek, de mentségemre legyen mondva, roppant vicces Ricsit így látni. Főleg miután láttam, hogy táncol élesben, és kis híján lezakóztam a padról, amin akkor ültem. Kicsit fel is húztam magam ott a teremben, mikor végighallgathattam, mások is ezen a véleményen vannak, és mikor csak úgy a nyakába vetettem magam, nem biztos, hogy nem azt mutattam meg a fent lévő lányoknak, kinek, merre van a helye. Igen, szörnyű vagyok, de az ilyesmit én abszolút nem tudom kezelni, és amit Ricsi nem lát, vagy amiről nem tud, az nem is fáj neki.
- Vagy taníts meg koreaiul... úgy rendesen, akkor nem kell velem égned - most tényleg bedurcázok kicsit, mert tudja, mennyit küzdök vele, hisz számomra jelenleg a világ legnehezebb nyelve. Pont ezért akarom megtanulni, mert kihívás, és ott van az az "akkor is".
- Persze szívesen... más nem, éneklem megint a Barbie girlt, az a múltkor is aratott - forgatom meg a szemem, és a kész popcornnal levetődök a kanapéra. Megvárom még Ricsi is elkészül, és leül mellém, majd hozzábújva, kényelembe helyezem magam. Nekem már ez is olyan természetes, hogy keresem a fizikai kontaktust... amitől egyébként a víz lever.
- De ha már tanulás... jelentkeztem az AMSre - hajtom az ölébe a fejem, hogy aztán felpislogjak rá, beharapva az ajkam.
- Felvettek - vigyorgok rá, tök büszkén kapva be az első szem popcornt, majd kicsit elkedvtelenedek.
- De ez azt jelenti, kevesebbet élvezheted a társaságom - sóhajtok fel teátrálisan, mintha ez tényleg akkora probléma lenne.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

- Szeretlek!
- Hol?
-Mi?
-Mutasd meg! Hol az a szerelem? Nem látom, nem tudom megfogni, nem érzem. Hallok szavakat, de semmire sem megyek a súlytalan szavaiddal.
Alfred Nathan Declaire
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 83
Összes hsz: 103
Írta: 2020. október 25. 13:49 | Link

A R D A I  T Á N Y A
“Through the highs and the lows,
we'll be always”

Budapest, Saint bár, look at me

Gonoszkás mosoly kerekedik felül az eddig oly’ szépen moderált arcvonásaimon. Képtelen lennék elhagyni az este további részében, amikor a tudat, hogy megszerezhetem, csak az enyém lehet, nőttön nő bensőmben és fokozatosan ugyan, de egyre biztosabban borítja el agyam épebb részeit. Mintha hónapok óta csak erre várt volna, hogy előtörhessen, hogy segítsen túllendülni a felelősség okozta terheken. Mint névleges istenségnek vajon módomban áll-e pár röpke órácskára feladni mindenemet, hogy halandóként adjam oda lelkemet a testi örömöknek, amit ő tudna nekem szolgálni?
Szerény mosollyal ajkaimon lépkedek utána a pulthoz. Kezemet hátánál tartva várom meg, amíg sikerül leülnie, majd követve példáját helyezkedem el a széken, és kihasználva az alkalmat, amíg a pultos máshol serénykedik, óvatos mosollyal válaszolok a megállapításra. - Nézőpont kérdése mi a nagy hatalom, de nem panaszkodom. Itt-ott ismerik a nevem - eszem ágában sincs elmondani neki valódiságom zálogát, megadni a lehetőséget, hogy később nevemre hivatkozva bukkanhasson fel. Bármennyire vágyom, hogy mindenét nekem adja, így sem kockáztathatok.
- A hölgy egész esti fogyasztását a hely állja - vezetem tekintetem a pultosra, mikor végre méltóztatik felbukkanni. Kedves mosollyal hagyják el ajkaimat a szavak, ő készségesen bólint egyet, szinte már meghajol előttem. Ügyes fiú. - A szokásosat kérem - intek egyet felé könnyelműen, hogy csinálhatja a dolgát. Fürkésző zöldjeimet emelem a nőre, amikben egyre csak nő a birtoklás iránti vágy. Remélhetem csupán, hogy metsző tekintetével nem ő nyit fel engem, mielőtt én megtehetném ezt vele, de ha már eljutunk az elkerülhetetlenig, akkor végül is, mindegy már. Elkapja tekintetét fogom meg a felém nyújtott kezet. Ellenállhatatlan mosollyal rázom is meg azt.
- Alfred Nathan Declaire - mert önmagam által felhatalmaztam magam a halandóságra. Kékjeim zizzennek a sokkal tovább kitartott kézfogásra, óvatosan szorítok rá az aprócska kézre. - Örömömre szolgál, hogy megismerhet… lek. Tegeződhetünk esetleg? Elnézést kérek, nekem ez még kissé új - nevetek fel zavartan, mintha valóban abban lennék, kékjeimet is lehunyom pár másodpercre, amíg a zavart nevetés nem csillapodik. Kívülről nézhetek ki úgy, mint egy kisfiú, akiből a helyzet életidegensége váltja ki a zavart. Hogy valójában mi történik? Az agyamat elborító sötétséget tartom kordában.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


grey wind | disney princess
offline
RPG hsz: 989
Összes hsz: 4910
Írta: 2020. október 28. 20:21 | Link

első lépések a Fővárosban azóta. kicsi para, kicsi pénzköltés

outfit, csak az a fura vasizé nincs mögöttem


Bogolyfalváról Pestre, emberi közlekedéssel nem a legegyszerűbb eljutni, de nem is lehetetlen. Reméli, tényleg nem haragszik érte, hogy nem a hirtelen és hopp elvén jutottak idáig, de nem akart azzal kezdeni, hogy az első fél-egy órában a gyomrát kelljen nyugtatni, hogy ne azzal csessze el az első lépéseit, hogy a saját cipőjére rókázik. Ugyan, van még pár nap a teliholdig, ami ironikusan lesz a hónap utolsó napja és hisztérikusan tud rajta nevetni, hogy mennyire lesz így para a faluban, az iskolában minden, de egyben meg irtó nagy szívás, mert ebben a hónapban másodszorra rágja meg. Nem, fogalma sincs, hogy hogyan képes ezt bírni, érzi igencsak, hogy kicsit sok, de cserébe, legalább kellemesebb lesz utána. Elengedte ezt az októbert.
- Annyira nem is drágult a vonaljegy – nézegeti ujjai között a már géppel nyomott kis papírost. Hiányolja a sárgát, amiből egy-két fakó darab még mindig lapul a tárcájában. Sok minden változott, már akkor látta, amikor leszálltak és csak körbenézett, torkában dobogó szívvel. Olyan, mintha egy hosszú, vidéki távollét után érkezne haza, de az minden volt, csak nem pihenés. Forgatja ujjai között a jegyet, megannyi emlék bukkan fel benne és a hideg rázza. Nincs rossz idő, neki főleg, eleve jobban bírja a hűvöset mint más, de ez most belülről fakad. Innen kicsit messzebb van ugyan az a hely, ahol albérlete pihent, ahova tényleg hazajárt hétvégék után. A táblára néz, amely digitális már és jelzi, hogy mikor indul a következő vonat haza. Elfogja a vágy, de aztán hamar jön rá a félelem és…
- De legalább itt, az aluljáróban minden olyan koszos és csöves, mint régen. Na gyere, metrózzunk! – alig várta, hogy ismét ülhessen a zakatoló föld alatti vacakon. Igaz, azóta azok is cserélődtek, az élmény változatlan. Magabiztosan lép a mozgólépcsőre és fordul hátra Nelli felé. – A Westendben minden van. Ott meg tudjuk szerezni a mobilt meg van egy rakás üzlet elverni a pénzt. Aztán… persze szólj, ha valami mást szeretnél – semmit nem akar erőltetni, így is látni, hogy izgatott, talán kicsit zaklatott is. Nem csoda, nem mert idejönni, nem mert semmit sem lépni, mert félt, hogy netán felismerik. Most? Most is retteg, a magyarázkodás, az elméjében élő képek, mégis, feje tetejére feltolt napszemüvegében ácsorog, majd ugrik le az utolsó pár fokról, hogy bevárja a lányt. A faluban nem tudták volna beszerezni az eszközt, amit Nelli szeretne egy ideje, így muszáj volt lépni, de tény, sokáig ült és ódázta ezt a napot, azonban, megint önző volt. Senki nem fogja itt megenni, senki nem is látja talán. Semmi nem lesz. Csak nehéz.
- Olyan fura itt lenni – bukik ki belőle végül, amint beáll a szerelvény és beszállva csüccsen le. Nagyon fura. Most kicsit benne van, hogy szaladna haza, de nem teszi. Lába ritmusra jár és a szerelvény elindul végül. Innen már nehezen menekülne. Rettentően örül, hogy elkísérte. Egyedül nem lenne ehhez talán ereje, ami ironikus. Mert jól van, lassan, de biztosan.


Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
offline
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2020. október 28. 23:26 | Link

Neszta
Valahol egy kávézóban
Ruha

Engem is meglep az az ölelés, hiába felőlem érkezett. Nem vall rám a dolog, de ennek ellenére nem érzem magam kényelmetlenül a helyzetbe.
- Ó én is megvagyok - felelem. - Hű, hát az nagyon jó lehetett. Mi főleg otthon voltunk, de legalább a családdal. Hiszen nem látom őket egész évben. Dominik pedig csak jövőre kezdi az Bagolykőt. Te mikor láttad utoljára a bátyaidat? - kérdezek rá, csupán kíváncsiságból.
Emlékszem én is arra a fesztiválra. Pont azon a nyáron volt, ami után a mágustanodát kezdtem. Eliana rángatott el a dologra, és ha már mentünk, hívtuk magunkkal Nesztát is. A zene egy nagyon nagy része a barátságunknak, ez az a téma, amiben mindketten jól érezzük magunkat. Az csak véletlen, hogy mindketten a csellónál (is) kötöttünk ki.
- Igen. Elsősként én is abbahagytam, nem is vittem magammal a hangszert. De aztán találtam tanárt az iskolában. Így újult lelkesedéssel kezdtem neki. Idén viszont megint nem lesz tanár - biggyesztem le a számat. - Kiköltözött Olaszországba - a dolog hirtelen ért, pedig nagyon megkedveltem Fisher profot, és nagyon lelkes lettem ismét a hangszerrel kapcsolatban, ahogy az általa tartott önismereti órákkal is. - Most már csak magamtól tanulok inkább - magyarázom. - És gitározni szoktál még? - mindig szerettem hallgatni, ahogy Neszta játszik. Sokszor együtt is játszottunk régen. - Elhozod a hangszereket a Bagolykőbe? - kérdezek rá. Én nagyon sokat vacilláltam első előtt. Végül a nem mellett döntöttem, de megbántam a dolgot. Egy idő után nagyon hiányozni kezdett a zene.
- Amúgy, melyik házba szeretnél kerülni? - kicsit elkanyarodom az előző témától, de érdekel, ő hogyan áll hozzá első évéhez. Neki van három bátyja úttörőnek, míg nálunk én voltam az első, aki felfedezte a mágustanodát. Nem volt senki, aki beszámoljon arról, mi vár ott rám pontosan. Nyilván Neszta nem fog annyira rettegni, mikor átlépi a Nagyterem küszöbét mint én tettem. Az nem is vallana rá. - Mi az, amit legjobban vársz a Bagolykővel kapcsolatban? - érdeklődöm tovább.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Bánffy-Vass Petronella
INAKTÍV


just a Freckled Meow
offline
RPG hsz: 89
Összes hsz: 103
Írta: 2020. október 30. 09:04 | Link

Belián
mobilkészülék-vásárlás | felöltöztem (csak fekete tornacipővel)

„My house in Budapest
My, my hidden treasure chest…”

Az aluljáró. Ez idáig tátott szájjal és tágra nyílt szemekkel követtem Beliánt. Egy beszökött madarat követtem sokáig szürke szemeimmel, és a meg-megcsapó furcsa illatokba szimatolgattam. Az emberek legtöbbje siet, mintha nem lenne holnap, ezért fénysebességgel beletanulva a földalatti etikettjébe, a jobb oldalra húzódok Beli mögé, hogy ne okozzak fennakadást. Táskám hanyagmód lóg vékony kis vállamról, én pedig egy apró mosolykezdeménnyel az arcomon nézelődök tovább, s amikor kiszúrok egy „vigyázat! zsebtolvajok” feliratot, rémülten kidülledt szemekkel fogom pocakomhoz a kékszín kistáskát. Lassan leérünk, Beli pedig intéz hozzám néhány szót, miközben a jegyet vizsgálgatja, azonban nem hallom tisztán, ezért előre dőlök, hogy neki hátulról a vállára helyezzem államat, hogy füle mögött kérdezzek vissza.
Mi nem drágult? – kérdem vékonyka hangomon, és meg sem mozdulok kényelmes pozíciómból. Fejemet a vállon pihentetem, majd amikor látom a platformot kezdek lassan távolodni. Így fordul felé Beli, én pedig táskámat szorongatva bólogatok minden szavára, habár nem is tudom biztosan, hogy miről beszélünk. Merlinre! De rohadt izgalmas az egész. Ajkaimat összeszorítva fojtok el egy hangosabb nevetést a szagokkal kapcsolatos megállapításra. Elfojtom, persze. Elvégre nem tudom, hogy a muglik között én, mint a varázslói vértisztaság mintapéldánya, mennyire lóghatok ki. Próbálom meghúzni magam, de az emberek – mint már megjegyeztem – hihetetlenmód sietnek, ezért közelebb kell húzódnom barátocskámhoz, amint lelépünk a mozgólépcsőről. Finom ujjaimmal karhajlatába fogok, és bocsánatkérőn düllesztem rá szürkéimet. – Mit osztogatnak errefelé ingyen, hogy ennyien vannak? – ugyan laktam én Londonban egy ideig, ám a mugli-lakta városrészeket kerültem, s nem is ezeket a közlekedési eszközöket használtam. Egyedül nem mehettem a városba. Anya mindig jött velem, aztán később Dolfi kísérgetett, mert már akkor sem tudtam tájékozódni.
Az a… pláza? – kérdezek vissza a Westend említésére, hiszen mintha már beszéltünk volna róla a vonaton idefelé. – Biztos, hogy ott lehet venni mobilt? – hangzik el a bugyuta kérdés a számból. Dehát egyáltalán nem tudom, hogyan fog alakulni a mai nap. – Teljesen rád bízom magam – villantom meg fehér fogaimat egy szégyellős mosoly kíséretében. Ekkor érkezik a szerelvény. Vörös tincseim össze-vissza szállnak arcomba a menetszéltől, én pedig ijedten húzódok Belihez. Biztosan azt hiszi, hogy agyalágyult vagyok. Lassan hárul a veszély, így a fiú kezébe kapaszkodva lépek be a kocsiba, miközben boldog mosoly terül szét az arcomon. Elengedem hát a fiú ujjait, és lecsüccsenek mellé. Másik oldalamon egy idősebb, kalapos úr ül, s mivel jólnevelt gyerek vagyok, ezért egy kedves mosollyal köszönök neki. – Jó napot kívánok! Szép napunk van, nem igaz? – azonban ő csak nagy szemeket mereszt rám amolyan „ez idióta” tekintettel, és maga elé emeli az aznapi Bors Magazint. Micsoda udvariatlanság. Azonban nincsen időm angolmód eltűnődni a férfi mogorvaságán, hiszen Beli hangja szakítja félbe gondolataimat.
Lágyan mosolyogva fordulok vissza felé, és a zakatoló szerelvénnyel alattunk fogok rá kezére, hogy finoman megszoríthassam. – Nem lesz semmi baj – bólintok bátorításképpen, és megsimítom kézfejét, ami után vissza is teszem kezecskéimet ölembe. Szájamat elhúzva nézek fel a táblára, ami mutatja a vonalat, de nem igen tudom értelmezni. – Meddig leszünk föld alatt? – fordulok vissza barátom felé.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


grey wind | disney princess
offline
RPG hsz: 989
Összes hsz: 4910
Írta: 2020. október 30. 23:50 | Link

első lépések a Fővárosban azóta. kicsi para, kicsi pénzköltés

outfit, csak az a fura vasizé nincs mögöttem


Azt nem kérdezte, mennyire látott még ilyen helyeket, mennyire szeretne meg-megállni, de figyel, hogy amikor lassít, ő is megtegye, elvégre sehova sem rohan, egészen nyugodt, sőt, ennyi év után ez az ismerős közeg ugyan megborzongatja, de nem érzi annyira a görcsöt, mint hitte. Lehet, ha előbb jön és egyedül, akkor de, most viszont kellően biztonságban érzi azt, hogy simán mozoghat a városban. Elvégre, változott valamennyire külsőleg is, haja, borostás arca, amit annak idején mindig simára hagyott, talán még az se ismerné fel elsőre, akivel együtt lakott. Babrálja a jegyet, majd érzi meg a finom nyomást vállán, ahogy a lány oda helyezi állát. Apró mosollyal néz fel, kissé oldalvást rá, majd saját fejét, amolyan kedveskedve dönti a másikénak, miközben felemeli a kezében tartott papírost.
- A jegy ára. Nyolc éve még harminccal kevesebb volt, szóval nem vágtam magam földhöz tőle – nem is nagyon tudna hova emelkedni, elvégre, a város annyira nem nő és igaz, sok új lehetőség sem lett, kivéve a Négyes metrót, ami akkoriban még csak álom volt és földtúrás, most már utazható és használható valami. – Csak nézegetem, mi változott – magyarázza, majd amint leérnek, néz körbe, fel a táblára, amin az útvonal is pihen, többek között. Leérve aztán, kerüli kifelé ő is a népet, amely megszokott módon árasztja el a helyet, mert nem elég a lakosság, de erre bőven akadnak turisták is, ázsiaiak főleg, minden rossz nélkül, vagy csak az ország más pontjáról idesereglettek. Vagy mondjuk, amikor valami jelmezes esemény van és mindenféle alakok jelennek meg városban, metrón, villamoson. Na azt lenne érdekes magyarázni a karjába kapaszkodónak, de nem, most nincs ilyen, minden úgymond… átlagos. De kinek mi az átlag? Ő mágusvárosban él, Nelli is mágusok között élt és él, úgymond, akkor ez a hely a fura most?
- Semmit. Egyszerűen sok a turista, mennek dolgozni, vásárolni. Itt mindig ennyien vannak nap közben, reggel, meg munkaidő után még többen. Sokan laknak a városban, kezdik kinőni – borzong bele már csak a kora reggeli tömött járatok gondolatára, főleg, ha az a belvároson kívülről indul és érkezik, nem is a legsűrűbb járat. Pedig, percekről beszélünk, nem vidéki szintű órákról. Percek. Atya ég.
- Ühüm. De készülj fel, nagyon nagy – magát is felkészíti, sok lesz az ember, a hely. Lehet kisebb kellett volna? Majd egymásba kapaszkodnak, mint az idős nénik menet közben. – Persze. Fent van a neten az üzletek listája, válogatni is tudunk, hol jobb. Nyugi, rég voltam itt, de ebben biztos vagyok, vezetlek majd – meg persze, előbb megnézik, majd elmagyarázza, mit tud. Nagyjából. Tény, hogy le van maradva a trendekkel, a saját mobilja régi már, a mostaniak meg hatalmasabbak és okosabbak. Jó lesz ez. Elengedi az aggodalmait és beszáll inkább, bár úgy néz ki, vár pár percet, hiszen innen indul. Addig se kell hangosan beszélni. Hátradőlve nyújtózna egyet, de képtelen nem aprót nevetni azon, ahogy Nelli próbál igazán angolosan társalogni, a férfi pedig, aki éppen nagyot néz, még válaszra se méltatja. Inkább aranyos ez, mint vicces, reméli, nem is érti majd félre. Inkább közelebb hajol, hogy halkan és közvetlen súghassa szavait.
- Errefelé a népek nemigen foglalkoznak egymással. Ne vedd magadra, a legtöbb egy tapló – emlékszik vissza a mentalitásra, amelynek emléke nem is kell valós legyen, csak elég, ha az ember belegondol. Elindulnak hát, a férfi belemerül az újságba, ő maga pedig előre meredve tűnődik el kicsit.
- Tudom, hogy nem de… fura. Otthon megvan még a lakás kulcsa is, minden. Ahol laktunk, meg fejemben, hogy hol dolgoztam… ilyenek. Nyomorult vagyok, megint – szusszanva dörzsöli meg az arcát és inkább néz felfelé, hogy gyors lecsekkolja, merre is vannak. – Ühm, mindjárt átszállunk egyet és onnan pár perc. Nem lesz fél óra se nagyon. Nem tetszik idelent? – néz vissza rá, mert akkor visszafelé tudnak a felszínen is haladni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ardai Tánya
INAKTÍV


Örök főnix
offline
RPG hsz: 321
Összes hsz: 1300
Írta: 2020. október 31. 17:01 | Link

Alfred
Saint kocsma


Valamilyen furcsa indoktól vezérelve egyáltalán nem feszélyez, hogy egy ismeretlen férfira bízom magam. Sőt, azokkal a nem nyugvó íriszekkel csak még inkább biztosít róla, hogy vele akárhova elmehetnék, ő vigyázna rám. Persze nem áll ezért szándékomban rögtön a karjaiba borulni, mint valami ókori drámában, de egy kis játék senkinek nem ártott még meg.
Felvontam a szemöldökömet a szavaira, és igen elismerően néztem az irányába. – Szóval a hatalmad kiterjed a helyre is – állapítottam meg csak úgy mellékesen. Igazából nem akartam rákérdezni, hogy ez mit takar, az csak elvette volna a pillanat varázsát.
Kezdeményeztem, mert éreztem, hogy kettőnk közül most én leszek az, aki kevésbé fél a következményektől. Alfred egy igazi úriember módjára viselkedett, és féltem, hogy ez talán oda vezethet, hogy ahelyett, hogy kiélvezné az egyestés csodák világát, el fog hívni egy rendes randevúra.
- Új? Mármint a tegeződés, vagy a nőkkel való beszélgetés? – ugrattam, és huncut mosolyomat villantottam meg irányába. Aztán megnyugtatásképp kezemet övére helyeztem, üzenve neki, hogy ne vegye magára a dolgot. – Alig vártam, hogy megkérdezd.
Közben újdonsült barátom, a csapos elénk helyezte az italokat. Nem mondom, elég gyorsan elkészültek, mintha csak félne Alfredtől. Egy pillanatra felmerült bennem, hogy talán mégsem olyan jó ötlet ennyire megbízni benne, de aztán ezt a kis hangocskát gyorsan elcsendesítette Alfred zizegő tekintete. Mert az a fajta vágy, valami egészen mást üzent nekem, mint a csapos reakciója. Az valami csodásat ígért.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

K  E  R
|2016 tavasz legszimpatikusabb újonca|2017 Legszebb neve (Szombat Annával)|2017 Legszebb főnixlány|2021 Év tanára|2021 Év HVH-ja|20
Demeter Janka
INAKTÍV


Szarka | A vastrón tollas úrnője
offline
RPG hsz: 19
Összes hsz: 327
Írta: 2020. november 2. 13:19 | Link


Saint bár | ¤¤


Vékony ujjam lassú köröket ír le a pohár peremén. A barna ital érintetlenül hever a fenekén, rá se néztem, mióta Donát letette elém. Egy kedves mosollyal köszöntem meg neki, de ő észre sem vette, tekintete egyből tovasiklott a következő vendégre, amit magamban elégedetten nyugtáztam. Mégsem sikerült átadom magam teljesen annak az érzésnek, mert gondolataim mindannyiszor visszatalálnak Ilianhoz és ajkaimról egyből lehervad a mosoly. Szemeim lecsukódnak, homlokomat aggodalom barázdálja, ahogy visszajátszom magamban a találkozónk pillanatait. Elrontottam volna? Képes lettem volna ekkora hibát véteni?
Élesen szívom be a levegőt és döntöm le torkomon a pohár tartalmát, majd egy erőteljes mozdulattal teszem le magam elé, puffanását elnyomja a bárban uralkodó hangos zene. Elfintorodok, ahogy a whisky marja a torkom, de most mégis örömmel adom át magam az érzésnek. Lábam türelmetlenül kezd járni a bárszéken és azon kapom magam, hogy tekintetem percenként a folyosó irányába siklik, holott azelőtt fogom tudni, hogy mikor érkezik, mielőtt megjelenne ott. Halkan felnevet saját idegességemen jobb tenyerembe fektetem az arcot, amit évekig sajátomként kellett viselnem. Ritkán nyúlok érte és ha megteszem, annak mindig oka van...
Zsebemből előveszem a zsebórát és kinyitva a vésett szöveget nézem a fedlapon. Vajon mégis neked volt igazad, Ágoston? A tudással tényleg együtt jár a bukás is? Nem akarom, mégis el kell, hogy ismerjem; bölcs voltál a magad őrült módján.
- Még egyet! - hangom kénytelen túlharsogni a zenét, hogy felkeltsem Donát figyelmét. Csendben figyelem a rutinos mozdulatokat, majd ahogy az ital ismét előttem terem, ujjam ismét a peremére talál és lágy csókokkal hinti azt. Hol rontottam el? Mert Ilian hibája ugyanúgy az enyém, mint az övé. Egyszerű feladat volt, mondhatni rutin, ha Alfi szavaival akarnék élni; "elhanyagolható kockázattal".
Nagyot nyelek, majd ahogy újra ajkaimhoz érinteném a hideg üveget, végre fellélegzem. Nem nézek hátra, csak lassan helyezem vissza a poharat a pultra, hogy a lapra könyökölve tartsam fel jobbomat.
A pultnál. Történt pár... váratlan fejlemény - gondolataim tisztán csendülnek Alfi fejében. Nem esik jól bevallani magamnak, de most tényleg szükségem van rá és pontosan tudom, hogy nem fog cserben hagyni. Mindkettőnk érdekében.
Utoljára módosította:Demeter Janka, 2020. november 29. 17:30 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Alfred Nathan Declaire
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 83
Összes hsz: 103
Írta: 2020. november 2. 18:39 | Link

D E M E T E R J A N K A aka “P I C A V E”
“I'll standing behind you
When you fighting to the World”

Budapest, Saint bár, look into my eyes

Sétapálcám kopog ütemesen a lábam alatt húzódó végtelen betonon. Biztosan csillagos az ég, ámbár a fényszennyezettségtől, aligha láthatom innen, így kénytelen vagyok fejemet ismét előre biccentve haladni a járdán. Melankólikus érzés jár át, ahogy a bár felé haladok komótos lépteimmel, hátam mögött lépkednek utánam csendben Lóránték. Magabiztos, féloldalas mosoly terül el arcomon, ahogy a helyzet egyszerűsége és mindennapisága furakszik be elmémbe. Immár problémák nélkül sétálni Budapest utcáin, hiszen megoldottam az éppen aktuálisan felmerülőt, ami lássuk be, elég egyszerűen is ment. Mindössze be kellett lépnem Lóránt után az irodába, hogy a férfi arcából fusson ki a vér és tolja a pénzt feléjük, hogy végül annak megszámolása nélkül távozzunk. Mindenki tudja, hogyha nem a megfelelő összeg van benne, akkor ki jár rosszabbul, így ha akarnék sem tudnék aggódni. Felesleges.
Hagyom, hogy a fiú társaság lépjen be előttem a bárba, és miközben megtartják nekem az ajtót embereim, lépkedek én is beljebb. Ugyanolyan komótos léptekkel fáradok beljebb, hogy elégedett mosollyal pillantsak körbe, majd induljak el a rejtett ajtó felé, ami már nyitva vár. A lépcsőn kissé féloldalasan leereszkedve érkezem meg az aljára, sétapálcám koppan a padlón, ahogy kékjeimet azonnal körbevezetem a jelenlévőkön. Ismét tele vagyunk, és még csak este tizenegy óra. Elégedett mosollyal jártatnám körbe tovább pillantásomat, mikor megérzem a motoszkálást fejemben, így azonnal a pult irányába nézek. A szőke, és ismerős, tincsek akaratlan váltanak ki belőlem borzongást, hogy végül szó nélkül induljak hátrafelé, miközben simogatóan hangzik a mondat: az irodámban várlak. A küszöböt átlépve hagyom nyitva az ajtót magam után, hogy Janka követni tudjon, miközben a könyvespolcomhoz lépek. Vállam felett mosolygok hátra, amikor belép.
- Hallgatlak - fordítom fejemet a könyvek irányába ismét. Váratlan fejleményekkel vár, amikről mindketten tudjuk, hogy mennyire nem kedvelem őket. Nem engedhetem meg magamnak a váratlanságot semmilyen helyzetben, és éppen azért, hogy Picave-vel is elkerülhessem ezeket, hagyom, hogy szabadon mozogjon. Ne engedd, hogy megbánjam. Kérlek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Alfred Nathan Declaire
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 83
Összes hsz: 103
Írta: 2020. november 2. 19:00 | Link

A R D A I  T Á N Y A
“Through the highs and the lows,
we'll be always”

Budapest, Saint bár, look at me

Halk, zavart nevetésem tölti meg a köztünk lévő levegőt, amely csak nem akar szűnni, ahogy lényegében lebuktatom saját magam. Ügyes kislány, gyere csak szépen beljebb és beljebb, a neked felállított csodálatos álomvilágba, amit nyújtani szeretnék és amit tudok is. Olyasmi kezdődik most, ahonnan nincs visszaút, sem neki, sem nekem, és a legrosszabb az egészben, hogy menekülő utunk sincs. Semerre. Azt akarom, hogy örökre kékjeim rabjává váljon, így minden erőmet összeszedve pillantok rá, amikor nevetésem végre csillapodik, és az italok is elénk kerülnek. Somolyogva fürkészem arcát, majd emelem fel poharamat, amiből a whisky erőteljes illata száll ki.
- Lényegében mindkettő - sütöm le tekintetemet, halvány mosollyal ajkaimon, mintha szégyellném magam. Egy elesett és szeretnivaló kisfiú látványát kelthetem, akinek a keze mégis olyan messzire elér, hogy egy szavába kerül és ingyen kapja italait a nő, akihez ma csatlakozott. Csak fokozza a - látszólagos - zavart, mikor megérzem kezét kezemen. Megilletődött kékjeimet szegezem kezére, lassan emelem fel végül rá, kedves mosolyt engedek meg magamnak, miközben a pír tűnik el arcomról.
- Köszönöm - engedem ki az eddig benntartott levegőt, hogy ismét Tánya arcára függesszem piszkos kékjeimet. - Nem gyakran fordul elő velem, hogy ilyen kedélyesen tudjak elbeszélgetni valakivel. Rossz kifogás a munka, igaz? - sütöm le inkább szemeimet és állok neki fürkészni a kristálypohárban aranyló italomat, hogy a féloldalas, szomorkás mosolyt próbáljam elrejteni, amennyire tudom. Minden azon múlik, hogy a lapok, hogy kerülnek leosztásra, és egyelőre a pakli az én kezemben van. Az én szabályaim szerint kénytelen játszani a nő, és amíg úgy lép, ahogy nekem tetszik, addig minden rendben lesz. Csodát mutatok neki, olyat, amit még nem látott, amit térden állva könyörög vissza, mert ha már emberré avanzsálódtam erre a röpke pár órára; megtehetem, hogy ember legyek, és ostoba, semmitérő vágyaimnak engedjek utat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Demeter Janka
INAKTÍV


Szarka | A vastrón tollas úrnője
offline
RPG hsz: 19
Összes hsz: 327
Írta: 2020. november 2. 20:02 | Link


Saint bár | ¤¤


Ahogy szavai simogatják elmém, akaratlan csukódnak le szemeim és húzódnak mosolyra a fénylő vörös ajkak a porcelánnak tűnő arcon, amit én viselek, mégsem lehet soha az enyém. Pár röpke másodpercig hagyom, hogy hangja visszhangot verjen egész lényemben, majd határozott mozdulattal csukom össze a zsebórát és csúsztatom vissza a zsebembe, hogy eleget tehessek a kedves utasításnak és a bárszékről lecsusszanva olvadjak bele a tömegbe. Mielőtt megtehetném, hallom Donát erőteljes hangját, amire megtorpanok. Széles mosoly költözik orcámra, a vállam fölött pillantok vissza arcára, ami egyszerre tükröz bosszúságot és értetlenséget, majd zöldjeim a pohárra siklanak, amiben ott pihen az érintetlen második kör. Látom, ahogy mutató- és hüvelykujját összedörzsöli, várva a fizetséget az italokért, amire majdnem felnevetek. Az ingert lenyelve érintem meg a tudatát, nem titkolva személyazonosságom többé. Pillanatokon belül elnyílnak ajkai, ahogy engem bámul, majd biccent egyet felém és megy vissza a dolgára, nyugtot hagyva számomra. Egyszerűen képtelen vagyok megunni...
Ahogy az iroda felé haladok tömegen át, gondolataim minden lépéssel egyre közelebb visznek a probléma gócpontjához. Arcomról lassan lehervad a mosoly, tekintetem komollyá válik, ahogy a lehetőségeket latolgatom. Futó pillantást vetek csak Lórántra, ahogy elhaladok mellette, elmém végigcirógatja az övét és szemem sarkából még látom, ahogy megborzong. Nem kérdez semmit, nem állít meg, még csak utánam se pillant, mikor végre elérem az irodát és határozott léptekkel haladok keresztül a küszöbön. Hátam mögött némán csukódik a tömör faajtó, tökéletes némaságba zárva kettőnket.
Egy pillanat erejéig viszonozom mosolyát, majd lépek az ablakon túli fény áztatta mező elé. Tekintetem lehunyom egy pillanatra, szinte érzem, ahogy az aranyszőke hajszálaimat is táncot lejt a szellő... véleményem szerint már nem sokáig.
- Blake nagyobb kutya, mint gondoltuk - kezdek bele kertelés nélkül. Karjaimat mellkasom előtt fonom össze, fejem kissé előre biccentem, ahogy már az este folyamán annyiszor megtettem, újra felidézzem magamban Ilian kétségbeesett arcát és rémült szavait. - Ilian lebukott. Nem csak piti bájitalokkal és drogokkal üzletel, elég erősen benne van a keze a fegyverkereskedelemben is. Iliant az egyik raktáruk előtt meszelték le... - mondom szárazon a tényeket, hogy végül oldalt lépjek és végre Alfira emeljem tekintetem.
- Ügyesen elrendezte, nem hozta magára feleslegesen a figyelmet és nem tudták meg, hogy kinek dolgozik... - de... de mégis aggódom és ez tökéletesen kiolvasható a tekintetemből. Nem akartam közel engedni magamhoz, mégis kötelességemnek éreztem, hogy felkaroljam... mi van, ha a segítségem egy olyan útra terelte, ahonnan nincs visszaút?
Utoljára módosította:Demeter Janka, 2020. november 29. 17:31 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ardai Tánya
INAKTÍV


Örök főnix
offline
RPG hsz: 321
Összes hsz: 1300
Írta: 2020. november 9. 18:09 | Link

Alfred
Saint kocsma


Igazság szerint nehezen hittem el, hogy egy olyan férfi, mint amilyen Alfred, nehezen talál magának párt. Még ha csak egy estés dolgokról is van szó. Hiszen a csávó egy kiköpött James Bond, már csak az akció hiányzik. De ha eléggé az ujjaim köré tudom csavarni, akkor reményeim szerint azt se kell majd hiányolnom a mai estében.
Megértően mosolyogtam a férfira. Nekem is folyton csak a kölykök voltak, hol ebben, hol abban az iskolában. Lehet ezért volt az utolsó két kapcsolatom tanár. - Elég rossz, igen - nevettem el magam édeskésen. - De tudod, az a szép ebben az estében, hogy velem vagy, és végre nem kell a munkával foglalkoznod. Hiszen az a másik két ember elintézi helyetted, nem? - kérdeztem, utalva a kis közjátékra a találkozásunkat követően. Megemeltem borospoharamat, és aprót kortyoltam belőle. Az újabb adag alkoholtól csak még inkább megbátorodtam.
Kezemet a férfi felém eső combjára csúsztattam. - Akkor ha ilyen keveset vagy női társaságban, mi lenne, ha kettesben folytatnánk. Mondjuk... elmehetnénk sétálni egyet - vontam meg a vállamat egyszerűen. Fogalmam sem volt róla, hogy mit akarok aznap este, csakhogy belefáradtam az ücsörgésbe. Hogy azt akarom érezni, hogy igazi hölgy vagyok, és valamiért ezt úgy éreztem Alfred képes lesz biztosítani nekem. Meg amúgy is, zavart, hogy minden lépését és mozdulatát figyeli a pincér, még ha csak félelemből is.
- A város fényei ilyenkor nagyon szépek - ajánlottam fel alternatív tervként, rámosolyogva, kezemmel kicsit simítva a puha anyagon. Hogy mennyire volt jó ötlet sétálni menni? Valószínűleg semennyire. Főleg nem egy ismeretlennel. De tudtam, hogy ha mégis baj lenne, meg tudom védeni magam.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

K  E  R
|2016 tavasz legszimpatikusabb újonca|2017 Legszebb neve (Szombat Annával)|2017 Legszebb főnixlány|2021 Év tanára|2021 Év HVH-ja|20
Alfred Nathan Declaire
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 83
Összes hsz: 103
Írta: 2020. november 10. 12:59 | Link

D E M E T E R  J A N K A aka “P I C A V E”
“I'll standing behind you
When you fighting to the World”

Budapest, Saint bár, look into my eyes

Az aggodalom mindennapos érzelem egy ember életében. Olykor olyan helyzetekben bukkan fel, amikor indokolt is, máskor a leglehetetlenebb szituációkban üti fel a fejét, mikor agyunk űz velünk csúnya játékot és ülteti el bennünk a gondolatokat, amikért - szerintünk - megéri aggódni. Hogy Picave most melyiket éli át, ahogy ellöki magát a pulttól? Remek kérdés. Az aggodalommal járó kellemetlen érzés, noha még nem ütötte fel fejét, de pillanatok kérdése és tudom, hogy felbukkan, hiszen bármennyire gyengeségnek is tartom, én is ember vagyok, így az aggodalom nálam is fellelhető érzelem. Ritkán bukkan fel, de akkor olyan elemi erővel, mintha csak erre a pillanatra várt volna évek óta, hogy végre megmutathassa, ő mennyivel fájdalmasabb érzelem, mint az összes többi. Már akinek.
Kékjeim fürkészik a könyvek hadát, amikből választanom kellene, amikor Janka megszólal. Szemöldököm rebben meg azonnal, jobb kezem mutatóujja ráng meg a könyv gerincén, ahogy megáll ott, mert képtelen vagyok tovább vinni onnan. Mint gondoltuk. Akarod mondani, Picave, mint gondoltad? Mutatóujjammal kocogtatom meg a könyvet, kékjeimet vezetem rá, majd el sem olvasva a címét kapom le a polcról és fordulok az asztalom felé. Nem vágok közbe, amíg beszél, türelmesen és nyugodt mosollyal hallgatom szavait, közben tekintetemet is lehunyom. Aprót bólintok, amíg a végére ér.
- Szóval lebukott - ismétlem meg a nyilvánvalót, miközben kinyitom kékjeimet és Jankára emelem azokat. - Tisztelj meg annyira, hogy magadat mutatod, amikor velem beszélsz - mégis hogy jutottunk el idáig? Elhiszem, hogy kellemetlen, hogy szégyelli magát, mégis remélni mertem csupán, hogy engem megtisztel azzal, főleg, ha ilyen információkat közöl, hogy saját arcát mutatja nekem. Vajon ellenem vagy maga ellen védekezik ezzel? Mégis miért lenne szüksége erre, amikor immár csak én állok előtte az irodában, amit az otthonának érezhet? Lehunyt szemekkel szusszanok egyet, ahogy hátradőlök székemen, összekulcsolt ujjaimat pihentetem a nemrég leszedett könyvön.
- Oldjátok meg - hangom sokkal nyugodtabban cseng, mint amit belül érzek, mert ez hatalmas hiba. Ha lebukott, az engem is veszélybe sodorhat, és tudom, lesz még böjtje. Mert ilyen könnyen senki nem úszhat meg egy lebukást. - A te neveddel az én nevem is együtt jár, Janka, és nagyon nem örülnék annak, ha ezen csorba esne. Kapd össze a gyereket és hozzátok helyre, amit elrontott - oldalra sem kell pillantanom, hogy tudjam, a hamis ablakban lévő mező felett gyülekeznek a felhők, a szél erősödik minduntalan, míg ki nem csavarja a mélyre gyökerezett fákat, vagy amíg a sötétség nem fogja uralni az egészet.
Utoljára módosította:Alfred Nathan Declaire, 2020. november 10. 19:08 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Alfred Nathan Declaire
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 83
Összes hsz: 103
Írta: 2020. november 10. 20:11 | Link

A R D A I  T Á N Y A
“Through the highs and the lows,
we'll be always”

Budapest, Saint bár, look at me

Szeretném tudni, hogy azért kapaszkodott botor módon éppen belém, mert ennek így kellett történnie. Hogy a sorsunk kovácsai mi vagyunk-e, vagy elrendeltetett sorssal rendelkezik mindenki, most mit sem számít, amikor rám pillantott fel kissé csillogó, már-már alkoholtól túlfűtött tekintetével. A tekintettel, ami azonnal felébresztette a bennem lappangó sötétséget, hogy a magaménak tudhassam, ahogy a mosolyt és a nevetést is, amit nekem intéz.
- Éppen azért bíztam rájuk, hogy véletlen se szalasszalak el, szóval nagyon ajánlom nekik, hogy megoldják - ámbár kétségem sincs afelől, hogy tökéletes eredményekkel fognak visszatérni hozzám, azonban most, ebben a pillanatban csak azt látom és érzem, ahogy a nő keze csúszik combomra. Széles mosoly terül el arcomon, ahogy kékjeim először a vékony, nőies ujjakra esnek, majd visszavezetem őket arcára. Szemöldököm rebben meg az ajánlaton, ujjaimat csúsztatom combomon pihenő ujjaira, hogy azokat ajkaimhoz emeljem, majd azokra leheljem szavaimat.
- Veled mindenhova - sandítok fel rá ujjai mögül, majd mielőtt regálhatna kulcsolom össze sajátjaimmal. Szabad kezemmel kortyolok még egy aprót poharamból, majd a pincér felé fordulva adom le a rendelést, így Tányának van ideje meginni a poharában lévő ital maradékát. Amint a bor a pultra kerül, szinte már kedvesen mosolyodom el a fiatal fiú felé, akit nemrég vettem fel. Apró mosollyal ajkain biccent egyet, ámbár tekintetében a félelem még meg-megcsillan. Fejemet fordítom a nő felé. - Indulhatunk? - a kérdéssel párhuzamosan nyúlok szabad kezemmel a bor, és a mellette lévő két üres pohár felé, hogy azokat biztonságosan szorítsam ujjaim közé, miközben várakozással teli tekintetemet emelem Tányára. Ha a város fényei ilyenkor szépek, hatalmas hiba lenne tőlem, ha kihagynám az alkalmat, hogy megnézhessem. Vele. Csak vele. Mert az enyém. Igenleges válasz esetén segítem le a székről, majd indulok el könnyed léptekkel kifelé a bárból. A hűvös levegő azonnal megcsapja arcomat, oldalra sandítok csupán Tányára, miközben ugyanolyan nyugodt léptekkel haladok előrefelé.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Yezebel
Speciális karakter, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 187
Összes hsz: 305
Írta: 2020. november 19. 23:17 | Link

Nairobi

- Látom a kultúra embere vagy te is.. - dől hátra elégedetten ültében és szélesen elvigyorodik. Még emberi alakjában, pontosabban Maeve-ként is, mintha a szemfogai kicsit bestiálisabbak lennének. Na nem annyira hosszúak, mint a vámpíroké, még csak nem is természetfelettien valószerűtlen. Ezt szokták "farkasvigyornak" hívni írói berkekben.
- Tudtad, hogy a muglik alkohollal játékot játszanak, miközben nézik? Isznak, ahányszor csak káromkodik valaki. Merész vállalkozás ez enyhítő bájital nélkül. - A varázslóknak jellemzően van valami kis kreatív megoldásuk, bájitaluk az ilyen esetekre, így nem kötnek ki állandóan az ispotályban túladagolással. Milyen valószínűtlenül könnyű lehet az ő életük a varázstalanok szemében! Már ha azt hinnék, létezik.
- Kár, hogy rondán öregedett. De nem mondom, hogy nem csavartam volna köré a farkam, ha van alkalmam vele találkozni. De akkoriban már elfoglaltságaim voltak. - Könyékig túr a papírcsomagolásban és előszed egy maréknyi félszegen belehajigált szalvétát, amiből egyet lehámoz a többiről és megtörli vele a szája szélét. Az előbbi kis közjáték láthatóan teljesen természetes volt számára, hát néha egy-egy nyalintás igazán belefér, nem igaz? Mégsem olvadnak el, mint a fagylalt.
- Ki kell próbálnom. Ha itt végeztünk, visszafelé bemegyünk egy éjjel-nappaliba és veszünk egy babát. - Hihetetlen szürreálisan hangzik ez a szájából, a kerek, színes keretű napszemüveggel a fején, a drága prémmel a válla körül, az autóval maguk alatt, Burger Kinggel az ölében. Mint valami zsürreális Dali festmény a modern korban, amit vérrel szignóztak az alsó sarokban.
Apropó vér és szignó.
- Nem számítok sokra. De ha ki akarjuk találni, mit kezdjünk a helyzettel, ez egy jó kiinduló pont lesz. - A hangja ezen a ponton színtelenül cseng, nehéz lenne megállapítani, hogy mi rejtőzik mögötte. Aggodalom? Düh? Kétely? Nyugalom? Szórakozottság? Akármelyik lehet, mert kívülről egyetlen markáns érzelmi benyomás sem tükröződik. Ujjai közé csippent egy sültkrumplit és leharapja a felét.
- Megkedveltem a fiút, nem örülnék neki, ha a főnöktől drasztikusabb utasítások érkeznének a helyzet kezelésére. - És bár lehet, hogy vele már nem áll szerződésben az Ifrit, de a Mester kapcsán, és már csak egyfajta beivódott lojalitás végett is, nem kérdés, hogy megtagadná-e a parancsot vagy sem.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ardai Tánya
INAKTÍV


Örök főnix
offline
RPG hsz: 321
Összes hsz: 1300
Írta: 2020. november 20. 14:18 | Link

Alfred
Saint kocsma, meg kicsit már azon kívül


Imádtam minden egyes kis rezdülését, egyszerűen elvarázsolt. Már nem is sajnáltam, hogy az a másik férfi nem bukkant fel, mert az ott, ami alakult, valami sokkal jobb volt. Még akkor is, ha nem lesz örök életű. Apró, kicsi praktikákat vetettem be, éreztetve a férfival, hogy nem csak számára olyan édes ez az egymásra találás. Emellett azonban meghagytam neki, hogy ő legyen a férfi, és elvarázsolhasson a hatalmával és egyedi ötleteivel.
Alulról felpillantva néztem piruló arcokkal rá, ahogy azokkal a tökéletes ajkaival csókot lehelt bőrömre. Azonnal egy jóleső libabőr futott végig a testemben. Néztem összekulcsolódó ujjainkat, mosolyogtam, mert éreztem, hogy ez valamit felvezet, és nagyon reméltem, hogy az olyasmi lesz, melyre mind a ketten ugyanannyira vágyunk.
Kiittam a poharat, és érdeklődve figyelem ténykedését. Már így is eléggé zsibongott a fejem, de még több italt készített nekünk össze. Biztos voltam benne, hogy le akar itatni. És én csúnyán engedtem is neki. Hiszen ennél kevesebb alkohollal a véremben is igent mondanék Alfrédnek majdnem mindenre. Hiszen csak nézzen rá az ember.
– Persze – mosolyogtam, és segítségnyújtását elfogadva huppantam le a székről. Intettem még egyet a pultosnak, hiszen mi azért elég jó haverok lettünk ilyen rövid idő alatt is, és már ki is léptünk a bár ajtaján.
Meglepetésként ért az a hideg szél, amelyet még pár órával ezelőtt egyáltalán nem éreztem. – Lehet a séta mégsem volt életem ötlete – jegyeztem meg, ahogy oldalasan Alfredra sandítottam. – De kárpótollak, ígérem – mosolygott a lány, és megragadva a férfi szabad kezét elkezdte vezetni. Pontosan tudta, hova kell most menniük. Ugyanis csak egyetlen hely volt Pesten, amiről tudta, hogy ketten lehetnek, és még a fényeket is látják.

Utoljára módosította:Ardai Tánya, 2020. november 20. 14:20 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

K  E  R
|2016 tavasz legszimpatikusabb újonca|2017 Legszebb neve (Szombat Annával)|2017 Legszebb főnixlány|2021 Év tanára|2021 Év HVH-ja|20
Alfred Nathan Declaire
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 83
Összes hsz: 103
Írta: 2020. november 22. 19:24 | Link

A R D A I  T Á N Y A
“Through the highs and the lows,
we'll be always”

Budapest, Saint bár, look at me

A bennem tomboló sötétség ellenére tartom magam a talajon, mert tudom, hogyha most engedek neki utat, akkor nincs esélyem visszatérni. Embert próbáló harc ez bennem, aminek normális esetben szó nélkül engednék, hogy tegyen azt, amit akar, most mégis küzdök éppen azért, hogy én tehessem meg azt, amit szeretnék. És őt szeretném. Minden porcikáját magaménak akarom tudni, ahogy bőrének illata kúszik be orromba, miközben lágy csókot lehelek kezére, ahogy rám pillant pirospozsgás arcával. Olyan elesett és ártatlan, szinte már szánalomra méltó, akit mindenképpen meg kell óvnom, és ha szükséges, akkor saját magamtól is. Biztos vagyok abban, hogy elsősorban kell saját magamtól megóvnom, hogy továbbra is ártatlan lehessen. Miért teszi ezt velem?
Elnézően mosolyogva pillantok le rá, összekulcsolt ujjainkat szedem szét, majd fél kézzel gombolom ki zakómat, hogy könnyed mozdulattal teríthessem azt hátára. - Nem bocsátanám meg magamnak, ha megfáznál - igazgatom meg a ráterített ruhadarabot, majd megemelkedett szemöldökkel, de töretlen mosolyogva követem szó nélkül, ahogy elkezd húzni. Nem tudom mi a terv, nem tudom mi járhat a fejében, hiszen megtiltottam mindegyiknek, hogy gondolatai között vájkáljanak, hiszen láthatóan veszélytelen rám, mégis most azt kívánom bárcsak beleláthatnék én magam. Láthatatlan rázom meg fejemet a gondolatra, felső ajkamat húzom fel, és nem érem fel ésszel mégis mit gondolok? A saját szabályaimat szegem meg, hogy neki jó legyen. Ilyen lenne a bennem tomboló sötétség mérhetetlen birtoklási vágya? Hogy lehetnék képes egyszerű halandóként ellenállni neki?
- Eszed ágában sincs elmondani hova megyünk, igaz? - kitartóan követem, ajkaimon tűnik fel a szemtelen mosoly, ahogy kékjeimet vezetem arcáról vissza az útra, abban reménykedve, hogy valami támpont alapján legalább sejtésem lehet arról, mégis merre tartunk. De nincs, és abban sem vagyok biztos, hogyha elém raknák, megragadnám, mert kellemes melegséggel tölti meg a szívemet az, hogy az ismeretlen felé tartok egy ismeretlennel. Egy olyan helyre, ahol nincsenek kötöttségeim, egy olyan személlyel, akinek nem tartozok semmivel.
Lehetek én is átlagos.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Demeter Janka
INAKTÍV


Szarka | A vastrón tollas úrnője
offline
RPG hsz: 19
Összes hsz: 327
Írta: 2020. november 23. 18:00 | Link


Saint bár | ¤¤


Tekintetem a mozdulatlan, kopár fára függesztem az ablakon túl, mégsem látom azt. Ilian kétségbeesett arca minduntalan előtérbe kerül, bármennyire is próbálom kiverni a fejemből, csupán egy kósza pillanatra is. Hallom a hangját, látom a félelmet csillanni a szemében, ahogy arcom egyre elsötétül minden egyes elsuttogott szónál. Már akkor tucatnyi lehetőség futott át agyamon, próbáltam akkor és ott megoldani a felmerült problémát, kihagyni Alfit a történetből, amit én vállaltam magamra, nem ő. Most mégis itt vagyok, a legbiztonságosabb közegben, amit akár még sajátomnak is nevezhetnék és arra várok, hogy akarata lesújtson rám, hisz… megérdemlem. Hiába vázoltam fel terveimet előtte, még mielőtt elküldtem volna Iliant, hiába kértem ki a véleményét, végül én hoztam meg egymás után a döntéseket és kergettem magunkat oda, ahol most állunk. Talán, ha jobban utána járok én magam, megelőzhető lett volna a probléma. Ha én magam mentem volna Ilian helyett, az én képességeimmel, akkor nem sodortam volna veszélybe sem őt, sem Alfi nevét az enyém által. Mert általa nekem is nevem lett. Egy név, amire sosem vágytam, mégis úgy fogadtam tőle, mint a legbecsesebb ajándékot, amit csak kaphattam volna. Én pedig ezzel hálálom meg...
Szemeim akaratlan csukódnak le, ahogy a szobában élesen csattan a konklúzió. Aprót biccentek csupán, de képtelen vagyok szavakat kipréselni magamból, holott arcom kifejezéstelenül tükröződik az ablak üvegében. Nem engedem, hogy gyengének lásson, se ő, sem senki más. Mégis…
Mégis, ahogy felkapom fejemet és tekintetünk találkozik, nem láthat mást, csak döbbenetet és pillanatnyi kétségbeesést. Szemeim a kezeimre siklanak, mintha most ismerkednék a saját testemmel. Homlokomat gondterhelt ráncok barázdálják, ahogy lehunyom a zöldeket és keresni kezdem önmagam. Ujjaim meg-megrándulnak, állkapcsom megfeszül, ahogy egyre kétségbeesetten kutatok, de képtelen vagyok megragadni a valóságot. Lélegzetvételeim szinte észrevétlenül lesznek egyre szaporábbak, ahogy próbálok úrrá lenni türelmetlenségemen és a kétségbeesésemen, amit imént tökéletesen láthatott bennem Alfi is. Gondolataim csaponganak, képtelen vagyok koncentrálni… hosszú percek telnek el néma küzdelemben, mire nehezen ugyan, de képes vagyok megnyerni a csatát. Ahogy aranyba forduló kékjeimet kinyitom, az ablaküvegben már nem látok mást, csak saját napbarnította bőröm és sötétbarna hajam. Sikerült…
- Tudom - fáradt hangom halkan hömpölyög Alfi felé, ahogy felé fordulok ismét. - Sosem látta a valódi arcom, csakis annak ismer engem, aki a telepen voltam. Sosem kockáztatnék ekkorát. És már intézkedtem az ügyben - minden szavam igaz, de akkor miért érzem azt, hogy csak részben az? Kegyetlenség beismerni, de kénytelen vagyok rá; félek. Talán magamat is, de leginkább Iliant. Az évek, amiket korábban együtt töltöttünk, az emlékek hada olyan érzelmeket csikart ki belőlem, ami elgyengít. Meg akarom menteni a fiút, hogy általa magamat is képes legyek megmenteni. Képes lehetsz ezt megérteni, Alfi? Ahogy visszapillantok az ablakon túli világra, már tudom a választ a fel nem tett kérdésemre.
Utoljára módosította:Demeter Janka, 2020. november 29. 17:31 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2020. november 26. 15:49 | Link

Éjféli Veréna - ELME
Dr. Szakács Veronika



Dr. Szakács Veronika az a fajta nő, aki szereti rendben tudni az életét. Rendezett családi háttér, két gyermek, két év korkülönbséggel, egy férj, aki magas beosztása révén többet keres nála. A gondok nála a küszöb két oldalán helyezkednek el. Kívül marad minden, ami a családdal van összefüggésben, belül pedig a munkája. Olykor, ha fáradt, áll a küszöbön néhány percet, hátát az ajtófélfának vetve, és ilyenkor megengedi magának, hogy ne gondoljon semmire. Ezek a percek azok, melyeket én-időnek könyvel el. Ilyenkor feltöltődik, létezik, de nem él. Újrakezdi abban a pillanatban, ahogy érzi, elég időt szánt arra, hogy a semmiben legyen.
Mint mindig, most is, gondosan előkészíti az irodát, mely a hely legbarátságosabb pontja. Nincs benne semmi steril, szívesen játszik a pasztell színekkel, különösen a bézs és a barna árnyalataival. A vidámságot a türkiz, mint ellenpólus adja, vidám, energikus, de nem zavaró szín, hasonlatos hozzá a nő szeme is. Nem szereti a pirosat, sem a sárgát ilyen helyszínen, mert túl hivalkodó, túl frusztráló. A zölddel is sokáig kísérletezett, de végül hamar belefáradt az árnyalatok és a hangulat összeférhetetlenségében. Maradt a türkiz, amivel nem lehet mellélőni.
A kanapé és a fotel egy mélyebb árnyalatban játszik, míg a finoman odaterített vékony pléd és a díszpárnák inkább a barnában jeleskednek. A mintájuk természetesen szintén a kék ezen ritka, de szép tónusát képviselik. Szereti a színekkel való játékot, olyan, mintha egy régi gyermekkori vágy, a lakberendezés is teret kapott volna életében. Azonban nem lett volna elég, sokkal jobban szereti a hivatását holmi hobbimunka helyett.
Öltözete a helyhez illeszkedik, világosbézs egyberészes, szigorúan térd alá érő, rövidujjú, V nyakú ruha, apró kék virágokkal, és színben illeszkedő, hosszított, láthatóan egy-két számmal nagyobb kötött kardigán. Kikészíti a teához a csészéket, filtereket hat ízben, mézet, citromot, tejet, cukrot. Vizet forral és kancsóba tölt. Tollakat és jegyzetfüzetet helyez a széles karfára. Amíg a hölgy meg nem érkezik, az asztalánál ül, és a korábbi feljegyzéseket futja át. Nem egy könnyű esetről van szó.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Éjféli Veréna
INAKTÍV


Phoenix
offline
RPG hsz: 211
Összes hsz: 268
Írta: 2020. november 27. 08:40 | Link

Dr. Szakács Veronika


Megkaptam a büntetésemet. Nem börtönben kell raboskodnom, hanem az elmegyógyintézetben. Jobb-e ez, vagy sem? Nem tudom. Talán igen. Annyiból biztosan, hogy itt sok a fény és erősebbek a színek. A tárgyaláson, ami megjegyzem egészen eseménytelenül zajlott, megállapítást nyert, hogy bár nem vagyok őrült - persze ezt szakszavakkal fogalmazták meg - mégis be fognak zárni, mert amit tettem, azért meg kell fizetnem. Megöltem a férjem. Elvettem egy életet. Ilián vallomása és a naplóm bemutatása segített és bizonyította, hogy Károly sem volt ártatlan. Éppen ez a tény volt az enyhítő körülmény. Emiatt nem a rácsok mögött töltöm napjaimat és emiatt élhet bennem a remény, hogy hamarosan visszatérhetek és élhetek tovább egy békés és csendes életet. Ezt a célt szolgálják a terápiás beszélgetések. Legalábbis ezt mondták. Ezekből fogják tudni, hogy képes leszek-e visszailleszkedni a társadalomban, valamint, hogy nincsenek-e erőszakos hajlamaim. Nincsenek. Ezt ki merem jelenteni, csak a baj az, hogy ezt pont nekem senki az ég egy adta világon nem hinné el. Papír nélkül semmiképp. Lehet, hogy még azzal sem, de ez maradjon a jövő titka.
 Eddigi napjaimat olvasgatással töltöttem és szobámban énekelgettem, hogy a hangom ne menjen teljesen tönkre. Mindezt természetesen piano tettem, hogy senkit se zavarjak. Nem szerettem volna bajt okozni. Méltósággal igyekszem viselni tettem következményét. Egy dolog rossz, hogy nem főzhetek. Nem azt mondom, hogy nincs jó koszt, de a saját magam által készített ételeket sokkal jobban szeretem. Ízesebbek és változatosabbak volnának, ha magamnak csinálhatnám őket. Itt sok a főzelék és az egészséges étel, ami az én ízlésemnek nem elég intenzív. Persze nem egy hotelben nyaralok épp, szóval csendben maradok és mindent megeszek, amit elém tesznek. A véleményemet pedig megtartom magamnak.
 Az ítélet meghozatala, egyúttal az ide való bekerülésem óta senki sem jött el hozzám. Nem érdeklődtek utánam. A Bagolykőből is csak egy levelet kaptam, melyben udvarias hangnemben közölték, hogy tekintettel jogi és erkölcsi státuszomra, megfosztanak eddig betöltött munkakörömtől, melyet sajnos, esetleges visszatérésem után sem áll módjukban visszaadni. Megköszönték a kiváló munkámat és minden jót kívántak. Nagyon elkeseredtem akkor, de ma már úgy gondolom, hogy igazuk van. Nem lenne nyugtom ott az iskolában. A csendes életnek az a hely nem záloga. Így eltettem a levelet és hálás szívvel gondolok vissza az Igazgató titkárnőjeként eltöltött hónapokra. Ami viszont a legjobban fáj az, az, hogy Ilián sem jött el meglátogatni. Be kell vallanom, hogy hiányzik. Ő volt az első ember, ráadásul férfi, akiben újra bízni tudtam. Biztosan sok a dolga. Megértem. Nekem is van épp elég. Csak azok mentális és nem fizikai természetűek.
 Ma is egy ilyen munkát kell elvégeznem. Egy újabb elbeszélgetésre tartok, egy ápoló kíséretében, aki csak csendes gólemként sétál mellettem. Egészen az ajtóig eljön velem, amin ő kopog be helyettem. Az intézet által adott fehér pulóvert és nadrágot viselem, vörös hajam kiengedve terül szét hátamon, arcom kifejezéstelen, de kék szemeim annál beszédesebbek. Szomorúság csillog bennük és az a mérhetetlen magány, amit érzek. Amennyiben megkapom az engedélyt a belépésre, őröm kitárja előttem az ajtót, melyen belépve be is csukja mögöttem azt. - Jó napot Doktornő! - köszönök érthetően és tisztán ejtve ki a szavakat, miközben egyenesen tartással, karjaimat testem mellé zárva állok meg és várom, hogy megkapjam a hölgytől az utasítást, hogy mit tegyek. Tekintetemet közben - mint mindig amikor ide jövök - körbejáratom a barátságos kisugárzású helyiségen. Szeretem a színeit és a hangulatát. Nem olyan, mint azok a patika tiszta szobák, amikben a legtöbb foglalkozást tartják. Itt otthonosan érezheti magát az ember. Gondolom ez is a cél. Könnyebb nekem is megnyílnom egy ilyen támogató környezetben.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2020. november 27. 17:20 | Link

Éjféli Veréna


Elmondhatatlanul sok szörnyűség van a világban. Sokszor olyan mélységek, melyekre az ember gondolni is képtelen, mivel olyan lélekkel született, mely képtelen befogadni a borzalmakat. Veronika, bár gyengének tűnik, mint a harmat, gyengédnek, mint egy puha takaró, mégis erős asszony, olyan, aki vizuálisan látja maga előtt a rémeket. Hajszál híján nyomozó lett, helyszínelő, aki vallomások alapján rekonstruálja a helyszíneket és ezáltal fedez fel ellentmondásokat. Majdnem a helyszínelést választotta, a szülei azonban féltették tőle, így lett végül pszichológus.
Sokan azt hiszik, hogy ez nem más, mintcsak egy alibi szakma, ugyanakkor ez hatalmas tévedés. Sokkal több annál. Emberek életét befolyásoló minden kérdés. Elég egy rossz szó, és másnap az, aki megoldást vár, holtan esik össze, önnön keze által. Veronika szerint nincs olyan, hogy alibi szakma, szerinte mindenki egyaránt fontos, hiszen így működik jól a világ. Halvány mosollyal az arcán, maga elé tekintve állapítja meg, hogy a kukásokat és a szobalányokat vagy takarítónőket szereti a legjobban. Miattuk nem lepte még el az emberiséget a mocsok. Ebbe az idültségbe érkezik a kopogást, és ad engedélyt a belépésre. Nem éri váratlanul az érkező, elvégre időpontra érkezik. Szokás szerint pontosan. Kiváló.
- Üdvözlöm, kérem, foglaljon helyet.
Mutat a már jól megszokott kanapéra, miközben ujjai közé veszi, majd a nyakába akasztja, mélykék, szinte fekete keretes szemüvegét. Mostanra a munkához, a kötéshez muszáj viselnie, illetve akkor is szokta, amikor receptjei között bogarászik. Felkelve lelapítja a szoknyáját, közelebb lép, és helyet foglal a fotelben, bokáit fonja keresztbe, a jegyzetfüzetet ölébe fekteti.
- Teát?
A maga részéről iszik, egy kellemes gyömbéres-narancsos átmelengetőt, a mostani idő, az itteni hely, megkövetelik, hogy extra melegséget juttasson a szervezetébe. Amennyiben a hölgy is kér, neki is készül, bármely ízből, amit megkíván. Jegyzetfüzetét a megfelelő üres oldalon kinyitva, felhelyezi orrára a szemüveget, aztán felpillant a nőre.
- Hogyan telt a hétvégéje?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Ardai Tánya
INAKTÍV


Örök főnix
offline
RPG hsz: 321
Összes hsz: 1300
Írta: 2020. november 29. 11:22 | Link

Alfred
Egy hely, ahol senki nem járt


A hideg csípős levegő szinte azonnal libabőrössé tette csupasz karjaimat. Mosolyogva, kissé talán meg is hatódva fogadtam el a vállamra terített zakót. Megigazgattam, hogy biztos ne essen le, aztán egyik kezemmel összehúztam elől. Közelebb hajoltam Alfredhez, és egy csókot leheltem orcájára, hogy ezzel megköszönjem a gesztust. Ujjainkat összefűztem. Az elhatározás már meggyőződéssel élt bennem.
Nem tudtam, mire kell majd számítanunk, ha odaérünk. Már jó pár éve nem voltam a kis lakásban, csak arra emlékeztem milyen volt, mikor még gyakran jártunk a helyre. Egy pillanatig elgondolkodtam a kérdésén.
- Annyit elárulok, hogy azon a helyen van fűtés. És kilátás
- mosolyodtam el huncut vigyorral. - De ne aggódj, mindjárt ott is vagyunk - nyugtattam.
Egy átlagos kinézetű társasház bejáratánál álltam meg. Elengedtem Alfred kezét, és a kaputelefonhoz léptem. Gyorsan ütöttem be a kódot, hiszen nem volt nehéz. Az én, illetve Kolos születési dátumából lett összeeszkábálva.
- Gyere - nyitottam ki az ajtót, majd beléptem a liftbe. Benyomtam a kilences számot. Amint nyílt az ajtó, gyorsan a 25-ös számhoz léptem, és elsuttogva egy alohomorát tártam ki az ajtót. Ki tudja mennyire mugli Alfred, inkább nem akartam lebuktatni magam előtte.
Ahogy a retesz engedett, láthatóvá vált a sötét lakás. Éppen csak az ablakokból szűrődött csak be valami fény, más nem nagyon volt.
- A nagyszüleimé volt a lakás, de már évek óta nem használja senki
- magyaráztam, és egy tincset a fülem mögé túrtam közben. - Megmutatom miért hoztalak fel - fogtam meg újra a férfi kezét és a folyosón keresztül egy nagyobb szobába vezettem. Annak szemközti fala viszont csupa üveg volt. Csodálatos látványt nyújtva szinte az egész városra.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

K  E  R
|2016 tavasz legszimpatikusabb újonca|2017 Legszebb neve (Szombat Annával)|2017 Legszebb főnixlány|2021 Év tanára|2021 Év HVH-ja|20
Éjféli Veréna
INAKTÍV


Phoenix
offline
RPG hsz: 211
Összes hsz: 268
Írta: 2020. november 30. 13:18 | Link

Dr. Szakács Veronika


Odasétálok a kanapéhoz és leülök, lábaimat egymásmellé zárva, kezeimet ölemben pihentetve. Sokféleképp tudnék elhelyezkedni, hiszen voltam reszketeg néni, fiatal fiú és még annyi más korú és küllemű ember bujkálásom ideje alatt, de Veréna csak azóta lehetek, amióta leszálltam a vonatról Bogolyfalván. Tudtam, hogy minden megváltozik és véget ér kálváriám, vagy így vagy úgy. Megérzésem helyesnek bizonyult. Károly többé nem üldöz már, csak az emlékeimben és az álmaimban. Mindig kísérteni fog az az éjszaka. Ez az én igazi büntetésem. - Köszönöm, kérek - biccentek udvariasan és halványan elmosolyodok, majd átveszem a lágy párával gőzölögve illatozó, áfonyás-joghurtos ízű teát, hogy ujjaimat a bögrére zárva melegítsem kezemet. Kicsit fázom, pedig tudom nincs hideg idebenn. Ez csak a tudatalattim hűs érzete. Mióta megérkeztem ezt érzem az intézet falai között. Visszavágyom a városba, a megszokott környezetembe és a lakásba, ahol eddig a legtöbb időt töltöttem. Hiányzik a csend, a nyugalom és hiába is tagadnám, a munkám. Szerettem rendet tenni az iratok között. Használni végre másra is a logikai érzékemet és a szervezőkészségemet, mint, hogy hol és kinek az alakját magamra öltve húzódom meg a következő hetekben. - Sokat olvastam. Találtam egy régi receptkönyvet, ami tele van karácsonyi ételekkel. Érdekes volt és sokat tanultam - válaszolok őszintén és belekortyolok, kis fújás után a bögrémbe - Emellett az éneklést is gyakoroltam egy kicsit, hogy a hangom ne mélyüljön - mondom a legtermészetesebb hangon, hiszen a szívemben mindig ott volt a zene. Égszínkék szemeim pedig csillogni kezdenek, ahogy erre a két dologra, azaz a zenére és a főzésre gondolok. Talán a kaszinóba visszafogadnak, vagy talán keresek egy konyhalány munkát és visszailleszkedem a régi közegembe, a konyhába. Kell a motiváció. Nem adhatom fel és veszhetek el a saját magam által okozott tragédiám árnyékában. Szeretnék egy második esélyt, ha már Ilián szavaival élve "Szabad vagyok" újra.
Utoljára módosította:Éjféli Veréna, 2020. december 5. 12:14 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Alfred Nathan Declaire
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 83
Összes hsz: 103
Írta: 2020. december 2. 20:53 | Link

D E M E T E R  J A N K A aka “P I C A V E”
“I'll standing behind you
When you fighting to the World”

Budapest, Saint bár, look into my eyes

A mellkasomat szorító érzés, normális esetben, még félelemnek is lehetne mondható, vagy akár, ha egy átlagos embert veszünk alapul, még valamiféle pozitív érzelemnek is helyet adhatna. De nem teszi. A hamis ablakban tomboló vihar, amely egyik pillanatról a másikra ütötte fel fejét az információk okán, amiket soha életemben nem akarnék hallani, csak jobban és jobban erősödik, míg a színtiszta sötétség nem fogja uralni az egészet. Immár szemet megerőltető az is, hogy legalább a fák sziluettje kivehető legyen az eddig oly’ békésnek tűnő képen. Pillanatok. Mindössze pillanatok kellettek, hogy a lelkemet megszálló, szinte már folytonos nyugalom úgy tűnjön el, ahogy Janka kis védence fog, ha még egy ilyen hibát elkövet. Aggodalmam csitul fokozatosan, helyét a sötétség veszi át, mintha ennél természetesebb nem is történhetne. Megrémiszt a lebukás veszélye.
Apró bólintására ráng meg ujjam a könyvön. A legnagyobb türelmet statuálom Jankával most is, mint ahogy eddigi együtt töltött napjaink bármelyikén. Kiváltságos helyzetben van, szinte már feltétlen bizalmamat élvezheti, mégis az ártatlanság mintapéldányának arcával áll elém, amit még tőle sem tűrhetek. Felső ajkam húzom fel, ahogy látom rajta a próbálkozást, mutató- majd középső ujjam mozdul, hogy halkakat dobbanjon a könyv fedőlapján. A végszó. A hamis ablak borul sötétségbe. Lehunyom piszkos kékjeimet, igyekszem visszafogni önmagamat, igyekszem nem elfelejteni, hogy az én egyetlen Picave madaram áll előttem, aki oly’ sok mindent adott már nekem. Hogy most elvegye. Felszisszenek a túl harsány gondolatra, azonnal agyam legmélyebb zugába zárom azt, de visszhangot ver. Minduntalan visszhangot ver az információk között, amiket nemrég hallottam.
Az az egyetlen egy szó, amire nem volt szükség. Az az egyetlen egy szó váltja ki belőlem, hogy tenyeremmel csapjak a könyvre. Kékjeimet nyitom ki, íróasztalom előtt elterülő falat nézem, kínzóan lassan fordulok Janka felé. - Elég volt ebből - nem emelem meg hangomat, mégis hidegen pattan vissza a falakról. - Cseppet sem vagyok megelégedve azzal, hogy sosem látta a valódi arcodat. Ez tudod mit jelent? Nem bízol benne eléggé - gyilkos mosoly kerül fel ajkaimra. Eltolom magam az asztaltól, lassan felállok, hogy elé sétálhassak. Ujjaim közé fogom egy tincsét, félárbócra eresztett pillantással figyelem azt, majd kezdem el morzsolgatni ujjaim között. - Ne mondd azt nekem, hogy tudod, amikor elkövetted a hibát. Az a semmirekellő azt sem érdemelné meg, hogy közvetetten legyen köze hozzám, mégis megadatott neki - pillantok fel és kapom el azonnal Janka tekintetét. - Általad. A te felelősséged volt az egész, de csúnyán csődöt mondtál, Picave, aminek én fogom meginni a levét. Engedtem, hogy azt tedd, amit szeretnél, megadtam a hőn áhított szabadságodat, amit egy lebukással köszönsz meg - ujjaim állnak meg tincsén. Piszkos kékjeim merülnek el pillantásában, mintha csak belé láthatnék. Mosolyom lesz visszafogottabb, ahogy elengedem a tincset, majd azzal egy időben mozdul másik kezem, hogy nyakára simíthassam azt. Tenyerem tökéletesen simul a puha bőrre, el nem engedem Janka engem fürkésző tekintetét.
Ha ennyire félsz, ne pillants félre, Picave.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: « 1 2 ... 105 ... 113 114 [115] 116 117 ... 125 ... 139 140 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek