29. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek

Oldalak: « 1 2 ... 100 ... 108 109 [110] 111 112 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Weiss Arion Ruben
Független varázsló, Illúziómágus, Bogolyfalvi lakos


bastard
offline
RPG hsz: 125
Összes hsz: 244
Írta: 2020. április 26. 23:22 | Link

Alfred - Saint bár, privát részleg


❝When He broke the second seal, I heard the second living creature saying, "Come." And another, a red horse, went out; and to him who sat on it, it was granted to take peace from Earth, and that men would slay one another; and a great sword was given to him.❞
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Alfred Nathan Declaire
Független varázsló, Bogolyfalvi Tanács tag, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 45
Összes hsz: 52
Írta: 2020. április 27. 00:40 | Link

L A F A Y E T T E  B É L I V E A U
“Your mind is a weapon,
Keep it loaded”

Budapest, Saint bár, just smiling

Sajnálom, ahogy érez mélyen legbelül. Őszintén sajnálom, hogy ebbe kellett belehúznom, pedig nem is szerette volna, mégis… a sajnálatom pillanatok alatt csap át újra és újra megkönnyebbüléssel vegyített értetlenségbe. Ott lebegett a döntés joga, hogy egyszerűen mondjon nemet és kisétáljon, de nem tette meg, mert az idegen férfi megmentését választotta ahelyett, hogy a becsülete tiszta maradjon. Az erkölcsöt úgy dobta sutba, mintha soha nem is létezett volna. Egy idegen férfiért, mert fontosabbnak tartja az ő életét, mint a saját lelkének tisztaságát. Miért? A kérdés minduntalan felbukkan agyamban, befurakszik gondolataim közé és nem hagyja, hogy megszabaduljak tőle. Többnek kell ott lennie, mintsem annak, hogy megmentsen egy életet, amiért nem tartozik felelősséggel, amit nem is tud milyen. Családapa és férj, de ki mondta, hogy vér nem tapad a kezéhez? Ki mondta, hogy az élet, amit éppen megmenteni készül szent és sérthetetlen? Ki mondta, hogy a törhetetlen elhatározása, miszerint megmenti a kanapén ülő embert, egy olyan ember iránt keletkezett, akinek lelke tisztasága csorbíthatatlan? Senki. Ezeknek nincs tudatában, semmit nem tud valójában, mégis belép ismét azon az ajtón, hogy segítsen. Sokkal többet, mint azt gondolná, mert az elrejtett gondolatokat, amelyek a használóhoz vezetnek, nem is a készítőhöz, tökéletesen rejtette el, nem véletlen került több napomba, hogy rájöjjek mi is az a plusz, ami a kusza gondolatok között rejtőzik.
- Sébastien – halvány mosolyom remeg meg, ahogy elszakítja rólam pillantását, majd a kanapén ülőhöz lép. Bensőm rázkódik, ahogy megszólal. Hangja más hangszínt üt meg, mosolya még oldalvást is láthatóan máshogy fest és lesz hatással a férfira, aki előtte ül, mert megnyugvást sugall. Az én mosolyom egy ideje semmit nem sugall az ember felé, aki a megváltásomért könyörgött percekkel ezelőtt, mint egy istenhez. Kért, könyörgött, miközben tépte magán a ruhát, izzadságban fürödve, hogy inkább öljem meg, tegyem meg neki ezt utoljára, mert nem bírja, nem akarja tovább bírni. Aztán a fájdalom győzött végül, és pillanatokra ugyan, de elvesztette az eszméletét, utána pedig mintha mi sem történt volna esedezett a bocsánatomért. Milyen kedves. Megbocsájtás. Vajon, ha az illető, aki ekkora bátorságról tett tanúbizonyságot, ő is megbocsájtásért fog könyörögni? Egyáltalán mit szeretnék majd tenni vele, ha odáig jutok? Magamnak akarom majd, esetleg ismét a leghumánusabb módokat kell elővennem ahhoz, hogy beszéljen az okairól? Kékem villan a hátra, ami most a megkönnyebbülést és a segítséget nyújtja nekem, amiért nem lehetek elég hálás. Mosolyom nem lankad, aprót rázok fejemen, hogy a gondolatok kissé kiszakadjanak onnan és hagyjanak valóban gondolkodni. Hadd gondolkodjak a jelenben.
- Hálás vagyok a rejtett információért. Köszönöm – pillantásomban csillan meg az őszinteség, ahogy szavaim mögött is az bújik meg. Mindenem őszinte, amit eddig látott a férfi, minden én vagyok, ami előtte áll, mégsem menekült még el. Szó nélkül jött az embereimmel, hozta a holmiját és most áll a kanapénál. Félelem nélkül. Minden félelem nélkül.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Yezebel
Speciális karakter, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 40
Összes hsz: 136
Írta: 2020. április 27. 23:07 | Link

A Mester és Ruben

Sötétlila ajkai között mentával ízesített cigaretta lóg, a dohány enyhén fűszeres illata bejárja a helyiséget. Egy régi lemezjátszó olasz nyelvű, pörgős zenét játszik, a lemez szorgosan és kérlelhetetlenül rója a köröket a lemezjátszó tű alatt: egyiket a másik után. A zenében felcsendülő szöveget kívülről fújva énekel, miközben színes, kissé keleties jellegű, laza ruháiban a ruha szőnyegen lépdelve táncol a mediterrán ritmusra. Minden szélesebb mozdulatnál húzza maga után az illatos dohányfüstöt, mely lassacskás szétfoszlik a levegőben.
- E sep-pel-lire las-sù in mon-tag-na.. - ahogy a szöveg lassul, úgy az ifrit is minden szótagot hangsúlyosan, alaposan megnyomva halad hangról hangra. Szabad kezét megemeli, mint egy karmester, aki szigorú utasításokat ad a szimfónikus zenekarának.
- O bella, ciao! bella! ciao! bella! - fokozatosan gyorsít és a ritmus ismét vad és féktelen zakatolás lesz, akár egy őrült vonat, amely elhalad minden állomás mellett. - Ciao, ciao, ciao!
A szavak ejtése tökéletes, mintha csak anyanyelvi beszélő lenne, karja meglendül, minden újabb szóra határozottan és szinkronban lendül. Villás farka követi a mozdulatot, ahogy megpördül a tengelye körül.
- E questo è il fiore del partigiano, morto per la libertà!
Utoljára módosította:Yezebel, 2020. április 28. 22:52 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Sébastien Lafayette Béliveau
Tanár


Hakuna Matata
offline
RPG hsz: 39
Összes hsz: 49
Írta: 2020. április 28. 17:44 | Link

Nathannak címezve
×××


Minden kétes érzelmet, ellenérvet az ajtón kívül hagyott. Most nem úgy érkezett, mint a legutóbb, pontosan tudja, hogy mire kellett készülnie, hogy mi fog történni. Biztos terep. Ehhez mérten nem számít, hogy ki is az a férfi, aki sápadtan, kimerültségtől barázdált arccal ül összeroskadva előtte. Nem számít, hogy mit tett, vagy ezután mit fog. A munka számít, amit el kell végeznie, semmi más.
Ahogy kezet nyújt, a férfi elfogadja, de egy hang sem hagyja el a száját. Sebi valahol ezt nem is bánja, ha eddig névtelenséggel övezve küzdött, talán jobb is, ha megmarad az anonimitás a másik részéről. Talán túl sok információ lenne ez, kevésbé felejthető és lezárható, ha az archoz végre név is társulna. A férfi arcát, testtartását figyelve foglal helyet végül a bőr fotelben. Az arcára nem ül ki más, csakis az a bizalomgerjesztő, barátságos mosoly, de tekintete egy pillanatra Alfredre siklik. Múltkor nem tudta megmondani, hogy mennyire fogja megviselni a férfit a rúna. Mára már meglett a válasz... De tényleg hagyni kellett, hogy rájöjjenek? Megérte? Néma sóhajjal hunyja le egy pillanatra a szemeit, közben a táskáját az ölébe fekteti. A csattok csilingelve adnak utat a matató kezeknek, amik kisvártatva egy teleírt pergament és tollat helyeznek az asztalra.
- Elmondom, hogy hogyan is fog zajlani. Először a túlfeszültséget fogom kivonni a kötésrúnából, megszüntetve a köré húzódó védelmet, hogy hozzáférhessek. Ez időigényesebb feladat, de csupán a pálcámra lesz hozzá szükség, nem fog fájdalommal járni - hagy egy kis hatásszünetet, hogy megemészthesse az eddig elhangzottakat a férfi. Végig a vele szemben ülő arcát figyeli, a legkisebb reakciót is észlelve. - Ezután jön a neheze. Ha a védelem megszűnt, szét kell választanom elemeire a kötésrúnát, amihez meg kell vágnom pár helyen a kapcsolódási pontokat. Apró vágások, épp csak a bőrt kell felsértenem, de csakis így tudom kiiktatni a rúna együttes hatását. Van, amelyik el fog tűnni, de némelynek új értelmet kell adnom, hogy ne kínozzon tovább. Sajnos ennél többet nem tehetek - sóhajt egyet, ahogy a végére ér. Akárhányszor végigzongorázta fejben, kimondva mégis sokkal nagyobb súlya van. Eddig volt akkora szerencséje, hogy nem kellett testrúnát eltávolítania, de természetesen az eljárás nem volt ismeretlen számára. Viszont ez... ha csak rágondol, elfogja az undor. - Megírtam a szerződést, amiben engedélyezed a beavatkozást. Részletesen le van írva mindaz, amit most elmondtam és megtalálod az új rúnák jelentéseit, hatásait is. Kérlek csakis akkor írd alá, ha elolvastad és mindennel egyetértesz. Ez egyedül a te döntésed, nem lehet másé - mondja végül, egy kisebb, bátorító mosollyal az arcán, miközben közelebb tolja elé a lapot. Vár pár pillanatot, majd feláll és az asztalhoz sétál, Alfred közelébe. Szeretné meghagyni azt a pár percet nyugton a férfinak, hogy végigvehessen mindent és döntést hozhasson. Akárcsak otthon, a dolgozószobájában.
- Nem miattad. De nem úszhatja meg az, aki ilyesmire vetemedik. Ha tehetném, az aurorokat értesíteném - mondja halkan, hangjában ismét csakis a komolyság cseng. Tekintete Alfredre esik és talán magának se vallja be, de megnyugvással tölti el, hogy megtalálta az információt. Nem a használni felkutatása miatt. Egyáltalán nem kíváncsi arra, hogy mit fog vele tenni, ha a kezei közé kaparintja. Nem. Az nyugtatja meg, hogy nem egy tudatlan bolond kezére került.
- Tényleg szükséges volt szenvedni hagyni? - teszi fel a kérdést kissé erőteljesebb éllel, mint tervezte. Kékjei a másik arcát kutatják. Lehet, hogy intelligens, de mégis rengeteg még körülötte a kérdőjel.
Utoljára módosította:Ombozi Boróka, 2020. április 28. 20:42 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Alfred Nathan Declaire
Független varázsló, Bogolyfalvi Tanács tag, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 45
Összes hsz: 52
Írta: 2020. április 28. 18:57 | Link

L A F A Y E T T E  B É L I V E A U
“Your mind is a weapon,
Keep it loaded”

Budapest, Saint bár, just smiling

Vissza-visszatérő képek játszódnak le gondolataim között. Nem boldog gyerekkori emlékek, nem gimnazista csínytevések a haverokkal, hanem az őszinte és kőkemény valóság képei. A férfi, aki mióta az eszemet tudom a kezem alá dolgozik, akinek ismerem a családját, akinek a kertjében ücsörögtem már nem egyszer elkortyolgatva egy pohárka whiskyt, hogy végül udvariasan köszönjem meg a vendéglátást, majd távozzak, izzadságtól csillogó homlokkal ül a kanapén és várja a segítő kezet, amely megmenti a szenvedéstől. A mindennapos szenvedéstől, amely hetek óta húzódik, amely úgy üti fel a fejét, hogy nem számítasz rá. Váratlanul döntötte le a lábáról, lehetetlen volt rá felkészülni, ezért engedtem haza. Ott volt a legnagyobb biztonságban és boldogságban, bár a makacssága ismételten az eget verdeste. Hadd segítsen megtalálni azt, aki ezt tette vele. Ezt nem engedhettem, nem tehettem meg neki, miután pár perccel azelőtt még háta ívbe feszült a fájdalomtól és hörögve pillantgatott rám, hogy öljem meg inkább. Nem. Aki ezt tette, az elém kerül és nem az embereim elé. Nem intézheti más a piszkos munkát most, csakis én, akinek szánták az üzenetet. Megkaptam, és értelmeztem minden egyes sorát. Kár, hogy fordítva fog elsülni.
Fejemet kapom fel a csatok hangjára. Kissé, mintha elkalandoztak volna a gondolataim. Bátorító mosolyt küldök a férfinek, aprót bólintok felé, így amikor Sébastien beszélni kezd, mint egy jól nevelt kisiskolás issza a szavait. Nagyon helyes. A szenvedéseknek a megszüntetése az ő kezében van, így aligha pillantgathat rám támogatásért. Ebben most nem tudok adni semmit a nevemen kívül, amely megvédheti mindkettőt. Mint eddig is tette, csak a szemtelenség egy olyan határt lépett át, amely megtorlásra kerül, nehogy véletlenül ismét ilyen kellemetlen helyzetbe kerüljünk. Bár nem olyan áhítattal, mint a kanapén ülő, de én is hallgatom a szavakat, amelyeket Sébastien ajkait hagyják el, és az én tekintetemben inkább elismerés csillan, mintsem csodálat vagy áhítat. Elismerés, amiért segít, amiért megteszi, és elismerés, amiért nem fél. Egyáltalán nem fél, mintha rettenthetetlen lenne mindenben és mindenki előtt. Elmosolyodom, ahogy közli, ennél többet nem tehet, majdnem fel is nevetek, ám csak fejemet hajtom előre. Tekintetemet lehunyom, karjaimat fonom keresztbe magam előtt, lábaimat bokámnál teszem át egymáson. Mint aki alszik, pedig nagyon is jelen vagyok. Én még így is képes vagyok látni, talán ez az egyik hátrányom. Papírzörgés csapja meg fülemet, de nem pillantok fel, csak amikor meghallom a halk hangot.
- Nathan – lassan emelem fel fejemet, kékjeim az emelkedéssel egy időben nyílnak fel és pillantok a férfire. Kedvesen mosolyodom el, majd bocsánatkérően pillantok Sébastienre. – Bocsáss meg egy pillanatra – ellököm magam az asztaltól, pár lépéssel termek a férfi előtt és veszem el tőle a pergament, amit egy ideje felém nyújt. A szerződés minden betűjét alaposan olvasom át, nem csak átfutom, szemöldököm hol ráncolódik, hol az egekben van, de szerencsére vendégünk ebből semmit nem lát. Igen, elismerés. Még erre is volt ideje gondolni. Halkan nevetek fel, az irodát mégis megtölti a lágy hang, aprót biccentve nyújtom vissza a pergament a férfinek, hogy nyugodtan írja alá, miután ő is elolvasta, és egyetért. Természetesen. Szélesen mosolyogva helyezkedem vissza az asztalhoz, majdnem ugyanabba a pozícióba, ám most tekintetem vendégemre siklik.
- De ne tedd, kérlek – arcomon a visszafogott mosoly, mely számszegletében ékeskedik nem tűnik el, aprót remeg meg. Ha tehetné.Mindegy kiért vagy miért tetted, hálás vagyok – és még a módszer is tetszik, ahogy a tudtomra adta ezt, de nem éppen most jött el az ideje annak, hogy ezt bevalljam talán. Igen taktikus és megfontolt, talán még kicsit ravasznak is mondanám. Kedvelem.
- Nem rajtam múlott – vonom meg kicsit vállaimat, figyelmen kívül hagyva a kérdésben fellelhető élt. Hangom ugyanolyan nyugodtan cseng, mint eddig bármikor. Elkapom Sébastien kékjeit, mielőtt folytatnám. – Ő kért meg rá. Adjuk meg a lehetőséget az illetőnek, hogy elém álljon, de ez nem történt meg – bátorító mosollyal pillantok a kanapén ülőre, aki még mindig a sorokat olvassa. De nem történt meg.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Weiss Arion Ruben
Független varázsló, Illúziómágus, Bogolyfalvi lakos


bastard
offline
RPG hsz: 125
Összes hsz: 244
Írta: 2020. április 29. 04:56 | Link

Mester & Yezebel - a pesti rezidencia


Egy erős remegés fut át rajta, lépései szinte dübörögnek fülében, pedig olyan puhák, mint egy macska óvatos járta, mintha vadászna. De attól már réges-rég messze van, messzebb, mint hitte. Tompított lüktetés a világ, most csak egy szürke közeg, semmi, nem is érdekli, hogy a világnak mely szegletében létezik. Hiába került hatalmasat, talán épp ez sem elég ahhoz, hogy a tudatában ülő dolgoktól minél távolabb és távolabb lehessen. Mert nagyon is a földön jár, rettenetesen rideg módon van jelen, nyers és szinte fáj. Fáj is, hiszen kézben, amely már csak ernyedten lóg mellette, éles érzetként pihen a penge csókja, a hevenyészett kötés átázva, de már feketéllve rejti el a csípős, éjszakai hidegtől. Ruhái, mind egész külseje most már zilált, ingén és zakóján foltok, a nyakkendőt rég letépte onnan, nyitott gombok árulkodnak arról, hogy levegőt sem kapott talán. Minden rideg és szürke.
Kerülve, gyalog éri el az épületet, a hopponálással meg sem próbálkozott, annyira érzi magában a mágiát, hogy jelenleg talán egy apró bűvésztrükkre sem lenne elég, az meg, hogy mit hagyna magából hátra, nem lenne a legjobb megoldás. Még ha jelenleg úgy is érzi, a vesztébe lovagol. Mert csakugyan, ahogy leültek a férfi szavai és a saját vihara, amely a józan esze és mindene ellensége, fagyos marokként szorultak bensőjére, mint felismerés, hogy talán akkor és ott rosszul, rosszat és rossz módszerben döntött. Vagy bármi. Minden. De nem menekülhet, mert annak kimenetele rosszabb lenne, mint bármi, amely ezidáig lejátszódott a fejében. Egy mély sóhaj, mellkasa is fáj, a levegő, mintha bordái törtek volna szilánkosra. A vihar odafent tombol, változatlan követelne áldozatokat, festene, alkotna, mozdulatai mégis lassúak, elcsigázottak, ráérősek. Jó vicc.
Azonnal kiszúrja a muzsikát, amely átjárja a helyiségeket, automatikusan lépked arra, egyelőre senki sem érzékeli, hogy itt van, csak a biztonsági rendszerek, falak azok, amelyeken átcsusszanva reagálnak személyére. A dallamot, majd az ismerős hangot követi, de most nem kúszik gonosz mosoly ajkaira, amivel kimulatná a szórakozást, semmi sem. Olyan, mintha megint faragták volna. Lassan megállva követi tekintetével lustán a forgó, ringó alakot, orrát tölti be a cigaretta illata, fülében a ritmus, amelyre ujja ráng meg. Állat felemelve, kihúzott háttal figyel, mert bár fejben felkészült arra is, hogy ez élete utolsó estje, felvonása, büszke és hiú arra, ami, feszes tartása a külseje ellenére is tökéletes. Könnyű, mint elbukni.
- Yezebel – szólítja meg végül és bár hangja halkabb, visszafogottabb, mint eleve harsány jellege általában, abban biztos, hogy eléri a füleket. Így kell hazavágni egy estét, ahhoz könnyen ért. A zenét nem kapcsolja ki, bár rettenetesen zavarja. Zavarja minden, még a szőnyeg mintája is, hiszen legszívesebben addig törni és zúzni, ameddig az egész világ nem tükrözi a benne uralkodó káoszt.
Utoljára módosította:Weiss Arion Ruben, 2020. április 29. 04:56 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Martin Romberg
Minisztériumi dolgozó, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 158
Összes hsz: 559
Írta: 2020. április 29. 18:44 | Link

Tobias
ebédszünet | egy bisztró

Vetettem egy gyors pillantást az imént becsukott könyvére is. Csalódottan állapítottam meg róla, hogy valami szakkönyv volt. Azt gondoltam volna, hogy munkán kívül kedvtelésből olvas, de úgy tűnt, mintha nem tudott volna kiszakadni a mókuskerékből, még a velem való találkozása előtt sem. Talán teher voltam, hogy bezsúfolt a napjába, de ezt nem vethettem a szemére. Nem vagyok gyerekes, nem fogok hisztizni. Csendben tűröm, ami jutott nekem.
- Akkor jó - könnyebbültem meg véglegesen. Tíz perc, az nagyjából tényleg annyi kellett legyen, még ha nem is bíztam teljesen az időérzékében. - Elég ahhoz, hogy együnk - épp azért késtem, hogy végezzek mindennel. Visszafelé úgyis gyorsabban megyek. Így mondhatni nyertem egy kis időt, hogy ha szűkösen is, de végre vele lehessek. Fejben viszont állandóan csak számoltam. Átjárt egy furcsa érzés. Rég nem olyan kényelmes így, mint ahogy anno elképzeltem. Az egész teljesen máshogy alakult, s még jó valahol, hogy nem terveztem túl előre. Ez van, ezt kell szeretni alapon próbáltam élvezni az együttlétet.  
- Én is azt fogok - jelentettem ki határozottan. Talán azért, mert idő szűkében éreztem magam, és ez volt a legkevesebb, amin gondolkodni akartam. Dicsérte, épp ki is hozták, tényleg guszta volt, így hát ilyet kértem a személyzettől, hozzá ásványvízzel. - Szóval... eljöttünk. Milyen a munka? - kerestem a szavakat. Nem vagyok jó ebben, de tudtam, hogy neki sem az erőssége. Ahogy azt is, hogy nagyon kényelmetlen ez így, de nem érdekelt..
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Dr. Riley Meyers
Iskolapszichológus, Edictum lektor, Független varázsló



offline
RPG hsz: 304
Összes hsz: 437
Írta: 2020. április 29. 22:46 | Link

Anton, kedves

Muszáj megcirógatnom a karomon megpihenő kezet, élvezve ismerős érdességét, követve vonalait. Valahogy mintha semmi sem lenne épp közöttünk, csak ez az érintés és a mozdulatban megbúvó melegség. Olyan bugyután túl tud néha csordulni a szívem ilyen apróságoktól, hogy azt sem tudom, hová tegyem hirtelen ezt a sok érzést. Meg kell szorítanom vállait, jó erősen.
Meglepetése megmosolyogtat, s kiérdemel vele még egy puszit, lehunyt szemhéjára.*
- Mhm. Mert veled alszom el és veled ébredek,-*s a kettő közt néha vele is álmodom, mintha a részegség elkísérne. Teljes természetességgel vallom be mindezt, habozás nélkül súgva nyakának bőrébe. A mozdulatra arra fordítom arcom, ahol kezét lóbálja, meglepetten fedezve fel ujjai között a szütyőt. A kérdésre finoman megcsócsálom a fülcimpáját, ahogy még nem átallja pörgetni is orrom előtt.*
- Na várj csak,-*fenyegetem meg, mielőtt elhalásznám a szütyőt - csak hogy aztán könnyű léptekkel elszaladjak a táskámig. Ahelyett, hogy kibontanám a titokzatos ajándékot, némi turkálást követően macskaszerűen sompolygok vissza, markomban szorongatva valamit, amit előrehajolva tenyerébe csempészek.*
- Előbb én,-*vágok elébe, mert az én ajándékom nincs becsomagolva - ha széttárja ujjait, azonnal látni fogja, hogy egy karikát kapott, rajta két kulccsal és egy mázas fém vörösbegy kulcstartóval. A nagy kulcs a bejárati ajtótól van, a kisebbik - ki tudja? Házam valamelyik rejtett titkához. Én viszont most tenyerem tartva rázom meg a szütyőt, kíváncsian várva, mi hullik bele.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Sébastien Lafayette Béliveau
Tanár


Hakuna Matata
offline
RPG hsz: 39
Összes hsz: 49
Írta: 2020. április 30. 17:02 | Link

Nathannak címezve
×××


Ahogy eltávolodik a kanapén ülőtől, a fókusza is kitágul. Már nem csak az ügyfelet látja, nem csak az eltávolítandó rúna lebeg a lelki szemei előtt. Ahogy tekintete Alfredre siklik, tucatnyi kérdés tör újra felszínre benne. Mégis ki ez az ember? Ahogy végre magának maradt a múltkori találkozó után, utánanézett a másiknak, már amennyire ez tőle telt. Sosem csinált még ilyet, nem kutakodott mások után, sosem érdekelték a hátterek, az előzmények, mindig csakis annyi, amennyit meg szerettek volna osztani vele. De hogy ő kutakodjon a másik beleegyezése nélkül? Soha. Most viszont ez is elérkezett, hisz elég drasztikus módon sodorta őket az élet egymás mellé egy rövidke időre. Mégis ki ez az ember?
Ahogy eltávolodik tőle, figyeli a mozdulatait, az apró gesztusokat. Próbálja belelátni a tanácstagot, amivel kapcsolatban sejtései bebizonyosodtak. Egy megbízható, precíz és becsületes emberként illusztrálták, de mégis mennyi lehet igaz mindebből? Fogalma sincs, hogy milyen helyen vannak, de abban teljesen biztos, hogy nem Bogolyfalván és nem a Tanácstól próbáltak információt lopni... Nem, ez egy személyes ügy, ami teljes mértékben csakis Alfredhez köthető. Ha nincs is kifejezetten véleménye a másikról, pláne nem pozitív, azt elismeri, hogy őszintének hat. Legalábbis okot eddig nem adott arra, hogy másképp gondolja. De, hogy becsületes lenne? Minden attól függ, hogyan értelmezzük ezt a szót. Ha csak Sebi idehurcolását nézzük, nem feltétlen mondaná azt, hogy teljes fedhetetlenségre utal. De ha csak a kanapán ülő férfi arcára néz, ahogy teljes bizalommal nyújtja át az általa írt szerződést Alfrednek... Mégis ki ez az ember?
Képtelen levenni kékjeit leendő ügyfeléről. Zavarba hozza az a végtelen odaadás, amit lát. Nem a félelem vezérelte a férfit, hogy magához intse Alfredet, ez tisztán látszik. Nincs megvetés, utálat a tekintetében, minden egyes porcikájából ordít, hogy ad a főnöke szavára. Mégis mivel volt képes ezt a fokú hűséget elérni?
Mégis ki vagy te, Alfred Declaire?
Kissé megemelkedik a szemöldöke, ahogy a férfi nevetése betölti a teret. Tekintetével észrevétlenül tartja fogva, elemez minden apró pillanatot, majd komolyságot tükröző arccal kíséri a mozdulatsort, ahogy visszaér mellé. Furcsa, de többet akar tudni. Kíváncsi a miértekre.
- Valamit nem találtál megfelelőnek? - kérdi halkan, kissé még mindig ráncolt homlokkal. Tekintete keresi, kutatja a válaszokat, még mielőtt Alfred felelhetne. Mert a szavak nem mindig árulják ez az igazat. De a tettek kevésbé képesek hazudni.
- Nem vagyok igazságszolgáltató. Véleményem szerint te sem, de vajmi kevés közöm van ehhez. Ha szólnék bárkinek, az sem gátolna meg téged, csupán még több ember kerülne bele feleslegesen a történetbe - mondja halkan, mintha csak egy ideje begyakorolt szöveget ismételne. Muszáj volt igazságot tennie saját magában, a saját tettei felett. Mert ha más felett nem is, saját maga felett hozhat ítéletet.
Csendben hallgatja tovább a mellette lévőt, szavainak egy része elszáll, míg némely visszhangot ver benne. Mindeközben a kanapé előtt lévő asztalra fókuszál, így láthatja a férfit is, kissé elmosódva a peremvidéken. Látja, ahogy a pergament szorítva remeg a keze, hallani a papír zizegését is az olykor beálló csendben.
- Mert nálad mindenkinek van választási lehetősége... - állapítja meg egy kis idő múlva, majd egy nevetős kis szusszanás is kitör belőle. Szeme sarkából pillant ismét Alfredre, majd abban a pillanatban indul meg a kanapé felé, ahogy a toll, munkáját bevégezve koppan az asztalon.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Allan Colton Fisher
Független varázsló, Viharmadarak csapattag, Végzett Diák


pultosfiú | ColeciCa
offline
RPG hsz: 298
Összes hsz: 612
Írta: 2020. április 30. 17:59 | Link


Budapest VIII. | Műhely | február eleje | The Way Home

Hatalmasat kéne változnom. Ölelem Emilyt, a szemem sarkából pedig figyelem a tesztet. Undorodom magamtól, hogy milyen kurva önző vagyok, hogy még most is csak az jár a fejemben, hogy nem anyagozhatok, ha a húgom terhes. Nem az, hogy az ő élete össze fog dőlni, hogy a kapcsolata talán romokban fog heverni, hogy igazából nincs is kapcsolata. Annak a gyereknek nem lenne apja. Én pedig a kurva kokszra gondolok. Kicsit jobban szorítom magamhoz Emset. Nem gondolhatok erre.
- Ugyan - motyogom a hajába. - Ti vagytok a csajaim. Ti úgy szívattok, ahogy akartok. Szeretlek titeket. - Halkan mondom ezt, szükségét érzem, hogy elmondjam, és próbálom kiverni a fejemből, hogy rá akarok gyújtani. Tíz napos vagyok.
Megsimítom a hátát, ismét a tesztre nézek. Még nem látszik rajta semmi. Holnap este el kell mennem csoportra.
Állunk így, csendben. Óvatosan még ringatni is kezdem a húgomat az ölelésben, ahogy arra gondolok, hogy L biztos tudna segíteni gyerek-ügyben, elvégre neki is van egy, még ha utálom is ezt a gondolatot. Vagy legalábbis nem szívlelem. L ért hozzá, hogy hogyan bánjon velük, gondolom. Nekem is volt húgom, én is babáztam, sokszor bízták rám a kis fattyakat is, az alapokat tudom. Azt sosem tanultam meg, hogy hogyan lehet szeretni egy gyereket. A testvéred más.
- Meg. - Kiránt a gondolataimból Ems hangja. Bólintok is, hogy elengedjem, és közelebb lépjek a teszthez. Oké, hogy is van? Először az ellenőrzőcsíkot kell megnézni, az jó... Ha két csík, akkor... van gyerek, ha egy csík, akkor nincs.
- Ems... - Nézem a tesztet. Hiába, egy kicsit sem látszik második csík. Felemelem, közelről is megnézem, azért elég jó a szemem, fogó vagyok. Nézem, nézem. És nincs. - Ems, nem vagy terhes. - Halkan jön ki, még nem fogtam fel teljesen, hogy megkönnyebbülhetek. - Esküszöm, hogy nem látok második csíkot. Nézd meg. - Odanyújtom neki, valósággal a kezébe nyomom a tesztet.
- Ez egy negatív teszt! Gratulálunk, kisasszony! - Hirtelen érzem meg, ahogy leesik egy nagy súly a vállamról. - Én minden évben meghallgatom ezt a HIV-teszten. - Sóhajtok. - Oké, figyelj, erre koccintanunk kell. Van alkoholmentes söröm.
Utoljára módosította:Allan Colton Fisher, 2020. április 30. 18:03 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Alfred Nathan Declaire
Független varázsló, Bogolyfalvi Tanács tag, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 45
Összes hsz: 52
Írta: 2020. május 1. 18:55 | Link

L A F A Y E T T E  B É L I V E A U
“Your mind is a weapon,
Keep it loaded”

Budapest, Saint bár, just smiling

Minden emberi kapcsolatnak a legfőbb alapja a bizalom. Ha nem bíznak benned az emberek, akik neked dolgoznak, akkor minden oda és igenis várhatod azt, hogy az árulás ingoványos és ködös mocsara mikor üti fel a fejét a gondolataik között, ami abban a világban, ahol én töltöm majdnem mindennapomat, aligha megengedhető. Árultak már el, természetesen, sajnos nem kerülhettem el én sem, de az árulás oka, aligha rajtam csattanhat. Rossz lóra tett, így mindent elvesztett, és még csak hibásnak sem érzem magam, amiért megtettem, mert megérdemelte, és ha neki ez kellett, mert ezt választotta, akkor nem lehetek olyan szemtelen, hogy elvegyem tőle, amit szeme-szája kívánt. A megbánás, az árulás után, már nem opció. Éppen ezért lehet meglepő, vagy talán már-már meghökkentő mindenkinek a tény, miszerint az embereim olyan feltétel nélküli bizalommal vannak irántam, hogy az életüket adnák a kezembe. Megtörténik, majdnem mindennap. Ahogy a mai nap is egy ilyen, sőt, az elmúlt másfél hét ilyen volt, mert a már kanapén izzadó pontosan az életét adta a kezembe azzal, hogy nem hagyta, hogy akkor és ott, amikor a lehetőség adott volt, a rúnát leszedjék róla.
Mosolyogva helyezkedem vissza, a szerződés elolvasása után, az asztalhoz. A sorok visszhangzanak agyamban. Mindenre gondolt, és ez pontosan itt mutatkozik meg. Szerződést hoz az illetőnek, akin éppen segít, nehogy a végén rosszul süljenek el a dolgok, míg a szerződésben leírtak pedig mindennek megfelelnek, amit csak az ember elképzelhet. Mindenre kitér, mindent leír, mindent megmagyaráz, amire csak ember gondolhat, ha találkozott már hasonló esettel. Elismerően rázom meg fejemet ismét, majd halvány mosollyal ajkaimon, már-már szégyenlősnek tűnő pillantásomat emelem fel Sébastienre, hogy válaszomat kékjeibe fúrva formálhassam meg.
- Minden tökéletes volt a szerződésben – a valódi elismerés csillan tekintetemben, ahogy szavaimból is az, és az őszinteség sugárzik ki. Nincs okom hazudni, mert valószínűleg vendégemnek is egyértelmű már, hogyha csak egyetlen szó nem felelt volna meg a szerződésben, akkor nem hagyom, hogy aláírja. Nem vagyok isten, de nemet mondani meg kell tanulni, és ez pontosan ilyen lett volna, hiába egy élet van ismét az ujjaim között, amit vasmarokkal szorongatok másfél hete. Az élet túlontúl nehéz akkor, ha önhibádon kívül választanak meg istennek. Szavak nélkül rendelkezel életekkel, és hozhatsz ítéletet emberek fölött, akik néha talán túlságosan elvakultan bíznak benned, mégis tudják, hogy ahogy ők, úgy te is mindent megtennél azért, hogy a kölcsönös jó elérjen mindenkinek. Mert nem vagy isten, de eljátszani eltudod.
- Ha ennyire szükségét érzed annak, hogy hivatalos szervek is bevonásra kerüljenek, szólhatok pár auror ismerősömnek – kissé szemtelen mosoly kerül fel ajkaimra, tekintetemet emelem a kanapén ülőre. A papír remeg ujjai között, az izzadság folyamatosan csordogál nyakán, tarkóján és homlokán, a póló, amelyet két órája adtunk rá tisztán, elázva tapad testéhez. De ennek hamarosan vége. A csillogás hal ki tekintetemből, ahogy csak szuggerálom az embert, aki valóban képes lett volna meghalni értem, azért, hogy aki ezt tette vele, megmutassa magát nekem és mint névleges isten osszak ítéletet felette. Meg fogom tenni, mert nincs más választásom, szinte már elvárja tőlem, hogy tegyem meg, és ha őszinte akarok lenni, örömmel fogom megtenni, hogy az illető, akinek bátorsága nem ismer határokat, megismerje azt, amikor azokat az elmosódott határvonalakat más húzza meg neki ismét. Oldalra sandítok, halkan kuncogok fel.
- Mert nálam mindenkinek van választási lehetősége – halvány mosollyal ismétlem meg a mondatot, amely Sébastien ajkait hagyta el, mielőtt olyan sietősen lépett volna el mellőlem. A toll koppan, piszkos kékjeim vándorolnak ismét a kanapén ülőre. Akkor eljött az idő, hogy ítéletet mondjunk.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Vlad Z. Marcell
Diák Levita (H), Levita Vezetőségi Segítő, Harmadikos diák



offline
RPG hsz: 24
Összes hsz: 180
Írta: 2020. május 4. 13:27 | Link

Médi
#mit_tehetnék_most | 2PM - GO CRAZY!

Nem szoktam ismeretleneket magammal vinni, de eredetileg hárman indultunk volna útnak, ha a srác nem enne össze-vissza minden szart, és ülné meg a gyomrát, vagy hajtaná meg azt. Így rám maradt a rellonos lányka.
Lehet említette a nevét, azonban nem emlékszem rá, így megint megérdeklődöm egy nem burkolt kérdés mellett. A kezét elfogadva én is elmondom a sajátomat. Nem szeretem a magyar nyelvet, de azon szólalok meg, ha ő nem szeretne angolul beszélni.
- Rendben, akkor egy gyors Meki, és mehetünk tovább – ebben az az egyetlen rossz, hogy ilyenkor rengetegen vannak itt. A sor hosszú, az asztalok között egy szabadot pillantok meg, ezért megkérem, foglaljon helyet. Ha így tesz, én beállok a sorba, és tíz perccel később lehuppanok a szemben lévő ülésre. Felé nyújtom az ő adagját, egy koreai pasival nagyon nagy szerencséje van, még fagyit is vettem neki. Belénk van ez kódolva, a kaja nagyon fontos a mi szemünkben, és szeretjük, ha eszik, aki velünk van. Természetesen a lányokat szoktuk mi is meghívni, a haverokkal sóherek vagyunk. Evés közben felvetek egy témát, ami tényleg érdekel, hogy jobban megismerjem.
- Hát inkább fiúk lesznek, de egy-két lány is, ahogy a nemzetiségük is változik, de van köztünk másik magyar is – nyugtatom meg, hogy nem lesz mindenki idegen, tud hozzájuk szólni az anyanyelvén.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Emily Dorothea Fisher
Házvezető Eridon, Tanár, Mestertanonc Tanár, Bogolyfalvi Tanács tag, Edictum szerkesztő, Karácsonyi Manó, Navigátor, Staff, Avatarfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


Littlebird | Millie
offline
RPG hsz: 374
Összes hsz: 982
Írta: 2020. május 5. 07:55 | Link

Édes bátyám, Cole

Egyszerre nyugtat meg, és kavar fel az ölelése. Mint egy szülő a gyermekét. Hogy is kérhetek ekkora felelősséget Cole-tól? Hiszen, ha valaki hibázott ebben az egészben, akkor az én vagyok. Mert én kezdtem. Mármint azon az éjszakán Nico ült úgy mellém, hogy a combunk összeérjen, és Nico csókolt meg, de szilveszterkor illik megcsókolni a melletted álló vagy ülő személyt, szóval nevethettünk volna, és ki ki a maga útján, haza, vagy épp a kastélyba indulhatott volna. De nem. Én egy napra nem akartam csak Emily lenni, hanem az ő Emily-je szerettem volna lenni, úgy, mint régen. De nem akarok csak mert terhes vagyok, újra az Emily-je lenni. Azért akarok, mert ő azt akarja, és mert én azt akarom. Egymás miatt. De a bébilépéseinkbe egy ilyen hatalmas nagy törést okozna.
- Mi is szeretünk téged.
Felelem csendesen, de mosolyogva. Mini nem volt terhes, de én? Mekkora esélye van annak, hogy a Cole-hoz forduló lányok száz százaléka elmondhassa magáról, hogy nem fogant meg a gyermeke azon az éjjelen? Bárcsak száz százalék lenne ez az arány. Nehéz szívvel engedem el Cole-t, mert egyszerre akarom tudni, és nem tudni, hogy hány csíkos versenyző vagyok ma éjjel. Lehunyt pilláim alól is folynak a könnyeim, és amin halkan megszólal, elnevetem magam. Nem. Vagyok. Terhes. NEM. Nincs minden veszve. Nico nem fog meggyűlölni, nem fog kényszerből velem lenni, nem fogunk egy olyan gyereket nevelni, akit egyikünk sem akart. Nico és én, ha együtt kell lennünk, akkor külső tényezők nélkül tesszük, azért, mert így akarjuk.
- Nem vagyok terhes.
Ahogy kimondom, hatalmas szikla gördül le a szívemről, és boldog nevetéssel ölelem át a testvéremet. Nem vagyok terhes. Nem és nem. Viszont erről beszélnem kell Nico-val. Tudnia kell róla. Gyógyszert kell íratnom. El kell tennem ezt a tesztet, hogy emlékeztessen. Az alkoholmentesre egy pillanatra elhúzom a számat, de az alkohol miatt kerültem ide, szóval...
- Tökéletes. Minden tökéletes, Cole. Köszönöm, hogy vagy nekem.


Love Love Love
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Eördögh Lars Tobias
Auror, Rellonos szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Eat the rude | boot
offline
RPG hsz: 255
Összes hsz: 3398
Írta: 2020. május 5. 20:35 | Link

Martin
ebédszünet | egy fővárosi bisztró



Észreveszi a csalódott pillantást, amit Martin a könyvére vet, s tudja, nem tartja pozitív alakulásnak, hogy az eddigi sztahanovista munkamorálja Tobiasnak egyenesen megszállottsággá kezd fajulni. Nem fog kifogásokkal jönni, nem védi magát, tudja, mennyire egészségtelen az egész hozzáállása, de nem most szeretné megvitatni. Csak ebédelni szeretne a társaságában. Még úgy is, ha közben nem tud lekattanni a munkáról.
Ha emiatt nem is érzi magát bűnösnek, amiatt már kissé igen, hogy nem tudják megtalálni azt a régi hangot. Valami elveszett. Nehezen kerül egyébként is közel másokhoz - empátiája pont ellentétes eredményre vezet, mint amit egy ilyen képességtől elvárna az ember. A világ könnyedén bebújik a bőre alá, ezért önmagát messze űzi. Most viszont jó volna, ha a világot is szivesebben fogadná be, s önmagát is otthon tartaná közben, hogy találkozhassanak. De nehezen megy.
A kérdésére szusszanós-nevetősen prüszköl egyet a kávéja fölött, majd befejezi a kortyot, s kézfejével megtörli a száját.
- Nem akarod, hogy a munkámról beszéljünk - megrázza a fejét, s kezébe véve a szendvicset, vet fölötte egy pillantást a fiúra.
- Már nagyon közel vagyok a végéhez, érzem. - Lehet, hogy Martin nem akar a munkáról beszélni, de Tobiasból kikivánkozik. Egy ennyi pedig talán még fontos is lehet. Vagyis hogy tényleg már nincs sok s lezárhatja azt az ügyet, ami miatt mostanában enni is csak akkor szokott, ha valaki leülteti és belé diktálja. Vagy közös ebédet beszélnek meg.
Kimerültsége ellenére lelkesedéstől csillog az arca, amint az ügyet említi. Groteszk, de ő már csak ilyen. Hevesebben kezd verni a szíve, ha sorozatgyilkosokat hajkurászhat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

serenade of a mad man | #teamserdavos
Sébastien Lafayette Béliveau
Tanár


Hakuna Matata
offline
RPG hsz: 39
Összes hsz: 49
Írta: 2020. május 5. 20:38 | Link

Nathannak címezve
×××


Túlságosan összetett ez a történet, amibe a semmiből csöppent bele. Egy hete ilyenkor még boldogan főzőcskézett és fejben próbálta összerakni a harmadikosok következő órai anyagát. Próbált különböző megoldásokat kitalálni, hogy mivel dobhatná fel a száraz anyagrészt, hogy ne akarjon senki harakirit elkövetni a tanóra kellős közepén... a következő pillanatban pedig már egy zsákkal a fején hurcoltál ezen iroda felé. Azóta a pillanat óta agya egy része folyamatosan magyarázatokat keresett, különböző teóriákat állított fel és vetett el. Most viszont újra itt van, mondhatni saját akaratából. Természetesen megvan az oka arra, hogy így döntött, hogy felajánlotta a további segítséget. Ugyanis még csak véletlenül se engedhette meg, hogy Alfred esetleg az anyjához fordulna, ha ő maga nemet mondana. Nem keverheti veszélybe se akarva, se akaratlanul azt a nőt, aki lehetőséget adott neki egy jobb életre, aki miatt megtalálta élete hivatását. És elérkeztünk a második ponthoz, ami miatt most épp ismét Alfred irodájában támasztja az asztalt. A hivatás... mert számára ez nem csak egy munka. Nem csak egy szükséges rabiga, aminél a napi robot után leteszi a lantot és hallani sem akar róla a következő nap kezdetéig. Ezzel kel, ezzel fekszik, ez az élete és ez tartja életben. Mikor meglátta a kötésrúnát, ami miatt ebbe a még mindig teljesen ismeretlen világba keveredett, elfogta az undor. Ez a mestersége meggyalázása, sőt, ezzel mindenkit bemocskolt, aki ennek szentelte az életét. Lehet, hogy ő csak egy átlagos varázsló, túlságosan nagy igazságérzettel és elhivatottsággal. Lehet. De ez akkor sem maradhat büntetlenül.
Tekintete a mellette támaszkodó férfire siklik, a mosolyára, ami önmagában képes egyszerre valamiféle nyomasztó érzést előidézni és bizalomra ösztökélni. Alfred minden egyes részéből sugárzik az őszinteség, amit valamiért annyira összeférhetetlennek érez ebben a világban. De mégis... milyen világ ez? Ahogy körbenéz a fehér falakon, a hatalmas, roskadozó könyvespolcokon, az elegáns bútorokon és a hamis valóságot idéző ablakokon... minden annyira normálisnak tűnik. Mintha épp csak a Minisztériumba tévedt volna be, valami piszlicsáré ügyet intézni. Aztán kékjei átsiklanak a kanapén ülő, megfáradt és remegő férfire, aki mintha a kínok kínját élte volna át nem sokkal ezelőtt és az iménti illúzió hangos robajjal szakad darabokra. Nem akarja tudni. Tudni akarja. Tudni akarja?
A megjegyzésre tekintetét hirtelen elszakítva a szerződést olvasóról siklik Alfred arcára, leginkább a mosolyára, ami egy röpke pillanat erejéig még zavarba is hozza. Hogy a szavai, vagy maga a gesztus mellé, azt nem lehet tudni. Halkan, lemondóan sóhajt egyet, miközben feje a mellkasára csuklik, szemei lecsukódnak. Talán naivan hisz a tiszta és szép világban, ahol nincsenek korrupt emberek, ahol mindenki képes a jót észrevenni és nem ártanak szánt szándékkal másnak. De ha így is volt, ez a két alkalom gyökerestül írtja ki benne eme ábrándot.
- Mintha akkor békésebb mederben zajlanának a dolgok... - mondja halkan, kissé megfáradt hangon. Ő hinni akart a szervek tisztaságában, sőt, a saját maga tisztaságában is. Érdekes, mikor tükröt tartanak az ember elé.
Rengeteg kérdése lenne még, de mindet visszanyeli, ahogy elérkezik az idő. Nyugodt, magabiztos léptekkel szeli át a szobát és veszi kézbe a szerződést, hogy átfussa, minden szabályos-e. Tekintete megakad egy pillanatra az aláíráson. Olvashatatlan. A névtelenség hát megmarad.
- Rendben. Még egyszer elmondom, hogy ez sajnos nem egy veszélytelen beavatkozás, de biztosítalak, hogy minden tőlem telhetőt megteszek - mondja immár a szakértő hangján, egy biztató mosollyal az arcán. - Ahogy olvashattad, két opciód van, hogy fájdalommentessé tehessük a procedúrát. Én személy szerint az altatást ajánlanám, de teljes mértékben a te döntésed - mondja, majd a válasz hallatán bólint. Szóval altatás.
A táskájához lép és kimondottan alkalmi testrúnákhoz való pennát vesz elő, hogy amint a férfi elhelyezkedett a kanapén, felrajzolhassa a szükséges rúnát. A bájitalokban sosem bízott igazán.
- Megengeded, hogy kissé átrendezzem a szoba ezen részét? Csak, hogy jobban hozzáférhessek - kérdi, miután a férfi végre álomba merült. Fel se néz Alfredre közben, az eszközeire fókuszál, amiket a táskájából pakol precíz sorban az asztalra.
Hát ismét ketten maradtak.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Alfred Nathan Declaire
Független varázsló, Bogolyfalvi Tanács tag, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 45
Összes hsz: 52
Írta: 2020. május 8. 17:30 | Link

L A F A Y E T T E  B É L I V E A U
“Your mind is a weapon,
Keep it loaded”

Budapest, Saint bár, just smiling

Fel szokott merülni bennem a kérdés, hogy aki hazudik, az miért teszi? Sokkalta egyszerűbb így az élete? Megkönnyíti valamennyivel is neki a mindennapokat? Esetleg csak egyszerűen így védekezik valami ellen? De ha az utóbbi, akkor mi ellen? Megéri saját magadnak megcsinálni a kellemetlen helyzeteket, csak azért, hogy az igazság ne derüljön ki? Álszentség és képmutatás lenne azt állítani, hogy én nem hazudtam soha életemben. Megtettem, mert szükséges volt, és abban a helyzetben sajnos csak így élhettem túl, márpedig én tartom azt, hogyha valakinek halnia kell, akkor az bizonyos szituációkban ne én legyek. Túl sok dolgom van még ezen a világon, túl sok minden várat még magára ahhoz, hogy ilyen idejekorán távozzak el innen. Valahogy ebben a világban a ravaszság, az egymás megfúrása és a hazudozás a legfőbb erénye az embereknek. Nem tisztán, ó, dehogyis, minél mocskosabb módszerekkel a legjobb megoldani a problémákat, hogy utána sokkal nagyobb dicsőséget zsebelj be. Aztán jöttem én, aki akaratlan robbant be a köztudatba, mert mindenki azonnal tudni akarta, hogy mégis ki vagyok, így megpróbál fúrni, megtalálni a gyengepontot, hazugságokkal, fals információkkal és pletykákkal a közelembe férkőzni, hogy megláthassák az igazi Alfred Nathan Declaire-t. De nem tudják, nem értik, hogy nincs igazi avagy hamis. Én vagyok, én, akit láthatnak, ha kivételes alkalmak vannak. Fúrnak minden irányból, a vesztemet akarják, mert túl okosan csinálom azt, amit, és nem értik hogyan, de tudni akarják, hátha ők is hasznot húzhatnak belőle. Ostoba az összes.
Akaratlan pillantok Sébastienre, amikor feje fordul vissza felém a kanapén ülőről. A hirtelen mozdulat ránt ki merengésemből. Pár pillanatig ráncolom szemöldökömet, érzem magamon pillantását, a halvány mosollyal fordítom felé fejemet végül, hogy válaszolhassak.
- Soha nem tudhatjuk – megvonom vállaimat, de éppen hogy csak, miközben piszkos kékjeim vándorolnak vissza a sérültre, akinek nehéz légzése tölti meg az egész helyiséget. Ahogy a toll koppan az asztalon, a mosoly fagy arcomra. Sébastien indul a férfi felé, fejemet billentem előre, miközben elmagyarázza neki ismét, hogy mi hogyan fog történni, és valamiért ezért mérhetetlen hálát érzek. Még akkor is, ha a férfi pillant el megmentője mellett ismét rám, és ha a hang nem szólal meg a fejemben, akkor fel sem tűnne. Felemelem fejemet, rápillantok, majd egy aprót bólintok. Ha Sébastien az altatást ajánlja, akkor kénytelenek vagyunk hinni neki, mert egyelőre, bármennyire is kiszolgáltatottnak érződik a helyzet, sajnos ő diktálja a szabályokat, amíg ennek az egésznek nincs vége. A férfi hangosan is kimondja, majd kezdődhet az egész. Kékjeim figyelik minden mozdulatát Sébastiennek, ahogy előveszi a pennát, majd rajzolni kezd vele, s közben a férfi fokozatosan merül mély álomba. Elismerés csillan tekintetemben, hihetetlennek tartom az egészet, és valószínűleg el sem hinném, ha nem az én szemem előtt történik. Van ebben az egészben valami megmagyarázhatatlanul különleges, ami az embert akaratlan készteti csodálatra. Tekintetem siklik Sébastienre, mikor a kérdés elhangzik.
- Vedd úgy, hogy az iroda most a tiéd, és azt csinálsz vele, amit szeretnél, én pedig, mint egy vendég tartózkodok csak itt – halvány, de egyértelműen kedves mosoly kerül fel ajkaimra, egészen addig, amíg az információ el nem jut hozzám. A mosoly fagy arcomra, vonásaim keményednek meg pillanatok alatt, fejemet fordítom az ajtó felé, és mintha teljesen elment volna az eszem intézem szavaimat arrafelé.
- Tökéletes időzítés. Keressétek fel Weisst, közöljétek vele az időpontot és a helyszínt. Ott fogom várni, és ha lehetséges, ne késsen, mert nem fogja megköszönni – mert kiderült, hogy ki az, ők pedig meg is találták. Tudjuk a tartózkodási helyét, mindent felmértek már, az összes olyan információ a birtokomba került másodpercek alatt, amikre csak szükségem lehet. Immár megenyhült kékjeimet emelem Sébastienre. – Elnézésedet kérem a kis interakcióért. Engedd meg, hogy hozassak neked valami ételt, esetleg egy pohár víz, valami erősebb? – a kérdéssel egy időben fordulok oldalra és lépkedek az asztalom mögé.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Radetzky Médi
Diák Rellon (H), Világalkotó, Másodikos diák


fecsegő-tipegő
offline
RPG hsz: 49
Összes hsz: 173
Írta: 2020. május 11. 19:36 | Link

Marci
Médi így

Ember legyen a talpán, aki ellen tud állni a gyorskajáldáknak. Annak ellenére, hogy a nagyszüleink tiltanak tőle, a próbálkozásaik nem járnak sikerrel. Egy jó sajtburgernél nincs is jobb. Meg egyébként is, ez az este a lázadásról szól, nem hagyhatom, hogy pont ez maradjon ki. Szóval bólogatok vigyorogva és Marci után tartok, most ő a kalauzom. Nélküle megeshet, hogy elvesznék a tömegben, magamat ismerve.
- Siess - engedem útnak. Na nem mintha félnék tőle, hogy elrabolnak, esetleg más ül le mellém, az elrablóm fejét biztosan úgy telebeszélném, hogy félúton kirakna, az ismeretlenekkel pedig simán barátságot kötök. Főleg, ha épp a Mekiben ülünk. Szóval míg ő sorban áll, én a lábamat lóbálom és figyelem az embereket, meg a falakat. Kár, hogy nem happymealt kértem... Ó, nem, nem szabad, hát a buliban hogy néznék ki egy kis figurával a kezemben?
- Köszönöm - csillan fel a szemem mikor megjelenik a tálcával. Nem kell noszogatni, egyből neki is ugrok a krumplinak így a beszélgetés közepén. Megnyugtat, hogy nem csak fiúk lesznek, mert furcsán jönne ki. Igaz, a legtöbb barátom fiú, de az mégsem ugyanaz.
- És hova megyünk? Bulizni? Vagy kocsmába? - érdeklődöm tovább. - Én még csak egyszer ittam sört, szóval új lesz minden - vallom be neki.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Myra Blackburn
Független boszorkány, Végzett Hallgató, Előkészítős tanár


Magyar Mennydörgő
offline
RPG hsz: 447
Összes hsz: 5644
Írta: 2020. május 11. 20:31 | Link

Soma, a Megmentő

- Hány kockád van? - érdeklődik, mintha hétköznapi lenne ez a téma. Mondjuk az ismeretség első félórájában nem szokott méretekről és számokról kérdezősködni... Talán. AZ viszont számít egy fotózásnál, kinek menyi van, mármint kockából, ha esetleg vállalna alsóneműs sorozatot. Egy kviddicsezőből pedig kinézi, hogy nem egy kis gekkó a póló alatt, aztán ki tudja.
- Nem gond, elintézzük. Ennyivel jövök - kacsint rá a fiúra. Az iménti kis akció, meg ez a vacsora megér annyit, hogy legalább megpróbáljon valami munkát szerezni neki, még ha nem is jár sikerrel. Márpedig Myráról beszélünk, meglepő lenne, ha nem jönne össze valami.
Elmenti a számát és saját magának is megígéri, hogy nem fogja elfelejteni, amit megbeszéltek. Pózol egy kicsit a megfelelő hívókép elkészítéséhez, a bókot pedig mosolyogva fogadja. Még egy hajdobálást is megengedne, ha nem lenne a keze maszatos. Tipikus "csak a hajamba ne" eset.
- A jobbak nem ülnek be ilyen helyekre. Most ott kéne lennem fent a francia étteremben, ott a dizájn a fontos és a minőség, nem a mennyiség. Nem túl jó fejek, de befolyásosak, mármint...azok vagyunk. Szóval tartjuk a kapcsolatot, informáljuk egymást mindenről - megvonja a vállát és a hatásszünet közben belekortyol az italába. - Edzés, diéta, fotózások, azok egy napot is igénybe vesznek. Aztán mellette interjúk, válogatók... - sorolja tovább, mennyi minden van, ami ezzel az életvitellel jár.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mester Adrián Dominik
Független varázsló, Bogolyfalvi Tanács tag



offline
RPG hsz: 23
Összes hsz: 29
Írta: 2020. május 13. 01:06 | Link


Valami egészen furcsa nosztalgia tölti el az ifritet nézve, ahogy a felcsendülő ismerős dallamra a rá jellemző hanyag eleganciával mozogni kezd. Kedve támad ettől a képtől mosolyogva égnek emelni tekintetét, azonban elnyomja a gyermeteg késztetést, csupán az ajkaira kiülő görbének enged – aztán ellöki magát a kanapétól, hogy egy jól kiszámolt mozdulattal csatlakozzon Yezebelhez. Ujjai először a csuklóját érintik finoman, onnan simítja a tenyerébe, míg másik keze párhuzamosan a gerincén simít, hogy pár pillanat erejéig átvegye a tánc felett a vezetést. Nagyon sok idő telt el azóta, mikor először hallotta ezt a számot, de még mindig tökéletesen emlékszik rá, a szöveg minden egyes szavára, annak ellenére is, hogy az olasz nem az erőssége. Halkan neveti el magát, ahogy egy laza, de határozott mozdulattal megpörgeti az ifritet és ezzel el is engedi, újra teret adva neki a felhőtlen és emberi tapasztalatlanságban – jelen esetben túl merev táncmozdulatokkal – nem korlátozott szórakozásnak. Mert hát, hogy is vehetné fel a versenyt olyasvalakivel, akinek több évszázados előnye van… az egész családdal szemben. Összességében.
Csupán azért húzódik el, hogy a helyiség másik felébe lépdelve a cigarettájához jusson és előbb érzékeli a másik elme jelenlétét, mint ahogy meghallaná az érkező férfi hangját. Ruben teljesen kaotikus rezgései határozottabb jelzésként szolgálnak bármely ajtócsengőnél; és semmi jót nem sugallnak.
Kattan az öngyújtó, beleszív a szájába helyezett szálba, és ráérősen a lejátszóhoz sétál, hogy óvatos mozdulattal leemelje a lemezről a tűt, ezzel megszakítva a kedélyes, mediterrán dalt.
 - Mi történt? – emeli tekintetét az érkezettre. Hangja egészen érdeklődőn cseng, csupán egy leheletnyi számonkérés lapul meg benne. Valami nincsen rendben, szinte fizikailag érzi, ahogy bizsergeti a bőrét a Rubenből áradó zűrzavar.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Zippzhar Márk Stefan
Prefektus Levita, Levitás blogger, Rivalló Rúnakígyók csapattag, Elemi mágus, DÖK tag, Ötödikes diák


Iskolaelső 2019 tavasz-nyár
offline
RPG hsz: 225
Összes hsz: 1475
Írta: 2020. május 16. 14:53 | Link

Sára
outfit

- Oh az jó. Élvezném én is - nevetek rá, ahogy a mesenézős nyaráról mesél - Én mindenfélét. Találkozom a barátnőmmel, meg tanulok, táncolok, ilyesmik - Sorolom mosolyogva, de viszonylag közömbösen. Persze azért izgatott vagyok a tánc miatt, amit ő rögtön ki is szúr. Elmosolyodom.
- Rendben, akkor ráérünk - állapítom meg és leülök a földre a hátamat a talapzatnak döntve. Az embereket kezdem figyelni, ahogy a fényképezőgépükkel kattognak, vagy ahogy egy turista csoport hallgatja az őket körbevezetőt.
- Kicsit - pillantok fel a lányra, ahogy az izgulásról kérdez - Sosem csináltam még ilyet - mondom és elnevetem magam, aztán tovább kérdezem - és akkor úgy kell majd csinálnunk, mintha csak úgy itt lennénk és hirtelen eszünkbe jutna, hogy mi is tudunk táncolni, vagy hogy megy ez? - a youtube-on nézegettem flashmob videókat, azok olyan spontánnak tűntek, mintha a az emberek a semmiből termettek volna ott egy nagy megrendezett táncra. Tök menő volt. Ezért is lelkesedtem be, amikor Sára említette a dolgot. De azért furcsa is. Hiába gyakoroltunk rengeteget, mégis csak más most. Jó lenne egyszer még átismételni a lépéseket, hiszen legalább két hete nem láttam a lányt. Mondjuk én gyakoroltam a saját részem, és biztos ő is a sajátját, de azért... azért más így a semmiből hirtelen beállni táncolni. A jó mondjuk az, hogy rajtunk kívül senki sem tudja a kroeot, így ha el is rontjuk nem lesz feltűnő. Engem persze zavarna, de nem fogjuk elrontani. Nem lehet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Martin Romberg
Minisztériumi dolgozó, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 158
Összes hsz: 559
Írta: 2020. május 19. 16:47 | Link

Tobias
ebédszünet | egy bisztró

Sehogy se volt igazán jó. Először a helyre gyanakodtam. Talán mégsem kellett volna hagynom, hogy ő válasszon. A környezet, az emberek, vagy az idő szűke tette ezt velünk? Mintha mindenre rá akartam volna kenni, hogy miért éreztem magam kényelmetlenül a társaságában, csak arra nem, aminek már jóval több köze lett volna a valósághoz. Tudtam ugyanakkor, hogy nem lenne célszerű kirobbantani egy vitát. Mire átrághattuk volna magunkat egymás álláspontjain, elszaladt volna az értékes idő. Evés közben egyébként sem jó veszekedni. Eme nyomott napon nagyon is ragaszkodni akartam ahhoz, hogy legalább az ebédemet kiélvezhessem.
- Csak próbálok alkalmazkodni hozzád, ritka dolog tőlem - vallottam be, ahogy elmosolyodtam. Nem annyira őszintén, inkább kínosan és zavaromban. Lesütött szemekkel, a rendelésem megérkezését várva. Nehezen vettem a levegőt, ahogy a megfelelő téma megtalálásával is gondban voltam. Éppenséggel tudtam volna mit mondani, de abból féltem, hogy szemrehányás lesz, vádaskodás. Próbáltam elrejteni magamban a féltékenységet, eloszlatni az önzőséget. Mégis, ilyenkor nagyon nehéz. Csak gyűlik az emberben, és kérdés, hogy mi lesz az utolsó csepp a pohárban. Talán éppen a szakkönyv? Vagy egy meggondolatlan megjegyzés? Féltettem őt, de ha belegondoltam, mindig is jól bánt a szavakkal. Érezte és tudta, hogy min mentem keresztül, mégse szólt semmit. Hagyott vergődni az érzelmeimben. Nem tudtam rá emiatt szívből haragudni, csak egy kicsikét. Mert ilyen vagyok...
- És bírni fogod ezt... évekig? - fordultam felé lassan. Lehetetlenség volt nem kihallani belőle a célzást a túlhajszoltságtól való féltésemre. Lehet, hogy beleélte magát, de azt hittem, átmeneti időszak lesz ez az életében. - Fáradt vagy - szembesítettem őt azzal, amit láttam, de ő talán túl vak volt hozzá.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Vizsnyiczky Heléna Sára
Diák Eridon (H), Eridonos patrónus, Elemi mágus, Harmadikos diák



offline
RPG hsz: 149
Összes hsz: 291
Írta: 2020. május 21. 12:56 | Link


outfit

A meglepetés halvány jele látszottak arcán, mikor a fiú azt mondta, ő is élvezne egy ilyen szünetet. A legtöbb Már korabeli fiú azt sem vallaná be, hogy látott már életében egyetlen mesét is, de az biztos, hogy ilyet nem ejtene ki a száján, hiszen akkor úgy érezné, hogy oda a férfias kisugárzása! Sári nagyon értékelte, hogy ezzel szemben a fiú minden gond nélkül megvallotta, hogy ő bizony szintén meserajongó.
- Tanulsz? Ne már, szünet van – forgatta meg szemeit játékosan. A barna még iskola időben is csak nagy nehezen tudta magát rávenni a tanulásra, nem hogy szünetben, mikor megadatott neki, hogy kiélvezze a szabadságot. Ilyenkor a tankönyvek a láda mélyén porosodtak, még a pálcáját is eldugta valahova, csak hogy eszébe se jusson esetleg gyakorolni néhány varázslatot vagy ilyesmi. Bár valószínűleg amúgy sem érzett volna rá késztetést, de jobb szeretett biztosra menni. Komolyan nem tudta megérteni, hogy ki az a hülye, aki a szabadidejét arra használja, hogy ilyen felesleges dolgokkal töltse ki az idejét.
- Látszik. De ne aggódj, te jól táncolsz, én jól táncolok, nagy baj nem lehet – vonta meg vigyorogva a vállát. Már egyáltalán nem stresszelt rá az ilyesfajta komolytalan fellépésekre, tudta jól, hogy ezen aztán semmi nem múlik. Nem olyan, mint egy táncvizsga, nem szakértő közönség előtt kell színpadra állniuk, itt a cél az emberek szórakoztatása. Márpedig egy laikusnak nagyjából mindegy, hogy ők mit alkotnak, amíg szól a zene és valami táncra emlékeztető mozgás folyik előttük.
- Jaja, valami ilyesmi – erősítette meg bólogatva a fiú által elmondottakat. Ugyan még nem vett részt soha semmi hasonlóban, de magabiztosabbnak kellett látszania Márknál, hiszen mégiscsak ő rángatta bele ebbe. Bár úgy tűnt, hogy nem kellett nagyon rángatni, szívesen jött magától is. Mielőtt elindult néhányszor átismételte a lépéseket, nem volt annyira bonyolult a koreográfia, hogy ne tudta volna megjegyezni. Különben is, alig másfél perc volt az egész, szóval a rövidsége csak segített a könnyű megjegyezhetőségen.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Demeter Janka
Független boszorkány, Animágus, Legilimentor


Szarka | A vastrón tollas úrnője
offline
RPG hsz: 8
Összes hsz: 314
Írta: 2020. május 22. 00:05 | Link


Saint bár | ¤¤


Karmaim csikorogtak a fényesre pucolt padlón, apró lábaim meg-megcsúsztak a kövezeten. Csőrömet csattogtattam olykor bosszúságomban, minek hangját visszaverték a falak, ha már a zene odáig már nem hallatszott el. A vaskos faajtó előtt álltam meg, borostyán színű apró gombszemem az ott strázsálóra függesztettem. Némán álltunk, egymással farkasszemet nézve. Ő, a nagydarab, kopasz férfi és én, az apró madártestben kuporgó lány. És mégis ő volt az, aki tartott tőlem. Hisz ki az, aki nem tart az ismeretlentől?
Pár évvel ezelőtt léptem át először az előttem magasodó, robusztus ajtót, azóta már megszámolni se tudom hányszor csattogtam végig azon a folyosón. Mégsem ismert fel senki, hisz csakis ezt az alakomat mutattam mindenki felé. Nem ismerik a lányt, a tolvajt, azt, aki az információkat csepegteti. Csak a szarkát látják. Arc és név nélkül.
- Tüstént, Kopasz - recsegtem, tollaim kissé felborzolódtak egy pillanatra. Hangom metsző volt, mint a fém csikorgása a fémen, amitől egyből feláll a szőr az ember karján. Láttam, ahogy fintor fut végig a tag arcán, majd kelletlenül tárta ki az ajtót végre előttem. Köszönetképp belecsíptem a nadrágja szárába, majd betotyogtam az irodába.
Alulnézetből ittam a látványt, pár pillanatig kerestem valamit, bármit, ami az idő múlását idézheti, azt a pár röpke hetet, hónapot, míg távol voltam. Majd tompa puffanás jelezte, hogy végre magam vagyok a helyiségben. Két lépést tettem előre, hogy a harmadikat már a saját testemben tehessem meg. Az asztalhoz sétáltam, töltöttem egy pohárka whiskyt, hogy végül annak társaságában álljak meg a roskadozó könyvespolcok előtt. Balom vékony ujjait a gerinceken simítottam végig, el-elidőzve olykor egy-egy kötetnél. Szerettem azt a zugot, mindig Ágoston dolgozószobáját idézte fel bennem. Mert sosem feledhetem, hogy ki miatt váltam azzá, aki.
Végül oda se nézve emeltem le egy vaskosabb könyvet és ültem le a földre, hátamat a könyvespolcnak vetve. Bokámat összekulcsolva nyújtottam ki lábaimat és fektettem rá az elemelt kötetet. Aprót kortyoltam a whiskyből, aminek az ízét valószínűleg soha a büdös életbe nem fogom megszokni, majd a poharat inkább magam mellé tettem.
Így vártam, hogy a nehéz faajtó újra kinyíljon és mosolyogva biccenthessek a férfi felé és paskolhassam meg magam mellett a földet. Tudtam, hogy csupán másodpercek kérdése. Engem sosem várat meg.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Sébastien Lafayette Béliveau
Tanár


Hakuna Matata
offline
RPG hsz: 39
Összes hsz: 49
Írta: 2020. május 22. 10:30 | Link

Nathannak címezve
×××


Némán, szinte lélegzetvétel nélkül várja, hogy a felrajzolt rúna kifejtse a hatását. Egyszerű, mindennapokban használatos altató módszer, a gyógyászatban is egyre inkább elterjedt a bájitalok és bűbájok helyett, hála a szüleinek. Viszont ő nem gyógyító. Minden alkalommal megrendíti ez a fajta bizalom, amit irányába mutatnak a hozzá érkező varázslók és boszorkányok. Hisz ő nem egy egyszerű tetoválást készít, nem csak azért nevezhető mágikusnak, mert képes helyváltoztatásra a bőrén. Nem... a testrúna alkotás ennél sokkalta bonyolultabb és összetettebb feladat. Akár egy kis hézag a koncentrációban és teljesen más jelentést kaphat, mint amiben előzőleg megegyeztek. Bármilyen jó szándék válhat egy pillanat alatt ártó hatásúvá.
Ahogy a férfi lélegzetvételei lelassulnak, úgy fújja ki némán Sebi is az eddig bennrekedt levegőt. Még sosem hibázott és nem most akarja elkezdeni, de tény, hogy ennél kényesebb feladatot se kapott még soha. Csendben rendezgeti a kipakolt eszközeit, a feljegyzéseit veszi a kezébe és még egyszer átfutja az előre megtervezett lépéseket, hogy biztosan minden az eltervezett szerint alakuljon.
Minden alkalommal van benne egy egészséges izgalom, az új feladat mindig megdobta a pulzusát, de most mindezek mellé félsz is társult, bármennyire is próbálta tagadni ezt saját maga előtt. A helyszín, az emberek, a fejük felett lebegő kimondott és kimondatlan események és cselekedetek... egyik sem segítette a munkája végzésében.
Alfred válaszát hallva bólint és az asztalra támaszkodva tolja magát álló helyzetbe. Pár lépést hátrálva veszi kezébe a pálcáját és kezdi el kedve szerint alakítani a rögtönzött dolgozószobát; az asztalka, amire a felszerelését pakolta, megemelkedik és az alvó fejével egy vonalban ereszkedik le ismét a földre, hogy Alfred asztala mögül a szék a helyére kerülhessen. A fotel túl alacsony és puha, nem adna biztos támaszt a művelet során. A karosszék hangtalanul foglalja el új helyét és ezzel együtt szünteti meg a varázst.
Ahogy ismét közelebb lép, úgy fordítja hirtelen fejét Alfred irányába. Kissé megemelkedett szemöldökkel hallgatja a férfit és kellemetlen érzés kezd úrrá lenni rajta a hallottak közben. Bármiről lehet szó... mégis miért van akkor meggyőződve arról, hogy pontosan ahhoz kötődik az ügy, ami miatt itt van?
- Megtaláltátok? - Bukik ki belőle a kérdés, hangja élesen szakítja meg a hirtelen beállt csendet. Pálcáját markolva fordul Alfred felé, keresi a tekintetét, abban pedig végre a magyarázatokat. - A bizonytalanság a koncentráció rovására megy és ha azt akarod, hogy minden a leírtak szerint alakuljon, akkor se magadnak, se nekem nem engedheted meg a bizonytalanságot. - Komoly arccal, kissé felszegett állal néz a férfire. Szüksége van az okokra és okozatokra, hogy tiszta lehessen a kép, még ha ezzel saját magát is taszítja bele jobban ebbe az ismeretlen világba. Tett rossz dolgokat, amiket a balesete óta próbál törleszteni. Egyel több vagy kevesebb, már talán fel sem tűnne.
- Nem iszom alkoholt. Viszont csendben nem tudok dolgozni. Az ízlésedre bízom, nekem teljesen mindegy - mondja kis szünet után, majd pár kósza pillanat után szakítja el tekintetét a másik arcáról, hogy végre azzal foglalkozzon, ami miatt itt van.
Baljával végigsimít a karosszék támláján, majd helyet foglal a mélyen alvó mellett. Lassú mozdulatokkal húzza feljebb a pólóját, szabaddá téve a szükséges területet. Viszont mielőtt bármihez nekifogna, ujjai jobb alkarjára fonódnak, ahol a felső alatt Odin jele lapul. Lehunyt szemmel, suttogva kezd el fohászkodni hozzá. Pont úgy, ahogy azt otthon is szokta.
Odin, most segíts meg!
Utoljára módosította:Sébastien Lafayette Béliveau, 2020. május 23. 12:51 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Alfred Nathan Declaire
Független varázsló, Bogolyfalvi Tanács tag, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 45
Összes hsz: 52
Írta: 2020. május 22. 16:56 | Link

D E M E T E R  J A N K A aka “P I C A V E”
“An open window and
Magpies chanting information”

Budapest, Saint bár, look into my eyes

Unottan kopognak az ujjaim a hatalmas faasztalon, ám a hangot elnyomja az igazgató folyamatos beszéde. Másfél órája tart a megbeszélés és  jelentéktelennél jelentéktelenebb dolgokról, amelyek olyan nyíltan pazarolják az időmet, hogy még gondolni sem akarok rájuk. Kékjeim vándorolnak az asztalnál ülő arcokon, az unalom legőszintébb formája ül ki rájuk. Az előttem ülő szőke nőre mosolygok, zavartan kapja el rólam pillantását, hogy végül egy tincsével kezdjen el játszani, hogy oldalra sandítva fürkésszen, azonban tekintetem már az igazgatón pihentetem. Érdeklődés csillog tekintetemben, ujjaim dobolása is leáll egy pillanatra. Az e havi elemzést már leadtam a készülendő projektről, aligha lenne itt már dolgom, a vezetőség mégis ragaszkodott a jelenlétemhez, akik most ugyanolyan unottan ülnek az asztalnál. Ujjaimat fonom a hűvös vízzel megtöltött pohár köré, ajkaimhoz emelem azt, apró kortyot követően koppan az asztalon ismét. Az igazgató tekintete találkozik az enyémmel, halvány mosolyt küldök felé, majd mikor közli, hogy végeztünk mára, aprót szusszanok. Türelmesen várom meg, amíg a tömeg eloszlik, a szőke nő zavart pillantással néz vissza rám az ajtóból, ajkai nyílnak szólásra, de megszólalni már nincs ideje, mert azonnal mennie kell, hiszen hívják. Szám szeglete remeg meg a mosoly közben, majd mikor mindenki elhagyja az irodát tűnik el arcomról, ahogy a csillogás a tekintetemből. Mélyet sóhajtok, kékjeimet hunyom le egy pillanatra, végül táskámat magamhoz fogva állok fel én is az asztaltól, hogy a kapott információt szinte figyelmen kívül hagyván, elhagyjam az épületet.
A faajtó előtt állva, mélyet szippantok az olyan ismerős levegőből, fáradtan nyomom le a kilincset, hogy belépjek rajta. Kékjeim akadnak meg rögtön a földön ülő lányon, immár egy sokkalta őszintébb mosoly kerül fel ajkaimra. Könnyedén lépkedek az asztalhoz, a táskát teszem le a lábához, fáradtan rogyok bele a bőrszékbe.
- Örülök, hogy visszataláltál hozzánk és ki is szolgáltad magad - a legalsó fiókot húzom ki és veszek ki belőle egy poharat, amit meg is töltök az aranyló itallal. Aprót kortyolok belőle, végül fejemet hátrabiccentem, szemeimet lehunyva szólalok meg. - Megszerezted az információkat? - ismét a lassú víz partot mos elvet követem. Tudom ki tette, már Weiss is tudja, csak arra vár, hogy megkapja az engedélyt, hogy elém hozza, azonban minél több információ jut a birtokomba róla, a terv annál egyszerűbb és kivitelezhetőbb lesz. Mindent tudni akarok a férfiról, aki megengedte magának ezt, és Jankával az oldalamon ez könnyebben megy, mint bárki eltudná képzelni. A hangtalanságban engedtem meg magamnak azt, hogy elhiggye, sikerült megfélemlítenie, én pedig csak türelmesen várom, amikor a kocka végre megfordul. Mert megfog, csak idő kérdése. Győzd kivárni, hogy a végén megilletődött könyörgésed töltse meg a szobát.
Utoljára módosította:Alfred Nathan Declaire, 2020. május 22. 21:43 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Alfred Nathan Declaire
Független varázsló, Bogolyfalvi Tanács tag, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 45
Összes hsz: 52
Írta: 2020. május 23. 01:00 | Link

L A F A Y E T T E  B É L I V E A U
“Your mind is a weapon,
Keep it loaded”

Budapest, Saint bár, just smiling

Meg van. Hamarosan nemcsak mindene, de a szíve is a kezemben lesz ennek a féregnek, és ha még ezzel sem elégszem meg, akkor az életével is úgy fogok játszani, ahogy kedvem tartja. Példát akart statuálni, megmutatni, hogy a visszautasítás nála nem opció, nem engedhetem meg magamnak, azonban a válaszra talán nem fog számítani. Lassú víz partot most, és én azt a partot olyan lassan fogom mosni, mint még soha, mert az alkalmat a tövénél ragadtam meg, úgy fogom facsarni, hogy az utolsó lélegzete is az enyém legyen. Mert ha valamit nehézkesen viselek, akkor az a gerinctelen cselekedet, ami ráadásul majdnem egy emberem életébe került. Az utasítások olyan természetesen hagyják el ajkaimat, mintha éppen valóban csak a vacsoránkat rendeltem volna meg. A hibázási rátát itt a nullára kell leredukálnom és ahhoz idő kell. Nem is kevés, így éppen megfelelő időpont ez arra, hogy Rubent is elkezdhessem formálni egy olyan emberré, aki nekem megfelel, ha már engem akart. Én odaadtam önmagamat, de én mit kaptam? Egy elmaszkírozott embert, akit már-már megmerem kockáztatni, hogy ölésre képeztek ki, amit el is hisz magáról. A bútorok kezdenek el mozogni, tekintetembe tér vissza a fény másodpercek alatt, mintha el sem mentem volna valójában egy olyan világba, ami a szobában lévők közül kettőnek az életet jelenti, egynek pedig lehetségesen a biztos halált. Mintha csak aprókat bólintanának az utasításra mosolyodom el ezzel egy időben, amíg a kérdés nem ér el.
- Megtaláltuk - az engem fürkésző pillantást kapom el. Kékjeimben csillan feddhetetlenség, amelyet még csak meg sem próbálok palástolni, hiszen alaptalan lenne. Őszinte vagyok, mióta először betette ide a lábát. Mást nem érdemel. - Sébastien, nyugodj meg. Nem szokásom akarni semmit - elnéző mosoly kerül fel ajkaimra, miközben az engem fürkésző kékekben igyekszem megtalálni azt, ami ehhez a hevességhez vezette. - Minden kérdésedre választ kapsz, anélkül, hogy kikelnél önmagadból. Tudom a használó tartózkodási helyét. Ebben a pillanatban derült ki - egy egyszerű mosoly van arcomon. Nincs benne önteltség, nincs benne diadalittasság, egy egyszerű mosoly, amely leginkább a semmit árulja el. Nem kell annál többet tudnia, mint amit szükséges lehet ahhoz, hogy valóban jól és precízen tudja elvégezni a rábízott feladatot, így az őszinte válasz adott. Féloldalas mosoly villan ajkaimon, fejemet kissé előre biccentve sandítok fel az engem fürkészőre, pár tizedmásodpercre kapom el pillantását csupán, amikor elfordul tőlem. Megilletődöttségemet szerencsére már nem láthatja, amely kiül arcomra, mert elfordul, azonban egyértelműen ott ül rajta. Pár gyorsabbat pislogok, végül ugyanolyan mosollyal ajkaimon lököm el magam az utoljára elhangzott mondat után az asztaltól, amely mindig arcomon van, ha csak Sébastien pozitív kisugárzásával találom szemben magam. Mert még egy ilyen helyzetben is az. A kanapé mellé sétálok, a lemezlejátszóba teszem az alatta fellelhető fakkokból az egyik, találomra kiválasztott lemezt, a tűt óvatosan helyezem rá. Szemeimet hunyom le az ismerős dallamra. Carl Orff Carmina Buranajának lágy hangjai töltik meg a helyiséget, miközben lassú léptekkel érkezem vissza az asztalhoz. Kezeimet fonom magam előtt keresztbe, csípőmet vetem ismét az asztallapnak, kékjeimet emelem Sébastienre. Ajkaim nyílnak el egymástól, ahogy kissé oldalra billentett fejjel figyelem az imádkozó férfit az irodám kellős közepén. Megértő mosolyt engedek meg magamnak, türelmesen várom meg, amíg befejezi.
- Úgy érzed felsőbbrendű segítségre van szükséged a feladat elvégzéséhez? - a kérdés lágyan hangzik el, miközben hagyom, hogy a dal hangjai simuljanak bele elmémbe. - Nem bízol a saját képességeidben, Sébastien?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Sébastien Lafayette Béliveau
Tanár


Hakuna Matata
offline
RPG hsz: 39
Összes hsz: 49
Írta: 2020. május 23. 14:26 | Link

Nathannak címezve
×××


Mindig is szomjazta a tudást. Még a legzüllöttebb időszakában sem volt soha panasz a tanulmányaira, minimális erőfeszítéssel ugrotta meg mindig a kívánt mércét. De sosem érdekelte semmi úgy, mint a rúnatan. Magasságok és mélységek, kihívások és mindezek mellé végtelen kreativitás jellemzi. Nincs, aki megszabhatná a határokat, ő maga felel ezért és kedve, tudása szerint feszegetheti azokat. Viszont bármi is történt, mindig azokon belül maradt. Ő is rendelkezett a tizenévesek gőgjével és arroganciájukkal, miszerint számukra nincs lehetetlen, nincsenek szabályok. Megtehette volna, hogy csak egy kóstolóra átlépi azokat a bizonyos határokat, de nem tette meg. Járt nagyon közel hozzá és meg is rettent saját önfejűségétől.
Mindig is szomjazta a tudást, ami kiterjedt szakmájának minden aspektusára. Kedvtelésből kutat mai napig a múltban, hogy válaszokat nyerhessen megválaszolatlan kérdésekre. Ismeri a mítoszokat, legendákat, a hitvilágot, amire épül ezen tudományág. És kiderült, hogy a hit és a tudomány benne tökéletes harmóniában képes élni.
Most mégis egy olyan tudást akar magáénak tudni, ami nem lehet a sajátja. Mégis válaszokat akar, megérteni a helyzetet, amibe belecsöppent, hogy értelmet nyerjenek a tettei. Egy hete volt tépelődni, undorodni attól az embertől, aki ilyesmire vetemedett. Állást foglalt azzal, hogy nyomokat hagyott a felkutatásához, mondván egy ilyen tettért bűnhődni kell. De honnan tudhatná biztosan, hogy a morzsákat jó helyen szórta-e el? Válaszokkal. Ha jól döntött, ha nem, tudnia kell a tettei következményét, hogy mint minden bűnével, ezzel is elszámolhasson. Sosem akarta homokba dugni a fejét, a tetteiért vállalja a felelősséget. Még úgy is, ha mindez csupán a tudás egy szeletével jár, amivel együtt kell élnie.
Komoly arccal, egyenes testtartással, némán hallgatja a választ. Alfred arcán ülő őszinteség megrendíti, míg a szavak okozta keserű ízt próbálja egy nyeléssel eltüntetni, de hiába. Nyugodt, rezignált, mintha csak az imént olvasták volna a fejére a saját halálos ítéletét. Szomorkás tekintettel nézi Alfredet, mégsem látja, gondolatai egészen máshol járnak. Pár kósza pillanatig tolulnak a képek lelki szemei elé, minden kis információmorzsa, ami eljutott hozzá ezen két találkozás alatt. És a kérdések... vajon milyen büntetés jár majd osztályrészéül a titokzatos tettesnek? Meg volt győződve róla, hogy megérdemli, bármit is kap. De vajon tényleg így van?
Párat pislog, ahogy visszatér a jelenbe és sután bólint kettőt. Megértette. Elfogadta. Ennél többet ha akarna se tehetne. Egy sóhajjal engedi el a kétségeket és a hozzájuk társuló nyomasztó érzéseket és adja át magát a fohász adta megnyugvásnak. Még iskolás korában, egy régről fennmaradt tekercsben talált rá, ahogy Odinról gyűjtött még több és még több anyagot. Azóta is ugyanazt mondja el minden alkalommal, ami mára már egy személyes kis szertartássá alakult át az évek során.  A halk ritmus eggyé olvad a zene ütemével.
- Megbecsülöm azt a tudást, amit kaptam - mondja végül, ahogy befejezi a fohászt és a kezét is elemeli a bőrébe vésett jelről. Immár nem fordul meg, háttal beszél Alfredhez, hangja immár teljesen nyugodt, összeszedett. - Általa bízom saját magamban. Mindenki hisz valamiben. Ha másban nem, hát megadja magának azt a luxust, hogy önmagában hisz. - Ahogy kiejti az utolsó szót, pálcáját a rúna felső részéhez érinti. Láthatatlanul vibrál ujjai között a fa, ahogy a rúnában tárolt túlzott energia kapcsolódik a fókuszeszközzel. Ahogy kiejti a szükséges igét, áramütésszerű érzet rántja görcsbe a testét, ahogy a felszabaduló energia végigszalad rajta, mielőtt semmivé foszlana.
Odin, most segíts meg!
Utoljára módosította:Sébastien Lafayette Béliveau, 2020. május 23. 14:30 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Alfred Nathan Declaire
Független varázsló, Bogolyfalvi Tanács tag, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 45
Összes hsz: 52
Írta: 2020. május 23. 16:26 | Link

L A F A Y E T T E  B É L I V E A U
“Your mind is a weapon,
Keep it loaded”

Budapest, Saint bár, just smiling

Sokan úgy hiszik, hogy a sorsunk előre meg van írva, és a tetteink nem befolyásolják azt, ami velünk fog történni a jövőben. Ki mint vet, úgy arat alapelven mozognak az ilyen emberek, mert elhiszik, hogyha jót cselekednek a világban, akkor jó dolgok fognak velük is történni. A másik csoport az, amely azt hangoztatja napról napra, hogy a tetteinkkel írjuk a sorsunkat, mert mindent befolyásol az, hogy egy kellemetlenebb, avagy kellemesebb szituációban mégis hogy döntünk. Azok a döntések formálják úgy a sorsunkat, hogy a végén vagy megkapjuk a megérdemelt jutalmat, vagy fejünket vesztjük a cél előtt, mert a tetteink súlya olyan méreteket öltött, amit már igenis büntetni kell. És hol máshol, mint az elhitt és elképzelt jutalom előtt? Mindkét csoport tévedhet, egyik sem bizonyított, hiszen hiszel egyikben vagy a másikban, és amibe a hitedet fekteted az a legerősebb dolog lehet a világon. A hit az, amely erőt ad a benned élő reménynek, hogy sikerülni fog megcselekedned a helyeset és jót. A hit az, amely minden nap felébreszt és eléd teszi, hogy igenis lehet ez egy jobb nap, mint amilyen a tegnap volt. Hiszel abban, hogy jobb lehet, attól elvonatkoztatva, hogy követed a neked megírt sorsot, vagy annak a kovácsa vagy a döntéseiddel.
A hit az, amely a helytelen döntéseket teszi helyessé a fejedben. Helyes döntés volt elrabolni és felrúnáztatni egy embert? Végül is, igen, hiszen a megfélemlítésnek szánt eszköz, amely maga volt az ember, bejött, és célba ért. Helyes döntés volt akkor és ott, mert hittél benne, tehát megcselekedted, azonban a következményekre nem gondoltál. Lehet az helyes döntés, amelynek a helytelenségét és rosszaságát bujtatjuk mögé, de a felelősség rajtad szárad, amikor a porba tipornak mindeneddel együtt, mert hittél abban, hogy a saját érdekedben a helyesnek meghozott döntéseddel szeded le majd a megérett gyümölcsöket. Csak a következmények. Mert lehet az bármennyire helyes, még akkor is, ha minden hitedet beleölöd, a következmények elől nem futhatsz el. Figyelmen kívül hagytad őket, hogy mások szenvedjék el a te botorságodat, de az ezzel járó büntetés mégis téged fog sújtani. Megérte? Hiszen hittél benne, nemde? Olyan erősen, olyan akarattal és reménnyel, mint még soha senki semmiben, mégis a bukásodhoz fog vezetni, hogy valaki olyat emeljen még feljebb, aki megérdemli, aki nem hisz a helytelen döntéseiben, de megcselekszi azokat, amikor kell. Add neki a lelkeddel együtt a hitedet, higgy benne, és a világ fog a lábad előtt heverni, miközben ő meghozza helyetted a helytelen döntéseket, amelyek nincsenek elrejtve. Egyszerűbb az élet így, nemde?
- Nem magadnak szerezted? - a hit. A saját maga által megszerzett tudást köszöni meg másnak, fohászkodik hozzá, hogy segítse meg, miközben mindent magának köszönhet. Az emberi hit egy túlzóan erős dolog. Vajon meddig viszi el az embert? A végtelenségig? Ajkaim nyílnak el egymástól, hogy reflektálhassak, azonban Sébastien pálcája választ sem várva érinti meg a rúnát, majd hangzik el a halk ige. Ajkaim elnyílva maradnak, miközben piszkos kékjeim fürkészik a nekem háttal ülő alakot, akin az emberem élete múlik. Akaratlan lépek el az asztaltól, ámbár ő ezt nem láthatja. Karjaim keresztbe fonva magam előtt pihennek, pillantásom fürkészi Sébastient, ahogy teste rándul meg egy pillanat erejéig. Jobb szemöldököm emelkedik meg, és a kép hamar megformálódik agyamban. Túl sok időt töltöttem rúnák olvasásával, miközben meg kellett fejtenem a jegyzeteit, valamennyi információ pedig igencsak megragadt.
- Arról nem esett szó, hogy neked mivel jár a rúna eltávolítása. Feltételezem szándékosan nem beszéltél róla - hangom közelebbről hallatszik már Sébastienhez. A szék mögött állok, a férfi tarkóján zizeg ide és oda tekintetem, míg nem kilépek mögüle, és a szék támlájával egy vonalban állok meg. Kékjeim a fekvőt figyelik. - Elmondanád, kérlek, vagy te sem bírsz róla tudomással? Nem venné ki jól magát, ha esetleg gyógyítót kellene melléd fogadnom - és bennem ez még csak most tudatosult. Szándékosan nem beszélt róla, nekem meg eszembe sem jutott, annyira a saját érdekem lebegett a szemem előtt. Mennyire hiszel a megoldhatóságban, Sébastien?
Utoljára módosította:Alfred Nathan Declaire, 2020. május 23. 16:48 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Sébastien Lafayette Béliveau
Tanár


Hakuna Matata
offline
RPG hsz: 39
Összes hsz: 49
Írta: 2020. május 23. 18:33 | Link

Nathannak címezve
×××


Sebi hisz abban, hogy nincsenek véletlenek. Nincs megírva minden előre, az ember maga alakítja a sorsát, de vannak előre elrendeltetett pillanatok, találkozások, amiket csupán a halál akadályozhat meg a maga végletességében. Az, hogy élünk-e a felkínált lehetőségekkel, hogy mit hozunk ki ezekből a pillanatokból, csakis rajtunk áll.
Az életét átszövik az ilyesfajta események. Hisz abban, hogy az édesanyjának megvolt rá az oka, hogy lemondjon róla. Hisz abban, hogy nem véletlenül volt éppen akkor ügyeletben Steve, mikor ott hagyták kisdedként az ispotály aulájában. Sebinek ehhez a családhoz kellett kerülnie, hogy ráleljen élete hivatására. Szerették és tanították, mellette álltak a legnehezebb pillanatokban is. Akarva-akaratlanul hozta ki ezen sorsszerű találkozásokból a legtöbbet.
Reece... egy újabb előre megírt találkozás. A félelme, a pökhendisége pokollá tette a fiú életét, ezen cselekedeteivel egy olyan útra terelte a hollóhátas fiút, ahol a saját bukását készítette elő. Fittyet hányt a sorsra és az megtanította rá, hogy vele nem éri meg packázni. Sebi megtanulta a leckét.
Hisz a sorsban, de komoly-e a hite a felsőbb hatalmakban? Nem mutogat ujjal felfelé, ha történik vele valami jó vagy rossz, nem hárítja a felelősséget. Nem imádkozik reggelente, nem próbál megtéríteni senkit. Viszont hisz Odinban. Elhiszi, hogy valaha élt és akkora hatalommal rendelkezett, hogy az utókorra hagyta a rúnák tudományát. Hisz a skandináv hitvilág ősi szimbólumaiban, amik erőt és védelmet kölcsönöznek a használójának. De az, hogy tényleg egy istenről beszélünk-e, vagy egy nagy hatalmú varázslóról... teljesen mindegy. A hit emeli a halandót is halhatatlanná.
- Tanultam. Tekercsekből, könyvekből, ősi feljegyzésekből. A tudás már létezett, mielőtt éltem volna a lehetőséggel - mondja még higgadtan a munka megkezdése előtt. Viszont ebből látszik, hogy minden nézőpont kérdése. Ő nem a saját maga érdemének tekinti azt, hogy kiemelkedő a szakmájában. Nem ő találta fel, nem ő jegyezte le az első létező szimbólumokat, nem ő határozta meg a jelentésüket. Minden az orra elé volt téve, csak ki kellett nyújtania érte a kezét, ami önmagában nem érdem. Az, hogy emellett tehetséget is mutatott ezen tudományban... mégis hogyan derült volna ki, ha nem Kate neveli fel? Nincsenek véletlenek.
Összeszorított fogakkal szögezi tekintetét a pálcájára, ami mozdulatlanul érintkezik az alvó bőrével. A koncentráció és a folyamatos fájdalmas bizsergés mély barázdákat váj a homlokába. A lassú hullámokban távozó feszültség görcsbe rántja a tagjait, majd újra és újra ólomsúlyú fáradtságot hagy maga után. Alfred szavai nehezen jutnak el hozzá, hangja távoli, mintha egyikőjük a víz alatt lenne. És valószínűleg ő az, aki egyre csak süllyed.
- Cs-csak sejtéseim v-voltak - mondja két hullám között, mély, rekedtes hangon. Fejét oldalt fordítja, hogy kékjeit Alfredre emelje, de csupán alig egy pillanatra tud találkozni a elszánt pillantás a mellette állóéval, mert az újabb hullám hatására rántja vissza a fejét a korábbi pozícióba. Szabad kezét a szék karfájára szorítja, ujjbegyei hamar kifehérednek az erőlködésben. Mindig is rosszul tűrte a fájdalmat, de a varázslatot nem szakíthatja meg, mindkettejük érdekében. A homloka csillogni kezd a gyöngyöződő izzadtságcseppektől.
Odin, most segíts meg!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Alfred Nathan Declaire
Független varázsló, Bogolyfalvi Tanács tag, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 45
Összes hsz: 52
Írta: 2020. május 23. 20:45 | Link

L A F A Y E T T E  B É L I V E A U
“Your mind is a weapon,
Keep it loaded”

Budapest, Saint bár, just smiling

Mindig elgondolkodtat az, ha egy másik szemszögből láthatom a dolgokat. Hinni egy felettünk álló hatalomban vagy önmagunkban? Ez vajon olyan hit, amellyel a sorsunkat is a kezünkben tarthatjuk, vagy egy másmely, amely csak iránymutató, de a sors maga dönt a fejünk felett? Egy felsőbb hatalomba vetett hitünk lehet olyan erős, mint a saját magunkba vetett? Hiszen, ha mi nem cselekedünk, helyettünk nem fog más, és így a hitünk máris inkább magunkba lett téve, nemde? És így a remény is erősebb lehet? Minél erősebb a hitünk valamiben, annál erősebb lehet a reményünk? Túl sok kérdés keringi ezt körbe, és a válaszok olyan messze vannak, amit ember nem tud meglátni. Ha a felső hatalom valóban a belé vetett hitünkből táplálkozik és él, akkor a kezében van a sorsunk is? Még egy kérdés, amelyre a válasz ismét sokkalta messzebb van, mint azt kergetni tudnám.
Kékjeim zizzennek Sébastienre, ahogy megszólal. Megrázom a fejemet, miközben őszinte mosolyom ül arcomon. Szemeim körül is megjelennek a mosoly adta szarkalábak, amelyet rejtegetni sem szoktam. Őszinte, szívből jövő mosoly, amelyet egyetlen egy embernek mutattam még csak meg, azonban a vele kötött kapocs nem a hiten, hanem a bizalmon és a tiszteleten alapul. És a másik ember, aki kiérdemelte, még csak nem is láthatja. – De megszerezted. Kinyúltál érte és magadhoz ragadtad, hogy hasznosítsd, hiába voltak már papírra vetve. Nem te kreáltad, ez valóban így van, mégis a tied – lágy és mély hangom nyugalmat áraszt, ahogy a szavakat formálják meg ajkaim. Nem mindenki él az elé tett lehetőségekkel, de Sébastien megtette, és a plusz lehetősége, hogy ki is emelkedik a többi ezen szakterületen dolgozó közül. A tudást maga szerezte meg, hiába voltak már leírva azok, mert nem volt kötelessége megragadni őket. Megtette, és mindezért cserébe mérhetetlen hálát érzek, mert ez lehet az oka annak, hogy most itt van, és esélyt kapok egy teljesen más szemszögből a dolgok megfigyelésére.
Immár mellette állva rebben tekintetem rá, a görcstől megmerevedett testére, majd a kanapén fekvőre, akinek teste izzadságban fürdik ismét. Visszavezetem rá pillantásomat, és ahogy felnéz rám, ahogy rekedtesen, szaggatottan szólal meg, valami kattan a fejemben. A parancs hirtelen hangzik el, szinte hallom a gyorsan trappoló lépteket, amik a gyógyítóért mennek, a legjobbért, akiről csak tudomással bírok. A kékeket kapom el tizedmásodpercekre, de ez nem elég. Jobb kezem mozdul, lassan, megfontoltan, pedig most egyáltalán nem mondanám magam annak. Elnyúlok Sébastien pálcát tartó keze felett, azzal egy vonalban, ám mielőtt a pálcához érhetnék, megállok. Meredten bámulom a fekvőt. A hitem kell most. Miben hiszek? A megrúnázott testben, vagy abban, aki éppen eltávolítja azt? Oldalra sandítva figyelem a görcstől meg-megránduló testet, remegő kezemet húzom vissza mélyet sóhajtva magam mellé. A könyvek, amelyeket kénytelen voltam elolvasni annak érdekében, hogy az elrejtett üzenetet megtaláljam, sok mindent adtak a lapok forgatásáért cserébe. Tudást. Ha megszakítom, bár nem tudom, mi történhet, de abban biztos vagyok, hogy helytelen lenne. Cselekedjem meg a helytelent, még akkor is, ha a vége halállal járna? De hiszen azért ül itt ő, hogy elkerüljük ezt, ezért vállalta el, ezért mondott igent a benne tomboló ellentétes érzelmek ellenére is. Piszkos tekintetem emelem Sébastienre, majd vissza a rúnára. Csodálatos munka, amely mégis ölni képes. Micsoda kettősség. Tudat alatt mozdul a kezem, kékjeim meredten bámulják továbbra is a rúnát, míg kezem óvatosan csúszik a másik karfát szorongató kezére egy pillanat erejéig, majd ismét ernyedten hullik vissza mellém. Észrevétlen, mégis ott volt.
- Beszélj a sejtéseidről, kérlek. Mondd el, mit sejtettél, és azt is, miért nem említetted – nem tud csendben dolgozni. Akkor beszélj, Sébastien, mondd el mit sejtettél. Azt, amiben hinni szeretnél, azt, amiben hiszel, vagy azt amit tudsz?
Utoljára módosította:Alfred Nathan Declaire, 2020. május 23. 20:47 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: « 1 2 ... 100 ... 108 109 [110] 111 112 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek