[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=802571#post802571][b]Juhász Laura - 2020.04.01. 20:40[/b][/url]

Anna- rét, egy szép tavaszi napon a szünetben | x |o
 

Lehetséges, hogy ezt nem hangsúlyoztam ki túlzottan. Egyszer, régen beszéltünk arról, hogy nem voltam még. Azóta pedig nem is került elő a téma, tehát akár végül is megtörténhetett volna már a dolog.
- Igen, az első. És nem is igazán tudom, hogy mire számítsak. Mármint, biztos nagyon jó lesz, csak tudod – fejezem be sután, magamban folytatva tovább a töprengést. Vajon milyen érzés lesz, fog-e tetszeni maga a mise, a hangulat, a pap bácsi mennyire tud majd úgy szónokolni, hogy megérintsen vele. Nem hiszem, hogy unottan fogok ott ücsörögni, de szeretném ha … ha minden jól alakulna na.
- Hát persze, hogy nem – értek vele egyet. Tényleg minden rendben lesz, és akár belezavarodik akár nem, egyszerűen fantasztikus élmény lesz neki is, nekünk is. Szerintem mi észre sem fogjuk venni ha elront valamit, tuti annyira meg leszünk hatódva.
- Aha, igen – mondom kicsit elszontyolódva. Határozottan bosszant, hogy otthon hagytam a tányérokat, pedig még ki is készítettem őket. Tényleg szerettem volna, ha minden tökéletesen sikerül ma. Halványan elmosolyodom a rögtönzött szalvéta-tányér láttán, igazán aranyos és kedves tőle, hogy ilyeneket mond. Egy icipicit javul is a kedélyállapotom, de látszik rajtam, hogy nagyon elgondolkodva eszegetem a szendvicsem. Pár falat után lerakom inkább a szalvétámra, veszek egy kis paradicsomot, de nem harapok bele.
- Tudod, már hetek óta gyakorlom a társashoppanálást. Meg is kértem a suligondnokot, hogy segítsen, mert ő nagyon sok helyen járt és tényleg profin tud hoppanálni. És szeretném, hogy a fontosabb helyismereteim meglegyenek. Ha … ha egyszer mondjuk külföldre szeretnénk látogatni, akkor könnyen és gyorsan odajussunk. Megtehettem volna, hogy nem izélek ezen, és simán társashoppanálok a közelben, de … biztosra akartam menni, hogy nem lesz gond – árulom el neki szégyenlősen, hogy mennyi munkám van abban, hogy most éppen itt vagyunk. Hogy azért vállaltam mindezt, hogy tényleg a világ bármely pontjára elmehessünk, ha éppen ahhoz lenne kedvünk. – Szóval kitaláltam a pikniket, meg ezt a helyszínt. De azt már nem tudom, hogy a tányér miért volt annyira fontos. Egy pikniken – csóválom meg a fejemet felnevetve. Csoda hogy ezüst evőeszközt nem hozok meg ilyesmit. Egek, Laura.  
– Mit szólnál ahhoz, ha evés után kicsit ejtőznénk, eget bámulnánk ilyesmi, aztán szétnézhetnénk. Megmutathatom, hogy is néz ki a libegő. - fordulok vidáman Thomas felé, lábaimat törökülésbe húzva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=802573#post802573][b]Rothman Anton - 2020.04.01. 20:42[/b][/url]

- Végtelenül bosszantó, igen. Minek áll annyi papírhalom az asztalomon, amikor állhatna ott a semmi is? - ejtem ki a semmi szót úgy, mintha valami felbecsülhetetlen értékű ereklyéről beszélnék. Az igazságtól pedig nem állok messze. Nagy érték a tér.
Szakértő bólogatással hallgatom eszmefuttatását a zakófennhagyásos esetről. Jogos, jogos. A mentségem pedig? Majd mindjárt kiötlöm, miközben zakóm hamarosan tovaszáll az előtérbe, én meg ismét a vöri mellett vagyok, akkor már adva is egy puszit kilóg vállára. Tetszik ez a pulcsi. Meglehetősen.
- Elvonod a figyelmem - érkezik a mentségem. Elveszi az eszem, nincs mit tenni. Még jó, hogy bőven van miből elvenni. Visszadobom háta mögé karomat. Lábam keresztbe rakom. Mikor érkezik a szívtelendögözés, elkezdek nézelődni a hátam mögé, hogy ezt mégis kinek mondta. Fogalmam sincs. Mire visszanéznék rá, már hozzám bújt. Magamhoz ölelem átvetett karommal és hajába csókolok.
Semmi kedvem odahajolgatni a gyümölcsöstálhoz, szóval intek pálcámmal és odalebeg a tál az ölembe. Onnan szemezgethetünk. Éppen egy szőlőt ejtek a számba.
- Neked is be kell ám mostantól kéreckedni hozzám az igazgatóiba. Nincs csak úgy belibbenés. Előbb át kell juss az őrömön - tárom elé, mire számíthat a továbbiakban. - Alig várom, hogy Vanessza bekopogjon és hivatalos hangon bejelentse, hogy "Doktor Meyers keresi Önt, Igazgató úr. Beengedhetem?" - adok valamiért a titkárnőmnek elég mély hangot és persze helytelenül mondom a nevét. Örökké úgy fogom. Amíg ki nem fogyok a V betűsekből, ami sajnos hamar bekövetkezik. Akkor majd ismétlek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=802622#post802622][b]Dr. Riley Meyers - 2020.04.01. 21:53[/b][/url]

A puszi mosolyt csal az arcomra, s picit fel is húzom vállaimat, felváltva mozgatva őket, hogy kérkedjek fedetlenségükkel és örömömmel. Sőt, ha már itt meg a figyelemelterelésnél tartunk, válaszként kacsintok egyet, aztán kikapom hajamból a hivatalos kis kontyot összetartó tűket, úgyis megviselt állapotban van mostanra, s fejemet megrázva hagyom a feltűzéstől enyhén hullámos, vörös tincseket szétterülni. Amennyire szeretem az esti szórakozást és a város pezsgését, annyira jólesik most ez a játékos civódás, aminek jóformán egyetlen célja, hogy halljuk a másik hangját. Mert szeretem és hiányzik karcossága, főleg egy-egy hosszabb nap után, amikor nincs időm megállni pár szóra sem, hát magamban tartom, amit neki mondanék.
Belebújok az ölelésbe, szemhéjam magától lecsukódik és álla alá fúrom a fejem egy pillanatra, halk szusszanással. Aztán persze muszáj, hogy előrukkoljon azzal, amire jóformán azóta várok, hogy bejelentette, titkárnője lesz.*
- Wh...-*pislogok rá, mint hal a szatyorból, teátrálisan tátogva mellé felháborodásomban, mintha eddig naponta kerestem volna fel az irodájában, kihasználva, hogy senki sem állta utamat.*- Kárpótlást követelek!-*találom meg végül a hangom, rácsapva Anton mancsára és ellopva az orra elől a legszebb szőlőszemet, amit kinézett magának, kihívóan bekapva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=802651#post802651][b]Vlad Z. Marcell - 2020.04.01. 22:34[/b][/url]

- Én a kávéval vagyok így. Egy kiló cukor, és egy liter tej hozzáadásával jó, de az már inkább kakaónak számít, mintsem kávénak – hét igen, ha nem a Zoltán lenne a második nevem, akkor tuti az édesség, mert anélkül élni sem tudok. Szóval nálam az energiaital a nyerő, de természetesen nem a cukormentes.
- Nekem sincs semmi bajom az éjszakai energiaital ivással - sőt néha még jó is egy-egy hosszú meccs alkalmával. Akkor még jól is esik.
Beavatom, hogy miért vagyok itt, és miért keresek valakit. Rögtön ő is keresésbe kezd, talál számomra egy szép, csinos lányt, de hát az ilyen lányok nem járnak egyedül, rögtön fel is bukkan a pasija.
- Ez nem nyert, most nem tudnék bunyózni – állapítom meg. Nem minden helyzetben kell az erőszakra hagyatkozni, sőt anya már a játékaimat sem szereti, mert túl erőszakosak, de hát mit lehet tenni. Közben felteszi azt a kérdést, amin már sokszor gondolkodtam, de soha nem jutottam a végére. Milyen lányok tetszenek? Milyenek? Nem tudom, soha nem néztem még meg lányt olyan szemmel. Sem szőkét, sem barnát, sem dagit, sem vékonyat, sem magasat, sem alacsonyt, sem magyart, de még csak ázsiait, vagy négert sem. Egyszerűen engem nem kötött le soha a szépségük, vagy a szavaik, amikkel hozzám fordultak. A barátságnál tovább eggyel jutottam eddig, viszont vele se lett több a csóknál. Ő szeretett volna, én nem.
- Nem tudom, igazából nem is akarok megcsókolni senkit sem – rántom meg a vállamat. Általában az emberek, ha isznak, bátrabbak lesznek, felszedik azt, akit akarnak, nálam ez még akkor sem érkezik el. Engem nem érdekelnek a lányok
Közben elmondom, merre vannak a többiek, azonban a reakciója nem teljesen meggyőző.
- Teljesen megértelek, én sem akarnék hozzájuk csatlakozni, ha kívülálló lennék – vigyorodom el. Imádom a többieket, de félelmetes egy csapat tud lenni, amennyi hülyeséget összehordanak néhanapján.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=802898#post802898][b]Thomas Middleton - 2020.04.02. 21:18[/b][/url]

LAU
a tavaszi szünetben délelőtt az Anna-réten | #excusemewhatGIF



El-elréved tekintetem, ilyenkor főleg a keresztelőn merengek, meg azokon, amiket gyakoroltunk meg még gyakarolnunk kell. Meg azon, ahogy elképzelem, ahogy ott üldögélnek majd a templomban a barátaim meg a családom. Szerintem így soha nem is voltunk még együtt. Nem, biztosan nem. Túl fogok csordulni, ez biztos.
Barátnőmre vonom figyelmem, ahogy mesélni kezd és ettől kicsit belassulok az újabb zsemle összeállításában, sőt, végül meg is állok. Lerakom csak a szalvétára és hallgatom, hallgatom. Éppen csak egy picit elmosolyodok a tányéros hozzáfűzésen, főleg azért, mert felnevet rajta. Aztán csak nézem őt tovább elég kivehetetlen tekintettel.
- Öm... tessék? - rázom meg lassan, kérdőn a fejem, mintha olyan nyelven szólalt volna meg, amit nem értek - ami elvileg úgy van, de rajtam a keresztem, szóval na-, noha az igazság az, hogy csak egyszerűen megesik, hogy kimaradnak nekem szövegrészek, főleg, ha közben nagyon megrekedek valahol. Vagyis igazából akkor.
- Ja, hát... persze, igen, mehetünk - bólogatok, amikor a visszakérdezésem ellenére kiderül, hogy mégis hallottam és értettem, amiről érdeklődött, csak éppen vissza kellett játszanom. Lenézek a zsemlémre és elég beletörődötten pakolgatok rá tovább.
- Érdekel, milyen a libegő - nyilatkozom kicsit bővebben is, immáron őszintébb mosollyal, viszont sok erő befektetésembe került, hogy felülemelkedjek magamon. Majdnem zsigerből válaszoltam mindenféle mérhetetlen ostobaságot a társashoppanálásos történetre, azonban pontosan emlékszem, mi volt utoljára, amikor csak úgy kinyögtem, amire gondolok olyankor, amikor éppen ilyen nyugtalan állapotban voltam. Nyugtalan? Nem tudom, mi a jó szó arra, amilyen vagyok. Vagy hát milyen voltam. Próbálom legalábbis magam mögött hagyni.
- Komolyan nagyon ügyes vagy - tudok végre kibökni valamit ebben a bizonyos ügyben is, amitől olyan gondban vagyok most. De nem lehetek gondban. Fontos a lánynak, hiszen most mondta el, mennyit készült. Értékelnem kell. Nem nehéz ez, bőven van mit. Ám koránt sem vagyok olyan lelkes, mint azt tökéletesen megérdemelné. Istenem, Thomas, ne legyél már ekkora hülye! Lau végre önfeledt megint, eddig olyan visszafogott volt. Ne rontsd el!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=802904#post802904][b]Juhász Laura - 2020.04.02. 21:48[/b][/url]

Anna- rét, egy szép tavaszi napon a szünetben | x |o
 

Nem értem a visszakérdezését. Vagyis a szavait értem, persze, csak azt nem, hogy mire vonatkozik. Az ötletemre, hogy mi legyen miután ettünk, vagy még a korábbira, hogy mégis milyen megfontolásból kezdtem én neki a társas hoppanálásnak. Az biztos, hogy eléggé el van merülve a gondolataiba. Lehetséges, hogy nem is hallotta rendesen, hogy miket mondtam?! Nem is lenne baj igazából.
Nem tudom hát, hogy mit válaszoljak neki, de nem is nagyon kell ezen agyalnom, mert vagy felidézi magában az utolsó mondataimat vagy fogalmam sincs, de választ ad rájuk. A megkönnyebbülés hullámokban áraszt el és arcomra egy mosoly költözik.
- Szuper! Azt nem garantálom, hogy fel is szeretnék rá ülni. Eléggé … ijesztő. Nem igazán nekem valók ezek a dolgok, de nézni más – világosítom fel a helyzetről. Nehogy meglepődjön, hogy bizonytalankodom amennyiben ő ki is szeretné próbálni. Lehet, hogy felülnék rá vele, de valószínűbb, hogy nem. Már ha szeretne egyáltalán. De ezen minek is töprengek így előre? Ja, igen, tudom már. Hogy eltereljem a gondolataimat a rossz irányból. A gond csak az, hogy az újabb dicséret is arrafelé sodor. És főleg az, hogy Thomas kicsit furcsa. Nem az igazi az öröme, a lelkesedése. A libegővel kapcsolatban sem. Nem nehéz rájönni, hogy a hoppanálással van összefüggésben ez az állapot nála. Előtte tök jól volt ugyanis.
- Ártani nem árthat ha tudok. Még ha esetleg nem is fogom használni ezt a tudást soha. A lehetősége megvan, hogy ha mégis szeretnék, vagy szeretnénk akkor nincs ilyen téren akadálya a dolognak – rántom meg alig láthatóan a vállamat. Bízom benne, hogy érti ennyiből, hogy ez nem olyan elképzelés nálam, hogy csináljuk és kész. Hogy megyünk, hoppanálgatunk összevissza. Nem, dehogy is. Ha nem lett volna rosszul sem úgy működne. Ha nem szeretne így utazgatni, vagy ha nem is szeretne utazgatni akkor nem tesszük. És ennyi, ilyen egyszerű a dolog. Nem fog rosszul esni, nem fogok megbántódni, csak … próbálok felkészült lenni arra az esetre ha mégis. Így hogy rosszul lett már koránt sem tartom annyira fergeteges ötletnek, vagy valószínűnek hogy valaha is elugorjunk mondjuk Kanadába. Messze van, fárasztó, időeltolódás … biztos totálisan kikészülne.
Miközben beszélek végig a vonásait figyelem, hogy vajon emiatt olyan furcsa-e. Hogy ő esetleg nem szeretné, vagy tart tőle csak nem szeretne most lelombozni, mert úgy örülök hogy sikerült. Vagy valami más zavarja-e. Visszafogom a nyelvem hegyére tolakodó szavakat, kivárok inkább. Ha nem változik az arckifejezése majd megkérdezem akkor, hogy mi a baj. Ó, az is lehet hogy most tökre nem is akar ilyenekkel foglalkozni, mert annyira a keresztelő körül forognak a gondolatai. Ez eddig nem is jutott az eszembe!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=802986#post802986][b]Allan Colton Fisher - 2020.04.03. 16:20[/b][/url]

Ölelem a lányt, a húgomat, aki már rég nővé vált, már réges rég sokkal érettebb, mint én valaha is leszek, és most kell megtapasztalnia, hogy mik a következményei ennek. Én nem tudom, volt-e már terhesparája, ahogy a nők hívják, de az biztos, hogy szarul van, akár ismétlődő tapasztalat, akár nem. És én, a bátyja itt vagyok. Szipog, ahogy ölelem, alig válaszol, és lassan az én gyomromba is beleáll a görcs, hogy hogy fogok tudni segíteni Emsnek, ha még mindig használok, ha még mindig sok az idegen vendég az ágyamban - hogy fogok tudni betépve egy csecsemőre vigyázni, mikor Ems egyedüllétre vágyik? Lesz szülés utáni depressziója? Rám fog hagyni egy gyereket? Rám, aki iszonyú felelőtlen vagyok, aki meglopta a saját apját?
Megpróbálom kiűzni a sötétebb gondolatokat a fejemből, és Emsre mosolygok, mikor ismét szembe kerülünk egymással. Kihúzom a konyhába magammal, dumálok össze-vissza, hogy most ezt csináljuk, azt csináljuk, de Ems elhallgatott, és nem úgy néz ki, mint aki meg fog szólalni egyhamar.
Felsőbb erő, akármi is vagy, legalább abban segíts, hogy a húgom boldog legyen.
Mindent mondok, felajánlom, hogy egyedül hagyom, de erre tulajdonképp könnyes választ kapok, úgyhogy megszorítom kicsit a kezét.
- Francokat hagylak. - Ismét a mellkasomra vonom, csak egy pillanat erejéig, hátha ezzel fel tudom itatni a könnyeit, hátha valamennyire megnyugszik, hogy itt van a bátyja.
Nem nézek rá, amíg hallom a csorgást, én is a saját edényemmel vagyok elfoglalva a mosdókagyló fölött, s mikor végeztem, hátrapillantok a húgomra, aki gyászos arccal, szerintem három árnyalatnyival sápadtabban nyújtja át nekem az egyik tesztet. Elmosolyodom halványan, aztán belemártom a sajátom a cuccba, majd amikor eljött az idő, leteszem a tükrös szekrényre, egy wc-papírt rakok alá.
Nyilván arra rá sem nézek, Emsét figyelem inkább. Kitárom a kezem, ha akarja, elfogadja az ölelést.
- Várhatjuk így is. - Mondom. A torkom azért összeszorul, miközben azon kattog az agyam, hogy mi lesz, ha mégis? Hatalmas változások lesznek. És nekem is hatalmasat kéne változnom. Nyelek egyet.
- Egyszer Mini is tesztelt, ott voltam - motyogom, de ez épp csak fecsegés, hogy kitöltsem a csendet, amíg várok rá, hogy a vonalak lassan körvonalazódjanak. Jó, nyugi. Az kéne. Nyugi.
Legalább nem Adriantől van, nem? Ez azért pozitívum. Sosem tudtam volna Adrian gyerekét elviselni magam körül. Gondoljunk erre. Nem kell keresztapásat játszanom egy áruló gyerekével. Ez is több, mint a semmi.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=803006#post803006][b]Rothman Anton - 2020.04.03. 21:07[/b][/url]

Félrebiccentett fejjel, kendőzetlenül gyönyörködöm benne, ahogy kibontja, szétrázza haját. Pontosan tudja, mit csinál és én is pontosan tudom, a célját mégis eléri. Nem úgy, mint a következő szőlőszem a számat. Sértett, tolvaj kedvesem pedig már élvezkedik is az elhappolt gyümölcsön.
- Szerintem valami gond van a fordítóbűbájunkkal - közlöm gondterhesen ráncolva homlokom, megint felmarva egy szemet - Mondd még egyszer, hogy szőlőt követelek! Másnak hangzott - teszek úgy, mint aki azon töpreng, mely angol szó hasonlít annyira a grape-hez, ami miatt így adta át. - Nem kell ám félned, hagyok neked is! - nyugtatom meg afelől, hogy nem kell erőszakhoz folyamodni itt nekem, jut mindenből. - ... valamennyit - teszem hozzá csöndesen, újabb szőlőt majszolva el.
Kicsit aztán fintorogni kezdek, ez viszont nem a szokásos arctáncoltatás, ez most tényleg kelletlen kifejezések sora. Halántékomhoz nyúlok és dörzsölöm. Talán nem aludtam eleget vagy jól mostanában, vagy valami kemény front lesz, vagy fogalmam sincs, de eléggé nyom a fejem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=803110#post803110][b]Thomas Middleton - 2020.04.04. 21:44[/b][/url]

LAU
a tavaszi szünetben délelőtt az Anna-réten | #butwhywouldntGIF



Picit megrázom a fejem, hiszen nem várom én el, hogy libegjünk is azon a libegőn. Noha nem garantálhatom, hogy nem kapok kedvet, ha meglátom. Hiába nem vagyok nagy seprűlovagló, szeretek repülni. Bár lehet, akkor se most pattanék fel rá, hanem beütemeznénk valamikorra.
- Dehát miért ne használnád? - bukik ki belőlem a kérdés. Hiszen eddig itt áradozott, hogy miket akar majd megvalósítani, mire fel volt ez a sok gyakorlás, már azon felül, hogy most itt lehetünk, ami... szintén nagyon megtisztelő, hogy engem hozott el ide ezzel a kemény munkával megszerzett tudással először. Minden esetre valószínűleg kérdésemből is kisül, hogy nincsen gondom azzal, ha utazgatunk. Úgyis tudom, hogy az nem úgy lenne, hogy hirtelen beállít hozzám és elvisz valahova, hanem gondosan megtervezzük. Ettől még mondjuk tartok kicsit úgy elmenni idegen helyre, hogy csak mi vagyunk ott, de nyilván kitalálnánk minden részletet. Mármint a szükségeseket.
Beleharapok újonnan összedobott zsemlémre, azonban ezt már nem eszem olyan elánnal. Eleve már csillapítottam éhségem nagyját, különben pedig nehezebben csúsznak a falatok. Tény különben, hogy eléggé a keresztelőm bűvöletében vagyok, ám ez csak annyiban befolyásol, hogy így talán egy picit még inkább oda kell figyelnem arra, amit ténylegesen fel akarok fogni vagy a helyére tenni magamban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=803240#post803240][b]Juhász Laura - 2020.04.05. 18:41[/b][/url]

Anna- rét, egy szép tavaszi napon a szünetben | x |o
 

Jaj de jó! Határozottan megkönnyebbülök attól az icipici reakciótól, amit a szavaimra kapok. Akkor nem valószínű, hogy fel kell valahogy másznom arra az izére! Talán majd egyszer kipróbálom. Az biztos, hogy előbb szánom rá magam, mint hogy a kandallóba lépjek. A kandallótól változatlanul a tűzre asszociálok és nem mondhatnám, hogy túl jó viszonyt ápolok az ellentétes elememmel. Finoman kifejezve.
Meglepetten nézek rá, ahogy felteszi a kérdést. Valamiféle hümmögésre vagy valami ’hát jó’ szerűségre számítottam inkább. Esetleg arra, hogy a visszakozásomat hallva elmondja, hogy ő nincs oda az ötletért. De ehelyett valamiféle értetlenkedést hallok csak.
- Nem tudom – felelem bizonytalanul. Nyilván fogom használni, és nem csak a falun belül fogok hoppanálgatni, vagy esetleg át Budanekeresdre. De messzebbre, főleg külföldre … nem tudom na. – Főleg a társas részére gondoltam – bököm ki végül a fejemet az ég felé emelve. Ó nahát, de szépek a felhők! Jaj, de most a hoppanálásról van szó. – Fogok hoppanálni, persze. Eddig is tettem rövid távra. Most majd menni fog a távolabbi helyekre utazás is, szépen lassan. De … ez a része amúgy is jönne magától idővel, ahogy egyre többet és többet hoppanálok. Csak … ha mondjuk neked egy távolabbi helyszínre hoppanálás az már inkább nem férne bele, vagy ilyenek … - harapom el a mondat végét továbbra is a tovakúszó felhőket nézegetve. Mégis ki mást akarhatnék én magammal vinni társas hoppanálásra? – Tök hasznos lehet, ha mondjuk kitaláljuk hogy leruccannánk megnézni valami várjátékokat Visegrádon, vagy a Balcsin a tűzijátékot. De … - ajj fogjam már be. Ez kezd egyre szánalmasabb lenni. Nagyon érdekelnek a különféle kultúrák, szeretnék utazgatni, de nyilván nem teljesen spontán, hogy na most akkor irány. Jaj de hogy is. És szeretném ha részese lehetne ennek az élménynek a barátom. De … hogy gondolhattam én azt, hogy ennek ő tökre örülni fog, amikor tudom, hogy neki idő kell, hogy eljusson oda, hogy valami nagyobb változás legyen a megszokott dolgokban. És ez mennyivel nagyobb dolog már, mint egy nálam alvás. Istenem de buta vagyok.
- … majd kiderül mi lesz, úgyse mostanában valósulhatna meg ezekből valami -vonok vállat végül, jelezve, hogy hagyjuk. Nem fontos ez az egész most. Nem akarom, hogy kellemetlenül érezze magát. Kicsit odébb csúszom, ki a pokróc szélére majd az ülő helyzetemet fekvőre cserélem. Kezeimet a hasamon nyugtatom, lábaim térdben felhúzva. Fejemet oldalra fordítom, a barátom felé, apró kis mosolygáskezdemény jelenik meg a szám sarkában. - Szépek a felhők - jelentem ki, mintegy megmagyarázva a helyzetváltoztatásomat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=803322#post803322][b]Thomas Middleton - 2020.04.05. 21:31[/b][/url]

LAU
a tavaszi szünetben délelőtt az Anna-réten | #idontunderstandGIF



Bólogatva hallgatom felhőnéző fejtegetését, noha olykor összevonom kicsit szemldököm. De nem akarok a szavába vágni. Bár azzal talán megspórolhattam volna neki sok mindent. Csak azt hittem, hozzá akar még tenni valamit az eddigiekhez vagy ilyesmi. Nem baj, így legalább megismerem terveit, miközben majszolgatok. Egyikre-másikra fel is csillan a szemem. Klasszul hangzanak.
- Okés - felelem az egészre, azonban kilométerekről leríhat rólam az értetlenség, ugyanis nem igazán tudom hova tenni azt, miért beszélt most erről ilyen hosszan. Semmi gondom nekem az elképzeléseivel. Nem jutottam én még el oda, hogy ilyen mélyen belegondoljak, mit is fog jelenteni ez a gyakorlatban. Egyáltalán nem erről van szó. Nem emiatt vagyok görcsös. De ő elkönyvelte magában, hogy igen. Pedig... csak azért, mert vannak bizonyos ismérveim és reakcióim, az még nem útmutató hozzám. Az nem fog törvényszerűen mindig úgy történni. Minden esetre bennem persze nem áll össze, miket feltételez.
- Igen - pislogok el az ég felé, amikor a felhőket méltatja. Nézegetem őket kicsit, aztán eleszegetem az utolsó falatot, megtörlöm a számat, iszom pár kortyot, eközben végig a plédünk mintájában gyönyörködve.
- Mikor gyakoroltatok a gondnokkal? - teszem fel végre valahára a kérdésemet, amivel kiadhatom magamból azt, ami feszít, noha már ekkor zsibbadni érzem picit a számat. Meg is dörzsölgetem futón, mintha attól elmúlhatna. - Meg hogy... hogy jött ez így? Mármint hogy találtad meg őt ehhez és mió... mióta tanultok? Meg hol? - kezd neki hebegésem is, ahogy belelendülök az érdeklődésbe, meg közben el-elnézek a távolba, csak olykor pillantok heverésző barátnőmre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=803346#post803346][b]Dr. Riley Meyers - 2020.04.05. 22:35[/b][/url]

- A bűbájnak kutya baja. Szelektív süketséget sejtek,-*húzgálom meg egyik fülcimpáját, csak hogy ne hivatkozhasson fordítási hibára. Aztán hagyom, hogy a következő szőlőszem az övé legyen, annak ellenére is, hogy kanyarfülem bizony elcsípi a halkan mormolt kiegészítést és összeszorítom ajkaimat.
- Vigyázz-vigyázz!-*fenyegetem aztán meg ujjammal, mielőtt újabb gyümölcsöt happolnék el, őt beelőzve. Azon nyomban számba is hajítom, hogy esélye se legyen visszalopni, s megengedek magamnak egy diadalittas "majd-én-megmutatom" mosolyt.
A grimaszát látva aztán felhagyok a játékkal, jókedvemet mintha elvágták volna, helyette figyelek és próbálom érteni - a dörzsölés aztán megadja a magyarázatot, s aggodalmam helyét együttérzés veszi át. Talpra állok, hogy a kanapét megkerülve mögé sétáljak.
- Merre fáj?-*kérdezem, megcirógatva arcát, némán arra bátorítva, engedje csak fejét hátrabillenni és a támlán pihenni. A válasznak megfelelően indulnak el ujjaim, homloka közepéről kifelé simítva néhányszor, halántékán köröznek, füle felé ereszkedve alá és az állkapcsok illeszkedésénél időznek, lazítgatva az izmokat. Aztán visszatérek a homlok tájékára, hogy kifelé haladva végighúzom ujjbegyem szemöldökén, kitapintva az érzékeny pontokat, amiknél megállok és finom nyomást helyezek rájuk. Az orcán is vannak hasonló nyomáspontok, hasonlóan járok el velük, mielőtt áttérnék a nyaki részre.*
- Emeld kicsit...úgy...-*nógatom halkan, s ahogy egyenesbe kerül a feje, hozzáférek a vállához is. Először azt a pontot keresem meg, ahol az izmok hátul a koponyához tapadnak, hüvelykeimmel lazítva őket.
- Spoiler, de hoztam masszázshoz való olajat,-*jut aztán eszembe, mert nem muszáj itt ücsörögni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=803472#post803472][b]Charlotte Elisabeth Felagund - 2020.04.06. 13:52[/b][/url]

Valahogy még most, leszállva a metróról is képtelen vagyok elhinni, hogy ez az utolsó. Utoljára lépek be abba a nyamvadt irodába, és bámulom a férfi ótvar képét. Nem, nem lett a kedvencem, de nem is barátkozni jártam hozzá.
- Tessék - természetesen Lili kezébe is nyomok egy papírpoharat, mert tudom, rá is ráfér, de ha mégse... szereti.
Az elsők között volt, akit beavattam abba, mit szeretnék kezdeni nagyi hagyatékával, aztán megbeszéltem a családdal. Ők is annyira lelkesedtek ezért, hogy még be is szálltak egy bizonyos összeggel. Így legalább tényleg van miből indulni, na de ez a bürokrácia... ne ez az, ami távol áll tőlem, és még a víz is lever tőle. Nem egyszer döbbentem le teljesen azon, Lili ellentétben velem, mennyire képben van ezzel az egésszel, nem is volt utána kérdés számomra, hogy felkérem, legyen a társam ebben is. Észrevettem azt is, ha nem egy méretes baromságba akarom belerángatni, simán benne van mindenben, ami egyébként jólesik. Jó, én is visszavonultam, vagy lenyugodtam. Már csak a kis pécsi lakásomban vagyok, és végre azt csinálom, aminek egyébként az életemet szenteltem, ez az alapítvány... Szeretnék azoknak segíteni, akiket csak a pénz gátol abban, hogy azt tegyék, amire vágynak.. ahogy én. És tudom, sokan vannak így. A Grosserlieb is rengeteg srác álma lehet, de eszméletlen díjakat kell azért fizetni, hogy odajárhass, ha egyszerűen kiesel a kedvezményekből.
- Akkor már csak aláírni kell? - akarom az igent hallani a szájából, biztos lenni abban, hogy tényleg ez az utolsó. Közben dobok egy kis aprót a hegedülő srác sapkájába, hisz támogatni kell őket is, nem? Jó, nem lettem Mária Terézia, egyszerűen megvannak az újabb kis szokásaim.
- Tudod... gáz, de nincs honvágyam... én a végzős beszéd közepén is csak arra tudtam gondolni, végre vége... a Bagolykő csak a járulékos rossz volt az életemben - mosolyodok el, hisz sokat gondoltam arra, mit is jelentett nekem az az intézmény. Ebben talán különbözünk az ex-navinéssel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=803494#post803494][b]Révay Lili Athalie - 2020.04.06. 14:28[/b][/url]

Ki kellett vennem pár nap szabadságot, mert kezdett minden a fejemre nőni, és bár nem, de mégis úgy éreztem, hogy szalad a ház is. Ricsit párszor az udvarra száműztem, miközben takarítottam, de muszáj volt rendbe vágnom a helyet. Most megint csak ketten lakunk, és azt hiszem, már jó is lesz ez így, már életünk olyan szakában vagyunk, amikor nem fér bele a lakótárs.
Emellett itt az alapítványi kérdés is. Furcsa volt apuval hagyatékról beszélgetni, amikor a felesége miatt jártas a témában, de ő kezdett el beszélni, amikor megemlítettem neki, és egyszer csak azon kaptam magam, hogy órák óta videochatelünk, és mindent részletesen átrágunk, annyira kizárva a külvilágot, hogy konkrétan mellettem Ricsi vacsorát főzött, és még csak fel sem tűnt, de nagyon meghatódtam, amikor asztalhoz ültünk.
- Igen, csak aláírunk, és készen is van. Minden rendben halad.
Nem hittem volna, hogy eljutunk ide, de most már ki vagyok művelődve ezen a téren is. Mondjuk Isten mentsen meg tőle, hogy ezt a tudást mostanában használnom kelljen, de tudok intézkedni, ha kell. Megborzongok a gondolattól, mert nem szeretem, ha erre készítenek fel. Az én életemben nem jöhet ilyen változás, nem tudnám kivitelezni ép ésszel. Előbb még a szüleinknek meg kell ismerniük az unokáikat, időt kell velük tölteniük, ott kell lenniük. Lehetetlennek tartom, hogy ne így történjen. Francinál látom, hogy mennyire boldoggá teszi őket az unokahad, és mosolyogva fogadják az újabb terhességeket, szóval, ezt még én is szeretném előbb átélni.
- Honvágyam nekem sincs.
Én mondjuk másként tekintek a helyre, mert nagyon sok mindent adott. A színészet, a szerelem, az élmények, mind ott történtek. Plusz én visszajárok, a színjátszósok miatt és a kviddics miatt is, szóval a váltás nem olyan nagy, mint Charlienál, viszont már én is más minősítésben vagyok jelen.
- De én nem bánom, hogy lehetőségem volt itt diáknak lenni.
Mindig szeretni fogom a Bagolykövet, és ezek nem csak idővel megszépülő emlékek, ezek tényleg szépek. Olyanok, amiket sosem fogok elfelejteni, amiket szívesen mesélek el bárkinek. Voltak rossz pillanatok is, de összességében elégedettnek mondom magam.
- Utána mi a terved? Az aláírás után.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=803501#post803501][b]Charlotte Elisabeth Felagund - 2020.04.06. 14:46[/b][/url]

- El se hiszem... de nyugtass meg.. nem hülyeség, ugye? - a nevemet adom valamihez, amivel a nagyinak állítok egy emléket úgy, ahogy azt ő is tette volna, ha még élne. Nem akarok elhülyülni ezt az egészet. Tudom, az alapítványok sikeresek, és élnek is sokan az azok adta lehetőséggel, de nem tudom még csak elképzelni se, mekkora felelősséget aggatok ezzel a nyakunkba, ami talán nem hiányzik Lilinek. Bár... ha nem fért volna bele neki, gondolom csak nem mondott volna igent.
- Igaz is, jobb volt a franciáknál - belegondolva olyan régi már az a kép, mikor ágrólszakadtan kopogtattam be Lili ajtaján, hogy visszajöttem, de valójában csak pár év telt el. Furcsák ezek.
- Ruhát kellene néznem... most visszakaptak apuék, és lesz valami céges családi vacsi, amire hogy is mondta? Erőssen ajánlott elmennem - forgatom meg a szemem, de nem érzem kényszernek. Tudom, hogy apuék most örülnek nekem, a gyerekek a padokat koptatják, én meg a múltkor is hazaugrottam segíteni anyának függönyöket cserélni... szerintem mindenki belenyugodott már, hogy nem fogok újra nekiállni tanulni, nem kell az egyetem, hisz megünnepeltük az első fizetésem is... nincs szükségem rá.
- De biztosra mentem és közöltem vele, ha férjhez akar adni, megkeserítem az életét.. komolyan ezeknek sose elég semmi. Befejeztem a sulit, ahogy kell, most meg... - rázom meg a fejem, de csak mosolygok. Pedig újabban megint nagykeletje van az érdekházasságnak, én viszont tudom, hogy a szüleim tisztelnek annyira, hogy engedjék, én döntsem el, kivel lépem meg ezt. Bár tudom, apu azért olykor eljátszik a gondolattal, azt a határt nem fogja átlépni.
- Ricsivel mi van? Ti nem akartok már esküvőzni? - szerintem senki nem gondolta volna, hogy ők tényleg megmaradnak egymás mellett, amilyen hullámvölgyek voltak ott. De leküzdötték, úgyhogy boldogok... azt hiszem. Nem, Vajda még most sem a szívem csücske, de ha Lili boldog... és valami érthetetlen okból kifolyólag vele, hát.. az ő életük.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=803555#post803555][b]Juhász Laura - 2020.04.06. 16:30[/b][/url]

Anna- rét, egy szép tavaszi napon a szünetben | x |o
 

Abba kéne hagynom a gondolkodást, mert már lassan tényleg mindent, az ég egy adta világon mindent beleveszek ebbe az egészbe, hátha valamiféle magyarázatot, megoldást találok, hogy most mégis mi is a gond. A jelek szerint csak arrafelé nem irányulnak a gondolataim amerre kéne. Maradnak annál, hogy a kellemetlen hoppanálás élmény okoz itt valamit, meg az, hogy totál hirtelen álltam én elő ezzel az ötlettel.
Mindenesetre már épp elég idő ment el arra, hogy valahogy megpróbáljam érthetően kifejezni magam és egészen hiábavalónak tűnik. Thomas nem oldódik fel, rontani meg nem akarok a helyzeten. Talán az lenne a legjobb, ha csöndben maradnék egy darabig, aztán majd továbblendül a dolgon, vagy felhoz más témát vagy nem tudom. A felhőket nézegetem hát, mígnem meghökkenve nem pillantok rá a kérdezgető barátomra. A gondnokkal gyakorlás hogyan és mikéntje a gond? Ez zavarja? Hát de … hát de … oké, na erre nem is gondoltam. Pedig hát nagyon úgy tűnik, hogy ez a helyzet. Egy aprót biccentek csak, jelezve hogy már kezdem kapizsgálni a dolgot.
- Ajánlották. Mármint, szóba került a lányokkal, hogy milyen klassz az utazgatás, és akkor az egyikük említette, hogy tökre irigyli Mr. Selwynt, merthogy ő rengeteg helyen járt, és nagyon profi ebben az egész hoppanálósdiban – kezdek bele lassan az elejéről. Azt hogy miért érdekelt a társas változat és a sok helyszín már tudja, azt már elmondtam, azt most nem keverem bele már megint. – Egy kicsit beszélgettünk róla, vagyis hát én csak hallgattam őket. Úgy voltam vele, hogy á, inkább megkérdezem-megkérem majd Rileyt, mert őt ugye ismerem. Bár Mr. Selwynnel is többször összefutottam már járőrözés közben, de az ugye más. Aztán előkerült egy pletyka, ami nem is pletyka mert igaz, emlékszem rá hogy én is olvastam az újságban. Szóval … tőle nem kell tartanom – állok meg egy pillanatra ismét ránézve a barátomra. Nem tudom, hogy sejti-e mire utalok, de ha nem az sem baj. A lényeg, hogy Sethtől nem kell félnem. Hiába felnőtt férfi, hogy úgy mondjam tökre ártalmatlan rám nézve. Nem is kezdtem el pánikolni. – Úgyhogy megkerestem, hogy legalább valami tanácsot adjon, hogy kezdjek egyáltalán neki az egésznek. De végül az lett, hogy elvállalta, hogy segít. Kb két hete, egy-két alkalommal órák után hoppanáltunk. Először a falun belül összevissza, külön-külön, majd társasba, majd ide. Ő vitt először, ami nagyon fura volt. Nem ijesztő, de nem is épp kellemes. Megszokható – torpanok meg ismét, ahogy visszaemlékszem arra az érzésre. Nem pánikoltam be attól, hogy most meg kell fognom a kezét, és csak annyira volt gyomor összeugrasztó, hogy még simán tudtam koncentrálni a feladatra. És mindig csak addig tartott az a fizikai kontaktus ameddig kellett, soha egy pillanattal tovább. Fürkészve nézem tovább Thomast miután végigmondtam – reményeim szerint érthetően – az egészet. Keresem a jeleket, hogy feloldódik-e vagy még mindig van-e benne feszültség, hogy megnyugszik-e attól, hogy tényleg nem kell féltenie Sethtől, ő tényleg nem veszélyforrás. Ettől függetlenül úgy érzem, hogy rossz döntés volt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=803629#post803629][b]Thomas Middleton - 2020.04.06. 20:42[/b][/url]

LAU
a tavaszi szünetben délelőtt az Anna-réten | #imnotokayGIF



Fészkelődöm kicsit és hallgatom barátnőmet, ahogyan kifejti, miként talált rá a gondnokra, mint társashoppanálás oktatójára. Nagyon figyelek, nagyon összpontosítok, mert hiába én kérdeztem, azért ez talán egy kicsit részletes nekem, nehezen megy át rajtam, de még tartom a fonalat. Aztán eljutunk egy részhez, ami erős homlokráncolásra késztet. Nem kell tőle tartania? Mi az, hogy nem kell tőle tartania? Mégis mit jelentsen ez? És miért rándult görcsbe a gyomrom ettől? Talán kissé kétségbeesetten nézek a lányra, miközben megtámadnak ezek a kérdések, rosszsejtelmek. De próbálok felülemelkedni rajtuk, mert koncentrálnom kell. Bólogatok tovább, egy nehéz sóhaj közepette, hogy folytassa csak. Viszont a folytatás sem hoz felüdülést. Mert most jövök rá, hogy ehhez az egészhez egymáshoz kellett érniük. Azt hiszem, elsápadok kicsit. Pedig szegény Lau teljesen rosszul hitte továbbra is, egyáltalán nem arról van szó, hogy féltettem őt. Eddig ilyenek nem jutottak eszembe. Eddig.
- Tu-tudom, hogy öhm... - kezdek neki rekedten, szóval megköszörülöm a torkom, a plédre sütött szemmel, megint törökülésbe helyezkedve. - ... mármint, gondolom meg... meg... meglepetést akartál - folytatom eltökélten, pedig nem nagyon megy most a beszéd és egy merő ideg vagyok. Viszont akkor is el akarom mondani, ami első körben nyomasztott. Azóta már sok minden nyomaszt, viszont azokat még megemészteni sem volt időm. Itt fojtogatnak. - De le-lehet, hogy... lehetne, hogy... szóval legközelebb inkább elmondanád? - kérdezem, a végére elvékonyuló hanggal. Nem nagyon tudom most szabályozni a beszédemet. - Mert sajnos sokszor van... van az velem, hogy ha utólag tudok meg valamit, ami úgy volt és én nem tudtam, mert én máshogy hittem, máshogy képzeltem, akkor nem tudom utána hova tenni. Nem tudom valahogy beépíteni - érintgetem össze kezeimet, mutatva az összegyúrást, összerakást. - Megértem persze, ha nem. Hiszen én meg tök gyakran csinálok ilyet, hogy csak akkor mondom el, ha már biztos valami - jövök elő azzal, hogy tisztában vagyok vele, hogy olyasminek az elhagyását kérem tőle, amit én meg notóriusan megcsinálok. Nekem mondjuk az szokott lenni az okom, hogy aggódom érte, hogy ideje előtt elkiabálom. De ha kiderülne, hogy a lányt is zavarja ez bármiért, megpróbálhatnám én is mindig akkor elmondani, amikor történik. Minden esetre örülök, hogy sikerült ezt valahogy a tudtára adnom, annak dacára, mennyire zaklatottnak érzem magam, immáron egészen más dolgok miatt. Viszont azokat egyszerűen elnyomtam most.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=803640#post803640][b]Juhász Laura - 2020.04.06. 21:20[/b][/url]

Anna- rét, egy szép tavaszi napon a szünetben | x |o
 

Ha tudatná valahogy akkor nem fejtegetném itt ennyire az egészet. Lerövidíteném valahogy. Nyilván nem tőmondatokra, mert azoknak olyan hülye hangzása tud lenni. Olyan érzetet kelthetne, hogy nem akarok beszélni róla. De mivel nem adja jelét annak, hogy túl sok mindent zúdítok rá egyszerre így próbálom a lehető legjobban megértetni vele, hogy volt ez az egész.  Hogy nem csak úgy random találkoztam össze egy emberrel hanem megelőzte ez a … ez a … nem is tudom mi. Ha nem tudtam volna meg róla azt, amit, akkor eszembe se jutott volna felkeresni őt. Hogy nem veszélyes rám nézve, kizárt dolog, hogy bármit is akarjon tőlem, hogy úgy nézzen rám amitől bepánikolok.
Látom az értetlenséget a barátomon, de nem kérdez közbe semmit sem, csak folytatásra ösztökél. Így is teszek hát, majd legfeljebb jobban kifejtem azt amire visszakérdez. Már ha visszakérdez, mert mintha kezdené összekötni az egészet. Olyan … más lesz az arca, kezdek határozottan aggódni. És hiába várok a feloldódására az már világos. Helyezkedik, nekem pedig összeugrik a gyomrom és továbbra is olyan gondolatok vannak bennem, hogy valami rosszat csináltam, hogy ez hiba volt. Ülő helyzetbe tornászom magam, nem fog menni ez a nyugodt fetrengés. Hiszen minden vagyok csak nyugodt nem.
Bólintok egyetértésem jeleként, igen, meglepetésnek szántam. Az egészet. Mindent. Csak katasztrofálisan sült el. Nyelek egyet, picit lejjebb hajtva fejemet a zoknim mintáját nézegetem és hallgatom őt tovább. Ne tegyem, ne csináljak ilyen meglepetéseket. Mert rosszat teszek vele neki. Mármint nyilván nem azzal, hogy ide jöttünk és piknikezünk, hanem azzal, hogy nem tudott arról, hogy ezt mi előzte meg. Hallgatásba burkolózom pedig már abbahagyta a beszédet, és nyilván valamiféle válaszra vár. Az viszont … nem … egyszerű. Kicsit azt hiszem leblokkoltam most, hogy elkerüljek bizonyos gondolatokat. Kizárva ezzel minden mást is. Lehunyom lassan a szememet, jobb kezem ráakad pár fűcsomóra, amit erőteljesen tépegetni kezdek.
- Nem … nem zavar, ha te ilyet csinálsz. Értem miért teszed, és a megfelelő időben úgy is megtudom – válaszolom alig hallhatóan. Soha nem éreztem negatív dolgot ezzel kapcsolatban. Hiszen nem arról van szó, hogy ne lenne fontos, vagy ne akarná elmondani vagy ilyesmi. Én sokkal jobban tudom kezelni az utólag kiderülő dolgokat. Ő nem.
- Sajnálom - fűzöm még hozzá, amivel még mindig nem válaszoltam a kérdésre. Miért olyan nehéz beszélni most? Lopva Thomasra pislogok, majd csak úgy magam elé meredek és bevillan pár dolog. Nem sok olyan dolog volt, amit később mondtam el neki. De voltak olyanok, és mindegyik beszélgetés ilyenné vált. Én pedig nem szeretném ha ez megismétlődne.
– Nem csinálok többet ilyet. Kö-köszönöm, hogy elmondtad mit érzel – mondom végül aprókat bólogatva. Értékelem ezt, tényleg, hiszen nem lehetett egyszerű. Szóval inkább mondjam el ezentúl hm? Legyen hát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=803654#post803654][b]Thomas Middleton - 2020.04.06. 21:48[/b][/url]

LAU
a tavaszi szünetben délelőtt az Anna-réten | #imnotokayatallGIF



Jaj ne. Csak ilyen ne legyen. Teljesen lelomboztam őt. Még ha csak lelomboztam volna. Mindig ez van. Elmondom, ami bennem van, aztán meg baromira megbánom. Abban a pillanatban, amint látom rá a reakcióját. Amint látom, mit okozok vele. Minek kell nekem mindent elmondanom? Miért nem vagyok képes inkább egyszerűen megbirkózni ezekkel? Nagyon bánom, hogy elmondtam. Nagyon bánom. Mindent elrontok mindig. Ő készül nekem mindenfélével, én meg unos-untalan fennakadok valamin. Remek vagy, Thomas. Hallgat csak egy ideig még. Borzalmas ez a csend. Mindig úgy érzem ilyenkor, hogy tönkretettem őt kicsit. A válasza így hiába egyetértő és elvileg nyugtató, amilyen magába roskadva, elhalón közli, attól pont hogy nem nyugszom meg. Nem éri meg ez az egész. Inkább kűzdök meg magamban mindennel. Azt hiszem, most elhatároztam, hogy mostantól így teszek. Noha megköszöni, hogy elmondtam. De én nem bírok hálás lenni magamnak. Csak elhúzom kicsit a számat.
- Áh, nem, felejtsd el... - rázom meg a fejem, a kérésemre utalva. Sírhatnék van, dehát nekem mikor nincs olyanom, nem igaz? De nem fogok sírni, már csak az hiányozna. - Nem érdekes. Komolyan - erősítem meg és pontosan tudhatja, hogy nem mondanám, ha nem így gondolnám. - Hülye vagyok, ennyi - vonok vállat, aztán kinyújtom kicsit lábaimat, kezdenek elzsibbadni.
- Hogy értetted, hogy nem kell tőle tartanod? - kérdezek be hirtelen. Kicsit úgy érzem, hogy mostmár minden mindegy. Hazavágtam a barátnőm helyes meglepetését a kedvével együtt, megérdemlek mindent, amit a válasza fog okozni nekem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=803686#post803686][b]Révay Lili Athalie - 2020.04.06. 22:28[/b][/url]

- Miért lenne az? Akkor már régen leállítottalak volna.
Én nem szeretem szórni a pénzt. Vagyis, oké, ebben a formában nem igaz. Nem szeretem haszontalanul szórni a pénzt, de tény, hogy szeretek nagylábon élni. Szeretem, ha millió rózsaszálat kapok, ha ékszert, vagy drága helyen eltöltött hétvégét. Szeretem a Ricsi melletti életem, mert nem kell azt mutatnom, hogy én nem ilyen vagyok. Ilyen vagyok, vállalom. Szeretem a szépet. Viszont azt nem engedtem volna, hogy az örökségét kidobja az ablakon, megállítottam volna abban a pillanatban, amikor úgy érzem, hogy ez az egész hülyeség. De aláírni megyünk, szóval azt hiszem, ez eldöntetett. Sikeres lesz benne, tudom. Hiszek benne, abban, amit képviselni szeretne, és tudom, hogy jól fogja csinálni. Ennél több pedig nem kell nekem, meggyőzött arról, hogy rendben lesz már az élete.
- Gondolod, hogy meg mernének kockáztatni egy férjhez adási kísérletet veled?
Mondjuk én nem értem, hogy mégis miért erőltetik a mai, modern világban még ezt, hiszen szerethetünk szabadon, házasodhatunk muglikkal, nincsenek már akkora társadalmi osztálykülönbségek, és létezik a világban a szerelem. Tudom, hogy ez sokaknak elcsépelt, de én hiszek benne, hogy a szerelem a legerősebb kötelék. Néha jobban, máskor kevésbé, de átjár minket. Szörnyen nyálas vagyok, tudom.  
- Azt hiszem, nem.
Felelem teljesen őszintén, mert a házasság valahogy nem merült fel közöttünk. Én szeretném, de nem erőltetem, ő nem beszél róla. Jól megvagyunk, szeretjük egymást és boldoggá tesszük. Egy nap talán a felesége is leszek, de talán sosem vesz el. Jó, mondjuk ez, na ez egy kicsit azért szíven szúrna, mert én biztos vagyok magunkban, de ha ő nem, akkor nem tudom, hogy hogyan lehetne tovább.
- Nagyon sok minden van az életünkben most. Még mindig nem állt be minden. Neki ott a munka, sokszor napokig úton van, nekem az egyetem, a szakdolgozat, a gyakorlat. Szerintem majd ha már mindenen túl leszünk, ha befejeztem a versenyzést, eldöntöttük, hogy hol éljünk, akkor.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=803757#post803757][b]Weiss Arion Ruben - 2020.04.07. 11:43[/b][/url]

Félelem. Az érme másik oldala az, amikor látod csillogni a tekintetekben, amik nagyra nyílva szegeződnek rá. Sokszínű íriszek erdeje, amelyben mindig ugyanaz a villanás, csillanás, egy pillanat, majd még több, megfertőzte, elburjánzott és mindenhol megült, végül pedig tetőtől talpig elmérgesedve itta bele magát akár az illatba is, amely körbelengte. Lehetett bármennyire édes, a végére keserűvé vált, szinte kézzel fogható. És csak ez számított, mert a félelemre építkeztek néhol, szilárd alapot nyújtott, vagy épp ingatag, ez mindig kétes volt, mindig érdekes felfedezni, hogy ki mit és mennyire merészkedik el abban az állapotban bármerre is. Érdekes és furcsa játék, mondhatni, mint valami ragadozó és a vad közötti fura párhuzam, és valóban, mert a nagy hal megeszi a kicsit, és mégis, mi van akkor, ha két nagy kerül egymással szembe? Addig tépi, marcangolja, míg végül könnyedén nyeli el, vagy csak léteznek egymás mellett, elismerve mindent? Nem fél, nincs benne félelem, ha kell, előadja, hogy van valami, de nem tud rettegni úgy, mint amikor valaki a földön térdel, az életéért vagy másért könyörög. Akaratlan fut fel benne az érzés, beleborzong. A képeket elásta, mélyre dugta, nem hülye legilimentorok között ő is óvintézkedéseket hozni a maga elméje érdekében. Nem ő a mester, nem ő az, aki megváltja ezzel a világot, de épp elég és kellő. A szükséges. Figyel a szavakra, a gesztusokra, magára, hogy ne csússzon ki. Nehéz, vagy épp figyelmet igényel, de tudta, sejtette, hogy nem lesz egyszerű, az egyszerű már unalmas. Kihívásokat szeretne, amelyek felpörgetik, beindítják, amelyek ezekbe a még mindig csendes időkben hoznak valamit. Apró mosoly kerül fel ajkaira, szinte már szerény.
- Ó, köszönöm. Igyekszem – biccent felé, ő ugyan nem kortyol, de a poharat maga is megemeli. Ajkait száraznak érzi, apró mozdulattal nedvesíti meg, a whisky aromája még mindig uralkodik, kedvtelve ízlelgeti újra és újra, miközben a férfi visszanyeri a türelmét és talán nem ássa el végleg. Tény, vele nehéz, mindig is az volt és még maga is elismeri, ha szavakkal nem is, de magában igen. Sosem akart könnyű lenni és sosem akarta visszafogni magát, de felfogja, megérti, hogy itt más taktika kell, más arculat. Persze, miért is ne. Könnyű mondani, megcselekedni nehezebb. Háromig számolni tanul, gondolkodni a szavak előtt, ismét. Nem ez az első alkalom, csak mindig elfelejti, megfeledkezik róla, pedig aki előtt gyakorolja, ő sem mindig toleráns. Sőt. De akkor újra.
- Meglehet. Onnan lehet a legnagyobbat esni – bólint felé egy aprót, immáron komoly ábrázattal. Hogyne ülne magasan? Mindig az övé volt a világ azon része, amire csak szemét vetette, megtanult magason ülni, mondhatni, sosem ült alacsonyan. Soha. Most mégis, mintha ott lenne, leereszkedve, csendben és türelmesen figyeli a másik szavait. Feje aprót billen oldalra, arcán értetlenség.
- Kérlek, ne érts félre – kezdi el, miközben helyezkedik kissé, mielőtt elterülne annyira a fotelben, hogy testtartása is azt sugallná, ő valóban nem értékel semmit sem. Pedig de. Csak másképp. El kell fojtani a vörös ködöt. Most el. - Én értékelem nagyon is a szívességet, mi több, a fogadást, bármit. Nem erről van szó, nagyon is érzem ennek a súlyát – mert most arca komoly és tényleg, akkor most annak is kell lennie. Ha már időt ölt bele ő is, mondhatná, hogy neki is mennyi ment ide és oda, mennyit áldozott és mennyit pakolt bele, de tudja, akkor végképp veszítene, akkor végképp vége. Nem, fel sem hozzá, úgy tekint rá, mint valami adományra, egy apró csomagra, amelyet letett lábai elé, hogy igenis képes rá, csak idő kell ehhez is, mindenhez.
Ahogy a ködös szavak idejének is vége, úgy tűnik, ez sem nyerő. Nem ő a tárgyalások embere, ez tudott, kezdi magát hülyének érezni, hogy most ebbe egyedül vágott bele. Másnak fondorlatosabb szavai vannak és okosabb rávezetése, gondolatai. Mindenkinek megvan a maga szerepe és feladata, egyértelmű, hogy neki mi. Nem ez. De ezt most neki kell elintézni, elvégre, ő akarja, ő akar kitűnni a tömegből valamivel és egy pár apróságnak, azok azonban nem fontosak.
- A lényeget is mondtam. Én téged szeretnélek, nem mást. Nem a pénz, nem a hírnév, hanem te – folytatja akkor ott, ahol abbahagyja. - Hasonlóképp illúziókra építeni és mégsem, hiszen, mint emlegettem, nem ellenfél kívánok lenni. Tapasztalatom vajmi kevés, számok és adatok, ezekben könnyű elkeveredni és megtalálni az utat, mégis, úgy reméltem, hogy a semmiből előtűnve sokat nem remélhetek. Ám ha mellettem állsz, akkor talán komolyan vesz a világ is. Én komolyan véve a dolgot, szeretnék úgymond... tanulni tőled, aztán pedig segítségnek, társnak maradni? Nem tudom, csak azt, hogy szükségem van rád – alázatos, nem könyörgő mégsem, nem esik túlzásba. Őszinte, őszinte lapokat terít ki, kortyol végül az italból egy aprót, ujjai a hűs üvegen siklanak végig.
- Tudom, neked csak egy siheder vagyok, aki addig szaglászott, ameddig be nem lett engedve. A pavilon terve valós, a felső körnek, a világnak talán, bevonzani bárkit, akit csak lehet. Mégis üzlet, a nagy profittal, vagy elismeréssel. Nem akarok a babérjaidra törni, nekem bőven elég az alacsonyabb ló – teszi le a poharat és türelmes, kíváncsi pillantással dől hátra. Gondolkodik, adu ászon, de többet nem tud ajánlani, mint maga. Mert persze, azt még nem is említette, hogy ő is hasznos akár, de bizonyára, erre is csak legyintene.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=803870#post803870][b]Juhász Laura - 2020.04.07. 19:56[/b][/url]

Anna- rét, egy szép tavaszi napon a szünetben | x |o
 

Téved. Nagyon nagyot téved. Nem ő okozza ezt. Én okozom ezt. Eleve már voltak bennem mindenféle negatív gondolatok, amiket igyekeztem a lehető legjobban a háttérbe szorítani. Rossz érzés volt bennem, amikor megláttam mennyire rosszul lett attól, ahogy idehoztam. Pedig hát Seth mondta, hogy nem mindenki viseli jól ezt a fajta utazást. De reménykedtem abban, hogy ha Thomas nem is viseli jól, akkor sem ennyire rosszul reagál rá. Erre meg most rá is tettem egy lapáttal, mert nem csak azzal leptem meg, hogy így és ide hoztam. De az is teljesen új volt neki, ahogy szert tettem erre a tudásra. És, ami az egészben a legrosszabb, hogy ha odafigyeltem volna, ha rendesen végiggondoltam volna, akkor tudhattam volna. Egyáltalán nem probléma az, amire kér. Sem az, hogy nehezen kezeli ezeket a dolgokat. De az, hogy ennyire hülye legyek, és folyamatosan rosszat okozzak neki … na ez a hatalmas nagy baj. Meg az, hogy ebből ő talán semmit nem is sejt.
- Felejtsem eeeel? – viszhangozom a szavait teljesen megdöbbenve. Ezzel a kijelentésével egy pillanat alatt kiránt az önmarcangolás mocsarából, tekintetem már nem cikázik össze vissza, hanem pislogás nélkül nézek rá. Ezt most nem mondhatja komolyan! Mármint dehogynem, komolyan érti, tudom én azt … de hát akkor is. Visszakozik, semmissé igyekszik tenni a kérést, és elrendezi egy olyan kijelentéssel, amitől összeszűkül a szemem és vékony vonallá préselődik a szám. Na nem, ezt nem.
- Nem – mondom is ki egyszer azt a szót, ami megállás nélkül ismétlődik a fejemben. A mostani határozottságom éles kontrasztja a korábbi elhaló beszédemnek. Ennyi, felülemelkedtem azon, hogy magamat ostorozzam, hiszen azzal is csak ártok. Végigpillantok a kinyújtott lábbal ücsörgő fiún, majd gyorsan elhatározom magam és már cselekszem is. Ülésből térdelés lesz, így araszolok közelebb és ereszkedem le a popsimra közvetlenül a lába mellett. Nem tudok teljesen vele szemben elhelyezkedni, csak ennyire. De megfelel.
- Először is, nem vagy hülye. Másodszor pedig nem tudom, nem akarom és nem is fogom elfelejteni. Mert érdekes, mert fontos. És mert nem gond. Minden további nélkül meg tudtam volna tenni most is hogy elmondom, hogy mi az elképzelésem, a tervem, mit tanulok és miért. Ugyanúgy megmaradt volna a meglepetés, hogy ide jövünk, és az is, hogy pont így. Simán megoldható. Egyáltalán nem probléma az, amit kérsz, és az sem amiért kéred – adom a tudtára határozottan. Tartok egy kis szünetet, hogy benedvesíthessem kiszáradt ajkaimat, majd megköszörülöm a torkomat és rátérek a nehezére.
- Igen is fontos, mert nem szeretnék neked semmiféle kellemetlenséget okozni – óvatosan fogalmazok, mert nem csupán arra utalok, hogy nehezen építi be ezeket az infókat. Úgy általában, semmilyen módon nem szeretném megbántani vagy fizikai vagy érzelmi fájdalmat okozni neki. Ha tudok tenni ezek ellen, odafigyeléssel vagy akármi, akkor azt szeretném tenni. – Most még is azt tettem, és tudod mi az egészben a legrosszabb? Hogy ez nem az első ilyen eset volt. Már volt ilyen, hogy később mondtam csak el dolgokat, és te utólag próbáltad valahogy megemészteni, beilleszteni és teljesen kikészítettelek vele. Volt már ilyen … és mégis megcsináltam ugyanazt mégegyszer. Rájöhettem volna, elkerülhettem volna és akkor nem okoztam volna ezt. Ez a baj, ezért vagyok, voltam úgy elkeseredve. Mert buta módon nem vettem ezt észre – tessék, most már tudja, hogy koránt sem az a problémám, hogy ő mire kér, vagy hogy tönkrement a szupi kis meglepim – ami nem is – vagy hasonlók. Hanem tényleg az, hogy buta vagyok és nem vettem észre, hogy ez őneki mennyire rossz. Ettől szomorodom el mindig, saját magamtól. Az hogy elmondja mindazt, ami benne van az pont, hogy jó.  – Úgyhogy ne kérd, hogy felejtsem el, és ne közöljem előre ezentúl inkább az ilyesmiket valamilyen szinten. Ne kérd azt, hogy figyelmen kívül hagyjam, hogy ez neked nem jó. Nem … nem megy – ne kérd, hogy bántsalak – És ne … ne csináld ezt. Ne zárkózz be, ne tartsd magadban ezeket. Ha úgy teszel akkor nem tudok javítani, változtatni a dolgokon – ha úgy teszel abba tönkre fogunk menni, te is, én is. Te azért mert nem tudsz vele megbirkózni egy idő után, én azért mert bántalak. Látni fogom, ugyanis, hogy bántom valamiképpen, csak éppen nem fogom tudni, hogy mivel vagy mit tehetnék ellene. Tudom jól, hogy azzal hogy ha tényleg figyelmen kívül hagynám ezt a kérését akkor ez lenne. Inkább fojtaná el magában, minthogy elmondja és én így reagáljak. Szóval figyelnem kell arra is, hogy ne mélyedjek el túlságosan a saját magam szapulásába.  – Kérlek ne tedd ezt – kérlek szépen, könyörgöm, ne tedd ezt velem. Gyorsan pislogok párat, úgy tűnhet, hogy azért mert eddig meredten néztem a fiút. Pedig nem, a megjelenni kívánó könnyréteget tüntetem el elemi mágiával, hogy észre se vehesse, de ez az ösztönös mozdulat sajnos megmarad. A gondnokos kérdését pedig nem felejtettem ám el, csak jelenleg sokkalta fontosabbnak tartom a többit tisztázni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=803903#post803903][b]Thomas Middleton - 2020.04.07. 21:02[/b][/url]

LAU
a tavaszi szünetben délelőtt az Anna-réten | #idliketotryGIF



Számat picit oldalra húzva, letekintve a plédre, egyik vállam éppen csak arcomhoz érintve bólogatok. Igen, felejtse el. Felkapom rá aztán pillantásom, mikor azt mondja, nem. Mikor határozottan azt mondja, nem. Kérdőn pislogok rá és figyelem helyezkedését. Hallgatom bizonygatását arról, hogy rendben volt, hogy elmondtam ezt. Hogy rendben van, ha ilyen kéréseim vannak. Miközben beszél hozzám, mindig csak egy kis ideig tartom egyhuzamban arcán tekintetem, különben elnézelődöm haja, felsője vagy épp lábam felé. Kezeimmel magam mellett támasztok. Amit pedig tudtomra ad, arra nem nagyon felelek egyelőre. Mármint nem is látszik rajtam, mit gondolok. Csak csöndesen végighallgatom. Olykor nyelek egyet. Aztán jól eltöprengek azon, mi olyan eset volt még, mint ez, és rájövök. Eszembe jut ilyen. Igen, az is rossz volt. Nem tudtam befogadni, nem tudtam megemészteni.
Barátnőm magára dühös. Szégyelli magát amiatt, hogy nem úgy cselekedett, mint elvileg kellett volna és hogy ezt okozta nekem vele. De ettől sajnos nem változik semmi. Mármint úgy értem, nekem ez semmivel sem rosszabb vagy jobb. Sejtettem különben, hogy nem rám haragszik vagy ilyesmi. Viszont a lényeg egyszerűen csak az, hogy kedvét szegtem. Mostmár többet tartom lesütve a szemem, mint amennyit rá nézek. Nem hajlandó elfelejteni. Nem hajlandó figyelmen kívül hagyni a bajaimat. Nyilvánvalóan el sem tudom mondani, hogy ez mennyire jól esik. Azonban...
- És én mikor fogok javítani magamon? - kérdezem nagyon csöndesen, lassan nézve barátnőmre. - Én mikor fogok erőfeszítéseket tenni? - folytatom, noha felvillan bennem, hogy igazából rengeteget teszek. Nagyon, nagyon sok mindenen emelkedek felül és gyakorlok önfegyelmet és győzöm le. De nem elég dolgot szerintem. Lehetnék még többre képes. - Miért mindig másoknak kéne? Miért mindig neked? Megjegyezni az ezernyi baromságomat meg alkalmazkodni hozzájuk... - mormogom ezt már csak szinte, elnézve a távolba, durcás arccal és közben már visszahelyezkedtem törökülésbe és birizgálom a pokrócot. - Főleg, hogy... - hajtom le megint kicsit fejem. - ... amint elmondtam, már nem is tűnik olyan fontosnak - próbálom valahogy elmagyarázni azt, hogy ilyenkor így kiszáll belőlem. Legalábbis így érzem. Pedig csak arról van szó, hogy egy másik dolog jobban kezd el nyomasztani, ez pedig az, hogy a másikat boldogtalanná tettem és megváltoztattam és hogy többé nem fog úgy cselekedni, ahogy eddig tette. Megosztottam valakivel a fájdalmamat, zavaromat, amit nyugodtan dédelgethettem volna egymagam is. Sokkal jobb dolgok vannak, amiket meg lehet osztani.
- Nem arról van szó, hogy hazudnék neked mostantól - kezd neki ellágyulni a hangom, ami eddig olyan duzzogós volt - Csak... szeretném megpróbálni, hogy könnyebben vegyek dolgokat. Jó? - pislogok rá kérőn. Azért teszem, mert úgyis egyből észre fogja venni rajtam, ha valamivel gondom van, de lehet, én azt nem feltétlen akarnám majd egyből elmondani. Szeretném megvárni, hátha nem lesz már gond. Hátha csak időre van szükségem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=803919#post803919][b]Juhász Laura - 2020.04.07. 21:51[/b][/url]

Anna- rét, egy szép tavaszi napon a szünetben | x |o
 

Látom rajta, hogy nem érti ezt a hirtelen és éles váltást a hangulatomban, hangszínemben. És miközben magyarázok végig őt figyelem. Pókerarccal ül velem szemben, szinte alig nézve rám. Fogalmam sincs hát, hogy mit gondol, mit érez, hogy mi van most. Folytatom hát, magamban fohászkodva, hogy valamiféle reakciót engedjen leolvasni az arcáról.
Fellégeznék szívesen, amikor megteszi, amikor megszólal, csak kicsit úgy érzem magam, mintha egy vödör jeges vizet zúdítanának a nyakamba. Ugyanis igaza van, mert azzal, hogy nem akarok eleget tenni a kérésének azzal elveszem tőle a lehetőséget, hogy megpróbálhasson fejlődni. Mármint még jobban fejlődni. Nem csak arról van itt szó, hogy magába zárja inkább ezeket a dolgokat, hogy ne okozzon nekem fájdalmat – holott én okozok neki fájdalmat, amivel fájdalmat okozok magamnak -, sokkal több van ebben a dologban. És erre nem gondoltam eddig. Nem gondoltam, mert …
- Hiszen azt teszed, sokszor, nagyon sokszor – felelem halkan. Folyamatosan, fokozatosan alkalmazkodik, fejlődik. Legalábbis én így látom. És nincsen könnyű dolga, egyáltalán nincs. Legszívesebben elmosolyodnék a sértődött arca láttán, annyira édes most. De túl komoly témákról van szó ahhoz, hogy ezt meg is tegyem. Igaza van, hogy nem mindig a másiknak kéne, csakhogy én nem látom úgy, hogy csak én teszek erőfeszítéseket, ő meg elvan továbbra is az eddig megszokott kis világában. – Nem csak én alkalmazkodom hozzád, a dolgaidhoz. Te is igazodsz. Lehet, hogy én többet teszem, de könnyebben is megy – fűzöm hozzá a meglátásomat. Megváltoztat, hát persze, hogy meg. Vagyis hát változom én magamtól, már nem csak rólam szól minden, igenis tekintettel vagyok rá, igazodom hozzá. De nem úgy, hogy feladjam önmagamat. Nem arról van szó, hogy ezentúl nem lepem meg akkor soha, arról van szó, hogy bizonyos fázisokba beavatom előbb, ami egyáltalán nem esik nehezemre, apró kis változtatás tulajdonképpen. Ezek tökre beleférnek.
Felszalad a szemöldököm egy kicsit, hát persze hogy szó sincs hazugságról. Olyat mi nem teszünk. Nem mondjuk azt, hogy minden rendben ha egyszer nincs. Csak, nem mondaná el mi bántja, ha jól értem. Vonásaim ellágyulnak, ahogy a tekintetem is és lassan bólintok egyet.
- Rendben van – egyezek bele verbálisan is a dologba. Ez így oké, ha emiatt szeretné magában tartani inkább, ha emiatt kéri, hogy ne változtassak. – Én meg majd igyekszem nem rögtön önmarcangolásba süppedni – teszem hozzá szégyenlősen lesütött szemekkel. Mindkettőnknek van miben fejlődnie annyi szent.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=804145#post804145][b]Machay Menta Sonja - 2020.04.08. 21:27[/b][/url]

Weiss Arion Ruben
well well
Élvezi, ahogy a másik belefagy a mozdulatba, ez egész tartásán látszik, álla felbiccen, háta megfeszül, határozott alakjának még árnyáka sem remeg meg a seszínű betonon. Ujjai a tarkót cirógatják, míg másikja a vállra siklik, bár nyomatékos kérése is elegendő rá, hogy Ruben szót fogadjon, sosem lehet tudni. Márpedig, mivel Sonja nem ismeri a férfit, nem teheti meg, hogy csak úgy a szeme láttára felszívódik. Habár... csábító a gondolat, hiszen arra is kíváncsi lenne milyen arcot vágna, ha egyszercsak meglepetésként engedné, hogy magához térjen.
De nem, a játéknak vége, a nő nem akar ennél jobban belegabalyodni a helyzetbe, éppen itt az ideje elegánsan lelépni. Mint apró kolibri a virágok felett, szinte mozdulatlanul vár, s csak halkan, mosolyogva hümmög kérdőn a férfi sürgető szavaira. Ó hiszen mindenképen, leesett ám neki, hogy Ruben őt szeretné, csupán azt nem tudja a másik amit ő igen, hogy ennek a fele tréfa, a maradék meg kábítás, ámítás és szemfényvesztés. - Sietek, ne aggódj - nevet fel végül, csak nem bírja ki, hangja még bájos-lágyan kígyózik közéjük, sarka megcsikordul, ahogy arrébb mozdul. Feje félrebiccen, számolni kezd, de a türelmetlenje ezt sem bírja végigvárni. Vajon ha tudná, hogy a számolással a nő indulását gyorsítja, akkor is így sietne? Igen. Rá kell döbbennie, hogy ha tudná, hát a mágiát is tudhatná ennyi erővel, és bizony a boltban látott csupa ideg másik énje pontosan siettetné a pillanatot, mikor elválnak útjaik. Hümmögve húzza végig hát körmét tompán a nyakszirten, egészen a hajvonal alatt, miközben feje rosszallón oldalra biccen.
- Három hát - vonja meg vállát, elengedi, s mielőtt Rubi annyit mondhatna "na", már fordul is, a férfi hátához immár csak az éjszaka simulhat. Sonja megjelenik háza előtt, ahol végül jobb híjján tényleg a mosdókagylóba szórja virágait. Megpaskolja azért az egyik fejét, amolyan "sajnálom, én megpróbáltam" módon, de ennyi is, jobb elfoglaltság után néz.
Ott állsz, eltűnik a lágy kéz, a puha hang, a halvány almaillatot pedig mintha csupán képzelted volna. A vonzalom, amilyen könnyen jött, most olyan lassan kezd el oszlani, egy pillanatra talán még keresed, majd ahogy tisztul a fejed... ki tudja milyen gondolatok csúsznak ki szádon. Emléke csúfos vigyorral int és kacsint rád, a halk kuncogást viszont már csak a macskabagolyban lehetne hallani. Mosolyogj, Ruben. Nézd, milyen szép az este! Élvezd.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=804147#post804147][b]Thomas Middleton - 2020.04.08. 21:33[/b][/url]

LAU
a tavaszi szünetben délelőtt az Anna-réten | #okGIF



Nem direkt csinálom ám, hogy ilyenkor nem látni rajtam semmit. Bár gondolom, nem is hiszi azt, hogy direkt tenném. Csak annyira kattognak ilyenkor a fogaskerekek, meg kavarog minden, hogy arra már nem jut, hogy a külvilágnak is jelezzem, mi van bent.
Szusszanok egyet, ide-oda mozdítva számat, amikor azt mondja, sokszor teszem én azt már így is. Sokszor gyakorlok önfegyelmet. Ez... nos ez igaz. És igazán jól esik, hogy ezt felhozza és a továbbiak is. Az, ahogy megért engem. Ahogy elfogad. Simogat, vígasztal ezekkel a szavakkal és nem ellustulok tőlük, hanem erőt adnak, hogy további lépéseket tegyek, túlmutatva magamon.
- Oké - mosolyodom el végre én is és szeretettel nézegetem barátnőm arcát. Odanyúlok, simítok egyet combján, aztán kinyitom az innit és kínálom először őt, kér-e, aztán iszom. Körbepislogok kicsit a réten. A távolban egy páros egy kutyust sétáltat, meg nem messze tőlük egy férfi nevet éppen egy kislányon, aki elfeküdt a fűben. Hagyom magam elveszni ezekben a jelenetekben, a hely hangulatában, majd eszembe jut, hogy félbehagytunk valamit. Kicsikét megint komolyabbá lesznek vonásaim, de egyáltalán nem vészesen.
- Szóval a gondnokról, amit... amit mondtál... - emlékeztetem így a feltett kérdésemre, arra a témára. Immáron nem önbüntetésből akarom tudni... jó, eddig sem csak azért akartam. Most csak egyszerűen inkább szeretném tisztázni, mielőtt túl soká izélgetne ez engem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=804156#post804156][b]Juhász Laura - 2020.04.08. 22:00[/b][/url]

Anna- rét, egy szép tavaszi napon a szünetben | x |o
 

Velem is elő szokott az fordulni, hogy semmi sem leolvasható az arcomról. Bár elég ritkán, legalábbis szerintem. Túlságosan is lerínak rólam az érzelmeim, ami egyszerre jó és rossz. Amikor félreértésre ad okot az például kifejezetten rossz.
De már túl vagyunk a dolgon, megbeszéltük, hogy kinek mi a problémája az ilyen szituációkkal kapcsolatban és megvitattuk hogy legyen. Elfogadom ezeket a ’baromságait’ – ahogy ő fogalmazott – és igyekszem megtenni mindent, hogy könnyítsek ezeken, alkalmazkodom hozzá amikor erre van szükség. Most arra van inkább szüksége, hogy hagyjam őt próbálkozni, hogy magától túl tudjon lendülni ezeken. Természetesen támogatom őt ebben, bármennyire is szeretném ha nem lenne neki rossz. Ő most változni, fejlődni szeretne és kész.
Boldogan viszonzom a mosolyt és ismét csak úgy sugároznak belőlem az érzelmek. Komolyan feleslegesek a szavak sokszor, elég csak a szemembe néznie és pontosan tudja, hogy mennyire nagyon szeretem őt. Az egész Anna-hegy tudhatja ha rám néz. Hogy megteszik-e azt nem tudom, ugyanis nem igazán foglalkozom velük. A látóterem szélén néha megmoccan egy alak, néha eljut egy-egy hangfoszlány hozzám, de ennyi és nem több. Fejemet rázva jelzem, hogy én most nem kérek inni. Szomjas vagyok ugyan, de annyira végtelenül jól esik nézegetni a barátom felhőtlen vidám vonásait, hogy eszem ágába sincs egyelőre felhagyni ezzel a tevékenységgel.
De megváltoznak a vonásai, amitől egy pillanatra gondterheltnek tűnök, viszont hamar kisimul az összeráncolt homlokom megint. Áh, a gondnok. Nem felejtettem pedig el a kérdését, csak … még nem akaródzott előjönni ezzel a témával.
- Úgy értettem, hogy nem veszélyes rám nézve mert … - kezdek neki, majd megakadok, ahogy keresgélem a megfelelő szavakat. - … szóval nem abba a nembe tartozom, amit kedvel – fürkészve nézek Thomasra, hogy vajon érti-e ennyiből. Legalábbis a hírek szerint ez a helyzet. Az újság is írt egy ominózus bálról, amin egy férfival jelent meg, tanúk is voltak rá, és én sem tapasztaltam semmit, ami arra utalt volna, hogy kedvelné a lányokat. Az ösztöneim sem jeleztek riadót egyszer se.  Nem akar tőlem az az ember semmit sem. Legfeljebb azt, hogy gyorsan végezzünk ezzel az egész hoppanálósdival és hagyjam őt békén.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=804166#post804166][b]Thomas Middleton - 2020.04.08. 22:36[/b][/url]

LAU
a tavaszi szünetben délelőtt az Anna-réten | #idontgetitGIF



Nagyon összevonom a szemöldököm és csípőből kérdeznék vissza, de rájövök, jobb lesz kicsit átgondolnom, miként fogalmazok. Nem szoktam durván, csak a túlzott őszinteségem miatt azért kijöhetnek olyan dolgok, amik a másiknak betalálnak, én hiába nem rosszindulatúan vagy kekeckedőn mondom őket.
- Ezt nem értem - szólok először inkább csak ennyit, fejem rázva gondolkozón.
- Mármint azt értem, amit mondasz. Értem, hogy meleg, csak... - ejtem ki egészen könnyeden, amit barátnőm valamiért kikerült. Lehet, nem szereti az ilyen kifejezéseket, vagy nem tudom. Nekem könnyű lazán vennem ezeket egy meleg apukával meg egy nemre való tekintet nélkül szerelmes, jövendőbeli keresztapával. Vagyis hát lehet, hogy ettől még lehetnék görcsös a témában vagy visszafogott, talán olykor az utóbbi vagyok is, de most valahogy nem. Talán mert pontos akarok lenni és egyértelműen tudtára adni, hogy világos, mi a helyzet. Meg mert haladni akarok.
- Ez miért fontos? Mármint, a lányok érintése sem... szóval az is kellemetlen neked, nem? Bárki érintése az tud lenni, mindentől függetlenül - ecsetelgetem halkan mindazt, amit tudni vélek. Halkan, pedig közel senki, csak távol, tök nem juthat el hozzájuk a beszélgetés. Akkor is így érzem helyesnek ezt. Így csöndesen. Még kicsit előrébb is hajolok.
- Vagy... oh - kezdenék neki egy új kérdésnek, aztán leesik valami, amitől nyelnem kell egyet és megfeszül az ér a nyakamon. Úgy figyelem barátnőmet, mintha a lelkébe akarnék látni. - Attól félsz, hogy... kikezdenek veled? - keresem kicsit a megfelelő szót. - Ez neked ennyire... hát... így benned van mindig? Eszerint döntesz dolgokban? - folytatódik, szinte már suttogó érdeklődésem. Ő eszerint hajlandó valakivel egyedül maradni, hogy az illető hova vonzódik? Vagy hogy bizonyos szempontok alapján mennyi esélye van, hogy próbálkozik? Dehát attól még, mert mondjuk valaki a lányokat szereti, egyáltalán, de egyáltalán nem biztos, hogy tenne bármit. Sőt. És fordítva. Vagy ez csak ilyen ösztönös valami? Vagy hogy van ez? Bevallom, elborzaszt kicsit ez az egész most.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=804183#post804183][b]Juhász Laura - 2020.04.08. 23:26[/b][/url]

Anna- rét, egy szép tavaszi napon a szünetben | x |o
 

Lehet, hogy mégsem érti mire utalok. Nagyon úgy fest. Lázasan gondolkodom hát, mégis hogyan kellene elmagyaráznom neki az egészet. Bólintok egyet, amikor el is mondja, hogy nem érti, aztán értetlenkedve nézek rá. De hiszen érti ő, hogy mire utalok. Hiszen kimondja nyíltan. Egyébként nincsen nekem semmi bajom azzal a kifejezéssel, csak egyszerűen sokkal finomabbnak, kedvesebbnek hangzik az, amit én mondtam. Nem egyszer hallottam én már afféle szitkozódásként azt a szót emberekkel kapcsolatban, hogy ’meleg’.
Nyitnám a számat, hogy megerősítsem, hogy igen igen, de érkeznek a kérdések. Kicsit elhúzom a számat és töprengő arcot vágva próbálok ismét szóhoz jutni, de végül megint csak kivárok. Újabb kérdésszerűség van készülőben. De ez valami kellemetlen. És miért néz ilyen vesébe pillantóan? Gondterhelten veszek egy mély levegőt, ez nem lesz egyszerű. Elmagyarázni, megmagyarázni. Ajajj.
- Zavarba ejtő, inkább így mondanám. Nem tudom, olyan diszkomfort érzete van annak, ha annyira közel jönnek hozzám, ha ölelkezés van és ilyesmi szokásos dolgok. Vannak ezek a nagy csajos összeölelkezések, de én úgy éreztem mindig, hogy jó oké csak engedj már el. Sokat javult a dolog, de még mindig furcsa. A fiúknál rosszabb, sokkal. Akkor már a puszta közelségtől is összeszorul a gyomrom, a torkom és feszült leszek. Az kellemetlen. De van, akitől jobban viselném. Mert ösztönösen érzem, hogy ő nem … hogy ő rendben van. Mindegy, hogy hova vonzódik – kezdem el a magyarázatot lassan, hiszen közben gondolom végig a dolgokat. Legalább nem hadarok és van ideje Thomasnak megértenie az elhangzottakat. Igen, van olyan srác aki rendben lenne, de persze nem érintkezek vele sem. És igen, rengeteget fejlődtem már ezen a téren. De kellemesnek még mindig nem kellemes. Félek-e hogy kikezdenek velem … hm. – Felnőttek esetében a legrosszabb, először mindig minden idegszálam pattanásig feszülve figyelt, várakozott, elemzett. Hogy mennyire kell vagy nem kell tartanom attól, hogy akarna bármit is tőlem. Ez … nem szándékosan van így. Már jobb ez is, mert sokkal magabiztosabb vagyok és tudom, hogy igenis tudok tenni a dolgok ellen. De ha azt súgják az ösztöneim, hogy vigyázz mert ő veszélyes, akkor megtartom a távolságot, és esélytelen, hogy közel menjek hozzá, vagy neadjisten megérintsem. A gondnokot egyáltalán nem is éreztem annak már akkor sem, amikor nem is tudtam, hogy a fiúkat szereti – az csak megerősítette, hogy tényleg jót súgnak az ösztöneim és egy kicsit egyszerűbb úgy megmagyarázni, hogy máshova vonzódik, mint azt ecsetelgetni, hogy a zsigereimben érzem hogy ő rendben van. Korántsem félek már annyira, mint régebben, de valahol mélyen legbelül még van ebből bennem igen. Vajon ez elégséges magyarázat volt, vagy érthető? Nem tudnám már megmondani, hogy feleltem-e mindenre vagy úgy elvesztem a gondolataimban, hogy csak még több kérdést fog-e szülni ez az egész.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=804193#post804193][b]Thomas Middleton - 2020.04.08. 23:57[/b][/url]

LAU
a tavaszi szünetben délelőtt az Anna-réten | #okayfineGIF



Ajaj. Félek picit, mert nagyon sok az infó itt most nekem, dehát pont az imént mondtam, hogy szeretnék fejlődni, úgyhogy nem állítom meg. Csak veszek egy mélyebb levegő, miután megemelt szemöldökkel, bólogatva fogadtam, amit a csajos ölelkezésekről mesél. Nem tudtam, hogy vannak olyanok és hogy ő részt vesz bennük és hogy nem lesz rosszul tőlük. Nem tudtam. Mindegy, nem akadok fenn, figyelek. Homlokráncolok picit, ahogy a fiúkhoz érünk. Mármint csak amiatt, hogy az rosszabb neki. De nem szólok semmit, nem is lenne mit. Mármint nyilván csomó gondolatom van, viszont egyik sem adna semmit hozzá.
Eljutunk aztán az igazán érdemi részhez. Eleinte elég feszült vagyok. Rászorítok kicsit bokámra. Kapaszkodnom kell. Mellkasom fel-fellüktet, ám nem hagyom nagyon elmerülni magam, mert összpontosítanom kell inkább, hogy tiszta legyen számomra, amit Lau elém tár. Vonásaim lassan, de biztosan simulni kezdenek.
- Ja, értem már - mosolyodom el megkönnyebbülten. Nem pusztán azért leszek jobban, mert így már stimt, hanem azért, mert ez így egészen más.
- Persze, hát van, akiről érzed, hogy inkább őt nem akarod magad körül - vonok vállat és remélem, barátnőm hamar ráébred, hogy nekem igenis sokkal egyszerűbb lett volna ezt így magyarázni, semmint úgy, hogy az alapján döntött a hoppanálás oktatója felől, hogy kik tetszenek neki. Azt ugyanis én felfogni sem tudom, sőt, még ilyen fura ellenérzéseim is lesznek tőle. Talán egyenesen butaságnak tartom. Meg őszintén, el sem akartam hinni, hogy a lány ilyenek alapján ítélne. De akkor tehát nem is. Csak rosszul mérte fel, kivel beszél, kinek taglal most. Vagy ilyesmi.