28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Kedves Diákok! Tárgyaitok csereberéjére, azaz leadására október 14-én 22:00-ig van lehetőségetek!
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek

Oldalak: « 1 2 ... 82 ... 90 91 [92] 93 94 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Francesco Nico Bianchi
Egyetemi tanár


Faljáró
offline
RPG hsz: 96
Összes hsz: 115
Írta: 2019. augusztus 27. 22:53 | Link

Emily

Hát az vitathatatlan tény, hogy az olasz divaton nevelkedett Nico-nál keresve sem talál jobb választást. Ez egészen addig van úgy, míg nem terelődik fehérneműre a szó és nem egy olyan nővel kell lebonyolítania a vásárlást, aki történetesen egy bombázó és akit el tudna képzelni párjaként, csak épp tiltott gyümölcs.
Épp megdicsérte a combfixes darabot, erre Emily elhúzza a száját. Most mi rosszat mondott?! Ha felvenné ezt, valószínűleg még a melegek is megtérnének és minimum biszexuálissá válnának, nemhogy Nico, aki egyébként cső hetero. Most kezdi érezni, hogy csak kellett volna az a csók a stégnél. Ha azzal a tudattal kéne állnia a feddő női tekinteteket, hogy tulajdonképpen magának választ, máris más lenne a leányzó fekvése (minden szempontból). Nem mintha a legoptimálisabb nem az lenne, hogy minden nélkül lássa a másikat, de hát ilyen opciót nem adtak meg, így elengedte.
Emily összekulcsolja ujjaikat, ő pedig teljesen lesápad. Most akkor még Adrian szerepét is magára kell öltenie? Mi ez, szerepjáték? Mindenesetre egy zokszó nélkül követi a lányt és próbálja feldolgozni a kapott feladatot. Szóval kék és D kosaras. D kosaras??? Mármint érezte ő, hogy van ott mit a tejbe aprítani, de D kosaras??? Na ha eddig nem lettek volna nagy mellei Fishernek a férfi képzeletében, akkor most egyenesen csöcsök csüngnek mindenütt. Persze mi, nők, tudjuk, hogy ez a D nem jelent olyan rettentő durva dolgot, de próbáljuk csak meg elmagyarázni ezt egy férfinak.
- Próbálni? Nekem meg is kell néznem téged? - na ha eddig riadt volt, akkor most pánikol. Miért csinálja ezt vele a lány? Szinte transzba esve fordul gépiesen a fehérneműkhöz és elhomályosul tekintete. Mi tévő legyen? Vásárolt már a húgának intim betétet, evett már ehető bugyit is, de az, hogy olyannak válasszon cuccokat, akinek barátja van... Ez még az ő ingerküszöbének is erősen magas. Arról nem beszélve, hogy szerinte természetesen mindegyik jól állna Emily-nek, mégis igyekszik a szexisebbeket kiválasztani. Mert jah, egyszer csak bele kell kezdeni. Az más kérdés, hogy tudja, minél több textilt érint, annál biztosabb az útja a pokolba, de nincs választása, hacsak nem akar elszaladni. A próbafülke egyébként pont itt van mellettük, szóval ahogy felmarkol vagy ötféle melltartót megáll a lány mellett. - Azt hiszem elkészültem - bátortalanul pislog le rá, amikor is háta mögül ismerős hang csendül. Mintha Francesca lenne az. Ahogy hátrapillant, mintha őt is látná, de biztos nem lehet benne. Annyira megijed, hogy itt találkoznak, hogy tétovázás nélkül ragadja meg Emily-t és ijedtében szó szerint átmennek a próbafülke ajtaján, hála a fáziseltolásnak. Szerencsére az eladók mit sem vesznek észre az egészből, ellenben a gondosan összeszedett fehérneműk körülöttük hevernek a földön - hiszen kiestek a kezükből -, Nico pedig a fülke oldalának nyomja teljes testtel Emily-t, de épp csak annyira, hogy ne legyen fájdalmas. Két keze a lány derekának két oldalán helyezkedik el, arcuk alig pár centire egymástól. Basszus. Nico, basszus!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Emily Dorothea Fisher
Mestertanonc Tanár, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár


Littlebird | Millie
offline
RPG hsz: 222
Összes hsz: 533
Írta: 2019. augusztus 27. 23:15 | Link

Nico

Baj, hogy én ezt élvezem? Gondolom igen, de hát így izzasztom meg, ha már más módon nem akarja. Gondolom őrült vagyok, és szerintem bárki más is ezt mondaná rám. Csak azért, mert nem csókolt meg? Csak azért, mert valamiért nem lettem egy a listáján? Hálásnak kéne lennem, hogy nem ott kötöttem ki, hogy volt valami, ami visszatartotta. Legyek hálás? Persze, de nyilván, amióta lányos lány vagyok, azóta az egóm az egekben, ahogy a hirtelen feltörő sértettségem is. Sértett vagyok, amiért nem akart velem lefeküdni. Azt hiszem, már értem, hogy a nők miért is olyan bonyolultak. A végén pedig, vagy így vagy úgy, de megsértődtem volna rá. Most azért, mert nem kellettem neki, ha meg igen, akkor meg azért, mert megdöntött, és továbblépett. Pedig semmi elköteleződés nem volt, semmi jel arra, hogy akkor családi ház, házasság, kutya, macska, gyerek. Szóval a lényeg, hogy mindenképpen megsértődtem volna. Olyan jó dolog nőnek lenni, nem? Nem.
- Persze, érdekel a véleményed.
Csodálkozó arccal pillantok rá, mint aki nem érti, hogy hol van ebben a probléma, de ahogy elkezd válogatni, arcomra kúszik a gonoszkodós mosoly, amit nem tudok, és talán nem is akarok véka alá rejteni. Még a végén keresek valami szépet Diának is, és ellövök egy apró megjegyzést. Nagyon szeretem Diát, nem tudhatta, hogy Nico olyan vágyakat ébreszt bennem, melyeket talán Adrian sem volt képes. Mégis, kicsi a világ. Túl kicsi. Most nagyon szűknek érzem. Okok, amiért kiléptem a varázsvilágból: Ne érjenek ilyen helyzetek. Visszajöttem, és már ez a második, ami vagy így vagy úgy, de kellemetlen.
- Nekem még kell kee...
... ttő. Fejezném be, de nem tudom, mert Nico elkap, és gyakorlatilag mire felfognám, hogy mi történik, addigra már a próbafülke falának nyomva tart, a vékony anyagon át érzem a kezeit, és a hirtelen jött közelség és helyváltoztatás miatt, hevesen dobogó szívvel, pihegve nézek fel rá. Nem éreztem semmit, és fogalmam sincs, hogy hogyan jutottunk be ide. Komolyan, annyira hirtelen jött, hogy nem tudom összekapcsolni, miért nem hallottam csapódást, miért csak a próbafülke ajtaját éreztem először. Talán az ijedtség, de mégsem. Valami más. A pihegéssel a gyomrom felkavarodását nyugtatom. Először csak azt hiszem, hogy a pillangók harcolnak egymással, azonban most már mást érzek, egy pillanatnyi rosszullétet, és vége. Miért voltam rosszul? Nem értem, de nem most fogok ezen elmélkedni. Barna szemeimmel először a szemeit, majd az ajkait, majd újra a szemeit találom meg. Ujjaim a vállain pihennek, de lassan a tarkóján fonom össze őket. ezt már nevezem Nico, ez férfias volt. Nem bírtad túl sokáig.
- Segítesz levenni a ruhámat?
Kérdezem csendesen, pillogva, mint egy ártatlan ember. De akit próbafülkébe visznek, az nem ártatlan. Kicsit sem.
Utoljára módosította:Emily Dorothea Fisher, 2019. augusztus 28. 13:43 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Emily Dorothea Fisher
Mestertanonc Tanár, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár


Littlebird | Millie
offline
RPG hsz: 222
Összes hsz: 533
Írta: 2019. augusztus 28. 22:34 | Link

Édes bátyám Love

Szeretem ezt a szót. Magunkat. Fontosnak és elengedhetetlennek tartom, hogy ez a szó jellemezzen minket. Fontos, hogy legyen kapocs közöttünk, hogy mi ketten örökök vagyunk egymásnak. Nem akarom elveszíteni Cole-t, soha. Ahogy nem akarom elveszíteni Adrian-t sem. Sokan talán ferde szemmel néznek rám ezért, de engem egyáltalán nem érdekel. Én túl tudok lépni a tényen, hogy Adrian és én többek voltunk egymásnak, mint csak barátok. Lényem egy része úgy néz rá, mint élete első szerelme, az akinek a szüzességét adta, egy másik része, mint barátot köszönt, kivel az évek folyamán egyre bizalmasabb kapcsolatot épített ki. Adrian a legjobb fiú barátom. Harmadrészben pedig Adrian a testvérem, akit védek és aki véd. Akivel olyan mély és szoros a kapcsolatunk, hogy azt senki és semmi nem befolyásolhatja. Nem tudom, hogy ő valaha szerelmes volt-e belém, szeretném hinni, hogy igen, és szeretném hinni, hogy a szerelmünk nem múlik el, csupán átalakul, mély szeretetté. Megerősíti a baráti és a testvéri szeretetet. Adrian nekem mindenben az első, és az is marad.
Cole és én harcosok vagyunk. A magunk eszközeivel, a magunk hitvallásával, de mind a ketten harcosként élünk. Küzdünk, és győzünk, és ha olykor el is bukunk, hát tanulunk belőle, újra nekiveselkedünk, akár százszor is, de nem maradunk a földön. Ez a kétszáz nap ékes bizonyítéka ennek. Most jön az én harcom, megküzdeni az új helyzettel, jól fogadni a tényt, ha Adriant mással látom. Jól fogadni, ha Adriant Cole-lal látom. Talán ez lenne a legnehezebb része, az agyam és a szívem mégis tudja, hogy statisztikailag erre megvan az esély. Látom a lehetőséget benne, hogy úgy alakuljon, hogy akár csak rövid időre, de lehet, hogy egy életre egymás mellett kössenek ki. Ha ez bekövetkezik, boldog leszek, hiszen mind a ketten fontosak nekem, mind a kettejüket szeretem, és tisztelem. Örülnék a boldogságuknak. Jó ne szaladjunk ennyire előre, csak a szakítás miatti bánat beszél belőlem, de azért örülök, hogy csak Adrian legilimentor, és ő most nincs itt.
- Az emberek hibáznak és csalódást okoznak. Ha nem így volna, akkor ne lenne miért küzdeni, miért reménykedni a felfelé ívelésben. Unalmas, egysíkú semmik lennénk.
Doktor Emily rendel. Ujjaimmal viszonozom a szorítását, és egy biztató mosolyt is küldök felé. Nem akarom, hogy más legyen. Jó, nyilván szeretném, ha ez a kétszáz nap kétezer nap lenne, és még annál is több, de nem akarom, hogy ne legyen önmaga. Fessen, élvezze az életet, legyen a testvérem. Nem kérek tőle mást, csak, hogy maradjon életben. Hogy ne kelljen nekem eltemetnem őt. Ne most, ne ennyire fiatalon, ne ennyire távol az időskortól. Azt kérem, hogy maradjon velem, ne csak a lelkemben, ne csak a szívemben, hanem úgy, hogy a nap bármely pillanatában átölelhessem, érezhessem bőre melegét, az illatát. Lássam a szemét, arcának minden rezdülését. A kérdésre, hogy mondhat-e valamit, bólintok.
Azt hiszem, jobb lett volna, ha inkább a fejemet rázom, mert ahogy felhozza az emléket, amikor elmondtam, hogy szerelmes vagyok, a képpel együtt az összes érzés is felszínre tör. Negatív, rossz emlékek. A testem megfeszül, figyel arra, amit mond. Nem akarok beszélni róla. Nem akarok válaszolni. Mindegy, hogy mi volt, az a lényeg, hogy most mi van. Azon, az akkori érzéseken nem tudunk változtatni, nem tudok rajta változtatni. Lehet ez másnak megy, de nekem nem. Ha szóba kerül, emlékszem mindenre. A gitárra az ölemben, a nevetésére, hogy ő omlott össze, holott az én lelkem volt terhes, nekem lett volna szükségem rá. Hiába mondjuk, hogy nem úgy volt, ha betörsz egy ablakot, az ablak be lesz törve. Foghatod a szélre, arra, hogy a világ összeszövetkezett ellened, de az ablak betörve marad. Szemeimet lehunyom, az arcomat nem láthatja, teljes nyugalomba próbálom helyezni magam. Nem fogok veszekedni, nem fogok feszülten vibrálni. Semmi ilyet nem teszek. Nem akarom ezt a témát, de mondja ki, ha szeretné. Nem úgy volt, rendben. Megértem, de nem vagyok képes elfogadni. Egyszerűen nem megy. Nekem az a pillanat életem egyik legmeghatározóbb pillanata volt. A nevetése miatt később sem közeledtem senkihez.
- Értem.
Felelem csendesen, és nem nyitom ki a szemem, mert tudom, hogy folytatni fogja. Olyan, mint amikor kezdődik a migréned. Lehunyod a szemed, és reméled, hogy ez egy téves riasztás, csak kicsit zsong, csak nincs levegőd, csak fáradt vagy, és ezért érzel hányingert. Elkezd lassan bekúszni a fejembe a zsongás, de igyekszem tartani magam. Csak a végét várom. "El vagyok baszva." Itt nyitom ki a szemem, és engedelmesen ismétlem meg a korábbi szavamat:
- Értem.
Ez lesz a vége. Még egy pár mondat, és véget ér. Kimondta, az ő lelke megnyugszik, én pedig, szomorú tudom, de nem érzek semmit. Megfosztom magam attól, hogy bármit is érezzek, mert tudom, ha éreznék, veszekednénk, és az egyikünknek sem hiányzik. Nem mondom ki, hogy megértem őt, mert megértem, de elfogadni nem vagyok képes. Nem tudom elfogadni ami akkor és ott történt, széthullottunk mind a ketten, de ő nevetett. Az a nevetés a legrosszabb nekem. Arra emlékszem a leginkább. De mindjárt vége. Tudom, ismerem már. Ismerem Cole mondatainak felépítését, de amikor habog, felpillantok rá, és elmosolyodok arra a bizonyos szóra.
- Én is szeretlek. És tudom, hogy sajnálod.
Tényleg tudom, de ez már nem segít. Az a nap több, mint két éve volt. Két éven át egyszer sem hozta fel, egyszer sem mondta azt, hogy sajnálja. A lényem egy része bűntudatot érzett a mai napig Adrian miatt, és ezek szerint az egész felesleges volt, mert ő nem úgy gondolta. Haragszom rá. Mert sosem mondta. Hálásnak kellene lennem, hogy most mégis, de nem megy. Most nem. A mai napon nem. Egy nap majd talán.
- Csak maradj életben Cole, az elég sokat segít a dolgon.
Ezt szeretném, őszintén. Hogy éljen, hogy érinthessem, hogy a bátyám az élők sorában tudjam. Ő nekem a legfontosabb, és nem akarom elveszíteni semmi szín alatt sem. Majd enyhül a düh, amit most érzek. Majd elmúlik szépen lassan. Beszélt róla, és remélem, hogy többé nem szeretne.
- Köszönöm Cole, hogy elmondtad.
Tudom, hogy nem volt könnyű neki sem. Tarkóját simítom, oldalra fordítom a fejem és apró puszikat nyomok a hajába, hogy érezze, itt vagyok. Elmosolyodva vigasztalom.
- Élned kell Cole, mert kell majd valaki a gyerekeimnek, aki elrontja őket. Extra csokidara szórással és cukorkákkal.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Vajda Eszter
Aurortanonc, Animágus, Navigátor, Staff, Végzett Diák


bossy
offline
RPG hsz: 156
Összes hsz: 686
Írta: 2019. augusztus 29. 12:59 | Link

R I C H Á R D
Figures
I gave you ride or die and you gave me games
Love figures
I gave it all and you gave me shit

Tudom, hogy ő az. Nem abból, hogy nem várunk senkit, nem abból, hogy Ábel valószínűleg dolgozik. A tarkóm bizsergető érzés árulja el őt, az, hogy képtelen vagyok az előttem heverő jegyzetekre koncentrálni, pedig még van egy vizsgám, az összeszoruló, fojtogató érzés a torkomban, az, ahogy vánszorogva csúszik le minden lélegzet a tüdőmig, égni kezdenek a szemeim, s egyetlen, futó pillanatra fájóan homályosul el a látásom - majd el is pislogom a felgyűlő könnycseppeket. Nem fogok sírni.
Testem a földszint nyitódó bejáratijának hangjával egyszerre feszül meg. Sokkal könnyebb volt rá haragudni, amikor távol volt, kevésbé szakadt rám minden, amivel fájdalmat okozott nekem. Nem kellett szembenéznem vele, el tudtam magam foglalni, s a gondolataim is egyszerűbb volt elterelni róla. Megfeszül állkapcsom a szüleink ujjongó hangjára, mintha mi sem történt volna, mintha az, hogy az öcsém elárult és elhagyott, nem is jelentene egyikőjüknek sem semmit. Megfordul a fejemben, hogy egyetlen, jól irányzott pálcamozdulattal vágjam be a szobám ajtaját, végül elvetem az ötletet, túl feltűnő lenne a csattanás. Ugyan egyetlen lépcsőfok sem csikordul létei alatt, érzem, ahogy jön. Nem szándékozom elé szaladni, vagy a nyakába borulni, ahogy azt már megkaphatta, mert velük ellentétben én képtelen vagyok elfelejteni vagy semmisnek tekinteni azt, amit Ricsi csinált.
Milliószor képzeltem már el, mit fogok neki mondani, hogyan fogom a szemére hányni azt a szart, amit itt hagyott. Akkor ment el, amikor a legnagyobb szükségem lett rá, és hiába kértem én vagy bárki, hogy jöjjön haza, legfeljebb egy elutasító válasz érkezett. Eddigi életem egyik legmegterhelőbb időszakában maradtam egyedül, beleestem egy mély gödörbe, és csak egyetlen, egyetlen vékony hajszálon függött, hogy ne nyúljak a szekrényem fenekébe száműzött nyugtatókhoz. Őt nem érdekelte. Ez sem. Persze nem maradt ki Magyarország teljesen az életéből. Anélkül látogatta meg Lilit, hogy kitérőt tett volna felém, vagy esetleg megemlítené egy ugyanolyan kétszavas levélben, amihez már hozzászokhattam tőle, utána pedig bennem is elszakadt valami. A változás persze nem azonnal történt meg. Először erőszakkal kellett emlékeztessem magam arra, hogy nem érdekel az öcsém, hogy mit csinál, hogy mit akar ezzel az egésszel elérni. Nem én ártottam neki, mégis rajtam csattant a legfájóbban a büntetése.
Most pedig úgy érkezik haza, mint valami király.
Semmi okom megbocsátani bármit is.
Újra megfeszül tartásom, ahogy halk suhogással kinyílik az ajtóm, de nem nézek rá. Ajkaim egymásnak feszülnek, egy pillanat erejéig ujjbegyeim is kifehérednek az éppen tartott lap szélein. Nem tudom, és nem is érdekel, hogy mégis mire gondol, vagy mit hitt. Megtisztel a magasságos tekintélyével, és akkor majd én is úgy fogok a lábai elé rogyni, mint mindenki más a környezetében? Aligha.
- Tanulnom kell.
Utoljára módosította:Vajda Eszter, 2019. szeptember 4. 11:58 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

but sometimes girls just want to have fun, the poetry inside of me is warm like a gun
Francesco Nico Bianchi
Egyetemi tanár


Faljáró
offline
RPG hsz: 96
Összes hsz: 115
Írta: 2019. augusztus 29. 22:48 | Link

Emily

De miért érdekli a véleménye? Mit adhat Nico, amit Adrian nem adott már meg vagy ezer éve? Nem is neki kéne tetsszen a lány! Az is lehet, hogy Nico a visszafogott, csipkés fekete franciát, Adrian meg a vad, vörös tangát csípi. Hát hogy dönthetne így ő arról, hogy majd otthon a férjeura előtt hogyan illegeti magát a kedves hölgy?! Sehogy. Ettől függetlenül nyel egyet és elfogadja sorsát, miszerint neki most igenis fehérneműket kell nézegetnie. Persze állhatna a sarkára, mondhatná azt, hogy márpedig elmennek innen, de... Hát ő Nico, maradjunk ennyiben.
Csinálja is a dolgát, kiadták a feladatot, hősiesen keresi a tökéletes melltartót, bár számára, ha csak akár egyikben, a legrongyosabban, legelőnytelenebben láthatná, már az elég volna piciny lelkének. E bűnös öröm azonban nem tarthat soká, hiszen hallani véli Francesca hangját, majd mintha az ő alakja libbenne el az üzlet előtt. Ha nem akarja élete végéig azt hallgatni, hogy mekkora lúzer, lépnie kell.
Ennek örömére szó szerint belöki magukat az egyik próbafülkébe, olyan ösztönösen használja a fáziseltolást, hogy öröm nézni. Ha a lány furán érzi magát, természetesen azért van, mert Nico-nek a művelet végrehajtásához bele kellett nyúlnia az ő manakészletébe is, s bár a módosítás nem volt számottevő, annak, aki soha nem próbálta az utazás ezen formáját, bizony lehet igen kellemetlen is. Így viszont ismételten forró helyzetben vannak. Szorosan egymásnak préselődve állnak a próbafülkében, körülöttük a kék melltartók hevernek. Fogalma sincs, hogy jutnak el odáig, hogy Emily már a tarkóján kulcsolja össze kezeit. Mi a bitymerety... A lány íriszeit nézi és érzi, hogy talán a gravitáció, talán a vonzalom az, ami egyre inkább arra ösztönzi, hogy közelebb húzódjon. Istenem, milyen finom az illata! A sampon és kellemes parfüm elegye megtölti orrát, agyáig hatol és folyamatosan a finom ajkakhoz hajtja. Mert bizonyára azok az ajkak mézédesek és úgy csókolnak, mint senki más. Bizonyára így van.
És persze elveszthetné a kontrollt, de ő a józan hang ezúttal. Úgy tűnik, még valamit tanult Diától... Merthogy ismét vészesen közel vannak, jobbja akaratlanul is a nő derekán pihen, minden idilli. Csak épp Adrian furakodik be a képbe. Hiszen most neki keresnek fehérneműt. Most neki akar tetszeni Emily és nem Nico-nak. Ez a gondolat kellően összefacsarja a szívét ahhoz, hogy lassanként kikerüljön a lány bűvköréből. És végre a kérdésre is tud válaszolni. - Csak azt hiszem, a húgom odakint flangál és nem akartam, hogy egy fehérnemű boltban lásson. Sose mosnám le magamról - kínosan felnevet és hátralép egyet, hogy ismét tisztes táv legyen köztük. Ha Adrian nem lenne...! De sajnos van.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Emily Dorothea Fisher
Mestertanonc Tanár, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár


Littlebird | Millie
offline
RPG hsz: 222
Összes hsz: 533
Írta: 2019. augusztus 29. 23:18 | Link

Nico

Annyira vágyom az ajkait, mint soha semmit még talán. Magamban hálát adok Francescának, ha valóban erre járt, ha nem, hát a lánynak, aki hasonlított rá, hogy itt vagyunk. Bosszúból hoztam be ide, igen, mert mérges voltam rá, nagyon. De már nem vagyok. Érezve az illatát, ahogy elegyedik az illatommal. A magabiztos tartását, ahogy két keze fog. Szemeit elveszni a szemeimben, és elveszíteni saját tekintetem az övében. Elvesznék benned örökre. Érzem, ahogy egyre közeledünk. Ahogy közelebb és közelebb érünk egymáshoz. Lehelete csiklandozza az alsó ajkam, én pedig ezen a ponton tudom, hogy szerelmet érzek. Olyan nagyon vágyom, hogy tartson, hogy örökké a karjai között legyek, hogy már nem látom magam előtt Adriant. Már nincs. Nico van. Nicot szeretném, hogy legyen mindig. Nem érdekel, hogy mi volt, csak azt, hogy most mi van. Most meg fog történni, érzem.
Mindaz, ami nem volt meg a fesztiválon, a stégen, vagy, amikor csak összefutottunk az utcán és vörösre égett a tarkónk mert csak beszélgettünk, és beszélgettünk, az itt és most meg fog történni. Egy csókkal fog kezdődni. Nem lesz finom csók, nem lesz filmes csók. Olyan sok kihagyott alkalom után ez a csók durva lesz, követelőző, birtokló. Nem tudom, hogy képesek leszünk-e egyetlen csóknál megállni. Nem tudom, hogy meg akarok-e állni egyetlen csóknál. Megint érzem, ahogy a szikrák pattognak közöttünk. Nem hiszem el, hogy ő nem érzi. Itt vagyok szabadon, bújok, mint egy vétlen cica, kérlelem a tekintetemmel, az ajkaimmal, a testemmel. Sose engedj, sosem engedlek.
Centik, majd már csak miliméterek. Nézem őt, amíg csak tudom, az utolsó pár milin szemeimet lehunyom, és várom a katarzist. Várom, hogy történjen valami. Aztán...
A hűvösség, forró teste hiánya, az üresség, a kétségbeesés egyszerre lesz rajtam úrrá, ahogy nem érzem őt. Szemeimet kinyitva, rá fókuszálva nézem, ahogy arrébb lépett, zavartan nevetgél, én pedig összevonom a szemöldökeimet.
- Az a baj, hogy a tanára vagyok?
Nem értem, miért szégyelli azt, hogy velem van. Vonzódunk egymáshoz, lehetetlen, hogy nem érzi. Vallhatja magát bárminek, melegnek, biszexuálisnak, heterónak, de van közöttünk valami, nem is szikra már, ez már kitörni készülő vulkán. Ott van kettőnk között, és ha ezt nem érzi, akkor nem tudom, hogy mit. Fogalmam sincs, hogy mi a baja velem, hogy miért jutunk mindig ide, de esküszöm, hogy nem érdekel innentől, hogy szerelmes vagyok belé, végeztem. Én ezt már nem bírom, távolságot kell tőle tartanom.
- Jó szórakozást Diával.
Mormogom az orrom alatt, de azért úgy, hogy értse, elvégre egy kicsit helyen vagyunk mi ketten most, nem hiszem, hogy ne hallaná, aztán kirobbanok a próbafülkéből, és az ajtó érintése pillanatnyi megtorpanásra késztet. Biztos vagyok benne, hogy nem értem hozzá fizikailag, de tudom, hogy Nico tolt be oda. Csak egy pillanatnyi csodálkozás, mielőtt gyors léptekkel az üzlet kijárata felé venném az irányt, észre se véve, hogy a táskám ott maradt, benne minden iratommal és a lakáskulcsommal. Mindegy is, most nem érdekel.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bremzay A. Eugén
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos


Lovardatulaj
offline
RPG hsz: 54
Összes hsz: 64
Írta: 2019. augusztus 30. 18:55 | Link

Ellie
Termékbemutató | BP; WarmCup kávéház >>A Zayongó Fogadóiroda büszkén prezentálja...


- Játékmicsodák? - A hangom kissé talán magasabbra emelkedett, a szemöldökeimmel egyetemben, ahogy hátradőlve összefontam a karjaimat a mellkasom előtt. Nem hiányzott, hogy egy zsebben hordható ketyerén üzengessenek nekem, az egyetlen dolog, amire a telefont használom, az az, amire feltalálták. Telefonálok. Nyomógombos, meg minden.
- Kicsit - doboltam az ujjaimmal az asztallapon. Nem arról vagyok híres, hogy udvarias vagy kedves lennék az emberek nagy részével. - Akkor azt hiszem, időt spórolok neked. Vagy valami ilyesmi. Szerintem egyszerűbb így.
Azt hiszem, hogy pont ezért nem kézenfekvő Ellienek, hogy ha kell, itt vagyok, mert kicsit máshogy kezelem az érzelmeim és a magánéletem, mint az emberek nagy része. Többször is beszélhetnék róluk, de nem teszem, nem vallom azt, hogy előrébb vinne az életben.
- Azt vártad el, ami elvárható egy hímnemű egyedtől minimális túlélési-ösztönnel - fújtam ki a levegőt hangosabban, mint feltétlenül szükséges lett volna, meg is forgatva a szemeimet.
A nő visszakérdezett, hogy én mit is csinálok, mire lesepergettem a zakóm válláról pár szöszt.
- Versenyem lesz Erfurtban, arra gondoltam, eljöhetnél... persze, nem kötelező, csak egy ajánlat - még a torkom is megköszörültem, a szemüvegem megigazítva és az asztallapot fixírozva.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 604
Összes hsz: 1001
Írta: 2019. augusztus 31. 20:13 | Link

Ophelia Donovan
Orpheus a színen | ELME, a támadás után pár nappal

Épp csak hazaért a munkából, amikor egy bagoly hatalmas sebességgel repült neki ablakának. Csak a koppanásra lett figyelmes és azonnal odasietett, hogy egy üzenetet találjon a tollasnál. Bár elgondolkodik azon, hogy ma már nem olvassa el, ha ilyen későn érkezik, bizonyára fontos lehet.
Így esik meg, hogy most már az ELME kapuit lépi át, ugyanis a legrosszabb rémálma sem lehet szörnyűségesebb a hírnél, amit kapott. Az ikrét megtámadták, ispotályba vitték, azonban, mivel ott nem adhattak neki szakszerű segítséget, így átszállították az ELME-be. Ő, aki mindig talpraesett, könnyedén éri el céljait és magabiztos, most egyszeriben egy kisfiúvá válik, aki nem tud semmit a testvéréről és kétségbe van esve, vajon mi lesz most. Az üzenet rendkívül szűkszavú volt, nem derül ki pontosan, mi történt Ophelia-val és miért kellett egy Elmegyógyintézetbe vinni, így Orpheus jogosan gondolhatja, hogy nagy a baj. Szinte vibrál körülötte a levegő, ahogy a kórterem ajtajához ér. Épp egy gyógyító lép ki rajta és barátságosan rá mosolyog.
- Üdvözlöm uram, Ön bizonyára a hölgy hozzátartozója - mivel a férfi megszólalni nem tud, így csak biccent egyet bátortalanul és hol a nőre, hol a szobaajtóra pillantgat. Mikor mehet már be? - Kérem, egy pillanatot még várjon. Tudnia kell, hogy a testvérét támadás érte, jelenleg úgy tűnik, minden emlékét elvesztette - a férfi vállai megrogynak a hír hallatán és csak azért nem ül le rögtön, mert már úgyis felesleges. - Számítania kell rá, hogy Önt sem fogja felismerni, ha pedig így alakul, türelmesnek kell lennie. Hamarosan visszajövök - egy újabb szolid mosoly és már tova is libben a kecses alak a folyosón. Orpheus, bár maga is gyógyító, neki közel sem szakterülete az emlékezetvesztés. És egyébként is, ki tette? Hogyan? Végleges a helyzet? Semmit sem tud, a fejlemények hallatán pedig már kissé fél belépni az ajtón, mégis megteszi. Nem veszítheti el Ophelia-t.
Kopog hármat és belép a szobába, ahol egy ágyon találja a nőt. Külsérelmi nyomokat nem lát rajta, így feltételezi, hogy alapvetően jó egészségnek örvend, leszámítva a tényt, hogy nem emlékszik semmire. Beljebb lép, azonban csak lassan, megfontoltan. Semmiképp sem szeretné megijeszteni. - Szia Ophelia - halvány mosolyt erőltet arcára, de nem tudja, mire számítson. Bár tehetne valamit!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Ophelia Donovan
Független boszorkány, Okklumentor, Auror


elmezáró | kardos menyecske
offline
RPG hsz: 70
Összes hsz: 127
Írta: 2019. augusztus 31. 21:23 | Link

Idegen itt minden


Fogalmam sincs, hogy kerültem ide...Vagy, hogy mit keresek én itt, és egyáltalán hol van ez az itt? Mintha fekete füst fedné el az agyamat és én nem látok se ki se be rajta. Nem tudok semmit. De tényleg semmit. Egy testnek, egy húsdarabnak érzem magam. Egy ágyon fekszem. De hol?...És miért? Olyan világos van. A fény ereje arra kényszerít, hogy lehunyjam a szemem, de akkor meg a zajok és szagok zavarnak. Hangok, amik idegenek, illatok, amiktől felkavarodik a gyomrom. Istenem, mi történik velem?! És Ki Vagyok Én???? Mi a nevem? Hiába erőltetem egyszerűen mindent sötétség fed el és ez ijesztő. Könnyek szöknek a szemembe és ordítani tudnék a kétségbeeséstől. Már épp elkezdenék segítségért kiáltani, amikor valaki kopog és be is lép egy ajtón, ami úgy hiszem a szobámé lehet. Odafordítom a fejem, hogy lássam. A szívem dobban egyet, de semmi mást nem érzek. Olyan ismeretlen az arca, mint eddig itt mindenki másé. A hangja is kivált belőlem egy apró reakciót, éppolyat, mint a látványa. - Ön kicsoda? - kérdezem lassan forgó nyelvvel. Nehéznek érzem a szavak formálását. A szám nem akar engedelmeskedni az agyamnak. Csak nézem a férfit és a név, amit kimond ott visszhangzik a koponyámban, de olyan üres és élettelen, mintha csak egy kő lenne, amit a vízbe dobnak. Nem tudom, hogy ismerem-e őt, aki hozzám beszél. Azt sem tudom, hogy az a név amin szólított az enyém-e egyáltalán. Foszlányok sincsenek meg még arról sem, hogy miképpen jutottam én ide erre az ágyra, ahol a kórház aromájú hófehér lepedők közt fekszem egy szál megkötős hálóingben.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 604
Összes hsz: 1001
Írta: 2019. szeptember 1. 09:13 | Link

Ophelia Donovan
Orpheus a színen | ELME, a támadás után pár nappal

Látja a teljes ürességet a nő szemében, ami megrémíti. Hiszen az egy dolog, hogy Orpheust nem ismeri fel, de Önmagát sem? Ilyen nagy lenne a baj? Igyekszik leplezni érzéseit, így ismét egy halvány mosolyra húzza a száját. Testvére mindig kissé távolságtartó volt az idegenekkel szemben, így Orph úgy dönt, nem húzódik túl közel. Egy széket vesz el, hogy leülhessen rá, tisztes távolságban az ágytól, melyben ikre fekszik.
- A testvéred. Kétpetéjű ikrek vagyunk, Orpheusnak hívnak - tudja, hogy mit sem jelent ez a másiknak és még akár azt is hiheti, hogy valami szélhámos át akarja verni, épp ezért igyekszik minél türelmesebb és nyugodtabb maradni. Hiszen ő együtt rezeg testvérével, minden gondolatuk egy és az esetek többségében megérzi, ha gond van. Most miért nem tette? Talán azért, mert akármit is tettek a nővel, az befolyásolta a kapcsolatát mindenkivel, így ikrével is. Furcsán hangozhat, de Orpheus már nem érzi annyira ikrét, ami pedig még ijesztőbb és magának sem meri bevallani, hogy igazából már egyáltalán nem érzi. Retteg. - A te neved pedig Ophelia. Ophelia Donovan - lehet nem az ő feladata volna ezeket az információkat megosztani testvérével, elvégre ő nem orvos. Illetve de, de mondjuk a sebészet az amnéziával nem igen függ össze, nem tudja, mivel tesz jót és rosszat. Pánikot sem szeretne kelteni azzal, hogy túl sok mindent oszt meg a beteggel.
- Emlékszel egyáltalán valamire? Bármire? - csak egy kis reménysugár kell neki. Egy aprócska fénycsóva, hogy igen, ott van még benne a régi Ophelia és egyszer visszatér hozzá.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Ophelia Donovan
Független boszorkány, Okklumentor, Auror


elmezáró | kardos menyecske
offline
RPG hsz: 70
Összes hsz: 127
Írta: 2019. szeptember 1. 18:46 | Link

Orpheus?


Az idegen leül mellém, vagyis nem egészen mellém, mert némi távolságot tartva húzza oda az ágyam közelébe a székét. Fél tőlem, vagyis inkább aggódik talán? Nem tudom eldönteni. Fáj a fejem, sajog ahogy egyre próbálok találni valami fogódzót, bármiről. - Az ikertestvérem? Orpheus? - ismétlem el lassan, tűnődőn amiket mond nekem. Tekintetemben tudattalanomból a felismerés fénye csillan meg, majd amilyen gyorsan megjelent úgy tova is illan. Hitetlenkedve nézek rá ezután és kicsit feljebb tornázom magam az ágyban. Azt minden esetre jó jelnek veszem, hogy a körülmények ellenére nem vagyok sem lekötözve sem leszedálva. - Engem Cholenak hívnak... - mondom ki és szemeim gyanakvón szűkülnek össze saját szavaimtól. Honnan vettem ezt a nevet? Egyáltalán mi az igazság? Az amit tőle vagy amit az előbb magamtól hallottam? Csak nézek rá, a szobára, saját magam elé és közben kínzom az elmémet egyetlen emlékfoszlányért, ami igazolja vagy cáfolja bármelyikünket, de egyelőre semmi nem jut eszembe. Eluralkodik rajtam a pánik - Semmire sem emlékszem! Ki vagyok én? Ki vagy te? Miért kerültem ide és miért nem tudom ezeket a dolgokat? - hangom előbb megemelkedik, majd elcsuklik, hogy keserves zokogásnak adja át helyét, ami már a torkomat fojtogatta egy ideje. Amikor behoztak ide kaptam szereket, bájitalokat, de mintha ezek csak még nagyobb sötétségbe taszítottak volna. Most sem tisztább a kép, pedig valahol a zsigereim mélyén érzem, hogy a mellettem ülő férfi igazat mond. Hasonlít rám. Férfias vonásai módosítanak karakterén, de a tekintete, a mozdulatai valahogy arra késztetnek, hogy próbáljak megnyugodni. - Úgy sajnálom, ne haragudj...Nagyon félek... - ösztönösen beszélek és váltok át tegeződésbe, sőt belsőséges hangnemre. Nem vagyok tudatában, hogy azt amit az elmém és a memóriám nem, azt a lelkem és a testem felismer. A vér, a gének kötelékét, az ikerség titkos rezgését, amit csak annak tagjai élhetik meg igazán.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Vajda Richárd
Független varázsló, Bogolyfalvi Tanács tag


kisvajda||fontosabb, mint a globális felmelegedés
offline
RPG hsz: 156
Összes hsz: 490
Írta: 2019. szeptember 2. 19:10 | Link

Erzsi
Szentendre, otthon


Akkor ennyit az öreg flamingóiról.
Halántékomat az ajtófélfának döntve nézem az ágyon fekvő, és a jegyzetei fölé görnyedő nővéremet. Életemben talán most először fogalmam sincs, hogyan közelítsem meg őt - ami nem meglepő, tekintve, hogy ezelőtt nem is voltunk még csak hasonló helyzetben sem. Haragszik rám, persze, hiszen ígéretemmel szembemenve itt hagytam őt, és ahelyett, hogy a magánéletemet a Bagolykő berkein belül rendeztem volna, nélküle tértem vissza anyaiskolánkba, és az eredeti tervhez megfelelően, Durmstrangosként szereztem meg politológusi diplomámat.
Erőset nyelek, s míg veszek egy mély lélegzetet, ujjammal finoman beljebb tolom az ajtót. Egy pillanattal később, gyorsuló szívdobogással lépem át a küszöböt, és indulok el felé, kékjeim már messziről a jegyzeteit fürkészik, hátha találok közöttük egy-egy támpontot, ismerős varázsigét, bájitalhozzávalót vagy akár a tantárgyat oktató tanár nevét, hogy tudjam, mire készül, de hiába hunyorgok, ilyen messziről esélyem sincs.
Végül oldalra döntött fejjel, jobb kezemet mélyen a nadrágom zsebébe csúsztatva állok meg Erzsi ágya mellett, hogy egy futó pillantást vetve a balomban tartott képekre, észrevétlenül rejtsem el azokat is, még annak ellenére is, hogy tudom, talán ez a néhány kép jelenti a kezemben lévő egyetlen adut; az előző nyári nyaralás emlékei, amikről felidézhetnénk a tengerpart talpunkat égető forró homokját meg az idétlen várat, amit együtt építettünk, és közben nevetve fejtegettük, hogy bőven nagykorúként vajon ciki-e a három-négyévesek között homokvárat építeni - és tehetségben, kreativitásban, de még megvalósításban is alulmaradni velük szemben?
Habár átfut az agyamon, hogy épp most dobom el magamtól a bűnbocsánat elnyerésének feltehetőleg egyetlen lehetőségét, mégsem veszek róla tudomást. Nem kívánom az egyszerű utat, most nem akarok hátulról jönni, és ebben a formában hatni Eszter érzéseire.
Azt akarom, hogy szóbaálljon és beszélgessen velem, nanáhogy, de ne azért tegye, mert emlékeztetem: még mindig a testvére vagyok.
- A vizsgákról jut eszembe, hallottam, hogy bejegyzett lettél - szólalok meg, és ha nem is néz rám, a hangomból kihallhatja a számszegletébe költöző mosolyt. Büszke vagyok rá, amit nem volna hátrány, ha kis is tudnék mondani, de egyelőre, itt és most nem megy.  - Gratulálok.
A szavakat követően letérdelek, és közvetlenül mellé könyökölve fonom össze ujjaimat. Az arcát fürkészem, pillantásom az övét keresi, és közben minden erőmmel azon vagyok, hogy ne arra gondoljak, miért mástól kellett megtudnom, hogy a testvéremet nyilvántartásba vették. Csak nézem őt, ujjaim szorosan egymásban, és ha közben ő véletlenül felém fordul, váratlan meglepetést okozhatok neki; az őt néző kék szempárban ugyanis gőg és dölyf helyett segítségkérés, valamiféle tiszta fohász ül, ami azt sugallja, hiába akarom, nélküled ezt nem tudom helyrehozni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

#teamlannister
 
         durmstrangboi
Kreßler Stella
Független boszorkány, Boltos, Előkészítős tanár



offline
RPG hsz: 170
Összes hsz: 495
Írta: 2019. szeptember 3. 19:16 | Link


május 2. ¤ nálad, Otthon(?) ¤ #outfitElla


- Pedig jóóól meg tudsz motiválni - húzódott az arcomra széles mosoly, ahogy még közelebb csúsztam hozzá azelőtt a csók előtt. És ezt még csak el se akartam mismásolni, komolyan is gondoltam. Lehet hagytam volna csak úgy megint valamit, ha akkor nem jön, de elfoglaltam magam, mert nem akartam útban lenni - vagy mert szerettem volna, hogy figyeljen rám vagy a dolgaimra mindegy is. Ezért is haladtam jobban, mint korábban az ékszerekkel és kezdtem el a kisállatosokat, meg ajándékba azt a pár piciknek valót a környezetünkben. De különben ugye nem csak én hallottam, hogy azt mondta passzolunk? Apróbb vinnyogással nyomtam a fejem a nyakába, lehet meg is haraptam őt, de úgy tettem, mint aki ilyet sosem tudott vagy csinált, mert hát... nyilván nem, beképzeli, és inkább csak a kezén futottak végig az ujjbegyeim. Szépen lassan, az egyik mintarészen indulva haladtam egy újabba majd vissza. Bele is bambultam kicsit.
- Remélem. Ha úgy lenne, valamit régen nagyon-nagyon-nagyon rosszul csinálnék - billent le a fejem, mintha volna min szégyenkezzek, de szerintem nincs, ettől még a feltételezés kellemetlen. De az, ha az ember mellett nincs valami kis plusz, beleunnak aztán mehet mindenki amerre lát, engem ez úgy éreztem nem fenyeget, de szerettem tőle hallani a biztosat. Nem hazudik, különben nem mondana olyanokat se, hogy dE lUStA vAGy. Meg azt sem, hogy kiba... - kivág, ha Dustin kérdezi - az ágyból ha nem indulok el az iskolába. Megérdemeltem.
- Nem fájt? - jó, alap kérdés, de komolyan érdekel, nem mintha bárki bevallotta volna nekem eddig, ha igen, de fel sem néztem rá, még kicsit fogdostam a kezét, aztán csak magamra húztam, hogy szépen engem fogdosson, ne a levegőt és a bátortalanul közeledő világosabb új cicára néztem, még előre is hajoltam, hogy ha hagyja elemeljem az ölünkbe. Csodaszép egy teremtés, rá is mosolyogtam a lehető legszebben, ahogy a fején párszor végighúztam a tenyerem.
- Iiigen, ezt tudom, láttam mennyit fizettek neki a ribancrendszis lányok is legutóbb - bólintottam magam elé nagyokat. - Duh, nem sok... undorító nap volt még haza... nem jöttem - álltam meg egy pillanatra a szóban, de végül csak befejeztem. Ez most nem az az alkalom, hogy ezen filozofáljak.
- Azt mondták kaphatok új szobatársakat, meg az órarendet ott ne hagyjam, meg kezdődnek a VAV felkészítők. Kinek van erre ideje meg indíttatása?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Charlotte Elisabeth Felagund
Diák Rellon (H), Művészetis tanonc, Bogolyfalvi lakos, Ötödikes diák


Charlotte
offline
RPG hsz: 73
Összes hsz: 480
Írta: 2019. szeptember 3. 19:26 | Link

Emir
fotózkodjunk |valamiben el kell menni

Őszintén, ennyire lelkesen még sose mondtam igent egyetlen fotózásra sem. Egyszerűen nem tartottam.... tartom magam akkora számnak, hogy bizonyos helyeken szerepeljek, de erre most teszek rá. Az utóbbi napok annyira nehezek voltak, hogy a lelkemet eladtam volna, csak hogy egy kicsit elszabaduljak a fojtogató falak közül. Persze az előzetes egyeztetés megtörtént, mert azt végképp nem szeretném, hogy a szüleim az igéző címlapjáról tudják meg, most nem csak rólam készül kép. Emiatt kicsit izgulok is, mert ha a társam is olyan lesz, mint az a vakarcs, aki az elmúlt napjaim aranyozta be, nem biztos, hogy tudom kelteni azt a látszatot, amit kell.
A megjátszás része nem tetszik, de mégis csak én vagyok Elisabeth Shanes unokája, és a világért sem hagynám, hogy miattam legyenek rossz véleménnyel róla, főleg, hogy mint már párszor kiderült, még hasonlítok is arra csupa szív nőre, akit talán egy egész világ imádott, és siratott meg, mikor megkondult a harang. Ezért is a felhajtás. Aput is próbálták rávenni furcsa dolgokra, csak vagy ő hajtotta el őket, vagy az anyám. Az előbbi elég illemtudón, az utóbbi meg elég érthetően küldte el őket a fenébe. Én meg... most miért ne alapon beadtam a derekam, főleg mikor annyiszor eszembe jutott, hogy mikor együtt mentünk valahová a nagyival, ő milyen büszkén mutogatott. Ennél sokkal, de sokkal többel tartozok neki, és bárcsak lenne még alkalmam törleszteni...
A hiánya nem múlt el, talán az életben nem is fog, de most már könnyebb rágondolnom, most már nem akar valami annyira kiszakadni onnan bentről. Ijesztő volt, mert még hasonlót se éreztem soha, s többé nem is akarok.
Leszállva a vonatról egyből a megadott cím felé veszem az irányt, s csak mikor odaérek, szembesülök vele, hogy ez bizony szabadtéri.
- Charlotte Felagund - mutatkozok be a biztonsági őrnek, aki aztán elvezet az öltözőm felé. Emlékszem, mennyire a falnak tudtam menni attól, ha valaki Charlotte-nak hívott, és a nagyi szerettette meg velem, vagy szólított Lizinek, mikor látta, nem hatnak a szavak.
Most meg.... röhejes lenne Charlieként bevonulni a köztudatba, azt hiszem, a Charlies korszakot letudtam, mondjuk kissé nehézkesen.
Sürögnek, forognak, ruhákat adnak, majd újabbakat. Festenek, a hajam csinálják, és én baromira nem élvezem ezt, főleg, hogy mikor végeznek velem, és a tükörbe nézek, fogalmam sincs, ki az, aki visszapillant rám.
- Mehetsz - kapom meg a vezényszót, s szorul össze a gyomrom. Próbáltam én puhatolózni, ki lesz az, de hát... nekem nem mondtak semmit, csak a motyogások, hogy még így is fiatalnak tűnik, jól fognak kinézni és hasonlók alapján következtettem, de aztán, ahogy meglátom, már le is esik mennyire rosszul.
Nehéz visszafogni azt a rajongósdit, amit most produkálnék, hisz ki ne ismerné fel őt. Mostanában mindenhol vele fut össze bárki. Plakátok, újságok, de még az internet is, és hát... senki nem tudja teljességgel azt állítani, hogy nem nézegeti szívesen, de - s utoljára figyelmeztetem magam, mielőtt elérhető távolságba kerülök - nem ezért vagyok itt.
- Ő Charlotte, és gondolom őt nem kell bemutatnom - pillant rám a fotós, és nagyon szeretném tudni, mi lehetett a mondat eleje, de helyette csak mosolyogva nyújtok kezet.
- Örvendek.
Utoljára módosította:Charlotte Elisabeth Felagund, 2019. szeptember 3. 19:26 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Thomas szerint cukinak tűnök ^^
Emir Mahfud
Független varázsló



offline
RPG hsz: 36
Összes hsz: 56
Írta: 2019. szeptember 4. 17:30 | Link



Ma ismét fotózásom van, amit most annyira nem vártam valami miatt. Reggel nyúzottan ébredtem, egész éjszaka csak forgolódtam, így pocsékul is festettem reggel. A magamba öntött kávé sem segített a helyzeten, ami már komoly gond. A reggeli edzésemet  azért megcsináltam, mivel anélkül nem indulhat egy nap. Egy gyors zuhany, majd egy újabb adag kávé társaságában indultam el az első helyszínre, ahol első körben pár új szemüveget fotózunk egy katalógus számára. Várhatóan pár héten belül egy-két üzlet kirakatában lógó plakátról is  fogok mosolyogni a sétálókra. Eleinte ez annyira jó, de közben furcsa érzés is volt, aztán idővel ez elmúlt és hétköznapivá vált, mint a kifutón való megjelenés is. A szemüveges fotózás után át lettem küldve egy újabb helyszínre, ahol egy újság számára lövünk pár fotót egy gazdag család pici lányával. Eredetileg az is ott lett volna, ahova reggel mentem, de végül külső helyszínre pakolták át, mondván, hogy nagyon jók kint ma a fények. A megérkezésemkor a leányzót már nagyba tették össze a dologra, fél pillanatot vetettem rá titokban, de túl nagy jelentőséggel nem bírt. Nem ő az első ilyen lány, aki mellett pózolnom kell… Az öltözőmbe lépve egy szűkebb farmer és egy egyszerű fehér Gucci ing vár rám, melyekbe gyorsan bele is bújok. Az inget egyelőre nem gombolom be, mivel még úgyis smink igazítás lesz, aztán nem kéne, hogy összekoszolódjon. Kilépek az épület igen méretes udvarára, ahol már a sminkes és fodrász betárazva vár rám, egy kis igazítás itt és ott, majd készen is vagyok. A leányzó is hamarosan befut, addig pedig elütöm az időt egy kis beszélgetéssel, illetve az ingem begombolásával, aminek a végére ő is odaér. A fotós bemutatja, mire először csak biccentek egyet, de ekkor a lány keze lendül felém. Gyengéden megfogom kezét és óvatosan megrázom picit.
- Szintúgy! Volt már ilyenbe részed? – kérdem tőle némi hátsószándékkal, mivel így kiderül, hogy mennyire kezdő ebben a dologban. A fotós közben már útnak is indult a helyszín felé, ami nem messze van a tónál. A többiek már ott várnak minket teljes harci díszben.
- Izgulsz? Felkészültél?– kérdem tőle miközben én is elindulok. Általában erre a kérdésre mindig igen a válasz, szóval meglepő lesz, ha nemlegesen reagál.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ulreich Henrik Márk
Művészetis tanonc



offline
RPG hsz: 25
Összes hsz: 37
Írta: 2019. szeptember 5. 22:17 | Link


XxF.ckboyXx | Once again


Nem számítok rá, hogy ma itt látlak. És mégis, csak besétálsz, mintha minden jogod meglenne hozzá, hogy felforgasd a napom és a gyomrom. Mert érzem, ahogy bukfencet vet, miközben teszek feléd még két lépést, nem tudom lenyomni a kikívánkozó sóhajt.
- Ezt nekem kéne mondanom, rossz a súgód - közlöm veled nemes egyszerűséggel. Mert annak az esélye, hogy itt leszek, a színházban, ahol dolgozom, elég magas. Annak, hogy te itt leszel, a városrészben, ahol nem laksz, olyan időpontban, mikor más dolgozik, elég valószínűtlen. - Az autós a rendező, a lófejű a nője, aki ezért főszerepet kap. Idióta kurva.
Azt hiszem, hogy ez a legőszintébb és kedvesebb megnyilatkozás, amit Mirandáról tettem. Máskor volt már hevesebb kifakadásom róla. De nem akarlak ezzel terhelni, nem hiszem, hogy ez még szükséges infó neked. A tekintetem a kezedre téved, nem is értem, miért simogatsz, de nem különösebben bánom.
- Jól. Jobban. Nincs rajtad? Nem mondtam volna meg. - De. Mármint, annyira nincsen meleg és verőfény, látszik, hogy nincs rajtad, de ezt most nem emelem ki külön. - Mit is keresel errefelé, mistress? Ide szünnapokon még a madár se jár.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Daisy Blue Berry
Független boszorkány, Végzett Diák


¤ kacsás lány ¤
offline
RPG hsz: 87
Összes hsz: 250
Írta: 2019. szeptember 6. 00:20 | Link


# kinézet # június 19.

És tényleg. Nekem eddig eszembe se jutott, hogy Dávidon ott szalad az a sárkány, meg a pika is ugye, meg a kezén a fa is csillog, kel, villog, meg még ki tudja mit csinál. Ezekkel mi a szösz van? Mármint tök menő, de hogy adod be Teri néninek, aki elkíséri az unokáját, hogy ez csak vizuális effektes tetkó. Sehogy.
- Fogalmam sincs, elve azt sem értem hogy bírnak el velük Bognával, engem néha a saját ruhám is bezavar, meg a hajam... sok helyen, nem ég ez - döntöttem oldalra a fejem, de egyelőre nem tudtam túllépni a képen, ami kirajzolódott előttem. Mármint értitek mentek nagy lelkesen és élvezettel a konyhába, felpattantok a pultra és akkor hiába nyúlsz a bögréért, a pika nem azt akarja, és megcsapat, mert YOLO. És ha véletlen együtt nyúltok a bögréért, mindkettőtöket. (Hahaha, azt hittétek másra gondolok, mi?)
Nem annyira zavartatva magam hajoltam az arcommal a tenyerébe, mikor eltárta a kezét és egy rövid slukk mellé még egy puszit is toltam a kezébe némi füsttel, majd el is indultam, mert sose jutunk semmire.
- Ez jó ötlet, ott van időnk, senki nem siet meg kapkod - gondoltam végig, és nekem teljesen jónak tűnt az elképzelés. Leszámítva, hogy még nem nagyon tudtam hogy fogjuk beemelni a zsebembe, de bíztam Timben, vakon is, meg akkor is, mikor tényleg világom sem tudtam, szóval nekem nem lehet bukkanó egy ház!
- Már új dolgokat kitanulni? Vagy ez ilyen régiek erősítése? - kérdeztem vissza, mert mindig figyelek, de sosem eléggé, mert vannak dolgok, amikről nem tudom eldönteni mikor és mi. Igazából lehet csak meghaladja ez a tudásom. Tim különleges, nem csak az ereje miatt, de azzal mindenképpen. Így nem tudhatom mikor történik valami, amire majd bumm, kiderül, hogy Dustin újítása.
- Tudod mi lenne még jó? Ha lenne olyan növényünk, aminek jót tesz buksi...füstje. Mármint hallottam még anno órán, hogy vannak elemis virágok, amik ezt tudják hasznosítani. Dustin nem mesélt erről?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Cassandra McNeilly
Független boszorkány, Egyetemi tanár, Minisztériumi dolgozó



offline
RPG hsz: 50
Összes hsz: 66
Írta: 2019. szeptember 6. 01:17 | Link


×××

Meglepetések márpedig vannak. Nem mindig történhetnek véletlenül vagy sorsszerűen, sőt, ha teljesen őszinte akarok lenni, ilyen kezekben az életemnek már vagy négyszer vetettek volna az Égben véget. Nem vagyunk olyan alkatok se én, se a bátyám, akik megérdemlik a kegyeletet hosszútávon. Ez mondjuk sosem zavart vagy akadályozott, szeretek élni, és igazából magam nélkül unatkoznék, még a tökkelütött mentes életben is. Ha nem próbál kirabolni fél évente egészen megijednék.
- Oh, hiányoztam - billent oldalra a fejem, egész vágyakozó és kérdő hangsúlyra sikeredő kijelentéssel. Már egészen azt hittem el is révedek, de ennél egy kicsit több van mögöttem, mint előttem. Valahogy mint a mai napon az utam, az is csak így vitt. Előre, valahova, ide.
Felnevettem, kellően hangosan azt hiszem, mert egy közeli fiú rám is emelte a tekintetét, de nem különösebben törődtem vele, két ujjamat a szám elé emelve néztem rá és próbáltam kitalálni, hogy ami benne van csalódás, féltékenység vagy szimpla düh-e, de rá kellett jöjjek, hogy építkezni bármelyikből lehet, nekem is mindig sikerült azt használni, ami éppen kellett.
- Ezért veszt annyi nézőt a színház - nem feltétlen pont emiatt a nő miatt, inkább mert egyáltalán nincs már elég elhívatott ember. Nem kevésbé van így a minisztérium laborja a megbízásokkal, vagy egyszerű emberek a szakmájukban. Amúgy is, legalább ezer éve nem jártam színházban, ki vagyok én ehhez?
- Jól? Jobban? Fokozható? - érdeklődtem meg széles mosollyal, ahogy igen lassan, de elvettem róla a kezeim, nem mintha nem kellett volna ehhez is megerőltetni magam, de ugye már több ránc sem akadt. - Nem vagyok egy madár alkat egyébként sem. Sétáltam hazafelé, ilyenek a véletlenek...
Utoljára módosította:Cassandra McNeilly, 2019. szeptember 6. 02:37 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Charlotte Elisabeth Felagund
Diák Rellon (H), Művészetis tanonc, Bogolyfalvi lakos, Ötödikes diák


Charlotte
offline
RPG hsz: 73
Összes hsz: 480
Írta: 2019. szeptember 6. 13:49 | Link

Emir
fotózkodjunk |valamiben el kell menni

Pedig még volt egy kósza pillanat, mikor elhatároztam, mégsem kellene ezt. Aztán több dolog is eszembe jutott. Eddig egész oké volt, hogy nem láttak, vagy kaptak lencsevégre lépten-nyomon egy pasival, elvégre az teljesen ideális, hogy a tanuláson járt inkább az eszem - ami a jegyeimen abszolút nem látszik meg -, de ha ez idén sem változik, akkor bizony már lesz min csámcsogni. Pedig határozottan állíthatom, nem vonzódok a saját nememhez, a lányok is ugyanúgy ki tudnak borítani, mint a kastélyban lakó pasik többsége. De erről egyszerűen nem tehetek. Nem tudok csak azért valakivel lenni, hogy legyek vele, mert ha nem, akkor az ciki, így azt se tudom elmondani, hogy ha idén se változik az életem ezen része, teljesen kétségbe fogok esni. Majd az az idő is eljön.
Az viszont nem várt meglepetés, hogy olyas valakivel kell fotózkodnom, aki keltett bennem némi szimpátiát. Persze azok csak képek, és fogalmam sincs, milyen ő valójában, mindenesetre már annak is nagyon tudok örülni, hogy nem fog elkapni a viszolygás, ha rá kell néznem. Mert a Vajda gyerek is milyen jó pasi állítólag, nekem meg minden alkalommal felfordul tőle a gyomrom, na.
- Mármint fotózásban? Mostanában elég sűrűn, mióta a nagyi meghalt, ezek szerint hasonlítok kicsit rá - mutatok az előttünk lévőkre, és megvonom a vállam, mert én ezt nem igazán vettem észre.
- Párosban már kevésbé, egyedül az öcsémmel volt, az meg szerintem teljesen más... tök szűz vagyok - harapok az ajkamba, és a lábam elé nézek, mert bár tudok magassarkúban járni, mégis idegen, és nem akarok elbotlani meg ilyenek. Én inkább az a tornacipős csaj vagyok.
- Persze, hogy izgulok, nem szeretném elvenni egy életre a kedved a modellkedéstől, de azért, légy egy kicsit elnéző, rendben? Nekem ez tényleg az első ilyen - és a kérdések se nyugtatnak meg, inkább csak fokozzák az izgalmat.
- Egyébként tudod, milyen fotózás ez? Engem nem avattak be, mert már rájöttek, nem szabad előre elmondani. Mikor utoljára felkértek egy fehérneműsre, elküldtem őket a francba - mert biztos, hogy nem fogom magam mutogatni, nem érdekel, mekkora csekket lengettek előttem, nem vagyok rászorulva.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Thomas szerint cukinak tűnök ^^
Emir Mahfud
Független varázsló



offline
RPG hsz: 36
Összes hsz: 56
Írta: 2019. szeptember 6. 16:40 | Link



A kérdésére bólintok egyet, ezzel jelezve, hogy igen, a fotózásra gondolom. A sejtésem beigazolódott, mikor megkapom a választ. Ahogy kiejti száján a nagyi szót, már biztos vagyok valamiért abban, hogy egy gazdag családi csöpp lányáról van szó… ismét. Az esetek túlnyomó többségében mindig egy hasonló hátterű lánnyal kellett fotózkodnom, szóval nem új számomra ez az egész dolog.
- Értem! Részvétem a nagymamád miatt! – egy kisebb mosolyt küldök felé, ami ilyenkor még talán belefér, de a nagyis dolgot nem tárgyalnám inkább tovább. Tudom milyen érzés, mikor valaki elveszíti a nagymamáját, ez velem is sajnos megeset, és eddig életem legrosszabb napja voltak a halála után. Arról pedig már ne is beszéljünk, hogy milyen érzés, mikor te találod meg a szeretted. Senkinek sem kívánom! Kissé összeszorul a gyomrom, de próbálom elhessegetni a gondolatokat és mellettem lévő lányra fókuszálni, összehangolódni vele. Ugyani utóbbi igen fontos egy fotózásnál véleményem szerint. A fotóst ismerve biztos, hogy lesznek olyasmi képek, ahol elég közel kerülünk egymáshoz, így kell ehhez egy alap, mondjuk ez leginkább a leányzónak lehet lényeges.
- Hát valóban teljesen más lesz ez most,mint az öcséddel…. – egy sokat sejtető mosolyt küldök felé –  A legfontosabb, hogy engedd el magad és ne izgulj. Én már eléggé rutinos vagyok ebben, szóval bízz bennem. Ha valami kellemetlen, vagy túlzottan átlépi a határaidat és az intim szférádat, akkor szólj. Nem kell mindent engedned csak mert ő a fotós, te meg a modell jelen esetben. – adom az instrukciókat és reménykedem benne, hogy valóban szólni fog, ha valami már sok számára.
- Ha jól tudom, akkor valamelyik magazin készít egy cikket rólad és a családodról. Nem mondták, hogy a fotózás után egy újságíró is vár rád? – nézek rá kérdő tekintettel. Nem is értem, hogy mehetett bele ebbe, mikor semmit nem tud róla.  – Ja és egyébként meztelenek leszünk… De nyugi! – közlöm vele fapofával, de végül elröhögöm magam. Menet közben meg is érkezünk a helyszínre, ahol már löknek is minket a megadott helyre, állítgatják a fényeket, mindenki hirtelen sürgölődni kezd körülöttünk, majd kiadják az első „parancsot”, miszerint álljak Charlotte mögé és fogjam meg a derekát, így odalépek és egyik karommal félig a derekát fogom át, míg másik kezemet farmerem zsebébe süllyesztem. Charlotte is megkapja a saját beállási útmutatóját, majd kattogni kezd a fényképező.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Charlotte Elisabeth Felagund
Diák Rellon (H), Művészetis tanonc, Bogolyfalvi lakos, Ötödikes diák


Charlotte
offline
RPG hsz: 73
Összes hsz: 480
Írta: 2019. szeptember 6. 16:56 | Link

Emir
fotózkodjunk |valamiben el kell menni

- Köszönöm - tényleg hálás vagyok érte, mert az emberek többségétől maximum ennyit várok. Mondjuk sokkal jobban esne, ha tudomásul vennék és csend, de gondolom ők meg nem akarnak bunkónak tűnni, szóval ennyi belefér. De a másik véglet, mikor drámaian eladják a sztorit egy olyan emberről, akit csak a médiából ismernek, na az kiveri nálam a biztosítékot, és hamar eltűnik az a cseppnyi báj belőlem, ami maradt.
- Nekem ez az egész egyébként nem tetszik. Mármint kiragadni, csak mert van egy nevem, meg egy hátterem, ami miatt eladhatják az újságokat.... de részben szülői ráhatás, részben meg a nagyi valamiért imádott velem mutatkozni, csak... én nem vagyok ilyen - tárom szét a karom, kellően megmutatva, mit takar az "ilyen" szócska.
- Úgyhogy nem ígérem, hogy a munka végére senkit nem fogok elküldeni a bánatba - valamiért azt érzem, felesleges a látszatot keltenem, meg ha tényleg kell az alap, akkor az a minimum, hogy úgy beszélünk, ahogy alapból bárkivel megtenném, és nem kezdek el úrihölgyként viselkedni, mert baromi árulkodó lenne, hogy közöm nincs hozzá.
- Na basszus, az a része egyáltalán nem megy... eljössz velem? - próbálok szépen pislogni.
- Komolyan, az egyik suliújságos egyszer elkapott, mire végzett a kérdésekkel, csupa kelés volt az arca, mert nem értette meg, hogy nem fogok válaszolni olyasmire, ami nekem kényes. Mint például a pasi téma. Mostanában elég sokszor előkerül, nekem meg hát még nem volt, nem azért, mert a lányokat szeretem, hanem mert vagy idióta a nagy többség, vagy az, aki bejön, félpszichopata, vagy a saját kapujába játszik - fakadok ki, hisz ez már nyomaszt egy ideje, és hát akkor alapozzunk.
- Szóval, ha ilyen kérdések lesznek, és tuti, hogy ilyenek, akkor.... nem megyek el az interjúra - döntöm is el, aztán egy apró percre teljesen lemerevedek, de mikor röhögni kezd, én is megkönnyebbülök kicsit.
- Ez... nem volt vicces - marad ennyi a mókázásból, mert hamar a derekamra kerül a keze, én meg át kell hogy karoljam a nyakát, olyan... hát igyekszem nem megfojtani, miután felhívják rá a figyelmem, és eleinte, még akadnak nehézségeim, amikkel megmosolygtatom a velünk dolgozókat, de hamar belejövök ebbe, persze főleg, mert Emir tényleg nem hagy magamra, és segít ahogy tud.
Az utolsó kép a szünet előtt, mikor a nyakába kell fúrnom az arcom, és akkor szembesülök azzal, milyen jó illata van, a szemem pedig már azelőtt lehunyom, mielőtt szólnának.
- Szünet... - hallom meg, majd egyből el is szakadok, próbálva leplezni, hogy ez nem is volt olyan rossz, mint amilyenre számítottam, sőt.
- Iszunk?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Thomas szerint cukinak tűnök ^^
Emir Mahfud
Független varázsló



offline
RPG hsz: 36
Összes hsz: 56
Írta: 2019. szeptember 6. 17:51 | Link



Charlotte eléggé belelendül a mesélésbe, én pedig nem szakítom félbe. Kicsit nehezen tudom elhinni, hogy ő nem olyan lány, mivel eléggé olyannak tűnik valami miatt. Bár ahogy mesél róla, mennyire nem érzi magáénak ezt a terepet, féli meddig el is hiszem. Sajnos nem tud meggyőzni, mert ha, nem lenne olyan lány, akkor nem lenne itt, szülő nyomás ide vagy oda. Tehát szerintem valamilyen szinte ő élvezi ezt a fennforgást, ami miatta van. Azonban ezt nem osztom meg vele, csak bőszen bólogatok, mikor ő mondja a magáét. Amikor felhozza, hogy a fotózás végére, lehet valaki rossz szájízzel fog távozni, csak felnevetek. Kicsit a bors de erős…?
- Azért azt ne tedd! Nem tudhatod, hogy mikor kell újra velük dolgoznod, és szerintem te se szeretnél előnytelen fotókat látni magadról egy-egy újságban. De végül is a te dolgod.- vonom meg vállaim. Igazából ki vagyok én, hogy megmondjam neki, mit is csináljon, de azért szeretek tanácsokat adni. Megfogadja, akkor megfogadja, ha meg nem akkor nem. Mikor megkér, hogy kísérjem el az interjúra, akkor kissé felszöknek a szemöldökeim.
- Tessék? – kérdezek vissza, mivel lehet rosszul hallottam. Ilyen kéréssel még sose volt dolgom, így váratlanul ért. Fejben már rakom össze a választ, hogy nehogy megsértsem majd a leányzót. Jó fej pasi vagyok, de azért ezt nem érzem egy túl jó ötletnek.
- A végén még azt fogják lehozni, hogy együtt vagyunk… Nem tartom ezt túl jó ötletnek. De azért szeretném megvédeni a férfi nemet… Nem mind idióta vagy félpszichopata vagy meleg. – nyögöm ki végül, majd egy bocsánatkérő mosolyt küldök felé, ami végül egy széles mosollyá alakul a komoly dilemmáját hallva. Nem értem, hogy nem talált eddig magának egy épkézláb pasit, mivel csinos, gazdag, valamit elég normálisnak is tűnik. Amikor megpillantom a rémült arcát, még jobban nevetni kezdek.
A beállások követik egymást, az elején még eléggé lightosak, de a végén azzal zárunk, hogy Charlottenak oda kell bújnia hozzám. Nekem ez nem gond, nem vált ki belőlem semmit, de ő olyan sebességgel szakad el tőlem, mintha éppen kínozták volna az előző percben. Szünet, hangzik el a varázsszó. A lány kérdésére csak biccentek egy, majd az asztal felé indulok, ahol ki van rakva pár üveg víz és kávé. Az egyik mentes vízért nyúlok, amit kinyitok és meghúzom, végül a fél liter fele le is csúszik.
- Gyorsan igyál és menj WC-re ha kell, mert a fotósunk nem sok időt szokott adni. – közlöm vele, majd kissé kigombolom ingem, mivel irtó melegem van benne, minőség ide, feltűrt ingujj oda.
- Remélem tudod, hogy ez csak a bemelegítés volt, és most jön csak a fekete leves. –  nézek rá kérdő és érdeklődő tekintettel.
Utoljára módosította:Emir Mahfud, 2019. szeptember 6. 17:51 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Charlotte Elisabeth Felagund
Diák Rellon (H), Művészetis tanonc, Bogolyfalvi lakos, Ötödikes diák


Charlotte
offline
RPG hsz: 73
Összes hsz: 480
Írta: 2019. szeptember 6. 18:11 | Link

Emir
fotózkodjunk |valamiben el kell menni


- Jó igazad van, lehet elkezdem komolyan venni, és felcsapok modellnek - mosolyodok el. Nincs a terveim közt egyébként, de miért ne? Igen, ez életem második dilemmája, hogy hogyan tovább, elvégre végzős leszek, és fel kéne mutatnom otthon egy épkézláb jövőtervet, de hát... ez nem olyan egyszerű.
- Gondolod? Mondjuk egy probléma ezzel legalább le lenne tudva, megmondom őszintén, ezt is csak azért vállaltam el, mert eddig soha nem láttak pasi közelében, így a negyedik év végéig ez rendben is van, elvégre a suli az első, de most már végzős leszek, és nagykorú vagyok, furcsákat gondolnának rólam, ha még ezután se lenne, nem? - fel kell pislognom rá, mivel némivel magasabb nálam, és ő azért már csak képben van a média árnyoldalával is.
- Mármint te is tuti azt hinnéd, hogy valami gáz van, nem? - vagy lehet, hogy ezt csak én aggódom ennyire túl? Mindenesetre, ez most jól jön, még ha papíron akár képek miatt is össze leszünk boronálva, engem ez a része nem érdekel.
Aztán a gondolataimat már teljesen más foglalja le, és azon kapom magam egyszer csak, hogy én ezt tulajdonképp élvezem. Mikor egyedül voltam, nehezen viseltem, hogy szó szerint úgy kellett táncolnom, ahogy ők fütyültek, most hogy látom, valaki más ezt könnyedén, minden dac nélkül megteszi, már nekem se okoz akkora problémát.
Azért a szünet jól esik, komolyan, kell hogy kicsit kitisztuljon a fejem, és csak biccentek egyet, majd szót fogadva szépen rendbe is teszem magam, meg hát ruhát kell cserélnem.
- Mármint? Fekete leves? - most lényegesen kevesebb rajtam a smink, ahogy visszatérek, látszanak a tengerkék szemeim, és az arcom sincs tele vakolattal, pedig nem hisztiztem, egyszerűen ők jöttek rá, hogy felesleges.
- Jól áll ez az ing - vagyis, nem tudom, hogy kell-e ilyenkor dicsérni, én csak reflexből mondom, miközben igazítok egyet a ruhán.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Thomas szerint cukinak tűnök ^^
Emir Mahfud
Független varázsló



offline
RPG hsz: 36
Összes hsz: 56
Írta: 2019. szeptember 6. 18:29 | Link



Elnevetem magam, mikor közli, hogy modell szeretne lenni. Valamiért ő tipikusan olyannak tűnik, akinek ez nem való. De végül visszafogom magam, nyelek egyet és abbahagyom, mivel sose lehet tudni, lehet komolyan gondolta.
- Ahogy érzed… reagálok neki rá, majd lehajtott fejjel mosolygok tovább. Aztán újabb meglepetés, mikor közli, hogy igazából nem is lenne gond, ha összeboronálnák velem. Egy kissé keserű mosoly jelenik meg arcomon, de ez fénysebességgel el is tűnik. Ezt utálom abban, hogy ennyi ember ismer, mindenki csak kihasználna valamilyen formában. Ha a mellettem álló tudná, hogy mennyi nővel lettem már összehozva egy-egy cikkben rövid vagy hosszabb időre, akkor valószínűleg nem szeretne ő lenni 222.. Sajnos ezt a békát le kell nyelnem és mára már egész jól kezelem is, de azért néha kellemetlen tud lenni.
- Miért hinném? – értetlenül pislogok rá, mivel nem tudom felfogni, hogy miért ad ennyire mások véleményére. – Meg egyébként is, mit foglalkozol vele? Nem teljesen mindegy, hogy másik mit hisznek. A lényeg, hogy te tudod, hogy mi a helyzet… - mosolygok rá bátorítóan, majd Charlotteot a stylist el is ragadja mellőlem, aztán mikor visszajön, mintha kicserélték volna. Menet közben én is átöltöztem, immár egy fekete öltöny feszül rajtam,  a sminkes igazít egy kicsit, ahogy a fodrász is, majd Charlotte is megérkezik immár földig érő piros ruhában.
– Majd meglátod…  Kössz! kacsintok rá, majd a fotós jelzi, hogy folytatás. Átsétálunk egy másik helyszínre, egy fal elé, melyet teljesen benőtt a borostyán, illetve egy igen mutatós lépcső is található itt. Először a lépcsőre állít fel minket, majd újabb instrukció: ismét a lány mögé kell állnom, míg elő ferdén balra néz, nekem oda kell közel hajolnom a füléhez, miközben jobb lábánál fel kell húznom a szoknyáját combig.
- Szóltam… - suttogom fülébe. - Jó illatod van… – közlöm vele, de végig komoly arccal szenvedélyes tekintettel nézek rá, amit tudom, hogy elvár a fotósunk.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Charlotte Elisabeth Felagund
Diák Rellon (H), Művészetis tanonc, Bogolyfalvi lakos, Ötödikes diák


Charlotte
offline
RPG hsz: 73
Összes hsz: 480
Írta: 2019. szeptember 6. 18:48 | Link

Emir
fotózkodjunk |valamiben el kell menni


- Ne érts félre, nem úgy értettem. Nem foglak, és nem is akarlak kihasználni semmilyen formában, tudom, hogy így is megsínyli a magánéleted ezt az egészet, én nem rúgok beléd még egyet. Csak... az kevésbé érdekel, ha összehoznak valakivel, mint az, ha azon csámcsognak, miért nincs senkim, gyanítom, mert az utóbbi a valóság... - megvonom a vállam, és tényleg rosszul érzem magam. Mindig tudom, hol az a pont, amikor be kellene fogni a szám, de valahogy rendszeresen át is lépem.
- Igen, egy ideig ezen a véleményen voltam, de... most már nem áltatom magam, mert igenis fontos, mit gondolnak mások, ezt a nagyi halála óta tudom, tudod... sokkal másabb ha fél világ gyászol, mert annyira szeret, mint az, hogy vállat vonnak, és azt mondják, na végre. A szüleim meg a látszat köré építettek egy egész életet, hogy senki egy pillanatra se lásson a függöny mögé, de ez... bonyolult - hisz minden hivatalos dokumentum arról árulkodik, hogy a Felagund családdal az égadta világon semmi probléma nincs, hogy minden rendben, és ha csak egyetlen rés keletkezne, apámat kirúgnák a minisztériumból, mert hamisít, anyámat meg jó eséllyel a Zengőbe küldenék, mi meg maradnánk magunk.
Nekem ez a majd meglátod nem tetszik, és ez hamar be is igazolódik, mert kezd rajtam úrrá lenni a zavar. Rengetegszer ráz ki a hideg, és leszek libabőrös, amit szerencsére betudhatunk a kissé feltámadt szélnek is, de a zavart az arcomon Emir premier plánban nézheti végig, még annak ellenére is, hogy serényen próbálkozok. Állom a tekintetét, azzal nincs akkora gond, de nyelek egy nagyot, mert én nem tudok rá úgy nézni, ez így parancsra nem megy, főleg mert sose éreztem még olyat. Csak némán, a tekintetemmel kérek tőle segítséget.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Thomas szerint cukinak tűnök ^^
Emir Mahfud
Független varázsló



offline
RPG hsz: 36
Összes hsz: 56
Írta: 2019. szeptember 6. 19:25 | Link



Nem vagyunk egy nevezőn vele, de pont az a jó, hogy az emberek különbözők, így nem unalmas az élet és egy-egy beszélgetés sem. Engem nem érdekel mások véleménye, őt igen. Hosszasan tudnánk erről győzködni egymást, de ez most nem az a hely és idő. Ha tudná, hogy engem már hányszor mondtak melegnek, csak mert modell vagyok és adok magamra. Huh… nem is számolom már! De ha ezeket fennakadnék, akkor már nem csinálnom ezt, pedig szeretem. Őszintén szólva magasról…. arra, hogy ki mit gondol. Biccentek egyet mikor befejezi a családjáról mesélést, és egy mosolyt is küldök felé.
Amikor beállítanak az első pózba látom Charlotte arcán, hogy nem nagyon tud most ezzel mit kezdeni. Ha jól sejtem zavarba jött, illetve a sok apró kis szőrszála is égnek áll. Egy önelégült mosoly fut végig arcomon, mivel ezt betudom a magam érdemének. Kérlelően néz rám, szeméből sugárzik, hogy szüksége lenne egy kis segítségre.
- Nézz oldalra, komoly arccal, merev tekintettel. A komoly, határozott nőt akarják látni benned. – suttogom ismét fülébe, remélve, hogy ezzel kicsit segítek neki, de nagyon merev még mindig. E fotós lő azért pár fotót, de azért nem túl kedvesen fejezi ki nemtetszését. Amíg csóró lány kapja az íveket én kissé hátrébb lépek, és megigazítom a zakómat. Miután a kioktatás megvolt újabb instrukció. Menjünk inkább a borostyán elé, álljunk egymással szembe és annyi a feladat, hogy nézzünk egymásra. Na ez Kristóf szerint könnyű, de én tudom mennyire nehéz valakire úgy nézni, hogy abba benne legyen, amit a nagyközönség elvár.
- Bejövök neked? – kérdem, de igazából tudom a választ, a libabőr elárulta. – Ha igen, akkor most könnyebb dolgod lesz. Nézz rám úgy, mintha itt és most nekem akarnál esni. Sugározzon a tekintetedből a vágy, nézz rám úgy, mintha el akarnál csábítani. Ez a fa**fej ezt akarja látni. – suttogom neki segítségképpen a következőket, miközben közel araszolok hozzá, orrunk szinte összeér. Jobbommal óvatosan megfogom a derekát és közelebb húzom magamhoz. Világoskék szemeim csak úgy rikítanak, és minden bennük van, amit most látni akar Kristóf. Remélem, hogy a segítségemnek hála Charlotte lelazul, mert ha nem, akkor sokáig itt leszünk ma.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Charlotte Elisabeth Felagund
Diák Rellon (H), Művészetis tanonc, Bogolyfalvi lakos, Ötödikes diák


Charlotte
offline
RPG hsz: 73
Összes hsz: 480
Írta: 2019. szeptember 6. 19:39 | Link

Emir
fotózkodjunk |valamiben el kell menni


A segítség jön, és így már legalább van valami fogalmam arról, hogy kell viselkedni, és ez a rész így már nem is nehéz. Bár nem tetszik, hogy a világ engem így fog látni, de legyen. A fotósnak nem tetszik, és ahogy belelovalja magát a kioktatásomba, nekem úgy szűkül össze a szemem, és eljön az a pont is, mikor teszek az előnytelen képekre meg a többire, nemes egyszerűséggel sétálok oda hozzá, ragadom meg a felsőjét, és ügyelve arra, hogy más ne hallja, halkan viszont jól érthetően magyarázom el neki, hogy akár közelebbi viszonyba is kerülhet a gépével, ha ezt nem fejezi be. Igazából látszik rajta, hogy nem sűrűn történik vele hasonló, de én nem is vagyok olyan, akiket fotóz, ha akarnám, most rögtön megmutathatnám a középső ujjam és itt hagyhatnék mindent a francba, de nem szeretném, és miután biccent, úgy gondolom, ő is felfogja, így már nyugodtabban sétálok a borostyánhoz, rámosolyogva bájosan Emirre, mintha mi sem történt volna. Igen, talán hallgatnom kellett volna rá, de... én sajátosan oldom meg a problémáim, és mint látszik, ezt a mögöttünk lépkedő fotós is értékeli, mármint miután felocsúdott van a tekintetében valami, ami eddig nem volt. Persze, tudom, ahogy Emir, ők is egy örökösnőre számítottak, aki most rivaldafényben élhet, és élvezi a felé irányuló figyelmet, vagy akár még el is várja. Nem egy ilyet látunk szinte minden nap, és nem fenyegetőztem, leszámítva a gépes dolgot, nem hivatkoztam apámra, vagy bárkire, csak közöltem vele valamit.
- És ha nem? - persze, ez felesleges kérdés, hisz árulkodó jelek voltak már, de az csak a testem. Ennek ellenére boldoggá teszek mindenkit, és a tekintetemmel próbálom ténylegesen elcsábítani, még az ajkamba is harapok, mikor egy kósza pillanatra én elfelejtem, hogy ez csak a kamerának szól, és nem a valóság, tény hogy sokkal, de sokkal könnyebb minden, ha ő mondja, mit tegyek, és nem magamtól kell.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Thomas szerint cukinak tűnök ^^
Dustin Axel Westwood
Tanár, Elemi mágus, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 152
Összes hsz: 290
Írta: 2019. szeptember 6. 22:06 | Link


kinézet | Budapesti Bűbájképtár | január 13. este

Azt mondja nekem, nyugdíj-alap. A szemem durvábban már nemigen tudtam volna forgatni, ahogy vettem egy nagyobb levegőt, mait világi sóhaj kísért. Értettem, hogy viccelődik, a vigyor nem is távozott az arcomról, ettől még nem kívántam reagálni rá, ami éppen elhangzott. Csendesen, már amennyire mellette lehet, ültem és a kezét fogva figyeltem, ahogy haladunk lassan, de biztosan a célunk felé. Nem tudom jól meggondoltam-e. De igyekeztem. Talán az volt  a legnehezebb ebben az egész estében, hogy magamat is meg kellett győzzem róla, ez egy jó ötlet. Legalábbis ezen az állásponton voltam.
- Semmi meglepő, de én is - nyomtam gyorsan csókot az arcára, aztán még ő a hajával babrált és érdeklődött volna tovább, csak elnevettem magam. - A meglepetés attól az, hogy nem tudod, babydoll - közöltem nemes egyszerűséggel, majd további infó hiányában lezártnak tekintettem egyelőre mindent, ami a jövőre utalt. Itt volt ez a helyzet, a pillanat és az este. Ami mind a miénk, még ha van egy átmeneti sofőrünk is, de szerencsére a fizetés után minden kérdezés nélkül állt tovább, mi meg ott voltunk az estében. Azaz pár percig ő egyedül én meg a doboz édességért siettem el.
- Adj egy időpontot, Szépségem - mosolyodtam el, mert bár még mindig így álltunk, ezt továbbra is úgy éreztem az ő döntése. Ha eddig nem is mondtam, sugalltam, amit nem viselt különösen jól. De az élet döntésekkel jár, fontosakkal.
- Véglegeset - nevettem el magam, aztán a közeli padhoz irányítottam, felkészülten egy pléd volt már ott, mondjuk úgy vannak aggályaim a ruhája és az időjárás miatt, de egyelőre megteszi. Víz, hangulat és semmi pucc vagy hangzavar. Olyan volt, mint mikor csak elvonulok festeni. Békés, de közben belül nekem is szakadozott ez a nyugalom, mert elő akartam hozakodni azzal, amire jutottam.
- Tudom mennyire akartad ezt a tetkódolgot ismét. Nem mintha az előző kellett volna - néztem a karja felé sokatmondóan. - De azt mondom kapsz egy évet, a mai naptól. Ha aznap még akarod és ott a lehetőség, hát ámen - mosolyodtam el felé nézve, bár úgy éreztem lenne kérdése.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mitzinger Luna
Független boszorkány, Okklumentor, Auror, Minisztériumi dolgozó, Bogolyfalvi lakos


Professional entertainer | Miss Történés
offline
RPG hsz: 112
Összes hsz: 169
Írta: 2019. szeptember 7. 01:14 | Link

Bognácska
#nemszalonképesen. | aug 17, este


Nem tudom elképzelni, milyen lehet egy olyan kapcsolat, ahol nem jár el a kezed néha. Persze, gondolom ezért megint én lennék a rossz, de nem akarok és lehet, hogy ha akarnék sem tudnék változtatni. Ilyen volt az egész gyerekkorom, nagy volt a pofám, meg felfújtam magam azért, hogy elég keménynek tűnjek. Mert ha leeresztesz, lebuksz és rajtakapnak. Kinek jó az?
- Én nem kérdeztem, akar-e dugni, elég egyértelmű volt. Mármint, sztripklubból ismerem, elég egyértelmű volt, hogy mit akar. De mástól kérdeztem már meg, szerintem ezzel nincs semmi baj, Bogna - nyugtatom meg a lányt, közben finoman simogatva a hatalmas pocakomat, mert Panna most már harmadszor rúg akkorát kifelé, mintha az év labdarúgója címre gyúrna. Nem jó érzés.
Bogna sem hangzik jól, talán éppen annyira szenved most, mint én, hogy megtaláljam a jó helyet, ugyanakkor ha én itt kint maradok, előbb-utóbb Bence arra fog felkelni, hogy nincs melege, és megint ugyanott vagyunk. Picsába.
- Nekem is bejelentkezik néha a kislány, de örülök ha már kint lenne és nem kéne szervdonorok után nyomozzak minden este - közlöm fáradt sóhajjal, miközben lehunyva a szemem hátraejtem a fejemet. Katasztrófa ez az egész. - Nem tudod? Azt sem, hogy mikor jön vissza? Nálatok ez normális? Én már kirobbantottam volna a harmadik világháborút.
Jó, ez túlzás, nem vagyok clingy nő és nem követelem mindig az emberen, merre is jár és miért nem velem van, de ha pl most eltűnne szó nélkül, lehet, hogy elküldeném a kurva anyjába.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mitzinger Luna
Független boszorkány, Okklumentor, Auror, Minisztériumi dolgozó, Bogolyfalvi lakos


Professional entertainer | Miss Történés
offline
RPG hsz: 112
Összes hsz: 169
Írta: 2019. szeptember 7. 02:04 | Link

Wifey
#lunatica | ápr. 16 hajnal


- Úgy mondom, mintha irigyelnék tőled bármit. A nőm vagy, szeretlek - odahajolva még egy nagy csókot is nyomok a nő arcára, mert hát, az enyém, vagy mi a szar. A én Mcneillym, egy párhuzamos világban, ahol nem jön be az életembe Bence, úgyis arra a sorsra jutnék, mint Arthur. Itt paktumozgatnék, hogy legyen a nejem.
- Szeretsz, etetsz, hűséges vagy. Hogy nem viselem még a neved? - érzékenyülök el látványosan, mikor a ruhámba tolja a pénzemet. Mármint, igen, ő életem nője, tökéletes a maga pszichopata módján. Közös vonás. - Elő se hozd, néha úgy érzem, hogy k van nézve belőlem még az is, mit ettem reggelire. Pedig...
Bencét. Legtöbbször. Ha őszinték akarunk lenni. De tény, se neki, sem Gabenek nem egy életbiztosítás hazudni, nekem és Cassienek pedig rögtön felér egy halálos ítélettel. Nem szeretem, mikor az emberek nem őszinték, vagy sumákolni próbálnak. Heveny allergiám van tőle.
- Oh, ebben van valami. De ha beledöglök, remélem, hogy majd valami szép outfitet választasz nekem, mert ha nem emeli ki a legszebb oldalam, tutira kísérteni foglak - közlöm nemes egyszerűséggel, életemben gecire jó nő vagyok, akkor halálomban miért kéne úgy öltöznöm, mint egy katolikus tramplinak? Nem, hölgyeim és uraim. - Nem tudom, mi rosszabb.
Inkább oda is adom a nőmnek a kis pálcikát, miközben visszatáncikálom magamat a bugyimba, majd kezet mosok, meg hasonlók, majd a lecsukott wc fedélre telepedek, az egyik lábamat fel is húzva.
- Fogalmam sincs. Mármint, beszéltünk róla, hogy... csinálhatnánk gyereket, de nem tudom, hogy ő mennyire gondolta most. Vagy hogy azóta mi jár a fejében. Faszom sem érti néha Mitzingert.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: « 1 2 ... 82 ... 90 91 [92] 93 94 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek