36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek

Oldalak: « 1 2 ... 75 ... 83 84 [85] 86 87 ... 95 ... 139 140 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Adrian Black
INAKTÍV


cigarette daydream
offline
RPG hsz: 403
Összes hsz: 2893
Írta: 2019. március 23. 16:31 | Link

Emily & Cole

Valahol elég aggasztó, hogy - mióta is lehetek itt? öt perce?  - máris a hobbimnak érzem gondolatban kijavítani Cole gondolatait, szinte már kényszeresen pontosítgatva, vagy gúnyosan kacarászva magamban, amiért tényleg ennyire gyerekesnek gondol.  Szegény, szegény Colton. Épp csak most nevezett aljas, csúszó mászó árulónak, kígyónak, mégis neki kell lehunynia a szemeit, neki kell áldozatként tetszenie a húga előtt, hiszen ő nem tehet semmiről, őt mindenki csak bántja. Akaratlanul felszusszanva forgatom meg szemeim, elfordítva fejem nézek ki egy félig poros ablakon, rágni kezdem a szám széléről a bőrt, csak, hogy valamivel levezethessem a koponyám belülről feszítő ideget, amit a kétszínűsége okoz. Borzalmas ember vagyok, amiért képes vagyok valóban ezt gondolni róla, amiért képes lennék ki is mondani, hiszen szerettem őt, ez pedig rólam is elmond egy vagy két dolgot, mégsem vagyok képes másként vélekedni róla. Nem sajnálom.
Persze, mást azért sajnálhatnék. Ha nem lennék folyamatosan a fejébe mászva is tudnám, mire gondol, elég csak elnéznem a háta mögött elterülő barlangra, majd vissza rá, hogy érezzem, összeszedte magát, próbálta összeszedni magát, de ha most, ezután, valami történne, azért csakis én, nem Emily, nem ő, nem az alkalmi vagy a kevésbé alkalmi szeretői lennének a hibásak – vagy, legalábbis a hibáztatottak -, hanem én. Ehhez mindig is nagyon értett. Hibáztatni. Másokat hibáztatni a saját tettei, a saját döntései miatt, majd visszahízelegni magát a kegyeikbe, ha rájött, mégsem unta még meg őket.
Még mindig szeretném lenyúzni az arcom. Sok mindent szeretnék, nyilván, mondjuk hátra fordulni és lelépni addig, amíg Emily hátra nem fordul, és észre nem veszi a menekülési szándékaim, vagy, beleverni párszor a homlokom a falba, hogy mi a fasz, tényleg, haver, mi a fasz van már, de ehelyett csak nézek rájuk, valami mosolykezdeményre húzom szám szélét, amikor találkozik tekintetem a lányéval, de a szemeim,azok véletlenül sem mosolyognak vele. Tudja, hogy nem akartam eljönni, nem akarok itt lenni, és megértem, hogy ez neki mennyire fontos, mégis, nem lehetett volna valahol máshol? Mondjuk egy kávézóban? Bárhol, ami nem ennyire személyes, ami nem érezteti velem közvetetten, hogy újra belegyalogolok valaki életébe, akiéből egyszer már, erővel, kisétáltam? Persze,nem haragszom rá, nem is éreztetem ezt vele, but still.
Felhorkanva csóválom meg fejem. Az elmúlt évről! Pontosan az elmúlt évről szeretnék beszélgetni Allan Colton Fisher társaságában.
- Emily – sóhajtva ingatom meg nemlegesen fejem. Már most, eleve erőltetett az egész, de jó, legyen, tegyük fel, hogy a kedvéért bemegyek azon az ajtón, leülök, és némán aszisztálom az egymásra találásuk, hajlandó vagyok megtenni, ha ő ettől lesz boldog, de akkor sem fogok csevegni a bátyjáról arról, miért mentem, hova mentem, és mit csináltam. Egyszerűen csak nem. Persze, pont ezt gondoltam és mondtam akkor is, mikor megfogta a kezem, és elmondta, hova megyünk, mégis itt vagyok.
Felpillantok, ahogy ő hátranéz rám, és automatikusan nyúlok a keze után, hogy kicsit így is tartsam. Balom az arcára simítom, füle mögé igazítok pár hajszálat, hogy ne zavarják a bőrét, barna szemeim az övéibe fúrom.
- Nem lesz semmi baj, rendben? – a gyógyítás egyik legfontosabb szabálya, hogy soha ne ígérj ilyet, mégis, megteszem, ujjaim hátával simítom meg az arcát, lehunyva szemeim adok egy csókot a homlokára, mielőtt tovább engedném, és csak az után lépek be utána. Hüvelykujjammal megsimítom kézfejét, ahogy megtorpan, nem lesz semmi baj, nem lesz semmi baj, nem lesz semmi baj.Először Colton után pillantok, majd a festményre, majd újra Emily arcára, magammal húzva őt dőlök hátammal az előszoba falának, hogy valamivel alacsonyabb szintre kerüljek.
- Tudod, milyen ő, Emily – le se véve róla tekintetem suttogok,szeretném, ha képes lenne kizárni a festmények súlyát, szeretném, ha ki tudná verni a fejéből, szeretném, ha nem lenne rá ilyen elementális hatással a testvére végtelen önzősége.
- Ne figyelj rájuk, rendben? Bízz bennem – nagy dolog ilyet kérni, hogy ezen a helyen bízzon bennem, de képtelen vagyok mást mondani. Aprót tolok rajta, hogy induljon el, hallgatom a csicsergését, ahogy erőlködik, miközben lehúzom a cipőm, kiropogtatva ujjaim lépek beljebb, és csak futólag nézek szét. Véletlenül sem ülök le.
- Ó, tényleg? – tekintetem végigfut az egyik vásznon – nem változott semmit -, mélyet szusszanok a festékszagba, újra ajkaim közé véve a cigarettát, csettintve gyújtom meg azt – félreértés ne essék, nem lettem hirtelen piromágus, de a nonverbális varázslás egyik legjobb tulajdonsága, hogy képes vagy puszta kézzel csinálni dolgokat, egy cigaretta meggyújtása pedig már-már rutin.
- És mit csináltál még, Ems?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Since you’re going back to hell you might as well get used to it.
Allan Colton Fisher
INAKTÍV


pultosfiú | ColeciCa
offline
RPG hsz: 307
Összes hsz: 621
Írta: 2019. március 23. 17:59 | Link


Budapest VIII. | Műhely | szombat, kora este

Mindig is... csodáltam Emilyt egy csomó dologért. Rohadt nagyzolós ezt mondani, hogy csodáltam, meg az ilyenek amúgy távol állnak tőlem, de Emsnek egy csomó olyan dolga van, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Az, hogy rohadt erős, hogy mindig mindent megtesz azért, amit ő a legjobbnak gondol, ezek olyan elvitathatatlan tulajdonságok, amik bennem például sosem voltak meg. Az is sajátja, hogy bármiről képes úgy beszélni, mintha a világ legjobb dolga lenne. Mikor kicsik voltunk, arról is tudott, hogy le kéne dobnom magamról húsz kilót, és ez rohadtul megkönnyítette.
Most nem könnyíti meg. Hogy beszéljünk az elmúlt egy évről? Görcsbe rándul a gyomrom a gondolatra, úgy, hogy Adrian is itt van, nem akarom. Elmondok én Emilynek bármit. Ha csak ő lenne itt, még időm is lenne, hogy úgy fogalmazzam meg, hogy ne aggódjon miatta túlságosan, vagy csak annyira, amennyire természetéből fakadóan amúgy is aggódna. Így viszont nem tudnám átgondolni. Meg amúgy sem akarom, hogy más is hallja.
Inkább csak kimegyek a konyhába, előveszek három bögrét. Egész sok bögrém lett egyébként, Míneának szórakozása volt, mikor beköltöztem, hogy cipelt nekem az Ikeából cuccokat, vagy elmentünk együtt baromkodni meg fetrengeni a kihúzható kanapékon. Mindegy, a lényeg az, hogy mindenféle van, és hármat veszek elő. Emily nem követ rögtön, de most nem is kérdezek utána, hagyok időt neki. Felrakok egy teavizet forrni. Én majd keverős kávét iszom.
- Teát vagy kávét? - kérdezek ki, mikor még mindig csendesek. Remélem, azért nem temettek el már fejben, és nem épp a sírfelirathoz legjobban mutató betűtípuson gondolkodnak.
Ugyan, hagyd csak, és a húgom már sürög-forog, mintha észre sem venné, hogy mennyire más ebben a lakásban minden. Összepréselem az ajkaim, aztán valami furcsa mosoly lesz úrrá az arcomon. Ha nem feszélyezne annyira, hogy itt van egy árnyék a nappalimban, akit igyekeztem annyira mélyre eltemetni, amennyire csak lehetséges volt, talán még fel is nevetnék azon, hogy milyen serény, édes húgom van.
- Egy teát azért csinálok. - Motyogom, mert nem lenne könnyű most tétlenségben csak ülni a kinyitható széken az asztalnál. Várom, hogy forrjon a víz.
Ems fecsegni kezd, Adrian alakja pedig megjelenik a konyha ajtajában. Másfelé nézek, a húgomra. Kész nő lett, eddig is az volt, de most máshogy is öltözik, mint régebben. Lefogyott. Sokkal vékonyabb az alakja, pedig mielőtt elment is nagyon jól nézett ki, most viszont kicsit más... Teljesen máshogy festeném le ezt az Emilyt, mint a régit. Ezzel próbálom elterelni a gondolataim Blackről.
Lovagolni tanult, mire én hümmögök, mint aki felfogta, amit mondtak neki. Bólintok is. Fasza lenne, ha mondjuk meg mernék szólalni.
- Az jó - mondom bénán, de Ems, remélem tudod, hogy ez nem azért van, mert nem vagyok kíváncsi rá. - H-? - Kezdeném el, de ekkor Adrian szólal meg. Összezárom az ajkaim. Rágyújtok inkább.
Mikor Black ismét kérdez, próbálom figyelmen kívül hagyni, hogy minden mondata olyan, mintha lemaradtam volna valamiről - valamiről kettejük közt, és nem is értem, hogy miért kérdez vissza, ha egyszer együtt vannak. Vagy mi van. Nem tudom, mi van. De majd úgyis elmondják, gondolom. A lényeg az, hogy gyűlölök minden olyan pillanatot, mikor azt érzem, hogy Adrian könnyebben teremt kapcsolatot a húgommal, mint én - mintha valamiféle idióta szeretetverseny lenne. Pedig olyan, mintha nem is szándékosan csinálná, és mégis fosul érzem magam tőle.
Inkább csak megvárom, hogy Emily válaszoljon a kérdésre.
Felforrt a teavíz. Utána mozdulok.
Utoljára módosította:Allan Colton Fisher, 2019. március 23. 18:01 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Allan Colton Fisher
INAKTÍV


pultosfiú | ColeciCa
offline
RPG hsz: 307
Összes hsz: 621
Írta: 2019. március 23. 18:16 | Link


Budapest VIII. | Műhely | este tíz körül

Valami zene szól, zongora. Elég lassú, én pedig egy sötét teremben vagyok. Színek vannak körülöttem, persze, de valahogy mégsem én vagyok itt, ezt csak úgy látom. Tudjátok, milyen ez. Amikor nem te vagy ott, hanem csak objektíven fogod fel a körülötted lévő világot. Néha elhalványulnak és megjelenek újra; van fehér, bronz, meg királykék is, mostanában ez a három kell a boldogságomhoz. De vöröst is látok, meg bekúszik valami lila, beteríti az arcomat és nem jön le. Ezek szerint mégis van arcom. Elindul a nézőpont előre, én pedig halványlilán kezdek látni mindent, olyan ez, mint valami kórság, de legalább nem vakít el teljesen.
Egy sötét utcán vagyok. Fölöttem rikít az utcai lámpa, de körülöttem inkább zöldesek a színek. Tudom, hogy Portsmouthban vagyok, de ez mégsem ottani utca, hanem valami teljesen más, eddig számomra ismeretlen. Mégis tudom, hogy ez Anglia. Olyan egyébként, mintha csak ez az utca lenne a világon. Nem mellesleg zsákutca. Egy garázs van velem szemben, szürke az ajtaja, le van csukva, és valamiért tudom, hogy nem akarom, hogy kinyíljon, mert valami olyasmi lesz benne, amit én nem akarok látni.
Megrezzenek. Valami mozgást érzek magam mögött, de ez nem az utcán van.
Ahogy kinyílik a szemem, a saját sötét szobámat pillantom meg. Aludtam. Szuszogást hallok magam mögül, álomittasan fordulok hátra, fel se fogom, hogy egyedül voltam a lakásban, mikor bedőltem az ágyamra. Barna haj, nyugodt, alvó, női arc. Kábán pislogok.
- Ems? - Motyogom karcos, álomittas hangon a sötétbe. - Ems... - Szusszanok. A nyitott ablakon át egy elhaladó autó morajlása hallatszik. Sötét van. A mellettem lévő kisszekrényen lévő digitális órára pillantok. Alig van este tíz. Hát igen, valamikor hét körül dőlhettem be az ágyamba.
- Emily... - Ébresztem halkan, suttogok, mintha valaki más is meghallhatná a lakásban. A húgom illata jól esik, most érzem meg, úgyhogy izmaim elengednek, visszasüppedek a matracba. - Mit csinálsz itt? - kérdem halkan, nem számonkérőn. - Minden oké?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
offline
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2019. március 23. 18:18 | Link

Édeseim

Érzem, ahogy bizseregni kezd az alsó ajkam, ahogy Adrian kimondja a nevem. Ez korábban is így volt, és valahogy nem változott semmi ezen a téren, más téren viszont, azt hiszem, továbbléptem. Már nem csak azok a gyermeki álmok jutnak eszembe, amikor Adrianre gondolok, hogy majd csak ülünk összebújva a kanapén, meg elpirulok, ha megfogja a kezem, már több, az egész testem reagál Adrianre, már nem csak a szívem dobban meg, de felhevül a bőröm, bizsereg az ajkam, és olyan gondolatok rohamozzák meg az elmém, hogy szinte már felmerül a gyanúm, hogy egy év alatt perverzzé váltam. A kezemet éri a keze, nézem őt, ahogy belépünk. Állandóan megérintjük egymást, napok óta ezt csináljuk, mindig van valami ürügy, és nem csak az én részemről, hanem az övéről is.
Némán bólintok párat, és elhiszem, hogy valóban nem lesz semmi baj. A csókja égeti a homlokom, ellazítja megfeszült izmaimat, az arcom látványosan kisimul. Szeretnék a karjába omlani, elbújni kicsit a kihívások elől, de látnom kell, egyszerűen meg kell nyugodnom, hogy azzal, hogy még mindig akarok tőle valamit, nem taposok bele olyanba, ami ezelőtt volt. Szeretem és akarom Adriant, most először bátran ki is merem jelenteni. Nézzen ostobának bárki, nem érdekel, vágyom rá.
Úgy lépek közelebb, hogy észre sem veszem, miközben hátát a falnak veti, arcunk hirtelen kerül közel egymáshoz. Ez lenne az első, de nem, így nem szabad megtörténnie, itt nem szabad megtörténnie. Ha valóban ő is ezt akarja, akkor meg fog, de nem most. Ahogy nézem a szemeit, hallom Cole kérdését, de nem tudok rá válaszolni, pedig a gondolataimban megfogalmazódik, hogy teát kérek. Nem iszok kávét, nem szeretem az ízét, a keserű dolgokat kerülöm, lopva megnyalom ajkaim, és az alsóba harapva bólintok.
- Bízom benned.
Nem mintha ki kellene mondanom, mindig is bíztam benne, az első pillanattól fogva, amikor először szembetalálkoztunk. Sosem árultam el őt, sosem szegtem meg a szavam, amit neki megígértem. Kötelék alakult ki közöttünk, sokáig azt hittem azért, mert olyan, mintha két bátyám lenne, de rá kellett ébrednem, hogy nem, ez valami más. Csak azt nem értem, hogy ha egy érzés képes nyolc hónapig csendben maradni, akkor miért bukkan fel egy szempillantás alatt intenzívebben, mint korábban.
- Tea, akartam mondani az előbb, hogy teát szeretnék kérni.
Közben persze jár a kezem, és nem merek körbenézni, mert félek, hogy egy újabb képet meglátok, és még a végén az ujjam is a vacsorában landol. Nem lenne szerencsés, azt hiszem, nem is alkalmas arra, hogy megegyék. Nem tudom, hogy ezt miért tudom, nem tervezek ilyesmit. Elfordulva egy tálért aztán megpillantom magam a falon, és szélesen elmosolyodom, csillogó szemekkel pillantok Colera, majd vissza képre. Odalépek hozzá, átölelve őt hosszan, kicsit ringatom magunkat, remélve, hogy nem fullad meg szegény a hirtelen jött Emily-öleléstől. Közben Adrian tekintetét keresem, és némán tátogok neki.
- Köszönöm.
Hogy itt van velem, hogy kitartott miattam, hogy kitart most is. Adok egy puszit Cole fejére, mielőtt visszalépnék az előző tevékenységemhez. Kezdek teljesen megnyugodni, és ebbe a nyugalomba érkezik meg a kérdés, ami anny annyira váratlanul ér, hogy nem gondolkozom, csak mondom az igazat, csak, hogy ne legyen csend.
- Meg rúdtáncoltam.
Igen, ahogy kinyitom a számat jövök rá, hogy nem mindig rossz az a csend. Nem is tudom, hogy melyikükre nézzek, de valahogy most érzem, hogy elönti a zavar az arcomat.
- Mármint sportként, a szobatársaimmal. Tényleg, sportként csak. Gyönyörű és nagyon nehéz sport. Egyszer eljöhetnétek megnézni, vaaagy ne, nem tudom, lehet kiakadnátok. Kiakadnátok, ugye? Kiakadtatok? Nem kerestem vele pénzt vagy ilyesmi. Merlinre, mondjatok valamit!
Vagy ne, lehet, hogy jobb lenne, ha nem mondanának inkább semmit.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
offline
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2019. március 23. 18:50 | Link

Cole, megint itt

Minél többet hallom a nevem, annál jobban kezdek felébredni, és végül az orromat ráncolva nyitom ki a szemem. Elég gyorsan elaludtam, és hirtelen zuhantam mélyre, álomtalan álomba. Mindig így kezdődik, először nem álmodom semmit, néha egyáltalán semmi sem lesz, csak alszom, máskor mindenféle furcsa. Úgy tűnik, ezt már nem tudom meg. Még mindig ráncolom a nózim, úgy pillantok fel Cole-ra.
- Mi?
Nem értem, hogy mi baj lehetne, hirtelen nem tudom elhelyezni magam, sem időben, sem korban. Felülve, kissé morogva távolítom el a hajam az arcomból, és nézek a bátyámra.
- Gondoltam meglátogatlak. Egyedül.
Ilyennek is kell lennie, hogy csak mi vagyunk ketten, hogy tudjunk rendesen is beszélgetni. Felhúzom a takarót, hogy ne lógjon ki a combom alóla, mert azért hűvös idő jön be. Nem fázom, de ha nem takarnám vissza magam, akkor fáznék.
- Nincs baj. Nem tudok róla, hogy lenne.
Elnyomok egy ásítást, hátam a falnak vetem, és lehunyom a szemeimet. Nem vagyok jó ébredő, de majd mindjárt felkelek, és akkor minden csodálatos lesz. Csak tényleg, fel kell kelnem. Fejben már megvagyok, csak a testemnek is utol kell érnie.
- Voltam tegnap Rosie-nál. Elég szépen kezd helyrejönni. Jó, hogy ott van mellette Ervin.
Az elején féltem elmenni hozzá, mert egy intézetben van, ahol kezelik, hogy ne nyomorítsa meg magát még jobban. Anyánk elég rendesen rányomta a bélyegét mindannyiunkra, még Cole-ra is, pedig hozzá semmi köze nincs.
- Valery-ről viszont semmit sem hallottam, és te?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



offline
RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2019. március 23. 23:23 | Link

Rileyra várva
Hanna lányommal a lakásomban Budanekeresden

Ez a nap is eljött: a nagy találkozás. Oké, nem kell neki ekkora feneket keríteni. Vagyis elvileg nem kéne, gyakorlatilag viszont minden fél izgatott. Főleg szerintem azok, akik még nem ismerik egymást. Engem meg az izgat, hogyan fognak reagálni egymásra életem női. Remélem, jól. Szerintem jól.
A konyhában tobzódunk, készülve a vendég érkezésére. Repkednek a hozzávalók, az edények és valami tini rockbanda szól a rádióból, a kiscsaj mostani kedvence. Elég jól lehet rá mozgolódni különben.
- Mármint "százfűlé"? - kérdezek vissza, mikor elárulja nekem az együttes nevét.
- Nem, apa, 100fülé. Száz darab fülé, érted - magyarázza a szójátékot.
- Ah, szóval zene mind a száz fülemnek. Világos! - bólogatok táncikálva, mire csak megforgatja a szemét és lapoz egyet a szakácskönyvben. A nagyanyjától szerezte meg úgy egy éve és azóta sorra elkészíti a benne lévőket, a hasam legnagyobb örömére, ugyanis Merlinnek hála az én főzési és sütési tudományomra ütött, nem az anyjáéra.
- Hé, fékezd a tojásaidat! - lököm el a felém száguldó hozzávalókat egy pálcasuhintással és hagyom őket körözni Hanna feje fölött. Mondtam neki pedig, hogy amikor már útjukra indítja az egyes darabokat vagy kimért adagokat, ne a könyvét bújja, mert ezek közben elszabadulnak.
- Kedves tőled, hogy el is mosogatsz majd, ha végeztél - fordulok a mosogatóban gyűlő koszos edényhalom felé, mire valami a hátamon landol. Azt hiszem megdobtak egy guriga törlőpapírral. Mint akivel mi sem történt, elnézek az óra felé. Idő van lassan. Nemsokára érkezik Riley. Addig is felveszem a konyha padlójáról a gurigát, hogy vállon trafáljam vele a lányom.
- Nagyon gyerekes lenne, ha megint visszadobnád - közlöm vele, rámutatva.

# # #
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Allan Colton Fisher
INAKTÍV


pultosfiú | ColeciCa
offline
RPG hsz: 307
Összes hsz: 621
Írta: 2019. március 24. 19:43 | Link


Budapest VIII. | Műhely | este tíz körül

Emily kómás arcára egy hasonlóan fél lábbal a túlvilágon tartozkodó pofa néz vissza. Asszem', rokonok lehetünk. Elég vicces lehet, ahogy egymás mellett próbálunk életet lehelni magunkba, valahogy feltornázni a vérnyomásunkat a -10-ről egy élhető értékre, közben meg mindketten az orrunkat ráncoljuk.
- Mi az hogy mi? - kérdezek vissza még félálomban, aztán rájövök, hogy értette. - Áh... - Adom tudtára, hogy kezdem érteni, mire vonatkozott a kérdés, de addigra már ő is felfogja, hogy miért dumálok hozzá. Bólintok egyet, beletúrok a kócos hajamba, véletlenül tök szirkonban a húgommal, aki viszont morgó hangeffektet is társít ehhez. Fáradtan elmosolyodom.
- Ez egy jó ötlet volt - motyogom, Cole-nyelven pedig ez azt jelenti: örülök neki, hogy itt vagy, és tudunk beszélgetni. De Ems már érti, mikor mit akarok mondani. Régebben legalábbis mindig értette. Megengedek magamnak inkább egy ölelést, magamhoz vonom a húgomat, hogy értse, biztosan értse, hogy örülök az ittlétének. - Akkor jó, ha nincs baj... - mondom halkan. - De ha baj van, mondd azért.
Itt azért ránézek, hogy értse, hogy komolyan gondolom. Mármint tényleg komolyan, mert nem akarom elkövetni azt a hibát, mint mikor lelépett. Ideje van, hogy most ő legyen boldog, eddig mindig annyit tett azért, hogy valahogyan nekem legyen jobb, most már rohadtul ideje van annak, hogy ez fordítva legyen, és kész. Így is türelmes lesz velem. Tudom.
A hátát a falnak dönti, én pedig magam elé veszem a cigisodrós cuccom, mert az ébredéshez az is kell. Mikor megszólal, felpillantok rá, csak hallgatom. Kis csend.
- Én nem nagyon járok be hozzá, Rosiehoz... - megnyálazom a papírt. - De... az jó, ha nincs már szarul annyira. Ervinnek meg örülök, ő amúgy egész jó srác. - És nem, nem arra értem, hogy jól néz ki, hanem hogy elég rendes. De a hangsúlyomból is ez érződik.
A másik "húgom" említésére azért bucskázik egyet a gyomrom, hirtelen eszembe jut a vörös haj és az undorítóan fehér bőr. Megrázom a fejem, hogy elűzzem a képét.
- Felszívódott, nemtom'. Apát kéne megkérdezni, ő biztos tud valamit. - A számba veszem a cigit, rágyújtok. - Nem zavar? - bökök a nyitott ablak felé. Pár pillanatig csendben vagyok.
- Csoportterápiára járok. - Motyogom végül. - Egész jó. - Beleszívok a cigarettámba, aztán lepergetem róla a hamut.
Utoljára módosította:Allan Colton Fisher, 2019. március 24. 19:45 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
offline
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2019. március 24. 20:11 | Link

Drága Cole Love

- A múltkorira szükségem volt.
Nem akarok beszélni róla, arról, hogy Adriannel jöttem ide, de ahogy neki, úgy Colenak is el kell mondanom, hogy okkal tettem, hogy muszáj volt így alakulnia, hogy látnom kell őket együtt. Alig egy hét alatt számos érzelmi hullámvasúton vagyok túl, és egyszerűen, hogy helyre tudjak tenni magamban mindent, muszáj volt ennek is megtörténnie. Még az elején, mielőtt felrobbanok. A szemeimet megdörzsölöm, egész biztosan fekete pandaszemeket csinálva ezzel magamnak, de nem zavar, Cole szerintem akkor se ítélne el vagy nézne rám furán, ha az egész arcom fekete lenne.
- Nem haragszol rám?
Ezt fontos tudnom, még akkor is, amikor átölel és biztonságban, szeretetben érzem magam. Cole az én nagy és okos bátyám, aki mellett mindig is tudtam, hogy nem érhet baj. Tudtam mindig, hogy ha mi ketten összefogunk, senki sem árthat nekünk. Miért én vagyok az egyetlen barna hajú az anyám gyerekei közül? Mert én Cole-hoz tartozom, engem nem neki, hanem Cole-nak szánt az ég, nekem ő a mentsváram és én az övé. Az ölelésében érzem, ahogy a régi Emily eggyé válik az újjal, mintha most születnék meg ténylegesen. Most érkeztem meg. Jó helyen vagyok.
Hátam a falnak vetve nézem őt, ahogy munkálkodik. Nem is az arcát, inkább a kezeit nézem. Mindig szerettem, amikor a kezei között volt valami, amikor alkotott. A cigaretta hozzá tartozik, de örülök, hogy csak dohány és nem fű. Nem akarom, hogy tönkretegye magát. Túlélt egy évet nélkülem, és most jön a kihívás része, hiszen újra itt vagyok. A kérdésére, hogy zavar-e felpillantok a szemeibe, és megrázom a fejem. Sosem zavart.
- Jól nézel ki Cole, sőt, ami körülvesz, az is jól néz ki. Bútorok, szövetek vesznek körül, sőt, még sajtreszelőd is van. Annyira örülök neki, hogy egyben vagy. Nagyon féltem, hogy amikor visszajövök, már nem leszel itt.
Nem bánom, ha látja a gyengeségem, hogy nem veszem ezt olyan félvállról. Nem is lennék képes. Lesütöm a szemem, remegő kézzel letörlök egy kósza könnycseppet, mielőtt újra ránéznék, a művelet teljesen felesleges, hiszen az első után a harmadik, negyedik és ötödik is felbukkan.
- Ne haragudj, csak most jön ki, hogy mennyire féltem, hogy a döntésemmel megöllek. Nagyon féltem ettől, Cole.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. március 25. 13:42 | Link

RILEY
késő délután a WestEnd mozinál | x

A mellém kerülő, borostás arcra nézek, hogy bemérjem, merre tekint, aztán követem mutató ujja vonalát is és meglátom a kis képernyőkön vetített mozgóképeket. Hallatok egy kis felismerő hangot, majd összeszűkítem szemem, mert az a helyzet, hogy nem látom a trailert rendesen. Finoman eltátott szájjal nézem egy darabig, azonban az fel sem tűnik, hogy alatta feliratozzák is. Nekem az csak egy homályos, fehér, hosszú maszat a képernyő alján. Pedig innen látnom kéne.
- Science-fiction - ismétlem el, amit mond, hogy emésztgessem a kifejezést, viszont így már megértem, miről lehet szó. Ez nagyon érdekesen hangzik.
Elismerően bólogatok, ahogy megtudom, micsoda gyűjteménye van Queen dalokból, mozgóképekből, aztán itt az ideje megint szemöldök összevonni, amikor elárulja, milyen betegsége volt Freddy Mercurynak. Talán hallottam már a HIVről, azonban nem tudom, mi az. Viszont valahogy úgy érzem, erről nem most kéne kifaggatnom Rileyt. Talán nem is őt kéne kifaggatnom. Ettől függetlenül valószínűleg meg fogom tenni, ha majd legközelebb eszembe jut.
Űrdongó nézésre fel! Minden további nélkül hagyom magam szeretgetni, ölelgetni a férfi által, gyakran viszonozva is egy-egy átkarolással, érintéssel. Mind teljesen természetesen jön magától. Nagyon szeretek közel lenni másokhoz.
Nemsokára megvan a jegyünk, és indulunk kajáért, aminek már tényleg ideje. Most jövök rá, mennyire éhes vagyok. Miközben majszoljuk a gyrosunkat, ámuldozunk a kirakatok előtt. A holmik jó részéről elképzelésem sincs, micsodák, azonban csak a töredékére kérdezek rá Rileynál. Aztán éppen befejezzük az evést, már mehetünk is vissza a mozihoz. Bevetjük magunkat a terembe. Még jó, hogy vettünk innivalót, mert annyit van tátva a szám, hogy irtó hamar kiszárad. Színházban voltam már, arra emlékeztet maga a terem, a széksorok, csak éppen nem itt és most játszanak nekünk a színészek, hanem a vásznon zajlik minden. Könnyebb így befogadni az élményt, hogy már néztünk Liam bácsival filmeket. Nem tudom, mi lenne most velem, ha nem tettük volna. Így is letagóz. Persze, a legjobbféle képpen. A kocsirobottól meg teljesen oda-visszavagyok. Örülök, hogy sokan vagyunk és hogy egyszerre nevetünk meg olvadozunk meg hőkölünk jeleneteken. Nem mondom, ha a nézőtársak nem lennének ilyen aktívak, akkor sem tartanám magamban az érzelmeimet, csak hát akkor biztos zavarnék másokat. Azonban így nem, főleg, hogy elég sok ám a gyerek. Na őket nem zavarja semmi. Engem is csak a túl hangos részek a filmben egy picit, meg az, hogy nem mindent látok. Megint hunyorgok kicsit, mint odakint tettem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Egervári Zalán
INAKTÍV


Princess
offline
RPG hsz: 141
Összes hsz: 261
Írta: 2019. március 25. 19:07 | Link

Blossom


- Lehet jobb is így. Néha én is azt kívánom bár ne vágtam volna bele. Lehet még viszont látsz majd a rendelődben
- viccelődött a férfi, de azért egy része igaz is volt. Most nem voltak rajta durva nyomok, de ha nem koncentrál eléggé, egy jól célzott találat akár két hétig is ott virít az arcán.
- Engem már meggyőztél. Hivatalosan is a túlélő társammá fogadlak - kacsintott a lányra, és ezt mind a kétféleképpen lehetett értelmezni. Mert lehet, hogy Blossom a túlélésbe nem vette be eleinte a fajfenntartás kérdését, de azután a sármos félmosoly után már az ő agyát is ellepheték a furcsa gondolatok.
Nagyon gyorsan elsodorta a lányt a tömeg tőle, alig érte utól. - Gyorsan tedd be - nyitotta ki a hordozó ajtaját Zalán, hogy ezzel is segítségére legyen a lánynak. Nem lett volna jó, ha egy ellenőr kiszúrja őket a kutyával a kezükben. Bár ki tudták volna magyarázni magukat, azért jobb volt biztosra menni. Közben az egyik oldalt pont befutott egy szerelvény, szóval a férfi a lány derekát karolva elkezdte az ajtó felé terelni.
- Sípol, gyorsan, még felérünk - sietette meg az utolsó lépéseket, és utánuk bezárult az ajtó. Szűkösen voltak csak a vagonban, fogódzkodni se nagyon tudtak. - Három megállót kell csak menni, esküszöm - próbálta nyugtatni a lányt, és a kosárkában fészkelődő kutyust is egyaránt. Úgy tűnt nem nagyon bírja az utazást. Vagy az embereket, pedig ő még nem is volt olyan rossz helyzetben, mint gazdája.
A vonat fékezni kezdett, és az utasok elkezdtek dölöngélni. - Kapaszkodj belém - karolta át fél kézzel a lányt a férfi, hogy bizotsan meg tudja tartani Blossomot. Csúnya lett volna elesni, miközben két másodperc, és elkezdenek kifelé áramlani az emberek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Egervári Zalán
INAKTÍV


Princess
offline
RPG hsz: 141
Összes hsz: 261
Írta: 2019. március 25. 19:39 | Link

Léda


- Talán azért nem tudod elfogadni, mert még soha nem küzdöttél semmiért
- üvöltötte Zalán a kis poros helyiségben. Apja alakja éppen szembe volt vele, és minimum olyan ellenséges testhelyzetben állt, mint a férfi.
- Ezek szerint te sem küzdesz eléggé, ha minden második nap összevérzed a padlót, amikor hazajössz - ordibált a másik vissza. Szokásos falfefér arca most kipirosodott a vita hevében, és szűk szemei kitágultak, orrlyukain gyorsabban folyt a légzés, mintha lefutotta volna a maratont.
- Én legalább teszek valamit és nem csak a gombokat nyomogatom
- sziszegte vissza Zalán. Arcán órákkal ezelőtt elállt a vérzés, s most varrasodott hegekkel volt tele. Máshol barna és zöld folt borította. Az régi és új nyom. Pillanatnyilag egyiket se érezte.
- Kifelé! - üvöltötte az apja magából kikelve. - Nem hallottad? Takarodj! - mutogatott az ajtó felé. Zalán csak ment a szobájába, és becsapta maga után az ajtót.
- Baszki... - mormolta, aztán mint aki egy álomból réved fel, hirtelen megrázta a fejét, és mosolyogva húgára nézett. - Hello! Nem is tudtam, hogy már itthon vagy - próbálta szelíden a kislány felé. Biztos volt benne, hogy az egészet végighallgatta. Pedig mindig annyira igyekszik, hogy ne előtte vesszenek össze. Az ekkora vitákat általában sikerül is neki elfeddnie, de a mai úgy jött, mint a hurrikán. Végigsöpört a területen és csak tönkretett életeket hagyott maga után.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Catherine Hope Payne
INAKTÍV


Cicus =^.^=
offline
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
Írta: 2019. március 25. 21:10 | Link

Esztim Love
Hajnalban a Dunaparton
Ruhácska

- Helyzetjelentés, mert miért ne. Remélem tudod, hogy gyűlöllek.
A hangomon hallatszik, hogy nem igazán vagyok szomjas, sőt, úgy is mondhatnánk, hogy nem tudom hányadik napja vagyok aznapos, jó a második, de az utolsó szabadon töltött hetemet így kívánom tölteni, inni és bulizni szeretnék. Ezer éve nem voltam részeg, szóval nem kellett sok ahhoz, hogy megtörténjen. A szemfestékem már elfolyt, egész éjjel táncoltunk, a magassarkúm iszonyatos állapotban van. Próbálom tartani a telefont, azért néha megremeg a kezem, és hol a dekoltázsom, hol a belém csimpaszkodó Eszti, hol azért a fejem is látszik.
- Szóval levizsgáztam Brightmore, és szerintem i-mád-tak. Hihetetlenül királynak érzem magam, és az élet császára vagyok. Feltéve, ha nem pottyanok a Dunába, mert akkor nagyon rövid életű uralkodáson leszek túl. Minden vizsgám száz százalék lett, szóval eléggé büszke lehetsz rám.
Még ki is húzom magam, majd elmosolyodom, mint egy kis tündér.
- Szóval csak szeretném megköszönni, hogy vetted a fáradtságot, és egyetlen rohadt alkalommal rám néztél. Legalább nem úgy megyek férjhez, hogy egy alapképesítésem sincs. De amúgy meg, nyaljál sót.
A nyelvem is kinyújtom a kamerába, és mielőtt még meggondolhatnám magam, rá is nyomok a küldés gombra. Aztán telefon vissza a táskába, és nyomok egy puszit Eszti arcára.
- Gyűlölöm a férfiakat... awww, nééézd, szívecske alakú kő! De édes!
Ügyetlenül lehajolva a bort letéve fogom meg a követ, majd felvéve megint az üveget, felállok, és Eszti felé nyújtom.
- Nézd milyen szép a mintázataaaa!  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Vajda Eszter
Auror, Animágus, Legilimentor, Végzett Diák


bossy
offline
RPG hsz: 181
Összes hsz: 905
Írta: 2019. március 25. 21:15 | Link

Manókám
x eszti

Nagyban megforgatom szemeim, ahogy a kamerába beszél, nem mintha bele akarnék szólni abba a bármibe, amit ő és Brightmore - hogy lehet valakit egy lámpának elnevezni, könyörgöm, hát gyűlölik őt a szülei? - csinálnak, de hé, épp részeg, és élj te bárhol, a fiúkról, akikkel a részeg lányok beszélnek, az összes mese igaz.
Nagyon meg fogja ezt bánni holnapra a kisasszony, de mégis ki vagyok én, hogy megállítsam őt az élete legrosszabb döntéseiben? Tudjátok vannak azok a barátok, akik egyenesen biztatnak a katasztrófára, miközben próbálnak lebeszélni, de azért mégsem eléggé - én pont ez a barát vagyok.
- Dehogy gyűlölöd őt - megingatom fejem, fülem mögé tűröm pár hajszálam, enyhén beleszédülök abba, ahogy hajolgatni kezd, szóval utána fekszem én is, csak így, le a vízpartra, és nevetni kezdek, ahogy egy kőről kezd áradozni. Homlokomra támasztom kézfejem, mélyet szusszanok a budapesti, tisztának véletlenül sem mondható levegőből.
- Ó bébi - lehunyva szemeim sóhajtok fel. Amikor süt a nap, még nagyon jó meleg van, de, most nyilván nem, bár ezen a ponton már nem is nagyon fogom fel, hogy kezdenem kellene valamit a hideggel.
- Te is lefeküdhetnél - kezdek kuncogni újra.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

but sometimes girls just want to have fun, the poetry inside of me is warm like a gun
Catherine Hope Payne
INAKTÍV


Cicus =^.^=
offline
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
Írta: 2019. március 25. 21:17 | Link

Esztim Love

- De gyűlölöm!
Jelentem ki határozottan, majd elnevetem magam, és gyorsan a koronám után kell kapnom, mert félek, hogy elveszítem. Az egyik fiú adta nekem, aki úgy lopta az egyik vitrinből, de már az enyém, vissza nem viszem. Elég jó kis korona. Megtartom.
- Kivel?
Kérdezem Esztit kíváncsian, de ám legyen. Megint logikus döntéseimre hagyatkozva előbb lehajolok, leteszem a bort, majd leteszem a követ. Aztán felegyenesedve leveszem a koronámat, megfordulok, és leereszkedem Eszter mellé, egészen közel hozzá, szinte összebújva vele.
- Csak ne aludjunk el, mert akkor meghalhatunk, és nekem nem áll jól a sápadt fehér ezzel a hajszínnel.
Viszont a rúzsomhoz, na ahhoz nagyon menne. Lábaimat összefonom Esztiével, és felpillantok az égre, koronámat a hasamon elhelyezve.
- Az a srác, amelyik az italunkat fizette nem volt rossz. Mi volt a neve? Valami Ram... Vam... Cam... valami, mindegy cuki volt. Tök úgy nézett ki, mint Levi. Na látod, Levi tökre szeretem, mert cukorfiú. Kaptam tőle egy műanyag gyűrűt, még most is megvan, de pszt, ez titok.
Nevetve próbálok pisszegni, de nem nagyon megy, inkább csak nevetek.
- Eszti? Megbántál mostanában valakit?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Vajda Eszter
Auror, Animágus, Legilimentor, Végzett Diák


bossy
offline
RPG hsz: 181
Összes hsz: 905
Írta: 2019. március 25. 21:18 | Link

Manókám

Vele együtt nevetek, szinte boldognak is lehetne mondani, ha nem lenne ennyi alkohol a véremben, elvégre, a bortól mindig különösen boldog vagyok, így hát, a rosé-boldogság nem is számít.
Értetlenül mormogva vonom össze szemöldököm, ahogy visszakérdez, igazából elég lassú most a felfogóképességem, de pár másodpercnyi fáziskésés után hangosan nevetve rázom meg a fejem.
- Velem, butaaaa - persze, lehet, hogy ő nem így értette, vagy én nem érettem úgy, esetleg mindketten félrebeszélünk egymás mellett, de meglehet, hogy már rég túlragoztam ezt az egészet, azért tovább nevetve fetrengek.
- Biztos vagyok benne, hogy sötétebb alapozót használnának hozzád - lehunyom szemeim, teljes nyugalomban, arcom az ő fejéhez hajtom, felhúzom térdeim.
- Jaj - újra felnevetve takarom el tenyeremmel szemeim. - Az a fiú úgy nézte a melleid Cath, már nekem fájt - kezdem el rázni fejem, ami nem feltétlenül kényelmes így, de most nem is feltétlenül érdekel. - Tökre összházasodhattál volna Levivel - elvégre, őt még szereti is, és, ha mással ilyen egyszerűen megy, akkor vele miért ne?
- Hm - kinyitva szemeim szusszanok fel, tekintetemmel csillagokat keresek, amit, elég nehéz találni a város fényei mellett. - Nagyon sok mindent megbántam már az életemben - nagyon sokan tudják, még soha nem mondtam ki, de akik ismernek, igazán, azok tudják. - Néha csak vissza szeretnék menni, hogy mindent másképp csinálhassak.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

but sometimes girls just want to have fun, the poetry inside of me is warm like a gun
Catherine Hope Payne
INAKTÍV


Cicus =^.^=
offline
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
Írta: 2019. március 25. 21:21 | Link

Esztim Love

- Tudod...
Most, hogy már mellette vagyok, azért én is kapcsolok a lefekvéssel kapcsolatban, és csak a nevetés marad. Istenem, olyan jó, csak nevetni. Amúgy komolyan mondom, hónapok óta senkivel sem voltam együtt, gyakorlatilag most jövök rá, hogy ez mennyire hiányzik nekem. Annyira persze nem, hogy a nászéjszakámat várjam.
- Szerintem is.
Értek vele egyet a Levi-témában. Nem tagadom, sokkal szebben látnám a jövő szombatot, ha Levi várna az oltárnál egy kopasz negyvenes helyett.
- De Levi annyira jó ember, én meg tök rossz vagyok, szóval ezek mellett hogy mehetnék hozzá úgy, hogy arra a hülyére vágyok? Ez így tök pocsék. Csak el kéne felejtenem Denist.
Eszti tudja, mindig is tudta, talán régebb óta, mint, hogy én magamnak be mertem volna vallani. Ujjaimat Eszti ujjaiba fonom, és követem a tekintetét az égre.
- Elmondtam neki. Denisnek, hogy szerelmes vagyok belé. Azt mondta megoldjuk, aztán lelépett. Megoldotta.
Egy kósza könnycsepp gördül le az arcomon, de csak egyetlen egy. Fáj, persze, hogy fáj, hogy a fenébe ne fájna, hiszen ez nem megoldás. Ő a legjobb barátom, az egyetlen olyan ember, aki mellett nem szégyellek semmit. Esztit szeretem, imádom, de neki nem merem elmondani sem azt, hogy ki és hogyan csókolt meg először, vagy hogy miként vesztettem el a szüzességem, hogy miért él az ikertestvérem állandó felügyelet alatt. Nem azért, mert nem bízok benne, hanem mert van egy olyan plusz a Denisszel való barátságomban, amit sohasem éreztem még. Ezért is haragszom rá ennyire. Egyetlen könnycsepp, többet nem érdemel. Nem leszek miatta szomorú. Megemelem a fejem, óvatosan az üveg száját az ajkaimhoz emelem, és kortyolok kettőt belőle.
- Nem tehetek róla, hogy ekkorák, a csajok maguktól nőttek meg, semmi beleszólásom nem volt. De! Ha el akarunk érni valamit, például ingyen piákat, akkor nagyon hasznosak. Csak a hátam tud tőlük iszonyatosan fájni.
Nyögök is egy aprót, ahogy visszafekszem, és, hogy ne érezzék magukat olyan rosszul, megsimogatom őket, mielőtt a komolyabb téma jönne.
- Szerinted akkor jó emberek lennénk? Ha újrakezdhetnénk. Olyanok, akikre büszkék az apáik?
Visszafekve rápillantok, és közelebb bújok kicsit.
- Bajban vagy? Ki miatt?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Vajda Eszter
Auror, Animágus, Legilimentor, Végzett Diák


bossy
offline
RPG hsz: 181
Összes hsz: 905
Írta: 2019. március 25. 21:56 | Link

M A N Ó K A

- Hmmm - csak ennyit fűzök hozzá. Alapvetően mindenkiről megvan a véleményem, úgy a tetteikről, mint az általános viselkedésükről, de nem szokásom megosztani azt másokkal. Persze, megesik, hogy eljár a szám, amikor nagyon szét vagyok esve, vagy, ha olyan szinten megbízok valakiben, hogy meg merjem tenni - az első lehetőség világéletemben többször állt fenn, mint utóbbi. Aprót vonok vállamon. Túlzás lenne azt mondani, hogy ismerem Leventét, de sok mindent elmond az emberről, honnan jön, és az én, személyes véleményem szerint nem szabad megbízni abban, akinek az apja legilimenciát, az anyja meg kriminálpszichológiát tanít.
- Nehezen fogod elfelejteni, ha snapchaten küldözgetsz neki videókat - szkeptikusan megemelem szemöldököm, vagyis próbálom, de a végére csak hunyorgok, így pedig el is veszti a komoly értékét.
- Hú - összevonom szemöldökeim - most sikerül, azt hiszem -,ahogy hallgatom őt, felkönyökölve fordulok felé, és rázni kezdem fejem. - Nehogy sírj egy fiú miatt, Catherine Hope Payne! - ha létezne olyanom, hogy egyensúlyérzék, akkor most a fél kezemmel megragadnám a vállát, és jól megráznám őt - jó, mégsem, így fekve elég veszélyes lenne -, de így csak megbököm mutatóujjammal az orra hegyét, és őszintén elcsodálkozom, hogy sikerül becéloznom első találatra a pontot.
- Ajh - felsóhajtva dőlök vissza a betonra. - Ne akarj soha olyan lenni, mint én, Cath. Ötvenöt kiló vagyok, és ha hiszed, ha nem, a világ legnehezebb dolga megtartanom - nagyon, nagyon sokan mondták már, kórosan sovány vagyok, vagy, hogy biztos képtelen vagyok megenni egy hamburgert, pedig nem így van - nyilván azért nem is viszem túlzásba a gyors kaját -, de néha csak sírni szeretnék, amikor kijövök a teremből.
Azt mondják, azokat a dolgokat szeretjük a legjobban, amik fájnak.
- Nem tudom - aprót vonok a vállaimon - tudod, néha úgy érzem, hogy helyrehoztam a dolgokat, de utána mindig, mindig történik valami, mintha egyszerűen csak unalmas lenne a normális - az öcsém és én, sosem akartunk normálisak lenni, és soha nem is lennénk rá képesek. Ezzel a névvel egyszerűen csak nem fér össze egy átlagos élet, kell a reflektorfény, kell, hogy az emberek beszéljenek rólunk, hogy ismerjenek, hogy irigyeljenek, de az egésznek ára van.
- Nem tudom - lehunyom szemeim. - Nem hiszem. De az öcsém és az apám - nem, az apám soha nem mondta ki, de látom a szemében, akárhányszor csak elidőzik rajtam a tekintete - a fejükbe vettek valamit. Szerintem nem létezik ez a valami, mármint.. Oké, figyelj - újra felkönyökölök - biztos hallottál az iskolaváltásunk.. körülményeiről két éve - néha belegondolok, milyen régen volt, és fel sem fogom, hogyan telhetett el máris két év - csináltam egy hülyeséget, olyan hülyeséget, mint akkoriban, és most azt hiszem, azt hiszik, újra van egy Benjámin az életemben, aki nem Benjámin, de - elhúzom szám, ahogy megcsóválom fejem. - én nem hiszem, hogy erről lenne szó, érted?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

but sometimes girls just want to have fun, the poetry inside of me is warm like a gun
Catherine Hope Payne
INAKTÍV


Cicus =^.^=
offline
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
Írta: 2019. március 25. 22:58 | Link

Esztim Love

- Nem akarom elfelejteni.
Vallom be csendesen, kerülve Eszti pillantását. Furcsa, de emiatt szégyenérzet támad bennem, éppen bennem. Sosem szégyelltem semmit, akár velem történt, akár én magam csináltam, és mégis, azért, mert gyengéd érzéseket táplálok iránta, szégyenérzet van bennem. Mintha kisgyerek lennék, aki ellopja az anyja kedvenc rúzsát, eltöri, és fél a szidástól. Én is loptam volna? Elloptam magamtól a lehetőséget, hogy életem legfontosabb emberét magam mellett tudhassam ezekben a nehéz pillanatokban? Elloptam magamtól a lehetőséget, hogy legalább egy kicsit boldog legyek a boldogtalanságban? Ha Denis mellettem lenne, ha néha mellkasának dönthetném a fejem, vagy csak feküdnénk egymás mellett, miközben olvasunk, boldog lennék, akkor is, ha apám hozzákényszerít egy másik emberhez. Így azonban, gyenge és szerencsétlen vagyok. Megkopott a fényem, ami azért volt olyan erős, mert ő a barátom volt.
- Gyenge vagyok.
Néhány napja, egyik éjjel eszembe jutott, hogy pár pirulát még akkor eldugtam, amikor először tapasztaltam a fless Denis jelenlétét. Emlékeztem rá, hogy melyik varrás alatt rejtőznek. Kilenc szem, kilenc alkalom, hogy velem legyen. Egész éjjel nem tudtam aludni, Annie ölelő keze megnyugtatóan kellett volna hasson rám, hiszen ő is egy Brightmore, visszatérve jó szokásomhoz, Denis illatát érzem rajta, követelem, hogy az orromban legyen. Kihasználom őt, pedig nem akarom. Kilenc szem. Egész éjjel az járt a fejemben, hogy reggel le kell ellenőriznem, hogy megvannak. Csak tapintanom kell őket. Nem bevenni, eltenni nehéz időkre. Csak egy kis motiváció, hogy minden a helyén van. Még nyolc alkalommal beszélhetek Denis-szel.
- Ő nem egy fiú, ezért gyűlölöm őt. Hogy nem képes egy fiú lenni. Pedig csak annyi lenne a feladata, hogy egy fiúvá váljon.
Olyan sokat kérek én? Hogy csak egy fiú legyen? Szerintem nem. Innen csak két megoldás van. Vagy tényleg olyan messze leszünk egymástól, hogy valahogy elfelejtem, akárhogy, vagy mellettem lesz, és elfogadjuk az érzéseimet. Nem akarok többet vagy mást, mint ezt, hogy elfogadjuk. Sokkal könnyebb úgy kiszeretni valakiből, hogy nem hiányolod, hogy nem számolgatsz gyógyszereket, hogy újra láthasd. Sokkal könnyebb lenne, de ezt el se tudom mondani neki, mert gyűlöl és nem tud a közelemben lenni, mert ő így oldja meg. Remek, most már rendesen mérges vagyok rá. Összeráncolt homlokkal hunyom le a szemeimet, és mérgesen szusszanok egyet.
- Ez a veszély engem nem fenyeget, nem tudok vékony lenni. Láttad Annie-t, a ruhái az én ruháim, csak ő lassan tizenhét, én meg tizennégy voltam, amikor be tudtam őket gombolni.
Én meg az ötvenöt kiló. Akkor se ment, amikor hónapokig csak húslevest ettem, semmi mást, ahogy Jason megérkezett, hozott nekem enni és hozott nekem egy adag boldogságot is.  
- A normális unalmas szívem, ezért fekszünk hajnali ötkor a Dunaparton két borral és egy koronával márciusban.
Nekünk nem való a normális, mi nem olyan népek vagyunk, akik ezzel beérik, nekünk több kell, nekünk más kell, nekünk olyan kell, ami mozgásban tart, megbotránkoztat, elhiheti velünk, hogy ez a lendület, amire szükségünk van. Nem vagyunk képesek nyugton lenni, nem lehetünk átlagosak, mert abba belehalnánk.
- Gondolod, hogy Ricsi összefogna ellened az apáddal? Ugye tudod, édes, hogy az öcséd jobban szeret téged, mint engem a tizenkét...tizennégy testvérem együttvéve.
Mondjuk June azóta nem tolta ide a képét, szóval tizenhárom. A múltkor összeszámoltam, hogy bárki megkérdezi, hogy hány testvérem van, el tudjam mondani, ne az legyen, hogy nézek és próbálom számolgatni, hogy melyik anyától hány testvérem született.
- Igen, hallottam.
Bólintok, de nem fordítok rá nagyobb jelentőséget. Egyikünk sem szent, és történt ott bármi, az a múlt. A jelen pedig egy teljesen más dolog, és ha valaki, én tudom, hogy milyen az, amikor beskatulyáznak, ráadásul a saját szülőd.
- Ha valaki tudhatja az érzéseidet, az te magad vagy, de amúgy, ha ugyanaz lenne, se lenne hozzá közük. Eszti, te nem vagy ostoba lány, jogod van dönteni az életed felett.
Bölcs tanács valakitől, aki csak mert lány, férjhez adható, és férjhez is megy pár nap múlva.
- Miért ne élhetnéd úgy az életed, ahogy te akarod?
Oké, megint fel vagyok háborodva. Felkönyökölve nézek rá.
- Az öcséd bele van esve Lilibe, kár tagadnia, mert így van. Komolyan, ha a hülye politika megköveteli, tönkreteszi a boldogságát pár szavazatért? Ennyit nem ér az egész. És ha még egy Benjámin a fickó? Egész életedben nem lehetsz boldogtalan Eszti. Nézz magadra, sikeres és tehetséges vagy, megélsz a jég hátán is, inspiráló vagy és gyönyörű. Nem a neved határoz meg, hanem a személyiséged és a tetteid. Én büszke lennék rá, ha olyan gyerekem lenne, mint te.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Egervári Léda
Prefektus Levita, Animágus, Elsős mestertanonc


Egérke
offline
RPG hsz: 65
Összes hsz: 329
Írta: 2019. március 26. 19:21 | Link

Zalán
otthon // szünetben


Sötét volt a szobában. Nem kapcsolta fel a villanyt, mert űrhajósat játszott Pánnal. De most csak az ágyában ült, felhúzott térdekkel, csendesen és hallgatta a kint folyó kiabálást. Apától mindig félt. Apa sokszor kiabált. De Zalán nem szokott. És Zalán most nagyon félelmetes volt.
Nem látta, mi történik kint. A fejében jelentek meg ők. Apa hétfejű sárkány volt. Tüzet okádott Zalánra. De Zalán sem volt önmaga. Úgy nézett ki, mint abban a dínós filmben, amiben felmászott a szörny arra a nagy épületre. Godzilla vagy ilyesmi.
Mindketten artikulálatlanul üvöltöztek. Nem voltak szavak. Csak maró hangok, amik kitöltötték alakást, beszűrődtek a zárt ajtó résein. Még Pán pajzsa sem volt elég, hogy megvédje őt tőlük.
Aztán nyílt az ajtó. A kintről jövő fény pont az ágyára esett. Ő nagy, kék szemeivel próbálta kivenni Gozdzilla körvonalát. Nem látta az arckifejezését. Nem látta a ruháját. Csak a fekete foltot. A nagydarab szörnyet, aki az előbb a hétfejű sárkánnyal küzdött, és most jött, hogy őt is keresztbeharapja, megrágja és lenyelje, hogy örökre eltűnjön a hangos torkában.
Nem válaszolt a mondatra. Csak bámulta őt. Bármulta és próbálta lehámozni Godzilla bundáját a bátyjáról. Őt akarta. És nem a szörnyet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Egervári Zalán
INAKTÍV


Princess
offline
RPG hsz: 141
Összes hsz: 261
Írta: 2019. március 26. 19:35 | Link

Léda


Próbálta, de a másik csak ült ott azzal az ártatlan nagy kék szemeivel, és úgy tűnt összetört benne egy kis, féltett világ. Zalán a hajába túrt, és leguggolt a szintjére.
- Ne nézz rám így, kérlek
- mondta neki, és a kislány kezéért nyúlt. Éppen elég volt így is neki a mai nap, nem kellett, hogy még egyel több embernek csalódást okozzon. Nem, ő ezt nem akarta elfogadni.
Sóhajtva felállt. - Nem neked szólt, amit hallottál. De nekem mindegy - keményedett meg kicsit a hangja, bár egy enyhe csalódottság is megbújt benne. Újabb mély levegő, és leült az ágyára. Óvatosan lehúzta a cipőit és a kabátját. Csúnyán összevert arcán kívül még karját is különböző horzsolások borították. Nyögött egyet fájdalmában, és elfeküdt a matracon. Tudta, hogy valószínűleg Léda most minden mozdulatát úgy nézi, mintha magában azt próbálná eldönteni, hogy közeledhet-e hozzá. Máskor biztos kitalálna valami vicceset, hogy elterelje a lányka gondolatait, de ma nem. Fáradt volt, és nem csak testileg.
- Megcsináltad a házidat?
- kérte számon a férfi fel sem kelve az ágyról. Minthogy a szülők nem nagyon foglalkoztak Lédával, így ő volt az, aki minden este számonkérte rajta a dolgot, és segített neki, ahogy ideje engedte. Most a hangja kicsit másképp csengett. Számonkérő volt, akár egy főnöké. Nem volt benne semmi pajkosság, mint általában.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Egervári Léda
Prefektus Levita, Animágus, Elsős mestertanonc


Egérke
offline
RPG hsz: 65
Összes hsz: 329
Írta: 2019. március 26. 19:57 | Link

Zalán
otthon // szünetben


Csak nézte és nézte, amint Godzilla egyre közeledett felé. De ez már nem teljesen Godzilla volt. Ez már Zalán volt. Vagyis az ő arca Godzilláén belül. Csúnya volt. Tele piros és lila foltokkal és eltorzították a bátyja ismerős vonásait.
Hagyta, hogy megfogja a kezét, de továbbra sem szólalt meg. Egyszerűen csak bámulta őt. Talán egy kicsit félt is tőle. Összeszorította a fogát, mikor Zalán eltávolodott. Olyan lett a hangja, mint Apának. Olyan lett a tartása, mint Apának egy hosszú nap után. És ez nem tetszett neki. Nagyon nem tetszett neki. Úgyhogy a rémült kislány összehúzta a szemöldökét és ahelyett, hogy Pánt magához ölelte volna, csak durcásan keresztbefonta a karját.
Zalán beteg volt. Ez egyértelmű. Csúnya volt az arca és úgy viselkedett, mint Apa. Talán megfázott vagy ilyesmi. Lehet, hogy súlyosabb. Neki pedig kutya kötelessége meggyógyítani, nem? Zalán is ezt tenné vele.
Nem válaszolt a durván feltett kérdésre sem. Lepattant az ágyáról, és kis termetéhez képest súlyos léptekkel indult el a kopott, öreg íróasztal felé. Kihúzta és kutatott benne. Sokáig. Még papírokat is kidobott az ágyára, majd végül Pánt maga után húzva, szúrós tekintettel indult el Zalán ágya felé.
Anélkül, hogy bármit mondott volna, önkényesen odaült az ágy szélére, és a dobozt kezdte bontogatni. Kivett belőle egy rózsaszín sebtapaszt és kicsit sem finoman nyomta Zalán karjára. Még Anyától könyörögte ki, mikor kénytelen volt rá vigyázni a tescoban. Sosem használta, de hercegnők voltak rajta és kellett neki. De most Zalánnak jobban.Hiszen beteg volt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Egervári Zalán
INAKTÍV


Princess
offline
RPG hsz: 141
Összes hsz: 261
Írta: 2019. március 26. 20:30 | Link

Léda


Semmi válasz. Fájt neki, hogy nem hallja húga állandó csacsogását, ami a mindennapjai részét képezte. Néha idegesítette, néha még koncentrálni sem tudott tőle, de most egyszerűen csak ott volt egy űr, amit úgy érzett neki kell kitöltenie. És mégsem.
A hangok azt üzenték a férfinak, hogy Léda még csak most áll neki a házinak, és valószínűleg totálisan elfelejtette volna, ha nem szól neki. Jellemző. Egyszer ér haza időben, de akkor is inkább a kis fantáziavilágával van elfoglalva. Pedig okos volt. Nagyon.
Érezte, ahogy a lány körülötte mászkál, és az ágyára ül. Összeráncolta a szemöldökét, és felemelte a fejét. Léda mogorván nézett rá, pontosan úgy, amikor valamit nem kaphat meg. Aztán bumm.
A férfi felszisszent a fájdalomra, ami a karjába nyilalt. Csak nézte a kislányt, ahogy morcosan ragaszgatja fel rá az élénk rózsaszín sebtapaszokat, mintha ennyivel eltűntethetné a fájdalmat. Egy mosoly húzódott a szájára, amit igyekezett elrejteni Zalán, de nem nagyon ment neki.
- Ráncos lesz a homlokod, ha sokáig így hagyod
- mutatott az említett területre a férfi, és közben már szabadjára engedte az elnyomva tartott vigyort. - Tudod, hogy a mérges néni egy emelettel lejjebb mennyit ráncolta a homlokát régen? Aztán nézd meg most mi lett belőle...pfuuu... - reagált ki kicsit túl a helyzetet, mintha valami igen komoly, doktorok által megállapított észrevételt mondana.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Blossom Miles
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 60
Összes hsz: 159
Írta: 2019. március 26. 21:56 | Link

Zalán
- Ne - ez volt az első gondolat, ami eszembe jutott, én pedig egyáltalán nem arról vagyok híres, hogy először átgondolom a mondandóm és csak utána beszélek.
- Mármint nem mintha nem látnálak szívesen, de nem hiszem, hogy a betegem akarnál lenni - ráztam meg a fejem egy halvány mosoly kíséretében. A gyógyító szakmában az első dolgok között van, hogy az ismerőseidet nem akarod a munkahelyeden látni. Biztosan fájdalmas, és az érzelmeket is befolyásolja, ami nem túl előnyös, mikor dolgozol.  
- Szerintem jó csapat lennénk. Te megvédhetnél, én pedig tisztában vagyok a legtöbb harci sérülés kezelésével - fantáziáltam tovább, mivel már belemerültünk a témába. A gyakorlatomon láttam egypár csúnya sérülést. Akkor végleg eldöntöttem, hogy ha nem is jön be a gyógyítás, aurornak nem megyek. A külhoni képzésbe pedig anyám szíve is megszakadt volna, így egyértelműen ejtettem a dolgot, ám ez mégsem jelenti, hogy nem élnék túl egy világvégét.
- Meg is van - gyömöszöltem be szegény Monát a hordozóba, amitől láthatóan nem volt elragadtatva. Habár nem tudtam megállapítani, hogy a tömeg vagy a bezártság irritálta jobban, mindenesetre elég sértődötten méregetett minket odabentről.
Nem válaszoltam a kijelentésre, inkább csak követtem Zalán utasításait. A megállók számára is csak bólintottam. Erre még akadt hely, de az biztos, hogy egy klausztrofóbiás nem bírta volna sokáig a vagonban. Megfordult a fejemben, hogy valahogy megpróbálom nyugalomra bírni a kutyám, de nehezen értem volna el, olyan nagy problémát pedig nem okozott, csak csúnyán nézett mindenkire. Mona nem igazán nagyhangú kutya. Ő ahhoz túlságosan úrihölgy, inkább testbeszéddel jelzi az érzelmeit.
- Rendben - préseltem ki egy kis levegővel együtt a szót. A férfihoz közelebbi kezemet felemeltem és vagy három emberbe ütöttem bele, mire sikerült átkarolnom a a derekát. Még ez a testrésze tűnt a legegyszerűbben megfoghatónak, hiszen a vállához már kényelmetlenebb pózba kellett volna vágnom magam.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Egervári Léda
Prefektus Levita, Animágus, Elsős mestertanonc


Egérke
offline
RPG hsz: 65
Összes hsz: 329
Írta: 2019. március 26. 22:05 | Link

Zalán
otthon // szünetben


Olyan volt Léda, mint a Mátyás királyos mesében. Haragudott is Zalánra, meg nem is. Gyógyította őt, meg nem is. Még megpróbált durcás lenni, de már ott bujkált a mosoly a szája sarkában.
- Nem is mindig mérges. Mogyival például mindig szépen beszél! - A macska bármennyire is kézhez szokott jószág volt, folyton elkóborolt. Léda pedig ha egyedül volt otthon, gyakran játszotta azt, hogy Mogyit próbálta meg elfogni. Persze sosem sikerült. A macska csak a nénire hallgatott, és senki másra.
Aztán kitágult szemekkel kezdte el a homlokát simogatni, mintha minden apró ráncot ki tudna egyenesíteni. Egészen úgy festett, mintha valami láthatatlan festéket próbált volna letörölni magáról.
Már egészen el is felejtette, miért haragudott rá. Egészen. De Zalán arcán még ott volt Godzilla árnyéka megbújva. Ott, a vigyor mögött figyelt, és leste az alkalmat, mikor törhet megint elő.
Léda elővette az utolsó ragtapaszt is, és egy nagyon széles vigyor mellett ünnepélyes mozdulattal rakta fel Zaza arcára.
- Kész is! Most már meggyógyultál! - Még bólintott is és karba tette a kezét. Büszke volt a teljesítményére, hisz szinte teljesen biztos volt benne, hogy ennek elégnek kellett lennie ahhoz, hogy helyrejöjjön végre. - Most már nem is kell többet kiabálnod, igaz? Godzilla nagyon csúnya dínó.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Egervári Zalán
INAKTÍV


Princess
offline
RPG hsz: 141
Összes hsz: 261
Írta: 2019. március 26. 22:29 | Link

Léda


- De Mogyinak különleges helye van a szívében, ahogy nekem is számodra
- nyomott egy puszit a lány homlokára.
Hagyta, hogy befejezze a művét. Úgy koncentrált Léda, mintha egy életmentő műtétről lenne szó. - Biztosan jó leszek? Mert érzem a javulást, de tudod valami még mindig furcsa. Talán Godzillát érzem. O-o, itt is van - tátotta el a száját a férfi, mintha megijedne, aztán megfogta Lédát a derekánál fogva, és felkapta, hogy meglóbálja. Egyáltalán nem foglalkozott vele, hogy minden izma tiltakozott a mozgás minden formája ellen.
- Wááá.... itt jön a rémes Godzilla és megesz -  torzította el a hangját a férfi mély dörmögőssé, majd az ágyra vetette a lányt, és csiklandozni kezdte. - És most halálra csikizlek téged - adta tudtára a nyilvánvalót. Egy kis idő után viszont egészen érezte a végkimerülést. És persze a sebek helyét is, szóval abbahagyta, és mosolyogva nézett húgára.
- Na de ideje megcsinálnod a leckédet. Nincs kibúvó - kezdte egy fokkal komolyabban a férfi, de persze ebben nem volt már semmi szidalom, vagy rosszindulat. - És ígérem ha megcsináltad, odaengedlek a gépemhez, és pingvin klubbozhatsz fürdésig - enyhítette a körülményeket egy kicsit. Léda ilyen ígéretek mellett valahogy mindig extra gyorsan meg tudta csinálni a háziját, és rendesen oda is koncentrált rájuk, hiszen tudta, hogy Zalán átnézi őket. Vagy legalábbis bele-bele néz. Mégsem az ő feladata volt, hogy elvállalja a tanár szerepét.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Egervári Léda
Prefektus Levita, Animágus, Elsős mestertanonc


Egérke
offline
RPG hsz: 65
Összes hsz: 329
Írta: 2019. március 26. 22:46 | Link

Zalán
otthon // szünetben


- Pfúúj, tiszta nyál leszek tőled - fordult el, de közben vigyorgott. Élvezte, hogy végre megint Zalán volt Zalán, és mosolygott és játszott.
Felsikkantott, ahogyan elindult felé. Menekülőre fogta és hangosan kacagott, miközben azért mégiscsak úgy tartotta a tempót, hogy Zalán könnyedén utolérje.
- Neeee! - A szobát az előbbi kiabálás helyét gyorsan kitöltötte Léda csilingelő kacagása, amit Zalán mély, dörmögős hangja kísért. - Csak ne csikizééést, léégysziii - kérlelte mindenféle komoly szándék nélkül. Dehogy akarta, hogy abbahagyja. Inkább próbálta lelökni magáról Zalán hatalmas mancsait, mikor már nem bírta tovább a nevetést.
Pihegve terült szét az ágyon, ahova az előbb Zalán száműzte. A kínzópad most olyan kényelmesnek tűnt, ahogyan egymás mellett fújták ki magukat, hogy alig akaródzott nek felkelni onnan.
- De holnap nincs is matek... - kezdett bele a szokásos mondókájába, mikor Zalán bevetette a kulcsszót.
Egy másodperc sem kellett neki, hogy felüljön az ágyon és mosolygó szemekkel nézzen a bátyjára. - Tényleg? - Meg sem várta a választ, már indult is az íróasztal felé, előkotorva a kockás füzetét és a radíros ceruzáját.

// Angel Angel //
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Dr. Riley Meyers
Iskolapszichológus, Edictum lektor, Független varázsló


jámborszarvas | non-binary metamorf/animágus
offline
RPG hsz: 469
Összes hsz: 615
Írta: 2019. március 26. 23:45 | Link

Anton
#mistakesweremade #ooops

Korán érkeztem, állapítom meg telefonomra pillantva - túl korán ahhoz, hogy csak úgy betoppanjak, hiába sandítok fel vágyakozva az épületre a sarkon állva. Azt hiszem, csúnyán benéztem otthon az órát, de már nincs kedvem hazamenni, szóval téblábolok egy kicsit, aztán sétára indulok. Nem fog ártani ennyi mozgás, amilyen izgatott vagyok, hiába nem kellene; dobol bennem a türelmetlenség, s igencsak pórázon kell tartanom a képzeletem, hogy ne hajszoljon különféle ábrándokba. Mintha nem okozott volna már pont elég galibát...
Helyette nézelődök, az utcákat, kirakatokat és embereket figyelve. Még mindig újszerű a város, bár már ismerősebb, rengeteg eddig észrevétlen maradt részletet találok, macskaköves útvesztőjében csavarogva. Esteledik és nem sokan vannak idekint, alig pár lézengőt és elvétve nyitva tartó árust látok, s bár nem terveztem vásárolni, az egyiküknél mégis megállok és szóba elegyedek. Ahogy beszélgetünk, lassan elillan a bizonytalanságom és a hölgy segítségével válogatok, majd fizetek.
Még egyszer ránézek a telefonomra - most már egy kicsit kések, de épp csak pár percet. Feltrappolok a lépcsőkön, végig a kis folyosón, s toporgok egy-két lélegzetvételnyit a lábtörlőn, mielőtt bekopognék, meg sem merve tippelni, ki nyit majd ajtót. Jobb híján a balomban tartott dobozt szorongatom, hogy nehogy kárt tegyek a másik kezemben egyensúlyozott, hátam mögé rejtett, gondosan csomagolt csokorban.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Egervári Zalán
INAKTÍV


Princess
offline
RPG hsz: 141
Összes hsz: 261
Írta: 2019. március 26. 23:57 | Link

Blossom


Elmosolyodott a lány válaszán. - Azért nem hiszem, hogy annyira rossz orvos lennél. Pláne, ha túl akarjuk élni a világvégét - nevetett, de természetesen nem gondolta komolyan a dolgot. Tökéletesen meg tudta érteni, hogy Blossom miért nem akarja a rendelőjétől távol látni.
A gyors beszállás, a kutyamizéria és a lányra való vigyázás teljesen lefoglalta a férfit, de igazából nem zavarta a dolog. Ott álltak a metrókocsiban egymást karolva, és a megállóknál az embertömeg hol kijjebb, hol bejjebb nyomta őket. Nem kellemes érzés csúcsidőben tömegközlekedést használni a fővárosban, még akkor sem, ha három percenként fut be egy-egy szerelvény.
Megérkeztek, és Zalán megfogta a lány kezét, hogy ne veszítsék el egymást, majd úgy próbált minél gyorsabban kijutni a tömegből.
- Megvagy? - húzta kicsit arrébb Blossomot a férfi. Nem volt benne biztos, hogy a lány is annyira értékeli a tömegnyomort, mint egy itteni. - Hidd el, ez még nem is volt olyan vészes - mosolyodott el féloldalasan. Körülöttük az emberek egy kicsit megfogyatkoztak, és már csak az újonnan felszállni kívánók ácsorogtak a peronon.
- Gyere, már mindjárt ott vagyunk - vette az irányt a mozgólépcső felé. Amint kiértek a metróállomás területéről, fogta a ketrecet, és kinyitotta, hogy a kiskutya újra szabadon lehessen. Óvatosan megfogta, majd Blossom felé nyújtotta. - Gondolom nálad könnyebben megnyugszik. Igazi kis túlélő, ezek után már a város nem is fogja zavarni - bizonygatta a férfi, majd amint úgy látta kutya és gazdája készenállnak, kivezette őket az utcára.
Utoljára módosította:Egervári Zalán, 2019. március 27. 00:01 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Blossom Miles
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 60
Összes hsz: 159
Írta: 2019. március 27. 17:25 | Link

Zalán
- Még senki nem panaszkodott. A világvégét viszont még nem próbáltam - vontam meg a vállam mosolyogva. Jó, az egyetemi tanáraimnak folyton volt valami kivetnivalójuk a munkámban, de elvileg nekik ez a dolguk. Még ha néha el is veszik az ember kedvét mindentől, egészen jól felkészítenek.
Sosem kedveltem igazán a tömeget, erősen kétlem azt is, hogy valaki kifejezetten igényli ezt, de a metró valahogy nem zavart. Nyilván kényelmesebb lett volna ülni, vagy kevesebben lenni, de megelégedtem azzal is, hogy van helyünk, és hogy Mona nem generált újabb problémát. Mindig bizonygatom, hogy okos kutya, csak néha túl sznob ahhoz, hogy ezt ki is mutassa. A harmadik megállónál hagytam, hogy a férfi megragadja a kezem és utat törjön nekünk az emberek tengerében.
- Meg. Nem tudom elképzelni, mennyi idő lehet ebbe beleszokni - válaszoltam, miközben a várokozókra pillantottam. Természetesen akkor kezdtek fogyni, mikor leszálltunk, ilyen a mi szerencsénk.
- Köszönöm - vettem át a kutyát és rácsatoltam a pórázt. A táskából kiszedtem egy jutalomfalatot, majd leguggolva odaadtam neki. Mikor felálltam, leporoltam kicsit a nadrágom és elindultunk.
- Szerinted melyik az a hely Pesten, amit mindenképp ki kell próbálni? - pillantottam fel Zalánra, miközben egymás mellett gyalogoltunk. Ritkán járok a fővárosban, túl sok okom sincs arra, hogy felvonatozzak, de szívesen megyek új helyekre. A kérdés pedig adta magát, hiszen biztosan tud valamit, miután itt nőtt fel. Én is sorolhatnám a jó helyeket Sopronban napestig, még London-ból is tudnék ajánlani. Bár tény, hogy szülővárosom óriási és közel sem voltam még a legtöbb helyen. Listám is van arról, hogy következő látogatásom alkalmával hova kell bemennem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Vajda Eszter
Auror, Animágus, Legilimentor, Végzett Diák


bossy
offline
RPG hsz: 181
Összes hsz: 905
Írta: 2019. március 27. 19:40 | Link

kicsi Richárd
x lídia x arany kaviár x ewtrtw

Vajda Eszter.
Nevetni támad kedve, ahogy a gardrób egész alakos tükre előtt hátradobja Eszter hosszú, finoman hullámolt, a szálvégi töredezésektől teljes mértékben mentes, dús és csillogó haját, jobb lábát a másik elé helyezve pózol, leginkább magának. Némileg aggódott, hogy egy olyan semmi kis hülyeségen fognak elhasalni, mint mondjuk, a lány telefonjának zárja, de az arcfelismerő azonnal kapcsolt, ahogy csak rápillantott, sőt, Hanni édes dorombolása a Vajda Papa - feltételezett - aggodalmait is eloszlatta. Minden tökéletes.
Tökéletes.
Széles vigyor nyúlik el arcán, a tökéletes fogsor fehéren csillan meg, ahogy tekintete találkozik a jól ismert, szinte világító kék íriszekkel a tükörben. Amikor először meghallotta Hanni tervét, kinevette őt, de ahogy jobban belegondolt, Richárd egyetlen, édes testvéreként, a legfontosabb emberként az életében, könnyen szétválaszthatja a turbékoló szerelmespárt - egy pillanatra undorodó fintorba húzza szépen ívelt, új ajkait - ha okosan cselekszik. Utána már könnyű lesz a fiú szívébe férkőznie, szinte látja magán a derekára simuló esküvői ruhát, hatalmas uszállyal, rengeteg csipkével, a másik kettő pedig majd fenntartja Eszter látszatát. Hogy mi lesz majd a valódival? Azon eddig nem gondolkodtak, de amilyen egyszerűen jutottak el idáig, azt is biztosan megoldják, valahogy.
Fekete, Versace magassarkút húz, kecsesen suhan le a Vajda otthon márványlépcsőjén Eszter kasmír kabátjában, taxival utazik, és épp csak annyit késik, amennyit egyenesen illendő. A bejáratnál mosolyogva adja át kabátját, finom léptekkel közelíti meg a lefoglalt asztalt, elegánsan ejti a drága, Dolce táskát a harmadik, üres székre, majd átöleli a már ott ülő Richárd nyakát, boldog vigyorral ajkain hajol le hozzá, és nyom egy-egy csókot arcának mindkét felére.
- Szervusz, kedvesem - Eszter haját hátradobva válla felett ül le végül a szemközti székbe, combjait keresztezi egymáson, míg ujjait összefonja az asztal lapján.
El sem hiszi, hogy máris ilyen közel jutott.
- Milyen napod volt ma?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

but sometimes girls just want to have fun, the poetry inside of me is warm like a gun

Oldalak: « 1 2 ... 75 ... 83 84 [85] 86 87 ... 95 ... 139 140 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek