Budapest
|
|
|
Rothman Anton Iskolaigazgató, Auror
offline RPG hsz: 284 Összes hsz: 560
|
Írta: 2018. október 11. 22:00
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=736627#post736627][b]Rothman Anton - 2018.10.11. 22:00[/b][/url] Riley a lakásomban Budanekeresden Játszik velem mindig. Nem szórakozik. Játszik. Az nagy különbség. Az egyik viszonylagos magánakció, a másik páros cselekedet. Ebben mindenki benne van. Én pl. nagyon. Mikor elkezdi fennhordani az orrát, szinte arra válaszolok a csókkal. Tudjátok, hogy helyre tegyem. Meg, hogy többek közt befogjam azt a szép száját. Szó se róla, nagyon szeretem, amikor beszél, de valahogy azt is, amikor nem. Főleg, ha amiatt nem, ami miatt most. Teljesen megrészegít és ami különös, hogy egyre jobban. Ahelyett, hogy hozzászoknék, hogy kezdenék immunis lenni, egyre inkább lüktetni kezd mindenem, ha így egymásba fonódunk. Amíg nem tesszük, addig meg húz felé a láthatatlan erő. Amikor pedig aztán elérjük egymást, mintha még az sem lenne elég. Soha semmi. Most is úgy parancsolok megálljt magamnak, mikor elengedem az ajkait. Szemeim elég kábán csillognak, ahogy ellépek tőle, rendezkedve tovább a konyhában, odanyújtva neki kávéját. - Parancsoljon, kérem - szolgálom ki jó baristához méltóan, majd egyik kezemmel megfogom a bögrémet, a másikkal az ő kezét és vezetem át a nappaliba. Ledobom magam a kanapéra, ami pedig nagyon lenyűgöző ebben a tettemben, az az, hogy a kávém egyáltalán nem löttyen ki közben. Ha mindenhova ilyen túl kényelmesen veted le magad, meg kell tanulnod az efféle trükköket. - Na várj csak! - zörrenek fel, ahogy szöget üt a fejembe valami. - Azt mondtad, hogy annál a régi ismerősödnél... kávézni voltál? - nyomom meg a kávéznit, nagyon számonkérő felhanggal, ám az nem teljesen eldönthető, az botránkoztat-e meg, hogy ennyi feketét iszik, vagy az, hogy máséból is iszik, vagy pedig az a bizonyos kétértelmű jelentőség, amit mi álltunk neki tulajdonítani ennek valami bolondos indokból.
|
|
|
|
Dr. Riley Meyers Iskolapszichológus, Edictum lektor, Független varázsló
jámborszarvas | non-binary metamorf/animágus offline RPG hsz: 469 Összes hsz: 615
|
Írta: 2018. október 13. 23:24
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=736743#post736743][b]Dr. Riley Meyers - 2018.10.13. 23:24[/b][/url] AntonMagával ragad, nem is egyszerűen feledtetve velem, hanem megszüntetve a külső világot. Csak rá tudok figyelni, minden apróság feltűnik, érzem, ahogy felgyorsul a szívverése és bőrének lüktető melege átszivárog a ruhákon, az illata pedig kezd az őrületbe kergetni. Kínzás elszakadni az ajkaitól, pedig valahol a ködön túl a józanabbik énem tudja, hogy így a jó, hogy ő szabja a tempót és a határokat. Mégis marasztalom egy pillanatra, homlokom az övének döntve, s homályos tekintete láttán majdnem meg is gondolom magam. Nem akarom elengedni, mégis megteszem, búcsúzóul végigsimítva arcán. Hogy gondolataimat eltereljem, pálcám után nyúlok, hogy a nadrágomat pár számmal lekicsinyítsem (mielőtt még tennék egy lépést és elhagynám), míg ő a pultnál babrál. Aztán elveszem a felkínált csuprot és mélyen beszívom a kávé illatát, hátha az kitisztítja a fejem, bambán köszönömöt hümmögve. Szeretem az érzést, ahogy kézen ragad - új, de pillanatok műve megszokni, ahogy az érdes tenyér melege körülzár. Engedelmesen trappolok a nyomában, s csak akkor engedem el, amikor leveti magát, mert nekem még nincs meg a szükséges gyakorlatom, hogy kövessem példáját. Ha nem lenne tele a kezem, minden bizonnyal megtapsolnám a mutatványát; így csak pillantásommal és lebiggyesztett szájjal méltatom elismerésre helyezkedését. A kérdésre majdnem felhorkanok, mert ezzel az erővel nem sűrűn fogom mesélni, hogy miről beszélgetünk anyámmal - capuccino mellett...* - Azt,-*lehajolok, szemrebbenés nélkül puszit nyomva az orra hegyére, mielőtt letelepednék az italommal. Kényelmesen oldalához fészkelek, lelkifurdalás legcsekélyebb jelét sem mutatva.*- Azt viszont nem, hogy kaptam is. A régi barátokk hátránya, hogy ismernek, mint a rossz pénzt és nem hagyják, hogy túlkoffeinezd magad.-*A bögrém felem szemtelenül Antonra vigyorgok, mielőtt belekortyolnék, hogy kiélvezzem - a közelségét és mai második kávémat is. Csak őt nézném legszívesebben, de épelmém megőrzése érdekében elszakítom a pillantásom, visszatérve a képekhez és tárgyakhoz.* - Lenyűgöző gyűjtemény. Napokig tudnám veled meséltetni a történeteket,-*merengek hangosan, azonban ez nem puszta terelés, teljesen komolyan gondolom. Szívesen meghallgatnám valamennyi sztorit, akár egy hatalmas kirakós darabjait; vagy ismerném meg a rajtuk szereplő embereket is, ha még részei az életének.
|
|
|
|
Andrássy Tamás Milán INAKTÍV
mutyulii offline RPG hsz: 75 Összes hsz: 134
|
Írta: 2018. október 17. 19:43
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=737049#post737049][b]Andrássy Tamás Milán - 2018.10.17. 19:43[/b][/url] Teljesen más atmoszféra lengi körbe az Andrássy-ház konyháját, mikor Milán óvatosan válaszol, legalábbis Andris így érzi. Ha párja jól átgondolja és megrágja a szavakat magában - amit egyébként mindig megtesz, de ez most lényegtelen -, ott veszélyt sejt. Nyilván ő sem hülye, sejti, hogy az édesapja részéről ez egy... fenyegetés vagy ideges fröcsögés volt, de csak az ő fura stílusában. Sejti ezt, mégis az inti a leginkább óvatosságra, ahogyan párja a kérdésre válaszol. Zoltán pedig hümmög egyet - alsó ajkát enyhén lebiggyeszti, mint aki gondolkozik, így vizsgálja Milánt, majd ujjával behajtja az asztalon fekvő újság egyik lapjának sarkát. - Tehát tudnak róla - ismétli halkan, de mégis valami hűvös tónussal a hangjában. - És azt is tudják, hogy a fiammal? - Nem mondja ki a mondat végét, mert nem akarja, és amúgy sem érzi szükségét. Kissé előredől a székében, barna tekintetét még mindig Milánra szegezve. Nem kérdez többet, mint amennyit szükséges tudnia, Andris pedig úgy érzi, hogy ez a válasz sorsdöntő lesz, hogy valami itt most végleg kiderül, ráadásul az ő beleszólása nélkül, a feje fölött. És ez nem Milán hibája, hanem inkább az apjáé. Próbál óvatosan manőverezni, mikor az anyjához beszél, de Eridonos léte itt is kiütközik - akaratlanul is arra késztetik szavai Jázmint, hogy elfordítsa a fejét. Andris most legszívesebben odabújna Milánhoz, belefúrná az arcát a másik nyakába, átölelné, aztán úgy maradna addig, amíg el nem ül a vihar - olyankor is szokta ezt csinálni álmában, mikor holdtölte előtt alszanak együtt, s e tevékenység sokszor (még ha nem is mindig) megnyugtatja a fiút annyira, hogy többet tudjon aludni, mint másfél órát egész éjszaka. Most azonban ez a lehetőség nem bizonyul elérhetőnek, hiszen az apjuk is nézi őket, és be kell vallani, a fiú is érzi, hogy ez kevésbé lenne tiszteletteljes húzás, mint mondjuk csak állni, mint a cövek a konyha bejáratában, és figyelni idegőrlően elemző apját és ideges, csalódott anyját. Csend ül ismét a családi rezidencia ezen helyiségére, és Andris most nagyon örül, hogy kishúga nem fültanúja az eseményeknek - szerencse, hogy éppen kis barátnőjénél tanyázik, és nincs itthon. Az is igaz, gondolja Andris, hogy szülei biztos előre kitervelték ezt a beszélgetést, hiszen a felvétel, amiről már oly sok szó esett, bizony nem épp mostani. Az apja kérdése tehát még mindig a levegőben lóg, Andris kissé talán le is izzad, ahogy Milánra pillant, idegesen. Most légy okos, szerelmem, ezt gondolja. Mert ő nem mer válaszolni. Az intellektuális játszma sosem ment neki, a nyomásra mindig dühvel reagál vagy kitörő érzelmekkel, és tudja, hogy az most nem lenne jó. Senkinek. Milán pedig válaszol: Igen, ismerik Andrist. De nem hiszem, hogy egy nemzetközileg elismert aurornak, vagy egy jogásznak lenne gondja a titoktartással, ha ez az, amitől tart.* Andris az utolsó félmondat előtt erősen megszorítja Milán kezét - "fejezdmárbe" -, de ez sem segít barátja hűvös hangnemén, flegma arckifejezésén. Andris szerint legalábbis flegma. Erre nem számított így. László egy pillanatig még néz az ifjú Fellegire, majd kissé kihúzza magát a székben. Kihajtja az újság sarkát ujjával. - Efelől nincs kétségem - bólint a férfi. Mintha direkt játszana rá az unszimpatikus apafigurára Milán előtt, e hűvös szóhasználat nem jellemző rá szűk családi körben; olyankor általában ennyit se beszél. - Ahogy afelől sincs, hogy ha valakinek az érdemeit kell bizonygatnod, az már nem jelent jót. - címzi szavait még mindig a kékszeműhöz. - Az, amit most mondani fogok, nem ellened irányul, fiatalember. Remélem érted. És ekkor hosszú ideje először Andrisra emeli tekintetét, aki ebben a pillanatban nagyon-nagyon halk nyüsszenő hangot hallat, mint egy szűkölő kutya, de szinte biztos benne, hogy ezt csak párja hallja mellette, akit már nem ér felkészületlenül a hasonló, "állatias" megnyilvánulás. - Az egy dolog, fiam, hogy szeretsz zenélni. Basszus, már megint kezdi. Andrisból elkínzott sóhaj szalad ki, s habár most éppen eléggé meg van rettenve, zsigeri rossz érzete van, azért ez a téma még mindig ki tudja akasztani. - Azt is megértem, hogy kamaszfiúként nem akarsz komoly dolgokkal foglalkozni. - Csend. - Szedd össze a cuccaid. Ismét csend. - Micsoda? - kérdezi a fiú álmatagon, szinte el se hiszi, amit hall. - Szedd össze a cuccaid. - Andris édesanyja, Jázmin olyan tekintettel fordul hátra a mosogató felől, mintha leforrázták volna. Sápadtan pillant Lászlóra. - Szedd össze a cuccaid. Nem vagyok hajlandó tovább elviselni azt a patáliát, ami körülötted zajlik, Tamás. Anyád és én is belebetegedtünk ebbe, tíz éves korod óta próbáljuk menteni a menthetőt. Anyád ápolt. Folyamatosan visszautasítod a segítséget, ami a munkahelykeresést illeti, mert te zenész akarsz lenni. És most az a legújabb, hogy egy férfivel akarsz együtt élni. - Egy pillanatnyi szünet. - Nem vagyok hajlandó tovább elviselni ezt, elfáradtam. Menj utadra.
* Milán álmodójának tollából és engedélyével
|
Nem Tomi. Nem Milán. Nem Tamás. Nem András. Andris.
|
|
|
Bartók Benjámin INAKTÍV
offline RPG hsz: 6 Összes hsz: 11
|
Írta: 2018. október 17. 19:45
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=737050#post737050][b]Bartók Benjámin - 2018.10.17. 19:45[/b][/url] Dalma BudanekeresdÚjabb remek napja volt a Minisztériumban, amit munka után egyenesen a bárban folytatott. Nem hiába a jó ötletek embere, ez annak ellenére, hogy nem ül itt régóta, 4 gin óta tart, ő pedig a pult mellett ülve igyekszik azzal elterelni a gondolatait, hogy beszélget a helyi barátaival - a pultossal, meg a betévedőkkel. A hétköznap kora esti óra általában nem akadálya annak, hogy itt legyenek az ivócimborái, de ma halott ügy az egész; ő is többször merül bele némán és komoran a saját fejébe. Morózus alakja is azt sugallja, hogy kicsit így elvan magában, a barátaival pedig meg se szokták próbálni, hogy a problémákról beszélgessenek. Jobb híján marad, hogy pár percenként megszólal, hogy hozzáfűzzön valamit a lusta tempójú beszélgetéshez, vagy kikacsázik hugyozni egyet, mielőtt kikérné az új pohahat az új tartalommal - ez történik ebben a pillanatban. Fizetnie se kell, egy ideje számlát vezetnek a nevére - ez hangozhatna úgy is, hogy kivételezett és kiemelt szerepben van, vagy tűnhet annak is, ami, sokatmondónak és semmi jót nem ígérőnek. Mindig egy különösen nagyot kortyol azután, hogy elkomorul a tekintete, úgyhogy gyorsan gurul minden. Az esti tervei olyanok, mint mostanában mindig; elég időt itt tölteni ahhoz, hogy eltompuljon egy mély alvásra. Az ő hivatásában remek dolog ezeket nyilvánosan tenni, biztos nem lesz rossz hatással a megítélésére. Rosszabb hatással annál, minthogy elhagyták? Nem számít.
|
|
|
|
Rácz Dalma INAKTÍV
offline RPG hsz: 12 Összes hsz: 109
|
Írta: 2018. október 17. 20:59
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=737054#post737054][b]Rácz Dalma - 2018.10.17. 20:59[/b][/url] BenjáminIgyekeztem figyelemfelkeltő lenniNem régen költöztek erre a környékre. Az apja munkája szólította ide őket, amelyhez a lánynak nem sok kedve volt, de úgy igazán maradni se akart. Eléggé magának való, legalábbis, ha ránéznek ezt hiszik róla. Második pillantásra aztán arra jutnak, hogy kedves és még aranyos is, ha mosolyog. S mikor megszólal.. Akkor jön rá igazán mindenki arra, hogy mekkora hiba volt azt hinni, hogy megtalálták az új puszipajtásukat. Ha éppen olyan napja van, akkor egy igazi tapló tud lenni, olyan férfiakat megszégyenítő módon, csak azért, hogy ezzel „védekezzen”. A múltban sok minden érte, hosszabb ideig volt célkeresztje az idősebbeknek, aztán egy nyáron változott valami. Nem csak nőiesebb lett, amit arra használt, hogy a javára fordítson, de bizony fondorlatosabb is. Ráébredt arra, hogy könnyedén lehet manipulálni másokat, végül is jó mestere volt az apja, aki politikai babérokra tört.. De az egy másik, hosszabb sztori. Mit is keres most itt? Szempilla rebegtetést, műmosolyt és bájos szavakat bevetve, kiszedte pár korabeliből, hogy ma lesz itt valamiféle összejövetel. S mivel az iskola falai között már nem vágyott több időt eltölteni – lévén nem ismer ott senkit -, úgy érezte szükséges számára a kikapcsolódás. Ez pedig olyan jól sikerült, hogy gyakorlatilag egy óra alatt jutott el arra a szintre, hogy most a mosdók felé vezető falon lóg tükör előtt állva, saját tükörképével kezd el hangosan veszekedni. – Menj már odébb, hát nem férek el tőled. – Kezében lévő maradék itala pedig már röppen is a tükör felé, melyről vígan nevetgélő cseppek pattannak vissza Dalma arcára, aki ezt egy fintorral jutalmazza.
|
|
|
|
Fellegi L. Milán INAKTÍV
offline RPG hsz: 89 Összes hsz: 183
|
Írta: 2018. október 18. 09:03
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=737072#post737072][b]Fellegi L. Milán - 2018.10.18. 09:03[/b][/url] Andrássy családHülyének érzi magát, amikor végre fény derül arra, mi is állt pontosan Andris apjának kérdése mögött. Hülyének, de csak egyetlen pillanatig, amíg azt gondolja, talán az ő tudatlansága, felkészületlensége, megfontolatlansága az oka annak, hogy nem vette be a lehetőségek közé pont ezt, ami végül a megoldásnak bizonyult. De aztán hamar rájön - nem másból, mint a benne lassan, de annál biztosabban kialakuló dühből - hogy nem ő volt itt a hülye. Nem ám, egyszerűen csak annyira felháborítóan önző a férfi szempontja, hogy legvadabb álmában sem jutott volna eszébe. Érzi, hogy most már talán az ő feje sem annyira tiszta, mint amire pár perccel ezelőtt még annyira büszke volt. Először dühöt, utána inkább szánalmat érez, hogy valakit ennyire csak a saját boldogulása és hírneve érdekel. Éppen ezért érezheti Andris - és felehetőleg mindenki más is a szobában - hogy a válasza meglehetősen hűvösre sikerül. Igyekszik sem a dühét, sem végtelen lenézését nem belevinni a hangleejtésbe, de utóbbival azért akad gondja, minden igyekezet ellenére. Így hát persze azt kapja vissza, amit azok kapnak vissza, akik nem tudnak uralkodni magukon. Erősebben rászorít dühében Andris kezére, amikor az apja arról beszél, hogy bizonygatnia kellene bármit a szüleivel kapcsolatban. Annyi kéretlen dolgot tudna erre mondani, olyan szívesen elmondaná, hogy a világon semmit nem kell bizonygatnia, mert a szüleinek még a reggeli rossz lehelete is különb és értékesebb, mint az itteni két "felnőtt" közül bármelyik... De mindezt lenyeli, pedig már a levegőt is beszívja hozzá, hogy elkezdje mondani. De aztán ránéz Andrisra, érzi a félelmét, érzi hogy már így is nagyon távol áll az egész helyzet attól, hogy valaha rendben legyen, és a párja pillantása lehúz egy falat, ami mögül végül nem jön ki az a sok keserűség, amit ki akarna mondani. Egy kézszorítás, ennyi marad belőle. Aztán egy bocsánatkérő pillantás. Amikor közli, hogy Andrisnak el kell mennie, Milánnak talán meg kellene lepődnie, de tulajdonképpen nem lepődik. Sőt, kétségbe sem esik. Tudja, hogy Andris mit érezhet nagyjából, de benne most mélyen ott ül a dac, hogy talán nem is lenne akkora baj, hogyha Andris inkább náluk lakna, távol a seggfej szüleitől, akik úgyis csak szét akarnék őket választani. Tudja persze ésszel, hogy Andrisnak nem ez a legjobb, attól, hogy ő most ezt érzi. Éppen ezért nem is mond semmit, nem vonul ki Andrissal kézenfogva, még csak szusszanni sem mer, mert most már tényleg nem érzi a saját terepének, hogy ebbe beleszóljon. Inkább Jázmint fixírozza kékjeivel, mintha csak azt várná, hogy az anya fellázadjon a gyermeke mellett, vagy behódoljon engedelmesen a férjének, de legalábbis... Csináljon valamit.
|
|
|
|
Rothman Anton Iskolaigazgató, Auror
offline RPG hsz: 284 Összes hsz: 560
|
Írta: 2018. október 18. 21:42
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=737102#post737102][b]Rothman Anton - 2018.10.18. 21:42[/b][/url] Riley a lakásomban Budanekeresden Bólogatok, teljesen hitetlenül. Jó szöveg ez a meg nem kapott kávéval. De ennyiben hagyom a dolgot és inkább kortyolom a saját megkapottamat. Átvetem karomat a mellém fészkelő lány mögött. Borostás arcom hajához simítom, így amikor kicsit felemelem a fejem, magam is körbenézni, pár szál marad hozzámtapadva. El kell őket valahogy távolítani, de egyik kezemben kávé, a másik Riley vállán. Legjobb megoldásként áthajolok előtte kicsit és az utóbbival söpröm el a vöröses tincset borostámról, karommal így teljesen körbefonva nyakát, meg enyhén eltakarva előle nagyjából minden kilátást. De egy pár hosszú pillanat múlva már meg is vagyok. Nagyon imádok úgy kepeckedni vagy helyezkedni, hogy azzal közben megzavarjak valakit vagy kellemetlen közelségbe kerüljek vele. Nálunk az a gond, hogy a kellemetlen közelség valószínűleg hiányzik a közös szótárunkból. - Megbeszélhetjük - dobom be nagy kegyesen, miután ismét hátradőltem, hiszen igazán felemelő a gondolat, hogy napokon át csak a saját hangomat halljam. - Noha néhány történet szigorúan titkos, szóval, ha elmondanám, le kéne, hogy adavázzalak, hacsak nem vállalod az örök rabságot a lakásom fogságában, hogy még véletlen se oszthasd meg senkivel, amit megtudtál - vázolom előtte a lehetőségeit, közben vállára omló haját birizgálva. Egy percig sem kívánom titkolni, mennyire tetszik a gondolat, hogy a foglyom legyen. Bár bizonyos értelemben már az. Ahogy különben én is az övé.
|
|
|
|
Liam Laoiseach INAKTÍV
† lawful chaotic † offline RPG hsz: 210 Összes hsz: 512
|
Írta: 2018. október 19. 14:08
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=737128#post737128][b]Liam Laoiseach - 2018.10.19. 14:08[/b][/url] we're all weeping now, weeping because there ain't nothing we can do to protect youHa tudná, mennyire jó az, hogy ő itt van, hogy jól van. Egy futó mosollyal felelek, tenyeremet finoman az arcához tapasztom, hüvelykujjammal megsimogatva az álla vonalát, a szája sarkát. Mint ott, régen, a tengerszagú városban; ő még riadt kölyök, én a kívülről érkezett idegen, aki próbált mindig ott lenni, vele lenni, amikor csak lehetett s amikor csak hagyta. Sokáig ez volt a szereposztás. Ezidáig. Most mintha hallanám a sirályok rikoltását a távolban. Szusszanva belemosolygok a simogatásába, az annyira ismerős, megnyugtató mozdulatokba. Az én szavaim, mozdulataim ezek, tőle annyira különösnek hat, de annyira hálás vagyok érte, hogy itt van. Hirtelen nehéz sóhaj szakad fel legbelülről, önkéntelen is megdörzsölöm a mellkasom, mintha a fájdalmat próbálnám kinyomkodni onnan, de hiába. Elmondanám én, neked mindent, mindig. Felnézek rá, esdeklőn, szólásra nyílik a szám, de aztán nem jön ki hang rajta. A bűntudat bogot kötött a torkomra. Félrepillantok, most veszem észre először a laptopját, s rajta hagyom a tekintetem, mert így könnyebb, mint aggódó szemébe nézni. - Volt egy fiú - kezdek neki nehezen, az igeidő marja a szívemet. - A testvére belekeveredett egy fekete mágiával üzletelő bandába és... - Pont én, akinek ez a kenyere, nem tudok most kiejteni ilyen mindennap használt szavakat? Lehunyom a szemeim, szorosra zárom őket, s szabad kezemet a homlokomhoz emelem, lassan végighúzom az ujjaim rajta, újra meg újra. - A fiú bosszút akart állni a testvéréért. Pálcával, ököllel, bárhogy, csak... nem tudta másképp levakarni magáról a gyász és a düh fojtogató ujjait. Segíteni akartam neki. Leengedem végre a kezem és felé fordítom az arcom, a kulcscsontját fixírozva távolba meredőn. - Borzalmas, amit a fiúval tettek. - Borzongás fut át rajtam. - Nem tudtam, hogy képesek lennének ilyesmire, de ezek után... azt hittem, utánam is jönnek. Nem tudom rábírni magam, hogy kimondjam, hogy utánad. Tudom, hogy mennyire írtózik az agressziótól, a fegyverektől, soha nem is próbáltam megismertetni az életem ezen részével. Most viszont muszáj berántanom a mocsárba, ahonnan eddig tisztán, távol igyekeztem tartani.
|
|
|
|
Allan Colton Fisher INAKTÍV
pultosfiú | ColeciCa offline RPG hsz: 307 Összes hsz: 621
|
Írta: 2018. október 19. 18:44
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=737132#post737132][b]Allan Colton Fisher - 2018.10.19. 18:44[/b][/url] Sokáig vagyunk így, és érzem rajta, hogy valamennyire megnyugszik, talán egy kicsit el is terelődik a figyelme az érintéseim miatt - az eddigi kiütő, rikító, villogó zöldekből és kékekből lassan a pasztel felé úszik, vagy talán inkább a sápadt, feszült, gomolygó kékké aszalódik. Valami van benne, amit nagyon nehéz megfogni, ebben a színben, és tudom, mert én is tapasztaltam már; ez a görcs a gyomorban, a feszültség, ami sosem párolog el belőled. Legalábbis akkor úgy érzed. Beszélni kezd, és sok idő, mire ki tudom bogozni az összekavarodott félmondatokból, hogy miről van szó - az alany-állítmányok megkevernek, ki kin akart bosszút állni és miért, először nem értem pontosan. Aztán lassan tisztább lesz a fejem, miközben untanalan simítja tenyerem a hátát és a vállát; megértem, hogy mit akart mondani. Szóra nyílnak ajkaim, de nem jön ki hang a torkomon. Csak ekkor esik le, hogy hogy értette. Hogy mit akart mondani. Félt, hogy utána jönnek... Ez azt jelenti, hogy félt, hogy megtalálnak engem is. Feldereng előttem Portsmouth nyomornegyede, egy pillanatra megrohamoznak az emlékek. Borzongás fut végig rajtam, és felkavarodik a gyomrom. - Mikor ölték meg a srácot? - kérdezem fojtott hangon, a kezem pedig megdermed Louis lapockáján. - Mikor tudtad meg, hogy megölték, és kitől? Az agyam, habár az undor és a félelem egyszerre uralkodik el rajta, mintha átkattanna egy másik állapotba - abba az állapotba, amikor még otthon voltam, 15 évesen, és meg kellett tanulnom úgy gondolkodni, mint ők. Náluk egyszerűek voltak a játékszabályok, és egyszerű volt betartani őket. Akkor könnyebb volt, de ott sem én voltam a bátor. Mások cselekedtek helyettem. És én nem akarok ismét egy eldugott negyed romos épületében mozgásképtelenül feküdni egy matracon, mert legközelebb nem lesz akkora szerencsém, hogy elrángatnak onnan. - Tudsz szólni a zsaruknak? Gondolom vannak kapcsolataid, ügyvéd vagy. - Megsimogatom az arcát. - Megoldjuk. Én is ismerek pár embert. Mini apja auror... - Utalok a legjobb barátom családjára. Biztos nem tartana sok ideig elintézni nekik a dolgot fű alatt... talán... ha az auroroknak érdekükben áll elintézni... Szusszanok. Érzem, hogy sápadtabb lettem, hogy kicsit határozatlanabbak a mozdulataim. Jól esne most egy csomag... Vagy csak valami erős pia. - Fürödjünk meg és nézzünk meg egy filmet. - Szinte már kérem. - Ezt itt és most úgysem oldjuk meg... - Ezzel pedig fel is állok, és nyújtom felé a kezem. - Gyere, csinálunk egy fürdőt, L. Tudom, hogy a tekintetem sokszor nem árul el semmit; néha szinte fénytelen, mintha nem is emberi lenne, elveszik benne az értelem. De azt is tudom, hogy most látszik benne valami. Egy arc tükröződik halványan a retinámon. Egy fekete férfi arca, ronda fogakkal, szétütött, kopasz fejjel, ahogy vigyorog. Emiatt sötét és ijedt a szemem. Nyomok egy csókot Louis szájára. - Nem lesz baj. Lógtam már meg helyekről. - Kicsit magamat is nyugtatom. Minden rendben lesz.
|
|
|
|
Dana Straw Berry INAKTÍV
°Princess of Vice | Doll Face| Fanciful | Blondie° offline RPG hsz: 622 Összes hsz: 1355
|
Írta: 2018. október 20. 13:00
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=737180#post737180][b]Dana Straw Berry - 2018.10.20. 13:00[/b][/url] - Az nem kifejezés - húztam el a számat az útra vonatkozóan. Tényleg olyan volt, mintha sose akarna ide érni a vonat, pedig egyáltalán nem lassú tempóban haladt végig a sínen, mégis egy örökkévalóságnak tűnt az egész ideút. Az útitársaim se voltak túl bizalomgerjesztőek, az egyik végig csokibékát evett, de úgy falta magába őket, minta kötelező lenne, szinte levegőt sem vett. A másik végig horkolta az utat, a harmadik pedig ötpercenként nyitogatta és csukogatta az ablakot. - Megvagyok, klassz, hogy végre itt lehetek. Anya küldött neked sütit, reméli, hogy minden a legnagyobb rendben van veled. Majd írnom kell neki, hogy épségben megérkeztem. Mostanában a kelleténél is aggódósabb, jó hogy már nem otthon vagyok, megbolondulnék tőle hosszú távon - közöltem vele, miközben mosolyra húztam a szám. Jó érzés volt, hogy végre távol lehetek az őseimtől, a többiektől, tudtam, hogy a nővéremre mindig számíthatok, bármi is történjék. Azért izgultam, hogy milyen lesz az új hely, hogy fogom érezni itt magam, de egyelőre biztonságban éreztem magam a testvérem mellett. A nővérem szinte ugyanúgy nézett ki, mint amikor eljött otthonról, nem fogott rajta az idő vaskereke. Bár ezen nem is csodálkoztam, hiszen a családban mindenki fiatalabbnak nézett ki a koránál. Ez afféle közös családi vonás volt, anya is fiatalos volt, apa is, meg a tesóim is. - Veled mi a helyzet? Milyen a lakásod? Mesélj majd el mindent! - hadartam neki izgatottan, majd a csomagjaimra néztem és láttam, hogy nem is olyan messze épp egy csöves bácsi méregette, hogy vajon mi lehet a tartalmuk. - Fúj, undi. Nem szeretném, ha ellopná a cuccaimat - mondtam a lánynak elfojtott hangon. Otthon nem kellett effajta dolgoktól tartanom, de számoltam vele, hogy kirepülök a családi fészekből, akkor azért nem árt jobban résen lennem, mindenféle nemkívánatos dologra felkészülve. - Mehetünk? - libbentem oda az egyik bőröndömhöz, melyet aztán magamhoz szorítva felemeltem, nehogy a csöves bá' meglovasítsa. Közben jelentőségteljesen a nővéremre néztem, hogy segítsen a többit vinni, aztán ha ez megvalósul, készen álltam rá, hogy tovább álljunk az állomásról. Izgatottan vártam, hogy megérkezzünk Daisy lakására, nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen helyen él a testvérem. Reméltem, hogy a környéken nem lesz több csöves bácsi vagy néni, mert elég ijesztőek voltak, nem szerettem volna a közelükbe kerülni.
|
|
|
|
Bartók Benjámin INAKTÍV
offline RPG hsz: 6 Összes hsz: 11
|
Írta: 2018. október 22. 20:35
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=737409#post737409][b]Bartók Benjámin - 2018.10.22. 20:35[/b][/url] Dalma BudanekeresdKicsit korán van ahhoz, hogy a részeg tinilányok felbukkanjanak, majd nem sokkal rá hagyományosan kidőljenek a csatasorból, ezért még inkább feltűnő Dalma magánakciója. Beni nem egyenesedik fel, de felhúzott vállakkal hátranéz a válla felett, hogy egy leöntött, fintorgó lányt láthasson a tükör előtt bámészkodva. Hangot nem, de egy nehezen értelmezhető hunyorgást megenged magának, miközben visszafordul a pohara felé. - Biztos csak kedvesebbnek kell lenned, próbáld csak újra. - Szalad ki a száján szelíden, kissé színtelen hangon. Nem emelte túl gyorsan a poharat, valószínűleg ezért történhetett a dolog. Nincs élete fénypontján, ennek ellenére se válhat kifejezetten dicsőségére a gyereknek intézett megjegyzése, bár azok, akik egyébként is elmosolyodtak a tükörnél történt eseten, most egy kicsit jobban mosolyognak, úgyhogy legalább felírható, hogy a társaság hangulatának jót tett. Hogy szociális szempontból mennyire használhatatlan egyébként, arról nem alakulna ki túl heves vita. Több figyelmet egyelőre nem fektet a másikra, mert leköti, hogy rendeljen egy új kört magának és a körülötte lévők beszélgetése is gyorsan visszakanyarodik az előtte lévő témára, akármi is legyen az. Beni eztán néhány másodperccel később ahelyett, hogy megvárná a készülőben lévő gintonicját, a seggén megfordulva lelép a bárszékről, hogy szintén elinduljon a mosdó felé, könnyíteni magán.
|
|
|
|
Rácz Dalma INAKTÍV
offline RPG hsz: 12 Összes hsz: 109
|
Írta: 2018. október 23. 18:06
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=737485#post737485][b]Rácz Dalma - 2018.10.23. 18:06[/b][/url] BenjáminÁll a tükör előtt, beleéléssel hadakozik és küzd a saját igazáért. Teljesen beleéli magát abba, hogy most nyerésre áll. Nem foglalkozik azzal, hogy körülötte mi történik, ki miféle szóval illeti, egészen addig, míg egy eddig hallgatag baritonra figyelmes nem lesz. Fejével lassan fordul a férfi felé, szemöldökét felvonja és keresi a kedvesebbik énjét, ami úgy tűnik, jelenleg valamelyik sötét sarokban bújkál. – Túlságosan értetlen. – Veti oda kedvtelenül, majd még néhány keresetlen szót intéz a saját tükörképéhez és inkább feladja. Elkönyveli magában, hogy vitapartnere elégé ostoba és nem ért a szép szóból. Neki meg most van jobb dolga is, mint egy ilyennel tovább szájkaratézni. Benjámin mellé érkezik egy pisi szünet után, majd int pult mögött ácsorgónak, hogy kérne még egy utolsót. - Nem zavarok? - Alapból sem bátortalan, de így pár kör után jobban megjön a kedve az emberekhez. Hogy miért? Azt maga sem tudja, de ha már az ismeretlen volt olyan bátor, hogy megszólította, igenis úgy érzi, hogy van joga egy kicsit zavarkolódni.
|
|
|
|
Szelniczky Mínea INAKTÍV
offline RPG hsz: 169 Összes hsz: 426
|
Írta: 2018. október 24. 13:29
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=737568#post737568][b]Szelniczky Mínea - 2018.10.24. 13:29[/b][/url] Budapest VII. | Műhely | hajnali 4 után valamivel | tovább a hszhez (katt)
| | Figyelem, a hozzászólás a nyugalom megzavarására alkalmas elemeket tartalmaz (tiltott szerek használata és annak radikális hatásai, esetlegesen agresszió, pánikroham, vulgaritás, kendőzetlen szexuális utalások, stb.). Ha ennek ellenére is tovább olvasnál, kattints a karikára. |
Tehetetlen düh és fojtogató aggodalom elegye pulzál végig testén, amikor teljes képet kap a valós helyzetről. Az előtte heverő férfi csak haloványan emlékeztet arra a srácra, akivel az iskola pincéjében osztozkodtak egy szobán. Számtalanszor látta már kegyetlenül szétcsúszva, de egyetlen alkalommal sem fogta el félelem… Leguggol a fotel elé, és Cole kézfejéért nyúl, tenyérrel felfelé fordítja és kicsit közelebb húzza, hogy ujjbegyével épp csak megsimítsa a vakarásnyomokat. Szeretné szorosan magához ölelni és mindennél jobban szeretné úgy istenesen felképelni barátját. Kirázza a hideg. Mire Colton és a fáziskésése bármit felfognának, Mini újra talpon. Körülnéz a szobában; mintha az egész környezet kapott volna egy ködös, szürkés, élettelen filtert a fiú állapotának zuhanásával. - Leszarom, hogy… - mit kellett volna, felőlem akár most azonnal nekiugorhatsz a következő, sőt azutánra szánt adagnak is, végtére is csak meggyorsítaná az egész kibaszott procedúrát! És nem kéne végignéznem, ahogy lassan, apránként csinálod ki magad. Állkapcsát már-már fájdalmas erővel szorítja össze, hogy inkább semmit se mondjon ki mindebből; úgyse fogná fel a címzett. Hátat fordít, nagy levegőt vesz, és remegve fújja ki. Végül szótlanul követi az instabil mozdulatokat, és miközben Cole a cipzárral bénázik, Mini hirtelen elhatározásból már legjobbja elméjének határán tétovázik egyetlen rövid pillanatra. A lényegében nemlétező védelmen olyan könnyedén lép át, mintha csak a padkára szökkenne fel, és szinte azonnal meg is torpan. A felszín színes és bár az alakzatok felismerhetők, folyamatosan hullámzik, elfolyik, változik; szinte beleszédül a látványba. A lány ujjait óvatosan emeli az egyik közeli imbolygó árnyhoz, tudata egy aprócska szegletéhez - egy elfeledni kívánt emlékhez talán, vagy a felszínes nemtörődömség egy pillérére, ki tudja, mi próbál materializálódni nyughatatlanul, majd omlik szivárványszínű foszlányokra a tudatmódosító szerek hatására… Tapintása pedig… nos, olyasmihez tudná hasonlítani, mint mikor egy szellemen nyúl keresztül az ember, talán valamivel megfoghatóbb. (Bármennyire is nincs értelme ezeknek a hasonlatoknak… leírni a leírhatatlant ugyebár…) Nehéz és egyáltalán nem veszélytelen kábítószer hatása alatt álló elmében kutatni, és nem is tervez ennél mélyebbre nyúlni. Inkább csak az érzésekre, impulzusokra koncentrál, próbál valamibe belekapaszkodni, kideríteni, milyen stádiumban jár a srác. Keresni valamit, bármit, ami segíthet abban, mitévő legyen most… Gyorsan siklik ki Colton tudatából, végigsimít libabőrös karjain, majd a konyha felé veszi az irányt. Fog egy tisztának tűnő poharat, hideg vizet tölt bele és valamikori háztársa felé nyújtja, mikor az visszadől a kanapéra. - Idd meg, aztán hagylak aludni. Bár egy zuhany is rád férne… - jegyzi meg morogva, ugyanakkor kétli, hogy Colenak most ez bármit is számítana. Majd miután kipihente magát és legalább feleennyire magánál van, tárgyalhatnak, addig teljesen feleslegesen járatja a száját. Jó pár órán át virraszt mellette. Néha legilimenciája segítségével ráles barátjára, és anélkül, hogy konkrét emlékekbe kapaszkodna, csak szimplán a nyugalom érzetét igyekszik erősíteni benne, hogy mélyen, pihentetően, rémképek nélkül aludhasson. Mini közben gondolataiba merülve pakolgatni kezd - úgysem tudna most aludni. Int párat pálcájával - berögzült, automatikus mozdulatok -, hogy valamennyire összekaparja ezt a szemétdombot, amit Colton otthonnak nevez; a háló kulcsát pedig biztos helyre rakja, mielőtt őt is legyűrné a fáradtság.
|
|
|
|
Andrássy Tamás Milán INAKTÍV
mutyulii offline RPG hsz: 75 Összes hsz: 134
|
Írta: 2018. október 26. 22:54
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=738182#post738182][b]Andrássy Tamás Milán - 2018.10.26. 22:54[/b][/url] A szobán döbbent csend lesz úrrá. Jázmin sápadt arca döbbenettel telik meg - pár pillanat eltelte után elkeseredetten néz fiára, sőt, még Milánra is, mintha azt remélné, hogy a két fiú előáll valami olyan ötlettel, mely visszafordíthatja az időt, és kimondatlanná teheti férje szavait. Összenéz a fiával. Andris tekintete azonban csakhamar visszavándorol apjára - a dühvel vegyes szomorúság olyan tisztán és élesen rajzolódik ki arcán, mintha gyakorolta volna a mimikát a tükör előtt már egy ideje. - Laci, ezt te sem gondolhatod komolyan. - Kezdi a nő, de nem meri megközelíteni férjét - még mindig ott áll a mosogató előtt, mintha odaragadt volna, és onnan bámulja párját. - Nagyon is komolyan gondolom. Andris pedig... Andris megszorítja Milán kezét, csak hogy biztosan érezze, hogy ott áll mellette valaki. Kissé remeg - most pedig senki sem lenne elég okos hozzá, hogy eldöntse, dühében, félelmében, vagy szomorúságában teszi ezt. Annyi biztos, hogy felfokozott idegállapota szólásra készteti, megelőzi anyját a beszédben - s mivel az Eridon ház képviselője, már akkor lehet sejteni, mit fog mondani, mikor nagy levegőt vesz. - Tudod mit, apa? - Nem kiabál, de hangja remeg - mégis inkább idegesnek hat, mintsem szomorúnak. Tulajdonképpen még tartja magát, de ha más nem, Milán biztosan sejtheti, hogy ez nem sokáig fog már kitartani. - Én most összeszedem a cuccaim, és elmegyek a barátomhoz, Milánhoz - szorítja meg ismét kedvese kezét. - Egy dolgot biztosan megtanultam tőletek: hogy hogyan rejtegessem magam, hogyan szoruljon görcsbe a gyomrom, mikor valaki a közelébe kerül az igazságnak rólam. Hogy hogyan titkolózzak folyamatosan, és hogyan féljek minden sarkon, hogy kiderül, hogy vérfarkas vagyok. - És akkor, ebben a szobában, ahogy ezt kimondja, valamiféle bátorság lesz rajta úrrá. Szinte sosem használják ezt a szót otthon, és lám, most mégis megteheti. - Tíz éved volt rá, hogy elfogadd. _Tíz. És tudod mit? Sajnálom, hogy nem tudtad. Mert nem az én hibám. Te is tudod, hogy miért szöktem el aznap este itthonról. És ekkor menekülőre fogja, Milán kezét megragadva felrohan a szobájába, hogy ott némán dobálja a cuccait egy bőröndbe. Némán, és tényleg nem is akar megszólalni, mert tudja, hogy akkor robbanna minden, és ez most még nem az a hely. Előbb ki kell jutnia innen. Még hallja, ahogy az anyja szólongatja, ahogy lent lassan kiabálás alakul ki, vita a két szülő közt, de Andris csak fogja a gitárját, a deszkáját és a békáját, mint utolsó nélkülözhetetlen ingóságokat, meg a bőröndjét, és ujjait összefonja Milánéval. - Menjünk innen. - Kéri halkan.
|
Nem Tomi. Nem Milán. Nem Tamás. Nem András. Andris.
|
|
|
Emma Renae Weißling KARANTÉN
Kismadár 2.1 offline RPG hsz: 95 Összes hsz: 870
|
Írta: 2018. október 27. 20:42
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=738301#post738301][b]Emma Renae Weißling - 2018.10.27. 20:42[/b][/url] A.A tetkó Rengeteg általam kitűzött mérföldkövet sikerült magam mögött hagynom az utóbbi időben. Nem mondom, hogy mindnek sikerült emelt fővel, teljes szívvel-lélekkel nekifutnom. Nem... meghazudtolni sosem fogom magam; rettegtem, minden egyes lépés megtétele közben. De mégsem adtam fel és egyre csak haladok előre. Kisebb-nagyobb döccenőkkel megtarkítva a folyamatot. Remegő lábakkal léptem vissza a kastély falai közé, féltem a múltamtól és ennyire elevennek nem is éreztem sehol máshol a történteket. Igaz, eltelt már két év, lecsengett az általam kreált káosz, de másrészről, még csak két év telt el. Sokan emlékeznek... mindenre. Próbálok folyamatosan emelt fővel járni, nem emlékeztetni senkit a régi önmagamra. Mégis bármennyire is igyekszem, a béklyó neonfénnyel visít a karomról... Nem akartam titkolni. Nem veszek fel már direkt hosszú ujjú, bő pulóvereket, hogy takarjam az általam kreált börtön rácsait. A hegeim mára már nem a gyengeségemre emlékeztetnek, inkább, hogy mikor már nem tudta hova tovább zuhanni, életemben először erős tudtam lenni. Mégis más pont emiatt lát gyengének. - Úgy köszönöm, hogy elkísértél. Egyedül nem éltem volna túl... csak háromszor maradtam ott majdnem a székben. - Széles mosoly kíséretében fordultam Anna felé, majd le a karomra. Sosem hittem, hogy újra tű alá fekszem, de úgy érzem, hogy a lehető legjobban döntöttem. Még vörös a karom, na meg fólia alatt rejlik a mű, de mégis, már most imádom. Sosem terveztem elrejteni a hegem... most sem ez volt a célom, legalábbis nem teljesen. Hisz átsejlik még mindig a tetováláson és ez így jó. Most már tényleg azt tükrözi, amit érzek ezzel kapcsolatban. Erős vagyok. - Amúgy nem mondtam senkinek, rajtad kívül, szóval... tényleg hálás vagyok a támogatásért... bemegyünk ide? Azt hiszem most rám férne egy kicsi. - Ittam már valaha? Talán egy kezemen meg tudnám számolni, hányszor. De... a fővárosban szombat éjjel mi mást lehetne tenni? Végre élni akarok... és azt valahol el kell kezdeni.
|
|
|
|
Anna Weißling INAKTÍV
*Weißling(n)é offline RPG hsz: 386 Összes hsz: 2090
|
Írta: 2018. október 27. 21:08
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=738310#post738310][b]Anna Weißling - 2018.10.27. 21:08[/b][/url] Ren Az utóbbi hónapokban nem igen mozdultak ki Lena miatt a lakásból, és ha igen, az is csak a munka miatt volt. Ám most, hogy Noah visszatért a lányához, kissé lazított a szoros láncon, ami Bogolyfalvához kötötte. Rennek persze csak azok után szóltak, miután Noah teljesen felépült. Kissé zavarta, hogy eltitkolják előle az igazságot, de az ő érdekét tartották szem előtt. Legalábbis erre gondolt mindig, mikor mardosni kezdte a bűntudat. - Ne viccelj, tök jól viselted! - legyintett egyet a kezével, miközben bekanyarodtak jobbra a macskaköves utcára. - Láttál volna Kolumbiában. Majdnem leájultam a székről... - Nem volt kellemes, de lehet egy kicsit túlzásba vitte. Most is inkább próbált vele csevegni, elvonni Ren figyelmét a tű élességéről. Bár ő már jól ismerhette a fájdalmat. - Megünnepelni a tetkót? - Széles mosollyal az arcán bólintott. Jobb is, hogy nem a Vértesbe mennek. Pláne, hogy Niko még nem is tudott az új szerzeményről. - Már elintéztem mindent az újságnál, szóval akár maradhatunk egy-két körre. Kikért két rövidet meg két korsó vajsört kísérőnek. Ettől még nem lesz nagyobb bajuk, aztán majd meglátják. - A fotózásra! - emelte magasba a poharat. Nem akart tósztot mondani, felesleges lett volna. Mindketten tudták, mennyit jelentett ez a kép. - Mielőtt elfelejtem. Arra gondoltam, szervezhetnénk egy kiállítást a képeidből. Csak ilyen mezei valamit. Csaphatnánk egy kis hírverést meg megírhatnám a programajánlóba az újságnak. Mit gondolsz?
|
|
|
|
Emma Renae Weißling KARANTÉN
Kismadár 2.1 offline RPG hsz: 95 Összes hsz: 870
|
Írta: 2018. október 27. 21:28
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=738320#post738320][b]Emma Renae Weißling - 2018.10.27. 21:28[/b][/url] A.A tetkó Minek tagadjam, hogy igenis büszke voltam magamra? Merlinre, végre volt ihletem ceruzát emelni és volt célja, ami immár a karomon díszeleg. Megengedtem magamnak azt a kósza, de mámoros pillanatot, hogy egyszer az életben... hogy is nevezik? Igen, fennhéjázó legyek. Akkor és ott igenis megérdemeltem. Anna dicsérete még emelte is ezt az érzést. Sugárzott belőlem a jókedv. Most végre nem a fájdalom csillapítása végett tudtam szárnyalni. Magasba repített a legújabb kezdet mámoros gondolata. - Azt hiszem ott én is arra a sorsra jutottam volna. - Csalfán kacsintottam, ahogy a lányok szoktak egymás között, holott talán én sem tudtam, hogy mire is gondoltam, vagy épp megfordult e bármi foszlány a fejemben mindezzel kapcsolatban. Én csak fel akartam zárkózni... túl sok mindenről lemaradtam a két év alatt és előtte is... egy kalitkában éltem, csak azt láttam, amit látni engedtem magamnak. Szóval mi mással tágíthatnám az ismereteket hirtelen, mint az ivással és az elmaradt barátnős csevejekkel? - Ennél szebbet nem is mondhattál volna! - Fülig ér a vigyorom és míg Anna rendelt, én a tömegben próbáltam valami élhető zugot keresni magunknak. - A fotózásra. - Hálásan mosolyogtam, de mégis szkeptikusan emeltem a poharat az ajkaimhoz. Olyan sutának éreztem magam, könnyen lehet, hogy kissé bele is pirultam... fogalmam sem volt, hogy mi került a kezembe és mégis hogyan illik. Így jobb ötlet híján követtem Anna minden mozdulatát és legurítottam a torkomon az italt. Azt hiszem, úgy nézhettem ki, mint aki életében először tüdőzte le a cigarettát volt lázadó korszakom. - Élek! - Kissé krákogva sikerült kierőszakolnom magamból ezt az egy szót. Égetett, de mégis az a kellemes melegség volt ez, amit az ember boldogan ölel a keblére. Viszont a következők hallatán teljesen úrrá lett rajtam a lányos zavar és minden magabiztosság, amit a tetoválás léte okozott, tovaröppent egy pillanat alatt. - Micsodaa? Dehát... mégis ki nézné meg? Meg egyáltalán nem olyan jók, egy csomó elmosódott, vagy kiégett... Meg... csak kinevetnének. Nem? De... vagy nem?
|
|
|
|
Anna Weißling INAKTÍV
*Weißling(n)é offline RPG hsz: 386 Összes hsz: 2090
|
Írta: 2018. október 27. 21:46
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=738324#post738324][b]Anna Weißling - 2018.10.27. 21:46[/b][/url] Ren Jó kedve volt, hisz minden nyugodtan és békésnek tűnt. Mintha minden a helyére került volna. Noah vissza Lenához, Ren az iskolába, Niko meg ő végre ismét kettesben. Különös és mégis furcsa érzés volt. Egy kissé fintorgott az erős italtól. Amióta Lena náluk volt, nem igen engedhették meg maguknak az ilyen estéket, így egészen elszokott már az alkohol égető érzésétől. Jóleső melegség kezdett szétterjedni egész testében a mellkasából kiindulva, ami újabb mosolyt csalt az arcára. - Oké, lehet nem ezzel kellett volna kezdeni, de most már mindegy - kommentálta mindkettejük arcát az ital hatására. Visszarakta a pultra a kis felespoharakat, majd a korsót felmarkolva nézett körül a tömegben. Fejével egy kissé távolabbi, látszólag üres asztal felé bökött. Nem volt benne biztos, sok ember állt a pult körül, de talán szerencséjük lesz. - Miért ne lennének kíváncsiak. A művészet elég tág, nem baj, ha olykor kiégett vagy homályos. Majd azt mondod a koncepció része volt. Vagy ami még jobb, meg se szólalsz, és az emberek meg majd elkezdenek okokat és miérteket keresni rá. És majd ők találnak helyetted. - Egészen hangosan beszélt. Megfogta Ren kezét, és húzta maga után, hogy nehogy elveszítsék egymást a tömegben. Élvezte a nyüzsgést és az életet, felpezsdítette maga körül a sok ember.
|
|
|
|
Emma Renae Weißling KARANTÉN
Kismadár 2.1 offline RPG hsz: 95 Összes hsz: 870
|
Írta: 2018. október 27. 22:06
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=738330#post738330][b]Emma Renae Weißling - 2018.10.27. 22:06[/b][/url] A.Az összes gondolatom a helyre korlátozódott. Sosem voltam még ilyen helyen, legalábbis... nem így, ebben a szerepben. Nikonál is mindig csak átutazó voltam. De ott és akkor nem számított más. A zene pulzálása az emberek által gerjesztett tompa moraj és az élesebb felkiáltások hada. Mindez annyira új értelmet adott a varázslatnak! Talán sosem éreztem ennyire azt, hogy részese vagyok valaminak. Most egy voltam tömegben, egy a tucatból és elmondhatatlanul jól esett ez a tudat. Végre nem az a lány voltam, aki mögött összesúgtak, akit elkerültek, mert őrült. Csak egy, a tömegben. - Akkor inkább szokjuk még... még egyet! - Nevetve kiáltottam fel és persze az ilyesmit miért ne hallanák meg a pult mögött tüsténkedők? Akkor már mindegy volt, hogy komolyan gondoltam-e, hisz a poharaink ismét csurig voltak, amik már csak ránk vártak. Összeszorított ajkakkal, zavartan pislogtam Annára, majd végül ismét győzött a vigyorom. Egy vállrándítással, amolyan "már nincs mit tenni" gesztus céljából emeltem a poharamat koccintásra. Tetszett, ahogy alakultak a dolgok. Végre sikerült másképp is azt éreznem, hogy szabad vagyok. A második kör egy leheletnyivel könnyebben csúszott, de a grimasz még mindig uralma alá vonta az arcszerkezetem. Viszont senki sem mondhatja, hogy nem vagyok tanulékony; az előzőből okulva, csendben követtem Annát, nehogy valami furfangos módon újra megteljen a pohár. Lehet jó döntés volt; azért kezdett már színesedni a világ körülöttem. - Nem is tudom... pedig van értelme a szavaidnak, amiket mondasz. Vagyis... persze, hogy szavakat mondasz, mi mást mondhatnál? Így beszélünk... azt hiszem eltértem a tárgytól. - Homlok ráncolva futottam le újra az iménti mondatokat és próbáltam rájönni, hogy mi lehet a baj velük, de képtelen voltam kisilabizálni, hogy mi is lehetett az. Így inkább legyintettem egyet és folytattam - Én nem vagyok egy modern festőművész, aki rátüsszent a vászonra és azt mondja, hooogy... mit is? Hogy hát... hát hogy a lila paca a lelkében dúló vihart szimbolizálja. Érted... a képeim csak vannak... hogy színesen láthassam a világot. De másnak elég színes magától is, nem? - Nagyokat pislogtam Annára, valahogy annyira mélynek éreztem ezt a diskurzust. És természetesen közben a vajsört sem vetettem már meg...
|
|
|
|
Anna Weißling INAKTÍV
*Weißling(n)é offline RPG hsz: 386 Összes hsz: 2090
|
Írta: 2018. október 27. 22:38
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=738334#post738334][b]Anna Weißling - 2018.10.27. 22:38[/b][/url] Ren Még ellenkezett a pultosnak, hogy hát ez bizony nem az övéké volt, nem is akartak kikérni satöbbi. De minek is ellenkezni, ha már kihozták és Ren amúgy is előbb magához vette a poharat, mint Anna. - Hát akkor nincs mit tenni - emelte magasba a poharat, majd húzta le az italt. Aztán ivott pár korty sört is, hogy elvegye a tömény ízét a szájából. Kevésbé marta, ahogyan a gyomrát is. Talán a szerkesztőségben evett utoljára egy szendvicset. - Mi? - kiabált vissza a tömegben, ahogyan a kihangosított gramofonban valamelyik vendég a legújabb slágert rakta be maximum hangerőn. Még meg is állt egy pillanatra és visszafordult Renhez, hogy meghallgassa. Arcára újabb mosoly kúszott, ahogyan próbálta Ren összeszedni a gondolatait. Kissé megfogta az ital, Annának meg csak melege lett tőle. Egyelőre. - Pont ez a lényeg. Látod? Lehet mások is színesben szeretnék látni a világot. Biztos vagyok benne, hogy sok a szürke meg a fekete a világban. Talán nem fogják teljesen érteni, de nem ér meg egy próbát? Abba belegondoltál, mi van, ha esetleg tetszik az embereknek? Ismét elindult a kiszemelt asztal felé. Kikerült néhány hangosan éneklő embert, és kénytelen volt kissé kerülőúton megközelíteni a szabad helyet, hogy aztán mire odaérjenek Rennel és a fél-fél korsó vajsörrel a kezükben, elfoglalják azt. - Basszus! - csattant fel hangosan és fordult vissza Ren felé, hogy szemével ismét szemügyre vegye a terepet. - Oké, találunk valami asztalt. Vagy tudod mit? Rakjunk be zenét mi!
|
|
|
|
Emma Renae Weißling KARANTÉN
Kismadár 2.1 offline RPG hsz: 95 Összes hsz: 870
|
Írta: 2018. október 27. 22:59
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=738336#post738336][b]Emma Renae Weißling - 2018.10.27. 22:59[/b][/url] A.Hűha. Mindig tucatnyi gondolat szeli át az agytekervényeim, kacifántosabbnál kacifántosabbak. Mindent ötször megrágok, mielőtt kimondanék, vagy cselekednék, mert véletlenül se szeretném elkövetni ugyanazokat a hibákat, mint korábban. Hasonlóakat se... Valahol tudom, hogy a sok gondolat szüli a bizonytalanságot is bennem és foszt meg a spontaneitástól és a mersztől. Azt hiszem ezekkel a problémákkal akkor nem kellett foglalkoznom. Minden egyes zegzugot egyetlen szó töltött meg; Hűha! Még a nagy hangerő sem zavart, sőt! Az a bizonyos szócska egy ütemre járt a zenével. És nem csak az... olyan rég táncoltam már, tényleg, már az idejét se tudom. De most mégis ringani kezdett a csípőm, ahogy Annát követtem a tömegben. Talán fel se tűnt nekem az egész. Hagytam, hogy a kérdés megpróbáljon kicsit leülepedni bennem, hogy kellőképp végig tudjam gondolni, dehát... talán nem ez volt ehhez a legmegfelelőbb pillanat. Viszont attól a kósza kis ábrándtól bizseregni kezdett a bensőm. Mi van, ha tényleg tetszene az embereknek? Konkrétan egy valóra vált álom. De melyik képeket engedhetném oda? A kezdetektől, hogy látszódjon a fejlődés? Hogy hitet és reményt nyújtsak az embereknek? Lehetnék a következő Teréz Anya? Kezdhetem írni a Nobel díj átvételhez a beszédem? - Legyen! - Teljes meggyőződéssel bólintottam, az arcomra az a legyőzhetetlen széles vigyor kúszott, ami csak egy kis alkohol után találja meg az embert. Soha máskor. - Anna Weißling... abban az esetben táncolsz velem? Hűha...
|
|
|
|
Anna Weißling INAKTÍV
*Weißling(n)é offline RPG hsz: 386 Összes hsz: 2090
|
Írta: 2018. október 27. 23:23
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=738341#post738341][b]Anna Weißling - 2018.10.27. 23:23[/b][/url] Ren Még káromkodott volna egy kört, de mindegy volt, mikor ott volt a kezükben az ital, és éppen a gramofon felé tartottak. És amint hallható, talán még sikerült is meggyőznie Rent, hogy érdemes a kiállításra. - Tudod mit? Csak azért, hogy megünnepeljük a leendő kiállításodat! - A vigyor nem tűnt el az arcáról, és seperc alatt ott is termett a gramofon előtt. Hümmögve böngészte a listát, ami elérhető volt a lemezeken, miközben ide-oda ringatta a csípőjét. - Oké, a felét nem is ismerem, úgyhogy berakom az egyiket - előbányászott pár knútot a zsebéből és bedobta az érmegyűjtőbe, hogy aztán egy nagyobb levegő után kiigya a korsóból a vajsört. Majdnem sikerült. Meg kellett állnia kétszer, mire sikerült lehúznia a maradékot. Elvégre korsóval a kézben mégsem állhattak színpadra. - Ez lesz az, azt hiszem - kiabált bele a zenébe, mikor a gramofonban cserélődött a lemez, a hangszórókból pedig szólni kezdett a zene. Kis lökdösődés, egy-két taposás és ugrálás után a táncparkett közepén voltak. Már egészen régen járt ilyen helyen, és most, hogy ott voltak, esze ágában sem volt időben hazamenni. A csípőjét ringatta, a fejét rázta, kezét a magasba emelte, úgy járta át a zene ritmusa.
|
|
|
|
Emma Renae Weißling KARANTÉN
Kismadár 2.1 offline RPG hsz: 95 Összes hsz: 870
|
Írta: 2018. október 28. 17:20
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=738474#post738474][b]Emma Renae Weißling - 2018.10.28. 17:20[/b][/url] A.Akkor és ott olyan lehetetlennek tűnt minden, amit eddig saját magamról és az életről gondoltam. Rejtőzködtem, próbáltam feltűnésmentesen róni a folyosókat, hogy minél kevesebb pletyka terjenghessen rólam és nehogy újra olyan szakadék teremjen előttem, mit nem tusnék sehogy sem elkerülni. De mégis minek? Ahogy elfogyott a sör a korsóval, szegény a kelleténél erőteljesebben puffant legközelebbi asztalon, de a nedű a testemben száguldott. Konkrétan abban a pillanatban meg tudtam volna menteni az egész világot! Egy igazi szuperhős módjára. Ha szembeállítottak volna a józan énemmel, biztos kinevettem volna a folytonos óvatossága végett. Hisz Merlinre! Láttam, hogy felénk pillantgatnak az emberek, ahogy a parkettre kerültünk, de most olyan... vérpezsdítő volt! - Jajj Anna, jobb vagy te ennél! - Nevetve, pimaszul kacsintottam felé és kacéran körbetáncoltam a sógornőmet. Annyira... jó érzés volt újra átadni magam a ritmusnak és mi tagadás, még mindig elég jól ment. Legalábbis olyan érzés volt, mintha az életben még soha semmi nem ment volna ilyen jól. És így nem is terveztem egyhamar abbahagyni!
|
|
|
|
Wittner Dávid INAKTÍV
Sudden | Tattoo-boy offline RPG hsz: 105 Összes hsz: 175
|
Írta: 2018. október 29. 12:04
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=738906#post738906][b]Wittner Dávid - 2018.10.29. 12:04[/b][/url] - Ők azok, akik nyuggerként már nem akarnak pongyolát meg kötöttpulóvert felhúzni, de még nem elég menők a susogós adidas melegítőhöz. Semmi bizodalmam abban a generációban - grimaszoltam kicsit, bár nem tudom, hogy ez a megállapítás honnan jött. És mégis, a lelkem mélyén azt éreztem, hogy ez helyes, így is van, ez a rideg valóság. Szeretem ezt a nőt, mert professzionális, az egyetlen gond vele, hogy folyton jár a szája. Nem az a fajta, mint én, hogy csendesen hallgat bármit, meg meséltet, hogy ne figyelj oda arra, amit csinál, hanem mesél és ezzel köti le a figyelmed. Az inverzem, ami most éppen nem igazán töltött el elragadtatással, sőt, egészen égő. Szóval mire észbekaphattam volna, már a kezemben is volt a pálcám és a tekintetem nem tudtam levenni a kollégámról. - Folyton nekikoccantottam a fogaimnak beszéd közben az első nap, elég szar volt - nevettem fel egészen halkan, de aztán csak vontam egyet a vállamon. Kicsit kínos emlék, Keve ki is röhögött miatta, de nem igazán vettem a szívemre a dolgot, mert eléggé igaza is volt benne. Csak azért nem nevettem én is, mert az fájt. Előbb mély levegőket vettem, miközben hagytam, hogy a gondolataim egyenként átsuhanjanak a fejemben, nem kaptam egyik után sem, így egy viszonylagos csendet és békét értem el a saját gondolataim közt. Aztán mikor nekikezdtek a procedúrának, igyekeztem úgy helyezkedni, hogy a pálcamozdulat ne legyen észrevehető, a "Legilimens!" pedig már csak a fejemben visszhangzott. A nőben több érzés és emlékkép is kavargott egyszerre. A beszélgetésünk a múltkorról, furcsa volt kívülről, kissé homályosan látni, ahogyan tök részegen, de vigyorogva közöltem, hogy "Igen, ő egy csodás lány". Ugyanakkor ott éreztem a nőben a szorongást is pár pillanatra, hogy vajon az ügyfél elégedett lesz-e. Szimpátia, olyan jó féle, nem a sajnálat, tényleg úgy tűnt, bírja a vöröst, beszélni akart vele. Négy szem közt. Itt volt nekem nagyon is elég, szóval megpróbáltam a saját gondolataim közé visszatérni, szépen, lassan. Mély levegőt vettem, aztán a pálcám visszacsúsztatva a helyére bontottam a kapcsolatot. Ebből érezhetett valamennyit, mert gyanakvó pillantást vetett rám, majd még magyarázott valamit a vörösnek. - Meg is vagytok? - érdeklődtem.
|
|
|
|
Bogna Zdanowska INAKTÍV
titkos mikkentyű offline RPG hsz: 106 Összes hsz: 204
|
Írta: 2018. október 29. 20:54
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=739001#post739001][b]Bogna Zdanowska - 2018.10.29. 20:54[/b][/url] - Ha megnyugtat nekem sosem volt - mondtam neki még egészen el is nevetgélve a dolgon. Pedig nem szoktam, mármint ez a nevetés meg mosolygás dolog nem annyira öltözék-rész nálam, de ezt még én is értettem és most a kesergés helyett azt hiszem ez a megfelelő reakció. Változtatni egyébként sem tudunk rajta. Bár az egyetértünk tényleg pont eleget mondd el arról, hogy hol áll az a korosztály jelenleg. Nem a jó irányba tartanak. Leültem és igyekeztem a nyelve kitárgyalása után többnyire mozdulatlan maradni, de néha olyan beszédkényszerem van, főleg mikor ki kell valakit javítani. Most is volt valami, de éppen nem tudtam jól koncentrálni rá, mert a szám nem mozoghatott és éppen akkor szúrta át abban a bizonyos pontban az ajkam alatt. Azt hiszem azért megkapaszkodtam a karfában, de tényleg csak az a pillanat volt vészesebb, inkább zsibbadt az oda fújt lidocaintól. Az még megvolt, hogy elmondta, hogy most pár percig csak szokjam, miután elhúzta a kezét és már a kesztyűből bújt ki, de azt már nem értettem miért bámul el Dávidra, én legalábbis nem voltam képben, és süket se vagyok, de el nem hangzott semmi. Mindenesetre csak kicsit eldőltem a szék támlájától aztán a felém tartott tükörbe néztem. Volt egy rész, ahol sikeresen leszedtük az alapozót és ott voltak azok a foltok én meg csak elhúztam volna a számat, de egyelőre nem voltam biztos benne, hogy ezt most kéne tesztelgetni. Végül egy halovány mosollyal amit jobban megéreztem, mint hittem néztem a lányra. - Az egyiptomiak túlgondolták, hogy a köldökékszer tud a legmegfelelőbb lenni - mondtam még kicsit a tükörképem felé, ahol az orrom körül simogattam az alapozóm maradékát, mentve a menthetőt. Igazából megint mire felnéztem jöttem rá, hogy most nyilván nem ezt kéne mondani. - Nekem nagyon tetszik. Köszönöm. Mivel tartozom? - mondtam végül, ahogy lassan kiszálltam a székből és el is léptem onnan eligazgatva a ruhám. Kényszerem volt rá, hogy ne nézzek ki úgy, mint akinek minden mindegy, csak ezután néztem fel Dávidra. - Most már én is az erős 62%-ban vagyok.
|
|
|
|
Vajda Richárd INAKTÍV
kisvajda||fontosabb, mint a globális felmelegedés offline RPG hsz: 219 Összes hsz: 567
|
Írta: 2018. október 30. 14:38
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=739081#post739081][b]Vajda Richárd - 2018.10.30. 14:38[/b][/url] Emma és Anna Muzsika tovább a hszhez...
Figyelmeztetés! A hozzászólás nyugalom megzavarására alkalmas elemeket tartalmaz, így 18-as karikás besorolást kapott. Biztosan elolvasod? IGEN
Asszem, az utolsó korty már körülbelül úgy kellett nekem, mint halottnak a csók. A szélesszájú pohár alja hangosan koppan a fehér dzsuvától ragadó pult szélén, és a cipőm talpa is földet ér, miközben balommal még a márványon támaszkodva ereszkedem le a bárszékről, és próbálom megtalálni az est folyamán valahol csúnyán elhagyott egyensúlyomat. - Húbazdme' - motyogom, vagy ki tudja, lehet ordítok, mikor nekiütközök egy kétméteres sziklának, aztán kezemet bocsánatkérően felemelem és szédelegve továbbindulok a táncparkett felé. Láttam pár jó csajt, mikor leültem inni, de az igazság az, hogy mostanra elfelejtettem, hogy is néztek ki pontosan. Don't worry, majd előkerülnek. Mindig előkerülnek. Az üvegszilánkoktól hemzsegő padló ormótlanul dübörög a talpam alatt, a ritmus a fejemet hasogatja, és én olyan, de olyan boldog vagyok! Happiness, bazdmeg. Ragyogó, fehér boldogság. Aztán meglátom az egyiküket. Nem hazudok, úgy foltokban. Vörösesbarnás, apró kis pöttyökkel az arcán. Míg hunyorogva figyelem őt, észre sem veszem, hogy elmosolyodom. A hajamba túrva indulok el felé a tömegen át, és bár mintha többen lennének, csak őt látom. - Ma este te ütötted meg a jackpotot, sweety - állok meg közvetlenül előtte, arcomon egyre csak szélesedő mosollyal, és homályos tekintetemmel az övét keresve emelem fel jobbom, hogy szeplős arcát a kezembe véve hajoljak közelebb hozzá. Arcát tartó hüvelykujjam erősen bőrébe fúródik, ujjaim ellentmondást nem tűrően fogják, húzzák-vonják őt egyre közelebb. A szemem lecsukódik, ajkam adrenalintól mozdul, és szabad kezem a vörös álla alá, szorosan a nyakához vándorol. Ha nincs emlék, nincs vétek, princess.
|
|
|
|
Andrássy Tamás Milán INAKTÍV
mutyulii offline RPG hsz: 75 Összes hsz: 134
|
Írta: 2018. október 31. 13:40
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=739224#post739224][b]Andrássy Tamás Milán - 2018.10.31. 13:40[/b][/url] # WE GONNA RULE THE WORLD #Nem késtem, most épp Gergőre várunk - pár pengetés hallatszik, ahogy hangolom a gitárom, miközben poénkodunk a többiekkel. Elég jól néz ki, ahogy a próbaterem végében ott vannak sorban a deszkáink, mindenki azzal jött ma, és ez a látvány több, mint biztos, hogy ott fog figyelni az instagrammomon pár óra múlva. Még arra is gondoltunk, hogy deszkázunk egy kicsit a próba után valahol, de ez attól függ, hogy Milán vajon bele fog-e menni, ugyanis most is vele fogok találkozni. Hamarosan Gergő is begördül, nem túl ideges, nem kapkod, de egyikünk sem szokott az lenni általában. Ezek az alkalmak azért nem tartoznak a véresen komoly összeülések közé, az akkor van, ha tudjuk, hogy koncertlehetőségünk lesz, olyankor azért sokkal jobban összekapjuk magunkat. - Szerintem toljuk le a Kinget kezdésnek, aztán majd a Rule the worldön is dolgozni kell, mert még nem állt össze - javaslom a többieknek, hamarosan pedig már bele is kezdünk a dologba. Egy idő után már tényleg belemerülünk a munkába, mást is átnézünk, de főként ezen az új számon van a hangsúly, ami bár már meg van írva, de még mindig nem nyerte el a maximálisan végleges formáját. Az idő csak úgy repül, és mire eltelik az a két óra, a dal bizony megkapja végleges formáját, már csak be kell gyakorolni; mi pedig szokás szerint nem nézzük az időt, és huszadszor is belefogunk a számba. Ez azon ritka dalok közé tartozik, amit mindenki feltétel nélkül bír, mármint úgy értem, hogy nem voltak hatalmas viták róla, mint mondjuk a Jungle-ről, amit én mindenáron lassú dalnak szántam, de a többiek folyamatosan rá voltak pörögve, hogy gyorsítsuk és vigyük feljebb, szóval nem volt más választásom, és azóta is felrovom ezt nekik. Cserébe ők folyamatosan azzal érvelnek, hogy nem kell minden dalnak érfelvágósnak lennie. Szóval elkezdődik a szám, és én még mindig vigyorgok, mikor elkezdem énekelni. Annyira bele tudom élni magam ezekbe a számokba, hogy sokszor egészen kivörösödöm, mikor játszunk, és mindig látom a srácokon, hogy ettől nekik is hatszor több lendületük van, és rohadtul élvezik, amit csinálunk. Ezzel tulajdonképpen egymást boostoljuk, és sokszor olyan durva energiák szabadulnak fel a színpadon, hogy az valami félelmetes, és ezért imádok velük játszani. Komolyan annyira imádom a dalt, hogy szinte már egy koncerten érzem magam, és annyira bele is teszem magam, mintha legalább ötezer ember állna előttünk, hogy tomboljanak, pedig csak Máté barátnője van a nézőtéren, aki már befutott tíz perccel ezelőtt. A zene szétárad a tagjaimban, ahogy játszunk, egyszerűen érzem magamban azt az erőt, ami ehhez a dalhoz kell, és ahhoz, amit ígér. Ilyenkor tényleg elhiszem magamról három perc erejéig, hogy meg tudnám váltani a világot.
|
Nem Tomi. Nem Milán. Nem Tamás. Nem András. Andris.
|
|
|
Fellegi L. Milán INAKTÍV
offline RPG hsz: 89 Összes hsz: 183
|
Írta: 2018. november 2. 20:50
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=739414#post739414][b]Fellegi L. Milán - 2018.11.02. 20:50[/b][/url] Bőrdzseki, sötétkék pulvóer, szőke bozont sétál be, a gazdája int, majd megtámasztja hátával a falat Máté barátnője mellett, egy kósza bólintás után, melyet köszönésképp intéz felé, ám csak rendkívül gyorsan, hiszen most már igazán felesleges lenne bárkit azzal áltatnia, hogy a figyelmének nem egyetlen tárgya akad csak jelenleg, vagy hogy nem válik minden visszavonhatatlanul mellékessé, amíg Andris a színpadon áll. És nem csak áll, de még mennyire hogy nem, nem is lehetne leírni, mit csinál pontosan, ahogyan általában az ilyen jelenségeket, melyektől az ember libabőrös lesz, kiürül és mégis megtelik a tekintete, figyelme pedig már-már életveszélyesen beszűkül, szóval hát, ezeket nem igazán lehet szavakba önteni. Vagy ha mégis, hát nyomasztóan elcsépelt, miközben vajmi kevés köze van a valósághoz. Csak bámulja Andrist, mint aki még nem látott fehér embert, közben pedig azon gondolkodik, hogyha valaki azt mondta volna neki valaha, hogy egy év után is ennyire át tudja mosni az agyát a puszta látvány, hát biztosan körberöhögte volna az illetőt. Elképesztő, mikor ennyire átszellemült állapotban van, a szó minden lehetséges értelmében elképesztő. Nem tudja elképzelni, hogyan létezhet bárki, aki ilyenkor nem akarja Andrist felkapni és hazavinni, egyszerűen bolondnak lát mindenkit, akinek nem teljesen egyértelmű, hogy ennek a látványnak ezt kell kiváltania. Azért örül, hogy a többiek ezt nem értik. Van ebben az egészben valami félelmetesen intim. Nem kell sokat gondolkodnia, hogy felidézze, mikor és miként látja Őt hasonlóan szenvedélyes állapotban. Éppen ezért van némi szürrealitása az egésznek, mintha ennek nem itt volna a helye. Nem először érzi ezt. Hogy hányadán álljon ezzel a dologgal, az nem mindig teljesen világos. Mert az egy dolog ugyan, hogy ő maga nem tud betelni a látvánnyal, és nem is igazán akar, mégis ilyenkor átjárja némi kellemetlen feszítő érzés is, tudván, hogy ebből az Andrisból mások is kapnak. Meg akarja tartani magának, igazán, egészen, kizárólagosan. Kicsit önzőnek érzi magát, de a szerelem mégiscsak ilyen végső soron... Az osztozkodás nem a kedvence. Egyszerre szeretné, hogy vége legyen a dalnak, meg nem is. Elnézné ő napestig, ez így igaz, de azért na... Csak járna már az a puszi, a 3D-s, közeli, tapintható élmény mégiscsak egészen más. Szóval türelmesen vár, most kivételesen ő a holdkóros, arcán egy bárgyú, jóllakott óvodás mosollyal szemléli élete szerelmét, próbálván úgy tenni, mintha nem lenne teljesen hülye. Spoiler alert: tök sikertelenül.
|
|
|
|
Liam Laoiseach INAKTÍV
† lawful chaotic † offline RPG hsz: 210 Összes hsz: 512
|
Írta: 2018. november 10. 13:09
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=740201#post740201][b]Liam Laoiseach - 2018.11.10. 13:09[/b][/url] we're all weeping now, weeping because there ain't nothing we can do to protect youA szavaim utáni csend keserű félelem-szagú, megülepszik köztünk, megpróbál rést vágni, beférkőzni a csontjainkba is. Lehorgasztott fejem lassan a vállának döntöm, mint a kutya, amikor tudja, hogy rosszat tett és sajnálja, de nem tudja kifejezni magát, nem tud emberül. Érzem, amint borzongás fut végig a testén - tehát megértette. Mélyet sóhajtok s felemelem a fejem. A tények, a konkrétumok után érdeklődik, s ez a tényszerűség, ez a már rutinos kérdésfeltevés rosszabb mindennél. - Néhány órája. Felbukkant egy auror nálam, személyesen akartak értesíteni, mert... az ilyen esetek általában nem állnak meg ennyinél. És mert ismernek, sokan kollégáim az akadémián is. Miközben tárgyilagosan válaszolgatok, az agyam némán kiáltja folyamatos egymásutánban, sajnálomsajnálomsajnálomsajnálom. A fiú arca, legutóbbi beszélgetésünk, bátorításom, ígéretem, hogy nem hagyom cserben, újra fel-felvillannak bennem, s minden villanás egy ólomütés a gyomorszájam környékén. De ez még mindig jobb, mint Cole szemébe nézni. - Ne, kérlek... - végre rápillantok, tényleg rá, nem csak úgy meredek a feje mellé. Arcát tenyereim közé fogom, ujjaim beletúrnak a hajába, s közelebb hajtom hozzá az arcom. - Az aurorok már rajta vannak, nekem is vannak kapcsolataim, megoldjuk, megoldom. Hogyha esetleg eddig nem volt veszélyben, nem akarom, hogy a radarjukba kerüljön. - Csak legyél éber, ne engedj be senki idegent, amikor nem vagyok itt, és a többit bízd rám, kérlek, jó? - Ott van már a nyelvem hegyén, hogy minden rendben lesz, de nem bírom kimondani. Túl felelőtlenül használtam ezt a kifejezést, és neki nem akarok hazudni, nem olyasmiről, amiről nem muszáj. Hív fürdeni, el egy kicsit innen, kikapcsolni, én meg hálásan elfogadom a kezét s felkelek, szorosan mellé állva, egy pillanatig magamhoz húzva, amíg csókot nyomok a szájára, minden betarthatatlan ígéret helyett ezt válaszolva neki.
|
|
|
|
Dr. Riley Meyers Iskolapszichológus, Edictum lektor, Független varázsló
jámborszarvas | non-binary metamorf/animágus offline RPG hsz: 469 Összes hsz: 615
|
Írta: 2018. november 11. 11:27
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=740415#post740415][b]Dr. Riley Meyers - 2018.11.11. 11:27[/b][/url] AntonEzen alakom fő előnye, hogy kényelmesen elférek és kedvemre bújhatok közelebb (az erre legkevésbé alkalmas formám persze a jávor, de az más tészta). Maradéktalanul ki is élvezem hát, magam mellé hajtogatva lábam és csak annyit fészkelődök, hogy ellazulva fejem Anton vállának dönthessem. Meghitt így, s ahogy beleszuszog a hajamba, lehunyom a szemem és csak úgy...vagyok. A bögrét amúgy is az ölembe eresztettem egy ponton, s továbbra is szórakozottan szorongatom, kacskaringókat rajzolva ujjammal oldalára. Puha a csönd, szinte süppedős. Persze, nem is ő lenne, ha sokáig bírná ficergés nélkül; hajtóvadászatot indít kósza tincseim után és pedig kuncogva belenevetek az ölelésbe, a kisujjamat sem mozdítva, hogy segítsek. Helyette nem átallok alkudozni. * - De akkor 24/7 háziőrizet is dukál nekem. Tudod, nehogy le találjam morzézni vagy füstjelekkel szét ne kürtöljem a titkaid,-*javaslom roppant komolysággal, bólogatva is mondandóm mellé. Megszervezem én a saját fogságomat, meg én. Amennyiben sokáig birizgálják a hajam, akkor még a költségvetést is megcsinálom hozzá. Ha jobban belegondolok, én mindenhova magammal viszem a képeim és történteim - most is itt vannak velem és ki is veszem a zsebemből a telefont, mert roppant kényelmetlen rajta ülni. Sőt, pillanatnyi filózás után "Ne zavarj" üzemmódra is állítom, hogy az asztalra dobhassam, mielőtt visszatúrnám magam eredeti helyemre.* - Tulajdonképpen piszok jól járnál, mert remekül főzök, masszírozok és énekelek a zuhany alatt,-ecsetelgetem nézelődés közben előnyeimet. Viccet félretéve, valamivel el kell terelnem a gondolataimat, visszatérek hát a képekhez. Motoszkál az elmém egyik hátsó szegletében valami, amit már egy ideje fel akartam vetni, mégis halogattam, talán mert sosem beszéltünk róla igazán. A fotók emlékeztettek rá, mert van egy fal a világ másik felén, ahonnan az én arcaim nevetnek vissza. Szavak után kotorászok, sután.* - Hálaadásra hazautazom pár napra. Lenne... lenne kedved velem jönni? Megismerni a családomat?-*Kezdek bele, életemben először ejtve ki ezt, önkéntelenül is a csuklómon lévő anyajegyet dörzsölgetve. Persze, számos barát és ismerős kapott tőlem meghívót, de ez merőben más és...kicsit ijesztő is.* - Nincs beugratós rész, udvariaskodás vagy kínvallatás. Csak szeretnélek bemutatni, ha nincs ellenedre.-*Egészítem ki magyarázatom, hogy tiszta legyen, nem várok el semmit, főleg azt nem, hogy jópofizzon.
|
|
|
|