36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek

Oldalak: « 1 2 ... 69 ... 77 78 [79] 80 81 ... 89 ... 139 140 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Daisy Blue Berry
INAKTÍV


¤ kacsás lány ¤
offline
RPG hsz: 92
Összes hsz: 262
Írta: 2018. szeptember 29. 13:19 | Link


# kinézet # július 2.

- Kénytelen voltam, magát nem csinálta volna meg tiszta szeretetből - toltam oldalra a kezeim a tenyereim az égnek fordítva. Igazából mit tehetnék? Én nem vagyok hozzá egy zseni, legutóbb két órába tartott egy kilincset visszatennem az egyik ajtóra, pedig ilyen pattintós, semmi csavarás nem kellett és el se tört. Nem is tudom mikor szoríthattam így meg, hogy leesett, de visszakerült, bár elég furán áll azóta, nem számít, nem a szépsége a lényeg, csak működjön!
- Ne is mondd, múltkor volt egy csaj a helyen, ahol dolgoztam, levelet akart megírni, kért egy tollat, majd ott ült negyed órát, mire kikeresgette meg megkérdezgette, hogy mit és hova írjon rajta. És akkor engem szólnak meg, mert csak kiszolgálok - forgattam meg a szemeim. Szerintem több hivatalos levelet, számlát és munkaszerződést láttam meg intéztem már, mint bárki, mégis  a legtöbbször tök butának néznek. Aztán jönnek ezek a gondok. De igaza van Timnek, ha sose gondolta senki, hogy fontos lenne megtanítani, ott is nagy gondok vannak. Mondjuk a legtöbb élethasznos tudást én is tapasztalatból szedtem fel. Mint azt, hogy mennyire jó cucc az alufólia, főleg vízipipához, a szürke ragasztó szinte mindent megold és hogy T-rex nem ihat a klotyóból. Meg az is eléggé kipróbálás útján ment, hogy mennyire jól eléltem így, ahogy csak voltunk. Találkoztam már olyan fiúval, aki ódzkodott tőle, ha taperoltam vagy éppen random rádobtam egy fél lábam, vagy a hajam, már amikor megvolt. Egyszer véletlenül felgyújtották - vagy én hajoltam rosszkor közel - és le kellett vágni az államig, nem volt vicces.
- Ettől még eddig is ment valahogy, süti lesz ez - vagy hasonló, nem jutott eszembe a kifejezés a könnyűre, de valami ehető volt benne és édes. Egyébként meg szerintem nincs ebben a suliban akkora nagy követelmény, hogy félni kelljen, komolyan, a harmadik évünk fog következni, ha ezen túlesünk a következő hónapokban és még csak meg se nyekkentünk. Sőt, leginkább a felére nem is emlékszünk. Más kérdés.
- Ami azt illeti - vontam meg kicsit a vállam, hogy aztán egész elmosolyodjak. - Fura, de igen. Vártam, hogy mikor üt be valami, tudod mindig éreztem, hogy nem jó, mennem kell tovább, mert unatkozok vagy nem szeretem a helyet... de aztán nem jött, elég jól elvagyok most egy helyben így T-rexel meg veled - húztam el a szám egy lényegtelen fintorra, hogy aztán csak visszaszolgáltassam egy csók után a cigit, bár csak annyira jutottam, hogy a saját ujjaim közé fogtam. Hagytam is, hogy úgy, ahogy van közelebb húzza, miközben kicsit a támlának fekve az oldalammal néztem rá.
- Igen? És mit fogsz kezdeni? Befektetsz Buksicsaládba?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Liam Laoiseach
INAKTÍV


† lawful chaotic †
offline
RPG hsz: 210
Összes hsz: 512
Írta: 2018. szeptember 29. 20:46 | Link


we're all weeping now, weeping because
there ain't nothing we can do to protect you


Türelme, gondoskodása megnyugtat, s hálásan mosolygok fel rá. Sajnálom, hogy így a frászt hoztam rá. És mivel így berontottam hajnali - egykor? kettőkor? fogalmam sincs, hány óra lehet -, magyarázattal is kell majd szolgálnom. De egyébként is tudnia kell. Nem tarthatom sötétségben, mikor a saját testi épségéről, vagy egyenesen az életéről van szó. De csak nem mennének el odáig... persze eddig azt hittem, egyáltalán nem bántanának senkit, nem komolyan, és most mégis ott fekszik egy fiú egy hullaházban.
A javaslatára megkönnyebbülten felszusszanok. Nincs minden rendben, de olyan jó hallani tőle. A csókjára önkéntelenül is közelebb hajtom a fejem, aztán úgy maradok, lehunyt szemekkel. Még mindig nehéz a szívem, mintha vasmacskát kötöztek volna hozzá és most süllyednék megállíthatatlanul.
- Maradok - felelem halkan s felpillantok rá. Ha nem kérte volna, úgyis maradnék. Ha nem engedi, hogy vele aludjak idebent, akkor a ház előtt verek sátrat ördög formámban, úgy kevésbé lennék feltűnő. De örülök, hogy nem kellett a b tervhez folyamodnom. Vagy az már a c? Összefolynak már a gondolataim, minden egyszerre bukkan fel, kivehetetlenül.
Közelebb fészkelem magam hozzá, a vállára hajtom a fejem, az orromat hozzádörgölve finoman. Értettem én, hogy zuhany, meg kaja, mindkettő rám fér, de egy kicsit jó elveszni itt mellette. Nem szoktam sebezhetőnek mutatkozni senki előtt. Egyszerűen nem megy az nekem. Annyira feszélyez a helyzet, hogy szálkás és rideg maradok. Nem mintha nem lenne egy ilyen oldalam is... Istenem, de még mennyire, hogy van. Hányszor omlok össze, hányszor tombolok... Most nem érzem magamban a gátat. A félelemre takaróként borul az otthonosság megnyugtató melege, s ha nem is szünteti meg, de legalább kevésbé lesz rémisztő.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



offline
RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2018. szeptember 29. 23:12 | Link

egyelőre egymagam
valahol Budanekeresden

Egy újabb hétköznap. A volt nejem felbukkant a Parancsnokságon és jelenetet rendezett, aztán meg mehettem nyomozni egy mérgezés ügyében, amiről persze csak én állítom, hogy mérgezés, mások szerint baleset. Aztán majd pár nap múlva, amikor hathatós közbenjárásommal előkerül majd valami bizonyíték, azt fogják mondani, hogy így már joggal nevezhető az ügy annak, aminek, de amikor én kardoskodtam mellette, akkor még csak találgatás volt. Ahogy a több száz előző esetnél is. Nyilvánvalóan. Fennakadnhatnék azon, hogy a varázsvilágban azt kell bizonygassam, hogy igenis léteznek dolgok attól még, hogy a másiknak fogalma sincs róla, azonban ha minden alkalommal akár csak egy gondolatot vesztegetnék erre, már rég megőszültem volna. Mondjuk mintha lenne már pár vehér hajszálam. Na mindegy is. Tényleg inkább az átlag napok egyikének tekintem, amelyekben mindenki hülye, csak én vagyok zsupszkulcs.
Budanekeresd egyik főbb utcáján baktatok egy tanú kihallhatása után. Megállok egy bódénál, ahonnan pompás rétes illat száll és veszek is magamnak egy túrósat, hiszen rájövök, hogy nem ettem ma még semmit. Miután megkaptam, lecövekelek a talponállónál és elkezdem jóízűen tömni magamba a süteményt. Röpködnek a túródarabok mindenfele. Kár értük. Miután végeztem, alaposan megtörlöm a számat, aztán az asztalra könyökölve iszogatom még a gyümölcsturmixomat, miközben az utca népét figyelem, néha valamilyen arcot vágva, amikor észlelem, hogy az elsétálók miket füllentenek, hazudnak egymásnak gátlástalanul. Főleg mosolygok rajtuk. Tudjátok, azzal az én nagyon kedves mosolyommal.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Allan Colton Fisher
INAKTÍV


pultosfiú | ColeciCa
offline
RPG hsz: 307
Összes hsz: 621
Írta: 2018. szeptember 30. 01:02 | Link


Úgy hallom, éppen most járt le a sorozat a gépemen. A főcím hallatszik, aztán némaság tölti meg a lakást - én pedig itt ülök Louis mellett, aki még mindig iszonyú feszültnek tűnik.
Amikor kimondja, hogy itt marad estére, éppen egymás szemébe nézünk. Csak bólintok. Nem fűzök hozzá nagy szavakat, tudja, hogy sosem voltam jó bennük és sosem becsültem őket. Homlokomat az övéhez támasztom, átkarolom a nyakát, és a tarkóját simítom meg az ujjaimmal nyugtatólag.
Nagyon más így látni őt. Bár felfogta, amit mondtam neki, mégsem tesz semmit - csak van így, a karjaimban, és annyira különbözik ez a Louis attól, akivel eddig találkoztam. Nem a mindig erős férfi, akinek bármennyi súlyt terhelhetek a vállára. Más így látni.
- I... - Megakad a szó a torkomon, szinte már meglepve pislogok rá. Végül egy csókot lehelek az ajkára. - Jó, hogy itt vagy. - Mondom halkan, aztán fél kezemmel kitapogatom a hifi távirányítóját, hogy valami lassú és nyugodt számot nyomjak be rajta.
Közelebb jön, és ahogy így hozzám bújik, kicsit talán meg is illetődöm. A hátát kezdem simogatni, miközben átölelem, és annyira közel érzem magamhoz ezekben a pillanatokban - a testét is, fizikailag, de egyébként máshogy is. Úgy... átvitt értelemben.
- Itt vagyok - motyogom, és valahol furcsán nosztalgikus érzésem támad, mert emlékszem rá, mikor ő morogta a fülembe ezeket a szavakat sokkal régebben - amikor lila-zöld foltokkal mentem hozzá, vagy éppen alig tudtam járni, és az ölében ültem, ugyanezeket a szavakat mondta nyugtatásul. Használt akkor nekem. Talán neki is fog.
Így simogatom tehát a hátát, közben néha lopok egy-egy csókot a hajára. Minden rendben van. Fogalmam sincs, meddig ülünk így, mire újra megszólalok.
- Mondd el, hogy mi történt, L - mondom csendesen. A tenyerem még mindig hol pólóját, hol haját szeli át. - Légyszíves.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Dana Straw Berry
INAKTÍV


°Princess of Vice | Doll Face| Fanciful | Blondie°
offline
RPG hsz: 622
Összes hsz: 1355
Írta: 2018. szeptember 30. 18:20 | Link




nővérkés # utseende # szeptember 24.




A vonatút elég hosszadalmasnak tűnt, azt hittem már, hogy sosem ér véget. Már nagyon vártam, hogy találkozhassak a nővérkémmel, hiszen már egy jó ideje nem láttuk egymást. Nagyon izgultam, hogy milyen lesz újra látni őt, mennyit változott, hogyan fog fogadni stb. Nagyon szerettem volna újra átölelni, beszélgetni vele, megtudni a terveit, hogy hogyan érezte magát, amíg külön volt, hiányoztam-e neki. Ezek a gondolatok kavarogtak a fejemben. Amikor elment tőlünk egy ideig nehezteltem rá és anyáékra, amiért nélkülöznöm kellett a társaságát. Hiányoztak a mély, őszinte beszélgetések, a közös mókázások, és egyszerűen az, hogy ott legyen mellettem. Egy ideig falat húztam magam köré, amelyen senki sem nyert belépést, kissé magamba zárkóztam és keveset kommunikáltam a családommal. Anya mindig kérdezgette, hogy mi bajom, meg azzal biztatott, hogy majd idővel jobb lesz a helyzet, plusz úgyis fogunk még találkozni. Eleinte nem igazán hittem el neki, amiket mondott, de végül igaza lett, hiszen már egy suliba járunk, mint utólag kiderült. Ahogy telt az idő a fal, amelyet magam köré építettem, leomlott. Beláttam, hogy nem neheztelhetek örökké a családomra, bár ebben az is közrejátszott, hogy megtudtam, hogy végre újra együtt lehetek Daisy-vel. Út közben kicsit elszundítottam, majd arra keltem, hogy végre megérkeztünk az állomásra. Beletellett egy kis időbe, mire a bőröndjeimet kivonszoltam a peronhoz, hiszen a fél ruhatáramat magammal hoztam, de nem volt olyan nehéz a pakk, mint gondoltam. Amikor leszálltam, láttam, hogy senki nem vár rám, amitől elfogott az aggodalom.
~ Mi lesz, ha elfelejtette, hogy jövök? Mi van, ha nem jön ki? Hol lehet? ~
Ezek a gondolatok kavarogtak a fejemben, de egy kis várakozás után megpillantottam őt, ami hatalmas örömmel fogott el. Rögtön eldobtam a pakkjaimat és odarohantam hozzá, hogy megöleljem.
- Nagyon hiányoztál! - csupán ennyi jött ki a számon, miközben magamhoz szorítottam. Fantasztikus érzés volt újra látni. Reméltem, hogy ő is legalább ennyire örült nekem.
Utoljára módosította:Dana Straw Berry, 2020. január 13. 17:39 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Reissner Eliza
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2018. október 1. 16:46 | Link

Machay Ilián
Nyugati Pályaudvar | Mission: Finding dad


Szerencséjére már kicsit hűvösebb volt, ezért senki nem vette furán, amiért sapkában és a fél arcát eltakaró sálban lépkedett. Még a McDondaldsban vett magának egy vaníliás shaket sült krumplival. A fülhallgatót két okból is használta; először is kevesen fognak hozzászólni, illetve nem számít rá senki, hogy zene hiányában minden egyes szót hall maga körül.
Kivételesen nem foglalkoztatta a terv többi része, igazából nem is volt biztos abban, hogy mit keres ott. Látott már képet az apjáról - konkrétan azt, amit leközölt a Szombati Boszorkány. Nem tudta elképzelni, hogy az anyja miért nem vette észre a pszichopatára utaló jeleket rajta.
Nem akart hősködni, nem akarta elkapni az apját. Talán. Na jó, egy igazán kicsi része mégis. De a dominsánsabb ok az volt, hogy élőben is láthassa. Tényleg tőle örökölte a szemét? Tényleg olyan gonosz, mint amennyire be van állítva?
Ez utóbbiban nem kételkedett, de néha azt kívánta Liza, bárcsak tündérmese lenne az ő élete is. Igazán kiderülhetne, hogy Reissner Teodor nem sorozatgyilkos, csak sorozatos félreértések történtek. Végül is minden lány normális apát szeretne, nem pedig egy börtöntölteléket.
Egészen az orra közepéig felhúzta a sálat, nehogy lebukjon. Mióta már ő is a varázsló társadalom tagja, könnyedén kiszúrta az aurorokat, akik továbbra is nyomoztak. Vicces volt látni, hogy a muglik semmit nem vesznek észre ebből.
Hozzászólásai ebben a témában
Vajda Eszter
Auror, Animágus, Legilimentor, Végzett Diák


bossy
offline
RPG hsz: 181
Összes hsz: 905
Írta: 2018. október 1. 17:09 | Link

Benjámin --
calling out bang bang kiss kiss

Percek óta csak fekszem a hátamon, hol a felkelő nap függönyök résein át beszűrődő halvány sugarait bámulva, vagy Benjámin arcát -- amikor alszik, meglepően nyugodt, azokra a görög szobrokra hasonlít amikbe istenek arcát vésték, és amikor ránézel, egyszerre csodálod és féled, a közelébe akarsz férkőzni, közelebb, közelebb, mindig csak közelebb, sosem elég a figyelme, a kedvessége, sosem elég semmi amit tesz vagy mondd, mert neked minden kell egyszerre. Nem merek megmozdulni, még egy mélyebb lélegzetet sem venni a melltartóm peremén pihenő keze súlya alatt - nem tudom, hogy az előző este folyamán mikor hoztam meg az a rossz döntést, ami miatt most itt vagyok, amikor azt mondtam a barátaimnak, hogy persze, hogy megyek velük inni, vagy amikor kellően részegen felhívtam őt, hogy mennyire gyűlölöm - rögtön utána pedig esedeztem a bocsánatáért, amiért ezt mondtam neki, elismételtem milliószor, hogy mennyire szeretem.
Lehunyom a szemeim, halványan elmosolyodom ahogy a nyakamba szuszog - el tudnék lenni itt még örökké, épp csak addig a pár millió évig, amíg fel nem ébred -- bárcsak soha ne ébredne fel, bárcsak soha ne aludna el, bárcsak ébren is megőriznék az apró ráncok a homlokán azt a kedvességet, amit a hosszú szempillái álmában hordoznak.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

but sometimes girls just want to have fun, the poetry inside of me is warm like a gun
Bartók Benjámin
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 6
Összes hsz: 11
Írta: 2018. október 1. 20:06 | Link

Eszter

Mostanában az alvás az egyedüli állapota, amikor képes ellazulni; hogy ehhez mennyit kell fogyasztania és miből, az változó. A tegnap éjjel vendége és akiből végül is igen sok kellett, ez a végtelen megnyugvást hozó lány, aki tönkretette az életét.
Nem voltak együtt azóta, hogy a neje elindította a válópert, mégis úgy néz ki, Benjámin ma kielégítően és mélyen képes aludni. Az ébredést követően rögtön megérzi maga alatt a másik testet, de egy zavart pillanatig hazugság lenne azt állítani, hogy pontosan tudja, melyikükhöz tartozik. Ez a zavar még az arcára is kiül, mikor lefagy az arcáról az álomból maradt első őszinte mosolya, viszont ösztönösen is hamar kompenzál; még mielőtt bármit szólna, közelebb húzva a lányt ad neki egy puszit. Nem gondol különben semmire - elmormog egy mély 'jó reggelt-t' és arccal a mennyezet felé fordul, még mielőtt felülne és hátat fordítana Eszternek. Ma nincs bújós hangulatában. Nem is próbál úgy tenni, mintha tisztában lenne a motivációival, vagy mintha foglalkozna velük; felkapva egy fehér inget az ablakhoz lép, hogy teljesen beengedje a fényes, hideg, őszi napfényt. Az ő valóságuk - elképesztő, mennyire nem vágyik rá. Valami másra igen, mondjuk egy közös reggelire.
- Mit szeretnél enni? - Kérdezi, miközben újra a lány felé fordul. A pedáns, világos, fehér bútorokkal telepakolt szoba egyedüli oda nem illő eleme az a vizes palack, amit most fel is vesz az ágy mellől, hogy igyon belőle, míg Eszter döntésre jut.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Dr. Riley Meyers
Iskolapszichológus, Edictum lektor, Független varázsló


jámborszarvas | non-binary metamorf/animágus
offline
RPG hsz: 469
Összes hsz: 615
Írta: 2018. október 1. 20:12 | Link

Anton

Eredetileg csak egy röpke látogatásra ugrottam át, hogy benézzek Liamhez egy kávéra, azonban beszélgetésünk után valahogy itt ragadtam, nézelődve és bóklászva. Belemerültem a forgatagba, ami kicsit hiányzik is nekem olykor, s céltalanul sodortattam magam a tömeggel, amíg meg nem csapott az illat, amit épp követek. Mert valaki úgy döntött, a Mennyország bejáratának a legmegfelelőbb hely épp Budanekeresd.
Na jó, ne túlozzunk, igazából csak mennyei rétesek kelletik magukat és ki vagyok én, hogy ellentmondjak ennek a csábításnak? A gyomrom hangosan kordulva helyesel, ahogy lerendelek minden ízből egyet és összefut a nyál a számban, ahogy az eladó elkezdi a tányéromat pakolni. A zsebembe túrok, hogy összeszedjem a kért fizetséget, mire végez, de elég, hogy pillantásom elkalandozva a nekem háttal álló férfira essen és el is felejtem, hol tartok épp az apróval. Szégyenszemre újra kell számolnom, sűrű bocsánatkérések közepette, aztán mivel másodjára is elrontom, végül inkább "borravaló!" felkiáltással otthagyok egy sarlót, hogy nehogy felhívjam magamra a figyelmet.
Mert könnyű ráismernem a sziluettre, s még könnyebb ösztönösen, gondolkodás nélkül mozdulni felé, olyan mosollyal, melyről azt sem tudom, mikor született arcomon. Mégis visszatartom magam, mert ki akarom használni a ritka alkalmat, hogy tudta nélkül megfigyelhetem. Mielőtt még észrevehetne, alakot váltok, olyan bőrbe bújva, amit sosem látott rajtam, majd leparkolok az egyik szomszédos asztalkánál és jóízűen nekilátok a süteménykupacomnak. Igyekszem feltűnésmentes maradni, bár kétlem, hogy sokáig meg tudnám őrizni inkognitómat, mert szinte fel sem kell nézzek, hogy érezzem, mint siklik át rajtam pillantása. Amíg tekintetünk nem találkozik, talán nem fog azonnal gyanút...
Mondtam már, hogy csapnivaló vagyok bújócskából?
Szemem sarkából lesem, s ha elfordítja a fejét egy másodpercre, másfelé nézve, hangtalanul a egy másik asztalhoz hoppanálok, villámgyorsan arcot változtatva. Nyilván nem tökéletes az átalakulás, elvégre a ruhámat nem cserélhetem le ilyen gyorsan, de kíváncsian várom a reakcióját arra, hogy valahányszor szem elől téveszt, máshol, más arccal bukkanok fel - ugyanazokkal a rétesekkel.  




Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Andrássy Tamás Milán
INAKTÍV


mutyulii
offline
RPG hsz: 75
Összes hsz: 134
Írta: 2018. október 2. 00:06 | Link


Andris édesanyja kikel magából, szülői féltése és - valljuk be - arroganciája most Milánon csapódik le, Andris édesapja pedig mindezt higgadtan hallgatja végig; az embernek az az érzése támad, hogy egy átgondolt sorozatgyilkossal van dolga, ami Lászlót illeti.
Amíg a szópárbaj folyik, Andris csendesen meghúzza magát, még a fejét is elfordítja anyja megalázó szavaira, azonban Milán olyan higgadt tud maradni, amit az eridonos komolyan becsül. Szinte meglepve néz párjára, mikor csak annyit magyaráz, hogy a fiú felnőtt már, és felelős döntések meghozására (is) képes. No persze, attól tekintsünk el, hogy a videófelvétel elkészültének estéjén meghozott döntése, miszerint Milánt az egész világ szeme láttára illeti szenvedélyes csókkal, minden volt, csak felelősségteljes felnőtt döntés nem.
Amíg Jázmin ettől a csendes csitítástól meghökken, a szavai bennrekednek, s ő megfordul, hogy töltsön magának egy pohár vizet, addig se kelljen a jövevényt figyelnie. Andris megszorítja Milán kezét - köszönöm, üzeni vele.
Jázmin azonban a második érvbe se tud belekötni, csak csóválja a fejét hitetlen, mert Milán helyzetét nem tudja, és nem is akarja átgondolni.
- Édesanyád és édesapád tud erről a dologról, fiatalember? - László megszólal, Andris lába pedig a földbe gyökerezik, ugyanis édesapja nem őt, hanem Milánt veszi célba ezzel a megnevezéssel. Nehéz ügy - a férfi olyan hangsúlyt használ, ami alapján nem lehet eldönteni, hogy ez egy lenéző megszólítás, vagy pont hogy egyenlő partnerként kívánja kezelni Fellegiék fiát. - Édesanyádat, Annát ismerem, édesapáddal pedig a feleségem dolgozott együtt, ha jól tudom. Fellegi Márton - fordul oda László a nőhöz. És ahogy a két felnőtt tekintete összetalálkozik, rendkívül érdekes dolog történik: Jázmin pár pillanatig csak pislog a férfire, majd Milánra les egy aprót, s mintha most esne le neki, kivel is üvöltözött az imént, eszmél rá az igazságra - nevezetesen rájön, hogy Milán vezetékneve Fellegi, s hogy ismeretségük van a szüleivel, még ha csak felületes is.
A beszélgetés tovább halad, szavak repkednek egymás után, Milán pedig kikotyog egy olyan információt, mely ismét megmutatja, hogy rokonsági kötelék van Jázmin és Andris között - a két személy egy emberként mered meglepetten Milánra, és megint beáll a pillanatnyi csend. László eközben lemondóan sóhajt.
- Tizen-hat-holdtölte. - Ismétli az anyuka vészjóslóan megszaggatva a szavakat.
- Igen, tizenhat, anya, igen, tizenhat, már eléggé jól ismeri a dolgot, és nem, nem én mondtam el neki, csak kiderült, mikor felkísért a gyengélkedőre, és utána ennek ellenére is nagyon jóban maradtunk, aztán meg, én... mi... ne akadj ki ennél is jobban, azért nem mondtam el, mert tudtam, hogy ezt fogod csinálni. - Hadarja Andris, mert érzi, hogy édesanyja behiperventillál, ha engedi tovább tajtékozni, így megpróbálja a kezébe venni az irányítást. - És annyira jó lenne, ha meg tudnánk ezt beszélni akkor, amikor már lenyugodtál egy kicsit.
Andris édesanyja ekkor elfordítja a fejét, és ismét enged magának egy pohár vizet. Tizenhat holdtölte, csak ez visszhangzik a fejében. Fogalma sincs, hogy a szomorúság vagy a sértettség az erősebb benne - a félelem, vagy az elkeseredettség dominál inkább. Nem tudja, de kell neki pár pillanat szünet, hogy eldöntse.
Utoljára módosította:Andrássy Tamás Milán, 2018. október 2. 00:08 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Nem Tomi. Nem Milán. Nem Tamás. Nem András.
Andris.

Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



offline
RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2018. október 2. 01:33 | Link

Riley
valahol Budanekeresden

Hallom, ahogy a rétesárusnál szerencsétlenkedik valaki, és mindössze annyit veszek észre magamon, hogy valahogy jobban figyelek rá, mint más szerencsétlenkedőkre. Nem jut el a tudatomig, hogy ismerős a hanglejtés meg a szóhasználat. Pedig az. De bocs, a rétes behabzsolása meg a kellemes turmix túlságosan lefoglalnak. A sok idétlen járókelő tanulmányozásáról nem is beszélve.
Elnézek kicsit az újabb rétesfaló felé, majd a szemközti üzletre, ám mikor szemem sarkából változást észlelek, visszakanyarodik figyelmem, az alak meg már nincs ott, egy másik viszont ott van, kicsit arrébb. Picit összevonom a szemöldököm. Aztán egy kicsit még jobban, amikor megismétlődik a jelenség. Mit kevertek vajon ebbe a pitébe? Valami itt nem stimmel. Vagy lehet, a gyümölcsmix az? Gyanakodva méregetem finom italomat, aztán egy vállvonással gördítek le belőle egy újabb nagy adagot torkomon, hogy egy jóleső sóhajjal engedjem le a poharat és nézzek el a másik asztalhoz, ahol már megint egy új forma van. De biztos hogy új? Jó ég, dehogy új, hát a ruhái egy az egyben ugyanolyanok és akkora halom rétes van nála, mint az előbbieknél, akiknek nyoma veszett. Ez az alakváltó vagy zakkant vagy csak baromi vicces kedvében van.
Na várjunk csak...
- A többi is olyan jó, mint a túrós? - szólok egyszerűen át neki, asztalomon könyökölve, és ahogy rám néz, már biztos vagyok benne, kivel van dolgom. Széles vigyorra húzom a számat, megvillantva tömérdek mennyiségű fogamat, ami persze különben sokkal többnek hat, mint ahány van belőle. Látlak ám, szépségem!

###
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Wittner Stella
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 202
Összes hsz: 514
Írta: 2018. október 2. 12:48 | Link


július 14. délután ¤ outfitElla


- Mi? - kérdeztem értetlenül még grimaszban ragadt pofival felé nézve. Kellett pár másodperc, hogy összerakjam, miről is beszél, majd egy kínos mosoly kíséretében fújtattam és lestem a lábikóimra meg is mozgatva őket. Nem, semmi bajuk, szeretem a cipőim mind jó és éppen kényelmes. Van, ami nem tűnik annak, meg van, ami nem is az, de ezt egy lány sosem vallja be! Akkor is letopog egy partyn négy órát benne, ha már olyan, mintha minden tűt a világból átböktek volna a bokáján és a talpán. Nem beszélve a vádliról, ami úgy be tud durranni, hogy csak na. Pedig én még csak nem is vagyok durván túlsúlyos, láttam már olyat! Azok a szegény lábak!
- Szerintem üljünk le oda - mutattam a kis puffokra, még elment a lány a cipőcskepárért. Ideje volt ezen is túlesni. Mint a ragtapasz, meg kell fogni és huss, lerántani. Mondjuk lehetőleg ezt ne tegyük meg a fóliámmal, még nem érzem jól magam. Lehet túldramatizálom, de az tuti hogy nagyjából 15 másodpercig bírtam könnyek nélkül. És kétszer kértem meg Dávidot, hogy de ne röhögjön és várjunk kicsit. Nem volt vicces! Az utolsó pár perc viszont egész jó volt. Totál zsibbad és bizsergett az egész, de már tökre nem zavart, hogy fájdogál, csak vártam az eredményt. Talán nem mindig olyan rossz, nem?
- Hát, tudod ebben is egyre kreatívabbak az emberek, vannak új dolgok meg érdekességek, hallottam például az első fiúmtól - itt megálltam kicsit, aztán csak rájöttem, hogy pont nem ezt akartam elsőre megbeszélni. - De erről később, most mást szeretnék mutatni. De ne akadj ki nagyon!
Kezdem azzal, amitől minden szülő tuti mászna a plafonra vagy falnak menne, de sose voltam kíméletes, takargatni se szeretek dolgokat. Elég friss még minden, hogy jókor közöljem. Bár kinek és mi a jó? Felmerült az irodájában is pár hete, hogy hát kutya vagy tetkó. Megoldottam magam az egyiket, mondjuk. Ajándék volt, de a legjobb abból is, amit Dávid adhatott. Közben sikeresen vettem egy nagy levegőt és feljebb rángattam a felsőm, kihúzva a nacimból - kivételesen vettem fel melltartót is, max megvillantjuk. Nagy kaland, csipke és matchingel a bugyimmal. Jó cucc. De lassan eléggé fent is volt, hogy a teljes fólia kint legyen és vörösben úszó tenyérnyi helyen látszódjon a sötét minta. A szitakötőm.
- Meglepetés? - kérdeztem, kijelentettem és felszólítottam, nem tudom, de kínos szájösszepréselés mellett fordultam úgy, hogy lássa. Nem a cipő szorított.
- Biztos azok a bárpultosok is értenek a dolgukhoz. Hallottam a suliban, hogy a könyvtáros lány férje is valamikor ilyen fiú volt, most meg - tárom el a kezeim. Mindenki visszatérhet a jó ösvényre?
Utoljára módosította:Wittner Stella, 2018. október 2. 12:54 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dr. Riley Meyers
Iskolapszichológus, Edictum lektor, Független varázsló


jámborszarvas | non-binary metamorf/animágus
offline
RPG hsz: 469
Összes hsz: 615
Írta: 2018. október 2. 23:33 | Link

Anton
#worthit

Zakkant vagy vicces kedvű. Nos, a kettő nem zárja ki egymást.
Nem is tudom, elégedett vagy csalódott vagyok-e inkább, hogy még mindig nem buktam le, de nem is nagyon érek rá ezen agyalni. Minél tovább játszom kisded játékomat, annál nehezebben bírok a kitörő jókedvemmel, mert Anton arcán lépésről lépésre növekszik a zavar. Én pedig mit-sem-sejtő fejet vágva majszolgatom a réteseimet, reménykedve, hogy a karma nem azzal büntet majd, hogy megpróbál belefullasztani valamelyikbe.
Amikor gyanakvóan a poharát méregeti, szinte hallom a fején átfutó gondolatokat, alig bírom visszatartani a nevetést, főleg azt követően, hogy egy vállvonással mégis legurítja a shake maradékát. Úgy tűnik, ezzel egyidőben döbben rá, hol a hiba a mátrixban, mert néhány 'na-álljunk-csak-meg' pillanat elteltével egyenest farkasszemet néz velem. Alig marad időm lenyelni a falatot, mielőtt kirobban belőlem a kacagás - nyakam behúzva veszem fel megszokott, kócos küllemem, kezeimet úgy emelve fejem mellé, mint aki a letartóztatását várja. Tetten értek! Csak hosszú másodpercekkel később halkulok el, ahogy kifogyok a szuszból, s mivel átmenetileg ha akarnék, se tudnék felelni, felnyalábolom maradék süteményeim és áttelepszem az ő asztalához, elé tolva a tányért. Kóstoljon csak.
Mindenem fáj, s félő, hogy a vigyorom összeér a tarkómon, ahogy rám villantja cápamosolyát. Belefeledkezem a látványba, mert olyan könnyűnek érzem most magam, mint egy szappanbuborék.*
- Milyen volt a turmixod?-*érdeklődöm, a világ legártatlanabb arcával és hanghordozásával adva elő a kérdést. A zöldjeim persze elárulnak, de azok folyamatosan locsognak, elmesélve azt is, mennyire örülök a találkozásnak és annak, hogy nem haragszik rám ezért a tréfáért. Nem merem megkérdezni, van-e most ideje rám, csak igyekszem kiélvezni, ami nekem jut, hogy ne uralkodjon el rajtam a mohóságom. Mert ha ad öt percet, akkor még ötöt és még ötvenet fogok majd akarni.
Lehet, hogy nekem is jutott ebből a cápaságból. Ad a kisujjából, viszem a karját...



Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Wittner Dávid
INAKTÍV


Sudden | Tattoo-boy
offline
RPG hsz: 105
Összes hsz: 175
Írta: 2018. október 3. 00:21 | Link



- Nem tűnik ez egyszerűnek. Nem tudnám az életedet élni - közöltem nemes egyszerűséggel, mert nem való nekem az ész, túl nagy teher, amit nem akarnék vagy tudnék hordozni, nem kezdenék vele semmit. Túl sok stressz és más életkörülmények, nekem elég, ha Pikáékkal ledöglök a tévé elé a lakásomban és super mariozok, nekem ne kattogjanak a kerekek odabent folyton. - A szüleid is gyökerek.
Asszem az én tisztem lett volna pátyolgatni a lelkét, de nem vagyok alkalmas rá, inkább csak rágyújtottam egy cigarettára, ami meggyógyítja a sérült lelkemet. Másra nem is igazán jó, a szaga borzalmas, a torkomat kikészíti, a tüdőmről tudni sem akarom, hogy néz ki. De a szorongásra és a szar hangulatra mindenképpen jó, így azt hiszem, hogy megéri a többit.
- Én nem tudom, nem veszek részt ilyenekben, nincs erre sem időm, sem energiám, inkább elvállalok helyette egy-két melót, szerintem mindenki jobban jár vele - vontam meg a vállamat, ha nem volt muszáj, annyira nem folytam bele a közösségi, szervezős programokba, nem voltak az én lelkivilágomra méretezve. Túl sok ember egyszerre és még együtt is kell működni, meg ötletelni és utána egyetlen egy ember elviszi az egész dicsőséget, mi értelme akkor az egésznek? Semmi. Tudom én.
Nagyot nyeltem, ahogy Bogna kiejtette a száján, nem is tudom, mi miatt, csak jött, olyan reflexszerűen, legalábbis, az biztos, hogy nem csak úgy eszembe jutott a dolog.
- Mármint mi? Ja, hogy... - nevettem el magamat, majd kinyújtottam a nyelvem, kissé rá is harapva, így látszott a kerek heg, amit maga után hagyott a gyógyulás után. - Kielégítő válasz?
Még követtem is őket, mert nem akartam ott ácsorogni a szalon közepén, várva a csodát, míg ők ketten ügyeskednek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Bogna Zdanowska
INAKTÍV


titkos mikkentyű
offline
RPG hsz: 106
Összes hsz: 204
Írta: 2018. október 3. 02:01 | Link


÷ benézet ÷ május 26. ÷


- Én meg nem tudok másikat - vontam vállat könnyedén, ahogy megtettük a helyre az utolsó métereket is. Igazából fogalmam sem volt, hogyan is kellene állnom a családomhoz. A logika azt mutatta, hogy bár megmagyarázhatatlan elképzeléseik vannak - amit ők hitnek aposztrofálnak -, ettől még valami illem és etikett azt diktálja, ne ítélkezzem, egy vérből jövünk. Azt leszámítva, hogy amire nem volt magyarázat, nehezen vette be a gyomrom, tiszteltem az otthoni hagyományokat. Nem véletlenül éltünk úgy, ahogy a tesómmal, vagy tartottam dolgokat, ahogy kérték. Vagy legalábbis az ő tudatuk szerint tettem, más kérdés a valódi cselekvési skálám. - Igazság szerint mindenkinek van baja a magáéval, nem hiszem, hogy kirívó eset lennék.
Ha kellene, azt is be tudnám lőni, mekkora az esélye, hogy a közelben találunk most olyan embert, akinek legalább három ponton egyezik velem a szüleiről alkotott képe. Ha beletartoznék a tömegbe, minimum 5-7 ilyen okról beszélhetnék. Kicsit nehezebb dolgom van, mindig az volt mindenhol, de egészen megszoktam már. Néha szeretem is, jó másnak lenni, amikor az egyforma egyszerűen olyan ötlet- és ingerszegény.
- Mindenki jobban jár? Miért? Szerintem nem akkora falat ez, persze - emeltem meg a kezeim, sosem voltam rábeszélős fajta. Jó, túlzás, mikor szükséges volt, hamar leérveltem a csillagokat is. Egyszer szó szerint is egy planetáriumi kiállításon olyan vitába torkollottunk, hogy a srác meghátrált, meglökött valamit és a felfüggesztett műanyagok ránk hullottak a dekorplafonról. Undorító volt a próbálkozása utána a "Látod? Lehoztam a csillagokat." szövegével.
Nem nehezteltem, igazából meg sem hatott különösebben, hogy szó lehetett rólam, nem hittem, hogy ez ne lenne természetes, ezért is Dávidban bíztam ennek kapcsán, érti a helyzetet. És mint kiderült, eléggé nagyon.
- Az ékszer. Igen - bólintottam is, ahogy leülte a székre, ahova a lány mutatta. A térdeim összekoccantva lóbáltam két irányba a lábaim, mert ez is elég magasan volt hozzám képest, de ki foglalkozik ilyenekkel? Aztán pont elcsíptem a nyelvnyújtást és még ki is vigyorogtam. - Mooondjuk. Nem úgy néz ki, mint amit rég hagynak gyógyulni - jegyeztem meg még kicsit felé is hajolva. De messze volt és magasan én meg nem vagyok zsiráf. Ő meg csak nem hajolt ide, hogy én most megvizsgáljam a nyelvében a helyet. Közben mellém érkezett a kis asztalra a fertőtlenítő, tű meg a kis ékszer is. - És milyen érzés volt?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Wittner Dávid
INAKTÍV


Sudden | Tattoo-boy
offline
RPG hsz: 105
Összes hsz: 175
Írta: 2018. október 3. 11:46 | Link



- Nem, tényleg nem, nekem is van a sajátjaimmal, csak nem emiatt - rántottam egyet a vállamon. Mert ugye ha még abba is beleszólnának, hogy mit dolgozom, lehetséges, hogy nem érnék meg a nyugdíjat. Sőt, több, mint valószínű, hogy így van.
Nekem egyedi igényeim és érdeklődéseim voltak, a diáksereg nagy része nem hiszem, hogy vevő lett volna rá, ha én szervezem a dökös eseményeket, mert minden szuperhős témájú lett volna, és még csak a szemem sem rebben mindeközben.
Ha LD nem lenne ennyire jó abban, amit csinál, már nem lennék vele beszélő viszonyban, mert a legpletykásabb nő ezen a földön és nekem senki nem adja be, hogy ez nem így van. Most is sikerült beégetnie Bogna előtt és nem is nagyon akartam őket kettesben hagyni, mert tuti dolgozott volna még rajta, hogy ugyan már, ennél van még lejjebb is.
- Hát... - jegyeztem meg, mielőtt még kiöltöttem volna a nyelvemet, mint egy kígyó. Összességében egyszer-kétszer vissza is került, még mikor Kevével elmászkáltunk erre-arra, de most már egy ideje nem volt bent. - Talán három hónapja volt bent utoljára. Nem olyan régi amúgy sem, talán egy éves az egész.
És nem is kamuztam, így volt, de közben azért szereztem egy ülőhelyet, amin elkényelmesedhetek. Kicsit alacsonyabban is voltam így, mint Bogna asztala, de valahogy nem tudott zavarni, nincsenek ilyen irányú komplexusaim.
- Mikor belőtték? Részeg voltam, nem emlékszem. Kiszedni? Nem tudom, annyira nem volt felemelő.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Bogna Zdanowska
INAKTÍV


titkos mikkentyű
offline
RPG hsz: 106
Összes hsz: 204
Írta: 2018. október 3. 14:06 | Link


÷ benézet ÷ május 26. ÷


- Én mondom, valami nem stimmel azzal az évjárattal - ingattam is meg a fejem. Bár nem ismertem a szüleit, azaz sokat nem tudtam, az apukája tudom kicsoda, de ennyi. Ettől még a bátyámmal egykorú, szóval nem hiszem hogy annyival másabb korosztályba tartozna az én apám meg az övé és az anyám ugyanez. Más kérdés, hogy bármikor cserélnék egy olyan családra, ahol nem az az elvárás, amit egy nem létező, fiktív, tömegek imádta személy állítólag megírt egy könyvben több száz éve.
A diákönkormányzat kérdése teljesen lényegtelennek tűnt, én mondjuk tartottam, hogy a legtöbb ember, aki valaha tagja volt, nem a jótékonyságért tette. Voltak szabad kártyák, amiket bedobhattak órákon, hogy miért is nem mennek. Tudhattak mindenről előre és döntési joguk volt az iskolai életbe. Sokaknak ez az erő a vonzó, megint másoknak a kiváltságos jogok. Szerintem csak ez után jöttek azok, akik tényleg tenni akartak az egészért. Én nem tudom melyik kategóriába tartozom, lehet kicsit mindben és közben egyikbe sem maradéktalanul. A figyelmem el is terelődött és csak mikor a lány éppen mesélt volna valamit pillantottam rá, de félbe is hagyta. Nem tudom, hogy az éppen közelebb lépő Dávid miatt vagy úgy amúgy szakadt meg, de csak összevontam egy pillanatra a szemöldököm, mielőtt követve elfoglaltam a helyemet eligazgatva a szoknyám, mert különben még előkének se elég a hossza, ha rosszul áll.
- Hát - tettem kijelentéssé, bár már egészen kivigyorogva őt a nyelve miatt, amikor felfedte, még oldalra is billentem felé, hogy jobban megnézzem, de aztán csak nem ficeregtem, még elmagyarázta a lány hogy tartsam a fejem.
- Inkább úgy amikor már megvolt értettem. Tudod sokan pöszék lesznek a fogszabályzótól is, lehet kényelmetlen, bánthatja a szájpadlást... ilyesmik - nyilván nem soroltam végig, mert bár ahogy rávilágított korábban, nullán vagyok gyakorlatból, pontosan tudtam milyen balesetek is felmerülhetnek másodszemél képbekerülésével. Engem egyelőre ebben az ajakkarikában a rúzshasználata ingatott, de csak rájövök. Közben leült velem szemben Dávid ismerőse, én meg kicsit kiemeltem a fejem és felé tartottam. Fura volt mikor a számat tapogatta, de ezzel jár. A tű nem különösebben rémítette meg, csak egy pillanatra rezzentem meg, mikor átszúrta, de szinte nem is volt benne semmi.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Fellegi L. Milán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 89
Összes hsz: 183
Írta: 2018. október 3. 23:27 | Link

Az Andrássy-klán

Már éppen kezdene valamiféle megkönneybbüléshez hasonlatos érzést találni a lelke mélyén, amikor Andris apjának hangja félbeszakítja a folyamatot, amint átszeli a konyhát. Milán érdeklődve fordul felé, mert el sem tudja képzelni, mi lehet ilyen nyugodt hangon a férfi közlendője.
Miután a kérdést visszavonhatatlanul nekiszegezték, a fogaskerekek szokás szerint vad zakatolásba kezdenek a gépezet központjában (ami a hiedelmekkel ellentétben ebben a férfi példányban bizony az agyat jelenti, milyen is lenne ha ettől most inkább beindult volna, fúj), szóval maradjunk annyiban, hogy Milán gondolkodóba esik. Már azzal kapcsolatban, hogy ez a kérdés most valójában milyen funkciót is tölt be. Fenyegetés lenne talán? Vagy afféle teszt? Esetleg tapasztalatot szeretne gyűjteni Andris apukája, hogy más szülők hogyan reagálnak az ilyesmire? Vagy tényleg csak szívélyesen érdeklődik? Na ezt az opciót zárja ki hősünk a leggyorsabban.
- Igen, tudnak - mondja lassan, minden szótagot alaposan átgondolva, mintha félne tőle, mégis milyen bombát robbanthat fel a válasza. Mert hát igaz ami igaz, sok mindent tudna még mondani. Elmondhatná, hogy az anyja egyből rájött. Andris anyja nem. Elmondhatná, hogy a szülei - még az apja is - támogatóan áltak a dologhoz, Nóri egyenesen boldog volt. Andris családja nem. Elmondhatná, hogy egy pillanatig sem érezte szükségét, hogy bármit is eltitkoljon, s hogy eleinte mégis mégtette, azt is csakis Andrisért tette. Andris nem merte elmondani. Emondhatná, hogy az ő családja imádja Andrist, és hogy Andris lassan nála is jobban ismeri az anyja főztjét. Folytassam? Csupa olyan dolgot mondhatna a családjáról, ami meglátása szerint példaértékű lehetne Andris szülei számára, de megtanulta már, hogy a bezzegelés bizony sosem vezet jóra, főleg nem ilyen feszült keretek között. Szóval inkább a nyelvére harap, és meglepődve emeli fel a szemöldökét, mikor kiderül, hogy ráadásul a szüleik ismerősök. Na erre nem gondolt, pedig akár ki is találhatta volna, az pedig ritka, hogy ő nem talál ki valamit, amihez egyébként minden információ rendelkezésére állna. Tény mondjuk, hogy nem sokat gondolkodott rajta. Fogalma sincs, mennyire ismerhetik egymást, de innentől nem is érzi szükségét, hogy részletesebben taglalja a dolgot, mert ha pár mondatnál többet valaha beszéltek a szüleivel, akkor kell hogy tudják, hogy a legtöbb szempontból elég liberálisak. Miért pont ez lenne kivétel?
Újabb bonyodalom, hogy habár a szavai mentén Jázmin lenyugodni látszik, a tizenhat holdtöltés dolog láthatóan picit kiveri nála a biztosítékot. Hoppá, erre nem gondolt. Abban reménykedett, hogy ez egy aduász pro érv lesz a személye mellett, aztán helyette mindjárt ott tartunk, hogy ezért is kapnak egy újabb kirohanást... De szerencsére Andris megpróbál elébe menni a dolognak. Milán pedig most hagyja, hadd csitítsa. Nem akar ő sokkal többet beleszólni ebbe annál, mint amennyi feltétlenül szükséges. Ez ugyanis elsősorban nem az ő harca, még akkor sem, ha egyébként kérdés nélkül támogatja Andrist teljes mellszélességgel bármikor, ha erre szükség van.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



offline
RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2018. október 4. 19:45 | Link

Riley
valahol Budanekeresden

Jaj, nagyon élvezi, hogy megtréfált. Tetszik a gyermeteg jókedve, úgyhogy eszem ágában sincs korholni őt. Főleg nem, hogy már húzódik is az én asztalomhoz rétest kínálni. Hát hogy lehetne rá haragudni? Letörök a meggyesből és hümmögve kóstolom. Ez is nagyon rendben van.
- Pompás. Főleg, amíg azt hittem, hogy hallucinogéneket tartalmaz - leplezem le azt, amit a hanghordozásából ítélve úgyis tud, mégpedig, hogy valóban sikerült egy pár hosszú pillanatig a bolondját járatnia velem. Apropó járás...
- Mi járatban errefelé, drága? - nézek végig hórihorgas társaságomon, egészen könnyedén szólítva így, hiába borostás férfiúi önmagaként emeli a nappalom fényét. Ráismerek már rég és látom őt, bármilyen alakot öltsön. Jó, mint a mellékelt ábra mutatja, nem azon nyomban. Ám amint bizonyossá válik nekem, kivel van dolgom, úgy látom őt, ahogy mindig: egy porcelánbőrű, eleven tekintetű, cinkos vöröskének. Ahhoz pedig, hogy számomra ilyen legyen, nem kell feltétlenül, hogy így nézzen ki. Akit szeretsz, az olyan számodra, ami neked a legkedvesebb. Ezért kár amiatt aggódniuk, hogy nem sminkeltek, vagy hogy szanaszét áll a hajuk, vagy éppen rossz passzban vannak, hiszen ezek egy ponton túl már nem számítanak. Persze, imádjuk, ha kicsípik magukat, és még az is lehet, hogy olyankor kicsit máshogy nézünk rájuk, már csak azért is, mert jól esik, ahogy kitesznek magukért értünk, azonban összességében nem ekkor a legszebbek. Ó... most jövök rá... nemrég azt mondtam, "akiket szeretsz"? Hajaj...
- Bocs, de ezt megeszem, aztán veszek egyet neked, ha gondolod - közlöm, miután megkóstoltam a káposztásrétest, amit aztán szépen magamhoz is vonom és nekiállok elfogyasztani. Pedig én komolyan azzal a túróssal akartam beérni, erre megjelent ő és bevitt a rosszba. A legjobb fajta rosszba.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dr. Riley Meyers
Iskolapszichológus, Edictum lektor, Független varázsló


jámborszarvas | non-binary metamorf/animágus
offline
RPG hsz: 469
Összes hsz: 615
Írta: 2018. október 6. 21:30 | Link

Anton
#speechless

Ha csak tehetem, gyermeteg vagyok - amikor teljes biztonságban érzem magam valaki mellett, szabadon engedem a bennem élő törékeny gyermeket. Előbújok, hogy játszani hívjak, tartózkodás nélkül érintve, érezve, mozdulva... Megesik, mint most is, hogy még mindig téblábolok Anton körül, de nem félelemből, inkább mert túl sok mindent érzek és akarok egyszerre. Meg kell rostálnom vágyaim, rendet rakni gondolataim közt, mert egymaga kibillenti egyensúlyából egész kis világomat. Lekönyöklök az asztalra, hogy arcunk nagyjából egy magasságba kerüljön, egy pillanatra sem engedve el kékjeit.*
- Ugyan. Csak én vagyok káprázatos,-*kacsintok rá, a meggyes másik felét emelve el a tányérról, hogy befejezzem, amit elkezdett – nem kifejezetten elegáns, azonban roppant effektív módon szoktam étkezni, így mire kérdez, már el is tüntettem a kérdéses rétest. Épp csak megtörlöm a számat, mielőtt telemorzsáznék mindent.*
- Látogatóban egy régi ismerősnél, beugrottam egy kávéra. És te? Honnan-merre?-*szóval tartom, szótlan marasztalva. Egyre nehezebb el-elengedni, egyre gyakrabban kószálnak gondolataim, kutatok nyomai után házamban vagy emlékeimben. Kimondatlanul is érzem egy ideje a változást, hogy máshogy néz rám; vagy inkább ugyanúgy. Már nem hűl ki a tekintete, ha másik arcommal találja szembe magát és minden alkalommal azt érzem ettől, mintha felrázott hógömb lennék. Darabkái igéző kavargásában találom magam, egyszerre zsong fel bennem minden és szeretném vele megosztani, de elmondani nem tudom. Hallgatok hát, csordultig telve a pillanattal.*
- Inkább hívj meg egy italra! Megláttalak és lányos zavaromban elfelejtettem rendelni,-*ismerem be, szemem lesütve jóízűt nevetve magamon, mert így jobban belegondolva, az iménti jelenet sok fejvakarásra adhatott okot az árusnak, aki páholyból nézte végig az egészet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



offline
RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2018. október 6. 22:31 | Link

Riley
valahol Budanekeresden

Kedvem lelem a felszabadultságában, a kibontakozásában. Mondanám, hogy én bezzeg mindig fesztelen és gátlástalan vagyok, azonban be kell lássam, ebben a kapcsolatban most nekem is szükségem volt az oldódás folyamatára. Még mindig szükségem van rá. Hiszen ez egy különleges találkozás. Bonyolult. Pedig azt hittem, az eddigieknél már nem lehet bonyolultabb. Viszont, ha a bonyolult ilyen, hát állok elébe. Úgyse riasztottak vissza soha a kihívások.
- Ezzel, ha akarnék se tudnék vitatkozni - rázom a fejem, ahogy káprázatosnak nevezi saját magát, miközben jóízűen dézsmálom tovább réteskészletét.
- Kihallgattam valakit nem messze - bökök fejemmel a helyszín irányába.
- Most meg megyek haza - adom meg célpontom, aztán elgondolkozva vonom össze szemöldököm, ahogy meghívatja magát egy italra. Na nem alkoholosra, itt olyat nem adnak. Csak valami ilyen gyümölcsös izgalomra, gondolom. Azonban lehet, van ennél jobb ajánlatom. Igen, még ennél is jobb!
- Szíves örömest, de akár kérhetjük elvitelre és megihatod nálam - invitálom meg eképpen magamhoz, szertelenül. Hiszen rájövök, én már voltam nála párszor, ő viszont nálam még soha. Nem mintha én annyira sok időt töltenék a saját lakásomban. A legtöbbet talán akkor, ha nálam van Hanna. Különben főleg aludni megyek haza. Most mondjuk nem aludni mennék. Inkább meginnék egy jó kávét.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dr. Riley Meyers
Iskolapszichológus, Edictum lektor, Független varázsló


jámborszarvas | non-binary metamorf/animágus
offline
RPG hsz: 469
Összes hsz: 615
Írta: 2018. október 7. 16:20 | Link

Anton

Egész kapcsolatunk olyan, mintha új partnerrel új táncot tanulni. Hiába egyszerűek az alap lépések, kialakítani az összhangot, a közös koreográfiát és stílust sokkal hosszabb folyamat. Ritmust, dallamot kell találni, kiismerni a másik mozdulatait, számolni gyengéivel és erősségeire építeni, amit csak gyakorlással lehet. Mégis élvezem, a puszta közelséget, a vonzást, míg egymást tartjuk és vezetjük, botlásaink és ütközéseink ellenére is.
Oh, nem akar vitatkozni. Ezt bóknak veszem. S ha már nem kell győzködnöm, lenyúlom az almás-diós rétest, amire még az elején szemet vetettem. Így, hogy ketten pusztítjuk, jelentősen megcsappant a sütemények száma (na meg előadásom alatt is eltüntettem párat). Közben kiderül, hogy munkából hazafelé tartva botlottam bele, ami azt jelenti, hogy hacsak nem túl fáradt - és nem tűnik annak - talán elcsábíthatom, hogy velem töltse az estét. Mielőtt azonban még belevethetném magam ennek a megvalósításába, váratlan meghívást kapok. Egy pár pillanatig a szám szélét harapdálom, mert az nem kérdés, hogy szeretném látni a lakását, életének ezen előlem rejtett szeletét, csak épp azonnal elkap a mohóság.*
- Mennyire lenne pofátlanság inkább a te kávédból kérni?-*érdeklődöm, fejem finom mosollyal oldalra biccentve. Mert tényleg remek kávét főz és mert nekem készítené és mert nézhetném. Sokáig tudnám még sorolni indokaimat, de főleg kettesben szeretnék lenni, kéretlen tekintetek elől rejtve, hogy ne kelljen minden érintés, minden mozdulat előtt megállítanom magam.*
- Természetesen meghálálnám,-*teszem hozzá, fantáziájára bízva, mi legyen az ellenszolgáltatás.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



offline
RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2018. október 7. 17:55 | Link

Riley
a lakásomban Budanekeresden

Ahogy látom rajta, hasonló folytatásokon törte a fejét, mint amit most végül én felajánlottam neki. Azonban, ha már egyszer kéretlenül is megkapta, amit akart, emel a téten. Nem kispályás játékos, ez hét szentség.
- Ó, ez hatalmas nagy pofátlanság - rázom a fejem rosszallón, egész hihetően.
- Remélem, végtelen a hálád, mert pont annyival leszel köteles adózni nekem - megyek bele az alkudozásba, ami lássuk be, nem is igazán alkudozás, hiszen egyrészt kijelentem a dolgot, ellentmondást nem tűrően, másrészt ugyanazt akarjuk és ugyanannyira, azonban kellemes így eljátszadozni.
- Kösz - lépek oda a pulthoz és marok el egy papírzacskót a bódés orra elől, hogy elcsomagolhassuk azt a szegény megmaradt egy-két, félig megcsócsált rétest. Hiszen kár volna itt hagyni őket, időnk viszont nincsen már rájuk, a kávé nem várhat.
Nem mondom különben, hogy nem érzem baromi különösen magam, ahogy egy nálam sok fejjel magasabb sráccal flörtölök gátlástalanul, azonban furcsa mód ezt most inkább izgalmasnak találom, semmint akármi másnak. Ez pedig idővel talán csak egyre inkább így lesz. Mert még mindig van hova oldódjak, persze.
Egyik kezemben a réteses papírzacskó, másikban az ő keze és már haladhatunk is hazafele. Nincs most andalogva városnézés vagy ilyesmi, csak szedjük a lábainkat az utcákon. Ő azokkal a hosszú virgácsokkal nyilván jóval gyorsabban teszi ezt, én viszont a rövid O alakúakkal is egész rendes tempót diktálok. Mindössze pár sarok és ott vagyunk a régi, belső udvaros társasháznál. Felcaplatunk a harmadikra és már lököm is be az ajtómat, belépve és tartva neki, hogy fáradjon be.
Rögtön a konyhába lépünk be jobbra, ahol a középen álló pult egyben az étkező is; balra máris a tágas, kanapés, sok polcos nappali tárul elénk; szemben velünk egy kis folyosóról két szoba nyílik, amely két háló, a bal az enyém, a jobb a vendégszoba, főleg Hannának; teljesen szemközt pedig ott a tágas fürdő. Így nagyjából ennyi. Mindenhol pasztelszínek és csomó fénykép meg ereklye a polcokon, asztalkákon. Előbbiek nagy része engem ábrázol a lányommal, a csekélyebb részén a legkülönfélébb tájakon vagyok a legkülönfélébb emberekkel. Hol egy törzzsel a dzsungelben, hol a tengerparton heverve, hol hozzám hasonló, rosszarcú aurorokkal, vagy éppen egy hegy tetején nézve le a felhőkre. Az ereklyék közt vannak szobrok a legkülönfélébb kultúrákból, vagy épp tőrök, más fegyverek. Ja a falakon meg persze akadnak ilyen-olyan festmények.
- Leveheted a cipőt, de nem muszáj - ajánlom neki, miközben én kibújok sajátomból, aztán nyúlok a kabátjáért, hogy azt azért lesegítsem, majd felakasszam.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dr. Wittner Erik Benjamin
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 88
Összes hsz: 144
Írta: 2018. október 8. 17:14 | Link

Kiscsillag


Engedelmesen követve a számomra legértékesebb nőt a világon, kezdek rendesen rettegni. Eljutottunk abba az életkorba, amikor már eléggé „para” az a rész, amikor mi leülünk beszélgetni. Nekem – legyen ő bármennyi idős is –, a kis hercegnőm marad, aki az anyja magassarkújában, a takaróhuzatot magára terítve vonult végig a házon, közölve, hogy ő egy hölgy. Valóban az is volt, mindig, egy kis bolondgomba, de azért más, ha már azért kell beszélgetni, hogy hölgy, és ne megesett asszony legyen.
- Az első?
Emelem meg a szemöldököm, ahogy felé fordulok. A könyököm a térdemen pihen, tenyeremen az államat nyugtatva. Az első, nem azt jelenti, hogy volt maximum kettő. Tudom, hogy nem. Ismerem magamat, ismerem az anyját, ismerem azt, amit tőlünk látott. Éppen ezért aggódom is. Nem akarom tudni, hogy mennyi, mert félek elképzelni, hogy egyáltalán van. Pontosan tudom, hogy az ő korában a fiúk mennyire nagyon, és az én lányom kitűnik a tömegből, eléggé sok mindennel.
- Aham, később.
Ezt már csak úgy motyogom, leginkább azért, hogy jelezzem, még jelen vagyok a beszélgetésben, még akkor is, ha az ábrázatom nem ezt mondja. A vér már szerintem teljesen kifutott az arcomból, a jobb kezem zsibbad, szerintem éppen most hordok ki lábon egy infarktust. Egy olyan apafarktust, amikor a lányos apa megtudja, hogy van már olyan hímnemű a világon, akit le kellett volna puffantania, és ő még nem tette meg, csak mert az a valaki hozzászólt az ő kis virágszálához. Figyelek, tényleg, csak ne legyen több ilyen információ.
- Remélem, nem terhességi tesztet.
Azt is csak akkor lányom, ha negatív, de legalább ezt a második részt nem teszem hozzá. Az megvan, ugye, hogy te tök boldog vagy, és el akarod mondani a szüleidnek, hogy minden király, jön az unoka, akik meg azt felelik élből erre, hogy: „Remélem nem azt, hogy Rozi terhes.” Köszönjük, ezt a kört mi is végigcsináltuk, aztán az unoka is meglett, a nagyi is örült, csak nem kellemes innen a felemelkedés. Én meg, bár nem akarok unokát, azért nyilván nem akarok egyből leteremtő lenni. Annál kevés rosszabb dolog van szerintem.
- Dávid még mindig nagyon jó a részletekben.
Egyből felismerem a keze munkáját, hiszen tényleg nagyon dicséretre méltó, amit itt művel ez a kölyök. Nem tudom, hogy ez miért olyan nagy dolog, de azért remélem ennyi, amit mutatni akar, és az a bizonyos teszt nem kerül elő.
- Nekem is kellene valami. Vagy lehetne valami családi, közös motívum.
Igen, tudom, mostanában nagyon ráálltam a családozásra, de valahogy egy ideje van bennem ez az inger, hogy magányos vagyok, és kellene egy társ a mindennapjaimba.
- Meleg fiú? Ahhoz képest most eléggé úgy néz ki, mint aki apa lett.
Oké, már a meleg bárpultosokban sem bízhat meg az ember, hát hihetetlen ez a mai világ.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dr. Riley Meyers
Iskolapszichológus, Edictum lektor, Független varázsló


jámborszarvas | non-binary metamorf/animágus
offline
RPG hsz: 469
Összes hsz: 615
Írta: 2018. október 8. 23:06 | Link

Anton
breathless

- Ha nem is végtelen, a sír széléig üldözni fog,-*bólogatok roppant komolyan, mintha egy kávéért eladni a lelkem fair üzlet lenne. Aztán inkább elhallgatok és segítek pakolni, végezetül még egy mozdulattal tisztára söpörve az asztalt, mielőtt kézen fogna és nekiiramodnánk. Talán pontosabb megfogalmazás, hogy az ő keze van az enyémben, de mindegy is - leplezetlen örömmel sietek oldalán, léptemet övéhez igazítva. Fel-felpillantok az utcatáblákra, hogy megjegyezzem az útvonalat, eszembe vésve néhány jellegzetes házat vagy tereptárgyat is.
A társasház, aminek végül átvágunk udvarán, egészen különleges. Nem hiszem, hogy valaha is láttam hasonlót, de eszem ágában sincs megállni bámészkodni, hűségesen ügetek nyomában fel a csigalépcsőn. Reflexből meghajtom a fejem, ahogy belépek a kitárt ajtón, majd teszek egy lépést oldalra, hogy be is lehessen jönni és -zárni mögöttem. Javaslatára bólintok, kibújva (roppant felnőttes) tornacsukámból és egy mosollyal hagyom, hogy úriembert játszva lesegítse a kabátomat, mielőtt nézelődni kezdenék.
Az első szó, ami eszembe jut, az otthonos - nem a szó reklámokban hangoztatott értelmében, hanem valóban melegséggel, emlékekkel, összetartozó emberek darabkáival teleszórt hely. Önkéntelenül is teszek pár lépést, hogy tengelyem körül körbefordulva egyszerre próbáljak minden részletet egyszerre érezni. Akármerre nézek, fotók, szuvenírek, festmények, könyvek tarkállnak a falak pasztell háttere előtt. Olyan, mintha beléptem volna Anton életébe, nyilall belém. Ez itt a kollázsa mindannak, ami fontos, amit félt, amire szívesen emlékszik; rengeteg új és általam nem is sejtett oldala köszön vissza. Fél kézzel tétován megérintem a legközelebbi kép keretét, majd a következőét, ahogy a fal mentén sétálva pár lépést teszek. Az egyik fényképről sosem látott, mégis ismerős arc nevet rám, Antoné mellett, s ha sosem hallottam volna Hannáról, akkor is azonnal elárulná a kifejezése, hogy ő a lánya. Mire feleszmélek, már csak a konyhából hallatszik halk edénycsörgés, s kábán indulok el felé. Nem tudom, mit terveztem, csak azt, hogy én is adni akarok egy darabot,  s tétován megállok mellette-előtte, leheletfinoman érintve kezét, tekintetét kutatva lehajtott fejjel.*
- Szeretlek.-*Azt hiszem, suttogok, pedig nem titok, eddig sem volt az. Lehunyom a szemem és félig akaratlan mosódnak el vonásaim - indulatok vezérelnek, nem megfontolás, ahogy felemelem másik arcom, hogy megismételjem, ugyanolyan halkan, de tisztán.*- Szeretlek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



offline
RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2018. október 9. 00:18 | Link

Riley
a lakásomban Budanekeresden

Miután elhelyeztem kabátját, lecsúsztatom vállamról zakómat és felakasztom azt is. Szürke pólós, farmeros lazaságban indulok a konyhába vetni magam, közben vendégem után sandítva, ahogy eltárlatvezeti magát múzeumomban. Van mit nézni, az már biztos. Előveszem varázspálcám és integetek a kotyogósnak, a csapnak meg a kávénak meg a tűzhelynek, hogy ki mit csináljon, amolyan tetoválásos, enyhén görnyedt karmesterként. Hamarosan minden a helyére kerül. Két csésze a pultra lebeg kiskanállal meg mellettük az ízesítőkkel. Erre a látványra érkezik vissza a mi langaléta nézelődőnk a körbejárásból, azonban kétlem, hogy sok figyelmet szentelne neki. Máshol jár. Nálam.
Pont, mikor felnézek a szemem sarkában észlelt alakra, már érinti is kezem és megteszi vallomását. Vonásaim simák, tekintetem kutató. Tökéletesen leplezik meglepetésem és mindazt, ami bennem kavarog. Nem direkt rejtem el. Ez ösztön. A lényem része és a lényegem, hogy én, aki másokat fejtek meg, nem vagyok megfejthető. Aki ismer, az persze átlát valamelyest idővel. Ezzel pedig egyenes arányban valahogy belső kényszertől vezérelve engedem is magam átlátni kicsit. A mi kapcsolatunk fiatal még ehhez, azonban mintha csak valami varázslöttybe esett volna, félelmetes gyorsasággal tart a felnőttkor felé.
Nem mondom, amikor felölti számomra legkedvesebb formáját, markáns tekintetem elgyengül kissé. Főleg, ahogy ismét elsusogja azt, amit az imént. Lélekbehatóan fürkészen pillantását. Ám azt sejtheti, hogy erre nem fog hagyományos viszontválaszt kapni tőlem. Dehát, aki komolyan mondja, igazából nem is vár választ. Aki komolyan mondja, az csak egyszerűen tudatni szeretné és nem követel viszonzást. Én legalábbis nem tenném, mivel pedig róla a legjobbat feltételezem -tehát azt, hogy hasonlít rám-, ezért úgy vélem, ezzel ő sincs másképp.
Megfogom kezemre simított kezét és számhoz emelem, végig a szemébe nézve.
- Te aztán tényleg akarod azt a kávét - állapítom meg bólogatva, miközben csókot nyomok a kacsójára, hogy aztán jól rávigyorogjak. Közben a háttérben felhangzik a gőz távozásának jellegzetes, kotyogással vegyes hangja, ahogy kész a feketénk. Oda se nézve integetek megint kicsit pálcámmal, lejjebb engedve a lány kezét, arcáról viszont le se véve tekintetem. Mutatóujjam megtámasztom aztán álla alatt, míg hüvelykujjamat alsóajkára simítom, szemmel kísérve mozdulatomat. Kisvártatva odahajolok, és megkóstolom azt, amit előbb még érintettem. Lehunyt szemmel, mélyről szusszanva csókolom, tarkójára markolva.

###
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Leon Tim Wolf
INAKTÍV


100% bio, ökológiailag tesztelt terromágus
offline
RPG hsz: 100
Összes hsz: 281
Írta: 2018. október 9. 13:10 | Link


július 2 | Leon


- Azt mondod? - kérdezett vissza Tim, de igazából nem zavartatta magát különösebben, a lány magánügye volt, hogy miért is fizet. Ameddig nem az ő pénzét költi, amiről amúgy nem tudhatta, hogy Twix kosarának párnája alatt tartja.
- Nem tudott levelet írni? - kérdezte Tim értetlenül, mert abban mégis mi olyan iszonyúan nagy feladat? És ha nem ért hozzá, akkor miért is erőlteti egyáltalán? Voltak olyan dolgok, amiket Timnek egy kicsit túl nehéz is volt feldolgoznia, pedig az életére esküdne, hogy ő legalább megpróbálta. Összességében jó párost alkottak a jégkockával, ezt pedig a Navinének köszönhették, különben sosem ismerte volna meg a kacsás lányt és most is valószínűleg narancssárga öltönyben rohangálna az üvegházban, mikor árnyakat lát elsuhanni a tető felett. Sokat komolyodott és nem is direkt csinálta, de megtörtént, a környező emberek pedig ezt végigasszisztálták. A múltkor még Dávid vásárolni is elkísérte és vettek neki egy rakás cuccot. Olyat is, amiben nem néz ki komplett elmebetegnek. Persze, nem mondott le teljesen önmagáról, azt a kék-vörös buggyos gatyát csak be kellett tuszkolnia a kosárba, mikor a tetováló éppen nem figyelt. A kasszánál úgyis lebukott, de akkor már csak rezzenéstelen arccal vonogatta a vállát, miközben a tetováló minire nőtt húga a nyakába szakasztotta a poklot, amiért nem szeret divatosan öltözni.
- Nem olyan rossz itt. Én nem szoktam költözni, de munkát általában elég gyakran váltok. Kivéve a taxi, azt majdnem másfél évig csináltam, jó cucc volt - vont egyet a vállán, bele sem gondolva, hogy valószínűleg azért volt, mert a kocsija egy sütőtöksárga csoda volt. Aztán le kellett volna fújassa olyan okkersárgára és fel is adta a karrierjét. A csók után azét Tim még visszahúzta a cigit egy slukkra, egészen lassan engedve ki a füstöt, már kezdte érezni azt a kellemes nyugalmat a tagjaiban.
- Nem tudom, még meglátom. Egy részét félretettem a sulira, nem tudom meddig maradok még. Ha sikerül letenni az Elemit, akkor lehet, hogy még tanulnék tovább. - vont egyet a vállán megint, de nem tartotta azt sem lehetetlennek, hogy befektessen Buksicsaládba.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Daisy Blue Berry
INAKTÍV


¤ kacsás lány ¤
offline
RPG hsz: 92
Összes hsz: 262
Írta: 2018. október 9. 13:43 | Link


húgocskás # wut # szeptember 24.

Az, hogy szét voltam csúszva nem kifejezés, még az utcán jutott eszembe, hogy a hajammal kezdeni kéne valamit, így össze is kötöttem, de a lakást már magam mögött hagyva igyekeztem. Ami azt illeti szerencsére elég jól kiismernem már magam Pesten, így arról is van fogalmam, hogy segíthetek magamon eljutni a pontból b pontba, mikor éppen el vagyok késve, ahogy most is. Mondjuk így se futottam rekordidőt, de én mindent megtettem.
Kicsit kínosan érezhettem volna magam, de leginkább csak dologtalan nézegetéssel emelkedtem néha lábujjhegre, hog a tömegbe lássak. Hagytam, hogy kerülgessenek, mert sikeresen megálltam középen, azt meg nem is méltattam sokra, mikor füttyögött egy srác egy másik meg megpróbálta megérdeklődni tényleg csak harisnya van-e rajtam. A válasz igen, de csak meredtem rá bambán, mire tovább állt. Komolyan olyan, mintha kiállítási tárgy lennék, pedig nem vagyok, ennek Dustin a legfőbb szakértői megmondója, de a tancsink nem jár erre asszem. Így kénytelen voltam nagy várakozva tekinteni és... bumm.
- Eperke - szorítottam meg a jóformán rám vetődött prücsök húgom. Édes volt, de jó nagy. Mármint értitek, ezer meg egy éve nem láttam, most meg itt volt egy tökre nagylány, hatalmas örömmel és mindjárt sulis lesz! Elég hihetetlen, mert emlékszem rá, mikor még pelenka volt a popsiján és a sütőtök kifelé jött a száján leginkább.
- Te is nekem. Mi újság prücsök? Hosszú volt? - kérdeztem utalva az útra, hogy aztán mögé lessek mutatva a csomagjaira, hogy szedjük össze még mielőtt a csövesbácsik rástartolnak. Egyszer letettem egy szatyrot amibe a szennyes ruhám volt. Csak kettő percig nem figyeltem és bumm, már benne jártak. Inkább ki is dobtam mindet hazafelé.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Daisy Blue Berry
INAKTÍV


¤ kacsás lány ¤
offline
RPG hsz: 92
Összes hsz: 262
Írta: 2018. október 9. 16:11 | Link


# kinézet # július 2.

Bólintottam párat, mert eléggé biztos voltam benne, hogy a csapom nem öngyógyító. Ahhoz, hogy pálcával csináljak esetleg bármit meg tudnom kellett volna hol és mi a baj. Nekem hiába mondja bárki, hogy mindenre jó, hogy varázslók vagyunk, de hiába mondok rá egy javító bűbájt, ha nem hibás, csak el van dugulva. Ugyanúgy szét fog menni és csepeg tovább. Meg ugye tudni kell, hol gyógyítsam meg, de mi vagyok én? Üregi patkány? Nem járkálok a csövekbe hobbiból.
- Nem, mármint hivatalosat tudod szépen címezve, adatokkal, dátumozva. Meg a boríték megcímzése is meghaladta a csajszi képességeit - meséltem el a teljes sztorit továbbra is kicsit hitetlenül állva az emberiségre gondolva. Igazság szerint sokszor hinné az ember, hogy ez csak mendemonda, de nem, valóban létező gondok vannak. De egy a lényeg, nagyon buta dolgokat kötelező tudnunk és egy csomó dolgot sosem tanulunk meg, amire meg szükségünk lenne.
Idő közben csak úgy kint volt, hogy ez a költözgetés nekem mindig hirtelen és rövid időn belül jött, most meg eléggé be voltam mindenhol rendezkedve, még a melóban i.
- Ezt megértem, bár én általában melót is új országban kerestem mikor sok lett vagy... sok volt - zártam is le ennyivel inkább. Volt hely, ahonnan inkább menekülési ösztön volt végül lelépni és máig rossz érzésem van tőle, de ugye ne panaszkodjon, aki mínusz öt csillagos helyeken nyomorgott. Mindenesetre a taxi hallatán eléggé felkaptam a fejem.
- De miért hagytad akkor mégis abba? - billent oldalra a fejem, ahogy érdeklődtem tőle, aztán látva a füstöt el is nevettem magam egész kicsit még egyszer belemászva a sütisdobozva már félig a német ölében ücsörögve. - Kérsz még? - tartottam felé egy csokis piskótakockát, ami lehet kicsit jobban megsült, de így az igazi, na. Közben persze figyeltem arra, amit mond és egyszerre volt fura és olyan hű tőle az egész.
- Tényleg szeretnél még tanulni? És mit?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Dr. Riley Meyers
Iskolapszichológus, Edictum lektor, Független varázsló


jámborszarvas | non-binary metamorf/animágus
offline
RPG hsz: 469
Összes hsz: 615
Írta: 2018. október 9. 23:40 | Link

Anton

Talán valóban nem látok át vonásain, ha nem akarja és nem értem bűvésztrükkjeit, de nem vagyok már gyerek, hogy erőnek erejével feszegessem lényének fedelét vagy megpróbáljam ízeire szedni, csak hogy tudjam, hogy működik. Meglehet, ösztönös érzékenységem nem adhat többet sejtésnél, azonban nem szokásom megkérdőjelezni a megérzéseimet. El-elkapok villanásokat, amik úgy rajzolják elém az embereket, mint éjszakai égen végigfutó villámlás mutatja meg a tájat.
Nincs szükségem feleletre, nem várok szóbeli megerősítésre. Tudom, mit érzek és azért mondom ki hangosan is, mert így diktálják indulataim, meg akarom osztani veled, mint annyi mást; mint mindent, ami csak színessé, teljessé teszi napjaim. Magamat, mindent, ami csak voltam, vagyok és leszek. Képtelen lennék megmagyarázni, miért, de hiszem, hogy nem az tesz különlegessé, hogy előtted senkinek sem mondtam ezt - hogy nem azért taglóz le az érzés, mert fiatal és tapasztalatlan vagyok, s még sosem éltem meg hasonlót. Félelem vagy rezzenés nélkül állom pillantásod, s hagyom, hogy kedvedre olvass bennem, ha nem rettent el furcsa nyíltságom vagy nyílt furcsaságom. Figyelmeztettelek, hogy nem tudok csak kicsit szeretni, nekem egész lényemmel kell.
Aztán előkerül a bűvész és előránt egy nyulat - vagy jelen esetben cápamosolyt és bögre kávét - a kalapjából.*
- Nah, csak a kiszolgálás miatt járok ide,-*húzom fel az orrom, gondolkodás nélkül kontrázva rá - a tekintetem cinkosan ránevet, még a szemöldököm is megpercen, mielőtt derűm elcsendesedne. A hangulat hangtalan alakul át, hullámot vetve és szétterülve körülöttünk.
Mert hiába rejtőzöl akarva-akaratlan, mégis érezlek, átszüremlesz mozdulataidon. De ha vallatód vagyok is, megőrzöm titkaid, amik most már kicsit az enyémek is; senkinek sem árulom el, milyen puhán, mennyi gyöngédséggel érintesz vagy hogyan lágyul el tekinteted néha egy pillanatra.
Kapva kapok a csók után, nem türelmetlen sietséggel, hanem szomjasan, teljesen átadva magam érzékeimnek. Nyújtózom, közelebb és közelebb simulva, teste vonalait másolva viszonzom, teljesen megfeledkezve minden másról. Nyakába kapaszkodom, arcát simítva és hajába fúrva ujjaim, míg szabad kezem végigcirógat karján, derekamra vonva azt. Szeretem érezni, hogy tart és most kell, hogy magához szorítson, mert túl könnyű vagyok. Megrészegít, fülembe zakatol a még-még-még.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: « 1 2 ... 69 ... 77 78 [79] 80 81 ... 89 ... 139 140 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek