36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek

Oldalak: « 1 2 ... 66 ... 74 75 [76] 77 78 ... 86 ... 139 140 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Dr. Riley Meyers
Iskolapszichológus, Edictum lektor, Független varázsló


jámborszarvas | non-binary metamorf/animágus
offline
RPG hsz: 469
Összes hsz: 615
Írta: 2018. július 2. 02:23 | Link

Anton

Ezúttal nincs semmi bizonytalan vagy negatív a reakciójában - bár a gyér fényben nehezebb kivenni a finom rezdüléseket, amit látok, az nyílt kíváncsiság és tetszés, talán egy csipetnyi merengéssel. Megmoccan bennem a türelmetlenség, mert annyira máshogy néz még arcaimra, hogy úgy érzem, önmagammal kell versengenem. Ami sületlenség, emlékeztetem magam szemem lesütve, mert hiába diploma és mágia, még mindig emberből vagyok. Néha meg kell álljak, hogy kibogozzam magam az érzéskupacomból.
Ahogy jött, úgy múlik el érintésére az egész, hogy helyet adjon a jóleső bizsergésnek.*
- Szárnyakat nem tudok magamra bűvölni, de szívesen teljesítek kívánságokat,-*kacsintok most én őrá, mert lehet még ezt a labdát passzolgatni. Aztán ki tudja, jó magaviseletű törzsvendégekre lehet, nem is vonatkozik a bűvös hármas megszorítás... Vagy azok az aranyhalak? Elfelejtettem.
Na jó, ezt a vacak poént legalább csak magamban sütöttem el. Nem erőltetem a következő süteményt, helyette iszom én is egy kortyot, amint el tudom kérni az üveget. A pár pillanatnyi beálló csendben tekintetem és gondolataim elkószálnak.
Valóban nem mutatkozott nálam más téren féltékenység, de akárhonnan is nézem, sosem kellett igazán versengenem mások figyelméért. Ezen kívül is az a tapasztalatom, hogy a különféle kapcsolatok egymástól függetlenek - az, aki féltékeny a testvérére, nem feltétlen lesz az a partnerére is és vice versa. Alapvetően azt hiszem, bizonytalanság és bizalmatlanság szüli ezt az érzést, s az elsőből bőven akad még nálam. Ahogy Antonnak, magamnak is időt kell adnom.
Válasza apró, ám kellemes csalódás s arcom elfutja a mosoly, ahogy dúdolni kezd. Lehunyom a szemem, talán enyhén ringok is a ritmusra, bár egy hang nem sok, annyit sem ismerek a dallamból. Aztán egyszerre vége szakad a dalnak, de még mielőtt felocsúdhatnék, megérzem ajkait. Ösztönösen mozdulok, közelebb húzódva, még mielőtt keze tarkómra simulhatna, mert ezt a puhaságot, ezt az ízt már ismerem, ezt szomjaztam. Egy kézzel megtámaszkodom oldala mellett, úgy fordulva, hogy mellkasához simulhassak, míg szabad kezem arcára rebben, ahonnan ujjaim utat találnak hajába. Ha engedi, elmélyítem a csókot, elmerülve benne, amíg csak el nem fogy a levegőm; s akkor sem megyek messzire. Arcom nyakához fúrva pihegek, de melege és illata nem segít józanodni, dübörög bennem a mégmégmég. Mosollyal nézek fel, orrom hegyét az övéhez érintve.*
- Menjünk,-*suttogom rekedtesen, a hová-t és meddig-et rábízva; s pár perccel később már csak az ottfeledett mécses hunyorog mindenttudóan.
Utoljára módosította:Dr. Riley Meyers, 2018. július 2. 19:44 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Daisy Blue Berry
INAKTÍV


¤ kacsás lány ¤
offline
RPG hsz: 92
Összes hsz: 262
Írta: 2018. július 2. 15:57 | Link


# kinézet # július 2.

Csak így alakult? Mondhatnám, de nem nagyon volt még vége a mondandómnak, szimplán intettem egy elhadart "unalmas" szó után és el is engedtem a dolgot. Régen is sokat utaztam és kerültem egyik helyről a másikra, sosem volt gondom az új megszeretésével, de ott úgy voltam vele, hogy jó is volt meg kellett is. Itt meg ez csak... egy olyan feladat. Igazából semmi bajom se ezzel, se mással, sőt, még apámba is belefutottam, de el volt foglalva a dolgaival. Inkább nem is kérdeztem, semmi kedvem megint valami kavarcba tenni a kezeim valaki miatt.
- Ahw, ez a nap legjobb dolga...eddig - jegyeztem meg vigyorogva, aztán kicsit jobban a dobozba túrva kivettem egy kockát, ahogy a teteje is az asztalon landolt én meg szép lassan a kanapén találtam magam. Szeretem túlkényelmeskedni a dolgot. - Akkor már tök ügyes, találtam ilyen izét, kicsi pisztoly, fekete, de ha megnyomod, buborékok jönnek belőle. Olyan, amilyen színű tartályból feltöltöd. Gondoltam nektek tetszene - magyaráztam el és meg is mutattam volna, csak tanácstalan voltam. Látványosan néztem körbe, de éppen fogalmam nem volt hol van. De majd megkeresem! Mert ugye eleget hallgatom, mikor nem tetszik neki, ha Twix éppen olyat fúj, tud neki csinálni vissza. Hatékony kommunikáció. Gondolom én.
- Lapos..ah, pedig reméltem, hogy vár valami buli, katasztrófa, haláleset... bármi, ami kicsit is... hír. - Szándékosan kihagytam a születést, arról jobban is tudomásom van, mint érdekelt volna, ezért is kell a héten repüléstant tartanom például. - Tanulásra? Szent Margit, lázas vagy? - nyomtam a csuklóm a homlokára furán az arcát méregetve közelebb is hajolva, de semmi nem tűnt olyannak.
- Ha itt is maradsz ma, elmehetnénk délután ahhoz a varázsbotanikához, tök vicces növényeik vannak, nekem meg úgyis kell pár kép - vontam vállat, aztán haraptam még a sütiből. Igazából Buksi okán, meg mert ő ért hozzájuk gondoltam, hátha érdekli, de mondjuk megnézi, ahogy az az evő megeszik pár gyíkot még én lefotózom a virágzó "Nenézzrám" nevűt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Liam Laoiseach
INAKTÍV


† lawful chaotic †
offline
RPG hsz: 210
Összes hsz: 512
Írta: 2018. július 2. 22:11 | Link


take me back to the night we met



Megilletődött, kósza boldogság-szellem járja át a szívem. Elhozott ide. Kitárta előttem az ajtót  s csak csöndben figyel, hagyva, hogy körbejárhassak. Hogy hozzáérhessek az alakokhoz. Talán nem mondtam neki elégszer, talán nem tudtam soha igazán kifejezni magam, hogy mennyire csodálom minden ecsetvonását. Minden színfoltban őt vélem meglátni, őt érzem ki az árnyékok mélyén, a fények peremén. Akkor, ott, a kiállításon, az olyan sokkoló érzés volt. Látni önmagam rajta keresztül. Látni, ahogy ő lát. Látni a többit. Látni őt. Vásznon és hús-vér formájában. Már akkor éreztem ezt a templomi áhitatot, nem is gondolva, hogy hamarosan elhoz ide. Tán akkor épp semmit se gondolva. Csak megmaradva a jelenben, örülni mindennek. Mint most.
Követem biccentésének útját s elidőznek ujjbegyeim képmásának vonásain. Kissé megkopik az örömöm, ahogy elnézem a képét. Ha úgy festhetné meg önmagát, ahogy én látom... Ragyognának a színek. A vörös a naranccsal táncot járna, és beköltözne a szeme sarkába.

Úgy állok itt előtte, hogy tisztán láthassa, amit én látok, amikor rápillantok. Láthatja, ha akarja látni. A nevetése átmelegít, aztán kicsit közelebb húzódok, hogy jobban láthassam a mosolyát.
- Ők mind te - adom meg az egyszerű feleletemet, kicsit felhúzva a vállaimat, hogy aztán újra leengedjem őket. Hogyne érnék szépen hozzájuk. Nem merném megzavarni intimitásukat, csendjüket. Nem is akarok belesni a vásznak, falak mögé. Nekem egy falat ígért, és azt is adott. Nem akarok többet hasítani ki magamnak, hisz már ez is csodának minősül.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2018. július 3. 00:09 | Link

LIAM BÁCSI
szombat reggel otthon a konyhában | x

- Azta - ámuldozom még egy kicsit, ahogy szóban is megerősíti, hogy bizony ő egy animágus. Egyik kezem a konyhapultra teszem, ahogy ácsorgok mellette mezítláb a hűskonyhakövön. Nem, nem láttam még tasmán ördögöt soha. Rajzfilmen semmiképp, hiszen egyáltalán nem láttam még semmilyen rajzfilmet vagy más filmet. Vagyis csak érdekességként megmutattak nekünk egyszer valamilyen mozgóképi alkotást. Állatok életét mutatta be és egy kellemes hangú mugli narrálta. Jópofa volt. De nem a tasmán ördögök életéről szólt. Elefántos volt.
Ábrázatom kissé aggódóvá válik, ahogy arról beszél, hogy ez egy veszélyeztett faj. Nem akarom, hogy bármilyen faj kihaljon. Főleg nem ez. Aztán elgondolkozva vonom össze a szemöldököm, mikor a furcsaságot kezdi ecsetelni. Valóban különös lenne, ha egy már nem létező állat képét venné magára. Azonban egyúttal talán szép is, hiszen így őrzi az emléküket. Elmerengésemből az zökkent ki, ahogy tovább szövi szavait és még be is mutatja őket. Csakhamar elvigyorodom, így figyelve dínókarú ténykedését, mígnem mulatásom jóízű nevetésbe fordul.
- Segítsek, Liam bácsi? Vegyek elő mondjuk tányért nekünk? - kérdezem aztán, az előtte lévő dolgokra nézve meg körbe. Azonban nem az ügyetlenkedése miatt érdeklődök, hanem úgy egyáltalán. Mindig megcsinál meg előkészít nekem mindent. Szeretnék én is tenni valamit azon kívül, hogy egyébként a szobámat tök rendben tartom meg úgy mindent. Többek közt ezt is beléd verik egy árvaházban, hogy ne hagyd szét a dolgaidat. Dehát ezt bácsikám tudja. Ahogy talán azt is, hogy nem véletlen tűzöm a hozzá fűzött mondandómba ennyiszer a nevét. Oké, egy részről nagyon jól esik megszólítani, másfelől pedig az otthonban mindig túl sokan voltak körülöttünk ahhoz, hogy megengedhessük azt a luxust, hogy a szavainkat ne egy bizonyos valakinek címezzük meg nagybetűkkel. Főleg, ha a nevelőnknek akartunk mondani valamit.
- Mióta tudsz ilyen ördöggé változni? - kérdezgetem aztán tovább, közben pedig amennyiben kapok feladatot, akkor végzem azt, ha nem, akkor meg csak álldogállok tovább mellette a konyhában, néha túlzottan közel hozzá és sokszor kifejezetten az útban. Ez akkor is igaz, ha feladatot kapok. De aztán mindig észreveszem magam.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Allan Colton Fisher
INAKTÍV


pultosfiú | ColeciCa
offline
RPG hsz: 307
Összes hsz: 621
Írta: 2018. július 3. 15:09 | Link


~ I'm not a saint
But I could be, if I try ~

Más így, hogy itt van. Az emlék, amit életben kellett tartanom a falak között, megelevenedve jár-kel a lakásban. Érzem, ahogy mindenem beszívja a látványát, a vásznak, a falak, a törött nyelű ecsetek, az olaj, a palettákon megkövesedett festékek. Mintha minden táplálkozni kezdett volna belőle, én pedig csak mint külső szemlélő, figyelem megilletődötten a színeket, amik egyre élénkebbé válnak körülötte. A semmilyen, változatlan, egyhangú árnyalatok újakká válnak. Élénk kék. Megjelenik az élénk kék is. Nem is lehetne más, csak kék. Nem kéne meglepődnöm rajta.
Engem néz - azt, amit lefestettem - amiről azt hittem, hogy én vagyok. Örülnék, ha csak ennyire lennének elmosódva a kontúrjaim. Örülnék, ha ezt látnám a tükörben. Nem akarom, hogy azt nézze, ami mégsem én vagyok.
- Engem nézz. - Halk a hangom. Abban a pillanatban, hogy ez elhagyja a számat, valahogy úgy érzem, mintha ki sem mondtam volna. Csak lóg a levegőben. - Engem nézz, Louis.
Talán ebben benne van, amit akarok mondani. Hogy az ott mégsem teljesen én vagyok. Nem akarom, hogy azt lássa, ami nem igaz. Itt van, azt kell látnia, hogy én mi vagyok. Engem kell látnia.
Mikor a közelembe kerül, teljesen máshogy érzem magam. Mintha én magam még elevenebben léteznék, így érzem magam. Megfakult mása vagyok önmagamnak mostanában. Közelebb lépett, látom a lélegzetét és hallom; közelről figyelem a bőrének pórusait és a ráncait. Kicsit megérzem az illatát is, mire fájdalmasan sajdul bennem valami.
A tekintete pedig engem fürkészik. Olyan világos a pillantása. Fényt hozó. És teljesen máshogy érzem magam tőle. Mintha lángolna bennem valami. Mintha belém látna, és én megborzongok ettől. Nem tudom, hogy a jó értelemben-e. Szeretnék hátrébb és közelebb lépni egy időben. Nem tudom, melyik lenne a helyes, vagy a jó lépés. Előre, vagy hátra? Előre, vagy hátra...
Tudja. Érti. A borzongás még inkább kiül rám, a bőrömre, ahogy feláll a szőr a karomon és mégis úgy érzem, hogy valami égeti a felszínét. Hogy érthet meg valaki ennyire engem?
- Mind. - Nyögöm ki halkan, és akaratlanul előrébb lépek, szinte észre sem veszem. Nagyon közel vagyunk. Magába burkol az illata. Nézek fel rá, a szemeim nagyobbra nyíltak. A pupilláim kitágultak a narkotikumoktól. Talán az övéi is, de nem tudok csak a szemébe nézni - az arcát, a haját, a nyakát, a vállait is figyelnem kell, hogy elhiggyem, hogy itt van. Elnyílnak az ajkaim.
Itt vagyok. Úgy érzem, mintha egyszeriben teljesen kitárulkoztam volna előtte. Védtelen vadállat. Mintha lehullott volna rólam valami. Egyszeriben nagyon fehérnek érzem magam, annak a szemvakító fehérnek, ami szinte kiszúrja az emberek szemét. Mintha ragyognék egy kicsit.
Itt vagyok. Tegyél velem, amit akarsz.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Carolina Eleonore Bellini
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 53
Összes hsz: 82
Írta: 2018. július 3. 21:59 | Link

Marci

- Hát oké. Mindenesetre fura, hogy nem tetszik neki - Ezt tudom csak hozzáfűzni, mert nem kéne erről a témáról többet beszélni. Csak szeretnék vele lenni, beszélgetni, mint régen. De az új, izmos Marcitól kissé zavarba jövök, nem baj, majd elmúlik. A konyhás szövegre csak bólintok, majd mikor elkezdi utánozni Jabbát, elkezdek hangosan nevetni. Aztán végül csak sikerül abbahagynom, majd a szünetem okára terelődik el a téma.
- Szerencsém van, mert engem bír, de szerintem főleg azért, mert nem lazsálok és maximalista vagyok. Neem, nem olyan, mint Gordon Ramsay, mert nem beszél csúnyán, csak ironikus és őszinte, így sok tanulót meg tud sérteni. Egyszer azt mondta egy lány sült halára, hogy olyan száraz, mint a sivatag, ezt a kutyájának se adná. Szegény lány meg sírva elszaladt, kicsit túlérzékeny volt szegény. De tud kedves is lenni, mert engem is elküldött pihenni, és ha kérdésünk van, mindig válaszol, a trükkjeit pedig csak egyszer mutatja be és azt kell leutánoznunk. Nekem nagyrészt sikerül, de akinek nem nagyon megy, az hamar kiesik - Végre egy semleges téma, azért is beszélek ennyit. Madame Gassario kiváló séf, nekem az ő ételei ízlenek legjobban.
- Hát két év lesz, remélem nem esek ki - A többiek is jók, de nem elég kitartóak, szóval remélem a séfek krémjébe kerülök végre. Onnantól a saját étterem már kábé elvárt dolog, a nagy profit meg alap lesz. De az még messze van, egyelőre a bentmaradáson dolgozok. Aztán megemlítem, hogy a történtek ellenére, ő meg csak értetlenkedik. Mintha nem tudná...
- Hát tudod, amikor te meg Kamilla együtt voltatok, én meg megütöttelek... - A földet nézem közben, nem vagyok erre büszke, de az eridonos olasz vérem miatt csak tettem, de nem gondolkodtam. Ez gyakran előfordul velem, de hát mit lehet tenni, ezen nem nagyon lehet változtatni. Utólag sok mindent megbánok, de az a bizonyos pillanat, amikor eldurran az agyam, kiesik és teszem, ami először megfordul a fejemben. Nem tudom, hogy ezen lehet-e változtatni, de majd anyut megkérdezem, hátha ő tudja.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Apáthy Marcell
INAKTÍV


Sárgászöld vidrabocs | Újságírók gyöngye
offline
RPG hsz: 77
Összes hsz: 290
Írta: 2018. július 5. 14:25 | Link

Lincsi

- Óóó én ezt már elengedtem. Meg igazából, ő meg szőkére festette a haját, ilyen fehéresszőkére, hát utálom. Tényleg, nagyon. Nem igazán rajongok az ennyire szőke nőkért.
Tárom szét a karjaimat nevetve. Tényleg nem tudok mit csinálni a helyzettel, de szerencsére nem kérdezte meg, hogy tetszik-e, csak úgy ránéztem, nyeltem egyet, és ebből ő is azt vette ki, amit akart, meg én is azt közvetítettem felé, amit akartam. Aztán lehet, hogy azon a bizonyos kommunikációs csatornán valami nagyon félrement, de legalább nem firtattuk a dolgot, és ez így van jól. Nem nagyon tudok neki hazudni, de hát most mondtam volna azt, hogy szerintem ocsmány? Ugye, hogy nem. Nincs az a férfi, aki a nőnek ezt meri mondani, és még életben van.
- Akkor csak az image része, hogy olyan szívtelen. Viszont az tuti, hogy ha a két évet teljesíted, nem lesz sok hozzád hasonló a világon. Egyenes út a sikerhez. Majd legyen mindenképpen csóró író menü is, mert nekem maximum arra lesz pénzem, ha így haladok.
Oké, ez nem igaz, elvégre az egyik magyar máguscsalád leszármazottjaként, anyám sikereit és apám megbecsülését számadatokban kifejezve elnézve, meg a két könyvem eladása után befolyt összeget számolgatva, megtehetem majd, hogy nála egyek. Viszont nem vagyok könnyű eset, mert bármennyire is szeretek enni, nem szeretek költeni rá. Eléggé randigyilkos tud lenni, amikor fejben azt számolgatod, hogy mit kér majd a másik, és ez mennyire éri meg neked, és te mit kérj. Persze már javuló tendenciát mutatok, de néha azért vannak problémáim. Anyám szerint kellene egy unoka, mert ha lenne egy gyerekem, akkor másként gondolkoznék. Szerintem ez nagyon nem lenne egy jó lépés jelenleg. Vagy még pár évig.
- Csóró lány. Azért maga a tény, hogy ott van az ember is egy elég nagy nyomás, nem biztos, hogy már az elején szét kell szivatni. Mondjuk ez a száraz hal, hát a megfelelő borral tálalható. Mondjuk egy zamatos pinot grigio-val.
Annyira nem értek ám hozzá, meg hát nem is mindegy, hogy milyen hal, de szárazra leginkább a vékonyabb halakat lehet sütni.
- Szerintem nem, mármint ha felvettek, és már most, az elején nagyjából jó vagy, akkor úgy vélem, hogy menni fog a dolog. Meg hát ügyes vagy, szereted ezt csinálni, és ha ki is esel a felénél, elmondhatod már, hogy tanultál tőle. A fene se fogja kérdezni. De ha mégis, akkor gyártunk neked egy hamis elismervényt.
Nem nagyon hatna meg a történet, és biztos vagyok benne, hogy erre nem kell majd sort kerítenünk, de ha mégis, hát akkor sem történik semmi, az Edictum szerkesztőségében elég sok ilyen lehetőség van, és nem hiszem, hogy a főszerkesztőt zavarná, mert hát igen, éppen ő követné ezt el.
- Nem voltunk együtt. Nem úgy voltunk együtt. Nem vagyok a megcsalás híve. De én és Kamilla, mi mindig így voltunk, nálunk ez a közelség természetes.
Ezt nem könnyű megmagyarázni, de tényleg ez van. Legyünk barátok, szeretők, ellenségek vagy semmik egymásnak, mi Kamillával szerintem örökre ilyenek leszünk. Szeretem az érintését, ő is az enyémet, függetlenül attól, hogy milyen a viszonyunk.
- Nem zavar, hogy megütöttél, már el is felejtettem a dolgot.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Celestyna M. Czerny
INAKTÍV


Babydoll || Property of Daddy Westwood
offline
RPG hsz: 201
Összes hsz: 290
Írta: 2018. július 7. 01:27 | Link




A külső szemlélő számára az ilyen boltok elszörnyesztőek tudnak lenni. Mármint tényleg, többnyire nem túl nagyok, jellegzetes illatuk és társaságuk van. Az eladók is nagyon közvetlenek, sőt, már-már tolakodóak tudnak lenni, de én megszoktam. Sőt, az illatukat kifejezetten szerettem, az amortentiámban is vissza-vissza köszönt az a jellegzetes aroma. Azaz, hogy csak pár dolog illata, mint amilyen a frissen bontott tempera, vagy éppen az akvarell festék.
Elgondolkozva pakoltam egyik festéket a másik után, a listámat ellenőrizgetve néha, mert otthon már írtam róla egy skiccet, hogy kb melyik színekre is lenne megint szükségem.
- Mentazöld... aaaa pasztell. Rézvörös - landoltak a kosaramban elég rövi időn belül, majd az ajkamba harapva ácsorogtam a polc előtt, az ajkamon dobolva a mutatóujjammal. Akkor lettem tanúja az öltönyös tanácstalanságnak, aki hát... mondjuk úgy, hogy nem mozgott éppen otthonosan az üzlet polcai közt. Egy pár pillanatig nézelődtem még, majd tettem felé pár lépést, még épp meghagyva az illendő távolságot kettőnk között.  
- Minden rendben? Szinte látom a kétségbeesést meg a kérdőjeleket így körbe a levegőben. Segíthetek? - kérdeztem kissé előre-hátra billegve a tappancsaimon.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Wittner Dávid
INAKTÍV


Sudden | Tattoo-boy
offline
RPG hsz: 105
Összes hsz: 175
Írta: 2018. július 7. 14:57 | Link



Szerettem, hogy a csajszi ennyire egyszerű dolgokkal meggyőzhető arról, hogy nem vágóhídra viszem. Sokan ilyenkor még sipákolnak, meg mutassak referenciát, meg rákeresnek az interneten és legalább négy oldalon megnézik az értékeléseket és a képeket, visszajelzéseket. Az arcomat akarom letépni tőlük, hogy ~k.rva életbe, döntsd már el, mit akarsz!~
Ahogy többet gondolok a piercingre, amit kiszedettem a nyelvemből, szinte érzem a zsibbadást a helyé és tudom, hogy ez kiül az arcomra is. Nem érzem tőle menőbbnek magamat, csak úgy, mint egy idióta, aki beállva kapott egy golyót a nyelvébe.
- Pia - szúrtam közbe a felsorolásába, mert ez valahogy kimaradt belőle, de tudtam, hogy nem felejtené el, mert olyan idegőrlően zseniális, hogy néha megölelném, máskor meg csak megölném. - Mindig elfelejtem, hogy te még ilyen kicsi vagy.
Valószínűleg azért, ahogy viselkedik és amennyi tud, nem teszi könnyűvé, hogy fiatalabbnak lássam és gondoljam. Nem mintha ragaszkodnék hozzá, egész egyszerűen néha plusz darabokat látok bele a kirakóba, amiknek nem is kellene ott lennie.
Kicsit későn szóltam, hogy jobbra megyünk, ő meg ketán átvágott az egész járdán, amin muszáj volt felnevetnem, meg hangosan mondanom hogy "tü-ttüüüüt!", mert ugye ez egy érett és felnőttes viselkedés. Pika a kezemen nagyon rosszallóan nézett fel rám, a kézfejemen ülve, én meg csak megvakartam az alkaromat, pedig tudtam, hogy nem kéne belezavarni, a fóliának amúgy is rohadt szar hangja volt.
- Azt hittem, annyira nem érdekelnek - jegyeztem meg kissé oldalra biccentett fejjel, mielőtt halványan elvigyorodtam volna. - Majd megnézzük a nagyon betáblázott határidőnaplóink és beírjuk egymást, hm? A kék ház lesz az, nem is értem, hogy lehet ilyen színre kenni egy épületet!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Leon Tim Wolf
INAKTÍV


100% bio, ökológiailag tesztelt terromágus
offline
RPG hsz: 100
Összes hsz: 281
Írta: 2018. július 7. 15:26 | Link


július 2 | Leon

Nem értette Tim, hogy lehet unalmas az utazás. Ő szerette, ez látszott is az önéletrajzán, különben nem dolgozott volna ennyire bizarr helyeken. Az egyik kedvence a taxisofőr volt, csak nagyon nehezen tudta megmagyarázni a hetven éves olasz turistának, hogy ne húzza le az ablakot, mert kimegy a füst és hiába tolta eddig a bongot.
- Eddig? - kérdezett vissza a német, mert nem tudta, mivel is lehetne még überelni azt a csodálatos pékterméket, amiért annyit mászkált. Azaz, biztosan volt más is, amit a lány szeretett, de nem akart rózsával beállítani az ajtóba. Azt nehezebbnek érezte kimagyarázni, mint a porcukros-kakaós cuccokat. - Uh, tutira, végre vissza tudnék neki vágni, mikor beszólogat. Bár ma aranyos volt, kaptam tőle rózsaszín buborékokat az összeállításomra. Tudod, azok a nagyok, amiket szokott fújni trexnek.
Még igazított is egyet a fehér ingén, nem kétséges, úgy érezte, hogy jól választott, mikor összeszórta a cuccait az ágyra és egy mély sóhaj után visszacsúsztatta a tekert cigijét a tárcába. Inkább adott még pár növénykeszárat Twixnek, hogy egyen.
- Nem tudom, mit vársz, hogy felrobbanjon az iskola? Pf! - horkant fel Leon, összefonva a karjait a mellkasán, mielőtt komolyabban elnevette magát. - Ja tényleg, felrobbant a Levita torony és valaki meg is halt. Ez számít?
A fejét úgy ingatta meg a kérdésre, hogy a haja megint egy rendezetlen lobonccá formálódott, pedig próbálta belőni némi zselével, mielőtt még elindult, nem túl sikeresen. Mintha Twix a frizurájára csulázott volna. Inkább Blue arcába fújt, ahogyan a lány közelebb hajolt és a karját átvetette a lány vállán.
- Úgy nézek, mint aki siet? - kérdezte felvonva a szemöldökét és kék pillantását a lányra függesztette. Az arcán ülő vigyorból látszott, hogy értékeli az ötletet, nem szokott nagyon amúgy sem válogatni. - Beugorhatunk, amúgy is kéne vennem Twixnek valami kaját. Unja az otthonit.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Daisy Blue Berry
INAKTÍV


¤ kacsás lány ¤
offline
RPG hsz: 92
Összes hsz: 262
Írta: 2018. július 7. 23:05 | Link


# kinézet # július 2.

- Eddig, persze, miért, te tudod mi lesz még ma? - néztem rá érdeklődve, mert én nem voltam jós. Szerintem ő sem, sőt legjobb tudomásom szerint elég biztos, értett dolgokhoz, és nagyon furán tudott mozgatni minden növényt, ettől még nem hiszem, hogy hirtelen meg tudja mondani, hogy este mondjuk hol leszek. Vagy ő. Meg bárki.
- Na, látod, tudtam, hogy hasznos lesz. Hoztam hozzá neked 6 színt is. Narancssárgát meg pirosat biztosan, a többi most nem jut eszembe - gondolkodtam el, még az orrom is ráncoltam nagy koncentrálva, de vagy válogatáskor, vagy azóta, de nem voltam annyira képben, hogy bederengjenek. Az az egy tuti, hogy megvettem és haza is hoztam. Meg az is, hogy amint megtaláltam, oda is adom. Közben elvigyorodva nézegettem a fehér szerelését és elégedetten bólogattam nagyokat a tevéje rózsás buborékjaira. Azt mondjuk sose értettem teljesen T-rex meg a kisállat miben élik, az én kecskeszárnyasom nem tudott ilyeneket. Csak ha csapkodott a szárnyaival a vízben lett pár körülötte.
- Igaza van, tényleg jól nézel ki - mondtam végül, aztán inkább kifaggattam arról, mi is a helyzet. Nem hangzott semmi jól, ha ennyire unatkozott, már majdnem nevettem, amikor bedobta a felrobbant iskola helyzetét, aztán mikor hozzátette a többit, tényleg nevetnem kellett. Majd elhallgattam, kicsit méregettem őt furán, de nem jött egy "vicceltem" sem, így csak húzogattam a számat. - Szóval igazából valakinek volt egy igen szar napja, meg a sok kéknek, de nálunk semmi nincs.
Nem úgy néztünk ki azt hiszem, mint akik most agyonaggódták magukat az iskola negyedéért, sőt, én inkább a tanulási láza miatt aggódtam, aztán mikor az arcomba fújt csak felkacagva visszafújtam rá, mielőtt elhúztam volna a kezem és inkább egy sütinek estem neki. Két falat között még beszélni is tudtam!
- Nem, szóval belefér az is, meg egy jégkrém visszafelé és a Twix kaja is - bólogattam serényen, ahogy egybe betömtem a sütim másik felét, mai még megmaradt. Egy kicsit a tenyerem a szám elé tartottam, de ez nem segített a helyzeten, amíg leküzdöttem kitúrtam a kanapé egyik szegletéből a kis fém tokom, amiben a cigim szokott lenni, és felé tartottam kér-e, csak megkérdezni nem volt alkalmam. - Ha befehevtem é evtünk, utvána ráévünk...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Bogna Zdanowska
INAKTÍV


titkos mikkentyű
offline
RPG hsz: 106
Összes hsz: 204
Írta: 2018. július 8. 00:23 | Link


÷ benézet ÷ május 26. ÷


Biztos van eset, mikor aggodalmasak az emberek, mármint olyan eset, mikor éppen magukkal terveznek valamit tenni. Ahogy én is, én mégis racionálisan felsorakoztattam az érveim, jóval hosszabb lett a pro listám, így elég egyértelmű volt, hogy most, mikor már senkinek nem tartozom elszámolással, még mindig foglalkoztat a dolog és lehetőségem is adódott, elhozom magam. Vagy Dávid engem, de ettől még ugyan az történik.
- Az alkohol sok mindenben befolyásoló tényező tud lenni. Állítólag az első alkalom doppingként hat a szervezetre, ezért nyúlunk második vagy harmadikhoz - meséltem, és már a szavaimtól én is kicsit zavart lettem, pedig ez ritka nálam. Leginkább a bizonytalan másokra hivatkozásom tette. Nem tapasztalati úton, ez tényleg hallomásból és olvasatok után maradt bennem, ebből meg nem sokat mondhatok biztosra. De én úgy vélem elég szakértő vizsgálta már. - Meg azt is mondják, hogy bár oldja a gátlásokat, de ezt olyan lökettel teszi, amit a szervezetnek kétszer annyira kell kompenzálni, így érthetően a másnaposság nem baráti. Különben miért is emelted ki?
Mire a kis szövegem végére értem a kérdés is kibukott, maiért elkezdtem körüljárni a témát, bár éppen eléggé morcosan néztem rá fel. Alapvetően nem vagyok magas és túl idős se, egyiket sem szeretem, ha nagyon hangsúlyozzák, mindegyikkel küzdök rendesen.
- Csak 11 rész van a világon, ahol még nem vagyok nagykorú, de például Skóciában már több, mint két éve az vagyok, a varázslótársadalomban pedig több, mint egy.
Azt hiszem nem akart vele rosszat, szóval a végére én is visszafogtam a számat, inkább lefelé bámultam a szoknyámra és leporoltam, mondjuk nem volt rajta semmi. Mire meg felnéztem már kellett kanyarodni, ekkor sétáltam be elé. Nem vagyok valami nagy darab, így nem lett volna nehéz elsodornia, de még ekkora sarkakon is simán korrigáltam és inkább topogtam tovább.
- Nem nagyon tudom, miben merül ki az érdeklődés mutatása - mondtam őszintén, mert igazából ha valamire azt mondom, hogy persze, mutassa én azt komolyan is gondolom. Ha nem, nyilván megmondom, hogy nem foglalkoztat vagy már ismerem a dolgot és nem köt le. Bár talán ez az én hibám, fene se tudja. De közben meglett a fura, kék ház is, és már az ajtajában voltam.
- Jól hangzik, kedden nem jó, mindig világot mentek meg, vasárnap mise van és csütörtökön embereket boncolok, amúgy tökre ráérek - forgattam meg a szemeimet, hogy aztán lenyomjam a kilincset és belépjek az ajtón. - Amúgy a kék... barátságos, nyugtató. Tudósok által bizonyított, hogy bárki szívesebben megy be egy kék, mint egy fehér színű házba. Még talán a sárga ami ilyen. A vörös hívogató, de veszélyt sugall...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ohridszki-Füst Álmos
Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


álomjáró | Vladislav
offline
RPG hsz: 256
Összes hsz: 308
Írta: 2018. július 8. 23:32 | Link

Lilla


- Málna... - ismétli meg a szót, aztán újra beleharap a péksütibe, ízlelgetve, hogy ez mégis milyen ízű is most. Hümmög is mellé, mintha ez így együttesen némi bólogatással és szemforgatással, illetve enyhe homlokráncolással együtt elősegítené, hogy biztosabban állapítsa meg, milyen ízt is érez.
- Jó... valóban. Inkább málna... biztos belerozsdásodott a nyelvem a sok sósba - válaszolja, amint lenyelte azt az alaposan megrágott falatot. Egyelőre nem harap bele újra a süteménybe, inkább leteszi a papírtasakra - semmi esetre sem vissza a többi, még érintetlen sütemény közé -, és tenyerére támaszkodva emeli meg magát ültében, hogy bal lábát megemelve maga alá is húzza azt. Valami hihetetlennek tetsző a kép, ahogy egy pillanatig csak tenyerén támaszkodva tartja magát a levegőben, el se hinné az ember, hogy nem töri ketté egy erősebb szél is, nemhogy a saját testsúlyát elbírja csak így, minden látszólagos erőfeszítés nélkül, de bármennyire is nem látszik rajta, rengeteg időt képes az edzőteremben tölteni. Tegyük hozzá, a tornagépeket és súlyokat nem portalanítani szokta, hanem használni, még mielőtt bárki is azt hinné, hogy ez is csupán egy tétel a gondnoki teendők listáján, nem több. Szeret sportolni, kviddicsezni éppen úgy, vagy csak repülni, mint súlyokat emelgetni és nyújtani. Vagy szaladni, az éjszaka közepén, amikor még mindenki alszik, de lassan már hajnalodik, ő meg láthatja az egész birtokot teljes pompájában, emberektől mentesen. Talán most majd néha Lillát is meginvitálhatja ezekre a korai körökre a kastély körül vagy akár itt, Nekeresden, csatlakozzon, ha van kedve.
- Hát te nyertél. De azért továbbra is maradnék a sósnál, ha lehet - közli. Illúzió. Emlékszik rá, hogy Lilla mesélte már, miket is tanul, csak éppen sosem tapasztalta még saját magán, eddig, mit is jelent ez tulajdonképpen. Most azonban elkönyveli magának, hogy ez a lány még sokra viszi, ha ilyen dolgokat tud.
- Kösz - feleli, és óvatosan harap bele a süteménybe végre harmadjára is, szeme sarkából fel-felpillantva a lányra, annak a jeleit keresve, hogy számítson-e újabb tréfára, vagy már nem kell ilyentől tartania. Szája sarkába mosoly kúszik, amikor elégedetten tudatosítja, hogy ez bizony már nem édes íz a nyelvén. El is nyammog rajta, még nagyban rágja, miközben már az újabb kérdés készteti gondolkodóra.
- Hát... - dünnyögi még rágás közben, majd nagyot nyel, megtörölve a száját, lesöpörve az esetleges morzsákat. - Szóval az úgy van, hogy ma el kell mennem a Kins&Kensbe, mert meg kellett javíttatnom a társalgóban a gramofont, az délre lesz kész, előtte meg új fáklyákat kellene beszereznem a folyosókra. Jaj és megígértem a könyvtárosnak, hogy ha már úgyis a faluban leszek, átveszem az új tankönyveket a könyvesboltban és felviszem. De... este? - kérdezi nem mondva ki a teljes kérdést, szerinte a lényeg úgyis ott a hangsúlyában. - Vagy ha ráérsz és van kedved, csatlakozhatsz könyveket röptetni. Egy egész évfolyamnak rendeltek új bájitaltan könyveket.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Fellegi L. Milán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 89
Összes hsz: 183
Írta: 2018. július 10. 22:25 | Link


Jobb kezét leejti maga mellé, miután végigsimított vele Andris arcán, aztán tanácstalanul nézi őt, miközben válaszol.
- Én is – mondja rekedt hangon, mert nyilvánvalónak tartja, hogy ez nem bocsánatkérés akar lenni, hanem csak Andris is ugyanolyan szomorú emiatt, mint ő. Elvégre tenni erről senki nem tehet, Andris végképp nem, Milán pedig nagyon reméli, hogy nem is érzi így, még ha a lelke mélyén tart is tőle, hogy nagyon optimista dolog lenne ilyet gondolni.
Egy jólirányzott mozdulattal letörli a könnyeit – és nagy valószínűséggel mindezzel együtt nem kevés taknyot is, még ha erről nem is illik beszélni, a ruhadarabok ujjai pedig nem tudják kivívni azzal az igazságot, hogy megemlítik ezt. Utána pedig hagyja, hogy Andris odahúzza magához, arcát most a nyakába fúrja, aztán még nyom bele egy suta puszit, ahogyan elkezdik elengedni egymást.
Utána némileg értetlen tekintettel bámulja kedves párját, aki valamiféle hirtelen elmebaj hatására vetkőzni kezd, Milán pedig döbbenten kutat olyan momentum után az agyában, amitől Andris beindulhatott, mert hát lássuk be, tény, hogy a fiatal férfiak szinte mindentől, de azért ez mégiscsak nem valami ideillő most éppen. Aztán persze hamarosan koppan neki a felismerés, hogy nem a másik végtelen libidójáról van éppen szó, hanem más fog történni, mégpedig a hegeinek megcsodálása, amitől Milán szíve mindig elszorul kicsit, mert azt még az ő átlagon aluli érzékenységű lelke is tudja, hogy mennyi fájdalom lapul a sebhelyek mögött. Mostanra már persze megszokta – habár így is végtelenül hosszú időnek tűnt, mire Andris végre engedte, hogy póló nélkül is lássa, ahhoz képest mindenképpen, amikor ő szerette volna – de eleinte neki sem volt könnyű. Engedi, hogy Andris a kezét odavezesse, finoman érinti meg, bár továbbra sem igazán biztos benne, hova is akar kilyukadni ez az egész. Aztán szépen lassan elkezdi összerakni Andris mondanivalója alapján a darabkákat, hogy hogyan is illik ez pontosan a képbe, avagy a korábbi beszélgetésükbe. Döbbenten nézi őt, nem is rajta van ledöbbenve, hanem saját magán. Hogy hogyan nem volt neki eddig világos, hogy az efféle apróságok milyen nehezek lehetnek neki, vagy hogy a nála megszokotthoz képest így is mennyire beférkőzött már az életébe, sokszor valószínűleg számára kényelmetlenül, talán még kicsit erőszakosan is. Talán mégiscsak igaza van, ami az érzéketlenséget illeti, Milán legalábbis most így érzi, és nagyon szégyelli magát. Viszonozza a csókot, de valahogy nem az igazi, mert nagyon beszélhetnékje van, csak még nem tudja pontosan, mit is mondjon.
- Annyira nem érzem ezeket, nem tudom miért… Biztos szarul vagyok bekötve, annyira sajnálom… - motyogja végül, aztán Andris még folytatja, ő pedig a végén elkerekedett szemmel néz rá, mert sejtette hogy rossz a helyzet, de hogy ennyire, attól inkább csak titokban és csendben félt.
- Hogy lennél már szörnyeteg? – kérdezi szinte kétségbeesetten, homlokát Andrisénak döntve, bűnbánó fejet vágva. Bárcsak értene akár csak kicsit is a Legilimenciához, hogy láthassa azt, Milán hogyan látja őt… Soha többé nem jutna eszébe ilyesmi
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Andrássy Tamás Milán
INAKTÍV


mutyulii
offline
RPG hsz: 75
Összes hsz: 134
Írta: 2018. július 10. 23:49 | Link


Elmosolyodok a szavaira, miközben megsimítom az arcát. Valahogy most megmelengette a kicsi szívemet ez az "én is", annyira őszintének és ártatlannak érzem, még akkor is, ha én tényleg bocsánatot akartam kérni. Milán, azt hiszem, ezt nem tudja, de jó így. Ez volt a legőszintébb reakció szerintem, amit kaphattam, és én szeretem az őszinteséget. Igen, nekem néha nehezebben megy...
Elég furcsa érzés, ahogy később a sebhelyemhez ér. Bár én raktam oda a kezét, nyilván nem rossz érzés tehát, hogy ott van, mégis néha megborzongat, ha ez történik. Nem pusztán azért, mert amúgy is érzékeny pontja ez a bőrömnek, hanem mert ezt nagyon intimnek élem meg minden plusztizennyolcas kategória nélkül. Bensőséges, ha valaki itt érint meg, főleg, ha kiélezve a sebhelyemre és nem csak úgy véletlenül - de szerettem volna valahogy megteremteni ezt az atmoszférát, hogy pontosan értse, miről beszélek, még ha neki talán kevésbé is jön át ez a meghittség.
Úgy látom, ez talán jobban is sikerült, mint szerettem volna. Mintha teljesen kétségbeesett volna, én pedig arra gondolok: "Andris, színházi rendezőnek kellett volna menned", miközben idegesen szusszanok, de magamra vagyok ideges, ezt még a vak is láthatja. Egyáltalán nem dühít fel ugyanis Milán, csak... nem akartam, hogy rosszul érezze magát.
- Jaj, dehogy vagy szarul bekötve - ellenkezek, miközben beletúrok a hajába a tarkójánál. - Csak máshogy. De te zseni vagy, ez ezzel jár, én pedig vállaltam a kockázatot. - Mosolygok rá, aztán nyomok egy csókot az arcára, mert úgy gondolom, fontos, hogy érezze, amit most én is, hogy én tényleg szeretem, és tökre nem számít... hogy néha nehéz. Mindig lesz nehéz, mindenkivel. Csak nekem is... ehhez úgy fel kéne nőnöm, hogy ezt elfogadjam. Sosem lesz teljesen habostorta, és a sült galamb se fog a számba repülni. Apa mondja ezt mindig.
Egy pillanatig meglepetten nézek a kérdésére, aztán halkan elnevetem magam. Nem is csak a zavartól, de kicsit talán a hitetlenségtől is, és ekkor jövök rá, hogy tényleg teljesen máshogy lát ő engem, mint én magamat. Mondjuk ez várható volt, persze - de az biztos, hogy ilyen nagy eltérésre nem számítottam.
- Ne haragudj, nem kinevettelek, csak meglepett, hogy ennyire... csak a saját véleményem ez magamról - szabadkozok, és közben simogatni kezdem a haját. Olyan szép, így, kisírt szemekkel is, még úgy is, hogy taknyunk-nyálunk egybefolyt mindkettőnknek.
Tényleg érik ez a beszélgetés, úgyhogy egy puszit adok a szájára, aztán a kezét megfogva leülök az ágyra, magammal húzva őt is. Azt hiszem, itt ma már nem lesz konzolozás.
- Hát, ömm... nem is tudom - kezdem talán megszeppenve egy kicsit. - Annak érzem magam néha. - Nevetgélek feszülten. - Tudtad, hogy ritkán, ha nagyon ideges vagyok, elkezdek tényleg morogni? És nem is vagyok teljesen tudatában. Például attól annak érzem magam. - Vonom meg a vállam óvatosan. - De például... szóval... nem is ez a lényeg. Hanem hogy... hát, nem vagyok épp gyönyörű és üde teliholdkor. - Megint idegesen nevetek. - Olyankor tényleg szörnyeteggé változom, és úgy érzem, hogy ez nem múlik el, mikor feljön a nap, mert... mindig ott van bennem a közveszélyes farkas, tudod, még akkor is, ha csak teliholdkor jön elő. Emiatt érzem szörnyetegnek magam. - Szusszanok. Furcsán érzem magam, hogy erről beszélek, nem épp egy szokványos eset ez nálam. Tényleg utálom bolygatni ezt a témát. De talán most muszáj lesz megerőltetnem magam, mert ő... Milán a párom, és ha nem érti, mit miért csinálok, az nem fog jóra vezetni. Sajnos ezt én is jól tudom.
- Mármint, a vérfarkasság nem múlik el napfelkeltekor. Az mindig van, akkor is, ha épp nem vagyok átváltozva - fűzöm hozzá csendesen, hátha ezzel már egyértelmű lesz, hogy most semmi elvontra nem gondoltam éppen. Csak úgy... a tényekre. Ritka ez tőlem, tudom.
Utoljára módosította:Andrássy Tamás Milán, 2018. július 27. 19:56 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Nem Tomi. Nem Milán. Nem Tamás. Nem András.
Andris.

Liam Laoiseach
INAKTÍV


† lawful chaotic †
offline
RPG hsz: 210
Összes hsz: 512
Írta: 2018. július 11. 20:03 | Link




Kiszúr engem egy lány, szintén vásárló. Azért nem rohan le egyből, hogy pardon, mit csinálok itt, adjon-e térképet, hanem csak felém sétálgat diszkréten. Tény, hogy feltűnő jelenség lehetek. Nem tudom, hogy meneküljek, vagy maradjak. Ha maradok, talán segíteni fog. De ugyanakkor, ha maradok - segíteni fog. Épp ez a baj. Azt hittem, menni fog ez egyedül is. Mert mennie kell egyedül. Mert én akarok ajándékot adni neki. Legalább egy ennyit hozzak össze önerőből. És mert rögtön tudni fogja, hogy én választottam ki neki vagy valaki más. Nem akarom, hogy azt higyje, nem is vettem a fáradtságot. Hogy fogalmam sincs, mit adok, csak adok valamit, ami után elszalasztottam a titkárnőmet ebédidőben. Nincs is titkárnőm, de az mindegy.
A dilemmámat eldönti az idegen, amikor hozzám szól. Lenézek rá a szemem sarkából, aztán tovább stírölöm a polcokat.
- A… - kezdem, de megállok s megköszörülöm a torkom. - Egy festőnek szeretnék ajándékot venni - felelem végül. Majdnem másképp neveztem meg Colet. Az agy hülye egy testrész, furcsa dolgokat talál ki, az ember meg csak néz, hogy mi van. - Ennyire feltűnően szenvedek? - Önkritikus, lesajnáló kis mosollyal megcsóválom a fejem.
- Nem jártam még soha ilyen helyen - vallom meg neki, ha már így érdeklődött. Az egész helyzet bizarr. De hogy miért az… nem tudom. Hisz ez egy bolt. Nem most másztam ki a barlangból, tudom, hogy ezek hogy működnek. Mégis úgy érzem, mintha most bújtam volna ki a tojásból s védtelen, esetlen fiókaként sírok bele a nagyvilágba. Ami nevetséges, igazán.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Liam Laoiseach
INAKTÍV


† lawful chaotic †
offline
RPG hsz: 210
Összes hsz: 512
Írta: 2018. július 12. 17:58 | Link


Budanekeresd | otthon | szombat reggel


Még soha senki nem ámuldozott ennyire azon, hogy animágus vagyok. Leszámítva azt a pár muglit, akik véletlenül megláttak, de ők úgysem tudták, mit látnak, aztán meg arra sem emlékeztek, hogy nem tudják, hogy mit láttak. Gyorsan mozognak a minisztérium emberei. A Roxfortban ritka képességnek számított, de mindenki nevetségesnek tartotta a választásom. Pedig az kevésbé volt választás, inkább sors.
Csak figyelem, ahogy az arca egy neonbetűs tábla szuggesztív erejével hirdeti gondolatait. Nem kell sokat merengeni, hogy vajon mit érez vagy mit gondol. Szeretném elmondani, hogy ez veszélyes és előbb-utóbb nagyon visszaüt, de ahogy hallgatom a nevetését s érzem magamon a lelkes tekintetét, nincs szívem szólni. Talán nem fog visszaütni, talán nem fogja megbánni soha. Egy búrát húznék köré, rózsaszín felhőket varázsolnék a feje fölé s én közben idekint visszaverném a romlott világ minden mocskos kis támadását. Persze ez az egész butaság, tudom. De akkoris.
- Igen, és villákat - bólintok s mutatom az irányt is, bár már valószínűleg megtanulta, mi hol van. Nem olyan nagy ez a lakás. Enni is itt a pulton a legegyszerűbb, a másik felén lévő bárszékek relatív kényelmesek.
A kés már vágja is a hagymát, a reszelő meg nekiáll a sajtnak, én pedig előszedek egy tálat a tojásnak. Hamarosan már az egész a serpenyőben sül, a fakanalat rutinosan mozgatom ide-oda, hogy ne égjen meg a kaja.
- Utolsó évben tanultam meg. Úgy éreztük Frankyvel - ő… - elakadok, nem tudom, milyen igeidőt használjak. Megcsavarodik kicsit a szívem. - Ő volt a legjobb barátom. Szóval úgy gondoltuk, jól mutatna az önéletrajzban egy extra képesség, ha esetleg mégsem jön össze az ügyvédi karrier. A patrónus csak neki jött össze, hoppanálni pedig egyikünknek sem sikerült. Úgyhogy maradtak a könyvek és… - széttárom a kezeim, ahogy végigmutatok magamon, utalva a korábbi kinézetemre. - Meg ez. - Szélesen elvigyorodok hirtelen. Franky állati formája! Ha lehet, méginkább furcsa, mint az enyém. Ketten együtt voltunk igazán a menő duó. - Ő egy kapibarának tud átalakulni. Őket ismered? - kérdezem, miközben a serpenyőt szépen a tányérok mellé lebegtetem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2018. július 13. 00:03 | Link

LIAM BÁCSI
szombat reggel otthon a konyhában | x

Nem kell engem félteni, hatalmas búra van körülöttem állandóan meg rózsaszín bárányfelhők a fejem fölött, különösen, amikor éppen a bácsikámmal szorgoskodhatok a konyhában. A valóság számomra olyan, mint másoknak valami pompás álom, mivel én mindent igazán szépnek és jónak látok. Sok esetben túl szépnek és jónak, a veszélyekkel meg tökéletesen elfelejtek számolni. Úgyhogy talán mégis van miért félteni, viszont valószínűleg kár így tenni. Olyan vagyok, mint egy kiskutya, akinek éppen csak addig tart a szomorúsága, amíg rosszat szólnak rá, bántják, vagy magára hagyják, ám amint ennek vége, ismét reményekkel teli és lelkes és játékos és végtelenül boldog. Elfeled minden rosszat, a sebei hamar gyógyulnak. Ha a gazdája simogatja, akkor meg soha nem is voltak.
Szinte katonásat biccentek, ahogy megkapom a feladatom és már halászom is elő a terítéshez szükséges holmikat. Igen, már nagyjából tudom, mit hol találok. De amilyen szórakozott vagyok, azért kavargok még kicsit a fiókok, szekrények közt. Liam bácsit hallgatva, végül csak az étkezőasztalnak kikiáltott pultra kerül minden, amire szükségünk lehet. Még poharak meg innivaló is.
- Kapiba... kapibara? - próbálom kiejteni szemöldökösszehúzva.
- Nem, nem ismerem - rázom a fejem mosolyogva, és várom, hogy elmesélje, milyen lények is ezek a kapibarák. Elképzelésem sincsen. Közben helyet foglalok a pultnál. Töltök magunknak innit.
- És Frankynek is összejött az ügyvédi karrier? - érdeklődöm, helyezkedve a bárszéken. Ez mondjuk legalább nem görgős, mint amilyen a tanáriszobában van a házvezetőm asztala előtt. Arról majdnem leestem. Mondjuk még erről is leeshetek, van még rá időm.
Utoljára módosította:Thomas Middleton, 2018. július 19. 23:31 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Wittner Dávid
INAKTÍV


Sudden | Tattoo-boy
offline
RPG hsz: 105
Összes hsz: 175
Írta: 2018. július 14. 23:20 | Link



Nagyon fel tudott dobni, hogy mennyire számszerű adatokat és statisztikákat jelent neki minden. Én nem így éltem, csak az aktuális pillanatban és ha a májam egyszer beadja a kulcsot, mert túl magas a véralkoholszintem, vagy tán más, hát Isten a megmondhatója, hogy legalább stílusosan távoztam, azt csináltam, amit szeretek.
- Kihagytad és a legtöbb alkalommal ez a ludas. Legalábbis, az ismerősi körömben egész biztosan így van. Saját magamról nem beszélve - vallottam színt, mert bár nem voltam rossz gyerek, nem mondhatnám, hogy túl sok tiszta percem volt, mikor felköltöztem a Pestre a haverokkal. Vesztettem el munkát azért, mert három napos tripben nem igazán tűnt fel, hogy el kellett volna menni mondjuk takarítani. Nem volt kár érte.
- Nem a korodra gondoltam feltétlenül, csak a gyakorlati tapasztalatod elég... hiányos, azon a téren ami a korodbelieknél nagy részénél már láttamozva van - rajzoltam pipákat a levegőbe, párat, majd vontam egy nagyot a vállamon. Én nem hívtam bulizni, nem neki való lett volna, ha neki így jó, akkor minden rendben van.
- Én sem nagyon, a srácokkal szoktunk csak ilyenekről beszélni, nem tudom a lányoknál ez hogy működik - vallottam be, megadóan feltartva a kezeim, hogy hát kicsit tanácstalan vagyok ebben, inkább kérdezzen kettőt és könnyebbet, mindenkinek jobb lesz.
- Világot mentesz. És nekem nem is szólsz. Porosodik a szuperhőscuccom pedig. Még egy ilyen repülős köpenyem is van, de folyton megszökik előlem... - vallottam be, lebiggyesztve az ajkaim egy pár pillanatra. Nehezen jöttünk ki vele, be volt zárva többnyire egy dobozba. - Szerintem csak a fehér gyorsabban retkesedne egy ilyen környéken. Menj csak előre!
Még ki is tártam előtte szélesre az ajtót, bent pedig voltak legalább hárman. Hu, tömeg.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Bogna Zdanowska
INAKTÍV


titkos mikkentyű
offline
RPG hsz: 106
Összes hsz: 204
Írta: 2018. július 15. 15:28 | Link


÷ benézet ÷ május 26. ÷


- Nem soroltam fel mindent, igaz - billentettem oldalra a fejem bólintva is egyet, mert el kellett ismerjem, hogy így volt. Az más kérdés, hogy az ismeretlenebb infókat szeretem háttértartalomként kezelni. Ez nyilván nem mindig jó, sőt, mondhatni sumákolok, de nekem is van egy határom. Azt meg nem jó egy irányból sem feszegetni, mondaná a bátyám, de nem tudja. Ha tehetné, akkor valószínűleg most nem is itt tipegnék Dávid mellett. - Nálad is? Mire vett rá?
A kérdésem határozottan kíváncsiskodó volt, mintsem egyszerű érdeklődés, még el is vigyorogtam magam kicsit, aztán meg zavartan sikerült feldolgoznom, hogy nem egyre gondoltunk.
- Sok gyakorlati ismeretem van. Például voltam már ejtőernyőzni, búvárkodni légbuborék nélkül... Áh hogy úgy. Öhm, nem igazán van... időm - vágtam rá végül, bár nem mintha ez lenne az oka. Mondjuk lehet, az se segített semmi tapasztalatgyűjtésen, mikor a fiú, akit korrepetáltam megcsókolt én meg adtam neki egy mentos cukorkát. Egy másiknak meg javasoltam még előtte a szájsebészetet, mert olyan volt, mint aki herpeszes. Szüksége volt rá mindkettőnek, nem akartam én rosszat. De talán valamit nem így kellett volna.
- Mármint... nem csak a felismerés, állítólag kimutatni se - vontam kicsit a vállamon, mert ezt nem tartottam teljesen igaznak. Lelkesedni tudok, csak eddig nemigen volt embereknél min.
- A saját köpenyed elmenekül? - kérdeztem vissza el is nevetve magam. - Általában egyedül csinálok mindent, de majd legközelebb szólok. - Közben meg is érkeztünk, én pedig belépve a helyre nem mentem messzire. Igazából úgy lecövekeltem, hogy oké, és most?
- A kék több rovarnak is vonzó, az se ússza meg - billentem egyik lábamról a másikra és hajoltam kicsit nyújtózva a füléhez. Sosem zavart különösen az emberek személyes tere, ha éppen érdeklődtem vagy fontos mondanivalóm volt. - Melyikük?
Utoljára módosította:Maja Bojarska, 2018. július 15. 21:55 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Wittner Stella
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 202
Összes hsz: 514
Írta: 2018. július 16. 15:26 | Link


július 14. délután ¤ outfitElla


Szipi-szupi szombat, sőt, mondhatnám, hogy ezt a napot értem találták ki és még csak nem is hazudnék. Szabad vagyok mára, mint a kismadarak, éppen ezért trappoltam be a Hivatalba, ahol apa már várt rám. Együtt jöttünk el a hoppállomásra, majd onnan kisétáltunk a belvárosba. Ma bizony szülinapom-pom-pororom van. Pontosan ezért azt csinálunk, amihez kedvem van, legalábbis így állt az egyesség. Ehhez mérten vágtunk is bele az egészbe, amit én az első perctől éltem is. Nem kellett sokkal több a boldogságomhoz.
- Kellene nacit nézni, vannak ezek a szaggatottak, meg pár sort, ez túl hosszú - néztem le magamra még meg is ingatva a fejemet. Jártunk három kis butikban, ahol szoknyákat és nyári ruhákat meg két felsőt is néztem magamnak, csak aztán kezdtünk a bevásárlóközpontok között agyalni. Apára sóztam a csomagokat én meg le sem szakadtam a kirakatokról, csak leginkább addig, még a következőhöz értem, miközben néha beszéd alatt felnéztem rá. - Nézd azt a csőtoppot, tökre kiment a divatból és tavalyi, undorító a színe is. Ide nem megyünk be, ócska cuccok vannak - jelentettem ki, majd ellépve a bejárattól tovább sétáltam éppen egy fehérnemű bolt és egy cipőbolt közé. Persze egyből balra, a lábbelik irányába fordultam és a kirakat csini, magasított edzőcipőit lestem. Méreteket, színeket. Ide talán be lehetne menni...
A gondolataim végére már bent is találtam magam és egyből hátrafelé indultam, de megtorpantam egy kitett, római stílusú szandinál. Nem volt szerelem, de az, ami alatta pihent nagyon is. Rózsaszín, keresztpántos csoda. Fel kell próbálnom, nem kérdés.
- Őt megnézzük! Tényleg, még nem is meséltél, milyen napod volt? Lecserélted már azt az undi nénikét?
Utoljára módosította:Wittner Stella, 2018. július 16. 15:45 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Somoskői Lilla
INAKTÍV


harci-Barbie
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 290
Írta: 2018. július 16. 18:16 | Link

Álmos

Nem nagyon tudom eldönteni, hogy miután újra megkóstol egy falatot, tényleg másként érzi-e az ízét, vagy csak az én megnyugtatásomra változtatja meg a véleményét, mindenesetre úgy döntök, hogy hiszek neki.
A kis mutatványán hitetlenül megemelem a szemöldökömet, nem is a cselekedet miatt konkrétan - ilyesmit azért a balettos fiúk is meg tudnak csinálni, a tévhitekkel ellentétben inkább erősek, mintsem homokosok - sokkal inkább amiatt, hogy Álmostól jön a dolog. Ennél tovább viszont nem firtatom a dolgot, csak elraktározom magamban a viszonylag új információt, hogy a való életben is simán meg tudna verekedni azokkal a szörnyekkel.
- Gondoltam - vigyorodom el, mert hát tényleg elég kiszámítható volt, hogy nem fog örülni a dolognak, inkább követeli majd vissza a sós péksütijét. Ahhoz képest szinte meglepően türelmes velem, legalábbis úgy érződik most. Nem bántom ám tovább, mindenkinek joga van a nyugodt reggelijéhez, éppen csak egy picit akartam ugratni.
Miközben Álmos falatozni kezd, megosztja velem a nap további részére vonatkozó terveit is, én pedig elgondolkodva számolgatom magamban az órákat, miközben egy kék tollú madarat fixírozok az egyik ház tetején, akiről fogalmam sincs, mégis milyen fajta lehet.
- ... este! - bólintok végül elgondolkodva, majd még hozzáteszem a magyarázatot, hogy miért nem tudok vele tartani - délután próbám van, de olyan fél nyolcra végzek, hazaéréssel, zuhannyal, meg mindenfélével - jelentem ki végül, ebben pedig meg is egyezünk.
Egy darabig még békésen elreggelizgetünk együtt ott fent, megisszuk a kávénkat, halkan beszélgetünk, nézzük az ébredező várost, utána pedig mindketten nekiállunk a napnak.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dr. Wittner Erik Benjamin
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 88
Összes hsz: 144
Írta: 2018. július 16. 21:57 | Link

Kiscsillagom

- Hosszú?
Pillantok le, követve a mozdulatát. Nem hosszú, ez nagyon, nagyon rövid. Amikor megláttam apaként is, férfiként is frászt kaptam, mert egy pillanat alatt eszembe ötlött, hogy mit csináltam én akkor, amikor annyi idős voltam, mint most ő és fiú. Nagyon szerettem volna, ha abban a korban ennyire rövid nadrágok vagy még rövidebb szoknyák lettek volna. Én és a vén fejem a kivillanó térdek korszakában léteztem, szóval tudom, hogy miről beszélek.
- Mi a jó abban, ha úgy nézel ki, mint akinek nem telik rendes ruhára, azon kívül, hogy "trendi"?
A papírszatyrokat a csuklómra csúsztatva mutatom a rendi szót. Én is "trendi" vagyok ma, egy koptatott sötétkék farmert és Marvel feliratú szürke pólót viselek, színben hozzá illő cipővel. Amikor vettem a pólót, még élénk volt a minta, mostanra azonban elkopott és berepedezett, de éppen ettől néz ki úgy, mintha szörnyen menő lenne.
- Kellett volna neked egy kishúg, akkor nem költenénk, hanem csak elvennéd a ruháit. Ez, ami rajtad van, kislányokra való.
Mert rövid, de ezt ugyebár kifejtettem már korábban. Valahogy nem tudok megbékélni vele, hogy a kislányom, aki a nagy gombszemeivel olyan szépen nézett rám egy-egy csálé fonat elkészítése után, most itt sétál mellettem, és már a hatodik srác veszélyezteti az épségét azzal, hogy visszafordulva megbámulja. Mondjuk lehet, hogy engem néznek a szatyrokkal. Mint valami elfuserált cukrosbácsi, olyan lehetek.
- Felháborító, amikor egy ilyen központi helyen lévő üzlet nem követi a mai irányzatokat. Totál tavalyi és még kirakatban is van.
Rázom meg a fejem, lemondó sóhajjal. Nem mintha annyira értenék hozzá, de gondolom ezt akarta hallani. Milyen menő apukája van az én kisbogaramnak. Csak ennek a menő apukán a kisbogara mindenhol túl látványosan kifejlődött és még mutogatja is. Borzalmas.  
- Ezt? Nem túl, hát, harsány?
Mondjuk elég lenne csak végiggondolnom az elmúlt napok szereléseit, és rájönnék, hogy dehogy az.
- Kellemes, mindent elintéztem, hogy veled lehessek. Beszéltem anyáddal, este eljön ő is a vacsorára, és nem hozza az új szeretőjét. Szóval családi lesz a hangulat.
Aminek azért örülök, ez mégiscsak a lányunk estéje, az ágymelegítő nem kell ide feltétlen. Leülök a megrogyott férfiak pamlagára, és onnan pillantok rá a lányomra. Hihetetlen, hogy ekkora már. A fiú felnőnek, az rendben is van, de ő az én kislányom.
- Beszéltem a cukrászdás sráccal, aki ismeri az egyik üres üzlet tulaját. Ha még mindig akarsz bulit, megoldható.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Liam Laoiseach
INAKTÍV


† lawful chaotic †
offline
RPG hsz: 210
Összes hsz: 512
Írta: 2018. július 17. 18:44 | Link


take me back to the night we met


Felém szól s én elfordulok végre a képektől. A kérése megolvasztja a gyomrom, egyszerre érzek örömöt és végtelen, kifogyhatatlan bánatot. Talán ez már mindig így lesz velünk.
- Téged látlak - felelem. Igyekszem megnyugtatni, megértetni. Tudom, hogy a képei csupán ferde tükrök. Akár az emlékeim, amelyek a lényét, alakját, hangját, illatát életben tartották annyi éven át. De már nincs szükség az emlékekre, sem a képekre. Itt van, végre tényleg itt van.
Bizonytalanul s tétóván állunk egymással szemben, már elég közel ahhoz, hogy kitudjuk lesni a másik apró ráncait, amelyek legutóbb még nem voltak ott, s meglátni a régi ismerős vonásokat, amelyekről azt hittük, már elfelejtettük. Most itt állva minden visszajön, deja vu, egy álom felsejlései.
De mégsem állunk elég közel, még nem érünk a másikhoz, nem is merek mozdulni felé, megdermesztett a pillanat, s ezt a habozást érzem az ő mozdulataiban is. A szavaimra mintha áram érné, mintha valami belső erő mozdításra bírná, s közelebb húzódik.
Próbálom megragadni a tekintetét, de az ide-oda cikázik az arcomon, a testemen, mindenen, amit ilyen távolságból be tud venni. Mintha félne, hogy köddé válok, s még mindig hihetetlennek tűnne, hogy itt vagyok. A borostám alatt pipacsnak öltözik az arcom, s a szarkalábaim elmélyülnek. Felvont szemöldökkel picit felé hajolok, még mindig a szemeibe próbálva nézni úgy, hogy viszonzásra leljek benne. Megérintem finoman az állát s magam felé fordítom.
- Itt vagyok. - Ahogy ő igyekezett megértetni velem, kérlelve, könyörgőn, hogy őt lássam, ne a képeket, ne az árnyat, amit a falakra vet, hanem csak, csak őt, ugyanúgy most én kérem őt, hogy engem lásson. Engem, most, itt. Látnia kell, hogy valóban itt vagyok, s hogy nem megyek sehova. Itt vagyok.
Nyelek egyet, s mielőtt meggondolhatnám magam, még mindig óvatosan tartva az állát közelebb hajolok, s lehunyt szemmel hosszan megcsókolom. A szívem kalapálása a gyomrom tájékáról kisugárzik szerteszét s átjárja az egész testem, felállítva a szőrt a tarkómon, bizsergéssel csiklandozva a gerincem tövét. Hirtelen újra abban a tengerszagú, nyirkos városban vagyok, azon a régi, csillagtalan éjszakán, amiről azt hittem, valaki mással történt meg, s a szívem sóvárgó örömmel engedi be az ismerős érzéseket.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Allan Colton Fisher
INAKTÍV


pultosfiú | ColeciCa
offline
RPG hsz: 307
Összes hsz: 621
Írta: 2018. július 17. 20:12 | Link


Engem lát, azt mondja. Egy leépülő csontvázat a sötétben, elvékonyodott bőrrel egy szekrény előtt, ezt kéne látnia. Az én lennék, de ezt valahogy nem merem kimondani. Megijedne talán, bár őt nem úgy ismertem meg, de talán mégis megijedne, és azt nem kockáztathatom.
Sokszor úgy látom magam, mint Vénusz légycsapója. Ezt a virágot még valamelyik haverom mutatta nekem Angliában, elküldte Facebookon valami hülyeség miatt, és azóta emlékszem rá, mert ugyanolyan aljas, mint én. Odacsalja magához az áldozatot, aztán mikor hozzáér, már nincs menekvés. Pontosan így érzem magam én is. Louis sem tudott tőlem elmenekülni, pedig talán akart - és én sem tudtam elengedni. Úgyhogy itt vagyunk most, egymás előtt, és fogalmam sincs, hogy tényleg engem lát-e, vagy csak a sziluettemet; engem, vagy amit hisz rólam. Azt mondta, engem, és talán ezt túl szép elhinni. Ha így kellek neki...
Olyan közel van. Mintha táplálkozni tudnék ebből a közelségből, egyszerűen érzem magamon a testéből áradó hőt, hallom a lélegzeteit, és ez kitölti minden érzékemet. Eközben azt is tudom, hol vagyunk - az egyetlen helyemen, ami csak az enyém, az én "birodalmam", ahol minden a felszínre törhet, ahol már a falak és a repedések sem menekültek meg attól, hogy rájuk öntsem saját magamat. Ettől a tudattól még inkább borzongok, és nem tudok betelni vele.
A vállai vonalán árnyékok tetszenek, hideg, fehér fénnyel vetnek kontrasztot a pólója apró gyűrődésein. Kisejlik a bőrének minden négyzetcentimétere. A pólója nyaka alól egy ér fut fel, halvány kékes derengésbe vonva egy finom vonalat, szabálytalanul el-elkanyarodva, majd végül teljesen eltűnve. Füle porcain szürreális vonalakat fest a félhomály. A szempillái nagyok; amikor pislog, egy pillanatra összeakadnak felül és alul, akárcsak a Vénusz légycsapójának fogai, majd mikor kinyílnak, felfedik az íriszeit, de nem merek odanézni hosszabb ideig. A hajtincsei keszekuszán, néhol még épp rendezetten...
Észreveszem, hogy felém hajol, tekintetem rögtön a szemeire villan. A bőr redősebbé vált, szarkalábai elmélyültek, a szemöldökét felvonta. Látom, hogy a bőre egy kicsit más árnyalatú, de nincs időm megfigyelni, egyszerűen nincsen.
Áramütésszerűen koncentrálódik rá hirtelen mindenem. Hozzám ér. Érzem magamon bőrének tapintását, ez az első érintése évek óta. Óvatosan fordít maga felé, és én csak őt tudom nézni. Úgy dobog a szívem, mintha még sosem ért volna hozzám így senki, mintha most először érintenének meg így. Vele akkor régen is mindig így éreztem magam, mert tényleg ő volt az első, akit közel engedtem.
Itt vagyok. Egy végeérhetetlen pillanatig mintha minden teljesen elnémulna körülöttünk. Látom őt, de csak úgy, ahogy én tudom látni: barna, biztonságot adó színként, egy illatként, egy ölelés emlékeként, ami akkor olyan volt, mintha sosem érne véget. Évekig vége volt, és most megint érzem. Nyelek egyet. Érzem, hogy itt van, de nem tudom, hogyan mondjam.
Közeledik, és ebben az egyetlen pillanatban úgy érzem, hogy nem tudom, mi fog történni, még akkor sem, ha teljesen egyértelmű.
Ahogy megcsókol, hirtelen minden felburjánzik bennem; az a rengeteg szürke idő, amit eltöltöttem nélküle, egyszerűen értelmét veszti. Felizzik a bensőm, és pár pillanat erejéig a gyengédsége elárasztja a testemet, aztán eltűnik minden, és észre sem veszem, hogy karjaim a nyaka köré kulcsolom, közelebb húzom és mintha minden egyes pillanatot, amit nélküle töltöttem, be akarnék pótolni, úgy csókolom. Sosem csókoltam meg így őt, mert mikor összeértek az ajkaink még régen, akkor egyszerűen nem tudtam így csókolni. Nagyon féltem. Azóta évek teltek el, és teljesen megváltoztam. Most szinte kapaszkodom belé a karjaimmal, ahogy még közelebb megyek, és egyszerűen el sem akarom engedni. Egy teljesen új én találkozik Vele, és nem akarom elengedni. Magamba akarom olvasztani.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Wittner Stella
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 202
Összes hsz: 514
Írta: 2018. július 18. 19:14 | Link


július 14. délután ¤ outfitElla


- Igen, hosszabb, mint egy sort. Annak idáig kéne érnie, ez meg leér a combomra rendesen - mutogattam is el magamon, hogy szemléltessem a dolgot, majd inkább a kezemben lévő telefonon lapoztam egyet, mert nem jött be az a bolt, aminek éppen lestem a ruháit. Mondhatni azon kívül, hogy belülről csendesen haldokoltam, tényleg elég jól ment minden. Nem volt baj a lelkemmel, jó volt a kedvem is, de inkább ne emlegessük, mennyire hősiesen viseltem, mikor a szitakötőmet Dávid felvarrta az oldalamra. Azt hiszem a legjobb pillanat az volt, mikor a végén lefújta valami zsibbadóssal és leragasztotta. Tudom, hogy később még jobban fogok ennek örülni, mint előre tettem, de ezen a napon még túl kell jutnom.
- Mert hogy nézek ki szerinted? - vontam fel a szemöldököm hol rá nézve kérdően, majd megtorpanva magamon is végiglestem, sőt még hátra is lestem a fenekem felé. Szerintem tragikusan állt néha egy-egy farmer, és amúgy meg akartam pusztulni a betűrt felsőmben, de az oldalam új dekorja miatt kellett. Ezen kívül egyáltalán nem néztem ki rosszul Érthetetlen volt számomra és kicsit meg is sértődtem ezen.
- Nem hiszem, hogy kell az nekem. Kislányokra? Miért? Ennyi idősen szerinted a színek nem divatosak? - forgattam meg a szemem, mintha nem érteném mi a gondja, de talán a méretek. Igencsak feszülősek a ruháim, de szeretem, mikor minden patent, meg amúgy is, nekem ez a kényelmes. A nagy ruhákban csak az ágyikóban érzem jól magam. Csórtam már be pólót Dávidtól, de abba kétszer belefértem!
- Ugye?! És ezek nevezik magukat jó márkaboltoknak - sóhajtottam egy hatalmast, ahogy beléptem a cipőboltba és elég célirányosan meg is indultam befelé. Út közben volt fintorom is, de egy-egy pár igazán megérdemelte. Amíg nem jött a szerelemszandi a maga rózsaszín színével. Amikor megkérdőjelezte azt, hogy milyen a döntésem, akkor egy percre hátra pillantottam, majd a fejem ingatva mentem tovább. - Ahhoz a sötét és lelombozó irodához, amiben élsz biztosan. De majd ha oda megyek valami illendőbb színűt húzok.
Komolyan is gondoltam, legalábbis azt, hogy majd én is lelombozó színekben csattogok be legközelebb, azt már kevésbé, hogy ez rendszeres lenne. Reménykedtem, hogy most már hamarosan valamit kezd azzal a hellyel. Sokkal jobb dolgozni is szerintem szép helyen.
- Biztos jó ötlet ez? - álltam félre kicsit, ahogy be is vártam őt. Én szeretem, mikor anyával vagyunk, vagy most, mint apával lenni. DE az, mikor utoljára egy helyen voltunk, mind, legalábbis mi hárman, az sok volt, de kellemes és boldog nem. Nem olyan szülinapra vágyom, amit ez hozhat azt hiszem.
- Üres üzlet? Hoool? Mekkora? Éééés, mit takar nálad a "buli"?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Liam Laoiseach
INAKTÍV


† lawful chaotic †
offline
RPG hsz: 210
Összes hsz: 512
Írta: 2018. július 18. 20:35 | Link


Budanekeresd | otthon | szombat reggel


Körülöttem nyüzsög, én meg már majdnem rutinosan lépek ide-oda, hogy ne legyek útban, de azért az ételt is tudjam készíteni. Mikor minden megvan, épp feldobom a kávét is főni, aztán fel is huppanok az egyik székre.
- Gyakorlatilag óriási tengerimalacok, mint egy közepes termetű kutya, csak épp malac. Békés, nyugodt lények - magyarázom nagyon szakszerűen. Nem vagyok zoológus, minden, amit tudok, Frankytől tudom. Ami elég szomorú. - De ha lemalacozod Frankyt, garantáltan nem lesz békés, főleg nem nyugodt.
Tapasztalatból mondom ezt, az arcomra ki is ül a kellemetlen, de azért vicces emlék, bár ettől függetlenül mindig piszkáltam vele. Ő meg ördögözött, meg kenguruzott engem. Teljesen irreleváns, hogy mégcsak nem is hasonlítok egy kengurura. Ami Ausztráliában van, az neki kenguru.
Szedek a tányéromra s már fognék is neki enni, amikor jön az újabb kérdése, s leengedem a villámat.
- Évekig együtt dolgoztunk, előbb gyakornokként egy nemzetközi vállalatnál, aztán saját praxist nyitottunk egy lepukkant irodában Londonban. Potyogott le a festék a falról és a szomszédban hét gyerek bömbölt kórusban egész nap, de szerettem ott… a miénk volt. - Szórakozottan bökdösöm a rántottámat, egy makacs tojáscsomót próbálok szétnyomkodni.
- Aztán visszament az első munkahelyünkre társként, s most biztos úszik a galleonokban s pezsgőt iszik reggelire - felnézek a fiúra, s megpróbálkozok egy elég gyatra mosollyal. A kávéfőző sípolni kezd, s a villámat csörömpölve hátrahagyva odasietek levenni a tűzről. Lekapcsolhattam volna pálcával is, de szükségét éreztem, hogy felálljak s kicsit tegyek-vegyek, amíg ez a furcsa kavargó érzés a torkom mélyéről elmúlik.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2018. július 20. 00:04 | Link

LIAM BÁCSI
szombat reggel otthon a konyhában | x

Óriási tengerimalacok. Elkerekedett szemmel mosolygok, ahogy ezt elképzelem. Bár mintha láttam volna már ilyen lényeket. A leírás akkor is pompás. Ahogy a reggelim is, aminek nekilátok. Próbálok nem nagyon habzsolni, de túlságosan finom dolgokat készít a bácsikám. Az otthonban szökőévente jutottak olyan ínycsiklandozó falatok, amikből itt naponta részesülök. Nem kell persze semmilyen különleges, királyi fogásra gondolni, nekem azonban olyanoknak tűnnek.
Derűsen fogadom Liam bácsi tanácsát, amelyről bár nem tudom, kell-e majd alkalmaznom, minden esetre jól megjegyzem. Ám ahogy látom rajta, ő már elkövette ezt a hibát és tapasztalatból beszél. Jófej lehet a barátja. Klassz lenne megismerni. Csillogó szemekkel hallgatom a barátságuk és a közös praxisuk történetét, aztán rágásom egyre lassul és arcom egyre komorabbá válik, ahogy a mesélés végére ér. Vállaimat leengedem és szomorúan elgondolkozva nézek magam elé.
- Sajnálom, Liam bácsi - motyogom halkan. Hiszen hiába a mosolya, látszik rajta és hallatszik a hangján, mennyire fáj neki ez. Mostmár értem, miért mondta, hogy ő volt a legjobb barátja.
- Azért beszéltek még? Vagy szoktatok találkozni? Lehet, hogy te is hiányzol neki. Mármint, gondolom, neked hiányzik ő. Talán elmondhatnád neki - árasztom el szegény bácsikámat a gondolataimmal, ötleteimmel. Nem vezérel semmi más, mint a segíteni akarás és fel sem merül bennem, hogy egy felnőtt ember talán nem szorul az én végtelenül naív és gyerekes tanácsaimra. Nekem csak ilyenjeim vannak, hiszen naív is vagyok meg gyerek is. Hiába leszek pár éven belül felnőtt a korom alapján, minden más tekintetben még végtelenül messze állok tőle.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Apáthy Marcell
INAKTÍV


Sárgászöld vidrabocs | Újságírók gyöngye
offline
RPG hsz: 77
Összes hsz: 290
Írta: 2018. július 21. 07:36 | Link

Liam

- Ezért már most hálás vagyok.
Az elmúlt heteket nézve ez a feltételezés nem is annyira alaptalan. Mert hát legyünk őszinték, ha valaki mostanában egy cseppet átesett a ló másik oldalára, az én voltam. A kis husis gyerek, aki imádta az étkezési lehetőségek mindegyikét és izomláz maximum az állkapcsában volt, most itt állok, és mindenhol máshol érzem az izomlázat, csak éppen ott nem. Sőt, azt mondom, nem kérek sokat. Tisztára elvesztettem önmagam, azt hiszem, vagy lehet, hogy eddig voltam teljesen másmilyen és most látszik az, milyen is vagyok, amikor önmagam vagyok?
- A házasság szerintem mindig furcsa.
Tegyük hozzá, hogy nekem egy nagyon jó példám van a házasságra. A szüleim nem nagyon veszekednek, azok a tipikus hajba kapások vannak a túl sok munka, vagy a le nem hajtott wc deszka miatt, de nincsen megcsalás, verekedés, veszélyes életmód. Mindig mindenre megtanítottak minket, hasonló és mégis eltérő az érdeklődési körük, és őszinték. Mirella is és én is a legjobb példákat hozhattuk magunkkal. Ettől függetlenül, túl a cukormázon, úgy érzem, hogy még nem vagyok teljesen biztos benne, hogy nekem is való lesz egyszer a dolog. Vagy éppen a nőnek nem, akit olyan sok éve szeretek már. Valahogy furcsa, hogy a jövőmet el tudom képzelni vele, de azt nem, hogy benne legyen abban, amire vágyok. Ez tudom, ellentmondásos, de van benne logika.
- Rád bízom magam, Liam.
Emelem fel a kezeimet, jelezve, hogy teljesen övé a terep, és vigyorogva követem, és a rendelése után megduplázom a sajátommal. Hangulatos a hely, pont olyan, mint amilyennek kívülről hittem.
- Honnan jött az ötlet, hogy nyiss egy dojo-t? Sosem kérdeztem még, pedig akartam.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Liam Laoiseach
INAKTÍV


† lawful chaotic †
offline
RPG hsz: 210
Összes hsz: 512
Írta: 2018. július 21. 22:14 | Link


take me back to the night we met


Nem csak a szentélyébe engedett belépni, önmagát is kitárt kapuként tartja elém, oldalszárnyai leghátra nyomva, szabadon, védtelenül, sebezhetőn, bátran. Az első lépés a legnehezebb, mert ismeretlen talajon állok, mégis oly ismerős, a lépésem bizonytalanul tapogatózó, akárha hosszú évek múltán próbálnék újra biciklizni, s minden olyan különösen otthonos s borzongatóan idegen. A kezdeti csodálat e hely iránt a háttérbe húzódott, már csak őt látom, de sziluettje peremén homályosan felderengenek a falak színei, az alakok suttogó vonásai, minden tökéletesen illeszkedik hozzá, köré, ez mind általa született és ez mind ő. Odakint számkivetett, magányos alakja idebent otthonra lel, s maga mellé engedett.
Így táplálkozunk egymás látványából és közelségéből, ő egy művész precizitásával figyeli a vonásaim, beleborzongok, de állom a szemmel boncolást és elemzést, s közben igyekszem beinni jelenlétének teljességét. Érintésemre kitágult pupillákkal, hevesen dobogó szívvel néz fel rám, s nem húzódik el. Nem szól, bár talán szólni szeretne. Nincs szükség rá. Megsimítom finoman hüvelykujjammal az álla vonalát.
Itt vagyok. Kit lát maga előtt, őt, aki régen voltam, vagy egy bizarr árnyat, mely mintha utánozni próbálná az emlékképet, de próbálkozása nevetséges, gyenge másolat csupán? Az idő megédesítette vagy megkeserítette számára a múltunkat? A kétely gyomként fészkeli be magát a szívem sarkába, mélyre eresztve gyökereit.

Az ajkaink egy pillanatra csöndes egyoldalúságban érintik egymást, lassan, nem akarom elriasztani, hagyok időt, hogy tudjon dönteni. Abban a megnyúlt pillanatban benne van minden; elhúzódhat, elküldhet, vagy viszonozhatja a csókom. Úgy tűnik, az élet egy időre mintha kitágult volna, s reménykedve-rettegőn nem merek átlépni a másodpercen, amiben még bármi megtörténhet.
Érzem, hogy mozdul az ajka s visszacsókol és a pillanatbuborék széthasad, a szívem nagyot dobbanva megkönnyebbül s már bátrabban merek közeledni hozzá. Karjai ráfonódnak a nyakamra, mire az én kezeim önként eldöntik, hogy mit is szeretnének tenni, és Cole derekára csúsznak.
A rettegés, a tétóvázás, a múlt most mind értelmét veszti. Nem számít, hogy kik voltak akkor ott évekkel ezelőtt, hogy mi történt velük azóta. Semmi másra nem tudok gondolni, csak arra, hogy itt van, a karjaim közt, s ha csak egyetlen éjszakáig, egyetlen hosszúra nyújtott percig is, de az enyém.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: « 1 2 ... 66 ... 74 75 [76] 77 78 ... 86 ... 139 140 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek