28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Hírek:
Figyelem! Iskolai dolgozók, Bogolyfalva vezetése és felelősök kerestetnek! Ezen kívül kikerült a JV pályázat is, csekkoljátok a híreknél! Wink
U.i.: ez is beleszámít a multiakcióba!
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek

Oldalak: « 1 2 ... 62 ... 70 71 [72] 73 74 ... 82 ... 96 97 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Eleonore Santos
INAKTÍV


Elle, a felfedező
offline
RPG hsz: 175
Összes hsz: 883
Írta: 2018. május 24. 17:14 | Link

Demyan Golitsyn
Pestseholse | Május 24., dél körül | Outfit




Jó pár dolgot el kellett még intéznie, és akármennyire nem akarja, egyszer muszáj lesz. Hiába volt kimért, ha papírmunkáról volt szó, addig halogatta, ameddig csak lehetett. Szívesebben ment el Mexikóba, vagy találkozott ismerősökkel, mintsem unalmas ügyintézők társaságában eltölteni jó pár órát, amit sosem fog már visszakapni.
Ezért is csak járkált a magyar főváros mágusnegyedének szívében, egészen addig, míg meg nem éhezett. Korgó gyomorral mégsem mehet a Minisztériumba, szóval először egy hangulatos éttermet kellett találnia. Mivel még nem kopogott a szeme, több előtt elsétált, megnézte a kínálatukat, mielőtt kiválaszthatott volna egyet.
Az utcán sétálva néha az emberekre pillantott, főleg, ha azok hangosan beszéltek valamiről. Nőből volt Elle is, így hát a másik nem néhány egyedét is szemügyre vette, de nem is kalandozott sokáig, a hasa fontosabb volt.
Egészen addig, amíg meg nem látott egy férfit. Ismerős volt neki, de akárhogy forgatta a fogaskerekeket, nem jutott eszébe, honnan. Rengeteg embert megismert már szerény kis élete alatt, a többségről el is tudta dönteni, honnan, ha legalább meglátta őket. Talán az éhség miatt, talán az öregedés számlájára írandó, de tényleg nem ugrott be.
Na nem mintha ez feszélyezte volna bármiben is.
Odasétált a férfihez, lágyan rámosolygott, mielőtt megszólalt volna.
- Szia, Ellie vagyok. Bocsi a rémes memóriám miatt, de mi már találkoztunk, igaz?
Azonnal rájött, hogy talán kicsit szebben is elmondhatta volna, de először is, a múlton már nem változtathat, másrészt, ha tényleg ismerik egymást, akkor a másik amúgy is tudja, milyen Elle stílusa.


Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Pub És Kaszinó Tulaj | Legjobb HV 2018-19 ősz-tél | Vérmes Hattyú | GYES-en Lulu babával
Liam Laoiseach
KARANTÉN


† choir boy with mad ninja skillz †
offline
RPG hsz: 137
Összes hsz: 393
Írta: 2018. május 25. 19:32 | Link





Kicsit összefacsarodik a szívem, ahogy látom felragyogyni az arcát. Az öröm mögött a meglepetést, a hitetlenkedést. Nincs hozzászokva az ilyen válaszokhoz. Az elfogadáshoz.
Kifakul egy pillanatra a mosolyom, s félrefordítom az arcom, így talán nem veszi észre. Forrón buzog a düh a felszín alatt, alig-alig sikerül elfojtanom. Nehéz szem előtt tartanom a teljes képet. Hogy gyerekek bántották. Ugyanolyan gyerekek, mint ő. Árvák, magukra hagyottak. Az sem kifogás - de mégis, ha valaki megérdemli, hogy elnézőbb legyen vele a világ, akkor ez egy ilyen gyerek. Még akkor is, ha bánt másokat. Viszont ha felnőtt is volt… Visszanézek Thomasra és nincs az az önfegyelem és pókerarc, ami eltudná takarni a fejemben tomboló gondolatokat.
Szerencsére ő is épp próbál elbújni az étlapja mögött, úgyhogy én is inkább a kezembe veszem az én példányomat. Aztán le is teszem, hiszen mindig ugyanazt kérek, fölösleges bámulnom a kínálatot. Inkább a limonádéból töltök magamnak s azt kortyolgatom, miközben tapintatosan - nem csak az ő érdekében - az ablakon bámulok kifele.
Nem tudom kiverni a fejemből az egészet. Az agyam automatikusan generálja a legrosszabb forgatókönyv-változatokat, mint egy horror szerző karrierjének csúcsán. Szeretném az agyamat jól képen törölni, ugyanakkor meg nem tudok nem rá figyelni. Elhiszem minden rémképét. Csak rémeket látsz... Nem csak! De, ha már vannak: látom őket is. Mondaná a smartass alteregóm. Mentálisan megforgatom a szemeim. Tudod, hogy igazam van.
A fene nagy helyzet az, hogy tényleg így van. Lehet, hogy csak képzelgek és Thomast nem bántották szisztematikusan, nem bántották felnőttek, csak gyerekes csínyek áldozata volt - bármennyire is borzalmas tud az lenni, mert a gyermeki kegyetlenségnél olykor kevés rosszabb van. De… mi van, ha nincs így? Ha a képzelgéseim közel járnak az igazsághoz?
És mi van, ha telitalálat? Úgy igazán - mi lesz akkor? Nem mehetek Londonba, hogy majd rendet teszek. Nem indíthatok egy bosszúhadjáratot. Addig mi lenne Thomasszal? És mi lesz azután vele? Mi lesz a diákjaimmal, a dojoval, az ügyfeleimmel? Holnap reggel börtön várna egy emberre, ha ma eltűnök. Sok másra is.
De mi lesz, ha nem teszek semmit?

Éles fájdalom zökkent vissza. Lenézek az asztal alatt összeszorított jobb öklömre. Vékonyka vöröslő csík buggyan elő az ujjaim közül. Nehezen szétfeszítem őket s feltartva megnézem a tenyerem. Sikerült sebet vágnom a saját kezembe. Remek. Gyorsan letörlöm a nadrágomban, a sötét anyagon nem lesz feltűnő. Már rég nem hordok világos ruhákat.

Valaki mellénk lép, én meg felnézek a pincérre, aki mosolyogva várja a rendelésünket. Thomasra pillantok kérdőn.
- Egy banános-almásat kérnék, kevés fahéjjal - adom le a magam részét, s várom, hogy a fiú is kérjen valamit.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ohridszki-Füst Álmos
INAKTÍV


álomjáró
offline
RPG hsz: 74
Összes hsz: 93
Írta: 2018. május 26. 17:19 | Link

Lilla


- Majd csak megtalálom a megfelelőt. Vagy nem. Annyira nem fáj a szívem azért az ingért - válaszolja ismét csak a vállát vonogatva. Ezen nem múlik semmi, különben sem szeret ingbe bújni, roppant kényelmetlen viselet, na meg gyűrődik, könnyen koszolódik, főleg ha fehér, szóval csak a baj van vele. A póló néha ugyan elszakadnak, elnyúlnak, de legalább kevés gond van velük és még jól is érzi bennük magát, és ha bárki szemét is szúrja a dolog, az megtarthatja a véleményét magának.
Percekkel később aztán már az ágyon ülnek, ő pedig első pillanatban reflexből húzódik el, amint Lilla megpróbálja megnézni, hogyan is néz ki az oldala. Szó sincs róla, hogy félne megmutatni, zavarba jönne tőle, hogy a lány látja, leginkább csak túlságosan megszokta az évek alatt, hogy ezeket elrejtse mások elől vagy éppen úgy viselje, mintha egy eldurvult ökölharcban szerzett trófeák lennének, Lilla viszont tudja már, hiszen a saját szemével látta, hogy mindez annak köszönhető, hogy áldozata az álmainak. Nem gondol magára ugyan áldozatként, de mégis nehezen viseli, ha netán aggodalmasan vizslatják, ahogy Zenkő is szokta, amikor meglátja egy újabb monoklival, aztán olyan anyáskodva igyekszik megtapogatni az arcát és hetven kérdése van, de már a hangjából is tudni, hogy szomorú és szeretné, ha ez jobb lenne, de azt is tudja, hogy nem sokat tehet érte, és ez pontosan egyike azoknak a terheknek, amiket elviselhetetlenül nehéznek érez. Nem akarja bántani a nővérét, ahogy Lillát sem, de közben meg attól is óvakodni próbál, hogy aztán egyszer ki ne csússzon úgy a talaj alóla megint, mint amikor közölték vele, hogy az anyja meghalt. Azt nem engedheti meg magának, ennek pedig ára van. Mindig is volt. Pár másodperccel később azért mégis megmutatja az oldalát, amint rájön, hogy ez meg most Lillának nem biztos, hogy éppenséggel jólesett. Nem kell hozzá nagy empátia, hogy tudja, és ugyan nehezére esik kicsit, de hadd lássa. Nem lesz belőle világvége. Pont olyan lehetetlenül nehéz vele is lassan ez a távolságtartósdi, mint Zenkővel. Kénytelen legalább magának elismerni lassan, hogy fontos neki. Persze csakis a szó szerint közös álmaik miatt.
- Mhm - válaszolja, aztán a sajnálom hallatán megrebben a szeme, ha még állta is azt előtte, hogy milyen közel volt hozzá a lány, hogy az elszíneződött bőrfelülethez érjen. Szinte már érezte is, mielőtt elhúzta volna a kezét ujjai ökölbe szorítva. Maga sem tudja eldönteni, hogy most akarta-e legalább kicsit, hogy ha már olyan közel volt, végigsimítson rajta, hátha eltűnik nyomtalanul az egész véraláfutás, de a józan esze tudja, hogy nem lenne így. Szája sarkát balra húzva, szemöldökét megemelve egy pillanatra enyhén megrázza a fejét. Nem kell. Ugyan.
- Amíg kviddicseztem, volt rosszabb is - közli, mintha semmiség lenne, megrántja a vállát is hozzá, és inkább témát vált.
- Már azt hittem, a méhecskéket. Na és mit mondtál nekik? Én lettem a legjobb meleg barát a leltárban?  - kérdezi és még el is vigyorodik most ezen a feltételezésen, mielőtt nagyot ásítva dőlne el az ágyon teljesen váratlanul. - Ehh. Fáradt vagyok. Egész nap azok után az undok kis eridonosok után takarítottam, miután mézeskalács meg cukorvilágot csináltak a társalgóból - morogja a hátára fordulva. Nem volt kellemes eltakarítani utánuk és csak reméli, hogy nem kell a hammelni patkányfogó segítsége is még utólag. Persze elaludni annyira mégsem könnyű, még pislog a mennyezetre, néha pedig a lányra sandít. Vajon milyen álom vár ma rá vele?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Somoskői Lilla
INAKTÍV


harci-Barbie
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 290
Írta: 2018. május 26. 18:08 | Link

Álmos

Picit megemelem a szemöldököm és finoman elmosolyodom, a jelentése pedig nagyjából az, hogy "hát ezt gondoltam". Végül nem fecsérlek több szót az ingre, annál többet viszont Álmos lila foltjaira. Tudom én, mert éppen elég ideje ismerem hozzá - mintha ugyan kettő perc alatt nem lehetne bárkinek világos -, hogy nem adja könnyen az intim szféráját (sőt, nem hogy könnyen nem, máshogy sem nagyon), de valószínűleg ő is eléggé ismer ahhoz, hogy tisztában legyen vele, hogy milyen vagyok. Hogy úgysem fogok tudni úgy tenni, mintha nem számítana, mert én vagyok a világ legbénább Rellonosa. Vagy csak mindenki más értené félre a Rellonosságot? Nem tudom, de én foglalkozom a körülöttem levőkkel, és semmiféle örömömet nem lelem abban, ha ennek az ellenkezőjét kell tettetni, így nem is teszem. Szerencsére beadja a derekát, talán ő is tudja, hogy nekem ez fontos. Na nem mintha semmi mazochisztikus nem lenne a kérésemben, elképzelni is elég szar volt, látni még annál is inkább, de azt is tudom, hogy érezni még rosszabb lehetett, úgyhogy még messze sehol nem vagyok Álmoshoz képest.
Látom rajta, hogy észreveszi a be nem fejezett mozdulatomat, pedig reménykedtem benne, hogy esetleg nem fogja. Nem tudom mit szégyellek rajta egész pontosan, már ha egyáltalán szégyent érzek, mert nehéz volna behatárolnom. Szeretném tudni, hogy mit gondol, mert hiába járkálok esténként ki-be a fejébe, nappal soha semmit nem tudok megállapítani ezekből.  Én nem kérdezem, ő pedig nem mondja.
- Most örüljek? - kérdezem enyhe cinizmussal a hangomban, nyilván nem várok választ. Sosem szerettem, ha egy rossz helyzetet azzal próbálunk takargatni, hogy "volt már rosszabb is". És? Azt már meg sem említem neki, hogy szerintem messze nem említhető egy lapon az, amikor a saját elméddel püfölöd magad szét, mint amikor egy gurkó teszi ezt veled. Úgyis csak erre is megvonná a vállát, vagy legalábbis valahogy így képzelem.
Közben átfekszem az oldalamra, ő pedig nyilván kérdezősködni kezd. Továbbra sem nézek rá, már éppen azon tűnődöm, vajon hogyan fogom megmagyarázni a bizonyítványomat, de aztán az utolsó megjegyzésével megment engem. Jókedvűen emelem fel a tekintetemet a párnáról, vissza rá, úgy válaszolok.
- Uhum. És amikor jössz, mindig megtanítasz egy-két új trükköt a balett kontyaimhoz, én pedig cserébe meghallgatom a sírámaid a tapló férfiakról, aztán kibeszéljük az összes közös lány ismerősünket - mondom, a hangom persze csak úgy tocsog az iróniától és nem kell hozzá idegsebésznek lenni, hogy tudja, hogy nem ezt mondtam a szüleimnek. De adott egy kiskaput hogy elüssem a témát, így ezt meg is tettem. Jót vigyorgok az elképzelésen, aztán én is átfekszem a hátamra, így pedig már az éjjeliszekrényemen álló kislámpa kapcsolóját is elérem.
- Ééérdekes, ilyesmit a Navinésekből néznék ki - mondom még végül, mielőtt leoltanám a villanyt. Pár másodperccel később sötétség borul a szobára, én pedig még gyorsan hozzáteszem:
- Ki tudja, talán ma kivételesen alszunk is. - Persze tudhatja, hogy az alvás alatt nem szó szerinti alvást értek, hanem pihentető alvást. Olyat, amikor nincsenek rémálmai. Ritka dolog, de egy alkalommal már megesett, hogy "potyára" jött ide, mert nem álmodtunk végül semmit. Néha felmerül bennem lefekvés előtt, hátha ezúttal is megesik, bár azután az egy alkalom után sosem volt rá többet példa.
Nem mondok mást. Néha szkeptikusan, vagy viccelődve úgy köszönök el tőle alvás előtt, hogy "szép álmokat", de most nem érzem ideillőnek. Inkább becsukom a szemeim és próbálok elaludni, ami nem megy egyhamar, mert helyette azon gondolkodom, vajon ő elaludt-e már, és ha igen, akkor most nekem is sietnem kellene-e, hogy utána menjek a rémálmába, mert egyedül van ott. De persze mivel sürgetem magam, csak még kevésbé megy. Aztán hallom picit mocorogni és megnyugszom, hogy talán még ő is ébren van. Néha megfordulok egyik oldalamról a másikra, amíg aztán végül szépen lassan el nem alszom. Már félálomban is érzem, hogy az agyam zagyva hülyeségeket kavar ide-oda, úgyhogy talán nem is baj, ha a sajátjaim helyett Álmos gondolatai veszik át a terepet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ohridszki-Füst Álmos
INAKTÍV


álomjáró
offline
RPG hsz: 74
Összes hsz: 93
Írta: 2018. május 26. 20:59 | Link

Lilla


- Nem, de attól se lesz jobb, ha aggódsz - válaszolja kissé behúzva a nyakát. Ebből a kérdésből nem akar vitát esetleg, egyszerűen csak szükségét érzi kijelenteni, hogy nincs erre szükség. Ha sikerül valahogy megtalálni a módját, hogy legyűrje álmában a szörnyeket, akkor majd jobb lesz, addig meg elég csak tudomásul venni, hogy még mindig ez van. Ő is ezt teszi. Tényként elraktározza, hogy ezen még dolgozni kell, attól csak rosszabb lenne, ha rágódna. Szerencsére az újabb téma egész jó figyelemelterelésnek bizonyul. Majdnem el is neveti magát a lány válaszát hallva, de végül csak egy nevetős szusszanás meg egy horkanás meglehetősen egyedi egyvelege jön össze a vigyor mellé.  
- Ami a kontyokat illeti, különösen profi vagyok. Csak rám kell nézni... - közli végighúzva a tenyerét nem túl hosszú haján, ha már van éppen. Közel két hónapja volt már, hogy utoljára kopaszra nyíratta, talán lassan ideje lesz ismét egy látogatásnak a borbélynál.
- Nem állítom, hogy nem volt benne pár navinés keze is. Nem olvastam névsort, csak az egyik lányról biztosan tudom, hogy eridonos. Többször kaptam már rajta, és szerinte remek szórakozás összefesteni a falat a folyosón, ugrálóvárat csinálni az erkélyen, elárasztani a fürdőt, csak én nem élvezem annyira - válaszolja. Van néhány ilyen notórius bajkeverő a kastélyban, akikkel időnként meggyűlik a baja, aztán meg rendesen megdolgozhat azért, hogy mindent helyreállítson. A végén még meggondolja, hogy inkább tovább tanul, csak ne kelljen ezekkel foglalkoznia huzamosabb ideig, vagy valaki pórul fog járni. Egyelőre azonban tartja magát ahhoz, hogy nem az intézményes keretek között folytatott oktatásra van szüksége az életben való boldoguláshoz.
- Nem lenne rossz - dünnyögi még, de ezzel be is fejezi a beszélgetést. Eddig egyetlen ritka alkalommal tényleg nem álmodott semmit, viszont már annak is örülni tud, ha Lilla felbukkan az álmaiban, mert olyankor egyre kevesebb alkalommal ébred zúzódásokkal. Azok az álmai, amelyekben a lány is jelen van, szinte már érdemesek lennének a jó melléknévre is, már persze az ő viszonyítási alapjához mérten. De akkor is. Nem olyan rémesek. Az oldalára fordul, aztán újra a hátára, mocorog még, mielőtt elaludna, semmi esetre sem húzódva közelebb a lányhoz, noha ez még nem jelenti, hogy álmában nem fog. Megesett már, hogy arra ébredt, úgy szorongatja Lillát, mint ötéves az alvós plüssét. Lassan azonban sikerül elaludnia, és már kezdődhet is a kaland. Sötét világ ez, amely mintha megrekedt volna a napnyugta és az este közötti rövid, szürkébe boruló átmeneti időszakban. Sehol a nap, de még a hold sem, és legfőképpen sehol egy szín. Néha Lillát színesben szokta álmodni egyébként, de most még őt is a szürke millió árnyalatában látja, ahogy mellette áll és a kezét fogja. Különös, ahogy ujjaik összekulcsolódnak, és noha egy réten állnak éppen, a maga kecses mozdulataival tesz is néhány lépést, húzva őt is magával. Hol vannak a lények? Körbepillant, de nem lát egyelőre egyetlen dementorszerű teremtményt sem, csak az iskolát a távolban, az erdőt körülöttük. Az erdőt, ami hirtelen életre kel. Ágaikat a fák úgy nyújtogatják, mintha a karjaik lennének, és közelebb kúsznak lassan, mintha körül akarnák venni őket, fogságba ejteni, de az ösvény még szabad.
- Fuss - kiabálná, de nem jön ki hang a torkán, csak holmi suttogás, ahogy tátog, hát inkább elindul, rángatva őt magával. Sosem bocsátaná meg magának, ha a lánynak baja esne.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Somoskői Lilla
INAKTÍV


harci-Barbie
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 290
Írta: 2018. május 26. 22:14 | Link

Álmos

Bólintok, de nem válaszolok. Nem, tényleg nem lesz jobb. De azt azért remélem ő is tudja - és csak ez a remény tart vissza abban, hogy hangosan is közöljem vele -, hogy ezek a dolgok nagyon nem így működnek. Nem tudom csak úgy kikapcsolni, nem hat a "nyugodj meg, majd attól megnyugszol", nem tud nem összerándulni az idegességtől a gyomrom, ha arra gondolok, hogy ott van nélkülem. Nem az a működésmódja ennek az egésznek, de az nem lehet, hogy ezt pont neki kellene magyarázni. Kicsit szenvedős arccal nézek rá, de aztán hagyom, hogy másfelé tereljük a témát.
Vigyorom mostanra mosollyá szelídült, nézem ahogyan végigsimít a haján, ami mostanra már jóval hosszabb a megszokottnál. Szívesen megmondanám neki, hogy nekem sokkal jobban tetszik így, mint ahogyan ő szereti hordani, de tökéletesen tudom, hogy ez egyáltalán nem érdekelné, úgyhogy inkább nem mondok semmit, legalábbis nem kifejezetten erre.
- Nem a saját hajadat kell megcsinálnod. Az enyémet - mondom egy apró nevetés kíséretében, mert vicces vizualizálnom, ahogy Álmos a hajammal kezd ügyetlenkedni. Biztosan egy katasztrófa lenne a végére a fejem, efelől szemernyi kétségem sincs.
- Nem tudom őket hibáztatni, a kastélyban néha elég unalmas tud lenni - vonom meg kicsit a vállam, bár szerintem így fekve már nem látja. Persze mondhattam volna valami együttérzőbbet is, de úgy érzem mára az együttérzésemből már éppen eleget kapott, talán még sokat is. Majd holnap folytatjuk.
Nem tudom mennyi idő telhet el, talán olyan húsz perc, amíg mindketten rendesen elalszunk. Aztán már csak álmodom.
Egy fa mögül kitárulkozó világot látok. A színek sötétek, jótékony félhomály borul a legtöbb dologra, a lombok és a magas bokrok zavarják a látásomat, de mégis látok mindent. A távolban ott állok Álmossal. Hát persze hogy itt van. Furcsa, mert egészen távol vagyunk, de mégis tökéletesen tudom, hogy mi történik. Nem kell, hogy közelebb álljak ahhoz, hogy tudjam, hogy egymás kezét fogjuk. Nem úgy mint az általános iskolában, vagy egy kötelező csoportfeladatnál, amikor az ember lazán tartja a másik kezét muszájból, hanem úgy igazán, összefont ujjakkal, kapaszkodva a másikba. Dehát miért is ne tennénk? Egészen természetesnek érződik. Azt is látom - talán inkább érzem -, hogy Álmos fél. Na nem úgy tudom, mint aki belelát a másik fejébe, nem-nem. Annyira és éppen úgy érzem, amennyire az ember a mellette álló félelmét érzi, akinek éppen a kezét szorítja. Egyszerre vagyok ott és mégsem vagyok. Olyan, mintha egy filmben kizoomoltak volna, messziről látom saját magunkat újra, háttal állunk. Szemben is fák vannak, de sötétebbek, mint az itteniek. Mozgásba kezdenek, mi pedig megfordulunk és közeledni kezdünk, egyre jobban ki tudom venni magunkat. Most már lassan futunk, Álmos kicsit előrébb, én kicsit mögötte, húz maga után, de én nem érzem, hogy félnék. Furcsa, pedig mintha a környezet teljesen azt sugallná, hogy van mitől, Álmoson is látom, hogy érti mitől kell félni. Én mintha lemaradtam volna. Az arcomon látom az ijedtséget a távolban, de nem érzem. Kicsit mintha kettészakadtam volna. Várok, figyelek. Nem teljesen értem, hogy mi történik.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ohridszki-Füst Álmos
INAKTÍV


álomjáró
offline
RPG hsz: 74
Összes hsz: 93
Írta: 2018. május 26. 23:53 | Link

Lilla


- Amennyiben hasonlót szeretnél az enyémhez, azt bármikor szívesen - válaszolja még mindig kamaszos, pimasz mosollyal a szája szegletében. Ez bizony megoldható könnyedén, a kontyot ilyen lazán már mégsem vállalná be. Különben is, amilyen szép haja a lánynak van, kár lenne érte, ezt azonban hangosan már nem hajlandó kijelenteni semmilyen körülmények között sem.
- Jahm - mormogja még, mielőtt eldünnyögne egy "jó éjt" is, hogy aztán még egy ideig mocorogva próbáljon elaludni, mielőtt tényleg sikerülne is, és belecsöppenne egy máris kellemetlennek ígérkező álomba. Még jó, hogy nincs benne egyedül. Vagy éppen ez lenne a baj? Nem akarja, hogy a lány is megsérüljön esetleg miatta. Alkalom volt már rá, noha ő sose ébredt még zúzódásokkal, de mi van, ha egyszer valamitől megváltoznak a feltételek. Annak a legkevésbé sincs tudatában, hogy közben nyugtalanul mocorogva húzódik közelebb öntudatlanul is a lányhoz, átölelve, mert öntudatlanul is az a gondolat motoszkál benne, hogy csak baja ne essen. Álmában pedig menteni próbálja, átjutni igyekszik vele mielőbb az ösvényen, tartva tőle, hogy az is összezárul előbb vagy utóbb, elnyeli az életre kelt erdő, akár a rétet. Azt már nem is látja, ahogy válla fölött futólag hátrapillant. Egyre gyorsabban szalad, mégis az az érzése, mintha lassított felvétel lenne az egész, ahogy menekülni próbál, és az erdő már nem is egyszerűen erdő, hanem maga a sötétség, ami mindent elnyel és felemészt. Most nincsenek őt üldöző lények egyelőre, hanem az egész tömény, sűrű, alaktalan sötétség kúszik a nyomában, hogy elnyelje a lánnyal együtt. Nem akarja elengedni a kezét. Nem akarja, hogy bármi is történjen itt vele. Nem fényes páncélú lovag, soha nem is volt, még az illemtan órákat is sorban ellógta, de ez kicsit sem jelenti, hogy nem lehet neki valaki annyira fontos, hogy meg akarja menteni a saját elméje szülte szörnyektől. Egyre közelebb kerül hozzájuk ez a valami, ami ott terjeng a levegőben, betöltve a teret, akár a köd, hiába szalad, húzva maga után Lillát is, az ösvény pedig végtelennek tetszik. Csak nem kerülnek közelebb a kastélyhoz, és a levegője is elfogy lassan, kapkod utána kifulladva, pálcája után kotorászva, amit ráadásul nem talál.
- Megpróbálom feltartani, te pedig menekülj - javasolja, de hangján hallani, hogy nem igazán tűr most ellentmondást. Nehezére esik közben elengedni a lány kezét, mégis megteszi, és egy pillanatig ignorálva a közelgő veszélyt a füle mögé tűri a haját és puszit nyom az arcára. - Fuss.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Somoskői Lilla
INAKTÍV


harci-Barbie
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 290
Írta: 2018. május 27. 00:43 | Link

Álmos

- Köszi, majd szólok - vetem oda egy vigyor kíséretében, mintha ugyan bármelyik létező vagy nemlétező alternatív dimenzióban lenne olyan eshetőség, hogy hagyom neki, hogy egy nullás géppel végigmenjen a fejemen. Előbb halnék meg.
Befészkelődöm és hamarosan alszunk, először még az ágy két különböző pontán, aztán ahogy telik az idő, egyre inkább egymásba gabalyodva. De nem csak fizikailag, az álomvilágban a gondolataink is egyre inkább összefonódnak.
Már a valódi, reális világban is hallótávolságnak számító messzeségben vagyunk Álmossal, én pedig továbbra is csak szemlélem, hogy mi történik. A növényzet mögül kissé kilépve (lépés egyáltalán? nem érzem vagy látom, hogy testem lenne) nézem meg jobban magunkat, Álmos éppen engem próbál rávenni, hogy elmeneküljek, de én nem megyek. Természetesen, ebben semmi meglepő nincs. Csókot nyom az arcomra, igen, csóknak nevezem, mert ez most egészen más, nem légpuszi, nem csak gesztus, nem olyan, mint szokott lenni. Mint szokott? De mikor szokott? Az agyam szegletében mintha valami derengeni kezdene, de mielőtt végig tudnám gondolni, a gondolataim visszakanyarodnak az eseményekre. Szinte érzem a nyomát az arcomon, de mégsem érzem, csak tudom, hogy megtörtént. Miért búcsúzkodik? Tudja, hogy úgysem hagyom itt. Ugye nem hagyom itt? Bizonytalanul nézek önmagamra, most vizsgálom csak meg magamat először igazán. Az arcomon rémület, melyet továbbra sem érzek, de a ruhámmal valami nem stimmel. Egy világosrózsaszín ruhát viselek, fehér virágokkal, muszlin ujja van és picit a térdem fölött van vége. Nem tudom összerakni, valami nem stimmel. Ismerős a ruha, de nem tudom, hogy honnan. Nekem nincsen ilyen ruhám. Vagy mégis van. Közelebb lépek önmagamhoz - hangozzék ez bármilyen furcsán - és akkor rájövök. Nekem két ilyen ruhám van! Van egy földig érő világosrózsaszín, és egy fehér virágos, aminek a mostanihoz hasonló szabása van. Dehát akkor hogy lett a kettő egy...?
A felismerés akkorát koppan, hogy kis híján felébredek tőle, pedig Álmossal sokat gyakoroltuk, hogyan ne történjen ez meg. Talán éppen így sikerül megúsznom végül az ébredést, helyette döbbenettel nézek végig most már a saját testemen, amely a gyűrött pizsamanadrágban áll a bozótban. Elakad minden szavam, ahogyan magamra nézek. Most már hirtelen nem tűnik minden olyan evidensnek mint az előbb, amíg a saját álmomban hittem magam. Most minden átértékelődik. Sosem láttam még magamat Álmos gondolataiban, és legyek bármennyire felszínes, az első gondolatom egyáltalán nem a miértekkel foglalkozik. Az első gondolatom az, hogy meglepően szépnek tűnök innen kívülről, kicsit sem vagyok olyan, mint a valóságban - a ruhám a pizsamanadrágom gyűröttségét nem ismeri, a hajam nem kócos, a szemem még ijedten is csillog. Csak ezután kezdem el összerakni, hogy Álmos elméje formált ilyenre, amilyennek a valóságban talán csak a balett előadásokon tűnök, amikor tökéletes játékbabának sminkelnek - de talán még ott sem. A második gondolatom az, hogy talán mégiscsak én álmodom az egészet, így megpróbálom rávenni magam, hogy arrébb fussak a veszélytől - ha már egyszer erre kértek -, de semmi sem történik, meg sem rezdülök. Elismeréssel tartozom Álmosnak, mert az álom-Lilla élethűre sikerült. Tényleg semmit nem tudna mondani a valóságban sem, amivel rávenne, hogy egy ilyen helyzetben otthagyjam. Kicsit visszahátrálok a fa mögé. Vajon tudja, hogy itt vagyok és látom ezt? Azt hiszem nem látott meg. A fejemet a fa törzsének döntöm egy pillanatra, zakatolnak bennem a gondolatok, ahogyan fogja a kezemet, ahogyan közém és a veszély közé áll és hogy olyan gyengéden búcsúzkodik tőlem, aminek még csak a nyomát sem láttam rajta soha máskor. Ez gyorsan lepereg mind a fejemben, de aztán rögtön újra kikukucskálok a fa mögül, kicsit ki is lépek, hogy jobban lássam az eseményeket. Bármi is lesz itt, most már biztos, hogy látnom kell.
A valóságban - a budanekeresdi szobámban - pedig az ölelésébe simulok automatikusan, mintha az alvásnak nem is lenne máshogy értelme.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bogna Zdanowska
INAKTÍV


titkos mikkentyű
offline
RPG hsz: 106
Összes hsz: 204
Írta: 2018. május 27. 01:27 | Link


÷ benézet ÷ május 26. ÷


Egyelőre még kattognak a fejemben a kerekek nagyjából a lépteim ütemére, hogy mennyire is jó ötlet ez vagy sem. Nem aggódom, inkább azt mérlegelem, mivel is fog járni. Azt hiszem azóta, hogy a baleset után haza sem akartam menni, most először merült fel bennem, mit gondolhatnak. De ezt se tudtam komolyan venni, szomorú. Akartam azt az ékszert és nem azon fog múlni már rég, mások mit látnak helyesnek az életemben. Betöltöttem a tizennyolcat, most már biztosan nincs is senkinek, semmihez jogalapja. Akkor sem, ha túl sok dolog életidegen nekem továbbra is. Egy ember volt, akinek erről beszéltem, úgy is gondoltam, ő majd tud ebben segíteni.
- Hova is megyünk pontosan? Ő is tetováló, vagy ő csak az ékszerekben utazik?
Akkorát nem tévedhettem, mert itt topogtam a magam alacsony termetével a magassarkú cipőmön Budapest utcáján Dávid mellett, és vártam, hogy túlessünk a dolgon. Ő jobban ismeri a helyet, az embereket, meg talán a munkájából adódóan azt is, mi lesz a legjobb. Én ettől még nem javultam semmiben, már ami a társas kommunikációt illeti, de talán kicsit izgultam. Nem fűzött különösebb vágy a városhoz, igazából az országgal is csak elvoltam, hiába jöttem el otthonról, szeretek Lengyelországban élni, és gondolom ha minden okés lesz, vissza is mehetek. Előbb dolgozni, aztán majd meglátjuk. De most kötelezően távol vagyok tartva, mintha akkora veszély lennék. Baleset volt, még csak nem is teljesen az én hibám, és túl is éltem meg a biztosító is fizetett. Mit várnak még? Hogy könnyesre sírom éjjel a párnám? Kicsit eltérnek a sokkos állapotomról alkotott elképzeléseik. Lehet, hogy pár napig utána itt képleteket mormoltam, meg újra senkivel nem voltam valami bőbeszédű, de ez normális. A szervezetemnek idő kellett, az agyam túl gyors neki.
- Ha azt vesszük, most belépek a tök átlagos tinik 62%-ba, akik viselnek bármilyen idegenkezűleg létrehozott testjelet. Ami nem feltétlenül rossz, bár van ugye az a 8%, aki rövid úton megbánta. Nem is értem, ők egyáltalán minek estek neki... Tetkóknál ez gyakori? Hogy így.. "mégsem kell, tüntesd el"?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ohridszki-Füst Álmos
INAKTÍV


álomjáró
offline
RPG hsz: 74
Összes hsz: 93
Írta: 2018. május 27. 13:16 | Link

Lilla


Megpróbálja rávenni a lányt, hogy meneküljön. El is köszön tőle, azzal a szándékkal, hogy ő majd marad, és addig is, amíg ő szembenéz a sötétséggel, a lánynak éppen elég ideje lesz elszaladni. Végtére is ez az ő álma, őt akarja ez a monstrum, nem Lillát. Különben máskor ilyenkorra már realizálni szokta, hogy álmodik, meglehetősen sokat gyakorolták ezt a lánnyal, most azonban mindez elmarad, hiába van ott mellette. Az álom ebben a pillanatban nagyon is valóság számára, és egyre elkeseredettebben néz a lányra, aki csak nem hajlandó menekülni, miközben mindjárt eléri őket az a sűrű, gomolygó valami, ami mindent felemészt maga körül.
- Menj már, szépen kérlek. Ne kelljen könyörögnöm, Lilla. Nem akarom, hogy bajod essen - igyekszik meggyőzni valahogyan, hogy mégis megmozduljon, de csak nem akar ez összejönni. A lány marad, és ismét a kezét fogja, ami valahogy egyszerre ejti kétségbe - hogy mégis mi fog most vele történni, mert erről aztán halvány fogalma sincs -, és ad okot valami meglepő, különös örömfélére is, amiért minden kérés és utasítás ellenére nem hagyta egyedül. Viszont éppen abban a pillanatban, amikor végül feladja a próbálkozást és inkább összekulcsolja az ujjaikat ismét, hogy ha már ez van, ketten nézzenek szembe azzal a nagyon is közelgő valamivel, megpillantja a lányt a fák között is. A gyűrött pizsamanadrágot viseli, meg a szürke felsőt, amiben ébren is volt. Álmodik. Most már biztosan tudja, hogy álmodik, ahogy eszébe jut, hogy milyen nap is van, aztán az is, hogy tulajdonképpen ő most ott alszik a lány mellett a budanekeresdi lakásban, és fel is ébred, amint az is tudatosul benne, hogy most éppen rajtakapta a lány tulajdonképpen, hiszen aki mellette áll, akinek a kezét fogja, az az elméje teremtménye és nem az igazi Lilla. Körülveszi a sötétség még álmában, elnyeli, mert az álmot irányítani most nem sikerült, de nyomban fel is pattan a szemhéja. Légzése is árulkodóan rendszertelenné válik. A lányt öleli, amire volt már példa nem is egyszer, és Lilla is belesimul ebbe az ölelésbe, most mégis nagyon zavarban érzi magát hirtelen ettől is, nem csak az álomtól, amely elárulta, hogy igenis fontos lett neki az együtt töltött idő alatt és már nem mondhatja azt, hogy csakis azért, mert belelát az álmaiba. Behunyja a szemét, reménykedve benne, hogy talán ő még alszik, még nem ébredt fel, és akkor nem kell megmagyaráznia, mi is volt ez az egész álom, és még inkább pontosan mi is van mögötte.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ónodi Adél
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 17
Összes hsz: 57
Írta: 2018. május 27. 17:39 | Link

Fancsi
Valahol Pesten egy délután


A kezemet tüntetőleg csak akkor engedem le, mikor Fanni Tóni bácsiról kezd beszélni, és nagypapája említésére a szívem összefacsarodik. Az érzés futólag átrajzolja vonásaimat; szemöldökeim megrándulnak, egymáshoz tapadó ajkaim lefelé görbülnek. Ahelyett, hogy válaszolnék elfordítom arcomat, és hagyom, hogy előreomló világos tincseim eltakarják a hirtelen jött, mardosó lelkiismeretfurdalásomat. Érzem, hogy túl messzire mentem, és nem szabadott volna felhoznom a festészetet. De hát, ha egyszer annyira féltem őt!
- Hiszen tudod, hogy soha nem fogod őt elveszíteni – motyogom az orrom alatt elvörösödve, míg a ceruzaszoknyák között bogarászok. Szeretnék egy újat, púderszínűt vagy krémeset, puha pamutanyagból, a hátulján cipzárral. Azután felnézek, és a felmutatott blúzra elmosolyodom. Tóni bácsi azóta is közöttünk, már-már velünk él, és ezt pontosan tudván inkább úgy döntök, hogy ezennel, itt és most átevezek egy könnyedebb témára. Ha Fancsi szeretné, úgyis folytatja, és akkor legfeljebb beülünk az egyik próbafülkébe, és kisírjuk magunkat. Kiszélesedő, fényes mosollyal szólalok meg. – Sokkal jobb! És ebből a fazonból már jöhet a kék árnyalat is.
Bal alkaromon egyre csak gyűlnek a szoknyák, rövidebbek és hosszabbak egyaránt, de akármilyen elhivatottan is szöszmötölök velük, csak nem hagy nyugodni a gondolat, hogy Fannin kívül egy másik barátnőmet is el fogom veszíteni. Bár, ha jobban belegondolok, lehet, hogy Annát már hetekkel ezelőtt elnyelte a sivatag, a szoknyák másik felén álló barátnőmet meg csak ezután fogja valami hétfejű szörnyeteg. Kivagyok ettől. Meg magamtól. Hogy a viharba lehetek ilyen figyelmetlen és nemtörődöm? Rám eddig ez egyáltalán nem volt jellemző! Precíz voltam, pontos, összpontosítani képes, a környezetével figyelmes és törődő fiatal nő. Most meg? Fanni szerelmi élete túlságosan is bezavart. Haj, a manóba is.
- Anna Egyiptomban van – kezdek bele váratlanul, miután a kikívánkozó gondolathalmot hiába próbálom visszanyelni, és továbbra is csak türelmetlenül tologatni a vállfákat jobbra-balra. Panaszosan felsóhajtva hagyok abba mindent, és két kézzel feltámaszkodva a ruhatartó állványra, feldúltan nézek át Fannira. – Összevesztek valamin Niko-val, és elment. És ezt onnan tudtam meg, hogy tegnap lementem Niko új csárdájába, hogy odaadjam neki a legutolsó lesifotó adagot, hogy ha végez, vigye már haza Annának, legyen szíves. Erre közölte, hogy Anna Egyiptomban van, ő meg nem beszél vele.
Oldalra pillantva fújom ki magam, számat egy ideig ide-oda húzogatom, majd szinte felkiáltok, ahogy mérgesen folytatom.
- És! - nagyra nyíló szemekkel viszem fel a hangsúlyt, ahogy a tetőponthoz érek. - Azt mondja, menjek el vele fürdőzni! Fürdőzni! Mikor a felesége a barátnőm. És ő meg úgy néz rám, tudod... Mekkora szemét! Én nem is értem.
Mi tagadás, eléggé kivagyok. Persze régóta tudom már, hogy a férfiak mind bunkó parasztok, és sajnos tenni sem lehet ellene semmit, csak örülni, hogy nőnek születtünk. Milyen igazságtalan ez...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Somoskői Lilla
INAKTÍV


harci-Barbie
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 290
Írta: 2018. május 27. 20:37 | Link

Álmos

Álom-Lilla nem tágít, én pedig ennek kifejezetten örülök. Valamiért így érződik rendjén valónak, ezt tényleg a saját reakciómnak érzem, az a felismerés pedig, hogy Álmos is pontosan erre vágyik - különben miért ezt álmodná - biztosan kicsit kihúzná alólam a talajt, ha nem lenne túl instabil már így is. Újra egymás kezét fogjuk, így nyel minket el a sötétség, ez pedig szinte már-már filmbeillően szimbolikus, ami a közös kis időtöltéseinket illeti. Ijedten ugrom vissza a fa mögé, mikor Álmos pillantása megtalál, de már láthatóan késő.
Aztán felébredek. Először elkezdem érezni, amit eddig az álom alatt nem éreztem - hogy mindenhol ott van körülöttem. A karjai érintése, az illata, a szuszogása, a szívdobogása, mindene, ettől pedig olyan gyorsan válok teljesen éberré, amit száz kávé sem tudna előidézni. Mintha nem is aludtunk volna, nem érzem az álom kómáját magamon, nem vagyok fejbeverve, nem ébredezem.
Úgy ébredek, mint aki légiriadóra ébred, zakatoló szívvel és menekülésre kész éberséggel, de a szemem nem nyílik ki, csak a légzésem változik nekem is. Próbálom visszalassítani szuszogássá, mintha csak aludnék, ami sikerül is, de a szívem nem lassul le tőle és nem tudom elképzelni, hogy Álmos ne érezze, mert annyira közel van, az pedig lehetetlen, hogy a szívdobogásom ami kis híján mintha lukat ütne a torkom, észrevétlen maradjon ilyen távolságból. Mozdulatlanságommal próbálom elhazudni azt, hogy ébren vagyok, láthatóan ő is ezt a taktikát választotta. Csak egy kis időt szeretnék még nyerni, azzal áltatom magam hogy neki, de sokkal inkább magamnak.
Nagyon szeretném késleltetni még egy kicsit a kínosnak ígérkező beszélgetést, holott kifúrja az oldalamat a kíváncsiság, mit fog mondani. De kell egyáltalán beszélnünk? Egy rövid pillanatra elképzelem, játszom magamban a gondolattal,  hogy teljesen más módon is tudtára adhatnám, hogy ébren vagyok - megcsókolni most egészen kézenfekvő és kívánatos opciónak tűnik - igazán nem lenne nehéz, megmozdulnom sem nagyon kellene hozzá, annyira közel van, hogy így is érzem az arcomon a lélegzetét. Éppen csak egy kis mozdulat kellene behozni a távolságot, pár izomnál többet még csak használatba sem kellene venni hozzá, időbe sem nagyon telne. Mégsem bírok megmozdulni, a gyávaságom teljes erővel nyom az ágyba, pedig maga a helyzet annyira félreérthetetlenül kínálja a megoldást. Ő is ébren van, ez valamiért tökéletesen egyértelmű most már számomra, még csak az sem kizárt, hogy hasonló dolgok járnak a fejében. Ki tudja, meddig tart ez a helyzet még, őt ismerve már nem sokáig. Eszem ágában sincs kifejteni magam a karjai alól, mert tudom hogy lassan "felébred" és akkor talán tönkre fog menni minden közöttünk, így aztán még kicsit kapaszkodom a másodpercekbe, amit így töltünk.  Már az ágy sem tűnik puhának, semmi sem rajta kívül.
Vajon mit fog mondani? Próbálom emésztgetni a látottakat, vagy egyáltalán értelmezni, hogy mit is láttam pontosan. Eszembe jut, hogyha Álmos önmagához hűen megpróbálná elbagatellizálni az egészet, igazából simán megtehetné, igen, rám tudná fogni, hogy csak túlreagálom. Elvégre mit is láttam pontosan, mi történt? Nem sok. Fogta a kezem, adott egy puszit, vigyázott rám - semmi olyan, ami a valóságban valamilyen formában ne történt volna már meg. Ha objektíven nézzük, talán ki sem derült semmi új. Amiről már sokkal nehezebb - és nyilván rendkívül kínos is - beszélni, az minden más, az apró részletek, az egész érzelmi töltete, vagy egyáltalán maga a tény, hogy velem álmodik... Kicsit úgy tudnám megfogni, mint a hangleejtés jelentőségét. Azt a szót hogy "igen", hányféle módon lehet kimondani? Ezerféle dolgot jelenthet kontextustól és hangsúlytól függően, pedig ha lehántjuk róla ezeket és az érzelmeket, csak egy teljesen ártalmatlan szó. Álmos álmának a tartalmával is ez a helyzet - akár lehetne teljesen ártatlan is, de nem az.
Abszurd a helyzet, amibe bele lettünk kényszerítve. Bármit is gondoljon vagy érezzen velem kapcsolatban, nyilvánvalóan elmondta volna már, ha el akarta volna mondani, de ő meg akarta tartani magának, ám erre nem kapott lehetőséget. Emiatt kis bűntudatot érzek, mert belegondolok, milyen lenne fordítva. Én gondolhatok, álmodhatok, érezhetek bármit róla és miatta - ezen jogomat gyakorlom is rendesen, ami azt illeti - de amíg nem döntök úgy, hogy elmondom neki, addig ez mintha nem is létezne. Tőle ezt a lehetőséget elvették, ez pedig szomorúsággal tölt el. Mindenki megérdemli a titkait.
Nem bírok én lenni az, aki megszakítja a pillanatot, pedig a jobb kezem már kezd zsibbadni kicsit, de csak azért sem moccanok meg. Pedig ha mindketten ilyen bátorsággal folytatjuk a dolgot, pár nap múlva rendkívül romantikusan kilapátolhatják az ágyamból az ölelkező földi maradványainkat, amiért egyikőnk sem merte tönkretenni ezt az ölelést. Nicsak, egy morbid gondolat, Rellonos énem már-már táncra perdül örömében.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ohridszki-Füst Álmos
INAKTÍV


álomjáró
offline
RPG hsz: 74
Összes hsz: 93
Írta: 2018. május 27. 21:52 | Link

Lilla


Kényszeríteni próbálja magát, hogy nyugodtabban, rendszeresebben vegye a levegőt, de nem sikerül megzaboláznia a légzését. A mellkasa is elszorul kissé, ahogy a szíve hevesebben dobban, mintha csak összezavarodott volna hirtelenjében, pedig olyan jól ment az, hogy ütemesen működjön, noha meg sem közelíti a lány nagyon gyors és hangos, legfőképpen pedig árulkodó szívverését, amely még az ő mellkasában is visszhangot ver. Talán csak erre próbált rezonálni a sajátja hirtelenjében. Egy egész kicsit közelebb húzza magához még ösztönösen, mielőtt rádöbbenne, hogy mit is tesz, majd a felismerés beletörődő halvány mosolyt rajzol szája sarkába - bár ezt a sötétben úgyis aligha látni - és kinyitja a szemét. Fölösleges tovább játszania, hogy alszik, hiszen mindketten tisztában vannak már vele, hogy a másik ébren van. Nyert ugyan még ezzel pár pillanatot, hogy ne kelljen elengednie őt, hogy még mélyen beszívhassa az illatát, amely már így is megragadt az orrában, és emlékezetébe vésse, milyen érzés is, ahogy az ölelésébe simul, de most már abbahagyja a színlelésre tett próbálkozást. Amúgy sem volt túlságosan sikeres. Aprót szusszan, egy fél pillanatig még figyeli a lány körvonalait a sötétben, aztán már egy határozottabb, hallhatóbb sóhajjal engedi el és fordul a hátára megköszörülve a torkát. Jobb tenyerét a homlokára simítja, megdörzsöli azt, majd végigsimít a haján és végül fejét kissé megemelve tarkója mögé csúsztatja a karját. Szeme sarkából így kicsit jobban látja Lillát most, hogy már kezd hozzászokni a szeme a jelen fényviszonyokhoz.
- Khm... - kezdi újabb torokköszörüléssel, aztán újra elhallgat szája szélét rágva. Mégis mit mondhatna. Olyan egyértelmű volt szerinte az álmából, hogy mennyire sokat jelent neki, hogy vonzódik hozzá, annyira, hogy még áldozatokat is képes hozni érte, hogy le sem tagadhatja. Tulajdonképpen ezért sem nagyon igyekezett utóbb túlságosan gyakran jönni, hiszen előfordult már, hogy álmodott a lánnyal úgy, hogy ténylegesen nem volt benne az álmában. Nem ez az első alkalom. Előfordult már az is, hogy ébren kalandoztak el a gondolatai felé, mielőtt még észbe kapott volna, csak erről éppen nem nagyon akart beszélni, mert mi van, ha netán túl közel kerül aztán hozzá a lány, annyira, hogy már nem fogja tudni elengedni, annyira, hogy az már félelmetes lesz, és veszélyes is, mert nem is fogja akarni elengedni. Most viszont már rajtakapta Lilla. Zavarban is érzi magát ettől, feszeng.
- Ez... ez kínos - nyögi ki végül megtörve a csendet, noha még mindig fogalma sincs arról, hogy mit is mondjon. Felé fordul inkább, mocorog még kicsit az időt húzva, aztán tekintetét lesütve szólal meg, természetesen egy vállvonással tetézve az egészet, mintha nem lenne annyira jelentőségteljes az egész, mint amennyire pontosan az. - Mit mondhatnék? Elég fontos lettél nekem...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Somoskői Lilla
INAKTÍV


harci-Barbie
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 290
Írta: 2018. május 27. 22:30 | Link

Álmos

Valószínűleg levegőt venni is elfelejtenék az idegességtől, ha nem kellene annyira rémesen koncentrálnom arra, hogy ne áruljam el magam. Leginkább csak a saját megnyugtatásom érdekében szabályozom a lélegzetvételeimet persze, abban cseppet sem kételkedem, hogy az ébrenlétem már egy ideje nem titok, ahogyan Álmosé sem. Várom, hogy mikor enged el, de aztán megtörténik a lehetetlen - vagy legalábbis egy túlságosan rövid másodpercre úgy tűnik. Szorosabbra fonja a karjait körülöttem, én pedig meglepetten szusszanok a hirtelen adrenalin-lökettől, de aztán... Aztán mégsem történik semmi, pontosabban túl sok minden történik, a mozdulatsor végére pedig pontosan olyan helyzetben vagyunk, amire számítottam és amit a lelkem mélyén nagyon szerettem volna elkerülni. Eltűnik mellőlem. Elenged, az ágy pedig hirtelen kihűl, vagy csak én érzem úgy? Ő a hátán fekszik, köszörüli a torkát, egyértelműen jelezve, hogy ébren van és hogy beszélni fogunk. Felülök és beülök a két lábam közé, mint ahogyan a kisgyerekek szoktak - nameg a békák - Álmos felé fordulva.
Nagyon úgy tűnik, mintha küzdene a szavakért, de azok csak nem jönnek, a csöndet pedig szinte vágni lehet a szobában, szinte hallom a rengeteg ki nem mondott gondolatot, a kettőnk között húzódó feszültségről nem is beszélve. Arról a feszültségről, ami eddig is mindvégig ott volt elrejtve, de ami most kimondatlanul kimondva mégis sokkal erőteljesebbnek tűnik, én elviselni is alig tudom, de ebben megint ő tűnik erősebbnek. Nem mintha sokat meg tudnék állapítani a sötétségben, bosszant hogy nem látom az arckifejezését, de így valahogy mégis közelebbinek érzem. Így legalább a gondolat az enyém, hogy most biztosan nem játssza meg magát, nem erőltet magára kifejezéstelen arcot, csak hogy ne tudjam róla leolvasni az érzelmeit, mert most úgysem látom. Őszinte lehet, és az is. Ami még meglepőbb, a szavaival is, mikor aztán egyszer csak egy örökkévalóság után megszólal végre. Persze nem rest megemlíteni a helyzet kínosságát, én pedig csak kétségbeesetten megrázom a fejem - ahhoz azért talán elegendő az ablakomon beszűrődő holdfény, hogy ezt az erőteljes mozdulatot lássa a sziluettemből is - válaszolni viszont nem tudok. De nem is kell, mert mire bármi eszembe juthatna, újra megszólal.
- Ha tudtam volna... - suttogom bele a sötétbe, bár elképzelésem sincs a mondatom folytatásáról. Akkor mi lett volna? Én sem igazán tudom. Egy darabig gondolkodom, hogy mit mondhatnék, de minden amit kitalálok teljesen bugyután vagy elcsépelten hangzana, így aztán csak kinyújtom a kezem a sötétben, kitapogatva az ő kezét. Belekulcsolom az ujjaimat az övéibe, úgy ahogyan tulajdonképpen az előbb is fogta a kezem, mielőtt felébredtünk volna, aztán közelebb húzódom hozzá, és ha hagyja, a kezemmel az arcomhoz vezetem az övét és magamhoz szorítom. Nem tudnám megmondani miért pont ezt teszem, teljesen ösztönös mozdulat, talán kicsit esetlen, de nagyon őszinte és nagyon jóleső.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ohridszki-Füst Álmos
INAKTÍV


álomjáró
offline
RPG hsz: 74
Összes hsz: 93
Írta: 2018. május 27. 23:16 | Link

Lilla


Nem megy ez könnyen. Cseppet sem egyszerű megfogalmaznia és kimondania, mi is jár a fejében, hiszen még magának is alig vallotta be. Az azért segít valamelyest, hogy a lány megrázza a fejét, ezt a heves mozdulatsort nehéz lenne nem észrevenni, hiszen a körvonalait nagyon is látja már, és ettől kicsit meg is könnyebbül. Az a benyomása támad, hogy nem csak ő van ebben benne nyakig. Kár, hogy sosem figyel e tekintetben semmilyen apróságra, amely mások részéről egyértelmű jele lehet annak, hogyan is viszonyulnak hozzá, hiszen a legtöbbször nem foglalkozik ezzel, sőt úgy általában senkivel sem. Annyival egyszerűbb tud lenni az élet mindenféle viszonyok és kapcsolatok nélkül, kevésbé félelmetes és jóval kevesebb veszteséggel, megrázkódtatással meg hasonló gyötrelemmel jár. Erre viszont nem volt felkészülve és ráadásul tehetetlen is volt ellene, hiszen ha az időd jelentős részét egy emberrel töltöd, nem nehéz megismerni és megkedvelni, hát még ha az álmaidba is betekintése van. Pontosan tudja, hogy Lilla olyat lát belőle, amit senki más nem, és valahogy ez olyan elemi szinten kapcsolta össze őket, ahol szinte már lehetetlen volt kivédeni, hogy fontos is legyen neki. Csak hát ezt meg akarta tartani magának, mi több, még magának is tagadta többé-kevésbé sikeresen, hogy bármit is érez, egészen mostanig.
- Akkor...? - kérdez vissza végig sem gondolva, akarja-e tudni a választ, de gyorsan el is felejti azt is, hogy kérdezett, amikor megérzi a lány ujjait a kezén. Nem húzza el a karját, engedelmesen kulcsolja az ujjait az övéi közé, majd nagyra nyílik a szeme, amikor Lilla az arcához húzza a kezét. Szabad tenyerére támaszkodva igyekszik felülni az ágyon, még ha nem is ígérkezik teljesen egyszerű műveletnek, de pár pillanaton belül összehozza, maga alá húzva a lábait, hogy aztán másik kezét is a lány arcára simítsa.
- Lilla... - szólal meg. Rég érezte magát ennyire esetlennek és védtelennek, sebezhetőnek, mint ebben a pillanatban, most sehol sincs a maga kis tornya, amiben olyan kényelmesen elrejthet mindent, amit érez, vagy gondol, noha a sötét legalább jótékonyan veszi körül. Már az is valami. Nagy levegőt vesz, igyekezve nyugalmat erőltetni magára, de nem nagyon megy ez ma, majd előre hajol, közelebb a lányhoz. Már majdnem összeér az orruk, annyira közel van hozzá, amikor még egy végtelennek tetsző pillanatra megáll, de aztán csak nem gondolja meg magát, még előbbre hajol és futó csókot nyom a lány ajkaira, már ha ez csóknak nevezhető, ahogy tőle meglepően gyengéden ér hozzá pár másodpercre, hogy aztán el is húzódjon. - Jó ha tudod, elég béna vagyok ebben.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dr. Riley Meyers
Iskolapszichológus, Edictum lektor, Független varázsló



offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 397
Írta: 2018. május 28. 00:04 | Link

Anton

Elkomolyodik, s hosszan fürkész - kimondatlan . A karjára simítom a kezem, szinte megszólalásig ugyanazzal a mozdulattal, mint amikor először szembesült a másik arcommal - nyugodt, puha érintéssel erősítem meg akkori szavaim. Nem akarom, hogy bármelyikünk hazudjon magának vagy a másiknak, de ezen túl nem várok el vagy követelek semmit. Idővel megtaláljuk majd a válaszainkat.
Érintésére elkapom üres kezét, hogy tenyerébe csókoljak, mosollyal engedve aztán el, lassan, szinte vonakodva. Megbolondít ezekkel az apróságokkal, mintha nem lennék elég defektes enélkül is...
Hogy is van? Ha a cápa a tenyeredből eszik, a lábadból is fog?
Figyelem, mint tűnődik, s közben vele merengek. Mindig van a lényében asszimmetria, mégis egyensúlyban tartja az örökös mozgás. Az első válaszra bólintok, nem fűzve hozzá semmit, mert nem tisztem ítélkezni senki felett, bár jól tudom, miről beszél. Ami utána következik, teljesen váratlanul ér.
Az arca kisimul, csak szeme sarkába gyűrődnek ráncok - befelé mosolyog, valakire, akit én nem láthatok. Felkavaróan szép ebben a pillanatban és megérint az egész különlegessége, mert érzem, ritkán engedi bárkinek is, hogy így lássa. Elfeledkezem a süteményről, szinte levegőt venni is elfelejtek, úgy iszom némán a látványt, az érzéseket. Hiába bújik a szavak mögé, vonásai túlharsogják azokat. Mindent megtett és bármit megtenne érte, s ez így van rendjén.  
Nem vagyok féltékeny, s nem ijeszt meg - ha valami, akkor örülök neki és szeretném megismerni. Önkéntelen nyújtom kezem, hogy megcirógassam szarkalábait, tenyerem arcára simítva és előrehajolva, hogy homlokom az övéhez érintsem.
Aztán eszembe jut a sajtos másik fele és az idő újra mozgásba lendül. Cserébe kapok egy harapásnyi vaníliát - úgy tűnik, nekem az édesekhez van szerencsém.
Megingatom a fejem, egész testemben hintázva egy kicsit.*
- Többnyire csupán villanások maradnak meg. Sokszor csak onnan tudom, ha rosszat álmodtam, hogy Freud felébreszt az éjszaka közepén. Állítólag szoktam álmomban nevetni is,-*egy picit megvonom a vállam, mert amennyire emlékszem, csupa csip-csup dolog foglalkoztatja a tudatalattim, mindennapjaim töredékei. Jobb ez így, ha nem is túl érdekes.*
- Mostanában volt egy vagy két farkasos álmom. A telihold,-*intek fejemmel az éj felé, bár a sápadt égi vándornak még nyoma sincs. Nem tudom, voltaképp mennyit látott az aktámból, de ha utalásom nem értené, minden lehetősége megvan kérdezni és jobban is szeretném, ha így tenne. Papíron, feketén-fehéren minden olyan szenvtelen.*
- Ha van, mi a patrónusod?-*Rengeteg kérdésem van. Mégis, ahelyett, hogy a lányra vagy az anyjára kérdeznék, ezt választom. Nemcsak maga az állat érdekes, de az emlék is, amivel megidézik az emberek - bár nekem sosem lesz, nem csak ezért tartom lenyűgözőnek. Ebben a varázslatban a legféltettebb érzéseink öltenek testet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Somoskői Lilla
INAKTÍV


harci-Barbie
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 290
Írta: 2018. május 28. 08:51 | Link

Álmos

A beszélgetésünk talán igazi beszélgetésnek nem is nevezhető, félbehagyott mondatok és meg nem válaszolt kérdések masszája csak, amelyek helyett sokkal fontosabb dolgokra koncentrálunk, mert amihez a szavakat keressük, arról igazán úgyis csak egy másfajta módon lehet beszélni. Visszakérdez, de addigra én már utánanyúlok, innentől pedig tudom, hogy már egyikőnket sem érdekli az a pár szó, amelyet ehhez hozzá (sem) tudnék fűzni.
Úgy érzem magam, mint aki tojásokon lépdel, mintha nagyon óvatosnak kellene lennem, nehogy egy rossz mozdulattal tönkretegyek mindent - hiába értek fel nem is egy vallomással az álomképei és az azt követő szavai, mintha mégis attól félnék még mindig, hogy egyszer csak túlterhelem valamivel, ő pedig felpattan és elszalad.
Pedig nem úgy néz ki, mint aki messzire igyekszik, sőt. Nem csak hogy engedi az általam provokált érintést, ő maga fejezi be, másik kezét is az arcomra simítva, én pedig belül felujjongok kicsit. A másik kezét nem engedem el még, talán még kicsit jobban meg is kapaszkodom benne, amikor a nevemet mondja. Most már elég közel van, hogy a szemébe tudjak nézni, még ha nem is látok tökéletesen minden részletet a tekintetéből.
- Uhum... - dorombolom válaszul a nevemre alig hallhatóan, miközben még közelebb merészkedik, innentől pedig egy olyan pillanat következik, ami az én elképzeléseim szerint a világon minden ember számára ugyanolyan felismerhető és ugyanolyan gyomorforgató, az a bizonyos "csók előtti pillanat", amikor már mindketten tudjátok mi fog történni, de még csak nem történik meg.
Szépen lassan hozza be a távolságot - én háromszor elhalálozok közben belül, na nem mintha kívül ebből túl sok látszana - a rövidke csók pedig megmondom őszintén, egyáltalán nem kielégítő, csak felhergel, hogy még többet akarjak. Elmosolyodom, mert már előre mentegeti magát, egy icipici szusszanás formájában még egy hitetlen nevetést is hallatok.
- Nem baj - suttogom oda neki, miközben közelebb hajolok, hogy egy puszit hagyjak az ajkain, aztán még befejezzem a mondatom.
- Segítek. - Innentől pedig a dolgok némileg fordulatot vesznek. Mintha csak feljogosítottam volna vele egyetemben saját magamat arra, hogy a kezembe vegyem az irányítást, más módon csókolom most meg. Sokkal követelőzőbben, egyáltalán nem csak ismerkedek, mint az imént, nyelvemet a szájába csúsztatom, a kezeimet pedig a derekára fonom, hogy egy kicsit kényelmesebb pozitúrába irányítsam magunkat. Nagy nehezen kimozdulok a kacifántos ülésmódomból, neki ennél valamivel egyszerűbb lesz elmozdulnia, mert kiindulásnak sem volt ilyen hülye pozícióban. Egy pillanatra megszakítom a csókot, hogy hátrébb araszoljak és az ágytámlának dőljek, de közben húzom is őt magam után - már ha hagyja, azzal persze nem áltatom magam, hogy majd az én, ugyan izmos, de meglehetősen vékonyka karjaim fogják őt bárhova pakolgatni - türelmetlenül várva hogy beérjen végre és folytassuk.
Utoljára módosította:Somoskői Lilla, 2018. május 28. 09:22 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Maróti Fanni
INAKTÍV


Noelé, most, mindig, örökké
offline
RPG hsz: 111
Összes hsz: 731
Írta: 2018. május 28. 15:45 | Link

- Valahol Pesten egy délután

Hiába mondja halkan, hallom, amit mond, és igazán hálás vagyok érte, de tudom, hogy most nincs igaza. Minden egyes nappal egyre többet felejtek el belőle. Már nem vagyok benne biztos, hogy fel tudnám idézni, milyen érzés, amikor megsimogatja a fejemet, már nem hallom a nevetését. És nem csak a felejtés bánt, de a változás is. Az emlékek idővel módosulnak, és ahogy kétségbeesetten próbáljuk betömni a keletkező lyukakat, mi magunk is torzítjuk az eredeti képet. Tényleg ilyen volt a hangja? Így szokott nézni rám, ilyen melegséggel a tekintetében? Valóban olyan türelmes volt? Tényleg emlékszem még rá?
Fáj, nagyon fáj, ez a téma, ezért is próbálom elterelni, és Adél, mint mindig, most is ért engem. Előkeresem hát a kezemben tartott ruha kék verzióját, majd kutatok tovább. Közben azért feltűnik, hogy barátnőm nincs egészen itt. Mégsem kérdezek rá, hagyom, hogy magától kezdjen bele. És nem is kell sokáig ezt tennem.
 - Egyiptomban? - szűröm le a lényeget a mondanivalóból. Én mondjuk sose mennék oda. Ott csak homok van, tevék, meg romok. Pláne nem egy pasi miatt. Ha összevesznénk Noellel... Eddig jutok a gondolataimmal, amikor érzem, hogy sikerül totál elvörösödnöm. Közben Adél még csak most ér a történet fő részéhez.
 - Lehet csak cukkolni akart, és nem is gondolta komolyan - próbálom védeni az általam nem nagyon ismert srácot. Aztán felrémlik előttem egy este abban a bizonyos csárdában, és már megint kezdem nagyon hülyén érezni magam. - Nem mintha én értenék ehhez - motyogom a ruháknak kissé szemlesütve.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ardai Kolos
Egyetemi hallgató, Színjátszós, Végzett Diák


#colos #mester #aranyvérűgypsy #king of dragons
offline
RPG hsz: 352
Összes hsz: 2530
Írta: 2018. május 28. 22:01 | Link

Törpilla

Ott volt a bosszú lehetősége, az édes, cukormázas bosszú. Csak egyetlen karnyújtásnyira volt tőle, de a sors mint mindig, most is közbeszólt. Felnyögött, ahogyan a kemény metlakinak vágódott, majd a koppanásra és Zselyke érkezésére újabbat nyögött, és egészen az állához kapott.
- Basszus, Zselyke, vasból vannak a csontjait, hogy ilyen kemények? - nevetett is, meg fájlalta is az állát. Teljesen kifulladt. Egyszerűen csak szétterülve pihengetett a padlón és a cukormázban, miközben a leányzó takaróként feküdt végig rajta.
- Ja, kvittek vagyunk
Nevetett. Annyira, hogy egész teste belerázkódott, amitől még inkább nevethetnékje támadt. Fél szemmel látta, ahogyan a rajta fekvő Zselyke is fel-le ugrál az ő nevetésétől.
Aztán lassan lecsendesedett, és egy kicsit még nyökögve válaszolt.
- De csak mert ez Ardai ízesítés. Levédetem a receptet - két karjánál ragadta meg Zselykét, hogy felültesse, ha máshogy nem is, legalább az ölébe, hogy maga Kolos is vízszintesből függőlegesbe kerüljön. - Fogadok még Nagyi sem csinál ilyen jót!
Két kezével a padlón támaszkodott, miközben a szintén maszatos leányzót figyelte. Aztán valami más is elvonta a figyelmét.
- Mi ez a szag?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

               E  S   D

Scar (alias Jetta) öribarija | | 2016 karácsonyi bál rejtélye | Narnia uralkodója #azigazságos
Ohridszki-Füst Álmos
INAKTÍV


álomjáró
offline
RPG hsz: 74
Összes hsz: 93
Írta: 2018. május 28. 22:12 | Link

Lilla


Megfordul a fejében, hogy most kellene sarkon fordulni, fogni a táskáját, összeszedni a kabátját meg a bakancsát és így pizsamában kisétálni a vakvilágba, hátra se nézve többet, de tudja, hogy nem tudná megtenni. Pedig hatalmas kockázatot vállal most ezzel, hogy marad. Félelmetes számára újra sebezhetővé válni, elfogadni, hogy egyszer pont úgy kiszakadhat az életéből Lilla is végleg, miután elemi része lesz, mint az anyja, és akkor mi lesz. Mégis tudja azt is valahol az egész mögött, hogy nem gondolkozhat így egy egész életen keresztül, nem kerülhet mindent, ami a veszteség lehetőségét is magában hordozza, mert az nem is igazán élet, csak utánzata annak. Hazudhatja magának makacsul, hogy az is jó, hogy beletemetkezik a kísérleteibe és megpróbál boldogulni egyedül, elutasítva minden segítséget és mindenkit, aki közeledni próbálna, de mindig is tudni fogja, hogy ez csupán önámítás. Különben is, akarja ezt. Maradni is akar, mert még ha nem is érzi, hogy kifejezetten szüksége lenne rá - tudja, hogy ha akar, enélkül is megvan -, de vágyik a lány közelségére. Hiszen arról álmodik, hogy mellette van, hogy fogja a kezét és nem tágít mellőle, akkor sem, ha kéri, ha könyörög, és hiába tagadná most már előtte is, hiszen Lilla látta. Talán ezért is marad. Nem kell már bátorság hozzá, hogy szembenézzen önmagával és megfogalmazva, mit is gondol meg érez, szavakba öntse azt. Az álma őszintébb volt minden szónál, amit csak mondhatna. Nem is nagyon erőlteti hát néhány sikertelennek is mondható próbálkozásnál tovább, hogy beszéljen, inkább csak holmi mentegetőzés gyanánt közli csak, hogy ez neki a legkevésbé sem erőssége, bárki bármit is hisz. Sosem volt az az ember, aki kihasználná, hogy az elérhetetlensége miatt utána ácsingózó lányok mennyire könnyű prédának bizonyulhatnak. Nem is érdekelték őt, így nem is volt alkalma tapasztalatot szerezni e téren. Még szerencse, hogy olybá tűnik, Lillával teljesen más a helyzet, nem csak a magabiztosságával nincs gond, de még gyakorlata is van e téren. Ehhez képest ő még tapogatózik, enyhén bizonytalanul követi a lányt, aki hátát az ágytámlának támasztja, addig is megszakítva a csókot, amíg helyezkedik, de elmondható az is, hogy egyre inkább ráérez. Sőt már egész határozottan húzódik közelebb, kezére támaszkodva, megcsókolva Lillát, ott folytatva, ahol éppen abbahagyták, és ha a szavak embere lenne, akár még azt is elmondaná, hogy most ébred csak rá, ebben a pillanatban, mennyire is vágyott már erre, és ez alatt nem csupán a csók értendő, hanem minden, a ki nem mondott szavak, a köztük létező érzések, minden, ami észrevétlenül nőtte ki magát ezzé az egésszé.
- Azt hiszem, a legjobb meleg barát szerepe már nem játszik - közli végül egy röpke pillanatra szakadva el tőle, hogy levegőt vegyen, homlokát addig is a lányénak támasztva, ilyetén módon fogalmazva meg, hogy ha már eddig jutottak, akkor újraértékelhetik a kapcsolatuk kereteit. Szóhoz jutni azonban nem igazán hagyja Lillát, mert ismét megcsókolja, mintha bepótolni szeretné azt a kihagyott pár hetet, vagy éppen hónapot, amióta ez valahol mélyen érik benne, csak éppen makacsul letagadta.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Légrádi-Manó Zselyke
INAKTÍV


Dimi lánya
offline
RPG hsz: 47
Összes hsz: 424
Írta: 2018. május 28. 22:50 | Link

Kolos
csiniben
gramofon II


- Sok danoninot ettem - jelenti ki büszkén, nevetve, amikor már nem fáj a feje. Ha gyorsabban kapcsolna, akkor ezért gyógypuszit kérne, mert nem az ő hibája volt ez az aprócska baleset, hanem a kemény állú Ardai fiúé.
Együtt nevetnek fetrengve a maszatban, meg a káoszban, amit pillanatok alatt okoztak. Hiába Zselyke volt előbb a konyhában és kelte össze az arcát, a haját és úgy nagyjából mindenét csokimasszával, Kolos még nála is többet visel magán a sütikből.
A felül fekvő bozontos nem csak a süti illatát szereti, hanem Kolosét is, így persze, hogy utóbbi bódítja el kissé, nem a sütőből szálló illatok. A nagy táncolásban teljesen megfeledkezett arról az adagról, amire kicserélte az ujját megégetőket. Talán ideje lenne kivenni, ennél azonban még van fontosabb dolga. Méghozzá meg is kóstolni az élő, lélegző, cukormázas sütijét.
- Maradj így, megeszlek és kvittek leszünk, te sütilopós szörnyeteg - rávigyorog immár az ölében ücsörögve, majd könnyedén előre hajolva kidugja a nyelvét és egy csíkban lenyalja az arcáról a díszítést. Ujja segítségével törli le szája széléről a maradékot amikor már mindkettejük orrába beférkőzik a süti enyhén égett illata. A lány szemei kikerekednek, aztán nagy lendülettel próbál felállni. Így félúton felfelé még talán kétszer át is esik Koloson, háromszor belerúg és ágyékon térdeli, mert elakad a ruhája. Utóbbi egyébként nem olyan könnyű eset, mielőtt elérné a sütőt visszarántja valami, amibe beleakadt az anyag alja. A lendülettől Zselyke fenékre ül nem messze a leendő férjétől.
- Szedd ki! Odaég! - kétségbeesetten néz a másikra, aki az előbb is egy pálcaintéssel megoldotta a helyzetet. Valószínűleg az életmentő, vagyis sütimentő lépés után kap a nyakába egy lelkes tanítványt a bozontos személyében, hogy megtanítson neki olyan varázslatokat, amiket ő már rég tud és megkönnyítik a mindennapi életet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Somoskői Lilla
INAKTÍV


harci-Barbie
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 290
Írta: 2018. május 28. 23:02 | Link

Álmos

Érzek rajta némi bizonytalanságot, főleg a mozgásán. Nem lehet sok tapasztalata ilyen téren, de ez talán nem is akkora probléma, az ösztön eredményesen kompenzálja a gyakorlat hiányát. Most örülök is a sötétnek, szerintem neki is segít, így sokkal érthetőbbé válik, hogy miről is szól ez az egész - nem igazán kell a másikat hallani vagy látni, tökéletesen elég érezni és ez ilyenkor számomra nagyon is könnyen megy, teljesen más dimenziója ez az érzékelésnek, mint amihez szokva van az ember.
De felbátorodik, érzem. Nem mintha sok lehetőséget hagynék neki, teljesen más tempóra kapcsoltam itt az utolsó pár percben, kicsit még magamat is megleptem vele, ő viszont ügyesen alkalmazkodik. Bezáródom a karjai és az ágytámla közé, de kifejezetten tetszik a helyzet, úgysem igazán készültem sehová indulni mostanában. A jobb kezemmel végigsimítok a karján finoman, aztán az alkaromat megtámasztom a vállán és a kezemet óvatosan a nyakára csúsztatom. Ekkor szólal meg, én pedig elvigyorodom gyorsan, mert éppen az imént suhant át a megállapítás a fejemen, hogy az alapján, ami itt most történik - és még a közelében sem vagyok annak, hogy mindent láttam volna - nem tűnik melegnek, de nem ám.
- Ajjaj - jegyezném meg gunyorosan szórakozva a dolgon, de igazából jó ha csak az első hang ki tud szakadni belőlem, utána betapasztja a számat. Egy pszichológus biztosan szép következtetéseket tudna levonni abból, hogy miért találom az ehhez hasonló, engem meglehetősen ledomináló helyzeteket borzalmasan izgatónak, de szerencsére nincs itt egy pszichológus sem. De ha lenne is, mire Álmos rémeivel végezne, én már biztosan nem tűnnék klinikai esetnek.
Rövidre fogom a következő csókot, aztán jobb kezemmel még mindig a nyakát simogatva, a nyaka bal oldalára nyomok pár röpke puszit, egyre feljebb haladva, végül megpuszilva az arcát, aztán újra a száját. Szabad kezemmel az oldalába kapaszkodom - egészen pontosan a pólójába, meggyűrve kicsit - végigfut rajtam az érzés, hogy szeretném levenni róla. Itt pedig elérünk egy némileg tisztázatlan ponthoz. Mert hát pár csókot igazán könnyű visszacsinálni, kimagyarázni, elfelejteni reggelre - nem az -, de ha ennél tovább megyünk, onnan már elég nehéz visszalépni. Én legalábbis érzek itt valamiféle lélektani határt és azt is, hogy semmiféle nehézségem nem lenne átlépni, ha kell itt helyben darabokra szedem, de ki tudja, hogy ő hogy van ezzel.
Eddig félig ültem, de most lejjebb csúszok fekvésbe, így teljesen fölém kerül, de nyílik közöttünk némi távolság. A tarkója után nyúlok finoman, hogy lehúzzam magamhoz, most már lassan kénytelen lesz behajlítani a karjait. Ő pedig szépen eldönti, hogy mi legyen most, vagy legalábbis valami ilyesmit remélek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ardai Kolos
Egyetemi hallgató, Színjátszós, Végzett Diák


#colos #mester #aranyvérűgypsy #king of dragons
offline
RPG hsz: 352
Összes hsz: 2530
Írta: 2018. május 28. 23:33 | Link

Törpilla

- Aaaaaa, Zselykeee - húzza el az arcát, miután ráeszmélt, hogy legalább fél percen keresztül talán még tálcán is kínálta neki az arcára ragadt krémet, olyan szépen tűrte a közeledését.
Egészen zavarba jött saját reakciójától, így meglepte a hirtelen felpattanó lány. Önkéntelenül fordult utána. Bár ne tette volna. A nagy sietségben olyanokat kapott a... az egész testére, amitől még Muhammad Ali is kifeküdt volna a ringben, nem hogy Kolos! Így amíg a leányzó megpóbált eljutni a sütőig, ő szépen, könnybe lábadt szemekkel próbálta meg túlélni a legutóbbi csapást.
Aztán hallott egy nagyobb puffanást, kissé felemelte fejét, hogy lássa, mi folyik azért még körülötte. Újabbat nyögött, mikor a pulton felejtett pálcájáért nyúlt fel, hogy egy intéssel legalább a sütő ajtaját kinyissa.
Abban a pillanatban sűrű füst lepte el a konyha egészét, ő pedig a fájdalom mellett már a füsttől is könnyezni kezdett.
- Mi folyik itt, gyerekek? - A hang a Nagyitól jött, ezt mindketten tudták. Csípőre tett kézzel nézett körbe a káoszon.
Zselyke a földön hevert, valahogy a ruhája az asztalba akadva, Kolos a föld cukormázas részét foglalta el, mindketten maszatosak és koszosak voltak, a sütőből pedig dőlt a füst.
- Két percre hagylak titeket magatokra és mit műveltek a konyhámmal? - Felsóhajtott, hogy pálcájával szépen helyrehozza a kialakult konyhai-világvégét.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

               E  S   D

Scar (alias Jetta) öribarija | | 2016 karácsonyi bál rejtélye | Narnia uralkodója #azigazságos
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



offline
RPG hsz: 209
Összes hsz: 413
Írta: 2018. május 29. 14:38 | Link

Riley
este a Szent István Bazilika tetején
emlékszel, kicsikém, de csuda volt?

Nyugtatóan érint meg, felelve mindazon érzéseimre, amelyek hagyom, hogy kiüljenek -alapvetően kifürkészhetetlen- ábrázatomra. Tetszik, ahogy és amilyen természetesen nyúl felém. Fogadok is minden érintést, belemozdulva, belesimulva, mélyen a szemébe nézve, vagy pont hogy szememet egy pillanatra lehunyva.
Értem, miért a farkasos álmok így a telihold idején. Az aktájában igazából szárazon minden fontos adat ott állt, ám jól tudom, a sima tények néha sokkal kevésbé fontosak, mint a körülmények és érzelmek. Ott van például az a mágus, akit múlt héten tettünk hűvösre, neki az előélete a nyilvántartás szerint makulátlan volt, de már ahogy a kérdéseimre reagált, egyértelmű volt számomra, hogy ez biztosan nincs így. Ilyenkor jön a neheze, hogy a kollégáim is elhiggyék, hogy sáros az ipse. Hiába voltak már számtalanszor tanúi, hogy beigazolódott mindaz, amivel kecsegtettem őket, azért megkűzdeni mindig meg kell velük. Oké, mondjuk lehet, ez nem a tökéletes párhuzam a fentiekkel, de értitek.
Nem akad ki a bejelentésemtől. Persze, sokkolja kicsit, azonban koránt sem éri olyan megrázkódtatás, mint érhetné. Még meg is simogat ismét. Szerintem még tetszik is neki ez az arcom. Ahogy cirógat, odanyúlok combjához és csak finoman rásimítok. Jól esik ez a fajta közvetlenség, ami köztünk van. Egyszerre természetes és izgalmas. Mintha mindig csak az alkalomra várnánk, hogy a másikhoz érjünk, vagy mintha nehezen kezelnénk azt a furcsa állapotot, amikor éppen nincs a kezünk a másikon.
Megkapja a vaníliás második felét, aztán már haraphatom is az enyémet. Hmm. Valamilyen joghurt talán? Igen, szerintem az. Közben figyelek persze a kérdésre is. Rögtön elmosolyodom rajta.
- Vörösbegy - közlöm egy bólintással, miközben tekintetem azt sugallja, egészen pontosan tudom, miért az. Eltekintek kicsit az ég felé, majd vissza Rileyra.
- Sok évig valamilyen hüllőféle volt. Varánusz vagy valami ilyesmi, aztán Hanna születése után vörösbegy lett... Szép kis váltás, mi? - emelem meg a szemöldökömet. Na igen, visszatértünk az iménti témához. Az a szemtelen kölyök mindenhol ott van. Jól teszi.
- Mi a helyzet veled és a farkasokkal? - kérdezek rá ilyen egyszerűen a dologra, miközben nyújtom neki az újabb finomságot, amit rágódhat a kérdésem mellett.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Demyan Golitsyn
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 10
Összes hsz: 26
Írta: 2018. május 29. 20:37 | Link

Eleonore Santos

Az elmúlt időszakban nem sűrűn jártam Budapesten, a munkám ugyanis máshová kötött, de amikor akadt egy kis szabadidőm, szívesen látogattam a fővárost, hogy kicsit kiélvezzem annak szépségeit, és adottságait. Ezek közül leginkább a ruházati boltokat emeltem ki, s bár nem voltam soha divatbolond, jól tudtam, hogy jó minőségű és normális holmikat leginkább a fővárosban találok majd. Körbe is jártam néhány üzletet, sikerült beszereznem néhány alsógatyát, pár pólót, egy terepszínű nadrágot, és még egy remek bakancsot is, ami a munkához elengedhetetlen volt és hasznosan védte a lábamat, ha terepre kellett mennem. Már épp végeztem a vásárlással, gondoltam, hogy a közeli hamburgerezőnél eszek egy extra szendvicset, és éppen a kínálatot nézegettem, amikor váratlanul megszólított egy elég csinos nő, aki ráadásul nagyon ismerősnek tűnt, de az első pillanatban még nem ugrott be, hogy ki lehet ő.
- Látod, ez egy nagyon jó kérdés, de azt hiszem, hogy igen, találkoztunk már tavaly egy esküvőn! Ivan és Dorina esküvőjén, és ha nem tévedek, akkor még táncoltunk is egyet - elmosolyodtam látva a fiatal nőt, majd a kezemet nyújtottam felé.
- Demyan, ha nem rémlene a név. Erre felé laksz, vagy csak véletlenül sétáltál éppen ebben az utcában? - rámosolyogtam és egy pillanat alatt szemrevételeztem a ruházatát. Igazán csinos volt.
Utoljára módosította:Demyan Golitsyn, 2018. május 29. 20:37 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ardai Tánya
Tanár, Egyetemi hallgató, Végzett Diák, Előkészítős tanár


Örök főnix
offline
RPG hsz: 209
Összes hsz: 967
Írta: 2018. május 29. 21:27 | Link

Bevesszük a várost

Az ajtóhoz való csapódás nem volt valami kellemes, azt meg kell vallani, de ez van, ha az ember kutyája még nem nagyon járt nagyobb tömegben. Szerettem én magam is elkerülni őket, csak sajnos erre elfelejtettem gondolni, amikor felszálltam arra a bizonyos vonatra.
- Ahh...Péntek... - fogtam a fejemen a fájó pontot, ahogy éreztem, hogy kutya megállt. Csak ezután tűnt fel, hogy nem csak úgy megsajnálta a gazdáját a kutyum, hanem egyenesen talált valaki jobbat helyettem.
- Ohh... elnézést, valószínűleg te voltál az első biztonságosnak tűnő ember a nagy tömegben - mosolyogtam az ismeretlenre...vagy várjunk csak. Talán nem is volt annyira ismeretlen. Ahogy megnéztem az arcvonásait, emlékeztetett valakire, akit már nagyon régen nem láttam. De lehet, hogy összekevertem. Viszont annyira beleférkőzött ez a gondolat a fejembe, hogy egyszerűen nem tudtam elmenni mellette.
- Bocsánat, ez most egy furcsa kérdés lesz, de... nem ismerlek valahonnan?
- kérdeztem, és a számat elhúztam az egyik irányba, miközben gondolkodtam. - Jajj, nem akartam udvariatlan lenni, pláne azok után, hogy Péntek is ennyire letámadott, Ardai Tánya vagyok - ingattam a fejem, ahogy próbáltam összekapni magam, és felé nyújtottam a jobbom. Lehet régimódi vagyok, de legalább megadom a tiszteletet. Vagy valami olyasmi.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

K  E  R
|Narnia hejcegnője #anemes|2016 tavasz legszimpatikusabb újonca|2017 Legszebb neve (Szombat Annával)|2017 Legszebb főnixlány|2017[
Ohridszki-Füst Álmos
INAKTÍV


álomjáró
offline
RPG hsz: 74
Összes hsz: 93
Írta: 2018. május 29. 22:49 | Link

Lilla


Különös érzés számára ez az egész, és talán leginkább az a különleges benne, hogy olyan mindennapi. Nevethetnéke támad, ha eszébe jut, hogy mások a gyomrukban repkedő lepkékről beszéltek - ki az a hülye, aki lepkéket zabál, hogy tudja, milyen érzés az -, mindent felperzselő vágyat és hasonló, szerinte fellengzős metaforákat vagy akármit, amiből semmit sem tapasztal a maga részéről. Megszokta Lillát, biztos benne, hogy innen kezdődött ez az egész helyzet. Megszokta, megismerte és észrevétlenül az élete része lett olyan mértékben, hogy hiányoznának a közös pillanatok, az együtt alvás, az álmai, amelyek Lillával nem is olyan szörnyűek, egymás ugratása, az aggódás a másikért, és ha ezeket végiggondolja, tudja, hogy már most kisebb világvége lenne elveszíteni őt. Furcsa, de élhetőbbé tette a mindennapjait. Neki köszönhető, hogy rendesen alszik már huzamosabb ideje, ahogy az is, hogy nem csak dühöt érez az egész világgal szemben, amely összeesküdött ellene minden bizonnyal, hogy elvegye a számára legfontosabb embert. Most pont ez a világ adott helyette egy másikat. Észre sem veszi, hogy szája sarkában mindvégig halvány mosoly bujkál, már amikor éppen nem az foglalja le, hogy a lányt csókolja, és ez most nem az a mosolya, aminek a láttán mindenki azt kívánja, bár lenne szoborszerűen kifejezéstelen az arca, úgy kevesebb okot adna később rémálmokra. Ez most inkább egy olyan mosoly, amiről ő maga is azt hitte, hogy a múltban maradt az emlékekkel, és amely azt jelenti, hogy nagyon is maradni akar. Átfut az agyán, hogy ez ugye nem valami álom ismét, amely aztán rosszra fordul, de ahogy Lillára pillant, tudja, hogy tényleg nem csak az agya játszik vele ismét. Alkarjára támaszkodva húzódik közelebb a lányhoz, belefojtva a szót, amíg csak Lilla úgy nem dönt, a maradék józan eszétől is megfosztja. Felmordul válaszul, ösztönből, de aztán rájön, hogy pont annyira nem tudja, hogyan tovább, mint az oroszlán, amelyet szabadon engednek a szavannán, miután még világra is egy állatkertben jött. Mégis az minden vágya, amikor a lány a pólójába kapaszkodik, hogy lekerüljön róla. Hirtelen nem is tudja, mikor kezdtek el ragaszkodni a pizsamához, hiszen eleinte nem egyszer aludt egy szál alsóban a lány mellett. Most soknak is érzi, úgyhogy végül ő szabadul meg tőle kihúzva magát arra a fél pillanatra, hogy aztán ott folytassák, ahol abbahagyták. Lehet, hogy mégiscsak kellett volna az a beszélgetés a virágokról meg a méhecskékről.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Légrádi-Manó Zselyke
INAKTÍV


Dimi lánya
offline
RPG hsz: 47
Összes hsz: 424
Írta: 2018. május 30. 16:13 | Link

Kolos
csiniben
gramofon II


Élvezi ő bárki társaságát aki elviseli minden bohócságát, de valahogy Kolosét még jobban. Ez legfőképp azért van így, mert nem emlékszik a buliban és utána történtekre, legalábbis a nagy részére nem. Arra igen, hogy táncoltak, meg mintha érezte volna magát már ennyire közel a fiúhoz, de semmi másra.
Hiába nyávog Kolos, Zselyke élvezettel eszegeti az Ardaikrémet. Talán ez az első és egyetlen alkalom rá, hogy megtegye, főleg, ha azzal a néhány ütéssel-rúgással amit pillanatokon belül rámér, még ki is nyuvasztja szegény embert.
Nagy mákja van, mivel a férfias szenvedésen kívül nagyobb baja nem esik Kolosnak, annál inkább a sütinek, meg az ő fenekének amint rácsüccsen a ruhája okán. Szegény nagy arcát jó, hogy Zselyke nem látja. Háttal van neki és még oda is tartja a kezeit a szeme elé, mintha akkor ő is és az odaégett sütemény is eltűnnének.
- Sajnálom Nagyi - biggyeszti le ajkát szomorúan a kicsi lány a nőre nézve. Aztán miután ő mindent helyrerak - na, talán honnan tudja ilyen jól a varázslatokat? - a hölgyemény odakúszik először az asztalhoz, ahonnan kiszabadítja a ruháját, majd Koloshoz. Bűnbánóan mereszti rá zöld szemeit. Nyúl felé, de nem is tudja, hol kellene megsimogatnia, hogy a fájdalma eltűnjön.
- Hát most már biztos nem kéred meg a kezem - sóhajt fel a vállait felhúzva.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Emily Dorothea Fisher
Mestertanonc Tanár, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár


Littlebird | Millie
offline
RPG hsz: 278
Összes hsz: 603
Írta: 2018. május 30. 19:31 | Link

Drága bátyám, Cole
Otthon
Muzsika

Itthon lenni egyre nehezebb. Azt hiszem túl sok minden nem tetszik, és bár eddig is sok minden nem tetszett, nem akartam zavarogni, mert valahogy mindig mindenki úgy tekint rám, mint a „kicsire”, és én ehhez alkalmazkodva hallgattam is, Akkor nem zavart, meg nem akartam beleütni az orrom mások dolgába, mert nem illett hozzám, és bár most is így gondolkozom, már valahogy nem tudok csendben maradni. Utálom magam ezért, utálom, hogy érzem, ahogy bőgni tudnék, hogy érzem, ahogy minden porcikám üvölt, ahogy nem jó, nem vagyok jó helyen, nem vagyok jól.
A mostani szünetre nem akartam hazajönni, de apa kérte, így jöttem. Mert olyan jó, amikor mind együtt vagyunk. Nem hittem volna, hogy az én apámat, aki a józanság mintapéldánya, elönti a szentimentalizmus és minden kis apróságon sóhajtozni kezd. Tegnap átkutattam a papírjait, amíg nem volt itthon, feltörtem az irattartóit is, papírokat kerestem arra vonatkozóan, hogy haldoklik-e, de nem találtam semmit. Persze még nem nyugodtam meg, csak egyelőre nem találtam semmit, de ez nem jelenti azt, hogy akkor nem is fogom újra megkísérelni.
Viszont ez nem ma fog megtörténni, mert Cole-nak „vendége” van. Ketten vagyunk csak itthon, pontosabban hárman, de fogalmam sincs, hogy ki a harmadik, és nem is nagyon érdekel, csak a feltámadó dühöm és a kicsorduló könnyeim. Gyűlölöm ezt az állapotot, hogy ez ennyire érzékennyé tesz. Kezdek teljesen becsavarodni. Most is, mikor az ágyamon fekszem, csak hallgatom a szomszéd szoba zajait, és igyekszem leküzdeni a feltörő érzéseimet.
Nincs kedvem kimozdulni, de már valahogy a négy fal között sem érzem magam biztonságba, hiába próbálok zenét hallgatni, olvasni, nem tudok kikapcsolni. Végső mentsvárként a csellómat veszem elő, és bele se gondolva kezdem játszani az első eszembe jutó dallamot.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Allan Colton Fisher
Független varázsló, Red Squadron csapattag, Végzett Diák


pultosfiú | ColeciCa
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 572
Írta: 2018. május 30. 19:32 | Link


A Tinder a világ legkönnyebb dolga. Csak benyomom, percek alatt lehet találni bárkit. Mostanában szoktam használni, mikor egyszerűen... annyira sem tudom megerőltetni magam, hogy elmenjek egy szórakozóhelyre. Vagy mikor nincs energiám emberek közé menni. Persze, sok ismerősöm van. Sok ilyesmi ismerősöm. De most nem akarok ismerős arcokat. Néha már túl sok van belőlük.
Kedvelem az úszókat. Egy izmos váll sosem hátrány, nem? Na ugye. Szerintem is. Mostanában néha beleakadok pár úszóba, bár a legtöbben med schoolban vannak, mindenféle cserediákok meg ilyenek. Meg színészpalánták. Igazából who cares.
Azért nem a Műhelybe mentem, mert kivételesen nem volt kedvem. Ha már nyár van, és apánk rájött, hogy én is élek még annak ellenére, hogy a legtöbbször nem alszom otthon - sőt, még az is tudatosult benne, hogy befejeztem a sulit -, akkor már igazán lehetek itt. Hát, mondta, hogy legyek itthon. Nekem meg aztán olyan mindegy, mikor épp valami mittomén' hány órás műtétet csinál, hogy melyik matracot használom.
Szőke. A szőke hajtincseket látom magam fölött, a külvilágra már nem is nagyon figyelek. Nem igazán zavarja, hogy egy kicsit pirosabb a szemem, mint rendesen, de tulajdonképp engem sem. Ez még délelőttről maradt, már alig érzem. Amúgy sem akadályoz semmiben. Most, hogy már nincs a suli, eléggé szabados a napirendem, amikor épp nem melózok.
- Mi a...? - kapja fel a fejét az illető, mikor egyszer csak... megszólal valami zene. Innen, a szomszéd szobából.
- A húgom játszik, ne törődj vele - sóhajtok, a fejemet visszahajtva az ágyra. De most már hallgatom is egy kicsit a zenét. Olyan ez az egész, mint egy film - tényleg, pontosan olyan. Látom magunkat kívülről ezzel a zenével, és biztos vagyok benne, hogy ez pontosan egy elb****ott művészfilmbe illik.
Pár perc múlva már csak kilép a szobaajtómon, miközben én rágyújtok, az ágyon fekve.
- Ja, neked is szia - mormogom, de már csak az ajtócsapódásom zaja felel. Hogy őszinte legyek, nem tudom a nevét. Azt gyanítom, ő sem az enyémet, de legalább annyit megtett, hogy angolul beszélt. Bár azt elég szarul csinálta.
Ahogy kicsit összeszedem magam, a vállamra csapom a törölközőt, majd otthoni gatyában kislattyogok a fürdőig, aztán lezuhanyzok. Ez azért nem megy túl gyorsan, de mindegy. Az tuti, hogy nem akarom valami idegen szagát magamon érezni, még akkor sem, ha csak pár percig volt itt. Heh. Fura vagyok néha, nem?
És egészen fura hatással van rám, amit a húgom játszik. Mindig jó hallgatni a zenéjét, szoktam rá festeni is régebben - de még mennyiszer! -, most más. Valahogy. Ez a zene. Egy égő cigarettával a kezemben állok meg Emily ajtaja előtt. Kopogok, aztán benyitok.
- Hi - motyogom. - Ne játszd ezt, szarul érzem magam tőle. - Nem, most nem bunkó voltam. Csak mondtam, tényként - de a húgom ismer talán egyedül annyira, hogy tudja, mikor mondok valamit sértésből, és mikor csak úgy. Azzal is tisztábban van, hogy fogalmam sincs a legtöbb esetben, hogy hogyan kell udvariasnak lenni és nem egy gerinctelen taplónak. Szóval most tényleg nem csesztetni akartam.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: « 1 2 ... 62 ... 70 71 [72] 73 74 ... 82 ... 96 97 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek