[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=699970#post699970][b]Damien Delacroix - 2017.09.07. 19:28[/b][/url]

Túl hosszú nap volt, túlságosan sok megoldatlan probléma és túl kevés nyílt kommunikáció. Lassan hozzászokhatnék; éveket készültem erre a pályára és Párizsban már éppen elég időt töltöttem mágusjogi tanácsadóként, hogy a pesti minisztérium rendszere se okozzon meglepetést.
Pontban öt órakor szinte kiesett a toll a kezemből, a kabátomat felkaptam a fogasról és mindössze az orrom alól vetettem oda egy köszönést a kollégámnak, akivel egy irodában dolgozom. Nem mondhatnám, hogy különösebben kellemes figura volt, most is úgy lesett fel rám, mintha lelöktem volna a papírhalmot az íróasztala széléről -vélhetőleg ez volt az egyetlen dolog, amivel igazán komoly lelki törést okozhattam volna neki.
Gyorsan szedtem a lábaimat a pub felé, miközben egy levakarhatatlan mosoly csücsült az arcomon. A levelet csak tegnap este küldtem el Jamie-nek, nem hagytam neki túl sok lehetőséget, hogy kifogást keressen -kit érdekel, ha éppen órád van, Leroux? Visszatértem. Nem gondolnám, hogy esetleg megfordult volna a fejében a gondolat, hogy lemondja, már ha ő is annyira hiányolta a társaságomat, ahogyan én az övét. És ebben megingathatatlanul biztos voltam, nyilván túl régóta ismerjük már egymást mi ketten.
Belöktem magam előtt a pub ajtaját és egy röpke pillanatig megtorpantam az ajtóban, hogy felmérjem a zsúfoltnak tűnő helyiséget. Ezt a pillanatot használta ki Jamie, akit azonnal kiszúrtam, miközben egy egyetemista csoporton a szó legszorosabb értelmében átverekedte magát. Harminckét fogas mosolyt villantottam és szorosan magamhoz öleltem őt.
- Jimi, ne gyűrd össze az ingemet! - Felnevettem, ahogy elhúzódtam tőle és tetőtől talpig végigmértem. Képtelen voltam elhinni, hogy végre ismét itt vagyunk. - Megszokhattad volna már, hogy mindig a nyomodban járok.
A cambridge-i kitérőnk nem alakult a legjobban, ez persze többnyire a Charlie-val történteknek volt betudható. A hosszú évek sok nehézséget tartogatnak magukban.
A kérdés hallatán csak egy féloldalas mosolyt villantottam és enyhén felvontam a szemöldökömet. Hirtelen megint tizenhét évesnek éreztem magamat és valamiféle megmagyarázhatatlan örömmel konstatáltam, hogy Jamie itt van testközelben.
- Jelenleg a minisztérium börtönében élek, Jamie - mutattam rá a nyilvánvalóra, de azonnal vissza is dobtam a labdát, miközben elindultam mellette. - De mintha te már egy ideje itt élnél.
Az asztalhoz érve kissé félrebiccentettem a fejemet és a könyökömmel oldalba böktem a legjobb barátomat, csak a mihez tartás végett. Lassan fordultam felé, majd tekintetem ismét az asztalra vándorolt.
- Mióta vársz rám? Beköltöztél közben?
Logikus kérdés volt, tekintetbe véve a papírhalmot, ami az asztalunk mondhatni hatalmas részét beterítette.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=700010#post700010][b]Eszterházy Zsófia Johanna - 2017.09.07. 23:15[/b][/url]

Hirtelen természetnek hirtelen, de nem buta (legalábbis nem minden esetben): nagyon jól tudja, hogy átadhatják a biztonsági őrnek, feljelenthetik, és legközelebb a rendőrségről gyűjthetik majd be a szülei. Nincs kedve az anyja vagy az apja szemrehányó félrenézését elviselni. Volt már.
Rápillant a karját markoló alakra, száját összepréseli a vádak hallatán, dacos arckifejezése pedig egyre inkább elmélyül. A lázadó kamaszok ékes jeleit viseli, ahogy megpróbálnak a rendszer és a szabályok ellen fellépni, mielőtt elindulnának a világmegváltás útján. Mert biztosan ők jelentik majd a különbséget, amire az emberi társadalomnak szüksége van, hogy más irányba mozduljon el. Hogyne. Zsófia is csak egy a sok közül, akik azt hiszik önmagukról, különlegesek, és csak korlátozni akarják őket. Tagja az elkényeztetett, meg nem értett tinédzser társadalomnak, és bizony elég vehemens a pofára esés, ha egyszer megtörténik.
Mély hallgatással válaszol a jogos vádra. Eszében sincs egyetlen szóval is többet kiejtenie a száján, hiszen minden rendőr azzal szokta kezdeni: bármi, amit mond felhasználható ön ellen. Köszi, de nem... Az legalább egy jó haladat, hogy a kezét eleresztik, de a faggatózás már nem annyira.
Megmakacsolt fejjel húzza résnyire a szemeit, csak úgy sunyít a fekete szemceruza alól az alakra. Mi lenne, ha hirtelen szaladni kezdene, de előtte bokán rúgná? Megérné a próbálkozást? Nem, ez nem jó ötlet, inkább marad az eredeti elképzelésének kezdeményénél. Beszélgessünk...
- Ha hozzám ér, sikítani fogok, és magát olyan hamar nézik majd erőszakos bántalmazónak, - direkt nem a "pedofil" és "kiskorú" szavakat használja, még ha nem is mondja ki nyíltan ezzel, hogy nagykorú, ámbár a helyzetet tekintve aligha a szóhasználat rejtelmeiben akarnak elmélyedni- hogy pislogni sem lesz ideje. Egy pálmafa mögött egy bevásárlóközpontban? Komolyan? Lássuk, melyikünknek hisznek majd! - harcias kis némber, meg kell hagyni, de tekintve, hogy nem egy jártas zsebtolvaj, ő sem tudja biztosra mondani, hogy megúszná a dolgot. Valószínűleg ezért is akad egy árnyalatnyi remegés a hangjában- néha meg-megbicsaklik alig érezhetően. Liam ehhez edződött fülét viszont nincs az az isten, hogy elkerülje az árulkodó jel a janiskodás alatt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=700037#post700037][b]Liam Laoiseach - 2017.09.08. 08:47[/b][/url]

Látom a szemében a végtelen szeretetet irántam, ami valahol érthető is. Nem mindennapi esemény, hogy egy ismeretlen pofa csak úgy arrébb rángat a karodnál fogva. A zsebtolvajoknak is lehetnek érzéseik - meg jogaik. Bár utóbbiakról általában fogalmuk sincs, mint az emberek többségének. Az ignorancia népbetegség. Ha még arroganciával és magabiztossággal is keveredik, akkor végképp remek kis koktél lesz belőle. Kedvencem. Ezek miatt éjszakázok annyit az irodában.
A fenyegetésére csak hitetlen, gúnyos, kis mosollyal reagálok először. Valakinek megfogni a karját, amikor épp megpróbál kirabolni, nem illegális. Önvédelemnek nevezik. És a tanúimat kameráknak. A muglik nagytestvér-szindrómája kapóra tud jönni.
- Miért fanyalodik valaki tolvajlásra, ha olyan szavakat ismer, mint az erőszakos bántalmazó? - Tényleg érdekel a válasz. Keresztbefonom a karjaim, ami általában tartózkodást jelez, most azonban bizalmat. Hiszem, hogy nem fog elrohanni, kihasználva, hogy nem tudom gyorsan megragadni újra a karját. Megpróbálhatná igazából. Jót kergetőzhetnénk az emberek között. Vajon egy sánta harmincas férfi, vagy egy adrenalinhajhász tizenéves lány nyerne? De inkább ne. Vagy ne most, ne itt. Késő van, s még a bokám is dagadt kissé.
Úgyhogy maradok a szavaknál. Lassan tanácsos adagolni, teljes szónoki gyakorlatomat nem lenne annyira jó ötlet ráborítani egyből. Ez nem egy tárgyalóterem, ő meg nem az esküdtszék. Hiába néz ilyen harciasan rám. Hiába sunyít, hiába vágja a pofákat.
- Mit lehet enni a közelben? - nézek szét, mintha épp azért futottunk volna össze, hogy vacsorázzunk egyet. Tényleg éhes vagyok, ami rendszerint nem érdekel, de most akár ehetnék is. Ő úgy néz ki, mint akire ráférne. De lehet, csak bosszúra éhezik, de azt remélhetőleg nem tálalnak fel az Arénában.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=700063#post700063][b]Claire Anne Livingstone - 2017.09.08. 14:12[/b][/url]

- Mindenről - felelem a "miről akarsz beszélgetni" kérdésre a válaszomat. Tudom, tág ez így, de mellé még küldök egy sejtelmes, féloldalas mosolyt és megtoldom egy kacsintással is. Ebből a gesztusból pedig ő arra gondol, amire csak szeretne.
Amikor leülünk az asztalhoz, egymással szemben telepszünk le. Viszont még azt is alig hallom, amikor a furcsa nevű italomhoz kíván egészséget, ezért végül úgy döntök, mellé húzom a székemet, hogy a továbbiakban értsem is, mit szeretne mondani. Na nem azért, én szívesen tölteném azzal az estét, hogy az ajkait bámulom, amiről próbálnám leolvasni, mit is mond nekem, de gyanítom, egy idő után csak arra bírnék gondolni, hogy beleharapjak a szájába, ezért költözöm át inkább az asztal egyik feléről a másikra. Különben is, így még közelebb lehetek hozzá. Sőt, ilyen közelségben megcsapja orromat az illata, amitől egy pillanatra összefut a nyál a számban és érzem, hogy elpirulok a gondolataimtól, amik úgy pattognak az agyamban, mint egy eldobott gumilabda a padlón. Hogy elrejtsem lányos zavaromat újabb kortynyi italt veszek a számba és ízlelgetem egy darabig.
- Hm, finom - jegyzem meg, miután lenyelem az alkoholt. - Ez milyen bor? A neve alapján eléggé puccos lehet, te pedig szakértőnek tűnsz.
- Ó, igen, tanulok, de most írom az utolsó vizsgámat. A lányokkal is azért jöttünk ide, hogy kicsit kieresszük a gőzt. Egyébként 20 éves vagyok, ha eredetileg ezt szeretted volna tudni - kuncogok bele a poharamba, mielőtt újabbat kortyolnék a finom lőréből.
Sejtem, hogy kíváncsi a koromra, hiszen ránézésre idősebb, mint én, talán nem akar belegabalyodni semmibe egy nála jóval fiatalabbal.
- Te mennyi idős vagy, öreg úr? - Incselkedem hangosan nevetve.
A következő kérdésre viszont nem számítok, így egy kicsit olyan érzésként ér, mintha vesén rúgtak volna. De ezzel az érzéssel nem foglalkozhatok, most nem, különösen, hogy egy ilyen vonzó férfi a társaságom. Pont ezért veszek egy mély levegőt, és ami oxigént kifújok, azzal együtt kitódul belőlem minden fájdalom, ami ezzel a kérdéssel előbújt belőlem.
- Nincs senkim - felelem gyorsan. - Úgyhogy teljesen szabad vagyok és azt teszek, amit csak akarok, azzal, akivel akarok, anélkül, hogy bárkinek is el kellene számolnom.
Beszéd közben kicsit közelebb húzódok Jamie-hez és megfogom asztalon pihentetett kezét.
- Szóval és mi van a te szíved hölgyével? Nem venné rossz néven, hogy éppen leitatsz egy fiatal kislányt?
Kényelmesen, mint aki jól végezte dolgát hátradőlök a székemen, ügyet sem vetve az egyre hangosabban szórakozó tömegről, közben pedig várom Jamie válaszát, hogy mostantól csöndesen legeltethessem rajta a szememet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=700071#post700071][b]Jamie Leroux - 2017.09.08. 15:41[/b][/url]

Vele együtt nevettem, és fejemet megingatva csillogó szemekkel pillantottam ingjére. Az persze kifogástalan volt; tökéletesen élére vasalt, anyagából csavarni lehetett a minőségi francia parfümöt. Damien mit sem változott, állandósága pedig melegséget csempészett a szívembe. Felbukkanása akaratlanul is megidézte bennem a gyerekkorunkat és azzal együtt az otthont is. Már csak Charlotte hiányzott, de vele azóta, hogy Magyarországra költöztem, nem beszéltem. Egyetlen bagoly sem érkezett tőle, igaz én sem küldtem. Pedig annyi mindent akartam mesélni neki! Aztán, mikor leültem, és a macskakaparta sorok gyűlni kezdtek a megfakult levélpapíron, rájöttem, hogy már nem számít, mi mindent szeretnék megosztani vele. Valójában már nem volt létjogosultsága, hiszen egy ideje már nem voltunk egymás mindennapjainak része. Életünk közös fejezetére pont került, és tudtam, ha újra meg újra egymás után nyúlunk, az csak megnehezíti az elengedést. A szívem még belesajdult néhanap, persze. Ha megpillantottam az utcán egy rá emlékeztető barna fürtös lányt, a gyomrom összeugrott, és oda akartam menni hozzá, de már nem fájt úgy, mint az elváláskor és az azt követő hónapokban. Akkoriban azt gondoltam, hogy az életem értelmét veszítette, most már azt, hogy ő a legkülönlegesebb lány, akit ismerek. Ő volt az első szerelmem, vele éltem át az eddigi legszebb perceimet, és a felnőtté válásomhoz fűződő emlékeim legtöbbjében szerepel. A maradék meg... Damient illeti meg. Nem tudtam, hogy Charlie Cambridge-ben van-e még, vagy már másfelé sodorta az élet, de ahelyett, hogy rákérdeztem volna, lenyeltem a torkomat maró gombócot, és visszatértem a jelenbe.
- Pardon – mondtam komolyan, egészen bűnbánó hangot megütve, és kezeimet védekezőn magam elé emeltem, ahogy tekintetem újra találkozott a férfiéval. Ajkaim ismerlek, akár a rossz pénzt típusú vigyorra húzódtak, majd drámai sóhajjal szembefordultam vele. Hozzáértő mozdulattal nyúltam gallérja után, és mintha erősen koncentrálnék, csücsörítve igazítottam rajta. Aztán felpillantottam rá, és kitört belőlem a röhögés. Újra átöleltem. – Hiányoztál.
Nem foglalkoztam azzal, hogy ki hallja, és hogy aki hallja mit gondol, az érzés ezeréves természetességgel hagyta el a számat. Ő volt az egyik legnagyszerűbb ember, akit valaha megismerhettem, és büszke voltam arra, hogy a barátomnak nevezhetem. A legjobb, legrégebbi barátomnak.
- Mint látod, az időbeosztásomon van még mit csiszolni - vigyorogva kerültem ki a visszadobott labdát, és Damiennel együtt pillantottam a dolgozatokkal beterített asztalra. Aztán a lapok fölé hajoltam, és egy kupacba rendezve kitoltam őket az asztal szélére, hogy még csak véletlenül se legyenek útban. Végül felkönyököltem a fára, és államat összefűzött ujjaimra támasztottam. - Az ispotály és az egyetem együtt... emberpróbáló kombináció.
Halkan, mosolyogva mondtam. Szemeimet lesütöttem egy pillanatra, vállaimat finoman megvontam. Damien tudhatta, hogy ez az én számból nem panasz, csupán megjegyzés. Szerettem a munkámat, a vele járó édes terhet, a napról-napra változó kihívásokat, hogy mindig zajlott az élet, és mindig volt mit csinálnom. Szükségem volt arra, hogy segíteni tudjak.
- Sikerült lakást találnod? - kérdeztem, ahogy kíváncsian felpillantottam rá. A saját albérletemre gondolva tudtam, hogy ez nem mindig egyszerű feladat, főleg, ha nem kívánod az egész fizetésed rákölteni ötvenöt hellyel-közzel beburkolt négyzetméterre. Én szerencsés voltam. A másfél szobás lakás Pest egyik legjobb helyén, zöldövezetben bújt meg, a hirdetés szerint mindenhez - úgy mint mindig zajló élet, városi rendezvények, pubok és plázák - közel, ami ugyanakkor azt is jelentette, hogy a munkahelyemtől bitang messze volt, és ha épp otthon voltam, az utcán részegen hangoskodó egyetemistáktól se pihenni, se dolgozni nem tudtam. Szó se róla, én így is imádtam.
A szemem sarkából láttam, hogy a pincérnő elindult felénk, mire hátradőltem, és világos tekintetemet az itallapokat szorongató lányra emeltem. Aztán visszapillantottam Damienre, bal szemöldökömet kérdőn felhúztam, és ha biccentett, kikértem a szokásos borostyánszínű italainkat. Duplán, jéggel. Ahogy mindig.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=700102#post700102][b]Jamie Leroux - 2017.09.08. 20:15[/b][/url]

Nemcsak a szám, a szemeim is pajzánul mosolyogtak. Csendben, oldalra billenő fejjel figyeltem, ahogy Claire mellém költözött. Határozottsága annak ellenére is meglepett, hogy nem is olyan rég, még igen fiatal cipőben járó ismeretségünket éppen ő kezdeményezte. Már, ha az nem számított kezdeményezésnek, hogy míg énekelt, én le sem bírtam róla venni a tekintetem. Voltaképpen, ha egészen őszinte akarok lenni, és miért ne lennék, azóta sem tudtam. De nem is akartam. Jól esett ránézni, szerettem a látványát. A közelségét és fűszeres illatát még inkább. Csábító volt. Egyszerre dögös, végtelenül bájos és kívánatos, akire ha nem vigyáznak, könnyen veszélyessé válhat.
Talán nem meglepő, de egyáltalán nem bántam, hogy közelebb jött. Sőt. Teljes testemmel felé fordultam, és jobb karomat megtámasztva a széktámla peremén, kiszélesedő mosollyal pillantottam rá.
Claire magabiztos nő benyomását keltette, de éreztem még rajta, hogy ez csak a felszín, valószínűleg csupán egy álca, ami alatt egy sokkal ártatlanabb, bátortalanabb és akár még az is lehet, hogy visszahúzódóbb lányt rejtegetett. Persze nem tudhattam, de az ösztöneim azt súgták, hogy amit most mutatott, az nem a valóság, vagy ha mégis, akkor is csak annak egy még homályos, nem jól ismert szeglete lehetett.
Támlán pihenő kezem kinyújtottam, és átnyúlva hozzá, néhány barna tincse után kaptam, ujjaimat gyöngéden végighúztam rajtuk. A poharam egyúttal magunk közé emeltem, és lassú, finom mozdulatokkal körözni kezdtem vele, hogy a bor megszínezze az üveg falát.
- Francia, mint én - kezdtem bele az ital jellemzésébe, tekintetemmel a pohár falán táncot járó mélybordó bor útját követve. - Különleges illatát a szilvának és erdei bogyós gyümölcsöknek köszönheti. Ritka és nagyon finom.
Felpillantottam Claire-re, és a poharat a számhoz emelve elégedett mosolyt küldtem felé. Fiatalabbnak gondoltam, így a húsz nem is tűnt vészesnek. Örültem, kár lett volna ilyen hamar elköszönnünk egymástól.
- Mi lesz az utolsó vizsgád? - kérdeztem egy újabb édeskés korty után. - Huszonnégy éves vagyok, kisasszony. Remélem, megfelel?
Most rajtam volt a sor, hogy meglepjem; az ártalmatlannak szánt kérdésem, hogy mit fog ehhez szólni a barátja, úgy láttam, rosszul érintette. Azt is észrevettem, hogy érzéseit leplezni próbálja, de voltam már hasonló helyzetben, jól tudtam, milyen szakítás után először keresztezni valaki más útját. Újra végigsimítottam a haján, csak hogy érezze, megértem és átérzem. Ilyesmin egytől-egyig mindannyiunknak át kell mennie, ha akarjuk, ha nem. És ez fáj. Iszonyúan.
- Szóval - a bordó italról ismét felpillantottam rá, szemeimben egyelőre kimondatlan kérdések ragyogtak. - Ez most csak azért kell, hogy felejts?
Várakozón néztem, kíváncsian fürkésztem a vonásait. Érdekelt, hogy mi játszódik le benne, és az is, hogy milyen lelki állapotban van. Nem szerettem visszaélni szomorú lányok szeretetéhségével és közelségvágyával. Nem szerettem együtt lenni úgy senkivel, hogy közben nem voltunk együtt. Számomra ez alapvető és fontos volt. Összeszaladó szemöldökeim alól, hunyorogva figyeltem a barna megrezzenő vonásait, az ajkait és szemeit.
- Nincs időm komoly kapcsolatra - feleltem őszintén, és közelebb dőlve hozzá vállat vontam. Így jár az, aki a munkájának él.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=700126#post700126][b]Jamie Leroux - 2017.09.08. 20:46[/b][/url]

A kérdésre elmosolyodtam, és pillantásomat a fehér, hyposzagú kórházi paplanra szegezve lassan bólintottam. Nem is volt kérdés, hogy túléli, ahogy az sem, hogy idővel teljesen felépül. Ami engem igazán érdekelt, és ami ebben a helyzetben különös jelentőséggel bírt, az az volt, hogy mikor. Ezelőtt ugyanis még soha nem kellett varázstalan környezetben, a saját módszereim nyílt használata nélkül gyógyítanom. Ez pedig nemcsak megnehezítette a dolgom, és természetesen a hozzátartozók helyzetét is, de jóval meg is hosszabbította a gyógyulás egyébként sem rövid folyamatát.
Azt viszont már most tudtam, hogy kedvelem ezt a férfit. A belőle áradó kedélyesség és a humor, amin keresztül a saját életére tekintett, őszintén megnevettetett és bizakodóvá tett. Az elismerésemet máris elnyerte. Ez a férfi élni fog, mert élni akar. Akárhogy is, nekem megoldást kellett találnom minden felmerülő problémára. Minél hamarabb.
- Ez vitán felül áll - feleltem halkan, biztató mosollyal. Visszafojtott hangom ellenére is biztos voltam benne, hogy Sárközi úr tökéletesen hallja, amit mondok. Habozva pillantottam barátságos szemeibe, s közben előredőlve térdeimre könyököltem. Kezeimet szorosan összefűztem, jobb hüvelykujjam erősen dörzsölte bal mutatóujjam bütykét. Habár szélesen mosolyogtam, fogalmam sem volt, mivel kezdjem, honnan, milyen irányból közelítsek. A fejemet elárasztó megannyi gondolat hatalmas összevisszaságban, nyugtalanul csapongott. Vacilláltam. És nem csak, mert ez az eset igazi kihívást jelentett a számomra. – A motorjáról sajnos nem tudom elmondani ugyanezt. Hallott róla?
Érdeklődve fordultam Norberthez, államat imaformára fűzött ujjaimon támasztottam meg. Tudtam, hogy a válasz igen. Az itteni mugli orvosok néhány napja már beszámoltak neki a balesetéről és annak feltételezett körülményeiről, így a totálkáros gépjárműről is tudnia kellett. Engem valójában az érdekelt, hogy a memóriája milyen állapotban van. Szemeit fürkésző tekintetem nem árult el semmiféle hátsószándékot, most csupán egy voltam az érdeklődő, kedves orvosok közül, akik a hogyléte felől kérdezősködtek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=700173#post700173][b]Claire Anne Livingstone - 2017.09.09. 00:17[/b][/url]

Elkapja egy tincsemet és szórakozottan figyeli, hogyan tekeredik barna loboncom a hosszú ujjai között. Közben pedig én ezt annyira élvezem, hogy szívem szerint az ölébe feküdnék és ha tudnék még dorombolnék is neki, csak ne hagyja abba. Merthogy ez az egyik gyengém, az ha valaki birizgálja a hajamat. Ahhoz, aki ezt szívesen csinálja nekem, és nem kényszerből, csak azért, mert én szeretem, még hozzá is mennék. Egy pillanatra be is hunyom a szememet, az élvezettől pedig, mintegy kényszeres cselekvésként, végig nyalom az ajkamat és bele is harapok gyengéden. Egy kis idő után eszmélek csak rá, hogy társaságom van, ráadásul férfi társaságom, úgyhogy hirtelen pattannak ki a szemeim, és újfent elpirulva nyúlok a poharam irányába. Úgy tűnik ma este ez a bor az én menedékem, ahová bújhatok, ha akármilyen cikis helyzetbe hozom magamat.
- Aha, szóval francia vagy? Akkor biztosan te is olyan finom lehetsz, mint ez a bor - küldök felé egy széles vigyort, az egyik szemöldökömet pedig megemelem. - Mesélhetnél arról, hogyan kötöttél ki Magyarországon és Franciaországról is. Még sosem jártam ott - jegyzem meg gyorsan, mielőtt még lecsaphatná az előbbi magas labdát.
- A legnagyobb vizsgám van már csak hátra, varázslástani alapismeretek, hogy pontosítsak - magyarázom lelkesen.
Tekintve, hogy mindig is jó tanuló voltam, így igazság szerint nem tartok annyira a vizsgától, mint mások, akikkel egy évfolyamra járok, vagy, mint a csajok pár asztallal arrébb. Akik mellesleg még mindig minket bámulnak, amikor hátrafordulok, hogy megnézzem, mi a helyzet velük. Viszont nem telik bele pár másodpercbe se, azonnal visszafordulok a férfihez. Egyszerűen nem bírok betelni vele, a kisugárzásával, a gyönyörű szemeivel, a vastag ajkával, amit minél hosszabb ideig bámulok, annál inkább meg akarom csókolni. A nevetőgödréről pedig nem is beszélve.
- Nos, akkor nem is vagy olyan öreg, pedig már azt hittem, emiatt kell majd lekoptatnom téged - vigyorgok, és remélem érti, hogy csak viccelek. Ha harminc éves volna, és neki megfelelne, akkor is közeledni akarnék hozzá. Csoda egyáltalán az is, hogy én voltam az első nő, aki észrevette őt ebben a teremben.
- Hm - első körben csak ennyit bírok felelni a kérdésére.
Valójában ma úgy jöttem ide, hogy mindamellett, hogy jól érzem magamat, kieresztem a feszültséget, be is akarok pasizni. Miatta. Ne gondolja, hogy engem csak úgy össze lehet törni és ott hagyni az út szélén, mint holmi szemetet. Több vagyok én ennél. De, ahogy elkaptam Jamie pillantását a színpadról, azonnal máshogy álltam a dolgokhoz. Végül megtalálom a megfelelő választ is.
- Nem! Ez, - mutatok végig rajta - ez kell nekem. Te - jelentem ki olyan magabiztossággal, amilyet ezelőtt talán még sosem éreztem magamban.
Kicsit előrébb dőlök, csak annyira, hogy kényelmesen elérjem őt. Most rajtam a sor, hogy beletúrjak a hajába. Az ujjaim könnyedén vesznek el fürtjei között, majd óvatosan, lassan, csak a körmöm hegyével círogatni kezdem fülének a külső ívét, onnantól pedig az állát veszem célba. Enyhén borostás, de nem a szúrósabbik fajtából, ami hogyha hozzáér egy lány finomabb bőréhez, az azonnal kipirosodik és vakarózni kezd. Inkább puha, olyan, amihez szívesen hozzá nyomja a pofiját az ember.
- Ó, - hajolok még előrébb, hogy ajkam súrolja fülcimpáját - lehet, hogy engem sosem akarsz majd elengedni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=700466#post700466][b]Damien Delacroix - 2017.09.10. 17:58[/b][/url]

Nem is olyan régen még minden annyira másnak tűnt. Charlotte, Jamie és én elválaszthatatlan hármas voltunk, úgy tűnt ez sohasem érhet véget. Az a fajta triumvirátus voltunk mi, akik egy külső szemlélő számára talán örök érvényűnek tűnhettek -elvégre ennél közelebb talán nem is állhattunk volna egymáshoz. Mióta megérkeztem folyton a legjobb barátomon és a húgomon kattogott az agyam. Vajon miért alakult végül úgy, ahogyan? Vajon minek kellett volna másképp történnie? Voltak előjelei? Újra és újra felteszem a kérdéseket, mert Charlie is napi huszonnégy órában kattogott ezen végtelennek tűnő ideig. Ma már jobb, de nyilvánvaló, hogy mi hárman már sohasem leszünk ugyanazok, akik egykor voltunk. Legalábbis abban a formában már nem.
Jamie és én már egy teljesen másik történet vagyunk, egészen fiatal korunk óta ismerjük egymást, együtt nőttünk fel, vállvetve meneteltünk előre és ő volt az egyetlen, aki ki merte mondani, mit is gondol arról, hogy az apámat akarom követni a pályáján. A legtöbb ember csak kedves mosollyal bólintott és elismerésre méltónak tartotta, hogy a szüleimnek sikerült a megfelelő útra terelnie, de ő nem -ő a barátom, nem fog nekem hazudni, ahogyan én is képtelen lennék neki.
Egy féloldalas mosoly telepedett az arcomra és lassan megcsóváltam a fejemet.
- Ahogy Te is nekem, Leroux - szorítottam meg jobbommal a  vállát. - Ahogy Te is nekem.
Amikor az élet elsodort minket egymás mellől, az teljesen természetesnek tűnt. Akkortájt Charlotte-ra kellett koncentrálnom, a pályám egyengetésére és egy pillanatnyi időm sem maradt, hogy Jamie miatt aggódjak. Később persze, amikor a helyzet egy cseppet rendeződni látszott emiatt komoly bűntudatom volt.
Felmértem az asztalt és egy pillanat alatt realizáltam, hogy a legjobb barátom semmiben sem változott az elmúlt időszakban. Jamie már csak Jamie marad, a helyszín és az időpont szinte teljesen mindegy.
- Te vagy a legmegfelelőbb személy, hogy ezt a káoszt kézben tartsd.
 - mutattam rá a nyilvánvalóra egy mosoly kíséretében, miközben a maradék papírt segítettem összerendezni.
Leroux élt-halt a munkájáért, nála lelkiismeretesebb személyt valószínűleg rettentően nehezen találtam volna a környezetemben és én éppen ezért voltam rá hihetetlenül büszke. A munkája az élete, nem csak azért, mert szívesen teszi és hihetetlenül jó benne, hanem mert teljesen más szemmel nézi az embereket, mint például én. Jamie hajlamos hinni benne, hogy mindenkinek jár egy esély, ezt én már nem hiszem, de természetesen nekem szinte egész álló nap csak rossz tapasztalataim vannak -nehéz ügyfelek, bonyolult megbízások.
A lakásra vonatkozó kérdésre először csak felsóhajtottam és végigfuttattam a tekintetemet a pubot megtöltő tömegen, így én is elkaptam a felénk induló pincérnő tekintetét. Jamie felé fordultam és egy halvány mosollyal rábólintottam a ki nem mondott kérdésre, majd miután leadta a rendelést válaszoltam.
- Folyamatban van a dolog, azt gondoltam sokkal egyszerűbb lesz Pesten lakást találni, de nyilvánvalóan tévedtem. Egyelőre van egy jó kis albérletem, közel a Minisztériumhoz.
A pincérnő kihozta az italainkat, én pedig Jamie felé tartottam a nedűt tartalmazó üvegpoharat, hogy összekoccinthassuk őket. Amikor ez megtörtént ittam egy kortyot, majd ajkaimat farkasmosolyra húzva tettem fel a bennem motoszkáló kérdést.
- Te már elég ideje laksz itt, megrohamoztak már a nők?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=700526#post700526][b]Aiden Ward - 2017.09.10. 22:07[/b][/url]

Jó szokásomhoz híven az idei vizsgaidőszakot sem rendeltetésszerűen töltöm – míg az iskola apraja-nagyja a könyvtárban roskad az ősöreg kötetek felett, avagy álmatlanul forgolódik másnapi megmérettetésen görcsölve, jómagam épp a pulttól fordulok vissza a tömeg felé, mikor oldalról nekem jönnek, ezáltal egy jó nagy adagot kilöttyintve poharam tartalmából egyenesen a cipőmre, illetve a mellettem álló tagra. Morogva húzom fel ajkam, míg az incidens másik áldozata mit sem érzékel az egészből.
A terasz felé húzok, de már a friss levegő első molekuláit megérezvén rágyújtok; hiába, senki nem kezdte még bontani a rendet a beltéren való dohányzással, valakinek ezt is el kell kezdenie. Kioldalazok, a korlátnak dőlök, és a kiszűrődő zenére lábfejemmel ütve az ütemet lesek körbe – ilyen helyeken nem sokáig húzom anélkül, hogy ismerősbe ne botlanék, és a következő pillanatban már vigyorogva pacsizok le néhány sráccal. Rendkívüli izgalomfaktorral bíró sztorizgatás veszi kezdetét, nagy röhögések, stb.
Mire eljutnék odáig, hogy akkor most visszavergődöm magam a pultig, a társaság egy számomra ismeretlen tagja megérkezik az utánpótlással, és a kezembe nyom egy újabb poharat – gyerekek, így kell bevágódni, mindenkinek szimpatikus ez a morál. Lehúzom az utolsó kortyot, hogy az üres pohárba csúsztassam a frissen csapolt, jéghideg, habzó nedűt, majd balommal cigisdobozom a számhoz emelem, ajkaim közé csippentek egy újabb szálat, közben pedig szolidan vigyorgok a bajszom alatt, ahogy valamelyik korábbi bulink egyik ominózus pillanatát elevenítik fel a fiúk. Néha közbeszúrok egy-egy gondolatot, pláne, hogy az aktuális sztorinak kulcsszereplője is vagyok – hát nem hagyhatom, hogy néhány mámoros tévképzet akár egy icipicit is csorbítson a presztízsemen...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=700540#post700540][b]Drávecz Krisztina - 2017.09.10. 22:56[/b][/url]

---

Hát, csak nem elkezdődött a muglik egyetemi időszaka? Ó, de bizony. Szerencsétleneknek az iskolapadban görnyedve, kell hallgatni az okos professzorokat, s harcba kell szállniuk azzal, hogy ébren maradjanak. Hogy miért kedvelem pár éve én ezt az időszakot? Mert ilyenkor napközben is lehet bulizni, na nem mintha nyáron nem lenne erre lehetőség, de ez így más. Sokkal, hmm, nem is találom meg erre a legmegfelelőbb szót.
A lényeg az, hogy ilyenkor azok is Budapesten tartózkodnak, akik nyáron nem és mindig tartanak visszatértünk bulit, meg milyen jó az új albérlet, stb.. Hát most éppen egy ilyenen veszek részt, az egyik ismerősömnek köszönhetően. Minden remek, jó a zene, nem kicsi a ház, nem vagyunk annyira sokan, hogy hering party legyen, italok se rosszak és még kaja is van, ami dicséretes. Egyetlen egy a bökkenő, senkit se ismerek, még látásból se. S ez általában nem zavar, de most valahogy elég kellemetlenül érint, komolyan még öregnek is érzem magam. Így nincs mit tenni, mint tengődni. Szerezni valami italt, talán egy kis nasit és körbenézni, hátha véletlenül csak egyetlen egy ember akad a kócerájban, akivel már köszöntük valaha egymásnak. Tényleg nem vágyom többre, de szerencsére kapok. Kifelé pislogva meglátok valakit, akit nem neveznék jó ismerősnek, mert nem sokat tudunk egymásról, de határozottan tudom ki. Így hát megörülök, s a kezemből minden letéve, sebes léptekkel haladok kifelé, majd vetődök.
– Héééé, sziaa – és kezeim már a nyaka köré fonódnak, állam pedig a vállán támasztom meg. Hogy érdekel-e a többi srác reakciója? Ha egy kortyot se iszom, akkor sem. Legalább egy percig el sem engedem, én kifejezetten örülök annak, hogy itt van. Azonban az ő reakciója nem igazán erről árulkodik. Mintha ölelése elég suta lenne, s ahogy elhajolok és arcát kezdem vizslatni, azon sem éppen azt a reakciót látom, mint amire számítottam. Karjaimat lassan leeresztem, felveszek egy olyan alaptesthelyzetet, majd elhúzom a szám szélét. – Hmm, ahogy látom, ez elég kínos – szám szélét kicsit megrágcsálom, míg körbenézek, majd barnáimmal visszavándorlok Aiden tekintetébe.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=700549#post700549][b]Liam Laoiseach - 2017.09.11. 10:34[/b][/url]

Kiérve a főútra, lelassulok s figyelni kezdem a tömeget. Semmi különös. A szokásos jövés-menés, újabb rablásnak, rosszullétnek, rendőri jelenlétnek nyoma sincs. Mélyet lélegzek s lassan engedem ki a számon a levegőt. Felbukkan a nő apró alakja, felém tart, úgyhogy én is megindulok az irányába. Nincs valami jó bőrben. Ziláltabb, mint én, mintha ő futkorászott volna össze-vissza. Beletúrok a hajamba, megpróbálom hátrafésülni az ujjaimmal. Még mindig kicsit lihegek, ami nálam azt jelenti, hogy fújtatok, mint egy bika. Megnyalom az ajkamat és lesímitom a nyakkendőmet. Nem épp futó-ruhában vagyok, mindenem összegyűrődött, az ingem félig kijött a nadrágomból. Épp azt próbálom visszagyömöszölni, amikor elém ér a nő.
- Cserélünk? - kérdezem elmosolyodva, s befejezve az öltözködést, leveszem a hátizsákot a hátamról s kinyújtva elé tartom. Az egészet igyekszem lazán, félvállról venni, mintha teljesen normális dolog volna, hogy valaki üldözőbe vegyen egy tolvajt, amikor nincs az egészhez személyesen semmi köze. Jó volna, ha ez tényleg ilyen hétköznapi jelenség lenne. Sajnos nem az. A tanítványaimat arra ösztönzöm mindig, hogy legyenek együttérzőek, ne engedjenek az ignorancia kényelmének, és a tudást, amit a teremben elsajátítanak, használják jóra, segítsenek másoknak vele, ha megtehetik. És alkalom mindig akad, ha keresi az ember. Akár egy ügyvéd is megteheti. Miért ne? A jog embere vagyok, logikus lépés, hogy nem nézek tétlenül egy bűncselekményt. És bárki lehet gyors szaladó, nem?
Úgy érzem, biztonságban vagyok. Egy pillanatig akár másfele is kanyarodhatott volna a történet, de nem tette. Minden rendben van. Lassan megnyugszom, bár továbbra se szűnik az az ösztönös feszültség, ami egy pillanatig se hagy ellazulni, soha.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=700599#post700599][b]Evena Noxen - 2017.09.11. 18:17[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=700741#post700741][b]Daisy Blue Berry - 2017.09.12. 12:43[/b][/url]

A világ egyik legnagyobb találmánya a hét vége előtti szabadnap, pláne, ha az a szombat és vasárnap is szünet. Na, ez a csoda ma rám is rám lelt, így az imádatos péntek leginkább félig semmittevéssel telt. Én zártam hajnalban, aztán hazaestem és gyakorlatilag azon nyomban el is aludtam. Valamikor dél körül sikerült magamhoz térni elsőre, aztán egy zuhany, kávés és nikotin hatására életre keltem. Rossz szokás, tudom, de csak megtörténik az emberrel, ha éjjel-nappal egy bárban van, ahol ez veszi körül, stresszel és még csak nem is értékelik valami sokra. Pedig én mindent megteszek ami azt illeti. Most viszont ezen ébredő bűntudat rávett, hogy mozduljak ki kicsit, séta vagy körülnézés se ártana, hiszen mióta az országban vagyok pár vendéglátó helyen kívül, ami konkurencia, a miniatűr lakáson és a hivatalon kívül semmit nem láttam. Hát uccu neki.
Kicsit szeles, de kellemes meleg még ez a szeptember, süt a nap és még a bárányfelhők is előkúsztak, így én is vidáman szeltem a zöldövezetes ösvényt, immáron távol a várostól. Mire kikeveredtem ide se volt kalandmentes utam. Belefutottam egy spanyol - vagy portugál, nem igazán értettem minden szavukat - csoportba, akik egy csengőt kötöttek nagy boldogan a csuklómra. Mégis elhagytak, hö.  Ott csilingelt, miközben átszeltem a külkerületet és hála a közlekedés csodáinak a közeli erdősség turistaösvényére is ráleltem. Amiről persze elég hamar lekeveredtem, ki ha nem én módon.
Sokkal jobban érzem magam ebben, mint a betonforgatagban, pedig az gyakorlatilag az otthonom. Azt kicsit sajnálom, hogy T-rex ma otthon lebzsel egyedül, de ilyen a kacsák sorsa, akik szobafogságra vannak ítélve, mert rosszak voltak. A kezem folyamatosan jár, ahogy elsétálok pár gesztenyefa mellett felkapkodtam párat a földről. Sűrűsödnek a fák, és bizony a legszebbek is felbukkannak egyre mélyebbre érve az erdőben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=700792#post700792][b]Liam Laoiseach - 2017.09.12. 17:41[/b][/url]

Lenézek zavart mosollyal a cipőmre; sose tudtam, mit kell ilyenkor csinálni vagy mondani. Szívesen? Persze, hogy szívesen. Nem azért teszem, mert rosszul esik tenni, s efféle mazochista inklinációim volnának. A táskám pántjába akasztom a hüvelykujjam s végre felnézek rá. Hmm. Heterokrómia. Érdekes.
- Valakinek futnia kell utánuk - vonom meg a vállam, s kicsit hintázni kezdek a talpamon. - Liam Laoiseach, szolgálatára - nyújtom a jobbomat felé. A nyakamban hordott talizmán miatt értem, amit mond, s én is magyarul felelek, de amikor kiejtem a nevemet, akkor előbukkan az a galwayi akcentus. Rendszerint néhány szapora pislogás erre a válasz, amikor az illető próbálja feldolgozni a kapott információt, de az agya hibaüzenetet dob fel. Ha ő nem mondta volna végig titulussal együtt a nevét, akkor én is maradtam volna a Liamnél, az még emészthető idegeneknek is.
Az ajánlatára kissé idétlenül elnevetem magam, jobb válasz híján. Távol áll a megsértéstől, csak aztán… mi lesz, ha kérdezősködni kezd rólam? Hogy máskor is vettem tolvajokat üldözőbe? Mivel foglalkozom? Hogyan beszélek ilyen jól magyarul? Rég élek Budapesten? Tudom, hova vezethet. Hatványozottan nehezített pálya ez.
- Kínai? - kérdezek vissza teljesen értelmes módon, mint aki nem csak hülye, hanem süket is. Mindig ezt csinálom, időhúzásként, amíg kitalálok valami jobb választ. Ami érkezik is a gyomrom részéről egy hangos korgás formájában. Ez még a holtakat is felébreszti. Mosolyogva felvonom a vállaim.
- Tudok egy jó éttermet a közelben - ajánlom segítőkészen, megadva magam. Legalább ha én választom a helyet, akkor talán a számlát se fogja elorrozni előlem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=700816#post700816][b]Evena Noxen - 2017.09.12. 18:37[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=700924#post700924][b]Máté Csinszka - 2017.09.13. 08:14[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=700931#post700931][b]Yarista Palarn - 2017.09.13. 09:18[/b][/url]

Megkapta az engedélyt, így az ő szokásos tettrekészségével áll neki a feladatnak. Odalép az állványhoz és megnézi, hogy van-e olyan dolog rajta, ami még esetleg lepotyoghat róla, de Csin már mindent elintézett neki, így csak cipekednie kell. Ez elég erős szó volt ahhoz, amit valójában tennie kell, hiszen nem túl nehéz az állvány, könnyedén felemeli és a lány mellé lépdel. Nagyot szippant a levegőbe, szereti az ilyen helyeket és egyébként is jó barátságban van a levegővel.
- Ó, akkor már két különlegesség is lesz minimum ott, szeretném, ha megmutatnád majd – mosolyodik el, miközben azt próbálgatja, hogy milyen módon vigye a festőállványt. Végül a hóna alá csapja – pedig akár lebegtethetné is -, méghozzá a bal hóna alá, hogy a jobbján lévő Csinszkát jól meg tudja figyelni. Elégedett a látvánnyal közelről is, ahogy előadás közben is néha elkalandozott és képzelődött. Lenyűgöző volt a színdarab, Csinszka pedig csillogott benne, mint a legfényesebb drágakő a nyakékben. Nem kell sokat gondolkodnia és „cipekednie”, hamarosan megérkeznek a lány házához. Csodálkozik picit, hogy Csinszka kulcsot használ, még akkor is, ha ez lehet mágikus is. ~ Biztosan így akar elvegyülni a muglik között. ~ Gondolkodik el rajta, meg azon, is, hogy furcsának tartja, hogy nincsen egy állandó 100 fős rajongótábor az ajtaja előtt. Nem mintha az övé előtt lenne, de Yarista elszeparáltan él, egy nagyobb birtokon, amit azért nem egyszerű megközelíteni. Ráadásul többször sasként közlekedik, így pedig nem követik őt.
- Köszönöm - a szíves invitálás után belép, és amint Csinszka lepakol, a szekrény mellé támasztja az állványt. – Jól lesz itt, vagy tegyem máshová? – kérdezi, és ha kell odébb teszi az eszközt, majd elkezdi levenni a cipőjét. Nem akar illetlenül viselkedni, mégiscsak egy vendég és az előszoba szépsége sem bírná el, hogy cipőben közlekedjen. Nem követi a formás lábakat a konyhába, csak nézelődik az előszobába, megcsodálja a berendezést. ~ Egészen otthonos. ~ Jegyzi meg magában, majd átveszi az étlapot. – Ó, hát én nem, de akkor valami könnyebbet keresek, hogy ne kelljen rám várnod – pillant a szépség szemeibe. – Lehet 15 is, nem sietek – kacsint, tudja, hogy egy nőnek azért 5 perc általában kevés. persze kérdés, hogy a női „5 percet” hogyan is kell jelen esetben értelmezni. Nekidől a falnak és böngészni kezdi az étlapot, nem ismeri az éttermet, ahonnan ezt hozni fogják, így az adagokról és minőséggel sincs tisztában. Talán az ár az egyetlen, ami segítségére lehet. Végül választ magának egy kis sajttálat – aztán meggondolja magát és mégiscsak a nagyot -, majd leereszti maga mellé az étlapot és vár, hogy megérkezzen Csinszka.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=701016#post701016][b]Máté Csinszka - 2017.09.13. 17:13[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=701271#post701271][b]Liam Laoiseach - 2017.09.14. 22:50[/b][/url]

Csak aprót nevetve lesütöm a szemem, érdemben semmit se reagálok a beszúrására. Remélem ő is ejti aztán a témát. Nyilván megteheti, hogy nem, hisz mégiscsak elutasítottam egy udvarias és nagyvonalú meghívást. Mondanám, hogy ennél jobb neveltetésben volt részem, de nem volna igaz. Mindenesetre tisztában vagyok vele, hogy ez már minimum határos a pofátlansággal, mégse vonom vissza. A gondolat, hogy valaki, akit körülbelül tíz perce ismerek, csak az én tiszteletemre egy egész ebédet legyárt az otthonában, egyszerűen arra késztet, hogy kibújjak a bőrömből, hogy kicsire zsugorodjak, míg eltűnök a lefolyó rácsai között, hogy sarkon forduljak és az előző mutatványnál is gyorsabban elrohanjak innen.
Egy vendéglő más. Semleges terület. Valaki más főz mindkettőnkre, valaki, akinek ez a munkája, nem pedig hálából teszi. Aztán ha engedi, legalább a saját részemet kifizetem - az övét nem erőltetném, ha nem akarja, elvégre ő hívott meg és egyenlő jogok meg minden -. Úgyhogy elviselem ezt a kis beszólást, megérdemlem és meg is értem.
Előre mutatok, amerről mindketten jöttünk, s meg is indulunk lassan egymás mellett.
- Ügyvéd - felelem bólintva egyet, mint aki csak most mutatkozott be, s kiveszek egy névjegykártyát a táskámból. Az egyik oldalán a budapesti irodám címe szerepel, a másikon azonban láthatatlan tintával egy mondat áll - mágusokat is fogadok. A szálkás betűk csak akkor tűnnek elő, ha az illető tudja, hogy valamit keresnie kell. Általában tudják, már amennyiben varázsló az illető. Nem ritkaság az ilyen, ha valaki mindkét oldalon dolgozik - bár kevesen kapnak speciális engedélyt rá, a legtöbb mágus számára tilos muglik között munkát vállalni. Nem lehetetlen, csak annyi utánajárás és ellenőrzés jár vele, ami ritkán éri meg bárkinek is. Közben jelzem, hogy át kell menjünk az út másik felére, ahol már láthatóvá is válik a vendéglő. Odaérve kinyitom neki az ajtót, aztán követem én is. Csak néhány asztal foglalt, már lejárt a csúcsforgalom. Tökéletes. Egy oldalsó asztalra mutatok a fal mellett, ami nincs ablaknál, de nincs is hátul a sarokban. Általában az ajtó közelében szeretek lenni, jó rálátással az utcára, hogy két falat közben is szemmel tarthassam a nagyvilágot. Most azonban úgy érzem, tartozok egy annyival neki, hogy ne az ablakot bámuljam egész végig.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=701320#post701320][b]Yarista Palarn - 2017.09.15. 10:05[/b][/url]

Nem is gondolta volna ezt másképpen, a „junk food” valahogy nem lenne Csinszka stílusa. Azért azt sem hiszi, hogy néha napján nem dob be egy pizzát a lány, ahogy Yar is megteszi. A kviddicses mondjuk akár többször is eszik ilyesmiket, csak, amikor szezon van, akkor figyel magára e téren igazán. Mivel lassan kezdődik is az új, muszáj valami normálisabb kaját rendelnie. Ezért is dönt a sajttál mellett, ami, a lány elmondása szerint jó étteremből származik, tehát nagy lesz a választék. Elmosolyodik a harapós kanapéra és felpillant a lányra.
- Rendben, akkor öntök neked is – ellöki magát a faltól, majd elindul a konyhába, miközben nézi az eltűnő formás hátsót, elégedetten bólint. Megkeresi a bort, amit szinte azonnal meg is talál, majd kutakodni kezd bornyitó után, amit viszont nem talál. Poharak után nyitogatja a szekrényeket, a harmadikban meg is találja. Előkészíti a poharakat, majd egy pálcaintéssel kiugrasztja a dugót a borospalack szájából. Közben megnézi a tiszta konyhát is, továbbra is otthonosnak tartja. Felveszi a palackot és kitölt két adagnyi bort, miközben megérkezik Csinszka. ~ Azt a mindenségit. Nem semmi ez a nő. ~ Döbben le magában egy pillanatra, majd mosolyt varázsol a szájára és felemeli a két poharat.
- Először is, gyönyörű lettél, ha még lehet fokozni. Amúgy pedig nem unatkoztam. Parancsolj – odanyújtja a jobb kezében lévő kristálypoharat, amiben lágyan ringatózó bor megfesti az üveg falát. Továbbra is elismeréssel adóz Csinszka külsejére és vélhetően a belsővel sem lehet igazán gondja. Eddig nagyon kedves hozzá a lány, és még le is nyűgözi, tíz percre volt szüksége ehhez.
- Egy sajttálat néztem ki, viszont neked nem tudtam választani. Nagyon sok halas étel van – vonja meg a vállát, és koccintásra emeli a poharát.
- A szépséges dívára! – fejezi ki elégedettségét, és ha koccintottak, egy kortyot meg is iszik belőle. Az alkoholos problémájára bájitalt iszik minden reggel, így egy pohár bele fog férni neki. Többel már problémák lennének…

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=701333#post701333][b]Evena Noxen - 2017.09.15. 11:33[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=701368#post701368][b]Liam Laoiseach - 2017.09.15. 16:56[/b][/url]

Figyelem a szemem sarkából, amint a kártyámat forgatgatja. Általában jók a megérzéseim. Nem mintha annyira befolyásolna, hogy az illető bír-e varázserővel vagy sem. Amíg nem ügyfél, addig igazából még szakmai érdeklődést se mutatok. Mit számít nekem, hogy az életem hány százalékát kell elrejtsem? Már csak megszokásból is a lehető legkevesebbet árulom el, azt is ködösítve. Hidegháborús időben szovjet kém nem rejtegette ennyire valódi identitását. Engem nem veszélyeztet a vörös csizma, amely a nyakamra tapos, ha kilengek a sorból, de én se járnék annyira jól, ha nem fognám be a számat. A szabadságomhoz túlságosan ragaszkodom, akárcsak a munkám során börtöntől szabadult, vagy épp börtönbe általam bekerült személyek sorsa. Az egész kártyavár elemeire hullana szét. Úgyhogy nem annyira antiszociális nyavaja miatt, hanem inkább pragmatikus megfontolásból vagyok ilyen bőbeszédű.
- Nem diszkriminálok - válaszolok mosolyogva. Igazából a mágus szó nemtelen, de megtartom magamnak most a kioktatást, ami mindig ösztönösen jön. Szakmai ártalom. Ez most nem az a pillanat. Ennyivel mindketten jeleztük diszkréten hovatartozásunkat, amit túl látványosan úgyse tudnánk Budapest forgalmas utcáin - vagy vendéglőiben - megbeszélni. Úgyhogy egyelőre a válaszom kimerül ennyiben, és csak arra figyelek, hogy hova üljünk s mit rendeljek.
A hozzánk lépő pincér, miután felvette Evena rendelését, rám mosolyog, nevemen köszönt s érdeklődik, hogy a szokásosat óhajtom-e.
- Köszönöm, de ma nem - A szokásos alatt azt érti, amit minden egyes alkalommal eszek, amióta ide járok. Nem vagyok oda az újításokért. - Kipróbálnám, amit a hölgy kért, a kacsát. És egy pohár vizet, kérem - biccentve megköszönöm, egyúttal jelzem, hogy ennyi volna részemről.
Visszafordulok a nőhöz, aprót mosolygok, amolyan mentális vállvonogatást küldve felé, aztán kinézek az ablakon. Nem, ablak nem. Lenézek az asztalra, megigazítom a tartóban összegyűrődött szalvétákat, majd a só- és bors szórókat is katonásan egymás mellé sorakoztatom.
- És mi járatban a város ezen részén? - érdeklődök, felpillantva rá, de még mindig a fűszerekkel babrálva. - Ritkán látni... nem muglikat errefele. - Ugyan a körülöttünk lévő asztalok üresek, de soha nem lehet tudni. Bár ismerem a helyet, tudom, hogy becsületes család a tulajdonosa. Ha bevallanám nekik, hogy varázsló vagyok, valószínűleg azt kérdeznék, hogy mennyire szeretném pikánsan a kacsát?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=701493#post701493][b]Evena Noxen - 2017.09.15. 21:44[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=702068#post702068][b]Sárközi Norbert Dorián - 2017.09.17. 14:24[/b][/url]

A férfi a motoromra tereli a szót, ami érzékenyen érint. Nem sok mindenre emlékszem, de vannak érzések, amik elöntenek. Tudom, hogy például a motoromhoz nagyon ragaszkodtam, és nagyon fájt, amikor azt mondták, hogy minden, ami megmaradt belőle egy reklámszatyorban is elfér. Nem akarom viszontlátni, mégis tudom, hogy ha megengedik, akkor haza fogom vinni.
- Idejét se tudom, hogy mióta volt már a tulajdonomba, doki.
Tényleg nem, szó szerint. Nem emlékszem ugyanis rá, de az biztos, hogy régóta. Van viszont egy pár dolog, ami zavar, szintén emlékkép-szerű megjelenések, amikről nem tudom eldönteni, hogy valóban igazak-e, vagy csak az én túl élénk fantáziám szülte őket. Ha igazak, akkor valami nagyon nagy zűr van a világban, ha meg nem, akkor meg nagyon csúnyán beüthettem a fejemet. Nem is merem leírni azokat a különleges dolgokat, amik olyan természetesen szövik be az agyamat, mint a pók az ablakkeretet.
- Mikor mehetek haza innen? El kell intéznem pár dolgot.
Hogy mit, azt, nem tudom. Abban biztos vagyok, hogy állatokat kell etetnem. Rémlik egy nyáladzó kutya, ami természetes, elég sok embernek van kutyája. Egy csúnya, gonosztekintetű macska, azt mondom, ez is rendben van, meg egy páva, ami viszont nagyon nincs rendben. Mármint, ki tart pávát? Az ilyen gazdag majmok kiváltsága az, engem meg egy húsz éves, kopott bőrnadrágból vágtak ki, amikor ide behoztak. Minden bizonnyal én nem tartozom azok közé az úri népek közé, akiknek olyan hobbijaik vannak, mint a pávatartás.
- Nem mondanak amúgy semmit itt. Maga máshonnan jött, nem? Maga talán mondana is nekem valamit, ha már ők nem teszik.
Legalábbis nagyon remélem, mert nem rossz ez a fekvés, olyan, mintha a testem már sikított volna érte, de most már azért szeretném tudni, hogy mikor fogok emlékezni, mikor járkálhatok ki, és úgy egyáltalán, mi lesz velem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=702136#post702136][b]Aiden Ward - 2017.09.17. 15:14[/b][/url]

Még azelőtt feltűnik a szőke lobonc, hogy megtörténne az incidens – nem tulajdonítok különösebb jelentőséget annak, hogy a lány elsőre kiszúr a teraszon összeverődött kisebb tömegben, hisz félelmetesen jól nézek ki, minden épeszűnek feltűnik ez az észveszejtő összkép; itt képzeletben végigmutatok tökéletes valómon, igen.
Szóval vetek a csajra egy ellenállhatatlan mosolyt, hadd örüljön, érezze egy kicsit különlegesnek magát, amiért a szexi srác észrevette, yapp; részemről ennyivel le is tudva a történet, napi jócselekedet is done, a karmámnak sem lehet oka panaszra.
Aha, csak arra nem számítok, hogy miután már szinte el is felejtettem, hogy mindez két perce megesett, a szőke fürtöket kis híján a számban találom, ahogy a nyakamba veti magát a nő. Egyik kezemben az itóka, másikban a cigi, lazán-értetlenül enyhén eltartva a törzsemtől – a végén még kilöttyen a serital, ez nem játék! Kérdőn felvonom szemöldököm, majd elpöckölve káros szenvedélyem tárgyát, lassan, kimérten végül azért mímelek valami ölelésfélét fél kézzel.
 - Szia..? – nem is igazán erőlködöm, hogy úgy tűnjön, mintha vágnám, mi a frász történik, és még csak emlékeim közt sem kezdek sebesen kutatni, hogy rájöjjek, honnan kéne tudnom, ki ez a csaj. Ellenben nem könnyítem meg a helyzetét; jómagam a legkevésbé sem érzem kínosnak a szitut, elég sokszor előfordul. Példának okáért a csapat legfrissebb tagjaitól a negyedik edzésen is megkérdeztem, hogy „és te, mégis mi a fittyfenét akarsz itt, he?”
A lány fölött elnézve keresem Tom tekintetét, hogy poharammal hadonászva mutatóujjal egyszer a szőkére, aztán magamra mutogassak, és hangtalanul formáljam a szavakat: „ő és én... tudod?”.
 - Nem? F*ck, kár. – Ezt már hangosan kimondva húzom el a számat; nem rossz, nem rossz, na, hát ha igen lett volna a válasz, lehet, most gyorsan úgy teszek, mintha érdekelne is, talán összejön még egy kör. Bár egy lánnyal kétszer, az már kapcsolat, úúúgyhogy...
 - Ritka szar az arc- és névmemóriám, rá se ránts; valami buliban találkoztunk, igaz? Rosszabb a helyzet, ha még ittam is. Kezdjük elölről, ígérem, most már menni fog – ejtek meg egy vigyort, közben valamelyest elfordulok a srácoktól, a korlátnak dőlök csípőmmel, könyökkel azon támaszkodom. – Szia, Aiden vagyok. Bár ez gondolom nem újdonság – húzom el számat, nyújtom a kezem. Karizmatikus én is ON, level over kilencezer; remélhetőleg nem a besérülős típus a nő.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=702204#post702204][b]Jamie Leroux - 2017.09.17. 16:01[/b][/url]

Türelmesen vártam a választ, és közben az arcát figyeltem. Egyetlen rezdüléséről sem akartam lemaradni, legyen az egy megremegő szájszél, dupla pislantás vagy elmélyülő ránc, bármi, ami alátámasztja azt, amit mond.
Még beszélni sem kezdett, máris megkaptam, amit akartam. Az arca és a hangja árulkodóbb is volt, mint az, amit mondott, de ezzel nem volt gond, sőt. Ilyen esetekben gyakran találkozni azzal a jelenséggel, hogy a beteg bár pontos adatot, nevet és dátumot még nem tud felidézni, de egy illatról, fényképről vagy tárgyról, mint most a motor, el tudja mesélni, milyen érzelmeket ébreszt benne. Könnyen elmondja, hogy milyen a kapcsolata egy szerinte ismeretlen személlyel, akit a kezébe adott képen lát, és hogy az illat, amit érez, melyik életszakaszából való, milyen céljai és várakozásai voltak akkoriban, milyen tájat lát maga körül. Rengeteg apróság felrémlik előtte, amit még nem tud hova tenni a nagy egészben, és ami így csak lebeg a semmiben. Ez pedig nagyon idegesítő tud lenni, a türelmetlenebb betegnek igazi rémálom kivárni, hogy a kirakós minden darabkája a helyére kerüljön végre.
- Hamarosan vehet egy újat, Norbert - egyenesedtem ki, és a nevét említve jól láthatóan ráncolni kezdtem a homlokom. A szemöldökeimet összehúztam, és kíváncsi szemekkel, élénk hangon folytattam. - Apropó, ha már a nevénél tartunk. Melyiket szereti jobban, a Norbertet vagy a Doriánt?
Biztos voltam benne, hogy ha a nevét ő maga most még nem is tudta volna elárulni nekem, azzal kapcsolatban erős érzelmei voltak, hogy melyik áll közelebb hozzá. Azt is sejthette, hogy a baleset előtt melyiket használta többször, általában melyiken ki és mikor szólította, talán még azt is meg tudta volna mondani, hogy a hangok a fejében mifélék. Kedvesen szólítják, vagy épp ingerülten, amitől megfagy a vér az ereiben. Mondjuk, mikor egy nő azt mondja: beszélnünk kell.
- Még ma szólni fogok a felettesemnek, hogy szállítható állapotban van - mondtam neki a féligazságot, miközben felálltam, és az ágy melletti szekrény körül kezdtem nézelődni. Kihúztam az első, majd a második fiókot is, de egyikben sem találtam a férfi azon ingóságait, amelyek most nekünk kellettek.
- Onnan jöttem, ahol ön is él - pillantottam rá futólag, majd leguggoltam, és kihúztam a legalsó fiókot. A szemem felcsillant, egyelőre azonban nem vettem ki belőle semmit, csak felálltam, és a szekrény tetején lévő bögrét félig töltöttem gyümölcslével. - Pár napon belül hazajön. Nagyszerű hely, szerintem szereti. Ott minden, az emberek és a helyek is eltérnek egy kicsit az itteniektől, tudja, felénk minden sokkal varázslatosabb.
Míg beszéltem, végig tartottam vele a szemkontaktust, hogy, ha esély volt rá, ne vegye észre a mozdulatot, amivel a nadrágzsebemből egy aprócska, barna fiolát húztam elő, és tartalmát ujjaim rejtekéből az üdítőjébe öntöttem. A cseppek segítettek emlékezni, az eddigi zavaros foszlányok között rendet tenni. Néha pedig elkélt egy kis plusz ahhoz, hogy képesek legyünk különbséget tenni képzelet és valóság között.
- Ha nem nagy probléma... - adtam kezébe a bögrét, és miután megitta, visszaguggoltam a fiókhoz. Erősen dobogó szívvel vettem elő pálcáját, hiszen sohasem lehettem teljesen biztos a dolgomban. Aztán újra felálltam, és a tekintetét keresve felé nyújtottam a fát. Éreztem, hogy a vér egyre gyorsabban dobol a fülemben. - Milyen érzés? Hiányzott?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=702538#post702538][b]Drávecz Krisztina - 2017.09.18. 19:14[/b][/url]

---

Szokásom odamenni idegenekhez ez tény, de most lépteim nem olyan irányba visznek. Mosolya megtéveszt, hát az idegeneknek józan állapotban, normális ember nem küld ilyent. Ezer százalékig biztos vagyok abban, hogy ő is megismer. Hát kell ennél több? Nem.
Gondolataim messze járnak, az se tűnik fel, hogy az egyik libát úgy lököm el magam elől, hogy az nyakon önti a másikat. Pedig, ha észrevenném. Megállnék egyet nevetni, s csak azután mennék előre tovább. Így viszont kimaradok a buli ezen szakaszából, hallom, hogy hátam mögött szidnak, de úgy döntök, hogy nem fogok ezzel törődni. Aki nem ismer, nem váltott még velem egyetlen egy szót se, az ne ítéljen már meg, mert rühellem az ilyent. Nem direkt toltam odébb a lányt, hát mit tehetek én arról, hogy ő éppen köztem és Aiden között állt? Semmit, vessen magára vagy adjon le pár kilót, hogy elférjenek mellette.
Visszakanyarodva a rellonoshoz. Szép kis társaság veszi körül, kedvem lenne mindet végigölelgetni és elbeszélgetni velük, de ugyebár az én figyelmem csakis egy alfa hímre irányulhat, aki láthatóan úgy fogadja érkezésem, mintha a világvége jött volna el. Na szép. Sírva azért nem fakadok, halkan nevetek egyet a saját szerencsétlenségemen, majd lenyúlom a hozzám legközelebb eső emberke poharát és megiszom a sörét. – Kösz – az üres poharat visszanyújtom, s barnáimat Aidenre táncoltatom.   – Aiden? Hűűű, ultragáz – szemöldököm felszalad, egy kisebb lépést teszek hátra, jobban végigmérem. – Azt hiszem összekevertelek valakivel – ó nem. Tudom én, hogy kicsoda, pontosan emlékszem rá, meg arra is, hogy mennyit kellett segíteni neki. De jó fej csaj lévén nem fogom ezt felhozni, hátha az egójáról akkorát zuhanna, hogy a végén nekem kellene őt felmosni. – Kriszta vagyok, egyébként – megfogom a kezét, mélyen a szemébe nézek, még mosolyt is küldök neki. – Nem mintha meg tudnád jegyezni – vetem oda félvállról, majd kiállok a kör közepéről, és a korlátnak támaszkodom én is.
- Bocs a nyakba borulásért, máskor nem fordul elő - még akkor se, ha véletlenül ő is felismer. Komolyan mondom a női hiúságomat megsértette, legalább a nagy loboncom beugorhatott volna neki, hát mindenki erről képes csak beazonosítani.
- De ha már így alakult, iszunk valamit? - látom, hogy ő igen, de az enyém elfogyott. Na meg nem szeretném megint lenyúlni valaki másét, nem vagyok biztos abban, hogy értékelné a kis társaság.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=703268#post703268][b]Eszterházy Zsófia Johanna - 2017.09.21. 21:23[/b][/url]

Lenne néhány praktikus ötlete a férfi ablakon kidobásától kezdve a troli elé vetéséig, de túl gyáva kis virágszál ahhoz, hogy ebből bármit is kivitelezzen jelen pillanatban. Marad hát a ronda bámulás és a pimasz magatartás. Jó ideje ez számít az egyik leggyakoribb fegyverének, noha egyre kevesebb célt ér vele. Mindenki tudja, hogy a hisztis kölyök ellenszere vagy egy pohár víz, vagy hagyni, hadd őrjöngje ki magát- egyszer kinövi a hülyeségét. Persze az is lehet, hogy pár év, és a rendőrségről fogják Zsófikát begyűjteni a szülei mondjuk garázdaság vádja után fizetve az óvadékot.
Felforr az agyvize ettől a gunyoros mosolytól. Sem otthon, sem a régi iskolájában nem bírta túl jól, ha így lenézték, mint most, ez a tag. Úristen, mindjárt nekiugrik!
Aztán elég egy jól irányzott kérdés, hogy kizökkenjen egészségtelenül növekvő dührohamából, és óvatosan még jobban nekinyomódjon a falnak. Csupán reflex, de a sarokba szorított, gyanakvó ember reflexe, aki rájött, hogy túl sokat mondott.
- Számít az? – Próbálja kikerülni a dolgot. Talán tereljen? Hazudja el? Végül is ennél nagyobb slamasztikába aligha kerülhet. – Szeretek olvasni, - és ez tényleg nem hazugság- onnan szedtem össze. Most már boldog? – Nem, valószínűleg csak nem hülye. Nyilvánvalóan ez csak egy magyarázat a sok kérdés egyikére. A halk és óvatos beszédet, a jellegzetesen feszült magatartást és a feltűnően nagy önkontrollt nem magyarázza meg.
Tényleg eszébe sem jut elszaladni, már csak azért sem, mert a figyelme túlságosan az előtte álló alakra összpontosul. Ideje lenne megtanulnia multitaskingolni. Egyébként is, ha komolyan fel akarná jelenteni, vagy bántani, már rég hívott volna egy biztonsági őrt, ehelyett itt ácsorognak egy hülye pálma takarásában. Amazing.
- Tessék? – Eléggé kizökkentik, jobban, mint az előző megmozdulással. Enni. Egy lopási kísérlet közepén. Miiii?
- Öhm... Bármit, de miért számít ez most? – Érdekes megfigyelni, hogyan vált hangnemet, hogyan simul ki az él az intonációjában, válik lazábbá a testtartása, ahogy elfeledkezik szorult helyzete nagyon is valóságos mivoltáról. Egy hétköznapi, testhez álló témával sikerül a feszültség jelentős részét hirtelen feloldani.
- Van gyors, McDonald’s, Burger King, palacsintázó... Attól függ, mit akar enni... – Jegyzi meg vonakodva, immáron a pillanatnyi zavarodottság után ismét gyanakvó pillantásokat lövellve az idegen alak felé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=703555#post703555][b]Liam Laoiseach - 2017.09.23. 17:11[/b][/url]

Amennyire divatos a muglik körében innen elvándorolni Nyugatra, a varázslóknál mintha pont fordítva lenne. Nyilván az is fontos tényező, hogy nekünk egyszerűbb és gyorsabb nagy távokat megtenni. Gyakoribb a kétlakiság is. Viszont valahogy nehezebb is elköltözni, teljesen idegen szokások, idegen arcok, idegen hangok, törvények.
- Miért pont itt? - A kérdésem kétélű - nyugodtan visszafordíthatja, ha úgy érzi, itt az ideje, hogy én is válaszolgassak. Remélem nem teszi. Nekem teljesen megfelel, ha ebéd közben csak róla beszélgetünk, meg esetleg valami harmadik, semleges témáról. A munkámról például nyitottabb vagyok - illetve lennék, ha tehetném. Vagy ha az embereket úgy általában érdekelné az ilyesmi.
- Egy éve én is lefutottam ezeket a köröket - jegyzem meg, hátha így majd a bürokrácia kilenc köréről kezdünk el csevegni. Arról van mit. - Hajlamosak elfelejteni kiküldeni az értesítő baglyot, érdemes kicsit felrázni őket álmukból, ha nem jelentkeznek maguktól. - Még nekem is, aki úgy érkeztem, hogy tisztában voltam a miként és hogyanokkal, nehezemre esett átlátni mindent s nem elveszni a csinovnyikok uralta rengetegben.

Érkezik neki a leves, nekem a kacsa meg a víz. Néhány pillanatra lehajtom a fejem, amíg magamban elmondom az asztali imát. Ugyanazt, amit az elmúlt harminc évben mindig, ugyanúgy, gallul - bár ha hangosan mondanám, magyarul szólnék. Furcsa lenne. Mikor befejeztem, ráérősen az ölömbe terítem a szalvétámat, s csak ezután nézek fel. Ez egy elég fölösleges szokás - mármint a szalvétaterítés -, de megszoktam, amikor mugli ügyfelekkel étkezek. Csak nem használhatok előttük suvickust. Otthon persze mehet a kanapén evés melegítőnadrágban, az más. Ott senki se látja.
- Jó étvágyat - kívánom viszont, s végre én is nekilátok az evésnek. Pont annyira csíp, mint szeretem. Nem csorog tőle a könnyem, de érzem, hogy élek. Remek választás volt, bár sok közöm hozzá nem volt azon túl, hogy rákontráztam. - Azt hiszem, bekerül a repertoárba - bökök rá a villámmal a tányérra két falat között. A repertoár eddig szecsuániból és az esetenkénti gong baoból állt, úgyhogy igazán ráfért az újítás.