[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=698779#post698779][b]Szofia Elena Chenkova - 2017.08.31. 15:58[/b][/url]

A lány aprókat mozdított keresztbe vetett lábán, miközben az étteremben ülő embereket méregette. Mióta az édesanyja elment a kicsikkel Hunter feltűnően szótlanná vált. A nagymama szeretett volna egy kis időt hármasban tölteni az unokáival, a nő pedig csak néhány röpke óra erejéig szívesen kilépett volna az anyaszerepből.
Szofit aggasztotta, hogy a férfi ennyire nincsen jelen, sokkal jobban, mint általában. Tudni szerette volna, pontosan mi jár a levitás fejében, de nyilvánvaló volt, hogy ez nem lesz ennyire egyszerű. Valószínűleg sohasem látta még Huntert ennyire mélyen elgondolkodva, egyértelmű volt tehát, hogy komolyan bántja valami. Az orosz végigpörgette a fejében az elmúlt néhány nap eseményeit, hátha rábukkan valamire. Bármire, ami segíthet.
A férfi háta mögött elsuhanó pincérre pillantott és anélkül tett fel a kérdést, hogy kereste volna a szemkontaktust.
- Történt valami?
Nem tudta biztosan, hogy ez kizökkenti-e majd gyermekei apját a jelenlegi állapotából, de egy próbát mindenképpen megért.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=698792#post698792][b]Hunter Bailey - 2017.08.31. 16:31[/b][/url]

RapunzelBudapest

Sokáig nézi, ahogy Szofi édesanyja elsétál a feléjük vissza-visszapillogó porontyokkal, és bár a szíve jóformán megszakad, természetes mosolyt erőltet az arcára, és csibészesen odakacsint kisfiának, akinek kipirult az arcocskája és sírásra görbül a pici szája. Lassan már egyévesek lesznek, ő még mindig túl korainak ítéli meg, hogy a nagymamájuk egy egész délutánra elrabolja őket. Persze, a józan esze tudja, hogy a szocializálódás első lépése az elválás ezen fajtája, ez a kezdeti, rövid távollét, Annamari pedig, Szofi édesanyja kenyérre kenhető mamájuk az ikreknek. Csak mégis, olyan keveset kapott még belőlük, és az idő olyan gyorsan telik. Távolba révedő tekintete megrezzen, hirtelen válik ismét eggyé a valósággal.
- Well... - alsó ajkát beharapva fordul Szofihoz, aztán cuppant egyet, és gondterhelt sóhajjal bólint. - Anyáék szerint jobban tenném, ha feleségül vennélek.
Aranyvérűeknél tudniillik, egyáltalán nem divat csak úgy tengni-lengni, mint ahogy Hunter egész életében tette. Főleg akkor nem, ahogyan ezt édesanyja többször el is ismételte, ha már gyerekek is vannak. A mestertanonc édesapja ráadásul a Wizengamot tagja, amit fia jelenlétében nem győz elégszer hangsúlyozni.
Hunter felemeli addig karfán pihenő kezét, és míg Szofit fürkészi, mutatóujja élét újra meg újra végighúzza szótlan ajkain.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=698793#post698793][b]Szofia Elena Chenkova - 2017.08.31. 16:33[/b][/url]

A nő hirtelen értelmezni sem tudta mindazt, amit hallott. A házasság, mint olyan szinte már szóba sem jött otthont, tekintetbe véve, milyen csúfos véget ért a legutóbbi próbálkozása. Tekintetét továbbra is valahová a férfi háta mögé a falra szegezte. Most az ikrek voltak az elsők, Chris és Natasha minden idejét és enegiáját felemésztették, ez lehetett az oka, hogy még csak meg sem fordult a gondolat a fejében, pedig logikus nem igaz? Minden valamire való aranyvérű család elvárná, ahogyan igazából az övének is el kellene. Hunter családja nem olyan, mint az övé. Ők kész tények elé állították a fiukat és ez rettenetesen zavarta Szofit.
Lassan vezette vissza a tekintetét és élesen beszívta a levegőt, mielőtt megszólalt volna.
- Mit feleltél?
Náluk minden másképpen működött, elvégre az orosz lány apja hírhedt bűnöző, az anyja pedig azóta nem erőlteti a témát, hogy a szőkeség megszökött a saját esküvőjéről -aranyvér ide, vagy oda.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=698802#post698802][b]Claire Anne Livingstone - 2017.08.31. 16:51[/b][/url]

Amikor éneklek a világ eltűnik a szemem elől. Csak én vagyok, a dal és lényem legmélyebb érzelmei. Nem érdekel, ki lát, ki hall, mit gondol rólam, vagy a hangomról. Semmi sem számít. Csak én, a pillanat, hogy a föld is megszűnik forogni a számomra ilyenkor.
A barátnőimmel jöttem ma ide egy kis kikapcsolódás reményében, habár sokáig kellett őket nyaggatnom, de végül csak beadták a derekukat. Most, hogy végre elmenekültem az iskolai dolgok, a vizsgák elől, na ne már, hogy otthon üljek a négy fal között. Muszáj volt kimozdulnom egy kicsit, és milyen jól tettem. Azért ebbe a karaoke bárba jöttünk, mert a lányok azt akarták, hogy énekeljek, és nekem ez az ötlet nagyon is tetszett, hiszen hol érezném magamat a legjobb helyen, ha nem egy karaoke bárban? Na, de amikor beléptünk az ajtón egyből inamba szállt a bátorság, merthogy a bár roskadásig tömve volt emberekkel. Így eldöntöttem, hogy csak akkor fogok dalolni egy színpadon, mikrofonnal a kezemben ilyen sok ember előtt, ha kapok egy kis bátorítást, máskülönben az asztal alatt fogok vinnyogni egész éjszaka. Kétszer nem kellett kérnem, merthogy a bátorítás jött is, folyadék formájában, vagy négy-öt pohárral egymás után. Valami barack ízesítésű ital, de még a hátamon is felállt tőle a szőr, és mindenféle íze volt, csak barack nem. Viszont a bátorság jó cimborája a jó kedv, úgyhogy ezek ketten karöltve jöttek mellém és kísértek végig az egész estén át.
Még a dal választásakor izgultam, de ahogy megszólal a zene, és a számhoz emelem a mikrofont, hogy elénekeljem a River című számot, a külvilág egyből megszűnik létezni. Újra csak akkor jelenik meg előttem, amikor a szám utolsó másodperceiben járunk, mert akkor kinyitom a szememet. A tekintetemet eleinte elvakítja a reflektor, a füstgépből kiáramló füst, de ahogy kitisztul a kép egyből összeakad a tekintetem az egyik nézőével. Örülök, hogy vége lett a dalnak, mert a látványtól elakad a lélegzetem is. Nem is tudom, láttam e már ilyen őrülten jóképű pasast. A tapsra sem igazán figyelek, elmorzsolok egy köszönöm féleséget a mikrofonba, és lesétálok a színpadról, közben pedig le sem veszem a pillantásomat az idegenéről. Aztán jön egy hirtelen ötletem, és mintha maga az ötlet először nem is az agyamhoz jutna el, hogy józanul átgondoljam, amire persze jelen pillanatban nem igazán lennék képes, hanem a lábaimba. Mert az irányt nem vissza a csajokhoz veszem, hanem inkább ehhez a pasihoz. Útközben fogok egy széket, odahúzom közvetlen mellé és leülök, szembe fordulok vele
- Szia, Claire vagyok - nyújtom felé a jobbomat. - Tetszettem?
Nahát, az alkohol nem csak az énekléshez ad bátorságot, az ismerkedéshez is - gondolom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=698812#post698812][b]Hunter Bailey - 2017.08.31. 17:11[/b][/url]

RapunzelBudapest

Óriási és nagyon hangos veszekedés kerekedett a kérdésből, mikor Hunter múlt héten otthon járt, de ezt feleslegesnek érzi kimondani. Nem szeretné sem idegesíteni, sem elszomorítani a mellette ülő gyönyörű nőt, aki nem érdemli meg, hogy a szülei bábuként kezeljék, vele egyetemben. Helyettük nem dönthetnek, akkor sem, ha azt gondolják, joguk van hozzá.
- Eljöttem - von vállat, de szája szegletében egy ismerős, cinkos mosoly villan. Nem érdekli, hogy a szülei mit várnak tőle. Ez már gyerekkorában is így volt, és biztosan ezután is így lesz. Elég csalódást okozott már, egy még éppen belefér. - Azt se tudom, hogy egyáltalán valaha megakarom-e ezt lépni. És most egyébként is nagyon jó. Veletek.
Elmosolyodva pillant a szőke fürtök keretezte arcra. Ritkán beszél érzéseiről, vagy mond ki különben fontos dolgokat, de most nem esik nehezére. A szavak tisztán, kendőzetlenül jönnek. Ahogy kell.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=698855#post698855][b]Sárközi Norbert Dorián - 2017.08.31. 18:46[/b][/url]

Zsong a fejem, és nem attól, mert valami nyomja, hanem azért, mert napok óta és megállíthatatlanul hangok cikáznak benne. Nem gondolatok, vagyis nyilván gondolatok, de biztos vagyok benne, hogy nem a sajátjaim. Olyan ez, mint abban a filmben, amikor a férfiba belecsap egy villám, és elkezdi hallani a nők gondolatait. Én azonban nem csak a nők gondolatait hallom, hiszen vannak itt férfiak is. „Szerencsétlen pára”, „Pedig olyam masszívnak tűnik”, „Kimagasló életösztöne van.” Mintha egy lovardában lennénk, és egy egykoron tekintélyes csődör végszenvedését kellene végighallgatnom húsz különböző hangon. Agyon kéne ütniük szegény párát.
Meg akartam nézni a lovat. Érdekelt, hogy milyen. Vajon arany szőre van-e, vagy ébenfekete. Jó, az arany túlzás, tekintve, hogy a mágia csak dajkamese. Hosszú idő telik el így – öt nap is, bár az időt nem tudom mérni –, időről időre próbálom a szemeimet kinyitni, ám sikertelenül. Mikor végre megtörténik, hajnalodik. A hangok megváltoznak. Már nem a ló a téma, hanem az, hogy kinyitottam a szemem. Szerintem is szép eredmény, de nem értem, miért olyan nagy esemény ez. Aztán szépen lassan estére megértem. Kórházban vagyok. Lehet, hogy lovagoltam? Nem, nem ló volt az, motor.
A levegőt csak fájdalmasan tudom venni, marja a torkomat minden. A testem, ha megmozdulok, összerándul, a fejemen kötés. A hangok miatt zsong, de már nem olyan vészes. Mintha kezdenének kimászni a fejemből. Szerencsére, mert már attól féltem, hogy felrobban a fejem a sok idegen gondolat miatt.
Amikor éppen nem vizsgálnak, alszom, és van, hogy akkor is alszom, amikor vizsgálnak. Gyenge vagyok és zavart. Próbálom felidézni a nevem, a korom, a lakcímem. Kérdezgetnek, tárgyakat mutogatnak, játéknak tűnnek. Egy bot, egy igazolvány. Lehet, hogy van egy gyerekem, vagy egy unokaöcsém, akivel a baleset előtt játszottam. Lehet, hogy óvoda közelében dolgozom, sőt, az is lehet, hogy szatír vagyok, vagy gyerekrabló. Ennyi furcsa játékkal nálam. Különben is, mi az, hogy auror? Nevetséges egy szó. Talán bohóc vagyok. Nem tudom. A lemenő nap a szemembe süt, de nem zavar, élvezem, ahogy lassan újra alhatok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=698870#post698870][b]Jamie Leroux - 2017.08.31. 19:08[/b][/url]

Megbabonázva néztem őt, mintha különben képtelen lettem volna levenni róla a tekintetem. A fejem oldalra billent, s míg lehunyt szemeit figyeltem, ujjaim között lassan forgatni kezdtem a vastagfalú üvegpoharat. A mikrofon mögött álló lány teljesen átadta magát a pillanatnak, láttam, hogy számára, ha csak erre a néhány percre is, de egészében szűnt meg a világ. A mozdulatai eggyé váltak a zenével, én pedig akaratom ellenére is libabőrös lettem egy-egy gyönyörűen kiénekelt hang hallatán. Nem túlzok, ha azt mondom, mámorító volt.
Azután, ahogy elhalkult a dal, ő kinyitotta a szemét, és rám nézett. Bele fényektől csillogó kékjeimbe, amelyekben, ha közelebb jött volna, saját magán kívül semmi mást nem láthatott volna.
A poharat letettem, s halvány mosollyal tapsolni kezdtem. Hosszan, egészen sokáig, még azután is, hogy az éljenzés és füttyszó beleveszett a bár morajába. Még akkor is, mikor az énekespacsirta odalépett, és leült mellém.
A kollégáim meglepettségét mi sem bizonyította jobban, minthogy egyszerre hallgattak el, és a hozzánk csatlakozó Claire-re szegezték kissé értetlen, ám annál elismerőbb pillantásukat. Nem sűrűn láttak engem ilyen, vagy ehhez hasonló helyzetben, csodálkozásuk valószínűleg ennek is szólt. Valójában csak a szemem sarkából láttam a reakciójukat, hiszen a figyelmem javát vendégüknek szenteltem.
- Jamie - mutatkoztam be én is, míg kezet fogtam vele. Érintésem mint mindig, ha nőről volt szó, most is puha és óvatos volt. - Ők itt a munkatársaim, Alex, Tamara, Enikő, Bence és Fruzsi.
Nem hadartam. Nyugodtan, egyesével mutattam be az asztalt körbeülő barátaimat, akik kisebb-nagyobb mosollyal intettek neki. Azután visszafordultam hozzá, és számat megnedvesítve pillantottam bele zöldeskék íriszeibe. Nem tudtam eldönteni, milyen színűek, a fényekben csak azt láttam, mennyire ragyognak.
- Nos, őszintén meg kell mondjam - kezdtem bele, s közelebb hajoltam hozzá, hogy az újabb énekestől is biztosan hallja, amit mondok. - Nagyon szép hangod van, Claire. És az előadásod, hm, hát azt hiszem, ritkán látni valakit ennyire szabaddá válni a színpadon.
Féloldalasra nyúló mosollyal vallottam színt, majd a vállam fölött hátrapillantottam a bárpult irányába.
- Meghívhatlak egy italra? - kérdeztem egy másodperccel később, már újra a tekintetét keresve.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=698897#post698897][b]Claire Anne Livingstone - 2017.08.31. 20:31[/b][/url]

A kézfogás kellemes, bizsergető érzést vált ki belőlem. Nagyon finoman, óvatosan fogja meg a jobbomat. Tetszik, hogy ennyire gyengéd velem. Az asztal körül ülő embereket csak akkor veszem észre, amikor a férfi végig mutat rajtuk, de én csak egy pillantásra és egy gyors mosolyra méltatom őket, majd tekintetemet azonnal visszairányítom az idegen kék szemeire. Mielőtt folytatná mondandóját megnyalja a száját. Ettől a gesztustól elfog egy heves érzelem, és hirtelen égető vágyat érzek, hogy én nedvesíthessem meg az ajkát. Már-már el is indulnék felé, amikor moderálom magamat. Na de kislány, viselkedj, kérlek!
Kicsit megrázom a fejemet, hogy kitisztuljanak a gondolataim és még éppen időben térek észhez, hogy reagálni tudjak a következő felkérésére.
- Igen, meghívhatsz, köszönöm - megpróbálom elővenni az ellenállhatatlan, magabiztos mosolyomat, miközben felállok.
Elindulunk a pult felé, ő szorosan a nyomomban, és közben elhaladunk az asztal mellett, ahol a barátnőim tátott szájjal bámulnak minket. Én próbálok ügyet sem vetni rájuk, de amint ők ezt érzékelik, egyből elkezdenek kiabálni utánunk. Főként olyanokat, hogy Huhúúú! vagy Formás fenék! és hasonló, ennél trágárabb kifejezéseket.
- Sajnálom - szabadkozom, amint odaérünk a pulthoz és közben szembe fordulok vele. - Nem szívesen mutatnálak be nekik, mert már a buli a tetőfokára hágott náluk, és ittasan csak ugyanezekkel a szövegekkel bombáznának téged - nevetek, közben remélem, hogy őt ez egyáltalán nem fogja zavarni.
- Inkább arra gondoltam, hogy beülhetnénk az egyik csöndesebb sarokban álló asztalhoz, hogy beszélgessünk - ajánlom fel, közben pedig egy lépéssel közelebb állok hozzá.
Engem is meglep a saját viselkedésem, tudok én szexis lenni, de legtöbbször egy esetlen őzikére hajazok, na de most előbújt a ténylegesen szexis Claire az ital hatásától és úgy érzem, ez Jamie-nek is tetszik.
- Én bort szeretnék kérni - kérem az italom szépen pislogva. - Na, és téged mi hozott ma ide?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=698898#post698898][b]Szofia Elena Chenkova - 2017.08.31. 20:35[/b][/url]

Aprót bólintott a válasz hallatán. Szofi úgy gondolta, hogy ő is hasonlóan reagált volna, ha a szülei megemlítik neki a házasságot. Valahol hihetetlenül szerencsésnek érezte magát ebben a pillanatban, amiért az apja relatíve messze tartózkodik.
- Tudod, hogy én nem vagyok oda az ötletért -végre felvette a szemkontaktust Hunterrel. - Ami Nikoval történt, az elég volt. Egy papír semmit sem ér és semmi sem fog megváltozni tőle.
Ebben teljesen biztos volt. Ők ketten most remek párost alkottak így, ebben a formában. Szofi szinte biztos volt benne, ha esküvőre kerülne a sor, ő elbizonytalanodna és távolságtartóvá válna, az pedig mindent tönkre tenne.
- Mikor történt ez?
A lány próbált a fejében számolgatni; az utóbbi időben kifejezetten sokat voltak együtt és ő egészen a mai ebédig észre sem vette, hogy valami nincsen rendben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=698899#post698899][b]Hunter Bailey - 2017.08.31. 20:40[/b][/url]

RapunzelBudapest

Legalábbis most biztosan nem változna semmi. Hogy később, évek múlva, ha majd egy nap arra ébrednek, hogy még mindig együtt vannak, még mindig boldogok, a gyerekeik pedig normális családban nőnek fel, és ha valamelyikük kilépne az ajtón, akkor betölthetetlen űrt hagyna maga után... akkor érdemesnek fogja tartani, hogy ellátogasson egy ékszerészhez.
- Most hétvégén - feleli halkan, majd a poharáért nyúl, és kiissza belőle a maradék üdítőt. - Ezrát előléptették, tudod, és hazaugrottam gratulálni neki. Együtt ebédeltünk. Jó volt, csak nem kellett volna utána hazamennem.
Felnevet, megingatja a fejét. Ez ilyen; mindig van valami, amin az édesanyjának szükségszerűen aggodalmaskodnia kell. Most épp az unokái mentális fejlődése az, meg hogy vajon mit szólnak a Wizengamot tagjai ahhoz a vérlázító érdektelenséghez, amit Hunter mutat.
- Furcsa, hogy nincsenek itt - pillant el az étterem ajtaja felé, majd tekintetét visszavezeti Szofihoz. - Mintha nélkülük már nem lennénk kerek egész.
Nem találja a helyét, a gondolatai a kicsik körül járnak, és annak ellenére, hogy imádja Szofi anyukáját, és az életét is rábízná, görcs van a gyomrában. Mi lesz, ha...?  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=698900#post698900][b]Szofia Elena Chenkova - 2017.08.31. 20:41[/b][/url]

Szofiban felmerült a kérdés, hogy Hunter vajon miért nem hozta fel hamarabb a témát és, ha ő most nem kérdez rá, akkor vajon meddig halogatta volna? Talán semmi jelentősége nem volt, elvégre pontosan ugyanazt akarták mindketten, őt mégis zavarta a dolog. Átfutott az agyán, hogy talán a levitás nem bízik meg benne, de elhessegette a gondolatot.
Halványan elmosolyodott.
- Ezra is hallotta?
Nem volt tulajdonképpen lényeges, de Szofit érdekelte volna, mit szólt a férfi testvére ehhez az egészhez. Úgy gondolta, ők ketten különösen jóban lettek, mióta a kicsik megszülettek.
Szofi felsóhajtott és az ajtó irányába pillantott, ahol nem olyan régen távoztak. A napjai nagy részét velük töltötte, de ez hamarosan meg fog változni és talán itt volt az ideje, hogy ő is kiterítse a kártyáit.
- Egy család vagyunk, papír nélkül is -fordult vissza a férfi felé. - Mondanom kell valamit -beharapta az ajkát, de nem szakította meg a szemkontaktust. - Megkerestek az egyik színházból és munkát ajánlottak.
A nő tartott a reakciótól, mert ez azt jelentette, hogy a kicsik mellé keresni kell valamit és látta a gyermekei apján, hogy már attól sem boldog, ha az édesanyjára bízzák őket.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=698901#post698901][b]Hunter Bailey - 2017.08.31. 20:46[/b][/url]

RapunzelBudapest

Nem húzza az időt, bólint.
- Anyáék előtt nem szólt semmit - feleli halkan, míg a szőke tekintetét keresi. Ujjaival a szék karfáján dobol, hangjába keserűség ivódik. Ahogy általában, úgy most sem kezd olyan családi dolgokról beszélni, amik bántják, Szofi mégis sejtheti, hogy Ezra a szüleik iránt érzett tiszteletből most is inkább a hallgatást választotta. Egyébként is csak a legritkább esetben mond ellent nekik, ez pedig még csak nem is az ő ügye. - Később persze utánam jött, és azt mondta, hogy ne tegyek semmi olyat, amit megbánnék, csak azért, mert kötnek a hagyományok.
Azt viszont, hogy bátyja a szüleiknek mit mondott velük kapcsolatban, nem tudja. Őszintén, nem hiszi, hogy kiállt volna mellettük. Testvére türelmes és meggondolt férfi, aki tudja, hogy jobb a békesség.
A váratlan hírre Hunter tekintete nyomban rászegeződik a mellette ülő nőre. Akaratlanul is kihúzza magát, ujjai ráfognak a szék karfájára.
- Igen? - kérdezi megdermedő vonásokkal, egyszerre egész lényéből érződni kezd, hogy azonnal várja a választ.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=698902#post698902][b]Szofia Elena Chenkova - 2017.08.31. 20:48[/b][/url]

Bár nem várta, hogy a szüleivel szembe menjen, Szofi azért eleresztett egy megkönnyebbült sóhajt, amiért Ezra legalább az öccse felé kifejezte a véleményét. Ebben a helyzetben egyiküknek sem volt éppen könnyű és a nő jelenleg úgy érezte, hogy viszonylag hosszú ideig nem szeretne összefutni Hunter szüleivel.
- Azt hiszem, igaza van. Mint mindig.
Ezra sokkal meggondoltabb volt, mint ők ketten együtt véve. Egyetlen egy alkalommal előfordult, hogy Szofi egyedül volt otthon a kicsikkel és pánikba esett, ezért Ezrát hívta. Ezt persze utána nem mondta el sem a levitásnak, sem az édesanyjának. A lényeg, hogy képes volt feltétel nélkül bízni a férfiben.
- Nagyon jó ajánlat... mondhatni visszautasíthatatlan -zavarában felnevetett és az ujjaival kezdett babrálni. - Valójában, egy hónap múlva kellene elkezdenem a próbákat.
A szőkeség maga sem tudta egészen pontosan, hogy jó ölet-e most elkezdeni dolgozni, amikor a kicsik még az első évüket sem töltötték be, de tudta, hogy ennél jobb ajánlatot valószínűleg nem fog kapni többé.
- Mit gondolsz?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=698904#post698904][b]Hunter Bailey - 2017.08.31. 20:50[/b][/url]

RapunzelBudapest

A hosszúra nyúló csendben hol az asztalukon várakozó ételmaradékos tányérokat, hol egy közeli vendéget néz. Nem lát, csak néz. Azután a szőkéhez fordul, és miután nyel egy nagyot, tekintetét az övére emeli.
- Megoldjuk - válaszolja komoly hangon, egyelőre mosolytalan arccal, aprókat bólogatva. - Tudom, hogy mit jelent neked a balett.
Szavaira végül elmosolyodik, majd jobbjával átnyúl Szofihoz, hogy ujjaival betakarja törékeny kézfejét.
- Megérdemled - fűzi hozzá, pillantását mélyen a kékekbe fúrva. - És ha azt mondod visszautasíthatatlan, hát én elhiszem neked.
Gondolt már arra, mi lesz, ha Szofi megpedzegeti ezt a témát, de míg gondolatban mindig elutasította ezt a lehetőséget, most, valójában is megélve a pillanatot, nem látja okát vitatkozni rajta.
- Anyukád odaköltözhetne - veti fel, kérdő tekintettel fürkészve a szőkét. - Én meg visszamennék a Levitába.
Mert bármennyire is kedveli Annamarit, ő egy percig sem fog együtt élni az anyósával. Nem, az kizárt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=698905#post698905][b]Szofia Elena Chenkova - 2017.08.31. 20:51[/b][/url]

Hunter érintése egy pillanatra melegséggel töltötte el, de ez gyorsan elillant. Fogalma sem volt róla, hogyan jutnak majd egyről a kettőre és ebben a pillanatban rettenetesen félt a jövőtől. Túl sok dolog forgott most kockán, túl könnyű lett volna innen elbukni. Hálás volt, amiért a férfi nem utasította el azonnal a felvetését, de valahol a lelke mélyén pontosan ezt szerette volna. Az egyik pillanatban még indokokat gyűjtött, hogy belevágjon, a másikban pedig azon rugózott, miért kellene elutasítani. Mert hiába maradna Pesten, a próbák rengeteg idejét felemésztenék. De nem fognak rá még éveket várni, amíg a kicsik óvodába kerülnek.
- Még ne döntsük ezt el, jó? -Megfordította a kezét és ujjaival Hunterbe kapaszkodott, mintha az élete múlna a férfin. Tekintete az övét kutatta és Szofi kékségeiben jól láthatóan ott ült a kétely. - Van még időnk.
Nem akart különválni tőlük, nem akarta, hogy a gyermekeik csak néha-néha lássák az apjukat és az anyjukat. Kellett lennie ennél jobb megoldásnak is.
Szofi jelzett a pincérnek, majd cinkos mosollyal visszafordult gyermekei apja felé.
- Mehetünk? Csak a miénk a délután.

//Köszönöm //

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=698919#post698919][b]Jamie Leroux - 2017.08.31. 22:31[/b][/url]

A kórház mugli recepciósának minisztériumi engedéllyel Sárközi Erikként, a még mindig intenzív osztályon fekvő Norbert végtelenül aggódó fiaként mutatkoztam be. Elnézést kértem, amiért csak most értem ide, és a család külföldön tartózkodására hivatkozva gyorsan a bent fekvő varázslóra tereltem a szót. Alkarommal a hűvös pultot támasztottam, és bármit, amit elém tettek, szó nélkül aláírtam. Természetesen mindent elolvastam, a magáról nem tudó auror állapotát lejegyző papírokat és azokat az iratokat is, amelyek a férfinál talált tárgyakat szedték listába. A doktornő, aki érkezésem hírére odasietett az információhoz, apám mentális egészségéről érdeklődött, mire én megnyugtatóan elmosolyodtam, és ujjaimmal végigszántottam frissen borotvált arcélemen. Azt mondtam neki, hogy édesapám már hosszú évek óta egy amatőr színtársulat tagja, ahol az utóbbi időben egy varázsló bőrébe kellett bújnia, és aznap is, mikor a sajnálatos baleset történt, éppen egy előadására tartott. Úgy tűnt, a doktornő minden kétségét eloszlattam, ami Sárközi úr mentálhigiénéjével kapcsolatban felmerült benne, ugyanis zavartan kuncogva kezdett bólogatni, és megértően a vállam után nyúlt, hogy futólag megsimogatva elszakítson a pulttól, és a folyosó másik oldalára vezessen. Ott visszafojtott hangon elmondta, mire számítsak, hogy apám sajnos nagy eséllyel nem emlékszik sem rám, sem a család többi tagjára, és ami, tudja, megrendítő lehet számomra, édesapám egyelőre a saját személyazonosságával sincs tisztában. Elmondta, hogy erősnek kell lennem, és ahelyett, hogy esetleg olyat tennék, amit később megbánok, forduljak Istenhez, mert a hit fontos, és a fentiek megsegítenek, érezzük a helyzetet bármilyen reménytelennek is. Még kifejezte együttérzését, és szomorú mosolyra húzta olcsó rúzzsal kifestett száját, majd a vállamat újra meg újra megsimogatva a negyedik emeletre kísért. A cipőmre felhúztam az útközben kezembe nyomott lábzsákot, és noha kaptam egy arcmaszkot is, annak viselésétől eltekintettek. Hálás, mély hangon köszöntem meg a doktornő és a többi orvos addigi áldozatos munkáját, a kedvességet és figyelmességet, amellyel apám életéért küzdöttek, majd hátrahagyva őt beléptem az ajtón, és azt csendben bezárva Norbertre pillantottam.
Amit már első ránézésre láttam, az az volt, hogy nincs jó bőrben. Egyáltalán. Sápadt volt, dehidratált, a testéből pedig csövek lógtak ki. Úgy tűnt, magától levegőt sem képes venni. Az igazság az, hogy soha ezelőtt nem láttam még mugli gyógyítói módszert, nem jártam kórházban és csipogó, folyton szörcsögő gépek között, a látvány pedig, bevallom, sokkolt. Talán percek is elteltek, mire elengedtem a kilincset, és beljebb sétálva a férfi ágyához húztam egy négylábú, támla nélküli fehér széket. Leültem rá, csendben vártam. A paplanjára meredve hallgattam Norbert nehézkes, szaggatott légzését, és csuklóját átfogva, némán számoltam. Csontot kellett volna forrasztanom, ezt már a minisztériumtól megtudtam, de ilyen körülmények között nem tehettem. Az egy igen nagy fájdalommal járó folyamat, amit, ha most el is kezdtem volna, később, mikor az auror lyukas tüdővel ordítani kezd az éjszaka közepén, a fejüket kapkodó nővérek még véletlenül megölték volna. Nem kockáztathattam.
- Jó estét - köszöntem neki halkan, mikor lehunyt szemei megrezzentek, és levegővételeinek üteme és hangja is megváltozott. Ébren volt. Türelmesen vártam, vajon kinyitja-e a szemét, és ha igen, hogyan reagál majd a jelenlétemre.
Nem siettünk sehová. Az egyetlen cél az volt, hogy az auror visszanyerjen mindent, amit a baleset elvett tőle: ép testet, emlékeket, önazonosságot.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=699039#post699039][b]Sárközi Norbert Dorián - 2017.09.01. 15:15[/b][/url]

Éppen csak elszundítottam egy kicsit, érzem, hogy szinte még csak most történt, mert nem vagyok se frissebb, se fáradtabb, mint az álom eljövetelének pillanatában. Álmomban hallok hangokat, most nem azokat, akik körülöttem sétálnak, hanem gyereknevetést, majd egy vörös hajzuhatagot, ami a következő pillanatban szőke, aztán éjfekete, majd hirtelen barna, és a végén a korábbi rézvörös helyett intenzív vörösként ér véget. Legalább háromféle gyerekhanggal. Talán ötször voltam nős, és mindenhol gyerekem is született? Lehet, hogy arab vagyok, vagy mi, ahol olyan sok neje lehet az embernek. Remélem szép háremem van.
Aztán az álomban, ahol mintha táncot lejtenének az öröm hangjai, vegyül valami más is. Mintha valaki belépett volna a szobába. Az álom szertefoszlik, a gondolataim kiürülnek, és helyükbe lépnek egy férfi gondolatai. Valakié, aki nem én vagyok. Csendesen várakozok, de olyan, mintha csak az állapotomat vizsgálná. Egy orvos. Az kell most nekem. Kinyitom a szemem, és felé fordulok. Köszön.
- Helló, doktor úr.
Feltételezem, hogy azért tapogatja a csuklómat, mert ellenőriznie kell, hogy jól vagyok-e. Azt nem hiszem, hogy romantikus értelemben közöm lenne hozzá, főleg nem az öt feleségről alkotott álomkép után, és valahogy azt is nehezen hiszem, hogy ekkora gyerekem lenne. Ha van is, szerintem nem több tíz évesnél, maximum tizenöt. Én is még csak negyvenhat vagyok. Ennyit mondtak, meg azt, hogy Norbert a nevem, de szerintem ez nem igaz. Nem érzem magaménak ezt a nevet.
- Mit gondol, megmaradok?
Lassan beszélek, mint aki minden szót megfontol, de igazából csak fáj, ahogy összeraktak. Nincs virág, se üdvözlőkártya vagy lufi, mint a filmekben, épp csak emiatt bizonytalanodom el, hogy van-e családom. Lehet aztán, hogy rossz ember vagyok, és elhagytak, hogy az öt feleségem azt várja, hogy kipurcanjak, és a vagyonomat – a játékbotot meg a játékigazolványt – szépen elmarakodhassák a másiktól. Megvallom, elég kellemetlen ez a bizonytalanság.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=699120#post699120][b]Eszterházy Zsófia Johanna - 2017.09.01. 20:21[/b][/url]

Budapest tele van fura szerzetekkel: szipós, cigis, szakadt,  harsány, emós, tökmindegy. Egy főváros voltaképp a kultúrák olvasztótégelye; itt megfér a rongyos a luxussal, a különc a szürkével, és még egy Lenon-napszemüveges, vékony bőrdzsekis (27 fok van, az Isten áldjon meg!) kiscsaj sem túl feltűnő jelenség az orr- és ajakpiercingjével, szénfekete hajával, a kihúzott szemei meg már nem is látszanak. Maximum a lekozmetikázott pattanásai, a suttyós járása, de ezek magyar viszonylatban teljességgel beleférnek a napi átlagba. Láttunk már rosszabbat is, aki meg idelátogat városnézni, majd megszokja.
Ugyanilyen, már-már szokványos dolog a tolvajlás is kis hazánkban, noha a legtöbb érték-eltulajdonító egyén szakadt anyagi sorsa miatt fanyalodik erre a megoldásra. Nem úgy Zsófia, aki pusztán tinédzserkori agyi- és képzavaraitól szenvedve döntött úgy, hogy eme bájos estén ahelyett, hogy az iskola falai között húzná össze magát mikroszkopikus méretűre, és tanulna, mert ismételten meg_fog_bukni, inkább elkirándul Budapestre (mert szerinte ő Eszterházy Zsófiaként ezt megteheti), és kipróbálja a "veszélyes életet" (látszik, hogy soha nem kapott még két büdös nagy pofont sem a szüleitől, sem az élettől). Tevékenységét abban véli megvalósítani, hogy majd jól kipróbálja a zsebtolvajkodást, elvégre nem lehet egy túl sok IQ-t igénylő művelet valaki zsebébe belenyúlni. Majd taperolásnak álcázza... Móricka, és az ő elképzelései.
A Keleti közelében levő Aréna pláza egy remek helynek kínálkozik tesztelni a -szerinte létező- készségeit, úgy hogy kiválasztja beérkezést követően az első olyan egyént, aki magas, izmos, eléggé standard Ken babának tűnik, és ezzel együtt izomagynak (gyerekek, nem illik általánosítani!), hogy megfejhesse.
A feladat egyszerű: hozzásimul, végigsimít, tárca ellop, elhúz. Hátnos... végül is csak egy férfi fenekét kell végigtaperolja (jó esetben), mi az már hamvas kis lelkének igazán... A kéz végre célt ért, ha minden igaz, s ha csak egy másodpercre is...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=699121#post699121][b]Lasch Ervin Balázs - 2017.09.01. 20:39[/b][/url]

Közben persze végzem a dolgom is. Azt mondták, hogy amíg a kezem jár, addig számukra mindegy, hogyan tartom meg a kuncsaftokat. Pontosan tudják, hogy mit csinálok, sőt mi több, a többiek sem különbek. Ők mondták meg, hogy ez nem bűn itt, főleg, ha mindenkivel le van tisztázva előtte. Ebből nem lesz nagy szerelem, nem csak vele vagyok itt vagy csak vele leszek. Ha ezt tartani tudja, akkor rendben. A botrányra senki se kíváncsi. Az elején kételkedtem a helyzetben, most azonban azt látom, hogy ez működik. A munkát csak az után vállaltam el, hogy szakítottam Claire-rel. Ez is egy volt a sok apróság közül, ami az elköszönéshez vezetett. Ennek így kellett lennie, minden alkalommal egyre jobban érzem, hogy ide tartozom.
- Az lehet, nem tetszene neki, de ami azt illetni, az alkalmazott nem bánná. Úgy hallottam.
Kacsintok rá a pult letörlése közben. Legalább valamit csináljak. Az utolsó percek mindig a legnehezebbek. Az utolsó vendégek távoznak a leglassabban, a zárás szinte maga a csigamenet. Most ráadásul itt van ez a lány is, akivel szeretnék már nagyon privát programot űzni.
- Amatőr. Nekem már az első után volt listám. Büszke kiskamasz voltam, meg eléggé aktív is.
Nem tagadom, elvégre elég sokáig váratott magára a dolog, aztán jött Ella, és olyan dolgokkal ismertetett meg, hogy csak néztem. Akkoriban, pontosabban a vele való esetekről naplóm is van. Lejegyeztem mindent, mintha órán lettem volna, és azóta is múzsámként tartom számon a vöröskét. – Azért ráérünk még arra, elvégre most még a „hülye gyerek” szindrómámból igyekszem kigyógyulni, de valóban, ha itt lesz az ideje, akkor mindenképp jöhet, akármennyi.
Imádom a gyerekeket, ha tehetem, meglátogatom a barátaimat, akiknek már van. Szerencsés vagyok, mert jó sok gyerek növekedését kísérhetem szemmel. Sok gyerekkel játszhatok, ismerhetem meg a szokásaikat. Persze, a saját az más. De akkor is. Nem félek attól, hogy apa leszek, sőt, az akarok lenni. Beállni a jó fej apukák csapatába, akik lazának tűnnek, amíg nem jön egy udvarló, vagy egy uralkodó típusú lány. Viszonzom a csókját, majd ahogy kipördül, elnevetem magam. Nem várt fordulat. Tele van ezzel ez a lány. A következő pillanatban szemkontaktust keres, megadom neki, szinte pislogás nélkül mélyítem el a tekintetem az övében. Érzékelem, hogy mozog, de nem fordítom el a tekintetem, élvezem a kapcsolatot, ami kialakult közöttünk. Ahogy leül a pultra, fölém magasodik, kétoldalt mellette megtámasztom a kezem, és most először elszakítva a tekintetem tőle, nézek szembe a valósággal.
- Van nevük is a csajoknak?
Merthogy igencsak mellbevágó élményt szereztem egy pillanat alatt, de nem mondhatnám, hogy sajnálom. Amíg a válaszát várom, lejjebb hajolok, és apró csókot hintek a combjaira, hogy aztán a tekintetem visszavándoroljon az övébe. A bejárat pedig észrevétlenül, varázsütésre bezáródik közben. Így kell lennie.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=699127#post699127][b]Liam Laoiseach - 2017.09.01. 21:26[/b][/url]

Még mindig idegennek érzem a várost. A szagok nehezek, a zaj bánt. Nehéz különválasztani a megszokottat a különöstől. Minden különös. Akár marslakó is lehetnék.
Csuklyámat hátranyomom és kilesek borzos tincseim rejtekéből. Nem, még mindig nem az az igazi. Végigcaplatok a neonfényben úszó emberösvényen, anélkül, hogy bárkinek is nekiütköznék. Egy dologra van szükségem, aztán eltűnhetek az első zsupszkulcsnál. Enyhén húzom a jobb lábam, kicsit lelassít ugyan, de senkinek se tűnik fel. Nem mintha bárki foglalkozna velem. Jól teszik.
Egy nagyobb csoport állja el az utam. Megtorpanva nézem, merre lenne rövidebb megkerülni őket, mikor finoman végighúzza valaki a kezét a zsebemen. Mintha csak véletlen volna. Mintha csak egy ember volna a tömegből, aki már tovább is robogott. Talán mással, talán máskor. Ez nem az ő napja.
- A másik zsebemben van. Segítsek? - dörmögöm az orrom alatt, pont annyira hangosan, hogy ő meghallja, de nem fordulva oda, nem nézve rá, mintha csak magamban motyognék. Csuklóból mozdul a kezem, ujjaim az alkarjára fonódnak, odabilincselve mellém. Csak most pillantok le rá. Egy kölyök. Csak egy kölyök. Lazul a markom, egy pillanatra félrenézve kifújom a levegőt. De ne is áltassa magát. Még mindig hiába ficánkolna. A szorításom csak akkor fáj, ha szabadulni próbál.
Nem jó itt ácsorogni. Vagy őt tolvajlásért, vagy engem gyerekbántalmazásért hamarosan kiszúrnak. Egyik se az az ideális helyzet. Gyorsan körbepillantok, merre vannak kevesen? Áh. Elindulok hosszú léptekkel egy félreeső sarokhoz egy hatalmas pálma mögé (a neonnapfényes sugárút szépségei). Szó nélkül húzom magam után a lányt, aki, ha okos, szép csendesen jön is. Bár annak a valószínűsége, hogy magas intelligenciaszinttel legyen megáldva, már indulásból elég kevés. Nem mondom, hogy matematikailag lehetetlen, hanem csak azt, hogy valószerűtlen. Mindig kell egy diverzió. Eh, van még mit tanulnia. Ha szerencsés, örökké hülye marad.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=699135#post699135][b]Eszterházy Zsófia Johanna - 2017.09.01. 22:13[/b][/url]

Úgy tervezte, hogy gyors és zökkenőmentes kis akciót rittyent a zsebtolvajlásból. Úgy tervezte. Aztán az általa kiszemelt tagnak hála most elkezdheti a gondolatbeli újratervezést; pár tizedmásodperc az egész, de már a csuklóján landol az idegen kéz erős, de egyelőre nem fájó bilincsbe szorítva a kezét. Tekintete bosszússá válik, arckifejezése átmenetileg unott és flegmatikus színezetet ölt.
Nem hiszi el, hogy ez a hústorony komolyan elkapta és meg meri fogni a karját. Lenézően lebiggyesztett ajkakkal pillant félre a tömegbe (ez az Aréna, itt mindig, idősávtól függetlenül egymást üti le a rengeteg náció és nem, sőt sokszor azt sem lehet megállapítani, hogy a nemek közti háborúban a megfigyelés tárgya a barikád mely oldalán harcol), viszont ahogy megérzi a húzóerőt, rögtön visszakapja a fejét a férfi felé.
- Mégis mit képzel? Eresszen el! - Akaratlanul is halkan beszél, kerülve a feltűnést. Ez az apró, szinte jelentéktelen gesztus a neveltetése maradékára utal vissza- egy valamire való családból származó gyereket nem eresztenek úgy ki a világba, hogy nem tud viselkedni minimálisan, de azt egészen biztos beleimádkozzák, hogy a nyilvános jelentrendezéstől mindenkor tartózkodjon.
Nyilván a fizikai ereje fel sem ér a monstruméhoz, hiába a heti legalább ötszöri kviddicsedzés Miniékkel. Egyébként is gyenge alkat, nem nagy fizikummal rendelkező tündérke, gyakorlatilag lebeg a nagydarab alak után.
Egyelőre annyi tűnt fel az egyén külsejét illetően, hogy jól beleillene a magyar lecsúszott összképbe a hátára vetett csuklya miatt. Az arcát nem igazán akarja jelenleg megfigyelni, túlságosan lefoglalja, hogy megpróbálja kihámozni magát a vasmarok rabságából, bár ez elég érthetően lehetetlennek látszik- így is úgy is halad a férfi oldalán, ha nem akar nagyobb jelenetet.
 Egyébként tényleg gyereknek nézhető, kb tizenhat-tizennégy év körülire datálják általában a babaarca miatt, hiába 19 évet betöltötte. Az agya viszont teljes összhangban áll a fiktív korával: éretlen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=699179#post699179][b]Lasch Ervin Balázs - 2017.09.02. 13:55[/b][/url]

Hallom, ahogy a férfi kiállt utánunk, de ahogy átérünk a zebrán, ahol pont zöldet kaptunk, már érződik, hogy ő maga feladta a küzdelmet. Gondolom nem volt annyira fontos az a kocsi, nem fogják emiatt kirúgni, vagy pénzbüntetéssel illetni. Ő mindent elkövetett. Mondjuk a legtökéletesebb kocsit vesztette el, hiszen Miss America nem bízta a véletlenre.
- Milyen hősiesen üldözött.
Jegyzem meg nevetve, amikor már békésen suhanunk el a pályaudvar mellett, egyiklábam a kocsin, a másikkal meg lököm magunkat. A legtökéletesebb kocsi, de komolyan. Nem is értem, hogy ezt hogyan rakhatták ki. Nem húz semerre a kereke, nincs beakadva, nem imbolyog, nem ragad a fogója. Tökéletes. Scar igazán tehetséges a válogatásban.
- A vonatunk hét és fél óra múlva indul vissza. Van egy park a közelben, de nem tudom mennyire biztonságos.
Szerencse, hogy egy részen lejt az út, itt mind a két lábammal felállok a kocsira, és előredőlve hagyom, hogy a drága fizika legyen a szolgálatunkra. Nemrég jártam itt, tudom, hogy az út vége finoman válik ismét vízszintessé, így tudom azt is, hogy mire újra le kell tennem majd a lábam, nem lesz olyan vészes a helyzet, nem okoz majd komolyabb balesetet a talaj érintése.
- Szeretem, amikor nevetsz, Scar. De ha tudom, hogy ezt egy zacskó Dunakaviccsal is el lehet érni, már rég hoztam volna neked.
Mindig megdöbbent, hogy mennyivel másabb tapasztalatokkal bír valaki, aki egész életét a varázsvilágban töltötte. Én is nevettem a Dunakavicson, de azért, mert Scarlett nevetett, és nem azért, mert nem tudtam, hogy mi az. A lejtő végén lassulni kezdünk, szépen, fokozatosan, így a megfelelő pillanatban leteszem előbb a jobb, majd a bal lábamat is, és még kicsit kocogva, majd folyamatosan lassulva, sétáló tempóra váltok.
- A kocsi kiváló, úgyhogy azt hiszem, a te tiszted lesz az is, hogy a megfelelő padot kiválaszd számunkra. Van itt vagy húsz, úgyhogy jól gondold meg.
Szerencsére vannak utcai lámpák is, melyek már nem narancsba, hanem fehéres derengésbe vonják a helyet. Nem lehet mindent látni, de azt, ha valaki közeledik feléd, igen. Illendő félhomály.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=699191#post699191][b]Lewy Bojarski - 2017.09.02. 16:17[/b][/url]

#csekkolós|júli 25|vizit és wuuu *-*

Ő is boldog volt, láttam a reakcióin, a megszólalásaiból is kihangzott, szóval ha eddig egy kicsit is kételkedtem a dologban - ami nagyon gyakran előfordul sajnos -, már nem így volt. Lesz egy babánk és az egész ohana együtt fog örülni, még ha Volt nem is tud róla egyelőre.
Aztán a nénivel elüzleteltük, hogy szeretnénk képet is, meg videót is, ha már egyszer úgyis olyan sokat kell várni addig, akkor legalább képünk legyen róla. Bár később már nagyobb lesz Maja pocakja, mint egy lufi, de addig is... csak fontos. Az a mosoly egész biztosan megérte, szóval a derekát átkarolva húztam magamhoz egészen közel.
A nénike visszatértével azért elengedtem és a gyógyszeres papírokra is ránéztem, mert ha Maján múlik, lehet véletlenül elviszi az a gyakran látott forgószél a papírt és véletlenül még el is felejti, mik voltak azok. Ha valami csoda folytán mégis hazajutnak a receptek, akkor meg úgyis "szokta" szedni.
- Értettem, főnök - forgattam a szemem végül egy félmosolyos sóhajjal, azon gondolkozva, hogyan is tovább. Még visszapillantottam rá a küszöbről, kissé ismét elvigyorodva, de aztán csak a porta felé indultam, hogy intézzem a számlát a hölggyel. Nem tartott soká, mert agya is volt a csini loknik mellé, így Maját már az ajtóban vártam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=699217#post699217][b]Drávecz Krisztina - 2017.09.02. 19:09[/b][/url]

Ervin
Don't be so shy
- zárás -

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=699583#post699583][b]Evena Noxen - 2017.09.04. 12:51[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=699865#post699865][b]Jamie Leroux - 2017.09.06. 18:39[/b][/url]

Visszafogott mosollyal emelkedtem fel asztalunktól, és a többiek felé csak egy futó, ám annál beszédesebb pillantást küldve indultam el Claire után. Magam mögött nem hagytam mást, csupán barátaim elképedt tekintetét és ki nem mondott kérdéseik döbbent csendjét. Lehajtott fejjel követtem a még ismeretlen lányt a táncoló, dúródó tömegen át, tekintetem pedig, miután végigfutott kecses hátának vonalán, formás fenekén állapodott meg. Elégedetten szívtam be ajkaim, majd gyengéden dereka után nyúltam, hogy a szájukra vigyázni képtelen barátnői mellett már együtt sétáljunk el. A lányok spicces megjegyzéseire széles mosolyra húztam számat, s fejemet megcsóválva, nevetve néztem hátra rájuk, majd szemöldökeimet kihívóan megvonogatva hagytam, hogy a pulthoz sodorjon minket az este.
- Nem baj, úgy sem emlékeznének rám holnap - feleltem rám jellemző nyugalommal, s jobb kezemmel a márványra könyököltem. A Claire derekán időző ujjaim alig érezhetően siklottak végig az oldalán, s csípőcsontjára kígyózva végül a közöttünk tátongó semmibe vesztek. Pillantásom a dübörgő zenében is csak az övét kutatta. Világos szemeim hosszasan vesztegeltek a kifürkészhetetlen zöldekben, és csak szépen lassan járták be a lány arcának megannyi más szegletét is.
- És miről szeretnél beszélgetni? - kérdeztem huncutul megcsillanó szemekkel. Azok hol vastag ajkaira, hol nyakára vagy testének más, finomhangolt ívére tévedtek, de bárhol is jártak, végül mindig visszataláltak a lány íriszeihez.
- Igazság szerint ezekben a percekben is dolgozatokat kellene javítanom - vallottam be, és intettem a felénk közeledő pultosnak. - Két pohár Domaine Des Croix Corton Les Gréves-t szeretnék.
A márványra támaszkodó, kedvtelen arcú férfihoz hajoltam, és jól érthetően, mégsem emelt hangon mondtam el neki a kérésem. Ő elgondolkodva biccentett, majd tiszta poharakért nyúlt. Míg az italokra vártunk, visszapillantottam a mellettem álló lányra. Mutatóujjam a zene lágy ütemére dobolt. - De tudod, a barátaimnak a havi egy karaoke est szent - szavaimat elnéző mosollyal fűztem tovább, és miután tekintetem végigsiklott vendégemen, azt a márványpulton játszó ujjaimra sütöttem. - És... még tanulsz?
Nem tudtam megítélni, hány éves lehet. Igaz, nem is volt sorsdöntő kérdés, legalábbis akkor, nekem valahol nagyon is számított. Nem az állásom féltettem, ez egészen másról szólt. Erkölcsről. Etikáról, morálról.
Miután borravalóstul kifizettem az italokat, Claire-hez fordultam, és állammal egy éppen felszabaduló, eldugott kis asztalka felé böktem.
- Egészségedre! – tartottam koccintásra az üvegpoharat, mikor már egymással szemben ültünk. Azután lassan a számhoz emeltem, ráérősen kortyoltam. És ízleltem. Az italt letéve, kékjeim végül a barnára vándoroltak. A pillantását kerestem, hogy kérdésem közben végig tarthassam vele a szemkontaktust. - A barátod nem féltékeny típus? A helyében...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=699942#post699942][b]Liam Laoiseach - 2017.09.07. 16:35[/b][/url]

Egy amolyan mindketten-tudjuk-hogy-kinek-van-igaza tekintettel nézek rá, s csak sóhajtok egyet. Hogy mit képzelek? Nézzük csak. Első ránézésre tiszta külsejű, relatív gondozott megjelenésű. A  beszéde, már amennyit hallottam belőle, nem egy elsőből kibukott börtön-porontyra utal. Láttam már olyat bőven. Ők nem magáznának, beszédük köszönőviszonyban sem áll a magyar helyesírási szótárral, illetve két másodperces gyakorisággal lenne emlegetve anyukám különböző kontextusokban.
Nála semmi. Még attól is ódzkodik, hogy jelenetet rendezzen. Talán mégse annyira hülye. Csak kamasz. A kamaszok meg az irracionalitás az olyan klasszikus páros, mint a lekvár és a mogyoróvaj. Mindenki utálja, de azért mégis összeillenek.
- Azt képzelem, hogy egy pillanat alatt idehívhatok egy biztonságit s közölhetem vele, hogy szerettél volna megszabadítani a tárcám terhétől - vágom vissza hasonló hangon, épp csak szűrve a szavakat. A közelünkben elég sokan jönnek-mennek, de legfeljebb azt hiszik, hogy veszekszem a kölykömmel vagy unokahúgommal. Amilyen sértődött-morcos arcot vág a lány, teljesen beleillene a képbe. De azért elengedem, amikor megbizonyosodom affelől, hogy hatékonyan elállom az egyetlen menekülési útvonalát.
- Vajon hány gazdátlan pénztárca potyogna ki belőled, ha kiráználak? - érdeklődve, de komoran nézem végig. - Vagy én vagyok ma az első kuncsaft? - Ha igen, akkor ez tényleg nem az ő napja. Vagy épp, hogy az övé. Még alakulhat ez másként is. Ha nem rendez jelenetet. Ha okosan méri fel a helyzetét. Ha az én emberismeretem nem vert át. Bár nem szokott. Elég alacsony a tévedési ráta, amikor az ártatlan bűnösök és bűnös ártatlanok kiszagolásáról van szó. Gyakorlatilag benne van a munkaköri leírásomban - legalábbis ha jól akarom csinálni a munkámat. Viszont ő nem épp az a földreszállt angyal-kategória. Határozottan nem nevezném ártatlannak - de még majdnem gyerek. Még nincs minden elveszve számára. Lehet, egy becsületes nyakleves és egy kis szülői szigor visszaterelgetné a tizenévesek kaotikus, de legális világába. Előbbivel szolgálhatok, utóbbi viszont nem az én feladatom. Vajon van, akinek az legyen? Van egyáltalán valaki, aki hazavinné, ha feljelentettem volna? Valaki mos utána, valaki eteti. De ez nem jelenti azt, hogy valakit érdekel is, hogy a létszükségleten túl mi van vele.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=699943#post699943][b]Liam Laoiseach - 2017.09.07. 17:17[/b][/url]

Úgy érzem, mintha egy hetet töltöttem volna odabent. A mugli törvényszéknek hatalmas hátránya, hogy nincs rácsatlakoztatva a hopp-hálózatra. Az épület félhomálya és a neonok zúgása eltompít, a percek megnyúlnak, mintha a gravitáció is más lenne. Más esetben egyébként imádok odabent lenni - a tárgyalások szenvedélyét, a meghallgatásokat, a bátorság-próbákat, a győzelmet. Otthonosan mozgok benne. De az esetek többségében csak zárt ajtók mögötti megbeszélések sora váltja egymást. Aztán ha már nincs kivel tartani a megbeszéléseket, akkor átmegyek az irodámba, hogy a papírmunkával is haladjak. Most is ez a helyzet. Szeretnék megállni előtte egy kávéra, esetleg enni is valamit, mert a gyomrom már csak régi legendákból ismeri az étel fogalmát.

Egy nő kezd el kiáltozni valahol az utca elején, 40-50 méterrel előttem. Még nem látom a tömegen át, de megindulok felé szaladva. Hallom a cipőkopogását, amint ő is igyekszik gyorsabban haladni, de annyira nem jön neki össze. Szlalomozva kerülgetem az embereket, akik természetesen a fülük botját se mozdítják, csak nézik a telefonjuk képernyőjét üveges tekintettel, vagy jobb esetben kíváncsian forgolódnak, hogy miért nem csinál senki semmit. Ez a baj a tömegekkel. Mindig azt hiszik, hogy majd valaki más segíteni fog.
Az a valaki más hamar beéri a nőt és a kezébe nyomja a saját aktatáskáját. Fogja meg egy kicsit, ha lehetséges. Szólni már nincs időm, visz a lendület tovább. Előttem már lazább a tömeg, így könnyebben fogom sprintre a dolgot. Néhányan csavargatják a nyakukat egy oldalsó kis utca felé, úgyhogy gondolkodás nélkül befordulok. Egy alak rohan keresztül rajta, a tűzfalak visszaverik lépteinek zaját, galambok kapnak szárnyra előtte. Az utcában kettőnk között van egy jobb oldali leágazás, ami később összeér egy másikkal, ami ugyancsak innen nyílik. Előttünk főút van, ami egyfelől tömeget, de másfelől rendőrt jelent. Behúzok jobbra és gyorsítok. Az utca végében, ahol összeér a másikkal, felkészülök a becsapódásra, ami el is érkezik. A tolvaj repül néhány métert, vele együtt én is és kicsúszunk az út közepére. Egy idős házaspár rémülten bámul minket, a nő gyorsabban reagál és remegő kezekkel kezd kotorászni a telefonja után.
Feltérdelve megállapítom, hogy a férfi elvesztette az eszméletét. Ma szerencsém van. Felveszem a hátizsákot mellőle, őt pedig a legközelebbi villanyoszlophoz húzom, háttal nekitámasztom s hátracsavart karjait a saját nadrágövével odakötözöm.
- Hölgyem! - szólok a házaspárhoz. A nőt már kapcsolták és épp suttogónak szánt kiabálással közli a helyzetet, vagyis hogy verekednek itt az utcán fényes nappal, hát ezekben egy csepp jóérzés nincs?! - Mondja meg nekik, hogy egy keresett tolvaj itt aaaz - felpillantok a falra. - 53-as számú ház előtt várja őket. - Fogalmam sincs, hogy ki ez a pofa, akit elütöttem, de amilyen gyorsan sprintelt, biztos több évnyi gyakorlata van. És nem tűnik annak a hosszútávfutó-típusnak.
Ami engem illet, megigazítom a zakómat, a vállamra kapom a táskát és kocogva elindulok azon az úton, ahol jöttem. Remélem, nem tűnt el a nő közben. Vagy nem lett rosszul. Vagy nem rabolták ki megint.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=699948#post699948][b]Evena Noxen - 2017.09.07. 17:50[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=699957#post699957][b]Jamie Leroux - 2017.09.07. 18:58[/b][/url]

Régóta ültem már a pub egy félreeső, előre lefoglalt asztalánál. Annak ellenére, hogy lett volna időm hazaugrani, munka után azonnal idejöttem, és a pincérnőtől csak egy mentes vizet kérve javítani kezdtem az elmaradt dolgozatokat. Ahogy az idő telt, a jobb oldalamon úgy gyűltek külön stószokban a már értékelt és fogyatkoztak meg a még olvasatlan pergamenek, a balomon, a kis tálka sós mogyoró mellett pedig az a néhány vizsga feküdt, amivel különösen meg voltam elégedve. Pennát tartó ujjaim a helyet betöltő zene ütemére doboltak, ajkaim hol elnyíltak, hol összezártak.
Épp hunyorgó szemekkel emeltem magam elé egy újabb lapot, mikor pillantásom a küszöböt átlépő, sötét tekintetével engem kereső ismerős férfira esett. Elvigyorodtam. A kezem ügyében lévő dolgokat az asztalra ejtve pattantam fel, és miután sietve átverekedtem magam egy, a pultnál nevetgélő népes egyetemista társaságon, megálltam vele szemben, s szélesre tár karokkal, fülig érő szájjal csóváltam meg a fejem. Lassan végignéztem az idegen mit sem változó vonásain és mint mindig, úgy most is hibátlan öltözékén, végül elnevettem magam.
- Te anyaszomorító! - szólaltam meg franciául, és közelebb lépve hozzá, szorosan átöleltem. Lehunyt szemekkel lapogattam meg a hátát, majd rászorítva vállára engedtem levegőhöz jutni. - Már azt hittem, vissza kell költöznöm Párizsba, hogy újra lássalak...
Egyszerre volt egészen hihetetlen és mintha mindig is így lett volna, elmagyarázhatatlanul természetes érzés, hogy itt, Magyarországon látom őt újra. Persze, Charlotte-ot követve, jött utánam Cambridge-be is, úgyhogy szó se róla, éppen ideje volt, hogy Pesten is felbukkanjon.
- Mit szólsz a magyar lányokhoz? - beszédes pillantással kérdeztem, világos tekintetem le sem vettem az övéről. Talán mondanom se kell, a vigyor levakarhatatlan volt az arcomról. - Hátul foglaltam helyet, gyere.
Damien vállát ölelve mutattam a dolgozatokkal beterített asztal felé, majd tenyeremmel újra meg újra mellkason ütve őt, indultam el a pub belseje felé.