[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=585192#post585192][b]Nemes L. Izabella - 2016.04.09. 16:33[/b][/url]

Ott van a nyelvem hegyén a csípős válasz, könnyedén visszaszólhatnék neki ezzel kapcsolatban, mégsem teszem. Bólintok, aztán ismét a teámat kezdem fixírozni, hogy azért addig is csináljak valamit, míg ő kibámészkodja magát. És itt jön a feketeleves, tőlem szokatlan kertelés nélkül osztom meg vele a véleményem, holott pontosan tudom, ez őt mennyire nem fogja meghatni. Adrian nemcsak borzalmasan makacs, hanem még tökéletesen is játssza a szerepét, amitől egyszerűen kiráz a hideg. Nézem az érzelemmentes szemeket, közben nem tudok másra gondolni a legrosszabbnál, de nem hátrálok meg. Állom a tekintetét, miközben észre sem veszem, és körmeim már a tenyerembe vájnak. Nem tudom, mikor lettem ilyen dacos, de abban egészen biztos vagyok, hogy Adriant nem lepem meg.
- Én nem ezt kérdeztem. Shayleent szóba sem hoztam, nem is akartam - rázom meg a fejem, szemeimet még mindig az övéibe fúrom. Száz százalékig biztos vagyok benne, hogy nem ő fogja először elkapni a fejét. - Arról beszélek, hogy ez a rengeteg edzés, meg ide-oda rohangálás két kontinens között tönkre fog tenni. Lehet, hogy nem érzed magadon, de látszik rajtad, hogy megvisel.
Érzem, hogy a pulzusom egyre feljebb szökik minden egyes kiejtett szónál, körmeim hegye piroslik a véremtől. Kezem hirtelen húzom az ölembe, mielőtt még a makulátlanul hófehér terítő piros lenne, pilláim megrebbennek a mozdulat közben - de nem teszek semmi mást. Meg sem próbálom mély levegővételekkel lejjebb küzdeni az adrenalinszintem, csak hagyom, hogy a szívem majd' szétfeszítse a mellkasom. Nem, most valami sokkal fontosabb dologgal kell foglalkoznom.
Adrian elfordul, én pedig kétségbeesetten hunyom le pilláim a kelleténél is hosszabb időre, hogy aztán újult erővel kezdhessek el beszélni.
- Tudod, hogy nem így van. Szereted ezt csinálni, és amíg ez így lesz, addig nem fogod tudni meghúzni a határt. Sosem fogod tudni, hogy mikor elég, hogy mikor nem fogja megérni, hogy mikor állsz majd a szakadék szélén. Legközelebb már csak zuhanni fogsz, Adrian.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=585218#post585218][b]Lepsényi Zalán - 2016.04.09. 19:02[/b][/url]

Nekem kellemes volt a víz, habár az elején tényleg kicsit hideg volt a még száraz bőrömnek, de amint már teljes testtel (a fejem kivételével) a medencében voltam, hozzászoktam. Nem volt tömeg, ha sokan tartózkodtak volna a medencében, akkor nem is javasoltam volna Gwennek, hogy jöjjünk ebbe. Mihelyst a lány is megmártózott és elfelejtette a kis játszadozó gyerekeket, a medence széléhez mentünk, hogy ott leülhessünk. Én úszva tettem meg a távot, mert számomra nehezebb volt a mellkasig erő vízben sétálni, vízszintes helyzetben azonban alig telt néhány karcsapásba.
Az első témát a lány teremtette meg. Először magam sem tudtam, hogy miként válaszoljak a kérdésére, az igazságot haboztam elárulni neki, mert éppen most sikerült neki is kikapcsolódnia és nem akartam zaklatni a családi ügyeimmel. Ha simán elintéztem volna annyival, hogy "jól", akkor azzal hazudtam volna neki, ezt pedig nem szerettem volna. Neki nem. Maradt az elhallgatás lehetősége, viszont udvariatlanság lett volna, ha nem, vagy teljesen másról kezdenék el beszélni, arról nem is beszélve, hogy mennyire átlátszó lett volna ez a magatartás. Tehát döntöttem az első válasz mellett és elmeséltem neki azt, amit előtte még kevés embernek. A régi haverjaimnak nem kellett erről beszélnem, egyszerűen csak tudták, hogy mi folyik nálunk, az újakkal az iskolában pedig nem osztottam meg e tényt. Amúgy sem nagy dolog, bizonyára még sok családban vannak konfliktusok, amik durvábbak a megszokottnál, vagyis nem csak azon veszekszik az apa a fiával, hogy miért nem tanul jól. Hozzáteszem, ez nálunk pont nem a fő probléma, a fater az első vizsgáim után kicsit visszafogta magát, hisz kitűnő lettem, de sajnos maximalizmusa miatt sosem kaptam biztató dicséretet.
- Főként apámmal. - Válaszoltam a lány újabb kérdésére szinte rögtön. Fura, de nem zavart, hogy a személyes dolgaimról beszéltem neki, el kellett ismernem, hogy jól esett végre megosztanom valakivel, ez a valaki pedig Gwenen kívül nem hiszem, hogy lett volna más.
- Kiskorom óta nehezen jövünk ki. Néha tényleg úgy gondolom, hogy jobb lenne, ha inkább csak anyánkkal élnénk, de a húgomnak látszólag szüksége van rá, ezért hagyom a dolgot és inkább én megyek el otthonról. - Veronika pont abban a korban van, amikor fontos, hogy mindkét szülője meglegyen. Ha azt látná, hogy a családunk nem stabil és netán elveszne az otthoni nyugalom, akkor az kihatna az majdani életére. Nehezen tanulna, folyton stresszelne és abban a tudatban nőne fel, hogy a válás egy megoldás az konfliktusokra, a család pedig nem minden esetben összetartó és megbízható. Jelenlétében nem is szoktunk sokat veszekedni, ilyenkor általában beállt a kínos csend, hacsak eleve nem ignoráltuk egymást az apámmal. Kicsit elgondolkoztam ezen, de nem akartam magam felidegesíteni, ezért Gwen felé fordultam és hagytam, hogy a lány elfelejtesse velem a problémákat.
- Jól esett ezt veled megosztanom és ne gondold, hogy nincs közöd hozzá. - Reagáltam a közben általa megfogalmazott kételyekre, igaz kis fáziskéséssel. Hozzá közelebbik kezemmel arca felé nyúltam és óvatosan füle mögé tűrtem az eltévedt, szeme alatt arcához tapadt vizes hajtincsét. - Hisz barátok vagyunk, nem? - Magyaráztam meg utána, hogy miért gondoltam úgy, hogy köze van a dolgaimhoz.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=585250#post585250][b]Gwen L. Blake - 2016.04.09. 20:19[/b][/url]

Otthoni veszekedések. Nem idegen téma a lánynak, főleg mióta megismerkedett az anyjával. Lehet, hogy ő indított rosszul, de a nő sem fogta vissza magát, mikor a parancsolgatásról volt szó. Emiatt a szőke nem látogatja gyakran, ami újabb veszekedéseket szül, legalábbis az özvegy nő gyakran küld lányának rivallót. Sokáig azt gondolta, hogy ennél nehezebb helyzetben nem sokan lehetnek, de több barátja is hasonló cipőben gyalogol. Soha nem szerette ezt a témát, nem tapasztalhatta meg milyen felnőni egy normális családban. Nem arról van szó, hogy nem szereti a keresztszüleit, vagy az itteni családja többi tagját, de az azért mégsem ugyanolyan. A bátyját inkább már meg se említsük.
A fiú szavait kíváncsian hallgatja, hogy nála vajon mik lehetnek a problémák. Az ő esetükben a másik végletről beszélhetünk, ő az apukájával nem jön ki jól.
- Van húgod? - bukik ki belőle a kérdés, bár most nem ez a legfontosabb. Talán említette is Zalán, de nem emlékszik erre az apróságra. Ahogy kivette a szavaiból, a kislány sokkal fiatalabb nála és neki még szüksége van az apjára, amit Gwen teljesen megért, de lehet, hogy később nehezebben fogja feldolgozni a dolgot, ha az édesapjuk vele szemben is ilyen lesz. Ő még most is nehezen dolgozza fel, hogy az édesanyjával való kapcsolata borzalmas. Szüksége lenne a nő támogatására, de csak irányítani akarná a lány életét, ha közelebbi viszony alakulna ki közöttük, így inkább marad távolságtartó a lány.
- Tényleg nem túl rózsás a helyzeted, de az anyukádon kívül van, akire számíthatsz. Én például itt vagyok - mosolyodik el a válasz közben. Szívesen segít Zalánon, bár nem úgy, mint egy nővér, vagy hasonló, inkább a maga módján, ha mondhatjuk így. Kissé déjá vu érzése van, aztán rájön, hogy mikor esett át hasonló beszélgetésen. Akkor és ott az lett a vége, hogy a lány segített a másik személynek, aki boldog volt és örült. Talán most is fel kéne ajánlania ezt a lehetőséget. A legutóbb sem volt semmi, amiért egy addig idegen személyt vitt haza, senki nem bánta meg, talán csak egy picit Krisz. A lány sok csínytevés áldozatául tette az ottléte alatt.
- Ühm... Ha ennyire rossz otthon, akár nálunk is töltheted a szünetet. Vagyis a keresztapám nem haragszik meg érte és a keresztanyám szeret főzni meg sütni, őt sem zavarnád. Meg Ferdi is biztos örülne neked. És ne kérdezd meg, hogy zavarsz-e, mert, ha zavarnál nem kérdezem meg. És komolyan is gondoltam - ajánlja fel, talán kissé hadarva. Az sem biztos, hogy Zalán tisztán hallotta, de Gwen szívesen elismétli. Otthon tényleg nem lesz baj, talán néha kell majd azt hallgatnia a keresztapjától, hogy a fiú a barátja, de majd a felesége leállítja, ő mindig segít a lánynak ezekkel kapcsolatban.
- Ha van más és szeretnéd elmondani, én szívesen meghallgatlak és nem csak most - válaszolja a lány, miközben bólint egyet, ezzel alátámasztva a mondottakat. Szívesen meghallgatja a fiúval kapcsolatos dolgokat, és nem feltétlenül csak a családjáról. Az érintés meglepi, de nem húzódik el, hagyja, hogy a fiú elvigye onnan a tincset. Az ezt követő kérdésre pillantásával a vizet kezdi fixírozni, mintha valami érdekes lenne ott. Nem szeretne a fiú szemébe nézni, úgy nem, hogy most hazudni fog.
- Barátok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=585280#post585280][b]Lepsényi Zalán - 2016.04.09. 21:36[/b][/url]

Nem vagyok panaszkodós típus, bár induljunk ki abból, hogy beszédes sem, ebből kifolyólag magamról is keveset mesélek másoknak, a problémáimról pedig aztán végképp semmit. De most megtettem, Gwennek elmondtam, hogy mennyire nem szeretek otthon tartózkodni a családommal, különösen az apámmal. Az említett személyt a bátyám sem szereti, bár látszólag kevesebbet veszekszik vele, mint én. A húgom pedig egy kis bárány, az egészből szerintem fel sem fog semmit. Nekem pedig pont ez a célom, külön próbálom visszafogni magam, hogy nehogy olyat mondjak a faterra a lány előtt, ami durva lenne. Gwen meglepődött, hogy van húgom, ebből is jól látszik, hogy mennyire bezárkózok a saját világomba és nem vagyok nyitott személyiség, hogy ilyen apróságokat megosszak másokkal. Bólintással megerősítettem, hogy bizony van testvérem. Veronika most tizenhárom éves, az kora kamaszkorba lépett, tehát bármi kényes gesztust teszünk felé, az meglátszik rajta. Csak reménykedek, hogy nem fog elkezdeni kiakasztó ruhákat hordani, habár a drága szüleim amúgy sem hagynák neki, mivel már azért is beszólnak nekem, hogy sok a fekete ruhám, vagy hogy nem eléggé kulturált a hajam, vagy ha kapucnival a fejemen járok az utcán.
- Tündér vagy! - Oké, ez valóban érdekesen hangozhatott az én számból, de Gwen annyira aranyos volt, ahogy megpróbált felvidítani. Egyébként nem voltam szomorú, sem pedig ideges, ezért hogy megnyugtassam a szőkét, egy erőltetett, de mégis szolid mosolyt kerítettem az arcomra. Ám jól mondta, tényleg itt van nekem, ebben a pillanatban is itt van, hiszen pont ő volt az, aki miatt el tudtam jönni otthonról egy nyomós indokkal. Felajánlotta, hogy akár átmehetek hozzájuk a szünetre. Ez számomra lehetetlen volt, több napot biztosan nem maradnék nálunk, legfeljebb, ha elmenekülnék otthonról és nem mondanám meg senkinek, hogy hová megyek, de idővel úgyis kiderülne és nekem semmi kedvem nem volt úgy összekapni a családdal, hogy az már szívfacsaró legyen. Miután egyszer elszaladt velünk a ló, apám kijelentette, hogy nem érdeklem őt, magasról tesz a dolgaimra, felőle akár el is mehetek, de akkor az utcára hajítja az összes cuccomat. Nagyon úgy tűnt, hogy komolyan gondolja, viszont költözésnek még nincs meg az ideje. Lassan tizenhét leszek, aztán már csak egy év és törvényesen felnőtté válok, akkor pedig gondmentesen saját (vagy megosztott) lakásba költözhetek.
- Kösz, de még bírom. Viszont ha szükségem lesz rá, küldök egy baglyot. - Válaszoltam, ám tudtam, hogy nagyon is akartam az egész szünetet vele tölteni, csak nem úgy, hogy menekülök és hogy mások segítségére szorulok.
- Te is megoszthatsz velem bármit, ugye tudod? - Gwen mondjuk nem tartozott a lakatszájúak közé, de feltételeztem az ő életében is történtek mozzanatok, amiket inkább megtart magának, minthogy kivetítse a világnak. Szomorú témáról beszéltünk, én mégis inkább boldog voltam. Gwen valahogy megoldotta, hogy ne csak a családtagjaimon járjon az eszem. Hogy végképp kiverjem őket a fejemből, a lányhoz fordultam és megigazítottam egy hajtincsét, de csak játékból. Örültem, hogy van nekem a szöszi, akivel időnként megoszthatok olyasmiket, amiket mással nem. Ilyenek a jó barátok, az igazán szoros kötelékek. Mikor ennek hangot is adtam egy költői kérdés formájában - amire egyébként én nem tulajdonítottam nagy jelentőséget -, Gwen viselkedése megváltozott. Elkapta a tekintetét rólam és úgy erősítette meg a barátságunkat. Arcát kezdtem figyelni, mert attól tartottam, hogy megbántottam, vagy valami.
- Rosszat mondtam? - Lehet, hogy az egyik barátjával hasonló történt, akivel aztán rossz lett a viszonya, vagy valami oknál fogva nem találkoztak többet. Azt tudtam a lányról, hogy sok barátját vesztette el az elmúlt időben, féltem, hogy most pont ezzel felelevenítettem egy emlékét. Persze lehet, hogy teljesen másról volt szó.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=585304#post585304][b]Gwen L. Blake - 2016.04.09. 23:11[/b][/url]

Bár a család nem a kedvenc témája, mások történeteit szereti hallgatni. Ahány ember, annyiféle sztori. Van, akié boldogabb, van, akié szomorúbb. Most az utóbbiból fogott ki egyet, ahogy a legtöbb barátja története az volt. Alízé, Elenáé, Krisszé, Kiliáné, Kathé, szóval majdnem az összes barátjáé. Vonzza az ilyen embereket, nincs ezzel baj, legalább jobban megértik egymást.
Sajnos Zalán sem különbözik ettől, de Gwen próbálja mutatni a felé, hogy nincs egyedül. Nem a szavak embere, azért így is megerősíti a dolgot. A megnevezés ismerős számára, sokan mondták neki, ezzel azonban régebben nem értett egyet. Akkor nem gondolta magát annak, most viszont nagyon aranyosnak tartja a fiút, amiért ezt gondolja. Majd ha később megismeri, nem biztos, hogy így lesz. Kezdetben mindenki tündérnek tartja a lányt, aztán több időt töltenek vele és vége a varázsnak. Ezt viszont nem árulja el most.
A felajánlást nem fogadja el, ami kissé lelombozza a lányt, de az javít a helyzeten, hogy majd küld baglyot az esetleges dolgokat illetően. És nem mondta, hogy Gwen nem írhat neki. Még több mint egy hét van a szünetből, amit elvileg itt fognak tölteni, ha a lány nem szeretne visszamenni Bogolyfalvára. Elméletileg a pécsi házat is megkapná erre a pár napra, de mit csinálna ott egyedül?
- Rendben, de azt is írd le, hogy hogyan jutok oda, mert most is rossz metróra szálltam. Nem ismerem itt a járást - vakarja meg zavartan a tarkóját. Ezzel nem szokott problémája lenni, ha ismeri a várost. De Budapest nagyon nagy és bonyolult és sok térkép kell hozzá. Ez persze, nem igaz, a lány fogja fel kissé hisztisen, de szerinte így van.
Elmondhat neki bármit. Több helyről hallotta ezt, de vannak, akik nem gondolták komolyan, vagy nem tartották be az ígéreteiket. Ahogy ismeri, Zalán nem ilyen és ennek kifejezetten örül. A mai időkben nehéz igaz barátokat találni.
- Tudom! De most a legnagyobb problémám, hogy mi legyen velem az elkövetkezendő időben, abban pedig sajnos nem dönthetsz helyettem. Mennyivel könnyebb is volna, de nem lehet - int egyet a fejével. Az ezzel kapcsolatos dolgokat elregélheti Zalánnak, de a probléma nem oldódik meg, esetleg könnyebb lesz.
A következő kérdés kicsit lelombozza a lányt, de mégis örül annak, hogy itt lehet. A fiú a barátjának tartja és, ha úgy vesszük, Gwen is őt.
- Nem, nincs semmi baj, csak eszembe jutott valami. Inkább örülök, hogy itt vagy - ezzel a mozdulattal megöleli a fiút. A szőkénél egyre nagyobbak a hangulatingadozások, amik mások nem gondolnak pozitívnak, de szerintem nincs velük baj, ilyen esetben. Inkább hirtelen öleljen meg másokat, minthogy sírjon egész nap. Egyébként Elena hibája, sok időt töltött a másik Eridonossal és átvette néhány szokását.
- Bocs, tudom, hogy nem szereted az ölelést - kér elnézést és elhúzza a száját. Nem akarta kínos helyzetben hozni a másikat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=586229#post586229][b]Aaron E. Blake - 2016.04.12. 17:31[/b][/url]

Nem ül egyből vissza a székre, és mire úgy gondolja, hogy éppen itt az ideje újra helyet foglalni, megszólal mellette a lány. Kissé meglepetten fordul oda, de nem elutasítóan. Miközben bemutatkozik, háttal felül a bárszékre, így nem lesz olyan - talán kissé kényelmetlenül - közel a szőkéhez.
- Aaron vagyok - bólint halvány mosollyal a szája sarkában. Kíváncsi tekintettel végigméri a lányt. Tekintetéből nem sugárzik követelőzés, fáradtság vagy idegesség, csak szimpla érdeklődés. - Scar... - Ízlelgeti a nevet, aztán felnevet: - Úgy érzem, te sem vagy éppen született magyar. Furcsa, hogy betévedve az első helyre, az első, aki megszólít egy magyar bárban, hozzám hasonlóan angol nyelvterületről származik. Vagy netán tévedek?
Felvont szemöldökkel, kérdőn, de derűsen szemléli a lányt. Láthatóan nem fogja zavarba hozni, ha tévedett, de nem is viselkedik fölényes mindentudóan. Végül is teljesen lehetséges, hogy nincs igaza, a lány lehet akár francia is, vagy talán német. A szőkesége miatt inkább utóbbi. Na, meg hát Magyarországon az ember csak előbb belefut osztrákokba, németekbe, mint angolokba. Bár erről Aaronnak csupán elképzelései vannak.
Nem túl vonzó egy olyan pasi, aki nem képes beismerni, ha tévedett. Mint ahogy nőben is különösen idegesítő a beképzelt, fölényeskedő fajta. Ezt tudja Aaron, ahogy azt is, hogy ő bizony ebbe a kategóriába illik. Na, de ilyesmivel nem indul az ember csajozni, nemde?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=587872#post587872][b]Scarlett Conroy - 2016.04.17. 18:49[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=588394#post588394][b]Aaron E. Blake - 2016.04.20. 15:16[/b][/url]

Kissé csodálkozó tekintettel, de továbbra is mosolyogva ismeri el, hogy tévedett, magában kicsit jobban bosszankodik miatta, de nem hagyja, hogy ez meglátsszon rajta. A valódi énje - ha valóban az a valódi énje - nem igazán alkalmas arra, hogy elszédítsen vele egy lányt. Már az is csoda, hogy eddig sikeresnek volt mondható, na, meg népszerűnek a nők körében. Persze Bia nem átallott mindig hangot adni efeletti csodálkozásának.
- Ez felettébb érdekes. Becenév, vagy ténylegesen felvett, hivatalosan használt név? - kérdezi, aztán rögtön meg is magyarázza kíváncsiságának okát. - Nem ismerek olyat, aki megváltoztatta volna a nevét, úgyhogy elnézést a kérdését, de kíváncsi vagyok. Én például nem tudnék okot rá, amiért valaha meg akarnám változtatni a nevem.
Kérdőn néz, de nem sürgetően. Ő végül is ráér, és ha nem lesz gazdagabb ezzel az információval, hát ki fogja bírni. Bár azért enyhén valóban érdekeli a lány indokai.
- Nem Angliából, csak angol nyelvterületről, bár talán ez kissé megtévesztően hangzik. - Egy pillanatra elgondolkozik. Ritkán fut bele olyan problémába, hogy nem egészen biztos benne, hogyan érti meg könnyebben egy magyar. Egyszerűbb lett volna, ha egyből azt mondja, hogy amerikai, az angol nyelvterület helyett. Végül megvonja a vállát, elvégre ez nem igazi probléma, de azért elraktározza magának későbbre ezt a fél gondolatot.
- Amerikai vagyok, Salemből jöttem. És hát minden helynek megvan a maga varázsa. A munkám megköveteli, hogy utazzak, költözzek, így nem ragadok le sehol sokáig.
Bár néhány hónapja még úgy gondolta, hogy Magyarország nem is olyan rossz hely a letelepedésre, most mégis egy másik országban él már, egy másik lánnyal. Talán az állandóságot nem neki találták ki.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=589222#post589222][b]Adrian Ivanorovics Black - 2016.04.24. 15:33[/b][/url]

Most lehetne ideges is akár, rácsaphatna az asztalra, rákiabálhatna Izára, hogy hagyja ezt abba. Viszont ő most nyugodt, akár az állóvíz, nem rezdül, nem feszül meg. Levegő be, levegő ki, önkontroll.
Megemeli egyik szemöldökét ahogy farkasszemet néz a szőke levitásal, lassan felemeli kávéscsészéjét, s kikortyolja a maradék feketét is. Pofátlan dolog ugyan, de a lány mondandójána fele egyik fülén be, a másikon pedig ki. Viszont a fontos dolgokat megragadja, hogy a végén reagálhasson rájuk.
Szép dolog lenne most olyan dolgokat írni, hogy megereszkedik, csak mert ezt most nem akarja elcseszni, hogy enged Izabella nyomásának satöbbi satöbbi. Viszont bárhogyan is nézzük, Adrian nem ilyen, és bárhogyan is nézzük, nincs elég ideje együtt Izával, hogy bármennyit is törődjön a lány jelenlegi érzéseivel. Persze vigyáz rá meg minden, de ha egyszer olyat mond, ami neki nem tetszik, vele is ugyan úgy viselkedik, mint egy idegennel.
- Láttál már játszani? - miután Iza befejezte a roppant megható kis monológját, azt fordítja ellene, amit a lány a saját száján ejtett ki. És ami ebben az egészben a legrosszabb lehet, hogy még most is színtelen a hangja.
- Volt egy meccsem, ahol eltörték két bordám és az orrom. - kicsit összeráncolva homlokát kezd bele a sztorizgatásba, mintha csak most jutott volna az eszébe az egész. Még egy pillanatra mosolyra is rándul a szája, de ez szinte azonnal el is tűnik.
- A szabály szerint vérző orral fel kell adnod a meccsed, szóval elég keményen próbálták helyre hozni. Azt mondta az edzőm, hogy miután bemegyek, fél percem van megnyerni mielőtt megint el nem kezd vérezni. Tudod mi történt? - felkönyököl az asztalra, előre is dől, hogy Izabella még csak véletlenül se tudjon más felé nézni. Hagy egy csöppnyi hatásszünetet, mint azok a mesélők, akik legendákkal tömik a kis lurkók agyát. A különbség csak az, hogy ő most igazat mond.
- Bementem is megnyertem. - suttogva fejezi be, még egy kacsintással is megtoldja, majd visszahuppan a székébe. Ezt a kis történetet pedig többféle módon is lehet értelmezni. Lehet témaeltérés, lehet erőfitogtatás, vagy csupán bizonyítéka annak, hogy ismeri a határait, tudja mit meddig bír.
- Mi van újabban a levitában? - na ez már tématerelés.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=589284#post589284][b]Regős Manó - 2016.04.24. 17:21[/b][/url]

öltözet

- Kemény vagy, mint a kád széle! - nevet levelezőtársára Manó, ahogy az éppen tetovált viaskodik az arcizmaival, és bevallja, hogy piszkosul fáj neki a procedúra.
- Van, aki élvezi ezt a fájdalmat, azt mondják - ezt a fehér hajú halkabban teszi hozzá, mintha nem is Matnek, hanem magának mondaná. Eltűnődik egy kicsit azon, milyen érzés lehet. Azt latolgatja, szeretne-e egy örök jelet a bőrén, amit nyolcvan évesen, aggastyánként is hordania kell. Lassan megcsóválja a fejét.
Mat pedig átmegy bolondozóba, amint mesélni kezdi a kapcsolatát a japán kultúrával.
- Tudom, mi az az anime...
Van egy osztálytársa, akinek szinte minden cuccán a nagy szemű, színes hajú emberek és hasonló lények virítanak.
- ...de még sosem láttam egyet sem. Megmutatod a kedvencedet? - kicsit félszegen teszi hozzá a kérdést, hiszen ez azt jelenti, meginvitáltatja magát Maték házába, vagy éppen fordítva, ő a saját házukba. Persze már beszélgettek eleget - ha írásban is - ahhoz, hogy felmérjék, milyen mértékben baltás gyilkos a másik, de mégis... ez újabb lépés előre!
Ezután még további egyszerű dolgokról beszéltek. Mat megdicsérte Manó haját, aki elmesélte, hogy mennyire utálja az eredeti színét, és hogy úgy döntött, az élete fontos változásával megengedi magának ezt a fajta kilengést. Nándor előtt a Bagolykőről nem beszélhettek, ha meg is említették, csak úgy, hogy mugli fülnek ártalmatlanul hangozzék, és közben titokban cinkos pillantásokat váltottak.
Manónak igaza volt, tényleg nem lett kész egyszerre a teljes tetoválás, no de sebaj! Így van még lehetőségük újra eljönni erre a helyre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=589517#post589517][b]Nemes L. Izabella - 2016.04.25. 11:52[/b][/url]

Igyekszem mély levegővételekkel lejjebb küzdeni a pulzusom, miközben Adrian a másik oldalon épp a kávéja utolsó kortyait ízleli. Tartom a szemkontaktust, csak éppen az esik nagyon nehezemre, hogy körmeimet valahogy kivarázsoljam a tenyeremből, mielőtt még a kelleténél is mélyebbre vájhassanak a bőrben. Utána majd rohangálhatok bekötött kézzel mindenhova, és fájlalom a kezem, mert nem tudom még a kilincset sem megfogni.
Adrian visszakérdezésére az ajkamba harapok, de továbbra sem kapom el a tekintetem, végtére is nem esik nehezemre a rideg tekintetét, meg az érzelemmentes arcát nézni. Ez már mindennapos programnak számít nekünk, túráztatjuk egymást, aztán valamelyikünk csak feladja a végén. Egyszer, valamikor...
- Gratulálok - a kérdésére nem reagálva, történetét meghallgatva reagálok utóbbira, bár ezt az egy szót is inkább sziszegem, mint normális ember módjára közlöm vele. Nem kedvelem ezt a stílust, és őszintén, ha nem lennénk most ilyen helyzetben, ami ráadásul még miattam is alakult így, akkor már rég a másik nyakába borulva idegesítenénk egymást, azzal a kis, elenyésző különbséggel, hogy mosolyogva, boldogan tennénk azt. Nem így, gyilkos pillantásokat vetve egymásra. - Megvagyunk, tanulunk. A háztársaim nem szívesen mentek ki a házból, fontosabbak voltak nekik a vizsgák, minden idejüket felemésztette a magolás - ahogy egy jó levitástól a többiek megszokhatták, nem mozdulunk ki sokszor a házból, a vizsgaidőszakban pláne nem voltunk láthatóak. Nálam már vége mindennek, most már csak a csapatot próbálom felrázni, és bármennyire is utálnak miatta, rátértünk a kemény edzésekre, a hosszú futókörökre, az órákon keresztül tartó levegőben zajló játékra. Miközben a többiek a merényletemet szervezik egymás között, én próbálok újabb és újabb stratégiát kidolgozni, amivel nyerhetünk a többiek ellen. És hogy hogy vagyunk? Borzalmasan fáradtnak érezzük magunkat, még így, a vizsgaidőszak végeztével is. De ez még így is elenyészik amellett a tény mellett, hogy Adrian rosszabbul néz ki mindannyiunknál. Lehet, hogy ez mást nem zavar, de engem nagyon. Aggódom érte, na.
- Biztos minden rendben? - képtelen vagyok engedni neki és másról cseverészni, holott erre a kérdésre sem olyan választ fogok kapni, mint amilyenre számítok. Ennyire azért ismerem őt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=589529#post589529][b]Adrian Ivanorovics Black - 2016.04.25. 12:21[/b][/url]

- Ne kapard a tenyered, nem akarom, hogy mikor megfogom a kezed véres maradjon a bőröm. - megérdemelne egy büdös nagy pofont. Tényleg. Nem mintha bármilyen hatással is lenne rá, de megérdemelné. Nem feltétlenül az a célja, hogy Iza agyvérzést kapjon mellette, és ha a lány ismeri, akkor tudja, hogy nem éri meg túráztatnia magát rajta. Adrian ilyen, vannak neki ilyen pillanatai, főleg, ha felidegesítik. Majd megjavul. Egyszer. Nem lesz olyan, mint régen, de megjavul.
- Kösz. Cuki vagy. - megvonogatja vállát, mintha csak ez lenne a természetes. Ha költőiek akarnánk lenni, most jöhetne az a rész, hogy valójában fáj neki így látni Izabellát, és az egészet csak érte csinálja meg minden ilyen nyálas szöveg, de mint azt már említettük, Adrianban nem kapnak helyek efféle gondolatok. Egy kicsit még mintha szórakoztatná is, ahogy a lány érte idegeskedik, és próbálja befolyásolni annak teljes tudatában, hogy úgysem fog neki sikerülni. A rellonos makacs, mint egy öszvér, és jelenleg még egy hurrikán sem zökkenthetné ki a szerepéből.
- Gondoltam. - mormogva forgatja meg szemeit, igazán nem lepte meg, hogy a kék ház tagjainak nincs élete. Ez akár sértő is lehetne rájuk nézve, ha egyáltalán lenne valami szín a hangjában. De minden egyes kiejtett szóból csak és kizárólag a közönyösség szól, és nem is áll szándékában másképp viselkedni. Egészen addig, míg a lány tudomásul nem veszi, hogy őt nem tudja irányítani, nem is éri meg próbálkozni, és ebből adódva eltéríteni sem képes. Ha Adrian kikészül, abból esetleg tanul. Ha Shay rászól, akkor ereszt egy kicsit. Ennyi az egész. Nem éri meg a lelkére beszélni, csak időpocsékolás.
Az újabb kérdést egy újabb szemforgatással jutalmazza, meg egy amolyan "akadj már le a témáról" sóhajjal.
- Jó, figyelj ide. Jól vagyok. És szeretlek, imádlak meg minden, de ha sokáig szándékodban áll ezt csinálni, akkor akár véget is vethetünk ennek. Nem éri meg megennünk egymás idegeit a hülyeségeinkkel. - széttárja kezeit, és úgy ejti ki a szavakat, mint akinek semmit sem jelent mondjuk a 'vége' szócska - és tényleg.
- Ne érts félre, nem akarok most itt rögtön szakítani, de ha nem tudjuk elfogadni a másik heppjeit, nem éri meg. - valahol útközben átvált angolra, túl sok neki ennyi magyar, túl nehéz lenne. Most először tükröződik valami érzelemféle is az arcán, ami nem feltétlenül a kíváncsiság, sokkal inkább az aláírása annak, hogy halál komolyan gondolja azt, amit mond.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=589557#post589557][b]Nemes L. Izabella - 2016.04.25. 12:59[/b][/url]

Pilláim megrebbennek a mondata közepén, az egy ideje már combjaimon pihentetett tenyerem zavartan a másik kezembe rejtem. Egy kicsit sem érdekel most Adrian bőre, sem az, hogy ez neki mennyire semmit sem számít. Nem tudja rólam, sosem mondtam neki és mástól sem hallhatta még, de nálam ez a fázis már eléggé rosszat jelent. A vértől ugyan nem szoktam bepánikolni, de ha már a saját körmeimmel okozok magamnak fájdalmat, abból hamarosan tényleg ájulás lesz.
- Tényleg ez a legfontosabb most? - elhúzom a szám, mintha nem is akarnám elhinni, hogy ezt komolyan ő mondta. Hogy ez neki komolyan ennyire semmit sem számít, hogy tényleg nem vesz észre semmit, hogy ilyen makacs, hogy sorolhatnám még, mitől ugrál a pulzusom a nagyon magas és a nagyon alacsony között. Lehet lassan el kéne mennem orvoshoz.
Legszívesebben önmagam meghazudtolva az asztalra csapnék és üvölteni kezdenék vele, de miért is? Nincs jogom kérdőre vonni az életét, azt, hogy szabadidejében mit csinál, hol, és miért. Ha neki ez az állandó ingázás két kontinens között jó, úgy érzi, ezt tudja csinálni, akkor hagynom kellene. De nem, én vagyok a mindent túlaggódó barátnő, aki nem képes leállni még a vihar előtt. Ami már érkezik is. Adrian szavait rezzenéstelen arccal hallgatom végig, még akkor sem szólalok meg, mikor már a szakításról beszél. Összeszorul a szívem, és egyszeriben még a lélegzetem is elakad. Ajkaim elnyílnak egymástól, de mikor beszélni kezd, visszazárom őket, mintha mi sem történt volna. Körmeim ismét a tenyerembe vájnak, szívem a torkomban dobog. Nagyon szívesen sírnék most egy sort, a torkomat fojtogató érzés nem hagy rendesen lélegzetvételhez jutni - legalábbis így gondolom ezt én, holott a kettőnek semmi köze egymáshoz.
- Itt és most, hm? Ha tényleg így gondolod, akkor ezt nincs értelme tovább húzni - elcsuklik a hangom, és rögtön el is kapom a tekintetem. Percek óta most először. Kibámulok az ablakon, de az onnan besütő fény zavarja a szemem, na és ha ez még mind nem lenne elég, szédülni is kezdek. Nem ittam ma túlságosan sokat, az előttem lévő csésze is már csak kihűlt italt tartalmaz, ez pedig még egy ok a rosszullétre. Ép kezem visszarakom az asztalra, tekintetem Adrianra siklik, de már belőle sem látok sokat; látásom túlságosan gyorsan homályosul el, a tompa hangok megszűnnek. Az előbb az asztalra rakott kezem csúszás közben magával rántja a csészém, és csak az óriási szerencsén múlik, hogy mellettem törik szét a földön. De én ebből már mit sem érzékelek, ahogy az ijedten felkiáltó vendégekből, és Adrian reakciójából sem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=589878#post589878][b]Adrian Ivanorovics Black - 2016.04.26. 13:55[/b][/url]

Lehetne finomabb is - nyilván. Viszont a finomkodás soha nem volt az ő asztala, és bárhogy is nézzük, Iza nem a nővére, hogy bármiféle gyengédséget is mutasson felé - főleg nem ilyen helyzetekben. Persze, vannak hibák a világ iránti felfogásával, de ez az egész aligha tudatos nála, és ne is nagyon okoljuk ezért. Idő kell neki, amíg el nem kezd ragaszkodni valakihez, és a saját szüleit nem bírja annyira, mint a testvérét. Ne várjunk csodákat.
- Ja, ez elég fontos. Nem mintha már nem lett volna elégszer véres a kezem, de... De érted. - rezzenéstelen arccal magyarázza el a dolgokat, még a vállát is megvonogatja mellé. Aztán felsóhajt megforgatja a szemeit, az asztalra könyököl.
- Nem feltétlenül az a célom, ispotályba kerülj, viszont meg kell szoknod, hogy ha megpróbálsz... Eltiltani valami elől, akkor annak ez lesz a következménye. - úgy hangzik, mintha be akarná tanítani a lányt. Tényleg. És bár a fejében nem épp így hangzott ez az egész dolog, nem kezd el magyarázkodni és nem kezdi el javítgatni magát. Kimondta, kész, ennyi, aztán ki hogy értelmezi. Aztán feldobja a szakítás ötletét, ami szemmel láthatólag nem töri össze. Szeret Izával járkálni, beszélgetni, hülyéskedni, sőt, még kedves is vele meg jó fej meg vicces, egyszóval mondhatni, hogy jó barát. Csak vannak heppjei, amiktől egy szinten elkattan benne valami. És a sportja egy elég nagy hepp.
És lát mindent. Látja az apró jeleket, ahogy egy izzadtságcsepp lecsordul a lány halántékán, ahogy szaporábban kezdi venni a levegőt, s erre az izmai egy szinten megfeszülnek. Nem úgy, mint mikor ütni akar, vagy mikor dühös, hanem úgy, hogy a lehető legtovább ki tudja húzni egy helyben, viszont mikor elérkezik az a bizonyos pont el tudja kapni.
És igen. Iza épp az imént bizonyította be, hogy mennyire nő, hogy egy teljesen más faj. A mondandójának a fele egyik fülén be, a másikon ki, és persze még fel is van háborodva, vérig is van sértve. Adrian ezen akár fel is húzhatná magát, viszont ő köszöni szépen, tökéletesen érzi magát ebben a semmitmondó közönyben. Szólásra nyílnak ajkai, és szinte ebben a pillanatban kezd a lány helyzete bizonytalan lenni. A másodperc töredéke alatt hagyja el a széket, s csusszan be a lány alá, hogy azért már mégse verje be a fejét. Mutató és középső ujját a nyakára tapasztja pulzust keresve, aztán odaszól a legközelebb ülőkhöz, hogy ne csak bámuljanak, hanem hozzanak már vizet. Addig igyekszik felpofozgatni a levitást - nem erőből, csak finoman. És ha ez nem hat, akkor jön a jól bevált, régi módszer - víz az arcba.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=591275#post591275][b]Nemes L. Izabella - 2016.05.02. 21:27[/b][/url]

Tippem sincs, hogy mennyi ideig fekszem eszméletlenül Adrian karjaiban, aki egy mondattal lerendezi a vendégeket, és elküldi az egyik pincérnőt vízért. Nem tudom, hogy hogy néz most rám, hogy aggódik-e egy kicsit az állapotomért, vagy dühös rám, mert ilyen helyzetbe hoztam, vagy esetleg azért, hogy nem is szóltam neki erről a dologról. Nem látom sem az arcát, sem a tekintetét, pedig nagyon is érdekelne, hogy milyen érzelmek tükröződnek most a szemeiben. Látni akarom, hogy hova néz, hogy mennyire ura a helyzetnek.
Adrian pofonjai nem segítenek a helyzetemen, a testem megmoccan egy kicsit, ahogy a finom ütések hatására mozog a fejem - ennek eredményeképp bal kezem lecsúszik a hasamról, egyenesen a fiú teste mellé, pontosan arra a helyre, ahova az előbb még a csészém zuhant. Kézfejem a szilánkokra esik, amik felsértik a bőröm.
A vízért hajtott pincérnő még mindig nem érkezik vissza a folyadékkal.
Tompa fájdalmat érzek a halántékom táján, és mikor rádöbbenek erre a tényre, a kezem felől is érkezik az a szúró, kellemetlen érzés. Szemem valami elcsépelt, borzalmasan sablonos romantikus filmet megszégyenítő lassúsággal nyitom ki, ép kezem közben lendül, hamarosan pedig Adrian karjába kapaszkodom. Kell pár pillanat, hogy hozzászokjak ehhez a fényhez és a tompa lüktetéshez a homlokom és halántékom környékén.
- Francba - nyögöm ki végül, mikor sikerül felnéznem a fiúra. Igyekszem jó képet vágni, és nem éreztetni vele, hogy mennyire nem vagyok most éppen a toppon, nem mintha ezt nem vághatná le csak az arcomra pillantással. Lehunyom pilláimat és igyekszem másra gondolni a lüktető fejfájáson kívül, de miután ez nem megy, felhúzom másik kezem is és ujjaim a homlokomra szorítom. - Ne haragudj. Nem akarok erről többet beszélni. Vigyél haza, kérlek - ismét a felkarjába kapaszkodom, előredőlök és próbálok felülni az ölében, most pedig még az a tény is teljesen hidegen hagy, hogy Adrian milyen izmos, ergo elmarad a pirulás is. Csak arra koncentrálok, hogy minél előbb felülhessek és eltűnjünk innen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=591667#post591667][b]Scarlett Conroy - 2016.05.04. 10:56[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=591675#post591675][b]Aaron E. Blake - 2016.05.04. 11:28[/b][/url]

- Értem. Elnézést, ha olyasmit kérdeztem, amivel esetleg régi sebeket idézhettem fel - mondja, és megvillantja a bánatos kiskutya tekintetet. Igazából, mélyen belül nem érzi át a lány helyzetét. Mellette soha nem voltak ott a szülei, számára nem lenne különbség akkor sem, ha elváltak volna. Bár azt nem állhatta volna, ha egyikük magával cipeli csak azért, mert ő le akar lépni. Aaron nem különösebben kötődik a szüleihez. Eleve nem az a ragaszkodó típus, és ennek okait valahol itt kell keresni. Talán Lenke tudna kezdeni ezzel valamit. Persze szigorúan csak pszichológusként.
- Akkor ezek szerint mégiscsak van közös pont - mosolyodik el újfent, majd bólogat a boszorkányos dolgokra. - Van ott egy boszorkányegylet is, akik... hát fogalmam sincs, mit csinálnak. Sosem voltam boszorkány - nevet fel hangosan. A kérdés hallatán int, hogy várjon egy pillanatot, aztán a zsebébe nyúlva újra előveszi a karkötőt.
- Ilyesmiket keresek. A szüleim régészek, őket főként a kulturális és az eszmei érték érdekli. Örülnek már annak is, ha ősi csontokat, anyagfoszlányokat vagy cserépdarabokat találnak a föld alatt - magyarázza, miközben az aranyékszert forgatja az ujjai között. - Én inkább kincsek után kutatok. Olyasmiket keresek meg, amik rég eltűntek vagy talán soha nem is léteztek. Persze ez nem csak ásást, meg barlangokban mászkálást jelent. Sok kincs jelenleg magángyűjtők polcain porosodik. Ilyenkor tárgyalni kell. A megbízóim általában múzeumok vagy akár országok kormányai is lehetnek. De sosem találkozom ilyen fontos emberekkel, az a cég vezetőinek dolga.
Kissé talán túl sokat mond, de azt sem szeretné, ha a lány azt hinné, tolvaj. Az cseppet sem lenne előnyös. Bár vannak nőtípusok, akiknek direkt gyengéik a bűnözők vagy rosszfiús alkatú férfiak.
- Alig múltam húsz - kezdi kissé kitérően a választ, aztán nevetve megvonja a vállát. - Múlt hónapban lettem huszonkettő. De nem érzem magam érettebbnek, mint amikor a tizennyolcat ünnepeltem. Úgy érzem a felnőttséget nem az életkorral együtt adják. De tizenhat éves korom óta dolgozom a cégnél. Igyekeztem minél hamarabb a saját lábamra állni. Egyébként te... mennyi is vagy?
Kissé talán érdekes ez a közbeszúrás, de a lány kérdezte előbb, és ez felkeltette Aaron gyanúját, hogy esetleg még bőven kiskorú, aki azért ült be a bárba, mert felnőtteset játszik. Ebben az esetben jó lesz minél hamarabb leakadni róla.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=591687#post591687][b]Scarlett Conroy - 2016.05.04. 12:27[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=591736#post591736][b]Aaron E. Blake - 2016.05.04. 21:21[/b][/url]

Mivel a lány viszonylag könnyedén túllép a múlt felemlegetésén, Aaron is hasonlóan tesz. A boszorkányegylet viszont már más lapra tartozik. A legtöbb mugli valószínűleg ősöreg, hajlott hátú néniket képzel el, akik fekete macskát tartanak, és görbe orrák felett ülő szúrós szemeikkel vizslatnak mindenkit, aki elhalad a házuk előtt.
- Fogalmam sincs. Csak egyszer láttam őket, de akkor is gyerek voltam még. Mentünk az utcán anyámmal. A túloldalon meg egy egész csoportosulás sétált hosszú fekete ruhákban. Mikor megkérdeztem, kik azok, azt a választ kaptam, hogy "A boszorkányok". Igazán meglepődtem, mert a legtöbben fiatalok voltak. De a későbbiekben nem érdeklődtem a dolog iránt, nem igazán nekem való a bűbájosság.
Nevetve megrázza a fejét, mintha képtelen ötlet lenne, hogy bármi köze lenne a salemi boszorkányokhoz, pedig aztán az egész csak duma. Jóval idősebb volt már, amikor az egylettel kapcsolatba került, és igen jól emlékszik onnan egy hosszú, ébenhajú lányra. Igazából másra nem is emlékszik.
A munkájáról is mesélget egy keveset, bár érzi, hogy lassan ideje lenne befogni, elvégre itt egyáltalán nem ő a fontos.
- Köszönöm - mosolyodik el a köszöntésre, és megnyugszik a lány korát illetően. Poharát felemelve koccint Scarral, majd lehajtja maradék italát.
- És amúgy, ha nem titok, mit keres egy ilyen lány egy ilyen helyen? - kérdezi, miközben visszateszi a poharat a pultra, és int, hogy jöhet még egy kör.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=593697#post593697][b]Adrian Ivanorovics Black - 2016.05.14. 12:10[/b][/url]

Ha nem tudna úgy uralkodni magán, amennyire tud, most valószínűleg remegne és szitkozódna a belülről majd szétvető idegtől. Viszont biztosan tartja karjaiban a barátnőjét, és egyedül beszédéből hallatszik, hogy most legszívesebben megütne valakit. Mert igen, aggódik érte, és igen, érdekli az egészsége. Meglepő, mi?
Már épp ott tartana, hogy jól összeszidja a nőcit akit elküldött, hogy mi a franc az amiért ilyen lassan hozza azt a rohadt vizet, mikor Izabella úgy dönt, hogy felkel. Fellélegzik, az izmai felengednek, ahogy magához öleli a leányzót, beleszuszog a szőke hajába, majd nyom egy puszit a kobakjára. Viszont mindezektől függetlenül még haragszik rá, és mint látszik, Iza sincs épp elvarázsolva. Biccent, segít felállni a lánynak, fogja, hogy nehogy eldőljön, elvégre az előbb még el volt ájulva. A témát most nem feszegeti, viszont biztos benne, hogy ha ezek után még együtt maradnak, akkor fognak erről beszélni. Mert nem buli az, hogy csak úgy fogja magát és kidől.
- Oké. - halkan mormolja el, miközben odateszi a pénzt az asztalra, majd átkarolva a szőke derekát támogatja ki az ajtón, majd mennek vissza az iskolába. Ez egy rossz nap. Ez egy felettébb rossz nap.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=596314#post596314][b]Scarlett Conroy - 2016.05.24. 20:55[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=596807#post596807][b]Aaron E. Blake - 2016.05.27. 14:10[/b][/url]

- Oh, nem gondoltam volna, hogy ennyire kalandvágyó vagy - kerekednek el a szemei, elvégre ilyen sztorira nem számított. - Akkor én most lehet, hogy feltartalak.
Bár a mondat kijelentő módban hangzik el, enyhén felviszi a végén a hangsúlyt kérdő színezetet adva neki. Bal szemöldöke is feljebb húzódik a kérdésnek megfelelően, csak, hogy a lány érezze, tényleg választ vár, ez nem egy költői megnyilvánulás volt.
A lány kérdése hallatán felnevet, fejét megrázza, majd továbbra is mosolyogva elhessegeti a feltevést.
- Nem, dehogy, jelenleg nincs barátnőm. Ha lenne, akkor biztosan nem merném veled beszélgetve eltölteni az estém, miközben rá várok. A legtöbb nő féltékeny típus, főleg a szép és vonzó lányokra.
Nem éppen nyílt bók, de nem is rejtett, Scar kifejezetten kellemes társaságnak bizonyult, és ezért Aaron már-már hálás neki. Az este azonban kezd túl hosszúra nyúlni, főleg, ha a lánynak mennie kell, ezért úgy érzi, tennie kell egy próbát:
- Talán ez így most kissé hirtelen jön, de kifejezetten jól érzem magam a társaságodban, és nem szívesen szalasztanálak el egy angliai kiruccanás miatt, szóval... van valamilyen elérhetőséged, amin felvehetem majd veled a kapcsolatot?
 

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=597119#post597119][b]Isaac Matthew Philips - 2016.05.29. 01:08[/b][/url]

- Kád? Mint a frissen vert tejszínhab please! -dobtam fel a kétértelmű poént és nagyon kíváncsi voltam, hogy lecsapja-e a feldobott labdát. Habár Manót nézve nem voltam biztos ebben, mert nem tűnt olyan embernek, aki elég piszkos fantáziával van "megáldva" de azért kivártam, hogy mi lesz. Elvégre rossz az, aki rosszra gondol, de hülye, aki nem, szóval nálam ez nem gáz. Az viszont nagyon nagymértékű pozitív csalódást váltott ki belőlem, hogy ismeri az animéket.
- Köszönöm! Végre egy élőlény! -hajoltam meg előtte, igaz, kicsit diszkrétebben, mert nem akartam az amúgy tetovált kezemet elrontani azzal, hogy kihúzom a karomat kedves Nádor kezei közül.
- Általában ha valakinek mesélek ezekről, úgy néz rám, mint aki most szökött a Jupiterről. Oké, majd mutatok párat. -kacsintottam- Szereted és vagy bírod, elviseled a horrort, a vért meg az ilyeneket? -fókuszáltam a szemeire, a választ várva. Hát igen, nem tudom, hogy mondtam-e neki, de eléggé horror fan vagyok és az ilyen dolgokat, hát nem mindenki bírta/bírja. Ezért már megtanultam előre megkérdezni az ilyet, mielőtt elkezdenék róla beszélni, vagy megmutatni másnak, némám feldobja itt a talpát, vagy mit tudom én.
- Hallod? Egyszer befested az én hajamat is? -kérdeztem, mert amúgy nem hazudtam, tényleg nagyon tetszett a haja, meg így legalább újra találkozhatunk. Idő közben Nádor végzett a tetkónak kb. csak a negyedével lett kész, de még amikor itt voltam egyeztetni, akkor mondta, hogy csak kb. 1 vagy másfél órát tud rajta dolgozni, de így is kész lett a kézfejem, illetve a mottóm is felkerült az ujjamra. A gép zaja végre leállt, Nádor pedig felállt.
- Készen vagyunk haver! Kemény voltál! -mondta a srác és megveregette a vállam, én pedig túlságosan fellelkesülve sóhajtottam fel.
- Huh, b***** meg. Oh, bocsi! -kértem rögtön bocsánatot Manótól, mert nem tudtam, hogy ő mennyire tolerálja az ilyet. Alapból nem minden második szavam káromkodás meg egyéb aranyos szavak, de na, ember vagyok, van, hogy kicsúszik. De na, remélem csak nem kezdünk veszekedni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=599305#post599305][b]Scarlett Conroy - 2016.06.04. 15:03[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=600977#post600977][b]Lepsényi Zalán - 2016.06.08. 21:35[/b][/url]

Valóban rossz, ha valaki úgy jár a fővárosban, hogy fogalma sincs a helyi közlekedésről, az úthálózatról és egyéb, turistáknak fontos információkról. Egyébként hamar meg lehet szokni, bele lehet tanulni, habár én könnyen beszélek, mikor Budapesten születtem és nőttem fel. A legtöbbeknek sikerül, kivétel a reménytelen eseteknek, mint például az a nő a kelenföldi metróvégállomáson, amikor is lefelé a mozgólépcsőn megkérdezte a barátnőjétől, hogy melyik metróval menjenek. Akkor azért vertem a fejemet a falva, még ha nem is szó szerint. Egy másik ilyen, ennél talán még durvább szituáció az volt, amikor egy öreg nő odajött hozzám a déli pályaudvari metróra várva, hogy legyek szíves megmondani neki, melyik metró megy a délibe. Na ezt most hogyan kellett volna lereagálnom? Próbáltam nem nevetni és szolidan megfogalmazni, hogy semelyik. Gwen náluk sokkal értelmesebb lány volt, biztos voltam benne, hogy hamar megtanulja a budapesti fortélyokat.
Kevés ember volt, akinek nyugodtan mertem mesélni magamról, vagy az érzéseimről. Zárkózott vagyok, de Gwennek mégis belátást engedtem a családi hátterembe, az otthoni problémáimba. Mondtam a lánynak, hogy ő is bármit megoszthatott velem, hisz kíváncsi voltam a mindennapjaira és nem fecsegtem volna tovább a hallottakat. Szerencsére a magas fokú elzárkózottságom az évek során enyhült, észrevettem, hogy kicsit megváltoztam és már jobban viszonyulok az emberekhez és az idegenekhez. Ezt nem is lehetett volna hatásosabb helyen megtanulnom, mint egy bentlakásos suliban. Gwennek azonban egyelőre nem volt szüksége arra, hogy megossza velem a problémáit és érzéseit, szóval arra még várnom kellett.
Határozottan látszódott rajta, hogy valami megbántotta, jobban mondva a szavaim benne feleleveníthettek egy történetet, egy emléket, vagy ki tudja mit. Mikor erre rákérdeztem, inkább nem akart róla beszélni, amivel esély lett volna a jelenlévő hangulat elrontására. Még mielőtt reagálni tudtam volna a válaszára, Gwen átölelt. Erre tényleg nem számítottam, ám nagyon pozitívan ért. Másokkal ellentétben neki engedtem, az ő közelsége jó volt és eszembe sem jutott, hogy én egyébként utáltam, ha hozzámértek, vagy ha túlságosan közel léptek hozzám. Kezeimet a lapockájára tettem keresztbe, így még szorosabban a karjaimban lehetett és talán jobban érvényesült az ölelés nyugtató hatása.
- Annyira nem is rossz, meg tudnám szokni. – Mondtam meglehetősen jókedvűen, majd homlokomat a jobb vállára hajtottam le. Távolról nézve úgy tűnhetett, mintha sírnék, de erről szó sem volt, ezt Gwen is jól tudta. Én csupán kiélveztem a helyzetet, a lány ölelését azt, hogy végre a családi viszályok után nyugodt és boldog közegben lehettem egy olyasvalakivel, aki közel állt hozzám. Egy idő után azonban felemeltem a fejem ismét normális állásba és a szemébe néztem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=601130#post601130][b]Gwen L. Blake - 2016.06.09. 19:26[/b][/url]

Nem szeretné elrontani a hangulatot, de nincs is mivel, hiszen jelen pillanatban az a legnagyobb problémája, hogy mit csináljon az elkövetkezendő időben. Mindenki azt mondja, menjen mesterképzésre, de nincs kedve még két-három évet a padban ülni, tudva, hogy idén is alig ment át. Inkább elmegy kviddicsezni egy külföldi csapathoz és az tökéletes lesz neki. Megoszthatná ezt Zalánnal, de még semmi sem biztos, inkább majd akkor.
Nem szokta sok embernek elfecsegni a gondjait, leginkább csak a barátaival osztja meg őket, ahogy ölelgetni sem szokott mindenkit, csak, akik igazán közel állnak hozzá. Magát is meglepte ezzel a mozdulattal, de úgy tűnik, a fiút nem zavarja.
- Most már ne csak főzzek és süssek neked, hanem ölelgesselek is? Nem lesz ez egy kicsit sok? - kérdezi nevetve, de nem hajol el, hagyja, hogy Zalán a vállán pihenjen. Hülyén venné ki magát a mozdulat, hiszen ő kezdeményezte, a fiú viszonozta. Nem tud megszólalni, sem ennél jobban reagálni, jobb híján mozdulatlan lesz, miután kicsit jobban magához húzta a fiút. Túlságosan is jól esik neki az ölelés, eddig egy embernél érzett ilyesmit, az is már két éve volt. Elbizonytalanodik magában, hiszen, ha tényleg az a helyzet áll fent, mint anno Krisznél, akkor bizony többet érez a fiú iránt, mint az eddigi barátság. Örül neki, hogy Zalán megbízik benne, elárulja azokat a dolgait, amit mások nem tudnak, és a családi helyzetét sem titkolja. Bár nem lenne miért, a lányt bántja, hogy nem tud rajta segíteni. Ő a mugliknál is betöltötte a felnőttségi határt, ezért könnyebb a dolga a költözéssel kapcsolatban, az anyja már tényleg nem szólhat bele a dolgaiba. Kiskorúként nehezebb lenne a helyzete.
A pillanat nem tart sokáig, a fiú elhúzódik tőle, ami kicsit letöri a lányt. Nem mutatja ki, mert tényleg nem azért hívta ide, hogy szomorkodjanak, inkább majd Szofinak meséli el a problémáit. A rellonos minden esetben meghallgatja, most sem lesz másképp. Aztán a srác pillantása megtalálja Gwenét, és a lány azt sem tudja, mit csináljon, vagy éppen mit ne csináljon. Egy másodperc töredéke alatt döntött, bár nem csinált még ilyet. Csókolt már meg fiút, és kezdeményezett is, de nem első csókot. Általában elveszett a pillantásokban, képszakadás és utána nem volt mit csinálni. Most mégis ő hajol közelebb a fiúhoz, természetesen, csak, ha hagyja, és nem húzza el a fejét. Mindeközben a szemeibe néz, figyeli az esetleges reakcióit, hátha valamilyen tiltakozást lát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=601331#post601331][b]Michelle Angelique Saint-Venant - 2016.06.10. 21:31[/b][/url]

Eléggé feldúlt állapotban próbálja kitalálni, vajon melyik terhességet kimutató tesztet vegye meg. Nem is feltétlenül tesztek ezek, legalábbis ebben a patikában semmi sem olyan, mint kéne lennie. Egyáltalán patika ez? Tanácstalanul ácsorog, miközben folyamatosan azt figyeli, Vasil hogyan próbálja elrejteni elégedett mosolyát. Nos, legalább egyikük örülne egy nem várt családtag érkezésének, bravó. Na de ne szaladjunk ennyire előre.
A helyzet az, hogy a Mikulás minden hónapban meglátogatja a hölgyeket, Michelle-t viszont egy hónapja elkerüli. Mondhatnánk, hogy biztos rossz volt és a szemét állatja virgácsot gyűjt, de túlzás volna ilyesmit kijelenteni. Szóval hát megfogalmazódott a gondolat a fejében, hogy talán, de csak talán, ennek esetleg egy sokkal egzaktabb magyarázata is van. Nem akar arra gondolni, mi lenne akkor, ha tényleg gyermeket várna, mert hiába szeretné a bolgárral leélni az életét, barokkos túlzás lenne a családalapítást már most elkezdenie. Szeretné befejezni a sulit teljesen, hogy a második szakmája is meglegyen, aztán egy-két évet dolgozni - nem mintha bármiben is szűkölködnének -, utána pedig, olyan huszonhét évesen jöhet az első poronty. Az persze kétségtelen, hogy drága párja egészen máshogy vélekedik ebben a kérdésben. Olyannyira, hogy pofátlanul cukkolja a szőkét már napok óta. Indokolatlanul megsimogatja a hasát, többes számban beszél Michelle-ről, mintha már most ketten lennének. De nincsenek!
- Megtennéd, hogy nem vigyorogsz? Úgy szólna az a buta eskü, hogy jóban és rosszban együtt vagyunk, ez épp a rossz időszak, tartsuk magunkat ehhez - noha nem házasodtak össze és ki tudja, fognak-e egyáltalán valaha, mégis fontos letenni kapcsolatuk alapköveit. Mert azért ez annak számít, nem? Kiszúrva egy jónak tűnőt leemel a polcról és forgatni kezdi a kezében. Miért nem mugli patikába mentek, miért? Bár, ha jobban meggondolom, sosincs késő célt változtatni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=602387#post602387][b]Vasil Dimitrov - 2016.06.15. 22:07[/b][/url]

A bolgár nagyon jó kedvében van. Tesztet keresnek a mugliknál, ami kimutatja valahogy, ha állapotos az ember leányzója. Márpedig Michelle teljesen ki van emiatt, hogy… na, szóval amiatt, hogy nem a rendes kerékvágásban mennek a női dolgai. Egyrészt tudja ő jól, hogy bár biztos jó apa lesz egyszer, az nem mostanában lesz, és még nem is tudná megteremteni maguknak a kellő egzisztenciát. Nyilván van pénz egyébként, de valahogy jó lenne, ha valamennyire normális családja lenne, ha már neki nem igazán adatott meg. Nos, Michelle sem büszkélkedhet nagyszerű felmenőkkel, legalábbis Vasil szemszögéből biztosan. Ők tutira mindent jobban csinálnak majd – gondolja.
- Jól van kicsim, nem akarlak felidegelni titeket – adja meg magát, és visszább vesz a mosolyából. Persze odabent, nagyon is jót mosolyog az egészen. Egyébként pedig úgy érzi, hogy a francia nem állapotos, legalábbis amiket ő tud az első időkről, a drágán nem mutatkoznak jelei. De ha már itt vannak, miért ne segíthetné egy kicsit, ha mégis? Ki tudja?
- Egyébként pedig a buta esküt még nem tetted le, ne hivatkozz rá – próbálja visszafogni a nevetését, erősen összezárja a száját, és karon fogja kedvesét.
- Szerencsére nem dohányzol – szól, majd gyorsan hozzáteszi. – Mert az nagyon káros, és vigyázni kell az egészségedre – bólogat, mintha tisztában lenne azzal, hogy most kizárólag csak Michelle lelki békéjére figyel. Na, meg az egészségére.
- Nem is gondolsz arra, hogy mi lenne ha… - nem fejezi be a mondatot, csak lopva a lány lapos hasára pillant. ~ Nekem lesz a legkisebb gyerekem a világon, ha e most igaz. ~ Nyilvánvaló, hogy gőze sincs az egészről.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=604183#post604183][b]Michelle Angelique Saint-Venant - 2016.06.23. 10:59[/b][/url]

Már maga a többesszám használata is úgy felnyomja az agyvizét, hogyha lenne is magzat, ami remélhetőleg nincs, valószínűleg olyan kicsire zsugorodna, hogy el is tűnne. De végleg. A lehető legszúrósabb tekintettel mered Vasilra, majd elfordítja fejét és kiválaszt egyet, ami egész szimpatikusnak tűnik. De egyben nem bízhat. Vegyenek két különbözőt!
- Ha. Ha. Ha. Olyan jót nevettem - árad belőle a maró gúny, de amikor a fiú átkarolja, vonásai kissé megenyhülnek. Szó, ami szó, nem tud rá huzamosabb ideig haragudni, mert lássuk be, nem is igen lehet. Ettől függetlenül jól képen törölné, hogy ilyen jól szórakozik a szőke vívódásán és félelmén. De ő tényleg nem akar még anyuka lenni, neki ez... Gyors és korai.
- Általában kell vigyázni az egészségemre, ugye így értetted? Egyébként pedig ritkán, de elszívok egy szálat. Mondjuk mikor ideges vagyok - jelentőségteljesen veszi fel a szemkontaktust, ajkával csücsörít kissé, ezzel is jelezve, hogy az utolsó, igen vékony idegszálán táncol a srác. Nem sok hiányzik már, hogy végleg elszakadjon, azt meg egyikük sem akarhatja. De főleg Vasil nem, igaz? Elvégre Michelle bár gyönyörű, azért nem kifejezetten szép, ha ideges. Jó, de, akkor is csodás, de értitek, sokkal jobb, mikor mosolyog és nevetgél. Márpedig ha kiderül, hogy most terhes, akkor egy világ fog összeomlani benne. Annyit mindenképpen tud, hogy ebben a korai szakaszban semmi jele sincs ennek. Van, akinél jelentkeznek reggeli rosszullétek, van, akinél nem. Mi van, ha ő az utóbbi? Ebbe bele sem mer gondolni.
És igen, ahogy ez megfogalmazódik benne, Vasil bele is trafál gondolatainak legmélyébe. Hogy mondhatná ezt el szépen? Hogy "bocs, nem akarok gyereket"? Mert nem arról van szó, hogy egyáltalán nem akar, vagy a fiútól nem akar, hanem most nem akar.
- Nézd, én erre nem érzem késznek magam. És jobb nem belegondolni abba, hogy magunkon kívül még egy gyereket is tisztességesen fel kéne neveljünk, mikor a sulival se végeztünk és még egy rendes állásunk sincs. Ráadásul egy interjún nem jelent plusz pontot az, ha lerakok eléjük egy pozitív terhességi tesztet - széttárja karjait, majd leemel egy másik dobozt a polcról. Fogalma sincs, mit kéne tennie, főleg akkor, ha a félelme beigazolódik. De azt éreznie kéne, ha gyermeket várna, nem? Ez ilyen anyai dolog. Vagy olyasmi.
Mivel azonban nem akar kőbunkó lenni Vasillal, felsóhajt és felé fordulva átkarolja két kezével a derekát, majd hozzá simul. - Tudod jól, hogy szeretnék veled lenni és azt is, hogy vágyom arra, hogy legyenek közös gyerekeink. Csak... Ne most. Meg tudod ezt érteni? - beharapja alsó ajkát és várakozón pislog fel a bolgárra. Annyi mindent átvészeltek már együtt, rengeteg dolgot, de mégis itt vannak, együtt. Ezen is túl lesznek. Valahogy.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=604246#post604246][b]Vasil Dimitrov - 2016.06.23. 14:50[/b][/url]

Huhúú, milyen helyzetbe kerültek! Illetve nem is biztos, hogy kerültek, Vasil tippje az, hogy nagyon kicsi az esélye, hogy gyermekük lehessen, mert odafigyeltek bizonyos részletekre, amire olyankor oda kell. Eléggé kizártnak tartja, hogy most Michelle állapotos, de szívesen eljátszik a gondolattal. A vicc az, hogy ha mégis ketten van a szöszkéje, akkor ő lehet, hogy jobban pánikba fog esni. De most még nem, nem tart ott, inkább új képek úsznak a képzeletfelhőjébe. Látja, ahogy játszanak vele, a kis szőke lánnyal, aki még lehet, hogy az anyukájánál is szebb, vagy viszik ide-oda, tologatják andalogva a csöppséget, vagy éppen Michelle idegesen, kiabálva utasítgatja, hogy miben hogyan segítsen. Az utóbbi kép azért nem annyira édes, de tudja jól, hogy Michelle ki tud akadni, ahogy ránézve most is közel áll már hozzá. Csak meg ne pukkanjon, árthat a gyereknek!
Sajnos a Saint-venanok büszkesége nem oldódik igazán, és tudja Vasil, hogy talán nem kéne húzogatni az alvó oroszlán bajszát. Olyan jó lenne pedig egy kicsit, mert mindig ő van a rossz oldalon ilyen esetekben., és egy igazi revansot még nem vett soha. Kicsit tart is tőle, hogy hosszabb lenne a mosolyszünet, mint kellene, de ilyen a kompromisszum. Annyit nem ér meg, hogy ne ölelhesse az ő Michellejét.
- Ne legyél az, nem lesz semmi baj – túr a lány hajába, őszinte mosollyal az ábrázatán. Kicsit elhúzódik, hogy Michelle válogathasson, most pedig talán neki kellene egy kicsit motiválnia a másikat, vagy nyugtatni. De olyan jó a feltételezés, bizsereg még a hajszála is a gondolatra, hogy közös gyermekük legyen, összekötve őket. Vajon milyen szülők lennének?
- A legfőbb érv nálam az, hogy te nem érzed késznek magad. A többi nem számít. Mindig is te számítottál, éhenkórászom – megböki az orrát meg pimaszul, de mégis olyan Vasilosan, kedvesen. Igaza van úgy nagyjából a lánynak, nem készek még egy babára, hiszen még a saját életükkel sincsenek tisztába.
- Amúgy meg te, mint Saint-Venant, nincs pénzetek? Azért ez milyen érv már –húzza fel a szemöldökét, és igaz, ami igaz, Vasilnak is van valamennyi, de azt amolyan titkos tartaléknak szánja, hogyha mégis elő kell valamiért húzni a cilinderből.
- Amúgy gondold el Mihael és a többiek milyen ajándékokat hoznának! Előre félnék tőlük – nevet fel, majd megnézi Michelle zsákmányait. – Ezeket hogyan kell bekapcsolni? – nézegeti a dobozt, ami nála a benne lévő dolog, inkább hasonlít egy lázmérőre, mint egy tesztre. Azt beadni szokta az óra végén ugyanis.