36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek

Oldalak: « 1 2 ... 5 6 [7] 8 9 ... 17 ... 139 140 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Benjamin Lawrence Krise
INAKTÍV


kaméleon
offline
RPG hsz: 100
Összes hsz: 2210
Írta: 2014. március 30. 11:42 | Link

Alegria
ismét hazai utakon


Így utólag belegondolva, vicces lenne számára az, ha a másik elkezdené sorolni, miféle rossz, vagy csak számára annak tűnő tetteket kezdene el sorolni. Nem így kellett volna megfogalmaznia a kérdést, de nem fél attól sem, hogy ez bekövetkezik. Nem nézi ki a másikból, hogy ilyen hamar bízna benne – főleg azok után, amit a haszonról mondott neki -, így nem kezd el magyarázkodni végül, csak figyeli a lányt, illetve, fél szemmel azért az utcát is, a helyet, ahol állnak, keresve azokat, akiknek kíváncsisága veszélyes is lehetne, vagy azokat, akiknek nem kellene a közelükben lennie. Egyelőre nem lát ilyen alakot, így nyugodtan tér vissza a „csevegéshez”, már ha ezt lehet annak nevezni.
Halkan horkan fel végül, mikor a másik kinyögi a szavait. Sejtenie kellett volna netán? Ez olyan tipikus, mintha sémaszerűen ment volna, igaz, csak számára vannak így a dolgok. Ritkán fut össze olyannak, aki ártatlan, mint a ma született bárány, akinek semmi sincs a rovásán. Azon lepődne meg inkább, mint ezen, így, arca változatlan marad, meglepetés, ámulat jele nem mutatkozik rajta, inkább csak amolyan „sejtettem” kifejezés, mintha olvasna a lány múltjában, gondolataiban, azoknak egy-egy, apróbb szeletiben.
-  Áhh.. értem. – fűzött hozzá csak ennyit, majd bólintott hozzá egy aprót, de, mint a fölös információt, úgy söpörte félre, ennyi volt, nem több. Gondolta, hogy maga az egész nem fog sokáig tartani, no meg, esze ágában nem volt, hogy feltartsa a másikat, noha, társaságban sokkal jobban szórakozik, mint amúgy. De ha a másik menni akar, akkor engedi, nehogy azt képzelje róla, hogy ennyire ragaszkodik bármelyik, alkalmi társulásához.  Csak ráérősen nyújtózott, a csendes csupán izületei roppanásával megtörve, majd, ahogy leeresztette a kezeit, úgy tekintett le, úgy hallotta ismét a szavait.
- Ugyan, csak nyugodtan. – adta az udvariasabb felét, biccentve a lánynak, hogy menjen csak, ő nem tiltakozik, könyörög az ellenkezője iránt. Ahogy bemérte, merre tart, csak halovány vigyorral figyelte, hiszen nemrég ő maga is oda akart tartani, amíg meg nem jelent, és keltette fel kicsinyke érdeklődését, és marasztalta egy időre itt. Nem mozdult viszont, egyelőre, ráérősen bámulta az utca túloldalát addig, míg ismét hozzá intézte a lány a szavait.
- Ha abba a pub-ba tartasz, akkor valóban nem. – mutatott az emlegetett hely felé. – Nemrég akartam beugrani oda szomjat oltani, szóval, a paranoiád bejött. – cukkolta kicsit, hisz ez a kijelentés tényleg annak hangzott kissé, majd, hogy betartsa saját magának tett szavait, el is indult a hely felé, kényelmesen, komótosan lépegetve. Fiatal volt még az este, nagyon is.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


| exRellonos | az örök
metamorfmágus istencsapása
Alegria C. Martinez
INAKTÍV


*rainbowkiss*
offline
RPG hsz: 55
Összes hsz: 929
Írta: 2014. április 1. 16:35 | Link

Benji

Valami udvariasságot elővéve köszönök el, és lépek is le azzal a lendülettel, félúton visszaszólva neki. Az erre kapott válasz viszont az, amire mondjuk egyáltalán nem is vártam. Azt hittem egyáltalán nem is fogja érdekelni az eddigi hozzáállása alapján, de hát ha ő is a pubba tart, akkor nagyon is jók a megérzéseim. Mégpedig igen.
Paranoiának mondjuk nem nevezném, de úgy néz rá, ahogy akarja. Csupán egy frusztráló érzés volt, és ha úgy vesszük, most ez be is jött. Nem szoktam előre tudni, de még sejteni se semmit..
- Remek.
Valami önelégült félmosollyal nézem, ahogy lassan sétál a már általam is célba vett romkocsmáig, de ez sem tart sokáig, mert tekintetem az ajtóra fordítva indulok el afelé.
Valahogy talán még nyugodtabb is lennék, ha ő nem lenne itt, de hát ez van, én elfogadom a helyzetemet, most az egyszer legalábbis. Csak mert igazándiból nem is zavar, de.. máshogy mégis jobb. Annyira nem nehéz kiigazodni ezen.
Az ajtót kinyitom egy pillanatra teljesen figyelmen kívül is hagyva a mögöttem vagy mellettem lévőt, és belépek, de azért van bennem annyi, hogy nem vágom be magam után, hanem nyitva hagyom, hogy bejöjjön. Mint nagyjából mindig az utam a pulthoz vezet, éppen csak addig, amíg kérek magamnak valamit, aztán egy távoli sarkot keresek magamnak. Időtől függetlenül, az nekem teljesen megfelel.
Amire nekem szükségem van, az most nem rövid lesz, és nem is valami kevert cucc. Már csak azért is, mert nem a nőies dolgokhoz sorolható, egy korsó sörrel indítok, és amíg ezt meg kézhez nem kapom, felvont szemöldökkel tekintek - fel - az igazából számomra még mindig idegen fiúra.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mihael Gérard Saint-Venant
INAKTÍV


XV. - Az Ördög
offline
RPG hsz: 387
Összes hsz: 5187
Írta: 2014. május 5. 10:57 | Link

Téli szünet valamelyik napja –Lin

Fel nem tudja fogni, mit keres ez a kétballábas lány Budapest egyik legsötétebb helyén. Az, hogy Ő mit keres itt, nem kérdés, de közszemlére sem fogja tenni, az biztos. Még csak az hiányozna, hogy elterjedjen a hír az iskolában, hogy vidáman seftel szünidőben és a suli közvetlen környezetében. Nem kér aurorokat a nyakába, köszöni szépen és valamiből fenn kell tartsa most már magát. A mai üzletelés sikerrel zárult végül is, ezért is olyan „megértő” (ha a tónust nem vesszük figyelembe) Linnel, de még ki is húzza a csávából, ha már volt olyan ügyes és okos és ne mondja még, micsoda, hogy követőket szerzett maga mellé, illetve a hátához. Más esetben valószínűleg elhajtotta volna a kéretlen csajt, aki ráakaszkodik, de Lint már csak azért sem koptathatja, mert nagyon könnyen utána lehet járni, kivel találkozott utoljára a lány és ki lehet részfelelős egy esetleges eltűnésért. Vagy csak ő túl paranoid, de kapásból számtalan módszert tudna felsorolni, amik a szálakat hozzá kötnék egy nyomozás során. Na nem, ilyesmi nem hiányzik a fejére. A végén még Michelle megsimogatná lábbal a gyomrát is a helyéről puszta szívjóságból.
Barbie bocsánatkéréssel kezd- ettől már feljebb vándorol a szemöldöke picivel, de nem szól bele, csak hagyja beszélni. Felettébb érdekli, hogy ez a nyuszi levitás hogyan kavarodott ide. Na és hol hagyhatta a fiúját? Azt ni, azt a bevásárlókocsit, aki mindig ott kerekezik mellette és elég tenyérbemászó búrája van. Vagy nem is a fiúja? Olyan édes mindegy végső soron. Hagyja inkább beszélni a szöszit, míg tart a szufla – nevezhetnénk udvariasnak is a borzasztó modorú rellonost- , de magában már forgatja a szemét bizonyos pontokon, hogy „Májgád, hagyd már abba! „ .
- Azt mindjárt sejtettem, hogy a nagymamád máshol lakhat. Meg az egész pereputty. Meg te magad is. – A kedvességéért továbbra sem kap majd Nobel díjat, sőt a szarkazmusa a késeinél is precízebb. Mindenesetre megforgatja a szemeit ezúttal tényleg látványosan a testőrködési kérdésre és mellékel egy szusszantást is. Kotorász kicsit a zsebében, majd elővesz egy kisebbfajta tasakot, megfogja a lány jobb kezét csuklónál és felfelé fordítja az egész kacsót, hogy beletehesse a tasakot.
- Perui instant sötétségpor. Ha neadjisten vérengző trollok közé keveredünk két perc múlva, elszórod és elslisszolsz délnyugati irányba, megértetted? Nem hiányzik, hogy rám fogják a kizsigerelésed, vagy bármi mást. – Borzalmas, hogy a mai kölyköket mennyire nem tanítják a minimális önvédelemre, vagy találékonyságra. Hogy lehet, hogy ez a lány mindenféle zsebkés, bénító tű vagy sötétségpor nélkül lavíroz egy ilyen sikátoros, bűzös helyen? Oké, azt elfelejti számításba venni, hogy nem mindenki olyan gyári hibás, mint ő és nem azon forog az esze 24/7-ben, hogy ki próbálja meg legközelebb eltenni láb alól. Azért magában el kell ismernie, hogy a lány mai összeállítása nem irritáló és még a modora is leszámítva a nyalós részt, egészen helyén van. Ennek tiszteletére hajlandó a másik, szabad kezét az övébe fogni és megindulni vele az utcán, mint akinek semmi jobb dolga nincs a barátnőjével való sétától egy koszos, lepukkant helyen.
- Azt hittem, semmi közöd Magyarországhoz amúgy? Vagy turistaként tévedtél ide? – Gondolatban megdicséri önmagát egy vállon veregetéssel, hogy beszélgetést kezdeményezett- addig sem jön elő egyikük üldözési mániája sem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2014. május 26. 14:02 | Link

Téli szünet valamelyik napja – Misi

Fogalmam sincs, hogyan sikerült eltévednem, és pont ide kilyukadnom. Nem tudom, hogy miért nem mondjuk egy kedves kis parkban, vagy egy kellemes illatokat árasztó étterem előtt eszméltem fel, de most már mindegy is. Bár Mihaellel nem jövünk ki túlságosan jól az iskolában, azért mégis megnyugtató, hogy olyan ember van a közelemben, akit némileg ismerek. Egyébként is úgy látom, jobb kedvében van, majdhogynem olyan, mint mikor korcsolyáztunk, de azért a stílusán dolgozhatna még egy kicsit.
- Ezt most úgy mondod, mintha baj lenne - húzom el a szám, mikor megjegyzi, hogy számára egyértelmű volt, hogy nem ilyen környéken nőttem fel. Viszont eszembe jut, hogy jelenleg csak rá számíthatok, így a goromba megjegyzésemet, miszerint rajta meg pont az ellenkezője látszik, megtartom magamnak, és inkább a lényegre térek: megkérdezem, nem-e maradhatnék mellette.
Nem igazán hiszem, hogy bármivel rá tudnám venni, hogy pesztráljon még egy ideig, ezért felkészülök az azonnali, a fellebbezés lehetősége nélküli, elutasításra. Eléggé meglepődök, amikor erre nem kerül sor, sőt helyette a kezembe nyom egy zacskót, és még azt is elmagyarázza, hogy mi az, és mit kéne vele csinálnom. Már-már meghatódnék attól, hogy hirtelen milyen rendes lett, amikor váratlanul megfogja a kezem, és maga után húz. Szeretnék beszólni valami csípőset, elvégre nem hiszem, hogy kézen fogva kéne mászkálnunk, még akkor sem, ha sokkal nagyobb biztonságban érzem magam így, de végül mégsem teszem. Nem tudom, miért, de talán az fogja be a szám, hogy felismerem, itt és most nem lenne célravezető, ha tudtára hoznám vonakodásomat. Akkor sem, ha kissé kényelmetlenül érzem magam, hiszen így most teljesen úgy tűnik, mintha a barátnője lennék. Elvörösödő arcomat előrehulló hajam mögé rejtem, és egyszerűen csak megyek mellette, hagyom, hogy vezessen.
Kérdése váratlanul ér, ezért felnézek az arcára, és arckifejezése alapján úgy gondolom, hogy valójában nem érdekli a válasz, talán inkább csak kényelmetlennek érezte a csöndet. Vagy nem, és más oka van rá, de ezt úgysem fogom megtudni. Agyalás helyett válaszolok neki, elvégre addig is telik az idő, és legalább nem csak némán sétálgatunk.
- Félvér vagyok: édesapám magyar, valójában Hajnal Ilonának hívnak, illetve hát hívhatnának így is, de még Londonban születtem, épp ezért Aileen Aurorának is vagyok anyakönyvezve, meg hát jobban is szeretem ezt a nevet, szóval ezt használnom hivatalosan. - Régen volt már, amikor ezt el kellett magyaráznom valakinek, már egészen el is felejtettem, hogy mennyire furcsállni szokták ezt az emberek. Mostanában nem igazán ismerkedem, így aztán bemutatkoznom sem kellett, ráadásul a suliban sok a külföldi diák, nem igazán tűnök ki ott a nevemmel.
Viszont kérdéséről nekem is eszembe jut egy: Ő mit keres itt? Elvégre szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy francia a srác, szóval mit is keres a szünetben Budapesten, miért nem otthon van? Már éppen rákérdeznék, bár nem hiszem, hogy válaszolna nekem, amikor a semmiből feltűnik előttünk egy ember. Elég sokszor láttam már apámat hoppanálni, hogy tudjam ez az ember varázsló, de még további két másodperc kell, hogy rájöjjek, ismerem őt.
Olyan hirtelen húzom ki a kezemet Mihaeléből, hogy ezzel a reflexszel akár híres fogó is lehetnék, bár nem vagyok olyan erős, mint a fiú, szóval, nem biztos, hogy sikerül a művelet. Mindenesetre én megpróbálom, sőt kicsit odébb is lépek tőle. Nem mintha hirtelen valami nagy bajom lenne vele, mármint azokon túl, amik már eddig is voltak, csak éppen az elénk hoppanáló úriember az édesapám.
- Ai, annyira aggódtam - szólal meg, amint meglát, majd közelebb is lép, miközben láthatóan ügyet sem vet Mihaelre, szerintem észre sem veszi, hogy ott áll mellettünk a fiú, ami azért igencsak nagy teljesítmény apámtól, hiszen bár ő legalább tíz centivel magasabb nálam, a srácnál így is sokkal alacsonyabb.
- Mi...mit keresel te itt? - nyögöm ki végül az egyetlen mondatot, ami eszembe jut. - Honnan tudtad, hogy itt vagyok?
- Az egyik tanítványom apja látott téged bejönni ebbe a negyedbe nem sokkal ezelőtt, és azonnal szólt nekem. De nem ez a fontos, inkább az, hogy mégis te mit csinálsz itt? Nem tudod mennyire veszélyes ez a hely?
Na, igen, a kiterjedt ismerősi hálózatáról elfelejtkeztem. Apám a mugli szomszédok megtévesztéséül, és mert állítása szerint imádja a munkáját, egy mugli középiskolában biológia tanár, ugyanakkor bűbájos diplomája is van, és sok máguscsaládnál magántanárkodik Magyarországon és a környező országokban is. Eközben apám folytatja az engem féltő és egyben leszidó aggodalmas monológját, amiben hiába vannak kérdések, egyikre sem vár igazán választ. Mióta tudomást szerzett a betegségemről folyton ezt kell hallgatnom, mindentől óvni akar, és túlfélt. Emiatt azonban egyre inkább elüldöz magától, most sem bírom sokáig hallgatni, de mielőtt leállíthatnám, észreveszi végre a mellettem álló fiút.
Látom tekintetében az értetlenkedést, de mielőtt odafordulhatna Mihaelhez, megelőzöm.
- Ő egy ismerősöm, a suliból. Csak összefutottunk. Én eltévedtem, aztán ő jött, és éppen haza akart kísérni. - Csak kis hazugság, de végül is senkinek sem ártok vele. Mihaelnek jobb, ha apám azt hiszi, hogy tényleg a küszöbünkig vigyázni akart rám, és édesapám is megnyugodhat, hogy végül is nem keveredtem semmi vészesbe. Az üldöző egyének meg remélhetőleg nem fognak szóba kerülni. Mihaelhez fordulva épp elköszönnék, amikor megérzem apám kezét a vállamon, és látom, hogy a fiú karját is megfogja.
- Gyerekeknek nem kéne ilyen helyen egyedül mászkálniuk - mondja még, aztán megérzem a társas hoppanálásra jellemző furcsa érzést, és mire újra kitisztul a kép, már mindannyian a házunk nappalijában állunk.
- Hát ez... remek - motyogom magam elé, és nem tudom, hogy minek "örüljek" jobban. Annak, hogy apám egészen konkrétan elrabolta Mihaelt, annak, hogy a fiú a saját személyes- és életteremben áll, vagy annak, hogy a következő néhány perc vagy óra várhatóan egyikünk számára sem fog mókával és kacagással telni.

Nappali
Édesapám
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Amanda Meggie Philips
INAKTÍV


Pillangó ~ || Királylány ~
offline
RPG hsz: 232
Összes hsz: 7402
Itt az idő part II.
Írta: 2014. augusztus 9. 22:29
| Link

Kivácska
-Viselet-
2014.08.06. este, Budapesti ispotály


Előzmény~

A füle mellett már csak úgy elmennek Kiva utolsó szavai, nem tud rá koncentrálni eléggé, ugyanis már érzi, hogy valami nincsen rendben. Egyrészt mindjárt bőgni fog, amit nem kíván senki elé tárni, mert egyszerűen teljesen felment benne a pumpa. Ennyire még korábban nem vesztek össze, sőt, talán senkivel nem balhézott még ilyet. Tudta, hogy ez egyszer nagyot fog robbanni, de nem ilyen formában. Másfelől meg tudja, hogy még inkább olyat fog csak a másikhoz vágni, amitől a mostaninál is rosszabb állapotba fog kerülni. Nem akarja kicsinálni azt az embert, aki kibírt mellette már olyan hónapokat, mint az elmúlt négy mondjuk, az volt csak igazán brutális, mégis sikerül, látja, ahogy Kiva is rákezd, ekkor már indulván mondja csak indulatból, de nem kiabálva a szavakat.
- Pedig ahogy látod, és mondod is, nem vagyok normális! Fogalmam sincs már arról, mit teszek vagy mondok ki lassan, eddig se voltam teljesen ép a szociális kapcsolataimban, de most meg aztán pláne!
Sikerül úgy rákontráznia, hogy alátámassza barátnőjét, ezzel magát semmisítve meg elsődlegesen teljesen. Szép munka! Ekkor gördül le az első könnycsepp az ő arcán is. Egyébként is, ki, ha nem saját maga a legnagyobb ellensége? Főleg most, ilyenkor érzi igazán azt, hogy egyszer úgy ki fog borulni a kiborulásoktól, hogy nem lesz tovább… a legtöbb témában tényleg túldramatizálta a dolgokat korábban, nem is tagadja, legalábbis önmagának, nyílt színen ez más, de kivételesen a kikerekedett vitában nem kellett felfújnia se, hogy nagy ügy legyen. Azonban a továbbiak már tényleg nem jutnak el hozzá, elhatalmasodott a düh fölötte, ami távozásra késztetné, ám ekkor elindult az, aminek nem kellett volna, vagyis ki tudja. Elméletben a baba érkezéséig még bőven van ideje, gyakorlatilag úgy tűnik, ő már elérkezettnek tekinti a jövetelét, amiről leendő édesanyját nem kívánta tájékoztatni. Kell egy pár pillanat, hogy összeszedje magát, majd Kiva a válasza után rohan is Manda szobájába a cuccért, addig a lenti közeli mosdóban összeszedi magát meg a lábára is vesz valamit a leendő anyukánk. Meglepően könnyed, talán még nem egészen esett le neki, mi is vár rá, néha, apróbb görcsökként még érzi a korábbi fájdalmat, de egész elviselhető eddig, aminek tekintve az előtte álló utat, hálát tudna most adni. Miután minden megvan, el is indultak, milyen érzésekkel? Hát, szinte rájuk volt írva.
Ahogy végigértek az utcán, majd a téren át elértek a vasútig, a könnyei záporozni kezdtek, de valami megállíthatatlan módon. Lecsapódott rajta az összes vita, félreértés, félelem, elfojtott düh, agresszió és még sorolhatnánk. Tudta, hogy minek a küszöbén áll, rettenetesen megrémült, érzelmileg nem volt felkészülve, vagyis inkább ki volt készülve a korábbiak miatt. Egy árva szót sem szólt, ha barátnője kérdezte se. Egyszerűen csak sírt, miközben összehúzta magát az egyik ülésben.
Szerencsére varázsvilág, igyekvő vonatok, ez nem a MÁV, így az útjuk aránylag zökkenőmentes a Budapesten elhelyezett kórházig. Beérve az intézménybe szinte azonnal találtak egy nővért, aki Mandát bekísérte az egyik szobába, és egyből ágyba is parancsolta, majd Kivának mondott valamit, biztos eligazította, bár Mandának kisebb baja is nagyobb volt ennél. Speciel olyan szinten kiszolgáltatott helyzetben érezte magát, hogy megint sírhatnékja volt, ami nem olyan rég múlt el. Folyamatosan mély levegőt vett és próbálta magát lenyugtatni, aztán a sürgés is megindult körülötte, készültek elő, vagy mi a szösz, tekintetével barátnőjét kereste, csak remélte, hogy a korábbiak után nem lép le innen egy szó nélkül, mikor nagyon is megérdemelné ezt Manda. De jól ismerte, amit megígér, azt betartja, így is volt, jött, ott ült végig mellette.
- Kiva… Nem akartam balhét, nem úgy értettem, hülye voltam, el kellett volna mondani.
Manda sosem szokott bocsánatot kérni, nem igazán bán meg semmit és a megalázkodás is távol áll tőle. Biztosan a helyzet teszi. Vagy létezik, hogy kezd benőni a feje lágya? Nem ártana. A kezdeti nagy riadalom ellenére már estefelé járt az idő, és még mindig nem történt semmi, már többen mondogatták, hogy biztosan vaklárma, mikor is Manda az anyák ekkori tipikus szenvedéseibe kezdett. Mindenre azt mondták neki, hogy normális, de komolyan, hogy lehet normális az, ha olyan fájdalmai vannak az embernek, mint most neki? Nem biztos benne, hogy végig tisztán gondolkodott, de abban biztos, hogy a gyermek édesapja és annak felmenői többször kerültek gondolatai előterébe, mint bármi más. Viszont a szükséges segítő kéz végig ott volt mellette.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kiva Faraday
INAKTÍV


.anyatündér.
offline
RPG hsz: 157
Összes hsz: 7910
Szüljünk! - part two
Írta: 2014. augusztus 9. 22:39
| Link

Manda
a fatal este: 08. 06.
~ a tett színhelye: Budapesti ispotály


Hatalmas érvágás volt ez a kis délutáni összekapás számomra, apu halála óta nem igazán sírtam úgy istenesen, de most nagyon kiborult a bili számomra is. És a legijesztőbb még csak nem is az volt, hogy Mandának elfolyt a magzatvize, hanem az, hogy sírni láttam. Soha ezelőtt még nem tapasztaltam nála ilyesmit, az érzelemkifejezés nem erős oldala, persze, dühöng, mosolyog, kiabál néha, de egy ilyen szintű megnyilvánulást még sosem láttam tőle, és ez megrémített. Én tettem vajon, vagy már a fájdalmak? Összeugrott a gyomrom egy fél pillanatra, hogy Jézus ereje, megríkattam Mandát, de nem volt sok időm csodálkozni, mert elindult nála egy visszafordíthatatlan folyamat, amihez sürgősen szakszerű segítségre volt szükségünk, így eszeveszett sebességgel termettem fent a sárkánylány szobájában, ahonnan csak felkaptam a táskáját, és már viharzottam is le az emeletről, kétszer majdnem leesve a nem túl hosszú lépcsősoron. Tudtam, hogy valószínűleg még órái vannak hátra, míg világra tudja hozni a gyermekét, de mihamarabb ispotályba kellett érnünk, hogy el tudják látni. Az első kezembe akadó cipőt húztam a lábamra, ami jelenesetben Adri csatos szandija volt, de ilyen apróságok nem érdekeltek különösebben, csak haladni, hogy elérjük a következő vonatot, ami Pestre visz minket.
Végigcsámborogtunk a Macskabagoly utczán, majd a Boglyas téren át az állomásra értünk, és ekkor Mandában is megszakadt az a valami, ami egy laza 15-20 perccel előtte bennem is, mert elsírta magát, de olyan vigasztalhatatlan zokogásba kezdett, hogy kedvem lett volna nekem is rákontrázni. De erősnek kellett maradnom, legalább most, legalább nekem. Szóval maradt az, hogy átöleltem szorosan, majd hagytam, hogy elhatárolódjon tőlem, és a vonaton az ülésbe kucorodjon. Egész vonatút alatt csendben figyeltem, nem akartam hozzászólni vagy kérdezni tőle, tudtam, hogy nem válaszolna, ez most egy csata önmagával és a saját kétségeivel és félelmeivel, ebben nem tudtam volna segíteni neki. Így hagytam, hogy Pestig kisírja magát, aztán leszállásnál valahogy abbamaradt a könnyáradat, talán kiegyezett magával útközben. Az ispotályba érve villámgyorsan ráakadtunk egy gyógyító tanonc lánykára, akinek röviden felvázoltam, hogy van egy vajúdó kismamám, és legyen szíves ellátni. A folyosón ácsorogva vártam, hogy a hölgyike visszajöjjön értem és bemehessek végre a sárkánylányhoz, mert míg nem szerzett egy szülészgyógyítót, addig várakoznom kellett. Leülni képtelen lettem volna a hátsómra, hiába voltak körülöttem székek. Komolyan, mintha én lennék az apa, és azon izgulnék, hogy minden rendben legyen a terhes feleségemmel. De nem vagyok az apa, csak egy aggódó tartozék, aki, ha vallásos lenne a népéhez méltóan, akkor most valószínűleg csendesen imádkozna a folyosón, de nem vagyok az, ellentétben az argentinok nagy részével.
Aztán végre meglátom a fejet a szoba ajtajában, és azt mondja, bemehetek végre. Nem is tétovázok sokat, azonnal ellököm magam a fal mellől, és sietős léptekkel bent termek a helyiségben. Amint belépek, Manda felém pillant, én meg kerítek a seggem alá egy széket, és az ágya mellé ülök.
- El kellett volna mondanod, de már lényegtelen, tudom, és most ne ezen rágódj – váratlanul ér ez a bocsánatkérésféleség, Manda a sírás mellett ezt sem sűrűn szokta művelni, de egy fejrázás mellett elhessegetem az aggodalmát. Tényleg nem számít már, megtudtam, igaz, hogy már korábban is kiderülhetett volna, de legalább tudom, és ez a lényeg, ő meg most ne aggódjon semmiért, csak figyeljen magára és a kicsire.
Elüti az óra a hatot, a hetet, lassan talán a nyolcat is, vagy lehet már a kilencet, mire újra történik valami. Konkrétan a lakótársnőm szenvedni kezd mellettem az ágyon, nyújtom neki a kezemet, hogy kapaszkodjon bele, zúzza össze kicsit, talán még repesszen is meg pár csontot benne. Annyira nem számít most a saját testi épségem, hogy hajlandó vagyok megnyomorgatni magamat. El is kapja, szorítja is, amit meg tudok érteni, mert bár nem vagyok átérző, a testbeszédéből, az arcmimikájából, és az általa kiadott hangokból nagyon könnyen rá tudok jönni, hogy nem éppen egy luxus hajóúton érzi magát szegény. A gyógyítóra pillantok, de egyelőre semmit nem tud mondani még, beindult a szülés, csak a gyerkőc nem akar még előbukkanni Mandából.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Argentin. Dimágus. exŐrző. Állatkerttulaj. Anyuka. Beütött a krach, kérdezz. Cheesy
Nem. Fúj. ©
Amanda Meggie Philips
INAKTÍV


Pillangó ~ || Királylány ~
offline
RPG hsz: 232
Összes hsz: 7402
Itt az idő part II.
Írta: 2014. augusztus 9. 22:50
| Link

Kivácska
-Viselet-
2014.08.06. este, Budapesti ispotály


Vélhetően ez a nap nem fog bekerülni a legkedvesebb emlékei közé. Nem azért, mert a fájdalmak kiborítanák, bár nem egy leányálom, vagy, mert esetleg nem örülne a babának, amiről igazából szó sincs, jó mélyen, belül valami elindította benne az elmúlt órákban azt a várakozást a picire, amiről talán Kiva eddig papolt neki. Sokkal inkább azért nem szívleli ezt a napot, mert olyan összedörrenést se produkált még soha, mint most. Oké, megesett, hogy könnyezett kicsit, a hormonok tették, de mindig letörölte őket, és nemtörődöm módon feledte el, ám ez túlment egy határon, olyan érzéseket szakított fel Mandában, amiről talán azt se tudta, hogy ott vannak. De egyelőre úgy tűnik, amit magának is nehezen vallott be, azaz hogy tévedett, elismerésre került részéről. Ő is érzi, hogy nem tudja eldönteni valószínű barátnője se mi sokkolóbb most. Fő a félelem, őrizzük a pánikot! Csak egy kis szülés… Ez szörnyűbben hangzik most, mint bármi más. De nincs egyedül, ez azért ad némi erőt neki.
Az elmúló percek óráknak, az órák meg örökkévalóságnak tűntek a szenvedés közepette. Talán bizonyos pillanatok ki is estek neki, de ahogy az idő már éjfél körül járt, egyszerűen egyik pillanatról a másikra kezdtek egyre aggasztóbb arcok lenni körülötte, amitől teljesen kétségbeesve kezdett rá a kiabálásra anyanyelvén, de nem valószínű, hogy túl sokan beszélnek itt éppen németül. Iszonyatos fájdalmak, kínok, mindez az, amire az eddigi hónapok alatt se sikerült szerinte felkészülnie. Az utolsó mozzanat, amire emlékszik, hogy Kivát arrébb próbálták tessékelni tőle, ő pedig csak kapaszkodott volna tovább belé. Azt sem tudta mi történik vele, falfehér arccal kutatta a tekinteteket, minden kérésre és tanácsra csak bólintott közben.
- Köszönöm… - Ez szólt mindennek, az ittlétének, a kitartásnak, a konfliktuskezelésnek. Pontosan tudja mennyire szükséges ez mellé.

***


Valamikor éjjel, az egy óra utáni percekben sírt fel a kisbaba, aki egy hatalmas tüdővel megáldott kislány, amit hamar bizonyított hangerejével. Az első vizsgálatok, Manda ellenőrzése és egyeztetés után lépett oda egy gyógyító tanonc, aki jelen volt, hogy átadja az azóta is síró csöppséget. Ám ezzel egy percig sem törődve szorította magához őt Manda. A fáradtság és kimerültség ellenére mosolygott rá a karjaiban lévő kicsi emberkére. A kis világos, szőkésbarna hajacskájával, pisze nózijával, hatalmas szürkés, jelenleg igencsak kisírt szemeivel találta magát szemben. Valami ösztönösséget vélt felfedezni abban, ahogy karjába vette, vigyázva a fejecskéjének kitámasztására, és minden porcikájára.
- Szia gyönyörűség! Én vagyok az anyukád…
Nagyon kevés ember hallott még hasonló kedvességet, főleg ilyen hangnemmel Mandától. Megfogta az apró lábait, majd kezeit, aztán homlokon csókolta a kislányt, ekkor fordult vissza hozzá ismét a hölgy, aki hozta, hogy elvigye a megnyugodott kisbabát, hogy Manda pihenhessen. Ezzel a lendülettel kérték meg Kivát is, akinek így lehetősége volt az új jövőbeli lakótárs hölgyeménnyel megismerkedni, hogy hagyja a kismamát aludni és ajánlottak fel neki egy nem túl kényelmes, de a célra megfelelő kanapét a szoba másik felében a pici bölcsője mellett, ha itt maradna.
Amanda még kért egy pohár vizet, aztán egészen hamar elnyomta az álom, valamennyire magukra hagyva ezzel Kivát és Lilit. A szoba és a baba környékén ez idő alatt tüsténkedő gyógyító kérdezett rá a sárkánylány barátnőjénél, szeretné-e megfogni a babát, ha igen és kér segítséget, megteszi, majd elhagyja a lányok szobáját. A pici közben megint nyögdécselésbe majd egy enyhe sírásba kezd, valamit nagyon szeretne tudatni a világgal.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kiva Faraday
INAKTÍV


.anyatündér.
offline
RPG hsz: 157
Összes hsz: 7910
Szüljünk! - part two
Írta: 2014. augusztus 9. 23:21
| Link

Manda
a fatal éjjel: 08.07.
~ a tett színhelye: Budapesti ispotály


Semmit nem gyűlölök jobban a veszekedéseknél, pláne ha egy olyan emberrel kerülök konfliktusba, akivel ráadásul együtt élek és napi szinten érintkezek vele. Bár lobbanékony természetű vagyok, szeretem elkerülni a balhékat, ha lehet, csak muszájból megyek bele vitákba. Persze van az úgy néha, hogy neki kell menni a másiknak, hogy végre kibukjanak a felszínre a problémák és az érzések. Ahogy ma is. Mondjuk nem mondanám, hogy teljesen szándékosan piszkáltam fel Mandában az állatot, de valahol már zavart belül, hogy annyira nagyon szilárdnak mutatja magát, akin nem fog sem a fizikai, sem a lelki teher, hogy ő majd mindent egyedül ki fog bírni, és nem lesz semmi baj abból, hogy egyedül viseli el a rá nehezedő nyomást. De csak kibújt a szög a zsákból, hogy elkezdett szakadni a cérna nála, amit mondjuk észre is lehetett rajta venni az utóbbi napokban. Természetesen a világért be nem vallotta volna, hogy hé, bocsi, kéne egy segítő jobb a nehéz időkben, de ezért ő Manda. Egyedül akar mindent csinálni, mert erős, független nőnek érzi magát. Ez egyébként máskor teljesen igaz is rá. De most a terhesség van színpadon, azt pedig megfelelő támogatás nélkül nem lehet kibírni ép ésszel elejétől a végéig.
Akármennyire is hülyén hangzik, a szoba előtt ácsorogva, várva arra, hogy mondjanak valamit, hogy behívjanak, akármi, hatalmas erővel borít el a tény, hogy a bent vajúdó sárkánylány milyen sokat jelent nekem. Nem tudom, hogy miért éppen most tör rám az érzés, hiszen az elmúlt közel egy évben is teljesen tisztában voltam vele – sőt, még előtte is -, hogy Mandában nem egy átlagos barátra leltem, hanem társra, vérrokonság nélküli testvérre. Talán most az eddiginél is erősebben érzem azt, hogy szükségünk van a másikra, nem úgy, mint a szervezetnek az oxigénre, de mint például a csokira. Kell néha, hogy jól érezzük magunkat.
Az ágy mellett ücsörögve, figyelve a sürgő-forgó gyógyítókat és tanoncokat, közben a kezemben tartva Manda kezét, átszalad az agyamon, hogy vajon milyen lesz, ha majd én terhes leszek. Katasztrófa. Világok pusztulása. Apokalipszis. A füleim kicsit égni kezdenek a gondolatra, mert talán korai még ezen gondolkodnom. Ám lássuk be, egy terhes elemi mágus, még ha csak egyetlen elemet is irányít, eléggé veszélyes mókatár a környezete számára. Ingadozó hangulatállapotok, az átlagos női természetnél is elviselhetetlenebb viselkedés, párosulva a tűz pusztító erejével. Szerintem készíttetek egy koporsót a jövendőbelimnek.
Kellőképp késő este van már, mikor tényleg elkezd valami történni, a fejem kezdett már egészen alászállni az ágy szélén, de ahogy érzem a megerősödő szorítást a kezemen és a fülemet megüti a kiabálás, azonnal kiszáll belőlem minden álmosság. Kicsit leapadhatott az adrenalin szintem ahhoz képest, mint mikor befelé tartottunk. Kissé megerősítem én is a szorítást a belém kapaszkodó kézen, de hirtelen egy tanonc lép oda mellém, hogy közölje, menjek kicsit hátrébb. Nem sokon múlik, hogy alágyújtsak a kis girnyónak, de végül meggondolom magamat, mert akkor teljesen biztos, hogy kihajítanak innét. Némileg nehezen lehet rávenni, hogy hajlandó legyek elereszteni Manda kezét, de egy termetesebb gyógyító férfi kissé erősebb húzása azért már engem is arra késztet, hogy eresszem el az engem fogó kacsót. Kicsit kalimpálok még, de csak falmellékre állítanak, hogy nyughassak egy kicsit. A tekintetemet azonban képtelenség elszakítani a sárkánylányétól, azt végig az övébe fúrom, amíg csak felém néz. Látom, hogy mozog a szája, de nem értem mit mond, mert hangosak a gyógyító kollégák a szobában.

***


Fogalmam sincs, mennyi idő telhetett el azóta, hogy szétszakítottak minket Mandával, de egy kissé remegő és trutyis és eszementül hangos kisgyerek kerül elő belőle éjjelre. Egy kislány. Megkönnyebbülten felsóhajtok, a kutya tudja miért, hát nem is én szültem…! De talán most rólam is leszakadt a teher, hogy miattam indult be nála a szülés, és mégis jól vannak mindketten. Vagyis a gyógyítók ezt mondják. Kissé elérzékenyülve pillantok az ágyban hullafáradtan ülő, mégis szerető édesanyára és a lányára, ahogy megejtik az első találkozásukat. A fülemet bezárom, nem hallok semmit abból, ahogy Manda a picivel beszélget, a végén még megölne, ha bárkinek is elmondanám az akaratán kívül, hogy van egy ilyen vigyázó és gondoskodó oldala is. A gyógyító hölgy elveszi a picit a Rellonostól, én pedig fel vagyok kérve az elpateroló bácsi által, hogy húzzak arrébb a véresbe, és hagyjam szépen aludni az újdonsült anyukát. Bokán harapnám az urat, ha nem egy ispotályban lennénk és nem segédkezett volna a barátnőmnek világra hozni a lányát, így szépen odébb sunnyogok a felkínált hely felé. A világért sem mennék haza, most már teljesen felesleges a dolog, majd ha kinappalodik, vagy esetleg rákövetkező nap. Nem akarnám nagyon egyedül hagyni Mandát.
A kanapéra ülök, a hölgy pedig rákérdez, hogy szeretném-e kézbe venni a kislányt. Hát hogy a fenébe ne? Egészen megbarátkoztam már a legkisebbekkel az öcsém születése óta, így kinyújtom a karomat a kicsiért, és óvatosan kézbe veszem. A gyógyító kilép a szobából, mi pedig lényegében ketten maradunk a babával, mivel Manda kiütődött, mint Pistike az erjedt alma létől. Hátradőlök a kanapén, és óvatosan ringatni kezdem a kissé gőgicsélő kislányt. Bezzeg mikor az anyukája fogta milyen csendben tudott maradni, chö! Elmélyülten figyelem a kis arcot, ahogy egyre jobban csendesül, de ekkor feltűnik valami, ami miatt kis híján elejtem szegény babát. A pulzusom hirtelen megugrik az egekbe, óvatosan a bölcsőbe teszem a kislányt, és csendben szirénázva indulok meg a lakótársam ágya felé.
- MandaMandaMandaMandaMandaaa! -  a lehető legvisszafojtottabb hangon masírozok oda mellé és rázom meg finoman, hogy felébredjen. – Gáz van. Egy kicsi. Na jó, annyira nem kicsi, talán a kicsinél egy hangyányival nagyobb… - szaporán kapkodom a levegőt, ami sípolva távozik a tüdőmből az izgatottság miatt.
- Szóval, izé… A kislányod metamorf!
Utoljára módosította:Kiva Faraday, 2014. augusztus 9. 23:30 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Argentin. Dimágus. exŐrző. Állatkerttulaj. Anyuka. Beütött a krach, kérdezz. Cheesy
Nem. Fúj. ©
Amanda Meggie Philips
INAKTÍV


Pillangó ~ || Királylány ~
offline
RPG hsz: 232
Összes hsz: 7402
Itt az idő part II.
Írta: 2014. augusztus 9. 23:45
| Link

Kivácska
-Viselet-
2014.08.07. hajnal, Budapesti ispotály


Rémlik, hogy egyesek a szülést, mindennel együtt valamiféle csodaként aposztrofálják, bár majdnem biztos benne hősnőnk, hogy ők vagy idióták, vagy meddők… szerinte. Mi tagadás, így a szülésen innen már, ahogy csak a kis szépséget látja maga előtt, túl van a fájdalmakon, nem érzi magát dinnyétnyeltnek, és a medencéje is egyben maradt, amiben pár órával ezelőtt igencsak kételkedett, talán részigazságot adna ennek a közhelynek, de azért nem volt fenékig tejfel. A mai nap egy olyan, amivel most már, ha kell, ha nem, akkor is fel kell nőnie, felelősséget kell vállalnia, és a legfontosabb… önmagán kívül szükséges valakiért az életét adja, vagy öljön. Ez az, ami abban a pillanatban ösztönszerűen körvonalazódott, amint a kislányát meglátta. Sosem volt nagyon elérzékenyülős fajta, az érzelmek kimutatása sem az erőssége, a szeretetnyilvánításról külön nem is beszélve, most mégis, csak rá kellett nézni. Nem törte meg a közte és a pici között kialakult kontaktust, hogy akárcsak felmérje, ki van ott, épeszű ember, ha látja vagy hallja is, ezt sosem emlegeti fel neki, Kiváról tudja, hogy az, másnak pedig valószínűleg csak egy fiatal anya ő a sok közül, így nem azzal törődik, hogy meséljen erről bárkinek. Van valami már-már aranyos, és idilli abban, ahogy a helyzet fest, és ezt Manda is érzi, bár igyekszik elfelejteni. Valószínűleg nem is sűrűn fogja négy falon kívül ezeket bárki látni tőle, amik az első napjaiban történnek anyaként. Dolog lesz bőven, minden a feje tetején áll pillanatnyila az életében, és ahogy lepihen, majd ezekkel a gondolatokkal álomba merül, ott sem túl nyugodtak a képek, amik felúsznak elé. Nem alszik túl mélyen, de ahhoz eléggé, hogy a kimerültség kapcsán az agyában furcsábbnál is furcsább képek kerüljenek. Valahogy újra és újra leperegnek előtte az este eseményei a vitától egészen Lili érkezéséig, ami néhol elmenne horrorfilmnek is a számára. Nem vallotta volna be sok embernek, hogy mennyire félt ettől az egésztől, hogy semennyire nem fog tudni alkalmazkodni, nem lesz képes helytállni. Most is érzi, kevés ehhez. Valljuk be, isten nem éppen családanyának teremtette őt, ami azért az életviteléből is tisztán látszik. A legnagyobb elkötelezettsége valaha, az egy kisállat volt, a nővére mellett persze. Ez azért egy picit nagyobb lépés, mikor kiderült sem fordult meg a fejében, hogy kihátráljon ebből, most meg már pláne, és akkor még ott van Ben is… Az lesz még egy biztosan nem egy menetes, kiütéses harc kettejük között. Krise pontosan ő fiúban, vagy talán még egy fokkal kevesebb érzelemmel, mert azért Mandánál a hormonok dolgoztak az elmúlt időben elég rendesen.
Nem igazán tudja mennyi időre sikerült elaludnia, de az apróbb neszek is magához szokták téríteni, most azonban annyira nem riasztotta fel semmi, hogy Kiva felrázására és mondandójának a végére kezd el életképessé válni és egy „mi az isten van?” fejjel tekintett rá, mikor a metamorf szó eljutott a füléig. Érezhetően szaporábban kapkodta a levegőt, és egyből Liliana ágya felé emelte a tekintetét, vajon ott-e a baj forrása, mert ez a kirohanás erre enged következtetni.
- Mi van?!
A tudatáig kevésbé jutottak el az infók, csak némán bámult lakótársnőjére, hogy ez most valami rossz vicc, vagy mi is történt? Nem volt éppen felpattanós-futós állapotban, szóval idő volt mire felkecmergett, de semmi kellemetlenséggel nem törődve takarózott ki, és fordult az ágy szélére ülésben. Nem volt valami gyenge nő sosem, most azonban, jött volna egy szellő, az is visszalökte volna, szóval mély levegő után tápászkodott fel és ment egyenesen a kislányhoz, akire ránézve leverte a víz elsőre. A szőkésbarna, hatalmas szemű kislánykája helyén egy éjfekete hajú gyermek pihent előtte, aki éppen készült felsírni a grimaszaiból ítélve. A kezébe vette, és a közeli kanapéra ült úgy ringatta, közben pedig az álla is valahol a padlón tanyázott, ahogy előtte változott vissza, ahogy megnyugodott Lili a hajszíne. Teljesen kétségbeesve, minden félelmével a szemében tekintet Kivára. Valószínűleg az amúgy sem kissé rögös út, ami előtte állt ezzel az anyasággal, most borult fel még inkább a napirendjében. Hirtelen fogalma sem volt mihez, vagy kihez kapjon. Illetve de, pontosan tudta. Ben.
- Nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem… nem.
Hadarja egymás után az elutasítás tömkelegét, normál, egyre halkuló és elcsukló hangszínen, miközben újra az ölében lévő csöppséget nézi. Igazából már hetek óta tuningolta magát a tényre, hogy ugyan közölnie kell a tényállást a büszke apukával, mégis valahogy belül maximum reménykedett bármilyen pozitív reakcióban, a tudata építette már a kis tervet, hogy egyedül el lesz ő Lilivel, annyira biztos nem is emlékeztetheti egy kisgyerek az apjára, hogy bűntudata lehessen attól, hogy nem szólt neki korábban, vagy, hogy hiányozzon neki. Erre most az ölébe pottyant még ez a kis „öröksége” is a babának. Nem lehet eldönteni, hogy már a birtoklási vágya dolgozik-e, hogy ez a kislány az övé, és miért kell ilyen szinten kötődnie már most az apukájához tudatán kívül, vagy pedig a félelem és pánik a rá váró nehézségek kapcsán. Annyi érzelmet mutatott alig fél nap leforgása alatt, mint talán soha korábban.
- Meg tudom csinálni. Meg. Igaz?
Ismét barátnője került a látószögébe, felé is, és maga felé is intézi ezeket a szavakat. Össze kell kapja magát, és ideje lenne kicsit moderálnia is, hiszen így, egy babával maga mellett, meg a többi katyvasszal, amit mások csak életvitelnek hívnak, nem biztos, hogy a makacssága és a „mindent megoldok egyedül” nézetei túl sok segítséget adnának.


Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Angelina Mary Philips
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 60
Összes hsz: 417
Shoppingtúra
Írta: 2014. augusztus 10. 16:34
| Link

Chuck

Megszületett. Komolyan, ennél nagyobb megkönnyebbülés még sose ért. Persze, tudom, hogy Mandának eztán is szüksége lesz rám, de őszintén bízom benne, hogy mostanság annyian lebzselnek körülötte, hogy én is kifújhatom magam. Oké, azért cseppet megterhelő volt ezt végigcsinálni, csoda, hogy pszichológusra nincs szükségem, valamiért mégis élveztem, ja mert a nővére vagyok, és ez a dolgom. De most már nyugodt szívvel hagyom a többiekre, és húzok el vásárolni, vagy mit tudom, én. Lassan kezdődik a második évem mestertanoncként, be kéne újítani, bár reményeim szerint, többet leszek terepen, mint az iskola falai közt, csak jönne már meg a válasz. Az valahogy lehetetlen, hogy én abból a kutatásból kimaradjak, ott kell lennem, nem érdekel az sem, hogy jelenleg zöldfölűként vagyok elkönyvelve, majd rájönnek, csak tudjam meg, hogy mehetek.
Persze erről Manda mit sem tud, nem akartam még azzal is terhelni, hogy benyögöm neki, fél évig, nem hogy a kastélyban, de még egy kontinensen sem leszünk. Nem lesz probléma, én tudom, majd… majd sokat járok haza, ahogy időm engedi.
Most viszont annak a kis izének nézek valami göncöt, mégse járhat akárhogy, ha már a szerencsétlenje, a Philipsek közé került. Komolyan sajnálom szegény kislányt, pedig alig egy napos. Még csak a tény se foglalkoztat, hogy marha hülyén nézhetek ki a babarészlegen, és ha a suliból látna meg valaki, nem tudná hová tenni. Eddigi életemet is úgy éltem le, hogy nagy ívben tojtam arra, mit gondolnak mások, én meg az önbizalmam jól elvoltunk.
Kortyolok a shakeből, mielőtt még nagyon megmelegedne, néha meg-meg fogok egy rugdalódzót, de aztán vissza is teszem, mert vagy a színe, vagy a rá aggatott minta nem tetszik.
Aztán mégis megunom a nézelődést, majd beszélek Mandával, vagy megvárom, míg felnő a kölyök, és eldönti ő, hogy mit akar. Oké, valószínűleg ezért nem lesz belőlem anya soha, azóta vagyok ebben biztos, mióta ezt a kilenc hónapot végigküzdöttem.
Inkább szambázok be az egyik étterembe, persze miután kidobtam a már kiürült papírpoharat, hogy valamit egyek is, mert így korgó gyomorral még az átlagnál is morcosabb vagyok. A teraszra ülök ki, mivel kellemes az idő, na meg, mégis csak várost is nézek, vagy mi a szösz.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Chuck Welch
INAKTÍV


szörnyeteg.
offline
RPG hsz: 172
Összes hsz: 344
Írta: 2014. augusztus 10. 18:36 | Link

Angelina
ma





Nyár van, sok a szabadidő. Nem mintha Chuck-nak nem lenne mindegy az, hogy milyen hónap van; de csak nyáron van meleg. Egyelőre. Egyébként mostanság nem történik vele semmi érdekes; tanít, edz, mostanság sokat sétál a szabadidejében. Teljes mértékben meg van elégedve a tanítványaival, nem panaszkodhat. Szófogadóak, végrehajtják az utasításokat, jó gyerekek, nincs velük baj. Az ég világon semmi veszélyt jelentő dologról nem tudna számot adni a babokkal kapcsolatban. Tényleg minden rendbe velük, az órák gördülékenyen folynak minden tanítványnál külön-külön; egyikkel sincs semmi probléma. Más és más sebességekkel tanulnak, kinek mi a könnyebb-nehezebb. De hát ez normális, pontosan emlékszik, hogy mi volt nehéz, még nehezebb, vagy éppen könnyű a számára. Az edzés nélkül úgy érzi nem élne teljes életet, így tud kiteljesedni, akárcsak a dobbal. Imádja mindkettőt. A sétálgatásos hobbi meg nem tudja minek köszönhető. Szokott futni a szabadban, de jólesik néha kimozdulni, ezt Chuck is bevallhatja. Na de térjünk inkább ki arra, hogy mégis mit keres most hősünk a Mátrán kívül, jelenleg éppen Budapesten? Már volt említve, hogy elég gyakran vannak fellépéseik akár az ország másik felében is, de most szerencsére a fővároson belülre kaptak meghívást. Most négy napra jöttek, mert éppen így alakult; négy külön szórakozóhely Budapesten belül. Már túl vannak az összes bulin, igazán jól sikerültek. Nem történt semmi extra igazából, minden rendben ment. Új dobja igazán elnyerte a tetszését a legutóbbi "baleset" óta. Vannak még ötletei, hogy mivel tehetné még jobbá, de azt majd ha éppen olyan kedve lesz. Szerencséje, hogy nem a pénztárcájától függ. A többiek már hazamentek, de ő úgy döntött, hogy még marad egy kicsit. Egy éjszakát még kivett abban a szállodában, ahol eddig az együttes szállt meg. Úgy gondolja, hogy ráfér egy kis relax, kis városnézés.
Szóval csak rója a köröket a belvárosban, beül egy kávéra, meg egy sütire az egyik kedvenc kávézójába. Miután megvan, eldönti hogy kiül nézelődni a Király utcába. A hagyományos, villamosos megoldást választja, némi gyalogúttal fűszerezve. Amikor odaér, leül egy padra és kinézelődi magát jó erősen. Mielőtt odaér, vesz egy újságot, amit a sztárokról szól, pletykák, ilyesmi. Nem váltott át pletykacicába -félreértés ne essék-, csak kíváncsi arra, hogy miről maradt le mostanában.
Kis idő múltán feláll, mert kicsit elülte a hátsó felét és tovább sétál ugyanazon az utcán, majd megáll egy étterem ajtaja előtt, de nem megy be. Inkább megfordul és megint az ülést választja. Kényelembe helyezi magát a felfelé vezető lépcsőkön. Nem tudja, hogy mit csináljon a maradék idejében. Közben az órájára pillant, fél kilenc. Zseniális.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Angelina Mary Philips
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 60
Összes hsz: 417
Írta: 2014. augusztus 10. 19:53 | Link

Chuck

Azért jól esik más levegőt szívni, már nagyon untam a falut, a kastélyt, Manda házát, meg úgy az egész Mátrát. Nem tehetek róla, nem megy nekem az, hogy hosszútávon megülljek valahol, nem tudok leragadni. És ez nem csak a helyekre értendő, valamiért mindig szomjazok a változatosságra, épp ezért nem való az elköteleződés se nekem. Persze, jöhetnek a dumák, hogy majd megtalálom a nekem megfelelő embert... olyan nincs, meg amúgy is, mindenki megfelelő, ideig óráig biztos.
Kényelmesen ebédelek, nem törődve azzal, hogy fél étterem engem bámul, mintha valami csoda lennék. Megszoktam már ezeket a tekinteteket, és bár elégedettséggel tölt el, annyira már nem imponál, mint pár évvel ezelőtt. Most már jobb szeretném, ha valaki belátna a máz mögé is, de ugye ez több szempontból is lehetetlen, kezdve azzal, hogy én azt a bizonyos belátást senkinek se engedem meg. Legalább is eddig még nem fordult elő. Hozzátenném, senki nem bírta olyan sokáig a közelemben. Tudom, riasztó az a túlzott magabizotosság, ami a birtokomba került, de nem tudok, és nem fogok lenne tenni semmit. Ilyen az alaptermészetem, és senki nem ér annyit, hogy változzak miatta.
Még megiszom a kávét, azt miután a számlát is sikerül rendeznem, kilépek az étteremből. A napszemüveget persze veszem is fel, nem bírom az erős napfényt, azt meg főleg nem, ha a szemembe süt.
De miért is lenne egyszerű dolgom? Valaki úgy döntött, jobb a lépcsőn dekkolni, ezzel is megkeserítve a közlekedést, én meg kis híján átesek rajta, mert a lábaim elé figyelni... azt minek?
- Komolyan, fájt volna még pár métert menni, és arra a cseszett padra vetődni? - érdeklődök némileg ingerülten, pedig épp most laktam jól. Bár azért az idegrendszerem elég labilis, nem olyan nehéz kihozni a sodromból, mint az látszik is. Felvont szemöldökkel nézek le a srácra, aki mintha ismerős is lenne, vagyis... láttam már valahol.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Chuck Welch
INAKTÍV


szörnyeteg.
offline
RPG hsz: 172
Összes hsz: 344
Írta: 2014. augusztus 10. 20:30 | Link

Angelina




Hirtelen elgondolkodik. Lehet, hogy kár volt még egy napot maradni Pesten? Az a baj, hogy teljesen mindegy mit csinál, eléggé unja magát. Bár azért ha belegondolunk, akkor ez jogos; nem a legjobb egyedül boldogulni. Kicsit úgy érzi, elfáradt és legyalogolt a lábát. Egyszemélyes hadseregként vette be a város minden általa ismert kellemes környékét, olyan helyeit, amerre szeret járkálni. Legrosszabb esetben felmegy a szállodába egyedül, bekapcsolja a TV-t és egyedül folytatja a napot, pontosan úgy, ahogy elkezdte. Lehet, hogy neki ez jutott osztályrészül, bár nem szívesen nyugodna bele és mentségére szolgáljon, hogy dolgozik az ügyön. Kicsit döcögős a dolog, de legalább megtette az első lépéseket. Ez mindenképpen dicséretes.
Úgy dönt végül, hogy lepihen a lépcsőfokok bunkerében, ami egy bejárat egyben egy étteremhez. ott gondolkodik mindenfélén, ami éppen eszébe jut. Bevallhatja, hogy rémesen unatkozik. Eljött Pestre, de nem érzi magát jól. Sőt, elég béna napnak néz elébe; és eddig sem volt túl felemelő. Kis idő múltán melege van és úgy dönt, leveszi pulóverét. Ennek zsebéből kiesik a pálcája, gyorsan utána kap és az ölébe teszi. Egy kicsit összerezzen és megpróbál alig észrevehetően körülnézni, reméli nem látta meg senki sem. Ha mégis, akkor azt az illetőt, vagy illetőket kénytelen lesz megölni. Nincs más választása, és könnycseppet sem fog ejteni. De ezt inkább hagyjuk, senki sem vette észre a srácot. Összehajtja pulóverét, aztán úgy dönt, hogy nem is foglalkozik. Pálcával a kezében dől a falnak. Közben egy hölgy elsétál mellette és beszól, hogy miért nem tud arrébb menni. Jogos a dolog, tiszteletben tartaná, csak a modor nem tetszik neki, ahogy mondták. És innentől kezdve elképzelhető, hogy megette a fene az egészet. Azért ahogy megszólal a nő, próbálja a sípcsontja vonalába látószögön kívülre helyezni a pálcáját, hogy a nő ne lássa meg. De ez valószínűleg nem jött össze. Bőven volt elég ideje meglátni a varázstárgyat a kezében. Sosem jön össze neki.
- Valaki ma bal lábbal kelt fel - veti oda nyersen a másiknak, aki úgy tűnik, hogy nem hagyja annyiban a dolgot,mert megállt, és Chuck-ot nézi. Na most aztán megtalálták egymást. Akkor hát folytatódjék. Hősünk a térdére könyököl színes karjaival, mintha egy átlagos beszélgetésbe csöppenne.
- Ha bajod van, ne nekem, hanem annak mondd, aki megbántott - fejezi ki magát, mert ránézésre nem tűnik túl békés teremtésnek. Az egy dolog, hogy szép, de itt nem áll meg a tudomány. Közben elgondolkodik és biztos benne, hogy látta már valahol. Nem tudja, hogy honnan, de ismerős neki valahonnan.
- Találkoztunk már? - kérdez, majd lassan becsúsztatja pálcáját a nadrágzsebébe.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2014. augusztus 18. 19:08 | Link

Dwayne
/Mesélőmentes övezet!/


A szédítő pörgés váratlanul véget ért. Talpam, mely eddig a semmiben úszott, utcakövön csattant; zsigereim a helyükön voltak és egész testem sikeresen materializálódott, csak a hajam állt kissé szanaszéjjel.
És még csak meg sem tántorodtam, ami nálam a hoppanálás állandó velejárója volt, mert minden alkalommal megszédültem tőle. De most volt kibe kapaszkodnom, így biztos lábakon álltam a budapesti napsütésben.
Felpillantottam Dwayne, bizonytalanul elmosolyodtam - kissé émelyegtem még -, majd mikor már éreztem, hogy nem lesz baj, elengedtem a karját. Nem csak azért karoltam bele az utazás előtt, hogy a végén ne mutassak be neki egy újabb Tilda-féle borulást (Az a konyhás eset még mindig olyan kínos volt!), de így biztosabb is volt, hogy pontosan ugyanoda érkezünk meg a hoppanálásból. Márpedig nagyon nem szerettem volna, ha elkeveredünk egymás közeléből, hiszen ő miattam volt itt. Megkértem rá.
- Még egyszer köszönöm, hogy elkísérsz, Dwayne! - Körülkémleltem, hogy az óvatosságunk ellenére nem-e vett észre minket egy mugli, majd elindultunk az utcán. A belvárosban voltunk, két sarokra egy bizonyos antikváriumtól. Nem, ezúttal nem regények miatt, és a magam szórakoztatására jövök ide. Ha erről lenne szó, nem jöttem volna el idáig. És főként nem védelemmel.
Már nem is tudom, mióta nem hagytam el Bagolykő hegyét. Próbáltam megfeledkezni róla, arra fogni, hogy sok a dolgom, házvezető helyettes is lettem, meg minden, de akkor is ott volt az ügy. Az a bizonyos ügy Annabellel, nagyapámmal, és az egész rejtéllyel, melyet ő a nyakamba varrt. Annyira próbáltam róla tudomást sem venni, hogy hónapokig még csak nem is nyomoztam. De aztán váratlanul, és még csak nem is akarattal új nyomra bukkantam.
- Ez lesz az - mondtam, mikor végre megpillantottam az utcanévtáblát. Régi volt, olyan, ami nem illett a mugli utcaképbe, ami nem is volt véletlen, ők nem látták a sikátort se, melyet jelölt.
Csendes volt, és látszólag teljesen kihalt, a Nap csak kis részeken tudta sugaraival a macskaköves út sötét, kacskaringós folyamát megtörni. Az utca vége egészen sötétbe veszett.
- Ez gyanúsnak számít? A sötét? - sandítottam az aurorra bizonytalanul.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lori Ann
Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
offline
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. augusztus 18. 19:34 | Link

Gryllus Matilda



A következő lélegzetet a Mátra kellemes hűvös helyett már a belvárosban veszi. Elfintorodik, ahogy a tüdeje megtelik a körút környéki ocsmány csatornaszaggal, amely mindent átjár és mindenbe beleivódik, mintha az épületek párája volna. Sosem volt egy városi srác, ez a kelet-európai főváros pedig minden ésszerű biztosítékot kiver nála.
Ahogy a nő elengedi a karját ellép tőle, felvéve egy egészséges távolságot, majd megmozgatja kissé elgémberedett könyökét. Bár Tilda aurori mivoltában kérte meg a kíséretre, mégis civilben érkezett, saját, nyomott mintás pólójára cserélve az annyira gyűlölt minisztériumi egyenruhát. Valójában pálcán kívül semmi mást sem hozott volna, ám tiszteletben tartva a nő érthetetlen paranoiáját még pár eszközt zsebre vágott úgy "a biztonság kedvéért".
A hálálkodásra mindössze félszegen, kurtán biccent egyet. Nem igazán tudja lekezelni az ilyesmit, így szótlanul követi a nőt a keresett utcáig. A tábla alatt ő is megáll, szeme egy ideig összeszűkülve kutatja annak sötétbe vesző végét.
   -  Nyugalom Kisegér, ez nem az Oroszlánkirály, az árnyékos részek sem rosszabbak, mint a többi - megvonja a vállát, tétován lép egyet előre, várva, hogy Tilda is kövesse - Akkor lenne max gyanús, ha nem lenne különben is alkonyat, de hát így annyira nem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

ISTP-T: a virtuóz
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2014. augusztus 18. 21:04 | Link

Dwayne


Paranoia ide vagy oda, rendkívül hálás voltam a férfinak. Nem csak azért, mert hajlandó volt elkísérni a városba, de azért is, mert nem kérdezősködött. Pedig felkészültem több mesével is, kezdve a félek az utcakölyköktől a köröz az Interpolig mindennel, sőt, még az igazság kurtított verzióját is átpörgettem a fejemben többször is, ám Dwaynet nem érdekelte, vagy legalábbis nem adta jelét, hogy tudni akarná, miért van szükségem testőrre.
Pedig egyszerű: egyszer már megtámadtak itt. De ha ezt elmondom, felmerül a kérdés: miért?
Ráadásul az is szorosan követi, hogy akkor mit keresek itt. És erre nem is az, hogy nem akartam, de nem is tudtam volna felelni. Nagyapám szerint semmit sem kellett tennem, ő bebiztosította Annabell védelmét. Csakhogy eközben nem mulasztotta el többször törölni az emlékeimet. És ez nem volt jó így.
- Oké, bocsi, alkonyat, igen - bólogatok, és elszánt arckifejezést öltve indulok meg Dwayne után. Csak nyugi, velem van egy auror, a lehető legképzettebb harcos mágus, nincs okom tartani egy kis sötét, teljesen beláthatatlan utca miatt.
- Amúgy régóta vagy auror? Sokszor voltál életveszélyben, meg ilyesmi? Próbáltak már.. bántani?
Idegességemben, és hogy figyelmem eltereljem, természetesen fecsegni kezdek, és közben akaratlanul is a férfi mellé zárkózom, össze is akadunk majdnem.
- Hoppá.. - ahogy felé kapom a tekintetem, hirtelen észreveszem a keresett hely cégérét is. Az antikvárium kirakatán át gyér fény világlik ki, odabent látszólag senki sincsen.
Közelebb lépek, és belesek. Még az eladónak sincs nyoma.
- Talán hátrament a raktárba..? - tűnődöm. Az ajtón "Nyitva" felirat díszeleg.
Utoljára módosította:Gryllus Matilda, 2014. augusztus 18. 21:05 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lori Ann
Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
offline
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. augusztus 19. 12:06 | Link

Gryllus Matilda



Kellemes sétatempóban ballagnak a szűk sikátorban, a körút távoli morajlásán kívül csak cipőik koppanása veri föl a csöndet. Fölfelé sandít, a nyolcemeletes, körfolyosós házak óvón borulnak össze fölöttük, az ablakok közt néhol szárítókötél függ, rajtuk fekete talárok lengenek fenyegető gyászlobogókként. Valahonnét veszekedés és egy csecsemő sírása hallatszik, ide- oda verődve a falakon.
   -  Úgy érted megölni? - tekintete hosszan időzik a nő arcán, aztán fordul a macskakövek felé - Tíz év alatt? Persze. De ezt a kockázatot vállalnunk kell. Inkább engem, mint az ártatlanokat és tudod, ha arról van szó, hogy a Halálos Átok rajtam menjen keresztül vagy egy gyereken, hát...
Megvonja a vállát. Ő sosem kereste a halált, nem kert vele táncra, mint más kollégái és sosem kérkedett halhatatlansággal. Ő mindössze tisztában van azzal, amit feltétlenül tudnia kell: vagy így, vagy úgy, de a maga fajtáért sosem puha ágyban jön el a megérdemelt halál. Lélekben felkészült rá, hogy ismeretlenektől körülvéve, ismeretlen helyen szenvedjen ki, már amennyire erre lehetséges felkészítenie magát, és tudja, hogy ez ellen semmit sem tehet. Ez mégsem jelenti azt, hogy ne rettegne attól a bizonyos naptól minden zsigerével. De ez is csak vele jár.
Ahogy a nő megáll, ő is megtorpan. Szeme elidőzik a cégéren majd a koszos üvegre vándorol, ami mögött az üzlet üres és mozdulatlan.
   -  Ja. Lehet.
Ráhagyja, közelebb lép, hogy jobb öklével megzörgesse az ajtót, melyre annak üvege megremeg a keretében.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

ISTP-T: a virtuóz
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2014. augusztus 19. 21:08 | Link

Dwayne


Igen, úgy értettem. Pedig nem ismeretlen az érzés, úgy értem, mikor legutóbb itt jártam, és az a kisebb csoport rám támadt, elég világossá tették, hogy meg fognak ölni. De valahogy nem fogtam fel igazán. Olyan álomszerű, és közben mégis annyira valóságos. Tényleg megtörténhetett velem mindez? És megismétlődhet?
Talán így nem, hogy Dwayne itt van, és vigyáz rám. De azért nagyon remélem, hogy a végén csak nevet rajtam egy jót, hogy ennél fölöslegesebb munkája még soha nem volt. Az lenne a legjobb. Nézzen inkább bolondnak.
- Értem. Ez igazán szép tőled.. mármint, szóval tényleg elkötelezett vagy a munkádnak - motyogom mosolyogva, és közben arra gondolok, hogy vajon ugyanígy megvédene-e engem is a Halálos Átoktól.
Elfog a bűntudat. Ha valami balul sül itt el, és miattam meghal.. nem, erre gondolni sem akarok. Nem lesz semmi baj, csak én reagálom túl a dolgokat. Az a szedett-vedett banda mostanra már biztosan börtönben van.
Ezt azonban igen erősen kell szugerálnom magamba, mert a teljesen üresnek tűnő bolt nagyon nem tetszik. Úgy érzem, mintha valaki riadót fújna a fejemben. Nyugi Tilda, csak a múltkori eset miatt van.. nem lesz semmi baj, biztos itt van a tulaj valahol.
Dwayne bezörget, válasz azonban nem érkezik. Nem mozdul odabent semmi. Ismét felpillantok a cégérre. Anguilla Antikvárium. Egész biztos, hogy innen kaptam a levelet.
- Menjünk be - indítványozom. Odabent legalább látni valamit, a sikátor viszont egyre inkább körülvesz minket a sötétségével.
Lenyomom a kilincset és belépek az üzletbe. Száraz dohszag, ismerős illat köszönt, olyan, ami a legtöbb könyvesboltot, könyvtárat jellemzi. A helyiséget körös-körül könyvek százai alatt roskodozó polcrendszerek, és egy kopott pult tölti ki, mely mögött ajtó simul a falba.
- Hahó! Van itt valaki?
Ekkor végre valami neszelésre leszek figyelmes, és egy pillanattal később magas, sötét hajú, keskeny arcú férfi lép ki a pult mögötti ajtón, és sietve be is csukja maga után. Kapkodva megigazítja magán kissé szűk ruháját, és üres mosollyal az arcán fordul felénk.
 - Szép jó estét, segíthetek?
- A tulajt keresem, bizonyos Merdhárt urat.
 - Ó, igen-igen, én volnék az. Hozott netán valami könyvet, Gryllus kisasszony?
- Ööö, nem, azt írta, ön adna nekem egyet. A nagyapámmal kapcsolatban. - Kicsit furcsálltam, hogy tudja a nevem, bárki más is bejöhetett volna a tulajt keresve. Felismerni meg honnét ismert volna?
 - Hát persze, igaz is.. a nagyapja.
A férfi szeme Dwayne-re siklott, majd vissza rám, és a hátam mögé az utcára, majd ismét az aurorra.
 - Egy pillanat, és hozom, ne menjenek sehova. - Azzal eltűnt az ajtó mögött.
Dwayne sandítottam.
- Mindjárt végzünk is.. bocsánat, hogy ilyen butasággal raboltam az idődet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lori Ann
Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
offline
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. augusztus 27. 11:19 | Link

Gryllus Matilda



Hölgy társaságának ésszerű indítványozására félszegen biccent egyet. Még utoljára hátranéz, hunyorogva fürkészi a sikátorba bekúszó szürkületet, majd Tilda nyomában ő is átlépi az apró üzlet küszöbét.
A felkavarodó por és száradó doh szaga azonnal marni kezdi az utóbbi időben egyre érzékenyebbé vált, kényes szaglását. A szeme végigfut a könyvekkel roskadásig rakott, ódon polcokon, a porlepte bútorzaton, az arcára alig észrevehető, enyhe fintor kúszik. Ez annyira, annyira... öreg. Köhög kettőt, zsebre csúsztatja a kezeit, a nőre hagyja a szólongatást. A könyvek sorai által a hangja furcsán tompává válik, nem ver visszhangot az üzletben.
A motoszkálást hallva fordul a pult irányába ismét. Alakja furcsán idegennek tűnik ebben a környezetben, mintha egy afrikai bennszülöttet pottyantottak volna Manhattan utcáira. Az érkező, idős férfi azonban szinte teljesen idomult az üzletéhez, ha nem köhécselne párat, szinte ide illő bútordarabnak nézné. Türelmesen hallgatja az eszmecserét, közben közelebb ballag az egyik polchoz, hogy oldalra billentett fejjel tanulmányozza a könyvek kopott, ódon gerinceit.
   -  Híres volt a nagyfaterod, hogy könyv is van róla?
Hátrapillant Tildára, majd vissza a könyvekre, tovább bogarászva azok címeit. A saját nagyapja jut eszébe, igen, a maga módján ő is rendelkezett egyfajta hírnévvel és abban is biztos, hogy egy-két történelemkönyv oldaljegyzékében feltűnhet a Warren vezetéknév. Elvégre kevés olyan lelkes náci mágus élhetett a déli államokban, mint neves felmenője. A vélák tudnának mesélni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

ISTP-T: a virtuóz
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2014. augusztus 27. 22:02 | Link

Dwayne


Valami egészen furcsa, szokatlan érzés kerít hatalmába.
Nem először voltam pedig régi, porlepte könyveket árusító boltban, sőt olyanhoz is volt szerencsém, ahol már némelyik könyv is konkrétan porból állt, érintésre szétmálló szemét volt csupán. De akkor is csak bánat fogott el, hogy egy újabb könyv lett az enyészeté, és még csak a címét sem fogom soha megtudni.
Most azonban nem érzek ilyesmit, a szürke szemcsés ruhába öltözött helyiség baljóslatú, rossz érzést kelt bennem, úgy érzem, mintha.. mintha valami lesne rám.
Megőrültél, Matilda! Csak a félelem, az üldözési mániád beszél belőled, bemeséled magadnak, hogy veszélyben vagy!
Amíg várakozunk, Dwayne felé fordulok; a könyveket lesi. Zsebredugott kézzel, látszólag nem túl nagy érdeklődéssel bogarássza a sorokat. Kérdésére egy pillanatra elgondolkodom, majd közelebb lépek hozzá, és én is - szokatlanul érdektelenül - nézegetni kezdem a kötetek gerincét.
- Konkrétan őróla nincs könyv, de megemlítik néhányban a mai kori elismert mágusok között. Nem kimondottan híres, csak a területén belül. - A csodálatos történetekre gondolok, amiket kiskoromban mesélt nekem. Akkor úgy hittem, és még nem sokkal ezelőttig is, hogy ő a legnagyszerűbb mágus a világon.
- Régész volt, olyan mágikus tárgyak után kutatott, és olyan mítoszokat és legendákat vizsgált, melyekben még a varázstársadalom sem nagyon hisz.
Azt nem teszem hozzá, hogy mennyire is volt sikeres, és hányan tartották eszelősnek. Már nem akarok nagyapámról beszélni.
Ez az egész is miatta van. Egy könyv.. persze, tudta jól, hogy erre úgysem mondok nemet, mintha jós lett volna, és látta volna, mi minden fog történni, ha már ő meghalt. Pedig nem bonyolult a képlet. Egyedül az volt furcsa, hogy ha arra ösztökélt, hogy ne akarjak utánajárni ennek az egésznek, miért hagy mégis nyomokat hátra?
Gondolataimból váratlanul valami mozgás szakít ki, amit a szemem sarkából pillantok meg először csupán. Az üzlet előtt egy árny suhan el, majd rögtön egy másik. Valakik vannak kint.
- Dwayne.. nem tetszik ez nekem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lori Ann
Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
offline
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. augusztus 28. 11:09 | Link

Gryllus Matilda



A tekintete  vaskos, porlepte könyv gerincéről a mellette álló nő vonásaira vándorol. Szótlanul hallgatja Tilda beszámolóját az elhalt zseniről, a figyelmét azonban egészen más, sokkal érdekesebb köti le. Az apró rezdülések és vonások, amik megfeszülnek a nő csinos kis arcán, ahogy a testét átjárja valami furcsa, tompa félelem. Látta már ezt. Érezte már. És pontosan tudja, mit jelent.
Levegőt vesz, épp megnyugtatná, ugyan, ne aggódj, bármitől tartasz, csak bemeséled magadnak.
Mikor meglátja.
Kutya módjára kapja föl a fejét az ajtón kívüli mozgásra. Először puszta képzelgésnek véli, amit a nő paranoiája sugallt belé, láthatóan azonban nem ő az egyetlen, akinek feltűnt a dolog. Nyel egyet. Hátat fordít a polcnak, a kezeit lassan kihúzza a zsebéből, baljával megfogja a nő csuklóját, annál fogva utasítja közelebb a könyvekhez, egészen maga mögé.
   -  Nincs valami, amiről tudnom kellene, kiscsillag?
Egészen halkan kérdi, egykedvű nyugalommal. Ha a nő megriad két elsuhanó árnyék láttán, annak bizonyára oka van, amiről sajnos elfelejtett szólni neki. Na ezzel még számolniuk kell.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

ISTP-T: a virtuóz
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2014. augusztus 31. 18:08 | Link

Dwayne


Nem félelmet érzek, legalábbis nem azt, amit a félelemként definiálnak a földbe gyökerező lábakkal és a görcsösen megdermedő tagokkal. Minden idegszálam reagál arra, amit látok, ösztöneim vadul életre kelnek, sebesen kapkodom a mozgó árnyak között tekintetem, ugrásra készen. Összerezzenek, ahogy a férfi megragadja a kezem, és maga mögé utasít. Hogy védjen, gondolom.
Előhúzom pálcámat, és felemelem Dwayne mellett. Talán így érti a célzást, kérdésére ugyanis nem tudom, mit felelhetnék. Megkértem, hogy kísérjen el. Mit gondolt, randira hívtam? A buta gondolat máskor pírt csalna az arcomra, most azonban feszülten meredek előre. Egyelőre semmi más mozgásra nem figyelek fel. Az odakint ólálkodó alakok vagy elmentek, vagy mozdulatlanul várnak.
- Ki kell jutnunk innen, és dehopponálni, amilyen gyorsan csak lehet - suttogom a férfi füléhez hajolva. - Sajnálom, nem lett volna szabad.. tudhattam volna, hogy csapda.
Hirtelen egy robbanással kivágódik mögöttünk a raktár ajtaja, melyet még két átok sugárzó fénye követ. Vadul ellököm magamtól a férfit, így mindketten egy-egy irányba tántorodunk, ahol pedig álltunk, lángok csapnak fel az porlepte könyvek között. Megrettenve bámulok rá a padlóról, és kis híján emelem a pálcám, hogy eloltsam a tüzet, de még időben észbe kapok. Most magunkat kell mentenünk.
Amilyen gyorsan csak tudok, a pultnak hátrálok-csúszok, túloldalán két belépő alakkal. Közben pedig a bejárati ajtó is nyílik, varázslatok reppennek be, és két másik alak ront be utánuk. Pálcámat az egyik könyvekkel teli szekrényre irányítom, és az útjukba rántom.
Utoljára módosította:Gryllus Matilda, 2014. augusztus 31. 18:10 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lori Ann
Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
offline
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. szeptember 3. 12:03 | Link

Gryllus Matilda



Megkérte, hogy kísérje el, bizony. Azt azonban már nem említette, hogy a veszély igencsak valós és nem egy ijesztő mutogatós bácsi az, akitől Tilda ennyire retteg. Dühös, megsemmisítő pillantást vet a nőre, majd a szemét visszakapja a bejárat felé.
Épp időben.
A nő meglepő erővel rántja magával, persze a veszélyt érzékelve nemigen ellenkezik. Az elhanyagolt, öreg padló felkavarodó pora az orrába jut, a térdét pedig jócskán beveri, ahogy ráesik, mégis, elnézve a lángokba boruló polcot, ennek jelenleg hálás lehet. A szeme a kelleténél tovább ragad meg a könyveket beborító, ragyogó lángokon, mintha egészen megbűvölné, ledermesztené a látvány.
Az átok a feje mellett csapódik be.
Mindkét kezét az arca elé kapja, mellyel kivédi a roppanó pult szilánkjainak egy részét és megóvja a szeme érzékeny világát. Füst és por, ez a kettő gomolyog egyre fullasztóbban az apró üzletben, lapos kúszásban iramodik a nő után, hogy egy rántással megállítsa.
   -  Itt maradsz! Csináljál zsupszkulcsot!
Parancsolón löki vissza a nőt a földre. Valójában egyáltalán nem biztos benne,  hogy Tilda képes ilyesmire, bár ki tudja, ez a könyvmoly kisasszony annyi mindent összeolvasott már eddigi életében. Majdcsak föltalálja magát. Vagy nem.
Egy skarlátszínű átok a válla mellett éri a pultot, kénes szagú, égetett lyukat hagyva a lakkozott fában. Két lábra áll. Négyen kettő ellen. Vagy öten. Túlságosan sokan.
Sűrűn pislog a kavargó füstben, a pálcával hirtelen lendít, egy átok éles villanással csapódik, majd még egy.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

ISTP-T: a virtuóz
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2014. szeptember 3. 18:44 | Link

Dwayne


Ez most más volt, mint a korábbi eset. Nem fenyegetőztek, nem szóltak egy szót sem, egyszerűen csak felállították a csapdájukat, én pedig belesétáltam. Vajon valós volt egyáltalán a tulaj üzenete, tényleg létezett az a könyv, ami egy újabb nyom lett volna, amit nagyapám hátrahagyott nekem? Vagy kitalálták az egészet, hogy előcsaljanak? Lehet, hogy sosem tudom meg.
Ahogy a tűz kezdett körülöttünk elharapódzani, és a por- és füstfelhő egyre több teret nyert magának az üzletben, kezdtem pánikba esni. Ennél rettenetesebb véget elképzelni sem tudtam volna: égő könyvek közt halni meg.
 - Az Warren! Egy auror, ti szerencsétlenek! - hallottam meg valamelyik támadónk kiabálását átkok becsapódása közepette. De ekkor már Dwayne ott kuporgott előttem, és durván a földre lökött, hogy ne legyek könnyű célpont. Nem mintha amúgy nagyon ugráltam volna.
Bólintottam, megért egy próbát. Bár még sosem csináltam ilyesmit, és megvolt az esélye, hogy nem is fog működni, ugyanazon okból, amiért dehoppanálni sem tudtunk volna innen. Továbbra is biztos voltam benne, hogy ki kell jutnunk a boltból, különben nincs esélyünk.
Gyorsan ráböktem a mellettem fekvő könyvre, mely ironikus módon egy útikönyv volt, és elmormoltam a Portus varázsigét. A kötet kék fénnyel felizzott. Már csak meg kellett fognunk, és elvileg Bogolyfalva főterén kötünk ki.
Ekkor ütött szöget a fejemben, hogy miért érdekes az, hogy a támadóink észlelték, hogy egy aurorral van dolgok. A varázslatok megváltoztak. Több irányból is a kábító átokkal próbálták eltalálni Dwayne-t, valaki pedig felejtésátkokat lövöldözött az egyik sarokból. Látszólag mindegy volt nekik, melyik talál előbb, az eredmény ugyanaz. Nem akarták, hogy egy minisztériumi dolgozó eltűnése feltűnést keltsen. Ha pedig nem is emlékszik rá később, hogy itt volt, az én eltűnésem sem fog egy darabig gyanút kelteni.
Furcsa módon ez kissé megnyugtatott. Legalább bármi is lesz, Dwayne-nek nem lesz komoly baja a hibámból. Az más kérdés, hogy velem mit terveznek.
  - Kész! - kiabáltam Dwayne-nek, de ekkor az egyik könyvespolc nyöszörögve dőlni kezdett felém, miután egy eltérített varázslat szilánkokká zúzta az alsó sorát, és kénytelen voltam kúszva-mászva eliramodni az útjából. A fojtogató, szürke füstben botorkálva, pálcámat szorongatva néztem vissza. A zsupsz-kulcsra ráborult egy másik rakás könyv. Ha működött is, igencsak nem számított jelenleg.
Ellenben ott, ahol a könyvespolc állt az előbb, szabaddá vált a falfelület, és rajta egy ablak, mely mögött a sikátor sötétlett. Ennek a túloldalán senki nem volt. Kezem összeszorult pálcámon, tekintetemmel Dwayne-t kerestem. Reméltem, hogy ő is látja, amit én.
Utoljára módosította:Gryllus Matilda, 2014. szeptember 3. 18:58 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lori Ann
Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
offline
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. szeptember 3. 20:07 | Link

Gryllus Matilda



A jobb keze mereven és nehézkesen mozdul, a könyöke alatt erős fájdalom nyilall belé. A pálcát átveszi némileg ügyetlenebb baljába egy lélegzetvételnyi szünetben, amit két átok kétségbeesett kivédése közt talál. Tilda közelében marad, saját, nálánál jóval masszívabb testét használva élő, ám gyorsan fáradó pajzsként. Elvégre erre tanították, erre tartották és nevelték, mióta belépett az Egységbe.
Mintha a nevét hallaná. Ennek jelentőségét azonban abban a pillanatban egyáltalán nem fogja fel, ahogy az átkok változását is valahonnan távolról, az agyának peremvidékén érzékeli. A térde kissé megremeg, ismét szélesen int a pálcájával, a fal mellett álló szekrénysor döngve vágódik el, ahogy már legalább négy társa eddig. Távolról hallja egy férfi fájdalmas nyögését, ahogy több száz kötet zúdul a nyakába, a másik azonban ügyesen elugrik az útjából, skarlátvörös átkot küldve felé. Ő épp hogy kitér előre.
Durranás, reccsenés majd vérfagyasztó nyikorgás.
A hang irányába kapja a fejét, a szája kissé elnyílik, azonnal füsttel és porral telik meg. Érzi, hogy Tilda mászni kezd a lába mellett, ő is előre görnyedve botorkál arrébb, behúzza a nyakát. A szekrény becsapódása ismét sűrű port kavar. Köhögve hunyorog a homályban, hunyorogni próbál, ám a füst égeti a szemét, tüdejét, közben pedig tompítja őt.
A tűz hője egyre közelebb nyomul. A könyvek gyorsan kapnak lángra, egymást követve az enyészetbe, a lakkozott fa szintén jól ég, csinos máglyává alakítva a boltot. Köhögve egyenesedik föl, amennyire tud, az összedőlt polcrendszer némileg elszeparálja őket a támadóktól, akiknek egyike a bútorokat arrébb lökdösve igyekszik közelebb.
Kissé, mintha émelyegne. Pillanatokig áll mozdulatlanul, mintha az esélyeiket latolgatná. Ebből pedig nincs sok, ő, nincs ám. Tilda felé néz, úgy fest, mondana valamit. Ekkor azonban ő is meglátja.
Krízishelyzetekben a Dwayne félék is meglepően gyors gondolkodásra képesek. A jelenlegi pedig, egy égő szobában gyilkosokkal körülvéve, nos, minden bizonnyal a legtöbb skálán megkapná a krízishelyzet- jelzőt. Egy ablak. Jelenleg egy ilyen egyszerű tárgy válaszfal lehet az élet és kínhalál között.
Mintha mi sem lenne egyszerűbb, a nőt a grabancánál fogva ragadja meg és rángatja magával, ahogy előre görnyedve az ablakhoz siet, mint egy rosszcsont kölyökmacskát. Lovagiassági kérdésekben úgy gondolja, később dűlőre jutnak majd. Ép keze könyökével veri ki az ablak poros üvegét, azon  át hűvös levegő árad be, egy részről kitisztítva egyre kóválygóbb fejét, más részről azonban jobban felszítva a lángokat.
Mély levegőt vesz.
Egy, kettő, három.
Tildát egy rántással kihajítja az ablakon.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

ISTP-T: a virtuóz
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2014. szeptember 6. 16:31 | Link

Dwayne


A réges-régi, roskadásig rakott polcok úgy ropogtak és sisteregtek az őket nyaldosó lángok alatt, akár egy kínlódó szörnyeteg. Nem adta könnyen magát, ha már pusztulnia kellett, magával rántott, akit csak tudott.
Láttam, amint az egyik támadóra egy lángruhába öltözött polc borul, és fülsiketítő reccsenéssel bekebelezi, és nekünk sem sokon múlt, hogy nem tudtuk elkerülni egy másikat.
Kizárólag a menekülésre koncentráltam, de még így is hallottam, hogy az előbbi férfi hangja ismét eldörren, és figyelmezteti társait, hogy nehogy eltaláljanak engem. A füst és por olyan koncentrációban kavargott körülöttem, hogy a torkomban éreztem a halál ízét, és valahogy nem tudtam elhinni, hogy nem azért vannak itt, hogy megöljenek. Pedig valahol tudtam, hogy mit akarnak. Illetve kit. Ahhoz pedig élve kellettem.
Aztán Dwayne is észrevette az ablakot.
Én vártam, megdermedtem, és nem mertem mozdulni addig, amíg ő nem látja, amit én, pedig rohannom kellett volna és kivágódni rajta. De én megvártam a férfit. Persze így se tartott néhány másodpercnél tovább, hogy ott teremjen, és a ruhámat megragadva rángasson oda.
A könyökével verte ki az üveget, fülsértő csilingelése beleveszett a fellobbanó lángok morajába. Valaki odabent felordított.
Én pedig jóformán repültem, ahogy Dwayne kipenderített. A földre zuhantam, majd gyorsan a hátamra fordultam, és felkászálódtam. Dwayne ott volt, tisztán látott engem. Nem vesztegethettem több időt, mert azzal az életét kockáztatom.
Dehopponáltam. A világ elmosódott, kavargó színtengerré vált körülöttem, benne Dwayne arcával, amely mellett egy zöld fénycsóva villant és süvített el, egyenesen felém.
A színek kivesztek a világból, és helyükbe sötétség költözött. És fájdalom.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lori Ann
Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
offline
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. szeptember 6. 17:51 | Link

Gryllus Matilda


Négykézláb érkezik a sikátor piszkos, nedves betonjára. Érzi, ahogy a lehullott, apró szilánkok a tenyere bőrébe fúródnak. Köhögve tápászkodik föl, majd fordul szembe a kivert ablakkal, melyen át fekete füstben táncoló, fénylő pernyék kavarognak kifelé. Hallja a reccsenéseket, hogy a bútorok öreg és kiszáradt fái sorban megadják maguk a hőnek, ebbe kiabálás vegyül, amiből egy szót sem ért.
A pálcát görcsösen szorítja a baljában, hátrál pár lépést, kis híján felbukik egy fejre fordított acél szemetesben, amely csörömpölve gurul arrébb. A szemével, ami füsttel és apró hamuval ment tele, nehézkesen, hunyorogva találja meg a nőt, a tekintetük találkozik, mielőtt az dehoppanálna.
Az átok a szemközti falba csapódik, széles területen a tégláig leverve a vakolatot. Megrettenve húzódik arrébb, ismét hátrál, egészen a falig. Aprót int a pálcájával, pár elvesztegetett pillanatra behunyja a szemét, a sikátor sötétjét egy fénylő hófehér, nagydarab vaddisznó alakját öltő patrónus világítja be, majd szökken tova a segítség irányába. A körfolyosós, öreg házat ablakai felől különféle emberi hangokat hall, kavargó, zsibbadt fejjel, szinte csodálkozva néz fölfelé. Az átkok odabentről elhalnak, mindössze a tűz ropog rendületlenül.
Bal keze a jobb vállához nyúl, ott megragad valamit, majd egy hirtelen rántással kihúzza onnan. A hosszú, leginkább nyílhegyre emlékeztető fa szilánk gonoszul csillog a rá tapadt vértől.
Tilda.
Egy mély levegőt véve veti bele magát a semmibe, majd dehoppanál. Tudnia kell, hogy ő jól van-e.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

ISTP-T: a virtuóz
Mácsai Mina Izabella
INAKTÍV


CsöppWarren | Kávéslány
offline
RPG hsz: 470
Összes hsz: 963
Írta: 2014. szeptember 23. 20:27 | Link

Apa és anya

Nem vagyunk bent olyan nagyon régóta, de egyszerűen már nem tudok nyugton maradni. Szeretném, ha az ítéletet kimondanák. Tudom, hogy anyának azért egy kicsit fáj, hogy inkább apa nevét szeretném viselni, ám nem ellenkezett egy pillanatig se, sőt, mindig mosolygott, kedvesen érdeklődött. Amikor velem erről az egészről beszélgettek a szüleim, olyan volt, mintha egy család lennénk. Tudom, furán hangzik, és tudom, hogy ilyen már sosem lesz, és talán sosem volt, de mégis jó volt. Nem veszekedtek, korrekten kommunikáltak velem. Felkészítettek arra is, hogy mi várható, hogy ne legyek biztos semmiben, hiszen apa életvitele nem éppen olyan, mint például egy könyvelőé. Mindkettejük meghalhat egy lépcsőfok miatt persze, de amíg a könyvelőt a számok támadják, addig apát minden halálos, és ezt valószínűleg az ítéletet hozók is tudni fogják. Ott ülve mégis szörnyű érzéseim vannak. Nem tudok nyugton maradni.
Amikor kihívtak, hogy engem is meghallgassanak, tudtam, hogy szépen, érthetően, és lényegre törően kell beszélnem, mégsem sikerült. Áradoztam. Mostanában sokat áradozok a szüleimről, de nem tehetek mást, hiszen tudom, hogy mindent, ezt is, főleg értem teszik. Csak mondjátok már ki, had mehessünk innen. A szoknyám szélét piszkálom idegességemben, remélem, hogy leköt annyira, hogy ne számoljam magamban a másodperceket, a perceket, amíg bent vagyunk. Végre ítéletet hirdetnek, hihetetlen, hogy ennyit kell szöszmötölni, hiszen mindent átbeszéltünk otthon, hogy ne tartson sokáig. Apa még meg is fürdött, és egész szépen felöltözött, hogy lássák, nem rossz ember ő.
Hatalmas sóhaj hagyja el az ajkaimat, rosszabbra számítottam, ám mégis a lehető legjobbat kaptuk. Nem bírom ki, odaszaladok, és megölelem apát, aztán persze anyát is. Ennek így kellett lennie. Az ujjaim már teljesen elgémberedtek attól, hogy keresztbe tartottam őket, annyira drukkoltam a sikerért. Sikerült. Széles mosollyal lépek ki a Minisztérium épületéből a szüleim előtt, és a kivételesen szép időben még pördülök is a tengelyem körül, mielőtt elkapnám apa és anya kezét. Tudom, hogy a tizenhárom évesek már nem nagyon mászkálnak a szüleikkel kézen fogva, de hát ez a nap más, ez a nap ünnepnap lesz most már örökké.
- Eszünk egy sütit? Vagy kettőt? Én fizetek!
Még jó, hogy tettem el a zsebpénzemből, most először fogok költeni belőle, mivel eddig mindig eltettem, így mostanra már csinos kis vagyonnal rendelkezem, amit anya a ház vásárlásakor nem fogadott el, így aztán itt az ideje, hogy én is hozzájáruljak valamivel – még ha csak ennyivel is – a költségekhez.  
Utoljára módosította:Mácsai Mina Izabella, 2014. szeptember 23. 20:35 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
offline
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. szeptember 24. 16:13 | Link

Mácsai (Warren?) Mina & Zója

az örödik kerületben
az MMM kihelyezett bírósági épületeinek egyike előtt


Úgy tűnik mindenki meglepődve - a lánya pedig látható megkönnyebbüléssel - vette tudomásul ma reggel, hogy Dwayne Warren is képes emberhez méltóan felöltözni. Az általános megrökönyödést akár sértésnek is vehetné, hiszen nyilvánvalóan képes rá, elvégre a fegyelmi tárgyalások során sem árt, ha összekapar valami elegánsabbat a szekrény mélyéről. A mai napnak pedig különösen nagy tétje van, ezt tudta ő is, ahogy nyűgösen nyakkendő után kutatott egy kartondobozban, eleget téve a Minának tett ígéretének. Apa, kötötte a lelkére az előző nap a lánya, ma jól nézz ki, oké?
Oké.

Lesüti a szemét, ahogy kilép az égető napfényre. Egyik kezét a zakója zsebében nyugtatja, a másikban a hivatalos határozat fekete mappába rejtett változatát fogja. A passzív, nyomasztó félelem, ami napok óta mardosta, csak lassan oldódik föl, magában pedig annyit szoktatta magát a negatív ítélet gondolatához, hogy a tudtáig lassan jut el a hír. Az apaság elismerésébe persze a bíróság nem köthetett bele, hiszen mindkét jelenlévő fél egyetértésben állította a dolgot, a gyermek felügyeleti jogának elbírálása azonban már az asztalok mögött ülő véneken múlt. Az életvitele és állampolgárságának problémái miatt pedig ő személyesen nem is számított semmi jóra. Különösen nem közös felügyeletre.
Aminek a bizonyítékát a kezében szorongatja.
Mármint abban, amibe nem csimpaszkodik bele a most-már-hivatalos lánya. Az ő kérésére csak bólint, ha kajálni akar, hát kajálni fognak, mint egy furcsa család. A szeme Zójára siklik, közben igyekszik elintézni, hogy az ugráló lányka ne ficamítsa ki a bal vállát.
   -  Akkor így oké minden, nem?

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

ISTP-T: a virtuóz
Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
offline
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2014. szeptember 24. 18:41 | Link

Warrenék


Az elmúlt éjszaka alvászavarát, ma sok szépségtrükkel sikerül elfedni. Az, hogy ideges, egyértelmű, ám gyakorlatilag semmi sem látszik belőle. Köszönhetően az éveknek, na meg az alatta szerzett rutinnak, képes egész jól elhitetni a világgal azt, amit ő akar. Hogy ma mit akar? Örömöt. Valahol mélyen boldog is, ám emellett persze ott a szomorúság, hiszen Mina úgy lelkesedik még mindig az apja iránt, mintha Dwayne Warren igazából nem is halandó volna. Öltözés közben kétszer is meggondolja a szoknyát, cseréli, van rövidebb és hosszabb is, végül egy harmadiknál dönt, amit elég elegánsnak gondol. A tett helyszínére érve, kénytelen elmosolyodni, hiszen Mina minden aggodalmát leküzdve a férfi tényleg nagyon jól fest.
- Jól nézel ki.
Nem nagyon beszéltek az utóbbi időben, egy nem is olyan régi kirohanása miatt, amit valahogy nem akar visszacsinálni. Szörnyen bosszantja, hogy a férfi is tudja a kis titkát, és mégis, annyira jól esik, hogy elmondta neki. Végre felszabadult, szó szerint érezte, ahogy a kövek, sőt sziklák lezúdulnak a szívéről. Ez az érzés jelenleg felülír mindent, csak a zavarát nem, ha a férfi közelében van. Mindenesetre igazi úriasszonynak is mondhatnánk, hiszen nem szenved, és nem játssza a drámakirálynőt. Elfogadta a helyzetet, és nem is akar keresztbe tenni. Elfogadta a férfi érzéseit, és tiszteletben tartja őket.

***


Hosszúra nyúlik az egész procedúra, és különösen zavaró, hogy többször is „doktornőnek” szólítják. Mintha egy gyilkosság tárgyalásán ülnének, ahol ő az egyik szakértőként, mint kutatást végző ember van jelen. Nem mintha nem lenne büszke arra, amit elért, de ez most a magánélete, nem pedig a munkája. Aztán kínos percek után megszületik az ítélet, és halvány mosollyal fogadja a lánya ölelését, még néhány szót váltanak bent, majd kisétálva, a lányka kezét fogva indulnak el arra, amerre Mina akar. Ez a nap erre lett szánva.
- Persze, minden.
A lányka előreszalad, ő lassít a léptein, remélve, hogy Dwayne is megteszi, és kicsit lemaradva tud vele néhány szót váltani.
- Miközben pakoltam, találtam egy nyakláncot. A nagyapám szerezte, még Mina születésénél, azt mondta védelemmel látja el, ha jól emlékszem, de nem érdekelt akkoriban, hogy mit mond. Rúnázott, ha jól láttam, viszont nem sokat értek hozzá. Nem néznéd meg nekem valamelyik nap? Ha tényleg jó, szívesen nekiadnám, de azért megátkozni nem akarom a gyerekemet.

Utoljára módosította:Dr. Mácsai Zója, 2014. szeptember 24. 18:51 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: « 1 2 ... 5 6 [7] 8 9 ... 17 ... 139 140 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek