Az utóbbi évtizedekben nálunk is elterjedt a muglik kedvenc étele, a pizza. A Félszemű Kukorica a Közép- és Kelet-Európában legnépszerűbb pizzázó-lánc, eredetileg cseh. Varázstalan szomszédaink valószínűleg megdöbbennének azon a tényen, hogy a legjobb pizzákat ők készítik. Nem az olaszok, még véletlenül sem. Az olasz varázslók kifejezetten utálják ezt a találmányt.

Ahogy belépsz a pizzázóba, rögtön szembetűnik, hogy minden sárga. De nem olyan kellemes okker, hanem élénk, napsütötte réteket idéző, amibe belefárad az ember szeme, ha sokat nézi. A székek, a polcok, a szalvéta. Ami nem sárga, az meg krém és fehér. Adnak itt a dekorációra, de ez szerencsére nem látszik meg az árban.

A konyhából semmiféle zaj nem szűrődik ki és belépni is szigorúan tilos illetéktelenek számára. Vannak olyan elvetemültek, akik mégis megpróbáltak bejutni, de rögtön utána azon kapták magukat, hogy odakint állnak és egy hónapra száműzve lettek minden Félszemű Kukoricából. Második kihágásnál fél év, harmadiknál pedig örökre. Szóval nem éri meg kíváncsiskodni.

A rendelésed leadása után kapsz egy kicsi Félszemű Kukorica-lényt, aki a kajád elkészültekor hangos kiabálásba kezd, de addig is kitartóan motyorog, megpróbálhatsz vele beszélgetni, ha olyan kedve van. Azonban vigyázz rá jól, mert ha nem vagy résen, lelécel és lehet, hogy többet soha nem kapod meg a kajádat. A rendelést ugyanott tudod felvenni, ahol leadtad, a pultnál.

- pásztorpite pizza (sok borsó, répa, darálthús, paradicsomszósz, cheddar)
- félszemű kukorica pizza - jogvédett (sok-sok kukorica, mozzarella, fokhagymaszósz, és miközben eszed, popcornná pattan a szádban)
- lángnyelv pizza (sonka, mozzarella, paradicsomszósz, de ezekből körülbelül semmit se érzékelsz a borzalmasan csípős habanero miatt. Lángolva tálalják, de nem éget a tűz)
- meglepetés pizza (teljesen normálisan néz ki, sonka-sajt-gomba-kukorica, de van rajta valami meglepő íz, amit nem mondanak meg előre - frissen nyírt fű, sárga hó, mentolos csokoládé, kutyakaja, hánytató cukorka stb.)
- vajsör pizza (a nevéhez hűen pont úgy néz ki, mint egy vajsör, csak lapos és egy pizzalapon fekszik. A többi pizzától eltérően ennek a lapja is édes, amit egy zselatinos fűszeres karamelles sörréteg borít, s az egész tetején ott rezeg az édeskés, fodros hab)

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=784971#post784971][b]Machay Menta Sonja - 2019.12.22. 17:56[/b][/url]

Na essünk túl rajta
december 14.
Nyolcra akart jönni, de hát nem pont felébredt korábban? Így aztán kicsivel hét harminc után esik be az ajtón, jó reggeltet bólintva Bánkinak, hogy aztán segíthessen ahol tud. Még így az első másfél órára ki is tart a lelkesedése (vagy valami olyasmi), nem üti bele az orrát feleslegesen semmibe, csak bedolgozik a férfi keze alá. Nos, lehet ez amolyan kompenzáció-féleség azért, mert kitolt vele, Sonja ugyanis véletlenül pont akkorra szervezte meg ezt a kis akciót, amikor a főnökének tuti kétszer annyi erőfeszítésébe telik nem elaludni létracipelés közben. Nem fogok hazudni, azért az kicsit javít a Bánkiról kialakult képen, hogy nem lép le, hanem tényleg itt van és tényleg csinálja. Hopp, az talán valami elismerés-féleség lett volna ami megcsilla-, á nem, csak a fény vetült oda furán. Téves riasztás. Igazából jah, kellett neki lelépnie két nyavalyás hétre, ez van, gyorsan kisatíroztuk azt a képzeletbeli glóriát Bánki feje fölül.

Igen ám, de mire megérkeznek az emberek, és kezd megtelni a bolt, már egyre kevésbé akaródzik neki ehhez asszisztálni. Megunta, elvesztette az érdeklődését, nevezzük aminek akarjuk, de a beszéd végén egy "jó voltál" vállveregetés után jelzésértékűen biccent az utca felé, jelezvén hogy ő most akkor... tartana egy cigiszünetet. Ellazulva fújja ki a füstöt a békés reggeli utcára, miközben cipőjének orrával egy fűcsomót kezd piszkálgatni. Eljátszik a menekülés gondolatával, de már felvett egy olyan röhejes overált (akkor még jó ötletnek tűnt), így pedig még igazán menekülőre se tudná fogni - az a vacak úgy szúrja mindenki szemét, hogy jelenleg mintha célkeresztet viselne a hátában. Várja mikor jön oda hozzá az első előkészítős baba, hogy "Sonja néni merre van a..." brrr, még a hideg is kirázza a gondolatra. Szomorúan veszi tudomásul, hogy már lassan csak a szűrőt szívja, így megnyugtatva magát a gondolattal, hogy mindjárt ebédszünet, eltapossa a csikket, és csilingelve (mármint a csengő csilingel, nem a nő) visszatér az üzletbe. Gyorsan körbepillant, igyekezve legyűrni a hangzavartól arcára szökő fintort, majd felkap egy vödröt, egy ecsetet, és egy még üres falfelület elé gugol. Most már bánja, hogy bejött korábban, már kéne az a plusz energia amit akkor könnyelműen elpazarolt. Látja, hogy mások milyen önfeledten kezdenek a mázolásba, de ő csak szépen lassan, kimért pontossággal halad, nem rajzol csillagocskákat, karikácskákat, fenyőfácskákat, pizzácskákat, nem. Fog a nénikém óvodásat játszani.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=786061#post786061][b]Machay Menta Sonja - 2019.12.27. 04:30[/b][/url]

Na (f)essünk túl rajta
december 14.
Lehet, hogy most túl messzire ment - vernek benne visszhangot a férfi szavai, és a hirtelen jött indulaton annyira megdöbben, hogy szólni is elfelejt, csak bólint a kérésre. Nyugalmát valószínűleg nagyban támogatja a szervezetébe diktált nikotin is, ám a hangsúly ellenére, tényleg nem bánja a feladatot amit kapott, így hát meg is indul hátrafelé, a konyhába. Míg a fekete fő, egy gyors önvizsgálat sem derogál neki, és - csodák csodájára -, úgy veszi észre, mintha kissé nehezen szokna vissza főnöke (ismeri ő ám ezt a szót) alá, az egyedül töltött két hét után.
De azért valljuk be, abban is van némi igazság, hogy ha nem akarjuk, hogy valaki a saját lábára álljon, ne hagyjuk egyedül két hétre, ekkora felelősséggel a vállán, és főleg ne álljunk meglepetten, ha végül megbirkózik a feladattal. Elvégre neki volt a kérése, hogy ne legyen semmi baj amíg a férfi vissza nem jön, nem igaz? Azt hiszem erre mondják, hogy a hatalom megrészegít, ahogy Sonja is megérezte milyen a saját feje után menni (persze, hibázott itt-ott, de minden ki lett javítva mire Bánki visszatért), nehezére esik neki visszailleszkedni korábbi helyzetébe.
Viszont láthatóan a férfi ezt várja tőle, úgyhogy megkapja - jut döntésre mire elkészül a kávé. A friss főzetet kiviszi a nagy térbe, lepakolja a többi étel-ital mellé, és nem is rest finoman felhívni rá az érdeklődők figyelmét. Pohárra, belevalókra sem lehet senkinek gondja, minden oda van készítve.
Elhatározásával felvértezve magát néz körbe, ki hol tart, mit hol segíthet, így látja, hogy a legtöbben már egész szépen elrendeződtek, és alapoznak. Picit habozik, majd azért átlagos, nem tolakodó határozottsággal indul meg főnöke felé.
Az előbbiből tanulva inkább Bánkihoz lép oda előbb, mielőtt bármibe belekezdene, hiszen ha másodjára is ilyen hangsúllyal küldődik odébb, önvizsgálat ide vagy oda, bizony megeshet, hogy nyugalma némiképp megbomlik.
- Bocs a korábbiért - kezdi így, igyekezete szerint finoman, nem a legfontosabb rész közepén szakítva meg a beszélgetést. - Hová menjek? - kérdez, ha a férfi rá figyel, és inkább lenyeli most kicsit a büszkeségét, hátha a jóviszonyuk még menthető. Az elején még tökre megvolt a közös hang, és ha ez kell ahhoz, hogy visszataláljanak oda, hát istenem. Belefér.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=786907#post786907][b]Machay Menta Sonja - 2019.12.30. 19:37[/b][/url]

Na (f)essünk túl rajta
december 14.
Egy pillanat alatt lesz oda a varázsa minden erőfeszítésének, így hát az arcáról is eltűnik a korábbi nyitottság. Megpróbálta. Ha megy a saját feje után, az sem jó, ha kikéri a véleményt, az sem jó, na ezen igazodjon ki az ember. Egy szó nélkül, pattanásig feszült idegekkel fordulna meg, menne át a bolt másik végébe, kapna fel egy vödör festéket és jönne vissza vele leönteni a férfit és állna neki a terápiás mázolásnak valahol innen jó messze, ám ekkor Emily közbeszól. Mivel szavai neki szólnak, bármennyire is úgy érzi, hogy nem túl jó ötlet Bánki közelében maradnia, fékezi magát. Arcáról nem sok mindent lehet leolvasni, bár a hálás szónál eléggé küzd magával, hogy ne kússzon a szemöldöke az égig. Új, korszakalkotó összeesküvés elméletem támadt: a szivárványok igazából csak hitetlen unikornisok elszabadult szemöldökei.
Mély levegőt vesz, amit nagyon lassan fúj csak ki, és a mentegetőzésre semmit sem mondva néz a mutatott falszakaszra. Egy mosolygó Bánki - mondaná legszívesebben, azonban inkább nyelvére harap, s finoman félredönti a fejét. Bármit is mond, csak azt éri el vele, hogy a férfi kijelenthesse, ne az legyen ott, van egy ilyen sanda gyanúja.
- Egy óra? - természetesen alapozás után, bár ezt nem mondja ki, nehogy akkor meg az legyen a baj, hogy de hát ezt a férfi már elmondta. Nem gondolkodik sokat a válaszon, a pizzára gondol, aztán egy másik kerek tárgyra. Tadamm, óra. Ami amúgy akár nem is nézne ki rosszul pepperoni-számjegyekkel és jalapeño-mutatókkal, de... ezt azért így már nem biztos, hogy ki akarja fejteni, hiszen Bánkin tisztán látszik, hogy nem akarja, hogy tovább a közelében maradjon. Ha nagyon beleáll az ötletelésbe, még a végén itt fogják.
- Én is - lágyul el azért egy kicsit az arca, szavait egyértelműen a nőnek címezve. No nem a kávéra mondja, de ez talán egyértelmű. Nem Emily tehet róla, hogy ez a helyzet most így van, nem akarja hát, hogy rajta is csattanjon. Végül felsóhajt, oldalra biccent a fejével, hogy akkor ő most megy, s egy intés után kinéz egy olyan sarkot ahol még nem dolgoznak, hátha most lesz szerencséje eljutnia odáig, hogy festékbe is márthassa az ecsetét. Oké, talán megfontolja, hogy felfesse azt a korábban vizionált órát. Talán.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=787752#post787752][b]Machay Menta Sonja - 2020.01.05. 04:27[/b][/url]

Na (f)essünk túl rajta
december 14.
Nem mintha arra számított volna, hogy a férfi örömujjongásban tör majd ki csodás ötlete hallatán, szóval nem különösebben érinti meg a hangnem. Emily lelkesedése viszont valahol ragadós lehet, ha még Sonját is maradásra ösztönzi vele, szóval még mielőtt az a kis szikra is kihunyna amit keltett benne, jobbnak látja finoman lelépni a színről. Igen, higgye el mindenki, így a legjobb.

Az megint más tészta, hogy ha hallaná a nő kérdését amit távolodása után Bánkihoz intéz, valószínűleg hisztérikus nevetés jönne rá, hiszen hát ő meg a férfi... Ugyan, ez most ugye nem komoly? Azonban drámakedvelőink szerencsétlenségére gondolatban is fizikailag is máshol jár már akkorra, így a boldog tudatlanság leple alatt kezdi el kikenni a falat. A kimért, monoton munka megnyugtatja, bár ezt magának sem vallaná be. Ormótlan kezeslábasa pettyes lesz itt-ott, copfjából kicsúszik pár selymes hajszál, de más nem utal arra, hogy telik az idő, fáradhatatlanul, csendben, egy szó nélkül dolgozik. Nem kezd el pletyizni a mellette levőkkel, nem fordul oda amikor valakik kiskutyás képeket cserélgetnek visongva, arra viszont már felkapja a fejét, amikor a tőle pár lépésnyire lévő csoportocska hirtelen szokatlanul csöndessé válik. Futólag végigpillant a 12-14 éves forma fiúkon, akik egy vödröt állnak körül, majd vissza is tér munkájához. Azazhogy...

Elkerekedő szemekkel sandít újra oldalra, hogy megerősítse magát abban amit futtában látni vélt. A szorosan körbeállt festékbe épp egy szelet pizzát (talán hawaii, remélem hawaii, a többiért kár... jó igazából még azért is) tunkol bele valaki, míg a többiek sutyorogva figyelik. Hát igen, valami ösztönös megérzése lehetett, de bizony bebizonyosodott, hogy ha a gyerekek sokáig csöndben vannak az csak két dolgot jelenhet. Alszanak; vagy rosszban sántikálnak. Mindenki megtippelheti most épp melyik valószínűbb.

- Nehogy megedd hé - pattan fel azonnal, ahogy a kiemelt szelet egy tátott száj felé indul. Még dereng neki, hogy valami olyasmit fogadott meg, hogy nem szól majd a kicsikhez, de azért ez talán mégsem olyan dolog amit hagynia kéne. Két lépéssel szeli át a teret, hogy a szétrebbenő gyerekek között átnyúlva kikaphassa az elfordulni készülő srác kezéből a kaját. A kaját ami már nem kaja. - Eszeteknél vagytok? - mered rájuk döbbenten, s talán még sokkosan is. Nem haragos, nem kiabál, egyszerűen tényleg nem tudja hová tenni a helyzetet. Whelp, elromlottak a gyerekek, ezek miért csinálnak ilyet? Amikor Ábel kicsi volt csak a sarat akarta megenni, nem a festéket.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=790076#post790076][b]Machay Menta Sonja - 2020.01.21. 12:30[/b][/url]

Na (f)essünk túl rajta
december 14.
Csipp, csepp, mondja a fehér festék, amint szomorúan konstatálja, hogy már nem kerülhet fel a falra. Szép tiszta színébe a pizzaszeletről egy gombadarab kenődik, és itt-ott még a szósz halvány pírja is láthatóvá válik. Sonja gondolkodás nélkül húzódik hátrébb, ahogy Bánki berobban közéjük, sőt, tán egészen mondható, hogy örül neki, így hagyja is kibontakozni. Vajon mi lett volna az ő megoldása a helyzetre? Arconcsapja a gyereket a kajával, kiselőadást tart neki, netán ő maga fut ki a világból? Így, ebben a sorrendben, rögtön miután magához tér a sokkból.

Kínosan néz félre, fültanúja sem akar lenni a leszidásnak, nehogy aztán több köze legyen az ügyhöz, így veszi észre a kukát is. Gyök kettes tempóval de felfogja, hogy a festékes ételnek mondjuk ott jobb helye lenne mint a kezében, így tesz egy kirándulást – de az a pár lépés távolság nem elég ahhoz, hogy kikerüljön a hallótávolságból. A nő valahogy nincs meggyőzve róla, hogy a gyerekek tényleg kisangyalként dolgoznak majd, de hát nem az ő gondja, nem is foglalkozik velük többet, behunyja a szemét, becsukja a fülét, ehehehe, aha meg ahogy azt te elképzelted. Aranyos.
Aprót bólint a köszönömre, és bár nem mutatja de értékeli a hangnemet, ami határozottan kellemesebb a korábbinál. – Nincs mit – szúrja közbe, csak hogy aztán láthatóan sápadjon le. El is kapja az egyik kissrác pillantását Bánki mögött, aki gúnyos vigyorral súg valamit a szomszédjának, de ezt csak valahol a tudata legmélye érzékeli, a többiben a nenenene zakatol. Ha választania kellene, hogy festene vagy gyerekekre vigyázna, avathatnánk a következő Picasso-t.

De hát csak nem lehet az olyan rossz. Most kirosszalkodták magukat, meg lettek szidva, biztos nem csinálnak már mást, meg hát úgyis itt figyeli őket mindenki, fenyegetést is kaptak, s neki csak oda kell rájuk pillantania néha… Csak megoldja, nem? Egy döbbenetesen hosszú másodpercre sikerült szokatlanul lenémítani Sonját, de végül csak összeszedi magát, és bólint, még ha ez a gesztus a legnagyobb jóindulattal sem lenne határozottnak nevezhető. Nem babám, nem a feszültség miatt nagy ez a kérés, hanem mert ez a személy itt előtted úgy érzi magát gyerekek között, mint Superman a kriptonitbányában.
- Majd rájuk lesek – nyögi ki végül beleegyezően, s ha a férfinak nincs több mondandója lassan visszalép a falhoz, hogy végre mostmáraztántényleg nekiálljon. Ja hát ja, nem csak a gyerekek miatt nem haladt a fal, valljuk be.

A fiúk minden nevetésére megrezzen kezében kicsit az ecset, de végre halad is, motiválja, hogy minél előbb végeznek, annál kevesebb kreatívkodásra jut ideje az előkészítősöknek. Hopp, egy pillanat és a szőke srác arcán egy fehér vonal díszeleg. Hopp, és már kettő az az egy, mert így indiánosabb. Mielőtt még három lehetne az a pár, jön a nő, a nap hőse, aki megmenti a világot meg a pizzázó falát, és a renitens kezet csuklónál megfogva akadályozza meg a következőben. – Abbahagyod, megfordulsz, és a falat fested – darálja el az utasítást, szavainak nyomatékot adva, falhoz illesztve a szorított kézben csöpögő ecsetet. A kissrác vergődik egy sort, majd az erélyes fellépéstől beduzzogva rántja ki kezét a fogásból, hogy „tud ő festeni magától is”. Aha. Sonja már épp ellépne, hogy a csúcson kell abbahagyni, most úgy néz ki, hogy meggyőzte őket, minden jó; de kettőt pislog, és már az ő arcán is ott virít egy friss pacsmag. Menekülj kicsi. Sonja egy szó nélkül törli a festéket ruhájának ujjába, majd egészen egyszerűen ellép onnan, és fest tovább. Nem fogja leordítani a gyerek fejét. Nem fogja. Nem. Fest, ugyanúgy mint Emily a pizzázó végében, csak fest és fest.