28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed
Félszemű Kukorica Pizzéria - Jason Henry Payne hozzászólásai (2 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Jason Henry Payne
Mestertanonc Tanár, Egyetemi tanár


Exterminátor || Sárkányölő Szent Henry
offline
RPG hsz: 61
Összes hsz: 119
Írta: 2019. április 18. 19:28 | Link

tücsök


Tenyeremmel finoman végigsimítok a bal alkaromon fekvő aprócska törpegolymók formás kis kobakján, majd belemosolyogva az engem figyelő ártatlan szemekbe emelem legkisebb unokahúgom közelebb az arcomhoz, és suttogok neki valamit, ami csak kettőnkre tartozik. Pár év múlva, amikor felnő, egy merengővel visszahozom őt ebbe az emlékfoszlányba, ide, pontosan ebbe a percbe, és meghallgattatom vele ezeket a szavakat - talán tanulságos lesz a számára.
Néha, főleg a kicsikkel teszek ilyesmit; elrejtek az életükben, a közös életünkben egy-egy morzsácskát, amit úgy gondolom, egy nap érdemes lesz majd viszontlátniuk. Kiszélesedő mosollyal meredek Joy csillogó szemeibe, és közben arra gondolok, bárcsak nekem is lennének ilyen kapaszkodóim...
- Hogy mivan? - emelem fel a fejem, és haragosan összehúzott szemöldökökkel a fürdőszoba ajtajában álló Catherine-re pillantok. A szavai annyira megrettentenek, hogy szabad kezemmel önkéntelenül is befogom Joy gyűrött kis füleit - hát nem hiszem el, hogy ez a hülye húgom elrontja Joy első emlékmorzsáját! - Te figyelj, tücsök... attól, hogy férjhez mentél és a személyidben megváltozott néhány adat, még nem törvényszerű, hogy a születési neveddel együtt az eszed is elmenjen. Csak mondom, hátha nem tudtad.
Megenyhült, érzékeny tekintettel engedem el a kezemben kalimpáló, rötyögő kislány füleit, és megcsóválva a fejem felállok a kanapéról. Joy a szakállam felé kap, és kövér kis babaujjaival néhány szálat megragad, mire én túljátszott jajveszékeléssel csikizem meg a rózsaszín ruhába csomagolt hasikáját.
- Egy picit leteszlek az ágyikódba, jó, picilány? Hát látod, hogy Tücsök néni nem bír magával, muszáj helyretenni kicsit az agyát - mondom elvékonyodott hangon a manócskának, természetesen egészen behajolva hozzá - csak bírja a kiságy rácsa -, majd rákacsintva kiegyenesedek, és kisétálva a szobából, még egy nonverbális igével elérem azt, hogy abból, amit mi most beszélni fogunk tücsökkel, Joy egy szót se értsen. Hallja a hangunkat, hogyne, hiszen nem akarom, hogy egyedül érezze magát, csak éppen nem lesz értelme a szavainknak. Semmilyen.
- Még befejezzük az emeletre vezető lépcsőt, azután szedem a sátorfámat - vágok a dolgok közepébe, ahogy felemelt jobbommal megtámaszkodok az ajtófélfán, közvetlenül tücsök mellett. Lesandítok Cody-ra, magamban elmormogom ugyanazt az igét, mint néhány másodperccel ezelőtt Joy esetében is tettem, majd visszapillantok Catherine-re, és fojtott hangon továbbfűzöm a szavaimat. - Nem fognak elválni, miért tennék? Akik úgy szeretik egymást, mint ők, nem ismerik a válás fogalmát. Nem veszed észre, hogy mi a valós gond? - nevetve hunyom le egy pillanatra a szemem, és csak miután nyelvemmel megnedvesítettem a szám, folytatom. - Hogy ki a valós gond?
Szál megtekintése

#chillbaby #navinésplüss-sárkány
Jason Henry Payne
Mestertanonc Tanár, Egyetemi tanár


Exterminátor || Sárkányölő Szent Henry
offline
RPG hsz: 61
Összes hsz: 119
Írta: 2019. április 18. 21:10 | Link

tücsök


Valami elkerülte a figyelmem. Tücsök tekintete az enyémbe kapaszkodik, az én barnás fényű szemeim pedig ide-oda zizegnek az övéi között. Fogalmam sincs hogyan siklothattam el afelett, hogy nincs jól. Hogy valami még mindig nem stimmel vele.
Az újra és újra elismételt szavai, az érthetetlenül lassú ráébredése arra, amit mondtam neki, a rémisztően magas hangja, a holtra váló arca mind-mind azt üzenik: ments meg, Jason, kérlek, nyújtsd felém a kezed.
- Gyere ide - suttogom félredobbanó szívvel, és bár a szavaim célt érnek, azokat valahogy csak sikerül kimondanom, a torkomat óriási, fájó gombóc szorongatja, és érzem, hogy a máskor kifejezetten mély, már-már szőrös baritonom most erőtlenül, elhalón lát napvilágot.
Először balommal ölelem át tücsköt, majd eltávolodom a félfától, és teljesen szembefordulva vele jobb kezemet is köré fonom. Szorosan vonom magamhoz, tartom a hátát, és finoman ringatva őt arcomat a feje tetejére hajtom. Pillantásom a távolba réved, a méreg, a harag és a szomorúság eggyé válik a szívemben. Nem vagyok jó testvér. Igaza van Will-nek; én csak felbukkanok, vagyok egy ideig, és amikor úgy tartja kedvem, lelépek. Nem vállalom a felelősséget, nem veszem a vállamra a család terhét. A családban nem én hozom meg az igazán nehéz döntéseket. Ki vagyok én? Hogy merem viselni a Payne nevet?
- Annyira sajnálom! - suttogom bele tücsök hajába, és puszit nyomva a fejbúbjára végigsimítok néhány tincsén. - Tudom, sokáig nem voltam a közvetlen közeledben, hogy minden fizikai kapcsolatunkat levélpapírok meg hülye fényképek jelentették...
Elhallgatok. Az ajkaimat szorosan egymásnak nyomom, a szívemben megmagyarázhatatlan harag gerjed az öcsém iránt. Nem érzem úgy, hogy egy testvér csak akkor és úgy lehet jó testvér, ha minden nap kötelezően ott van a másik mellett. Nem. Én nem Catherine apja vagyok. A bátyja vagyok, akit a munkája messzire sodort tőle. Nem. Egy testvér akkor is jó testvér, ha amikor New Yorkban jár, a Szabadság-szobor mellől a húga kedvenc kínai kajáját zabálva kretén fotót készített magáról egy random német turistával, és valami barom szöveget ír a fénykép hátoldalára, aztán muglipostára adja azt.
- Tudod, mi a legjobb abban, hogy megszámlálhatatlan testvéred van? - kérdezem halkan, csak ringatva őt balra és jobbra, mintha azzal, hogy észrevétlen táncolunk, egyszerre felszabadíthatnám őt az összes gondja alól. - ...hogy míg mi élünk, míg rajtad kívül egyetlenegy Payne is él ezen a földön, te sohasem maradsz egyedül.
Felemelem a fejem, és megvárom, míg ő is így tesz. Látni szeretném a szemét, és szeretném, ha ő is látná az enyémet. Hiszen azt ugyanaz a könnyfátyol borítja, mint az övét, a csillogó réteg alatt mégis feldereng valami, ami csak az enyém: a Jason-féle, megkophatatlan derű.
- Kismanóm - hüvelykujjammal letörlöm a szeme sarkából épp csak legördülő sós cseppet. - Tökmindegy hol élek, hogy egy szobára vagy egy kontinensre tőled, én képtelen lennék elhagyni téged. Nem tudsz olyat tenni, ami megrendítene az irántad érzett szeretetemben. Nem számít semmi, se egy rossz gondolat, se egy meggondolatlan tett. Tudod, mindannyian követünk el olyasmit, amit később megbánunk. Ez alól nincs kivétel. Nincs kivétel. Szeretnéd elmondani, mitől félsz?
Utoljára módosította:Jason Henry Payne, 2019. április 18. 21:13 Szál megtekintése

#chillbaby #navinésplüss-sárkány
Félszemű Kukorica Pizzéria - Jason Henry Payne hozzászólásai (2 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed