Az utóbbi évtizedekben nálunk is elterjedt a muglik kedvenc étele, a pizza. A Félszemű Kukorica a Közép- és Kelet-Európában legnépszerűbb pizzázó-lánc, eredetileg cseh. Varázstalan szomszédaink valószínűleg megdöbbennének azon a tényen, hogy a legjobb pizzákat ők készítik. Nem az olaszok, még véletlenül sem. Az olasz varázslók kifejezetten utálják ezt a találmányt.

Ahogy belépsz a pizzázóba, rögtön szembetűnik, hogy minden sárga. De nem olyan kellemes okker, hanem élénk, napsütötte réteket idéző, amibe belefárad az ember szeme, ha sokat nézi. A székek, a polcok, a szalvéta. Ami nem sárga, az meg krém és fehér. Adnak itt a dekorációra, de ez szerencsére nem látszik meg az árban.

A konyhából semmiféle zaj nem szűrődik ki és belépni is szigorúan tilos illetéktelenek számára. Vannak olyan elvetemültek, akik mégis megpróbáltak bejutni, de rögtön utána azon kapták magukat, hogy odakint állnak és egy hónapra száműzve lettek minden Félszemű Kukoricából. Második kihágásnál fél év, harmadiknál pedig örökre. Szóval nem éri meg kíváncsiskodni.

A rendelésed leadása után kapsz egy kicsi Félszemű Kukorica-lényt, aki a kajád elkészültekor hangos kiabálásba kezd, de addig is kitartóan motyorog, megpróbálhatsz vele beszélgetni, ha olyan kedve van. Azonban vigyázz rá jól, mert ha nem vagy résen, lelécel és lehet, hogy többet soha nem kapod meg a kajádat. A rendelést ugyanott tudod felvenni, ahol leadtad, a pultnál.

- pásztorpite pizza (sok borsó, répa, darálthús, paradicsomszósz, cheddar)
- félszemű kukorica pizza - jogvédett (sok-sok kukorica, mozzarella, fokhagymaszósz, és miközben eszed, popcornná pattan a szádban)
- lángnyelv pizza (sonka, mozzarella, paradicsomszósz, de ezekből körülbelül semmit se érzékelsz a borzalmasan csípős habanero miatt. Lángolva tálalják, de nem éget a tűz)
- meglepetés pizza (teljesen normálisan néz ki, sonka-sajt-gomba-kukorica, de van rajta valami meglepő íz, amit nem mondanak meg előre - frissen nyírt fű, sárga hó, mentolos csokoládé, kutyakaja, hánytató cukorka stb.)
- vajsör pizza (a nevéhez hűen pont úgy néz ki, mint egy vajsör, csak lapos és egy pizzalapon fekszik. A többi pizzától eltérően ennek a lapja is édes, amit egy zselatinos fűszeres karamelles sörréteg borít, s az egész tetején ott rezeg az édeskés, fodros hab)

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=741535#post741535][b]Ariana Roxanne Payne - 2018.11.24. 18:42[/b][/url]

Otthonosan huppanok le egy üres asztalhoz, miután leadtam a rendelésem egy egyszemélyes Félszemű Kukorica Pizzára, és egy sajttorta szeletre, pedig még életemben nem jöttem be ebbe a pizzázóba. Előtte gyakran elmegyek a pubba tartva, vagy onnan eljőve, de bent most járok először. Végignézek a berendezésen, a falakon, az asztaloknál ülőkön, és magamban megjegyzem, hogy egész csinos kis hely, bár nekem túl sok a rikító sárga mindenhol, ami zavarja a szemem, úgyhogy inkább magam elé meredek az asztallapra, majd onnan a telefonomra. Bejátszottam, hogy beteg vagyok, úgyhogy nem mentem be ma az órákra, így műszakot is cseréltem a pubban, nehogy Eleonorenak szemet szúrjon, hogy az órájáról hiányzom, de a vendégeknek meg halál nyugodtan töltögetem a whiskyt, és keverem a koktélokat. A szabadnapomon így azt csináltam, amit csak akartam. Délelőtt boltokban lógtam, megvettem Cathnek azt a ruhát, amit a múltkori körutunkon kinézett, de végül sokallta rá a pénzt, és még Willék babája is gazdagabb lett egy cipővel a mai nap után. Norina szerint még felesleges rendes cipőt venni a gyereknek, mert úgyis kinövi, de Will elmondása alapján már lassan megtanul járni, és szerencsétlennek meg nem lesz egy normális cipője sem, amit ráadhatnak, úgyhogy megvettem. Ezek még nem a karácsonyi bevásárlásom eredményei, majd odaadom nekik, ha legközelebb találkozunk.
A szatyraim társaságában, halál nyugodtan görgetek le a közösségi oldalak hírfolyamában, néha fel-felnézve, amikor valaki rám köszön a pub gyakori vendégei, vagy a bagolyköves diákok közül, aki felismer, és még arra a középkorú pasira is, aki két asztallal arrébb bámul már két perce folyamatosan a pizzája mögül. Időközben megérkezett a feleségének kinéző asszonyság is, így magamban röhögve nézek vissza felváltva a telefonomra, és arra a fura kis bigyóra, amit a rendelésem leadása után adtak, hogy majd szól, ha kész a kajám. Ez valami mugliktól átvett módszer, egy kis varázslattal átitatva, vagy ez az ötlet komolyan egy varázsló fejéből pattant ki? Összehúzott szemöldökkel bököm meg a lényt, mert mintha elaludt volna, nem motyog, mióta odaadták. Az érintésemre újra recsegő-morgó hangot ad ki, majd halkabban folytatja, mintha csak egy macska dorombolna az asztalon. Fúj. Macskák.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=741605#post741605][b]Ariana Roxanne Payne - 2018.11.25. 16:49[/b][/url]

Ráérősen olvasgatom a legújabb híreket Meghan hercegné terhességéről. Sokan arra tippelnek, hogy ikreket vár. Egészen mesébe illő fordulatot vett az élete, legalábbis a sajtó régóta ezt szajkózza. Én inkább sajnálom őt. Színésznő volt, a nekik kijáró szabadsággal, erre képes feláldozni ezt az életet azért, hogy egy szigorú szabályokkal járó pozíciója legyen, és a fiatalságát arra áldozza, hogy gyerekeket neveljen egy palotában? Nem hiszem, hogy a helyében képes lettem volna ezt az utat választani, még egy jóképű hercegért sem. Vagy mégis? Ezek a gondolatok kavarognak a fejemben, amikor a hátam mögül egy férfi hangját hallom meg. Eszembe se jut, hogy esetleg nekem szól a mondanivalója, így csak akkor ismerem fel a helyzetet, amikor egy pizza, egy szelet torta, és egy pohár limonádé landol előttem az asztalon.
- Ó, én még csak nemrég ér... - kezdek bele a magyarázkodásba, hiszen nem érzem soknak az eltelt időt, így jogosnak sem az ajándék limonádét, de amint felnézek a férfira, a szavam elakad. - Arie?
Egy kicsit magasabbnak tűnik, az arca idősebbnek, és borostásabbnak, de ő az, ez teljesen biztos. Felismerem, hogyne ismerném, ahogy ő is engem. Eddigi életem talán egyetlen komolyabb párkapcsolatának emléke tolul a fejembe egy pillanat alatt. A gyomrom görcsbe rándul, és hirtelen elfog a rosszullét. Olyan események rémlenek fel a szemem előtt, amiket négy éve rengeteg időbe telt elásnom az elmém legmélyére. Egy pillanatra megszédülök, meg kell kapaszkodnom az asztal lapjában, hogy ne dőljek le a székről. Újból a mellettem álló férfira nézek, mintha csak azt akarnám ellenőrizni, hogy nem hallucinálok, ez a pasas tényleg az exem.
- Te itt dolgozol?
Elképedve meredek rá, és mivel más, normális ötletem nincs, lassan felállok a székről, óvatosan, mert a fejem még mindig kótyagos a viszontlátástól. Üdvözölni talán illene őt.      

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=742690#post742690][b]Ariana Roxanne Payne - 2018.12.14. 15:37[/b][/url]

Lassan hátrálok vissza egy lépést, hogy megtámaszkodjak az asztal szélében. Mit is vártam, tulajdonképpen? Hogy mintha mi sem történt volna, egymás karjaiba omlunk, így, négy év távlatában, és minden rendben lesz? A nagy lósz*rt. Semmi sincs rendben, ezt mindketten tudjuk, csak az egyikünk valamivel többet tud, és az természetesen én vagyok.
Megkapaszkodom az asztal szélében, mintha mi sem történt volna, áhh, én nem akartam odamenni hozzá, megölelni, üdvözölni, dehogy. Az nem lenne arianás, legalábbis a mai értelmében biztos nem. Amikor jártunk, még megszokott volt tőlem az ilyesmi, de... minden megváltozott. A családom csak egy kis ideig furcsállta a dolgot, majd ráfogták arra, hogy kamaszodtam, és ez a kor nálam így ütött be, pedig valójában súlyos dolgok álltak a pálfordulás mögött.
Összeszorul a gyomrom, ahogy a férfi, akit annak idején teljes szívemből szerettem, most képtelen rám nézni, vagy legalább úgy tenni, mintha nem tört volna ezer darabra a szíve aznap, mint ahogy az enyém is. Idegenül hangzik a szájából a nevem. A szemeim bepárásodnak, ahogy nézem őt tőlem karnyújtásnyira az asztalomon matatni. Muszáj elkapnom a tekintetemet az arcáról, mielőtt még legördülne egy könnycsepp az arcomon. Nem. Akarok. Sírni. Itt meg főleg nem. Mi ütött belém?
- Értem - bólintok egy aprót - Gratulálok a helyhez, nagyon csini. - Halkan beszélek, leginkább az asztalon lévő sótartónak címezve a mondandómat. Zavarban vagyok, ami nálam igen ritka, valamilyen csípős, vagy humoros megjegyzéssel mindig kivágom magam az ilyen szituációkból, de valahogy Arie társaságában előtör belőlem a régi Ariana, aki még nem volt ilyen lázadozó és nagyszájú. Legalábbis ennyire.
Megrázom a fejem a kérdésére. Nem kérek semmi mást. Vagyis de, ha őszinte lennék, már kérném is a számlát, hogy az érintetlen kajámat az asztalon hagyva kirohanjak innen. Mégsem teszem.
- Nincs kedved leülni? - simítok végig az asztal lapján, még mindig állva. Fogalmam sincs, miért kérdezem, biztosan nincs kedve, hiszen látom, mennyire felkavarja őt is a jelenlétem. Ez kezd egyre kínosabbá válni.