36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Isaac Matthew Philips
INAKTÍV


Melankolikus emo-punk, éjféllovag pálcikaember
offline
RPG hsz: 192
Összes hsz: 2385
Írta: 2020. január 25. 18:13 | Link

Zippzhar Márk Stefan
Soundtrack / 3:30 pm


  Az idő tél derekához képest elég jó volt. A nap már lebukóban volt, de a fénye még csempészett egy kis meleget a földre. Még a sálamat se kellett megkötnöm, illetve a kabátomat becipzároznom. Csak ott vártam, helyezgettem testsúlyom egyik lábamról a másikra. Megint korán jöttem. De nem is baj, legalább nem keltek rossz benyomást. Elvégre együtt kell dolgozzunk a DÖK-ben. Márk cool srácnak tűnt, jó ötletekkel. És ennyi. Többet nem tudok róla. Most, hogy megint benne vagyok a közösségben, meg minden, rájöttem, hogy meg kell ismernem az embereket körülöttem. Vagy legalább is megpróbálhatom. Éppen ezért hívtam el kajálni a srácot, hátha összehaverkodhatok vele.
  Ha már Márknál tartunk, lassan ide kell érnie. Hacsak nem ő is olyan, hogy a megbeszélt időpont előtt öt perccel lép ki a házból. Mondjuk bemehettem és rendelhettem volna valamit, ahogy az amcsi filmekben szokták, de ez pizza. Jómagam szeretem az ananásszal a tetején fogyasztani, szóval ha bárki, én tudom, hogy igazi háborúk alakulnak ki egy feltétként szereplő hozzávalók miatt. Szóval inkább kint várok. Elvégre ráérek. Amúgy még sosem ettem itt, vajon milyen pizzát adnak? Mondjuk ez az az étel, amit nem lehet elrontani.  Kíváncsi vagyok, miről fogunk beszélni. Remélem, lesz közös téma. Esetleg lehet van valami érdekes pletykája, vagy mi? Mármint nem szoktam ezeket tovább adni, de azért jó csámcsogni rajta. Ja Márk, hol vagy?
  A távolban, mintha egy rá hasonlító alak közeledne a Pizzéria felé. Remélem, ő az. Azért akármennyire is jó idő van, mégis elkezd az ember fázni egy idő után.
Utoljára módosította:Isaac Matthew Philips, 2020. február 13. 22:19
Hozzászólásai ebben a témában

Aki nem ismer, azt hiszi, őrült vagyok. Aki ismer, az tudja is...

Zippzhar Márk Stefan
INAKTÍV


Iskolaelső 2019 tavasz-nyár
offline
RPG hsz: 227
Összes hsz: 1491
Írta: 2020. február 11. 15:08 | Link

Isaac

A kapcsolatépítés az fontos, na meg egyébként sem zárkózom el semmi jótól. Isaac egy érdekes srácnak tűnik. Bár elsőre lehet nem mindenki bízna benne, nekem kifejezetten tetszik, hogy "felvállalja" a stílusát és nem fojtja el önmagát. Legalábbis ez volt az első gondolatom. Azóta nem tudom mit gondolok, a DÖK-ben inkább kreatívnak és aktívnak ismertem meg. Míg én inkább praktikus esetnek gondolnám magam. Mások véleménye eddig sem érdekelt, de őszintén örültem amikor elhívott, hogy a DÖK-ön kívül is együtt lógjunk. Kellenek haverok, barátok... Talán nekem is jobb, ha nem folyton Marison meg Bencén járatom magam, vagy ami még náluk is rosszabb: Karolán. Túl sokat gondolok a lányra, és ez nem jó. Legutóbb majdnem V-t kaptam K helyett, mert elbambultam és nem hallottam egy kérdést, amit a tanár tett fel, feleléskor. A szerencsém az, hogy végül megismételte és így nem csúszott be a rossz jegy. Aztán az egyik bájitalomból is kihagytam egy hozzávalót... Mire észrevettem már késő volt. Ott az mentett meg, hogy nem a legfontosabb összetevőről volt szó, és utólag hozzáadva sem kavart be a bájital hatásába. Talán kicsit gyengébb volt, mint kellett volna, de Fela bá azt mondta, valószínűleg a hozzávaló minősége volt kevésbé jó, én pedig nem buktattam le magam.
Na szóval, ezek miatt is, meg mert kapcsolatot építeni jó, belementem a kis csevegős dologba. Útban a pizzéria felé, azért el-elkalandoznak a gondolataim. Megállok egy-egy butik előtt, és a kirakatot kezdem nézegetni. Bár még odébb van, elég sok Valentin-napi dolgot árulnak és újra meg újra azon kapom magam, hogy azon agyalok, vennem kéne-e valamit Karolának. Miért is? Dorgálom meg magam minden alkalommal, elvégre nincs köztünk semmi. Leszámítva, hogy tetszik és tudja. Meg hogy én is neki - utóbbi gondolat mosolyt csal az arcomra és arra jutok ez tulajdonképpen már majdnem kapcsolat... Talán Valentin-nap felrakhatnánk a pontot az i-re... De aztán megrázom a fejem és sietősen indulok tovább a pizzéria felé.
- Helló! - intek a pizzéria előtt álló alaknak már messziről, elvégre Isaac külsejének köszönhetően könnyedén észrevehető - Bocsi, ha régóta vársz... Kicsit elbambulta idefele - kérek elnézést, ahogy közelebb érek - Nyugodtan bemehettél volna - kezet is nyújtok a srácnak, hogy üdvözöljem, aztán ha neki is oké, akkor kinyitom az ajtót és őt előre engedem, hogy aztán együnk egy jót. Mert amúgy, tökre éhes vagyok.
Hozzászólásai ebben a témában
Isaac Matthew Philips
INAKTÍV


Melankolikus emo-punk, éjféllovag pálcikaember
offline
RPG hsz: 192
Összes hsz: 2385
Írta: 2020. február 13. 22:52 | Link

Zippzhar Márk Stefan
Soundtrack / 3:30 pm


  Mindig is az a fajta voltam, aki könnyen feltalálta magát egyedül. Nem estem pánikba, ha senki se volt körülöttem, csak kerestem magamnak valami kis mütyürt, amit aztán elkezdtem pattogtatni, kattogtatni, illetve az is egy módja volt az idő eltöltésének, hogy lehajolok az említett kis mütyürért, amit a nagy játszadozásban kiejtettem a kezemből. Elég büszke voltam erre a tulajdonságomra. Mondjuk félig-meddig rákényszerítettem magam, hogy beletanuljak, hisz minden találkozóra minimum harminc perccel előbb érkezek. Mondjuk még ez az akármivel való babrálás sem tudja elterelni a figyelmemet arról a pánikról, amit a várakozás periódusában érzek. Igen, tudom, hogy előbb vagyok ott, de akkor is. Ilyenkor van az, hogy hatszor is lecsekkolom, hogy tuti a megbeszélt helyen, a megbeszélt időben vagyok ott. Azt hiszem, ezt hívják úgy, hogy szorongás. Legalább nincs hideg. Sóhajtozva nézelődök, tekintetem az utcán elhaladó embereken ugrál, belemerül a kék égbe, végigkúszik a macskaköves utcán, aztán felfut a kirakatok ablakáig, ott elidőzik egy sort, majd tovább vágtat a tetőkre, s a kéményekre.
  Hirtelen a távolban mintha ismerős arcot pillantanék meg. Felém közelít. Minden egyes irányomba tett lépésével biztosabb leszek benne, hogy ez Márk. A végső meggyőződést a felém intézett intés jelenti, amit egyébként egy mosollyal viszonozok is. Szépen egy helyben megvárom, amíg ideér és csak utána ejtem meg a köszönést is.
- Hey. Ugyan, no problem, én se régóta vagyok itt. - füllentettem, amelyet egy fejcsóválással és egy laza legyintéssel próbáltam eladni. Látom, hogy a kezét nyújtja, mire én lendületesen elkapom a mancsát, magamhoz húzom és lágyan belepaskolok a hátába, amíg megölelem. Csak olyan bro-san, tudod.
- Ezen én is gondolkodtam, de mondom nem, mert mi van, ha addig kikérik a rendelést, én meg nem akartam neked rendelni, mert nem tudtam, mit szeretsz, meg nem is tudom, mi van... szóval ja. - magyaráztam, kis fektetett nyolcasokat leírva a bal csuklómmal. Kinyitja nekem az ajtót, mire én megtorpanok és egy kicsi fejrázás után egy laza kézmozdulattal magam előtt terelem befelé.
- Jaj, menj csak nyugodtan! - erősítem meg szavakkal is az imént tett gesztusokat. Nem tudom, valahogy mindig okozott egy ilyen fura, perverz örömöt, hogy másokat előre engedhetek. Ennél már csak az a pár másodperces vita jobb, amikor oda-vissza győzködjük egymást, hogy a másik lépjen be előbb az adott helyiségbe. Kíváncsi vagyok, hogy ő is ilyen előzékeny-e?
Utoljára módosította:Isaac Matthew Philips, 2020. február 28. 19:11
Hozzászólásai ebben a témában

Aki nem ismer, azt hiszi, őrült vagyok. Aki ismer, az tudja is...

Zippzhar Márk Stefan
INAKTÍV


Iskolaelső 2019 tavasz-nyár
offline
RPG hsz: 227
Összes hsz: 1491
Írta: 2020. február 20. 11:27 | Link

Isaac

- Akkor cool! - válaszolom a srácnak, ahogy azt mondja, nem várt régóta. Így azért annyira nem gáz, hogyha késtem is pár percet. Pedig amúgy nem szokásom, de hát ez most ilyen.
Kicsit meglep, ahogy magához húz, de egy csöppnyi fázis késés után én is hátba veregetem őt. Bár nekem a szimpla kézfogás is elég lett volna, na de mindegy. Lehet nála ez a normális. Majd megszokom, vagy legközelebb megmondom, hogy nekem ez nem lételem, egyelőre viszont semleges arccal viselem.
- Megmondhattad volna, hogy vársz valakit és majd ha megérkezik akkor rendelsz - mondom neki nyugodtan, én biztos ezt tettem volna a helyében. Még a vállam is megvonom, mert amúgy meg tök mindegy, de nem hiszem, hogy ezen kell aggódni, hogy valaki jön és a rendelésem venné fel, amikor még nem vagyok kész rendelni. Segáz. Most bemegyünk és eszünk valami jót. Én már amúgy is éhes vagyok.
- Te mész, te vártál régebb óta - felelem ellentmondást nem tűrően és ha végre bemegy, akkor utána indulok én is. - Hova ülünk? - kérdezem már odabent, lehúzva a kabátom cipzárját. - Én arra az ablak melletti asztalra szavazok - biccentek a fejemmel egy üres asztal felé, az egyik ablak mellett. Persze ha ő mást szeretne az is oké. Mondjuk én szeretem a nyílt tereket, meg a kilátást. Na meg így kicsit olyan is lenne, mintha kint ücsörögnénk.
- Amúgy, te milyen pizzákat szeretsz? - kérdezem, meg útban a választott asztalunk felé, s amíg hallgatom a választ, le is dobom a kabátom a szék háttámlájára és le is ülök, remélve, hogy ő is ezt teszi. A kérdés pedig azért érdekes amúgy, mert ugye, kétféle ember van: az aki ananászt is kér a pizzárjára és az, aki szerint az ananász a pizza megszentségtelenítése. Én az előbbi vagyok. Remélem ő is, bár nyilván nem egy pizzán fogunk osztozni ketten, nem lenne jó, ha emiatt mondjuk nem lenne étvágya, vagy hasonló.
Hozzászólásai ebben a témában
Isaac Matthew Philips
INAKTÍV


Melankolikus emo-punk, éjféllovag pálcikaember
offline
RPG hsz: 192
Összes hsz: 2385
Írta: 2020. február 28. 20:03 | Link

Zippzhar Márk Stefan
Soundtrack / 3:30 pm


  Eddig jók vagyunk, minden szuperül halad. Mondjuk még öt perce sem találkoztunk, de voltak már olyan meetingjeim, amik már katasztrófával (pontosabban mondva én, amint épp szerencsétlenkedek) kezdődtek.Mondjuk szerintem ebben a megmagyarázhatatlan, tiszta szerencsén kívül az is közre játszik, hogy ismerem Márkot. Legalább is elmondhatom, hogy beszéltem már vele, az alap infók legtöbbjét tudom róla, de ellentétben a mugli szupersztár-dalszövegíróval, Taylor Swift-el, nem tudom, mi a kedvenc színe, hogy szeret-e vitatkozni (eddig elég chillnek tűnik), hogy tizenhetedikén született-e, hogy szép-e a nővére, hogy van-e egyáltalán nővére, vagy hogy az apja szemét örökölte-e. De ellentétben az említett művésznővel, nekem semmi romantikus háttérszándékom nincs, csak egyszerűen szeretek ismerni embereket. Nem feltétlen a titkaikat, de jól esik, ha az emberek méltónak tartanak arra, hogy a birtokomba adjanak ilyen-olyan információkat magukról. Reméljük ez ma is be fog következni.
  Eleinte egy rövid kis kínos megfagyással fogadom a -teljesen okos és ésszerű- lehetőséget, hogy bemehettem volna. Na mindegy, ennyit erről, majd legközelebb eszembe fog jutni. Nem, valószínűleg nem.
- Na ja, az is egy megoldás, amire nem gondoltam. - szólalok meg végre pár másodperc fagyás után, elismerően bólogatva. De hát valljuk be, az túl egyszerű és hétköznapi megoldás lett volna, én pedig túl cool vagyok ehhez (szarkazmus).
  Általában készen állok lejátszani pár oda-vissza "ne, menj te előre" típusú történetet, de Márk meglepő módon olyan ellentmondást nem tűrően szólít fel, hogy egy gyors bólintás és egy "oké" elartikulálása után besurranok az általa kitámasztott ajtón. Bent kellemes, jó idő és isteni pizzaillat csap arcon, ami szinte felrobbantja az eddig bennem lappangó éhségérzetet. Mikor megkapom a kérdést a letelepedésünkről, vállat vonok.
- Nekem igazából édes mindegy. Legyen az! - egyezek bele, miközben lekapom a hanyagul a tarkómra dobott sálat és a szőkített fejembe nyomott, kötött sapkát. Jó is, hogy ablak mellett ülünk, csak attól félek, hogy gyakran veszek majd el a kinti tájban, így le fogok maradni pár mondat-morzsáról. De sebaj. Elindulok a Márk által kijelölt asztal felé, s lépegetés közben felborzolom a hajamat, amit biztos lelapított a fejfedőm.
  Kérdésére felszalad a szemöldököm és felszisszenek. Na, most jön a feketeleves. Előbb elegánsan ledobom magam mellé a hátizsákom, amit a sapkámba gyömöszölt sálam követ.
- Nos, remélem ettől nem akarsz majd vasvillára tűzni, de imádom az ananászt, főleg kukoricával. - gondolok bele andalgó fejjel, miközben lefejtem magamról a kabátom és a többi cuccom mellé hajítom, majd magam is lehuppanok - Mondjuk az a gáz, hogy ehhez a kombinációhoz általában sonkát is adnak, amit meg nem ehetek, szóval általában szerencsésebb, ha magam készítem a pizzát. - magyarázom. Jézus, mit gondolhat szegény srác? Szereti az ananászt a pizzán és még vega is! Remélem nem pattan fel és hagy itt. Nem ilyen embernek tűnik, habár ki tudja?
Hozzászólásai ebben a témában

Aki nem ismer, azt hiszi, őrült vagyok. Aki ismer, az tudja is...

Zippzhar Márk Stefan
INAKTÍV


Iskolaelső 2019 tavasz-nyár
offline
RPG hsz: 227
Összes hsz: 1491
Írta: 2020. március 5. 21:04 | Link

Isaac

- Majd legközelebb eszedbe jut - felelem neki egy biztató mosollyal, de az is benne van ebbe, hogyha neki nincs ehhez kedve, akkor nem kell. Csak tényleg jobb, mint fagyoskodni. Na de túl teszem én magam ezen és ő sem lesz beteg és akkor semmi gond. Előre engedem és szerencsére nem vitatkozik, így belépés után csak helyet kell néznem magunknak. Mármint, ha neki nem tetszene akkor alku képes vagyok, de ezzel sincs gond. Neki láthatóan mindegy, hogy hol ülünk. Szóval hurrá. Az asztalhoz megyek, amit kinéztem és közben hallgatom a válaszát, a "fontos" kérdésre. A válaszra pedig csak vigyorogni kezdek aztán vállon veregetem.
- Helyes, helyes. Ananász az kell rá. Megegyeztünk. Kukorica is. Sok. - bólogatok mellé nagyon helyeslően, mert bizony ez így pont megfelel nekem is. - Nem ehetsz? - húzom fel a szemöldököm, miközben a kabátom a székre dobom, s leülök. - Miért nem? - érdeklődöm, mert ilyesmiről még nem is nagyon hallottam.
- De am, nem gáz. Én ehetek. Megeszem a te részed is - toldom hozzá nevetve, mert ez elég abszurd, de hééé! Tényleg éhes vagyok és kajáról beszélgetünk. Szóval... szóval ez már csak ilyen. Meg is kordul a gyomrom. - Oh... Éhes vagyok - mondom elhúzott szájjal, és nézelődni kezdek, hogy van-e a környéken egy pincér, akinek leadhatnánk a rendelést. - Akkor extra ananász és kukorica? Óriás-óriás? Vagy kérjünk két külön pizzát? - érdeklődöm tovább, bár tartok tőle, hogy unalmas leszek, ha csak a kajáról tudok beszélni. De akkor majd felhoz ő más témát. Nekem most csak itt jár az eszem.
Hozzászólásai ebben a témában
Isaac Matthew Philips
INAKTÍV


Melankolikus emo-punk, éjféllovag pálcikaember
offline
RPG hsz: 192
Összes hsz: 2385
Írta: 2020. március 14. 00:19 | Link

Zippzhar Márk Stefan
Soundtrack / 3:30 pm


  A pizzériába beérkezve a kellemes meleg végigszántotta a gerincemet, s kis jóleső megborzongásra késztetett. A hűvös idő által vörösre csipkedett arcomat pedig simogatta a kellemes szobahőmérséklet. Az eddig hűvös által már rózsásra csipkedett arcomat most ismét fehérre simította az étterem hője. Békésen megegyezünk, hogy mindegyikőnknek édes-mindegy, hova ülünk. Magamban örülök, hogy nem akadunk fent ilyenen, de az a kis, döntés miatti általános szorongás is bennem van, de szerencsémre Márk kezébe veszi a döntés meghozásának súlyát.
  Legnagyobb örömömre kiderül, hogy ő is osztja a nézeteimet az ananász pizzán való tolerálásáról, amit a vállba veregetésemmel pecsétel le. A sok kukoricára széles vigyorral bólogatok, még szemeimet is behunyom. Az étrendemre vonatkozó kijelentésemre már felszalad a szemöldöke. Egy hullám söpör át villámgyorsan a lelkemen, talán félelem és unalom szerelemgyereke, hiszem úgy éreztem, hogy megint végig kell hallgatnom a szokásos monológot.
- Hát, ha sonka is lesz rajta, akkor sajnos az lesz... - mosolyogtam kínosan, s hagytam egy kis hatásszünetet - Tudod vega vagyok és... abba a sonka nem fér bele. - vakartam meg húzott szájjal a halántékomat. Nah, kész, ez az Philips, dobd le a bombát! Már szinte hallom is a hangját!Ja, ez csak Márk hasa, azt kívánva jelezni, hogy nem lenne ellenére egy kis táplálék-bevitelnek.
  Felsorolja az eddigi feltét-ötleteket, mire én egyetértően bólogatok.
- És no sonka... ha nincs ellenedre, lehet olyan, hogy az egyik fele ilyen, a másik olyan! Lehet? Ja, biztos lehet. - beszéltem meg magammal tökéletesen a szabályokat, közben tekintetemmel -enyhe nyakfordulatokkal segítve magam- egy felszolgálót keresve.
 - És... egyébként mizu? - szegeződött rá ismét a tekintetem, mellé egy biztató, kíváncsi mosolyt ajándékoztam.
Hozzászólásai ebben a témában

Aki nem ismer, azt hiszi, őrült vagyok. Aki ismer, az tudja is...

Zippzhar Márk Stefan
INAKTÍV


Iskolaelső 2019 tavasz-nyár
offline
RPG hsz: 227
Összes hsz: 1491
Írta: 2020. március 15. 14:43 | Link

Isaac

Mivel az ananászban egyetértünk és a kukorica is a kedvenceim között van, én egy percig sem aggódom, hogy hogyan oldjuk meg a pizzázást. Mondjuk a sonka, amit ő nem eszik talán gond, de ha úgy alakul én tényleg szívesen megeszem az ő részét is, nem vagyok finnyás, sokkal inkább éhes.
Aztán azt mondja, hogy vega. Na igen erre tippeltem volna, vagy arra, hogy valami fura étel allergiája van és azért, de nem különösebben érdekel. Amíg nem akar engem rávenni, hogy felejtsem el a sonkát egy életre.
- Abba tényleg nehezen. És csak vega? Szóval mondjuk a tojás még oké? - kérdezem, mert van ugye a vegán is, azok meg asszem semmi állatit nem fogyasztanak, nem csak kajában, alapból sem. Tök érdekes amúgy. A hangomból is kicseng, hogy komolyan érdekel.
- Biztos lehet, ha meg nem, akkor kérhetünk külön-külön pizzát is - felelem, miután megegyezünk az extrákban, amit mindketten szeretnék, és abban, amit ő nem. Én rugalmas vagyok, amíg hamar jön a kaja.
- Semmi. Kicsit izgulok a Valentin-napi rendezvény miatt. Nem akartam jelentkezni erre a licitesre dologra, de ugye a karácsonyi után úgy éreztem, hogy kell - felelem a kérdésére, hogy mizu. Bár abban sem vagyok biztos, hogy tudja, mi lett a karácsonyi bárpultoskodásom vége. Na meg ha nem tudja, akkor az most új kérdéseket szül. Nem kellett volna ebbe belemenni. Na mindegy. Már megtettem. Legfeljebb majd elterelem a témát ha túl kínossá válik.
Szerencsére kiszúr minket egy pincér és én rögtön rá is vetem magam, na nem szó szerint, csak jelezve, hogy rendelnénk, s amikor megérkezik, akkor bele is kezdek.
- A legóriásibb hawaii pizzát szeretnénk, extra kukoricával, de csak az egyik felén sonkával, a másikon csak ananásszal. Megoldható? - nézek rá szép szemekkel, erősen szuggerálva, hogy igent mondjon. Amikor bólint, hogy igen, kiszélesedik a mosolyom és vidáman megköszönöm, aztán kérek még egy narancslevet is, és megvárom, hogy a velem szemben ülő is rendeljen ha szeretne inni, majd visszadobom a kérdést, addig se rólam van szó.
- Na és veled mizu?
Hozzászólásai ebben a témában
Isaac Matthew Philips
INAKTÍV


Melankolikus emo-punk, éjféllovag pálcikaember
offline
RPG hsz: 192
Összes hsz: 2385
Írta: 2020. március 28. 01:16 | Link

Zippzhar Márk Stefan
Soundtrack / 3:30 pm


  Valamiért az emberek, ha meghallják a vegetáriánus szót, egyből mellé emelik a vegánt is. Ez a kettő kéz a kézben jár, pedig nem ugyan az. Mindig olyan aranyosnak találom, amikor a rákérdeznek a biztonság kedvéért, hogy "ugye más?" meg "ugye az a különbség, hogy...?" és egyébként kiderül, hogy jól tudják. Na igen, mindig elfelejtem, hogy első, mélyebbre ható beszélgetést ne kaja fölé szervezzek. Mondjuk ezen a részén előbb-utóbb mindig átesek, szóval annyira nem változtatna semmin. Végül is sokan is mondják, hogy jobb előbb, mint később.
- Igen, csak vega. - vakarom meg a fülem tövét, ráncolt szemöldökkel, majd sóhajtok - Ahm, én személy szerint direktben nagyon nem szeretem a tojást, de amúgy fogyasztok ebben, meg abban. Tejet is iszok, sajtot is eszek. De semmi hal, vagy gumicukor. Már a klasszikus típus. De vannak alternatívák. - kacsintok rá. Igen, a gumicukor találása pl. nehezebb, de az étkezés egyéb faktorait megoldottam, egész könnyen. Mondjuk a rántott hús picit hiányzik. De a kedvenc kajáimhoz nem szükséges hús, szóval nem halál. Ha az lenne, nem csinálnám. Miután megegyezünk abban, hogy mi díszítse az... ebédünket? Ja, mondjuk, hogy ez az ebédünk. Szóval megegyezünk az ebédünk díszítésén, Márk megismétli az ötletem, fogy feltét szempontjából felezzük el a pizzát, mire én csak lágyan mosolyogva bólintok.
  Érdeklődve hallgatom a hangulatáról, életéről adott helyzetjelentést. Mondatában a karácsonyra való utalás felkelti a kíváncsiságom. Még a gondolatbéli szemöldököm is felszalad. Nem nagyon emlékszem, volt-e valami akkor.
- Mert mi volt karácsonykor? - adok hangot a tudatlanságomnak az asztalon könyökölve. Nagyon remélem, hogy méltónak talál arra, hogy megosszon velem valami esetlegesen kellemetlent. De lehet meg is menekül, mert amint egy pincér feltűnik a láthatáron, a fiú eléggé erősen próbálkozik rendelni. Sikerrel is jár. Kicsit elkerekedik a szemem annál a felső fokba helyezett "óriás" jelzőn, de utána eszembe jut, hogy Márknak nyilván
 kopog a szeme. Mivel társam a rendelés nagy részét letudta, én csak kedvesen bólogatok. Majd megkoronázom kérésünket egy kóla igénylésével, megköszönni viszont csak tátogva voltam képes. Jupi, szorongás! Kérdésére csak pillanatokkal később figyelek fel. Pánikolva elkerekednek szemeim. Fogalmam sincs, mit mondhatnék? Egy hosszas "ööö" és egy terjedelmes sóhaj után felemelem tekintetem az asztalról a srácra
- Hát, hmm... vagyok... létezek. Szokásos, élegetek, meg minden... - adok neki egy akaratomon kívüli, tökéletesen semmilyen választ. Lazán hátradőlve azon agyalok, hogy a picsába tudnék ebbe valahogy értelmet és/vagy konkrétumot szuszakolni. És akkor fejbe vág az ötlet.
- Meg a licit-bigyó, ja, én se nagyon akarom. - mondom, majd kicsit előrébb dőlök, az asztalra könyökölvén, jelezve, hogy ez egy kicsit sejtetve egy belsőségesebb kérdés elhangzását - És... szeretnéd, hogy specifikusan valaki "nyerjen meg?" - teszem ki mindkét mutató- és középső ujjammal az idéző jelet.
Hozzászólásai ebben a témában

Aki nem ismer, azt hiszi, őrült vagyok. Aki ismer, az tudja is...

Zippzhar Márk Stefan
INAKTÍV


Iskolaelső 2019 tavasz-nyár
offline
RPG hsz: 227
Összes hsz: 1491
Írta: 2020. április 11. 14:56 | Link

Isaac


- Áh vágesz. Én se rajongok a tojásért... Mondjuk egy rántotta jöhet. De a főtt tojás - elhúzom a számat, azt nem szeretem. De örülök, hogy tisztáztuk, hogy tényleg csak a hússal van baja és nem minden állati dologgal. A Roxfortban volt pár indiai barátom na ők nem voltak ilyen könnyű esetek. De gondolom ez kulturális különbség, ott majdnem mindenki vegetáriánusnak vallja magát, aztán csak csirkét meg halat esznek... vagy azt nem, de gumicukrot lazán, mert az nem ténylegesen hús... meg a többi ilyesmi.  - Oh igen, azt ismerem. Finom az is - mosolygok rá a vega gumicukor hallatán. Bár én maradok a rendesnél, mert az mégis csak finomabb, de azért jó a vega alternatíva, és király hogy van.
A kaja után aztán a DÖKről kezdünk beszélgetni és mert a DÖKben látszólag mindenki tudott már a dologról, meglep, hogy ő nem tudja.
- Öhm... hát... Karola rosszul lett, és... leléptünk, hagytam üzenetet, de az valahol elkallódott és Mihail nem volt boldog - foglalom össze tömören a történetet, nem részletezve, hogy mindenki rosszra gondolt rögtön köztem meg a lány között. Pedig még csak nincs is köztünk semmi. Lesz. Remélem. De olyan nehéz ez. Még jó, hogy jön egy pincér, hogy felvegye a rendelést, és eltereli a szót erről, mert nem szeretem a témát, így persze Isaacet kezdem kérdezgetni. Viszont ő nem túl bőbeszédű.
- Nem gondolkoztam ezen... Nem hiszem... bárkivel elpizzázok két órát - megvonom a vállam és nevetni kezdek, mert hát igen, amíg van kaja nem feltétlenül aggódom a társaság miatt. Rossz lenne? Nem hiszem. Beszélgetni biztos tudok mindenkivel valamiről, mert elég széleskörű ismerettel rendelkezem. - Mondjuk attól is függ... Olyan, akire szintén lehet licitálni licitálhat? - gondolkozom el, mert ez amúgy nem tiszta számomra - Na és te? Te szeretnél valakit? - dobom vissza a kérdést, hátradőlve a székemen, remélve, hogy a válasz közben megjön a kaja.
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed