28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed

Oldalak: « 1 2 3 4 5 6 7 8 [9] Le | Téma száljai | Témaleírás
Faith Abigail Payne
KARANTÉN



offline
RPG hsz: 23
Összes hsz: 75
Írta: 2019. szeptember 9. 12:35 | Link

Arie

- Jól áll a kezedben - jegyzem meg halkan, de mosolyogva, s próbálok leküzdeni egy keserű érzést, mert én élénken emlékszem arra, nekem ez a mozzanat mennyire nem volt egyszerű. Jó, még sokszor elbizonytalanodok, ha felteszem magamnak a kérdést, jól döntöttem-e.
- Mondjuk ebben igazad van - hála égnek a testvéreim mind szeretik a kisbabákat, így ha el is szúrok valamit, ők majd biztos segítenek.
- Nem maga az esküvő, az egész minden. Épp akkor bukkantam fel, és Max hülye ötlete, hogy házasítson, az én ügyeim... sok volt ez egyszerre, főleg, hogy semmi nem akart elsőre összejönni - sóhajtok fel, de ez már inkább a megkönnyebbülés.
- Az esküvőről leléptem, aztán betértem valahová, elkezdtem inni, a többit meg jótékony homály fedi - és valószínűleg, ha a lányom egyszer majd rákérdez, ő tuti nem ezt a sztorit fogja megkapni, de addig van még időm gondolkodni, mondjuk nem olyan sok, de van.
- Nem... mindig érzem úgy, de köszönöm - talán fel sem fogja, ezt most mennyire jól esett hallani.
- Első körben veszek lakást, aztán az egyetemet is marhára befejezném, aztán meg... fogalmam sincs - tárom szét a karom, mert már nem tervezek, felesleges.
- Esetleg lenyúllak egy törzsvásárlói kártyával - pislogok rá nagy szemekkel, mosolyogva próbálom elpoénkodni a helyzetet, mert az még mindig jobb, mintha kiülne a teljes kilátástalanság az arcomra, nem?
- Komolyan, sok helyen megfordultam, de ilyen pizzát sehol máshol nem ettem még - és mint egy vezényszóra, a gyomrom is megkordul, mivel enni ma is elfelejtettem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Helvey Belián Balázs
Prefektus Levita, Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós, Magántanuló, Elsős mestertanonc


young wolf
offline
RPG hsz: 49
Összes hsz: 821
Írta: 2019. szeptember 12. 21:12 | Link

.munkanap, kettétört cigiszünet.
𝔻𝕖𝕟𝕚𝕤


A minden oké? körkérdést lehet inkább napolja, az van a nyugi mellett, ami a még ki tudja csapni még nála is a biztosítékot, pedig mindig próbál olyan nyugodt lenni, mint egy fadarab. Hát hagyja, bármi is legyen, meg tudja oldani és ameddig nem kezd rángatózni vagy bármi látványos dologba, nem is moccan, csupán figyel. Visszatér, idő kellett. Ő is néha elmereng, megesik. Akármi is volt, a témát nem engedte, tovább tartja és feszíti. Most neki kell pár pillanat, egy apró szusszanás, hogy ki tudja ejteni anélkül, hogy az összes világfájdalom kizuhanna belőle. Elsőre sem volt kellemes, amikor a kezébe nyomták és kvázi közölték, hogy ettől függ, hogy vadállat vagy ember, hogy köszöntse élete végéig tartó barátságát ezzel a mixtúrával és sose feledje. Neki most fehérjeturmixot kéne reggelente inni, hogy szálkás maradjon, sört, mert péntek és vége a hétnek, teát, mert jön a hideg évszak, akármit, de nem, ő mint valami kikúrt mesében, bájitalt iszogat. Még mindig égeti a száját.
- Amitől nem falom fel Piroskát – meg úgy senki mást sem. Elviekben működése egyszerű, ember marad a fenevad mélyén és képes gondolkodni. Sosem emlékszik, még arra sem, amikor kimaradt, csak a kellemetlen érzésre, ami maradt utána. Mind az, lényegében, de ott más volt. - Ha nem iszom meg, akkor annyira sem tudom irányítani a dolgot, mint amennyire – nem kell tovább ragozni, kell és muszáj. És még van egy rakat, amit akkor kellett innia, amikor lábadozott és amiknek már csak elméje emlékszik a borzalmas ízére, mára azonban elhagyta. Nem épp ez a kedvence, mégsem kapott patikát maga mellé, ha fájt a feje, arra is valami löttyöt hozattak neki. Nem olyan bonyolult ez, még talán a könnyebbik része talán.
- Nem vagyunk már ovisok, hogy ettől tartsak. Ha megteszik, tegyék. Majd megköszönöm – fogalma sincs igazából, hogy mit is tenne ebben az esetben, miképp reagálna. Nyilván ott és akkor szarul, enné magát kicsit, majd hagyná az egészet. Az egész lénye furán kezeli a társaságot, nem lenne meglepő, ha úgy tenne, mintha mi sem történt volna. Vagyis megpróbálna, de lehet, hogy úgy visszavágna, hogy több alkalom nem lenne. Jó kérdés. Nem húzza tovább, a figyelj szóra pillant vissza rá, homloka enyhén ráncolódik, ahogy ömleni kezd belőle a szó. Eddig ujjaival akaratlanul dobolt az asztal lapján, most azok is nyugszanak. Igen, belegondolhat, hogy mindig az a rossz, ami és másoknak semmi bajuk nem lehet, de ez nem igaz. Tudja, hogy vannak szarabb helyzetek, fájdalmasabbak, csak nem figyel rá. Elfelejtett figyelni égő esőerdőkre, éhező gyerekekre és olyanokra mint ő, akik több dologgal küzdenek. Nem tudja nem lesütni pár pillanatra a szemeit, mintha szégyellné kicsit és mégis, neki ezekhez nincs köze. Nem rághatja magát azért, hogy mi történik vele, nem tudja cipelni mindenki sorsát. Egykor simán, most üres.
- Részvétem, mindenért – kezd bele, aztán rágyújt, fogalma sincs, mikor égett le a sajátja. - Nem azt mondtam, hogy jaj de jó, mindenki más élete virágos és rózsaszín. Ordíts már kérlek hangosabban, ők még nem hallották – persze, hogy nem esik ez jól neki, kinek esne jól? Ember. Az emberek ilyenek, ha szembefordítják velük az ilyet, mogorvábbak. Vagy csak tényleg pofonnak érződik, hogy mennyire igaza van a másiknak. Mégsem ma fog minden megváltozni.
- Élek vele, amint látod, de nem kötelező szeretnem is. Élvezni? Mit élvezzek? Hogy a nyakamra járnak, hogy érezzem újra meg újra, hogy kábé kifordul mindenem és ezt a helyet? A falut? Óóó hogyne, pár Coelho idézet, hogy felírjam a falra és minden reggel mosolyogjak is? Megértem, hogy szar neked, nem is akarom elébe helyezni magam, ne érts félre – hamuz egyet, majd sóhajt. Nem kéne kiakadni, nem most. Mégis feltör. A vadállat kaparászik. Nagyot sóhajt végül és nem húzza tovább. Aztán, ami jön. Most szabad ujjai ismét idegesen kopognak az asztalon.
- Tizenegy – ismétli meg. - Gyerek. Én elmúltam húsz. Nyelveket is tizennyolc éves korig nyelsz könnyebben, utána nehezedik. Felnőtt fejjel nem arra vágytam, hogy mágusokról meg vadállatokról oktassanak, magamról és egyebekről. Nyomták le a torkomon és nem, nem kértem belőle. Örülök, hogy te tudod kezelni. Nem tudom mi az elemes mágus se, sem azt, hogy mi a franc jó ebben. Csak számolj kicsit, gyerekként nekem is könnyebb hinni a mesékben... - dől hátra, majd oldalra pillant. Franc. Mióta ácsorog itt?
- De jó, itt a kaja.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Denis A. Brightmore
Egyetemi hallgató, Elemi mágus, Legilimentor, Okklumentor, Végzett Diák, Független varázsló


moose plush
offline
RPG hsz: 297
Összes hsz: 2727
Írta: 2019. szeptember 16. 19:54 | Link

Helvey Belián Balázs - nem is hozzád jöttem - mindegy

Kitör belőlem a nevetés, mert legalább a humora megmaradt a srácnak, még ha szívből gyűlöli is az egészet. Mindent megértek én, de tenni elenne a bájitallal tud, amit rendszeresen megiszik, és amíg ezt tart, addig nincs mitől félnie, nem kellene miért aggódnia. Mégis aggódik, és ahelyett, hogy azt élvezné, ül rajta és sír. Nos, nem vagyok se az anyja, se az apja, hogy kiszedjem a szarságaiból, de azért a véleményemet elmondhatom, még ha nem is kérdezte, vagy éppenséggel kurvára nem érdekli.
- De iszod - mutatok rá a lényegre gyorsan, mielőtt elszáll a pillanat, és a beszélgetés tovább folyik. - És ez a lényeg. Mert teszel ellene, és ha ennyit, akkor ennyit, többet nem is tudnál - tárom szét kissé karjaimat, miután cigarettámat szám szegletébe biggyesztem. Mélyet szívok belőle, a füst orromon keresztül távozik a kis felhőbe, ahova kell neki. Követem pillantásommal, pár másodpercig megbabonázva nézem, ahogy bevágódik a füst közé és rögtön elkeveredik velük. Mennyivel egyszerűbb lenne nekem is, ha csak elkeveredhetnék a tömegben anélkül, hogy félnem kéne a pániktól, ami minden egyes nap belülről mardos, és tudom, hogy bármikor kitörhet, mert nem én döntök. Mostanában nem, ahogy a düh felett sem.
- Nem fognak megszívatni - vonom meg vállamat visszaemelve tekintetemet Balázsra. A srác érdekes. Felkeltette az érdeklődésemet, de nem mindig tudok kezdeni akármit is a szavakkal, amik elhagyják a száját. Lehet siránkozni a megtörtént dolgokon, csak kibaszott felesleges, mert attól még nem lesz nem megtörtént, attól még ugyanúgy szívsz, attól még ugyanúgy szar lesz tőle, csak még siránkozol is rajta és hagyod, hogy megbélyegezzék a napodat, a hetedet, éveidet, talán az egész életedet.
- Nem kell a sajnálatod és a részvéted - rázom meg a fejemet mosolyogva. - De ha ezt kaptad, meg kell tanulnod élni vele, különben az egész életed szar lesz és baszhatod - égetem el a cigarettám maradékát, amit egy lágy szellő visz a felettünk gomolygó füst felhőbe. Valóban nincs szükségem a sajnálatára, és nem is kioktatni szeretném őt, távol álljon tőlem, mert mint mondtam, nem vagyok az apja, de attól még felbaszhat, hogy felnőtt emberként ilyen gyerekesen áll a dolgokhoz. Mint én sok szempontból, de legalább ezt megtanultam kezelni, ha már másban egy semmitérő retek vagyok. Ez az önkritika, kérem! Megtartom ezt a jó szokást, másnak nem kell szidnia, kösz. Gonoszan elvigyorodom. Mondhatom én hangosabban is, de csak legyintek egy aprót felé, és lenyelem, hogy elkezdjem kiabálni az információkat.
- Az én nyakamon egyelőre az elemi tanárom van, majd a Minisztérium lesz, ha nem szedem össze magam, és amiért eddig küzdöttem elaltatják a picsába - megvonom a vállamat. - Tudom, miről beszélsz - talán egy hangyányi megértés és együttérzés csillan meg szemeimben, ahogy az előttem ülőre emelem szemeimet, de rögtön átváltja a kíváncsiság, mert végre beszélni kezd. És olyan dolgokról, amik tényleg érdekelnek, amiért ebbe az egészbe belementem. Érdeklődve könyökölök fel az asztalra, és helyezem államat összekulcsolt ujjaimra.
- Ez nem mese. Ez a való világ, amibe belekerültél és már nem tudsz kimászni belőle. Jobban jársz, ha elfogadod - konstatálom a tényeket egy apró vállrándítással. - Nem tudod mi az elemi mágus? - emelem meg egyik szemöldököm kérdőn, majd mélyet sóhajtok. - A négy főelemből kettőt uralok. A levegőt - látványosan felmutatok a plafonra. - És a tüzet - a felhőben hirtelen apró lángok tűnnek fel, majd szállnak tova, mintha ott sem lettek volna. - Nekem is sok volt, főleg miután előjöttek az emlékek, de kiváltságnak élem meg, hiába ölhet meg. Ajánlom figyelmedbe - tekintetem a mellettünk állóra esik, aki készségesen leteszi elénk a kaját, majd távozik.
- Hajrá - mutatok a pizzára, majd hátradőlök, fejemet a széktámlának támasztom.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Frank Arie Martin
Vendéglátós, Elemi mágus, Egyetemi tanár, Bogolyfalvi lakos


Pizzamester
offline
RPG hsz: 159
Összes hsz: 359
Írta: 2019. szeptember 24. 11:07 | Link

Abigail.

- Nagyon szeretem a gyerekeket.
Ezért is lettem azt hiszem, tanár. És a tény se változtat sokat a helyzeten, hogy lehettem volna apa én is, ha a dolgok máshogy alakulnak. Tudom, hogy őrültség lett volna, de szerettem volna, ha apa leszek, és szerintem jól is csináltam volna, függetlenül attól, hogy hány éves voltam akkor. Most már az előkészítőbe sétálnánk reggelente, és közösen járnánk focizni, lenne kedvenc kviddics csapatunk, és ha lány lett volna, akkor rengeteg színben pompázott volna már a körmöm és az összes Barbie-s mese dalát tudnám kívülről.
- Furcsa is, ha valami elsőre összejön.
Az esküvőre nem reagálok, mert bár érintett voltam benne, hogy én is férjjé váljak a Payne családban, mégsem érintett annyira rosszul talán, mint másokat. A dolog pedig megoldódott, és csak egy házasság született, az is jövő ilyenkorra már semmissé lesz nyilvánítva olyan rég, hogy azt is elfelejtjük, egyáltalán megtörtént. Kivéve persze a benne élők, mert ők ketten ezt nem fogják csak úgy elfelejteni, azonban ennek főleg érzelmi okai vannak. Semmi olyan, amiről Maxwell vagy akár csak Abigail tehetnek. Denis és Cath saját maguknak alakították így az életet.
- Bátor vagy, hogy megtartottad, de szerintem ennék jobb döntést, aligha lehetett volna hozni.
Persze nem könnyű egyedülálló szülőnek lenni, minden elismerésem azoké, akik ezt végig tudják csinálni, hiszen minden áldozatot, ami máshol két emberre hárul, itt egy embernek kell meghoznia, és ez nagyon sokat kivesz, legyen bármilyen bátor is a másik. Szerencsére azonban a háttere biztosított, hiszen mindenki, aki körülötte van, segíteni szeretné őt. A Payne család összetartó, és ismerem őket, szerintem nem olyan rossz a helyzet, mint ahogy azt elképzeli. A kicsik nyitottak, a fiúk normálisak, talán a legnagyobb akadályt mind közül Ariana jelenti, de őt is csak el kell engedni, és egy idő után már kevesebbet fújtat. Szépen lassan rendeződik a család, csak tényleg, nem kell görcsösen ragaszkodni.
- Merrefelé tervezel venni? Én is gondolkoztam rajta már párszor, de egyszer sem vettem még rá magam, hogy elinduljak és átbogarásszam az eladó házakat. Megnézhetnénk őket akár együtt.
A törzsvásárlói kártyánál elnevetem magam, és ha azt hiszi, megfogott, akkor nagyon téved, mivel a kicsivel való sétálgatás közben magamhoz röptetek eg kártyát, köszönjük aero mágia, és mikor átnyújtom neki, ő pedig megérinti, a neve rákerül a kártyára. Egyszerű, de nagyszerű varázslat.
- Bármilyet kérsz, megcsinálják neked.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Helvey Belián Balázs
Prefektus Levita, Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós, Magántanuló, Elsős mestertanonc


young wolf
offline
RPG hsz: 49
Összes hsz: 821
Írta: 2019. október 2. 20:27 | Link

.munkanap, kettétört cigiszünet.
𝔻𝕖𝕟𝕚𝕤


Legalább nevet, ez már egy jó jel? Beszélni tud, ennyi. Az, hogy mi tódul kifele, már más dolog. Ezek szerint vicces, ez megmaradt. Valami olyasmi volt annak idején, a vicces figura. Laza.
- Ja. Teszek hát, meg mert belém beszélték, hogy ezt akkor is innom kell, ha a világnak épp vége. Lehetne tenni, de olyan mélyre sosem mentem. Ha megveszek, majd kilőnek – von vállat, nem tudja befolyásolni, hogy ha a szar el akarja tényleg érni, ő biztos kiússzon. Nem tud többet, ebben igaza van, talán kicsit egyet is ért és lehet ez volt a mai nap célja, semmi több. Aztán talán több is, de még szűken lát és közelre, egyszer talán, amikor a hűs hajnalon a fűben ücsörög, lehet akkor jön majd meg az esze és rágja át idegenek szavait, ha elméjéről lemászik a köd. Mókás lesz. Ahogy az is, ahogy tekintetével követi ő is a füstöt és most már ketten bámulják azt a gömböt odafent. Ez még mókásabb, csak hangot nem ad neki. Egy pillanatra érez kényszert, hogy belenyomja az ujját, de aztán elveti. Ki tudja, mennyire árasztaná el a helyet a füsttel meg na, már nincs abban a korban.
- Beszéljen belőled a próféta – szakad el a látványosságtól kicsit késve, így csak állát nézheti egy ideig, majd végül arcát is, amelyen nem ütközik ki semmi harag, annyira nem szállt el. Jó, aztán nem is a legjobb, kicsit élces és recsegős a hangulat csak, emberi. Aztán szemeit forgatja, persze, hogy nem kér belőle, miért is kérne, senki csak csupán, egy vonás az életben, amelyből vagy kikopik vagy nem, senkinek nem kötelezi, hogy egy hét múlva akár felismerje és ez mindig is így volt. Aki menni akar, annak ott a kabát, mégis, csak vállát vonja meg apró mozdulattal, nem ezen fog most aztán vitatkozni.
- Azt csinálom, tanulom – bár kissé szárazabban sikerült közölnie, mint akarta. Tanulja már egy ideje és mégis újra és újra keserű, nem lesz attól jobb, hogy már olyan, mint a levegővétel. Aztán ő is elmosolyodik végül – Az már szar ezzel együtt egy ideje, oda se neki – már nem akarja megfojtani, ez határozott fejlődés is lehet akár, még ha nehezebben is megy, mint illene. Igazából talán az az egészben a fura, hogy valaki végre kimond egy véleményt, amely nem a lelke megnyugtatására való, hanem inkább egy olyan hideg zuhany, amely felrázza a rémálomvilágból. Ezért nem tudja hova tenni és kezelni, vagy épp köszönömöt rebegni és felnyílt szemmel távozni, leülni meditálni és minden egyéb. Nincs vattacukor lelke, hogy ne történhessen meg ilyen, nem fog sírni vagy épp őrjöngeni, de hazudna, ha valaha nem volt így. A kellemetlen időszak emléke rázza ki, hideglelés, majd el is röppen, mint a csikk maradéka. Koncentrál inkább arra, amit mond, szemöldöke lágyan emelkedik meg.
- Elaltatják? - érdekesen hangzik, meg persze az is, hogy küzdött érte. - De miért? Veszélyes vagy vagy mi a fenét látnak? - nem érti, vagyis csak sejtése halovány erről, bár aztán nem is köteles belemennie. Nem lesz ő lelki tanácsadó, de tény, ha dolgozott érte, rossz lenne elengedni.
- Az én kínom gondolom nem lehet altatni – mormog inkább magának, ismeri a tényállást, amelyet az ital mellett a fejébe vertek. Ehh. Talán majd egyszer.
- Na erre már rájöttem – ezt már könnyebben mondja persze, nem lecseszés, a mese már rég nem itt kezdődik és tart. Mégis olyan. Neki mindig is az lesz. - Nem tudok? Ha mondjuk otthon a kis kotyogósban is le tudom már főzni a bájitalt se engednek el? - ez mondjuk most jobban zavarja, mint bármi, mert hát ő ezért gürizik, munkálkodik. És akkor most ez is az igazság pofonja lesz? Ó komolyan... ma vett volna ki inkább szabadságot.
- Nem maradok ebben a gedvás faluban életem végéig – tiltakozik is, nem neki való ez, túl nyugodt, rosszabb, mint a kis világvége helyei. Nem, onnan el kellett jönni, szép volt, de ha már mennie kellett... Aztán rájön, hogy fogalma sincs igazából, mit akart. De ezt már nem mondja ki hangosan, örül is annak, hogy másra terelődik a szó.
- Lehet tudom, olvastam elég vacakot, de egy nagy massza az egész, hadd ne kelljen itt órákig agyalnom a válaszon – amúgy is, a varázslás részével még annyira sem, úgyse érinti. Így mint a kisdiák, úgy figyel a jelekre, a dolgokra és világosodik meg.
- Áhh! Vágom, mint az az Avataros mese – bólogat. Kulturált ő, csak másképp. - Van, amire nem akarok emlékezni. A többi lényegtelen, szóval marad ez... - a jelen. Kelletlen nyúl a pizzaszelet után és harap bele, mint a durcás gyerek, aki nem ezt akarta enni, de amúgy éhes, tehát, eszik. Egy intéssel köszöni meg a pincérnek, mivel tele szájjal nem illik és a fele hamar el is tűnik a szeletnek.
- Egyél te is – nem utasítás, inkább gesztus.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
Prefektus Navine, Negyedikes diák


Érintés-fóbiás
online
RPG hsz: 528
Összes hsz: 1966
Írta: 2019. október 5. 20:03 | Link

Thomas


 
délután a műszak vége felé a tanév második vasárnapján |o| oo



Gyorsan és hatékonyan törlöm le az asztalt, amitől épp az imént távozott pár minisztériumi boszorkány. Közben persze folyamatosan szemmel tartom a helyiséget, figyelek, hátha a bent falatozóknak szükségük lenne valamire. Most már eléggé nagy a pangás, csupán két asztalnál ülnek. Szinte hallom, ahogy a konyhában fellélegeznek a kollegák, eléggé húzós volt eddig a nap, főleg amikor egy rakás gyerek szabadult be, születésnapot ünnepelni. Persze tudtunk róla előre, de úgy tűnik, hogy teljesen még sem lehet erre felkészülni. Picit el is fáradtam, jól esne már leülni, de hamarosan végzek a műszakommal, addig meg már kibírom.
Még mindig furcsa, amikor munkába indulok, amikor átöltözöm a felszolgálós uniformisomba és hajamat kontyba csavarom. A pörgést, az illatokat, a hangulatot, a mindenhol domináló szemkápráztatóan sárga színt már megszoktam, a kollegákkal nagyon jól kijövök szerencsére, és bármilyen tömeg is legyen mégsem volt még egyetlen egy érintkezéses baleset sem.
Időnként lopva az ajtó felé pillantok, na nem a szabadulási lehetőséget keresve, és nem is azt nézve, hogy vajon esik-e kinn vagy sem – mellesleg vagy sem, gyönyörű őszi napsütéses napunk van - , sőt még azt sem, hogy esetleg az utcán járkálók közül vajon kik térnek be hozzánk. Néha játszunk ilyet, találgatunk, amikor végképp üres a hely. Azért nézegetek ki, hátha meglátom Thomast. Randit beszéltünk meg mára, és most már bármelyik percben itt lehet. Jaj, már nagyon várom! És picit izgulok is, hogy vajon tetszeni fog-e neki minden. Annyi minden van a fejemben, rengeteg elképzelés, mesélnivaló. Mondtam már, hogy nagyon várom?
Befejezem az asztal letakarítását, visszaviszem a kis takarítószeres kocsira a fertőtlenítőt és a rongyot, majd észreveszem az egyik vendég fejének apró mozdulatát. Rögtön megjelenik az arcomon egy mosoly, és már megyek is oda, hogy felvegyem a rendelést. Szerencsém van, mert pont rálátok így is a szemem sarkából az ajtóra. Már jó ideje gondolkoznak azon, hogy mit is egyenek, így picit megkönnyebbülök, hogy végre sikerült választaniuk. Kis köténykém zsebéből elő is veszem rögtön a kis papírt, meg a tollat, - egyelőre még inkább használom ezeket, kínos lenne elfelejteni, hogy mit is kér a kedves vendég – és elkezdem lekörmölni az elhangzottakat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
Prefektus Navine, Navinés mesélő, Navinés média, Edictum főszerkesztő, Uralkodó Unikornis, Negyedikes diák


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 523
Összes hsz: 2494
Írta: 2019. október 5. 21:00 | Link

LAU
érkezés a kora délutáni randira | x

Sűrű ez a vasárnap, de nem bánom. Reggel szokás szerint templomban voltunk bácsikámmal, utána edzettünk, most pedig megérkezem a bogolyfalvi hivatalba a kandallón át és indulok a pizzériába barátnőmhöz, aki randevúra hívott oda. Szokásommá vált, hogy ha jó előre megbeszélünk valami ilyen kiruccanást, akkor kiteszek magamért kicsit. Hiszen azokat mind randiknak könyvelem el. Nyilván, ha hirtelen ötlettől vezérelve beugrunk valahova, erre amúgy se lenne alkalom. Ilyenkor viszont van. Szeretem a különleges alkalmakat és megadni a módjukat. Márpedig minden attól különleges, hogy mi annak tartjuk.
Frissen, illatosan, üdén szétálló hajjal toppanok be az étterembe. Mivel ilyen kellemes, enyhe, napsütéses őszi idő van, úgy gondoltam, kihasználom a lehetőséget, hogy még a cidri előtt bemutassam a valamikor a nyár végén beújított, rövid ujjú, sötét ingemet, ami tele van kis fehér mintával, mintha a világűrben sunannánk. Nagyon szeretem. Azért rádobtam egy vékony, barna dszekit, hogy ne fagyjak meg, amíg a helyszínre nem érek, ezen kívül sötét farmert és legklasszabb, sárga csíkkal feldobott, fekete csukámat viselem. Körbepillantok, lecsúsztatva közben vállamról kabátomat és a karomra terítem. Először túlsiklik tekintetem a lányon. Túlságosan terepszínű. Pedig sejthetném, hogy mivel itt dolgozik, viseli az egyenruhát. Másodjára csak megakad rajta a szemem végre, mikor éppen hajamat túrom hátra. Szélesen elmosolyodom, de nem köszöntgetek oda neki meg rontok rá. Látom, vendégekkel van elfoglalva. Nem akarok zavarni. Kivárom a sorom. Addig toporgok itt kicsit a vendégtér közepén.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
Prefektus Navine, Negyedikes diák


Érintés-fóbiás
online
RPG hsz: 528
Összes hsz: 1966
Írta: 2019. október 5. 21:45 | Link

Thomas


 
délután a műszak vége felé a tanév második vasárnapján |o| oo


Úgy tűnik hiába reménykedtem abban, hogy pontosan tudják a vendégek mit is szeretnének. Szóval továbbra is kedvesen mosolyogva hallgatom végig a kérdéseiket, és mondom el azt, amit egyébként az étlapról is le tudtak volna olvasni. Végtelenül hosszúnak tűnő percek után végre túljutunk ezen is, így részemről nem marad más hátra, mint biztosítani őket arról, hogy hamarosan elkészül a rendelésük, és már lépek is tovább.
Azonnal szélesebbé válik a mosolyom, ahogy Thomas felé fordulok. Észrevettem ám amikor bejött, csak igencsak udvariatlan lett volna ha az éppen engem kérdezgető vevőt figyelmen kívül hagyom. Gyorsan felemelem a mutatóujjamat, jelezve, hogy azonnal jövök. A pultot megkerülve beadom a cetlimet, és már jövök is ki újra.
- Szia! – köszönök rá a barátomra boldogan mialatt végigpillantok rajta. Ezek a sötét színek kifejezetten jól állnak neki. Oké, igazából neki minden jól áll. - Nagyon szuper az inged - közlöm vele, majd enyhén bocsánatkérőek lesznek a vonásaim, ahogy eszembe jut, hogy én azért még dolgozom ám. Vagy legalábbis kéne. Csak még egy picit.
- Nemsokára végzek, de ülj csak le nyugodtan – invitálom beljebb az egyik asztalhoz, ami messzebb van a bejárati ajtótól. Ez az egyik kedvenc asztalom, éppen eléggé kívül esik a ki-be mászkáló emberek útjából, huzat sincs sose, és ráadásul még az ablak mellett is van. – Kérsz esetleg addig valamit inni? – mivel mutogatni nem annyira illik, így csupán a fejemmel biccentek az asztalon álló étel meg itallap felé. Ismét rámosolygok, majd gyorsan elpillantok a vendégek felé. Ahogy nézem a másik társaság lassan végez. Remek, még őket lerendezem, kiviszem a pizzát az egyes bagázshoz és meg is vagyok.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
Prefektus Navine, Navinés mesélő, Navinés média, Edictum főszerkesztő, Uralkodó Unikornis, Negyedikes diák


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 523
Összes hsz: 2494
Írta: 2019. október 5. 22:14 | Link

LAU
érkezés a kora délutáni randira | x

Odalibben hozzám a piros-sárga tünemény.
- Ú, köszi - vigyorgok vadalmamód, végig is simítva mellkasomon. Egyből észrevette. Persze, hogy egyből észrevette. - Neked meg csini a pincérlány ruhád - pillantok végig rajta én is. Tök helyes benne. Megyünk aztán az egyik asztalhoz.
- Nem, köszönöm, megvárlak. Menj csak - bólogatok neki. Szomjas vagyok igazság szerint nagyon, viszont nem akarom feltartani. A vendégek az elsők és a munkája. Nem akarom elvonni ezektől. - Itt leszek - biztosítom róla jókedvűen, aztán felteszem a közeli akasztóra dzsekim, majd helyet foglalok. Kellemesen elnézelődöm. Figyelem, ahogy Lau dolgozik, tüsténkedik, ahogy az emberekkel bánik. Számon apró mosollyal gyönyörködöm benne. Na nem bámulom, azonban mindenképp gyakran tekintek felé. Máskor meg ki az utcára, a sétálgató emberekre, vagy az éppen betérőkre.
Odalép aztán hozzám egy lány. Pár perce sétáltak be ketten. Nem bagolykövesek. A másikuk ott üldögél távolabb, felénk pislogva. Aki idejött hozzám, könnyedén ledobja magát velem szembe, előre hajol az asztalra és beszélni kezd hozzám. A háttérben a barátnője csöndesen kuncog kicsit, amikor váratlan társaságom visszasandít közben felé. Elnézek én is arra, aztán arcomon kedves mosollyal mondok neki valamit. Váltunk még pár szót, majd elköszön és visszasétál a másik lányhoz, hogy sutyorogni kezdjenek, oda-odasandítva felém. Csak mosolygok egyet még rájuk, aztán megkeresem tekintetemmel Laut, merre ténykedik épp. Úgy látom, talán most fogja leadni a munkát. Pompás!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
Prefektus Navine, Negyedikes diák


Érintés-fóbiás
online
RPG hsz: 528
Összes hsz: 1966
Írta: 2019. október 5. 23:08 | Link

Thomas


 
délután a műszak vége felé a tanév második vasárnapján |o| oo


- Köszi – felelem kicsit pironkodva, egy aprót pukedlizve. Örülök neki, hogy egész normális az egyenruha, lehetett volna sokkal, de sokkal rosszabb is. Az meg, hogy Thomas szerint is jó, hát attól meg pláne boldog vagyok.
- Rendben, sietek – igazából mivel se a munkatársaim, sem pedig a főnököm nem tudja, hogy Thomas a barátom, így jelenleg teljesen beleillik a vendég kategóriába az ő szemszögükből. Felcsillan a szemem majd miután helyet foglal, megyek tovább a dolgomra. Kedves mosollyal az arcomon bocsájtom újtukra a jóllakott vendégeket, majd szervírozni kezdem az elkészült rendelést is. Figyelmesen hallgatom a kisfiút, aki aggódva kérdezi, hogy ugye tényleg nincsen gomba az övén. Picit ellágyul az arcom, mialatt megnyugtatom, hogy ezer százalék, hogy nincs rajta. Felvidul hát, és nekiesik a szeletnek. Megérkezik közben a váltótársam is, váltunk egy sokatmondó pillantást. Ő intézi az újonnan érkezetteket, nekem már csak a megüresedett asztalt kell leszednem és ennyi. Elpillantok Thomas felé, aki éppen az egyik lánnyal cseveg. De nem tulajdonítok neki nagy jelentőséget, elég sok embert ismer, akiket én nem. Befejezem hát a dolgomat, majd a pulthoz sétálok, hogy eltűnjek a személyzeti részen. Az átöltözést rekord sebességgel ejtem meg, és már vissza is térek a normális utcai szerelésemben. A hosszított bordó felsőm ujját feltűröm, hiszen most már nincs olyan hideg, mint reggel volt, és élvezem, hogy újra a szürke nadrágom van rajtam és a mi a legjobb: kényelmes cipő! Felmarkolok két teli poharat, átöltözés előtt még beszóltam, hogy kérek szépen egy kis sütőtöklét, majd azokkal a kezemben sétálok oda a barátomhoz.
- Tessék – teszem le elé az innivalót mosolyogva egy picit kérdő tekintettel, hogy ez jó lesz-e neki. Szeretni szereti azt tudom, de lehet, hogy most inkább valami mást inna. Akkor sincs nagy probléma, mert akkor megiszom én mindkettőt. Leülök végre vele szemben egy jóleső hangos sóhajtással. Vége, mára vége. – Hogy tetszik, vagy voltál már itt? – teszek fel egy kérdést mielőtt belekortyolok az italomba. Aztán felvetem az ételrendelés ötletét is, mivel idő amíg elkészül a pizza.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
Prefektus Navine, Navinés mesélő, Navinés média, Edictum főszerkesztő, Uralkodó Unikornis, Negyedikes diák


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 523
Összes hsz: 2494
Írta: 2019. október 6. 20:30 | Link

LAU
kora délutáni randi egy ablak melletti asztalnál | x

Az a helyzet, hogy ezeket a lányokat nem ismerem ám. Egyszerűen odajött az egyikük és azt mondta, hogy ha nem szeretnék egyedül enni, a barátnője szívesen lenne az asztaltársaságom. Igazán kedvesnek találtam ezt, de tudtára adtam, hogy valójában nemsokára nem leszek már egyedül. Minden esetre megköszöntem a felajánlást. Megesnek ilyen fura, aranyos dolgok néha velem. Jól esnek, komolyan.
Végre csatlakozik hozzám Lau. Megint kétszer kell ránéznem, hogy egyszer rájöjjek, hogy ő az, pedig fel lehettem volna készülve, hogy már nem a kis pincérnő szerkójában fog idelejteni. Legszívesebben megint elárasztanám a dicséreteimmel az öltözéke, kinézete miatt, viszont félek, sok lennék velük, hiszen az előbb megtettem már a másik rucija kapcsán, így hagyom, hogy az bókoljon neki, ahogy mosolyogva végigjáratom rajta tekintetem, miközben felállok. Mindig felállok, ha nem huppan le túl gyorsan mellém és van időm, alkalmam rá. Együtt ereszkedünk le helyünkre.
- Köszönöm - sötőtöklé. Tökéletes!
- Egészségedre - emelem is poharam és iszom. Hú, ez nagyon kellett.
- Egyszer-kétszer már igen - bólogatok neki, nézelődve körbe.
- Mártonnal meg... talán Annievel? - morfondírozom. Azt hiszem, vele.
- De tök jó kis hely - véleményezem, majd kortyolok egyet ismét, hogy aztán számat nyalogatva vegyem magamhoz a menüt és válasszunk. Részemről egy pásztorpite pizzát fogok szerintem. Nem pattogok azt illetően, hogy én intézzem a rendelést meg ilyenek. Kicsit most barátnőmre bízom magam. Ez az ő terepe és végülis ő is hívott el.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
Prefektus Navine, Negyedikes diák


Érintés-fóbiás
online
RPG hsz: 528
Összes hsz: 1966
Írta: 2019. október 7. 20:00 | Link

Thomas


 
délután a műszak vége felé a tanév második vasárnapján |o| oo


Azzal, ahogy végigpillant rajtam tökéletesen jól kifejezésre juttatja a véleményét, szóval valóban nem szükséges mindig szavakba öntenie azt. Ó tudom én, hogy vannak olyan lányok, akik elvárják, hogy állandóan agyba-főbe dicsérgessék őket, de én nem tartozom közéjük. És ezt Thomas is nagyon jól tudja, mint ahogy azt is, hogy világosan ki tudom olvasni a tekintetéből azokat a kedves szavakat. Vagy a mosolyából, a testtartásából, az egész lényéből. Persze jól esik hallani is, de ha nem teszi, hát az sem gond. Értem én anélkül is. Az udvarias gesztusra elmosolyodom, már nem ér olyan váratlanul, mint eleinte. Kellett kis idő, amíg megszoktam, de már pontosan olyan természetes nekem, mint hogy evés előtt imádkozik. Bár tény, hogy nem mindig figyelek arra, hogy felálljon és együtt üljünk le, van, hogy gyorsabb vagyok.
- Hm és kaptatok ilyen kis lényt, aki jelzi ha kész a rendelés? – érdeklődöm tovább. Az biztos, hogy a barátom többször volt itt, mint én, egyszer szaladtam be egy szelet pizzáért, és már loholtam is tovább. De majd most leszek itt bőven eleget. A neveket hallva egy picit elgondolkozom, egészen pontosan Márton nevét hallva. De elhessegetem ezt inkább most és foglalkozom a jelennel, és a barátommal.
- Igen-igen, bár nem gondoltam volna, hogy ennyire hamar megszokom azt, hogy itt dolgozom. Picit fura a vendég szerep – mosolygok rá egy picit szégyenlősen. Beleiszom én is az italomba, majd bólintva veszem tudomásul, hogy milyen pizzát választ Thomas. Nem szólok oda a felszolgálólánynak – ő talán egy hónappal előttem jött, csak beugróként, emiatt picit nehézkesen megy még neki a dolog – hanem egy gyors bocsánatkérés után a pulthoz sietek és hadarva előadom az óhajunkat. Majd hevesen megrázom a fejemet, megint mondok pár szót, aztán bólogatok párat és már jövök is visszafelé, a kis kukoricalényünkkel együtt. Ahogy elhaladok a két leányzó mellett feltűnik, hogy nem túl szépen néznek rám, sőt. Felvonom a szemöldökömet, ugyanis nem tudom mire vélni a dolgot.
- Rájöttem, hogy túl messze voltál az előbb – magyarázom a barátomnak, mialatt lerakom az asztalra a kis figurát és leülök mellé. Igazából ez az egyik oka annak, hogy eleve felkeltem, mert mennyivel jobb már itt ülni, mint az asztal másik felén. Tök messze tőle. Nem is értem, hogy miért oda ültem le először. Most viszont, hogy ilyen közel ülök hozzá rögtön meg is csap az illata, így egy mély lélegzetet véve boldogan elmosolyodva figyelem a vonásait.
- Mond csak, mennyire szereted a meglepetéseket?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
Prefektus Navine, Navinés mesélő, Navinés média, Edictum főszerkesztő, Uralkodó Unikornis, Negyedikes diák


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 523
Összes hsz: 2494
Írta: 2019. október 7. 21:04 | Link

LAU
kora délutáni randi egy ablak melletti asztalnál | x

Vigyorogva bólogatok. Kaptunk kukoricát, bizony. Márton sokat elhülyéskedett vele. Igen, Márton. Vele voltam itt. Mostmár tudom, hogy az is Zsombi volt, de ugyebár egyúttal mégsem. Egyúttal tényleg Márton. Viszont látni rajtam, nem akadok fenn azon, hogy eszembe jutottak barátaim. Ugyanolyan természetesen beszélek róluk, mint régebben, amikor még sokkal egyszerűbbnek tűnt ez az egész. Bár nem tisztázódtak még le bennem a dolgok és még soká nem fognak, most simán hagyom magam sodródni épp. Mint ahogy most is teszem,  barátnőm gondjaira bízva magam. Mosolygok, hogy mennyire beleszokott már a pincérnősködésbe. Nem is igazán bír hosszabban megülni.
Nagy örömmel veszem, hogy most mellém húzódik. Arrébb csúszom picit, csak hogy kényelmesen elférjen. Helyezkedem még egy darabig, aztán elnézek a lányok felé, és bökök egyet irányukba fejemmel, visszatekintve Laurára.
- Te ismered őket? Mert szerintem én nem - vonom össze szemöldököm - De aranyosak voltak, ide akartak ülni, mert azt hitték, hogy egyedül vagyok - mesélem derűsen. - Vagyis... igazából csak a másikuk. Mármint az egyikük azt mondta, hogy a másikuk ideülne - ráncolom homlokom, belebonyolódva, de ezt már akkor se teljesen értettem. Mindegy. Megvonom vállam és biggyesztek egyet számon, hogy nem is érdekes. A lényeg, hogy kedves volt tőlük.
- A meglepe... ? - kezdeném kérdezni felcsillanó szemmel, de ekkor beugrik valami. - Jaj, tényleg, elfelejtettem... - állok neki matatni zsebemben. Dehát sügér vagyok, a dszekimben van. Pálcát ragadok, azzal a szándékkal, hogy ideinvitozzam, amit szeretnék, de rájövök, akkor ahhoz ki kéne mondani, mi az. Mosolyogva, mintha mi sem történt volna, visszarakom varázspálcám, ami pont elég arra, hogy rájöjjek, tökre szegény Lau mondandójába vágtam ezzel.
- Szeretem - bólogatok és eldöntöm, amit én hoztam, megvár. Csak egy szokásos kis apróság. Mindig kap valamit. Más kérdés, hogy sokszor csak a találkánk végén kerül elő. Folyton kimegy a fejemből, pedig annyira szoktam várni, hogy odaadjam neki ezeket.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
Prefektus Navine, Negyedikes diák


Érintés-fóbiás
online
RPG hsz: 528
Összes hsz: 1966
Írta: 2019. október 7. 21:57 | Link

Thomas


 
délután a műszak vége felé a tanév második vasárnapján |o| oo


Nem szoktam felhozni Mártonékat, kérdezgetek esetleg amikor Thomas róluk mesél, hogy vannak meg ilyesmi, de mélyebben nem megyek bele a témába. Így csak olyan apróság marad ki nekem, hogy az rendben van, hogy jobban vannak, meg hogy kiengedik őket onnan, csak éppen, hogy mégis melyik néven kell majd őt, őket szólítani. De nyilván majd kiderül, előbb-utóbb. Remélhetőleg előbb.
Tényleg nem is értem, hogy miért nem kapásból ide ültem le. Talán az étterem miatt, hiszen ott nincsenek is padok, furcsa is lenne ha lennének, vagy fogalmam sincs. De most nem ott vagyunk, itt nincsenek olyan íratlan szabályszerűségek. Még jó, hogy eszembe jutott.
- Nem? Ó, én azt hittem! Sose láttam még őket – csóválom meg a fejemet csodálkozva. Nem sokáig töprengek azon, hogy akkor mégis mi volt ez az egész, mert kisvártatva azt is meg tudom, hogy mi volt az a beszélgetés korábban. Felszalad a szemöldököm, ahogy hallgatom a sztorit. Világosan megértem belőle, hogy miről volt szó, és azt is, hogy Thomas ebből semmit sem ért. Rámosolygok, miközben azon gondolkodom, hogy vajon felvilágosítsam-e vagy inkább hagyjam.
Hát ez nem jött össze neki, nem vagy egyedül – válaszolom végül egyszerűen. Annyira tipikus, hány filmbe van benne ez a mozzanat, hogy a csaj odaküldi a helyes fiúhoz a barátnőjét, akinek több bátorsága van, hogy hát igazából bármiért. Telefonszámért, randira hívni, akármi. Na meg az is az, hogy falkákba járnak direkt a lányok, hogy megnehezítsék a srác dolgát, aki el akarja hívni egyiküket. Hány ilyet láttam én odahaza a mugli suliban. De igazából ez most mindegy.
Hűha, oké, ahogy látom eléggé felcsigázta a kérdésem, sőt még valami eszébe is jut, és gőzerővel keresgélni kezd. Érdeklődve figyelem, ahogy pálcát ránt, majd visszább vesz a lendületből, a pálca visszakerül a helyére és újra rám figyel. Hát ez meg mi volt? A válasza után egy ideig még kérdő tekintettel nézem őt, majd beleharapok a szám sarkába mielőtt megszólalok.
- Oké, szóval … az van … vagyis hát arra gondoltam … hogy … mi lenne … - kezdek bele hebegve, nem is értem, hogy miért. Egyáltalán nem nagy dologról van szó, szóval akkor most miért is makogok? Veszek egy nagy levegőt és újra nekifutok.
Annyira szép az idő, hogy úgy gondoltam, hogy ha neked nem gond, akkor … elmehetnénk utána valahova? Ha belefér az idődbe. De ... de akár megehetjük ott is a pizzát, sőt ... – teszem fel végül a kérdést hozzáfűzve egy alternatívát reménykedve. Igazából az lenne a legjobb, ha eleve ott ennénk, de nyilván persze ha nem szeretné, akkor maradhatunk itt is, nem baj az sem. Meg az sem ha nem megyünk el arra a helyre sem. Picit változtatni kell ugyan akkor a dolgokon, de elég egy intés és már el is van intézve. Meglepetés így is, úgy is lesz.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
Prefektus Navine, Navinés mesélő, Navinés média, Edictum főszerkesztő, Uralkodó Unikornis, Negyedikes diák


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 523
Összes hsz: 2494
Írta: 2019. október 7. 22:16 | Link

LAU
kora délutáni randi egy ablak melletti asztalnál | x

Mosolyogva rázom csak a fejem. Semmi, semmi, nem sürgős. Folytassa csak.
Nagyon várom, hogy megtudjam, miről van szó. Felé fordulva ülök, egyik könyököm fönn a támlán, a másik az asztallapon, ujjaim pedig összecsúsztatva mellkasom előtt. Kezd körvonalazódni, hogy el szeretne menni valahova. Csak nézek rá kerek szemekkel, még akkor is, amikor elvileg már befejezte. Ja, hogy nem mondja tovább? Ó, az a meglepetés, ahova megyünk?
- De mégis hol? Hol eszik meg a pizzát, ha nem itt? - motyorog magában az egyik kukoricalény, hangosan morfondírozva, mégis mi folyik itt körülötte. Lemosolygok rá, aztán visszapillantok barátnőmre.
- Hát, ha ott szeretnél enni inkább a... valahol... - húzom fel vállaimat, félmosollyal, hogy részemről oké. Nem igazán értem, mit kell ezen eldöntenem, vagy el kell-e bármit, hiszen nem tudom, hol akarja elfogyasztani a kajánkat, mivel talán pont ez a meglepi ugye. Viszont az tényleg fontos, ráérek-e.
- Olyan hat körül elég hazaindulnom - adok hát egy kis támpontot neki. Általában hét óra magasságában vacsorázunk meg Liam bácsival. A mai, vasárnapi pedig ugyebár különösen fontos. Arról semmiképp sem szeretnék elmaradni, viszont amíg ez nem történik meg, tőlem mehetünk, amerre látunk. Persze.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
Prefektus Navine, Negyedikes diák


Érintés-fóbiás
online
RPG hsz: 528
Összes hsz: 1966
Írta: 2019. október 8. 19:40 | Link

Thomas


 
délután a műszak vége felé a tanév második vasárnapján |o| oo


El tudom képzelni, hogy most mennyire zavarodott lehet. Hiszen ide hívtam, most meg közlöm vele, hogy talán inkább menjünk el. Bármilyen hihetetlen, amikor elhívtam ide randira, akkor még nem fordult meg a fejemben ez a helyszín változásosdi. Az, hogy esetleg kaja után lófrálhatnánk valamerre az viszont igen. Így is indultam neki a mai nap dolgainak, szép idő is van, meg hát, szóval, igen. Na de az, hogy eleve ne itt együnk, hát az csak úgy most jött. Picit idegesen várom a válaszát, ám nem ő szólal meg, hanem KukoricaJancsi. Mi legalábbis így hívjuk csak egymás között a kollegákkal.
- Te csak maradj csendben – intem csendre a méltatlankodó figurát. Nem lennék meglepődve ha egészen pontosan tudná, hogy miről is van szó. De komolyan, ezek hihetetlen, hogy mi mindent képesek meghallani.
- Hát … jobb lenne – adok választ szégyenlősen. Meglehetősen zavar ám, hogy így titkolózom, de jó okom van rá. Nagyon is jó okom.  Így valóban nehéz döntenie, de a lényeg az tényleg inkább az, hogy meddig ér rá. Ezt tudva már tudok tervezni. Hamarosan megkapom az időpontot is, egy rövid ideig töprengek, majd végül mosolyogva nézek a barátomra.
- Rendben, akkor együnk a másik helyszínen – adom a tudtára a döntésemet egy apró bólintás kíséretében. Igen, így jó lesz. Később úgyis elkezd lehűlni a levegő, akkor már nem biztos, hogy annyira jó lenne. - Még biztos eltart egy darabig mire elkészülnek a pizzák, addig esetleg valami ropogtatnivalót kérjünk? Vagy nem vagy még annyira nagyon éhes?
Érdeklődöm, hiszen azért nem kellene éhen halnia Thomasnak, amíg elkészül a speciális rendelésem. Vannak előnyei és hátrányai annak, ha az ember ilyen dolgozik. És bár végig a fiút nézem, mégsem kerüli el a figyelmemet a két csajszi. Hát így meg aztán pláne határozottan jó lesz, ha mielőbb távozunk innen. Határozottan zavar a viselkedésük, nem csupán azért, mert tulajdonképpen megpróbálták becserkészni maguknak a barátomat – oké, emiatt felemás érzéseim vannak igazából -, hanem főleg azért, mert ahogy néha rám néznek. Eleve nem szeretek a figyelem középpontjában lenni, de ha még negatív is ez a figyelem, akkor meg aztán pláne nem.
Közelebb hajolok Thomashoz, amíg a vállammal neki nem dőlök. Úgy alapból szeretem a közelségét bármilyen helyzetben, de van amikor pláne szükségem van valamiféle apró érintésre. Megnyugtat az illata, a teste melege. Most már nem érzem magamban zavarban a lányok miatt, igazából már észre sem veszem őket. Hangomat lehalkítva kezdek el mesélni egy történetet neki a mai szülinapos gyerekzsúrról, amiben a legnagyobb kihívást az jelentette, hogy mindegyik gyerkőc megkapja a maga kis jégkockafiguráját. Ők legalább mosolyogtak rám. A sztori után rákérdezek, hogy telt eddig a hétvégéje, néztek-e valami szuper filmet mostanában az apukájával, vagy ilyesmi. A sütőtökleves poharam már üresen álldogál az asztalon, amikor megmozdul a bábu, és nem közbekotyog mindenféléket, hanem mintha nagy levegőt akarna venni.
- Ne! Tudom, kész a rendelés! Ne, kérlek, ne ordíts! – szólok rá, de persze hogy nem hallgat rám és elkezd rikácsolni. A kis elviteles csomagocskánk a pultra kerül, ráragasztva egy cetli miszerint a számla rendezve van, és csak arra vár, hogy elvigyük. Azt is, meg a hátizsákomat, amit csak úgy beraktam a pult mögé, hogy ne legyen útban.
- Akkor mehetünk? – kérdezem meg Thomast, mielőtt megszokásból felpattannék. Kezdek izgulni, hogy vajon mit fog szólni. Jaj, nagyon remélem, hogy tetszeni fog neki.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
Prefektus Navine, Navinés mesélő, Navinés média, Edictum főszerkesztő, Uralkodó Unikornis, Negyedikes diák


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 523
Összes hsz: 2494
Írta: 2019. október 8. 21:08 | Link

LAU
kora délutáni randi egy ablak melletti asztalnál | x

Aj, szegény kis kukorica. Tovább sutyorog, hogy de miért kéne csendben maradnia és egyáltalán. Reflexszerűen nyúlok oda hozzá és megsimogatom ujjbegyemmel, hogy megnyugodjon. Na ez viszont tetszik neki. Motyog valamit arról, hogy ez kellemes.
- Jó - bólogatok hát, ha barátnőm szerint inkább ott kéne ennünk a valahol. Nem túl nehéz velem, lássuk be. Akárhogy okés nekem.
- Nem, én elvagyok a sütőtöklevemmel, köszönöm. Edzések után nem tudok túl hamar enni még úgyse - árulom el, hogyan megy ez. Ilyenkor annyira kellemes fáradtság ül rajtam, ami energiával tölt fel. Van ennek értelme? Mindegy, ezt érzem. Meg az izmaimat. Nem izomlázat, azt szerencsére egyre kevésbé, hanem azt, hogy megdolgoztattam őket. Az aikiodó gyakorlás utóhatásai pedig itt vibrálnak most is körülöttem, a pár hónapja belém ivódott magabiztosság ilyenkor főleg kiütközik. Valahogy... erősnek érzem magam.
Összesimult karral ücsörgünk és derűsen hallgatom a lány mesélését. Én persze nem veszem észre, hogyan néznek rá a csajok. Eleve kevésszer pillantok feléjük, ha meg teszem, változik az arcuk. Nincs esélyem elkapni a csúnyán nézést. De ha lenne se tudnám hová tenni. Nem filmeztünk Liam bácsival különben, főleg szombat reggel meg ma délelőtt voltunk együtt a Dojoban meg a templomban, tegnap este otthon csak vacsoráztunk, elég sok munkája volt most.
Odanézek a kukoricára, mikor Lau is így tesz és megsejtem én is, mi készül. Izgatottan várom, hogy elkiabálja magát, ám barátnőm rászól. Vajon mi baja ezekkel a kis lényekkel? Nem adok hangot csalódottságomnak, amiért valószínűleg mégsem fog ordibálni a kis rikkancs, kiváltképp, mert végül mégis megtörténik. Szélesen elvigyorodom, aztán mérséklem kicsit, mikor a lány rám néz. Remélem, nem baj, hogy én ennek így örülök. De olyan klassz!
- Ó. Mehetünk, persze, csak... ezt hadd adjam oda - nyúlok az imént visszavett dzsekim zsebébe, miután készülődni kezdtünk és egy lapos, meleg színekben fürdő kis papírdobozt nyújtok neki, amin aranyszín, cirkalmas betűkkel áll: Levél falás. Értitek, a levélhullás helyett.
- Finom kis falevél alakú cukrok, mindenféle őszies ízzel. Narancsos, fahéjas, almás, sütőtökös, ilyenek. Ha feldobod őket, szép lassan hullanak le és el tudod kapni őket a száddal - mesélem vidáman, miféle édesség ez. Közben átveszem a pizzát a barátnőmtől. Nekem minden kezem szabad, tök lazán vagyok.
- Hozhatom a táskádat? - nyújtom felé kezem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
Prefektus Navine, Negyedikes diák


Érintés-fóbiás
online
RPG hsz: 528
Összes hsz: 1966
Írta: 2019. október 8. 22:06 | Link

Thomas


 
délután a műszak vége felé a tanév második vasárnapján |o| oo


Meg se lepődök, hogy ez a csupaszív fiú rögtön együtt érez szegény kis hányatatott sorsú kis lénnyel. Vagy micsodával. Még el is mosolyodom a kedveskedésen, amit kap.
- Elkényezteted, aztán legközelebb ha erre jársz akkor tömegverekedés tör majd ki köztük, mert mind a te asztalodra akar kerülni – adok elő egy jóslatot a jövőre nézve derűsen figyelve a vidámabban ficergő kis bábut. Persze hangomban nyoma sincs nehéztelésnek vagy hasonlónak. A vendégek murisnak szokták tartani ezeket, de azért napi több órán át hallgatni őket, azért az kicsit sok tud lenni. Ha nincs dolguk is be nem áll a szájuk ám, és hogy milyen pletykásak! Komolyan, a kastély festményei is elbújhatnának ezekhez képest.
- Érdekes, én tuti, hogy éhen halnék annyi testmozgás után. Futás után is folyton éhes vagyok – nézek picit csodálkozva Thomasra, arcomról pedig minden további nélkül le lehet olvasni a nahát, vagy azta kifejezést is. Majd lassan rájövök, hogy a kérdésemre kaptam ám választ, így bólintok, hogy rendben, akkor nem pattogok tovább. Ahhoz képest, hogy végigdolgoztam a délelőttöt, sőt tegnap is benn voltam, hát eléggé nyughatatlan vagyok. Aminek persze mind tudjuk, hogy mi … pontosabban ki az oka.
Picit szomorkássá válik az arcom, hogy keveset tudtak együtt lenni a bácsikájával a hétvégén, leszámítva ugyebár az edzést, meg a hitgyakorlást. Pontosan emlékszem arra a vidám, önfeledten boldog mosolyra, ami megjelent az arcán, amikor végigszáguldott a lakáson, amikor én is ott voltam. Meg a családias hangulatra a közös étkezésnél, a kártyajátékra. Persze tudom, hogy mennyire elfoglalt a férfi, és nem is sajnálkozom, hiszen minden egyes együtt töltött pillanatuk úgyis fantasztikus; csak szeretem hallgatni és látni, ahogy mesél ezekről.
Igazából nem is rászólok a kukoricácskára, megkérni próbálom, hátha az hat. De á, beszélhetek én ezeknek, mint a falra hányt borsó. Megadóan hajtom le a fejemet, ahogy elkiabálja magát a drága, majd rápillantok a barátomra és elnevetem magam.
- Mókás kis figurák, de nap végére már eléggé fárasztóak. Ó, és nem árt vigyázni, hogy mit mond az ember, szerintem simán meg tudnák telíteni a pletykarovatot hónapokra, ha kérdezgetni kezdenéd őket – érkezik a magyarázatom egy apró kézsimítás mellett. Dehogy baj, hogy a barátomnak így tetszenek ezek a kis bolondok. Hát hogy lehetne ez baj?
Picit felszalad a szemöldököm a dobozka láttán, persze miután alaposan meglepődtem azon, hogy egyáltalán kapok valamit. Mármint, én kapok valamit? Hiszen én hívtam el, ó, hogy ez nem így működik, hogy ki hív el kit, ugye? Hát persze, hogy nem. Szóval hirtelen nem értem, hogy mi az, hogy levél falás, vagyis elképzelni sem tudom, hogy mégis mi lehet a dobozban. De hamar megtudom ám, így a kérdő-csodálkozó pillantásom át is megy elragadtatottba, majd nyomok egy puszit a fiú arcára köszönetképpen.
- Ez igazán édes tőled – ha már egyszer cukorkákról van szó … édesség ... édes ...  – és ha ügyetlen vagyok és nem sikerül, akkor lepotyog, vagy valami csoda folytán beletalálnak maguktól is a számba? – kérdezek vissza, hiszen vannak ám bizonyos problémáim ám az ilyen célzásos dolgokkal. Tudjátok vannak azok az emberek, akik az utca másik végéről is beletalálnak a konzervdobozzal a kukába. Na én nem vagyok olyan, nagyon de nagyon nem. Persze nyilván megpróbálkozom elkapkodni ezeket a cukrokat, igencsak mókásnak hangzik, de valószínűleg először meg fogom nézni, hogy csinálja Thomas.
- Öhm, nehéz – mondom neki figyelmeztetésképpen, mialatt nyújtom felé. Tényleg az. Így viszont most az a helyzet áll elő, hogy ő cipel mindent, nálam meg semmi sincs. Ami picit fura lenne nekem. Elég ritka, ha nincs nálam semmi, szóval tétován nyújtom ki a kezemet a pizza felé, hogy akkor viszont cseréljünk. – Viszont, így ne hozzam én a könnyebb csomagot? – kérdezem meg, hiszen nem tudom, hogy ez mennyire fér bele neki. Ha mindent ő szeretne hozni, akkor viszont nem fogok ellenkezni. Legyen.  Miután ezt eldöntjük, hangosan beköszönök a konyhába, ahonnan csak egy mélyhangú dünnyögést hallani ki. Őszintén szólva én sem értem, de biztos elköszönés akar lenni. Odaintek még a beugrós pincérlánynak is, és a két csajszira ügyet sem vetve kisétálunk az őszi napsütésbe.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Denis A. Brightmore
Egyetemi hallgató, Elemi mágus, Legilimentor, Okklumentor, Végzett Diák, Független varázsló


moose plush
offline
RPG hsz: 297
Összes hsz: 2727
Írta: 2019. október 11. 20:23 | Link

Helvey Belián Balázs - nem is hozzád jöttem - mindegy

- Nem mondom, hogy kilőlek majd - vonom meg vállaimat kicsit, mielőtt folytatnám. - De mindenképpen ott leszek - mintha csak a következő randit beszéltük volna meg, biccentek kissé előre fejemet, mert végre a nevetésem is lecsillapodott talán. A srác társasága nem feltétlen felemelő - khm -, de majdnem van annyira jó, mint Payne-é. Nem kérdez rá dolgokra, csak meghallgatja, konstatálja, hogy rendben, és továbblép. Nincsenek felesleges kérdések, amik felidegesítenek, sőt, kérdések nincsenek, csak amit az alapvető kíváncsiság megenged, és ezért, bár nyilvánvalóan nem fogom kimondani az előttem ülőnek, de rettenetesen hálás vagyok. Mintha világi spanok lennénk beszélgetünk csak minden szarságról, ami őt érte, ami engem, és együtt szidjuk a világot, mert úgy érezzük minden ellenünk van. Ez egy gyönyörű barátság kezdete is lehetne, ha nem takarodnék el hamarosan Walesbe. Pillantásom Beliánra emelem.
- Belőlem mindig az beszél - nevetek fel halkan. Már csak azért is, mert a legilimencia eléggé megkönnyíti a dolgomat. A pizza tiszta, és nem mernék megszívatni a srácot, és nem azért, mert éppen bimbóba hajlik a barátságunk - pf -, hanem, mert tudják; a tulaj a legjobb barátom. Ha megszívatják, repülnek a helyről, mert én kérem ezt Arie-tól, és tudom, hogy kérdés nélkül teljesítené is a kérést. Elmondanám neki, bólintana, bebasznánk, másnap nincs munkahelyük a srácoknak, Belián meg boldogan éldegélhet a vérfarkas kórral, ameddig csak szeretne.
- Nagyon helyes. Ennél többet úgysem tehetsz - vonom meg vállaimat kissé. Tekintetemmel követem végig az elporladt cigaretta útját, majd pillantásom vissza esik a srácra. Borzalmasan zavarja az, ami, és meg is értem. Nem lehet könnyű ennyi idősen belecsöppenni ebbe a világba, amikor eddig semmit nem tudtál róla, most meg a kellős közepén vagy egy nem éppen szép kórral, amiről eddig csak mesekönyvekben olvastál. Mondjuk ki; szar. De azzal, hogy hisztizik és durcás gyerekként viselkedik, még nem lesz könnyebb, nem lesz nem megtörtént, és nem lesz kevésbé szar. Ilyen ez az élet nevű baromság. Üljünk bele, na!
- El - bólintok egy aprót. - Fogják, és amiért eddig küzdöttem, hogy teljesen irányítani tudjam elaltatják, mint amikor először kiderült, hogy elemi mágus vagyok, és majdnem megöltem a szüleimet - csak pár másodpercre hunyom le a szemeimet, mert ismét a nyolc éves énem vagyok, aki körül a lángok martaléka lesz minden. - Van ilyen - hirtelen pattannak ki szemeim, mert egyszerűen nem akarom újra látni. Elég majdnem minden éjszaka, mert igen; azóta is kísért. Amikor Payne, majd Lorin bejött az életembe, elmúltak, de egy ideje ugyanúgy visszajár az álom, mint egy rég nem látott vendég, kopogás nélkül rúgja be az ajtót. Nem kellemes.
- A tiedet nem hiszem, de kordában tudod tartani - mosolyodom el haloványan, olyan; minden rendben lesz - gondolom - mosollyal a srác felé. - Nem tudok sokat a vérfarkas kórról, dude, ezért kaptalak el - nyújtom ki lábaimat az asztal alatt. Érzem és sajnos hallom is, ahogy a porcok térdeimben helyükre kattannak, ahogy az inak húzódnak.
- Ne is maradj, kurva unalmas, én is eltakarodok Walesbe - a gondolatra rögtön boldogabb leszek, mosolyom is kiszélesedik. - Bár én visszajövök - nem mondom, hogy azonnal, de azért lelankad a jókedvem. Mennyire eltudja már cseszni ez az ember kedvét. Sokkal egyszerűbb lenne mindenkinek, ha ott maradnék, valami mégsem engedi, hogy egyáltalán a gondolat megszülessen a fejemben rendesen. Mintha egy hullám folyamatosan elmosná, pedig még csak nemrég ért partot. Szívás.
- Igen, mint az Avataros mese - nevetek fel őszintén. Végül is igaza van, innen is meg lehet közelíteni a dolgot, és nem is olyan rosszul. Jaj, baszki, mennyire igaza van. Lehetnék én a kopasz kis srác nyíllal a fejemen, csak ugye két bökkenő van; nem vagyok kopasz, és nyilak sincsenek rám tetoválva. Pedig nem lett volna rossz.
- Elment az étvágyam - mély levegőt veszek, amit hosszan engedek ki, végül cigarettámat zsebre téve pillantok Balázsra. Másik zsebembe nyúlva szedem ki az összeget, amit az asztalra csapok. Féloldalas mosollyal fordítom fejemet az ablak felé. - Ha visszajöttem Walesből megkereslek, mert az biztos, hogy nem úszod meg ennyivel - hirtelen távozás? Lehet, de ha megismer, hozzá fog szokni úgyis ahhoz, hogy sajnos ilyen ez. Nincsenek megbeszélt időpontok, mert felesleges, legalábbis velem ilyeneket megbeszélni biztos az.
- Szevasz - csúsztatom zsebeimbe kezeimet, majd fejem felett a felhővel hagyom el az éttermet. Kilépve a helységből a felhő rögtön eloszlik, a füst pedig, akár télen a kéményekből, az ég felé száll, pont olyan sűrűen is. Gyönyörű látványt nyújt, én meg nem komótos léptekkel indulok el a Payne-lak felé. Szundikára vágyom.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ambrózy Henrik
Tanár, Mestertanonc Tanár, Red Squadron csapattag, Navigátor, Staff


Clark | The Devil
online
RPG hsz: 134
Összes hsz: 345
Írta: 2019. október 17. 20:09 | Link

Fra(n)k, a macskák réme
egy csodálatos hétköznap délután

A mindennapok szürkék. Ez egy olyan örök érvényű kijelentés, amit senki sem képes megcáfolni - elvégre ki az, aki mindig ezer százalékon pörög? Amióta Lilla elment, az élete kiszámítható lett: hétköznap bemegy tanítani délelőtt, délután pedig tananyagot ír, kutat vagy éppenséggel főz. Ha egy férfi egyedül él, rászorul az ilyesmire is, bár sohasem mondhatták volna Henrikre, hogy nem házias. Ex-menyasszonya mellett is rendszeresen takarított és vezette a háztartást, néha pedig megajándékozta egy-egy meglepi vacsorával. De tudjátok, azért az más. Most, hogy agglegényként tengeti az estéit, nők után kéne koslatnia, minden könnyebb vérű cafkát felszednie és birtokba venni a testüket egy éjszakára, csakhogy... Ő nem ilyen. Tudom, minden pasi ezt mondja, hogy ő #nemojansrác, de hősünk tényleg arra fordítja jelenleg minden kapacitását, hogy ismét jól érezhesse magát a bőrében, kapcsolat nélkül. Hogyan is mehetne bármi ilyesmibe, ha nem teljes egész személyiségként létezik, hanem folyton csak epedezik valaki más után, aki majd kitölt egy űrt, amit Lilla hagyott? Sehogy. Na de visszatérve, a munkanapok így telnek, a hétvégék pedig kifejezetten csendesek. Néha ellátogat a Romániai Rezervátumba, hiszen nagyon megkedvelte az ott dolgozókat és Ophelia-t is, de ezen kívül ki-kiruccan külföldre pár napra, találkozik néhány hozzá hasonló fekete mágia kutatóval, egy kávé mellett elcseverésznek és kész. Ignorálja az ellenkező nemet és ez jelenleg így van jól.
Csakhogy egy idő után ebbe a fajta szürke tökéletességbe bele lehet ám fáradni... Ezért is van az, hogy könnyed léptekkel, szinte már fütyörészve, jó kedélyűen lép be a Félszeműbe. Mivel kétnaponta eljár edzeni pár órácskát, így bűntudat nélkül megengedheti magának az alkalmankénti bűnözést, megkockáztatom, így is diót lehetne törni a hasán. Lehuppan az egyik asztalhoz és az étlapot kezdi tanulmányozni - nem mintha nem tudná kívülről -, miközben azon morfondírozik, mit kéne innia. Hiába, ezek a gondtalan legényes napok...!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Frank Arie Martin
Vendéglátós, Elemi mágus, Egyetemi tanár, Bogolyfalvi lakos


Pizzamester
offline
RPG hsz: 159
Összes hsz: 359
Írta: 2019. október 17. 20:24 | Link

Henrik, a titkos Ő


- Na, miért nem dolgozunk?
Állok be a három lány háta mögé, akik a pultban állnak, kezükben tollal és jegyzettömbbel, aminek tetején ízlékesen elhelyeztettem a Félszemű logóját, ugrásra készen figyelnek egyetlen asztalt, miközben egy másiknál meg őket nézik, és várják, hogy valaki észrevegye az integetésüket. Csendesen suttogok a lányok mögött, összerezzennek, mégis továbbra is nézik azt a bizonyos asztalt. Hát kidugva a fejem a vállaik között nézem meg, hogy életem ideiglenes férfija ül ott, és biza gonosz mosoly jelenik meg az ajkaimon. Én hívom el a bálba.
Andit, a világ legbájosabb szőke tündérét jobbra fordítom, hogy lássa, fizetnének. Gabit szintén jobbra, hogy lássa, rendelnének. Zsófi kezéből meg csak kiveszem a tollat és a papírt, mert ő túl szép ahhoz, hogy odamenjen Henrikhez, és elsétálok én felé. Azért csak nem fogom hagyni, hogy egy frissen szingli férfi, aki bejön az én kis cukormókusomnak egy ilyen lány karjai közé kerüljön. Nem. Nem. Sosem bocsátanám meg magamnak.
- Üdv a Félszemű Kukoriczában. Sikerült már választani vagy esetleg ajánlhatom a napi menüt?
Bocs lányok, de szívtátok, ha valakivel ez a fiú ma elmegy innen, az csakis én lehetek, vagy nagyon max Zaina. Istenem, hogy kiakadna a nő, ha tényleg megjelennénk kéz a kézben. Az a baj, hogy ez a gondolat az arcomra is kiül, elvigyorodom, ahogy látom magam előtt a nő arcát. Nem lennék rá képes, de így is vicces.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ambrózy Henrik
Tanár, Mestertanonc Tanár, Red Squadron csapattag, Navigátor, Staff


Clark | The Devil
online
RPG hsz: 134
Összes hsz: 345
Írta: 2019. október 17. 20:35 | Link

Fra(n)k, a macskák réme
egy csodálatos hétköznap délután

Henrik semmit nem vesz észre a lánykoszorú nyálcsorgatásából, neki csak úgy dagadnak az izmai tudatlanul, csak úgy le van nőve a haja, melyből egy tincs rakoncátlanul arcába hull... Ő csak úgy szexi. Nem kell megindokolnom miért, ilyennek született. Na szóval nagyon nézi a lapot, egy pillanatra talán révetegebb is a tekintete - hello lányok -, aztán bambulásából egy férfi hang téríti magához. Nocsak, pedig mintha a felszolgálók nők lettek volna, érdekes. A kérdésre hirtelen nem tud egyértelmű választ adni, csak az tűnik fel neki, hogy Arie számára valami kifejezetten mulatságos.
- Hello. Egy lángnyelv pizzát kérek és egy pohár mentes vizet, egyelőre - ahogy azt kell, abszolút udvarias, köszön, használja a varázsszót, like kérek, oszt még el is mosolyodik a végére. Az, hogy közben a három felszolgálólány egyszerre ájul el, teljesen kimarad neki. Mintha immúnis lenne a körülötte zajló felhajtásra. Hozzáteszem olvasta az Edictumot és meg van rökönyödve, hogy konkrétan top pasinak lett kikiáltva, ráadásul ennyire nyíltan. Arról nem is beszélve, hogy most már az is tudja, hogy szingli, aki nem akarja, így egy ideje visszautasíthatatlan ajánlatokkal bombázzák. Mondanám, hogy erre van szüksége, de őszintén, ami az első öt percben vicces volt, az most már roppant idegesítő.
Ja és igen, miután leadta a rendelést, nem igazán tudja, mit kezdjen Arie-val, szóval kissé kérdőn néz rá, hogy most akkor akar-e még valamit, vagy sem. Ha ő is szerelmet vall, tökön szúrja magát.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Frank Arie Martin
Vendéglátós, Elemi mágus, Egyetemi tanár, Bogolyfalvi lakos


Pizzamester
offline
RPG hsz: 159
Összes hsz: 359
Írta: 2019. október 17. 20:51 | Link

Henrik, a titkos Ő


- Oké. Pohár mentesen nem tudok vizet hozni, mert nálunk most nagyon megy ez a környezetvédelmi cselekvési terv végrehajtás, de majd kitalálok valamit.
Jegyzem meg elgondolkozva, és igen, ami nekem nagyon vicces, az másnak nem az. Néha amúgy, esküszöm, hogy tök jó a humorom. Komolyan, csak valahogy most nem az. Most nem igazán jön össze. Engedjük el, azért képes voltam felfogni, hogy mit is szeretne pontosan, szóval szépen fogom magam, és a rendelést leadom a mellettem elhaladó Gabinak, én magam pedig pofátlanul leülök Henrikkel szemben.
- A vendégem vagy, a társaságodért cserében.
Na így sem nyomultam még rá emberre. Meg amúgy alapból nem nyomultam már rá férfire, szóval nem is tudom, hogy hol kezdjem, de abban biztos vagyok, hogy Henriknek kell elhívnia Zainát és nem fordítva. Zazi nagyon cuki, imádom égetni, de szerintem ezzel az egésszel csak magát égetné. Mert nézzük a tényeket: Egy, bejön neki a csávó. Ez full egyértelmű, hát lerí róla, mer' hát ez a Henrik bakter tényleg nem csúnya. Kettő: Ő akarja elhívni. Ez szerintem még mindig egy kiherélés, de ha nem is veszi annak, akkor a harmadik lépéssel segít a tökönszúrásban, mert három: csak, mint haverok hívná el. Hát és ha a srácnak is bejön?! Most őszintén, nem kínos?! Akkor ott van az a kínos friendzone rész, és jön Heléna, aki rácsimpaszkodik, mert az lesz, és akkor jön a ha neked nem kellek kezdetű rész. Aztán mire kiderül, hogy de kellenél, Heléna már álterhes lesz. Senki sem akarja ezt.
- Izgibb vagyok, mint a lánytömeg aki rajon érted. Megkérdeztem volna, hogy mi a titkod, de elég csak rád nézni. A lányaim is totálisan meghaltak agyban, ahogy bejöttél.
Bökök fejemmel a pult felé, ahol a három lány már megint epekedik és sóhajtozik, de legalább a rendelést leadták.
- Bejön valamelyik?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ambrózy Henrik
Tanár, Mestertanonc Tanár, Red Squadron csapattag, Navigátor, Staff


Clark | The Devil
online
RPG hsz: 134
Összes hsz: 345
Írta: 2019. október 17. 21:07 | Link

Fra(n)k, a macskák réme
egy csodálatos hétköznap délután

Henrik szemei résnyire szűkülnek, mert nem tudja, hogy akkor ezen most nevetni vagy sírni kéne. Mindenesetre úgy tesz, mintha nem hallotta volna, így elkerülheti a további kellemetlen párbeszédet. Illetve csak azt hiszi, hogy ezzel vége, Arie lelép és akkor a humorzsákot is összevarrják végre valahára. Hát nem igen. Ugyanis a férfi ahelyett, hogy menne a dolgára, hívatlanul lehuppan a Henrikkel szemközti székbe és vigyorog. Hát ööö... A creep mérőt már kiverte - reméljük, mást nem fog, höhö.
- Ez igazán kedves. Miről volna szó? - nem teketóriázik, rögtön a tárgyra tér, bár úgyis ki fogja fizetni, amit rendelt. Egy beszélgetésből nem lehet megélni, ő meg nem koldus vagy ingyenélő. Anélkül is meghallgatná a férfi bajait, hogy meghívná egy gyertyafényes vacsorára. Keresztbe fonja karjait maga előtt és várakozón pillant a másikra, aki nem is rest szinte rögtön folytatni, amit elkezdett. Hát igen. Henrik szemöldökei az egekbe szöknek és kérdőn pillant a pult felé, ahol a lányok közül egy zavarában elfordul, egy lesüti a szemét, az utolsó pedig esetlenül integet. Mi a fasz.
- Bevallom, nem figyeltem. De jó tudni, hogy az Edictumnak hála őket is elérte Cupido - a bókra nem igen reagál. Ő nem tartja magát klasszis választásnak annak ellenére sem, hogy amúgy nagyon is az. Egy intelligens, kifejezetten helyes és jó kondiban lévő, humoros, nem beképzelt, házias férfi, aki épp csak facérrá vált. Reméli, hogy ez a hihetetlen érdeklődés hamar kihuny majd, hiszen kezdeni vele nem nagyon tud semmit. Az ezután érkező kérdés viszont még szerinte is kicsit sok. Ettől függetlenül férfi, természetesen végignéz rajtuk, azonban valami hiányzik belőlük. - Nem mondanám. Híján vannak valaminek, ami engem mondjuk megfogna, de tagadhatatlanul csinosak - és persze most kéne kacsintgatnia rájuk, meg megpróbálni felszedni legalább az egyiket - bár jelen állás szerint egyszerre mindhármat is vihetné. Apropó, milyen lehet, ha egyszerre három nő kényeztet? A picsába, csak meg kéne reszkírozni. Ezek a gondolatok hirtelen támadják meg elméjét és igen, most megmutatkozik, hogy mélyen legbelül benne is a hímtagját követő pasi él, csak azóta sikerült felnőnie. De azért a maradványa ott van. - Miért kérdezed?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Frank Arie Martin
Vendéglátós, Elemi mágus, Egyetemi tanár, Bogolyfalvi lakos


Pizzamester
offline
RPG hsz: 159
Összes hsz: 359
Írta: 2019. október 17. 22:17 | Link

Henrik, a nagy Ő


- Az Edictumnak hála hamarosan egész turistacsoport érkezik majd Szalamantonból. Lehet, hogy modellnek kéne állnod.
Felelek vidáman, de a végén azért bejön a képbe az elmélkedő Arie is. Vajon milyen lenne, ha ez igaz volna? Úgy értem, nézzük csak meg az esetet. Eljár a híre, hogy itt egy normális, jo kondiban lévő agglegény, biztos háttér, tanult gyerek, és hozni a faluba a busznyi nőt, akik shoppingolnak az út után, és ebédelnek, és amíg itt vannak, mert tényleg olyan lenne, mint egy kiválasztó show, addig mi szépen meggazdagodnánk. Úgy élnénk, mint a görögök, fél év munka, fél év henyélés. Nagyon meg tudnám szokni a dolgot, csak hát sajnos nem ott vagyunk, és Zazi kitépné a szívem a torkomon át, ha ezt az ötletet felvetném, a férfi pedig lelkesen azt mondaná, hogy "ezaz, nyomassuk". Marad hát az eredeti terv, és úgy intézem, hogy ellenállhatatlan vágyat érezzen az iránt, hogy elhívja a bálba.
- Csak puhatolózom.
Vonom meg a vállam, de közben megtámasztom a könyökeimet az asztallapon, a szép piros-fehér kockás magyar abroszon. és ujjaimat összefonom magam előtt. Államat ráfektetem, ajkaimat csücsörítem, és úgy nézem Henrik arcát, próbálom elképzelni mellette a nőt. Nyilván ő lenne a legjobb választás minhdenkiinek, de vajon mi kell ahhoz, hogy ez el is jusson a tudatához? Hogy mondjuk akarja őt, mindennél jobban? Óóó!
- Szerintem nem illenek hozzád, neked valami tartalmasabb kell.
Villanykörte gyúlt ám a fejem felett, nem kell itt aggódni, már kezd is a terv körvonalazódni a fejemben. Csak lassan kell haladnom. Elgondolkozva hunyom le a szemeimet, majd nyitom ki újra.
- Kérdéses, hogy mennyire van összetörve a szíved. Nem hiszem, hogy ilyen átmeneti dolgok rendben lennének nálad.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Juhász Laura
Prefektus Navine, Negyedikes diák


Érintés-fóbiás
online
RPG hsz: 528
Összes hsz: 1966
Írta: Tegnap, 21:10 | Link

Thomas


 
műszak végén, hétköznap kora este | o


Elképesztő, hogy repül az idő. És most nem csupán arra gondolok, hogy lassan magunk mögött hagyjuk a novembert is, hanem inkább arra, hogy már több mint egy hónapja dolgozom a pizzériában. Vagyis lassan meglesz az kettő is. Már olyan szinten beleszoktam ebbe, hogy sokszor észre se veszem hogy elrepül a műszakom. Mint például most is, ha nem szólnak rám a többiek még simán eldolgozgattam volna.
Mielőtt azonban az öltözőbe érhettem volna, összetalálkoztam a tulajjal egy kellemes ám elgondolkodtató csevejre. Szóval most kicsit késésben vagyok. Azt beszéltük meg Thomasszal, hogy beugrik amikor végzek. Amúgy is szokott ilyet csinálni, de ilyenkor, amikor éjszaka a kastély folyosóit rójja, akkor meg pláne. Igyekszem minél gyorsabban utcai ruhába kerülni, ám a kapkodásnak persze meg van az ára, így a felsőmmel például alaposan megkínlódok, mire megtalálom a megfelelő nyílást a buksimnak. A kapkodásnak, és a töprengésnek, csak hogy pontosak legyünk. Utóbbit viszonylag hamar fel is adom, hiszen még bőven van időm kitalálni, hogy az ünnepi időszakban mennyire akarok vagy tudok bevállalni plusz műszakokat, vagy úgy egyáltalán, hogy milyen legyen a beosztásom. Oké, hogy repül az idő, de azért ennyire talán mégsem.
Némi szerencsétlenkedés után lendületesen toppanok be ismét a vendégtérbe, immáron fekete nadrágba, királykék pulcsiba, karomon átvetve a kabátom, vállamon a táskám. Menet közben feltűröm a pulcsi ujját, hiszen meleg van itt benn és nézelődöm körbe a fiút keresve.  
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: « 1 2 3 4 5 6 7 8 [9] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed