28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Ho-ho-ho-hó! 🎅
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed

Oldalak: « 1 2 3 4 [5] 6 7 ... 10 11 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Lóránt Bence
Diák Eridon (H), Red Squadron csapattag, Legilimentor, Negyedikes diák


Birdie
offline
RPG hsz: 248
Összes hsz: 1040
Írta: 2019. január 9. 08:22 | Link



Tényleg rohanok! Hát normális vagyok én? Kimelegedek, aztán kimegyek a hidegbe. De mégsem illik megvárakoztatni valakit, vagy legyek lazább? Már tök mindegy, futok és felöltözök, lökdösődök és újra ledöbbenek. Már csak a sapkáját igazítgatja a Levitások gyöngye, komolyan mondom a durrfarkú szurcsók lőné fenéken az ilyet. Minek ennyit előre tanulni, aztán meg majd unatkozik az órán. Viszont nehogy már könnyű legyen neki az élet meg kell csikizzem. Ahogy elrohanok nevetve mellette a mai napi második piszkálása után, már hallom a nevető kiáltozását. Hah, majd utolér, ha akar! Utol is ért, csak nem ő, hanem a végzet, ami a kis átkába teljesedett ki hirtelen, váratlanul és... viccesen. Röhögnöm kell, úgy eltalált.
- Hééé, neeem érrr iiiilyeet - nevetek, közben meg mérges arcot is vágok. Orvul lecsikizni?! Nem mintha három, négy másodperccel ezelőtt nem én csináltam volna hasonlót, de én vagyok a fiú, nekem lehet, nem? A lányoktól nem ezt várom! Megállok - vagy mi - és remegve nevetek, a hasam fogom, mert már fáj. - Ezzzttt méééég tuuuuti visszakap, kap, kapoood - nevetem, felé és remegő ujjammal figyelmeztető jeleket küldök Masa irányába úgy nagyjából. Végül megkegyelmez a kékek nevető átkozója, és leveszi a varázslatot rólam. Nagyokat lihegve szedem össze magam, a térdemre támaszkodva, de azért mosolygok.
- Te orvlövész! - heherészek, majd egy még nagyobb sóhajt engedek el és felegyenesedek, ahogy annak idején elődeink tehették. Tettetett bosszús tekintettel nézem, de látszik, hogy majd el röhögöm magam, majd vállat vonok.
- Mostantól minden sarkot figyelned kell, mert LB bárhol lecsaphat majd! - elkerekedett szemekkel, "jóslástan hangon" mondom neki, hogy innentől vége van. Aztán a hangom normál Bencés lesz, amikor hozzáteszem.
- De most már menjünk, mert kilyukad a gyomrom. Eddig is lyukadgatott, de tettél róla, hogy még jobban fájjon - mosolygok, majd belebokszolok a vállába gyengéden és elindulok a pizzázó felé. Most, hogy egy kicsit kettesben vagyunk, meg is szorul a torkomban a kijönni akaró szöveg, hacsak ő meg nem töri a csendet. Tényleg barátkozunk, meg ilyesmi? Fura egy lánnyal ezt csinálni, de azért örülök neki.
- Na, itt is vagyunk. Hölgyem - ezzel a mozdulattal kinyitom neki a Félszemű Kukor Ica ajtaját és beengedem őt. Még nem tudom mit rendelek, de, ahogy belépek utána azonnal olyan éhes leszek, mint voltam, csak kétszer. remélem gyorsan megvan a pizza, mert itt fogok éhen halni.
- Te rendelsz én fizetek. Nekem kell valami innivaló is, meg süti, szóval magadnak is rendelhetsz, de tényleg. Ha sokallod, majd egyszer visszahívsz - vigyorgok, de szinte tolom a pulthoz, ha ő nem akarna odalépni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

A szegedi őzike, ő-zik e?
Zippzhar Mária Stella
Prefektus Levita, Levitás blogger, Szertelen Szfinxek csapattag, Animágus, Világalkotó, Pro Levita-díjas, Levita úrhölgy, Negyedikes diák


Masa | Zippmancs | kiscica
offline
RPG hsz: 346
Összes hsz: 4199
Írta: 2019. január 9. 21:19 | Link

Lóri
Előzmény

A nevetés, amit „csalással” hoztam ki belőle, engem is mosolyra késztet, és ahogy elsétálok mellette, lepillantok rá, vállam felett hátrapillantva.
- Nagyon várom, hogy megpróbáld! – cukkolom a kijelentésével. Magamban kitűnően szórakozom azon, hogy látszólag bevette az invitós történetet, és ahogy végre minden helyreáll és immár kényelmesebb tempóban baktatunk, kicsit tovább is játszom a dolgot.

- Hát igen, megtanulgattam ezt-azt, úgyhogy csak óvatosan a fenyegetésekkel… – dőlök az oldalának egy pillanatra csibészes mosollyal az arcomon, ahogy felé kerülök ki egy sáros foltot az ösvényen. Sajnálkozva gondolok rá, milyen kár, hogy elolvadt a legutóbbi hó, és már csak itt-ott emlékeztet rá pár beszürkült kupac. Kényelmes csend telepszik közénk, és arcomat felfelé fordítva fújok egy szép lehellet-ködöt az ég felé. Szurkolok nagyon az időjárásnak, hogy mire hazaindulunk kezdjen valamit magával, mert elegem van a barnás domboldalból – fehéren sokkal jobban tetszett. Néha vetek egy-egy oldalpillantást a másikra, de ahogy látom ő is nagyon a gondolataiba temetkezik, így nem erőltetem a beszélgetést. A kis szünetet persze titokban arra használom ki, hogy rendezzem a futástól és a nevetéstől szapora lélegzeteimet. Kényelmesen, nézelődve tartom a lépést a tempót diktáló fiúval, itt-ott lendületet véve átugorva a befagyott pocsolyákat.

- Köszönöm! – mosolygok rá, ahogy előre enged az ajtóban, és a kis pirulást amit ez okoz ráfogom a pizzázóból kiáramló meleg levegő hatásának. A lényeg, hogy mindig legyen alibink, nem igaz?
Újra megkordul a pocakom, ahogy megérzem az illatokat. Leveszem, és zsebembe gyűröm a sapkámat, felfedve mókásan összekócolódott tincseimet. Felcsillanó szemmel kezdem el kémlelni az étlapot, majd megállapodok egy szimpatikusnál, és a beállok a pult előtt egyre rövidülő sorba.

- Ne aggódj, vissza foglak – mosolygok vissza rá. Mert hát tényleg, ez így fair, ha megosztjuk a dolgokat – legalábbis én így gondolom. – És akkor köszönöm.
Noha fent a kastélyban még kiengesztelést emlegettem, ennek már köze sincs hozzá, az inkább csak… Egy indok volt, hogy vele tartsak. Amikor végre mi következünk, előre lépek a pulthoz.
- Jó napot! Szeretnénk kérni egy margarita pizzát, - itt szünetet tartok, és Lórira nézek, hogy elmondhassa ő milyen pizzát kér, azután folytatom – egy mentás limonádét, - majd jelezve, hogy befejeztem kicsit hátrébb lépek, és átengedem a szót végleg a fiúnak.
Utoljára módosította:Zippzhar Mária Stella, 2019. január 9. 21:20 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Várffy-Zoller Róbert Vándordíj 2019 tavasz/nyár (az első levitás vándordíjas én vagyook! *-*)

Edler Bonnie
Mestertanonc Navine (H), Navinés média, Animágus, Világalkotó, Harmadikos mestertanonc


Miss Coelho
offline
RPG hsz: 137
Összes hsz: 338
Írta: 2019. január 10. 17:11 | Link

Erik
Én | december 28

Azt hiszem, hogy ezért nehéz velem jóban lenni. Mert attól a pillanattól, hogy elkattanok, egyik sértő és szándékosan bántó megnyilvánulás követi a másikat, különösebb mérlegelés nélkül. Eriket is megpróbáltam minél hamarabb megsérteni, még ha nem is feltétlenül ez volt a célom. De teljesen kiborított, minden különösebb plusz nélkül.
Végül csak éreztem, hogy remeg az ajkam és a mellkasomban is ott volt az a forró nyomás, de nem akartam beismerni, hogy nagyon is közel állok hozzá, hogy elsírjam magamat. Nem szerettem a múltamról beszélni. A vérző kezembe nyomta  a szalvétát, én pedig ráfogtam, annak ellenére is, hogy nem volt különösebben higiénikus. A karjait körém fonva húzott közel, én pedig elsőre csak megpróbáltam eltolni, mikor nem volt hajlandó, a vállát kezdtem csapkodni.
- Erik eressz el, ne ölelgess, hallod? Nincs szükségem a sajnálatodra, eressz! - dühöngtem, de már mindegy volt, mert éreztem, hogy az első könnycsepp kibuggyant és a hátam elkezdett rázkódni. Nem értettem az emberekhez se most, se soha, a lovakkal valahogy egyszerűbb volt. Csak érzésből tudtam, mi a helyes.
A fejem a vállának döntöttem egy pillanatra, nagyot szipogva, hogy visszafojtsam a sírást. Nem állt jól, a sminkem is lefolyt, a kedvemnek is fuccs volt tőle, kinek jó ez?
- Miért fontos ez egyáltalán? Minek mentél oda? Miért akartál találkozni? - törölgettem meg az arcom, elhajolva tőle, mielőtt felpillantottam volna rá a kissé kipirosodott zöldjeimmel. - Nem értek semmit, Erik.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Gálffy Erik
KARANTÉN



offline
RPG hsz: 66
Összes hsz: 133
Írta: 2019. január 10. 19:54 | Link



Csapkod. Számítottam rá, sőt biztos voltam benne, hogy kapni fogok azért, amiért megölelem. Valahogy mindig elég heves természet volt, vagyis az én fejemben úgy él róla a kép. Aztán lehet tévedek. Hallom amit mond, érzem, hogy minden porcikája megfeszül, úgy távolodna el tőlem, de sajnos minden próbálkozása hiábavaló. Nem eresztem és a szavai sem hatnak meg túlzottan. Csak ölelem és nem eresztem, mert félek, hogy így elborulva még nagyobb kért tesz magában. A keze éppen eléggé rosszul fest, ő még nem tudja de ezzel el fogom vinni a gyengélkedőre, hogy ott beforrasszák vagy valami. Tudom, hogy arra is nemleges választ fogok kapni, így majd akkor szembesítem vele, mikor már nagyjából ott vagyunk. Addig is maradjon édes és boldog tudatlanságba. Egyszer csak eltört az a bizonyos. Éreztem, hogy Bonnie sírni kezd, mire fel még jobban magamhoz húztam és simogatni kezdtem fejét. Érzem ahogy nekem dől egy rövid időre, majd újra megszólal, de immár nem dühösen, hanem inkább elkeseredetten? Nem tudom eldönteni, hogy milyen érzelem is van a dolgok mögött. Zsebembe nyúlok, kiveszek nagyjából akkora összeget, mely fedezi a megrendelt dolgokat, és az asztalra dobom.
- Gyere! – közölöm vele, miközben elengedem. Kabátját felveszem a székéről, majd a sajátomat is, a hátánál fogva kifelé vezetem a pizzériából, egészen pontosa a pizzéria elé, ahol nem néz minket elég sok szempár. Így is biztos vagyok benne, hogy holnapra a fél iskola tudni fogja, hogy mi történt ma itt. Örülök neki, hogy már nem járok oda. Mikor kiérünk megállok nem messze az ajtótól, majd Bonnie felé nyújtom a kabátját.
- Mert te fontos voltál nekem, bármennyire is hihetetlen. Mert tudtam, hogy min mész keresztül, mert én is végigcsináltam. Mert tudtam, hogy milyen mikor teljesen egyedül vagy és mindenki rossz embernek tart. Mert én megértettem volna a helyzeted. De puhap*cs voltam! Sajnálom… - közlöm vele komolyan, de szelíden.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Edler Bonnie
Mestertanonc Navine (H), Navinés média, Animágus, Világalkotó, Harmadikos mestertanonc


Miss Coelho
offline
RPG hsz: 137
Összes hsz: 338
Írta: 2019. január 10. 22:15 | Link

Erik
Én | december 28

Ahogy elkezdtek potyogni a könnyeim, semmit nem segített az ügyön. Rázkódtam, undorítóan éreztem magam és valamilyen szinten bántam is, hogy anno egy karrierista murva voltam, de már nem volt mit tenni. És igazából, ha nem olyan lettem volna, amilyen, most nem lennék ott, ahol. Tehát nem változtatnék, semmin, mert köszönöm, jól vagyok. Azt hiszem.
- Mi? Hova megyünk? Ugye most nem az a  rész jön, ahol a filmben kibelezik a gyanútlan nőt? - kérdeztem egy pillanatra teljesen lesokkolódva, mert fogalmam sem volt, hogy hova akar menni és miért. Bosszúból elás? Olvastam már ilyen könyveket is!
Kicsit ugyan habozva, de hagytam, hogy kihúzzon az épületből, mert nem tetszett, hogy bámultak az emberek, ez nem az a pillanat volt, mikor tetszett a gondolat, hogy meredjenek rám. Inkább belebújtam a felém nyújtott kabátba és összehúztam magamon.
- Nem haragszom. A harag nem vezet semmire, csak magamnak ártok vele. Csak váratlanul ért és felhúzott - vontam meg a vállam kicsit tanácstalanul, mert ismert már, tudta, hogy forrófejű vagyok, mikor nem a sportról volt szó. Mindig így volt ez. - Egy idő után nem kerestelek, mert gondoltam... úgyis dühös vagy rám. De... mi lenne, ha inkább valami kellemesebbről beszélnénk, ami nem... kötődik függőséghez és elmegyógyintézethez?
Próbáltam meg normális lenni, nagyon kevés sikerrel, de legalább nem vádolhat meg, hogy lelketlen dög vagyok.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Gálffy Erik
KARANTÉN



offline
RPG hsz: 66
Összes hsz: 133
Írta: 2019. január 13. 15:56 | Link



Bonnie hirtelen hangulatváltozása szinte sokkol. Az előbb még őrjöngött, most meg olyan kérdéseket tesz fel, hogy szikrát nem kapok tőle.
- Tessék? - kérdezek vissza értetlen tekintettel. - Miért is beleznélek ki? Túl sok horrort néztél azt hiszem... - megcsóválom fejemet. Ahhoz képest, hogy azt hiszi, meg akarom ölni, elég készségesen tipeg kifelé. Nem is értem! De végül kiérünk és a benti Bonnie eltűnik. Újra a higgadt leányzó áll előttem, akit az átlag ismerhet.
- Te nem vagyok százas, ugye tudod? - hangosan felnevetek, de nem tudom, hogy kínomban vagy zavaromban. Figyelem amit mond, és mikor ahhoz a részhez ér, hogy miért nem keresett arcom komorrá válik, a földet kezdem vizsgálgatni.
- Ez marhaság, remélem te is tudod! Nem azért nem kerestél mert én "biztos dühös vagyok", hanem magad miatt. Gondolom féltél vagy valami ilyesmi. - a mondandóm végén emelem csak fel fejem és nézek a velem szemben álló lányra. Kusza tincsei ismét arcába lógnak, mely szúrja szemem, így füle mögé tűröm ismét. Mikor ez a folyamat megtörtént megsimítom az arcát, végül pedig kabátom zsebeibe csúsztatom kezeimet.
- Menjünk! - közlöm vele csendesen, majd fejemmel az iskola irányába biccentek. - Elkísérlek vissza a suliba, addig pedig tudjuk imitálni a normális emberekhez méltó beszélgetést. - hangom kimért és komoly, érződik benne, hogy nemleges választ nem igen fogadok el.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Edler Bonnie
Mestertanonc Navine (H), Navinés média, Animágus, Világalkotó, Harmadikos mestertanonc


Miss Coelho
offline
RPG hsz: 137
Összes hsz: 338
Írta: 2019. január 13. 16:49 | Link

Erik
Én | december 28

- Lehet, sok volt az időm, míg nem csinálhattam semmit - vontam meg a vállamat, mert varázslóság ide vagy oda, mikor a lábadat úgy legózzák össze, egyszerűen nem fognak engedni másnap már vígan szaladgálni. Több napba telt, mire voltam annyira jól, hogy felkelhessek, de a fájdalom maradt. Akkor jöttek a gyógyszerek is, akár tetszett, akár nem.
- Igen, ezt már más is említette - bólintottam rá, mert hát, az ismerőseim nagy része tudta, hogy defektes vagyok. Ha nem is olyan értelemben, mint amiben a legtöbben várnák, de vannak stiklijeim és ezt nem is szégyenlem. Mint a kutyás termoszok. Országomat egy Frenchies termoszért.
- Attól még, hogy neked baromság, nekem nem az - sóhajtottam, de aztán megráztam a fejemet, mert az, hogy most ezt megbeszéltük, nem változtatott a tényen, hogy évekig igenis kerültük egymást és nem kerestük a másikat. Nem is biztos, hogy ez így rossz volt, de attól még tény marad.
Eltűrt az arcomból egy tincset, ami engem, a Doodle lét után már nem tudott zavarni, de aztán csak egy mosoly árnyékával az arcomon vontam meg ismét a vállam. Jól esett az érintés is, csak... csak. Nem tőle vártam.
- Öh... sétálhatunk, de felesleges visszakísérned a kastélyig, én utána visszajövök. Nem tudok ott aludni - tiltakoztam, a zsebembe csúsztatva a kezeim, még ha kicsit meg is volt gyötörve. Vagy egyedül aludtam volna, a lovardában, vagy... kevésbé egyedül a Menhelyen, de egyik sem tartalmazta a tervet, hogy majd Pandával és Blueval partizok most egyet. Nope. - És mit csinálsz mostanság?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Gálffy Erik
KARANTÉN



offline
RPG hsz: 66
Összes hsz: 133
Írta: 2019. január 13. 17:15 | Link



Akarva akaratlanul látom rajta, hogy nem feltétlen örül az érintésemnek, ez pedig nem esik túl jól. Egyrészt mert róla van szó, másrészt pedig mert nem ehhez vagyok szokva. Általában, minden nagyképűség nélkül, bomlanak utánam a nők és seggüket csapkodnák a földhöz csak egy jó szó vagy érintés miatt. De Bonnie nem. Ez fáj. Fáj annak fényében, hogy mi volt régen, de azt végképp el kell engednem már látom. Egyébként sincs már semmi közös köztünk, úgysem lenne "jövőnk". Ez most csúnyán hangzik, de ez van, ezt kell szeretni vagy legalábbis elfogadni. Ő már csak a múlt.
Meglep amit mond, ami valószínűleg az arcomra is kiül. Nem alszik ott? Akkor mégis hol? Van valakije, akivel már együtt is él? Hűha! A gondolattól egy kicsit összeszorul fél pillanatra a gyomrom, de hamar el is múlik.
- Hát akkor merre laksz, alszol, élsz? Itt a faluban? - kérdem. Mivel úgyis felesleges kör lenne, így nem mozdulok a pizzéria elől. Benyúlok a zsebembe, kiveszek egy szál cigit és rágyújtok. Jól esik, még akkor is, ha tudom, egyszer bele is halhatok. De valamiben meg kell halni vagy mi...
- Hát próbálom valamire vinni az életben leginkább. Karrier, nők, buli, család, kötelezettségek. Csak a szokásos. - megvonom vállam, majd újra beleszívok a cigibe. - Na és te? -
Őszintén szólva eléggé feszélyezve érzem magam, ami talán látható is rajtam. Nem szeretem az ilyen erőltetett dolgokat, amik miatt én is erőltetett leszek. Aki ismer, az tudja, hogy nem vagyok ilyen karót nyelt, de valamiért az előttem álló lány ezt váltja ki belőlem. Furcsa. Csak nézem őt, az arcát, meg úgy mindent, aztán egyszer csak kicsúszik a számon, hogy:
- Szép vagy még mindig.... - kisebb hatásszünet következik, mikor felfogom mit is mondtam - Akarom mondani, jól nézel ki. - egy zavart mosoly fut át arcomon, majd újra beleszívok a cigibe.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Edler Bonnie
Mestertanonc Navine (H), Navinés média, Animágus, Világalkotó, Harmadikos mestertanonc


Miss Coelho
offline
RPG hsz: 137
Összes hsz: 338
Írta: 2019. január 13. 17:34 | Link

Erik
Én | december 28


Lassan bólintottam párat, mert így volt. A falu jobban az életem részét képezte, mint maga a kastély, ahova csak néha felruccantam, meg az órákra jártam. Az amolyan mellékes volt, ha úgy tetszik, az életem 30%-át tette ki mondjuk a 100-ból. Arra nem mondhatjuk, hogy túl sok lenne, igaz?
- A faluban. Egy ideig a lovammal dekkoltam, aztán az új tulaj felújítatta nekem az egyik lakrészt. Rendes pasi. Egy ideig szponzorált, míg versenyeztem. - Nem mintha ez egy általánosan elfogadott vélemény lenne Eugénról, az emberek nagy része csak a gondolattól, hogy ő kicsoda is, rögtön leszögezte azt is, hogy ő egy sznob segg és csak magával, meg a lovaival törődik. Ez volt anno a közös pontunk. A tekintetem a cigarettára tévedt, de nem szóltam miatta egy rossz szót sem, hisz nem vagyok az anyja, hogy ilyen dolgaiba csak úgy beleturkáljak.
- Dolgozom, edzek és próbálom magam visszahozni a versenyformába, sulizok, miközben próbálok nem totál idiótát csinálni magamból. - Főleg Olivér előtt, amit nem teszek hozzá, mert úgysem ismeri őt és mert magamnak sem akartam bevallani, hogy jóval nagyobb súlyt nyom a latba a véleménye, mint szerettem volna. - Nők? Van valaki fix, vagy csak jól érzed magad?
Nem éreztem erőltetettnek, ténylegesen érdekelt, hogy mi van vele, ha már egyszer itt áll előttem és beszélgetünk. Nagyon nem tudtam, mi zajlik az életében és ez normális is volt.
- Hogy? - nevettem el magam egy kicsit, de aztán csak felhúztam a vállaim, összefonva a karjaimat a mellkasomon. - Nos, köszönöm. Igyekszik az ember. Te sem nézel ki rosszul, bár őszintén, nem nagyon látszanak rajtad az évek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lóránt Bence
Diák Eridon (H), Red Squadron csapattag, Legilimentor, Negyedikes diák


Birdie
offline
RPG hsz: 248
Összes hsz: 1040
Írta: 2019. január 14. 15:31 | Link


- Igen? Na majd lesz meglepetés - próbálok a nevetés mellett komoly fenyegető arcot vágni, ami olyanra sikerül, mintha egy mustárnak mondanánk, hogy most legyél ketchup. Szóval minden bizonnyal nem túl meggyőző az alakításom, főleg, hogy utána el is nevetem magam rögtön, plusz még meg is fenyeget ímmel-ámmal ez a galád Levitás!
- Nem is fenyegettelek igazán, ez amolyan izé volt, nem kell mindent komolyan venni - bizonytalanodom el, egy kicsit, de biztosan nem gondolta komolyan Masa ezt az egészet. Persze, egy igazi Levitástól minden kitelik, lehet, hogy már az összes varázslatot ismeri, csak nem akar villogni vele. A szerénysége kétségbeejtő. Viszont a cukisága az már-már Navinés vonásokkal ruházza fel őt. Mindegy, a lényeg, hogy menjünk, mert behalok az éhségtől. Amúgy sem tudom, hogy minek kezdek elemezgetni bármilyen lányt, ahelyett, hogy a hátamra kapva rohannék veled, hogy minél előbb ehessek. Hiszen a kaját még el is kell készíteni, tehát előtte valami sütit tuti be kell nyomnom az arcomba, hogy túléljem a várakozási időt. Amúgy bírom, ahogy ugrál a befagyott pocsolyák felett. Már a múltkor is megfigyeltem, hogy szeret ugrándozni, talán el kellene mennie valamit sportolnia, például a kviddics levezeti a feles energiát, órán pedig egészen ügyes volt benne. Már amennyire az én szuper szemléletemmel meg tudok ilyesmit állapítani. Mindenesetre előreengedem, amit illedelmes lány módjára meg is köszön. Sokan természetesnek veszik ezt, pedig minden előzékenységet illik megköszönni szerintem. Vagy csak túl sok mugli regényt olvastam hősszerelmes és/vagy kalandor alakokról. Végre megcsap a sülő pizza illata, a gyomrom pedig összerándul az ízek szaglás alapján érzékelendő kavalkádjára. Nem tudom eldönteni, hogy ez jó vagy nem éppen, de az biztos, hogy jó lesz! Masával hasonlóan teszek, tehát lerántom a fejemről a sapkát és begyűröm a zsebembe, majd a kabátomat is leveszem és felteszem a helyi akasztóra. A rendelést Masa kezdi és én folytatom, felválta, ahogy azt illik.
- ... én pedig egy sonkás kukoricásat, sima kukoricával ... - mondom mosolyogva, majd a teás rendelése után megtoldom a sajátommal. - ... én pedig mondjuk valami narancslevet, meglepetéssel ... - fopgalmam sincs, hogy van-e ilyen, de az eladó, aki a rendelést felveszi mosolyogva bólint és kitesz elénk egy kis lényt, amit magamhoz is veszek. Van sok üres asztal, szóval Masához fordulok.
- Válassz helyet - mondom neki, és amint megtette elkísérem odáig. Megvárom míg leül, azt én is ledobom magam vele szembe. Az italaink szinte azonnal érkeznek - egész pontosan ordibál a kukorica lény, amit adtak - én egy "bocs, mindjár' jövök" után elrohanok értük, majd vissza.
Azonnal iszom is egy keveset, hogy nem korogjon a gyomrom.
- Még nem ettem itt, szerinted gyorsan kész lesz? Amúgy nektek is feladta Bojarski a billiwyges esszét? Én azt hittem ez reptan, nem pedig LLG - morgolódok, csak, hogy elüssem az időt. Nincs bajom a reptan tanárral, meg amúgy is van pár kártyám róla, de mit érdekel engem az a lény? Ja, hogy repül. Ennyi erővel a sárkányok hátáról is írhatnánk, mert azokkal is lehet repülni. Már ha túléli a mágus a találkozást.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

A szegedi őzike, ő-zik e?
Frank Arie Martin
INAKTÍV


Pizzamester
offline
RPG hsz: 159
Összes hsz: 358
Írta: 2019. január 19. 17:00 | Link

Bence


Pörög az üzlet, ezt már szeretem! Lelkesen állok be én is segíteni, most azonban nem azért, mert valaki kiesett, hanem mert a megnövekedett forgalom miatt minden kézre szükség van. Emellett pedig az iroda magányában, munka helyett, az elmúlt heteken elmélkedtem, pedig nagyon nem kéne már ezeket forszírozni. Van egy pár új ötletem, új könyvbe tervezek kezdeni, egy regénybe. Sosem írtam még regényt, szóval éppen itt lesz az ideje.
- Még valamit? Rendben, egy piros és egy sárga limonádé. Máris hozzuk.
Hátul most ketten pörögnek, így én leginkább a rendeléseket veszem fel, vagy ha éppen olyan van, akkor viszem az elkészült ételt, italt. Most is, visszalépve a pulthoz, az éppen utamba kerülő lánynak leadom a két italra a megrendelést, meg azt, hogy a négyeshez kell vinni, és már robogok is tovább.
Az új szenzációnk, a Scarlett által összeállított két pizza egyszerűen a három legnépszerűbb termékünk listájának első két helyét birtokolja. Az a lány egyszerűen szenzációs, most is ezeket kérik a hatosnál, két lángnyelv whiskey társaságában. Gyorsan ellenőrzöm a fiatalok életkorát, de mivel mind a ketten betöltötték már a húszat is - fene a szerencsés genetikát -, nyugodtan megkaphatnak mindent. Megint visszalépek, átadom a rendelést, majd a kezembe nyomnak egy megpakolt tálcát, hogy a hármasnál rendelték. Lépek is, megkerülve egy távozó párt, és a férfi elé pakolom a rendelésér.
- Hozhatok még valamit? Ma kifejezetten kiváló a boszorkánykrémesünk.
Olyan szinten, hogy a személyzet konkrétan azt ebédelte, de ez nem tudom, hogy mennyire lenne kampányszöveg a megkóstolása mellett. Tényleg nagyon jól sikerült, kell küldenem egy üzenetet még a beszállítónak, hiszen ez a mai összeállítás minden várakozást felülmúlt. Még a végén igazán édesszájú leszek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Gálffy Erik
KARANTÉN



offline
RPG hsz: 66
Összes hsz: 133
Írta: 2019. január 19. 18:56 | Link




Mikor közli, hogy a faluban él egy kissé értetlenül pillantok rá. Én is itt élek, akkor meg, hogy lehet, hogy eddig nem futottunk össze. Nem túl nagy ez a település és a lehetőségek tárháza sem túl széles, így nagyon kicsi esély volt erre, de nekünk mégis sikerült kerülgetnünk egymást. Mikor közli, hogy egy pasival él majdhogynem együtt, akkor a bicska picit kinyílik a zsebemben. Értem én, hogy Bonnie ügyes lovas, jó versenyző, de nem tudom elhinni, hogy a pasi minden hátsó szándék nélkül szponzorálta.  Nem ismerem a tulajt, de láttam már párszor, az ilyen egymás mellett elsuhanások alkalmával két dolog fogalmazódott meg bennem: 1, a saját neméhez vonzódik; 2, nagy nőcsábász. Nem tudom, hogy melyik az igaz, de egyik sem túl jó a jelen helyzetet tekintve. De ezen gondolataimat megtartom magamnak, Bonnienak pedig csak annyit reagálok, hogy:
- Értem. – Még a cigimbe is elfelejtek beleszívni, de most ezt duplán is pótlom. Bonnie mesél tovább, hogy mi a helyzet vele, de nehezen tudok rá figyelni, mert leragadtam az előző dolognál. Ennek ellenére bólogatok, mint aki felfog mindent. Még akkor is bólogatok, mikor kérdést intéz hozzám, de aztán kapcsolok, hogy talán most nem bólogatni kellene, hanem válaszolni. Egy kissé zavart mosoly jelenik meg arcomon, majd ezzel egy időben vissza is térnek gondolataim a valóságba. Újra beleszívom a cigibe, majd odalépek a hamutartóhoz és elnyomom.
- Nők? Akad belőlük pár. – megvonom vállaim. Nem fogom neki ecsetelni, hogyha nagyon akarom, akkor minden estére jutna egy másik,  meg, hogy több nővel volt már dolgom, mint ahány éves vagyok, plusz annak a duplája. Valahogy nem érzem szükségét, hogy ő ezeket tudja, bár ha eljutnak hozzá egyes pletykák, akkor nagyon is tisztában van vele, hogy nagykanállal habzsolom immár az életet. Aztán kicsúszik belőlem az a bizonyos mondat, amit lehet nem kellett volna. Bonnie válaszán elmosolyodom, majd próbálom terelni a témát.
- Na és nálad mi a helyzet pasi fronton? – kérdem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mitzinger Bence
Házvezető Navine, Okklumentor, Auror, Minisztériumi dolgozó, Iskolai dolgozó


#teamcsövesbánat
offline
RPG hsz: 110
Összes hsz: 177
Írta: 2019. január 20. 13:01 | Link

Frank
<így>


A szombat nem az a nap, mikor le tudsz ejteni egy tűt is a falu életében, a város is nyüzsög, de itt kicsi, kevés helyre szorul rengeteg irritáló ember. Ennek ellenére kíváncsi voltam, meg úgy gondoltam az a legkevesebb, ha már tegnap megdobott Ward pár sörrel, akkor ma egy pizzát elküldetek már és én is eszem valamit. A múltkori egy határozottan finom menet volt. Vagy jövet, már amit a nő hozzám hozott ételt - természetesen.
A kabátom felaggatva sétáltam a pulthoz, az asztalokat nem nekem találták ki majd támaszkodva azon vártam, mikor történik valami. Ekkor csíptem el tekintettemmel a nagyon kellemesen mutatkozó, nekem éppen háttal az asztalra hajolt szőke haj tulaját. Egészen elvigyorodtam, mikor egy pincér megpróbálta felvenni a rendelésem én meg egyből lendületben éreztem magam a berendelt gin után és megkértem, hogy hívja már ide nekem az üzletvezetőt, fontos kérdésem lenne. Nem, nem akartam senkit kirúgatni, sőt. Mondjuk úgy bérkiegészítési javaslatot kívánok tenni. Vegyük úgy, hogy amit ő nem adhat meg, én nagyon készségesen megoldom. Nem, régen nem a pénzről beszélek, ez tény, de most még csak nem is a nyers, vulgáris örömökről. De tehetném.
- Igen, tényleg az üzletvezetőt kértem, aranyom - ismételtem meg a lányka kérdését, nem mondtam semmit, de csak van annyi esze, hogy kicsit sem érdekel a munkája, vagy hogy hányszor törölte le a pultot, vagy hányszor nem.
Nem mondhatnám, hogy elkapkodják itt a dolgokat, többet néztem az órámra, mint az szükséges lett volna, de legalább egy előre csomagolt pizza a pultra került én meg már az italomba ihattam, mire reményeim szerint végre megérkezik az emberem, egyből a pénztárcám után kotortam is a zsebemben.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Frank Arie Martin
INAKTÍV


Pizzamester
offline
RPG hsz: 159
Összes hsz: 358
Írta: 2019. január 27. 11:25 | Link

Bence


A kislány, akit Bence kifogott sokadszorra utasítja el, de nem azért, mert nem akarja odahívni sem Alexet, sem Arie-t, hanem mert egyszerűen egyiküket sem találja. Leginkább azért nem, mert az előbbi az árubeszerző körútján van, míg utóbbi kint a forgatagban. Nagy kő esik le a szívéről azonban, amikor végre megpillantja Arie-t, és már felderülve közli a férfival, hogy máris szól neki. Gyorsan oda is szalad a férfihoz, vált vele két szót, majd vissza röppenve már széles mosollyal néz a férfira.
- Egy perc és itt lesz. Adhatok addig még valamit?
Mintha az arcát is kicserélték volna. Új még, és nagyon kell neki a munka, nem akarja elszúrni, de tudja, hogy minden esetben, ha a tulajt vagy az étterem vezetőjét keresik, akkor a két férfi közül az egyiknek szólnia kell. Nem bánnak vele rosszul, talán csak az önbizalma nincs még teljesen a helyén. De idővel az is meglesz. Viszont örül annak, hogy sikerélménye van, és ez már jó út.


***


- Máris jövök!
Pillantok Bencére, akivel a lány beszél, de mivel a kezemre egy kiöntött kávé maradéka ragad, így előtte mindenképpen gyorsan kezet mosok és a kötényt levéve magamról, kilépek újra, de most nem az asztalokhoz lépek oda, hanem egyből a férfihoz, felé nyújtva a kezem.
- Frank Martin, örvendek. Itt szeretne beszélgetni, vagy menjünk inkább az irodába?
Nem tudom, hogy mit szeretne, hogy panasszal élne vagy hirdetne a dobozon, de mindenképpen megadom a választás jogát.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mitzinger Bence
Házvezető Navine, Okklumentor, Auror, Minisztériumi dolgozó, Iskolai dolgozó


#teamcsövesbánat
offline
RPG hsz: 110
Összes hsz: 177
Írta: 2019. január 27. 16:29 | Link

Frank
<így>


A kísértés, az hatalmas volt, hogy olyat tegyek vagy mondjak, amihez éppen kedvem szottyan, de annyira még én sem vagyok szadista, hogy mindezt egy kezdő pincérlányon kamatoztassam. Szívtelenség, ugyan. Valami bennünk is ketyeg, bármit mondjon Kreßler. Csak hazudik. Mindenesetre a ginem vártam továbbra is rendületlenül, meg ward pizzáját, majd mikor elért hozzám elégedett mosollyal várakoztam már lassan, de biztosan elő is szedve a tárcám, mikor megérkezett az úriember. Jól informált voltam, hogy ma bizony csak ő ehet az emberem, máskülönben mondhatni kevés szórakozni valóm lenne. A fejem egy percre elfordítottam a pohár irányába, mikor a szőke az irányba kopogott, ez elég is volt első körben, majd egy emberesebb húzó után kezet nyújtottam.
- Mitzinger Bence - szélesedett ki a vigyorom a kezét megszorítva, nem mintha egyelőre mondana neki bármit, de majd fog. - Ajánlatot szeretnék tenni - mondtam mindezt higgadtan, a nyitott tárcámból minden szónál egy-egy 100 euróst kitéve. Nem különösebben rezzent el az alap állapotából az arcom, majd egy laza mozdulattal hajoltam kicsit oldalra és biccentettem a fejemmel a nővére irányába. Eltéveszthetetlenül, kire is gondolok ennek kapcsán.
- Minőségi, a hely fényét emelő, és nagyon... színvonalas az egész. Persze alkuképes vagyok az árát illetően - tettem hozzá nagylelkűen, majd még egy 100 euróst tettem az épülő kötegre, mielőtt lazán arrébb löktem a poharam, mielőtt még baja esik. Én teljesen készen voltam minden reakcióra, igazából érdekelt is, hogy melyikük üt nagyobbat, most már teljesen felcsigázott a dolog, így félig a pultra könyökölve vontam fel a szemöldököm várva.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Edler Bonnie
Mestertanonc Navine (H), Navinés média, Animágus, Világalkotó, Harmadikos mestertanonc


Miss Coelho
offline
RPG hsz: 137
Összes hsz: 338
Írta: 2019. január 31. 21:37 | Link

Erik
Én | december 28

Nem tudom, ez a találka hol csúszott el. Talán már maga az ötlet is halva született volt, hogy mi újra jóban lehetünk, a mi múltunkkal és ennyi külön töltött évvel a hátunk mögött. Fogalmam sincs. De az biztos, hogy furcsán nézett rám, miután közöltem, hogy a faluban lakom. Kicsit olyan volt, mint aki elítél azért, mert nem szóltam, hogy itt vagyok. Nem csak neki.
Bólogatott tovább, még a kérdésemre is, így rajtam volt a sor, hogy furcsán meregessem rá a szemeim, de egy rossz szót sem szóltam, mert nem volt kedvem újból összekapni, még mindig reszketett a vérző kezem, egy plusz impulzus nem kellett már.
- Semmi meglepő - bólintottam most már én is, a vörös tincsek bele is rezzentek az arcom körül. Régebben is megvolt rá a lehetősége, hogy összeszedjen egy rakás nőt, gondolom ezzel most élt is.
A kérdésre kissé felvontam a szemöldökömet. Nem értettem, miért fontos ez, vagy mi is lenne rá a megfelelő válasz, így lazán rántottam egyet a vállamon.
- Mi lenne? Semmi - vontam meg a vállamat kissé esetlenül. Persze, volt ez meg az, de csak olyasmi, amit nem tudtam sehová tenni. Még magamban sem, arról nem is beszélve, hogy nem akartam rákérdezni, akkor most ez... mi. - Van egy pasi, akit kedvelek, de... szerintem, ez nem rád tartozik.
Azzal zsebre vágtam a kezeim, majd vissza sem pillantva léptem az útra. Valahogy mindig ez volt a sorsom, így azt hiszem, mindenféle szívnehézség nélkül léptem le. Még csak vissza sem néztem, hogy elköszönjek. Rendben van ez így.

//bye//
Utoljára módosította:Edler Bonnie, 2019. február 14. 23:06 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ophelia Carolina Brown
Házvezető Eridon, Tanár, Animágus, Egyetemi tanár, Végzett Diák, Előkészítős tanár


Parolina
offline
RPG hsz: 187
Összes hsz: 478
Írta: 2019. február 3. 11:10 | Link

Frank Arie Martin


Hajnali háromkor pattant ki a szemem. Oké, 2:59-kor, de az már majdnem egész. Csak forgolódtam, próbáltam visszaaludni, de csak nem ment. Mindig ugyanaz jutott eszembe, akármennyi próbáltam elhessegetni a gondolatot, vagy másra gondolni. Dúlva-fúlva ugyan, de kikászálódtam ágyamból, és benyomtam a kávéfőzőt. Amíg az magához tér, pár utolsó ruha bepakolása és indulhatok is. Összeszedtem magam, hogy nagyjából induló képes legyek később is, amikor a vonatra kell mennem. Csészémet a gép alá téve, megnyomom a gombot, elmélyülten hallgatom, ahogy a daráló darálja az élet elixírjét, majd szépen elkezd csobogni csészémbe. A konyhapultnak dőlve, fejemet hátra vetve egy kicsit, a plafon bámulva várom, hogy mikor lesz vége.
Nem kellemes hang jelzi, hogy a kávém kész. Nem foglalkozom semmivel, csak elveszem a csészét alóla és ablakomhoz sétálok. Az utca üres, minden sötétségbe burkolózik még. Nem is csoda, mit kezdenének az emberek hajnalban az utcán? Homlokomat a hideg ablaküvegnek nyomom, hogy egy kicsit segítsen meggyőzni. Mármint saját magamat abban, hogy az elhatározás működőképes. Mit sem törődve azzal, hogy kávém égeti a torkomat, lehúzom azt. Minden hasznosnak vélt dolgot, amit még nem pakoltam be szépen begyűrök a táskámba, pár fürdőszobai cucc, sminkkészletem – ki tudja? Hátha kell menni megbeszélésre -, táskám, és indulás. Utolsó pillantás a falon lógó régi órára; 5:45. Tökéletes időzítés.
Bőröndömet magam után húzom, táskám a kezemben, így battyogok végig a falun. Biztos sokan örülnek nekem, hogy ilyenkor a halk bőröndöt a halk macskaköves utcákon húzom végig, de ez van. Bocs, emberek! Kicsit deja vu érzés kelt hatalmába, csak nem áll az ajtóban. A takarítónőt látom bent mozogni, így felveszek egy könnyed mosolyt. Belépek az étterembe, és mosolyogva tekintek a nőre.
- Alszik? – csak bólintani tud, annyira meg van lepődve. Nem meglepő, én is megilletődnék. Minden cuccomat lepakolom a lépcső mellé, öles léptekkel indulok el felfelé. Az ajtó előtt azonban megtorpanok. Mi van, ha kulcsra zárja? Akkor végül is feleslegesen vagyok itt. Óvatosan teszem a kilincsre a kezem, lenyomom azt, és a zár kattan. Megkönnyebbült mosoly terül el arcomon, halkan próbálok meg belépni. A szobában félhomály uralkodik, nekem háttal alszik. Hallom egyenletes légzését. Meg kell zabálni. Becsukom magam mögött az ajtót, az ágyhoz lépve, leülök annak szélére. Mutatóujjammal megsimogatom arcélét. Szívem nagyot dobban, ahogy felém fordul, arca felém néz. Félő, hogyha ezt sokáig csinálom vagy rám hívja a rendőröket, vagy kiugrik a szívem a helyéről. Kedvesen elmosolyodom.
- Arie – suttogom a félhomálynak, hátha felkel. – Ébredj, édes. Ophelia vagyok – simogatom meg ismét arcát, immár egész tenyeremmel, hüvelykujjam lassan köröz arcán.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Frank Arie Martin
INAKTÍV


Pizzamester
offline
RPG hsz: 159
Összes hsz: 358
Írta: 2019. február 3. 11:50 | Link

Ophelia


Egész éjjel pörgött az agyam, az írógép megállíthatatlanul szaladt. Igen, írógépen írok. Ez már csak ilyen. Ez a példány ősöreg, a mágia tartja egyben. Állítólag az egyik első példány volt. Mintha a családom szelleme átjárná. Na nem mintha Lunán kívül beszélhetnénk családról az esetemben. Vagy az ő esetében. A kattanások amúgy segítenek, imádom, hogy elmém gondolatai egyből papírra vetülnek, hogy nincs megállás, átgondolás, átírás. Ilyenkor nem látok, nem olvasok vissza, nem hibázok. Csak írok, és írok, újabb és újabb oldalak telnek meg élénk képzeletem minden egyes momentumával. A történet, amit írok, nem csak simán egy újabb mágiatörténeti felfedezés. Távolabb már nem is állhatna tőle. Regényt írok. Igazi regényt. Én. Sosem írtam még, de a múzsám homlokon csókolt. Többek között, aztán lelépett, és nekem egy halom kérdőjel van a fejemben.
Eddig próbáltam elfoglalni magam, főleg az elemi mágiával, de egy ponton túl már nem segített a dolog. Most azonban jött egy pillanat, egy érzés, és neki kellett állnom. Egyedlen éjszaka alatt megírom négy fejezetet, és csak akkor hagytam abba, amikor éreztem, hogy már az ágyig se tudom elvonszolni magam. Álomtalan álomba süppedtem, amiből a hűvös ujjak érintése rángat ki.
- Chleo.
Motyogok a párnába, igyekszem elhúzni az arcom. A megszólított eddigi áldásos tevékenységét - vagyis, hogy nyelvével módszeresen végignyalja az ablaküveget - abbahagyja, és kérdőn döntött fejjel nézi a szőke nőt. Nem zavartatja magát azonban különösebben. Nem az a házőrző típus, de mit vár tőle az ember, Arianat is kedveli. Mélyet lélegzem a levegőbe, megérzem az illatot, és elmosolyodom.
- Ophelia.
A tekintetem nem nyitom ki, de a kezem a kezéhez kap, elmosolyodva húzom a számhoz, és csókot lehellek rá.
- Feküdj még vissza, olyan korán van.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ophelia Carolina Brown
Házvezető Eridon, Tanár, Animágus, Egyetemi tanár, Végzett Diák, Előkészítős tanár


Parolina
offline
RPG hsz: 187
Összes hsz: 478
Írta: 2019. február 3. 12:12 | Link

Frank Arie Martin


Olyan békésen alszik, olyan nyugalom árad belőle, hogy először elgondolkodtam azon, nincs jogom megzavarni. Talán már elfelejtett, talán a regény az, ami segít neki tovább lépni ebből. Aztán jövök én, hogy ismét felborítsak mindent. Egyszer már megtörtént, és Kori szavaiból ítélve, Arie sem viseli olyan jól, mint kellene. Pofátlan módon toppantam be ismét az életébe, nem is tudom hány hét után. Alaptalan vagyok itt, hiszen fogalmam sincs mit kéne neki majd mondanom, ha felébred vagy egyáltalán mit kellene cselekednem. Elbúcsúzni jöttem, ám ez nem lesz ilyen egyszerű.
Meghökkenek, ahogy kimondja a nevet. Szemem sarkából mozgásra leszek figyelmes, odakapom tekintetem. Egy kedves kis cicaszerű valami néz velem szemben, ahogy ő, úgy én is kicsit oldalra döntöm a fejem. Meglepődöttségem, ahelyett, hogy elmúlna csak még jobban fokozódik, ahogy az én nevem is elhagyja száját, de szemei csukva maradnak. Ébren van egyáltalán? Ajkai érintésére jóleső borzongás fut végig rajtam, legszívesebben magamhoz rántanám és minden egyes elérhető porcikáját végig csókolnám, ám nem tehetem, és a legrosszabb, hogy tudom. Búcsúzni jöttél, Brown, tartsd magad ehhez, különben megint borul minden.
Ha nem lenne ennyi önuralmam, már rég mellette feküdnék meztelen. Hozzábújva kergetném álmaimat reggelig, hogy aztán minden visszatérjen a régi felállásba. De ha egyszer felnősz, és felelősséggel tartozol bizonyos dolgokért, akkor a dolog nem így működik.
- Kedvesem – suttogom Arie körvonalainak, amit látok belőle. – El kell mennem – szorítok rá kezére, amivel az enyémet markolja. Csak egy kicsit kell kibírnom, és már a vonaton ülök Románia felé. A búcsúzás mindig könnyebben ment, mint most. Bár lehet csak én búcsúzom, és Arie már rég elfogadta a jelenlegi helyzetet.
- Remélem hamarosan visszajövök – még mindig suttogom szavaimat. Nem merek hangosabban beszélni, amíg egyértelmű nem lesz, hogy valóban ébren van-e vagy csak félálomból beszélget velem. – És esküszöm Merlinre, hogy előbb vagy utóbb, de a te karjaidban fogok kikötni, csak túl önző vagyok ehhez – megpróbálok felállni, de olyan erősen szorítja a kezem, hogy nincs szívem elszakadni tőle. Somolyog, szemei lehunyva még mindig. Annyira… annyira hiányzott, hogy nem is tudnám szavakba önteni, ha rákérdeznének most. Szívem egyre hevesebben ver. Jó lesz ez így?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Frank Arie Martin
INAKTÍV


Pizzamester
offline
RPG hsz: 159
Összes hsz: 358
Írta: 2019. február 3. 12:38 | Link

Ophelia


Mindenre, amit mond, bólintok. Azt hiszem, hogy alszok, pedig nem, ébren vagyok, csak nagyon fáradt. Érzem az illatát, az ujjait, a puha bőrét. Érzem a súlyát, ami nem sok, de mégis, megváltoztatja a matracom elrendezkedését. Érzem őt.
- Muszáj elmenned?
Kérdezem végül, és bár félek kinyitni a szemem, mégis megteszem. Látni akarom őt, hogy tényleg ő van ott, és nem csak elképzelem. Alszok, álmodom, és álmomban is ugyanolyan gyönyörű, mint élőben. Csodálatos asszony, aki csak a jelenlétével is mosolyt csal az arcomra.
- Várni fogok rád.
Ebben egészen biztos vagyok. Lehetett volna más, de nekem nem kellett, én őt akarom. Minden lányban, aki jelen volt az első találkozásunk és a mostani között, őt kerestem. Nem volt semmi röptében a legyet is állapot, hogy elfelejtsem. Nem is menne. Elvagyok a vágyakozással, és most, hogy itt van, hogy látom őt, tudom, hogy képes vagyok a türelemre.
- Ophelia?
Kicsit helyezkedek, felülök, de még mindig azt érzem, hogy nyom a fejem, hogy álmos vagyok. Remek, a saját álmomban még álmos is vagyok. Mindegy, majd ezzel a problémával foglalkozom ezek után.
- Azt hiszem, hogy beléd nagyon szerelmes tudnék lenni.
Nem mondhatom teljes bizonyossággal, hiszen csak egyetlen éjszakát töltöttünk együtt, de azóta is csak rá gondolok, csak ő van a fejemben, csak őt akarom. Szeretem őt, és tudnék belé szerelmes is lenni. Nagyon szerelmes.
- Megértem, ha dolgod van máshol. De ha lehetőséged van rá, adj egy esélyt nekem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Zippzhar Mária Stella
Prefektus Levita, Levitás blogger, Szertelen Szfinxek csapattag, Animágus, Világalkotó, Pro Levita-díjas, Levita úrhölgy, Negyedikes diák


Masa | Zippmancs | kiscica
offline
RPG hsz: 346
Összes hsz: 4199
Írta: 2019. február 3. 13:12 | Link

Lóri
Előzmény


Szavai ártatlan pislogásra késztetnek. Angyali mosollyal az arcomon értelmezem félre – direkt – a fenyegetődzését, és csillogó gombszemekkel, hátam mögött összekulcsolt karral pillantok fel rá féloldalasan.

- Szeretem a meglepiket… - somolygok a nemlétező bajszom alatt. Ez az egész kezd úgy kinézni, mintha bátorítanám, hogy adja vissza a kis tréfát, és ó Merlinre de még mennyire hogy így van. Talán azért mert Stefi mellett nőttem fel, talán azért mert egyszerűen ilyen vagyok (legjobb kifogás a világon), de szeretem az ilyen kisebb kis „háborúkat”. Imádom látni, ahogy sikerül véghezvinnem egy ötletemet, vagy akár csak a másik megdöbbent-nevető arcát, miután rájön, hogy belesétált a csapdámba… Na jó, ennyire nem vagyok piszok, nem állítok én csapdákat! (De.)

Talpacskáimon billegve nézelődök körbe, ahogy fél füllel Lóri rendelését hallgatom. A kérésére, hogy keressek magunknak egy asztalt, visszanézek rá, és nagyon enyhén, de tényleg éppenhogycsak félredöntött fejjel bólintok vissza. Szemeim megakadnak egy ablak melletti kétszemélyes asztalnál. Elég nagy ahhoz, hogy a pizzáink szépen elférjenek (ez fontos), és mégse az van, hogy egy hatszemélyes asztalt befoglalunk magunknak. Elszlalomozok az asztalunkig, itt-ott elég szűkösen verekedve át magam a székek közt.

- Ez jó lesz, vagy keressünk másikat? – kérdezek azért vissza a biztonság kedvéért, miközben nekiállok kizippzharozni a kabátomat. Félig kinyújtott nyelvvel igyekszem úgy ügyeskedni amikor kibújok belőle, hogy ne vágjak fejbe senkit, és a falba se vágjam bele a kezem. Sikeres manőverezésem után leterítgetem szépen a szék háttámlájára, és lecsüccsenek. Ekkor kezd el rikácsolni a kis kukoricafigura, mire én elkerekedő szemekkel hajolok közelebb hozzá, és bökdösöm meg az ujjammal.

- Hogy ez mennyire de aranyosan édes! – sóhajtok fel szinte gügyögve, és megsimizem a kis kiálló kukoricaszemeit. Lassan jut el az agyamig, hogy ez most egy jelzés, de szerencsére Bencét nem köti le ennyire a figura visítozása, így mire kiszakadok a bamba bábú birizgálásából, már koppan is előttem a poharam. (Bamba bábú birizgálása bamba bábú birizgálása babamba... Na mindegy.)

- Köszönöm! - egy aprót pislogva térek vissza a jelenbe, hiszen mindeközben gondolatban már valahol mexikóban csuháztam a kukoricát fehér ingben, sombreroban, borzalmas akcentussal alliteráló rigmusokat dalolászva. Bal kezem mutatóujját még mindig a kis lény oldalába bökve tartom, miközben másik kezemmel kivitelezek egy ivás-szerű dolgot. Valamikor ekkor unja meg Kukoricajancsi – igen, már neve is van – a bökdösésemet, és miközben rámkiabál, arrébb ugrál Lóri felé. Legalább nem le az asztalról, ügyes kis varázsketyere. Sóvárogva bámulok utána, de békén hagyom, és inkább a fiú szemébe nézek.

- Remélem, mert mióta eszembe juttattad, hogy kajaidő van, azóta már az én gyomrom is korog. – Mosolygok rá cinkosan. – Bár nem tudom, hogy most megsértődött-e annyira, hogy csak neked fog jelezni… - szuggerálom bánatosan Kukoricajancsit. Kutatni kezdek az emlékeim között, és rémleni is kezd az esszé-dolog.
- Szerintem már elkezdtem, valahol a szobámban lehet… Jó is, hogy mondod, még be kéne fejezzem… - teszem hozzá tűnődve. Ja, hogy csak két hét múlvára kell? Ugyanmár, amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra! Majd egy csodás ötletem támad.
- Ha gondolod, megírhatjuk együtt valamelyik délután. Nekem kifejezetten tetszik a téma.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Várffy-Zoller Róbert Vándordíj 2019 tavasz/nyár (az első levitás vándordíjas én vagyook! *-*)

Ophelia Carolina Brown
Házvezető Eridon, Tanár, Animágus, Egyetemi tanár, Végzett Diák, Előkészítős tanár


Parolina
offline
RPG hsz: 187
Összes hsz: 478
Írta: 2019. február 3. 14:21 | Link

Frank Arie Martin


Keserűen elmosolyodom kérdésén. Mindenre bólogat, mint egy kedves kiskutya, szerintem fel sem fogja szavaimat. Vagy felfogja, csak nemigen szeretne rá érdemben reagálni? Nehéz eldönteni, egészen addig, amíg ki nem nyitja szemeit és nem közli azt a tényt, amire szükségem lehetett a biztosban. Hiszen, nem ezt akartam hallani? Hogy bármennyi időre is tűnök el, ő várni fog rám?
Csak egy óvatosat tudok bólintani, abban sem vagyok biztos, hogy látja egyáltalán a félhomályban. Talán Arie mellett minden olyan dolog megvalósulhatna, amire csak vágyhatom egész életemben. Azonban necces a dolog, ha túlontúl önző vagy ahhoz is, hogy a saját boldogságod tedd előtérbe. Az a helyzet, hogy még ezek után is a sárkányok állnak az első helyen. A munkám volt mindig is az, ami segített megmenekülni a szar helyzetekből. Most sincs ez másképp. Bár nem terveztem, de jókor jött a romániai kiruccanás.
Ahogy elhangzik a nevem, erősebben szorítom kezét, türelemmel nézem végig, amíg felül, és elhelyezkedik az ágyban. Kérdően tekintek rá, várom a folytatást, ám akármennyire vártam, nem voltam rá felkészülve. Az én nézetemből ez felér egy szerelmi vallomással. Szemeimet összeszorítom, hogy boldogságom könnyei nehogy elszabaduljanak. Sikerül moderálnom magam, Arie kezét ajkaimhoz húzom. Tenyerébe, kézfejére, ujjaira lágy csókokat lehelek.
- Még én is csak remélni tudom, hogy meg lesz az esély, Arie – nyomom arcomat a kezéhez. Az illata megbódított. Ahogy hallom rekedtes, reggeli hangját, szívem még inkább kiszeretne törni a neki szánt helyről a testemben. Valahogy úgy érzem Korinak igaza volt. A sorsszerű találkozásokat mindenki így képzeli el, nem? Ha valóban Arie nekem lett teremtve, én pedig neki, akkor előbb vagy utóbb, de együtt leszünk. Addig pedig kitalálom, hogy valóban így kell-e lennie.
- És én is szeretlek – mosolyodom el haloványan. Bár nem láthatja, de biztos vagyok benne, hogy érzi. Valahogy, valamiért, de érzi. – Csak ígérd meg nekem, hogy tényleg türelmes leszel velem, kérlek – tekintek rá könyörgőn.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Frank Arie Martin
INAKTÍV


Pizzamester
offline
RPG hsz: 159
Összes hsz: 358
Írta: 2019. február 3. 14:55 | Link

Ophelia


- Ne menjek veled?
Nem mintha tudnám, hogy hová megy, vagy mit fog ott csinálni. Sőt, azt sem tudom, hogy eddig hol volt. Néha azt hittem, látom. Többször utána indultam, máskor meg embereket is megszólítottam. Volt olyan, hogy eltűnt a következő sarkon, mire odaértem.
Talán, ő tényleg az. Sorozatgyilkos. Magamról mondtam, amikor behívtam, hogy nem vagyok az, de ő a maga részéről nem cáfolt. Talán a sárkányok sem sárkányok, hanem az áldozatai. Ez a kódnevük. Viszont, azt hiszem, ez sem zavar. Elhiszem, hogy bérgyilkosként a kormánynak dolgozik, és rossz embereket öl. Így nem olyan rossz a helyzet, elvégre ez is csak egy szakma. Tanárként én is azt mondom a diákjaimnak, hogy mindig a vágyaik és képességeik szerint éljenek. Ha ő ezt szereti és keresett - elvégre mivel magyarázod azt, hogy hetekig nem látod, eltűnik egy szempillantás alatt -, majd felbukkan olyan hajnalban, amikor normális emberek alszanak, hogy elköszönjön, és csak reméli, hogy visszatérhet.
- Türelmes leszek.
Mondom neki határozottan. Az elmém álmomban is kattog. Biztos vagyok benne, hogy a készülő regényemben a nő kém lesz. Nem gyilkos, csak kém. Nem akarom, hogy kikövetkeztessék esetleg, hogy a nőről van szó. Ki tudja, mi lesz velünk, talán még mélyebb kapcsolatunk is lehet, ha csakugyan visszatér. Én jó bérgyilkos férj alapanyag vagyok amúgy is, pizzázóm van, olasz kajákat szolgálok fel.
- De te is légy az velem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ophelia Carolina Brown
Házvezető Eridon, Tanár, Animágus, Egyetemi tanár, Végzett Diák, Előkészítős tanár


Parolina
offline
RPG hsz: 187
Összes hsz: 478
Írta: 2019. február 3. 15:36 | Link

Frank Arie Martin


Óvatosan megrázom a fejem, kezeinket visszaengedem az ágyra. Hihetetlen a srác. Nem láttuk egymást senki tudja mióta, és így is velem szeretne jönni, velem szeretne lenni. Talán a regény, amit ír, nem is a lezárása ennek az egésznek, hanem a kezdete mindennek. Kiadja magából a sérelmeit, végül egymás karjaiban kötünk ki, ahogy megírta, és minden boldogság.
- Ne - rázom meg ismét fejemet, immár határozottabban. - Nem szeretném, nem lenne jó vége - húzódom közelebb hozzá. Illata lengi be a szobát, minden egyes szavánál, mozdulatánál és lélegzetvételekor hatalmasat dobban a szívem. Szeretlek, Arie, esküszöm az ördögre, de egyelőre ez nem megy nekem. Hogy lehet ezt szépen, szofisztikáltan és egyáltalán nem bántóan előadni? Sejtettem, esélyem sincs.
- Köszönöm - óvatosan helyezkedem kényelmesebb pozícióba. Jobb lábamat felhúzom magam alá, arra ülök. Nem is tudom mit mondhatnék még neki. Mi van, ha visszajövök és minden ugyanígy marad? Mi van, ha ez a kis kiruccanás nem segít semmit, csak még inkább önzően fogok viselkedni, és nem vágod bele? Mi van, ha az egésznek annyi értelme lesz, hogy csak még inkább elvágom magam Arie-tól, mert egy fogyatékos vagyok? Kori biztos megölne, és ha ez kiderülne, se szó, se beszéd jelenne meg a rezervátumnál kikelve önmagából. Nem azért, mert szegény Arie..., hanem mert tényleg hülye vagyok. Még azt is kinézem belőle, hogy hazáig ütne, hogy végre egymáséi legyünk Arie-val. Tekintetem megakad arcán. Semmit nem változott, mióta utoljára láttam. Kedves mosolya, mintha mindig ajkai szegletében bújna meg. Illata, erős fogása, mindene ugyanolyan maradt. Ennek egy cseppet sem örülök, így még nehezebb felállnom és elindulnom.
- Hogy ne lennék? - csókolom meg ismét kézfejét. Halovány mosoly játszik ajkaimon.
- Te vagy az egyetlen, aki megérdemli a türelmem - temetem arcomat tenyerébe. Érintése olyan érzelmeket vált ki belőlem, amik azt hittem, már nem is léteznek bennem.
- Lassan indulnom kell - tekintek a falon lógó órára. Hamarosan. Még van egy kis időm.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Frank Arie Martin
INAKTÍV


Pizzamester
offline
RPG hsz: 159
Összes hsz: 358
Írta: 2019. február 3. 16:51 | Link

Ophelia


Érintések. Olyanok vagyunk, mint akik csak kerülgetik egymást, de nem merjük az utolsó lépést megtenni, mintha félnénk az ébredéstől. Én félek az ébredéstől, félek attól, hogy kinyitom a szemem, és valóban nem lesz ott. Sem ő, sem az a melegség, ami belőle árad. Kinyitom a szemem, és hűvös lesz minden. Újabb csók a kezemre, érzem a teste melegét, elhiszem, hogy ő itt van, hogy ő valós. El akarom hinni, és azt akarom, hogy itt maradjon velem. De tiszteletben tartom, hogy neki időre van szüksége.
- Ophelia.
Most már határozottabban mondom ki a nevét, mintha a tény, hogy indulnia kell, megmozdított volna bennem valamit. Kezem kihúzom a kezéből, és erős, határozott mozdulattal, derekát átölelve húzom magamhoz, nem érdekel az sem, ha ellenkezik, nem akarom, hogy csak úgy kisétáljon innen.
- Elfogadom, hogy el kell menned.
Pillantok fel rá határozottan, bal kezem a tarkójára csúsztatva húzom közelebb az arcát az enyémhez. Végig a szemébe nézve, csókot lehelek a kulcscsontjára, majd tovább haladva a nyakára, az állára, az arcára. Orrom az orrához érintem, eszkimópuszit adva neki. Nem csókolom meg, ezt a választást meghagyom neki.
- Várok rád, ameddig csak kell. De ha visszajössz hozzám, többé nem engedhetlek el.
Ehhez viszont ragaszkodom, most elengedem, de legközelebb már nem, és ha visszajön hozzám, akkor azt akarom, hogy úgy tegye, tisztában van a döntés következményével.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ophelia Carolina Brown
Házvezető Eridon, Tanár, Animágus, Egyetemi tanár, Végzett Diák, Előkészítős tanár


Parolina
offline
RPG hsz: 187
Összes hsz: 478
Írta: 2019. február 3. 18:23 | Link

Frank Arie Martin


Ahogy kimondja a nevem, minden szőrszálam az égnek mered. Jóleső érzés hallani a hangját, de amikor így mondja ki nevemet, mintha egy másik univerzumban lennék. Egy olyan univerzumban, ahol minden tökéletes, ahol minden tökéletesen működik. A döntéseket könnyű meghozni, és nem kell azon aggódni, hogy mi lesz holnap. Kíváncsian hallgatom Arie minden szavát. Őszintén elmosolyodom, szemeimet lehunyom. Később érzem meg érintését a derekamon, minthogy reagálni tudnék rá. Egy halk nyögés hagyja el ajkaimat, ahogy közelebb kerülök hozzá. Tarkómon érzem erős markát. Talán életemben nem vágytam még ennyire semmire, mint arra, hogy most megcsókoljon. De nem teszi. Minden elérhető porcikámra csókot lehel, felfokozva izgatottságomat, ám ajkaim előtt pár milliméterrel megáll. Szavai, mintha tőrt döfnének szívembe, úgy facsarják össze azt.
Nem tehetem, hiszen akkor ellentmondani magamnak jöttem el idáig. Nem csókolhatom meg, mert akkor végem. Nem fogom tudni elengedni, nem fogok tudni kilépni a szobából. Eltávolodom tőle, amennyire engedi.
- Mennem kell, Arie, elkésem a vonatot – húzódom el tőle teljesen. Felállok az ágyról, kicsit rendbe szedem magam. Egy pillanat erejéig tekintek csak ki az ablakon. Világosodik. Talán még nincsenek olyan sokan az utcán, hogy a szituáció kellemetlen legyek, egy kellemetlen emberrel. Nincs ehhez most hangulatom. Az ajtó felé sétálok, már a kilincsen van a kezem. Alsó ajkamat olyan erősen harapom be, hogy érzem a vér fémes ízét nyelvemen. Szemeimet összeszorítom. Nem megy ez nekem, gyenge vagyok.
Száznyolcvan fokos fordulatot veszek, olyan lendülettel, hogy szőke tincseim arcomba csapnak. Öles léptekkel indulok el Arie felé, nem is kell sok és rögtön előtte termek. Kezemet arcára csúsztatom, másikkal mellette támaszkodom meg az ágyon. Tizedmásodperc alatt történik minden. Ajkaim ajkait éri, jóleső borzongás, halkan nyögök egyet, amint megérzem az ő hevességét is. Falom ajkait, minden másodperccel egyre jobban.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Frank Arie Martin
INAKTÍV


Pizzamester
offline
RPG hsz: 159
Összes hsz: 358
Írta: 2019. február 3. 19:26 | Link

Ophelia


Engedem, hogy kibontakozzon az ölelésemből. Nézem, ahogy felkel, engedem, hogy elhagyjon, hogy elmenjen, ha neki erre van szüksége, akkor megtegye. El kell mennie, ahhoz, hogy rájöjjön, itt van a helye, mellettem. Milyen furcsa álom ez. Álmomban azzal hitegetem magam, hogy csak egy kis távolságra van szüksége, hogy időt kell adnom neki annak érdekében, hogy végül örökre velem maradjon. Bárcsak ennyi volna. Na meg persze ott van a bérgyilkos kérdés is. Vagy kémnő, vagy mindegy, de valami olyan, amit jobb, ha nem tudok, és amiről jobb ha nem tudok, és persze, ami miatt fel kell szívódnom.
Nézem, ahogy elsétál, szusszanva várom, hogy a szoba újra kihűljön, hogy álmomban sivárság érkezzen. Aztán, ajkai az ajkaimat érik, olyan hevesen, hogy szinte kicsordul a vérem, de nem érdekel, mert én is úgy csókolom, mintha csak azon múlna az életünk, hogy egymás száját érintjük. Ha ez kell, én megteszem. Hevesen és vadul, szinte kínzóan hosszan csókolom, de nem érdekel az sem, ha az agyamból kimegy minden oxigén. Érzem, ahogy a testem is egyre forróbb, ahogy éled. Kénytelen-kelletlen szakítom meg összefonódásunkat.
- Indulnod kell.
Közlöm vele határozottan. Nem akarom, hogy kétségbeesettnek vagy szomorúnak lásson. Nem akarom, hogy megbánja, hogy ma eljött ide. Ki kell állnom mellette, a döntésével egyet kell értenem, ha azt akarom, hogy ez most működjön, és mindennél jobban vágyok kettőnkre. Elengedem, és ha elmegy, szemem behunyva, engedelmesen fekszem vissza.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ophelia Carolina Brown
Házvezető Eridon, Tanár, Animágus, Egyetemi tanár, Végzett Diák, Előkészítős tanár


Parolina
offline
RPG hsz: 187
Összes hsz: 478
Írta: 2019. február 3. 20:35 | Link

Frank Arie Martin


Érzem, ahogy szívem összeszorul mindegy egyes csóknál, egyre jobban. Facsarom a saját szívem, mintha mazochista lennék önmagammal. Elég beteg dolog, ez a szeretet vagy szerelem. Kelletlen távolodom el tőle, ahogy kicsit eltol magától. Utolsó csókot lehelek ajkaira, amolyan valódi búcsúcsókszerűt, keserűen belemosolygok. A paplant nézem, csak bólintok egyet szavaira, alsó ajkamat ismét beharapom. Muszáj, különben tényleg megtörök és itt maradok Arie mellett végleg. Nagyon szusszantok, utolsó csók, esküszöm, majd felállok. Ismét rendbe szedem magam, a halovány reggeli fényeknél látom, ahogy lehunyja szemeit. Elmosolyodom, ismét lehajolok hozzá, lágy csókot nyomok a homlokára, de annak végeztével nem távolodom el tőle.
- Szinte biztos vagyok abban, hogy te vagy az, akire szükségem van - mormogom homlokának, majd ismét felegyenesedem. Mélyet sóhajtok, hogy Arie illata legalább Romániáig elkísérjen. Ismét az ajtó felé lépek, immár halkabban, mert rögtön szembe tűnik Arie egyenletes légzése. Visszaaludt. Lenyomom a kilincset, hangtalan lépek ki az ajtó elé. Kezeimbe temetem az arcomat, és érzem, ahogy nedvesek lesznek. Megilletődve nyúlok arcomhoz. Könnyek lennének? Letörlöm arcomról őket, határozottan lépegetek le a lépcsőn. A takarítónő felé, miközben megfogom bőröndömet, csak lehajtott fejjel intek egyet. Minél előbb ki kell mennem, nem érek rá cseverészni. Kilépek az étteremből, rögtön megcsap a hűvös levegő. Kicsit megrázom a fejem, hümmögök párat, végül elindulok a vonatállomás felé.
Csak adja Merlin, hogy ez ne a végleges búcsú legyen. Csak ne az legyen, hanem nekem és Arie-nak legyen még jövőnk. Ha csak egy rövidke is, de valami legyen.

// Love //
Utoljára módosította:Ophelia Carolina Brown, 2019. február 3. 20:35 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ophelia Donovan
Auror, Okklumentor


elmezáró | kardos menyecske
offline
RPG hsz: 77
Összes hsz: 141
Írta: 2019. február 7. 20:45 | Link

Romée Nisa Yazel


Függőség. Obszesszió, megszállottság, mánia. Ezekről a szavakról az embernek sok minden - főleg rossz - eszébe szokott jutni. Benyitva a pizzériába nekem csak egy valami. A pizza. Ez az én titkos drogom, a kábítószerem, ami nélkül nem létezhet számomra egy jó hét, rosszabb esetben hónap sem. A leszokásra esélyem sincs, elvonó szóba sem jöhet. Futok eleget, meg edzem még más egyéb módon is a testemet, hogy ennyi bűnözést rendszeresen megengedhessek magamnak. Oh, ezek az illatok! A sajt, a paradicsom szósz, a piruló tészta illata. Megrészegít teljesen. Majdnem teljesen mindegy mi van rajta, csak legyen előttem és ehessem! Na jó a tengeri herkentyűstől mondjuk mentsen meg az isten, de a többi az jöhet. - Helló! Szeretnék kérni egy 32 cm-es pizzát - kezdek bele rendelésem leadásába - Igen, itt eszem meg - bólintok - Legyen rajta..nos kék sajt, feta sajt, mozzarella, trappista sajt és camembert és kérnék hozzá egy fél literes szénsavas narancslevet - összefut a nyál a számban - Igen, igen az remek lesz. Köszönöm! - mosolygok a pultosra és elveszem a beszélő kis kukoricaszememet, ami majd jelzi, hogy mikor mehetek a vacsorámért. Míg erre a szent jelre várok a kis dumagéppel leülök az utolsó szabad asztal mellé és nézelődöm. Körülöttem mindenki vagy még nem vagy már eszik. Egy étteremben persze ez általános. Ismerős arcok nincsenek. Jó a memóriám, de koránt sem töltöttem el még Bogolyfalván annyi időt, hogy belebotoljak általam már látottakba. Lassan telnek a percek és én egyre jobban kívánom az adagom. A függőség már csak ilyen, nem?
Utoljára módosította:Ophelia Donovan, 2019. február 17. 19:46 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Frank Arie Martin
INAKTÍV


Pizzamester
offline
RPG hsz: 159
Összes hsz: 358
Írta: 2019. február 9. 12:08 | Link

Bence


- Ajánlatot?
Nem is magával a szóval volt a bajom, hanem azzal a három száz euróssal, ami a pultomon hevert. Nagyon nincs jó időszaka a forintnak, de ez testvérek között is közel százezer forint. Ő meg csak így lepakolja ide a pultra, és bármennyire is nem akarom figyelni, látom, hogy van még ott, ahonnan ez jött. Tisztán látom. Próbálom mégis inkább a szemkontaktust fenntartani, és nem úgy csinálni, mint akit valójában teljesen felcsigázott az a lehetőség, hogy extra bevételre tehet szert, természetesen törvényesen. Más nem is nagyon lehetne, főleg mivel akkor nem itt beszélgetnénk, és játszanánk a százasokkal. Aztán a tekintetem követi a feje helyzetének változását, és szemöldökeim összehúzódnak, amint a tulajdon testvéremen állapodik meg a szemem. Belül egy hang élből üvölt: NEM! Kint azonban, mintha mi sem történt volna, nézem, ahogy kiszolgál két lányt, majd tovább sétálva számlát ad a következő asztalnak.
- Sajnálom, uram, de ez a hely azon túl, hogy valóban egyre vonzóbb és vásárlóbarát szemléletűbb, egy határon nem megy túl.
Lepillantok a már négy darabra dagadó toronyra, és bár de, szükségünk van a pénzre, nem azért töltöttem az életem egy jelentős részét kaszinókba, hogy a gödörből való kimászás után, visszalökjem Lunát, és rajta nyerészkedjek. A pénzét a pulton finoman felé tolom.
- Remélem nem veszi sértésnek, ha megkérem, hogy a jövőben az üzletemben tartózkodjon az ilyen jellegű megnyilvánulásoktól. Egyik felszolgálóm sem nyújt extra szolgáltatásokat, sem most, sem a későbbiekben. Feltételezem, hogy ön tisztességes úriember, aki ha udvarolni kíván, a megfelelő módon teszi.
Érzem, ahogy elpattan egy ér az agyamban, mégis igyekszem olyan szinten tisztességesen és nyugodtan beszélni vele, hogy az már művészet. A gondolataimban már helyből átugrottam a pultot, és téptem le a fejét. Az pedig, hogy az összes lány közül a nővéremért fizetne, csak még növeli a lassan, bennem felgyülemlő agressziót. Érzem, ahogy egy apró, de annál határozottabb szellő felkapja a négy bankjegyet, és szorosan a férfi mellkasához nyomja. Mosolyra húzódik a szám.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: « 1 2 3 4 [5] 6 7 ... 10 11 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed