29. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed

Oldalak: « 1 2 ... 10 11 [12] 13 14 ... 17 18 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Juhász Laura
Prefektus Navine, Bogolyfalvi lakos, Ötödikes diák


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 779
Összes hsz: 2697
Írta: 2019. december 25. 18:09 | Link

Pizzéria festés Beliánnal


Őszintén szólva nem igazán foglalkozom a többiekkel, szeretném mielőbb belevetni magam a munkába. Persze azért odabiccentettem én is nekik, most nyilván azt hiszik, hogy még kómás vagyok vagy hasonló és nem megy még a szociálkodás. Félig van csak igazuk. Kómás ugyan nem vagyok, eléggé korán keltem, futni is voltam már. De a szockodás az valóban nem jön csak úgy azonnal. Talán kellett volna innom egy jó erős kávét. De hát most már mindegy. Majd felpörgök munka közben.
Úgyhogy nem is igazán várom ám végig a főnök úr tájékoztatóját, festünk vagy mi a szösz, ezt értem. Így esik meg az eset, hogy rögtön kiválasztok egy színt és azzal kezdem el bemázolni a falat. Egészen klassz ez a halvány színárnyalat, kicsit olyan kékes-zöldes, emlékeztet a vízre. Mi mást választottam volna, nemde? Vidáman dúdolgatok magamban, amikor észreveszem a felém közeledő fiút.
- Szia Belián! Persze! – köszöntöm a srácot nagy mosollyal az arcomon, majd a szerzeményeire pillantok. Ó, létra, tényleg, hiszen az is kellhet. Vagyis hát, most már nem. Ugyanis természetesen nem fogom elküldeni, hogy keressen magának másik falat. Sokkal mókásabb munka közben beszélgetni, őt pedig már ismerem, jól kijövünk, szóval naná, hogy becsatlakozhat. – A tieid lehetnek a magasabb részek, ha már így előrelátó módon szereztél létrát.
Rámosolygok, próbálom beazonosítani, hogy milyen zenét hallgathat, ám a dallamok helyett a főnök úr óhaja jut el végül a tudatomig. Hupsz, ezt elrontottam.
- Öhm, hát először fehérrel kellett volna – mondom gyorsan a festőpartneremnek még mielőtt egy újabb ecsetvonást felvihetne, a belső zsebemből kibányászom a pálcámat és egy gyors mozdulattal meg is változtatom a falon virító kékes meg zöldes színárnyalatot fehérre. Töprengve meredek a vödrökre, de annyira gyönyörű a színe, félő, hogy nem fogom tudni ilyen árnyalatra visszakeverni, ha most belekontárkodok. Így végül felemelem a mutatóujjamat, jelezve, hogy azonnal jövök és már sietek is el két teljesen egyszerű fehér festéket tartalmazó vödörért. Ezt nem mertem magamhoz hívni, mi lett volna, ha a nagy ügyetlenségemben a padlóra loccsantom az egészet? Tuti nem örültek volna a többiek. Visszatérésem után vigyorogva kezdek újra bele a festésbe, vagyis csak kezdenék, ugyanis érkezik egy jó kérdés, egy nagyon jó kérdés.
- Hát, annyit tudok, hogy egyik pillanatról a másikra elkezdett potyogni a vakolat – töprengek az ecsetet markoló kezemmel a homlokomat vakargatva. Ennyit arról, hogy nem kenem magam össze, ugyebár. Kissé félrebillentett fejjel nézelődök körbe, majd egy gyanú kezd el megfogalmazódni bennem. Hirtelen mozdulattal fordulok hát vissza beszélgetőtársamhoz. – Az érdekes, az, hogy ez rögtön az után történt, hogy Bánki átvette a pizzériát. Szerinted lehet összefüggés?
Kicsit lehalkítom a hangomat, hogy ne jusson el más fülébe a diskurzus. A végén még valaki félreértené, és azt gondolná, hogy én olyanokra utalok, hogy az előző tulaj így áll bosszút vagy nem is tudom. Pedig nem tartom valószínűnek, nyugis békés tulajváltás volt. És a mostani főnökkel ugyanúgy semmi bajom sincs, mint az előzővel. Nyugisan tudom végezni a munkámat, nincsen feszültség meg balhék, szóval tényleg nem hinném, hogy itt valamiféle átok munkálkodna.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Helvey Belián Balázs
Prefektus Levita, Levita lovag, DÖK tag, Egyetemi hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós, Magántanuló, Másodikos mestertanonc


grey wind
offline
RPG hsz: 328
Összes hsz: 3297
Írta: 2019. december 25. 20:56 | Link

.munkanap, kettétört cigiszünet.
𝔻𝕖𝕟𝕚𝕤


- Ott? Te ott? Minek? - lepődik meg. Nagyon. Ha megveszik, rohadtul ne legyen ott senki se, még az ellensége se, ha lenne. Nem. Fejét rázza. - Dehogy, senki. Csak valami ügyes... mit tudom én, vadász. És így a legjobb – ezzel ő pontot tesz a végére. Nem, azon a napon baromira nincs senki a közelében, erről tesz, ahogy tett és tenni fog mindig is. Nem is engedi tovább húzni, ha mégis úgy akarna tenni, kezét emeli, hogy elég és ne tovább. Amiben biztos, az az, hogy ez az ő dolga és oldja meg, ahogy kell. Ha egyszer szarul sül el a bájital, az meg... főleg. Bahh. Most ezen kattog és a végén még felhúzza magát, kellett ez neki mára? Nem. De már kihúzták belőle a lényeget, csalással, de ki és ezen már nem lehet változtatni. Nem tud kiszedni emlékeket és dolgokat senki fejéből, pedig... szívesen tenné. Talán most jobban, mint illene. Saját magából nem beszél próféta, de semmi más sem, csak a saját hülyesége, más szerencsére okosabb vagy tapasztaltabb, könnyebb hagyni, hogy beszéljen és érvényesüljön, ameddig ő hallgat, bólogat, vagy csak a saját nyelvét rágva emészti meg a hallottakat és oldja meg a maga módján. Ez bevett rendszer és tény, hogy eddig nem beszélgetett egy vendéggel sem többet, mint kellene, és most megint új helyzet, amit tudnia kellene, csak nem fog öt perc alatt, akkor sem, ha vért izzad. Szusszanva dől hátra inkább, biccent arra, hogy helyesel és hát igazat ad. Nem tud többet, nem is akar. De másnak is szar, lehet szar, még ha mindig a saját bajával törődik, akkor sem süket, bár könnyeket nem ejtett senkiért, még saját magáért sem, figyelve emelkedik meg a szemöldöke. Hogy eleve mik vannak és hogy mennyire lehet ezen még csavarni a szar felé. Szisszen egyet, a mondat utolsó tagjára főleg, tény, az élet semerre sem egyszerűbb, a baj könnyen jön. Azt is tudja, hogy ha nem szedték volna össze, talán ő is megrágott volna valaki mást és mivel ha ebbe nem kerül bele, nincs a bájital sem, akkor főleg. Kicsi a világ és erre sem egyszerűbb. Ezt is jó ha majd megtanulja.
- Hát... szurkolok, hogy ne és a kellemetlen körök is elmaradnak – a minisztérium nyomása szar dolog, még ha nem fenyegették őt, csak tanácsokat meg minden szutykot osztottak, akkor is, a tekintetek néha elegek voltak. Mert nem olyan kellemes ez, sem az, sem semmi, ahogy a majdnem gyilkosság sem. De nem ül fel a dologra, semmi köze hozzá és persze tudja, a kellemetlen emlékeket felhúzni nem az ő feladata, bár úgy érzi, mintha csak azt közölte volna, hogy el volt törve a karja és leverte a gipszes kezével a vázát. Fura. Az egész az, bár az is elég erős kijelentés, hogy van ilyen. Van csak... hát nem minden napos. Félszeg mosoly, erre ő már bőven nem tud mit mondani, nincs illedelmes szava. Ehh. Kicsit örül is, hogy saját magára terelődik a szó.
- Elkaptál, ha nem vagyok itt, akkor meg nem. Ehh. Amúgy ja, vágom, az első volt amit közöltek, hogy ez végleges. Van ilyen – lopja el a zárómondatot, mintha olyan fontos lenne, hogy így és lezárja egyáltalán. Semmi sem az, ameddig ki nem mondja.
- Mondanám, hogy én sem tudok sokat, de akkor hazudnék – von vállat, hiszen ez tény, akaratlanul tud többet és válik ezzel majd a válaszadóvá, már ha akarja, vagy épp nem, csak... megtörténik. Fogalma sincs, hiszen az előbbi is csak megtörtént és viselnie kell. Vagy nem. Elvégre, nem köteles semmire sem, szóval, probléma már nincs.
- Wales? Egy kicsit irigyellek – még ha amúgy nem is szeret utazni, meg hát, nem is teszi, meg... mindegy is. Wales-t is csak képekről látta, a világ nagy részét onnan látta, ez már csak olyan megszokott dolog. A környezetváltozás most is megvolt, nem panaszkodhat igazából, még ha amúgy meg is teszi kicsit. Csendben.
- Akkor csak nyaralni, vágom – bólint egyet, hát nem tudja, hogy mi lesz vagy épp mi nem. Azt már nem kell közölnie vele, amúgy is göngyölödik előre minden téma, lassan kapkodnia kell a fejét, nem szokott ilyesmihez, követni sem lesz képes lassan, jó, hát nem meglepő, hogy kettejük közül nem ő a beszédes. Harap is, rág is egyet, az asztalra könyökölve bólogat, hogy oké, ezzel a hasonlattal sokkal előrébb van, mint bármilyen magyarázattal írná körbe. Vagy könnyebb felfogni, miképp is működnek a dolgok. Vagy mi. Mindenre lesz vajon hülye hasonlata? Erre kíváncsi.
- Ööö oké – nem érti, mitől, de marasztalni bizonyára nem ő fogja, elvégre, nem is miatta jött. Nyel egy nagyot, hogy eltüntesse a falatot a szájából.
- Ez kicsit fenyegetően hangzik, de oké? - fogalma sincs, mennyire oké, hát talán mégse keresi meg? Ez elválik, tervei szerint nem változtat helyszínt, gyakorlatilag lehet egy ilyen szólás után illene elgondolkodnia, hogy... messzebb megy. Mindegy is. Elválik. Ereszt azért valami barátságosabb mosolyfélét, de hogy ez beleegyezés? Nehezen értelmezhető.
- Hello, hello – pillant utána, majd aztán visszanéz és elfogyasztja a megkezdett szeletet legalább. A többit majd elcsomagolja, van rá ideje, össze is pakolászik hamarost, hogy aztán a kis felkavarodott gondolataival szépen visszamásszon a műszakjába, ha még eddig nem lett kinézve, majd most. Remek. Fura ez a nap. Fura minden.

//kései záró, de kösszönöm a játékot :*
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Darya Mikhaila Kazanova
Mestertanonc Levita (H), Művészetis tanonc, Másodikos mestertanonc


Daváy otorvëmsja|Meg/is/merni
offline
RPG hsz: 48
Összes hsz: 230
Írta: 2019. december 25. 21:36 | Link

Okraska c Komanda | ¤


A szél kellemes hideget fújt be a kabátom alá, azzal is arra késztetve engem, hogy egy apró rezdülés után jobban összehúzzam magamon. Továbbra sem volt orosz hideg, de már kezdett hozzá egészen hasonlítani. Pláne ez az állandó sötétség, ami beütött az elmúlt napokban. Az állandó ború az emberek kedvét is szegte, és éppen ebből az indokból kimenőleg gondoltam, hogy jó lesz, ha ma nem a kastélyban eszem. Meg amúgy is, megérdemeltem azt a bizonyos pizzaszeletet, amelyről múltkor a klubhelyiségben áradozott valaki. Persze nem nekem, hiszen barátok nélkül elég nehéz ilyen információkhoz jutni, de új emberként megengedtem magamnak egy kis sugdolódzást.
Egy újabb légáramlattal együtt fordultam be a sarkon, ami után nem sokkal következett az üzlet. A felfújt homok teljesen belement a szemembe, már a fogaim között is mintha azt hallottam volna csikorogni, így csak gyorsan bevetődtem a helyre. Szememből minél gyorsabban próbáltam kikaparni a port, de így is eltartott hosszú másodpercekig. Aztán hoppá. Végre szemem elé tárult a nagy káosz. A szűk rés, amelyen eddig próbáltam tájékozódni, most hirtelen kitágult.
- A lábaimat a számba! (V rot mne nogi!)
- hallatszott a számból a szó szerinti fordítása az orosz káromkodásomnak. No igen, vannak hátrányai ennek a nyakláncnak, nem is kevés. - Jajj, nagyon sajnálom, nem láttam, hogy nem vagytok nyitva - szabadkoztam rögtön, és már vetettem volna az utamat az ajtó felé, amikor megláttam egy üres ecsetet és vödröt, mintha pontosan egy ilyen betolakodóra várnának, mint én. Hezitáltam. Oroszországban már megragadtam volna a szálas kis eszközt, de az itteniek nem tűnt úgy, hogy nagyon értékelnék a kotnyeleskedésemet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Helvey Belián Balázs
Prefektus Levita, Levita lovag, DÖK tag, Egyetemi hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós, Magántanuló, Másodikos mestertanonc


grey wind
offline
RPG hsz: 328
Összes hsz: 3297
Írta: 2019. december 26. 02:33 | Link

Sok jó ember. renoválás folyamatban.
𝕃𝕒𝕦𝕣𝕒, picit 𝔻𝕒𝕣𝕪𝕒


- Szuper! - lelkendezik egy sort, bár tény, talán amúgy sem mászott volna másfele, csak bedugaszolta volna a másik fülét is és akkor lehetne ecsetet meg vödröt dobálni hozzá, hogy ha azt akarják, figyeljen. Mert talán nem is a munka kapcsolja ki, hanem mint sokszor, a muzsika és elbújva egy-egy szövegkörnyezet világába, már egész jól elmulattatja magát. Vagy valami olyasmi. Ez legalább nem a nyomasztóbb lista, nem fog komor arcot vágva megállni és létezni. Reméli. Fogalma sincs. Dolgozni jött ide, hogy aztán dolgozhasson itt, micsoda láncolat, mint valami dominó, hogy aztán végül minden flottul dőlhessen.
- Ugye? Már első pillanatra én akartam lenni a létrás ember – nem tiltakozik, majdnem azt is mondja, ez a férfimunka, de hát akkor meg degradál mindenki mást, aki nem férfi és a jó lelke még mindig nem engedi, szóval lenyeli a szöveget és hátrafordulva kapja ki a muzsikát és figyel az instrukciókra. Ó bakker, és tényleg. Meglátszik, mennyi szobát festett le, csak mímeli itt a szakembert, közben meg aztán ha a nyári konyhát festette utolsónak, lehet nagyot mond. Röhög egy sort saját magán és leereszti az ecsetet, lepakolja a vödör szélére, hogy ne csöpögjön össze mindent.
- Annyi színt pakoltak ki, hogy az teljesen kiment a fejemből. Alapozni is kéne, tudtam, hogy valami hiányzik – tudta a fenéket és csípőre tett kézzel nézi a falat. Na ez szakemberes. Hümmögve fordul a lány felé, majd a falra és mire kettőt kérdezhetne, át is színezi, csak épp más módon. Jó, így könnyű, tény, és elismerően bólogat. Megtette volna ő szívesen, de nem tudja, így hagyatkozik másokra.
- Köszi, így nem kell lekaparnom – hálás pillantás, aztán kérdő, amikor ujját emeli fel. Persze, érthető, kell fehér is, de mordul egyet. Halkan. - Jaj, szólj csak, ne cipekedj ennyit – csóválja a fejét és veszi át az egyik vödör terhét, majd letéve, egyszerűbb megoldást keresve a hengerért nyúl, elvégre, eleve ezzel kellett volna. Belemeríti, a felesleget lehúzva róla pedig már fel és alá fut a falon, immáron a kért színt húzva rá. De figyel, egyelőre a füles csak lóg a nyakában.
- Ihhh. Ez nem hangzik kellemesnek. Még ha azt mondanám, régi a hely és nincs rá figyelve... - néz körbe, fel a plafonra, a potyogás pedig marhára alapos volt, szinte már-már ebben van művészet, nem abban, hogy ezt akármilyen színre mázolják. Visszadönti a fejét és miközben megmeríti a hengert, szemöldöke feljebb csusszan, szkeptikus pillantással hallgatja a lány szavait, mert hát, neki tény, hogy minden érdekes, no de ez? Nem tudja mérlegelni.
- Hmm... - kocogtatja meg a nyelet, amit a kezében fog és közben újra nekiáll folytatni a munkát. - Nem tudom, nem hiszem, hogy Arie keze lenne a dologban, vagy... bárkié. Nem tudom, az épület sem tűnik elátkozottnak meg úgy igazából, csak nem így tiltakozik maga a... pizzázó. Mármint, tök hülyeség. De azt hiszem, azért a véletlent ki lehet zárni, mert az nem létezik – húz még egy csíkot, fel és le, majd elmereng. Aztán ki tudja, errefelé minden más, ha valahol vakolat potyog, rossz az alap. Elengedi egyik kezével a nyelet és tenyerével a még csupasz felületre tapogat.
- Ebben sincs semmi fura. Csak fal – aztán egyelőre ennyit tud hozzátenni. Az biztos, hogy a főnöke feje jobban fáj emiatt, mint neki, így nem fogja hangosan odakurjantani, mi a frászkarika történt mégis, hátha okosabb. Közben nyílik az ajtó, érdekes szavak töltik be a pillanatnyi csendet. Öööö. Ha a nő körbenéz, ez értetlen arcot tuti talán. Az övét.
- Szép napot! Egy kicsit még nem, oda sem neki! - aztán igazából Bánki döntése, hogy kitessékeli, vagy befogja, ő csak köszönt, vissza is tér a falhoz. Lábakat a szájába, ezen röhög egy sort halkan, ha nem hallja, nem is hiszi el.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ivanich R. Benett
Diák Levita (H), Levita Vezetőségi Segítő, Levita lovag, DÖK tag, Színjátszós, Színjátszó vezető, Másodikos diák


Prücsök | Iskolaelső
offline
RPG hsz: 282
Összes hsz: 427
Írta: 2019. december 26. 22:20 | Link

Festés

A nagyoktól hallottam fél füllel, hogy a falu pizzériája körül nincs minden rendben. Lejött a festék, vagy talán a vakolat is? Sosem voltam még ott - mert nem volt kivel -, de kívülről már láttam, nagyon kis hívogató épület. Ha belülről is az, akkor kár érte. Hallottam valami tulajdonosváltásról is, persze nekem ezek a nevek semmit se mondanak, a tanári gárdával is még csak ismerkedek, nem hogy a faluval legyek képben. Figyelemmel kísértem hát a híreket, így jutott el hozzám a közös festés programja, amire a diákok közül is többeket beszerveztek. Egyrészt jónak találtam ismerkedni, szétnézni a faluban, kifogást keresni a lógásra, másrészt a segítséggel járó kedvezmény is nagyon-nagyon sokat nyomott a latba, így végül úgy döntöttem, hogy eljövök.
Festeni azt talán még tudok. A múltkor kiderült, hogy csaposnak még ügyetlen lennék, meg úgy majdnem mindenhez, ahol a fizikum egy kicsit is előkerül. A művészkedés más dolog, a rajzolás ügyesen megy, csak időm nincs sok rá évközben.
Biztos nagyot néz majd anya, amikor megtudja a baglyomból, hogy micsoda kedvezményt dolgozott ki magának a fiacskája. Így legalább, ha a szabad hétvégén leengednek, olcsón megúszom az étkezést, félre tudok tenni másra. Kabátom alatt otthoni, kényelmes ruhában érkezek, amit nem bánok, ha koszos lesz. Játszóruha-féle nem sok került a bőröndömbe egyébként, miért is nézzek ki szakadt lelencnek egy iskolában a többiek előtt, viszont kényelmes ruhákból bőven akad, és a manók biztosan ki tudják szedni belőle a festéket, ha mégis elrontanék valamit. Követek egy lányt, aki mintha szintén a pizzázó felé tartana, úgyhogy legalább nem egyedül érkezem. Szavaira elég furcsán nézek, de elengedem a fülem mellett.
- Hali, hát... azt hittem céltudatosan a festésre jöttél - magyarázkodom, ahogy megkésve belépek. Pedig mintha láttam volna őt a körletünkben, csak felismer. Addig halkan köszönök a többieknek is, amit gondolom senki nem hall meg, de fél füllel elkapom azt, amit az egyik fiú mond háztársamnak. Szememmel azt keresem, hogy mit is csinálhatnék. A szabad ecset és vödör viszont adja magát. Szeretnék mihamarabb beállni, de attól csak jobban zavarba jövök, hogy itt rajtam kívül szinte mindenki felnőtt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Machay Menta Sonja
Független boszorkány, Bogolyfalvi Tanács tag, Minisztériumi dolgozó, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 36
Összes hsz: 53
Írta: 2019. december 27. 04:30 | Link

Na (f)essünk túl rajta
december 14.

Lehet, hogy most túl messzire ment - vernek benne visszhangot a férfi szavai, és a hirtelen jött indulaton annyira megdöbben, hogy szólni is elfelejt, csak bólint a kérésre. Nyugalmát valószínűleg nagyban támogatja a szervezetébe diktált nikotin is, ám a hangsúly ellenére, tényleg nem bánja a feladatot amit kapott, így hát meg is indul hátrafelé, a konyhába. Míg a fekete fő, egy gyors önvizsgálat sem derogál neki, és - csodák csodájára -, úgy veszi észre, mintha kissé nehezen szokna vissza főnöke (ismeri ő ám ezt a szót) alá, az egyedül töltött két hét után.
De azért valljuk be, abban is van némi igazság, hogy ha nem akarjuk, hogy valaki a saját lábára álljon, ne hagyjuk egyedül két hétre, ekkora felelősséggel a vállán, és főleg ne álljunk meglepetten, ha végül megbirkózik a feladattal. Elvégre neki volt a kérése, hogy ne legyen semmi baj amíg a férfi vissza nem jön, nem igaz? Azt hiszem erre mondják, hogy a hatalom megrészegít, ahogy Sonja is megérezte milyen a saját feje után menni (persze, hibázott itt-ott, de minden ki lett javítva mire Bánki visszatért), nehezére esik neki visszailleszkedni korábbi helyzetébe.
Viszont láthatóan a férfi ezt várja tőle, úgyhogy megkapja - jut döntésre mire elkészül a kávé. A friss főzetet kiviszi a nagy térbe, lepakolja a többi étel-ital mellé, és nem is rest finoman felhívni rá az érdeklődők figyelmét. Pohárra, belevalókra sem lehet senkinek gondja, minden oda van készítve.
Elhatározásával felvértezve magát néz körbe, ki hol tart, mit hol segíthet, így látja, hogy a legtöbben már egész szépen elrendeződtek, és alapoznak. Picit habozik, majd azért átlagos, nem tolakodó határozottsággal indul meg főnöke felé.
Az előbbiből tanulva inkább Bánkihoz lép oda előbb, mielőtt bármibe belekezdene, hiszen ha másodjára is ilyen hangsúllyal küldődik odébb, önvizsgálat ide vagy oda, bizony megeshet, hogy nyugalma némiképp megbomlik.
- Bocs a korábbiért - kezdi így, igyekezete szerint finoman, nem a legfontosabb rész közepén szakítva meg a beszélgetést. - Hová menjek? - kérdez, ha a férfi rá figyel, és inkább lenyeli most kicsit a büszkeségét, hátha a jóviszonyuk még menthető. Az elején még tökre megvolt a közös hang, és ha ez kell ahhoz, hogy visszataláljanak oda, hát istenem. Belefér.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Bánki Barnabás
KARANTÉN



offline
RPG hsz: 210
Összes hsz: 613
Írta: 2019. december 28. 09:23 | Link

Csipetcsapat



Hálás mindenkinek, aki itt van, aki még esetleg beesik, aki csak véletlen erre jár és dob nekik egy mosolyt. Nyilván egyedül is képes lenne megcsinálni, vagy kiadhatta volna kötelező műszakban is, de azt szerette volna, ha mindenki önként jön. Azt sem bánja, ha fél óra múlva már csak egyedül van itt. Akkor sem fog senkire sem rossz szemmel nézni holnap. - Még annyi, hogy nincs kötött munkaidő vagy ilyesmi. Ha meguntad, elfáradtál, éhes, szomjas vagy, menj nyugodtan.. - szeretné nyomatékosítani bennük ezt. Ő ma nem olyan főnök, mint amilyen holnap a nyitás előtt lesz. Most egy közülük, aki nen fogja kihúzni magát, ugyanakkor, ha éppen éhes avagy szomjas, leteszi majd az ecsetet.
Mivel Belián, az az áldott jó lélek, segít a véletlen idetévedő hölggyel, így ő már nem magyarázza el újfent a helyzetet, hanem keres ecsetet, ruhát és festéket, hogy az Előkészítős kollegina mellé ne csak a kaja társaságában csatlakozzon.
- Terheket? Ugyan már.. - maximum nagy nyomás van rajta, mert érzi, hogy mindenki azt várja, mikor fog elbukni. Csak ezért nem küldött el mindenkit messzire, mikor hazaért és ez a látvány fogadta. Pedig komolyan megfordult a fejébe, hogy éjszaka idecsődíti az egész személyzetet és kiadja az útjukat.
- Ne hajszold túl magad - adja a tökéletes atyai tanácsot, mintha egy ezer éves bölcs öreg lenne. Közben pedig elfojt egy ásítást, amiről eszébe jut, hogy kész lehetne már az a kávé..
- Hidd el, rájön majd, hogy te vagy a legjobb dolog az életében - próbál egy biztató mosolyt elővarázsolni arcára, de ekkor jön egy újabb ásítás, aminek köszönhetően arca furcsa grimasz vesz fel. Hiába. Bánki még ebben az állapotban is a falu bohóca.
- Nem szoktam semmit sem megfogadni - olyan felesleges körnek tartja ezt. Nem éli azt, hogy csak szeretet ünnepén kell csak szeretni egymást, meg csak szilveszterkor lehet megfogadni bármit. Ez ostobaság, ha valakit szeretni akarsz, máskor is szeresd, ha pedig változtatni akarsz az életeden, ne csak azért tedd, mert megfogadtad az újév tiszteletére.
- De, ha nagyon szeretnél kisajtolni egyet, akkor talán az kész jövőre a cél, hogy ne fussak olyan szekér után, ami nem vesz fel - mosolyodik el keserédesen, s még mielőtt bármi csöpögős érzelmi katyvasz jöhetne még belőle, megérkezik Sonja.
Bánki sóhajt, egy nagyon mélyről jövő levegő áradat ez. Tekintetét lassan emeli a nőre, s minden mára megmaradt kedvességét igyekszik összekaparni, mielőtt megszólalna. - Haza - igen, menjen haza, ha nem képes önállóan találni magának valamit. Két hétig olyan jól elvolt itt, mint egy királykisasszony, akkor nehogy már ne találjon magának valami feladatot. Ha még a nő kíván valamit mondani, akkor figyelmét megkapja, de aki jól ismeri Bánkit, az tudhatja, hogy ő tényleg igyekszik mindenkivel megtalálni a közös hangot. Ám, ha fáradt, éhes és úgy érzi fúrják, akkor nem fog jó pofát vágni. Ennyire nem ostoba.
A Machay lánnyal lefolytatott beszélgetés után úgy dönt, most kell ennie és koffeint is bevinni a szervezetébe, így a lelkesen összeszedett festéshez való cuccokat leteszi, szerez magának és Emilynek egy feketét, majd felül az egyik asztal tetejére és onnan néz körbe.
- Egyszerűen nevetséges ez az egész. Szerintem így jelez az univerzum, hogy mekkora egy barom vagyok, hogy ebbe belevágtam - miközben beszél, kicsomagolja az egyik kenyeret, s szavai után végre harap egy nagyot.
Utoljára módosította:Bánki Barnabás, 2019. december 28. 09:25 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Darya Mikhaila Kazanova
Mestertanonc Levita (H), Művészetis tanonc, Másodikos mestertanonc


Daváy otorvëmsja|Meg/is/merni
offline
RPG hsz: 48
Összes hsz: 230
Írta: 2019. december 28. 13:11 | Link

Okraska c Komanda | ¤


Mindenki nagyon elvolt a dolgával. Mögöttem közvetlenül jött be egy másik fiú, neki mosolyogva köszöntem, ahogy ő is tette. Aztán az a férfi válaszolt még egyedül, akit az iskolában láttam már.
- Hm.... - fejtettem ki neki gondolatmenetemet, és mivel úgy láttam itt mindenki csak jön-megy, ahogy tetszik gondoltam, mi mást csinálhatnék, minthogy akkor beállok én is. Becsuktam az ajtót, és beljebb léptem. Hajamat rögtön elkezdtem összerakni a tarkómnál, hiszen nőből vagyok, és nekik mindig van minimum egy hajgumi a csuklójukon. Utána levettem a kabátom, és miközben beszéltem oda dobtam, ahol a többiekét láttam. Végül is ha nagyon nem tetszik nekik, akkor majd fognak, és mindenestül kitoszogatnak a pizzériából.
- Akkor ha nem zavarok, elkezdhetem a plafont. Jó az egyensúlyom
- válaszoltam ugyanannak az egy embernek, hiszen úgy tűnt ő van ott vezető pozícióba. Felkaptam az egyik ecsetet, és odaléptem hozzá. - Van itt esetleg egy létra vagy egy-két szék? Csak mert nem hiszem, hogy eggyel elég magas lennék ehhez az egészhez, de kettő már tuti jó - próbáltam összerakni a fejemben a képet. Persze nekem egyértelmű, hogy a két szék semmi, de lehet az itteniek majd csak néznek, hogy mit akarok én azokkal. Pedig nekem egy kifeszített kötél is elég lenne ehhez a mutatványhoz, és legalább nem esnék ki a gyakorlatból sem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
Prefektus Navine, Bogolyfalvi lakos, Ötödikes diák


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 779
Összes hsz: 2697
Írta: 2019. december 29. 19:08 | Link

Pizzéria festés Beliánnal


Teljesen jól eldolgozgatnék én úgy is, ha Belián mellettem átmenne antiszociálisba, és elhatárolódna a külvilágtól. Dehogy dobálóznék én ecsettel meg vödörrel, észrevenné úgy is, ha van valami egetverően fontos dolog. Például mondjuk egy össznépi kávészünet, vagy kajaszünet, vagy akármi.
- Ez fantasztikusan dicséretes elgondolás, ugyanis a földön két lábbal állva is elég szerencsétlen tudok lenni. Valószínűleg a létrán állva vagy én esnék le folyton, vagy az ecsetem. Vagy mindketten – vigyorodom el egy apró vállvonás kíséretében. Igen, ezek történhetnének, az, hogy gond nélkül elfestegessek ott, esélytelen. Felőlem aztán lehet férfimunka is, egyáltalán nem zavar ez a kifejezés. Eleve a mugli világban a festő-mázoló szakemberek mindig pasik, szóval valószínűleg még ráadásul tökre igaz is. Na nem mintha én aztán annyira képben lennék a festéssel kapcsolatban. Mármint, hogy mi után mit kell meg ilyesmi.
- Látod, nekem fogalmam sem volt, hogy alapozással kezdünk. A festés az én fejemben nagyjából annyiból áll, hogy elhúzni a bútorokat és egyebeket az útból, festék-ecset és hajrá – szóval kettőnk közül a fiú a szakember, ő lesz a főnök és kész. Totál nem értek én ehhez. De, átszínezni át tudom. Legalább ennyi megy. A semminél több, nem igaz? Az meg főleg dicséretes, hogy eszembe is jutott ez a megoldás, és nem muglimód estem neki, mint minden másnak szoktam.
- Azon ritka esetek egyikének lehettél tanúja, amikor boszorkányként gondolkozom és működök. Általában a pálcahasználat eszembe sem jut – árulom el a titkot elhárítva ezzel a hálálkodást. De még így is zavarba jövök, szóval határozottan jól esik elrobogni még festékért. Nem tudok én mit kezdeni a dicséretekkel, még mindig. Mint ahogy az sem jön magától, hogy segítséget kérjek. Egyszerűen megszoktam, hogy egyedül oldok meg mindent. Pedig hát nem kellene. Mármint van, akire tudok támaszkodni, szoktam is. Csak ez a vödörcipelés nem tűnt túl bonyolult, sőt még nehéz dolognak sem.
- Nem is nehezek, de azért köszönöm – udvariasnak viszont udvarias vagyok, ez jön alapból. Árgus szemekkel figyelem aztán a hengerhasználatot, hiszen nekem ez is újdonság. És valljuk be őszintén: magamtól tuti, hogy a vékony kis ecsettel szórakozgatnék. Ami valószínűleg a szélekhez kell inkább, ha jobban belegondolok.
- Akkor enyém a pepecselős rész az ecsettel, jól látom? – kérdezek is rá azért a dologra, hátha Belián más véleményen van, elvégre ő jobban ért ehhez. Még akkor is ha totál nem ért hozzá.
A szám szélét harapdálva hallgatom a fiút, aztán egy fél mondat lámpást gyújt a fejemben. Tiltakozik a pizzázó? Hát ez lehet, hogy nem is akkora nagy hülyeség. Vannak érdekes dolgok ebben a világban.
- Na ebben egyetértek veled: valóban nincsenek véletlenek. A pizzéria tiltakozása viszont benne lehet a pakliban. Ha abból indulok ki, hogy milyen szeszélyesek a berendezési tárgyak az albérletben, ahol lakom … hát simán előfordulhat, hogy a pizzázónak is megvannak a maga hóbortjai. Lehet, hogy … nem tudom. Így köszön el a volt tulajtól? És most az új kénytelen ugye a saját ízlésére alakítani a helyet. Talán így jelzi, hogy tisztában van vele, hogy már máshogy tartozik? Nemtom.
Kissé elpirulva hallgatok el, mert én tényleg teljesen elképzelhetőnek, sőt mi több, tökre normálisnak tartom, hogy egy helynek vagy tárgynak ilyen gondolatai legyenek. Naiv vagyok, aki álomvilágban él. Meg még egy csomó minden.
- Persze, hogy csak fal. De a lelkét úgysem tudod kitapogatni, mert hát … ó – hallgatok el, amikor betoppan egy nő. Oké, azt hittem, hogy ki van írva hogy felújítás miatt zárva vagyunk, vagy valami ilyesmi. Azonnal körbepillantok a helyen, keresem, hogy vajon hova lehetne leültetni a kedves vendéget, ha egyszer úgy gondolja, hogy mégis maradna enni. Na meg azon agyalok, hogy láttam-e a konyhai személyzetet, tudnak-e most ilyen körülmények között dolgozni? Mert én felszolgálok gond nélkül.
- Ki fogunk ma nyitni? – súgom oda a kérdést Beliánnak meglepődve. Olyan hamar fogunk végezni? Én tökre másképp gondoltam, terveztem. Ám hamar rájövök, hogy a nő segíteni szeretne semmint enni. O-oké. Egy apró rántás a vállamon és már fordulok is vissza a fal felé, folytatni a munkát.
- Egyébként mit hallgatsz?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Emily Dorothea Fisher
Házvezető Eridon, Tanár, Mestertanonc Tanár, Bogolyfalvi Tanács tag, Edictum szerkesztő, Karácsonyi Manó, Navigátor, Staff, Avatarfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


Littlebird | Millie
offline
RPG hsz: 380
Összes hsz: 1061
Írta: 2019. december 30. 11:00 | Link

Festegetünk
Sonja és Barnabás

- Milyen szóval definiálnád akkor?
Teszem fel a kérdést felnőttesen, mert a lányaimnál is ez van. Ha nem megy, akkor írd körülj, használj másik szót és megbeszéljük, hogy mit is szerettél volna kifejezni. Manapság, ahogy elnézem a szókincset, igencsak eltűnőben vannak a szinonimák, meg az, hogy szépen meg tudd fogalmazni azt, hogy pontosan mit is érzel. Szeretlek, oszt jóvan alpon él a világ, és igaz ez arra is, ha valakit nem kedvelnek. Ha nem is lehet persze mindent megoldani pár év alatt, de azért szeretem hinni, hogy valamennyit tudok rajtuk fejleszteni. Amióta itt vagyok, mindig próbálom terelgetni őket, és olyan sok mindenre megtanítani, amennyire csak lehet.
- Az is jó lenne, ha már nem utálna. Igazándiból.
Én elég jól elélek azzal, hogy szerelmes vagyok belé, hiszen éveken át Adrian mellett is jól megvoltam azzal a tudattal, hogy szeretem, máshogy, mint másokat, máshogy, mintha csak a testvérem lenne. Persze onnan indult az egész. Vele tudtam beszélgetni, meghallgatott, és örültem neki, hogy az életem része. Elkezdett fontosabb és fontosabb lenni, míg végül már olyan fontos lett, mintha egész életünkben együtt éltünk volna, mintha a két bátyám lenne. Aztán persze az érzés kicsit átalakult, amit sosem bántam meg, hiszen neki köszönhetem azt, aki ma vagyok. A szeretete, az útmutatása vezetett ide, és ezért sosem tudok elég viszonzást adni, hiszen nézzünk csak rám. Az óriás pulóverektől, visszahúzódástól és  csak a cselló a társam felfogástól eljutottam odáig, hogy szeretek nő lenni, nőiesen öltözni, szoknyát húzni. Ehhez ő kellett. Nélküle nem az lennék, aki ma vagyok, és talán sosem vett volna észre akkor Nico, sosem szeretett volna belém. És persze, akkor sosem törtem volna össze a szívét.
- Én szoktam. Nem tudom miért, de szoktam. Talán csak, hogy legyen valami kihívás az életemben.
Aztán vagy összejön, vagy nem. Ez az év azért valljuk be, eléggé összejött, noha a vége eléggé rémálomszerű. Az év nagy részében boldog voltam, és egészen pozitívan tekintek a jövő évre. Egy új kezdetre. Csak nagyon bánom, hogy a mostani életemet el kell hagynom hozzá, de majd talán lesz valami jó is abban, ha friss levegőt szívhatok. Nem is tudom, hogy mondtam-e már Barnabásnak. Lehet, hogy említettem, de hogy már konkrét dátumok is vannak, azt azt hiszem, hogy nem.
- Ophelia?
Nem feltétlenül kellene rákérdeznem, mert tudom, hogy így van, de ha beszélni szeretne róla, akkor itt a tökéletes alkalom, hogy megtegye, mármint leszámítva azt, hogy éppen most lépett be a beszélgetésbe Sonja, és eléggé normális, ezzel szemben Barnabás. Nos, ő nem igazán. Finoman a karjára teszem a kezem, és ha tetszik neki, ha nem beleszólok.
- Csak ennie kell egy kicsit meg, hogy hasson a kávéja, de igazából hálás, csak fáradt.
Egész végig a kezem a kezén van, és ha meg akarna szólalni, akkor egy kicsit erősebben nyomom, hogy ne nagyon tegye inkább, mert tényleg nem sülne ki belőle semmi jó. Mintha az anyja lennék, vagy tényleg a tanára.
- Gondolkoztunk azon, hogy lehetne itt valamilyen minta, esetleg van ötleted rá, hogy mi lenne ideillő?
Bevonás. Ha egy körön kívül álló személy a körbe szeretne csatlakozni, akkor meg kell neki adni az esélyt, hogy a kör részévé váljon, hogy beilleszkedhessen. Bár nem ismerem jól a kettejük közötti viszont, azt mondanám, hogy a dominánsabb fél szenved az alárendeltségtől, és megízlelte milyen az irányítás, és tetszett neki. Barnabás pedig, talán tarta a trónbitorlótól.
- Köszönöm a kávét.
Mondom egyszerre Sonjának és Barnabásnak is, és egy pici kortyot magamhoz is veszek. Bár nem iszom feketén, meg nagyon kávét sem, csak ha már vészhelyzet van, de most úgy érzem, hogy jól fog esni, még úgy is, hogy szétmarja a torkomat kissé. Nem nagyon szoktam az ilyenek miatt hőbölögni, különben is, dolgozni jöttem, és kicsit így is puncsosnak tűnhetek.  
- Um, később akartam szólni, de jövőhéten pár órán helyettesítened kell majd, mert elutazom. Kedden a Jacinthe-ben, csütörtökön a Loch-Beinne-ben lesz állásinterjúm, és akkor már két-két napot a környékükön töltenék, hogy megismerjem a helyeket.
Csak felkészülni arra az esetre, hogy mi vár rám, ha esetleg hozzájuk megyek dolgozni. Meg mindig is szerettem bejárni egy-egy hely történelmi nevezetességeit, szóval rendben lesz ez. Hétfő-kedd Franciaország, szerdán utazok, csütörtök-péntek Anglia. Aztán szombaton hazautazok.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Machay Menta Sonja
Független boszorkány, Bogolyfalvi Tanács tag, Minisztériumi dolgozó, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 36
Összes hsz: 53
Írta: 2019. december 30. 19:37 | Link

Na (f)essünk túl rajta
december 14.

Egy pillanat alatt lesz oda a varázsa minden erőfeszítésének, így hát az arcáról is eltűnik a korábbi nyitottság. Megpróbálta. Ha megy a saját feje után, az sem jó, ha kikéri a véleményt, az sem jó, na ezen igazodjon ki az ember. Egy szó nélkül, pattanásig feszült idegekkel fordulna meg, menne át a bolt másik végébe, kapna fel egy vödör festéket és jönne vissza vele leönteni a férfit és állna neki a terápiás mázolásnak valahol innen jó messze, ám ekkor Emily közbeszól. Mivel szavai neki szólnak, bármennyire is úgy érzi, hogy nem túl jó ötlet Bánki közelében maradnia, fékezi magát. Arcáról nem sok mindent lehet leolvasni, bár a hálás szónál eléggé küzd magával, hogy ne kússzon a szemöldöke az égig. Új, korszakalkotó összeesküvés elméletem támadt: a szivárványok igazából csak hitetlen unikornisok elszabadult szemöldökei.
Mély levegőt vesz, amit nagyon lassan fúj csak ki, és a mentegetőzésre semmit sem mondva néz a mutatott falszakaszra. Egy mosolygó Bánki - mondaná legszívesebben, azonban inkább nyelvére harap, s finoman félredönti a fejét. Bármit is mond, csak azt éri el vele, hogy a férfi kijelenthesse, ne az legyen ott, van egy ilyen sanda gyanúja.
- Egy óra? - természetesen alapozás után, bár ezt nem mondja ki, nehogy akkor meg az legyen a baj, hogy de hát ezt a férfi már elmondta. Nem gondolkodik sokat a válaszon, a pizzára gondol, aztán egy másik kerek tárgyra. Tadamm, óra. Ami amúgy akár nem is nézne ki rosszul pepperoni-számjegyekkel és jalapeño-mutatókkal, de... ezt azért így már nem biztos, hogy ki akarja fejteni, hiszen Bánkin tisztán látszik, hogy nem akarja, hogy tovább a közelében maradjon. Ha nagyon beleáll az ötletelésbe, még a végén itt fogják.
- Én is - lágyul el azért egy kicsit az arca, szavait egyértelműen a nőnek címezve. No nem a kávéra mondja, de ez talán egyértelmű. Nem Emily tehet róla, hogy ez a helyzet most így van, nem akarja hát, hogy rajta is csattanjon. Végül felsóhajt, oldalra biccent a fejével, hogy akkor ő most megy, s egy intés után kinéz egy olyan sarkot ahol még nem dolgoznak, hátha most lesz szerencséje eljutnia odáig, hogy festékbe is márthassa az ecsetét. Oké, talán megfontolja, hogy felfesse azt a korábban vizionált órát. Talán.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Helvey Belián Balázs
Prefektus Levita, Levita lovag, DÖK tag, Egyetemi hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós, Magántanuló, Másodikos mestertanonc


grey wind
offline
RPG hsz: 328
Összes hsz: 3297
Írta: 2019. december 31. 15:03 | Link

Sok jó ember. renoválás folyamatban.
𝕃𝕒𝕦𝕣𝕒, & 𝔻𝕒𝕣𝕪𝕒, 𝔹𝕖𝕟𝕖𝕥𝕥


- Áucs, hát azt nem hagyhatom. Bár az ecset még a jobbik eset, az nem fáj – kivéve, ha valaki fejére esik, de részletkérdés, ez nem olyan magas létra, vagy épp állványzat, ahonnan ténylegesen fájdalmas még lenézni is. Ezt a festegetést már jobban közelebb érzi magához, mint bármi mást, így aztán bátrabb is, mint akármiben, mondjuk az iskola falai között. Ott még néha mindig olyan, mintha minden nap elfelejtené, milyen is.
- Ó, az esetek nagy részében igen, mert már van alatta mire festeni. De ez a csupasz vakolat, amely átüt általában, így alapozni kell. Csak megzavarodtam és nem vettem észre. Itt amit évek alatt felkentek, mind lemászott, van ilyen. Mármint, lehet rétegezni, a filmekben amikor a gyilkos házakba költöznek, mindig pucérra kaparják a falakat. Tuti mert nagyobb zajjal jár, na mindegy – legyint egyet a kis utalásra, bár nem tudja, tapéta biztos nem volt, azt kész öröm lehetne letépkedni, a koleszban volt annak idején fehér, amely alatt meg valami ősrégi meszelés maradványa pihent, de amíg nem pergett le – vagy nem tépték le ugye – nem volt vele gond. Legalább időt is spóroltak.
- Ahh, megtisztelő volt ezt látni akkor, köszönöm – biccent felé, ha már ő nem tud olyat, sem könnyű megoldást. Legalább akkor az eszét tudja, tudná, de az apró malőr után majd előbb gondolkodik. Kicsit meglepte a tömeg, egyszerű ez, de mivel nem kell egymás nyakán állni még jó is. A főnök és a többiek elvannak egymással, ők is, mindenki a maga módján, ami még jó is, mert vezet valamire. Nem kell kupaktanács, az instrukció elég volt, megelőzte azt, hogy duplán dolgozzanak. Már csak azt kell elérni, hogy a fal ne dobja le magáról, a festést újfent, akár azért, mert nem tetszik neki az, hogy ennyien és ennyifélét akarnak. Most már simán el tudja képzelni.
- Azért mégis kéne valami egységes. Mármint, színekre. Oké, most fehér, de aztán... hmm. Na mindegy, nem nekem kell eldönteni, az én agyam túl egyszerű ehhez – legyezi el a dolgot végül, inkább tér át a vödrökre, a cipekedésre és a munka tényleges részére. Mert aztán a végén annyit beszél, hogy amellett, miszerint megint meglepi magát, nem lesz semmiből sem semmi. Lepakolva kezd bele, majd megáll és a lányra pillant.
- Igazából nem feltétlen. Alapozunk, tehát nyugodtan te is csinálhatod így, megmutatom, ha szeretnéd. Hamarabb terítjük be a falat és akkor mindketten ecsetezhetünk. Az alját kell majd a szegélynél, meg odafent, amit nem ér el szépen a henger. És akkor mindenkinek jut ebből is, abból is – meg mert felesleges lenne, ha fent, vagy lent pepecsel, akkor még a festék is rácsepeg, egyszerűbb, ha előbb letolják a kellemes részét, miközben elméteket szőnek. Ez valahol mókás, de valahol komolyan gondolja. Eddig csak elméletben tapasztalta a mágusvilágot, vagy abban se, mióta itt él és több minden történik vele, élesben, a saját bőrén és a tapasztalatlan elme gyárt mindent, amire nincs kész válasza.
- A kastély is fura hely és akkor az albérletednek is. Az enyémnek nem volt, igyekeztek úgy csinálni, hogy semmi ne üssön el egy pesti albérlet szintjétől, még ha nem is kedvelték a dolgot. Most még nem beszélt vissza a kávéfőző, de ki tudja. Nem tudom, hogy egy épületnek lehetnek-e „érzései” vagy épp csak azért fura, mert a sok mágia után átveszi azt, mint mi grillezéskor a füstszagot szóval... passz. Ne haragudj, nincsenek logikus válaszaim a mágiára, még csak most szokom – olyan infó ez, mintha azt mondaná, most tanul gitározni, nézze el, ha mellépenget. Közben leken még egy részt, épp merít, amikor a nő is megjelenik, a kérdésre azonban fejet ráz.
- Nem, amíg tart ez, nem nyitunk ki, elvégre, ki akar festékszagban enni – neki mondjuk tetszik, mint a benziné vagy épp a kámforos kenőcsé, de ez a saját kinkje. Az érkezőkből kettő lesz, sebaj, sebaj, még a végén hamarabb végeznek, ő meg, ha már a főnök épp leült enni, ami rá is fér, mert pocsékul nyúzott a képe és legalább hölgyekkel teszi, így arrafelé nem zavarog. Az érkezők felé fordul.
- Huh, hát sziasztok amúgy. Pizza helyett ma ez van terítéken, szóval... - vakarja meg a fejét, a figyelem irányulása nehezebb, mint hinné. Megigazgatja sapkáját, a nő magabiztosabb, hát ez már jó jel.
- Dehogy zavarsz, dehogy. Odaadom a létrámat, itt is van – nem az övé csak idehozta, ő a hengerrel majd felér a tetejéig, egy székre állva neki már a plafon is menni fog. Csak vigye, a többi eszköz meg még ott hever érintetlen. Aztán csak leesik neki, hogy saját háztársaihoz beszél. Kínos.
- Te pedig ühm. A mellettünk lévő falat? Amikor összeérünk, majd kitaláljuk mi merre – nem akar dirigálni, már így is szorosabban szorongatja a henger nyelét, mint kellene. Hahó, valaki nagyhangú? Vagy valami. Elfordulva szusszan egyet és a lányra pillant, felüdüléssel zökken ki. Zene? Ó, tényleg!
- Jó kérdés, nem is figyeltem – akasztja ki a zsinórt, és belehallgat. - Áhh, ősrégi darab. Heath of the moment. Asia, ha mondd valamit – húzza ki a kantárból, ahova akasztotta, így a zsinór hosszú, ha akarja, nyugodtan hallgasson csak bele, ha érdeklődik, a zenét szereti megosztani, még ha érdekes az ízlése és mindenhonnan válogat. Közben folytatja tovább a munkát, bár ég a füle, nem baj, megérti, ha lecseszi Bánki, mert rendezkedik, csak segíteni akart, mert tanácstalan álltak csak ott. Oké, lehet nem olyan megszokott dolog erre festegetni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bánki Barnabás
KARANTÉN



offline
RPG hsz: 210
Összes hsz: 613
Írta: 2019. december 31. 21:48 | Link

Csipetcsapat



- Jesszum Emily, engem ne elemezgess – neveti el magát. Ismeri már ezt a módszert és utálja, maikor kis taknyosokhoz hasonlítják, vagy úgy bánnak vele, mint egy kölyökkel. Oké. Néha az, sőt, legtöbbször az agyikapacitása egy kiskamaszéval ér fel. De na. Ilyen fáradtan ne elemezgessük.
- Nem utál ám, biztos vagyok benne – néz a nőre komolyan. – Tudod, olasz – ennyivel tudja csak az egészet magyarázni. Bánki gyökér ebben, így nehezen tudna tanácsokat adni, ami még úgymond normális is lenne, így hát inkább nem kezd bele.
- És mit fogadsz meg idén? – annak ellenére, hogy ő nem híve ennek, egyáltalán nem nézi le azokat, akik hisznek benne. Oké. Azokat igen, akik minden évben megfogadják, hogy na most akkor lefogynak, aztán ez tart körülbelül öt percig, végül csak híznak egész évben.
- Persze – sóhajt egyet. Emily olyan szinten talál bele ebbe, hogy az fenomenális. Folytatná a mondanivalóját, de ugyebár megérkezik Sonja, amitől hirtelenjében feszültté válik. Szólna még, ó de mennyi mindent tudna mondani. Ám Emily, mint egy gondos anyuka, úgy vigyáz rá, Bánki meg csak eszik inkább. Kicsit talán félre is vonul.
Tekintetét körbevezeti a szépen összegyűlt társaságon, s úgy határoz, ha legalább az alapozás megvan, aminek a száradására úgyis rá kell majd segíteniük, akkor utána jöhet a kupaktanács, hogy a továbbiakban hogyan. Ő meghallgatja mindenkinek az ötletét, de azt semmiképpen sem akarja, hogy az egyik fal, csicsás női színekben pompázzon, a másik, meg a hardcore stílust képviselje.
- Ha végeztünk az alapozással, akkor megbeszéljük mindenki ötletét – próbál a lehető legemberibb módon szólni Sonjához, s mikor ő magukra hagyja őket, ismét Emily felé fordul, hogy folytassa az Ophelia vonalat még egyetlen egy gondolattal.
- Annyira elbaltáztam az egészet, de egyszerűen nem tudok csak úgy túllépni rajta, tudom, hogy ez nevetséges, mert hát gyakorlatilag semmi se történt, de érted.. –  gondterhelten sóhajt ismét, aztán lehúzza  kávét, a maradék kenyeret pedig leteszi és ecsetet ragad, hogy az előttük lévő fal is haladjon, mert nagyon gáz lenne utolsóként végezni.
- Mi van? Rám hagyod a nőstényördögöket? Komolyan? – kerekednek el a szemei, amolyan én ezt nem hiszem el, hogy te is kicseszel velem módon. Tényleg ez a tipikus, szegény embert még az ág is húzza szitu. Mindenki most rúg bele, had vérezzen el a földön fekve.
- Ezzel büntetsz az elmúlt két hétért, mi? –igen. Biztos benne, hogy ez a revans, amiért lépett és a legtöbb órát Emilyre hagyta. De hát benne bízott eléggé, már nem az órák megtartását illetően, hanem, hogy ő majd nem áll bosszút. Erre tessék. Alig ér vissza, már kapja is a magáét. Szép..
Közben azért fél füllel figyel arra, hogy mi történik odaát, s arra jut, hogy Beliánt kellett volna megtenni valami diákmunkás főnöknek, vagy az egész kóceráj főnök helyettesének, mert rohadt jól kezeli a dolgokat. Na majd legközelebb, ha úgy adódik, hogy gebasz van, ez tuti eszébe jut. Így meg marad majd a vállveregetés, meg a köszönöm, jó. Talán még szívességet is kérhet az ember, egyet. Szigorúan egyet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
Prefektus Navine, Bogolyfalvi lakos, Ötödikes diák


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 779
Összes hsz: 2697
Írta: 2020. január 1. 18:17 | Link

Pizzéria festés Beliánnal, Daryával és Benettel



Kétkedve húzom fel a szemöldökömet és meg is csóválom a fejemet. Ó hát dehogynem fáj, ismerem magam, biztos hogy nem csak úgy a földre ejtem le a dolgokat.
- Ne becsülj le, a semmiben is képes vagyok elesni vagy tömegkatasztrófát előidézni egy üres teremben – persze túlzok egy csöppet. Azért ennyire ügyetlen még én sem vagyok – elvileg. De inkább készüljön csak fel a legrosszabbra, úgy nem éri meglepetés. Plusz legalább nem jön túl közel hozzám. Két legyet egy csapásra. Bár mostanában egyre jobban tudom kezelni a közelségi dolgokat. Általában.
- A gyilkos házakba le kell kaparni a falat? – álmélkodok, mert én egy gyilkolászós filmet sem láttam még, vagyis elejétől a végéig soha. Mindig szinte azonnal elkapcsoltam, ahogy rájöttem, hogy milyen témájú. Mindenesetre gondosan megjegyzem a fiú szavait. Ki tudja, lehet hogy egyszer át akarom festeni a lakást. Nem valószínű ugyan, de jól jöhet ez az információ. – És vajon miért nem tapétázunk? Vannak azok a dörzsis anyagúak, amikbe kiemelkedik a minta és érzed ha végighúzod rajta a kezed. Olyan is van, amit lehet más színre festeni. Mókás lenne.
És valószínűleg sokkal nagyobb munka, na meg hozzáértés kéne úgy megcsinálni a pizzériát. De nagyon szuperul nézne ki. Már látom is magam előtt. Az már persze megint más kérdés, hogy magának a helynek tetszene-e. Ki tudja.
- Biztos lesz valami mondva, hogy milyen színek jöhetnek szóba. Lehet, hogy úgy lesz, hogy az egyik fal almazöld mondjuk, a másik pár árnyalattal világosabb vagy sötétebb például. Szóval nem egyféle zöld az egész … hanem nem tudom, több. De ízlésesen több – vonok vállak mert én ehhez aztán totál nem értek. Ha rajtam múlna csak egyféle szín lenne itt eleve. Nem variálnék. És úgy még vitázni sem kellene.
- Oké, akkor alapozok én is – bólintok mosolyogva és már nézelődök is körbe, hogy hol is láttam a hengert. Merthogy láttam ám, valahol. De, hogy hol?! Á, meg is van! Diadalmas vigyorral a képemen odamutatok majd sietek is megszerezni, mielőtt elorozzák előlem. És már itt is vagyok. Klassz, eddig mást se csináltam, mint ide-oda futkostam festés címszó alatt. Nem rossz.
- Hát, az albérlet nem annyira fura. Egyszerűen csak nagyon öreg maga a ház. És a bútorok, berendezési tárgyak is. De nekem tetszik így, eleve nagyon jó a kisugárzása a helynek, igazán otthonos, öröm hazamenni. A házinéni felajánlotta, hogy ha szeretném akkor korszerűsíthetünk, de nem igazán szeretném. Imádom úgy ahogy van, az utolsó csálé szögig minden négyzetmiliméterét – áradozok az újdonsült albérletemről, nagyjából olyan boldogan és szenvedélyesen, mint egy anya a gyerekéről. Vagy egy gazdi az állatáról. Vagy tudnék még sorolni pár példát. Aztán rájövök persze, hogy sikeresen elsiklottam több érdekes dolog felett is, így most némi homlokráncolás után visszalavírozom magam.
- Ezek szerint akkor te sem a kastélyban laksz? – kérdezek vissza rögtön. Hogy milyen egy pesti albérlet, hát arról meg fogalmam sincs. Nem volt szerencsém ott lakni. Vagy hát nem is tudom, hogy nem-e éppen ez a szerencse. Eléggé túlzsúfolt a mi kis fővárosunk, én meg afféle vidéki lányka vagyok. – Szerintem mindennek vannak érzései, úgymond kisugárzása. Egy épületnek éppen úgy, mint egy virágnak, vagy egy embernek. Mágia nélkül is. A mágia biztos segít, hogy ezek felerősödjenek, gondolom. Ezen még nem gondolkoztam el úgy igazán. - vannak furcsa elgondolásaim annyi szent. Ez is azok közé tartozik, hogy mindennek lelke van. Tisztára mintha buddhista lennék. Pedig egyik valláshoz sem tartozom. De ez szimpatikus az övékben. Már ha nem tévedek és tényleg az övékben van szó az ilyesmiről.
Csak most szokod a mágiát? Mugli közegben nevelkedtél? – nézek rá kíváncsian, aminek az oka az, hogy a srác idősebbnek tűnik nálam. Tehát valamelyest, már bőven volt elég ideje, hogy hozzászokjon a mágiához. Még akkor is ha mugliszármazású, mint én. Érdekes, vagy valami nyelvi botlás vagy nem tudom mi, de érdekes.
- De hát, akkor miért … - kezdek bele ismét, hiszen nem értem, hogy miért nem küldjük el akkor őket? De most komolyan, milyen vendéglátósok vagyunk mi, ha egyszer befogjuk dolgozni a falatozni óhajtókat? Olyanok, akik gyorsan helyre akarják pofozni a helyet, hogy mielőbb pizzával a kezükben mászkáljanak ne pedig festékes vödrökkel.
- Sziasztok! Kedves tőletek, hogy segítetek. Köszönjük! – fordulok oda az érkezőkhöz barátságosan némi fáziskéséssel, majd Beliánra pillantok, aki mintha kevésbé élvezné a hirtelen rá irányult figyelmet. Azt, hogy mindenki tőle várja, hogy eligazítsa őket. Ó, hát ez egy ismerős érzés, nagyon is.
- Hm, vagy ecsettel a széleket is megcsinálhatod azon a részen, ahol mi már lealapoztunk – fordulok a fiatalabb fiúhoz, akinek persze nem tudom a nevét, nem az én házamba tartozik. Majd a lány felé fordulok – Te meg esetleg a létrával felül ecsetezhetnél. Így gyorsabban haladnánk, vagy … nem jó ötlet Belián? – pislogok végül vissza a kollega úrhoz, mert hát végül is ő jobban átlátja. Lehet, hogy csak zavarnánk egymást még úgy is, ha nem egyszerre pingálnánk, hanem ők egy kicsi fáziskéséssel kezdenének el követni minket. Áh, én ehhez nem értek.
- Ó. Akkor csak háttérzajként megy? Hm, így cím alapján nem igazán – csóválom meg a fejemet kicsit szomorkásan, majd felemelem a fülhallgatót és közel tartom a fülemhez, hátha úgy felismerem a dalt. Eleinte szemöldökráncolva meredek magam elé, majd a felismerés pillanatában kisimulnak a ráncok. – Hallottam már párszor, csak nem tudtam, hogy ez a címe, meg előadója. Nem mai darab.
Visszaeresztem óvatosan a fülest és végre ismét munkára fogom magam. A hengerezés nehezebbnek bizonyul, mint amilyennek gondoltam. Legalábbis ecsettel festegetni egyszerűbb. Lehet, hogy azért, mert azt már tudok. Ezt meg még sose próbáltam. De nem adom fel, ha tetőtől talpig festékes leszek akkor is rájövök a nyitjára.
- Szeretem ezt az illatot, olyan … megnyugtató. Mármint a festékszag. Nem a higító – korrigálom rögtön magam, mielőtt még valamiféle fura figurának néz, aki idült vigyorral az arcán szimatolgatja az agysejtromboló löttyöt. Ó nem, én éppen elég dinka vagyok teljesen épp agysejtekkel is. Eszem ágában sincsen tönkrevágni őket.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Emily Dorothea Fisher
Házvezető Eridon, Tanár, Mestertanonc Tanár, Bogolyfalvi Tanács tag, Edictum szerkesztő, Karácsonyi Manó, Navigátor, Staff, Avatarfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


Littlebird | Millie
offline
RPG hsz: 380
Összes hsz: 1061
Írta: 2020. január 2. 16:32 | Link

Festegetünk
Sonja és Barnabás

- Miért ne? Zavar?
Érdekel az engem, hogy őt zavarja? Nos, valószínűleg nem, mert csak csinálom, még ha fel is háborodik, akkor is. Arra viszont, hogy Nico olasz, nem válaszolok, mert nem tudok mit mondani. Olasz, hát remek. Niconak számos tulajdonsága van. Olasz, szőrös, szépszemű, szeretem. Nem mintha bármelyik tény olyan volna, amivel megoldhatnánk azt a helyzetet, hogy haragszik rám, és a háta közepére se kíván. Talán meglepődött, amikor azt mondtam, elmegyek, de valljuk be, idővel rájön majd, hogy ez az ő érdekeit szolgálja, mert ha valamire képtelen vagyok, hát akkor az az, hogy a barátja legyek. Nem megy. Tudom, jókor jut eszembe, hogy nem megy, amikor én kezdeményeztem a barátság dolgot. Titkon talán azt reméltem, hogy ő mondja ki: Nem tudok a barátod lenni, mert szeretlek. De csak egyetértett velem, én pedig vele meg magammal, hogy akkor ez így jó lesz. Hülyeség és nem jó. Csak mondom. Nem lehet minden exetek a barátotok. Lehetetlen küldetés.
- Hogy csak olyanokkal kamurandizok, akiket a párom nem ismer.
Felelek teljesen nyugodtan, mert valljuk be, hogy ezt kellene a leginkább megfogadnom, hiszen ezt az egyet szúrtam el, de ezt félelmetes, hogy mennyire. Komolyan, hiába történt hetekkel ezelőtt, még mindig ütemesen verem a fejem a falba miatta. Ilyenek ezek a nagy szerelmek, lelki és fizikai sérüléseket is okoznak.
- Nem tudom. Mármint még nem döntöttem. két oldalt, hogy mit fogadhatnék meg, de még nem döntöttem, illetve, mindegyik olyan béna, meg a fele olyan, amit úgysem fogadnék meg. De dolgozom akkor éjjel, mármint lesz ilyen szilveszteri buli a kastély udvarán, és megígértem, hogy felügyelő tanár leszek, úgyhogy jó pár óra tétlenkedés alatt teleszemetelhetem a kutat.
Elnevetem magam a képre, ahogy állok a kút mellett, elvéve az összes cetlit, és csak írom a fogadalmaimat, dobálom a kútba, a kút minden vizét elnyelik a cetlik, és ha egy-egy diák megpróbálja elvenni őket, akkor úgy morgok rájuk, mint egy kutya a betörőre. Csodálatos példája lennék annak, hogy milyen is a felelősségteljes pedagógus.
- Egy óra! Ilyen hatalmas nagy!
Lelkesednék tovább, és ötletelgetnék is, ám a második mondat után a nő elhúzódik, és csak megköszöni a dolgot. Csúnyán - olyan tanárosan - csalódtam bennedesen - nézek a férfira, és megingatom kicsit a fejem, mert nem szépen viselkedik, nagyon nem szépen.
- Mi a feszültség tárgya? Együtt voltatok?
Mert azok viselkednek így, akik között volt egy kis kavarás, aztán kínossá válik a szituáció. Vagy, az egyik fél akarta, a másik meg nem, de kell a munka, mert mind pénzből élünk. Ez is simán benne van a pakliba. De valami olyan feszültség van, ami biztos, hogy szétfeszítené ezt a helyet is, sőt, lehet a fal is ezért indult meg.
- Vannak ilyen emberek, akik valahogy nem tudnak kikerülni az életünkből, mert annyira beleékelődtek, a hiányuk pedig emésztőbb mindennél.
Ophelia is ilyen lehet, még ha nem is úgy, mint ahogy például nálam akkor, amikor kértem a világtól egy évet, hogy ne legyek itt. Ophelia lehetne a nagy minden, de van, amit nem lehet megjavítani, én is tudom. Csak kár, hogy ennyire emészti magát. Mondanám, hogy legalább Sonja elemében tartja, de nem akarok hajnali háromkor arra kelni, hogy valamelyikőjük veri az ajtómat, mert a másikat el kellene ásni. Ilyen dolgokat inkább nem szeretnék bevállalni.
- Hm, így még nem is gondoltam a helyzetre. Az elmúlt két hétért csak egy hét visszadása? Ó nem, abban hol az élvezet?
Vigyorodom el, sőt a végén már nevetek is, ahogy megrázom a fejem.
- Nem Barnabás, az ok egyszerű. Munkára van szükségem, hogy legyen pénzem, amiből ennivalót veszek. Szóval ezért mennem kell, hogy valahova felvegyenek. Annát majd akkor vetem be, mikor igazán hajmeresztővé válsz.
Kacsintok is egyet, aztán tovább dolgozom. Mindenki tök jól halad, csak én vagyok lemaradva, mint valami csókos. Ja hát igen, azt vagyok.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Machay Menta Sonja
Független boszorkány, Bogolyfalvi Tanács tag, Minisztériumi dolgozó, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 36
Összes hsz: 53
Írta: 2020. január 5. 04:27 | Link

Na (f)essünk túl rajta
december 14.

Nem mintha arra számított volna, hogy a férfi örömujjongásban tör majd ki csodás ötlete hallatán, szóval nem különösebben érinti meg a hangnem. Emily lelkesedése viszont valahol ragadós lehet, ha még Sonját is maradásra ösztönzi vele, szóval még mielőtt az a kis szikra is kihunyna amit keltett benne, jobbnak látja finoman lelépni a színről. Igen, higgye el mindenki, így a legjobb.

Az megint más tészta, hogy ha hallaná a nő kérdését amit távolodása után Bánkihoz intéz, valószínűleg hisztérikus nevetés jönne rá, hiszen hát ő meg a férfi... Ugyan, ez most ugye nem komoly? Azonban drámakedvelőink szerencsétlenségére gondolatban is fizikailag is máshol jár már akkorra, így a boldog tudatlanság leple alatt kezdi el kikenni a falat. A kimért, monoton munka megnyugtatja, bár ezt magának sem vallaná be. Ormótlan kezeslábasa pettyes lesz itt-ott, copfjából kicsúszik pár selymes hajszál, de más nem utal arra, hogy telik az idő, fáradhatatlanul, csendben, egy szó nélkül dolgozik. Nem kezd el pletyizni a mellette levőkkel, nem fordul oda amikor valakik kiskutyás képeket cserélgetnek visongva, arra viszont már felkapja a fejét, amikor a tőle pár lépésnyire lévő csoportocska hirtelen szokatlanul csöndessé válik. Futólag végigpillant a 12-14 éves forma fiúkon, akik egy vödröt állnak körül, majd vissza is tér munkájához. Azazhogy...

Elkerekedő szemekkel sandít újra oldalra, hogy megerősítse magát abban amit futtában látni vélt. A szorosan körbeállt festékbe épp egy szelet pizzát (talán hawaii, remélem hawaii, a többiért kár... jó igazából még azért is) tunkol bele valaki, míg a többiek sutyorogva figyelik. Hát igen, valami ösztönös megérzése lehetett, de bizony bebizonyosodott, hogy ha a gyerekek sokáig csöndben vannak az csak két dolgot jelenhet. Alszanak; vagy rosszban sántikálnak. Mindenki megtippelheti most épp melyik valószínűbb.

- Nehogy megedd hé - pattan fel azonnal, ahogy a kiemelt szelet egy tátott száj felé indul. Még dereng neki, hogy valami olyasmit fogadott meg, hogy nem szól majd a kicsikhez, de azért ez talán mégsem olyan dolog amit hagynia kéne. Két lépéssel szeli át a teret, hogy a szétrebbenő gyerekek között átnyúlva kikaphassa az elfordulni készülő srác kezéből a kaját. A kaját ami már nem kaja. - Eszeteknél vagytok? - mered rájuk döbbenten, s talán még sokkosan is. Nem haragos, nem kiabál, egyszerűen tényleg nem tudja hová tenni a helyzetet. Whelp, elromlottak a gyerekek, ezek miért csinálnak ilyet? Amikor Ábel kicsi volt csak a sarat akarta megenni, nem a festéket.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ivanich R. Benett
Diák Levita (H), Levita Vezetőségi Segítő, Levita lovag, DÖK tag, Színjátszós, Színjátszó vezető, Másodikos diák


Prücsök | Iskolaelső
offline
RPG hsz: 282
Összes hsz: 427
Írta: 2020. január 6. 14:00 | Link

Festés

Hát... én itt eléggé el fogok veszni. Igencsak valaminek a közepébe érkezem, némi habozás után legalábbis ezt sikerül leszűrnöm. A munka hatékonyan folyik, már amennyire meg tudom állapítani ilyen idős fejjel, a nagyrészt idősebbekből álló társaság látszólag jól ismeri egymást. Némi fantáziával könnyen kitalálható, hogy a tulajdonos és baráti köre, valamint a dolgozó személyek alkotják az önkéntesek zömét. Mindenki a maga feladatával ügyködik, de azért mondják a magáét is közben, hiszen nem a szájukban tartják az ecsetet, ez elég vicces is lenne.
Próbálok megbújni az előttem érkező lány árnyékában, és abból építkezni, amit ő kommunikál le a többiekkel. Megilletődve pislogok párat az ötletére, hisz én, aki alapból küzd a tériszonyával, így a repüléstantól is ugyanannyira tartok, mint korábban a tesitől, vonakodva másznék fel székekre a pingáláshoz. Nem így képzeltem el korábban a besegítésemet, és örülnék, ha a földön maradnék, szóval elég bátor tőle, hogy a maga részéről a magasba kívánkozik. Közben az egyik szimpatikusabb háztársam jön oda hozzánk köszönni, akinek kár magyarázkodnia, pontosan tudom, hogy mi a helyzet, már csak a miért és a hogyan a kérdés. Szavaira szerényen megvonom a vállam, és megkönnyebbülök, hogy végül nem nekem jut a létra. A mellettük lévő falat ajánlja fel, ami jól is hangzik, ezért nagyokat bólogatva odalépek. Henger, ecset, mi a jó megoldás? Megvakarom az állam, végül azt választanám, amit az ő kezükben is látok, hogy a többiek stílusát utánozva kenegetni kezdjem a falat, vagy valami olyasmi. Már csak ki tudja hány perc, vagy óra, de előbb-utóbb végezni fogunk, ez motivál a leginkább. Utána szólít meg egy lány is, akivel már egy fokkal közlékenyebbé válok.
- Szia! Nincs mit, jobb dolgom most úgyse lenne - pirulok el, igaz kicsit füllentek, hiszen fel tudom magamat találni, ha arról van szó, az olvasás például bármikor kiváló elfoglaltság. - Akkor inkább csinálom a széleket, itt, ugye? - bökök bizonytalanul arra a részre, amire feltételezem, hogy gondolt. Ez jó bemelegítésnek tűnik, és nem hiszem hogy nagyon el lehet rontani, magyarul pont nekem való.
- Jól csinálom? - fordulok feléjük kicsit később, bár mivel nagyon benne vannak a beszélgetésben, nem vagyok biztos, hogy hallanak. Nem szeretném félbeszakítani őket, de nagyon izgulok, hogy legalább hátráltatni ne hátráltassam őket. Mégis, ha sikerül a figyelmüket egy pillanatra magamra irányítanom, azért érdeklődni kezdek róluk. - Éééés... ti amúgy itt dolgoztok? - puhatolózom, hisz rövidesen esedékessé válik a diákmunka nálam is.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Julianne M. Ainsley
Gazdasági igazgató, Független boszorkány



offline
RPG hsz: 61
Összes hsz: 72
Írta: 2020. január 12. 13:10 | Link

Bánki
inkább nem kellene | love my style

Nem tudja, hogy a csend megadásból vagy dacból fakad-e, de elégtétel számára. Így még a limonádéja is könnyedebben fog csúszni, ebben biztos. Leül a pultoz helyezett székek egyikére, miközben jobbjával felkönyököl és igyekszik nem túl unottnak tűnni. Őszintén szólva teljesen elment az étvágya, tudjátok milyen ez: a sok kellemetlenség megfekszi az ember gyomrát, ha pedig fizető vendég, akkor a pénztárcáját is. Még az sem tudja igazán vigasztalni, hogy a hely állja a fogyasztását - ami ezek után a minimum -, hisz még így is forgalmat generál nekik, de már úgy van vele, hogy így is több időt pazarolt el szűkösre szabott ebédkorlátjából, mint amennyit megengedhetett volna magának. Hát mindegy, legfeljebb elviszi és megint a papírhalom fölött fogja félig-meddig elrágcsálni. Remek tervek.
- Köszönöm - magához húzza a poharat és, bár szíve szerint mondaná, hogy mindegy, most már csak azért sem. Kitart az elhatározása mellett, hogy ő pizzát fog enni és jóízűen. Hogyne. - Egy margaritát legyen szíves - noha abszolút udvarias, akár egy jól nevelt vendég, arckifejezése elárulja, hogy ez jelenleg csak szükséges rossz. Sohasem volt igazán jó az érzelmei rejtegetésében, hiszen nem látta szükségét. Ha ügyfél érkezett hozzá, persze az is más helyzet, mert olyankor az is tetszik, ami alapvetően nem.
- Mi történt a falakkal? - nem lehet nem észrevenni, hogy a hely épp összedőlni látszik. A lehulló vakolat némiképp szembeötlő, s bár eddig nem tulajdonított neki nagyobb jelentőséget, ha már mindenképp itt fogja enni a fene, rákérdez. Maximum nem kap választ.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Helvey Belián Balázs
Prefektus Levita, Levita lovag, DÖK tag, Egyetemi hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós, Magántanuló, Másodikos mestertanonc


grey wind
offline
RPG hsz: 328
Összes hsz: 3297
Írta: 2020. január 13. 23:12 | Link

Sok jó ember. renoválás folyamatban.


Somolyog egy sort a dologra, azért a gyakorlatban nem nézné meg a dolgot, de tény, át tudja érezni. Amikor séta közben a semmiben botlik meg, vagy megfejel mindent, vannak ezek a napok, amikor csak dögleni kellene, lehetőleg a földön, mert annál lejjebb nem lehet esni, csak épp az élet akkor kívánja meg, hogy fontos dolog legyen, vagy bármi más, így... marad az, hogy csak fogat lehet szívni a végére és tűrni a legrosszabbat is.
- Ahm, a legtöbb horror egy rohadt klisé. Amiben ház van, majd mind így kezdődik. Van egy ház, benne éltek régen, csúnya halál és vagy nem tudják, vagy pont tudják és odaköltöznek. Azzal kezdődik, hogy felújítanak és jön a baj – von vállat, sok ilyet sütöttek már el a filmes világban, hol jól, hol rosszul, ő meg sok filmezős estén van túl a múltból vagy épp a jelenből, ahol ezekbe belefuthatott. Gonosz ház, elátkozott, meg ilyenek, lehet sorolni, mibe futnak bele olykor, de úgy tűnik, a lány nemigen néz ilyenek, megérti, mert sok lány nem is bírja ezeket, csak jó alkalom a pasihoz bújni meg minden, szóval nem kezd bele részletekbe, nehogy aztán hazamenve keresse a jeleket, mennyire akarja a lakása megölni meg ilyenek. Errefelé igen jól neveltek a házak, nem hallott ilyesmiről.
- Az macerásabb, inkább szakembernek való. Ha rosszul kevered ki a ragasztót, vagy nem jót veszel, bla, bla. Meg az nem bírja annyira a hőt, meg a tömeget, egy idő után lepereg. A festés, ha vigyázva van rá és nem gondolja úgy a fal, hogy ledobja, tovább megmarad. Nem ragasztottam még tapétát, de hallottam a szomszédot anno, amikor csinálta, és a kocsit szégyellte volna magát mellette, mennyire nem tetszett neki – meg így olcsóbb is. Festék, eszközök és jó napot a világnak. Lehet már eleve voltak eszközök, csak tisztítva lettek, a többi meg adott. Tapéta. Tény, hogy sokkal szebb hatásokat el lehet érni vele, de ő meg pasi, nem flancol ilyenekkel, hogy az északi fal domború, a déli fal csíkos, a színekkel sem, hogy burgundivörös meg ibolyalila. Bah. Francnak.
- Van itt sok minden, szerintem nem tudja, milyen legyen, ezért bízta ránk. Hátha modern művészek vagyunk, bár ha eladnak vásznak pár pacával, én idefestem a mesterművem – csak a kutya nem fogja megvenni, nem úgy, mint azt a rohadt banánt a falról. Oké, zárkózik ő mindig a világ híreihez, a neten lehetett mindig szörfözni anonim, de ez... na ez kiakasztja. Egy banánt. Hova fejlődik a világ? Ha valaki legközelebb taknyos zsepit dob le a padlóra, szobor lesz belőle? Ehh.
- Na hát nekem a több zöld is zöld lesz amúgy, szóval... de ahogy látom, a bugyirózsaszínt kihagyta a vásárból, legalább azt kizárta – röhög egy sort, mert na, nem teázó ez meg ilyenek, szóval, mindennek is van határa. Bólint egyet, ha kell, meg is mutatja, hogyan csinálja, hogy ne csöpögjön, ne legyen fura, de az sem baj, ha hézagos, majd kitapasztalja és átmegy rajta még egyszer. Nem olyan nehéz, csak annak tűnik.
- Aaah! Hogy mondják ezt... Vintage! Az. Nem az én világom, de aranyos lehet – mert ő inkább az egyszerű és a modern, kellemes és hasznos, egy ilyen helyen a nagyi házában érezné magát, ahol várja a sütiszagot és a tipikus nagyis illatokat, meg a macskát az asztalon, a horgolt terítőt a tv tetején. Na ez nem ő, de érti, milyen a hely.
- Nem, nem ott. Dolgozni jöttem ide előbb, aztán tanulni, szóval nem változtattam. Könnyebb így – mert nem kell kerülőt tennie és mert, bár azt nem mondja ki hangosan, nem tudna ennyi ember közelében élni és a kórsága is diszkréciót kíván, amit négy falnak kelljen csak viselni. Jobb ez így.
- Hú ez nagyon ezoterikus. Bár tény, hogy vitatkoznak a brit tudósok, mennyi érzelmük van az ilyen dolgoknak, én mégis a mágiára adom a voksom. Izgalmas dolog – meg ijesztő. Egy ház, aminek tudata van, egy eszköz ami visszaszól, olyanok, amiket ugye eddig filmekbe képzelt bele, nem a valóságba. - Uhm, igen. Én mugli vagyok, nincs semmi mágiám – vakarja meg a tarkóját, bár még mindig nem szégyelli, de tudja, mi jön utána. A kérdés, hogy mit keres itt. Ebbe „zavar” bele az érkezők és komolyan, hálát ad kicsit, legalább kitalál egy olyan választ, ami nem ijesztő. Feléjük is néz, addig pihenteti a rácson a hengerét és bólogat.
- Nem muszáj ecset, haladhat azzal amivel neki gyorsabb. De igen, akkor ő létrázzon – ha már szeretne és engedi is, ha netán a nő el is akarja azonnal kezdeni, engedi, a háztársára koncentrál aztán. Kicsit volt sok csak a figyelem, hamar túllendül rajta. Szerencsére, mert nem nagy a tömeg.
- Jó dolog ez is, majd jöhetsz ide mindenkivel, hogy na, ez a te kezed munkája – az is valami, nem? Vagy csak neki esik jól, mindenki más szóval... A zene kérdésre fordul vissza, engedi a zsinórt, majd visszaveszi, a zsebébe tömi, most nem kell, hallani kell, így ki is kapcsolja.
- Igen, mindig kapcsolok, ha csinálok kaját, takarítok, ilyenek. Nem szeretem a csendet – és mégis, de az, ha közben zene szól, nem zavarja. Mintha mindig kívánna háttérzenét az élethez, meg így jobban telik az idő. Míg egyedül volt ez, az olvasás és más dolgot meneteltették előre az időt, a teljes csendben elveszett és a rossz dolgok jöttek. Így meg jobb. - Nem, nem. De hallgatok mindent is, épp milyen a kedvem – nem válogat, van minden néha, meg is lepődnének egyesek. Nem veszi most elő, az ecsetelés felé pillant, mint valami szaki. Vagy annak nézik? Jaj, pedig nem.
- Persze, hogy jó. Lényeg, hogy ne maradjon csupasz rész, erre még úgy is jön szín – bólogat, leken még egy részt közben, egész jól haladnak, így majd együtt fejezik be a másik falat is, vagy az összeset, bánja fene, hogy diskurál a főnökség, majd eldolgoznak helyettük ők. Nincs ezzel baja.
- Igen, itt. Én már egy ideje, még az előző főnökkel kezdtem, szóval ez amolyan házi – nevet, mert úgy tűnhet, mintha ezzel akarna teperni, vagy épp rájuk lett kényszerítve, pedig nem. Nem is jött el mindenki, szóval... Nem mintha ezzel ő ítélkezik vagy valami, csak csendben jegyezte meg.  Oldalra lépked, ahogy halad, vagy épp mustrálja, hogy hagyott ki egy sávot, de az alapok készülnek. Szóval, minden tökéletes eddig.
- Nincs rossz neki, a benzinnek se, amikor valaki füvet nyír, akkor meg főleg. Máskor meg kifutok a világból, mint a körömlakk szag, vagy az a nagyon, nagyon édes parfüm, ami már olyan, hogy harapni lehetne – fintorog is egy sort, buszokon érezte anno, bármin, ami tömeg volt és ehh. Errefelé még nem, talán erre nincsenek ilyen ízlések.
- Na és te? Mesélj bármit nyugodtan, nem kell kukának lenned közben – néz háztársa felé, mert ő már kezd kicsit sokat beszélni és frusztrálja. Fura ez, még mindig.

//isten a tanúm, hogy nem akartam ilyen hosszút. sorry

Utoljára módosította:Helvey Belián Balázs, 2020. január 13. 23:13 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bánki Barnabás
KARANTÉN



offline
RPG hsz: 210
Összes hsz: 613
Írta: 2020. január 14. 20:34 | Link

Csipetcsapat




– Mi a franc? – kérdez vissza a kelleténél kissé hangosabban, nem törődve azzal, hogy aki közelükben van, akár meg is hallhatja. – Te normális vagy? – néz hitetlenkedve a nőre. – Még a feltételezés is sértő – nem Sonja miatt. Hanem azért, mert itt epekedik hetek óta Ophelia iránt, még kamu randit is toltak miatta, meg most is ezért rí, erre benyög egy ilyet a nő. Hát miféle fickónak néz ki ez a szerencsétlen? Örül, hogy egyáltalán meg mert egyet szólítani, nemhogy közbe egy másikat ágyba vigyen. Bánki ennél sokkal maradibb ember. Mellesleg meg, ha lett volna bármi is közte és Sonja között, akkor a nő nem dolgozna itt. Olyan egyszerű ez. – Az elmúlt két hétben túlságosan a fejébe szállt a hatalom, ami nekem nem tetszik. Neki meg gondolom az ne, hogy itt vagyok – habár ez csak ez tipp. Nem lát bele Sonja fejébe, ami azt illeti nem is akar, mert valamiért az az érzése, hogy nem lennének szépek a gondolatok, melyek ott lapulnak. Bánkinak meg megvan most a maga nyűgje, nem kell még másé is.
– Vannak bizony – mosolyodik el, majd lehúzza a kávéja utolsó cseppjeit is, s újfent a kenyerekhez tér vissza. Hiába akar dolgozni, szervezete bizony élelemért és koffeinért üvölt. Fáradt, bágyadt, reménytelen. S a téma sem dobja fel annyira, hogy lelkesedjen ezért a festésért.
Természetesen nem gondolja komolyan. Több is volt, mint két hét, s bár égnie kellen emiatt a pofájának, úgy érzi kijárt neki. A nőknek is kell mindig ilyen feltöltödő kúra, csak ők wellnessezni mennek, nem az éppen lángokban álló Ausztráliába. Kinek mi a feltöltődés, ugyebár.
–Jól van harcipipi, csak kérdeztem – emeli fel kezeiben lévő bundáskenyereket védekezően, aztán elneveti magát, mert azért ez nem csak külső szemmel lehet vicces jelenet. Végül letesz mindent, ami nem kell a festéshez és csak neki áll ő is, mert ez így nem jó dolog, hogy rajta kívül mindenki dolgozik. Hát neki lenne illendő elöljárónak lenni, nem?
Eljut kettő, azaz KETTŐ vonásig, mikor arra lesz figyelmes, hogy Sonja rikácsol. De kivételesen nem vele, hanem az osztályának azon tagjaival, akik nagy menőknek érzik magukat. Barnabás kelletlen sóhajt, leteszi az ecsetet, s orrnyergét masszírozva indul meg a pizzát taconak, a festéket pedig salsa szósznak képzelő osztag felé.
– Gábor fiam, már megint hülye vagy? – néz a leghülyébben vigyorgóra, a lehető legmérgesebb tekintetével, miközben összefonja maga előtt a karjait. – Álljál neki dolgozni, vagy kénytelen leszek elbeszélgetni a szüleiddel a lógásaidról – mert Bánki jó fej ám. Vannak napjai, mikor nem írja be egy-egy tanulóját, mert ő elhiszi, hogy nem mindig akaródzik iskolába lenni. Nos, Gábornak már van elegendő ilyen napja, s Bánki ígyis, úgyis el fog beszélgetni a szüleivel, ám ezt elég ha majd csak később tudja meg a gyermek. - Többinek meg gratulálni tudok, hogy megint csapatjátékosok… Csak azt látnám, hogy a falatok is készülne már olyan sebesen, mint a többi - rázza me a fejét kissé csalódottan, majd kezeivel sepregető mozgást végez, amivel a tanulókat a fal felé tereli. - Hajrá – szól még utánuk, majd Sonja felé fordul.
– Először is köszi – szól immár kedvesebben, mint imént a kölykökhöz. – Esetleg megtennéd, hogy figyelsz rájuk? Van egy olyan érzésem, hogy nemez volt az utolsó próbálkozásuk – tudja, hogy nagy kérés, főleg a kettejük között lévő feszültség végett. De talán ezzel Sonjának is segít, hogy ne kelljen festegetnie, mert valahogy úgy érzi, nem igazán derogál számára a dolog.
– Ha kész vagytok a fallal, egyetek meg igyatok nyugodtan, bevárjuk egymást a szárítással, meg hát pihenjetek is – szól végül mindenkihez. Mert, míg ő a saját részével, elég cudarul halad, azért látja ám, hogy Beliánék szépen, egységesen, kifejezetten jó munkát végeznek. Úgy tűnik ott legalább jó a csapategység. Ez pedig már elegendő ahhoz, hogy Barnabás örüljön.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
Prefektus Navine, Bogolyfalvi lakos, Ötödikes diák


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 779
Összes hsz: 2697
Írta: 2020. január 16. 21:04 | Link

Pizzéria festés Beliánnal, Daryával és Benettel


- Nem szoktam horrorfilmeket nézni. Azok olyan … ijesztőek – naná, hogy azok. Direkt azok. Sebaj. – De, akkor nem kellene felújítani azokat a házakat, ha már voltak olyan buták, hogy oda költöztek. Ezek után megkérdezem viszont Kati nénit, hogy a mi házunkba halt-e meg valaki.
Na nem mintha elköltöznék onnan ha igen, vagy hát nem tudom, de mindenesetre nem árt tudni. Lehet hogy jól tettem, hogy nem változtattam szinte semmit se. Amit meg igen, az szerencsére tetszett a háznak.
- A nagy hőt meg tömeget én sem bírom, szóval meg tudom érteni a tapéta álláspontját is – vigyorodom el. Persze az is tiszta sor, hogy tapétázni bonyolultabb, meg nyilván drágább is. Csak hát na, szebb. – Nemhogy modern, de szerintem művészek sem. Vagy legalábbis nem festők. Ha művészetet szeretne a főnök, akkor adjon egy zongorát és játszok én neki mindenféle klasszikust – vagy inkább mégsem, túl sok itt az ember és még mindig nem szeretem ha néznek, amikor játszom. A zöld színes elmélkedésre csak bólogatok, bár én látom a különbséget bizonyos árnyalatok között. De tény, hogy zöld. A rózsaszínre felnevetek én is, kizárt dolog, hogy én azzal a színnel fessek le bármit is. Na nem, azt aztán nem. Közben pedig folytatom az alapozást. Azt nem mondom, hogy profin csinálom, de minél több fura vonalat húzok a falra annál jobban megy, hogy ne a földre meg rám jusson a festékből. Fog ez menni na.
- Biztos, nem tudom, hogy mi a neve. Tök klassz, mert Kati néni szokott sütni és ad is belőle mindig, meg én is szoktam neki levinni amikor csinálok valami finomat. Olyan … mintha a nagymamám lenne, csak jobb annál, mert a nagyim nem túl jó fej – árulom el a fiúnak ezt az apró kis információt a családomról. És ennyi éppen elég is volt belőlük, gondolni sem akarok többet rájuk.
Érdeklődve hallgatom Belián sztoriját, és egy pillanatra nem is nagyon tudom hova rakni azt, hogy ő dolgozni jött ide először. Mármint, hogyhogy? Olyan fiatalon engedték a szülei, hogy ő ne tanuljon? Aztán az, amit mond csak még jobban összezavar.
- Tényleg? Szokatlan lehetett akkor eleinte az egész. Régóta vagy itt? A szüleid nem ellenezték, hogy ilyen helyre jössz dolgozni? Vagy, tudják egyáltalán? – árasztom el szegényt kérdésekkel. Lehet, hogy az lenne a legkézenfekvőbb kérdés, hogy akkor mégis mit keres ő itt mugliként, de nekem ez valahogy nem tűnik annyira lényegesnek. Nyilván tudott a varázsvilágról, miért ne lakhatna és dolgozhatna hát itt? Ő tudja, hogy mit szeretne és neki mi a jó. Lenézni meg végképp nem nézem le érte.
Közben pedig társaságunk akad, így félbeszakad a beszélgetés, vagyis hát átalakul. Kicsit furcsának hatnak a fiatal srác szavai, hiszen eléggé nehezen elképzelhető, hogy a festésnél ne tudna valami sokkal érdekesebbet vagy izgalmasabbat csinálni. De értem, hogy mit próbál mondani. Hogy nem gond félretenni azokat, ennek a kedvéért. Valahogy én is így szoktam lenni vele. Igaz, hogy most nem is volt kérdéses, hogy bejövök segíteni, hiszen itt dolgozom. Na nem mintha a főnök úr kötelezővé tette volna a részvételt. Egyszerűen csak így érzem helyesnek. És nagyon jó csapatépítő is ez a kis festegetés. Az meg mókás, hogy kissé egymás ellen beszélünk Beliánnal. Szerintem könnyebb ecsettel dolgozni, és úgy tűnik, hogy a fiatalabb srác is így látja. Bólintok csupán a kérdésére, hogy pont jó helyre mutat, azokról a bizonyos szélekről van szó. Amíg ő elkezdi azt festegetni, addig belemártom ismét a hengerem a festékbe és folytatom az alapozást.
- Van amikor én is szoktam, de a fejemben úgyis megy mindig valami, szóval sokszor felesleges – teljesen meg tudom érteni, hogy van Belián a zene dologgal.
- Igen, nagyon ügyes vagy – dícsérem meg a fiút, látszik, hogy szüksége van a pozitív visszajelzésre. Lehet, hogy az életkora miatt, vagy alapból ilyen, vagy mert még életébe nem fogott a kezébe ecsetet.  De teljesen mindegy melyik, amúgy is ki szoktam fejezni a véleményemet. És bár igen, benne vagyunk a beszélgetésben, azért én részemről odafigyelek mind Benettre, mind a lányra. És persze bármikor becsatlakozhatnak a témába, vagy feldobhatnak másikat is. És ezt meg is teszik. Belián veszi magához a szót, meg is várom, amíg befejezi, újdonságot éppen nem mond.
- Igen, én ősz óta dolgozom itt. Jaj ne haragudj … Laura vagyok – válaszolom a kérdésére mosolyogva, majd bocsánatkérő fintort vágva bemutatkozom. Kiment a fejemből ez az apróság. Pedig mennyivel egyszerűbb úgy felhívni valakinek a figyelmét valamire vagy akár csak beszélgetni valakivel – főleg ekkora társaságban – ha tudjuk is, hogy mi a másik neve. – És te? Dolgozol már valahol? – kíváncsiskodom, mert hát hiába elsős, ki tudja, lehet hogy már vannak ilyen tervei.
- A körömlakk szag az nem olyan rossz, a nagyon édes parfümöt viszont nem bírom – bólintok egyetértően. Nem teszem hozzá, hogy nem is szoktam használni parfümöt, vagyis hát nagyon ritkán.  Időközben Belián igyekszik bevonni Benettet a társalgásba, ami remek ötlet. De tényleg, csatlakozzon csak be nyugodtan. Bármelyik témához. Nem harapunk. Ám annál gyorsabban és ügyesebben haladunk így négyen.
- Ó, szuper! Tartunk szünetet? Megnézhetnénk, hogy mi a felhozatal – javaslom a többieknek a főnök szavait hallva. Körbepillantok a pizzériában, hogy lássam ki hogy halad, de ahogy nézem mi iparkodunk a legjobban. Nem baj, elvagyunk mint a befőtt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Radetzky Bercel
Mestertanonc Rellon (H), Művészetis tanonc, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 91
Összes hsz: 446
Írta: 2020. január 18. 11:15 | Link

A tulajdonos

Az nem úgy volt. Mondhatnám, de nem nagyon lenne igaz, így mikor a zúzott arccal sétálok végig a fő utczán, ahol természetesen ott van mindenki, de tényleg mindenki, értsd úgy, hogy Bözsi néni és Klári néni éppen a virágosnál álldogálnak, és a petúniákat nézegetik, Béla bácsi a cukorkaboltból jön ki, Manci néni az unokájával Annácskával robog a könyvesbolt felé, mindenki egyszerre fordul felém, mintha valami bazári majom lennék. Verekedtem, na. Abban a családban, ahol négy fiútestvér van, legyenek bármennyire is idősek, néha elszakad a józanság cérnája, és ez lesz a vége. Mondjuk a fene se gondolta volna, hogy az én jámbor lelkű Balázs bátyám képes ütni is, hát navinés volt, Merlin szerelmére! Mi lesz a következő, hogy Edithről is kiderül, hogy nem is egy kis szende lányka, hanem a házasságunk első napján egy sodrófát ver szét a hátamon?! Mi van veled világ?!
Persze, akkor, amikor úgy három órával ezelőtt az eset történt, nagyon röhögtem. Baromira fájt, de akkor csak a röhögés volt. Aztán persze jött apánk, mert miért ne éppen akkor ért volna haza, és mint olyan, egyből a nevelés oltárára lépő egyénné vált, én pedig, kezemben a papírral, mellyel megkéri a tulajt, legyen az bárhol és bárki, hogy fogadjon és ingyen dolgoztasson, mostantól egészen hat hónapon át, hogy megtanuljam, mindennek ára van. A pofám leszakad az öregtől, de nem merek vele ellenkedni, még az arcomat se mertem meggyógyítani, mert az mondta, hogy a következményeket vállalni kell, elvégre ezt most kiprovokáltam. Azt, hogy legyen menyasszonyom bezzeg jó üzletnek mondja, mert ha valamit, azt biztos, hogy nem kiprovokáltam.
Felnőttesen, az ecc-pecc-kimehetsz alkalmazásával kiválasztom végül, hogy a pizzériába megyek be, és mivel mindig csak rendelni szoktunk, kertelés nélkül lépek oda a pasashoz, aki éppen a pultban áll.
- Helló, a főnökkel szeretnék beszélni, elég sürgős lenne.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Emily Dorothea Fisher
Házvezető Eridon, Tanár, Mestertanonc Tanár, Bogolyfalvi Tanács tag, Edictum szerkesztő, Karácsonyi Manó, Navigátor, Staff, Avatarfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


Littlebird | Millie
offline
RPG hsz: 380
Összes hsz: 1061
Írta: 2020. január 19. 09:31 | Link

Festegetünk

- Miért? Egy szép nőről beszélünk, aki határozott és céltudatos. Az ilyen nők a gyengéid.
Azt meg nem hiszem, hogy említettem volna, hogy ennek az egész kavarásnak most kellett megtörténnie, hanem anno a múltban. Mint mikor egyik hajnalban az erkélyen állva láttam egy részeg srácot egy fának dőlni, és miközben könnyített magán, vidáman énekelt. Kai jutott róla eszembe, Adrian-nek meg úgy pttantak ki a szemei, mintha áram rázná meg. Nagyon veszélyes együtt járni egy legilimentorral, mert olykor ösztönösen is a fejedben van, és hülyeségeket lát bele a gondolataidba. Utólag visszagondolva persze mókás, ha eszembe jut, mosolygok is rajta, de mégis, őszintén felháborított akkor és ott a dolog. Szerintem életünk első és utolsó "veszekedése" volt. Adriannel nem tudok veszekedni, ahhoz túlságosan is szeretem őt, hogy elveszítsem egy badarság miatt. Nico óta pedig még jobban odafigyelek arra, hogy mit teszek vagy mit mondok, mert ha ő se lenne velem, beleroppannék. Így sem vagyok túl fényesen, de akkor... vége lenne.
- Bővítened kellene a vállalkozást. Megfelelő profit elérése után meg kéne vásárolnod a falatozót, és megtenni Sonját üzletvezetőnek. Így még mindig te gyakorolod a hatalmat, de a területeitek jól elhatárolhatóak lennének.
Problémamegoldásban legalább kiváló vagyok, szóval ha ez nem tetszik neki, de mondjuk szívesen ötletelne, akkor van még pár megoldás a tarsolyomban, de egyik sem az, hogy rúgja ki a nőt, és zavarja olyan messzire, hogy csak na. Nekem kifejezetten szimpatikus, van benne valami vonzó és megfoghatatlan, és nagyon szeretek ilyen emberekkel a környezetemben lenni. Szóval én - még a nehéz természete ellenére sem - nem küldeném el, hanem az erényeire alapozva adnék neki egy új területet, ahol tudom, hogy mesés lenne. Tudom, hogy sokan ezek miatt a gondolatok miatt naivnak és gyerekesnek tartanak, de én ilyen vagyok, a jóságot látom meg az emberekben, és sosem gondolok a dolgok árnyoldalaira, aminek meg is van a következménye.  
- Harcipipi? Ez tetszik. Ha egy nap nekiállok cikkeket írni az Edictumba, ez lesz az álnevem.
Nem azért mondom, mert gondoltam rá - de -, csak úgy hirtelen az Edictum jut az eszembe. Semmilyen más olyan foglalkozás nincs, amire azt mondaná az ember, hogy nem használhatja a saját nevét. Ha meg nem lesz munkám, és végül tényleg a rúdtáncból fogok megélni, akkor biztos, hogy nem ez lesz az odaillő név. Ott mindenki Candy, meg Sweetie meg ilyen cukorka nevű, szóval nekem is valami ilyen irányba kell gondolkoznom. Nos, de ennél még az is jobb lesz, ha franciául kell tanulnom egy életen át. Éppen folytatnám, és csípősen odaszólnék a munkába állónak, amikor Sonja hangja üti meg a fülem, és megtorpanva nézek én is arra, Barnabás pedig el is indul, hogy felfedje a miérteket. Elmosolyodom azon, ahogy beszél velük, de a mosolyom még szélesebbé válik, amikor Sonjához fordul, és normális, emberi hangon kommunikál vele. Na nézd már, még a végén büszke leszek rá. Mivel a magam részével már végeztem, így nekiállok Barnabás falrészének is. Nem vagyok éhes, nem akarok megállni, csak dolgozni, amíg lehet. Elterelni a gondolataimat arról, hogy vajon ma mit húzott fel, milyen a hangja, ha ott ülnék, rám nézne-e. Úgy képzelem el, hogy ma túlnőtt a borostája, kékben van, a hangja csendesebb és nem, semmi esetre sem nézne rám, ahogy én se rá. Hátul ülnék, és olyan sokat jegyzetelnék, mint soha életemben. Ezért is vagyok itt, hogy fessek és fessek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Angelica Black Wing
Diák Levita (H), Levitás blogger, Viharmadarak csapattag, Színjátszós, Edictum szerkesztő, Ötödikes diák


Rímfaragó, extekergő, Várffy ösztöndíjas
offline
RPG hsz: 218
Összes hsz: 1067
Írta: 2020. január 19. 14:13 | Link

Ian

Egy gyümölcstea és egy mogyoróvajas sütemény társaságában ücsörgök, és boldogan gondolok arra, hogy már a felén túlvagyok a levélrágásnak. Igyekszem nem lenyelni hát az eddig olyan hűen őrizgetett kincset, miközben kiélvezem a mogyoró erőteljes ízét. Végre megvan, amit kerestem! Ez az íz le tudja küzdeni a mandragórát. Ezentúl mindig lesz nálam egy kis mogyoróvajas valami.
 Úgy belemerülök az új ízbe, hogy észre sem veszem amikor a kis bábu elkószál. Rövid ideig nézelődök, hátha megtalálom, de eredménytelenül. Mivel azonban nem szándékozom újabb dolgot rendelni, nem foglalkoztat tovább a dolog.
 Figyelmemet a tea köti le, és az első korty után elhatározom, hogy többször is jövök majd ide. Például amint vége a mandragórázásnak. Úgy döntöttem még az elején, hogy a bájitalt abban a díszes fiolában tárolom, amit karácsonyra kaptam, és a Bájital labor egy rejtett zugába helyezem el.
 Elmélkedésemből az zökkent ki, hogy meglátok az asztalhoz közeledni egy elsősforma fiút. Egészen jó kedvvel fogadom, ami engem is meglep. Bizonyára a mogyoróvaj az oka.
 Mikor a fiú leül, köszönök neki.
 - Szervusz! Angelica vagyok, levitás. Te? - Még mindig kicsit furcsán érzem magamat amikor egy idegent szólítok meg, de már közel sem annyira, mint elsőévemben. Nosztalgikusan gondolok vissza arra, amikor az első hetemben egy LLG tankönyv gazdáját kutattam. Azóta sem tudom, kié volt, és most ott van a ládám aljában. Talán egyszer odaadom valakinek, akinek szüksége van rá.
 Kezemet köszönés közben a gólya felé nyújtom, és várok a bemutatkozásra. Persze amennyiben nem ijesztettem meg. Ne kérdezd, mivel.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

El se mentem, visszajöttem
Ian Fraser Kilmister
Diák Navine (H), Navinés blogger, Másodikos diák



offline
RPG hsz: 64
Összes hsz: 78
Írta: 2020. január 19. 18:42 | Link

Angelica

Itt a hétvége, és kétségbeesve kérdezem magamtól mit is tudok csinálni egy magamban. Elveszettnek érzem magam egy kicsit ebben a nagy kastélyban, még tetézi ezt az, hogy egyedül vagyok ebben az átmeneti szobában. Idővel majd kapok egy állandó helyet az egyik szobában, remélem minél előbb. Nem szabad ilyen negatívnak lennem, hiszen az nem vezet jóra, ártok magamnak hosszútávon. Egyik nap említették, hogy le lehet menni hétvégéken a faluba, ami a kastély mellett helyezkedik el. Sok mindent mondtak, mit találok a faluban, és hol, ha lemegyek egyszer. Nem sok mindent tudtam megjegyezni, hiszen a szünetben hadarták el kis időn belül. Felöltözök, kilépek a folyosóra. Úgy döntök, az előcsarnokban veszem fel a kabátom, amit meg is teszem. Nem szeretnék kimelegedve a hidegben mászkálni, nem kell a betegség. Kicsit éhes vagyok, valami könnyed kajára vágyom. Nagyon csábít az a pizzéria, amit említettek, remélem sikerül megtalálnom. Nagy nehezen leérek a faluba. Nagyon tetszik, bejöttek eddig is az ódon épületek. Bejön nekem ez a falu. Járom az utcákat, és megpillantom a pizzériát. Mókás neve van, Félszemű Kukorica, nagyon jó. Belépek, meg csap a kellemes meleg, ami jól esik. Sokan vannak, így egyből a pulthoz megyek leadni a rendelést. Lehet szeletre is kérni pizzát, ez jó. Elég furcsa kínálat van, de szimpi. Kérek egy szelet meglepetés pizzát, amit majd kihoz nekem a kedves hölgy. Körül nézek, egy szimpatikus lány felé megyek, mivel ő van csak egyedül. Kevésbé kellemetlen lesz hozzá leülni, mintha egy társasághoz csapódnék. Útközben leveszem a kabátot, sálat egyebet. Leülve nyitnám a számat, azonban a lány megelőz a bemutatkozásban. Viszonzom a kéznyújtását, bemutatkozást.
 - Szia! Ian Fraser Kilmister vagyok, elsőéves Navinés. Nemrégen érkeztem. Remélem nem zavarlak téged semmiben, így magányodban? -
 Nézek kicsit megszeppenve Angelicára. Örülök annak, hogy ilyen barátságosak a diákok. Eddig csak egy sráccal találkoztam eddig. Nem aggódom már azon, hogy egyedül maradok.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Machay Menta Sonja
Független boszorkány, Bogolyfalvi Tanács tag, Minisztériumi dolgozó, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 36
Összes hsz: 53
Írta: 2020. január 21. 12:30 | Link

Na (f)essünk túl rajta
december 14.

Csipp, csepp, mondja a fehér festék, amint szomorúan konstatálja, hogy már nem kerülhet fel a falra. Szép tiszta színébe a pizzaszeletről egy gombadarab kenődik, és itt-ott még a szósz halvány pírja is láthatóvá válik. Sonja gondolkodás nélkül húzódik hátrébb, ahogy Bánki berobban közéjük, sőt, tán egészen mondható, hogy örül neki, így hagyja is kibontakozni. Vajon mi lett volna az ő megoldása a helyzetre? Arconcsapja a gyereket a kajával, kiselőadást tart neki, netán ő maga fut ki a világból? Így, ebben a sorrendben, rögtön miután magához tér a sokkból.

Kínosan néz félre, fültanúja sem akar lenni a leszidásnak, nehogy aztán több köze legyen az ügyhöz, így veszi észre a kukát is. Gyök kettes tempóval de felfogja, hogy a festékes ételnek mondjuk ott jobb helye lenne mint a kezében, így tesz egy kirándulást – de az a pár lépés távolság nem elég ahhoz, hogy kikerüljön a hallótávolságból. A nő valahogy nincs meggyőzve róla, hogy a gyerekek tényleg kisangyalként dolgoznak majd, de hát nem az ő gondja, nem is foglalkozik velük többet, behunyja a szemét, becsukja a fülét, ehehehe, aha meg ahogy azt te elképzelted. Aranyos.
Aprót bólint a köszönömre, és bár nem mutatja de értékeli a hangnemet, ami határozottan kellemesebb a korábbinál. – Nincs mit – szúrja közbe, csak hogy aztán láthatóan sápadjon le. El is kapja az egyik kissrác pillantását Bánki mögött, aki gúnyos vigyorral súg valamit a szomszédjának, de ezt csak valahol a tudata legmélye érzékeli, a többiben a nenenene zakatol. Ha választania kellene, hogy festene vagy gyerekekre vigyázna, avathatnánk a következő Picasso-t.

De hát csak nem lehet az olyan rossz. Most kirosszalkodták magukat, meg lettek szidva, biztos nem csinálnak már mást, meg hát úgyis itt figyeli őket mindenki, fenyegetést is kaptak, s neki csak oda kell rájuk pillantania néha… Csak megoldja, nem? Egy döbbenetesen hosszú másodpercre sikerült szokatlanul lenémítani Sonját, de végül csak összeszedi magát, és bólint, még ha ez a gesztus a legnagyobb jóindulattal sem lenne határozottnak nevezhető. Nem babám, nem a feszültség miatt nagy ez a kérés, hanem mert ez a személy itt előtted úgy érzi magát gyerekek között, mint Superman a kriptonitbányában.
- Majd rájuk lesek – nyögi ki végül beleegyezően, s ha a férfinak nincs több mondandója lassan visszalép a falhoz, hogy végre mostmáraztántényleg nekiálljon. Ja hát ja, nem csak a gyerekek miatt nem haladt a fal, valljuk be.

A fiúk minden nevetésére megrezzen kezében kicsit az ecset, de végre halad is, motiválja, hogy minél előbb végeznek, annál kevesebb kreatívkodásra jut ideje az előkészítősöknek. Hopp, egy pillanat és a szőke srác arcán egy fehér vonal díszeleg. Hopp, és már kettő az az egy, mert így indiánosabb. Mielőtt még három lehetne az a pár, jön a nő, a nap hőse, aki megmenti a világot meg a pizzázó falát, és a renitens kezet csuklónál megfogva akadályozza meg a következőben. – Abbahagyod, megfordulsz, és a falat fested – darálja el az utasítást, szavainak nyomatékot adva, falhoz illesztve a szorított kézben csöpögő ecsetet. A kissrác vergődik egy sort, majd az erélyes fellépéstől beduzzogva rántja ki kezét a fogásból, hogy „tud ő festeni magától is”. Aha. Sonja már épp ellépne, hogy a csúcson kell abbahagyni, most úgy néz ki, hogy meggyőzte őket, minden jó; de kettőt pislog, és már az ő arcán is ott virít egy friss pacsmag. Menekülj kicsi. Sonja egy szó nélkül törli a festéket ruhájának ujjába, majd egészen egyszerűen ellép onnan, és fest tovább. Nem fogja leordítani a gyerek fejét. Nem fogja. Nem. Fest, ugyanúgy mint Emily a pizzázó végében, csak fest és fest.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Bánki Barnabás
KARANTÉN



offline
RPG hsz: 210
Összes hsz: 613
Írta: 2020. január 22. 20:00 | Link

Bercel



Végre úgy érzékeli, hogy sínen van, ami a pizzázót illeti. Szép lett, kellemes kis hangulata van, az emberek egyre térnek vissza. Nem állítaná azt, hogy mikor a vakolat lehullott, nem lettek kétségei.. Sőt. Már előtte kétségei voltak, hogy megfelel-e majd az elvárásoknak, de most úgy érzi kezd révbe érni. Ez pedig feldobta a mindennapjait. Nem mintha Karola mellett unatkozna.
A kislány minden egyes napra tartogat valami meglepetést, hogy Barnabással éreztesse nem lehet nyugger. A minap például ismét sátrazni kellett. Odabent. Tény, hogy ezt a férfi szúrta el, mert még az ünnepke alatt nagyon jó ötletnek tűnt, de mikor egy héten belül ötször kell ezt játszani, akkor azért szidja magát.
De minden egyes pillanatát élvezi, főleg mikor látja a kislány arcán, hogy boldog. Olyan boldogság sugárzik mostanában róla, melyet talán soha nem látott, s nem akarja fényezni magát, de azért benne van a keze az biztos.
Most nyugalmas a délután, így a dolgai idekint a többiek között intézi. Mélyen bele van merülve éppen abba, hogy milyen alapanyagok is kellenének a hétre még, mikor a gondolatmeneté megzavarja egy idegen hang.
– Hello, megtaláltad – néz mosolyogva a pult túloldalán lévő srácra. - Miben segíthetek? –teszi le kezéből a tollat és a papírokat, melyekkel eddig foglalkozott, odébb csúsztatja, hogy teljes figyelmét a másiknak szentelhesse.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Radetzky Bercel
Mestertanonc Rellon (H), Művészetis tanonc, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 91
Összes hsz: 446
Írta: 2020. január 24. 22:41 | Link

A tulajdonos

- Könnyen ment.
Állapítom meg elégedetten, bár kételkedem benne, hogy tényleg ő az, mégis, az előző fickó is hasonlóan nyugodt volt, úgy tűnik őt sem zavarja különösebben mondjuk a szemem alatt húzódó monokli, ami mostanra már igencsak feldagadt. Igazi rosszfiús külsőt sugározva nekem. Edith még nem látott, de alig várom, hogy berobbanjak, akkor, amikor valamelyik barátnőjével, vagy a nővérével, Arianaval mászkál, hogy megjött a nagy igazi, lehet örvendeni. Biztos vagyok benne, hogy nagyon örülne nekem így.
- Munka kellene.
Térek rögtön a tárgyra, miközben apám tárgyilagos, írásban is fenyegető, de szerinte korrekt hangvételű levelét a pulton csúsztatom át a tulajnak, mintha éppen a maffia szeretné beszervezni a pizzériát a piszkos ügyletei miatt.
- De ingyen. Vagyis, nem kaphatok érte fizetést. Mivel ön új még itt, elmagyarázom.
Pedig nem szeretek beszélni, de nem feltétlenül biztos, hogy az apám által írt sorokkal kellene elrettentenem az egész családomtól. Alapvetően nem vagyunk rossz arcok, az anyám elég sokat lendít azon, hogy mindenki egy kicsit enyhültebb arccal nézzen ránk.
- Én egy Radetzky vagyok, apám szerint csak úgy tanulhatom meg a tetteim következményeit, ha olyat vesz el tőlem, ami fontos. A szabadságom a szabadidőm a legnagyobb fegyvere, Bunyóztm a testvéremmel, most le kell dolgoznom. Hat héten át.
Lehet, hogy ez “Radetzky vagyok” rész egy enyhe túlzás volt, és talán kicsit hatásvadász is, de hát gondoltam teszek egy próbakört, hátha így könnyebben érti a miérteket. A pletykák szerint a miniszter utódja lesz, és attól mentse meg Merlin a mi kicsiny országunkat.
- Seprűs futárnak alkalmas vagyok.
Teszem még hozzá, hogy éreztessem vele, nem mindegy, hogy minek szán, mert ha már ingyen melózok, akkor abban legyen valami jó is. Például az, hogy legalább seprűn vagyok.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Isaac Matthew Philips
Prefektus Navine, DÖK tag, Ötödikes diák


Melankolikus emo-punk, éjféllovag pálcikaember
offline
RPG hsz: 184
Összes hsz: 2376
Írta: 2020. január 25. 18:13 | Link

Zippzhar Márk Stefan
Soundtrack / 3:30 pm


  Az idő tél derekához képest elég jó volt. A nap már lebukóban volt, de a fénye még csempészett egy kis meleget a földre. Még a sálamat se kellett megkötnöm, illetve a kabátomat becipzároznom. Csak ott vártam, helyezgettem testsúlyom egyik lábamról a másikra. Megint korán jöttem. De nem is baj, legalább nem keltek rossz benyomást. Elvégre együtt kell dolgozzunk a DÖK-ben. Márk cool srácnak tűnt, jó ötletekkel. És ennyi. Többet nem tudok róla. Most, hogy megint benne vagyok a közösségben, meg minden, rájöttem, hogy meg kell ismernem az embereket körülöttem. Vagy legalább is megpróbálhatom. Éppen ezért hívtam el kajálni a srácot, hátha összehaverkodhatok vele.
  Ha már Márknál tartunk, lassan ide kell érnie. Hacsak nem ő is olyan, hogy a megbeszélt időpont előtt öt perccel lép ki a házból. Mondjuk bemehettem és rendelhettem volna valamit, ahogy az amcsi filmekben szokták, de ez pizza. Jómagam szeretem az ananásszal a tetején fogyasztani, szóval ha bárki, én tudom, hogy igazi háborúk alakulnak ki egy feltétként szereplő hozzávalók miatt. Szóval inkább kint várok. Elvégre ráérek. Amúgy még sosem ettem itt, vajon milyen pizzát adnak? Mondjuk ez az az étel, amit nem lehet elrontani.  Kíváncsi vagyok, miről fogunk beszélni. Remélem, lesz közös téma. Esetleg lehet van valami érdekes pletykája, vagy mi? Mármint nem szoktam ezeket tovább adni, de azért jó csámcsogni rajta. Ja Márk, hol vagy?
  A távolban, mintha egy rá hasonlító alak közeledne a Pizzéria felé. Remélem, ő az. Azért akármennyire is jó idő van, mégis elkezd az ember fázni egy idő után.
Utoljára módosította:Isaac Matthew Philips, 2020. február 13. 22:19 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Aki nem ismer, azt hiszi, őrült vagyok. Aki ismer, az tudja is...

Bossányi Karola
Prefektus Levita, DÖK tag, Levita úrhölgy, Másodikos diák


Bosska | Karcsi
offline
RPG hsz: 301
Összes hsz: 579
Írta: 2020. január 27. 20:04 | Link

Bence
előzmény - Kins&Kens

Már elhagytuk a boltot, amikor válaszolhattam a kérdésére Benivel kapcsolatban, s igen, valóban ő volt a legjobb barátom, akárhogy is számolgattam ujjaimon a többieket, tényleg ő állt hozzám a legközelebb, legalábbis a fiúk közül.
- Ő az, vele nagyon sok közös témánk van, meg sokszor tanulunk együtt is, szóval igen. Egyébként jófej srác tényleg, csak egy kicsit most legutóbb összekaptunk - vallottam be Bencének, de a részletekbe már nem akartam beavatni, meg amúgy is, annyira örültem az új mobilomnak, hogy pillanatok alatt sikerült visszakanyarodnom a készülékhez. Bence tényleg nagyon jófej volt, nem is kívánhattam volna jobb unokatesót magamnak, s tényleg örültem annak, hogy rátaláltam itt Bagolykőn.
- Rácsatlakozom ám, de mindenre meg kell tanítanod, tényleg mindenre - a telefon kapcsán még mindig izgatott voltam, s bíztam abban, hogy ha Bencének több ideje lesz, akkor majd kiokosít mobilhasználatból. Az alapokra mondjuk máris szükségem volt, de úgy gondoltam, hogy a pizzériában lesz elég időnk arra, hogy a legfontosabb dolgokat majd megtanítsa nekem.
Meg is indultunk a pizzéria felé, útközben a pillantásommal néha a kirakatok ablakát pásztáztam, de közben egy elég komoly témát is felvetettem Bencének.
- Igen..végülis, ti is ott voltatok - egészítettem ki a szavaimat, s egy picit féltem is attól, hogy a srác mit felel majd. Az őrült szó hallatán máris lesütöttem a tekintetem, féltem a folytatástól, de későbbi szavai megnyugtattak, s egy kő esett le a szívemről, mikor kimondta, hogy nem ítéltek el a történtekért.
- Otthon semmiképp - hálásan mosolyogtam Bencére, talán mondanom sem kellett, elég volt rám néznie, s tudhatta, hogy a szavaival megnyugtatott. S ha ez nem lett volna elég, még meg is ölelt, tényleg nagyon aranyos volt, ha lett volna bátyám, valahogy így tudtam volna elképzelni, támogatónak, s megértőnek. Az öleléséből kibontakozva, Márk említésének hallatára egy kicsit zavarba jöttem, már ha csak róla volt szó, hülyén viselkedtem, s el is kaptam a pillantásomat az unokatesóm tekintetéről.
- Jó - motyogtam egy kicsit rosszkedvűen, mert azóta lényegében nem is beszéltem Márkkal, a srác egész biztosan került, s azt sem tudtam, hogy haragszik-e a történtekért, vagy sem. Nehéz volt rajta kiigazodni, s megfordult a fejemben az is, hogy Bence tanácsát kérjem, de aztán mégis elbizonytalanodtam, mert ha szóba hoznám, a végén még kitalálná, hogy nekem tetszik Márk, és aztán meg elmondaná Masának, és akkor áh.
- Hú nagyon éhes vagyok - megtörve a kínos pillanatot, gyorsan el is tereltem a témát, s kicsit megszaporáztam a lépteimet Bence mellett, hogy minél előbb érjük el a pizzériát. Odaérve, ha előre engedett, akkor besétáltam az étterembe, s pillantásom máris a menütáblán akadt meg.
-  Imádom a pizzát, te milyet kérsz? - kíváncsian fordultam a fiú felé, miközben készítettem a tárcámat, s a benne lévő galleonokat egy kiadós evésre.
- Amúgy...ezt már meg akartam kérdezni, de mi a helyzet veled és Márkkal? Nekem ott úgy tűnt, hogy...mintha nem nagyon csípnétek egymást - ebben persze nem voltam biztos, hisz aznap reggel megvolt a magam baja, de azt még én is kiszúrtam, hogy Márk majd fellökte őt, olyan hévvel rongyolt ki a szobája ajtaján.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

2019/20.Ősz/Tél legaktívabb gólya

Oldalak: « 1 2 ... 10 11 [12] 13 14 ... 17 18 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed