36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed

Oldalak: « 1 2 ... 8 9 [10] 11 12 ... 20 ... 38 39 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. november 23. 21:16 | Link

Thomas


 
műszak végén, hétköznap kora este | o


Szerencsére a karácsonyi kornyikálás nem annyira hangos, hogy másokat zavarjon, meg ugye tompítja a folyadék is a hangzást. Bevallom őszintén remekül el szoktunk szórakozni azzal, hogy műszak végén, vagy éppen elején zacskóba bújtatott kézzel összenyomkodjuk a gumimacikat, hogy melyik ad ki hangot és melyik nem. Ezt amúgy is meg kell tennünk, ugyanis minden italba csak egy ilyen mackó kerül. Szóval külön szoktuk válogatni, és az már feltűnt, hogy amik brummognak azok vagy pirosak vagy zöldek. A többi szín sose ad ki semmilyen hangot. Lehet, hogy majd megbeszélem a főnökkel, hogy vehessek egy kisebb adagnyi mackót, a legközelebbi ottalvóson tök jó lenne ezekkel szórakozni, meg amúgy is. Na, majd akkor gondolkozom ezen is, meg azon, hogyan osztassam be magam az ünnepek táján. Mert ugye erről kellene elmélkednem.
Az idős úr tereli el a figyelmemet a gondolataimról, elég hamar sikerült eldönteniük, hogy mit szeretnének enni, még éppen, hogy csak nekiálltam továbbítani az italrendelésüket, de már mehetek is vissza. Mondjuk mintha ezek az idősek mindig gyorsabban döntenének, mint a fiatalok. Valószínűleg mert ők már aztán bőven kitapasztalták, hogy mit szeretnek meg mit nem, és nincs állandóan újdonság a palettán. Na mindegy is, mosolyogva bólintok, miután elmondja, hogy mit szeretnének és már fordulnék is el, hogy visszamenjek a pulthoz. Fejembe újra előjön közben a beosztás kérdése – nem valami bonyolult megjegyezni, hogy lesz két pp meg egy fk - , ami nem éppen szerencsés. Eleve a vendégekre kéne figyelnem, de hát már a műszak vége felé is járok, na mindegy.
A lényeg, hogy nem veszem észre, hogy nyúl felém a bácsi. Vagyis utánam, hiszen meg is ragad. Hirtelen kapok levegő után, és kiürül a fejem teljesen. Nem hallom meg a szavait. Annyit érzékelek, hogy fog. Arcomon a mosoly az valahogy megmerevedik, majd lassan el is tűnik, szemeim kikerekednek és próbálok rendesen lélegezni. És persze, hogy nem jutnak eszembe a szokásos enyhítő dolgok, amiken egész eddig dolgoztam.
~ Bácsi, kérem, tessék elengedni! ~ nyüszítem a fejemben, de megszólalni persze képtelen vagyok. Sőt, kezdek le is sápadni.


oo
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Bánki Barnabás
Előkészítős igazgató, Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós



offline
RPG hsz: 423
Összes hsz: 852
Írta: 2019. november 23. 21:43 | Link

Julianne




Kissé szokatlan számára ez a helyzet. Mit kissé? Rohadtul. Még csak néhány napja az övé a hely, s talán most kezd tudatosulni benne, hogy nem is volt olyan, hű de jó ötlet a tulajdonosává válni. Pedig az elképzelés nem volt annyira rossz. Ki ne tudna egy pizzéria élére állni? Hiszen mi más dolga lehet a főnöknek, minthogy egész álló nap egyen és egyen? Barnabás is nagyjából ebben a hitben élt, amikor belevágott. Aztán a napok előrehaladtával rá kellett ébrednie, hogy mégse csak a zabálás itt a lényeg, hanem bizony néha komolyan helyzetekben is oda kell tenni magad.
A pizza készítést nem vállalta be, tekintettel arra, hogy a világ még nem lépett be abba az évszázadba, ahol fel lennének készülve az ő csodálatos gasztronómiai tehetségére. Szóval helyzetet mér fel, meg ügyeket intéz.
Most is csak azért van bent, mert az árukészlettel bíbelődik, amíg nincs egy helyettese kénytelen ezt a gány melót egyedül csinálni, s már most rohadtul utálja.
Így most is hátul van és éppen papírokat rendez, illetve szelektál, mikor megüti fülét, hogy odakint valami történt. Szeretné figyelmen kívül hagyni, mint általában szokta az ilyen helyzeteket, de egy röpke pillanat után eszébe jut, hogy mégiscsak ő a tulaj, csak illene megnézni mi a fennforgás oka.
Mire kiér a balesetet okozó kollegina, aki mit ad isten éppen az, aki ma lett féléve, könnyeit próbálja elrejteni, ezért elslisszan Bánki mellett hátra. A férfi meg tök értetlenül néz a pórul járt vendég felé.
- Ne haragudjon, tudok segíteni valamiben? - a lehető leghiggadtabban teszi fel a kérdést, miközben tesz egy lépést a nő felé. Látja mi történt, de nem ostoba annyira - már -, hogy elkezdje a nőt tapogatva felitatni róla a kávét. Hogy is ne. Aztán még a végén az is elterjed róla, hogy mostanában micsoda perverz lett.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. november 23. 21:48 | Link

LAU
egy asztalnál az ablak mellett késő-késő délután | #ohnononoGIF

Már ahogy odanézek, furcsa valami. Meg nem mondanám, mi. Az idős varázsló nyilván elfelejtett valamit, ezért állította meg még a lányt. Igen, nagyon böngészi a menüt. De... várjunk csak... Mi van Lauval? A profilját látom csak, de ahogy néz, az egész tartása... Mi baj van? Rögtön összeszökik szemöldököm és közvetlenül ezután ráébredek: a férfi fogja őt. Fogja a karját. Szerencsére mindez durva gyorsan végigfut bennem és már pattanok is fel helyemről, sietve szedve lépteimet feléjük, meglepően hamar odaérve ahhoz képest, milyen messze voltam.
- Uram, engedje el őt, kérem - közlöm azonnal, amint elég közel vagyok és kezem a nagypapa ráncos, hűs kezére teszem, ami barátnőm alkarjába kapaszkodik. Szavaim nem vádlóak, nem dühösek. Nyugodtak, komolyak és kérőek, ahogyan tekintetem is. A bácsi felkapja rám pillantását, rögtön visszaveszi kezét és Lau arcára néz, melyen csak most látja meg a... hát azt, hogy baj van. Ijedelemnek nem igazán nevezhető. Ez túl mély ijedelem ahhoz, hogy kiüljön rá. Inkább ledermedés.
- Bocsánat, én nem... - szabadkozik, lekapott szemüvegét morzsolgatva.
- Nincsen semmi baj - rázom meg a fejem, finoman elmosolyodva, biztosítva afelől, hogy nem tehet róla. Hiszen nem tudhatta. Az egész kis asztaltársaság nagy szemekkel, ki értetlenül, ki sajnálva pislog ránk, főleg barátnőmre, akinek megsimogatom a vállát és tekintét keresem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Julianne M. Ainsley
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 115
Összes hsz: 127
Írta: 2019. november 23. 22:10 | Link

Bánki
nyomi vagy | love my style

A kellemetlenségek sora akkor indult, mikor elvállalta a gazdasági igazgató posztot. Azt mondták, jó lesz, azt mondták, nem bánja meg. Most azonban, nem kevéssé kimerülten, éhesen és rohanva, amikor hátrébb lép, hogy megszemlélje a teljes menüt, valaki egyszerűen nekimegy. Ez alapvetően semmi problémát nem okoz, hiszen elnézést kérnek, majd minden folyik tovább a megszokott medrében, csak hogyha a képletbe belehelyezünk egy forró kávét, akkor hirtelen minden felborul.
Jules, szokásától eltérően nem ripakodik rá a felszolgáló lányra, ellenben stílusa és flegmán odavakkantott szavai kellően hatásosak ahhoz, hogy az újonc szemei könnybe lábadjanak. A nő szíve szerint megrázná az alkalmazottat, hogy ugyan térjen már magához és ahelyett, hogy itt bőg, talán oldja meg a kialakult helyzetet. Mielőtt azonban szóra nyithatná száját, egy férfi jelenik meg, míg beosztottja úgy suhan el a tett színhelyéről, mintha sohasem járt volna ott. Bocsánatot kérni meg majd én fogok holnap. Az elhangzó kérdésre felhorkant és keresztbe fonja karjait maga előtt, láthatóan a balhé még csak most kezdődik.
- Igen, jó lenne a kisasszony számára egy szemüveg, mivel nyilvánvalóan az orráig sem lát - hozzáteszem, Jules kivételesen tényleg ártatlan. A hátralépést senki se úgy képzelje el, hogy beállt az út közepére, tulajdonképpen a háta mögött még egy komplett hip-hop csoport is ki tudna bontakozni, ha igazán akarna. Miközben előhalássza pálcáját és bosszúsan eltünteti a foltot, egyre jobban megy fel benne a pumpa. - Ami pedig a kedves hölgy kiszolgálását illeti, illenék megtanulnia elnézést kérni. Higgye el, jobban jár, ha Ön segédkezik neki ebben, mintha én - negédes, ámde gúnyos mosolya egyenesen Bánki velejéig hatolhat, ha nem kellően immúnis a női nem támadó és lekezelő modorára. Merthogy Morticia ennél kedvesebb már nem lesz, az biztos.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. november 23. 22:17 | Link

Thomas


 
műszak végén, hétköznap kora este | o


Mellkasom szaporán emelkedik és süllyed, még is olyan, mintha nem kapnék levegőt. Szédülni kezdek, és elhomályosodik minden. Semmit nem látok, csak az egyre jobban zakatoló szívverésemet érzékelem, és tudom, hogy ez most pánik a javából. Ez most olyan, hogy ha nem enged el akkor el fogok ájulni az oxigénhiánytól, és attól hogy nem talál jobb utat az agyam. Csak így tud megvédeni ettől az állapottól.
Fogalmam sincs, hogy mi zajlik körülöttem, monoton zúgást hallok, amitől borzasztóan fáj a fülem és mindenem. Egyetlen dolgot érzékelek csak: a veszélyt. Hogy még mindig határozottan és erősen tartanak, hogy nincs lehetőségem menekülni. Kihagy párszor a légzésem, de már észre sem veszem az égető oxigénhiányt. Olyannak tűnhetek, mintha nem is tudom, sóbálványátkot szórtak volna rám. Csak éppen nem stimmel a dolog, mert nem vagyok teljesen mozdulatlan. Szemhéjam meg-megrebben néha, és hamarosan az ájulás küszöbén reszketni is fogok. De akkor már késő. Jézusom, már most késő.
Se nem látom, se nem hallom a megmentőmet, sőt azt sem, hogy lekerül rólam a kéz, ami fogva tartott. Semmiféle változás nem észlelhető rajtam, leszámítva, hogy mostanra már falfehér vagyok. Az egyre inkább engem körülölelő semmibe egy új érzés érkezik. Ismét hozzám érnek, de ez nem ront a helyzeten. Ez nem rossz. Egyáltalán. Ismerem ezt az érintést. Minden porcikám tudja, hogy Thomas az, de képtelen vagyok megmozdulni vagy akár úgy egyáltalán látni bármit is. Csupán annyira futja tőlem, hogy megrebben a szemhéjam, sípolva kapok levegő után, majd hirtelen túl gyorsan, túl kapkodva próbálom megtelíteni a tüdőmet. Már ez is valami, ez is haladás.
~ Ne engedj el, ne menj el! ~
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. november 23. 22:42 | Link

LAU
egy random asztalnál késő-késő délután | #imherewithyouGIF

Eszem ágában sincsen sehova sem menni.
Feldúl az, ahogyan látom őt, viszont ilyenkor képtelen vagyok magammal foglalkozni. Rá figyelek egyedül, semmi és senki másra. Olyannak tetszik, mint aki akármelyik pillanatban összeeshet. Nyugtatóan simogatom őt, ám tekintetét hiába kutatom, nem akad össze az enyémmel. Alig van eszméleténél.
- Gyere - kérem lágyan és vonom őt magammal. Nem messze, éppen csak a családdal szomszédos, üres asztalhoz. Utánunk is pislognak kicsit, aggódón.
Lenyomom a székre és odahúzom közel a másikat magamnak. Leülök, térdem combjai közt, jobbom kezét fogja meg, balom arcára simítom. Vajon... hoznom kéne neki valamit? De nem akarom itt hagyni. Szerencsére a fiatal kolléganője észreveszi, hogy valami nem stimmel és odalép érdeklődni, mi a helyzet és tud-e segíteni.
- Rosszul lett kicsit. Tudnál neki hozni egy pohár vizet esetleg? - kérem meg rá, ő pedig már el is illan érte, közben kitérve a vendégekhez is, nyugtatva őket mind Lau állapota felől, mind pedig megígéri, mindjárt intézi a rendelésüket, ám ők kérik, hogy először törődjön nyugodtan a másik pincérhölggyel, ők nem sietnek sehova. Visszakapom tekintetem barátnőmre és simogatom tovább, szelíden mosolyogva rá. - Minden rendben - susogom neki közben.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. november 23. 23:17 | Link

Thomas


 
műszak végén, hétköznap kora este | o


Igyekszem a simogatásra koncentrálni, egyrészt amiatt, mert biztonságot sugall teljes mértékben. Hogy már nem vagyok veszélyben. Másrészt pedig amiatt, mert ez egy szabályosnak tűnő ritmus. Tehát pont olyan, ami nekem jelenleg nem megy. Erre figyelek hát, már amennyire tudok figyelni, hátha sikerül a szervezetemnek alkalmazkodni hozzá. A légzésemnek, vagy a szívverésemnek, mindegy. Valamelyik tegye meg.
Mintha víz alól jönne a hang, aminek az értelmét nem fogom fel, ám azt már igen, hogy mozdulnom kell. Követem, anélkül, hogy felfognám hogy mi is történik. Csak megyek, ahova irányít, leülök, amikor azt a jelzést kapja a testem. A helyváltoztatástól viszont szédülni kezdek, így lassan lecsukódik a szemem. Végre, egy kis megnyugvás, már borzasztóan fájt, hogy kikerekedett szemmel meredtem a semmibe. Egy pillanatra megrezzenek, amikor hozzám ér, megkönnyebbülésemben. Kezd lassan megtelni a világ hangokkal, illatokkal. Nyilván látni is több mindent látnék már, de egyelőre csukva tartom még a szememet.
Valaki jön, valaki mond valamit, Thomas is mond valamit, nekem pedig mozdul a balom, amit a kezében tart, ujjaim felülről átfogják a csuklóját, erősen szorítva azt. Finoman megmozgatom a hüvelykujjamat, amíg meg nem érzem rendesen a pulzusát. Szaggatottan szívom be a levegőt, majd a továbbiakban mélyeket lélegzek, egyfajta ütemhez igazodva, aminek ritmusát az ő szívverése határozza meg. Ha képes lennék számolni, akkor azt is meg tudnám mondani, hogy meddig tart a belégzés és meddig a kilégzés.  Ahogy erre figyelek szépen fokozatosan kezd visszatérni a szín belém, csökken a szúró fájdalom, tisztul ki a köd.
~ Tudom ~ akarnám mondani, de hiába is próbálkoznék vele. Kinyitom a szememet, tekintetem még zavaros, ám a lényeget azt tisztán látom. Őt. Csak nézek a barnáiba, és próbálok minél előbb megnyugodni. Még nem fogom fel, hogy talán a fél pizzériázó most azt lesi, hogy ez meg mégis mi volt. Még csak Ő van, Ő aki gondoskodik arról, hogy ne omoljon össze a világ körülöttem, hogy ne szippantson be a semmi.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. november 23. 23:37 | Link

LAU
egy random asztalnál késő-késő délután | #imherewithyouGIF

Nézelődnek felénk jópáran, ám ahogy látják, hogy leültünk és hogy én gondoskodom a pincérlányról, egyre ritkulnak az erre tekintéseik. Figyelem barátnőm falfehér arcát, ahogy lehunyt szemmel üldögél. Odakapom kicsit pillantásomat csuklómra nyomódó ujjaira, aztán elmosolyodom, mikor ügyesen lélegezni kezd. Szinte csinálom vele én is, bár én csak orromon át és visszafogottabban, nem tudva róla, hogy saját szívverésemet követem rajta keresztül. Saját szívverém, aminek különben baromi fura most az üteme, de ez most mellékes.
Jobban elmosolyodom, mikor kinyitja szemét. Látom rajta, hogy kábult még. Nem baj, idő kell ehhez. Addig maradok így vele, ameddig csak szkséges. Érkezik közben vissza a másik felszolgáló. Odaadja a vizet, megköszönöm neki, méregeti picit Laut, aztán már ott sincs. Törődik a vendégekkel.
- Igyál kicsit - engedem el őt, hogy egyik kezemmel a poharat a fogjam, a másikkal pedig a szívószálat a szájához illesszem. Mikor bekapta, felszabadult jobbommal karjára simítok, aztán mikor megvan a pár korttyal, félreteszem az innivalót az asztalra, visszafordulva ismét hozzá, kezeimbe fogva kezeit.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. november 24. 00:06 | Link

Thomas


 
műszak végén, hétköznap kora este | o


Az a baromi fura ütem az enyémhez képest teljesen normális, követendő. De csillapodik szépen lassan az enyém is, vagy legalábbis nem hagy már ki annyira. Hamarosan a szememet is ki tudom nyitni, bár beletelik némi időbe mire eljut a tudatomig például a mosolya. Ez is alátámasztja a szavait, minden rendben van.
Oké, még sincs rendben, elenged. Miért enged el? Átsuhan a tekintetemen a kétségbeesés, elvétem a légzés ütemét is, és olyan sebességgel nyúlok az övé után, mint valami csiga. Ami hátrafelé halad, pedig előre akar. Szóval mire akár feltűnhetne, hogy én amúgy a keze után kapok ám, már kerül is a szívószál a számhoz. Ezzel egy időben jön a felismerés, hogy mit mondott. Igyak. Oh, oké, akkor ezért engedett el, jól van.
Okoz némi nehézséget, mire ráveszem a zsibbadt agyamat a műveletre, de hamarosan már aprókat kortyolok. Biztos, ami biztos alapon. Nem is bánom különösebben, hogy eltűnik a látóteremből a pohár, sőt, tulajdonképpen örülök is, hiszen így a kezei az enyémekre kerülnek. Aprót rándul a szám sarka, mosolyra szeretne húzódni, de fárasztó ez a mozdulat. Márpedig azt a kevés kis energiát, amit eddig sikerült összekaparnom nem erre szeretném elhasználni.
- Köszönöm – lehellem alig hallhatóan. Nem csupán a vizet, mindent. Hogy felbukkant a semmiből – nekem legalábbis úgy tűnt -, hogy valahogy megszüntette a pánikot kiváltó okot, hogy itt van és gondoskodik rólam, hogy segít megnyugodni. Valahogy a kollegákkal is elrendezhette a dolgot, hiszen most már kezd bevillanni, hogy járt erre a kolleganőm, a víz is nyilván tőle van. És ahogy lassan visszaáll minden a normálisba, már eszembe jut több kellemetlen dolog. A vendég például, biztos a frász törte ki, hogy a munkahelyem kellős közepén sikerült pánikrohamot kapnom. Amit már nagyon régen nem tettem, el tudtam kerülni. És legfőképpen az, hogy Thomasnak ezt úgy végig kellett néznie. Szomorkásan, sajnálkozón nézek hát rá, majd picit lehorgasztom a fejemet egy nagy sóhaj kíséretében.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. november 24. 20:28 | Link

LAU
egy random asztalnál késő-késő délután | #imherewithyouGIF

Ott tartom a szívószálat, poharat nála, amíg nem kortyol szépen párat. Érzem, hogy ezt sem fogja tudni gyorsan megtenni, de nem is kell. Végül csak meglesz, ennyi elég is most, a víz félre kerül. Jobban érzem magam tőle én is, hogy foghatom őt ismét.
Hálájára még jobban elmosolyodom, hüvelykujjammal megsimogatva kezét, és nem teszek egyebet, mint itt vagyok vele. Nézegetem őt. Nem bámulón vagy kutatón. Simán csak pislogok rá, ahogy szoktam. Kérdőn húzódnak aztán össze a szemöldökeim, amikor úgy elkomorul és lesüti szemét. Pedig úgy tűnt, kezd magához találni. Kezd jobban lenni. Már sápadnak sem olyan sápadt.
Nem akarom faggatni, kérdezgetni. Azt szeretném, hogy a saját tempójában helyre rázódhasson. Aki elesett, sem kell rögtön felrángatni a földről. Hagyni kell neki feldolgozni, hogy lent van és úgy álljon talpra, ahogy ő szeretne. Legalábbis szerintem. Én azt szeretem, ha így segítenek nekem és eddig mindig, ha én eképpen segítettem, úgy vettem észre, jót teszek.
Igen, láttam, mi történt vele. Azonban egyelőre ezt valahol mélyen lent tartom magamban. Akármilyen különös, nem láttam még pánikrohamát eddig. Csak tudtam, hogyan viszonyul az érintésekhez általában. Hogy mi történik vele. Elmondta nekem, én pedig hittem neki. Nem kellett tanúság hozzá, hogy tényként kezeljem. Ám még nem éltem át soha ezelőtt. Ennyire markánsan biztos nem. Ennek nyilván az is az oka, hogy mikor együtt vagyunk, máshogy viszonyulnak az emberek hozzánk. Nem ér hozzánk feltétlenül olyan, aki egyébként tenné, mert látja, hogy tartozol valakihez, legyen az kedves, barát, családtag. Szóval mindössze véletlen kis koccanások voltak, amiknél jelen voltam, és ezek ilyen erős, látható pánikot nem hoztak magukkal. Ezúttal viszont tanúja voltam. Még ha ezt tényleg el is nyomom egyelőre, így pedig még csak sejtésem sincs róla, mi aggasztja most.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. november 24. 20:53 | Link

Thomas


műszak végén, hétköznap kora este | o


Jól esik a kedveskedő simogatása, a figyelme, a jelenléte. Hogy pontosan ugyanúgy viselkedik, mint egyébként. Nem aggódóan néz vagy kétségbeesetten, vagy tanácstalanul, hanem úgy, mint mindig. Normálisan. Minden rendben van, itt van velem. Csak ... itt van velem és ez pontosan az, amire szükségem van.
Az elkomorulásom tökéletesen jól kifejezi azt a tényt, hogy kezdek jobban lenni. Hiszen legalább valami reakció már megfigyelhető rajtam. Tudom, hogy szeretné tudni miért vágok ilyen arcot, de egyelőre még a légzésemre koncentrálok, és próbálom összeszedni az erőmet. Már el is felejtettem, hogy mennyire kimerítő egy ilyen pánikroham. Már nagyon régen nem éltem át hasonlót. Rossz érzés az volt, szédülés meg ilyesmi, de akkor tudtam tenni ellene. Igaz, akkor nem is fogtak, csupán hozzám értek. És akkor nem ért ennyire váratlanul. Ismét mélyeket lélegzek, de már nem pánikszerűen. Jobban vagyok.
- Nem figyeltem. Nem figyeltem – mondom ki végül a fejemet csóválva. A hangom tökéletesen illik a sajnálkozó arckifejezésemhez. Figyelnem kellett volna, mindig figyelek. Mindig. Kivéve, amikor vele vagyok ugye, de akkor nem is kell. Akkor esélytelen, hogy megtörténjen hasonló. De most ugyan itt volt, mégsem vele voltam ugyebár. Meg amúgy sem azért nem figyeltem, mert tudtam, hogy itt van. Fogalmam sincs, hogy miért nem figyeltem.
Észre… észre kellett volna vennem a mozdulatot. Tudnom kellett volna kezelni és nem ledermedni – suttogom alig hallhatóan. Azt hittem, hogy már haladok, hogy javul a helyzet, hogy talán már nem is fordulhatnak elő már ennyire erős rohamok. És most tessék, kiderül, hogy tévedtem. És mindezt végig kellett néznie neki is. – Sajnálom.
Utoljára módosította:Juhász Laura, 2019. november 24. 20:54 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. november 24. 21:27 | Link

LAU
egy random asztalnál késő-késő délután | #imherewithyouGIF

Mondani fog valamit szerintem. Úgy tűnik nagyon. Jól van, én megvárom. Néha arcát nézegetem, máskor kezeinket és van olyan is, hogy körbepillantok kicsit, és mikor tekintetem találkozik egy-egy kollégájáéval vagy éppen a szomszédos asztalnál ülőkével, bíztatóan rájuk mosolygok.
Nem figyelt? Mire nem figyelt? Próbálom összerakni, viszont nem akarok sejtelmekre támaszkodni. Szerencsére mondja is tovább és világossá válik nagyjából. Viszont rögvest fejrázásra is késztet.
- Nem. Ugyan. Nem tehetsz róla - simít fel jobbom karjára. - Nem vehetsz mindig mindent észre. Nem lehetsz mindig résen - próbálom megértetni vele, hogy már csak az hiányzik neki, hogy még magát okolja. - Ne emészd ezen magad! - mosolygok rá, tovább rázva a fejem.
- Ez... ez ritka, nem? Mármint, hogy... hogy nem veszed észre - feltételezem, csakis abból, amit most elmond, meg ahogy ostorozza magát. Ha mindig ez lenne, nem tenné ennyire, gondolom. - Dehát előfordul. Néha előfordul. Ez megesik. De... semmi baj - vonok vállat, próbálva valahogy elvenni a dolog súlyát a számára. Remélem, az ő számára! Nem pedig a magaméra. Remélem, nem azért terelem afelé, hogy semmiségként kezelje, mert én azt szeretném, ha semmiség lenne! Ha túl lehetne lendülni rajta. Ugye nem ezért csinálom? Ugye az ő helyzetét akarom könnyíteni, nem a magamét? Persze, hogy azért. Persze, hogy szeretném, ha jól lenne. Ha nem törnének rá ilyenek. Ha nem kéne ilyesmit átélnie. Hiszen a legjobbat kívánom neki és csakis azt. Viszont... ettől függetlenül talán azért is szeretném eljelentékteleníteni, hogy nekem se kelljen törődni ezzel. Lehetséges ez? Nyelek egyet és lágy vonásaimba halovány feszültség költözik, ahogy a vész már szerencsésen múlik, és én ráérek kicsit magamra is figyelni. Jobb lenne, ha nem érnék rá.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. november 24. 22:14 | Link

Thomas


 
műszak végén, hétköznap kora este | o


Jól látja, próbálkozom legalábbis mondani valamit. Próbálkozom újra normális lenni. Mondanám, hogy próbálom elfelejteni, de ez már kicsit nehéz. Vagyis maga az eseményt azt könnyebb, a rossz érzést azzal kapcsolatban, hogy meg kellett volna előznöm, na ezt nehéz kiűzni a fejemből.
Azt mondja nem tehetek róla. Megrázom a fejemet én is, hiszen csak én tehetek róla. Ez az egész csak miattam van. Mert nem tudom kezelni ezeket a helyzeteket, mert képtelen vagyok kiszakadni ebből az egészből, hogy bántani akarnak, hogy bántani fognak és én tehetetlen vagyok. Holott már hónapok óta ezen dolgozom a dokival, hogy nem vagyok az. Hogy igen is, hogy tudok tenni ellene, hogy növeljük az önbizalmamat, hogy legyen valamiféle forgatókönyvem az ilyen helyzetekre. És működött, mindaddig, amíg ilyen erőteljes, éles helyzetbe nem kerültem.
- Ritka – válaszolom szűkszavúan. Az, azonban az lenne a lényeg, hogy ne is kelljen ennyire figyelnem. Elveszem az egyik kezemet az övéből, hogy remegve ugyan, de a pohár után nyúljak. Örülnöm kéne, hogy már ez is megy. Gyorsabban nyerem vissza az uralmat magam felett, mint szoktam. De ez az érzés várat magára, egyelőre csalódott vagyok. Iszom pár kortyot a vízből mielőtt elmondom neki, hogy miért is ekkora nagy baj ez most, végig a poharat figyelve. – Azt hittem, vagyis azt reméltem, hogy jobban haladok. Hogy ilyen helyzetbe is tudok tenni valamit. A könnyebb szituációkba tudok. Azt hittem … de tévedtem.
Elhallgatok megrázva a fejemet. Nem, hagyjuk inkább. Most inkább csak tovább lépnék, majd rágódom ezen máskor, amikor nem a fél munkahelyem engem les. Majd ha egyedül leszek, mert nem szeretném tovább ezzel sokkolni a barátomat. Éppen elég rossz az, hogy végig kellett néznie ugyebár.
- Majd … majd megbeszéljük Rileyval, kitalálunk valamit, hogy mi a probléma, hogy így most miért nem ment. Majd … majd csak jobb lesz. Mindenesetre sajnálom, hogy tanúja voltál egy ilyennek. De, legalább nem ájultam el – próbálom valahogy pozitív irányba terelni a gondolataimat, hogy ne aggódjon vagy ilyesmi. Fel nem fogom adni, mert van haladás, csak lassabb, mint hittem volna. És tényleg hasznos lesz majd mindaz, ami most történt. De ettől függetlenül akkor is azt kívánom, hogy bár ne történt volna. És azt is nagyon remélem, hogy soha de soha többet nem kell így látnia Thomasnak.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. november 25. 22:50 | Link

LAU
egy random asztalnál késő-késő délután | #oramiGIF

Bólogatva hallgatom csak őt és figyelem reszketeg mozdulatait. Amit mond, arról beugrik, amikor megvertek, és hogy én is azt hittem, hogy megpróbálhatom kivédeni. Hiszen edzésen minden olyan jól ment. De éles helyzetben simán kicsúszik az ember lába alól a talaj. Viszont ezt nem kezdem most ecsetelgetni barátnőmnek, hiszen most ez nem rólam szól. Nem az én élményeimről, az én fejlődésemről, hanem az övéről.
- Az lesz - értek egyet reményeivel. Jobb lesz. Biztos vagyok benne, hogy egyre jobb lesz. Szemöldökösszevonva rázom meg aztán a fejem, hogy ne butáskodjon már. Semmi baj nincs vele, hogy tanúja voltam. Nem zavar. Mármint... nem úgy nem zavar, hogy nem gond, hogy Launak rossz. Vagy hogy rám ne lenne hatással. Csak... szóval nem baj. Ami inkább baj, az az, hogy alig érzek bármit ezzel kapcsolatban. Ez dúlt fel. A saját ürességem. Meg az, hogy megijedtem, mi történik. Nem az, hogy... a lányt sajnáltam. Istenem, ez borzalmasan hangzik. Hogy lehetek ilyen? Neki is állok kicsit kerülni barátnőm tekintetét, azt hiszem. Komolyan nem azért érzem kiakadva magam, mert ő szenved? Azért kéne kiakadva lennem. Csak éppen nem tudom mihez kötni ezt. Képes voltam azonnal reagálni és talán a leghelyesebben cselekedni, ám mindebben semmi érzelem nem volt. Mert nem tudom megfogni ezt. Nem tudom, mit él át, és még ha találnék is valamit a saját élményeim közt, amivel közelebb hozhatom magamhoz -márpedig bőven vannak olyan leblokkolásaim, amikkel ez testvér lehetne-, az sem biztosíték, hogy kevésbé lennék üres. Van, amit azonnal mélyen megélek, akár kell, akár nem, és van, amire alig rezdülök, bármilyen kemény és fontos ügy. Hogy miért is vagyok ilyen? Arról elég sok szakírás készült már és Riley is simán megfelelné. Én viszont csak rém furán érzem magam és nem tudom, milyen képet vágjak hozzá, hogy ennyihez értek, hogy ülök itt vele, a kezét fogva, miközben ő olyan törődőn, gondosan, együttérzőn nyugtat meg mindig, akármilyen felfoghatatlan nyomorom van éppen.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. november 26. 19:13 | Link

Thomas


 
műszak végén, hétköznap kora este | o


Lehet, hogy jobb lenne pedig ha felhozná a gyengélkedős dolgot. Hogy pontosan ugyanezen ment át, mármint az a része ugyanaz, hogy benne is megvolt akkor ez az érzés. Hogy úgy érezte kudarcot vallott, hogy nem tanult semmit. Ha felhozná akkor lehet, hogy nem érezném úgy, hogy nem akarok erről beszélgetni sem, nem akarom hogy … nem érezném annyira pocsékul magam amiatt, hogy látott ennyire szétcsúszni. És még mindig úgy lát, hiszen mit csinálok? Itt ülök, mint egy nagy rakás szerencsétlenség, aki képtelen normálisan megfogni a poharat. És neki ezt most itt végig kell néznie. És én ezt nem szeretném, nem szeretném, hogy rosszul érezze magát vagy aggódjon vagy akármi. Sem pedig azt, hogy megforduljon a fejében, hogy vajon vele szemben is előjön-e valaha ilyesmi. Bár úgy tűnik, hogy rendben van. Nem akad ki a dolgon. Talán nem érinti annyira vacakul, hiszen tudja hogy ilyen vagyok, vannak pánikrohamaim, nagyon ritkán de vannak. És tudja, hogy ővele nincs, hogy ő meg tud nyugtatni.
Elgondolkodva figyelem őt, mert valami furcsaság van ezzel kapcsolatban. Honnan is lehetett azt tudni, hogy ő meg tud nyugtatni? Soha nem volt még ilyen, soha. Én sem tudtam, hogy nem reagálok-e vacakul az ő közelségére a nagy pánik közepette. Reménykedtem benne, és sejtettem, de biztos nem lehetettem benne. Nem hiszem, hogy ő biztosabban tudta volna. Meg ha már itt tartunk, nem is nagyon látom rajta az aggodalmat, riadalmat. A sokkhatás miatt lehet? Vagy ennyire arra figyel, hogy engem vigasztaljon?
- Te rendben vagy? A bácsi nem akadt ki? – az első kérdésem után rögtön hozzá is teszek még egyet majd körbenézek a pizzériában. A vendégek, akikre emlékszem, már szinte mind elmentek, újak jöttek a helyükre. Nekem pedig bevillan, hogy még dolgoznom kellene. Megkeresem a tekintetemmel a kolleganőmet, biccentek neki, hogy megyek. Egy pillanat és felkelek innen valahogy, akárhogy. Lényegtelen, nagyon nem hiányzik, hogy kirúgjanak. De ő szinte azonnal közelebb jön és megnyugtat, sőt mi több kioktat, hogy ne szórakozzak már, nehogy visszaálljak dolgozni erre a kis időre. Nyugodtan térjek magamhoz, majd ő megoldja, vegyem úgy, hogy én mára végeztem. Elrebegek egy köszönömöt, hiszen mi mást tehetnék, majd lesütöm a szememet, és a kötényemmel kezdek el babrálni, hogy valahogy kibújjak belőle.
Zavar ez a helyzet, nagyon. Az is hogy helyettem kell dolgoznia szegény lánynak, az is, hogy úgy kell összekanalaznia engem a barátomnak, és az is, hogy ilyen szűkszavú, hogy alig látni rajta valami érzelmet. Rajtam látszódnak. A frusztációtól elkezdve a szomorúságon át minden kivehető, még ha csak egy pillanatig is. De rajta … semmi. És rádöbbenek, hogy ezért nem akartam volna, hogy így lásson … mert félek attól, hogy éli ő ezt meg. Félek attól, hogy később vágja képen az egésznek a súlya, amikor nem leszek ott, hogy megbeszéljük.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. november 26. 20:53 | Link

LAU
egy random asztalnál késő-késő délután | #oramiGIF

Nem érzem magam rosszul és nem aggódom. Látom, hogy azért már kezd jobban lenni, kezd megnyugodni. Tény viszont, hogy átsuhant az agyamon mielőtt hozzáértem volna, hogy vajon megtehetem-e. Hogy nem tetézem-e a bajt. Ám ösztönösen jött. Talán előbb mozdultam már, mint hogy nekiláttam volna parázni ezen. Nem tudom, nem emlékszem. A lényeg, hogy megfordult bennem. Ám eloszlott, amint éreztem, hogy jót teszek vele. Hogy rám nem úgy reagál.
- Nem, nem akadt ki. Csak nem értette, mi történik. Meg persze, gondolom, azt hitte, valami rosszat tett, de megnyugtattam, hogy nem - magyarázom neki, igazából hosszabban, mint egyébként történt. Dehát ott és akkor a tekintetek és mozdulatok beszéltek főleg. Elmosolyodom picit, alátámasztva a részletezésem és vígasztalóan simogatom tovább barátnőm kezét. A velem kapcsolatos kérdésére direkt nem felelek. Ám tartok tőle, hogy mindjárt kell, ezért nyelek egy nagyot, ám szerencsére érkezik közben a másik pincérlány. Felpislogok rá, aztán lesütött szemmel hagyom őket beszélgetni. Kezeimet is hátrébb húzom a lánytól. Nem távolodom el, csak nem simogatom tovább. Fura így, ha közben társaságunk van. Meg már úgy érzem, a nehezén túl van és nem történik szörnyűség, ha elenegedem kicsit.
Mikor elmegy, barátnőmre mosolygok. Viszont ő ezt nem látja. Ruhájával babrál.
- Amikor... amikor megvertek, az egyik legrosszabb az volt, hogy tökre nem tudtam alkalmazni azt, amit az edzéseken tanultam. Pedig annyira klasszul ment mindig és azt hittem, talán valamennyire menni fog ilyen helyzetben is, de... dehát nem. Utána rájöttem, hogy... ez nem így működik. Más gyakorolni és más, ha váratlanul történik valami. Ahhoz sokkal többet kell gyakorolni, hogy reflexszerű legyen - állok neki mégis ecsetelni, amit az imént magamban tartottam. Mert rájöttem közben, jól szokott esni neki, ha saját példával közelítem meg. Talán nem érzi magát tőle olyan egyedül. Békés, csöndes hangon tárom elé mindezt, lágy vonásokkal. Megtörtnek, meghökkentnek továbbra sem tűnök.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Bánki Barnabás
Előkészítős igazgató, Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós



offline
RPG hsz: 423
Összes hsz: 852
Írta: 2019. november 26. 21:16 | Link

Julianne



Bánki Barnabás nem is lenne önmaga, ha értené, hogy az előtte álló nő, minek hápog, mint egy kacsa. Hát egyetlen egy mozdulatába telt csupán az, hogy eltűntesse magáról a kávét, akkor meg mi értelme van itt játszani a nagysasszonyt? Mire megszólalna a nő tovább folytatja, Bánki meg csak vág egy pofát, hogy ezzel kifigurázza a kedves vendéget.
- Köszönjük észrevételeit, majd elbeszélgetünk a kolléganővel - válaszol eléggé monoton hangon, mintha csak egy begyakorolt szöveget tolna valami gép. - Elnézést kérünk a kellemetlenségért, természetesen a fogyasztását a pizzázó állja, sőt had adjunk egy ajándék italt is a mai nap legkedvesebb vendégének - ironizál egyértelműen, ez látszik gesztusaiból is.
- Természetesen a legrégebbi felszolgálónk fogja önnek hozni, akibe már jó ideje beleverték, hogy ne törődjön a primadonnákkal - mosolyodik el gúnyosan, majd a pult mögé lép, hogy saját maga kezdje el elkészíteni a nő által kért italt. Bánki nem önmaga, bár ezzel nyilván egy ismeretlen aligha lehetne tisztában. Nem szereti a kioktató és tenyérbe mászó stílussal megáldott embereket, így most kénytelen elővenni rosszabbik énjét. Ritkaság az ilyen, bár nagyon úgy tűnik, hogy ez a hely igencsak kihozza belőle.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. november 26. 21:24 | Link

Thomas


 
műszak végén, hétköznap kora este | o



Bólintok egyet, amikor beszámol arról, ami nekem teljesen kimaradt. Jól van, örülök, hogy a vendég nem ijedt meg, vagy nem rendezett jelenetet vagy ilyesmi. Hihetetlen, hogy mennyire kitörlődött a fejemből, onnantól, hogy elmondták mit szeretnének, egészen addig, hogy Thomas pulzusát keresem. Ekkor már kezdett kitisztulni minden. Úgyhogy most igyekszem valahogy pótolni azokat a fehér üres részeket, méghozzá úgy, hogy nem kérem meg, hogy mesélje el pontosan mi történt. Ne írja le nekem részletesen.
- Jól tetted – felelem, majd picit töprengek mielőtt alig láthatóan elmosolyodom. Bevillan ugyanis, hogy miért nem reagáltam rosszul az érintésére. – Tudtam, hogy te vagy. Amikor hozzám értél, tudtam. Fogalmam sem volt, hogy mi történik, de ezt az egyet tudtam.
A kezét figyelem, ahogy simítja az enyémet, tovább csillapítva, nyugtatva engem. Nem érzem már úgy, hogy ezen múlik, hogy teljesen helyrezökkenjek, de rendkívül jól esik. Az már kevésbé, amikor a kolleganőm megjelenésekor elenged, de nem lepődöm meg. Nagyon ritkán érünk egymáshoz, ha nyilvános helyen vagyunk. Valószínűleg ezért is nem ölelt meg és tartott a karjaiban, hogy úgy nyugtasson meg. Mindenesetre a késztetést azt le kell küzdenem, hogy ne kapjak utána, így sokkal bizonytalanabb vagyok. De próbálom magam a megszokott dolgokkal elterelni ezektől a gondolatoktól is, meg az összes többitől. Nem túl sok sikerrel.
- Nem is jutott eszedbe semmi sem belőle? Ki-kielemeztétek Liam bácsival utólag? – kérdezek vissza halkan hosszas hallgatás után. Kezem az ölembe ejtve, a kötény megkötőjét gyűrögetem, szemem lesütve. Akkor, a gyengélkedőn, vagy utána már nem is tudom bevillant, hogy emiatt is pocsékul érezheti magát. Igazam is volt, jól sejtettem. És azzal, hogy most ezt felhozza valóban jobb, mert nem rólam meg az én esetemről van szó konkrétan. Hanem egy hasonló esettel, ami nyilván nem teljesen ugyanaz. De a lényeg stimmel. Arra, hogy többet kell gyakorolni egy kissé elhúzom a számat, majd sóhajtok egyet. Ez … nem ilyen egyszerű.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. november 26. 21:41 | Link

LAU
egy random asztalnál késő-késő délután | #oramiGIF

Mosolyom jelentékenyebbé lesz, ahogy elmondja, tudta, hogy én érek hozzá. Ezek szerint nem is látott akkor? Bár így visszagondolva, tényleg nem úgy festett, mint aki bármit felfogna. Meg hát nem véletlenül kérdezi, mi történt. Most fogom fel lassan, tényleg mennyire nem volt magánál.
- De. Megpróbáltam, csak egyáltalán nem sikerült - felelem a védekezési technikámat illetően, elhúzva kicsit a számat. - Nem. Nem beszéltünk róla, mert... mindegy - vonom össze a szemöldököm és sütöm le a szemem. Megrázom a fejem. Hagyjuk. Nem beszéltünk róla, ennyi. Nem tudok erről többet mondani. Mármint tényleg nem tudok, mert nincs mit, jobban meg nem akarok ezen elgondolkozni. Egyszerűen folytattuk az edzéseket. Bácsikám többször hangsúlyozta, hogy nem muszáj, hogy kihagyhatunk párat, de én szerettem volna.
Nem tudhatom, mik járnak a barátnőm fejében most, ahogy ő sem, az enyémben mik. Látom, hogy feszült még, hogy még mindig csak rendeződik, így nem is kérdezek rá egy-egy arcrándulására, rezdülésére. Nem akarom faggatni. Békén akarom hagyni. Nyugodtan figyelem, aztán szusszanva nézek körbe. A kérdéséről, hogy én hogy vagyok, már el is felejtkeztem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. november 26. 22:11 | Link

Thomas


 
műszak végén, hétköznap kora este | o


Lassan emelem rá a pillantásomat. Megpróbálta, ő megpróbálta. Egyszerre örülök annak, hogy ővele így volt, és érzem magam még vacakabbul, mert én meg se kíséreltem felidézni a tanultakat. Egy szempillantás alatt történt minden. Én így érzékeltem legalábbis. Az viszont ahogy elhárítja a második kérdésem végül háttérbe szorítja ezeket a gondolatokat. Miért, miért nem beszéltek róla? Egyáltalán nem is beszéltek a dologról, csak egyszerűen továbbléptek? Ezek azok a kérdések, amiket nem fogok feltenni. Most biztos, hogy nem, hiszen látom, hogy nem akar erről beszélni, sem pedig erre gondolni.
- Ez a gyakorlás meg éles helyzet dolog … ez bonyolult. Mi pusztán beszélgetésekkel próbálunk valamit kitalálni, ami működhet. Nincs igazából olyan, hogy gyakorlás. Csak éles helyzetek vannak, amikor vannak. Amiket utána kielemzünk, részletesen. És átvesszük, hogy min kell változtatni esetleg, mi lehetett a gond – magyarázom el neki egy szuszra. Ez nem egy harcművészet, ahol begyakorlod a mozdulatokat egy valakivel. Itt nincs más valaki. Itt én vagyok, meg a fejem. Tudom, hogy ő a saját tapasztalatait mondja csak el, és párhuzam vonásról szó sincs, viszont talán ennyire részletesen még nem mondtam el, hogy pontosan mi zajlik. Ó persze, meséltem én a dal dologról, meg hogy grounding-olunk meg ilyenek. De hogy egy-egy ilyen eset után mi történik azt nem. Hiszen, nem is volt még ilyen eset. Úgyhogy most elmeséltem, ha már így feljött ez a dolog.  – A gond csupán az, hogy én nem … nem fogom tudni elmondani, hogy mi történt. Azt hogy mit éreztem igen, de ezen kívül semmit. Hogy meddig tartott vagy ilyesmi. Semmit.
Kibújok nagy nehezen a kötényemből, végre csak sikerül eljutni idáig, és gondosan összehajtogatom. Szimpla időhúzás ez a részemről, semmi más. Valamiért hezitálok, pedig majdnem folytattam a gondolatmenetet, most pedig azon töprengek, hogy egyáltalán tegyem-e. De miért is? Megkérdezem és majd ő eldönti.
- Esetleg nem jönnél velem a következő terápiára, hogy segíts beszámolni erről? Már ha nem túl megterhelő, meg felkavaró felidézni magadban a történteket - reménykedve nézem őt a kérdő hangsúlyú befejezés után. Nem felelt, hogy ő hogy van, hogy ő mit élt át. Nekem feltűnt, emiatt hezitáltam a kérdés előtt. Talán kapok valamiféle választ erre is.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. november 26. 22:33 | Link

LAU
egy random asztalnál késő-késő délután | #noproblemGIF

Oké, hát de én nem is ezért mondtam. Mégse kellett volna mondanom? Mégse hasonlít ez a kettő annyira? Vagy nem azért mondta? Különben érdekes ez, hogy itt nincs gyakorlat. Lehetne pedig szerintem. Simán el tudom képzelni. Dehát én nem vagyok szakember. Lehet, tiszta hülyeség.
- Mondjuk úgyis az a legfontosabb, nem? Mármint, hogy mit éreztél - vonom meg egy kicsit egyik vállam. Nem nyeglén, csak idomulva kérdésem könnyedségéhez. Különben válaszolnia se kell rá. Egyszerűen bedobtam ezt a feltételezést. Ám belegondolva talán tényleg idétlenség. Hiszen fontos a környezet, fontos tudni, mi az, amit főleg rosszul vesz vagy amit épp jobban. - Vagy hát... jó, nem csak az - javítom ki magam, viszont nem folytatom, mert úgy érzem, csak jártatom itt a szám és se eleje, se vége. Nem kell ennyit beszélni.
- De... akkor nem tudsz ilyenkor semmiről? - érdeklődöm meg viszont ezt, homlokráncolva. Tök kiesik neki, ami történik körülütte? Mintha elájulna?
- Hm. Hát... elmehetek, ha nem zavarok - felelek elmerengő vontatottan.
- Dehogy, egyáltalán - rázom a fejem mosolyogva. Nem megterhelő. Simán, semmi gond. Derűs kis kifejezésem halványulni kezd aztán és körbepillantok az étteremben, megfeszülő nyakkal. Leesett, mit mondtam. Leesett, hogy visszatértünk a kérdésre, csak nem vettem észre és óvatlanul feleltem rá. Persze, őszintén. Hiszen máshogy nem tudok. Remek. Inkább nézelődöm még kicsit.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. november 26. 23:00 | Link

Thomas


 
műszak végén, hétköznap kora este | o


Lehet, hogy nem sikerült eléggé érzékeltetnem, hogy csupán elmeséltem neki, hogy ez hogy is zajlik? Végül is ezeket a kis eseteket tekinthetjük gyakorlásnak, minden egyes fizikai érintkezést annak vehetünk. És egészen eddig nem is volt ekkora gubanc. Viszont nem szabad nagyon erőltetni a dolgot, mert csak ronthatunk vele az egészen. Emiatt nincs kifejezett gyakorlat.
- Az nagyon fontos igen, de érdemes minél jobban felidézni az egészet, hogy min siklott el a dolog. Félreértelmezett mimika, vagy hangsúly, vagy akármi. Sok mindenből tevődik össze, de igen, a legfontosabb, hogy bennem mi zajlik le és hogy miért – bólintok egyet miközben beszélek. Nem rossz feltételezés, és magától rájön amúgy is a válaszra, csupán megerősítem benne, hogy jó a logika, jól látja a helyzetet. A kérdésétől viszont elkomorulok, hiszen ez eléggé aggaszt és zavar.
- A könnyebb eseteknél tudok mindenről, csak mintha valami homályos üvegen át látnék és víz alól hallanék mindent, de rendesen érzékelek. Illetve vannak úgymond lépcsői a pánikrohamnak. Emiatt lehetne visszafordítani, hogy érzem hogy nem oké, és teszek valamit, hogy ne romoljon a helyzet. Ami most volt, az túl gyorsan zajlott, és nem volt időm leállítani, egy pillanat alatt sodródtam el az ájulás közeli állapotba. Ezért nem tudtam semmiről. Talán … talán azért, mert nem láttam a mozdulatot. És mert fenntartotta. Nem tudom – tippelgetni tudok csak, de majd Riley úgy is elmondja, hogy mi lehetett a gubanc. De talán érthető volt, amit elmondtam.
Szuper, eljön velem. Igaz, hogy nem túl boldogan ment bele, ami szerintem teljesen rendben is van, hiszen mégis csak megterh … ó, hogy nem az. Nem az? Oké, akkor nem kavarta fel nagyon az eset. Ez … egész … jó? Vagy mégse? Mi játszódott le benne? Miért kerüli a tekintetem? Mi a fene folyik itt?
- Jó, hogy nem készültél ki ettől.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. november 26. 23:35 | Link

LAU
egy random asztalnál késő-késő délután | #whatareliefGIF

Figyelmesen hallgatom, hogy is van ez, hogyan éli meg az ilyen eseteket. Olyan ismerős ez az egész. Nem pontosan az, ami vele történik, csak ez, hogy nem emlékszik. Honnan olyan ism... ó. Zsombi. Hát persze. Barátom emlékezetkiesései, amikről mostmár tudjuk, hogy olyankor a másik része vette át az uralmat. Azonban én jó ideig abban éltem, hogy kiesnek neki dolgok. Ő is. Dehát ez tök más, mint ami Lauval van. El is odázom magamban és visszatérek hozzánk.
- Igen? - kapom rá vissza a fejem, tekintetem.
- Nem baj? - kérdezgetem tovább, reménykedve. Kész, kitör belőlem.
- Azt hittem, hogy ez baj, mármint... azért ki kéne legyek akadva, nem? Vagy nem kell? Vagy rosszul kéne éreznem magam - tárom szét a kezeimet, miközben megered a nyelvem. Egyszerűen kiszakad belőlem, ami az elmúlt, hosszú percekben feszített. Mindez a lány kis mondatától, amit pedig ő egyáltalán nem is arra szánt, ami ténylegesen van velem. Hiszen nem tudja, mi van velem, bennem. Vagyis eddig nem tudta. De most szépen ráengedem.
- De nem érzem. Akkor nem baj, ha nem érzem? Megijedtem kicsit, persze, viszont... aztán minden rendben lett lassan - húzom fel vállaimat. - Jó, e-e-eléggé megijedtem, de... - dadogok, a dadogás ütemére fennakadó szemhéjjal, ahogy belém nyilall az az első benyomás. Ahogy hirtelen a lány teljesen más volt, mint ahogy valaha is láttam. Ahogy kiszökött az élet az arcából, a testéből. Ösztönösen mozdultam felé, teremtem ott nála. A lénye odavolt és egy kéz markolta a karját.
Megrándulok, fejem előre tolom, mint egy öklendező macska. Szám elé vonom öklöm, kitágult orrlyukaimon gyorsan szívok be egy adag, csöndes levegőt.
- Bocsánat - nyögöm csak szinte, felpattanok és elviharzok a mosdóba, az egyszemélyes kis helyiségek egyikébe. Van szabad szerencsére. Lendületesen magamra csukom és elreteszelem az ajtót.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. november 27. 00:16 | Link

Thomas


 
műszak végén, hétköznap kora este | o


Na, hát ez nekem nem jut az eszembe, hogy Zsombinál is ilyesmik lehetnek, ilyen kimaradások. De hé, nálam nem is szoktak lenni! Mármint nagyon ritkán fordult elő, hogy odáig fajuljon a helyzet, amiben inkább úgy dönt az agyam, hogy nem bír és nem is akar megbirkózni ezzel az egésszel. Hogy inkább lekapcsol és elájulok. Vagy mit tudom én, hogy működik ez pontosan, én így tudom elképzelni az esetemben. Na mindegy.
Hirtelen rám pillant és szinte reménykedve kérdez. Mintha … na várjunk. Ő egész eddig azon töprengett, hogy nem kellene-e kiakadnia? Nagyon úgy tűnik. Kicsit meghökkenve nézek rá, ahogy eláraszt kérdésekkel, kételyekkel. Érzelmek, végre érzelmek! És elég sok minden zajlott le benne, amit eddig elfojtott. Várok egy picit, amíg tart egy kis szünetet, hogy reagálni tudjak az elhangzottakra. Félbe nem szakítom, adja csak ki szépen magából.
- Hát, nem igazán segített volna ha te is pánikolsz, és totál kiakadsz az egésztől. Szóval egyáltalán nem baj. Gondolom azért hatással volt rád valahogy, csak … csak nem így – az meg aztán pláne szép lett volna, ha ő is rosszul érezte volna magát. Jesszusom, dehogy kellett volna úgy éreznie magát. De ha már itt tartunk … - Ez amúgy is hülyeség. Mármint az, hogyan kéne reagálnod meg érezned. Mi az hogy kéne meg kell? Te te vagy, úgy reagálsz és úgy érzel ahogy te, és nem úgy ahogy mások.
Megcsóválom a fejemet, egyrészt emiatt is, másrészt meg mert közbe már mondja tovább a dolgokat. Nem baj, dehogy baj. Nem várom el, hogy aggódjon, hogy itt pátyolgasson vagy totál kiakadjon és hőbölögjön ezen az egészen, vagy rosszul legyen, szóval semmiféle ilyesmit. Az se baj, ha nem tudja átérezni hogy én mit éltem át, hogy nem érti hogy mi játszódik le bennem. Elmondom amennyire tudom, és itt van mellettem. Mindig itt van mellettem. Ennyi, ennyi elég. Csak ... ne zárja teljesen magába ezeket, ne zárjon ki.
- Nem baj, sose baj hogy úgy érzel ahogy. Tényleg? – mosolygok rá megnyugtatóan, majd rögtön érkezik is a meglepődött kérdésem. Eléggé megijedt? Hát, ez eddig totál nem jött le. Hiszen tényleg, annyira hamar ott termett. Vagy lehet, hogy nekem tűnt csak hamarnak? Megzakkanhatott az időérzékem is.  Majd teljesen megakad a mondókájában nekem pedig hervad is le a mosoly az arcomról. Ez a dadogás sosem jelent jót, főleg nem ilyen arckifejezéssel. Oké, ez egyre rosszabb lesz ilyennek még nem láttam.
- Jól … - kezdenék bele a teljesen értelmetlen kérdésbe, hogy jól érzi-e magát. Nem, nyilvánvalóan nem. Olyannyira nem, hogy fel is pattan és elrohan a kétbetűs hely felé.  Már rég becsukódott mögötte az ajtó, amikor rájövök, hogy mi történik. Rosszul lett. Tekintetem le sem veszem az ajtóról, miközben bele-belekortyolgatok a vizembe, és az asztalon dobolva várok.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. november 27. 00:52 | Link

LAU
a mosdóban késő-késő délután | #ughGIF

Ez igaz. Mindenképp hatással volt rám. Csak talán nem az elvártakkal. Ami nem annyira zavar, csak az volna baj, ha az ő általa elvártaknak sem felel meg. Azonban most éppen azt tárja elém, hogy nincs neki ilyenje. Meg hogy nem szabad ilyennek lennie. Mert érzek, ahogy érzek. Vagy éppen nem érzek, ahogy nem érzek. Mármint, gondolom, ez is beletartozik. Az nem is kérdés, hogy mellette vagyok és még ha nem is tudom átérezni, befogadni, úgy cselekszem, ahogyan szerintem helyes és ahogyan neki szerintem a legjobbat tehetek. Erre irányulnak a törekvéseim. És neki ez elég. Ugye jól értem? Ez jut el hozzám a szavaiból és ettől igazán megkönnyebbülök. Nem kellett volna úgy cidriznem attól, hogy elmondjam neki? Vagy hát... nem is tudom, elmondtam-e rendesen. Talán, ha tudná teljesen, nem feltétlen lenne ennyire megértő a véleménye. De ezen kár filóznom. Egyelőre inkább örülök annak, amit kaptam.
Nem, nem neki tűnt csak hamarnak. Gyorsan történt minden. Ijedelmem is egy szempillantás volt. Azonban olyan sok minden egy szempillantás, ami aztán mégis végzetesen meghatározónak bizonyul...
A mosdókagylóra támaszkodom, mélyeket lélegezve, főléhajolva. Azt hittem, hogy hányni fogok, ami irtó fura, mert nem szoktam. Csak súlyos betegségnél és az mindig olyan, mintha kiszakadna a mellkasom. Úgyhogy most rettegek tőle, hogy megint megtörténik. Értek már fájdalmas dolgok az életben, ehhez a tapasztaláshoz viszont kevés hasonlítható. Kevéstől félek ennyire. A lényeg, hogy mélyeket lélegzek és úgy tűnik, mégsem lesz semmi. Nagy kő esik le a szívemről, lehunyom a szemem kicsit, majd iszom, megmosom arcom. Ettől még jól nem vagyok. Fogódzom tovább, émelygőn. Tompaságomon át belém villan ismét a jelenet és mindaz, amit előidézett bennem, ám amit rögvest háttérbe szorítottam, hogy barátnőm segítségére siessek, aztán pedig támaszt nyújtsak. Csak nézek magam elé a csapra, homlokomba lógó hajjal és próbálom kiüríteni a fejem. Vagy inkább jó dolgokra gondolni. Arra, hogy egész ügyesen intéztem és hogy végülis minden rendbe jött. Eltöltök viszont így bent egy pár percet, mire ráveszem magam, hogy előjöjjek.
Hátratúrom hajam, miközben Lau felé tartok. Erőtlen kis mosolyt dobok a rám néző egyik kollégája felé, aki elmegy mellettem, és próbálom ezt ott is hagyni magamon barátnőmnek is. Legalábbis valami picit bíztatót. Visszaülök hozzá. Csak tekintetemmel mondok annyit, hogy jól vagyok. Mármint ahhoz képest biztosan, ahogy elszáguldottam. Viszont magyarázkodni nem kezdek. Nem igazán tudom most felmérni, minek tűnhetett ez kívülről, vagy tűnt-e bárminek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. november 27. 18:53 | Link

Thomas


 
műszak végén, hétköznap kora este | o


Nem igazán vannak elvárásaim, legalábbis nem úgy, ahogy gondolná az ember, vagy ahogy másoknak szoktak ilyenjeik lenni. Nekem az a fontos, hogy Thomas önmaga legyen, és ne akarjon másoknak megfelelni, megváltozni, vagy úgy viselkedni, úgy tenni, ahogy mások szerint kellene vagy illene neki. Az nem ő lenne. Kivéve persze, ha ő maga akarja ezt, de az más. Az érzések terén meg … pláne nem lehet megfelelni másnak. Hiszen azt érzi, amit érez, vagy épp azt nem érzi amit nem érez. Én mondhatok akármit, akkor se fog tudni mást érezni, nem? És igazából eddig mindig minden jó volt így. Nem arról van szó, hogy én belenyugodtam abba, hogy ő ilyen és ez van. Mert ez nem igaz, nem kellett belenyugodnom semmibe se. Nekem tökéletes, hogy ő ilyen. És nagyon jól eltalálja, hogy mi a legjobb nekem. Sokszor jobban tudja, mint én magam. Nem értem őt mindig ez tény, sőt, de próbálom kiokoskodni, hogy mi játszódhat le benne, hogy él meg dolgokat.
Mindenesetre meg tudom érteni azt, hogy miért zárta ezt magába, hogy miért nem felelt a kérdésemre, hogy van. Mert bár tény, hogy mi ketten teljesen másképp működünk, mint a többség, megbeszélünk mindent, elfogadjuk a dolgokat úgy, ahogy vannak; de ugye ott vannak azok a társadalmilag berögződött elvárások, amiket mindenhonnan hall az ember. Hogy mit hogy illik, meg kell. Meg, hogy gáz ha nem érezzük rosszul magunkat ha ennyire kikészül a párunk. Szóval nem egyszerű dolog elmondani, hogy ő nem így van ezzel. Mert bár tényleg nagyon megértő vagyok, és hülyeségnek tartom ezeket a dolgokat, akkor is para ilyet elmondani. Szóval az, hogy most tört így elő belőle, az teljesen rendben van. Amúgy is valami ilyesmire számítottam, hogy később fog ez beütni nála, hogy beszélni is tudjon róla.
Az asztalon dobolva várom őt, közben kérek még egy pohár vizet az aggódó arccal hozzám siető kolleganőtől.
- Nem, nincsen semmi baj. Már … már egész jól összeszedtem magamat. Jövök neked eggyel! – nyugtatom meg a lányt. Kedves tőle, hogy amint egyedül maradok már jön is, hogy minden oké-e. Ennyire lerí rólam, hogy máris kezd összeszorulni a mellkasom? Ki tudja, mindenesetre bár magamra hagy, mégis folyton ide-idepislog rám. Csupán a szemem sarkából látom, mert tényleg az ajtót bámulom. Ami hamarosan nyílik és kilép rajta a barátom. Figyelmesen nézem őt, bár nem megbámulva, csak felmérve a helyzetet.
- Kértem neked is vizet – mondom neki, amikor már leült. Nem igazi az a mosoly, de legalább valamelyest alátámasztja azt, hogy egész tűrhetően van, ahhoz képest, ahogy volt. És eszem ágában sincsen rákérdezni, hogy mennyire lett rosszul vagy ilyesmi. Most valamennyire rendben van, akár porcelánt ölelt, akár csak egy kis időre volt szüksége meg némi vizes felfrissülésre, hogy összeszedje magát. Egy lágy mosollyal az arcomon a keze után nyúlok, de hogy melyikünk miatt teszem ezt, azt nem tudom. Hogy azért mert úgy sejtem, hogy szüksége van erre a kis érintésre, vagy csak azért, mert nekem tuti hogy van.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. november 27. 20:48 | Link

LAU
ismét a random asztalnál kora este | #whatsnextGIF

Bizony para ilyet elmondani. És nem is csak azért, mert mit illik. Hanem, mert attól függetlenül, hogy bennem sokszor máshogy vannak a dolgok, mint a többségben, ettől még általában átlátom, mi helyes és mi helytelen. Úgy gondolom, viszonylag helytelen nem éreznem semmit egy ilyen helyzetben. Nem így kellene lennie. Ez kattog bennem. Hogy ez így talán nincs rendjén. Magunk miatt. A barátnőm miatt. Mert nem tudom, elég segítség-e neki mindaz, amit adok, és nem hiányolja-e belőle a mély együttérzést. Hogy vajon tudom-e teljeskörűen támogatni úgy, ha ezekkel nem szolgálhatok. Elég-e, ha mindazt adom, amit csak módomban áll. Remélem, elég.
- Köszönöm - bólintok és bár kiittam a csapot odabent, kortyolok még. Úgy érzem, simán legördül. Aprót sóhajtok aztán és visszafogom a lány kezét.
- Mit szeretnél most? - érdeklődöm meg tőle kedvesen, hogyan tovább. Tőle függ. Kell-e még dolgoznia kicsit, tud-e egyáltalán, ha nem, akkor meg maradunk-e itt vagy elmenne máshová. Ilyenek. Részemről bármi megfelel. Szívesen lennék még itt és ennék valami könnyűt. De komolyan, ahogy ő akarja. Minden esetre nem úgy festek, mint aki szeretne bármit is mondani arról, miért sietett el, vagy akár arról, hogyan van. Nem is tudnék. Nem tudnék most mit mondani. Majd. Egyszer. Talán.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. november 27. 21:35 | Link

Thomas


 
műszak végén, hétköznap kora este | o



A kérdés jó, mit szeretnék most. Hm. Nem gondolkodni, azt például nagyon szeretnék. Csak úgy lenni, azt is szeretnék. Azon gondolkodni viszont nem, hogy vajon tényleg ennyire nem sikerül kimutatnom, kifejeznem azt, hogy én tökéletesen, teljesen meg vagyok elégedve mindazzal, amit ő nyújt nekem? Mindennel? Hiszen annyira meglepődött. Most ezen tényleg nem szeretnék tovább gondolkodni. Ehhez még nem egészen vagyok formában.
- Semmit. Nem tudom – rázom meg a fejemet szomorkásan egy vállvonás kíséretében. Értem én, hogy a kérdés lényege hogy hova tovább, most mi legyen, de nem tudok rá mit felelni. Nem érzek különösebb késztetést semmire. Inni is csak azért iszom, mert tudom, hogy jót tesz, nem pedig azért, mert szomjas vagyok. A sokk miatt valószínűleg cukros dolgot kellene innom, de még ez se jut eszembe. Éhesnek sem érzem magam, bár ez jelenleg nem jelenti azt, hogy nem is tudnék enni.
A kolleganőm átvette a műszakom, de valamikor most végeznék amúgy is. Talán … talán át kellene öltöznöm? – tanácstalanul kérdezem, mert arra sem érzek késztetést, hogy megmozduljak. Az van, hogy én követtem ide Thomast, mint egy zombi, leültem, mert leültetett, és azóta így vagyok, itt vagyok. Jelenleg nekem aztán tényleg édes mindegy, hogy hol vagyunk meg mit csinálunk. Hullámokba tör rám ez a kimerültségszerű érzés. Volt valami megbeszélve esetleg? Már erre sem emlékszem.
-  Mehetünk valamerre, vagy maradhatunk is. Nem vagy éhes? – kérdezem kicsit energikusabban, ahogy őrá terelődik a figyelmem, és nem foglalkozom tovább magammal meg a gondolataimmal, érzéseimmel. Még el is mosolyodom.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. november 27. 21:55 | Link

LAU
ismét a random asztalnál kora este | #whatsnextGIF

Semmit. Nem szeretne semmit. Szomorkásan húzom el a számat. Nem kéne kérdezgetnem őt, hanem most inkább nekem kéne döntenem? Fogalmam sincs. Nem szokott ő ilyen kedvetlen és tanácstalan lenni. Mondjuk természetes, hogy most olyan, amilyen nem szokott lenni.
- Lehet - értek egyet visszafogottan. Ő tudja, át szeretne-e öltözni. Lehet, jól esne neki. Mármint csak egyáltalán járnia, ténykednie kicsit. Kizökkenni rendesen.
- Maradjunk akkor szerintem - határozok hát én, hogy neki ne kelljen.
- Picit kezdek. És... te? Ehetnél valamit - bólogatok, még mindig eléggé sápadt arcát figyelve. - Akár csak valami édességet, ha máshoz nincs is kedved - mosolyodom el jobban. Már amikor a vizet hoztam neki, akkor az eszemben volt, hogy egy kis csokit is kéne vagy bármi cukrosat, csak elmaradt valahogy. Pedig fontos volna, ha nem akarjuk, hogy menet közben elájuljon. Márpedig nem akarjuk. Kell neki egy kis energiapótlás. Meg némi finomság amúgy sem árt soha.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. november 27. 22:24 | Link

Thomas


 
műszak végén, hétköznap kora este | o


Bocsánatkérően nézek rá, amikor apró grimaszt vág. Sajnálom, hogy ennyire fogalmam sincs, mit kéne most tenni. Nekem az tökéletesen megfelelő most, hogy itt van velem, mellettem. Az, hogy megkérdez az jó egyébként, mármint jól is esik. Csak tényleg nem tudom. Most ha kerek perec kijelentené, hogy legyaloglunk Kanadáig, hát egy zokszó nélkül kelnék fel és indulnék el vele. És valószínűleg pár perc séta után összeesnék, de az már más kérdés.
Bólogatok csupán, amikor egyet ért. Oké, akkor át kéne öltöznöm. És nem, jelenleg ezt sem tudom, hogy szeretném-e. Össze kell majd szednem a cuccaimat, mielőtt elmegyünk innen, ez biztos. Kabátot is vennem kell, mert megfázom, ez is biztos.
- Rendben – sóhajtok megkönnyebbülten. Döntött, hál istennek. És tessék már az is meg van, hogy akkor kaját is rendelünk. Meg is keresem tekintetemmel az esti műszakos leányzót, aki kicsit furcsán pislog ránk. Nem igazán érti, hogy miért vagyok még mindig itt a felszolgáló ruhámban. Ő ugye nem tudja, hogy mi történt.
- Én nem vagyok éhes. De rendelj nyugodtan, amit gondolsz, majd megpróbálok pár falatot legyűrni – szedem kicsit jobban össze magam. Az édesség sem hozott különösebben lázba, bár lehet, hogy csak előttem kéne lennie és az első falatot kéne elmajszolnom és már habzsolnám is be. Valószínűleg.
Szerintem addig én átöltözöm – teszem hozzá, majd lassan, megfontoltan, két kézzel az asztalba kapaszkodva felállok. Biztos, ami biztos kapaszkodok, hátha megszédülnék. Egyelőre nincsen gond, így bíztatóan rámosolygok Thomasra, majd elindulok hátra, ahova a vendégek nem jöhetnek be. Nem vártam meg, amíg odaér a kolleganő, hogy rendeljünk. Nem tudnék dönteni úgy sem. Inkább szépen lassan elcsoszogok a szekrényemig, és remegő kézzel kezdek el átöltözni. Majd inkább leülök és kifújom magam. Előrébb csúszok a padon és homlokomat a hideg, fém öltözőszekrénynek nyomom, hogy elmúljon a szédülés. Tényleg kell valami cukros vagy sós vagy akármi. Pár perc ücsörgés után bevillan egy dolog, amit lenne kedvem enni: levest. Sima, egyszerű levest. Kár, hogy azt itt nem lehet kapni, na de majd otthon! Pár perc ücsörgés után felkelek és folytatom az öltözést, majd ugyanolyan lassan megyek vissza az asztalunkhoz, ahogy eljöttem onnan. Táskám, kabátom a karomon átvetve hozom, ma már nem megyek hátra az is biztos. Talán nem vagyok sápadtabb, mint az imént voltam, de az biztos, hogy a mosolyom az kezd erősödni. Jó ötlet volt ez az átöltözés.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: « 1 2 ... 8 9 [10] 11 12 ... 20 ... 38 39 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed