A kis tavacskánk egyik elterülőbb partszakaszán álldogál a csónakház. Nem túl régen, talán a pár évvel korábbi nyáriszünetben telepítette ide azt egy idősebb varázsló, aki a két csónakját adja néha bérbe a diákoknak vagy tanároknak, néha falusiaknak, hogy a tóra mehessenek. A ház nem zárt, csak a csónakok vannak varázslat védte lánccal lehorgonyozva, így még azt fel nem oldja a tulajdonos, nem elköthetőek. A házba bármikor be lehet térni, akad bent szék, talán régi könyvek és cikkek is a tóról, illetve olyan felszerelések, mint evezőlapát, mentőmellények és így tovább.
A nyári záporok idején, mint legközelebbi megoldás tökéletes, de este a kis ház teraszáról nézni a holdfény világította tavat is remek. A környéken a télire aprított tüzelőanyag hever kupacokban, valamint egy kis sütögetőhely is van itt, bár nem annyira szívlelik sokan, ha befüstöl a diákság. A téli időszakban a csónakok ugyan partra kerülnek és a felszerelések is eltűnnek, a házacska továbbra is nyitott bármire. Érdemes ide kicsinek és nagynak, diáknak vagy felnőttnek kilátogatni, a csónakázási lehetőség nagy élmény tud lenni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=735178#post735178][b]Lily Brown - 2018.09.27. 14:56[/b][/url]

A szünet kitörő örömével vetem bele magamat az életbe, nincs most már könyvtárban gubbasztás vagy hajnalig tanulás; alvás van, szabadság, pihenés és kikapcsolódás. És Ősz. Amit imádok. Össze is írtam egy bakancslistát mindenféle király dologgal, hogy kicsit ösztönözzem magam a kalandra, és kimozduljak végre a négy fal közül a természetbe, illetve az emberek közé.
Az időjárás hol tréfál, hol önmagát mutatja, és most sincs ez másképp, éppen telet játszik a drága, az ősz elején, de nem baj, mert szeretem a hideg időt, így hát fogtam magam, meg a kabátomat, és kidugtam az orrom a kastélykertbe. Végig rohantam a parkon, egyenesen a kis tavacska melletti csónaktárolóig, majd egy szépen összegereblyézett levélkupacba - úgy ahogy voltam - kacagva belevágtam magam. Hihetetlen jó érzés, már nagyon rég csináltam ilyet, jó volt újra gyereknek lenni, és csukott szemmel élvezni a pillanatot.
Egy hirtelen neszezésre felpettentak szemhéjaim és egy csőrrel találom szemben magam. Bár találkoztam már furcsaságokkal a kastélyban és a környékén, azért az nem mindennapi, hogy egy kacsával nézek szembe egy kupac avar mellett. Neki sem lehet teljesen normális, hogy random emberek ugrálnak holmi avarkupacokba, természetesen ezzel ijesztgetve az ártatlan állatokat... Kicsit furán méregetett, mintha nem tartana teljesen komplettnek, és szerintem meg is ijesztettem a hápogásából ítélve, mert amikor felpattantam, a kis állat megindult felém. Na most légy okos nagyleány, mit is kell egy morcos kacsával csinálni? Miért nem ilyeneket tanítanak az iskolában?
- Szia Kacsa! Szereted a sütit? - tettem fel az első legidiótább kérdést, ami eszembe jutott. Milyen szerencse hogy néha tök figyelmetlen vagyok, és a kabátzsebem mezozoikumi rétegeiben ki-tudja-milyen-idős kekszdarabok kallódnak… Leguggolva tenyeremet a morzsákkal óvatosan az állat felé nyújtottam, és reméltem, hogy nem csípi meg a kezem, hanem inkább elfogadja az engesztelő finomságot.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=735898#post735898][b]Lily Brown - 2018.10.02. 19:14[/b][/url]

A szünet utolsó napjait igenis ki kell használni, és semmiféleképpen nem a kastélyban, hanem a ki kell menni a szabadba! Minden erőmet bevetve élvezem a friss levegőt, ám most társaságom is akadt. Nem is bánnám, de hirtelen nem tudtam mit kezdeni sárga pehelytollas társaságommal, nem igazán volt még rá példa a múltban, hogy egy random kacsa jött oda hozzám, és hát milyen értelmesnek tűnik, már amennyire egy kacsa értelmes tud lenni.
A kis ösvényen egy lány tűnik fel, és mivel felénk tart, feltételezem, ő lehet a tollas tulajdonosa. Kissé mérgesnek tűnik, remélem nem rám, hogy ráijesztettem az állatra, de aztán megnyugodva hallom, hogy a kacsa csak megérezte a zsebem tartalmát, és ki akarta kunyizni tőlem, hátha rendes leszek vele.
A lány leszidására szinte emberi rekciókat meghazudtolva gesztikulál a szárnyaival, és a testével, amire majdnem eltátom a számat. Na ilyet sem láttam még.
- Szóval nem is vagy annyira ijedős, mint gondoltam, kedves T-rex - intéztem a kacsa felé a dorgáló választ, de igazán nem is lenne rá szükség, a gazdájára úgyis inkább hallgat mint rám, a random idegenre.
- Bocsi, hogy megzavartam a kacsád nyugodt sétálóidejét holmi levélbeuggrálással - fordulok most már a lány felé, beletúrva kiengedett hajamba, ahonnan száraz levelek garmadát söpröm ki ujjaimmal. Úgy tűnhet, mintha zavarban lennék, de inkább csak jól mulatok a vicces kacsán, és már egyáltalán nem zavar, hogy összeakadtam vele. Legalább van társaságom is a kikapcsolódásomra.
- Ó, és én Lily vagyok, a kékek házából - teszem még hozzá gyorsan, hiszen erről megint majdnem megfeledkezem, mint úgy általában mindig. Kezemmel integetek neki, mert a kézfogást nem igazán szeretem, mert az olyan nagyonhivatalos. De ha a lány inkább kezet nyújt, elfogadom minden további nélkül.
- Mióta van meg? És hogyhogy egy kacsa a háziállatod? Bárki más kutyát vagy cicát választana, te pedig egy tollassal élsz. Nagyon furcsa egy dolog ez - nevetem el magam.