A kis tavacskánk egyik elterülőbb partszakaszán álldogál a csónakház. Nem túl régen, talán a pár évvel korábbi nyáriszünetben telepítette ide azt egy idősebb varázsló, aki a két csónakját adja néha bérbe a diákoknak vagy tanároknak, néha falusiaknak, hogy a tóra mehessenek. A ház nem zárt, csak a csónakok vannak varázslat védte lánccal lehorgonyozva, így még azt fel nem oldja a tulajdonos, nem elköthetőek. A házba bármikor be lehet térni, akad bent szék, talán régi könyvek és cikkek is a tóról, illetve olyan felszerelések, mint evezőlapát, mentőmellények és így tovább.
A nyári záporok idején, mint legközelebbi megoldás tökéletes, de este a kis ház teraszáról nézni a holdfény világította tavat is remek. A környéken a télire aprított tüzelőanyag hever kupacokban, valamint egy kis sütögetőhely is van itt, bár nem annyira szívlelik sokan, ha befüstöl a diákság. A téli időszakban a csónakok ugyan partra kerülnek és a felszerelések is eltűnnek, a házacska továbbra is nyitott bármire. Érdemes ide kicsinek és nagynak, diáknak vagy felnőttnek kilátogatni, a csónakázási lehetőség nagy élmény tud lenni.

Fázósan húzom feljebb a hatalmas sárlat. Nem körsál, de a végén vannak rojtok, így összekötöttem őket, és most jó. A füleim fáznak picit, azokat takargatom be. Tegnap este voltam itt tartózkodásom néhány napja alatt először rosszul. Általában nem vagyok jól, de nem szeretem mutatni, tegnap azonban sikerült túlerőltetnem magam, és a padlón közöttem ki, még szerencse, hogy olyan nagyot koppantam, hogy Will azonnal ott termett. Még nem lehet vége.
Eddig aludtam, most viszont már nem érzem, hogy kellene, így amikor Norináék sétálni indultak, megkérdeztem, hogy elkísérhetem-e, aztán itt maradtam. Kicsit egyedül akartam lenni, kicsit kitisztítani a fejem. Van itt minden, amire szükségem van. Kényelmes, ringós fotelszerűség, meleg takarók, forró tea. Kaptam egy pénzérmét is, amit akkor kell a tenyerembe zárnom, ha úgy érzem, baj van.
Most minden nyugodt, és békés, négy felé jár, az idő fokozatosan hűl, én azonban még nem érzek késztetést arra, hogy elinduljak. Sok mindent át kell gondolnom, sok minden történik most velem. Kiléptem egy olyan világba, amiről hallottam már, de még sosem jártam benne. A négy fal között másabbnak tűnt, sokkal vidámabbnak, gondtalanabbnak. Nekem egész életemben csak a betegségem volt és a kitalált történeteim, és bár megérte kiszakadni onnan, megérte eljönni, de csakis Denis miatt. Beszélni akarok vele, érezni akarom őt, az illatát, hallani a szavait, elképzelni a történeteit. Tudom, hogy a bizalmát ki kell érdemelnem, hogy hosszú az út addig, de nem érdekel. A többi dolog miatt nem tenném meg még egyszer. Az idevezető út, a bámulók, a nő a patikában, mind nagyon negatív emlékek. Nem akarok rájuk gondolni, de újra és újra felötlenek bennem a mozzanatok.
A gőzölgő teámba kortyolva, lehunyom picit a szemem, és engedem a széknek, hogy ringasson egy kicsit. A világ ezen pontja békés és csendes, élvezem a nyugalmat és a madarak csivitelését.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=740648#post740648][b]Lorin Annie Brightmore - 2018.11.13. 18:59[/b][/url]

Fázósan húzom feljebb a hatalmas sárlat. Nem körsál, de a végén vannak rojtok, így összekötöttem őket, és most jó. A füleim fáznak picit, azokat takargatom be. Tegnap este voltam itt tartózkodásom néhány napja alatt először rosszul. Általában nem vagyok jól, de nem szeretem mutatni, tegnap azonban sikerült túlerőltetnem magam, és a padlón közöttem ki, még szerencse, hogy olyan nagyot koppantam, hogy Will azonnal ott termett. Még nem lehet vége.
Eddig aludtam, most viszont már nem érzem, hogy kellene, így amikor Norináék sétálni indultak, megkérdeztem, hogy elkísérhetem-e, aztán itt maradtam. Kicsit egyedül akartam lenni, kicsit kitisztítani a fejem. Van itt minden, amire szükségem van. Kényelmes, ringós fotelszerűség, meleg takarók, forró tea. Kaptam egy pénzérmét is, amit akkor kell a tenyerembe zárnom, ha úgy érzem, baj van.
Most minden nyugodt, és békés, négy felé jár, az idő fokozatosan hűl, én azonban még nem érzek késztetést arra, hogy elinduljak. Sok mindent át kell gondolnom, sok minden történik most velem. Kiléptem egy olyan világba, amiről hallottam már, de még sosem jártam benne. A négy fal között másabbnak tűnt, sokkal vidámabbnak, gondtalanabbnak. Nekem egész életemben csak a betegségem volt és a kitalált történeteim, és bár megérte kiszakadni onnan, megérte eljönni, de csakis Denis miatt. Beszélni akarok vele, érezni akarom őt, az illatát, hallani a szavait, elképzelni a történeteit. Tudom, hogy a bizalmát ki kell érdemelnem, hogy hosszú az út addig, de nem érdekel. A többi dolog miatt nem tenném meg még egyszer. Az idevezető út, a bámulók, a nő a patikában, mind nagyon negatív emlékek. Nem akarok rájuk gondolni, de újra és újra felötlenek bennem a mozzanatok.
A gőzölgő teámba kortyolva, lehunyom picit a szemem, és engedem a széknek, hogy ringasson egy kicsit. A világ ezen pontja békés és csendes, élvezem a nyugalmat és a madarak csivitelését.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=740889#post740889][b]Thomas Middleton - 2018.11.16. 23:50[/b][/url]

LORIN
egy délután a csónakházban | x


A világ minden kincséért sem alkalmatlankodnék most errefele, ha akár csak sejteném, hogy van itt valaki, aki nyugodt magányra vágyik. Mivel viszont fel sem merül ez bennem, így vidáman bandukolok a tó partján, egyenesen a csónakház felé tartva. Hűs kicsit az idő, de az én csodaszép és csodapuha sárga-fekete sálam kellemesen melenget. Az unformisomat viszont átcseréltem már, szóval barna kabátban, pulcsiban, farmerban lézengek. Oldaltáskám hanyagul lóg a vállamról.
Sokszor elmentem már a csónakház mellett és párszor jártam is benne. Hol Zsombival, hol Mártonnal, hol pár másik navinéssel. Most viszont magam vagyok. Valami hasonló céllal érkeztem, mint Lorin. Legalábbis, ami azt illeti, hogy lazítanék egyet ebben a megkapó hangulató kis kajibában. Viszont engem nem nyomaszt annyi minden, mint azt a valakit, akivel hamarosan találkozom. Hogy őszinték legyünk, engem általában semmi nem nyomaszt úgy igazán.
- Ó... öm. Szia - lépek be a csónakházba mosolygó lendülettel, aztán megtorpanok kissé, hogy már van itt bent valaki. Körbepillantok, azonban nem látok bent senki mást. Ő is csak jött elleni kicsit egymagában, vagy érkezik még valaki hozzá?
- Szabad? - bökök fejemmel az egyik üres szék felé, így érdeklődve meg tőle, nem zavarja-e, ha csatlakozom mellé. Közben beteszem magam mögött az ajtót, hogy ne jöjjön be több hideg. Már állnék neki magyarázni, hogy ha találkozót beszélt meg ide vagy ha egyedül akar lenni, mondja csak és visszajövök máskor, azonban úgy döntök, megvárom, mit és hogyan felel. Ha úgy érzem, csak udvariasságból bólint nekem, ráérek majd akkor egyezkedni vele. Különben valahogy nem hiszem, hogy bagolyköves lenne. Legalábbis nem ismerős a suliból.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=741049#post741049][b]Lorin Annie Brightmore - 2018.11.18. 18:22[/b][/url]

Most már nem ijedek meg a köszönésektől, néha rám köszönnek. Igazából ezen a helyen mindenki köszön. Will szerint ez nincs mindenhol így, és valóban, amíg ide utaztam, nem mindenki volt velem kedves, itt azonban egészen más a helyzet. Tegnap például elkísértem Norináékat sétálni, nagyon kedves, hogy engedi, hogy abban az intim időszakban, amikor csak ketten vannak Codyval én is jelen legyek, és bár sétálni mentünk, nem jutottunk messzire, mert egy néni, aki "Manci"-ként mutatkozott be, megállított minket, és csak beszélt és beszélt. A végén már egészen megfájdult a fejem a sok szótól, ami elhagyta a száját. Szinte hihetetlen, hogy emberek ilyen sok szóval képesek egyszerű mondatokat leírni. Ez elején egyre igyekezett kiszedni azt, hogy én ki vagyok, talán egy újabb Payne, mert, hogy Willnek sok testvére van, az egyik náluk is lakik, vagy éppen Norina rokona. Az utóbbiról nem tudtuk lebeszélni se, mert szerinte nagyon hasonlítunk egymásra. Végül az hiszem valahol félúton maradtunk a nem említett testvér és az unokatestvér között, mert egyszerűen szerintem mindannyian elfáradtunk. De vissza a köszönéshez, köszöntek nekem. A fejem a fiú felé fordítva elmosolyodom.
- Szia, Annie vagyok.
Sosem mutatkoztam be még ennyiszer, mint itt, de nem bánom, mert nagyon szeretem azt hangoztatni, hogy vagyok. Igaz nem azt mondom, hogy maradok, mert ez nem igaz. Mindig, mikor kérdeznek, elmesélem, hogy csak látogatóba jöttem, és hamarosan elutazom, csak még én sem tudom pontosan, hogy mikor. A szüleim egyelőre nem akadtak a nyomomra, nem is szeretném, ha így volna, nem akarom látni az arcukon a csalódottságot, és persze azt se kívánom, hogy a végén Will és a családja szenvedjen azért, ami velem fog történni.
- Persze, foglalj csak helyet.
Mutatok a székre, és igyekszem pozitív kisugárzást küldeni felé, mintha minden teljesen rendben lenne velem. Viszont nem szeretném, hogy csend legyen körülöttünk, ha már így összesodort minket a sors, így inkább kérdezek is:
- Te is az iskolába jársz, vagy a faluban laksz?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=741182#post741182][b]Thomas Middleton - 2018.11.19. 21:10[/b][/url]

ANNIE akkor
egy délután a csónakházban | x


Nem zavarom őt, aminek igazán örülök. Beljebb lépek.
- Én Thomas - adok egy nevet a névért cserébe.
- Köszi - bólintok mosolyogva, ahogy hellyel kínál. Leveszem a kabátomat, meg letekerem a sálam és szépen felakasztom őket. Idebent kellemes idő van. Utána leülök a másik fotelfélébe és jólesően sóhajtok, körbenézve.
- Az iskolában lakom... vagyis... az iskolába járok és Budanekeresden lakom, na - igazítom ki magam derűsen, miután jól összeolvasztottam a két mondatot, amit ki akartam bökni. Mondjuk persze lakhatnék is a kastélyban, azonban én pont nem teszem. Hazajárós vagyok.
- Te is bagolyköves vagy? - kérdezem tőle és összevont szemöldököm, valamint szavaim hangsúlya el is árulják, hogy nekem egy "nem" lenne a tippem. Hiszen tényleg nem láttam még őt. Nem mintha olya kiváló arcmemóriám lenne vagy mindenkit ismernék a tanodában, azonban valahogy azért mostmár kiszúrom a sulistársaimat. Elégszer futok össze velük ehhez a folyosókon.
- Gyakran jársz ide? Én voltam már itt párszor, de mindig másokkal. Gondoltam, eljövök most egyedül. Aztán remélem, nyáron kipróbálhatom a csónakázást is. Te már próbáltad? - árad ki belőlem is egy kis érdeklődés meg mesélés áradat, miután jól körbeszemlélődtem a hangulatos kis bungallóban. Tekintetem a lány teájára téved, és próbálom meglátni, azt meg honnan szerezte.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=742201#post742201][b]Lorin Annie Brightmore - 2018.12.06. 13:23[/b][/url]

- Nem megterhelő bejárni, Thomas? Úgy tudom, hogy az iskola bentlakásos. Kimaradsz a legjobb bulikból, nem?
Valahogy úgy tudom elképzelni ezeket az iskolai alkalmakat, hogy a tanórák után mindenki átöltözik a hétköznapi ruhájába, az egyenruhát van, aki csak ledobja az ágyára, más precízen összehajtogatja, aztán a délután hátralevő részét, egészen a vacsoráig közös tanulással vagy éppen a társalgóban játékkal, beszélgetéssel töltik, vacsora után pedig már csak a klubhelyiségükben tartózkodva, beszélgetnek és mondjuk társasoznak. Ilyenkor megbeszélik, hogy ki kivel csókolózott, vagy kinek ki tetszik, esetleg azt, hogy mit csináljanak a hétvégén.
- Nem, én, magántanuló vagyok.
Be vagyok íratva, ez szinte biztos, hiszen diákigazolványom is van, de például nem tudom, hogy melyik házba járok. Sosem kellett bejönnöm vizsgázni, és csak annyit tanultam, amennyit anya tanított. A mágiahasználatom korlátozott, mivel nagyon hamar kimerülök tőle.
- Most vagyok itt először, véletlenül találtam rá a helyre, miközben sétáltunk. Rokonokhoz jöttem.
~ Vagyis csak egyhez, de ő ezt még nem tudja.~
- Szívesen kipróbálnám én is nyáron, hogy milyen.
~ Nem hiszem, hogy akkor még itt leszek. ~
- Csak nem tudom, hogy a szüleim megengedik-e, hogy nyáron is eljöjjek.
~ A szüleim, akiktől elszöktem, és akikkel soha többet nem akarok találkozni, mert félek a szemükbe nézni. ~
- De ha igen, akkor mindenképpen kipróbálnám.
Zárom végül a dolgot egy halvány mosollyal. Nem hazudtam, legalábbis nem akkorát. Nem is gondoltam volna, hogy ennyire nagyon nehéz lesz majd ez a része. Mindig elmondani, hogy nem idevalósi és nem bagolyköves vagyok, és csak rokonokhoz jöttem, és nem tudom, meddig maradok, eléggé fárasztó. Talán tényleg egyszerűbb lenne az igazság: Szia, Annie vagyok, haldoklom, a bátyám, Denis Brightmore, aki nem is tudja, hogy élek, mert a szüleink azt mondták neki, meghaltam magzatként, így megszöktem otthonról, ahol együtt laktunk, de sosem találkozott velem, hogy megismerjem. Igen... nos, nem ok nélkül színesítem ki a történetet.
- Nagyon sok szép hely van a faluban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=743361#post743361][b]Thomas Middleton - 2018.12.22. 17:24[/b][/url]

Elgondolkozom kicsit a kérdésén. Sokszor felmerül ez. Mármint, hogy nem lenne-e jobb kihasználnom a bentlakásosságot. Eddig elég egyértelmű volt a számomra, hogy nem lenne jobb így az árvaház után, viszont lassacskán mostmár bennem is fel-felvillan, hogy kipróbálnám. Mindazok miatt, amikre a lány is céloz. Azonban, ha arra gondolok, hogy akkor nem aludhatnék otthon a saját ágyamban, a csodás szobámban és akkor nem látnám naponta Liam bácsit... erre teljesen összeszorul a szívem.
- Nem megterhelő. Csak lesétálok ide a hivatalba, belépek a kandallóba és már otthon is vagyok - adom elő könnyeden. Hiszen ez tényleg ilyen könnyű.
- Gyakran csak jó későn megyek. Főleg, ha éppen járőrözöm. Tudod, prefektus vagyok - teszem ezt hozzá, ahogy rájövök, hogy ezt ő nem feltétlen tudja, ha egyszer nem bagolykvöves. Most azt nem állok neki taglalni, hogy az árvaház után nem annyira lételemem bentlakni. Páran beszóltak már nekem érte, hogy szerintük hencegek azzal, hogy én otthonban éltem. Egy részt nem tudom, ilyesmivel ki hencegne, más részt én csak válaszolni szoktam a kérdésekre. Viszont mivel megkaptam a magamét ezért, így mostmár csak akkor fedem fel, hol éltem ezelőtt, ha jobban belemegyünk.
Érdeklődve hallgatom, ki ő, mi ő és mit csinál itt, és mindent kérdés nélkül elhiszek. Ez általában így van velem. Túlságosan megbízom mindenkiben. Csak az eget rengető hazugságokat ismerem fel. Meg persze, ha túl gyanúsak a körülmények. Erről itt most egyik sem mondható el.
- Igen. Nagyon tetszik itt nekem is - értek egyet a megállapításával.
- Helyes, barátságos. Londont is szerettem meg Budanekeresdet is szeretem, de azokat nyilván másért - ecsetelgetem rajongásom tárgyait, amelyek nem meglepő módon sokan vannak. Nagyjából minden közéjük tartozik, ami bármennyire klassz.
- Figyelj csak... honnan varázsoltad a teádat? - kérdezek rá derűsen, ahogy egyszerűen sehogy nem tudom kifürkészni, mégis honnan szerezte.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=743403#post743403][b]Lorin Annie Brightmore - 2018.12.23. 12:36[/b][/url]

- Ó, valóban, ez így könnyebb.
Mosolyodok el biztatóan. Végül is, ha valaki ezt bírja, akkor könnyű. Én mugli módszerekkel jutottam el ide, az első varázslatos pont a Nyugati pályaudvar fala volt, mely felfedte előttem a mágikus peront. Will szerint helyesen cselekedtem, mert bár hosszabban jöttem, nagyon kifárasztottam magam, mégsem ártottam magamnak annyit, mintha a mágiát hívtam volna segítségül. Mindent meg akarok tenni annak érdekében, hogy még egy kicsit életben maradjak, hiszen csak akkor van esélyem Denis mellett lenni. Tudom, ő ezt most nem akarja. De remélem, egy nap ez megváltozik majd.
- Prefektus?
Kérdezek vissza, mert ezt a szót még nem hallottam. Valószínűleg tudnom kellene, hogy mit jelent, de elég sok mindent tanultam az elmúlt időszakban. Mondjuk úgy, hogy amióta Cole-t megismertem egy félreírt üzenetnek köszönhetően, kitárult előttem a világ. Addig nem voltam más, mint egy álomvilágban élő gyermek, aki egy üvegen át nézte a világot. De akkor, valami megváltozott. Annak a valaminek köszönhetően vagyok most itt. Annak a valaminek köszönhetően tudom azt mondani, hogy élek. És ez, nem csak fizikai értelemben véve fontos.
- Azt hiszem, az a legjobb, ha egy hely megragad, őszintén. Ha van egy kis szelete, amit máshol nem tudsz felfedezni. Ez a hely mesés, a tó, az erdő, a természet, ami körülöleli, olyan, mint egy csoda, mintha egy hógömbbe zárva élnénk itt.
Én még ugyan új lakó vagyok ebben a "gömbben", de attól még nagyon élvezem az itteni létezést. Sajnálom, hogy csak most kezdtem el, mert mindent akarok egyszerre, és emiatt is nagyon leterhelem magam. Sokszor vagyok beteg, főleg mivel a szervezetem nem szokott hozzá a külső világ által gerjesztett interakciókhoz, így nem is képes védekezni ellenük. Ha pedig beteg vagyok, felélénkülnek a betegségeim is. Mérlegelnem kellene, hogy mit is akarok igazán, de félek, ha Denisszel nem jön össze, minden mástól is megfosztom magam, és akkor a végén, nem lesz meg az a bizonyos film, csak úgy véget ér.
- Ezt? Ó! Willtől kaptam egy önkészítő termoszt.
Felemelve a türkizkék csodát felé nyújtom, egy kedves mosoly kíséretében.
- A kupakjából tudsz inni, én nem ittam még belőle, mert ez a bögre hőtartós, így mindig magammal cipelem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=743810#post743810][b]Thomas Middleton - 2018.12.25. 23:50[/b][/url]

Mivel az sajnos fel sem merül bennem, hogy azért kérdez vissza, mert nem tudja, mi az a prefektus, így csak arra tudok gondolni, hogy egyszerűen meglepi, hogy az vagyok.
- Tudom, nem vagyok az a prefektus alkat. Legalábbis szokták mondani, hogy nem vagyok elég szigorú meg ilyesmi - kezdek neki magyarázkodni, a fotel karfáját birizgálva. Valamint azt is bevallhatjuk, hogy nem hogy félelmetes nem vagyok, de tekintélyt parancsoló sem. Úgy nagyjából egyáltalán nem.
- Viszont eddig nem is igazán volt rá szükség, szóval... - vonok vállat, jelezve, hogy jól megvagyok ám a feladatommal, nem kell engem félteni. Eddig mindenkivel, akit rajta kaptam valami tilosban járáson, meg tudtam beszélni a dolgokat. Oké, nem voltak túl sokan, de az mindegy.
Hógömb. Tényleg olyan a falu. Egy külön kis csodavilág. Mosolyogva merengek ezen, és kell egy kis idő, amit felfogom, amit a teáról mond végül. Aztán leesik a knút.
- Ó, akkor csak egy kortyot, nem akarlak kiinni belőle. Köszi - veszem át és töltök magamnak egy keveset a kupakba. Ha már így kínálja, örömmel elfogadom, azonban tényleg csak megkóstolni.
Beszélgetünk még egy keveset kedves, semmitmondó dolgokról a környékkel meg az időjárással kapcsolatban, aztán még egyszer megköszönöm a teát, veszem a sálam meg kabátomat és búcsút veszek tőle. Ideje mennem.