A kis tavacskánk egyik elterülőbb partszakaszán álldogál a csónakház. Nem túl régen, talán a pár évvel korábbi nyáriszünetben telepítette ide azt egy idősebb varázsló, aki a két csónakját adja néha bérbe a diákoknak vagy tanároknak, néha falusiaknak, hogy a tóra mehessenek. A ház nem zárt, csak a csónakok vannak varázslat védte lánccal lehorgonyozva, így még azt fel nem oldja a tulajdonos, nem elköthetőek. A házba bármikor be lehet térni, akad bent szék, talán régi könyvek és cikkek is a tóról, illetve olyan felszerelések, mint evezőlapát, mentőmellények és így tovább.
A nyári záporok idején, mint legközelebbi megoldás tökéletes, de este a kis ház teraszáról nézni a holdfény világította tavat is remek. A környéken a télire aprított tüzelőanyag hever kupacokban, valamint egy kis sütögetőhely is van itt, bár nem annyira szívlelik sokan, ha befüstöl a diákság. A téli időszakban a csónakok ugyan partra kerülnek és a felszerelések is eltűnnek, a házacska továbbra is nyitott bármire. Érdemes ide kicsinek és nagynak, diáknak vagy felnőttnek kilátogatni, a csónakázási lehetőség nagy élmény tud lenni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=820877#post820877][b]Rothstein Elektra - 2020.11.07. 12:04[/b][/url]

Összerezzen a veszélyes tónusú szavakra és ijedt, de arcszerkezetéből adódóan bamba képpel mered a kapucnisra, akiből az ég egy adta világon semmit sem lát, de a hangját azt jól hallja. Lehet nem ez az ember az, akire várt és pechére belefutott egy kóbor, részeg srácba, aki most azt hiszi, hogy ajánlatot akar neki tenni. A szentségit, hát nem akar ő balhét! Dehogy akar! Alkalmi pippantást meg pláne nem. Csak egy zacskó port szeretne és aztán meg elhúzni innen. A haverok nem mondták, hogy ez ilyen para téma. Meg kellene nyugtatnia valahogy az idegent, legyen bárki, gondolja mielőtt húsos száját ki merné nyitni. - Merlinre, haver...nyugi - emeli fel védekezőn lapát kezeit és hangja kissé megremeg a benne vibráló aggodalomtól. Az lenne csak a szép ha leátkoznák itt a puszta közepén. Na az csúcs lenne. Talán addig csak nem fajulna mondjuk a dolog, de ott az esélye és az éppen elég. - Nem nézlek én semminek, oké? - emeli meg a kezét, hogy a másik a derengésben is láthassa, mert egyébként neki sem látszanak a vonásai tisztán, hiszen az éj sötétségébe sok dolog belevész. Azzal visszateszi a zsebébe a pénztárcát. Pálcáját érzi ujjai hegyével, ez kicsit megnyugtatja, de ha most ő is előrántja, na akkor annak csúnya vége lehet. Ezért akarja elkerülni, hogy neki ártsanak, és ő maga sem akar még véletlenül sem ártani, ha nem muszáj. Három jó oka minimum van rá, hogy miért. Nem kell a balhé. Tényleg nem. Mert ha kitör, akkor az akár még a forrást is elijesztheti. Na az is szép lenne. Több szinten bukovári tud lenni a sztori, ha nem kapja össze magát agyban. - Látod, el is tettem... - mondja még mindig próbálva nyugtatni a vele szemben állót, miközben egy lépést hátrál. Ha csak egy részeg, talán ez elég lesz neki, hogy lehiggadjon. Ő pontos volt, tényleg, a fenébe, hát lehet, hogy csak megszopatták? Nem jön senki, ő meg tartozott az Ördögnek ezzel a kurva úttal? Méltatlankodik magában a fiú legvalószínűbb szavajárásával. Kockáztatott és most kezd kissé elbizonytalanodni, hogy megér-e ennyit ez a por. Kell ez neki ilyen áron? Kell. Ha már eljött megpróbálja megszerezni. Nem mehet oda a szőkéhez és a haverokhoz, hogy ekkora seggfej volt, hogy nem tudott hozzájutni. Mekkora égés lenne. Használja ezt a félkamaszos analógiát a valódi helyzet leképezésére.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=821017#post821017][b]Vattai Júlia - 2020.11.10. 22:34[/b][/url]

A kölyök megrémül a hirtelen váltás miatt. Egyrészt ezen marha jól szórakozom, szeretem a félelmet az arcokon. Szeretem, ha valaki röhejes szituációba hozza magát, jó láti, mikor végre a férfinemből való leég. Igaz, ez nem nevezhető annak. Gizda, mihaszna, talán ő is tudja ezt. Kár, hogy a por ilyen tulajdonságokon nem változtat egy cseppet sem.
Másrészt nem csak poénból teszem amit teszek. Nem felejthetem el, hogy amit eladok az nem nyalóka. Így ha bárki meglát akkor azzal bajba keveredhetek. Egy köteg pénz nyílt terepen pedig akkor is kockázatos, ha éjfél van és minden sötét. Pláne, ha a kliens új.
- Na gyere, nem haragszom, megértem, tudom, hogy kibebaszott helyes gyerek vagyok - vonom meg vállam, az előbbi dühkitörésnek semmi jele nincs, akár ha soha nem is történt volna meg.
- Inkább mit szólsz ha arrébb mennénk, a csónakház felé, ott lerendezzük ezt a félreértést - hangom lehalkítom, aztán intek neki, hogy induljon meg. Ha megy követem, amíg el nem éri a csónakházat. Ott legalább két oldalról védve vagyunk a szemek elől és talán egy kis plussz segítséget is kapok kívülről.
- Na most add oda de csendbe, csúsztasd a kezembe. Ne lobogtasd mint egy zászlót - szólok előre, hogy a lehető leggördülékenyebben tudjon menni az üzlet. A fiú vagy ostoba vagy tapasztalatlan, vagy mind a kettő. Azonban akkor az első célzásomat miért nem vette. Ez még mindig zavar. De a pénzt nem akarom elbukni. Különösen most, hogy Puha Gombócnak születésnapja lesz. Mármint izgatja a halált az a retkes dög...de akkor is illik adni valamit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=821019#post821019][b]Rothstein Elektra - 2020.11.10. 23:26[/b][/url]

Meghökken és kicsit össze is vonja egy vonal szemöldökét értetlenségében. Szó szerint köpni nyelni sem tud, de fülel és felfogja a hallottakat, csak hirtelen furcsállja. Most mi van? Ennyire részeg a srác? Fut át rajta a kérdés, ahogy a sötétbe vesző idegen szavai elhangzanak. Nem tud azonnal megszólalni, ez illik is bamba képéhez. Amúgy sem beszélne rögvest havercsótányként a másikkal, mert nem is tudná mit mondjon. - Oké - nyögi ki végül nagy nehezen. Csak beetetés volt az előbbi brutálkodás és ijesztő kirohanás. Jön rá pár másodperccel lassabban, mint illene, bár ezt tudjuk be a félelmének, ami azóta óvatosságra készteti, hogy először meghallotta a fenyegetést a levélben. A sötét alak sapkájára tett megjegyzése biggyesztette fel az i-re a pontot. Ideges "lányos" zavarában emberünknek nem esett le a dolog. Ennyi történt. Ez a legtökéletesebb magyarázat, ami jórészt igaz is, ha onnan nézzük a dolgot, hogy tényleg beparázott ettől az egész helyzettől, de istenesen. Hát erre számított? Nem. Ez váratlan volt neki és hát ez meg is látszik rajta. Most sem nyugszik meg attól, hogy úgy fest zöld utat kapott és porhoz juthat. Koránt sem. Sőt. Még erősebb ösztön munkál benne a helyzet balhémentes lebonyolítására. Gondolataiban is csak az játszik körmérkőzést, hogy nyugodjon meg és ne majrézzon már annyira, azzal, hogy ha követi az utasításokat nem lesz se baj, se balhé. Ezért hát elhatározását tartva továbbra is engedelmesen viselkedik és az a két dimenziós srác marad, aki mindeddig volt. Na jól van, akkor tegyünk úgy, ahogyan mondja és minden okés lesz. Koncentrál erre az egy gondolatra. - Jó jó, persze - mondja tenorján csendben, ezzel jelezve levágta a szitut és megint csak bólogat. Mindent úgy fog tenni, ahogyan a forrás mondja. Hosszú lábait pakolja egymás elé és beslattyog a csónakház épülete mögé. - Tessék - suttogja és olyan óvatosan, siklik át a pénz megremegő kezéből az idegenébe, ahogyan csak lehetséges. Nincs neki ebben gyakorlata. Lehet most fogják lecsapni vagy öten és veszik el a delláját. Ez is átfut az agyán. Aztán mihez kezd? Merlinre! Legközelebb inkább lehúz egy üveg piát kefélés előtt. De most már itt van és átadta a lóvét, szóval bármi lesz is, így járt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=821629#post821629][b]Vattai Júlia - 2020.11.19. 23:44[/b][/url]

Végre sikerül arrébb invitálnom a kölyköt, hogy ne közszem előtt bonyolódjon le az átadás. Eddig is ez tervben volt, egyedül a kis beetetés volt rögtönzött. Be baszki, lobogtatja a pénz, mint forradalmár a lyukas zászlót, hát mégis mire számított ezek után. Ez nem cukorkabolt, ahol mindenkit kiszolgálok, mert ha adok számlát nem húznak rá a seggemre.
Odabenn komfortosabban érzem magam, de ezt nem mutatom, hogy bármiféle változás ment volna le bennem. Kemény vagyok mind a betonkád széle. Kint is-bent is, lenn is meg fent is. Amint megkapom a pénzt megszámolom. Már teljesen belejöttem abba, hogyan tudok félhomályban számolni, a színek és a méretek alapján. Így hamar végigbogarászom az összeget, ami megvan.
- Oké - zsebembe nyúlok, majd tenyerembe zárom a kis bájitalt és úgy nyújtom oda, mintha kezet akarnék fogni vele - vedd el. Vágod az adagokat komám? Ha lehúzod ezt egy kortyintásra itt esel szét vili? Meg ne hajjá' nekem - vannak fogyatékosabb fajták, ő pedig talán potenciális jelölt ebbe a kategóriába. Nekem sem érdekem, hogy túltolják a cuccost, hiszen ha ez történik akkor csak nagyobb lesz a felhajtás Bogolyfalván. Talán ezért sem ez a legkeresettebb szer a jó zsaruk körében, mert kevés áldozatot szed, vannak sokkal durvább cuccok, amiket jobb ha előbb begyűjtenek a kis ártatlan édes bogarak. Az én tündérporom pusztán csak nyalóka, amitől néha pillangókat lát az ember, vagy lidérceket. Lelkiállapot függő az egész.
- Ha minden világos szépen kimész az ajtón és megfogod az utat hazafelé. Amennyiben kell még a későbbiekben az üvegcsét tedd vissza a fába - felelem. Vannak bevettebb módszerek, de minél többször vesz valaki annál közelebb adhatja le a rendelését, mert a bizalom is mélyebb közöttünk. Az első vevők a második adagért még igenis túrára vannak kényszerítve.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=821638#post821638][b]Rothstein Elektra - 2020.11.20. 10:33[/b][/url]

Mamlasz mód pillant le kettejük közé, ahogy a csuklyás idegen úgy csinál, mintha kezet akarna fogni vele. Aztán megérzi a kis fiolát a tenyerében, amire rá is zárja ujjait, nehogy basszus leejtse itt a nagy haverkodásban. Húsos ajkára a felismerés halvány mosolya húzódik közben. Meglesz az a vad éjszaka és nem fog lebőgni se a szőke, se a haverok előtt. Mégse akkora balfasz mint hitte. Ezekkel a gondolatokkal csúsztatja közben zsebébe az üvegcsét - Ja..ja hát persze - feleli és bólogat is hozzá párat, hogy vágja ő a témát, mint séf a répát és naná, hogy nem itt akarja szétcsapni magát, hát nem idióta ő, csak újonc a terepen. Hülye lenne itt meginni, hát haza se jutna baszki. A haverok mesélték, hogy amilyen gyengusnak tűnik, azért olyan ütős is tud lenni a cucc, ha nem okosba tolja az ember az adagolását. Márpedig a látszat ellenére nem ennyire sík ő azért. A szőke sem véletlen rajta lovagol és nem a Barnin, pedig az egy izomcsóka. Mindegy megvan amiért jött. Kicsit tétovázik, hogy akkor most mit is kéne mondani vagy tenni, aztán jön hála az égnek a felsőbb utasítás. - Oké, köszi - bólogat megint, hogy megértette a feladatát meg azt is, hogy mi a dolga, ha még szeretne a portékából. Nem igazán tudja el kellene-e köszönnie, minden esetre azért őt nem tahó parasztnak nevelték szóval csak elbúcsúzik - No akkor én lépek is, csőváz haver! - mondja halkan, külleméhez és a helyzethez illő félszegséggel biccentve, mert hát csak nem olyan nagy spanok az idegennel, majd lapát tenyerét is kicsit megemelve veszi az irányt az út felé, mely előtte áll. Hosszú lábait normál, laza tempóban pakolja egymás elé, hiszen nem siet. Nem kell futnia senki és semmi elől, de persze nem is kóricál össze-vissza. Egyenesen elhagyja a csónakház környékét és aztán elhoppanál a Művészetiig. Mivel eleve onnan is érkezett a találkozóra és bár elég tejfölös bajszú képe van, akit választott bizony betöltötte azt a kort, amikor már szabadon megteheti, hogy mágikus módon helyet változtasson. Kapcsolatai révén itt tölti az éjszakát egy jelen pillanatban lakatlan, de berendezett szobában a művésznegyedben, ahol a zárt ajtók mögött is tartja még magát suhancos gondolataihoz. Kora hajnalban elfogyasztja a maradék százfűlé főzet pár kortyát, amit itt rejtett el egy adag váltásruha mellett, majd ebben a második alakjában távozik. Ezzel a új és egészen más küllemével tér vissza Bogolyfalvára, hogy ott az Espressoban megigyon egy teát várva a szer múlásának jeleit. Alibi gyanánt használja ezt a fiút, hogy a másikról azt hihessék el sem hagyta a Művészeti környékét. Ezután kisétál a kávézóból az a mögött lévő elhagyatott sikátorhoz és néhány perc múltán, pár ruhabűvölő ige elmondását követően, immár saját küllemében tér vissza, hogy megigyon egy nagyon korai kávét, ahogy néha szokott, s álljon minden gyanú felett. A fekete arany elfogyasztása után indul csak haza otthonába, ahol a kincset érő kis fiolát a most még romos, de csak neki engedelmeskedő zárral ellátott, toronyszobájának mélyén álló, egyik antik bútorának fiókjába teszi. Ellesz az ott most egy darabig.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=821778#post821778][b]Alexander Burton - 2020.11.22. 15:45[/b][/url]

Valahogy megbújik a békés, viharmentes pillanatban valami nehéz és valami megfejtenivaló. Pedig, semmi sincs, semmi sem költözött be az életembe, egy kis nézeteltérésen túl. Nem hiányzik olyan vad módon a távoli haza, sem semmi, egészen jól találtam meg a helyem, a pillanatom itt, ebben a kicsiny országban. Pedig volt, hogy nem akartam, küzdöttem, leginkább azért, mert nem egy házba kerültem azzal, akire minden pillantásom akartam hagyni, mert hiába nem élünk ott, még így, ebben is közösködni kívántam. Pedig, neki sokkal nehezebb, összetettebb, mint nekem, aki sodródik sokszor az árral, mint ez a csónak, ha leoldoznám és hagynám, hogy egy áramlat vigye. Ez a környék, amely az iskolát vesz körbe, igencsak érdekes. Ha azt kellene mondanom, mit találok erre, a válaszom az lenne, mit nem? Van is kellemes, szép, nyomasztó és én csak alig, felszínesen jártam körbe, hiszem sosem a tájak vonzottak, annál inkább az emberek. Rájuk is ugyan az lenne a válaszom; van itt minden. Még sportoltam is, repültem a fellegekben, megismerhettem olyanokat, akikkel talán szóba sem álltam volna és nem saját korlátaim miatt, hanem mert egymás világaiba nehezen fértünk volna bele. Arcok, akiket most is látok magam előtt, villanások és színek, a forgatag, amely ebben a csendes esti órában kikapcsolja a nemrég, talán teljesen felesleges negatív gondolataim, formám mindenét. Ahogy a csónak mozdul alattam, úgy ringat a nyugalomba, emelem meg az üveget és újabb kortyot tüntetek el belőle, kesernyés íze mossa végig torkom, ahogy ismét aprót koppanva teszem magam mellé és feledkezem bele a pillanatba.
A hűs levegőtől borzongok meg és térek vissza a valóságba, ahogy a sötét, már csillagokkal pettyezett égbolton elbambulva emeltem magam kissé másik világba, valóságba, ahonnan kiemelem azt, ami nekem szükséges, ahol szinte kinyúlik felém minden és elér. Szinte hangos robajnak tudható be, ahogy az ajtó a hátam mögött mozdul, ahogy nem csak azért, mert a szellő rázza a laza zsanérokat, hanem ahogy valaki átlépi azt. Feljebb tornázom magam, mégis a csónak aligha moccan, apró fodrok képződnek csupán a víz felszínén. Tekintetem emelem el a tájtól a sötét, szinte láthatatlannak tűnő alakra, aki célirányosan közelít, se nem lát, se nem hall, csak mezítelen lábai érjenek a vízbe mihamarabb. Szinte magam is beleborzongok, érzem azt a hideg, hűs közeget, amely szinte jeges folyamként öleli körbe a lábait. Apró, sötét kupac, ha nem figyeltem volna, hihetném egy hatalmas csomagnak, amelyet itt felejtett valaki, ha szinte nem látnám, hogy háta emelkedik ahogy levegőt vesz, élettelen szobor is lehetne. Talán ő volt az éjszakában a megfejthetetlen valami, amelyet távolról is érezni lehetett.
- El akarsz veszni a sötétben? – hangom halk, mégis eléri őt, mert akármeddig nézhetném, úgy látnám annak, ami. Háta íve, arcának sejtelme a csuklya takarásában. Talán menekül? Hallani, ahogy a csónak deszkái nyikordulnak, ahogy fordulok felé, de nem szállok ki. nem riasztom el, ha neki itt és erre van szüksége, ne én legyek az akadály.
- A hűs víz jó a gondolatokra – jegyzem meg, inkább magamnak, oldalamat döntöm a csónak peremének. Mintha itt sem lennék, pillantok félre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=826414#post826414][b]Kiss-Herczeg Domonkos - 2021.02.16. 18:31[/b][/url]

A jéghideg víz tüzes érintése kijózanítja. Egy kósza percig tart csupán, de abban az egy percben élesen elhatárolódik a fájdalmas múlt a keserű jelentől és a bizonytalan jövő ismét kellemes homályba borul. Megszűnnek a kéretlen neszek, hangok, amik álmatlanul töltött éjszakáin és nappalain kínozza. Nem marad más, csak a hangos lélegzetvételek nyugtató ritmusa és a feketéi előtt fodrozódó vízfelület, amin a nap utolsó, törékeny sugarai járnak gondtalan, vidám táncot.
Egy percig tart csupán, hogy utána a fáradtság elemi erővel sújtson le rá, megrogyasztva vállait és benn rekesztve levegőjét. Szemei előtt elhomályosodik a lemenő nap fényében oly éles világ. Arca elől kezeit a deszka szélére ejti, elfehéredő ujjakkal szorítja azt, hogy ne bucskázzon előre és csókolja végig bőrének minden egyes négyzetcentiméterét a hideg víztömeg. Fáradt. Már ő maga sem tudja, hogy mikor adta át testét a pihenésnek, hogy mikor sikerült pár percnél tovább aludnia a folyamatosan rátörő rémálmok nélkül. Az akaratereje, amivel ébren tartja saját magát, vitathatatlan, de a teste egyre csak üvöltő igényeivel még ő sem veheti fel a harcot. Apró csaták győzelme után mindig a háború elvesztése közeleg.
El akarsz veszni a sötétben?
Minden izma megfeszül, feketéi tágra nyílva merednek előre. A félelem megbénítja tagjait és összeugrasztja a gyomrát, ahogy a szavak minden eddiginél hangosabban és élesen csendülnek fel. A pánik okozta gombóc egyre csak nő a torkában, megakadályozva a már oly régóta feltörni kívánkozó zokogást és a szavakat egyaránt. Pár dermedt pillanat után szorítja össze szemeit, míg a hirtelen jött sötétben villogó fénypászmák jelennek meg. Fejét a mellkasára ejti, ujjai fájdalmasan vájnak a deszka érdes felületébe, hogy képes legyen stabilan tartania magát.
- Hagyd abba, Teó, kérlek! Én ezt már nem… nem bírom - a szavak reszketve gördülnek le ajkairól, hogy esdekelve boruljanak a nagyon is élő fiú lábai elé, aki jelenleg nem más, mint Domonkos testvérének kísértete. Vajon képes lesz valaha elengedni? Képes lesz valaha a saját életét élni újra? A válasz annyira nehéz és ő maga annyira fáradt...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=826642#post826642][b]Alexander Burton - 2021.02.21. 19:11[/b][/url]

Nem szól, nem ad ki hangot, mégis, szinte üvölt felőle a csend és a sötétség. Mintha sok ezernyi kéz, szempár és ahhoz tartozó foszlány kínozná, vagy csak egy, de a sötétben, azért is szeretem, sok minden bújik meg. Az ember képzelete pedig élénk, amely csak egy apró kavics, tűnhet bárminek, vagy épp egy megbúvó alak, amely mintha megnyúlna, pokolbéli démonhoz hasonló formát öltene. Vagy csak egy bútor, egy szögre akasztott kabát, amelytől azt hiszed, valaki figyel és figyeli álmod, létezésed. A vízbe lógó láb tulaja is ezernyi új, ismeretlen alakot ölt. Kicsit hunyorogva, kicsit fejem balra tartva hagyom, hogy az alakok táncoljanak a szemem előtt, mielőtt magam is lehunyom pár pillanatra azokat, legfőképp, hogy eltűnjenek, hiszen nincs rájuk szükség. Nem kellenek árnyak, démonok, csak az, aki és ott létezik, egyes egyedül, talán abban a hitben, hogy senki sem fogja megzavarni. Szemem kinyitva szoktatva a fényviszonyokhoz, immáron csak őt látom, ahogy szinte, az előbbi tartásából veszítve, összeomlik, mint egy rozoga ház. Persze, költői túlzással, de egy pillanatra azt hiszem, hogy belealszik a víz ringatózó hangjába, altatódalt dúdol neki a mólónak csapódó hullámok lágy hada. Talán hagyni kellene, talán időt kéne engedni neki, mert talán fáradt, talán gyászol, talán csak a kastély, a világ túl hangos és nem vágyik másra, csak, hogy egyedül legyen. De ahogy billen, úgy látom magam előtt, ahogy örökre eltűnik az apró hullámok között. utána nyúlnék, nem vitás, mert ha nincs is megmentési kényszerem, lelkiismeretem igen. Végül, talán ez szólal fel, nem is én.
Úgy mondom, mintha szüksége lenne szavaimra, amikor mozdul, legalább reagál. Nem a legjobb, hiszen aki csendet remél, annak ez teli torokból üvöltés, pedig hangom halk, lágy, szinte a vízhez igazítva hullámzik felé. Az ég színei gyönyörűek, ahogy mozdulok, közelebb, úgy fest hol engem, hol a vizet, hol a másikat más-más árnyalatba, szerelmes vagyok a lemenő napba, mert olyankor, az utolsó pillanatokban a legszebb, hogy búcsúzik, ha csak pár órára is. A legszebb elmúlás, a legrövidebb, mert mindig tudjuk, holnap újra felkel.
- Teó? – értetlenül ráncolom homlokomat. Kinek lát vajon, kinek hisz? Elé lépve, óvatosan, lassan ereszkedem le hozzá, térdem koccan, törzsem süllyesztem, hogy csak alig kelljen felemelnie tekintetét, hogy lásson, engem lásson. Talán nem véletlen, amit körülötte láttam táncolni. – Teó nincs itt, csak én és a naplemente. Nincs ki kínozzon. Nézz rám, láss engem, add ki – nyúlok felé, de nem érintem meg, csak lássa ujjaim, hogy ha kell, felsegítem, fel, hogy ne zuhanjon a mélybe.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=826769#post826769][b]Kiss-Herczeg Domonkos - 2021.02.25. 12:00[/b][/url]

A lemenő nap utolsó sugarai meleg érintésükkel cirógatják az arcát, próbálva életet lehelni a sápadt, fakó arcba, hasztalan. Hiába érzi csupasz bőrén a meleget, teste mégis megállíthatatlanul vacog, tükrözve megtépázott, elárvult lelkét. A zöld villanás óta minden egyes nap küzdelem, fájó lélegzetvételekkel és a fejében visszhangzó kéretlen tanácsokkal tarkítva. Tudja, hogy elejét vehetné, hogy könnyíthetne a magával vonszolt terheken, ha végre eleget tenne gyógyítói és szülei folyamatos könyörgésének és a bájital nyújtotta feledésbe és álomtalan álomba merülne. Mégis retteg. Retteg, hogy azzal elhalványulna a kép, amit róla őriz, lassan jelentéktelenné töppednének a közösen átélt percek és leginkább attól, hogy ugyanolyan felületes és nemtörődöm ember lenne, mint előtte volt. Tudja jól, hogy Teónak is megvoltak a negatív tulajdonságai, mégis a jókat ő maga szeretné továbbvinni, ezzel tisztelegve testvére előtt. Görcsösen törekszik a jobbra, ezáltal mégis háttérbe szorítja saját pozitív mivoltát.
Tudod, hogy igazam van, Dom. Mi lenne, ha végre kiszállnál az árnyékok közül és a saját életedet folytatnád?
Reszketegen szívja tele tüdejét levegővel, ami égeti az érzelmektől elszorult torkát. Nem meri kinyitni a szemét, görcsösen szorítja, hogy véletlenül se kelljen látnia rém- és vágyálmainak megtestesítőjét. Mint mantrát, úgy ismételgeti magában, hogy a fáradtság játszik csalfa, hazug játékot elméjével és érzékszerveivel, hogy az étvágytalanságtól meggyengült test enged utat a lidérceinek. Mégis hiába a józan ész satnya próbálkozása, a szívének heves taktusa nem csillapodik, félelmei gúzsba kötik.
Feketéi kipattannak, ahogy megérzi maga mellett a testet és a szavak érthetetlenül, de hallhatóan szállnak felé. Ijedten kapja fejét oldalra, tekintetét a lemenő nap fényében fürdő szőke tincseknek látszó aranyló karimára szegezi, hogy ezzel minden félelme egy pillanat alatt váljon valóra.
- Hagyj békén! - üvölti erőtlen hangon. Elüti a másik kezét a közvetlen közeléből, miközben mezítelen lábait kikapja a víz fogságából. Hirtelen löki fel magát álló helyzetbe és távolodik el félelme megtestesítőjétől és a hűs víz csábító tömegétől. Az ereiben fellángoló adrenalin viszont hamar elpárolog és átadja a helyét a fáradtság végső stádiumának. Feketéi előtt elhomályosul minden, az összemosodó foltok heves iramban kergetik egymást. Kezei kapaszkodó után kutatva markolják az üres teret, míg lábai pár röpke pillanat múltával elengednek. Feketéi fennakadnak, utat engedve szeme fehérjének. Még hallja Teó suttogását messziről, kivehetetlenül, mégis kellemes melegséggel árasztja el, mielőtt teste a göcsörtös faléceken koppanna és őt magát a feketeség ölelné keblére.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=828752#post828752][b]Nathaniel Wright - 2021.04.04. 19:03[/b][/url]

Ha szerelmes vagy, márpedig az vagy, bármit képes vagy megtenni a szeretett nőért. Bármit, olyat is, ami őrültség, mégis, képtelenség, hogy ne történjen meg. Így én is megteszek mindent, amit csak meg lehet tenni. Sosem gondoltam magamra úgy, mint nagy szervező, sem úgy, mint szerencsés ember, de aztán jött ő, és az életem megváltozott. Vele, érte, képes vagyok jó lenni. Érte megéri, miatta el tudom nyomni azt, aki olyan sok bűnös gondolatot ébresztett bennem, és bár vágyom rá, jobban, mint bármire az életben, jobban, mint Cara-ra, miután elvált tőlem, mégis képes vagyok várni. Legalábbis, ha nagyon sokszor mondom, akkor képes vagyok. Mert képes vagyok, ugye? Néha már magam sem tudom, nem vagyok teljesen biztos benne.
Felkutatva minden ismeretséget és lehetőséget, megpróbáltam egy igazi elvarázsolt világot varázsolni neki. A múltkori észrevétele, mely szerint kedvem sincs megcsókolni olyan mélyen belém ivódott, hogy azóta mást sem tettem, mint bizonyítottam a szerelmem. Hol egy rózsával, hol meglepetésből - nem, nem féltékenységből -, megnézett edzéseken, hol csak úgy, apró üzenetekkel. Most is egy apró üzenetet küldve biztosítottam róla, hogy gyönyörű, és ha kedve van, esetleg, velem vacsorázhatna a csónakháznál.
Talán kicsit klisés jó pár elem, de férfi aggyal nagyon korlátoltak a lehetőségek. Mégis, megpróbáltam kihozni a legtöbbet belőle, hogy még ne legyen ízléstelen. A karácsonyi fényeket kibérelve, a közeli fákat körbetekertem velük, így, amikor a nap alábukik, lassan meggyúlnak majd. Cseresznyefák, gyönyörűen, rózsaszínen keretezik az újrafestett, sötétbarna házikót, amit igen, én festettem újra cserébe azért, hogy ez a hely most csak a miénk lehessen. Éjjeli csónakázás is lehetséges, a csónakot is feldíszítettem. Főztem, minden étel és ital bent van a házba, természetesen odafigyeltem mindenféle diétára és kalóriabevitelre, ami a sport miatt elmaradhatatlan, mégis, finom ételeket készítettem. Emellett pedig a menhelyről elhoztam az összes nyuszit, akik most a fűben ugrálnak, a nyakörvük pedig az életüket óvja. Nem szöknek és nem fúlnak vízbe. Már jó. Szeretném, ha érezné, hogy fontos nekem, hogy törődök vele, hogy szeretném boldognak látni. Már csak abban reménykedhetek, hogy eljön, és ha igen, akkor úgy érzi, hogy jól választott, amikor mellettem döntött.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=828836#post828836][b]Layla Robillard - 2021.04.05. 01:14[/b][/url]

Na mi van ma? NA MI VAN MA? Hát a nyuszik ünnepe, a húsvét! Mintha maga is egy édes tapsifüles lenne, úgy szökellt a folyosókon, immáron elsős mestertanoncként és - ha megosztottan is, de - iskolaelsőként. Soha nem gondolta volna, hogy egy nap ezt a címet elnyerheti majd, az pedig, hogy épp Margival kell osztoznia rajta, akit amúgy is úúúúgy, de úúúúgy szeret, hiszen navinés, mint ő! Igazság szerint egy kicsit talán túl sok is neki ez a siker, mivel észre sem veszi, de kezdi elbízni magát. Nem fölényesebb vagy lenézőbb, inkább olyasmi ez, mikor valaki felismeri, hogy jó abban, amit csinál és nagylányként kezd viselkedni. Olyanként, aki tudja, mennyit ér. Talán ezért van az, hogy bár Nate egy pillanatig sem engedi elfeledtetni magát, észreveszi, hogy néznek rá mások. Az ellenkező nem. Elkezdett flörtölni és bár soha, egy pillanatig sem gondolta komolyan, hiszen csak egyetlen szerelme van, az pedig Nathaniel, végre megízleli, milyen tinédzsernek lenni.
Mégis, mikor megkapta az üzenetet a húsvéti meglepetéssel kapcsolatban a csónakháznál, azonnal felcsillantak szemei és már tudta, hogy valami csodálatos és fenséges fogja majd várni az éjjeli égbolt alatt. Nem is nagyon tudta, mivel készüljön, tán öltözzön ki, vagy sminkeljen is? Végül arra gondolt, az ő kedvese úgy szereti, ahogy van, egy ártatlan, vidám nyusziként, így csak magára kapta azt a ruhát, amit oly régen viselt már és, ami akkor volt rajta, mikor először kimondták, hogy együtt vannak. Bizony, egy nő ezt is megjegyzi ám! Majd jól el is dicsekszik vele Nate-nek, hisz hogy is tudhatna erről... Férfi!
Már messziről látja a szürkületben, ahogy a világítás fényárba borítja a csónakházat és környékét. Örömittasan kezd el futni, szőke tincsei könnyeden libbennek meg a tavaszi szellőben, ő pedig csak fut és fut. Először észre sem veszi, hogy a meglepetés nem csak ennyiből áll, közelebb érve, arcáról levakarhatatlan mosollyal torpan meg, hiszen majdnem rálép az egyik tapsi hapsira. Íriszei döbbenten ragyognak le az édes kisállatra, s kedveséről abban a pillanatban meg is feledkezik. Helyette leguggol, hogy kezeibe csalogassa a jószágot és megdögönyözze. Ebben a percben annyira gyermeki, annyira tiszta, mint tán semmi más a világon. - Ezt Te csináltad? - pillái rebbennek, ahogy a nyusziról felpillantva tekintete megállapodik Nate-en. Van benne valami megfoghatatlan, ami több hálánál, elragadtatottságnál, köszönetnél. Valami több...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=828850#post828850][b]Nathaniel Wright - 2021.04.05. 09:02[/b][/url]

Van egy apró különbség a férfiak és a mi Nathanielünk között. Ő emlékszik. Mindenre. Jó, nem mindenre, de mindenre, ami Layla. Vele kapcsolatban olyan, mint a nők azzal, hogy mit csinált a férfi nem egy díszes példánya. Azt nem tudják, hogy mit ebédeltek, na de, hogy mit mondott a Feri három éve májusban este hat óra harmincnyolc perckor, arra tisztán. Ez amúgy a nőknél természetes, míg szegény Nathaniel Alexander Wright-nál betegségként aposztrofálták volna, már amennyiben valaki, valaha is foglalkozott volna vele, hogy megfigyelje szerencsétlen kölyköt. Valószínűleg amennyire jámbor a lelke, annyira fogadta volna el a segítséget, hogy egy nap ne legyen ő maga a megtestesült démoni gonoszság, de... ez nem történt meg, és éppen ezért ki tudja, hogy mi minden történhet még...
- A legjobbat érdemled.
Nem mozdulok, amíg nem szeretné, amíg a kis szőrös állat fontosabb neki, bár tény és való hogy egy pillanatra a féltékenység dühe fellobbant, és azt kívánta, hogy roppantsak egyet a nyúl nyakán, hogy már ne állhasson az utunkba. Azonban mégsem tettem, nem szabad, hiszen Layla szereti őket, éppen ezért vannak itt. Nem csak ő, hanem vagy húsz másik társa is, akiket kedvtelésből vettek, majd a menhelyen kötöttek ki. Nézem őt, szememben az esti félhományban jótékony takarásában csillan meg a vágy, ahogy végigpillantok rajta, akaratlan is megnyalom ajkaimat. Kívánatos, szeretem ezt a színt rajta, szeretem, ahogy az anyag rásimul a testére, ahogy idomait felfedi. Szőke tincsei édesen omlanak vállára, hátára, és bennem lassan fel-felébredni látszik a szunnyadó vágy. Akarom őt, évek óta, és most, hogy az enyém, a boldogságom földöntúli, ám nem teljes, és ezt minden férfi megértheti tizennégy és száznégy év között. De nem akarom elriasztani, a múltkor is megrettent, amitől bűntudatom lett, pedig annyira szeretnék játszani vele, megismertetni vele a játékot, érezni a testét a testemen, látni őt meztelen, vétlen... aprót rázom a fejem, az elém táruló kép túl sok, és helyét átveszi a féltékenység, hiszen láttam, hogy néz másokra. Akkor is láttam, amikor ő azt hitte, hogy nem látom. És ezt nem sokáig fogom eltűrni.
- Van kedved játszani?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=828886#post828886][b]Layla Robillard - 2021.04.05. 13:45[/b][/url]

Ezek az édes kisállatok úgy gyűlnek köréje, akár a mesében: pici orruk fürgén szaglászik, sorra akarnak kerülni mind, azonban van valami, ami eltereli figyelmét még ennyi cuki nyusziról is. Mégpedig a barátja, a kedvese, s tán mondhatjuk azt is: szerelme. Barnái megremegnek, ahogy ezek a szavak elhangzanak, s tán az éj sötétje, vagy a fények furcsa játéka teszi, hogy semmit sem vesz észre Nate féltékenységéből. Ellenben azt rögtön tudja, mit kell tennie. Visszateszi a fűbe a kis fülest és óvatosan ellépve társai mellett a férfihoz lép, hogy mámorittasan átkarolja nyakát és odahajoljon hozzá.
- Ezért vagy Te nekem - ajkai szinte súrolják a fiúét, mielőtt egy apró, gyengéd csókkal ajándékoznák meg. Édesen simul hozzá, mozdulataiból mégsem az az égető vágy sugárzik, ami Nate egész testét hevíti, sokkal inkább az a mesebeli romantika, ami egy ponton túl bárkit megőrjítene. Talán ezért is van az, hogy ezután elhúzódik, hogy körbeforduljon és jól szemügyre vegye a környezetet. Végre van lehetősége jobban megnézni a helyszínt, melyet nagy gonddal előkészítettek neki. Nem csak a fények csodásak, hanem a piknik, majd távolabbra pillantva a csónak, mely csak arra vár, hogy elinduljanak a tavon és meghódítsák az egész világot. Tulajdonképpen leesik az álla, sohasem gondolta vagy várta, hogy ezt kapja, most azonban, itt állva, tökéletesebb bárminél, amit eddig valaha kapott.
A kérdésre izgatottan fordul a másik felé, szemei azonnal ragyogni kezdenek. Neki ne lenne kedve hozzá bármikor? Ugyan-ugyan. - Milyen játékot? - csak reménykedj kicsi, édes, ártatlan Layla, hogy nem azt, amelyikre hosszú ideje gondol, ami agyának egy sötét szegletéből újra és újra előkerül, s ami egy nap még elpusztít téged.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=828891#post828891][b]Nathaniel Wright - 2021.04.05. 14:10[/b][/url]

Ellenkezni szeretnék. Nem én vagyok neki, ő van nekem. Ha ő ne lenne, ki tudja már, hogy hol lennék. Volt pillanat, amikor nem volt visszatartó erő, amikor Péter befurakodott közénk, és én Babát akartam. Nem úgy, ahogy Nyuszit, ő nem, Babát úgy akartam, ahogy nekem kellemes, nála eszemben sem volt várni, udvariasnak lenni. A szerencse, és az az ostoba kölyök mentettem meg, semmi más. Layla más, ő az angyal, akit azért küldtek, mert imáim végre meghallgatásra találtak. Ő a menekvés, a mentsvár, az ölelés, mely ha elég hosszan tart, kiűzi belőlem a gonoszt. Amikor ő van, nincs más, akkor csak ő van, és amikor távol van, akkor sem érzem, hogy ne lenne. Mindig velem van. Képei gondosan elrejtve az életteremben, megbújnak más képek között, ám bárhol is éltem a világban, mindig velem voltak, mindig pontosan ugyanoda tettem vissza őket. Mert ott volt a helyük, ahogy neki is ott van a helye, ahol most van, benne az életemben.
Édes csókját szeretném elmélyíteni, szeretném szenvedéllyel csókolni, de mintha nem lenne rá képes, mintha nem szenvedéllyel szeretne. Ugyan, ez ostobaság, csak még nagyon tapasztalatlan ezen a téren, a múltkor is megrezzent, nem akarom elijeszteni. Ki tudja, meddig leszek még képes várni, de nem akarom bántani, őt nem, sem akarva, sem akaratlan, mégis, ahogy érzem, hogy a testem éled, ahogy belefeledkeznék, ő úgy libben el, nézve a tájat, mindent, ami miatta van. Miatta, hogy legyen olyan, hogy miattunk.
- Arra gondoltam, hogy az egyik nyuszit megtarthatnád, vagyis mi, együtt. Közösen gondoskodhatnánk róla. Nálad lakna, de elhozhatnád magaddal, amikor találkozunk, vagy lehet néha nálam is, ahogy, akár te is. A lakásban, amit kibéreltem, van egy vendégszoba.
Elsősorban a nyúlnak, de ez most egy teljesen mellékes tény. Apró lépések. Alhatnánk együtt, hiszen, hónapok óta egy párt alkotunk, nincs férfi, aki ennyit várna egy nőre. Hónapokat? Egy kicsit talán kedvesen bántam a szavakkal.
- Nem kell azonnal válaszolnod, de az egyik nyuszin van egy kulcs, ami a lakásom ajtaját nyitja.
Lassan közelebb lépek hozzá, félresimítva a haját apró csókot lehelek a nyakszirtjébe, mielőtt nyakába óvatosan egy láncot akasztanék.
- Ma van egy éve annak, hogy először csókolóztunk.
Annak, hogy azt mondjuk, egy pár vagyunk, még kell pár hét, de a csók az egy évvel ezelőtt történt. Mondtam, hogy nagyon kedvesen bánok a szavakkal. Hónapok... egy év.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=828911#post828911][b]Layla Robillard - 2021.04.05. 15:28[/b][/url]

Érzékeli, hogy Nate-nek ez még nem elég, viszont ma estére ő is készült valamivel, s ahhoz, hogy igazán nagy meglepetés legyen, nem szabad ennyire elsietniük semmit. Inkább jól felkészül, szemügyre vesz és igyekszik csillapítani idegességét a ténnyel, hogy jó kezekben van és vigyáznak majd rá. Bár hová is gondol! Úgysem lesz ő olyan bátor, hogy végül megmutassa, ami ruhája alatt lapul...
- Fogadjunk örökbe egy nyuszit? - meglepetten fordul kedvese felé, de ajkai rögvest elárulják, ahogy felfelé ívelve szavak nélkül is igent rebegnek. Ujjai száját takarják, mintha csak most kérték volna meg a kezét, annyira meghatódik, a másik információmorzsa pedig csak most jut el tudatáig. Szóval akkor Nate-nek van egy lakása, amit kibérelt. - Komolyan béreltél lakást? És úgy, hogy legyen nekem vendégszoba? Istenem, Te olyan figyelmes vagy! - ismételten a férfi nyakába borul, ámbár meglehet, hogy mondandóját nem kevéssé értelmezte félre. A vendégszoba a nyúlé, a lakás pedig kettejüké, ahol aztán történhetne minden IS, de a mi ártatlan lelkünk agykapacitása eddig még nem terjedt el.
- Akkor... akkor lenne kulcsom hozzád - jelenti ki, mert hát kérdésnek nem nevezhető ez a félénk mondatocska. Nagyon zakatolnak a fejében lévő fogaskerekek, ám gondolatai rögtön elterelődnek, ahogy a fiú közelebb hajolva nyakszirtjét csókolja. Óhatatlanul is libabőrössé válik, szinte beleremeg az érintésbe és beharapja alsó ajkát, amit a másik még éppen láthat, ha figyelmes. - Istenem, de aranyos ez a lánc! Nate, én meg sem érdemellek téged - megrázza fejét, aranyló tincsei összevissza szállnak.  Szeretném meghálálni valahogy - közelebb húzódik, hogy ismét adjon egy puszit a már jól ismert, tüzes ajkakra, ezúttal viszont ő szeretné elmélyíteni a pillanatot. Finom ujjai belekapaszkodnak a férfias illattal átitatott felsőbe, ahogy közelebb nyomul. Vajon lesz elég bátor megtenni? Maga se tudja, de a fehér, csipkés anyag mintha szorosabban feszülne mellén és csípőjén, mintha nem akarna tovább rajta maradni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=828915#post828915][b]Nathaniel Wright - 2021.04.05. 15:58[/b][/url]

- Igen és igen és... igen.
NEM. A harmadik az határozottan egy nem lenne, és talán érződik is azon az igenen, ahogy annyira nem igen, mint a másik kettő. Mert igen, fogadjunk örökbe egy nyuszit, és igen van egy lakás, amit kibéreltem, és igen, van benne vendégszoba, de nem, nem neki. Viszont tudom, hogy egy év után már az is csoda, hogy nem a panzióban lakom, hanem van egy hely, ahol ugyan még semmi sincs, mert még nem rendezkedtem be, de otthonnak lehet nevezni. Utoljára gyerekkoromban volt otthonom. Azt követte a Roxfort, majd mindenemet belepakoltam egy tértágított bőröndbe, amivel a világot jártam. Egyetlen bőrönd, ennyi az életem, de Layla mellett képes lennék letelepedni, képes lennék azt mondani, hogy otthonom van, mert én mindig ott éreztem magam otthon, ahol ő van.
- Lenne, de most még nincs benne semmi, csak egy konyhabútor, meg egy matrac, amin alszok. Segíthetnél kiválasztani a bútorokat.
Nekem elég. Van, ahol főzni tudok, működnek a csapok, a fürdőszoba teljesen fel van újítva, és van egy meglepően kényelmes matracom, amin alhatok. Kell több? Nem. Viszont onnantól, hogy az ember életében nő van, és márpedig az én életemben egy ifjú hölgy igencsak benne van, tudom, hogy muszáj leszek beáldozni arra, hogy jól is érezze magát nálam. Anyagilag bármit megadhatok neki, mivel szinte sosem költöttem semmire. Ételt vettem, utaztattam magam, ha az adott szerződésben nem volt. A szállásom többnyire mások fizették, és itt is egy ideig ingyen volt, de a munkát elvégeztem, indulni viszont nem akarok. Most nem, tőle el... képtelen lennék rá. Olykor el-elutazom az országon belül, de mostanság csak saját szórakozásra fényképezek, mint akinek már nincs miért tartalékolni. Őrült gondolat a halandóség, amikor éppen állandóságra törekvő gondolatok vannak az emberben.
- Valahogy?
Kérdezek vissza, hangomba némi pajkosság hevül, ahogy közelebb lép. Bárcsak, ugyebár, de nem tartom valószínűnek, hogy egy nyelvet beszélnénk ezen a téren. Már szinte számolom magamban a másodperceket, nagyjából tudom, hogy mikor szokta megszakítani a csókot, talán éppen ezért is lep meg, hogy ahelyett, hogy elhúzódna, még közelebb jön, és nem szakít meg semmit. Az agyam egyből átkapcsol, jobbom a derekára csúszik, míg a ballal a gyönyörű szín haját simítom hátra. Finoman húzom közelebb, hogy érezzem, ahogy a teste a testemhez simul. A fények, melyek eddig lágyan pislákoltak, most hirtelen vállnak ragyogóvá, miközben halk zene kezd szólni. Tökéletes pillanat, olyan, amibe az ember szeretne beleragadni. De mint tudjuk, az élet ennél sokkal, de sokkal kegyetlenebb. Ajkaim elvállnak ajkaitól, finom csókot lehelek a homlokára.
- Mit szeretnél csinálni?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=833658#post833658][b]Alexander Burton - 2021.07.03. 23:27[/b][/url]

Nehéz a pillanat, talán a levegő is egyre jobban, ahogy az idegen, vélhetően elméje rabságában élő fiú félelmeit és ólomsúlyú gondolatait leheli a világba. Ki tudja mi az, amely üldözi, amely megnyugtatja egy pillanatra, vagy amely miatt a hűs vízbe mártja lábait. A lassú naplemente és a sötétség közeledte talán csak azt vetíti előre, ahogy a másik szemhéjai engednek a nyomásnak és lecsukódnak. Én pedig, mint egy idegen tényező, zavarok bele ebbe. Néha, ilyenkor azt kívánom, bár jobban ismernék mindenkit és mindent. Talán lehet már őt is láttam, valamely fakó vagy éles képben, amelyek kísérteni szoktak. Tarkómban érződő apró nyomás miatt úgy hiszem, megtörtént már, hogy talán láttam zuhanni, elhullani és levegőért kapkodni. Ahogy a sötét és nehéz víztömeg ölelte körbe, vagy éppen valami más. Ezek derengenek fel és most már engem ráz a hideg, ahogy futkos gerincemen, mint valami apró bestia, amely csak arra vár, hogy puha felületet keresve bőrömbe marhasson. De álmaimnak, a fura képeknek mindig van egy olyan haszna, hogy elűzhetőek. Semmi sincs kőbe vésve, az ember csak vágyja azt, hogy lásson előre mindent, tudja mi vár rá és mikor kell balra lépnie a jobb helyett. Bárcsak és bárhogy. Én nem kívánom, nem akarom, mégis várom és mikor megtörténik, élek vele.
Mozdulok, minden hatásra, ami egem ér. Biztosan hall, ha nem is úgy, ahogy annak lennie kell. Ha nem is úgy, ahogy azt szabad és ahogy az szépnek hangozna. Mit látsz? Tudni akarom, mi uralja, mi bukkan fel benne hangom hallatán. Ahogy megrezdül, ahogy reagál rám, talán valami rémalak lehetek a számára. Megleptem, perszehogy, mert nem köszöntem rá hangosan, amikor ide érkezett. Én is egy kis, puha buborékban ültem, mint mindenki, aki csak ilyen helyre sétál, akár egyedül, akár egymaga. Ő nem abban érkezett, nem védi semmi, hiába fedi testét ruha, olyan csupasz, hogy az érdes világ folyamatosan horzsolja, karcolja a bőrét.
- Hé, hé. Én ugyan nem bántalak – emelem fel karjaimat, hogy lássa, semmi olyan nincs nálam, amivel ártani tudnék. Még ciderem is messze pihen, már el is feledkeztem róla, csak aromáját érzem még a szavaim formálása közben. Persze, hagyom én békén, de nem azt látom, hogy kéne. Ellépek egyet hátra, kiegyenesedem, ahogy felpattan. Olyan hirtelen teszi, hogy ebbe én is beleszédülök, apró, ezernyi pont táncol egy pillanatra előttem. De míg én szilárd lábakon állva figyelem őt, a fiú, a kínzott tagot összeomlanak. Kinyúl felém vagy éppen bármi felé, amit látni vél vagy érezni akar. Csak az ujjvégét érinthetem meg, az ér enyéimhez, amint azokat felé lendítem és vége. Koppan a földön, mert elkéstem, mert úgy ugrottam vissza, mint akit bármivel meg lehet ijeszteni. Sziszegek, de magamnak. Felé lépek, az én térdeim is koccannak, mellette, mégis, amilyen hevesen vetem le magam, olyan gyengéden nyúlok felé.
Lélegzik, ennyi biztos, de hogy merre jár? Jó kérdés. Óvatosan csúsztatom be feje alá a kezem és húzom ölembe. Neki talán ez valahol kényelmetlen lesz, de így tudom tartani, nem engedem, hogy esetleg ha felébred és dobálná magát, a vízben kössön ki. Aprókat és óvatosan ütögetem meg arcát. Nem, nem tudok elsősegélyt, elveszett vagyok most, de kétséggel teli. És nem is ismerem őt.
- Gyere vissza, kérlek. A világnak szüksége van rád – keltegetem, de tovább nem érintem, nem paskolom. Kezem leengedve sóhajtok egyet. És most? Segítség kell ide. - Tudom, hogy hívogatóbb a sötét, de a napfény kell neked. Fogalmam sincs miért beszélek hozzád, talán nem is hallasz – ha nem reagál még egy ideig, akkor kénytelen leszek összekaparva, a markomban tartva elrohanni vele a legközelebbi helyre. De mi van, ha most töröm össze? Számolok, lassan és vissza, várva arra, hogy visszataláljon.

Mert ma én leszek a fény. A sötét ellenére ragadom meg, hagyom magam kapaszkodónak, még ha rémalak, egy szörnyeteg képe vetül rám. Szelíden, minta porcelánból lenne, ébredését követően, várva pár, kellemetlen pillanatot, döntök. Én ehhez kevés vagyok, és félő, ez csak az előfutára annak, ami őt kínozza. Nem kérdezem mi, miért és hogyan, csak bizotsítom arról, rám bízhatja magát. Ha ellenkezik, szavam erősebb, fogásom biztos, ahogy célom is. A kastély bontakozik lassan ki előttünk, csendes sziluettje nehezedik ránk. A tempónk lassú, kényelmes és az övéhez igazítva. A gyengélkedőre viszem, engedem el, mikor már az ágy biztonsága van alatta, nem pedig a kemény föld, a padló. Pár szót váltok a gyógyítóval, majd eltűnök, mintha ott sem lettem volna. Mintha, valójában csak egy képzelet lettem volna, ami előtte táncolt. De talán, mindegyik mellett, ami elől menekült, én voltam az első, aki kinyúlt felé. Remélem, minden rendben lesz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=833974#post833974][b]Nérel Danka - 2021.07.08. 20:54[/b][/url]

#ootd #stu-dying

A Navine toronyban összerámolok pár olyan cuccot, ami úgy tűnik, mintha hasznosnak bizonyulhatna egy kellemes, szombat délelőtti study session-höz. Habár rég tanultam bárki más társaságában, azért az alapvető felszerelésekkel talán tisztában vagyok. A hátizsákomba dobok pár tankönyvet, különböző emberek órai jegyzeteit, egy pokrócot, hogy mégse a földön kelljen üldögélni és elindulok a megbeszélt találkozóponthoz, a csónakház felé. Az ajtón való kilépés előtt azért végignézek magamon, bár ez inkább megszokás, mint valódi érdeklődés. A napi outfitembe sem fektettem túl sok energiát, felkaptam egy eredeti funkciója szerint futásra használható shortot és egy óriási pólót, amit a szekrényemben találtam. Hirtelen azt sem tudtam eldönteni, alapvetően a bátyámhoz vagy az öcsémhez tartozott-e, de egyikük sem tárcsázta forróra a telefont miatta, szóval úgy gondoltam, hogy akkor már nálam is maradhat. Fél év ingázás, fél év magántanulói státusz és két hónap olaszországi kényszerpihenő után szinte nosztalgikus újra a Bagolykő folyosóit koptatni. Gyakran már csak az izommemória vezet át az ódon épületen. Séta közben azon gondolkozom, milyen sok víz folyt le azóta a Dunán, hogy kviddicses csapatkapitányként dobogó szívvel bontogattam a Visegrádi Viperák nekem címzett levelét a kastélyban. Ha az akkori énem megtudná, hogy -a szüleim előzékeny közbenjárásával ugyan, de- megfosztottam magunkat az álomkarriertől, egy kiskanál vízben is megfojtana, ez egészen biztos. Esetleg belátná, hogy a két hónappal ezelőtti helyzetemen az csak segített volna, ezért boldogan végignézte volna, ahogyan előbb Budapesten szenvedek a figyelemtől, a folytonos spekulációktól és attól, hogy konkrétan minden újság elején én mosolyogtam, majd ahogyan az öcsémmel közös olaszországi, kissé hosszúra nyúlt nyaraláson folytatom ezt a jó szokásom. Itália elvileg figyelemelterelésnek készült, számomra és a sajtó számára, hogy mivel úgysem leszek kézközelben, csak elkezdenek valami elérhetőbb alanyon csámcsogni. Ám a felszívódásom híre csupán olaj volt a tűzre az első pár hétben. Utána pedig csak lassan csitultak a kedélyek.
De szerencsére a Bagolykőben akad olyan, akit nem izgat, hogy a héten hányadszorra próbálnak rámsütni egy drogbotrányt, verekedést vagy becsületsértő viselkedést. Ezen kevesek közé tartozik Zente is, akit még az aktív DÖK-ös időkből ismerek. És akivel közösen valljuk, hogy egyedül tanulni sokkal rosszabb, mint ketten, ma délelőtt legalábbis biztosan. Szóval rá várok  a csónakház melletti füves területen, ahol a pokrócom leterítése után elegánsan hasra vágtam magam. A mágusjog jegyzeteimet a kezembe véve pedig azon kezdek agonizálni, vajon hogy lehet ennyire érthetetlen számomra az, amit valójában én magam írtam pár napja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=834122#post834122][b]Somogyi Zente Domokos - 2021.07.11. 11:58[/b][/url]

Ma megtanulok mindent. Eldöntöttem. Aztán eszembe jutott, hogy nem idebent és nem egyedül fogok, úgyhogy lejjebb adtam az egészből és elég lesz a fele is. Végül úgyis a negyede lesz, ismerem magam, minden jobban fog érdekelni. Dankának örültem, rég hallottam róla, vagyis, ez így nem igaz. Hallani róla, csak nem tőle és az ő szavaival. Véletlen el-elkap bárki morzsákat azokról, akiknek több oka van szerepelni a nyilvánosság előtt ugyebár, nekem is sikerült. De ezzel is úgy vagyok, mint az Edictummal: valaki próbál kettő darab valódi szóból novellát írni, vagy egyenesen egy regényt és aztán, ebből annyi igazság születik, mint az én pennámból a rímek. Semmi. Pont ennyire foglalkoztam azzal a pár dologgal, mikor ismét találkoztunk. Nem faggattam, nem nyaggattam, szimpla beszélgetés volt, olyan, mintha csak tegnap válik el az ember pár óra erejére és minden megy tovább. Vagyis, remélem ez a legjobb megoldás neki is, nem érzi, hogy bizonyítania kell, hogy ő nem más, nem az, amiről írnak, hanem ugyan az a lány, aki elment, hogy megkeresse az útját.
Vállat vonok végül, elengedem az ambícióimat. A táskámat húzom magam elé, beteszem azt, amiből megírni vagy csak befejezni kell a beadandót, kerül bele pár jegyzet, amiket át kell olvasni és egy regény, ha netán előbb végzek – haha – és Danka még nem, de lefoglaljam magam és ne zavarjam. Kitérőt teszek, nem nagyon és szerencsére időben vagyok. A konyhában szerzek be limonádét meg töklevet, az üvegek, amiket még a faluban vettem, pont meg vannak bűvölve, hogy hidegen is tartsák azt. Kérek még pár szendvicset, a ropikhoz pont jó, amiket a táskába tettem a könyvek tetejére és ezekkel felpakolva indulok végül meg a cél felé. Kell az energia, én mindig szeretek eszegetni tanulás közben, olvasás alatt, ezért is morzsásak a könyveim mindig. A hangyák szeretnek, annyi biztos.
Az órámra pillantva sietősebb lépteket veszek fel, elkerülve a tavacskát, nehogy megint olyat lássak, amit nem kellene, majd már megint egyenesen csak oda és előre. Hamar meglátom a csónakházat, majd mellette a fűben heverésző alakot. Nem lehet más, mint Danka, mert ennyire konkrétan véletlenül helyet elfoglalni nem lehet, így hát egy-két lépés és már meg is állok a pokróc mellett.
- Helló, helló! - köszönök rá, bár pont látom, hogy éppen valamit nagyon olvas. Mivel direkt ide, így bátran pakolom le az italokat és a szendvicseket, ami persze be van csomagolva, hogy ne hangyázzunk annyira direkt, majd már bújik is ki a cipőből.
- Hoztam enni, inni, én mindig megéhezem a jegyzetektől – szusszanok, ahogy végül leülve, leveszem a táskám és egyelőre hozzá se értek a tanulnivalóhoz. - Hogy vagy? - kérdem végül és helyezkedem, hogy mindkettőnknek kényelmes legyen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=834372#post834372][b]Nérel Danka - 2021.07.15. 14:07[/b][/url]

#ootd #stu-dying

Elfelejtettem tanulni. Talán másoknak egyértelmű lenne, hogy ha egy teljes évig tankönyvhöz is csak véletlenül érsz hozzá, akkor valahogy a módszertan is kimegy a fejedből. Én viszont ezzel nem számoltam, azt reméltem, csak visszakullogok szépen az iskolapadba és megy majd minden úgy, mintha a másfél éves intermezzo meg sem történt volna igazán. Nos, a valóság ennél kissé árnyaltabb. Kezdve ott, hogy elfelejtettem, hogyan kell szép, átlátható jegyzeteket készíteni, fejben tartani az összes beadandót és azoknak határidejét. A tanulás egyértelműen nem olyan, mint a biciklizés, és mint mostanában jó sok mindent, ezt is a saját bőrömön tapasztaltam meg.
Szóval most szenvedhetek a mágusjog jegyzetemmel, amiben össze-vissza nyilazva, csillagozva, listázva, kiemelve vagy éppen aláhúzva igyekeztem a jövőbeli énem tudtára adni a szuverenitásról hallottakat. Inkább kevesebb, mint több sikerrel. Szóval ebben az állapotomban talál rám Zente, aki láthatóan sokkal felkészültebb, mint én valaha is leszek.
- Hali - mosolygok rá, miközben gyors mozdulattal törökülésbe pozicionálom magam. Nem akarom elfoglalni az egész pokrócot. Miután stabil ülő helyzetbe kerülök, pár, a táskámból menekülni kívánó jegyzet után kapok. Szépen összerendezem őket, hozzájuk fogva néhány szétszórt, a pokrócon heverő pergament, hogy Zente dolgainak is bőven legyen hely. A mágusjog jegyzetemet pedig az ölembe ejtem. Kezdem feladni, hogy szegényből bármit képes leszek megtanulni.
- Oh, te vagy a megmentőm - lelkesedek a finomságok látványától. - Kábé fél oldalt ha átfutottam, de már most eszembe jutott, hogy valami pótcselekvést kellene végezni inkább - ecsetelem a nem túl pozitív igazságot. Amikor még tudtam hogyan kell tanulni sem ment el úgy negyed óra, hogy valami másba bele ne fogtam volna, legyen az evés, takarítás, levél a családomnak, a szekrény átrendezése, vagy tényleg bármi. Elég kreatív tudok lenni, ha a tanulás elkerüléséről van szó.
- Megvagyok. Kicsit nosztalgikus ennyi idő után megint a Bagolykőben lenni - vonok vállat, lazán mosolyogva. Talán nem beszéltünk arról, miért voltam ennyit távol, de minden bizonnyal feltűnt neki, vagy hallotta máshonnan. Egyébként ha rákérdezne, Zentének még el is mondanám, de elég lehangoló történet és kérés nélkül nem akarom a hülyeségeimmel traktálni. Most pedig engem sem zavar annyira, a Bagolykő pont jó hely felejtésre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=835188#post835188][b]Somogyi Zente Domokos - 2021.08.02. 22:05[/b][/url]

Elég sok mindent látok én előpakolva, még ha az egy darab könyv is, meg a jegyzetek, de mivel éppen nem ott van az agyam, már sok. Nekem is így kéne, aztán lehet, hogy mégsem, nem tudom még, hogy mi a módszere. Lehet szeretné, ha kikérdezném az anyagból, lehet nem, én mondjuk egyszer-kétszer csináltam ilyet és egész jó volt. Kár, hogy mikor le kellett írni a vizsgán, nem jutott eszembe és teljesen mást írtam. A végeredmény egész jó volt, még ha az a válasz nem is, így nem bánkódom ezen, akkor sem tettem. Mindegyik olyan lesz, amilyen. Ameddig át tudok vele menni a vizsgán, tök szuper.
Gondolkodtam, hogy kihozom Tüskét is, de olyan aranyosan aludt, hogy nem volt szívem megzavarni. Meg idekint nehezebben figyelek rá, akármennyire is szokott kézhez, simán el tud menni és felfedezni, mert itt sok a bogár, az inger. Aztán a tanulásból az lenne, hogy kergetném a fűben és mérges lennék, majd be kellene mennem. Így tettem be neki nassolnivalót, majd eljöttem. Talán legközelebb megpróbálom. Lehet, hogy veszek egy olyan kis gömböt, csak nagyobb méretben, amiben hörcsögöket szoktak sétáltatni, azzal könnyen meglelném, bármerre is jár. Egyelőre azonban megvárom, míg felül és valamelyest összerendezi a jegyzeteit. Futó pillantás elég a nehéz szövegre, hogy tudjam, mi van ott.
- Jaj, mágusjog. Kész kínzás – pakolok le, miután leültem és elrendezem nagyjából a dolgokat, hogy útban se legyenek, de mégse kelljen felállni meg ilyesmik. Felnevetek aprót a pótcselekvésre, mert nagyon ismerős. Ilyenkor nekem is mindig akad: rendet rakok, falat bámulok, legyet, pókot, bármit. Tüske jó, ha olyankor ébren van és teszi amit kell: sünösködik. Az olyan jó program.
- Ismerős, ismerős. Addig sem kell tanulni, aztán meg amikor már nincs időm, jön a pánik. Áhh, kegyetlen az élet – sóhajtok egy nagyot, pedig tudom én, hogy addig kell örülni, míg a tanulás a legnagyobb feladat. Aztán majd jönnek a felnőtt dolgok, előre persze nem szaladok, felesleges. De szenvedni néha kicsit jó.
- Gondolom, mennyire az és fura. De a lényeg nem változott, maximum sok új arc van – az pedig mindig akad, mindig jönnek elsősök, út közben átiratkozók és a többi. Ez szerintem neki sem új, vagy olyan dolog, ami meglepné. - És most már maradsz végig? - nem tudom miért nem volt, annyit igen, hogy sportolt. Lehet, hogy megsérült és nem tudja folytatni, vagy éppen szünetet tart, mert tanulnia kell. Ez már az ő dolga persze, nem az enyém, nem is akarom faggatni egyelőre. Ha szóba kerül, majd kiderül.
- Na de addig is… mivel kezdjünk? - nézek először a jegyzetek felé, amiket én is kipakolok, majd az ételekre. Nem is kérdés, mire értettem a szavaimat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=838858#post838858][b]William Martin Krise - 2021.11.03. 00:37[/b][/url]

Vattai Júlia
Halloween estéjén | előzmény

Ahogy a lány kimondja tanult következtetését, kissé megemeli a szatyrot, egy halvány, különösen önelégült mosollyal biccent egy aprót. Pusztán Júlia öltözékéből és viselkedéséből sejtette, hogy afféle lánnyal van dolga - azzal azonban, hogy gondolkodás nélkül beazonosította a kalózkodás kódszavát, William már biztos lehett a gyanúja helyességében.
Hát mit kezdjen az ember fia egy ilyen éjjeli pillangóval egyedül, Halloween éjszajáján.
   -  William - A mocsármeleg sört lazán elhajítja a bokrok felé, úgy visszonozza a kézszorítást, némileg hosszabban, mint azt illene - Captain William. Megtisztelne, ha az első tisztem lennél ma éjjel.

A tó öt, loccsanó avarban botorkáló erdei sétát követően csillan fel előttük először. Útjukat a szatyor tartalmának csilingelése, néha pedig Will szitkozódása kíséri, amikor meg-megcsúszik a faleveleken. Talán éjfél, ha lehet - a pukkanások, bár távolodnak, sűrűsödnek a falu felé, néha színes villanásokkal és sikoltozással kísérve.
   -  Kell nekünk egy hajó - sandít a lányra, aki reméli, jól tartja erőltetett menetét - Arrafelé tegnap láttam párat - emeli szatyros karját a távolabb álló, sötét épület felé - Szaros kis csónakok, de megteszik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=838859#post838859][b]Vattai Júlia - 2021.11.03. 01:10[/b][/url]

Will|
Akar most már bemenni a halál...|Ruha a pulcsi alatt|
______________________________________________________

A sört egy pillanatig követi tekintetem. Igazából mind a ketten tudjuk, hogy ez volt a legbölcsebb használata annak a vacak sörnek. A neve hallatán elvigyorodom, aztán mikor hozzátoldja azt a mondatot felcsillan a szemem. Baszki úgy érzem magam mint egy izgatott gyerek, akit el akarnak vinni egy vidámparkba. Legszívesebben ugrálnék örömömben, ahogy kimondja. Captain William. Első tiszt. Na jó, igaz a Captain Vattai jobban hangzana de legyen. Lázadni is csak akkor lehet, ha nem te vagy a főnök.
- Vattai első tiszt szolgálatra jelentkezik - kuncogva még szalutáltam is, habár az valószínűleg tökre nem kalózos.
A férfi ment elől, én ugrándozva követtem őt. Már rég elfelejtettem, hogy odaát nagyban megy a buli. Hát nemsokára kalózosdit fogok játszani egy random pasassal a tóparton. Ez mennyivel izgalmasabb már! A léptei gyorsak, de engem akkor se tudna lerázni, ha akarna sem. Fürgén járok a nyomában, ajkamat harapdálva. Tudnék fecsegni, de úgy érzem az teljesen elvenné az éjszaka hangulatát.
- El akarunk vinni egy hajót? - kérdezem, hangomon érezni lehet a vigyorgást akkor is, ha nem látja az arcom. Ez egyre jobb.
- Jók azok, amíg a nyű meg nem eszi őket hűségesek - vágtam rá nagyon hozzáértően, bár ezelőtt szerintem még csak ladikba se tettem be a seggemet. Közben már meg is indulok arra, hogy felderítsem a terepet. Három is várakozik,  kettőben ott is az evező.
- Melyiket vigyük? - billentettem oldalra fejemet, ahogy nézegettem a kis, facsónakocskákat.
- Olyan mint a dinnye, hogy ezt is meg kell kopogtatni?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=838864#post838864][b]William Martin Krise - 2021.11.03. 12:37[/b][/url]

Vattai Júlia
Halloween estéjén

A tavat körbeölelő, öreg nádas mentén haladnak el, meg, megsüllyedve a sárban. Sötétkék szövetkabátját fázva húzza össze magán szabad kezével, néha-néha a lányra pillantva pedig, valahol az agya peremén eljátszik a gondolattal, hogy ha most bármit is tenne vele, annak az iszap mélyén alvó békákon kívül senki sem lenne szemtanúja. Nem mintha ilyen terve lenne, a kósza, elhaló elképzelést pedig nyomban vissza is száműzi oda, ahová nem szívesen jár ő sem.
A csónakház tövében rozoga, repedezett lakkozású ladikok lengedeznek a tavon, orrukat a tómenti, nyálkás homokon pihentetve. A cipői alatt felbuggyan a víz, ahogy melléjük sétál.
   -  Őszintén, sosem voltam egy nagy tengerész.
Vallja be, miután végignézett a választékon, majd praktikusan megállapodott a hozzá legközelebb esőn. Ezt jelezve ráfog annak peremére, a zacskót pedig beereszti a ladik padlójára. Eztán, továbbra is a csónakot egy helyben tartva, fordul felsőtesttel a lány felé, majd nyújtja ki a kezét. Ha az elfogadja, akkor segít neki beszállni, ha nem, akkor a rosseb rohassza meg ott, ahol van, a kis k*rváját, bekecmereg, ahogy tud.
   -  Azért úszni tudsz? Csak, hogy ha beborulsz, kiröhögjelek, vagy ugorjak utánad.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=838867#post838867][b]Vattai Júlia - 2021.11.03. 16:55[/b][/url]

Will|
Akar most már bemenni a halál...|1Ruha a pulcsi alatt|
______________________________________________________

Cuppog a talaj, zizeg a nádas, nemsokára tényleg odaérünk. Will előttem halad nem tudom egészen, hogy azért, hogy mutassa az utat vagy, hogy ne kelljen beszélnie velem. Néha viszont rám tekint, néhány pillanat erejéig. Ilyenkor mindig rávigyorgok, milyen édes, hogy figyeli megvagy-e még. Én meg azt hittem úgy egy fél órája, hogy pszichopata sorozatgyilkos. Lassan lehet kijárna egy bocsánatkérés. Persze csakis gondolatban. A hangoshoz túl büszke ember vagyok. Odaérve elindul a mustra, melyiket kell vinni, melyiket otthagyni. Állok, bámulom őket, fingom sincsen mit kellene nézni. Egyáltalán kell valamit nézni? A Hajó ha jó, hajj, ó de ha nem jó csak Ó. Mivan?
Amikor kiderül, hogy amaz se ért hozzá csak bólintok. Akkor ez lutri lesz, aztán vagy hajó vagy nem jó. Will kiválaszt egyet, meg nem tudom mondani mi alapján. Kiszámolta mondókával vagy csak rábökött egyre, bár ahogy látom az van legközelebb, lehet ez is meghatározó tényező volt. Irreleváns, megvan a főhadiszállás, benne az ital. A kinyújtott kézre rábámulok, kicsit meglep. Mármint na, tök rendes. Nyilván elfogadom, csak azért is, mert így nem fogok spárgába lemenni miközben mászok. A ruhámat feljebb húzom, engem aztán nem zavar, hogy mennyit lát a combomból, amúgy is az ő gondja ha túlságosan tetszik neki, meg akkor is ha egyáltalán nem. Miatta ruhát elszakítani nem fogok. A válasszal várok, míg benn nem találom magam a csónakban két lábbal, szárazon. Akkor ráemelem a tekintetemet és hátrálva felelek.
- Ugorj utánam - tudok úszni. Melyik balfasz ne tudna. De nehogy már csak én legyek vizes. Közben érzem, hogy vádlimat végigkarcolta a hűvös, szálkás fa. Elértem az orrot, így elégedetten le is tettem a seggemet a kis deszkára ami úgy tűnt arra való.
A pulcsimat összehúztam magamon a kis gombokat begomboltam a lyukakba. Vastag ez a bigyó, csak lehetett volna annyi eszem, hogy mondjuk egy harisnyát magamra veszek.
- És mond csak Will, gyakran szoktál egyedül kalózkodni errefelé? - mert még sohasem láttam. Pedig a kis tavacska környéke elég népszerű átadási pont szokott lenni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=838868#post838868][b]William Martin Krise - 2021.11.03. 17:17[/b][/url]

Vattai Júlia
Halloween estéjén

A lány elfogadja a kezét, így akár egy valamirevaló lovag, besegíti az imbolygó csónakba. A neveltetése elvégre élete első tíz évében nem szenvedett hiányt, az apja a maga lehetőségei szerint előzékenységre és toleranciára nevelte. A szívroham egy májusi délelőttön vitte el, onnantól kezdve azonban már nem volt, akit különösebben érdekelt volna a viselkedése. Ennek köszönhető, hogy a gesztus lezárásaként leplezetlenül végigméri a lány fedetlen lábait; ha pedig ez mégsem tetszik neki, hát ne öltözködjön így.
Megvárja, míg Júlia elhelyezkedik, ő aztán lök egyet a ladikon, hogy az nyikorogva - recsegve elváljon a parttól. Cipője félig elmerül a sárban, miközben átlépi a peremet, a hajó vészjóslóan megbillen, ő két kézzel egyensúlyozik, mielőtt óvatosan leereszkedne a másik deszkára.
   -  Egy hete vagyok csak itt. Mármint, az országban - Apró ferdítés. Kissé oldalra dől, hogy a lába mellől felvegye az egyik rozoga, törött végű evezőt. Fintorogva elpöccint róla egy rothadó falevelet, aztán meríti a vízbe - Kamaszkoromban kalózkodtam utoljára. Az iskolám mellett volt egy majdnem ugyanilyen tó, Halloweenkor narancssárgára volt mint az alkoholista pisa. Apropó - A cipőjével a lány felé tolja a szatyrot - Csak utánad.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=838869#post838869][b]Vattai Júlia - 2021.11.03. 17:53[/b][/url]

Will|
Akar most már bemenni a halál...|1Ruha a pulcsi alatt|
______________________________________________________

Kiegyenesedek a csónakban és lepillantok rá. A hold meghazudtolva azt, hogy október 31.  elárasztja a tavat fényével, ugyan megduzzadnak így az árnyékok, de sokminden apró gesztus tökéletesen kivehető. Ilyen az is, hogy egyből levágni a férfi nem a szemembe néz. Sokkal lejjebb, pofátlanul. Elvigyorodom. Aztán, csak, hogy tegyek még egy lapáttal rá, megmarkolom oldalt a ruhát és még feljebb rántom néhány pillanat erejéig, mielőtt elengedném, hogy visszahulljon helyére. No ennyi fizetség igazán belefér. Díjazni kell az udvariasságot, mert a kutya is pozitív megerősítésből tanul.
Már csücsülök amikor csatlakozik köreimhez egy óriási lökés után. Felsikkantok, megmarkolva kétoldalt a fát. Aztán kuncogva vetem hátam a hajó orrának kényelmesebb pózt felvéve.
- Az igen - füttyentek egy rövidet, bár kezdek hozzászokni, hogy Bogolyfalva ugyan éppen hogy csak megkapta a város címet de már eléggé multikulti. Az iskolában is hemzsegnek a külföldi nevű egyének. Csak tudnám mikor lett ilyen népszerű magyarhon.  
- Amerika vagy Egyesült Királyság? Esetleg Ausztrália? - kezdek találgatni a Willből kiindulva. Az olyan angolos, úgyhogy azokat a nyelvi országokat kezdem sorra venni.
- Nem is tudom, én adnám, ha színes lenne a tó - vigyorodom el, sokkal királyabb lenne, mint az unalmas kék. Mindenhol kék. Akkor itt miért nem lehet valami másmilyen. Közben szememet nem igazán veszem le róla. Figyelem ahogy előrángatja az evezőt majd elkezdünk elindulni. Az ital említésére még oda is löki nekem a rumot. Na, a vacak sört sajnálta tőlem, de a rumot adja. Szépen vagyunk, bár lehet az is olyan kalózos aztán azért kínálgatja ennyire lelkesen.
- A kapitány úr nagyon nagylelkű - jegyzem meg, miközben kiszedem a zacsiból nekiállok bontani, aztán ha sikerül meg is húzom.
- Látom a sör csak beetetés volt - mennyivel jobb ahogy végig égeti a torkom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=838872#post838872][b]William Martin Krise - 2021.11.03. 18:43[/b][/url]

Vattai Júlia
Halloween éjjelén

A kutya pedig köszöni szépen a pozitív megerősítést, a látottakat pedig elraktározza magának, hogy higgadtabb körülmények között majd visszatérjen rá.
A lány tippjére elismerően vonja fel a szemöldökét, azigen. Persze, valószínűleg fülbántóan sértő, néhol pedig komikus akcentusa miatt is sejthető, hogy nem a szomszéd aluból származik. Megmeríti az evezőt, melynek pereme még az iszapot karcolja, szárazföldi patkány létére meglepően szakavatott mozdulatokkal indítja magukat útnak a tó hozzávetőleges közepe felé.
   -  Anglia és Kanada. De anyám itt tanult. Itt voltam csecsemő, de semmire sem emlékszem belőle.
Magyarázza, miközben kissé kihajol a csónakból, jócskán megbillentve azt, hogy az evezőt leszúrva ellenőrizze a víz mélységét. Nincs oka rá, hogy feleslegesen titokzatoskodjon a lány előtt, ha az este jól halad, úgyis hamarosan a haját fogja majd, amíg az savanyú rummal okádja tele a tavat. Különben sem titkolta sosem, hogy az anyja tizenhat évesen akadt össze az apjával valahol a faluban, ő pedig ennek az estének a korcsa.
   -  Hey, hey, óvatosan - a lány úgy csavarodik rá az üvegre, mint kisgyerek a csöves kukoricára, ha pár évvel fiatalabb lenne, ő most nyomban szerelembe is esne. Ő is lehajol a szatyorért, hogy kiválasszon magának egy üveget - Az éjszakai séta első szabálya, hogy tűnj csórónak - a zárjegyet a kupakkal együtt tépi le, ezeket lepottyantja a lába mellé, majd kissé megemeli az üveget a lány irányába - Harrr.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=838874#post838874][b]Vattai Júlia - 2021.11.03. 20:35[/b][/url]

Will|
Akar most már bemenni a halál...|Ruha a pulcsi alatt|1
______________________________________________________

Rohadtul csak beletrafáltam mégis amikor meglátom arcán azt a kis elismerést akaratlanul is kihúzom magam büszkén, hogy bizony én vagyok ekkora faszalegény.
- Oh hát általában a csecsemők nem szoktak. De tökre igazuk volt a szüleidnek, hogy leléptek innen, én is szívesebben éltem volna Kanadáááááháá...ban - a vége kicsit elcsúszik ahogy újból billegni kezd a csónak és megint készenléti állapotba kellett helyeznem magam. Vagyis fogódzkodni.
-Ettél jávorszarvashúst is?Tényleg olyan mint a csirke? - tudakolom gunyorosan, mert hát mindig ezt hallom, ha olyan húst próbálnak elmagyarázni, amit nem ismerek. A béka is csirke ízű, a kígyó is csirke ízű, a csiga is csirke ízű.
Belevigyorgok az üvegbe ahogy rám szól, hogy óvatosan, de azért ami a számba van lenyelem aztán megvárom, míg ő is kibontja, addig nőiesen megtörlöm ajkam a kézfejemmel.
Felnevetek a kijelentésére.
- Nem is tudtam, hogy az éjszakai sétáknak vannak szabályaik, taníts mester! - somolyogok, s mikor kibontja és koccintásra emeli az üvegét én is megteszem az enyémmel.
-HARR! - még az orromat is összeráncolom annyira beleélem magam a felkiálltásba, hogy aztán újból meghúzhassam. Aztán kicsit inogva felállok.
- Amúgy baszki, hét éve rohadok a suliba és még sohasem voltam a tavon - realizálom ahogy a kezébe adom az üvegemet, hogy meg tudjak fordulni és feltérdelni a lécre. Kicsit inog a csónak de egészen okés az egész. Muszáj megtapicskolnom a vizet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=838876#post838876][b]William Martin Krise - 2021.11.03. 20:56[/b][/url]

Vattai Júlia
Halloween éjjelén

Harr. Fanyar vigyorral beleiszik a keserédes-szagú italba. Összeszorítja a szemét, ahogy az végigmarja a torkát, hogy végül meleg gombócként érkezzen meg a gyomrába. A tömény sosem tartozott az erősségei közé, az elmúlt három évben pedig értelemszerűen még inkább elszokott tőle. Így egyfajta kellemes meglepetésként éri az íz, az illat és az, hogy kénytelen megköszörülni a torkát, mielőtt válaszolhatna.
   -  Jávorszarvast azt nem, de barnamedvét igen. Annak olyan íze van, mint a... - az üveggel apró köröket ír le a levegőben, amíg végiggondolja, hogy is írhatja le legkönnyebben az élményt - Mintha a marhát kinnhagyták volna a napon.
Egész büszke magára. Kényelmesen, már amennyiben egy efféle kosyos bárkában azt lehetséges, lejjebb csúszik, hogy a hátát megtámassza és a helyhez mérten kinyújtsa a lábát. A következő pillanatban azonban kénytelen ismét megfeszíteni az izmait, a kezébe adott rum kilöttyen, ahogy ösztönösen a csónak oldalához kap, míg Júlia kis híján felborítja a csatahajójukat.
   -  Ácsi na óvatosan már mégis - dohog, ahogy a csuklójáról lerázza a cseppeket - A rum, bazdmeg. Kifolyik a szaros rum.
Az üveget készenléti magasságban tartja, amíg a lány végérvényesen elhelyezkedik. Immáron neki háttal. A helyzettel és látvánnyal megelégedve engedi el magát ismét, iszik újra. Hét éve. Az azt jelenti, hogy...
   -  Mert hány éves vagy mégis?