36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa

Oldalak: « 1 2 [3] 4 5 ... 14 15 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Lorin Annie Brightmore
Bogolyfalvi lakos, Végzett Hallgató, Előkészítős tanár


Csiperke ^^ | Bánkiné <3
offline
RPG hsz: 431
Összes hsz: 856
Írta: 2019. október 16. 16:34 | Link

Rémi


Csak úgy, mintha véletlenül akadnánk össze sűrű, vad esőben körözve a körúton, mint egy hajó fedélzetén, csak úgy, mellékesen ennyit mondok: "Szeretlek." S te ennyit: "Ó, úgy, mint bárki más!" Micsoda megaláztatás!
Furcsa dolog? Várni a halált? Talán. Stagnálok, és kezdem érezni, hogy elmém egyre inkább megbomlik ebben a várakozásban. Én vagyok a halott lány. A haldokló lány. A lány, akinek nem kellene már élnie. Sosem vagyok más, csak ennyi, mert ezzel azonosítanak, miközben a folyosón haladok. Vannak pletykák, furcsa pletykák, melyek szerint egy vámpír megharapott. Ez az egyik kedvencem. Szóval megharapott egy vámpír, de nem végzett teljes munkát, ezért hideg és fehér a bőröm, ezért vagyok magántanuló, ezért vagyok néha rosszul. Egy kicsit azt hiszem túl sokszor olvasták az Alkonyatot vagy valami ahhoz hasonló dolgot azok, akik ezt pletykálják. Hogy ez honnan jutott eszembe? A csónakban ülő különös alakról asszociáltam erre, mert ő éppen úgy néz ki, mint egy vámpír. Csilogó szemeit a hold fényében is tisztán látom, ahogy vonásai egy része is kirajzolódik. Nem érzek különbséget a korábbi megállapításom, és a mostani között, ő maga a szépséges Halál.
Elgondolkoztató, hogy vajon, a vámpír volnék valóban, hogy lehetnék-e egyáltalán? Örökké élnék, nem csak újabb és újabb évet pipálnék ki. Egy csoda lennék. Ha nem megölne, hanem átváltoztatna. Át akarok vajon változni? Eddig a halált vártam, most nézzem azt, ahogy a környezetem hal? Nem hiszem, hogy bárki örömmel fogad egy ilyen tényt. Vért szívni, megannyi temetésen részt venni. Ne a holtakat szánd, hanem az élőket. A hátramaradottakat. Nem akarok halált látni, nem akarok örökké létezni. Eljött értem a halál, a csodás, én pedig kész vagyok arra, hogy csónakjába szállva, búcsút intsek. Nem fordulnék hátra, én nem az a fajta lány vagyok.
- Szeretnéd, ha félnék?
Bár zavaromtól máshogy csillan a szemem, talán úgy, mint az övé az előbb, mégis érzem, hogy nem szabad engedelmeskednem. Nem szabad azonnal a kedvére tennem. Hogy miért nem? Mert az élet és a halál semmiben sem különbözik. Mind a kettő játék, és ennek határmezsgyéjén játszani akarok. Nevetni, szaladni, boldognak lenni. Nem szándékosan vagyok boldogtalan, ez fokozatosan alakult ki, a kétségbeesést formálta bánattá az idő, a bánatból fásultság lett, a fásultság állandóvá vált, és mire észbe kaptam, itt voltam, benne a sűrűjében ennek az egésznek. Örülök. Örülök Thomas boldogságának. Örülök Jason boldogságának. Örülök, hogy Denis a szenvedélyének élhet. Örülök mindennek és mindenkinek. Mégis, mikor a tükörbe nézek, nem látok semmit. Nincsenek érzéseim. Nincsenek vágyaim. Elmúlni szép csendesen, mint a harmat, mely éjjel, némán érkezik, megpihen, s mely az első napsugarakkal felszárad, te pedig nem is tudsz létezéséről, hiszen, mire kilépsz az ajtón, már írmagja se maradt annak, hogy kertedben járt.
Nem akarok teher lenni, és mégis annak érzem magam, mindenki figyel rám, mint mikor az anyák már felnőtt gyermekeiket fogják meg a zebránál, mert bennük van az óvás mechanizmusa. A környezetem óv engem, és ha olykor jön egy-egy bátor elmozdító, ők, mint páncél állnak körém, mert az nevelődött beléjük, hogy vigyázni kell rám. Talán már rég halottnak kéne lennem, de a Halál nem talált rá lehetőséget, hiszen valaki mindig az útjában állt. Ezért jött most el hozzám személyesen, hogy magával vihessen. Milyen megtisztelő!
Minden kiejtett számnál teszek felé egy lépést, látom, hogy izgalomtól éhes tekintete, hogyan vetül rám, hogy nyála miképp hull alá, és elmosolyodom, mert ezek szerint tervez velem. Vágyik rám, hát itt vagyok, és nem félek. Léptem kettőt, és nézem őt. Szemem mélyen a szemébe nézek, mintha farkasszemet néznénk. Széles szájú béka vagyok, ahogy izgatott-szerelmesen, csillogó szemekkel nézem, és vastag ajkaim egyre szélesebbre húzódnak.
Egy. Nem félek. Szívem hevesebben kezd el dobogni. Érzem, ahogy lüktetni kezd a testem. Lüktet a mellkasom, szívem talán utolsó vad táncába fog. Lüktet a halántékom, ahogy az adrenalin ostromolja elmém, ahogy a játékra hívás bizserget. Lüktetnek ujjaim, ahogy már készülök, ahogy testem ritmusba jön. És lüktetek egy olyan helyen, ahol korábban még nem éreztem ilyen, lábaim között. Cath szerint, amíg ez a pont nem érez vágyat, a vágy nem is valódi. Azt hiszem, a vágy most először söpör végig mind a 157 és fél centimen.
Kettő. Hálát érzek, és szemeim előtt, mintha csak a csónak körül állnának, megjelennek életem fontos alakjai: Will és Norina, akik befogadtak, Cath, aki végét adta értem, Jason, aki ölelésével gyógyított, Thomas, aki sosem ítélt el, aki szeretett, akkor is, amikor senki sem értett. Denis, aki ha rövid ideig is, de jó bátyám volt, aki óvott és szeretett, a szüleink, akik pontosan olyan odaadással gondoskodtak rólam, mintha örökké élőnek születtem volna. Cole, aki minden szavával a pártomon állt, pedig nem ismert, amikor rossz számra küldött el egy üzenetet. Levi, aki őszintén válaszolt minden kérdésemre. Sorban jelenik meg mindenki, aki életem legfontosabb pillanatait formázta, én pedig hálát érzek. Aztán:
- Három.
Ha mozdul, mozdulok, és ha üldözni kezd, futok. Nincs tétje, mert ma meghalok, hát úgy haljak meg, hogy előtte éljek, igazán éljek. Ha kerget, ha valóban kerget, nevetek, és élvezek mindent. A szellőt, a hűvöset, ahogy egyik cipőmet futás közben elveszítem. Felszabadulok, egyszer, s mindenkorra.  
A nagyvilágon bárhová, csak hozzád közel lehessek, miként az ág az ághoz, hogy hozzád oly közel csevegjek mint hab a habhoz a derűs-sugáros alkonyatban, mikor röpítve szálldos velünk a szél. Csak úgy, mintegy véletlenül. Ahogy esőcsepp sincs soha egyedül.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dana Straw Berry
INAKTÍV


°Princess of Vice | Doll Face| Fanciful | Blondie°
offline
RPG hsz: 622
Összes hsz: 1355
Írta: 2019. október 25. 20:53 | Link




Bagolyban megüzentem Mihail-nak, hogy lenne-e kedve csónakázni egyet, hiszen a hétvégém egyébként is szabad volt. Persze ez csupán féligazság volt, mivel valamilyen fura oknál fogva elkezdett hiányozni a srác, nem tudtam kiverni a fejemből az első találkozásunkat, na meg persze az első csókot sem. Persze nem akartam magam csalóka álmokba ringatni, hiszen ő bárkit megkaphatott, akit csak akart, miért pont engem választott volna? Tudni illik mindenkinél volt jobb és szebb... annak is örültem, ha egyáltalán pozitív választ küld, meg ha valamiféle jó barátság alakulna ki közöttünk. De meg kellett hagyni, mély benyomást tett rám a puszta jelenléte is. Izgatottan vártam, hogy mit fog válaszolni, majd egy kis idő elteltével legnagyobb örömömre pozitív visszajelzést kaptam tőle. Majd kiugrottam a bőrömből a hír hallatán, szerencse, hogy csak Hápi volt éppen a szobában, mert más biztosan hülyének nézett volna, hogy ott ugrándozok örömömben egy helyben. Mikor eljött a jeles nap, végigkotortam a szekrényben a ruhákat, miután lefürödtem, hajat mostam, valahogy egyiket sem találtam alkalomnak illőnek. Hosszas, pár órás, keresés után ráakadtam az egyik kényelmesebb és csinosnak mondható ruhámra, amelyet örömmel aggasztottam magamra. Ezután begöndörítettem a hajamat, feltettem egy nem túl erős, ámde szolid sminket, aztán útnak indultam a csónakház felé. Én értem oda elsőnek, a tulajnak már megüzentük, hogy igénybe vennénk az egyik csónakját egy kis időre. Izgatottan vártam, hogy megérkezzen a fiú, úgy éreztem, hogy remek délutánnak nézünk elébe mi ketten.
Utoljára módosította:Dana Straw Berry, 2019. október 25. 20:53 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
offline
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1243
Írta: 2019. október 28. 14:00 | Link

Dana Straw Berry
csónakázunk? / 4:00 pm


Tombol az ősz. Amit én személy szerint imádok, és mindig ezt az évszakot várom a legjobban, de az emberek arcát fürkészve, ahogy elhaladok mellettük, hogy megtaláljam a helyszínt, nem éppen ezt sugallja. Mindenki be van savanyodva, szomorkás és mélabús arccal mászkálnak fel s alá, pedig az idő egyáltalán nem őszies, inkább mondanám kora nyáriasnak. Rettenetes. Na igen, és a helyszín. Amikor a bagoly elkezdte verni az ablakomat, hogy márpedig ő igenis levele hozott és nyissam ki, egyszerűen figyelmen kívül akartam hagyni, valahogy jobban lekötött a könyv, ami éppen kezem ügyébe került. De kitartó volt, szinte esélyem sem volt ellene, így egy húsz perces ablak kopogtatás után kitártam azt, elvettem tőle a levelet, majd elrepülhetett isten hírével. Gondoltam én. Egyszerű volt a képlet; az én nevem állt rajta, így nyilván nekem címezték, de valamiért mégsem akaródzott kinyitnom. Szemeztem vele  majd' öt percig, amíg végül felbontottam, hogy azzal a lendülettel verdessék szemöldökeim az eget. A csónakházban Danával. Nem fogok hazudni, el kellett gondolkodnom ki a lány, aki cukin aláfirkantotta a levelet, de hamar eszembe ötlött. Aki bár próbált segíteni megtalálni a házvezetőmet, nem sok sikerrel, de végül megtaláltam én, úgyhogy jól sült el a dolog.
Egy egyszerű ott leszek került a levélre, amit visszaküldtem, a még mindig az ablakomban gubbasztó bagollyal, majd olvastam tovább. Pár perc után kaptam fel a fejemet, és olvastam újra a levelet, hogy végül felrángassak magamra egy nadrágot, egy egyszerű fehér pólót és elinduljak. Igen, soha nem a pontosságomról voltam híres, most sem hazudtolom meg magam, de nem baj. Majd hozzászokik, mert kénytelen lesz, ha a közelemben akarja tudni magát, ami meglepő, mert ez a levél inkább tűnt randi kérésnek - amin soha nem voltam még -, mint egy baráti összeröffenésnek.
A csónakház felbukkan a fák közül, komótos léptekkel, zsebre dugott kézzel baktatok a lány felé, aki igen meglepően kirittyentette magát. Ujjaim tincseim közé szaladnak, hogy hátrafésüljem azokat, majd megállok Dana előtt, hogy szemtelen mérjem végig.
- Csinos - biccentek egy aprót felé, halovány mosolyom, csak bajszom - nem mintha lenne - alatt látszik. - Mehet? - nyújtom felé jobb kezemet, tekintetem kérdőn emelem rá azzal a lankadhatatlan mosollyal.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dana Straw Berry
INAKTÍV


°Princess of Vice | Doll Face| Fanciful | Blondie°
offline
RPG hsz: 622
Összes hsz: 1355
Írta: 2019. október 31. 19:05 | Link




Telt-múlt az idő, kicsit kezdtem aggódni, hogy talán mégsem fog eljönni a fiú. De idáig valahogy az rítt le róla számomra, hogy szavahihető. Pedig igazából nem is ismertem, hiszen egy találkozásunk volt idáig, amely oly közeli volt, mégis oly távolinak tűnt. Úgy gondoltam, hogy majd alakulnak a dolgok, idővel biztosan jobban megismerem, sose szerettem eltervezni semmit sem előre, erőltetni meg pláne nem. Arra vigyáztam, hogy most ne járjon el a szám gondolkodás nélkül, mert múltkor kicsit mélyebb témába ütöttem bele az orrom, ami nem igazán tetszett neki, hozzáteszem, nagyon is jogosan. Sajnos eléggé szertelen voltam, amihez sokszor pimaszság is társult, igyekeztem ezúttal óvatosabb lenni, nem akartam magamra haragítani. Egyébként is volt benne valami plusz, amit idáig nem igazán véltem másban felfedezni. Reméltem, hogy azt se veszi zokon, hogy időnként be nem áll a szám, de én már csak ilyen voltam, szerettem csacsogni. Ő meggondoltabbnak tűnt, és kevésbé beszédesnek, olyan jin-jang szerű egyensúly volt köztünk. Kicsit sétálgattam a helyszínen, amíg vártam rá, majd mielőtt még jobban bepánikolhattam volna, hirtelen megjelent. Óriásit dobbant a szívem, hatalmas mosolyt csaltam az arcomra, közben folyamatosan az zakatolt a fejemben, hogy "vigyázz kislány, ezt most ne szúrd el, ha lehet". Nagyon tetszett a megjelenése, szerintem minden ruhadarab remekül állt neki. Látszott rajta, hogy tudja mit akar és rendkívül határozott jellem, ez pedig iszonyúan imponált.
- Szia! - üdvözöltem vidáman, majd mikor közelebb lépett hozzám, és a tincseimet ujjaival hátrasimította, éreztem, hogy megint elönti arcomat a pirosság. Hú, de ciki, miért kell elpirulnom pont most? Egyáltalán nem szokásom pironkodni... ráadásul előttem megállva még végig is mért, hú hát mit meg nem adnék, ha most megnyílna a föld és magába szippantana. Általában én voltam a pimaszabb, kezdeményezőbb típus mindenkinél, de nála más volt a helyzet, nem értettem, hogy mivel tudta kiváltani belőlem ezt a természetellenes viselkedést. Jól eső érzéssel töltött el, mikor szája elhagyta a "csinos" szócskát irányomba, akaratlanul is egyre szélesebbre húzódott a szám.
- Köszi, te is... te... - mi a fene? Mi jött rám? Mióta nem tudok befejezni egy épkézláb mondatot?
- Te is csi.... vagyis... te is jól nézel ki - feleltem neki még mindig pironkodva, mikor végre befejeztem a mondandómat, amelyet majdnem sikeresen elrontottam. Közben megkérdezte, hogy mehetünk-e, ráadásul még a kezét is felém nyújtotta legnagyobb örömömre.
- Kalandra fel! - fogtam meg a kezét, majd elindultunk a csónak irányába. Nem kellett sokat gyalogolnunk, meg is láttam a járművünket, amely kissé távolabb helyezkedett el a többitől, a benne lévő evezőlapátok pedig azt jelezték, hogy ez bizony a miénk. Elengedtem Mihail kezét, majd megindultam feléje, és egy óvatos mozdulattal, a csónak két szélét fogva, helyet foglaltam az egyik végében.
- Végül kaptál külön szobát? - kérdeztem a srácot, megvárva, amíg ő is beszáll a járművünkbe, mert rettentően kíváncsi voltam, hogy végül sikerrel járt-t a házvezetőjénél a kérését illetően.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
offline
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1243
Írta: 2019. november 2. 19:10 | Link

Dana Straw Berry
csónakázunk? / 4:00 pm


Dana zavarát még a vak is láthatja, én pedig nem vagyok rest ezen egy jót derülni, de nyilván csak magamban. Arcomról semmit nem lehet leolvasni, azonban nyilvánvaló, hogy élvezem a helyzetet. Hiszen elég egy szavam, egy érintésem és a lány legszívesebben felszívódna, esetleg elfutna a helyszínről, mert mennyire zavarban van. Az okát nem értem, mert semmi olyan dolog nem történt köztünk, ami ezt indokolná, de mindegy, egyszerűen, ha úgy tetszik, kiélvezem a helyzetet. Nem kis bátorság kellett ezen levél megírásához, mert, akár akarom, akár nem, nekem ez tényleg tűnt inkább randi felkérésnek, mintsem egy baráti összeröffenésnek, hiszen arra ott van egy kocsma, esetleg nyaljunk el egy fagyit. De a lemenő nap fényében csónakázni? Mi ez, ha nem randi? És ha ez nem elég, a lány hívott el engem, ami még meglepőbb.
Megemelkedett szemöldökkel várom, hogy végre kinyögje a mondatot, ami igen nagy küzdést igényel ezek szerint, és amikor sikerül neki, mosolyogva biccentek egyet felé, majd kezét megfogva vezetem le a lépcsőről, és indulok el a csónak felé vele együtt. Szemem sarkából veszem észre a mozgást, és a mosolyom még szélesebb lesz, ahogy felismerem az illetőt. Bocsánatkérően tekintek Danára, majd ellépte tőle, zsebre dugott kézzel állok meg Machay előtt. Lekezelünk, megilletődött tekintetére csak röhögök egyet, majd a hátam mögé bökve hüvelykujjammal magyarázom meg másodpercek alatt a helyzetet. Rögtön gonosz vigyor terül el arcán, és most rajtam a sor, hogy meglepődve nézzek rá, majd legyintve egyet felé közlöm, hogy majd találkozunk, és ezt úgy sem ússza meg, végül komótos léptekkel térek vissza Danához, aki már a csónakban ül. Beverekedem magam mellé, majd automatikusan megfogom az evezőket.
- Kaptam - biccentek felé egy aprót, ahogy elkezdek kimanőverezni a stégtől a tó közepe felé. Megéri a kondi, legalább most nem sülök fel, de akkor sem tudom mire vélni Ábel kárörvendő mosolyát. Ha ezt most elmondja Polonak, és téma leszek, akkor el sem megyek a gyűlésekre, hiába jár túl sok következménnyel. - Megfelel. Majd eljönni megnézni? - mosolyodom el a lány felé, tűkön ülve várva, hogy ismét meglássam azt az enyhe pírt az arcán, ami mindig feltűnik, amikor ilyet vagy ehhez hasonlót kérdezek. - Régi rellonosé volt, nekem nem lenni vele sok dolog - vonom meg vállamat, ahogy irányba állítom a csónakot, belőve egy messzebbi pontot, majd lassan kezdek el arrafelé evezni. A nap lemenőben van, a narancssárga napsugarak gyönyörűen vetülnek a tó vizére. Nos, akármennyire szarul is hangzik, férfiként is tudom értékelni a természet adta szépségeket, és meg is teszem. Mert miért ne? Csak Ábel baszódott bele, ebbe az igen szép és idilli képbe, aki vigyorogva bámulja még mindig, ahogy evezek a lánnyal, de középső ujjam felmutatásával és egy nagyon bájos mosollyal elérem azt, hogy végre a könyvébe bújva ismét - nyilván folyamatosan vigyorogva - végre elinduljon.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dana Straw Berry
INAKTÍV


°Princess of Vice | Doll Face| Fanciful | Blondie°
offline
RPG hsz: 622
Összes hsz: 1355
Írta: 2019. november 2. 20:00 | Link




Nem gondoltam volna, hogy ennyire izgulós leszek ezen a találkán, hiszen egyszer már találkoztunk, és akkor egész normálisan kezeltem a helyzetet. Reméltem, hogy nem tűnt kifelé nagyon idiótaságnak, ahogyan viselkedtem, bár gyanítottam, hogy ez nem lehetett nem észrevenni. Sóhajtottam egy nagyon, úgy gondoltam, hogy ennél rosszabb már nem lehet az egész, ha tudtam volna, hogy túlizgulom a szitut, lehet meg sem születik az a levél. Pedig elég biztos voltam magamban, meg egyébként is szimpi volt a srác, szóval szerettem volna újra látni, de így utólag magamat ostoroztam, hogy nem tudtam kezelni a szitut. Igaz a legnagyobb veszítenivalóm az volt, hogy max sose akar már látni ez után a találka után Mihail, de igazából nem tudtam, mit gondol rólam, meg úgy az egész helyzetről, szóval azért nem akartam még temetni semmit sem. Legszívesebben odaálltam volna elé, és megmondtam volna neki, hogy én bizony úgy általában nem ilyen vagyok, és hogy nem tudom, mi ütött belém, de az még hülyébben vette volna ki magát, szóval inkább csendben maradtam. Miközben a csónak felé indultunk el, a fiú odament egy másik sráchoz egy kis idő erejéig, addig türelmesen vártam, majd folytattuk az utunkat. A csónakban helyet foglalva megtudtam, hogy sikerült külön szobát szereznie magának.
- Ez remek hír. Időnként én is örülnék egy külön szobának, bár jól kijövök a lakótársaimmal. Olyankor viszont jól jönne, ha időnként egyedül akarnék lenni vagy vendéget fogadok - csacsogtam neki mosolygós arccal. Néhány perc múlva eltávolodtunk a stégtől és a tó közepe felé tartottunk a csónakkal. Elég váratlanul ért az invitációja, hirtelen köpni-nyelni sem tudtam, a meglepődöttség pedig akaratomon kívül is kiült az arcomra. Ideje volt kicsit összeszednem magam, hiszen biztosan nem gondolta komolyan a kérdést, csupán illendőségből kérdezte, ha már előhoztam a témát, de lehet, hogy minden létező ismerősét meghívta már, aztán úgy volt vele, hogy akkor én se maradjak ki a buliból. Az is lehet, hogy házavató bulira gondolt, vagy így volt szokás nálunk. Biztos nem csak úgy hívott át, nyugtatgattam magam ezekkel a teóriákkal.
- Persze! Miért is ne? - vágtam rá gyorsan, majd megint éreztem, hogy elönti a pirosság az arcom. Gyorsan lehajtottam a fejemet, hagytam, hogy a hajam égő arcom elé hulljon, aztán elkezdtem a ladik alját tanulmányozni, mintha ez volna a legérdekesebb dolog, amit valaha láttam. Mikor éreztem, hogy végre kezdenek lecsillapodni a kedélyek, újra a fiúra emeltem tekintetemet.
- Áh, csak úgy tűnt, mintha láttam volna valami csillogó tárgyat, mintha valaki itt hagyott volna valamit, de tévedtem - próbáltam kimagyarázni magam a helyzetből.
- Ó, az klassz, ha nincs vele sok dolgod - bólogattam hevesen, végül is nagyon jól járt azzal a szobával. Én is vártam már, hogy idővel legyen egy saját kis lakrészem valahol, mint a nővéremnek, de tudtam, hogy ez a vágyam nem mostanság fog megvalósulni.
- Na, és sikerült beilleszkedned a Rellonba? Ott is vannak jó fej emberek, néhány barátom abból a házból való. Mondjuk ez úgy az összes házra elmondható, mindenhol vannak rendesebbek és kevésbé szimpatikus egyedek - állapítottam meg ezt az egyébként is egyértelmű dolgot.
- Milyen gyönyörű a naplemente! - néztem a csónakból ezt a természeti csodát. Gyönyörű látványt nyújtott, ahogyan a lenyugvóban lévő égitest narancssárga sugarai aranyszínűvé varázsolták a vizet. Annyira a hatása alatt álltam ennek csodaszép látványnak, hogy nem is érzékeltem, mi játszódott le körülöttem.
Utoljára módosította:Dana Straw Berry, 2019. november 2. 20:03 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
offline
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1243
Írta: 2019. november 2. 21:33 | Link

Dana Straw Berry
csónakázunk? / 4:00 pm


Az rendben van, hogy alapvető vonzalmat váltok ki emberekből, akár szeretném, akár nem, de amit Danával művelek akaratlan, az még nekem is furcsa. Ábel csak röhöghet a markában, amikor elmesélem neki, hogy valószínűleg meg volt életem első randija úgy, hogy azt sem tudom mi az igazából. De ha azt mondja nekem, leülünk és megtanít rá, akkor pofán röhögöm és elsétálok. Nem véletlen jut eszembe ilyen alternatíva, mert simán kinézem belőle, és amekkora barom, még rá is venne, hogy benne legyek. Bah, még bele gondolni is rossz. Mi lenne a terv? Beöltözik nőnek és elviszem vacsorázni? Mert ha ezt akarja, akkor futok vele az étteremig, csak lássam nőnek öltözve. Ember, mennyire király lenne! Na, oké, moderálom magam, mert az akaratlan mosolygás a semmiért lehet kicsit megrémítené Danát.
- Vendég? - emelkedik meg szemöldököm értetlen. Vendéget fogadni az iskolában? Mégis miért? Hiszen remek alvós lehetőség vannak a faluban is, mégis miért akarna valaki egy iskolai szobában aludni? - Nem érteni, de rendben. Te döntés - vonom meg vállamat értetlen, mert nemigen jutok dűlőre a dologgal, ámbár nem is nekem kell. Nem nézném ki Danából, hogy férfi vendégeket fogad, már csak abból kiindulva, hogy a csóktól mennyire elpirult, mennyire nem tudta hova tenni, és mennyire zavarba jött az egésztől. Nehezen hinném el, hogy olyan vendégre gondolt, ami nekem rögtön eszembe jutna, mint ivarérett hímnek. De kinek a pap, kinek a... Engedjük el, hiszen olyan ártatlan arca van, és olyan kis kedves, ahogy csacsog mindenről, csak hogy leplezze a zavarát. Meg kell zabálni.
- Örülni - mosolyodom el őszintén, nincs benne mágia, mert Danánál nincs rá szükségem. Valahogy neki elég a közelségem ahhoz, hogy össze-vissza beszéljen, hogy ne tudjon arról mégis hol van, pedig megesküszöm Merlinre, hogy nem használtam nála mágiát. Minimálisat sem, elég volt az alapvető vonzalom ahhoz, hogy ott kössünk ki, hogy minden mozdulatomat csodálattal bámulja, hogy minden szavamat issza, hogy minden pillantásomtól zavarba jön. Most sincs ez másképp, és már éppen megkérdezném, hogy talán rosszul van-e, vagy mi a probléma, mert meglepően sokáig nézi a csónak alját, amikor felpillant rám, és magyarázattal szolgál. Megkönnyebbült mosolyt villantok meg felé, mert annak csak örülni lehet, ha nem éppen lehányni készülnek a cipődet. Felüdülő érzés.
- Igen, elég klassz lenni - eltűnődve ízlelgetem a szót, mert bár olyan pozitív csengése van, mégsem tudom elképzelni mit jelenthez. Dana ajkait is vidáman hagyja el, közben mosolyog, így biztos pozitívat jelent, majd megkérdezem Ábelt, mert mostanában ahelyett, hogy a magyar tanáromat zargatnám, egyszerűen elkapom háztársamat és fárasztom, ameddig csak nem szégyellem. Ami nem szokott eljönni, de nem baj.
- Igen, sikerülni - vonom meg vállaimat, ahogy egy erősebbet húzok az evezőkkel, így már csak sodródunk, amíg el nem érünk a tó közepe tájékára. - Néhányan idegesíteni mondjuk, de nem lenni olyan rossz - teszem bele az evezőket a tartóba, közben pillantásomat le sem veszem Danáról. Szögezzük le, hogy ez egy csónak, így nem valami nagy, szóval ahogy közelebbről is megszemlélem Dana arcát, nyilvánvalóan szemet szúr, hogy egy leheletnyi smink is van rajta. Eléggé készült erre a találkozóra ezek szerint. - Valóban szép - bólintok egyet, de eszem ágában sincs levenni a szemem Danáról, akinek szemei is felcsillannak, ahogy a naplementét nézi, majd hajtincsein csillan meg a gyér napfény. Tekintetem végül elfordítom róla, ahogy kezemet a csónak széleinek támasztom, majd az égre emelem tekintetem, miközben lábaimat kinyújtom, különösen figyelve arra, hogy nehogy megrúgjam a lányt.
- Ez randi? - nem nézek a lányra, nincs szükségem rá, hogy lássam mennyire zavarba fog jönni, amint felfogja a kérdést. Elég nekem annyi, hogy hallhatom majd hangjának rezignáltságában. Bőven elég.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dana Straw Berry
INAKTÍV


°Princess of Vice | Doll Face| Fanciful | Blondie°
offline
RPG hsz: 622
Összes hsz: 1355
Írta: 2019. november 2. 23:10 | Link




A zavarom ellenére remekül éreztem magam Mihail társaságában. Úgy éreztem, hogy remekül kiegészítjük egymást, ráadásul még nem is volt lehetőségem megmutatni neki a zavarom miatt a magabiztosabb arcomat. Aranyos volt, mikor rákérdezett dolgokra, még élveztem is, hogy magyarázhatok neki.
- Igen, vendég. Nos, időnként szoktam látogatókat fogadni, de persze azért más lenne a helyzet, ha lenne saját lakásom. Az iskolában lakni nem buli, de majd egyszer eljön az én időm is. Tényleg szerencsés vagyok olyan téren, hogy jól kijövünk a szobatársaimmal, de időnként azért hiányzik egy kis privát szféra - válaszoltam neki ábrándozó tekintettel. Szerintem a legtöbb diák ezen a véleményen volt, mindenki örült volna egy saját kis lakrésznek, de az élet nem kívánságműsor. Úgy tűnt, hogy valóban örül a válaszomnak, legalábbis teljes mértékben ezt olvastam le az arcáról, ami rettentően jó érzéssel töltött el. Viszont ezek szerint talán tényleg komolyan gondolta a látogatás témát... mindenesetre úgyis ki fog derülni idővel, hiszen akkor csak jelzi valahogy, mikor keressem fel. Erre a legmerészebb álmaimban sem gondoltam, hogy tényleg áthív, de meg kellett hagyni, iszonyat jól esett ez a gesztus annak ellenére, hogy nem tudtam, van-e a dolognak valami háttértartalma.
- Mondd csak, melyik a kedvenc ételed, italod? - érdeklődtem meg tőle kíváncsian. Persze megvolt a magam oka, amiért feltettem neki ezt a kérdést. Közben belegondoltam, hogy még a mai napig nem tudom, mi a fenét akarok majd csinálni később, de azt már elhatároztam, hogy csakis olyan munkát vállalok majd el, amiben örömömet is lelem. Reméltem, hogy létezett ilyen, mert nem volt túl sok fogalmam arról, hogy milyen lehetőségek állnak rendelkezésemre pontosan. Persze úgy voltam az egésszel, hogy ráérek majd ezen agyalni akkor, ha eljön az idő, addig felesleges foglalkoznom ezzel a témakörrel.
- Idegesítő egyének mindenhol vannak. A lényeg, hogy tudja kezelni a helyzetet az ember - néztem rá vidáman. Szerencsére általában le tudtam reagálni a történéseket, azzal pedig tökéletesen tisztában voltam, hogy egyes emberek szemében én voltam idegesítő. Tény, hogy időnként elszaladt velem a ló és sokszor feszegettem azokat a bizonyos határokat, de hát senki sem tökéletes. Gyönyörű volt a naplemente, egyenesen szemkápráztató, mindig is imádtam ezt a napszakot. Közben éreztem magamon Mihail fürkésző tekintetét, majd félénken feléje fordultam, mikor elfordította a fejét, aztán az eget kezdte el kémlelni. Hirtelen jött kérdése hallatára totál megnémultam, újra éreztem, hogy elönt az arcpír, sikerült totálisan zavarba hoznia. Nem számítottam rá, hogy nekem fogja szegezni ezt a kérdést, hirtelen nem is tudtam, mit reagáljak rá.
- Húh... - sóhajtottam egy nagyot. Villámcsapásként ért az egész dolog. Talán pont ezt kedveltem részben a fiúban, hogy nem köntörfalazott, ami érdekelte arra egyenesen rákérdezett. Nem akartam se magamnak se neki hazudni, hiszen én hívtam el erre a találkára, és nyilvánvalóan megvolt rá az okom is, hogy miért.
- Igen - válaszoltam neki kipirult arccal, az ajkaimat harapdálva. Ám ezúttal nem fordítottam el róla a tekintetemet, hanem kerestem a szemkontaktust. Úgy voltam vele, hogy ha nem érdeklem, akkor bármilyen nagy fájdalommal is jár, most legalább kiderül. Igaz, nagyon szomorú lennék így belegondolva, féltem is az elutasítástól, hiszen egyáltalán nem volt közömbös számomra. Ha pedig az ellenkezője bizonyosodna be, akkor én lennék a világ legboldogabb embere. Persze nem akartam túl sokat se képzelni az egészbe, de talán nekem is jobb az, hogy megtudhattam, hányadán is állunk. Arra is próbáltam felkészülni lelkiekben, hogy talán nem is veszi komolyan annyira a témát, mint én, de jelen pillanatban ez számomra lényegtelen volt, hiszen csupán a saját fejemmel tudtam gondolkodni. Hirtelen úgy éreztem, mintha megállt volna az idő, senki és semmi sem számított rajtunk kívül.
Utoljára módosította:Dana Straw Berry, 2019. november 3. 01:59 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
offline
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1243
Írta: 2019. november 3. 10:59 | Link

Dana Straw Berry
csónakázunk? / 4:00 pm


Mosolyogva figyelem, ahogy Dana neki áll elmagyarázni a vendéget, és az igen csúnya gondolataim megcáfoltnak látszanak. Nagyon helyes, hiszen elképzelni sem tudtam volna róla azt, hogy esetleg úgy fogadna vendégeket, mint én anno. Nyilvánvalóan most nem, ez mégis egy iskola, na meg ennyire még én sem vagyok elvetemült, hogy tárva várjam a vendégeket, akik éppen meglátogatnak. Ez most elég szarul hangzik, tudom én, de komolyan csak két emberről beszélünk, úgyhogy... mindegy, most nem rólam van szó.
Szóval Dana teljes beleéléssel magyaráz, én pedig teljesen megértem. Tényleg jól jöhet az embernek egy kis magánszféra, amikor csak el akar tűnni a világ elől, az meg nem segít ebben sokat, ha rajtad kívül még öten vannak as szobában. Lehetnék velük bármennyire jóban valószínűleg előbb vagy utóbb egyszerűen kiküldeném őket, bezárnám az ajtót és élvezném az egyedüllétet, amíg meg nem unom azt, ami ugye már csak azért is necces, mert napokról is szó lehet. Szeretek egyedül lenni. Megnyugtat.
- Gránátalma - biccentek egyet határozottan felé, bármennyire is emelkedett meg szemöldököm a kérdésen. Váratlanul ért, és mondjuk egyáltalán nem témába illő, de ha már feltette csak válaszolok. - Ital? Öm... - zavartan vakargatom meg tarkómat. Pár másodpercig gondolkodom csak a kérdésén, mert nem kötötte ki, hogy alkoholosról beszélünk-e avagy sem. - Whisky. Csak az ír - sem a gránátalma, sem a whisky nem vicc. Valaki gyors éttermi kaját eszik, valaki fagyit, valaki faszom tudja mit, amikor szarul van, én meg gránátalmát. Amúgy sem engedhetem meg magamnak a gyors éttermi kajákat, hiszen folyamatosan a kifutón kell villognom, amit nem bánok, teljesen megbabonázom az embereket alapból is, de ha még ráteszek egy lapáttal, akkor esélyük sincs ellenem. És itt most nem a vélamágiára gondolok. Egyszerűen tetszik nekik, hogy nem beszélek, nincsenek felesleges kérdések, csevejek, alapból sem voltam soha ez a szószátyár típus, Dana meg imád beszélni, így nekem nem kell. Kell ennél több mára?
A helyzetkezeléssel soha nem volt gondom, csak bólintok egyet felé, értem én mire szeretne kilyukadni, de ha nagyon felbasszák az agyad, akkor sajnos nehéz normálisan kezelni egy helyzetet. Igen, mindegy. A kérdésem amúgy is telibe talál, nem szükséges Danára pillantanom ahhoz, hogy lássam mennyire zavarban van, hiszen még válaszolni sem tud. Fejemet lassan, óvatosan biccentem előre, amikor még pár perc elteltével is csak egy huh-t kaptam, de választ a kérdésre nem. Megemelkedett szemöldökkel fogadom a választ. Ja, ez egy randi. Remek kérem, remek. Mit kell csinálni egy randin? Óvatosan sandítok vállam felett a part felé, hogy hátha Ábel még ott van és röhög a markába, de nincs szerencsém. Oké, szóval randi. Elkapom Dana tekintetét, végül haloványan elmosolyodom, mert tudom miért randi. Mindenki tudja, talán csak ő nem.
- Szerinted miért hívni el engem randi? - ha már én tudom, tudni akarom, hogy ő legalább sejti-e az okát annak, amiért a közelemben akar lenni. Mert én tudom, valószínűleg az a faszfej Machay is tudja. De ő tudja-e? Mert, ha nem, akkor mit kellene tennem? Elmondani vagy csak annyiban hagyni, hogy elhiggye ezek tiszta érzelmek? Engem soha nem szerethet senki. Apám megmondta.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dana Straw Berry
INAKTÍV


°Princess of Vice | Doll Face| Fanciful | Blondie°
offline
RPG hsz: 622
Összes hsz: 1355
Írta: 2019. november 3. 17:27 | Link




Elméláztam rajta, hogy vajon milyen is lesz majd a saját kéróm, az biztos, hogy nagyobb terek lesznek benne sok-sok ablakkal és modern bútorokkal. Időnként eljátszottam a gondolattal, hogy hogyan rendezném be a leendő otthonomat, de ezek az elképzelések egyelőre csak álmok, tervek maradtak. Remekül kijöttem a szobatársaimmal, bár nagyon rosszul viselt, mikor Laura közölte, hogy kiköltözik. Persze örültem az örömének, meg egyébként is nagyon szép pár voltak Thomas-al, de hiányoztak az átbeszélgetett éjszakák, hogy mesélhessek neki a napjaimról, meg úgy az egész lénye. Tisztában voltam vele, hogy semmi sem tart örökké, de tudtam, hogy ez után is jó barátok maradunk. Közben megkaptam a választ a fiútól, hogy a gránátalma a kedvence, na meg a Whisky.  Sejtettem, hogy váratlanul fogja érni a kérdésem, ezen jót mosolyogtam magamban, majd elraktároztam az ezt a fontos infót az emlékezetemben.
- Rendben, megjegyzem - néztem rá széles mosolyt csalva az arcomra. Beszélgetésünk alatt egy újabb olyan kérdést szegezett nekem, amire végképp nem számítottam. Sikerült megint totál zavarba hoznia, próbáltam összeszedni a gondolataimat, hogy mit is válaszolhatnék neki. Azt hittem, hogy ezek után egyértelmű lesz neki, hogy miért hívtam meg randira. Nem igazán tudtam mire vélni a kérdést, reméltem nem a bolondját járatja velem és élezi a helyzetet, hogy ilyen keresztkérdéseket tesz fel én meg csak hebegek-habogok. Azért nem ilyennek ismertem meg, már amennyire ismertem. Mivel nem köntörfalazott, én is próbáltam hasonlóképp válaszolni neki erre a fura kérdésre.
- Még sose voltam randin, ez az első alkalom - kezdtem bele a mondandómba, hiszen ez volt az igazság. Idáig kimaradt valahogy ez az egész az életemből, ráadásul az első csókot is tőle kaptam, amely egyszerűen varázslatos volt.
- Azért hívtalak, hogy együtt legyünk, remekül érzem magam a társaságodban. Igaz, még nem ismerlek annyira, de szeretnélek jobban megismerni. Talán már magad is rájöttél arra, hogy nem vagy közömbös számomra - adtam ki magamból gondolataimat, majd kissé feszültnek éreztem magam. Talán mégse kellett volna kitárulkoznom neki ennyire, lehet, hogy azt mondja, hogy számára nem kölcsönösek az érzések, lehet, hogy nem is jövök be neki. Pedig még sose éreztem így senki iránt, az érzéseim pedig teljesen valódiak, ehhez semmi kétség sem fér. Nem csupán küllemre jön be, hanem a belső tulajdonságait tekintve is, de ha nem hagyja, hogy jobban megismerjem idővel vagy nem akar semmit, akkor így jártam, akármennyire szar érzés is. Hú, most elég furán érzem magam, legszívesebben a vízbe vetném magam és elúsznék jó messzire. Nem gondoltam, hogy sor fog kerülni arra, hogy elmondjam neki ezeket a dolgokat.
- Ha te nem így gondolod, megértem. Senkire sem szeretném ráerőltetni magam - tettem még hozzá egyenesen a szemébe nézve, majd elfordítottam tekintetemet, és újra elkezdtem bámulna a lemenő nap sugarait. Valahogy nyugtató hatással volt rám az egész és annyira káprázatos volt, ezt a pillanatot örökre bevéstem az emlékezetembe.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
offline
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1243
Írta: 2019. november 3. 20:33 | Link

Dana Straw Berry
csónakázunk? / 4:00 pm


Bár nem tudom miért volt olyan fontos feltenni ezt a kérdést, de ha már feltette, nem vagyok rest válaszolni, ő meg mosolyogva jegyzi meg. Nos, ha neki ez ilyen fontos információ volt, akkor jegyezze, de én valahogy jobban szeretem fontos és hasznos dolgokkal megtölteni az agyamat, nem olyanokkal, mint kinek mi a kedvenc piája vagy kajája. Ezek ilyen fontosak lennének a magyaroknál? Mert nálunk ez otthon sem divat, nem hogy az országban. Anyám rögeszméje, hogyha megyünk valahova... vagyis most már; ha mennek valahova, akkor mindig kell vinni egy apróságot. Anyám süteményt szokott, de ez, mint tudnivaló, kinek mi a kedvence miből, olyan fontos lenne?
Ismét zavarba jön, én pedig az eget bámulom, de amikor ráemelem pillantásom, egy ismételt kérdés szakad fel belőlem, amitől szintén zavarba jön. Tudok olyat kérdezni vajon, amitől nem jönne zavarba? A válaszra egy szomorkás mosoly kerül fel ajkaimra, lábaimat visszahúzom mellőle, kissé előredőlve könyökölök rá térdeimre, és behunyt szemekkel várom, hogy befejezze. Egy cipőben járunk, mert elképzelésem sincs arról milyen egy randi, hogy s miként kellene csinálni, törődni a másikkal esetleg, vagy csak meghallgatni? Kérdezni, beszélgetni, elvétve egy-egy érintés? Azt randi nélkül is meg tudom tenni, nem?
Jól érzi magát a társaságomban, szeretne a közelemben lenni. A szomorkás mosoly szélesebb lesz, fejemet előre biccentem, miközben jobb kezem csúszik tarkómra. Apám szavai visszhangzanak a fejemben folyton folyvást. Engem nem lehet szeretni, mert mindenki szeret alapvetően. Nincs választásom, nem vágyhatok az igaz szerelemre, mert egy csettintésre megkaphatom. Mindenki szeret, mégsem szeret senki. Amikor először mondta, nem értettem, dühös voltam rá, amiért ilyeneket mondd, mert engem miért ne lehetne szeretni? Ugyanolyan ember vagyok, mint mindenki más. De ahogy teltek az évek, ahogy megtapasztaltam, hogy mégsem vagyok ugyanolyan, a folyamatos csesztetések által, majd a mágia által, ami bennem lakozik... rájöttem, hogy igaza van. Minden szava igaz volt, és a mai napig is az. Engem nem lehet szeretni, hiszen mindenki megteszi, ha csak egy felületes szinten is. Kiben bízhatnék, amikor azt mondja jól érzi magát velem, nem vagyok közömbös a számára, amikor senkinek nem vagyok közömbös? Az emberek túl nagy százaléka elégszik meg a felületes érzelmekkel, honnan tudhatom, hogy Dana nem ezek közé tartozik? Nem számít, hogy a mágiámat mindennap figyelik, nem számít, hogy nem használom, nem számít, hogy nem élek vele vissza, mert egy alapszintű vonzalom mindenkitől van irányomba. Ez miért lenne más?
Elveszem tarkómról a kezemet, majd lehunyt szemeimet emelem a lányra, pár másodperc elteltével nyitom csak ki pilláimat. Nem tudom meddig fürkészhetem Danát, de a mosoly, amely ott bujkál szám szegletében nem lankad, és szemeimből sem olvasható ki semmi. Túlságosan bezárkóztam, és elhatárolódtam a szeretet érzésétől, hogy értelmezni tudjam az elhangzott szavakat, így csak mélyet sóhajtva fúrom tekintetem a lányéba.
- Véla lenni, Dana - sütöm le tekintetem egy pillanat erejéig. - Ezért szeretni közelemben lenni, ezért nem lenni... hogy is mondani? Közömbös? - összeráncolt szemöldökkel mondom ki a szót, majd vállat vonva folytatom. - Ezért nem lenni neked közömbös. Kedvelni engem, mert nincs más választás - és még csak vélamágiát sem használtam bassza meg! Ha itt nem is csesztetnek a másságom miatt, törhetek össze olyan kialakuló kapcsolatokat, amik még épphogy elkezdtek gyökeret verni, mert itt még bimbózásról sem beszélhetünk.
- Nem erőltetni magad rám - mosolyodom el felé szélesen. - Önszántamból jönni, nem? Jó szó? Önszántamból? - ismét ráncolom a szemöldökömet, mert a szavak jelentése és mondatba való beillesztése nem megy mindig, de talán nem is most van itt a helye a nyelvtan idejének. - Mindegy. Örülni, hogy elhívtál, de nem hinni, hogy te engem kedvelni igazából - az utolsó szót próbálom megnyomni annyira, hogy érzékelje, mire szeretnék kilyukadni, hogy nem lebeszélni akarom az érzésekről, amiket táplál, egyszerűen felszeretném nyitni a szemét, hogy lehet úgy érzi nem vagyok neki átlag, de ebben nem lehet biztos, mert nekem itt van a mindig átkom; vélaság. Óvatosan állok fel a csónakban, és amikor a nap felé fordítja arcát ülök le a másik oldalára, kissé előre dőlve nézem én is az erőtlen napsugarakat.
- Remélem nem haragudni rám - nem veszem el a tekintetem a napról, mert a színek, a fények, ahogy játszanak a vízen, egyszerűen megbabonázzák az embert, és amúgy sem szeretnék Danára nézni. Még ha nem is az előbb leírtak járnak a gondolataim között. Túl kellemetlen. Még szerencse, hogy nem egy hőlégballonon vagyunk, az még kellemetlenebb lenne.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dana Straw Berry
INAKTÍV


°Princess of Vice | Doll Face| Fanciful | Blondie°
offline
RPG hsz: 622
Összes hsz: 1355
Írta: 2019. november 3. 21:22 | Link




Végül valamelyest megkönnyebbültem, hogy túl estünk ezen a kérdésen is, hiszen most már tudhatta, hányadán áll velem. Még egyáltalán nem volt tapasztalatom semmiféle romantikus dologban, így a randi se volt számomra ismert fogalom. Hát, ha valami ilyesmi, amit most csinálunk, az se rossz. Bár az egy kicsit más lehet, hiszen most konkrétumokról beszélünk egymással, pontosabban tisztázzuk a dolgokat, ebben pedig nem sok romantikus dolog van egyelőre. Miután elhangzott szájából a válasz, meglepődve tekintettem rá. Véla? Hú... Véla... figyelhettem volna jobban is az órákon. Kellett pár másodperc, mire tudatosult bennem, hogy mit is jelent, amit mondott. A vélák kivételes szépséggel rendelkeznek, ha pedig bedühödnek megmutatják csúf arcukat. Ráadásul azt is megmagyarázta, hogy miért érzek iránta eszeveszett vonzalmat. Erre kérdően felvontam szemöldököm. Mindig is hittem benne, hogy saját magam határozom meg, ki tetszik és ki nem, kinek érzem jól magam a társaságába, kinek nem.
- Véla? Hú... és? - kérdeztem tőle mosolyogva. Hát, biztosan nem ezt a reakciót várta tőlem. Mondjuk sose tartoztam az átlag közé, na meg a kiszámítható emberek közé sem, de ez számomra inkább előny volt mint hátrány. Legalábbis az én meglátásom szerint...
- A legtöbb ember nem mutatja meg a sötétebbik arcát másoknak, hanem titokban tartja és álnok módon árt azoknak, akiknek csak tud. Ez sokkal rosszabb tulajdonság - feleltem neki ujjaimmal csavargatva a hajamat. Felcsillant a szemem, mikor közölte, hogy végül ugye önszántából jött el, ám lehervasztotta mosolyomat, mikor azt mondta, hogy szerintem nem kedvelem őt igazából.
- Nézd, nem tudom, hogy működik ez az egész, de ha adnál nekünk egy kis időt, akkor kiderülne, hogy hogyan is alakulnának köztünk a dolgok. Egyébként tőlem lehetsz a dalai láma is, az sem érdekel, csupán arra vagyok kíváncsi, hogy érdekellek-e egyáltalán, részedről van-e valamilyen vonzalom irányomba - néztem rá komoly arccal.
- Mivel eljöttél, van bennem némi remény, hogy igen. De az a lényeg, hogy szeretném, ha adnál nekünk időt, és bebizonyíthatnám, hogy tényleg valósak az érzéseim. Ugyanis én igenis úgy hiszem, hogy igazak, emellett mély érzések és komolyak. Nem csupán vonzalom és áhítozás, annál ez jóval több - néztem rá újra reménykedő tekintettel. Hogy mit gondolt rólam ezek után, nem tudhatom, de úgy éreztem, így volt tiszta a lelkiismeretem, hogy elmondhattam neki azt, amit őszintén gondolok, amit szeretnék. Lehet, hogy szánalmasnak tűntem, de túlságosan megkedveltem őt ahhoz, hogy csak úgy elengedjem feladva a harcot.
- Visszakanyarodva az előző témára, igen, jó szó, hogy "önszántamból". Ennek pedig igazán örülök - mondtam neki, miközben újra visszatért arcomra a mosoly. Ha valamit is számítottam neki, úgy gondoltam, hogy ad esélyt nekünk, függetlenül attól, mit gondol, én mindenesetre boldog voltam mellette, és továbbra is azon az állásponton voltam, hogy igaz érzelmeket táplálok irányába. Közben csatlakozott hozzám, a naplemente látványa láthatóan őt is megbűvölte.
- Dehogy haragszom, szerintem korrekt dolog volt tőled, hogy elmondtad. Vagyis ez volt a helyes cselekedet. Egyébként használtál nálam véla mágiát? - kérdeztem tőle tovább bámulva a csodálatos égi jelenséget. Bárhogy is dönt Mihail, tiszteletben tartom azt. Talán egy kis idő kell neki, hogy tisztában legyen azzal, mit szeretne tőlem, ad-e nekem esélyt, vagy teljesen elzárkózik, és sosem áll velem szóba. Igaz, azt nagyon sajnálnám, de úgy érzem, hogy jelen pillanatban mindent megtettem, ami tőlem tellett, hogy tisztázzuk ezt a helyzetet, a többi már rajta állt.
Utoljára módosította:Dana Straw Berry, 2019. november 3. 23:22 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
offline
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1243
Írta: 2019. november 4. 18:09 | Link

Dana Straw Berry
csónakázunk? / 4:00 pm


Látom arcára kiülni a megkönnyebbülést, még ha csak minimális mértékben is. Lehet másnak egyértelmű volt a randi felkérés, de számomra nem, így szerintem nem róható fel nekem, hogy teljesen mértékben nem tudok mit kezdeni a helyzettel. Mint egy elveszett faszfejnek a nagyvárosban pörögnek agyamban a dolgok, hogy ebből hogy mászhatnék ki? Egyáltalán ki akarok-e mászni belőle? Soha nem éreztem szerelmet, abban sem vagyok biztos, hogy a szeretetet magát tudom-e értelmezni, akár egy ember. Az én életemből ezek a dolgok kimaradtak, hiába tudom, hogy a szüleim szeretnek, hiszen az egy teljesen más szeretet, mint amit Dana hisz, hogy érez irántam.
Mindkét szemöldököm az eget verdesi, ahogy visszakérdez. Mi az, hogy és? Nem érti, hogy amit érez jelenleg az nem nekem szól, hanem annak, ami vagyok? Nem olyan tiszták az érzelmei, mint ahogy hiszi, bármennyire is szeretné, ha az lenne, de ez nem így működik, amikor egyetlen erőteljesebb mosolyommal eltudnám érni, hogy nekem adja a lelkét is. Folytatja, én pedig lemondóan megrázom a fejemet, mert valahogy úgy érzem feleslegesen koptatnám a számat tovább, amikor egyszerűen nem tudja vagy nem akarja - mert nem mindegy - megérteni mégis miről beszélek neki egy ideje. Vagyis próbálok beszélni neki, mert a magyar a még mindig nem az erősségem, és beszélni sem szeretek, ha eddig ez nem lett volna egyértelmű. Én amolyan csendes gyilkos féle vagyok. A legtöbb ember bánatára.
- Időt? - összeráncolt szemöldökkel bámulom cipőm orrát, majd vállat vonok. - Azom végül is lenni - ha ennyire beszeretné bizonyítani nekem az irántam érzett valós érzelmeit, akkor egy esélyt mindenképpen megérhet a dolog. Abban reménykedem csak, hogy nem vár tőlem hatalmas lépéseket. Azt a csókot is csak azért kapta, mert olyan kedvem volt, szeretek játszani, éppen ő járt arra, így ő szenvedte ezt el. Ha másnak adom azt a csókot, akkor is itt ülnék? Valószínűleg, de talán nem érzelmekről beszélgetnénk, hanem éppen a tó közepén tenném magamévá az illetőt.
- Én... - elharapom a mondatot, ismét az égre tekintek. Dana háta mögött támaszkodom meg balommal, jobbommal pedig a csónak szélét tartom, nehogy eldőljön. - Én nem tudom milyen lenni szeretet vagy szerelem, így nem is ígérni neked semmit - tetszik az őszintesége, kár lenne tagadni, azonban ez az egész olyan fordulatot is vehet, ami egyikünknek sem lenne éppen jó. Arra, hogy én is táplálok felé valamit, mert eljöttem, nem tudok válaszolni, egyszerűen megvonom a vállam. Soha nem tetszett senki igazán, aki igen, azt egy csettintéssel megkaptam, így azt sem tudom milyen az, amikor egy ember annyira tetszik, hogy az szinte már szerelemnek mondható.
- Ha te mondani, hogy több ez, mint a vélaságom, akkor megvárom mi lenni vége - biccentek egy aprót, de tekintetem még így is az eget pásztázza. Elmosolyodom, ahogy helyesel arra, hogy jókor használtam a szót, de több figyelmet ennek nem szentelek. Nem nyelvtanórát tartanak nekem éppen, hanem a mellettem ülő lány éppen bevallotta, hogy érez irántam valamit, és elhiszi, hogy nem a véla-létem miatt. Én is szeretném ezt hinni, komolyan, de kurva nehéz. - De elmondani előbb; nem lenni könnyű dolgod majd. Faszfej lenni, úgyhogy... - vonom meg vállaimat. Az őszinteség és a tisztalap a két védjegyem, most sem hazudtolom meg magam, főleg, ha már Dana is kifejtette nekem az érzéseit, ideje volt bevallanom, hogy amúgy egy paraszt vagyok, csak mindig jó időpontokban kap el. Ez változhat, és lehet akkor elhiszi majd nekem, hogy amit érez az felszínes vonzalom, és nem mélyebb. De ez még lehet a jövő zenéje.
- Nem - rázom meg a fejem óvatosan. - Szeretnéd, ha igen? - egy kaján vigyor terül el ajkaimon, talán egy hangyányi gonoszság is csillan tekintetemben három okból kifolyólag is; 1. biztos vagyok abban, hogy bőven az alatt a szint alatt maradok, amit a Minisztériumnak jelez a karkötő, 2. kurva vicces lenne Dana szemében is látni a vágytól túlfűtött csillogást, és 3. mint mondtam szeretek szórakozni. És igazából nem minősül vélamágia használatnak az szerintem, ha a másik fél kéri, bár ilyen még egyszer sem fordult elő. Mindegy.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dana Straw Berry
INAKTÍV


°Princess of Vice | Doll Face| Fanciful | Blondie°
offline
RPG hsz: 622
Összes hsz: 1355
Írta: 2019. november 4. 20:32 | Link




Korábban álmaimban sem gondoltam volna arra, hogy majd egy csónakban "evezek" egy vélával, és őszintén megvallom neki az érzelmeimet. Szerintem erre senki sem gondolt volna a helyemben. Az emberek mindig csak általános dolgokkal voltak elfoglalva, sokszor az extrémebb szituációk lehetséges bekövetkeztét kapásból elhessegették, hogy ugyan, velük úgyse történhet semmi rendhagyó. Aztán mikor kiderült, hogy bizony bárkivel bármikor történhet valami lehetetlen szituáció, amire sosem számított, akkor vették észre, hogy a világ nem csupán fekete és fehér, hanem létezik átmenet is. Én sosem voltam magamhoz képest átlagos, mindig is szerettem, ha zajlott körülöttem az élet, mindig tettem róla, hogy történjen valami izgalmas, hiszen akkor éreztem azt, hogy igazán élek. Sose szerette előre tervezni, a jövőn aggodalmaskodni, mert az nem vezetett sehova. Inkább azon voltam mindig, hogy kiélvezzem a jelent, aztán majd alakulnak valahogyan a dolgok. A jelenlegi helyzethez is úgy álltam hozzá, hogyha Mihail ad egy esélyt kettőnknek, akkor úgyis majd alakul magától az egész, nem akartam előre semmit sem megtervezni, mert az csak elrontott volna mindent. A legszebb emlékek a spontán, tervezés nélküli pillanatokból tevődtek össze szerintem.
- Ennek nagyon örülök - húztam mosolyra a szám, mikor közölte, hogy ideje az van bőven, ezek szerint lehetséges, hogy pozitív választ kapok tőle. Megvallom, nagyon izgultam, hogy hogyan fog dönteni, hiszen most rajta állt, hogy elutasít-e vagy sem, az ő térfelén pattogott a labda. Azt nagyra becsültem benne, hogy őszinte volt hozzám, számomra ez volt az egyik legfontosabb tulajdonság.
- Rendben, nem is várok semmilyen ígéretet, hiszen majd meglátjuk, hogyan alakul a dolog kettőnk között - feleltem neki lágy hangon, majd feléje fordulva, elfésültem arcából egy kósza hajszálat, aztán tekintetemet csillogó szemekkel rá emeltem, hogy lássa, figyelem minden szavát.
- Örülök a döntésednek - válaszoltam vidáman, rettenetesen boldog voltam, hogy így határozott. Még ha nem is úgy alakulna a dolog, elmondhatjuk majd, hogy legalább megpróbáltunk, és nem motoszkál így a fejemben az a bizonyos "mi lett volna, ha..." szöveg. Ha pedig pozitív kicsengése lesz az egésznek, akkor meg pláne megérte adni neki egy esélyt. Persze tudtam, hogy nem lesz egyszerű az egész, de álltam elébe.
- Emiatt ne aggódj, értékelem, hogy őszinte vagy. Egyébként én sem vagyok egy egyszerű eset, nekem is vannak időnként dolgaim - néztem rá a hajamat babrálva.
- Ha megismered a másikat és eltöltesz vele xy időt, akkor megismered a jó és rossz oldalát is - tettem hozzá elmerengve, majd abbahagytam hajam piszkálását. Emellett arra gondoltam még, hogy az alaptulajdonságok, alaphangulat  mellett mindenkiből ki lehetett hozni az állatot meg a jó oldalát is az adott illetőnek. Mindenki hatással volt egymásra valamilyen szinten.
- Csak kíváncsiságból kérdeztem - néztem rá félénken, majd kissé elpirultam, mikor nekem szegezte a kérdést, hogy szeretném-e, ha használná. Bele se mertem gondolni, hogy mi lenne akkor,  ha él vele, bár akkor talán meg se történt volna ez az egész beszélgetés.
- Nem szeretném - közöltem vele komoly tekintettel, majd közelebb hajoltam hozzá és játékosan megharaptam a fülcimpáját, aztán visszahúzódzkodtam az eredeti pozíciómba, a csodás égi jelenség felé tekintve.
- Azt szeretném, ha nem használnád továbbra se, hogy felszínre jöjjenek a valódi érzelmek idővel mindkettőnk részéről, hogy igaz legyen az egész. Ezt főleg magamra értem. Akár érzel majd valamit irányomban, akár nem, a lényeg, hogy megismerj mindenféle pluszban hozzáadott véla mágia nélkül. Illetve fontos még, hogy a maguk medrében haladjanak a dolgok. Nem is ragozom ezt tovább, szerintem tudod, mire gondolok - közöltem vele egy apró mosoly kíséretében, majd a vállának dőltem, ráhajtva a fejemet, és tovább gyönyörködtem a naplemente látványában. Csodásan éreztem magam Mihail mellett, ráadásul annak is örültem, hogy megbeszélhettük végre a dolgokat. Hogy aztán miképp alakulnak a dolgok, az a jövő zenéje, nem is akartam ezen agyalni, inkább élveztem ezt a meghitt pillanatot.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
offline
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1243
Írta: 2019. november 5. 17:35 | Link

Dana Straw Berry
csónakázunk? / 4:00 pm


Nem szeretem kimondani azt, hogy véla vagyok. Nem, hogy kimondani, de most úgy érzem, mintha bevallottam volna, mint valami mocskos titkot. Nos, sok embernek egyértelmű lehet mi vagyok, de a legtöbb még nem találkozott vélával, így tudok meglepetést okozni, mégis úgy érzem, azt, hogy véla vagyok bevallottam Danának, nem pedig elmondtam vagy egyszerűen kimondtam. Túl korrekt és őszinte ez az egész ahhoz, hogy egy ilyenen bukjon el. De ha el is bukik, akkor sincs semmi veszve, mert elég egy cukkancs mosoly, és onnan folytatjuk Danával, ahonnan én akarom.
Utálok ígérgetni, most sem fogom megtenni. Egyszerűen nincs értelme, már csak azért sem, mert amíg nem bizonyosodik be számomra, hogy Danának tényleges érzelmei vannak irányomba, addig nem áltatom magam olyanokkal, minthogy engem lehet szeretni. Igazán szeretni, olyan teljes szívből, mert ezt kötve hiszem, de tudom, hogy a lány addig fogja az ebet a karóhoz kötni, amíg be nem adom a derekamat, így ezt megelőzvén..., mert ugye, időm tényleg van, na meg nagyon vesztenivalóm sincs, hiszen nemrég ismertük meg egymást. Azon kívül, hogy szőke a haja, és kék a szeme, imád beszélni, nem sok derült ki Danáról, rólam meg még kevesebb és értelmesebb információ, és ameddig lehetséges ezt így is fog maradni. Legalábbis, ha rajtam múlik, mindenképpen.
- Nem, nem érteni - rázom meg a fejem mosolyogva, miközben tekintetem rá siklik. - Bunkó lenni Dana. Nagyon. És gonosz - mondanám neki, hogy kérdezze meg Machay-t, de ő sem mondhat többet, mint én. Na meg ki akar azzal villogni, hogy elégette a legnagyobb magyar címletet egy hajléktalan orra előtt, aztán röhögve, bűntudat nélkül ment el sörözni az akkor megismert másik szerencsétlennel? Mert tényleg bűntudat nélkül mentem el a kocsmába és ittam meg jókedvűen Ábellel párat, csak azért, hogy bekerüljek egy olyan klubba, amiről egy ideig még azt sem tudtam, hogy létezik. De valamiért felfigyeltek rám, én meg nem vagyok barom, hogy ezt ne használjam ki. Csak a feladat... az a kurva feladat.
- Nekem csak rossz oldalam lenni valószínűleg - nevetek fel halkan, miközben lehunyom szemeimet, és fejemet előre biccentem. Pár másodperc múlva nyitom csak ki pilláimat ismét, hogy felvegyem az előző pózt; Dana mögött és a csónak szélén támaszkodom meg, tekintetem az égnek emelem ismét. Túl furcsa úgy beszélgetni valakivel, hogy nincs a dologban minimális vélamágia sem, ráadásul olyan dolgokról, amik alapvetően engem elkerültek egész életemben. Vigasztal a tudat, hogy valahogyan és valamiért anyám és apám is egymásra találtak. Valahogyan.
- Észre sem vennéd, ha használni - vonom meg vállamat, amikor megérzem közelségét, majd puha ajkait fülcimpámon, végül távolodó leheletét. Megforgatom szemeimet, miközben oldalra sandítok rá, majd felnézek az égre. Kezdenek előjönni a csillagok. - Ne húzni ki gyufát, Dana - nem szakítom el tekintetem az égről, valószínűleg így is érzi a szavak élét, amelyet arra engednek következtetni, hogy bizony nem rajtam múlik az, hogy egy gyenge pillanatban ne rántsam az ölembe és tegyem magamévá, vélamágiával vagy anélkül, nem számít. Mert ahogy elnézem ő is akarná, de mindketten tudjuk, hogy erre egyelőre csak én vagyok felkészülve, mind testileg, mind lelkileg. Még hogy várjunk ki, amikor a fülemet harapdálja! Hogy lehet így kivárni bármit is?
- Óhohohóóóó - nézek rá vigyorogva. - Vélamágiával ismerni meg egy embert csak igazán - akkor semmi nem titok. Minden kérdésre készségesen válaszolnak, mindent megtesznek, minden lépésedet követik, figyelik, csókolgatják a lábnyomodat, bármerre is mész. - De ne aggódni, én nem használni senkinél sem... már - az utolsó szó szinte suttogva hagyja el ajkaimat. Az emlékek megrohamoznak, pár másodpercig csak meredten bámulok magam elé. Sajnos túl sok emlék van ezzel kapcsolatban. Hosszú film lesz ez.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dana Straw Berry
INAKTÍV


°Princess of Vice | Doll Face| Fanciful | Blondie°
offline
RPG hsz: 622
Összes hsz: 1355
Írta: 2019. november 5. 22:12 | Link




Mihail megtisztelt azzal, hogy elmondta őszintén, mi is ő valójában, én pedig megtartottam magamnak ez a plusz információt róla, tőlem aztán senki sem fogja megtudni. Egyébként sem voltam az a pletykálkodó fajta, nem tudtam, mennyire publikus dolog ez, de gondoltam, hogy nyilván nem hirdeti úton-útfélen. Nálam jó helyen volt a titka, bár talán néhányan tudják, akik már összefutottak vélával, de szerintem a többség számára ezt a dolgot homály fedte. Örültem, hogy ilyen őszintén el tudtunk beszélgetni, hiszen ez volt az alapja minden kapcsolatnak, legyen szó szerelemről, barátságról. Még alig ismertem a fiút, de máris szimpatikus volt számomra ez a tulajdonsága. Idővel majd jobban megismerem, úgy gondoltam, a lényeg, hogy szép, lassan haladjak, nem akartam ajtóstul rontani a házba. Tisztában voltam vele, hogy nagy fába vágtam a fejszét, de mindig is szerettem a kihívásokat, ráadásul ő is benne volt a dologban, szóval ez még inkább imponált.
- Gonosz a világ is. Nem mellesleg nekem is vannak hibáim, és én se vagyok egy angyal - rántottam meg vállamat közömbösen, tudnék neki mesélni én is ezt-azt, de ennek nem itt és nem most volt az ideje. Az is tény, hogy mindenkihez máshogyan áll az ember, de persze előfordult az is, hogy olyasvalakin vezeti le a feszültséget az adott illető, aki nem szolgált rá. Az utóbbinak sokféle végkimenetele lehetett, veszekedés, békülés, esetleg örök harag és a többi.
- Hiszem, hogy van jó oldalad is. Az őszinteség például számomra pozitívum, nagyra értékelem. Még akkor is, ha időnként fájdalmas tud lenni. Inkább nézzen szembe vele az ember, mintsem hátba szúrják, ugyanis az sokkal jobban fáj - tekintettem a fiúra határozottan, hogy lássa, valóban komolyan gondoltam, amit mondtam. Minden szó, mely elhagyta imént ajkamat, igaz volt.
- Hmmm, értem - néztem rá nagy szemekkel, mikor közölte velem, hogy a véla mágia használatot úgysem venném észre, ha netán bevetné irányomba. Hát ez nem volt túl megnyugtató, de bíztam benne, hogy tiszteletben tartja a kérésemet a későbbiek folyamán is. Nekem nem kellett külön rásegítés ahhoz, hogy szeressek vele lenni, és mély, valódi érzéseket váltson ki belőlem, legalábbis én ezen az állásponton voltam.
- Eszem ágában sincs - feleltem neki kacéran rákacsintva. Nem mondom, hogy nem szívesen folytattam volna még ezt a "játékot" vele, de tudtam, hogy meg kell húznom azt a bizonyos határt, mert a hangsúlyából ítélve nem rajta múlott, hogy visszafogja magát. Nem akartam kihúzni azt a bizonyos gyufát nála, mert bármennyire is szerettem volna szorosabb testi kontaktusba kerülni, még nem készültem fel erre lelkileg, és szerettem volna, ha meg tudja őrizni a józan eszét.
- Nézd, kezdenek megjelenni a csillagok az égen. Nemsokára besötétedik, ez a kedvenc napszakom. Éjjeli bagoly típus vagyok. Éjszaka minden olyan nyugodt és csendes... gyönyörű a csillagok fénye, és az is bámulatos, ahogyan a Hold megvilágítja a sötét eget  - tekintettem az égre álmodozva. Eszembe jutottak az izgalmas éjszakai kijárások a kastélyból, a tiltott éjszakai fürdőzés, a kviddicsezés, a banyás portré elcsenése és postázása a világ másik végére, és még számos szórakoztató dolog.
Mihail kijelentésére bólintottam, mikor közölte, hogy senkinél sem használja már a véla mágiát. Láttam rajta, hogy elmerengett ezen a témán, hagytam, hogy végiggondolja, amit akar, nem szerettem volna megzavarni. Kérdéseket sem szegeztem neki ezzel kapcsolatban, mert nem szerettem volna kényelmetlen helyzetbe hozni. Egyszer már sikerült belenyúlnom egy kényesebb témakörbe, most akármilyen kíváncsiság is fogott el, megálljt parancsoltam magamnak, és végre előbb gondolkodtam, mint cselekedtem, ami valóban nem volt úgy általánosságban az erősségem. Felálltam a helyemről, majd a csónak oldalához tartottam óvatos léptekkel, fel ne boruljunk, aztán megkapaszkodtam a szélében. Így jobb rálátásom volt a vízre, a tájra... magamba szívtam a tiszta, friss levegőt, tekintetemet pedig végigfuttattam a távoli horizont narancsszínű fátylán. Egy ideig gyönyörködtem a látványban, majd megindultam visszafelé, hogy leülhessek, ám út közben annyira ingott a csónak, hogy elvesztettem az egyensúlyomat, és majdnem sikerült elesnem, ám az utolsó pillanatban megkapaszkodnom Mihail térdében.
- Ne haragudj, kibillentem az egyensúlyomból - néztem rá elpirulva,nagy boci szemeket meresztve rá. Eltartott egy pár másodpercig, mire lereagáltam a szitut, majd mikor összeszedtem magam, elkaptam a pillantásom a srácról, és lassan felállni készültem. Még szerencse, hogy ötven kiló alatt voltam kicsivel vasággyal együtt, és hogy nem döntöttem fel őt is.
Utoljára módosította:Dana Straw Berry, 2019. november 5. 22:14 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
offline
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1243
Írta: 2019. november 8. 19:28 | Link

Dana Straw Berry
csónakázunk? / 4:00 pm


Nincs arról szó, hogy szégyellném, ami vagyok. Nem tehetek róla, így okom sincs szégyellni azt, amiről nem tehetek, egyszerű genetika az egész, mégsem szeretem elmondani az embereknek, hogy mi vagyok, ha esetleg maguktól még nem jöttek rá. Régebben sem mondtam el, de végül az RJ-ben minden megváltozott, mert ott mindenki tudta, hogy mi vagyok. Mindenki horda a karkötőt, senki nem akart a közelemben lenni, amíg le nem higgadok, és elfogadom, hogy nem minden a vélamágiám. Aztán, amikor ez bekövetkezett, asszem egy év után, egy srác volt az első, aki levette a kezéről a karkötőt. Onnantól szépen fokozatosan mindenki megtette, bár nyilván voltak olyanok, akiken végig rajta volt, amíg el nem hagytam az iskolát. Sikeresen megtanultam mindent, amit csak lehetett, a tanárok büszkék voltak rám, a diáktársaim már szerettek és nem féltek tőlem, mindezt egy srác miatt, aki elindította a lavinát. Soha nem lehetek neki elég hálás ez miatt.
- Még mindig nem érteni miről beszélek - legyintek egyet Dana felé. Nem koptatom feleslegesen a számat, mert nem éri meg, ez a téma meg számomra már elég lerágott csont. Nem fogom bizonygatni, hogy amiket én tettem vagy teszek, esetleg tenni fogok - mert releváns a jövő idő -, azok nem iskolai csínyekben merülnek ki, vagy egy iskola társunk, netalántán egy oktató megszívatásában. Az Elite izgalmassá tette az életem, megismertem Ábelt, akiben az első pillanattól fogva megbízok, mert bár bepróbálkozott a mágiával, de nevetséges volt, valószínűleg nem is próbálkozott erősen, és ott mindenki kiáll mindenkiért. Hozzájuk tartozom, ahogy ők hozzám. Mert végre tartozok valahova, és nem azért, mert véla vagyok, hiába jön jól nagyon sokszor, hanem egyszerűen azért, mert meglátták bennem a fantáziát. Az Elite az életem része lett, és semmi pénzért nem adom fel, még Dana kedvéért sem, főleg nem azért, hogy bizonygassam mekkora egy szar alak vagyok. Nem ér annyit. Ha szerinte nem vagyok az, ám legyen, de nem vállalok érte felelősséget, ha egyszer kiderül az ellenkezője. Mindegy, ez most egyáltalán nem fontos, hiszen biztos vagyok abban, hogy ki fog derülni. És akkor ki lesz mellettem? Az Elite.
- Őszinteség lenni mindig fájdalmas - vonom meg vállamat mosolyogva. - Ezért nem lenni nekem sok barát - ismét az Elite. És nagyon is rendben van a tiszta lappal kezdés, meg az őszinteség, komolyan büszke is vagyok rá, amiért hasznosítom az RJ-ből való kikerülésem óta, de azt senki nem mondta, hogy az emberek sírva is fakadnak az igazság hallatán. Pedig volt rá példa. Nem is egyszer. Rendben, lehet néha én fogalmazom meg nyersen a dolgokat, de akkor sem kell sírva fakadni, bassza meg! Mindig eszembe jut, hogy az emberek ilyen lélekkel, hogy élik túl a mindennapokat?
Hát ki a legcukibb srác a világon? Ugye, hogy én? Kabbe Machay! Dana illegeti itt magát nekem, elég érzékeny területekre szaladgálnak ajkai, én meg rezzenéstelen arccal tartom magam, és csak egy figyelmeztetés hagyja el számat. Nos, nyilvánvaló mindkettőnk számára, hogy nem rajtam múlik a dolog, és egy hangyafasznyi vélamágia elég lenne ahhoz, hogy Dana a kéjes nyögéseket csak nekem szánja, csak én halljam, ahogy a nevemet suttogja rekedtes, és vágytól fűtött hangján. Na ehhez képest? Ülök, mint egy jó diák, és tekintetemet az égre emelem. Valóban feltűnt már néhány csillag.
- Igen, én is szeretni éjszaka - mosolyodom el az ég felé. - Inkább éjszaka, mint nappal - ez nem betegség, hanem életérzés. A sötétben kiülni az ablakba és vajmi kevés fény mellett olvasni a kedvenc időtöltésem, és így, hogy már van saját szobám ezt bármikor meg is tehetem. Dana mozgolódására elveszem tekintetemet az égről, és felé pillantok. Felkel, mászkál, majd ahogy elindul visszafelé már előre látom mi fog történni, így mosolyogva fogom meg felkarját, mielőtt az ölembe borul, ami ugye nem lenne szép. Mármint neki nem. A térdemet markolászva kér tőlem bocsánatot, majd elkapja a fejét rólam. Mutatóujjammal nyúlok álla alá, hogy mielőtt feláll fordítsam magam felé a fejét, majd másik kezemmel terelem, hogy végre leüljön, mielőtt megint intim területekre szeretne esni. Mosolyom szélesedik, ahogy közelebb és közelebb hajolok hozzá, de az utolsó pillanatban megállok, ajkaitól mindössze pár milliméterre állok csak meg, mélyet sóhajtok.
- Ki kell mondani Dana, hogy akarni engem - suttogom ajkai közé, kissé eltávolodva tőle nyitom ki kékjeimet és kezdem el arcát fürkészni. Ameddig nem mondja ki, nem kap semmit, ez íratlan szabály. Sajnos ez van.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dana Straw Berry
INAKTÍV


°Princess of Vice | Doll Face| Fanciful | Blondie°
offline
RPG hsz: 622
Összes hsz: 1355
Írta: 2019. november 8. 20:53 | Link




Minden képlékeny volt a jövőmet illetően, teljesen kiszámíthatatlan volt, hogy mi fog vele történni. Egyáltalán nem tartoztam azok közé, akik folyton a jövőjük miatt rágódtak vagy akik az álmaikból építkeztek, csakis azokra koncentráltak, és közben elfelejtettek "élni". Túl sok energiájukat vette el az, hogy mindent a vágyaikba fektettek, melyeket aztán képtelenek voltak megvalósítani bizonyos korlátok miatt. Én igazából nagyban tettem rá, hogy mi lesz a későbbiek folyamán, a jelen pillanatával foglalkoztam, annak a problémáit próbáltam megoldani, és annak az örömteli pillanatait éltem át teljességgel. Jelen helyzetben sem volt másképp, hiszen egyáltalán nem tudtam, mire számíthatok majd a fiútól. Amikor közölte velem, hogy még mindig nem tudom, mire számíthatok vele kapcsolatban, akkor realizálódott bennem, hogy próbál óvva inteni magától, és bármi is történjen, ő időben figyelmeztetett rá, milyen is valójában a saját megítélése szerint. Magamban elgondoltam, hogy biztosan lesznek majd olyan helyzetek, amikor totál ki fogok bukni rá valami miatt, vagy épp fordítva, de vajon lesz olyan erős kettőnk között a kötelék, hogy végül megbocsássunk egymásnak? Jelen pillanatban úgy gondoltam, hogy át tudjuk vészelni a megpróbáltatásokat, amikről még nem is tudtam persze, hiszen rendkívül bizakodó voltam irányában. Tisztában voltam azzal is, hogy mindenkinek van egy sötétebb oldala, még nekem is, ha pedig valaki tiszta érzéseket táplál a másik irányába, akkor a hibáival együtt fogadja el őt, persze kérdés, hogy a másik fél mennyit tesz bele az adott kapcsolatba. Na meg hogy mennyire fontos számára a másik... Egyelőre ebbe nem akartam belegondolni, hiszen most minden olyan jól alakult, egyszerűen csak élvezni akartam, hogy együtt lehetek azzal, akiről úgy gondoltam, fontos számomra.
- Értem én - néztem rá a legyintése után, majd közelebb húzódtam hozzá, lágyan megcirógattam az arcát, majd játékosan végighúztam hüvelykujjam az ajkán. Ezután egy gyors mozdulattal visszahajoltam eredeti pozíciómba.
- Állok elébe - vontam meg a vállam, majd tekintetemet újra az égre emeltem.
- Így van, az őszinteség fájdalmas dolog, viszont hasznos és pozitív. Nekem sincs sok igaz barátom, de akik azok, ők tudják, hogy kegyetlenül őszinte vagyok velük. Ők is ugyanilyenek. Hamis barátokra nincs szükségem - néztem újra Mihail-ra teljes elszántsággal, miközben ezek a szavak elhagyták ajkaim. Sose szívleltem a hazug embereket, legyen szó komoly vagy kegyes hazugságról, füllentésről, számomra az őszinteség volt az elsődleges dolog az életben, hiszen annyit ér egy ember, amennyit a szava. Aki nem tartozott bele ebbe a körbe, azt egyszerűen nem lehetett komolyan venni, nem volt megbízható, nem lehetett építeni rá.
- Akkor ebben egyezünk - helyeseltem vidáman, mikor az éjszaka szeretetére terelődött a beszélgetés. Klassz volt, hogy egy hullámhosszon voltunk ebben a témakörben. Idő közben pedig sikeresen bekövetkezett a kis balesetem, de szerencsére a srác nem volt rest, gyorsan lereagálta a dolgot, legnagyobb megkönnyebbülésemre nem is haragudott rám. Annál zavarba ejtőbb volt, ami utána történt. Éreztem, hogy megint elönt a pír, mikor mutatóujjával az állam alá nyúlt, hogy újból rá szegeződjön tekintetem, miközben szabályosan leültetett maga mellé. Amit pedig mondott, és amilyen közel volt hozzám... azt hittem megcsókol, de hirtelen visszakozott, majd szerette volna hallani, hogy akarom őt.
- Mikor utoljára találkoztunk, akkor még a tettek embere voltál, nem a szavaké - fúrtam szemeimet kékjeibe, majd a füléhez hajoltam, és belesuttogtam:
- Egy csók és más semmi...
Majd visszahajoltam, s egy sejtelmes mosoly kíséretében folytattam a mondandómat csicseregve.
- Legalábbis jelen helyzetben. Ahogy mondtam nemrég, számomra fontos, hogy a maguk medrében haladjanak a dolgok. Nem kell elsietni semmit - hajoltam újra közel hozzá, majd egy pillanatra gyengéden beleharaptam ajkaiba, s újra visszahúztam magam az eredeti pozíciómba.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
offline
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1243
Írta: 2019. november 10. 15:51 | Link

Dana Straw Berry
csónakázunk? / 4:00 pm


Nem hogy a körülöttem lévő emberek, de még néha én sem tudom mire számíthatok reggel magamtól, amikor kinyílik a szemem. Soha nem tudom mikor lesz valakinek egy olyan mondata, esetleg megmozdulása, amitől eltorzult fejjel ordítozok, hogy elérjem megint azt; mindenki féljen vagy tartson tőlem. Mert sajnos azért, mert nem használom a vélamágiámat, még véla vagyok, ugyanolyan személyiségjegyekkel, mint a többiek, ugyanolyan faszságokkal, mint a többiek. Bár az én vélamágiám sokkal erősebb, mint a félvéláké, vagy negyedvéláké, mégis ugyanolyanok vagyunk, és ez sajnos azzal sem múlik el, hogyha nem használom, még csak minimálisan sem. Nem véletlen hangoztatom Danának, hogy nálam nem elég az, ha elviseli a bunkóságomat, mert sokkal rosszabb vagyok. Az emberek lelkének kitépése a napi hobbim, és nem tudom neki megígérni, hogy ő nem fog ebbe beletartozni. Mi lenne rá a garancia? Mi vagy ki akadályozna meg ebben?
- Hogyne - ráhagyom, mert felesleges erről beszélünk tovább. Ajkaimon megérezvén ujját, halványan elmosolyodom. Játszik az idegeimmel, amikor elmondtam neki, itt és most, semmi nem rajtam múlik, mert ugye... én nem is vagyok szégyellős, bárhol jó. A bárkivel az nem lenne igaz, de Danának nem mondnék nemet, amit ő is tud, figyelmeztettem is, de annak ellenére csinálja itt a feszültséget, pedig tudja. Persze, hogy tudja, hiszen elmondtam neki. A nőkkel csak a baj van, ez már biztos.
- Hamis barátok senkinek nem kelleni - vonom meg vállamat. Pedig ha tudná, hogy úgy hazudok, ha kell, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. Nincsenek arcomon árulkodó jelek, nincsenek idegrángások, nincs semmi, ami lebuktathatna, hogy márpedig én hazudok. Ezt egyelőre nem kell megtudnia, nem is fontos, előbb vagy utóbb rájön, én meg utálok kiadni magamról mindent, így mi benne az élvezet?
Bólintok egyet a lány felé, de nemigen van időm rendesebben reagálni, mert ugye hirtelen esik nekem a lány, aki készségesen kapaszkodik meg a térdemben. Könnyedén leültetem magam mellé ismét, tekintetét el nem engedve, de amikor reagál rá, kitör belőlem a nevetés. Elveszem róla kezemet, eltakarom szememet, úgy nevetek tovább. Istenem, hogy lehet valaki ennyire ártatlan és tudatlan ilyen téren? Haláli a csaj, már csak ezért is megéri adni ennek egy esélyt, legalább beleviszem a jóba, és kitől tanulhatna a legjobban? Na ugye, mindenki egyöntetű választ ad erre. Szerintem is. Szóval nevetek, őszintén nevetek, szemeim eltakarva, majd párszor mély levegőt veszek, és hagyom, hogy Dana megharapja alsó ajkaimat.
- Nem - rázom meg a fejem mosolyogva, amikor eltávolodik tőlem, és visszaül. Óvatosan dőlök hátra, fejem alá beteszem jobb kezemet, majd az eget kezdem el fürkészni. - Majd megérteni egyszer mit jelenteni ez, de addig semmi nem történni köztünk - akár saját meder, akár nem, ez sajnos nem változik. Tőlem fejen is állhat, de akkor sem fog változni ebben semmi. Amíg nem mondja ki, addig ülünk egymás mellett, mint két jó diák, és bámuljuk a csillagos eget. Mert már csillagos, és gyönyörű. Látszik a tejút, egy csomó csillagkép is látható, mázli, hogy tiszta az ég. Fejemet felemelem, mosolyogva fürkészem Dana arcát, majd jobb kezemet kivéve fejem alól, miközben balom kerül alá, felé nyújtom jobbomat.
- Gyere - ha már nemet mondtam, legalább valamivel engeszteljem ki. Beszarás milyen aranyos vagyok, hát nem kincset érek? Dehogynem!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dana Straw Berry
INAKTÍV


°Princess of Vice | Doll Face| Fanciful | Blondie°
offline
RPG hsz: 622
Összes hsz: 1355
Írta: 2019. november 10. 21:46 | Link




Úgy éreztem, hogy kezd körülöttem beindulni az élet, ráadásul nem csak aktivitás terén, hanem szociálisan is. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű dolgom a fiúval a későbbiekben, de mindig is szerettem a kihívásokat. Úgy gondoltam, hogyha összetartozunk, akkor akármilyen nehézségek is adódhatnak, túllépünk rajtuk közösen, még akkor is, ha ez egy nehezebb időszakot takar majd, ha pedig külön utakat szánt nekünk a sors, az is ki fog derülni. Tulajdonképpen nem érdekelt, hogy mit művel másokkal, engem egyelőre csakis az foglalkoztatott, hogy velem hogy fog viselkedni. Előre vetítette a mondandójával, hogy nagy valószínűséggel meg fog bántani, de tudtam, hogy az élet nem egy habostorta, semmi sem olyan, mint a mesékben. Reméltem, hogy a megpróbáltatásokat, nehézségeket át tudjuk majd hidalni együtt, de mindez még a jövő zenéje volt, nem is akartam ezen agyalni. Tudtomra is adta, hogy lezárta ezt a témát, igaz még lett volna néhány kérdésem irányába, de jobbnak láttam, ha csendben maradok, és nem firtatom tovább a dolgot. Úgyis alakulnak majd valahogy a dolgok, idővel kiderül majd, mennyire passzolunk össze. Reakciójára én is elmosolyodtam, jól esett játszadozni vele, kicsit megérinteni.
- Így van. A hamis barátok az igaz ellenségek. De ismered a mondást... tartsd közel a barátaidat, még közelebb az ellenségeidet. Van benne igazság - mondtam neki elgondolkodva, úgy hittem, hogy mindig van némi igazság azokban a közmondásokban, amelyek nem valótlan dolgokra építkeztek. Miután levegőztem egy kicsit és néztem a naplementét, majdnem sikeresen elvágódtam a földön, de az utolsó pillanatban sikerült megkapaszkodnom a fiú térdében. Utána eléggé pirulós helyzetbe hozott, ráadásul még mulattatta is a reakcióm. Olyan volt az egész szituáció, mint egy páros tánc, ahol a férfi vezette a nőt, itt ő diktálta a tempót, én pedig igyekeztem a nyomában maradni. Az igencsak imponált, hogy Mihail céltudatos volt, mert számomra fontos volt, hogy egy férfi legyen határozott, karakán, célratörő és eltökélt. Közben a srác hagyta, hogy beleharapjak alsó ajkaiba, mely egy újabb játék volt számomra, iszonyat élveztem ezt a szituációt. Tetszett benne, hogy lehet vele bolondozni is, húzni kicsit az agyát, remekül éreztem magam a társaságában. Emellett volt humorérzéke is, ami egy külön plusz pont volt számomra.
- Nem? - húztam fel a szemöldököm meglepetten, egyáltalán nem erre a reakcióra számítottam tőle.
- De miért? - kérdeztem tőle csalódott arccal lebiggyesztve a számat. Nem érettem, hogy miért ragaszkodott ahhoz, hogy kimondjam azt a bizonyos dolgot. Kicsit leblokkoltam, hirtelen nem tudtam, mi történik most, pedig szerettem volna választ kapni erre, hogy mégis tudjam az okot, miért várja el tőlem, hogy kimondjam, akarom őt. Így is nagy bátorság kellett hozzá, hogy elhívjam randizni, ráadásul őszintén meg tudtuk beszélni a dolgokat egymással, nem értettem, mit kell még bizonyítanom neki, ugyanis szerintem világosan közöltem vele, hogy igenis őszinték az érzelmeim az irányába. Ha pedig csupán szívatott ezzel, akkor jajj neki, megkapja tőlem a magáét... Közben megjelentek a csillagok az égen, amely gyönyörű szép látvány volt. Éreztem, ahogyan Mihail tekintete hirtelen rám siklott, majd jobb kezét felém nyújtotta, miután kényelmesen elhelyezkedett, hogy csatlakozzam hozzá. Rápillantottam somolyogva, majd egy gyors mozdulattal a mellkasára helyeztem fejemet, miközben átkarolt jobbjával. Fantasztikusan éreztem magam, teljes megelégedettséggel töltött el, hogy a fiú közelében lehetek, ráadásul a csillagok látványa is elképesztően gyönyörű volt.
- Ismered a csillagképeket? Az asztrológia az egyik kedvenc tárgyam, na meg az asztronómia. Nézd, ott a Nagy Medve csillagkép, melynek hét legfényesebb csillaga alkotja a Göncölszekeret. Szerintem lenyűgözőek a csillagok, az ábrák, melyek kiolvashatók belőlük. Csillagok nélkül mi sem léteznénk, hiszen azok hordozzák magukban az élet alapjait jelentő elemeket. Tulajdonképpen a csillagokból származunk. Minden és mindenki atomokból áll, még legtávolabbi csillag is - tekintettem az égre nagy csodálattal. Nem tudtam, hogy Mihail-nak mi az álláspontja ebben a témában, de nekem megvolt erről a saját véleményem. Az egész olyan volt, mint egy álom számomra, hogy ennyire közel lehetek ahhoz, aki jelen helyzetben mindennél fontosabb volt számomra a világon, másrészt, hogy egyáltalán eljutottunk idáig. Közelebb húzódtam hozzá, hasammal hozzásimultam az oldalához, térdemet pedig térdhajlatába illesztettem. Kezemmel nyakát cirógattam, majd elkezdtem azon tűnődni, hogy lehet túl messzire mentem, aztán hirtelen felpattan, és mindenféle szörnyűséget vet majd a szememre. Kicsit előrébb hajoltam, hogy lássam az arcát, szabad kezemmel pedig hajamat hátrasimítottam.
Utoljára módosította:Dana Straw Berry, 2019. november 10. 21:47 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
offline
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1243
Írta: 2019. november 20. 19:20 | Link

Dana Straw Berry
csónakázunk? / 4:00 pm


Ki lett mondva minden, amit csak tudnia kell elöljáróban Danának rólam. Elmondtam, ő mégis itt ül, és vállat vonogat arra, hogy véla vagyok, nem érdekli különösebben, aminek nem örülök. Mármint ez így nem teljesen igaz, mert örülök neki - a szívem mélyén gondolom -, de frusztráltsággal is megtölt, amiért ilyen lazán kezeli. Vajon mikor jön el egy olyan pillanat, amikor valóban elhiszi, hogy én vagyok a legrosszabb rémálma, ami csak történhet vele az élete során? Ha egyszer annyira megbántom, hogy azt kívánja majd bárcsak soha ne ismert volna meg, akkor majd elhiszi? Vagy ez sem lesz elég, mert az érzései igaziak, ahogy azt nekem mondja, és valóban nincs köze a vélamágiámhoz? Nem tudhatom, de egy biztos; ha meg sem próbálom, akkor nem derül ki, márpedig én nem vagyok az a fajta, aki nem próbál ki új dolgokat, és gyáva módon az elején feladja mondván, úgysem sikerülne.
- Nem ismerni, de biztos igaz lenni - vonom meg vállaimat. Nem elég, hogy nem ismerem, de nyilatkozni sem tudok erről. Eddig soha nem voltak barátaim, mert a srác, aki először kezdett el emberként kezelni még az RJ-ben, nem volt az. Egyszerűen emberséges volt és kedves, de ugyanúgy megmaradtak a barátai, ahogy előttem is. Csak néha köszöntünk egymásnak, váltottunk pár szót és ennyi volt a hatalmas barizásom bárkivel is. Soha nem vágytam rájuk, mert mindenki ugyanazt akarta tőlem; egyszerűen a közelségemet, nekem pedig erre nem volt szükségem. Vélákkal nemigen találkoztam eddig, pedig aztán vagyunk egy páran, mégis a szüleim kívül nemigen voltak jelen az életemben. Egészen addig, amíg ez a fasz Ábel fel nem tűnt az Elite kapcsán, és a próbámon megpróbálta használni rajtam a mágiáját. Merlinre, a legszebb napom volt az, amikor a sejtésem beigazolódott, és kiderült a végére, hogy ő is véla. Bár ettől még ugyanolyan fasz marad, de attól még belopta magát a szívembe na!
Dana játszadozik, még élvezi is, én pedig csak mosolyogva hagyom, hogy kiélvezze a pillanatot, mert utána közlöm vele, hogy nem, amin érthető okokból megemelkedik a szemöldöke és vissza is kérdez, de olyan aranyos, hogy csak pár másodpercig mosolyogva nézem. Még akkor sem válaszolok neki, amikor lefekszem, és végül ő is a karomban köt ki, csak miután elhelyezkedett és befejezte a csillagképekről való áradozást. Azt is mosolyogva hallgatom és minden mutogatásnál készségesen követem ujja irányát, hogy figyeljem merre mutat, hiába tudom a csillagképeket. Olyan nagy hévvel beszél róla, hogy talán belefér, ha pár perccel később kap választ mindenre. Türelmesen várom meg, amíg befejezi végül a csillagokat fürkészve szólalok meg halkan, szinte már búgó hangon.
- Majd megtudni úgyis - mosolyodom el még szélesebben, miközben oldalra sandítok Danára. - Ha egyszer kimondani rendben van, de ha nem, akkor nem kapni semmit - lágyan simítom meg arcát kezemmel, amin éppen fekszik, majd ugyanúgy mosolyogva fordítom tekintetem ismét a csillagokra, hogy csak élvezzem a látványt, amikor beugrik valami, és fejemet felemelve tekintek Danára.
- Szerinted miért lenni szükséges kimondani? - emelkedik meg szemöldököm kérdőn. Kíváncsi vagyok, hogy nőként milyen elvetemült gondolatok születtek meg a fejében, és van egy olyan érzésem, hogy nagyon élvezni fogom.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dana Straw Berry
INAKTÍV


°Princess of Vice | Doll Face| Fanciful | Blondie°
offline
RPG hsz: 622
Összes hsz: 1355
Írta: 2019. november 21. 21:35 | Link




Nem volt egyszerű esetem Mihail-al, hiszen számos olyan tényezőt közölt velem, ami miatt sokan lemondtak volna róla, anélkül, hogy jobban megismerjék. Engem azonban nem abból a fából faragtak, hiszen közölte velem a jövőbeli nehézségeket vele kapcsolatban, mégis amondó voltam, hogy kitartok mellette, mert igazak voltak az érzelmeim irányába. Bíztam benne, hogy elfogadja a "kihívást" és folytatódni fog a kalandunk, ugyanis irtó kíváncsi voltam, hogy merre kötünk majd ki a nagybetűs életben.
- Hidd el, igaz... tapasztalat - sóhajtottam mélyen. A mai napig hálás voltam a barátaimnak azért, amit értem tettek, hiszen mindvégig mellettem voltak, mikor épp szükségem volt rájuk. Igazi adok-kapok kapcsolat volt ez mély érzelmekkel karöltve.
- Egyébként az ellenség ellen akkor járhatsz el legjobban, ha megismered úgy igazán... kiismered a gyenge pontjait, aztán megadod neki azt a bizonyos kegyelemdöfést, amit megérdemel - néztem rá komoly arccal. Ha az ellenséges táborról volt szó, sosem ismertem kegyelmet, ugyanis aki ellenem tett valamit, nem volt méltó a bocsánatomra, csakis igazán kivételes helyzetekben, nyomós okkal, magyarázattal.
Közben nagyon meghitten néztük a csillagokat, ezzel a témával igazán kibontakozhattam, hiszen hagyott érvényesülni. Lelkesen magyaráztam neki, hogy mi mit jelent, még az sem zavarta, hogy közben kihasználtam azt a bizonyos helyzetet.
- Hmm, de titokzatos valaki - néztem rá somolyogva, végigsimítva az arcán kezemet.
- Nos, ez a kijelentés többféleképpen értelmezhető. Hol is kezdjem? - kérdeztem tőle a szemébe nézve, mosolyogva.
- Az első értelmezésem abban merül ki, hogy nálatok ez valami kötelezettség, hogy ki kell mondania a másiknak, mit akar, ha nem, akkor így járt... de ezt azért cáfolnám, mert szabad akaratod szerint cselekedtél a folyosón - feleltem neki határozottan.
- A második felvetésem, hogy csupán szeretnéd tőlem hallani azt a bizonyos szócskát, mielőtt belecsapsz a lecsóba, mert csupán jól esne, ha kimondanám - néztem rá gondolkodó tekintettel.
- A harmadik elgondolásom az, hogy arra indulsz be, ha ezt hallod - néztem a szemébe kacéran, majd elnevettem magam.
- A negyedik opció, ha rám hagyod a diktálást, megmondom mit akarok, te követed - emeltem rá a tekintetem vigyorogva.
-Az ötödik opció talán az új kapcsolatunk indítását jellemzi...  hogy kicsit visszafogod magad és én döntöm el, mit akarok. És csak akkor lépsz, amikor én is. Tisztán látom és be merem vallani, hogy igen is akarom. És nem jelekkel, vagy utalásokkal közlöm, amik félreérthetőek lehetnek, hanem tisztán, egyértelműen kimondva - néztem rá őszintén, komolyan. Közben fgyeltem a srácot eltűnődve, majd megcirógattam az arcát.
- Na, mondd már el, mire szolgál ez a kijelentés, ha már ennyit találgattam - emeltem rá a tekintetem mosolyogva. Kíváncsian vártam a végkifejletet, sose voltam még ilyen izgatott, mint ezen az éjszakán, hogy vajon mit fog reagálni szívem választottja.
Utoljára módosította:Dana Straw Berry, 2019. november 21. 21:41 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
offline
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1243
Írta: 2019. november 24. 11:43 | Link

Dana Straw Berry
csónakázunk? / 4:00 pm


Mondanám neki, hogy tudom milyen érzés tapasztalni valamit barátokkal kapcsolatban, de nem tudom. Mint mondtam soha nem voltak, én voltam mindenhol a fekete bárány, a barátságok engem olyan nagy ívben kerültek ki, mintha ebolás lennék minimum, de nem baj. Hozzászoktam a magányhoz, és már odáig is eljutottam, hogy inkább az egyedüllétet választom, csak ne kelljen nagy tömegbe mennem, ami mondjuk vicces, ha csak azt nézzük, hogy amikor lejövök
a kifutóról mennyi ember vesz körbe rögtön. Gratulálnak, meg akarnak kapni, a nyakamban lógnak, követnek, képeket készítenek. Én pedig készségesen adok meg nekik mindent, amit csak szemük-szájuk kívánhat. Kurva aranyos vagyok!
Dana neki kezd az opciók felsorolásának, csak türelmesen hallgatom, ahogy az egyik követi a másikat, még végül a végére ér, és nem is rest feltenni a kérdést, hogy akkor mégis mire szolgál? Faarccal hallgatom végig, és bár egyik sem fedi az teljes valójában az igazságot, de talán a második áll hozzá a legközelebb. A harmadik és negyedik opción felnevetek, mert azért ez elég abszurd lenne, még tőlem is, pedig ebben az iskolában talán nekem vannak a legelvetemültebb dolgaim, de azért... nem annyira, hogy erre gerjednek. Nem mondom, elég szexi alapvetően is, ha egy nő kimondja ezt egy férfinek, de azért csak nem állok haptákba egy szótól, nemde? Az eget bámulva szólalok meg.
- Nos egyik sem találni, de talán a második lenni legközelebb hozzá - mosolyodom el, de tekintetem direkt nem fordítom a lányra. - Ha kimondani, hogy akarni, az azt jelenteni, hogy enyém lenni, ameddig azt én akarom - vonom meg vállamat, amennyire testhelyzetem engedi. Őszinteséget vár el tőlem, ahogy én is tőle, így megkapta. Az ötödik opciót teljesen figyelmen kívül hagyom, mert aligha beszélhetünk egyelőre bármilyen kapcsolatról, még akkor is, ha elhangzott benne, hogy akarja. Sajnos ez nem így működik, én pedig tartom magam az elveimhez. Ha valóban kapcsolatunk kibontakozásának kezdete lenne az egész, akkor meglehet, hogy Dana a karjaimba feküdne ugyanúgy, de meztelenül, sóhajtozva, kipirulva. Van különbség a kettő között. Ez a kapcsolat még nem indult el sehova, egyelőre stagnál, az én nézetemben legalábbis mindenképpen, és hogy az egész hogy fog alakulni, az csak tőlem függ. És ez biztos.
- Bár negyedik opció lenni nagyon édes - mosolyodom el őszintén. - De sajnos nem jönni be - tekintetem nem szakítom el az égről. Túlságosan jól érzem magam az éj leple alatt ahhoz, hogy egy percnél tovább elszedjem tekintetemet a csillagokról. - Megbántani? - ha igen, akkor rendben, ha nem, akkor is rendben. Őszinte voltam, és ez nem szól másról, mint arról, hogy mindenki tudja; ha összejön az, amit Dana szeretne, akkor az enyém lesz, és senki másé. Ez csak arról szól, hogy Dana addig lesz az enyém, amíg azt én akarom, és neki ebbe nincs beleszólása. Egyáltalán. Nem azért, mert nő, nem azért, mert én vagyok Mihail Sztravinszkij, hanem azért, mert ezek az én elveim, amiket követek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dana Straw Berry
INAKTÍV


°Princess of Vice | Doll Face| Fanciful | Blondie°
offline
RPG hsz: 622
Összes hsz: 1355
Írta: 2019. november 24. 22:02 | Link




Mindig is hálás voltam azért, hogy egész sok barátom lett az iskolában. Eleinte kicsit nehezen találtam fel magam, és főként csakis az érdekelt, hogy a nővérem közelében lehessek. Idővel sikerült néhány olyan emberre szert tennem, akik bebizonyították idővel, hogy bármikor számíthatok rájuk, és ők is bármikor számíthatnak rám. Az az érzés, ami már túlszárnyalta ezt a fajta kapcsolatot, sose kerített még hatalmába egészen idáig. Igaz, nem ismertem a fiút, mégis teljesen más megvilágításban láttam a dolgokat, mikor vele voltam vagy, ha csupán rá gondoltam. Ez az érzés pedig egyszerre volt ijesztő és mámorító. Ez egy olyan emóció kísérte, mintha pillangók repkednének a hasamban, minden szép és jó volt. Emellett egy olyan rendkívül intenzív érzés fogott el, amely olyan folyamatokat indított el bennem, mintha valamiféle tudatmódosító szert vettem volna be. Mintha a fellegekben jártam volna... ezt a csodás érzést pedig eszemben sem állt elengedni, na persze nem mintha módomban lett volna változtatni rajta.
- Ó, szóval jól esne, ha kimondanám - emeltem rá a tekintetemet elgondolkodva, huncut mosollyal az arcomon. Közben Mihail megválaszolta a rejtélyes kérdését, én pedig közelebb húzódtam hozzá.
- Nos, értem. Hát szerintem nyilvánvaló, hogy addig vagy velem, míg értelmét látod az egésznek. Még nem ismerjük egymást, nem tudhatjuk, mi fog történni, meddig fog tartani. Minden képlékeny... ha mégse érzed azt majd, hogy az érzéseim valódiak irányodba, illetve semmit sem indítok el benned, akkor úgyse lesz értelme tovább folytatni a dolgot. Remélem nem így lesz, de tudom, hogy benne van a pakliban ez is - feleltem a srácnak őszintén reá tekintve. Nem tudhattam, mi játszódott le benne, de én is megmondtam neki a frankót. Így volt fair, persze tudtam, hogy nem lesz egy könnyű menet ez, de reméltem, hogy idővel jól fognak alakulni a dolgok a ránk váró nehézségek ellenére is. Annak a híve voltam, hogy lépésről lépésre haladunk majd, teret engedve annak, hogy jobban megismerjük egymást, hogy elnyújthassuk kicsit a dolgokat, aztán élvezhessük munkánk gyümölcsét. Mihail ránézésre is olyan volt, hogy minden csajt megkaphatott magának, játékszerekkel pedig nem lehetett véleményem szerint hosszú távra tervezni. Nem szerettem volna egy lenni a sok közül, hanem esélyt akartam adni arra, hogy talán valami komolyabb is kialakulhat, főként azért, mert valósak voltak az érzelmeim irányába.
- Persze, az is csak egy opció volt a sok közül - válaszoltam neki határozottan, miközben ő a csillagokat kémlelte az égen. Mindennél jobban vágytam a figyelmére figyelve a reakcióját, emellett tartottam is tőle, hogy hogyan fognak tovább zajlani az események.
- Nem olyan fából faragtak, hogy megbántódjak. Mint már korábban is mondtam, tisztelem az őszinteséget, és már kifejtettem a véleményem ez ügyben - feleltem neki határozott hangnemben. Mindig is olyan partnert képzeltem magam mellé, aki eltér az átlagtól és van benne kurázsi. Hát Mihail pont ilyen volt. Tartottam egy kis hatásszünetet a csillagok felé emelve tekintetem, majd kimondtam a varázsszót:
- Akarlak!
Kicsit bámultam még a sötét eget, melyet misztikusan bevilágítottak a csillagok, majd újra a fiúra néztem várva a reakcióját. Nem tudtam, hogy mi lesz a következő lépése, de reméltem, hogy ezek után megkapom azt a bizonyos csókot, amelyre oly sóvárogva vágyakoztam.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
offline
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1243
Írta: 2019. december 4. 12:01 | Link

Dana Straw Berry
csónakázunk? / 4:00 pm


Nem tudhatom, hogy egy találkozás után mi váltotta ki a lányból ezeket az érzéseket, mert az alapvető vonzalom, amit mindenki érez irántam, nem indokolja. Márpedig a mágiámat nem használtam, és ez biztos, mert azt csak észrevenném. Régen automatikusan működött a dolog, nem kellett gondolkodnom, hogy használom-e, egyszerűen jött magától, de ma már ennek a veszélye nem áll fenn. Elgondolkodtat, hogy valóban érez-e irántam valamit, azonban ennél mélyebben nem akarok és nem is fogok belemenni, mert felesleges. Megkeserítem a saját életemet vele, és sajnos ehhez, túl önző vagyok.
- Nem - rázom meg a fejemet értetlen. - Ez nem jól esniről szól, hanem arról, hogy az enyém lenni. Ennyi - vonom meg vállaimat amennyire testhelyzetünk engedi. Csendben hallgatom végig az okfejtését, amire egyetértően bólogatok. Ha nem mozdít meg bennem semmit, és egyelőre ez áll fenn, akkor baszhatjuk az egészet, és mint mondtam; nem fogom megkeseríteni a saját életemet. Egy bizonyos szintig hízelgő ez a vágytól fűtött tekintet, és az, amit kiváltok a lányból, de azért mindennek van ám határa. Soha nem éreztek irántam semmi mélyebbre menőt, mint amit a vélamágiám megengedett, így a helyzet is elég életidegen számomra. Azonban nyilvánvalóan nem siklok el a tény felett, hogy Dana mennyire hangoztatja a 50-50% esélyt a lehetőségeinkre, amik fennállnak. Vagy összejön, vagy nem, és ez valamilyen szinten dicséretreméltó. Nem ringatja magát tévhitekben, egyszerűen csak örülne, ha összejönne, de ha nem történik meg, nem vág eret. És bennem meg mi van? Nos... a testiségeken kívül nem sok minden, de valljuk be, eddig remekül tartom magam, már csak azért is, mert nem dobtam fel például az ablakpárkányra, azzal a feltett szándékkal, hogy akkor most az enyém lesz. Pedig eljátszottam a gondolattal. Nem is egyszer, de nem tettem meg. És mérhetetlenül büszke vagyok ez miatt magamra.
- Akkor rendben - bólintok egyet, tekintetemet el nem szakítva az égről. Nincs értelme ránéznem Danára, mert el tudom képzelni, hogy mi ülhet ki az arcára, mik lehetnek a gondolataiban. Csak ugye, azzal nem tudok sok mindent kezdeni, így egyszerűen meg kell várnom, amíg megszólal, és az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy nem kell sokáig várnom, mert szeret beszélni. Ó, de még mennyire, hogy szeret, és ember, mindenről! Ami mondjuk az én szempontomból azért jó, mert így nem kell nekem dumálnom olyan témákról, amik nem érdekelnek.
- Helyes - villantok meg egy elbűvölő mosolyt, és eskü nincs benne mágia, amikor Dana felé fordulok. Nincs megbántódva, mondjuk tény, hogy oka sem lenne rá, mert eddig is tisztalapokkal játszottunk, szerintem ezután is tartani fogjuk ezt. Kikerekednek szemeim, ahogy meghallom a szót, lassan fordítom fejemet Dana felé. Egyik szemöldököm tökéletes ívvel emelkedik meg, ahogy óvatosan felülök, mindenképpen figyelve arra, hogy Dana feje, ne koppanjon a kemény fában. Fejemet kissé hátrafordítva nézek rá, majd megrázom a fejemet és halkan felnevetek.
- Hihetetlen lenni - mosolygok rá szemtelenül. Egy hirtelen rántással húzom fel a lányt magamhoz, aki végül az ölemben köt ki, és valamiért úgy érzem, nem sok ellenállással. Haját válla fölött hátrasimítva kezdem el csókolgatni nyakának ívét, nyakszirtjét, ruháit kissé arrébb tolva vállának azon részeit is, amit könnyedén elérek. Szóval az enyém. Innentől az enyém, ameddig én akarom. De vajon meddig akarom?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dana Straw Berry
INAKTÍV


°Princess of Vice | Doll Face| Fanciful | Blondie°
offline
RPG hsz: 622
Összes hsz: 1355
Írta: 2019. december 5. 18:16 | Link




Nehéz volt megfogalmaznom még saját magammal szemben is, hogy mi fogott meg ennyire a srácban, főleg, hogy idáig csupán egyszer találkoztunk. Időnként hallottam olyan dolgokról az életben, hogy vannak olyan élethelyzetek, amiket egyszerűen képtelenség megmagyarázni. Ez pedig az érzésekkel is így volt, avagy lehetetlen volt rájönni, hogy valakiből miért pont egy nem várt reakciót váltott ki a másik egyén, ezen felül pedig bizony megesett, hogy egyes emberek valamiféle különleges hatással bírtak másokra. Sosem voltam híve a szerelem első látásra dolognak, hiszen hogyan is táplálhatna bárki is egy ismeretlen egyén felé mély érzéseket? A logikus énem legalábbis ezt gondolta, de arra nem készített fel senki sem, hogy egyszer csak egy olyan szituációban találhatom magam, ahol az érzéseimet egyáltalán nem tudom befolyásolni. Adott volt egy határozott jellemű, jó kiállású srác, valamint egy még intenzívebb érzelmeket meg nem élt csinos lány, akik az idők során találkoztak, az egyetlen fontos kérdés az volt, hogy vajon mi sül ki ebből? Ezt pedig egyik fél sem tudta előre megmondani, csupán kettejükön állt az egész a lehetőségek végtelen tárházával, csakis rajtuk múlott, hogy mit tudnak majd kihozni ebből a rendhagyó helyzetből. Nagyon is tisztában voltam vele, hogy Mihail nem ígért semmit, hiszen miért is ébresszen bennem csalfa reményeket, mikor ő maga sem tudta, hogy mi lesz ebből az egészből... én sem szerettem volna hiú ábrándokat kergetni az irányába, ezért is volt jó, hogy őszintén meg tudtuk beszélni egymással a dolgokat. Azzal is tisztában voltam, hogy ahhoz, hogy kialakuljon benne az irányomba bármi is, azt nem ez az egyetlen találkozás fogja eldönteni, hanem némi idő kell hozzá, és még jó pár személyes alkalom. Ezt a tudtára is adtam, ő pedig úgy tűnt megértette. Jó érzéssel töltött el, hogy ő is adott esélyt a dolognak, hiszen úgy voltam vele, hogy ebből még bármi kisülhet, talán rájön majd, hogy az érzéseim valódiak irányába, és talán akkor egy új szintre léphetünk a még nem létező kapcsolatunkban, de az is benne volt a pakliban, hogy az érzelmeim iránta egyoldalúak maradnak, ezt a kockázatot pedig büszkén vállaltam.
- Értem, mint ahogy megbeszéltük, meglátjuk, hova jutunk, mit hoz a jövő számunkra, aztán majd annak függvényében cselekszünk. Így van, míg veled vagyok, csakis a tiéd lenni - azt már nem ecseteltem neki, hogy nem fogok más felé nézelődni, míg vele vagyok, mivel ez nekem magától értetődő volt. Egyébként se rúghatott nálam labdába mellette senki sem, de ezt a kis titkot megőriztem magamnak. Hogy nála mi volt a szokás, főként véla révén, nem tudhattam, bár kötve hittem, hogy bármiféle fogadalmat tettek volna bármikor is a másik félnek. Náluk természetes volt, hogy ragadtak rájuk az ellenkező nem képviselői, ez pedig egyáltalán nem volt újdonság számomra, sőt, nagyon is jól tudtam, hogy nehéz fába vágtam a fejszét. Azzal is tisztában voltam, hogy ez a kapcsolat még sok fájdalmat fog okozni számomra, de az érzéseim sokkal erősebbek voltak nálam a másik fél irányába, így nem is tudtam teljesen tisztán gondolkodni. Azonban annyiban szerettem volna mindenképp kitűnni a sok-sok lány közül, hogy nem akartam egy lenni közülük. Bár szerintem ezzel Mihail is tisztában volt, hiszen már átrágtuk ezt a dolgot, és komolyabbra fordítottuk az egész témát azzal, hogy adott esélyt nekünk arra, hogy valamerre tovább haladjon a még nem létező kapcsolatunk, hiszen még nem tudtam bizonyítani neki semmit.
- Akkor ezt megbeszéltük - bólintottam rá újra a mondandóra, majd mivel a srác tovább bámulta a csillagos eget, én is rá emeltem a tekintetemet. Gyönyörű volt az éjszaka, teljesen tiszta volt az égből, melynek köszönhetően zavartalanul lehetett csodálni az összes látható csillagot.
- Őszinteség mindenekelőtt, ez a legfontosabb - néztem rá újra, mikor éreztem, hogy felém emelte a tekintetét egy elbűvölő mosoly kíséretében. Közben kimondtam a bűvös varázsszót, melyet oly annyira várt, és úgy látszott, ez megtette a hatását. Hirtelen felült magával rántva óvatosan, amelyet iszonyatosan díjaztam, mert sikerült megúsznom az akciót fejsérülés nélkül.
- Tudom - mosolyogtam rá sejtelmesen, párszor illettek már ezzel a jelzővel, ám nem mindig pozitív értelemben, de most úgy éreztem, hogy Mihail ezt annak szánta. Közben egy rántással magához húzott az ölébe, aminek fele sem volt tréfa, mert úgy éreztem, elég mély vizekre evezünk. A hajamat finoman hátrasimítva elkezdte csókolgatni a nyakamat teljes egészében, majd ruháim picit arrébb tolva ajkai a vállam érték. Hát hazudnék, ha azt mondanám, hogy ellenemre volt az egész, mert iszonyat jól esett, még sosem éltem át effajta mámorító érzést, még többet is kaptam tőle, mint amit eredetileg kívántam. Láng borította az egész testemet... kezemmel megcirógattam az arcát, majd magam felé irányítottam a tekintetét. Puha ajkára tapasztottam ajkam egy pillanat erejéig, kezemmel pedig az arcát simogattam, hogy elhiggyem ez a valóság, és nem csak egy álom. Eszméletlenül jól éreztem magam a társaságában, reméltem, hogy ez az érzés sosem múlik el, de tudtam, hogy nem tarthat örökké ez az éjszaka, és abban is biztos voltam, hogy ennek lesz még folytatása. Reméltem, hogy a partnerem is így gondolta, és tiszteletben tartotta, hogy nem csupán egy futó kaland szeretnék lenni számára, hiszen arra volt elég jelentkező, hanem valami különlegesebb. Egy újabb szenvedélyes csókot leheltem ajkaira, majd kezemet a mellkasára helyeztem, fejemet pedig a vállára, nézve közben a csodálatos csillagos eget.
- Látod? Ott van a legfényesebb égitest, a Vénusz. Ott pedig egy hullócsillag, melynek fénye hamarosan kiég. Az utóbbiból számos megtalálható az égbolton, és gyorsan el is tűnnek onnan, ám az előzőből csupán egy létezik, mely beragyogja a sötét eget kitűnve a többi csillag közül. Remélem egyszer én leszek majd a te égboltodon is az Esthajnalcsillag, bár tudom, ez még nagyon képlékeny - szemléltettem a természet példájával, hogy mit szeretnék majd nála egyszer elérni, ha sikerül, bár ezzel már ő is tisztában volt. Egyelőre kiélveztem a jelenlegi helyzetet, rettentően jól esett, hogy Mihail karjaiban lehettem, vele ugyanis teljes biztonságban éreztem magam, amellett, hogy erős érzelmeket tápláltam iránta, és reméltem, hogy lépésről lépésre idővel egyre erősebben kialakul majd közöttünk valami kötelék.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Rémi J. Saint-Venant
INAKTÍV


XII. Az akasztott ember | (F)élénken (t)akar
offline
RPG hsz: 74
Összes hsz: 433
...hangtalan múlni el
Írta: 2019. december 9. 17:37
| Link

Annie-nek címezvén
I.


Az ég alatt, az irdatlan ég alatt, egy férfi mered ki a földből, magányosan egy férfi. Meztelen, mint Jézus, nagy szeme lobbanékony. Harminchárom éves. Agyát öli a téboly, agyát öli a téboly. Vigyázzban áll, feszes vigyázzban. Lábához béklyózták a földet. Lépni nem tud, hallucinál csak: "Nosza, öleld meg!" "Rajta, öld meg!" Lábához béklyózták: a Földet.
Reszket az arcom. Oly sóvárogva nézem a parton álló, lassan hozzám közeledő lányt, hogy érzem, reszket az arcom. A szám, a kicserepesedett, véres-sebzett ronda szám, az itt-ott nyálfoltos fogaim, de még a nyelvem is didereg. Az adrenalin már-már túlcsordul csenevész testemben, sovány, csontos tagjaim beleborzongnak a látványba. Emlékszem, azt kívántam, bárcsak tudnám, mi a valóság, bárcsak!, hisz még azt sem tudtam eldönteni, kit látok magam előtt. Madárka hívogat vagy alakját képzelem csupán?
Madárka... kismadárkám, tudod? Tudod, hogy hangod akárhogy igyekszem, bárhogy erőlködöm is, úgyis csak haloványan felrémlő torz gondolat marad néhány fájó csont alatt? Hogy itt vagy mindig? Tudod? Mi-miért sú-súgod, ho-hogy ta-talán? Ne-nem, én ezt ne-nem, nem, ne-ne-nem é-é-értem. Igazad van, ta-talán. Rosszul hallak? Hangod küszködik vagy én távolodom túl gyorsan? Zuhanok vagy tényleg nem vagy itt? Mert seholsem vagy, és csak... édes Merlinem!
Erőset nyeltem, ajkaim lefelé görbültek. Szemeimet ahogy csak tudtam, összeszorítottam, hiszen sírni tudtam volna, mert annyira hiányzott. Az érzés megmarta a belsőmet, a sav végigfutott szerveimen, bekebelezte a lelkem, és fogságba ejtette minden gondolatomat. Hiányzott hajának illata és a szeme, amivel úgy nézett engem, mintha szerethető lennék, mintha jelentenék bármit is, mintha nem csak valami utolsó hitvány földönfutó lennék, akinek a világon egyedül annyi jutott, hogy híres, Rémi, Rémi, hogy hírhedt a családneve.
Ccccsss, nem baj, nincs semmi baj, ringatom a gondolatot, s vele együtt szerencsétlen önmagam, hát tudom én. Az sem baj, hogy senki nem tudja, hogy senki nem látja, hogy tudom. Értem, igen. Nem több ez, mint átok, egy lemoshatatlan, undok folt a családom történetében, ccccsss, semmi baj, simogatom az igazságot, hát tudom én. Tudok mindent, csak azt nem, hogy ott a parton, egyre közelebb merészkedve csónakomhoz, Madárka néz-e rám ily szerelmesen, vagy a képzeletem csap be megint?
Az ég alatt, az irdatlan ég alatt, egy férfi mered ki a földből, magányosan egy férfi. Meztelen, mint Jézus, nagy szeme lobbanékony. Harminchárom éves. Agyát öli a téboly, agyát öli a téboly. Vigyázzban áll, feszes vigyázzban. Lábához béklyózták a földet. Lépni nem tud, hallucinál csak: "Nosza, öleld meg!" "Rajta, öld meg!" Lábához béklyózták: a Földet.
Gyűlöltem, hogy angyalkaként a felhőkön ülve épp ezt, hogy annyi közül épp a magam sorsát választottam; gyűlöltem, hogy nekem nem jutott több, mint az őrület, hogy még álmaimban sem szabadultam, hogy még akkor sem, mikor a meleg paplan ölelt s ringatott, hogy akkor sem lehettem más, én még éjjelente sem léphettem át saját körvonalamat. Gyűlöltem az elmém foglya lenni, gyűlöltem apácska szegény fiaként ébredni, gyűlöltem az egymást örökkön követő, elmélázott, lusta sorban álló napokat, a mindig ugyanolyan órákat, gyűlöltem a világot, a földet és az eget, gyűlöltem az állatokat, gyűlöltem az embereket, és gyűlöltem, hogy úgy igazán... hogy őszintén mégsem tudtam gyűlölni magamat. Hogy Rémi legnagyobb kincse Rémi volt, hogy ha véletlen (vagy máskor direkt) csak olyan esetlenül leültem a tükör elé, és révetegen elnézegettem azokat a szép kis barna szeplőket az arcomon, majd farkasszemet vívtam saját magammal, nevetnem kellett, mert bár egyszerre voltam vesztes is meg győztes is, és bár gyűlölnöm kellett volna, és bár talán úgy is volt, én... Rémi, Rémi, nagyon is szerettem azt, amit láttam. Mert amit láttam, tudtam, hogy félelmet kelt másokban, ...a gondolat közben, ott a sötét ég alatt belenevettem a csónak felázott, dohos szélébe. Fogaim nekikoccantak a keserű kéregnek, de észre sem vettem, csak nevettem hangosan, mintha nem hallanám a szárazföldön engem úgy hívogató szirént, és talán így is volt: nem hallottam, mert vékony, fiatal hangját elnyomta a fejemben lévő lárma, az a beteg, vaskos zsivaj, amitől nem volt szabadulásom. Nevettem, mert olyan vicces volt, hogy mikor belenéztem a tükörbe, lehettem otthon vagy a Rellon pincében, lehettem az egyetemen vagy bárki idegen házában vendégségben, tudtam: igazuk van, és nekem is félnem kellene. Jobb volna, biztonságosabb. Félnem kellene, mert bár a koponyámban zsarnok vadász lakott, a testem nem volt több egy törékeny, a nap minden órájában, az óra minden percében, a perc minden egyes másodpercében üldözött vad. Nevetésem ahelyett, hogy csitult volna lassan, egyre csak fokozódott, egészen addig, míg egyik pillanatról a másikra sírni nem kezdtem. Újra. A forró könny felégette lehunyt szemem, de kitartóan ráztam a fejem, nem, nem, én nem nyitom ki, nem nézek fel, nem ébredek meg, nem érdekel, hogy a parton Madárka vár-e vagy valaki más, most nem, nem, nem...
Vad vagy, Rémi, suttogta a hang, és engem kirázott leheletétől a hideg, miközben homlokomat olyan erősen nyomtam a tó vizén finoman ringatózó csónak oldalába, hogy már fájt. Ajkaim elnyíltak, és a rám váró hanggal együtt éppen egyszerre nyitottam szólásra kiszáradt, cserepes, elsárgult számat. Ugyanúgy formáltam a szavakat, mint a fejemben lakó csuklyás férfi, talán még hangunk is egyezett: - ...Aztán meg olykor vadász.
Elcsendesedtem. Éreztem, hogy tarkóm, a lapockám és a hátam izzadni kezd, és éreztem a homlokomat keresztező fájdalmat is, meg a felsértett bőröm alól kiserkenő vért. Az erő, amivel fejemet a csónak éles szélének nyomtam, megingatott, vállaimba íves görcs telepedett, az izmaim ellenem dolgozva forrtak odabent.
Mindent éreztem, az életet, az estét, de a fejemben, hiába, egyre csak az járt, hogy Rémi, hogy Rémi bizony egy győztes-vesztes fiúcska. És ez annyira fájt, de nem tudom, Madárka, miért, hogy miért volt ez olyan rossz nekem, hogy miért volt ennyire rossz ráeszmélni vagy egyszerűen csak beismerni... Rémi, Rémi, cccccs, nincs baj, óvtam reszkető-zizegő bensőm, összes gondolatom, hogy meg ne szökjenek tőlem, kisdedeim, kik mind-mind enyémek voltak. Annyira rossz volt, nehéz és fárasztó.
Csak engedj mostmár el, Madárka, ha kérhetek ily kegyetlent tőled, a legszentebbtől, és ha válaszod halk igen, hát ne várass tovább!, szabadítsd fel szánnivaló lelkemet. Kimondani sem merem, gondolni sem merek rá, csak kérlek, kérem szépen, ne várass tovább.
Az ég alatt, az irdatlan ég alatt, egy férfi mered ki a földből, magányosan egy férfi. Meztelen, mint Jézus, nagy szeme lobbanékony. Harminchárom éves. Agyát öli a téboly, agyát öli a téboly. Vigyázzban áll, feszes vigyázzban. Lábához béklyózták a földet. Lépni nem tud, hallucinál csak: "Nosza, öleld meg!" "Rajta, öld meg!" Lábához béklyózták: a Földet.

Végül, valamikor percekkel vagy talán órákkal később, egy váratlan pillanatban felemeltem a fejem, és kipillantottam a régi, lelakott csónakból. A vér vízszintesen futott végig homlokomon, hogy kicsivel arrébb, jobb szemem fölött egy vékony csíkban induljon el lefelé, szőke szemöldököm irányába. Mosolygó ajkaimon itt-ott száraz vérdarabkák ültek, és csak úgy, mint álmatag, homályos szemeim, várakozóan meredtek a szárazföldi szirénre.
- ...három - ejtettem ki én is a lelkemben a katarzis kapuját megnyitó utolsó számot katonás merevséggel. A rekedten visszhangzó hangok feszesen csattogtak fogaim alatt, és én szabadon eresztve elmémet, felöltöttem az egyenruhát, és abban a pillanatban, hogy sajgó szám megformálta az utolsó hangot, megugrottam. Vadász voltam.
Mögöttem a csónak métereket sodródott beljebb, hogy az addig nyugodt vízfelszín sűrűn fodrozódni kezdjen alatta. Jobb tenyeremet felsértette valami, az evező vagy egy él, nem tudom, akkor még csak érezni sem éreztem.
A talpam döngve ért talajt, és bár a testem elgémberedett, meg is nyögtem miatta egy kicsit, következőnek már én is nevettem, Madárkával együtt, aki kedvemért, vagy mert tán volt olyan jó, és meghallgatta imáim, felvette a vad gyermekded álarcát, és megértette: én nem szeretnék semmi mást, csak játszani. Játszani egy utolsót, mielőtt fejemből kiszökik mindegyik gondolat, és belőlem nem marad más, csak egy kietlen, szótlan, néma táj.
Rémi, Rémi.
Az ég alatt, az irdatlan ég alatt, egy férfi mered ki a földből, magányosan egy férfi. Meztelen, mint Jézus, nagy szeme lobbanékony. Harminchárom éves. Agyát öli a téboly, agyát öli a téboly. Vigyázzban áll, feszes vigyázzban. Lábához béklyózták a földet. Lépni nem tud, hallucinál csak: "Nosza, öleld meg!" "Rajta, öld meg!" Lábához béklyózták: a Földet.
- Gyorsabban, gyorsabban! - vihogtam bele az éjszakába, miközben felemás cipőimben a sáros, rossz talajon rohantam. Nem akartam túl gyors lenni, még nem akartam elkapni. Még nem tudtam, hogyan fogom csinálni, csak élveztem, hogy ismét együtt vagyunk. Élveztem, hogy úgy vagyunk együtt, ahogy mindig is kellett volna; saját meghittségünkben, saját valónkban. Te és én, kismadaram.
Hiénaként nyerítettem egyet, aztán meg kivehetetlen szavakat kurjantottam, amit lehet, hogy még én sem értettem, csak hát ezt diktálta bordáim alatt zúgolódó szívem minden remegő-dübörgő dobbanása. - Fuss, amíg lehet, fussfussfuss, mert elkaplak, elkaplakelkaplak, és szárnyad szegem, szegemszegem, Madárka... hahahahahaha...
Hahahahaha, nevettem hangosan újra meg újra, fuldokolva, sötéten, karcosan, és közben csak futottam, szúrós ágakon, bokron és bozóton át, fickándoztam, ügettem, én én voltam, Rémi, valami, amire mondhatnám, hogy egy árva, megveszett lélek, de nem volt sem árva, sem megveszett, sem lélek.
Rémi voltam, egyszerűen csak Rémi. Arcába csapódó meztelen ágakkal, sárosan, véresen, boldogan; Rémi. Rémi.
Utoljára módosította:Rémi J. Saint-Venant, 2019. december 9. 17:42 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lorin Annie Brightmore
Bogolyfalvi lakos, Végzett Hallgató, Előkészítős tanár


Csiperke ^^ | Bánkiné <3
offline
RPG hsz: 431
Összes hsz: 856
Írta: 2019. december 12. 19:53 | Link

Élek.
Élek?
Élhetek?
Mondd, élet ez?

Abban teljességgel biztos vagyok, hogy nem vagyok normális. Hiszen, ahogy elhangzik a három, tekintetem tekintetébe fura, vizslatom rezdüléseit a sötétben. Ez az én szuper képességem. Ha olyan sokáig vagy elzárva a világtól, mint én voltam, egyszerre maradsz szörnyen gyermeki, sőt szinte ostoba az emberi érzelmek és interakciók terén, és válsz kiváló megfigyelővé, felismersz olyan rejtett mozzanatokat is, melyeket az arc tulajdonosa sem ismer. Pontosan tudom, hogy melyik az a pillanat, amikor mozdulnom kell, amikor ő elindul, és én nem állhatok ott, hiszen akkor vége, akkor a móka nem móka, csupán csak egy feladott élet. Önző volna, nem igaz? Rengeteg ember munkálkodik azon, hogy éljek, úgy is, hogy meg sem kérdezték, akarok-e élni, és meg sem hallják a fel nem tett kérdésükre a választ: Nem. Mégis, álljak csak némán, és ne küzdjek? Ne akarjam kihívás elé állítani a Halált? Hisz itt vagyok, tizenhét éve folyton táncolunk, és te, még most is incselkedsz velem, ahogy tekintetedben őrület és vágy csillan, mi jogon gondolom hát, hogy nem vágysz még egy táncra? Érezni a szédülést, a mámort és a kínt. Csak te és én, itt és most. Hát megvívok, értetek, kik kéretlen küzdötök értem. Legyen így.
Sikítva nevetek, ahogy szaladni kezdek, elsőre nem gyorsan még, de úgy, mint hogy az iskolaköröket szokás futni. Az első kört lendülettel, hogy imponáljon a tanárnak az elszántság, aztán, mint ahogy mindig lenni szokott, idővel csökken a lelkesedés, homályba vész az akarat. Nálam, valószínűleg megáll a szív, és elragad az örök nyughatatlan mámor. Hallom az elmém, érzem visongó tiltakozását, kérlelését, hogy álljak meg, hogy ne hajszoljam magam, hogy ne akarjam ezt, de akarom. Végre az történik, amire igazán vágyom. Végre azt érzem, hogy élek. Ez az élet. Végre az történik, amire mindig is vágytam, itt van ő, megérinthetem, itt vagyok én, dönthetek. Mondhatok nemet, mondhatok igent, mintha sorsom ma a kezemben lenne.
Ott volna? Valóságos ez? Igaz minden mit teszek? Mondd, hogy nem álom, mert ha csupán csak tévképzet, hát nem kérem. Űzzön távolra tőlem, ha nem vagy valóság, mert én akarlak téged.
Hallom és érzem a szívem, és bár sokan hiszik, hogy ez egy, szó sincs róla. Félre ver, miközben irgalmatlan tempót diktálok, hisz erre kér. És én sem akarom még, hogy ez a játék ily könnyedén véget érjen. Akarom őt, azt, hogy boldog legyen, hogy mi szívének kívánsága, eredményességgel lelkem tápláléka legyen. Hogy ő és én együtt dobbanjunk, mintha két szív forrna egybe. Milyen szörnyű, beteges kívánalom ez, nászra lépni a Halállal, gyönyörű arcával, szemei csillanásával.
Hallom a szívem, ahogy kívánja őt, ahogy másra se vágyik, mint csak boldoggá tenni, akaratának fejet hajtani, és őt szolgálni. Vele élni túl az életen, vele létezek, mióta csak élek. Ő a legmélyebb kötelékem, ki néha felbukkan életemben, de arcát sosem láttam, csak hívó szavát, ahogy csábított. Sosem mentem, ellenkeztem, hiszen még élnem kellett. Éltem, cselekedtem, megköveteltem, mi járt nekem. Mi tart hát most már itt? A választ magam sem tudom. Ez nem önzőség, de tudom jól, hogy teher vagyok. Hogy nem kapocs, hanem akadály vagyok, hogy miattam sokszor lábujjhegyen járnak a szerettem a saját otthonukban.
Érzem a szívem, ahogy fájdalmasan facsarodik össze, mert kínzom őt, mert űzetek, mert hagyom, hogy veszélyes vizekre evezzek. Érzem, hogy mind hevesebben dobog, holott nyugalmi állapotban kéne tartanom, mégsem teszem, mégsem tisztelem az élőket, mert ők élőnek kívánnak engem, miközben én holtomra vágyok, de mikor ezt kimondom, csupán csak süket füleket találok. "Csak fáradt", mondják. "Csak motiválatlan" tippelik, de megérteni nem tudják, hogy miért nem kívánok a Földön tovább létezni. Elvágyódom, hozzá, és most, hogy eljött, úgy érzem, meghallgattatott minden vágyam.
Nevetek, miközben érzem, hogy közeledik, és tudom, hogy még van egy kis erő bennem, hogy a megfelelő irányba fordulva előnyre tegyek szert vele szemben, és közben tudom, hogy sírok, hogy a hideg a nevetésen túl könnyeket ragaszt arcomra, hogy bár nevetek, könnyeim is ugyanúgy felszínre törnek, ám nem zavar, hisz ez az életem. Élvezem és Szenvedek. Sírok és Nevetek. Boldog vagyok és Szomorú. Élnék és Halnék. Állandó kettősséggel küzdve vagyok vad és vadász, ahogy éppen a szerepem megkívánja.
A lépcsőket szinte átrepülöm, ahogy a csónakház erkélyes részére érkezek, és a korlátba kapaszkodva, sípolva kapkodom a levegőt, ajkaimon széles mosollyal, örömtől és bánattól csillogó szemekkel pillantok le rá, figyelem az arcát, hiszen fölé kerekedtem. Vajon megbüntet ezért?
- Két karodban ringatózom csöndesen. Két karomban ringatózol csöndesen. Két karodban gyermek vagyok, hallgatag. Két karomban gyermek vagy te, hallgatlak.
Érzem, hogy túl sok volt, hogy nem szoktattam magam a megerőltetéshez, hanem az első pillanatban erőltettem. Erősen kapaszkodom, a korlátba, tudom, hogy ujjaim vége fehér már, de nem engedhetem el, mert amíg érzem a tenyerembe mélyedő szálkákat, míg a fájdalom az elmémet elemében tartja, tudom, hogy élek, hogy nem ájultam el. Ha ez a vég, ha itt és most be kell fejeznem földi létem, meg akarom élni a búcsút. Érezni akarom ajkait ajkaimon, megérteni a világot, megérteni a miérteket. Még élek, még lélegzem. Ha nem is jól, ha nem is eléggé, de itt vagyok.
- Két karoddal átölelsz te, ha félek. Két karommal átölellek s nem félek. Két karodban nem ijeszt majd a halál nagy csöndje sem. Két karodban a halálon, mint egy álmon átesem.
Utoljára módosította:Lorin Annie Brightmore, 2019. december 12. 19:53 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
offline
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1243
Írta: 2019. december 12. 22:02 | Link

Dana Straw Berry
csónakázunk? / 4:00 pm


- Helyes - mosolyodom el elégedetten. Volt már szó a monogámiáról? Nemigen emlékszem, de ha megbeszéljük még egyszer, talán nem ártunk vele. Szóval a monogámia egy nagyon szép dolog, de nem mindenkinek tartható. Ezért is van az, hogy, ami az enyém, az az enyém, és ha valaki ezt nem fogadja el, akkor be lesz verve a képe, vagy egyszerűen elérem, hogy ő is az enyém akarjon lenni. Így megy ez. Viszont ugye, kettőn áll a vásár, ott van a másik vége is a helyzetnek; én. Amióta az eszemet tudom és megértem szexuálisan - viszonylag hamar, de ebbe ne menjünk bele - soha nem voltam kapcsolatban, mindig is többen voltak az életemben. Igen, férfiak és nők egyaránt, de azt jobbnak látom leszögezni, hogy intimebb viszonyt csak nőkkel folytattam, mielőtt még elterjedne itt a pletyka, hogy a fattyú igazából meleg és bizonyosan azért van ilyen jóban Machay-val. Nos... nem. Tehát mindig is többen voltak az életemben, és túlságosan élveztem ahhoz, hogy erről lemondjak. Most már leszanálódtak, nyilvánvalóan, mert sem otthon nem vagyok, sem az RJ-ben, vagy annak környékén, így szerintem ez érthető. A kastélyban pedig nem vagyok elég régóta ahhoz, hogy ez kialakuljon. Igen, tudom, egyetlen egy mosoly és mindenki a lábam előtt heverne, de abban nincs semmi szórakoztató, ahogy a többi helyen sem így értem el azt, amit akartam. Legalábbis egy idő után nem, de ehhez évek kellettek. Mielőtt nagyon elkanyarodnánk visszatérek inkább, mert ügyes vagyok; nem tudom mennyire leszek képes megfelelni Dana azon vágyálmának, amit elképzelt magában. Azért, mert ő így érez, én még tartom a semlegességemet, azt, hogy ne bízzon ebben annyira, mert megütheti a bokáját. Neki fáj, én pedig vállat vonva tovább megyek, mert ér már nagyobb szarság is, mint egy "összetört szív".
Mégis úgy alakulnak az események, hogy az ölembe húzom a lányt, kinek a vállát, nyakát, nyakszirtjét, és minden szabad bőrfelületét lágy csókokkal hintek. Borzasztóan nagy a kísértés, hogy bevessem magam. Vagyis, nem, nem magam, hanem a vélamagam, akinek mindenki megtesz mindent. Pár másodpercig meg is állok a tetteimben, kicsit helyre kell ráznom az agyamat, mert azért csak nem kellene visszaélnem a helyzettel, hiába nem szexeltem még csónakban, nemrég volt szó a tisztalapról meg az őszinteségről, ember! Gondolkozz már! A cirógatásra akaratlan tekintek fel, és kis híján ugyan, de sikerül visszatartanom azt a kitörő mosolyt, ami mindent megváltoztatna köztünk. Mosolyogva fogadom a csókot, bátortalan, de engem ez bizony semmiben nem akadályoz meg, így hirtelen vándorolnak ujjaim Dana tincsei közé, hogy ne engedjem, amikor távolodni szeretne. Egy határozott, mégis gyengéd mozdulattal húzom vissza magamhoz, és mélyítem el a csókot. Nem követelőzően, nem erőszakosan, ahogy Danának kell, mert olyan ártatlan, az isten szerelmére! Hát csak nem én rontom meg. Talán. Egy utolsó csókot lehelek ajkaira, mielőtt elválnék tőle, így az ő puszija sem vész kárba. Aztán neki áll beszélni. Mint mindig, így türelmesen hallgatom végig, de szemöldökömet ráncolom, mire a végére ér, és egyszerűen nem értem. Mosolyogva rázom meg a fejem.
- Ne akarni én csillagom lenni - emelem fel fejemet az ég felé, ahol rögtön megtalálom az Esthajnalcsillagot. - Túl bonyolult lenni, ne is gondolni jövőre, egyszerűen élvezni pillanat. Élvezni jelen, Dana, annál semmi nem lenni fontosabb - ez így van. Ennél nagyobb igazság nincs a világon. A következő percek is múlandóak, pedig nem is igazán gondolunk bele. Soha nem elmélkedtem a jövőmön, mindig hagytam, hogy a dolgok a saját medrükben folyjanak. Eddig bejött.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dana Straw Berry
INAKTÍV


°Princess of Vice | Doll Face| Fanciful | Blondie°
offline
RPG hsz: 622
Összes hsz: 1355
Írta: 2019. december 14. 00:17 | Link




Idáig még nem esett szó komolyabb dolgokról, bár Mihail-ból kinéztem azt, hogy simán letépi annak a fejét, aki komolyabb szándékkal közeledik irányomba vagy csupán játszadozni kíván kedve. Ez azért valamilyen szinten imponált is számomra, hiszen éreztette velem, hogy fontos vagyok számára, másrészt igazi pasi révén kiállt mellettem. Mindig is egy ilyen temperamentumos pasira vágytam, az pedig, hogy mellette még véla is volt, csupán egy plusz kihívásként szoltált számomra.
- Ha komolyan gondolod ezt a dolgot, csakis a tiéd vagyok, senki másé. Eszedbe se jusson, hogy bárki más számára felajánlanám magam. Csakis te érdekelsz - búgtam a kiválasztottam fülébe édesen. Reméltem, hogy megbízik bennem annyira, hogy elhiszi, amit mondtam neki, és nem fog kételkedni bennem. Egyáltalán nem tudtam elképzelni, hogy bárki más irányába is érdeklődést mutassak, hiszen csakis ő érdekelt igazán.
- Amúgy ez igazán imponál nekem, nyaú - mutattam viccesen cicus karmokat az ujjaimmal a fiú felé. Jól esett, hogy valaki ennyire foglalkozott velem, és az is, hogy valamilyen szinten féltékeny volt rám.
- Csakis a tiéd vagyok - suttogtam a fülébe, majd megharaptam azt játékosan, hogy értse, mi a stájsz.
Mindennél jobban kívántam őt, hiszen ki tudna ellenállni egy ilyen helyes, jó kiállású férfinak? Iszonyatosan vissza kellett fogni magam, hogy ne vessem rá magam és normál, emberi módon legyek vele képes viselkedni. Mégis győzött nálam a józan ész, bár igazából pengeélen táncoltam végig, amivel tökéletesen tisztában voltam. A csókja valami eszméletlen jó volt, mikor elmélyítette, nyelvem őrült ritmusban szeretkezett az övével, átadva magam a jelen pillanatának. Még sosem éreztem ilyet, ez volt az első alkalom, mikor ajkunk ennyire összeforrt, és ez iszonyatosan jó érzés volt számomra. Legszívesebben így maradtam volna örökre vele...
- De, bizony az leszek, majd meglátod - feleltem neki elszántan rá nézve. Mindenképp csakis az ő csillaga akartam lenni, erről pedig senki sem tudott volna lebeszélni.
- Talán igazad van, van egy olyan érzésem. A mának kell élni, aztán majd lesz valahogy, igaz? - kérdeztem tőle kissé félénken igéző szemeibe nézve, egy újabb csókot lehelve arcára, majd beletúrtam szőke hajába, aztán közelebb húzódtam hozzá, majd apró csókokkal kezdtem elhalmozni gyönyörű nyakát.
- Hmm.. talán igazad van. Élvezi kell az adott pillanatot, talán ez a gyógyír mindenre - búgtam a fülébe Mihail-nek negédesen. Mi voltunk csak itt ezen az éjszakán a hajón és a csillagos ég...
- Tudod, most teljesen biztos vagyok benne, hogy csakis téged akarlak - csúszott ki a számból ez a gondolat, pedig eredetileg nem kívántam vele megosztani. Rögtön el is pirultam...
- Igazad van, a mának kell élni, ki tudja, mi történik holnap. De az is tény hogy valamilyen szinten szeretek előre tervezni. Ebbe pedig beletartozik az is, hogy  a mi esetünkben legyen meg mindennek a saját menete. Ha most minden megtörténne, amit akarnál, ugyan érdekelnélek-e még? Vagy mennyire észveszejtő lenne még tovább húzni a dolgokat? - kérdeztem tőle egyre közelebb húzódva hozzá úgy, hogy már csak alig volt köztünk valami, ami elválasztott volna egymástól. Egyszerre éltem a helyzetet, és merültem volna mélyebbre benne, és egyszerre vártam volna ki, hogy a későbbiek során hogy alakulnak majd a dolgok... nem volt egy egyszerű szituáció, főleg, mivel ott volt a közelemben az, akit mindennél jobban akartam.
Utoljára módosította:Dana Straw Berry, 2019. december 14. 03:15 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: « 1 2 [3] 4 5 ... 14 15 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa