Az északi rész alagsorában, egészen közel a rellonosok klubhelyiségének bejáratához kicsi beugró zug látható. Mivel folyamatosan homály és sötétség fedi, na meg a zöldeken kívül nem is sokan merészkednek ide, nem volt népszerű éveken át, azonban nem akármit rejt. Benyitva a kő szegélyezte tölgyfaajtón egyből fáklyák gyulladnak a kör alapú teremben és a szekrények engedelmes, ám lomha csikorgással emelkednek ki a falból feltárva polcaikat. Különböző fiolák, üvegcsék, üvegek és lombikok sorakozna. Néhol sárkányvér, máshol viperafog, de különfélébbnél is különfélébb bájitalösszetevők virítanak, hol elrejtve ritkaságuk miatt, vagy éppen, mert olyan ital komponensei, amit ne akarjon bárki. Máskor pedig egészen elől vannak, mint az üröm, vagy az órákról jól ismert gumók.
A terem közepén egy viszonylag tiszta asztal, hatalmas lyukkal a közepén, amire pont egy üst tehető, vélhetően a korábbi szertárért felelős, vagy Felagund jobb és bal kezei itt gyakoroltak. Adott is hozzá minden eszköz, és talán hozzávaló is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3259&post=788434#post788434][b]Drinóczi Babett Mirtill - 2020.01.10. 11:46[/b][/url]

Esküszöm, hogy nem szoktam lopni. Tényleg nem. Soha nem volt rá szükségem, ahogyan most sem volt, de figyelmetlen voltam. Ezért pedig nagyon csúnyán megüthetem a bokámat. Hiszen nem elég, hogy automatikusan a táskámba tettem az órai fiolakészletet, még a kastélyból is kivittem. Csapzott hajjal rohanok végig az alagsor folyosóján. A jéghideg, nyirkos levegő egészen a tüdőmig hatol, érzem, ahogyan belsőszerveim elfagynak, s már az orromat is egy apróbb mozdulattal le lehetne törni arcomról, olyan mértékben fagyott jégcsappá. Kissé jobbra húz felsőtestem, mintha én magam lennék a notre dame-i toronyőr. Ez nem csoda, elvégre olyan nehéz oldaltáskám, hogyha röfögne azt hihetné az ember, hogy malacot loptam valahonnan. Veszek egy erős jobbost a következő lehetőségnél, és már lassan el is érem a labort, amikor néhány rellonos diák nagyokat kacarászva elsétál mellettem. Nem is törődnek velem. Miért is tennék? Nem ismernek. Ahogyan én sem ismerem őket. Természetesen arcomat takarva fordulok a hideget ontó falak irányába, hogy még esélyük sem legyen felismerni. Ujjaim közül nézek ki, mintha egy ijesztőbb filmet néznék, és nagyot sóhajtva megállapíthatom, hogy jelenleg egyedül tartózkodok a folyosón.
A labor ajtaját elérve, ujjaimat a jéghideg, girbegurba kilincsre fonom, és óvatosan benyitok. Szombat késő délután van. Ilyenkor biztosan nincsen óra. Éééés így is lesz. Attól félve, hogy nem marad több levegő a tüdőmben, csak egy apróbb, megkönnyebbült sóhajka hagyja el vastag ajkaimat. Amikbe bele is harapok, majd a szertár felé veszem az irányt. Lépteim akkurátusak, óvatosak. Nagyon szégyellem magam, hogy akaratomon kívül megloptam egy napra az iskolát, de… már nem tudjuk visszaforgatni az idő kerekét. Hacsaaaak. Nem, nem. Csak rosszabbá tenném a helyzetet, ha ellopnám az egyik negyedéves csaj időnyerőjét. Valamelyik nap láttam a nyakában lógni. Egészen biztosan az volt.
A szertár ajtajában megállok, és kutakodni kezdek súlyos táskámban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3259&post=789291#post789291][b]Drinóczi Babett Mirtill - 2020.01.15. 06:49[/b][/url]

Mi sem természetesebb, mint az, hogy ilyenkor nem találod, amit keresel. Pedig nem egy aprócska darabról beszélünk. Nyelvemet kidugom a megfelelő koncentráció érdekében, és hol jobbra, hol balra tekintek. Még mindig egyedül vagyok, és szeretném, ha ez így is maradna addig, amíg meg nem szabadulok a bűntény bizonyítékától. Halk, gyenge „aú” hagyja el ajkaimat, amikor valami élesebb tárgy miatt kirántom kezemet a táskából. Szájba kapom, akár egy kiskölyök, nyelvemmel megérintem a sértettnek érzékelt részt. Nem érzem a vasas ízt, így feltételezem, hogy nem vágta el a titokzatos valami a táskában. Így arcom elé húzom a kezem, és az ujjat megvizsgálva megállapíthatom; sértetlen. Folytathatom a keresést, immáron óvatosabban.
- Merlinre – nyögöm mély hangomon, amikor ismét a szívemhez kell kapnom, hiszen mégsem vagyok egyedül. Nyelek egyet, s villámgyorsan visszahajtom oldaltáskám tetejét, hogy ne láthassa, mi bújik meg benne. Akárki is legyen az. A hang irányába fordulok. Hisz’ ez a lány felettem jár egy évvel. Angelica, igen.
- Babett – biccentek felé viszont-bemutatkozva. Kékeszöld szemeim a pálcát markoló kézre csúsznak alig láthatóan, fejem mit sem mozdul. A terepet felmérve, és hatalmasat nyelve engedek meg egy erőltetett mosolyt, s vállat vonok. – Gyanúst? – kérdezek vissza bájos, ám zavart mosolyommal. – Semmit – hiszen éppen, hogy én vagyok a gyanús a nagy táskámmal, és a szertárhoz való közeledésemmel.
- Jó a sisakja, Asszonyom – próbálok mókázni, és hivatalosan megszólítani őt, miközben megjátszott katonássággal tisztelgek egyet. – Milyen játék ez? – lépek hozzá és hajolok közelebb, miközben mindezt már suttogva kérdezem meg, mintha csupán zárójelben kérdezném a játék közben. Nem szeretném elrontani a játékát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3259&post=790256#post790256][b]Drinóczi Babett Mirtill - 2020.01.23. 11:07[/b][/url]

Teljes meggyőződésem, hogy ismételten kimaradtam valami Levitás programból, és Angelica éppen ebben vesz részt. Nem mondom, hogy szívesen részt vennék benne, elvégre – többek között – ezért is kerülöm a hirdetőfalat, de azért egyre jobban érdekel a dolog a sisakot és a lány érdekes szerepjátékát figyelve. Szemeim összeszűkülve vizsgálják háztársamat, hiszen egyértelmű, hogy valami mégsem oké itt. Vagy tényleg a színészi véna. Nem tudom. Mindeközben természetesen figyelek arra, hogy a táskám ne kerüljön a középpontba. Gyanúsnak tűnhetek? Kifejezetten.
- Nem? – kérdezek vissza hitetlen hangon, fejemet oldalra döntve figyelem társamat. A következőkre viszont játékosan felnevetek, hiszen eléggé valószínűtlen, hogy ilyesfajta veszély fenyegetne bennünket a kastélyban. – Ne haragudj – mondom nevetés utáni orrhangon. – Nem akarlak megbántani, de biztosíthatlak afelől, hogy a kastély eléggé biztonságos – teljes bizonyossággal állíthatom. A kastély történetében egyszer sem szerepel olyan história, miszerint akárki vagy akárkik megtámadták, vagy bevettél volna ezt a hatalmas épületet. De mosolyomat teljesen eltüntetem, hiszen látom, hogy a másik teljesen komolyan beszél hozzám.
- Mi? – bukik ki belőlem a királykisasszonyi kérdés, szemeim kidüllednek. Ekkor zavart mosolyt erőltetek arcomra, és meglepettséget játszva mutatok a táskára. – Ja, hogy ez? – legyintek csacskán. – Semmiség. Igazán semmiség – kezdek hátrálni, táskámat a hátam mögé nyomva.
- Mit is mondtál? Támadás? Mesélj inkább erről – próbálok terelni.
Közben a kínálásra nem is figyelek, csak óvatosan lépkedek hátrafelé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3259&post=792896#post792896][b]Drinóczi Babett Mirtill - 2020.02.11. 08:29[/b][/url]

A pánik kezd rajtam eluralkodni. Nem akarom, hogy akárki is azt gondolja, hogy a Drinóczik már lopnak is. Volt elég felhajtás a család körül, nehogy az én lopásom legyen már a következő, amibe beleköthet akárki fia, lánya. Védelmezőn szorítom magam mellett a táskámat, majd lassan érzem, ahogyan az izmaim elernyednek, és végül hagyom a szütyőmet, hadd lógjon mellettem nyugodtan. Nem, félreértés ne essék, egyáltalán nem vagyok zavartalan. Inkább a nemértés látszik zöldeskék szemeimben, miközben egy lépést teszek Angelica felé. Sportcipőm nyifog egyet a terem padlózatán, ahogyan esetlenül csúszik előre azon, de így már közelebb kerülök háztársam felé. Eddig fenyegetően mesélt a támadásról és arról, hogy minket veszély fenyeget, erre hirtelen abbamarad mindez, és a sisakot hibáztatja. A sisakra nézek, majd fel a lányra. A lányra, majd le a sisakra. Ezt egy ideig értetlen ábrázattal játszom felváltva, majd a felismerés csillan meg szemeimben, miközben mókásan a homlokomra csapok.
- A sisak – mutatok Angelica varázstárgyára. – Honnan szerezted? – fogalmazódik meg bennem a kérdés, miközben ismét táskámhoz nyúlok. S mivel ilyen bizalmas viszonyba kerültünk, így elárulom neki, hogy én mit is keresek itt valójában.
- Én meg bocsi, hogyha hülyén viselkedtem – kezdek bele jobb karomat vakargatva zavaromban. Közelebb lépek Angelicához, hogy suttogni tudjak neki. – Tegnap bájitaltanon automatikusan a táskámba pakoltam ezeket – nyitom ki táskámat, s mutatom meg a fiolakészletet. – Vissza kellene pakolnom a szertárba – bökök fejemmel az említett helyiség irányába. – Ne köpj be, kérlek – kérlelem őt. – Véletlen volt, vissza is hoztam – arcomra fintor ül ki. Tényleg nem volt szándékos.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3259&post=797035#post797035][b]Drinóczi Babett Mirtill - 2020.03.05. 14:40[/b][/url]

- Eléggé furcsa karácsonyi ajándék – húzom fel cserfes kis ajkaimat, miközben mindketten színt vallunk egymásnak, és végre egy problémával kevesebb lóbálhassa a lábát lelkiismeretemről. Ennek hangot adva nagy sóhaj hagyja el ajkaimat, és igazán zavart kislány módon próbálok néhány arcomba lógó tincstől megszabadulni. – Hm, így még furcsább az egész – fintorgok, miközben ismét a táskámra terelődik a téma, én pedig először védekező módon szorítom magamhoz, hogy aztán végképp feladjam magam, sőt a segítségét kérjem Angelicának. Nem szeretném versenyeztetni kettőnk furcsaság-indexét, de szó, mi szó; mindketten érdekesen viselkedtünk a magunk módján. Noha Angelica része valóban valamivel szokatlanabb volt, mint az én véletlenszerű capcarázásom. A prefektus szóra kitágul mindkét pupillám, és megkönnyebbülten bólintok egyet.
- Na, annak baromira nem örültem volna – nyújtom mutatóujjamat a lány felé, de másik kezemmel, mintha más emberhez tartozna veszem el ezt a bizonyos ujjat arcából, hiszen sokszor rám szólnak otthon, hogy mutogatni nagyon nem szép dolog.
- Rendben, köszönöm – mondom őszinte hálával, majd lopakodó módot bekapcsolva helyezzük vissza méltó helyére a fiolákat. Én egy székre állok, és úgy kérem meg Angelicát, hogy adogassa nekem őket egyesével, hiszen nagyon félek, hogy az utolsó pillanatban törnek össze. Végül lemászok a magasból, s boldogan fordulok társam felé.
- Gyere, sütizzünk egyet a nagy ijedelemre – majd kisétálunk a szertárból, végig a laboron csacsogva, majd a nagyterem felé vesszük az irányt a hideg folyosón.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3259&post=812045#post812045][b]Drinóczi Babett Mirtill - 2020.06.22. 12:58[/b][/url]

Hihetetlen nagy szerencsém van, hogy Dana lett a társam erre a feladatra. Ugyan egyelőre nem sokat tettem bele a projektbe, de a kivitelezésben próbálok aktívabb lenni. Mivel Dana azt mondta, hogy jó a beszerzésben és még szereti is csinálni, ezért egyértelmű, hogy teljesen szabad kezet adtam neki, hiszen én ki nem állhatom az egészet. Még ruhákat sem vagyok hajlandó emberek között vásárolni, amióta Ivett megmutatta náluk, hogyan is lehet az internetről. Természetesen a faluba lemegyek iskolai felszerelésekért vagy esetleg kajáért, kávéért, de ennyi. Totálisan kikészülnék, hogyha valaki megkérne rá, hogy segítsek neki nagybevásárlást vagy kollekció-újítást vásárolni. No, no, no. Magassarkú bakancsom hangosan kopog az alagsor jéghideg folyosóján. Régen jártam erre. Legutóbb akkor voltam, amikor beosztottak a Rellonba, és Bence tesójának a szobatársa lettem néhány hétre. Mély sóhaj.
Farmernadrágom szokatlanul divatos, s ehhez hasvillantó felsőrészem is a mai tinédzserek világának szól. Nem jellemző rám, mégis nekem annyira megtetszett, hogy nem tudtam megállni, ne kattintsak rá, és ne tegyem a kosaramba. S azért is vagyok ennyire bátor, mert nem mozdulnék ki talár nélkül. Hiába vége a tanításnak, a bájital-készítéshez szükséges a védőfelszerelés. Persze reménykedjünk abban, hogy nem égetjük le és meg magunkat. Lenyomom a labor kilincsét, majd szélesre húzódik mosolyom, amikor meglátom Danát, ahogyan pakolássza a hozzávalókat.
– Szia – köszöntöm egy suta intéssel, majd közelebb lépkedek hozzá. – Annyira szuper vagy – forgatom meg szemeimet, és hálásan sóhajtok egyet. – Sikerült mindent? – érdeklődök, miközben ledobom oldaltáskámat a padlóra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3259&post=812146#post812146][b]Drinóczi Babett Mirtill - 2020.06.23. 07:30[/b][/url]

Figyelem a kék szemeket, s halványan elmosolyodok a pironkodásra. Ő is hasonlóan tudja fogadni a bókokat, mint én magam. De lényeg a lényeg; valóban nagyon hálás vagyok, neki. Ja, hálás. Igen. A padra helyezett táskámhoz fordulok, felnyitom a cipzárt, és máris fél felsőtestem eltűnik benne, ahogyan elkezdek kutakodni. Igazán tehettem volna a benn lévő cuccok tetejére, bizonyára egyszerűbb dolgom lenne. Néhány kelletlen hümmögés után előveszek egy csomag CsokiVarázslót – ami az egyik kedvenc édességem kislány korom óta – és egy nagyot pördülve tengelyem körül fordulok Dana felé. Az édességben egyesével csomagolt, belga csokoládéból készült varázsló és boszorkány figurák vannak. – A beszerzésért – mondom egy apró mosollyal, és átnyújtom az ajándékot a prefektusnak.
A hozzávalók felsorolása közben felpattanok a pad tetejére, és bakancsos lábamat lóbálni kezdem a levegőben. Fejből nem tudtam volna elmondani őket, de minden alapanyagot ismerek, noha az egyiknél különösen a magasba reppen dús szemöldököm. – Kinek a haját szerezted meg? – érdeklődök mély, karcos hangomon. – Hát – kezdek bele, s jobb kezem vékony mutatóujját szám elé emelem. – Attól függ, hogy kinek a haját hoztad… szerintem az a legelhanyagolhatóbb. Nem szeretnénk másolni senkit sem, csak csinos pofikat akarunk – vonom meg egy mosollyal a vállam. – Talán azt lehetne helyettesíteni valaminek az erősebb változatával – nem vagyok teljesen biztos abban, hogy amit mondok, annak van értelme, de most ez fogalmazódott meg bennem. – És ne aggódj – kezdem egy széles vigyorral. – Lemondtam minden programomat mára és holnapra, szóval szívesen vállalom a kísérleti egér szerepet – teszem hozzá bohókás fejdöntögetéssel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3259&post=812331#post812331][b]Drinóczi Babett Mirtill - 2020.06.26. 10:46[/b][/url]

Számomra kezdenek természetessé válni az ilyen apró gesztusok. Sok mindent tanultam az utóbbi időben, és rengeteget szocializálódtam. Ivett barátnőm hatalmas közönségkedvenc, egy igazi energiabomba, aki szeret nagy társaságokban nyomulni, míg én eddig legszívesebben a szobámban ücsörögtem. Sakkoztam vagy gitároztam. Minden olyan dolgot csináltam, amit egyedül a legjobb. Elvégre azt hittem, hogy ez kell nekem. Igaz, hogy így sem tartok vele minden buliba, de próbálom nem az összes alól kihúzni magam. Legfőképpen azért nem, mert sokszor reménykedek abban, hogy esetleg Bence is megjelenik. Mélyet sóhajtok, s miután átnyújtom az ajándékot aprócska mosollyal tekintek Dana szemeibe. – Tényleg? – kérdezek vissza, hiszen a csinos, modellalkatú lányoknál sosem tudom eldönteni, hogy esznek-e ilyesmit vagy sem. – Örülök. Nekem – lépek közelebb és mutatok a dobozkára. – Ez a kedvencem. Kiskorom óta ezzel tömöm magam – forgatom meg szemeimet egy idétlen vigyorral, s észreveszem, hogy kezeimmel megint össze-vissza hadonászok. Ezen észrevételre kissé összébb húzom magamon taláromat amolyan pótcselekvésképpen, és a minket körülölelő szekrénysorra emelem kékeszöld szempáromat. Mennyi minden, te jó ég! Voltam már itt, amikor véletlenül elemeltem egy üvegcsekészletet, de akkor annyira lefoglalt a szégyenérzet, hogy nem néztem szét rendesen. – Nem, köszi – legyintek kába fényt csillantva szemeimben, de még nem tekintek Danára, amíg nem fordulok egyet tengelyem körül. – Remek – állok habtákba azonnal a buli ötletére. Én sem vagyok benne biztos, hogy rögtön sikert aratunk, de ki tudja. Jó páros vagyunk.
A hajszálas sztorira csak hümmögve bólogatok, aztán kissé rémült vonások kerülnek pirospozsgás arcomra. Én nem vagyok benne olyan biztos, hogy jó ötlet lenne.
– Hát – kezdek bele sután vigyorogva. – Kicsit Frankenstein szörnyetegének hangzik így, nem gondolod? – még fel is kacagok, majd ajkamba harapva tekintek a már előszedett dolgokra. – Persze, értem – bólogatok mellé. – De nemt’om.
Természetesen semmi jónak nem vagyok az elrontója; legalábbis nem szeretnék az lenni. Hogyha Dana ezt a vonalat képviseli, akkor teljes vállszélességgel kiállok mellette, elvégre társak vagyunk ebben a történetben. Szívesen kipróbálok bármit.
– Akkoooor – szájam belsőjét rágcsálva gondolkodok el, majd összefont karokkal falnak dőlök. Érzem a nyirkos hideget, de most mégsem foglalkozom vele. Úgyis ki kellene már mosnom a talárt. – Szerintem kezdésnek azokból legyünk a legkevesebbet, amiket a leginkább elhanyagolnánk – nem hagynám ki teljesen őket. – És ha beigazolódik a gyanúnk, akkor ki is hagyhatjuk – tartok egy kis szünetet. – Habár nekem a pióca a legkevésbé szimpatikus – mosolygok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3259&post=812476#post812476][b]Drinóczi Babett Mirtill - 2020.06.29. 14:29[/b][/url]

A kedves ajándékötletre széles mosoly terül szét az arcomon. Én nem poénnak vettem, hanem nagyon is komolyan, mert ez már egy újabb lépést jelent egymás felé. Hatalmas dolgok ezek tőlem, nagyon örülök, hogy egyre több ember felé nyitok. Egyedül is képes vagyok barátkozni és nem feltétlen kell hozzá a nagyszájú barátnőm sem. Bólogatok a még mindig széles vigyorommal, majd táskámhoz sétálok. A kérdésre hanyagmód vállat vonok. Ezzel csak azt jelezném Dana felé, hogy bennem aztán semmi izgalmas nincsen az ég egyadta világon. – Az utóbbi években nem sokat mozdultam ki a Levitából – keserédes mosollyal fordulok vissza a lány felé zöldeskék szemeimet az övébe fúrva. Nem kényelmetlen a téma, de azért tisztában vagyok azzal, hogy nem volt teljesen normális ez a viselkedés. – Mostanság megyek ide-oda – attól függetlenül nem nagyon jellemző a bulizás, még ha többször is mozdulok meg társaságban. – Szeretem a varázslósakkot és gitározni is szoktam – mondom ismét őszintén mosolyogva.
S amióta Bencét ismerem, azóta ide-oda el szoktunk menni néha. Érdekes, mert eddig nem voltak barátaim, nem volt kivel ismerkednem, nem voltak kölcsönös érzelmek vagy vonzalom. Furcsa dolgok ezek, amikkel nem feltétlen untatnám Danát.
– Megpróbálhatjuk egyre több összetevővel – mondom már komolyabb hangnemben. – És akkor kiderül, hogy miket is kellene elhagyni.  
A lány lelkessége egyre jobban betalál az én belsőmbe is, és nagyon jó előérzetem kezd lenni az egész bájital-készítéssel kapcsolatban. Varázslatos dolog, amikor valakivel egy hullámhosszon vagytok a munkában, de amikor emberileg is kellemes társaság vesz körül minden helyzetet vált, és ekkor jön a képbe a boldog Babett-vigyor.
– Te szeretnéd használni az összes hajszálat? – kérdem szájamat gondolkodón elhúzva. Természetesen ez nem egyértelmű „nem” a részemről, csak várom a megerősítést Dana oldaláról is. Önmagamban nem vagyok túl erős személyiség; mindig kell egy kis löket. – Benne vagyok, de próbáljunk annyival többet adni hozzá, mint amennyivel kevesebbet teszünk a piócából és a pázsitból – ellököm magam a faltól és a pult mellé lépek, előkapom talárom zsebéből kis jegyzetfüzetemet, és levésem, amit eddig beszéltünk. Fontos a pontos dokumentáció. – Lássunk is hozzá – mondom szélesen mosolyogva, a pennát a füzetre hajítva. De izgalmas!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3259&post=814719#post814719][b]Drinóczi Babett Mirtill - 2020.07.29. 16:31[/b][/url]

Arcom egyre vidámabb. A legutóbbi találkozáskor is megbizonyosodtam arról, hogy Dana egy hihetetlen aranyos lány, de most kezdem érezni igazán, mennyire tetszik a stílusa. Csacsogó és életvidám, ami mellém kifejezetten kellett és most azt veszem észre, hogy eléggé jó úton haladok ahhoz, hogy még jobban kibújjak a csigaházamból. Ivett az elején még kevés volt, aztán jött Bence, aki teljesen felforgatta a kis világomat, és most egyre több ember felé nyitok. Jó úton haladok a felnőtté válás útján – legalábbis jelen pillanatban úgy gondolom. S amikor Dana a varázslósakkról is úgy vélekedik, mint én, akkor mosolyom a lehető legszélesebbre vált. Azonban előtte keserédes ez a mosoly, amikor a kimozdulást említi. Talán ő pont lehet egy olyan barát, akivel meg tudom ezeket tenni. Ott van Ivett, persze. De ő azért képes átesni a ló túl oldalára, és nem mindig tudom akkor megkülönböztetni, hogy mi a jó és mi a rossz. Vagy nincs is egyáltalán ilyenről szó… nem tudom. A lényeg az, hogy most nagyon jól érzem magam, ahogyan beleszippantok a labor dohos levegőjébe.
– Szuper lenne! – mondom boldogan és serényen bólogatni kezdek. – Nem sokan játszanak már. Olyan, mintha kezdene kissé kimenni a divatból – húzom el ajkaimat, majd az asztalra pakolt felszerelésekre tekintek. Folyamatosan jár a fejem, miközben Dana ismerteti velem az elképzeléseit. Teljesen egyetértek, mert egyébként sem vagyok biztos abban, hogyan is kellene a hajszálak arányát megosztani a főzetben. A lány a legjobb beszerző, ez az első pillanatban bizonyossá vált számomra, ezért nem is tartottam attól, hogy nem úgy fog sikerülni a dolog, ahogyan elképzeltük. Sőt, egyre inkább látom a végkifejletet szemeim előtt. Sikerülni fog. És végre egy olyan sajátos főzettel állhatunk elő, ami a korosztályunkban korszakalkotó is lehet akár.
– Hűha – mondom haloványan mosolyogva, amikor meghallom, hogy csapjunk bele. – Először is kerítenünk kellene egy üstöt meg mérőszerszámokat – emelem vékonyka ujjaimat ajkaim elé, és elgondolkodva tekintek körbe a helyiségben. – A jegyzetfüzetemet ott tartom, jó? – mutatok az asztalka szélére, ahová időközben letettem. – Te is nyugodtan irkálj bele – vonom meg egyszerűen vállaimat.
– De jól hangzik! – örvendezek. Éppen annyira, hogy majdnem tapsikolni kezdek a levegőben mellkasom előtt. Előveszem pálcámat, és egy halk varázsige segítségével lelebegtetem a felső polcról a mérőeszközöket. – Üstöt látsz? Mármint akkorát, ami nekünk kellene… Mekkora is az?