Az északi rész alagsorában, egészen közel a rellonosok klubhelyiségének bejáratához kicsi beugró zug látható. Mivel folyamatosan homály és sötétség fedi, na meg a zöldeken kívül nem is sokan merészkednek ide, nem volt népszerű éveken át, azonban nem akármit rejt. Benyitva a kő szegélyezte tölgyfaajtón egyből fáklyák gyulladnak a kör alapú teremben és a szekrények engedelmes, ám lomha csikorgással emelkednek ki a falból feltárva polcaikat. Különböző fiolák, üvegcsék, üvegek és lombikok sorakozna. Néhol sárkányvér, máshol viperafog, de különfélébbnél is különfélébb bájitalösszetevők virítanak, hol elrejtve ritkaságuk miatt, vagy éppen, mert olyan ital komponensei, amit ne akarjon bárki. Máskor pedig egészen elől vannak, mint az üröm, vagy az órákról jól ismert gumók.
A terem közepén egy viszonylag tiszta asztal, hatalmas lyukkal a közepén, amire pont egy üst tehető, vélhetően a korábbi szertárért felelős, vagy Felagund jobb és bal kezei itt gyakoroltak. Adott is hozzá minden eszköz, és talán hozzávaló is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3259&post=777087#post777087][b]Theon Delacroix - 2019.10.06. 10:11[/b][/url]

Igaz tökéletes vagyok, még nálam is jelentkezhetnek kisebb hibák, amelyek anno, mikor testemet márványból faragták meg, kimaradtak az adalékból. Noha aranyvérű máguscsalád sarja vagyok, kvibli mód nem értek a varázslás folyamatához és az ezzel járó ügyes-bajos dolgokhoz. Szóval nem meglepő, ha azt mondom, hogy tudásom a bájitalok terén annyi, mint egy darab szemétnek. Óriási szerencsém van, hogy jóképű vagyok, mert így – ha a tudásomnak semmi haszna nem is volt -, testemmel át tudtam jutni az összes vizsgámon. Elég volt kigombolnom ingem gombjait, lopni néhány szál rózsát a Fénylő Lelkek Udvaráról és voilà, máris garantált volt a kiváló! Na, ne nézz így rám, ha egyféle képen nem megy, akkor semmi gond nincs azzal, ha találsz egy kiskaput, amin könnyebben átevickélhetsz, mintha a társadalmi normák alapján helyesnek ítélt ösvényen járnál. Én pedig mindig megkapom, amit akarok, még ha mocskos módszerekhez is kell folyamodnom. Ebből a szellemiségből jött az az az ötlet is, miszerint én majd megleckéztetem a jó öreg Felagund-ot, amiért nála nem sikerült a tervem és galád módon elégségessel szúrta ki a szemem a vizsgalapon. És mi jobb módot találhatna rá az ember, minthogy elcsábítja a legkisebb és legártatlanabbnak tűnő unokáját; Lenát. Persze a lánynak erről nem beszéltem semmit, azt sem tudja, milyen vita folyt le a nagyapja és köztem. Egyszerűen csak azzal az indokkal hívtam ide, hogy hátha jó lelkűen segítene egy szerencsétlen kisfiúnak, aki annyit ért a bájitalokhoz, mint a húgom patkánya a normális viselkedéshez. Bár úgy látom, ez a késés valami család hagyomány lehet náluk. Először Charlotte az évnyitón, most meg Lena az órámon. Szerencséje, hogy nem számolok fel ezért óradíjat – csitt, tudom, hogy azt a tanárnak kellene -, mert akkor igazán nagy bajban lenne. Bár most hogy belegondolok, lehet jobban járnék. Talán még az adósságaimból is kievickélnék valahogyan.
Unottan lendítem lábam az asztal tetejére, hogy aztán őket keresztezve terüljek el a széken. Hogy valamivel elüssem az időt, táskámból kiveszem a körömreszelőmet, majd manikűrözni kezdem a kezemen meg található keratindarabokat. Annyira belemerülök, hogy még azt sem veszem észre, mikor a lány nevet kiáltja, majd kicsivel később megjelenik az asztalomnál.
- Késtél – jegyzem meg még mindig körmeimre meredve.