Az északi rész alagsorában, egészen közel a rellonosok klubhelyiségének bejáratához kicsi beugró zug látható. Mivel folyamatosan homály és sötétség fedi, na meg a zöldeken kívül nem is sokan merészkednek ide, nem volt népszerű éveken át, azonban nem akármit rejt. Benyitva a kő szegélyezte tölgyfaajtón egyből fáklyák gyulladnak a kör alapú teremben és a szekrények engedelmes, ám lomha csikorgással emelkednek ki a falból feltárva polcaikat. Különböző fiolák, üvegcsék, üvegek és lombikok sorakozna. Néhol sárkányvér, máshol viperafog, de különfélébbnél is különfélébb bájitalösszetevők virítanak, hol elrejtve ritkaságuk miatt, vagy éppen, mert olyan ital komponensei, amit ne akarjon bárki. Máskor pedig egészen elől vannak, mint az üröm, vagy az órákról jól ismert gumók.
A terem közepén egy viszonylag tiszta asztal, hatalmas lyukkal a közepén, amire pont egy üst tehető, vélhetően a korábbi szertárért felelős, vagy Felagund jobb és bal kezei itt gyakoroltak. Adott is hozzá minden eszköz, és talán hozzávaló is.

Most, hogy már nem csak tanára, de egyik gyógyítója is lettem az iskolának pár dolgot úgy döntöttem elkészítek. Néhány olyan bájitalt, melyeket még mentőzéskor ismertem meg. Ezek a  szerek nem feltétlenül képezik egy oktatási intézmény készletét, de nagyon hasznosak tudnak lenni. Ezért jöttem le a laborba a szabad délutánomon. Igaz lehetnék most a lakteremben egy jó könyv és egy pohár tea  na meg Lex társaságában, mégis jobbnak látta rászánni magam. Az északi rész alagsora sötét, barátságtalan hely, félelmetes is egy kicsit, ezért óvakodó lassúsággal ballagtam ideáig. Nem igazán értem a Rellonosok hogyan tudnak itt teljes lelki nyugalommal sétálgatni. Ráadásul nekik itt van a közelben a klubhelyiségük bejárata. Néha hátrapillantok, de kihalt a folyosó. Végül azért csak elértem célomat. A kővel szegélyezett tölgyfaajtón benyitva elém tárul egy fáklyákkal megvilágított ódon küllemű helység, mely fénykorában talán bizalomgerjesztőbb lehetett. - Hát nem olyan mint Krakkóban, de megteszi – sóhajtok mélyet és magamra kanyarítom eddig karomon lógatott fehér köpenyemet. Odasétálok az egészen tisztának mondható asztalhoz és zsebemből előhúzom a receptúra noteszemet. Bizony ebben a korban már nem csak úgy fejből kotyvaszt az ember. Kinyitom a megjelölt helyek egyikén. Vérhígító szérum, áll a lap tetején. A hozzávalók listáján sorjázok ujjammal. Majd elkezdem összeszedni őket. A munka megkezdése előtt pár kristályból felállítok egy tér és légtisztító teret, meg egy védőteret, hogy ha valami baj lenne csak ebben az egy helységben, de másban még a legrosszabb esetben se essen kár. Nem vagyok profi vegyész, se méregkeverő ezért nagyon nagy odafigyeléssel követem az utasításokat, amik alapján készítem a szert. Már lassan az utolsó fázisnál tartok, amikor hirtelen, egy véletlen mozdulatom miatt eltörök egy üveg edényt, ami felsérti a tenyereimet. A bájital legfőbb alkotóeleme a vámpírnyál pedig a sebekbe szivárog. - Jaj ne, ezt nem hiszem el… - nézem a mind erősebben folyó véremet. - Irány a gyengélkedő! - emelem meg kezeimet, hogy legalább a gravitációs tényező csökkentésével enyhítsem a vérvesztést. Igyekszem kinyitni az ajtót, de nagyon nehezen sikerül. Magam mögött vérpöttyöket hagyva lépek ki a szűk nyíláson amit a könyökeimmel sikerült applikálnom magamnak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3259&post=789907#post789907][b]Anastasia Strakhova - 2020.01.19. 15:03[/b][/url]

Most, hogy már nem csak tanára, de egyik gyógyítója is lettem az iskolának pár dolgot úgy döntöttem elkészítek. Néhány olyan bájitalt, melyeket még mentőzéskor ismertem meg. Ezek a  szerek nem feltétlenül képezik egy oktatási intézmény készletét, de nagyon hasznosak tudnak lenni. Ezért jöttem le a laborba a szabad délutánomon. Igaz lehetnék most a lakteremben egy jó könyv és egy pohár tea  na meg Lex társaságában, mégis jobbnak látta rászánni magam. Az északi rész alagsora sötét, barátságtalan hely, félelmetes is egy kicsit, ezért óvakodó lassúsággal ballagtam ideáig. Nem igazán értem a Rellonosok hogyan tudnak itt teljes lelki nyugalommal sétálgatni. Ráadásul nekik itt van a közelben a klubhelyiségük bejárata. Néha hátrapillantok, de kihalt a folyosó. Végül azért csak elértem célomat. A kővel szegélyezett tölgyfaajtón benyitva elém tárul egy fáklyákkal megvilágított ódon küllemű helység, mely fénykorában talán bizalomgerjesztőbb lehetett. - Hát nem olyan mint Krakkóban, de megteszi – sóhajtok mélyet és magamra kanyarítom eddig karomon lógatott fehér köpenyemet. Odasétálok az egészen tisztának mondható asztalhoz és zsebemből előhúzom a receptúra noteszemet. Bizony ebben a korban már nem csak úgy fejből kotyvaszt az ember. Kinyitom a megjelölt helyek egyikén. Vérhígító szérum, áll a lap tetején. A hozzávalók listáján sorjázok ujjammal. Majd elkezdem összeszedni őket. A munka megkezdése előtt pár kristályból felállítok egy tér és légtisztító teret, meg egy védőteret, hogy ha valami baj lenne csak ebben az egy helységben, de másban még a legrosszabb esetben se essen kár. Nem vagyok profi vegyész, se méregkeverő ezért nagyon nagy odafigyeléssel követem az utasításokat, amik alapján készítem a szert. Már lassan az utolsó fázisnál tartok, amikor hirtelen, egy véletlen mozdulatom miatt eltörök egy üveg edényt, ami felsérti a tenyereimet. A bájital legfőbb alkotóeleme a vámpírnyál pedig a sebekbe szivárog. - Jaj ne, ezt nem hiszem el… - nézem a mind erősebben folyó véremet. - Irány a gyengélkedő! - emelem meg kezeimet, hogy legalább a gravitációs tényező csökkentésével enyhítsem a vérvesztést. Igyekszem kinyitni az ajtót, de nagyon nehezen sikerül. Magam mögött vérpöttyöket hagyva lépek ki a szűk nyíláson amit a könyökeimmel sikerült applikálnom magamnak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3259&post=789919#post789919][b]Rentai Bálint - 2020.01.19. 17:33[/b][/url]

Leltárt tartva a gyengélkedőn arra jutottam, hogy igencsak megfogyatkozott a kalapkúra-bájital készletünk, ami persze nem meglepő az évnek ebben a felében, de azért aggodalomra akad okod, hogy ha még pár diák betéved a megfázás panaszaival, akkor nem fogjuk tudni ellátni őket. Ezen kívül még a vérpótló is fogyóban van, és most hogy lassan beindul a kviddics szezon is, azt hiszem pár másik sebgyógyító és tisztító főzet és kenőcs is el kell majd, így egy szépen lejegyzett listával a kezemben sétálok az alagsor felé, hogy az ott lévő bájitallaborban keverjem ki, amire szükség lehet, és véleményem szerint hiánycikk.
Az északi-szárnyba érve lefelé veszem utam a lépcsőkön, amikor is velem szemben léptek zajára leszek figyelmes. A folyosók nem a legjobban megvilágítottak, de így is hamar kibontakozik előttem egy ismerős sziluett. Bár nem volt alkalmunk sokat beszélgetni még, felismerem a nőt, aki az iskola egyik tanára és egyben kollégám is a gyógyításban. Ezután veszem észre, hogy furán tartja a kezeit s ahogy közelebb érek és köszönnék már azt is látom, hogy mi az oka az érdekes kéztartásnak.
- Szentséges Szalamandra! Mit csináltál? - kapom el a nőt, és már nyúlok is a pálcámért, hogy egy tisztító bűbájjal legalább kitisztítsam a sebeket. Persze csak akkor ha nem gátol meg benne. Aztán bár tehetnék rá kötöző bűbájt, inkább a köpenyem zsebéből veszek elő egy csomag gézt és ezeket helyezem a tenyereire. - A gyengélkedő túl messze van - mondom a nőnek és a labor felé terelem. Ott aztán belépve rögtön rá is jövök, hogy mi történt. Leültetem egy székre, aztán nyúlok az összetört üveg felé és olvasom el a címkét.
- Vámpírnyál? Komolyan? - mert persze a vámpírnyál az megakadályozza a véralvadást. Így érthető, hogy miért vérzik még mindig. - Van szilánk is a tenyeredben? - érdeklődöm közben pedig a polcok között mászkálok keresve pár hozzávalót valami gyors kenőcshöz - Van nálad valami kő, ami jó lehet? - kérdezek újra, mert ahogy pörgetem magamban a szóba jöhető bájitalokat és kenőcsöket rájövök, hogy egyik sem két perc míg elkészül. Akkor pedig már jobb ha a minerálpathológiához fordulunk. Vissza is fordulok és leveszem a gézt, amit az előbb a kezeire helyeztem, hiszen mostanra minden bizonnyal átázott.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3259&post=789956#post789956][b]Anastasia Strakhova - 2020.01.19. 22:22[/b][/url]

Az események olyan gyorsan történnek, hogy felocsúdni sincs időm. Kezemet feltartva botorkálok az alagsor kietlen és ijesztő folyosóján, hogy visszatalálva a gyengélkedőre vagy legalább a lakrészembe ellássam a sebeimet. Ekkor találkozom kollégámmal a másik gyógyítóval, aki azonnal kezelésbe veszi a praclijaimat. - Ügyetlen voltam - felelem kérdésére és elhúzom a számat kétbalkezességem eredményét nézve - Auuh... - szisszenek fel, ahogy a tisztító bűbáj jeges víz szerű érzéssel végigmossa a két vágást, amik nem hatalmasok ugyan, de elég rosszul festenek. Igazat kell adnom neki. A gyengélkedő tényleg messze van. Úgyhogy hagyom, hogy betereljen vissza a laborba és leültessen. - Egy kicsit komolyabb véralvadásgátló bájitalt szerettem volna készíteni - sütöm le nagy kék szemeimet és komolyan el is szégyenlem magam. Egyeztethettem volna vele és akkor most lehet nem így ismerkednénk meg kicsit jobban. - Szilánk? - kérdezek vissza, miközben közel emelem a tenyereimet és megnézegetem őket tüzetesen - Nem, úgy látom nincsen benne semmi - úgy pironkodok itt mint egy szűzlány. Ja az vagyok, na de tényleg, hol van ilyenkor a mentőorvosi múltam? Figyelem a fiatalember ténykedését. Igyekszem nem arra koncentrálni, hogy ha túl sok vért vesztek akkor leájulok a székről. A kezem már majdnem a fejem fölé emelem és akkor beugrik. - Kövem most nincs, de tudok egy bűbájt, amivel be tudod zárni a sebeket legalább addig, amíg egy bájitalt ki nem keverünk - magyarázom és továbbra is ártatlan tekintetemmel követem Bálintot - Mentőorvosként sokszor használtam olyan nagy, nyílt, erősen vérző sebeknél, mint például az amputoportálás - mesélem és eszembe is jut néhány igen színes és élménydúsan borzalmas emlék. Azokat a vonulásokat nem igazán szerettem. Sosem lehetett tudni, hogy mi és hány darabban vár bennünket a helyszínen. A morbid kollégák néha még a kocsiban fogadást is kötöttek, hogy mennyi részt találunk és merre. Ettől mindig elborzadtam és sokszor inkább nem is szóltam hozzájuk vagy épp megdorgáltam őket. - Várjunk csak! Ha megkérdezhetem te mi járatban vagy amúgy erre, amerre még a zöld sárkány sem sűrűm jár? - kérdezem, mert bár nagyon örülök, hogy jött, mégis furcsállom a megjelenését, hiszen ezen a részen tényleg szerintem csak az jár, akinek muszáj. Közben a kolléga leveszi a gézt a tenyeremről, ami már csurom vér lett az eltelt idő alatt. Ha nem ilyen kellemetlen helyzetben lennék még jól is esett volna a mozdulat, ahogy megfogta a kezem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3259&post=789970#post789970][b]Rentai Bálint - 2020.01.20. 07:15[/b][/url]

- Megesik - válaszolom, a korábbi nyugtalanságomat, próbálva palástolni és még egy mosolyt is küldök neki. Ne érezze magát rosszul emiatt. Persze nem mondom, hogy minden rendben lesz, mert egyelőre nem is gondolom úgy, de igyekszem. Egyébként is, kulcsfontosságú, hogy nyugodt legyek mindig, minden esetben. Épp csak a helyzet az, ami kissé nyugtalanná tesz, mégis csak egy kollégáról van szó. Az ember ritkán lát, gyógyítókat akik gyógyítóra szorulnak. Azonban a kezdeti sokk után, sikerül jól felmérnem a dolgokat és inkább az alagsorba vezetem vissza, ott ültetem le, hogy ha a vérveszteség miatt szédülni kezdene akkor ne ájuljon el.
- Igazán figyelmes - felelem, ahogy magyarázatot ad a vámpírnyálra. Mondjuk ki is találtam volna, ha nem mondja is, hiszen a legtöbb véralvadás gátlóba azt teszünk. Inkább a szilánkokról kérdezem, hiszen ha vágta a kezét, könnyedén előfordulhat hogy néhány apróbb szilánk is benne maradt. - Akkor jó - A polcokat végig járva arra jutok, hogy gyorsan elkészülő szert ezekből nem igazán tudok készíteni, így valami kőben reménykednék, de én azt sosem hordok magammal. - Tényleg? Akkor taníts - fordulok vissza hozzá lelkesen, ahogy kövek helyet egy bűbájt említ. Valószínűleg nekem is volt valahol hasonló a tananyagban, de szégyen vagy sem, nem jegyzetem meg mindent, és amit nem használ az ember elég gyakran, az el is felejtődik.
- Izgalmasan hangzik. Sosem voltam mentős, de el kell ismernem sokkal jobb munkát végeznek, mint a legtöbb gyógyító - Ahogy beszélek, már mellette állok és nem keresgélem a bájital-kenőcs hozzávalókat. Az általa említett bűbájt várom, és a kezeiről szedem le a gézlapokat. - Ha nem lennének, sokaknak esélye sem lenne a túlélésre. Főleg az amputoportálóknak. - Persze nem azokra gondolok, akik egy szemöldököt vagy egy ujjat hagynak hátra, azok sem kellemesek, de nem létfontosságúak. Egy kar, vagy egy láb, rosszabb, de találkoztam olyannal is, aki egy tüdőlebenyt hagyott el, sőt regéltek egy esetről ahol a bélrendszerét hagyta hátra valaki.
Ha a kolléga végre elárulja a varázslatot, amit ismer, akkor a pálcámmal azt elvégzem a kezein. Aztán ellenőrzöm, hogy jól csináltam-e.
- Így? - kérdezem meg őt is, még mindig a kezeit fogva. Valószínűleg szebb is lehetne, de ha a seb összehúzódott és a vérzés alább hagyott nekem az elég. Ha a kollegina is jóváhagyja a műveletem akkor pedig elengedem a kezeit, és egy tálat hívok magamhoz, ebbe pedig tiszta vizet varázsolok, majd a nőnek adom azt, hogy kezet moshasson. Én pedig néhány pálcaintéssel feltakarítom az összetört üveg maradványait és a teremben lévő vércseppeket is. - Amúgy azért jöttem, mert hiány van odafent elég sok mindenből, gondoltam kikeverek pár dolgot. Többek közt a sebgyógyítók is elég hiányosak. Szóval... - Az általa megkezdett főzetet ellenőrzöm, de az láthatóan már kárba veszett, így egy intéssel azt is eltüntetem. A hozzávalókat a munkaasztal túloldalára helyezem, a jegyzeteivel együtt. Majd a polcokról újabb alapanyagokat tartalmazó üvegcséket pakolok az asztalra. Csak ezután jövök rá, hogy sárkányokat említett, na igen, ha belelendülök valamibe, hajlamos vagyok elsiklani részletek felett. - Szerintem a zöldsárkányok erre járnak nap mint nap. Elvégre a közelben alszanak - Mondom nevetősen, mert a rellonosok jelképállata a sárkány és hát az ő hálókörletük pont itt van.
- Egyébként ha veszélyes alapanyagokkal dolgozol, akkor kötelező a munkakesztyű - pillantok a nőre, bár valószínűleg ezt ő is tudja. Na meg valószínűleg már ezerszer csinált ilyet és sosem volt baj, esetleg nem is gondolt rá, hogy veszélyes lehet. A helyzeten persze ez már nem változtat. Én mindenesetre felveszem a sajátomat, mert én tényleg nem engedhetek meg magamnak hasonló sérüléseket. Aztán neki is látok az első sebgyógyítónak, ami eszembe jut.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3259&post=790522#post790522][b]Anastasia Strakhova - 2020.01.25. 13:44[/b][/url]

Minden idegszálam megfeszül, ahogy a tenyereimben lévő sebekbe bele-belenyilall a fájdalom. De tűröm hősiesen. Láttam én már ennél a két vágásnál sokkal rosszabbat is annak idején. Ezután a kollégám odajön hozzám és én lépésről lépésre elmagyarázom neki a varázslat menetét, amivel a még mindig vérző sérülésekbe láthatatlan varratokat bűvölhet. Ezek a manaszálak egyben tartják a bőrt, melyet rétegenként zárnak. Megakadályozzák a további vérvesztést. Persze az én esetemben a vámpírnyál miatt kicsit szivárog majd a vér a szálak közötti részekből, de ez töredéke annak, amit már elvesztettem. Megfelelő kezelés után pedig a sebek is eltűnnek szinte nyomtalanul. - Pontosan így - bólintok mosolyogva a remekül kivitelezett bűbáj láttán. A fájdalom megszűnik, a vérzés múlóban és így már minden figyelmemet a férfira tudom fordítani. Vonásai szemem számára különlegesek, mégis jól esik nézni. Az általam készíteni próbált bájital ugyan kárba veszett, megmenteni nem lehet azért mégsem bánom, hogy így esett. - Igazából ugyanazért jöttem én is mint te, szóval..Mondhatjuk egyre járt az agyunk - jegyzem meg miközben fejemmel követem a ténykedését. Gyakorlott mozdulatain látszik nem ma kezdte a szakmát, bár előbbi elismerő szavaiból ítélve ő nem volt járművön. Igaz nekem meg kórházi gyakorlatom nincsen, csak annyi amennyit képzésem alatt kötelezően le kellett töltenem. - Igaz, a kesztyűt valóban elfelejtettem. Mostanság valahogy szétszórt vagyok - mondom feddésére számat enyhén elhúzva félig-meddig magamnak. Az utóbbi napokban valóban kicsit több felé kellett figyelnem. Ott van a kutatásom, a tanítás és most még az a bizonyos verseskötet kiadás is a levegőben lóg, míg az özvegy férj engedélyét meg nem kapom hozzá. Mindezek mellett próbálok a gyengélkedőn is teljesíteni. Azt hiszem jót tenne egy energia pótló bájital vagy legalább egy jó kávé. - Mindig is gyógyító akartál lenni? - kérdezem igyekezvén beszélgetésbe elegyedni a kollégámmal. Nem szeretném zavarni, de ha már itt vagyunk mind a ketten a sors vezérlete által, talán megpróbálhatnánk összeismerkedni egymással egy kicsit jobban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3259&post=791102#post791102][b]Rentai Bálint - 2020.01.30. 18:10[/b][/url]

Mivel nincs üvegszilánk a tenyerében, így gondosan követve minden szavát végzem el a varázslatot, az elmondása alapján. S meg is jegyzem azt magamnak a későbbiekre, hiszen elég hasznos. Még egyszer szemügyre veszem a tenyereit, hogy megbizonyosodjak róla, valóban jól csináltam mindent. Gyengéden tartom a kezeit, elvégre nem akarok neki több kellemetlenséget okozni, mint amit eddig elszenvedett. A szavai még ha csak megerősítés is, jól esnek. Kifejezetten büszke vagyok magamra. Az arcomra egy elégedett mosoly ül, ahogy felpillantok rá.
- Remek tanárom volt - Felelem, hiszen valóban, nagyon jól elmondta mit és hogyan csináljak. Még ha alapvetően nem is egy bonyolult bűbáj, azért az iskola diákjait nem kérném meg, hogy csinálják ezt utánam. A további beszélgetésünkből megtudom, hogy neki is az volt a célja, ami nekem, az iskolai bájitalok készletének bővítése, feltöltése. Ez is megmosolyogtat, de persze azért elmondom neki, hogy figyelmetlenség volt a részéről, a kesztyű hiánya.
- Szétszórt? - pillantok fel a bájital és kenőcs hozzávalók rendezgetéséből - Mid hiányzik? - próbálom elviccelni a dolgot, és szét is nézek a földön, meg még egy fiolát is felemelek, hátha abban van egy darabkája. - Bájitalt, vagy bármi hasonlót nem ajánlott készíteni, ha nem a legjobb a koncentrációd. - Magyarázom aztán komolyra fordítva a szót. Ezt talán Felagund professzor is sokat hangoztatta, bár nem tudom ő ismeri-e az itteni tanárokat. Nem emlékszem, hogy láttam volna, amikor idejártam, pedig biztos vagyok benne, hogy nagyjából egy idősek vagyunk. Ha bagolyköves lett volna emlékeznék rá. Minden szép lányra emlékszem. S bár el-elkalandoznak ilyesmi dolgokra a gondolataim, közben újra meg újra a készítendő sebgyógyítóra koncentrálok. Felteszek egy kisebb üstöt, egy mozsárba összeőrlök pár hozzávalót, majd egy másikat felaprítok, s ahogy kell szépen az üstbe pakolom őket.
- Igen. Vagyis. Először orvos, endokrinológus, de aztán kiderült, hogy varázsló vagyok. Szóval gyógyító és endokrinológus leszek... A mugli orvosin még van egy évem. Aztán szeretnék egy kutatást is... meg egy PhD-t ugye... De az még hosszú. - Beszéd közben fel-felpillantok a nőre, amikor épp nem a készülő főzettel vagy a hozzávalókkal foglalkozom. - És te? - dobom vissza a kérdést. Fura de, hiányzik az ilyesfajta könnyed beszélgetés is, ami a szakmához kötődik. A többségnek az orvosi vagy gyógyítói a nehéz témák közé tartozik, pedig annyira nem az. Legalábbis szerintem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3259&post=791804#post791804][b]Anastasia Strakhova - 2020.02.04. 08:52[/b][/url]

A bűbáj tökéletes kivitelezése azonnal hatott. A manaszál varratok tartanak és vérem szivárgása is minimális mértékűre csökkent. Ebből már nem lehet komoly baj. Némi kellemetlen, gyógyulás alatt fellépő húzódó, viszkető érzésnél. Kollégám finoman tartja kezeimet még pár pillanatig, azután elengedi, de megjegyzésétől rózsás pír önti el az arcomat – Ugyan… - nyögöm ki – Te vagy inkább remek tanítvány – fejezem be mondandómat, majd figyelem tovább ténykedését. A kesztyűs megjegyzése, mivel igaz így kicsit elszomorít, de hamar túllendülök ezen, hiszen egy tréfával elveszi az egész szituáció élét – Az agyam, csak az nem látszik, mert mindenkinek az ártatlan arcom tűik fel – nevetek jóízűen miközben kicsit közelebbi székhez megyek, és arra ülök le, hogy mint a mesében: jobban hallhassam és láthassam.  – Jogos, máskor erre jobban fogok figyelni az biztos! –reagálok szavaira egy mosollyal, amit még egy eskü jel mutatásával is megerősítek. Nem vagyok én sem saját magam ellensége. Nem hiányzott nekem most ez a két vágás, még akkor sem, ha valószínűleg emiatt kicsit jobban megismerkedhetek a kollégámmal. Szeretek barátkozni, bár a legszűkebb baráti köröm nagyon kicsi. A munkatársaimmal viszont a viszonyomat mindenekfelett szeretem közvetlenként és fesztelenként fenntartani. Fontos számomra a kellemes légkör és az egymásra való támaszkodás lehetősége. Mentős időmben ez a védőháló, az egymásban való feltétlen bizalom segített szaktudásomon túl egy-egy nehéz helyzet után a következő vonuláskor is a lehető legjobb teljesítményt nyújtani. Kicsit el is gondolkozom ezen. Mennyire más most az itteni munkám, a tanítás és a gyógyítói szerepkör. Ezalatt a férfi aprít, őröl, morzsol, pakol, kever és kavar, s a főzet szép lassan összeáll. Míg feladatát végzi, azért beszél hozzám szinte folyamatosan és megtudok róla néhány érdekes dolgot.  – Az endokrinológia érdekes és sokszínű terület. Szerteágazó ismereteket igényel és a betegségei is nagyon sokfélék, úgy tudom – vetem közbe mosolyogva. Számomra mindig is az oxiológia és a kardiológia volt átképzésem alatt a legvonzóbb, és így ezekben vagyok a legjártasabb. Ám minden tiszteletem a többi szakterülettel foglalkozó orvos társaimé. Hiszen ők is közös hivatásunk egyik szegletének szakértőjeként mentenek, jobbítanak életeket. Természetesen, ahogy számítottam rá Bálint visszaveti nekem végül a kérdést, amit neki feltettem – Kicsi korom óta szerettem a köveket. Mindig is „beszéltek” hozzám és a bűvöletükben nőttem fel – fogok bele a történetbe, amiből ő is kicsit közelebbi képet kaphat rólam – Az apám mentős az anyám tanár volt. Minden valahogy adta magát. Előbb tanár, majd anyám halál után mentős lett belőlem – itt kis szünetet, egy lélegzetvételnyit tartok - Aztán történt egy…baleset és már nem vonultam, csak diszpécser lettem benn az irányításban – kicsit lehorgasztom fejem és a testtartásom is enyhén meggörbül, de csakhamar újra felderül az arcom és kihúzva magam bizakodó mosollyal folytatom – Két éve jöttem vissza az oktatásba és egy ideje már gyógyító is vagyok. Ráadásul ezek mellett még egy kutatásba is bele tudtam fogni és nagyon szeretem ezt az egészet – próbálom vidáman, könnyeden és erősen zanzásítva elmondani mindazt a sok okot, érzést és traumát, amik a mai napig elvezettek életem útján. - Miért pont a hormonok? - érdeklődöm de gondolataim nehezen tudom elvonni most a felemlegetett múltamtól. A balesetről, már ha az engem és bajtársaimat ért támadást annak lehet nevezni sem meséltem még senkinek mostanában. Nehezen dolgoztam fel anno és még néha most is eszembe jut az a félelem és fájdalom, amit akkor átéltem. Azután már semmi sem volt ugyanolyan. Ezért is örülök, hogy az ismerősöm szólt annak idején a tanárfelvételről ide a Bagolykőbe és, hogy meg is kaptam az állást.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3259&post=793332#post793332][b]Rentai Bálint - 2020.02.12. 10:42[/b][/url]

Visszamosolygok rá, ahogy ő engem dícsér. Tudnék rá válaszolni, de látva a pírt az arcán inkább nem teszem. Nem szeretném jobban zavarba hozni.
- Köszönöm - mondom inkább a dicséretére, majd felállok és a további teendőkre koncentrálok. Előkészítve minden lehetséges hozzávalót és miután felveszem a saját kesztyűmet neki is megjegyzem, hogy ezt bizony elfelejtette. Ezt követően viszont érzem, hogy valami feszültségoldásra van szüksége így elviccelem a dolgot, s ez valóban működik, hiszen nevetve válaszol. Én is elmosolyodom, s ha már így adja magát, felpillantva rá válaszolok.
- Haha, ebben van valami. - Mármint abban, hogy az arcára figyel fel mindenki elsőre. De nincs ebben semmi meglepő hiszen ezt látjuk először: a külcsínt, s csak ha beszélgetni kezd az ember valakivel, akkor láthatja meg a belsőt. - De ha kell segítek megkeresni az agyad - mondom még midig viccelődve, aztán neki is kezdek a különféle főzeteknek. Az első egy sebgyógyító, ennek a hozzávalóival ügyködöm, s a beszélgetésünk is valamivel komolyabb vizekre terelődik. Nevezetesen a szakmánkra, hogy miért választottuk ezt.
- Valóban az, majd még szakosodom tovább is, de az egyelőre odébb van. Rettentően hosszú folyamat. Talán mire nyugdíjba megyek befejezem - nevetek ismét, mert bár a varázs világban viszonylag könnyedén megszereztem a gyógyítóit, a mugliknál ez jóval hosszadalmasabb folyamat. Persze nyilván azért, mert itt nem szakosodik úgy az ember. Igen, lehetne még egy-két tanfolyamot végezni és hasonlókat, de egyelőre örülök  a már megszerzett diplomámnak és arra fókuszálok, hogy hogyan éljem túl a munka mellett az egyetemet.  A kérdést visszadobom s egy újabb hozzávaló elkeverése után, kisebb lángra veszem az üstömet és mivel egy nyugodtabb fázisba ér a készülő főzet, az asztal másik oldalára megyek és kolléganőmmel szemben állok meg, az asztalnak dőlve. Leveszem a kesztyűket és a kezeimet megtámasztom magam mellett az asztalon, amíg hallgatom a meséjét.  Nem szakítom félbe, csak egy megértő pillantást küldök felé, és bólintok biztatásul, hogy folytassa csak ha szeretné. Nem kell részletekbe mennie, hallatszik, látszódik, hogy nem szeretné túlságosan kifejteni, mi is történt én pedig ismét csak megértően bólintok.
- Mit kutatsz? - kérdezem, mert az ilyesmi mindig nagyon érdekes. Én is tervezek egy kutatást, ami nagy falat lesz, tudom én is, de ettől függetlenül nem fogok meghátrálni. A kérdésre elmosolyodom. Miért hormonok?
- Cukorbeteg vagyok - közlöm nemes egyszerűséggel - Szeretném a többi kis srácnak megkönnyíteni, hogy ne járjanak úgy mint én, kórházba járás, szurkálás, meg az állandó probléma, hogy mit lehet és mit nem például egy szülinapi buliban - Persze ma már jóval jobb a helyzet, de a legjobb mégis csak az lenne, ha valahogy megoldhatnám ezt az inzulin problémát. A varázsvilágban is vannak alternatív megoldások. Bűbájok, amikkel a vércukorszint mérés sokkal egyszerűbb. De ez a betegség nem csak varázslókat érint, a mugliknak is kell egy megoldás.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3259&post=795376#post795376][b]Anastasia Strakhova - 2020.02.23. 07:58[/b][/url]

A sebgyógyító bájital fődögél az üstben, szép kis láng fölött, ahogy annak lennie kell és mi addig szakmázgatunk. Fontos dolgok kerülnek szóba köztünk. Mindketten kutatunk, derül ki ez a tény is az elhangzottakból. - Egy olyan eljárás továbbfejlesztési lehetőségeit kutatom, amely a kövek erejét felhasználva segít a muglik szív-ritmusszabályzóinak a mágus világban való működését - igazából ez azért nem ilyen egyszerű, így kicsit inkább úgy döntök kifejtem - A rúnázás nem megbízható, de ha sikerülne köveket használni akkumulátorként, akkor azok jóval megnövelhetnék, sőt talán még tölteni is tudnák majd ezeket a szerkezeteket. Ezzel megkímélhetnénk a telepcsere fájdalmas műtéteitől az ezzel a szerkezettel élőket - nagyra törőek a tervek, a megvalósításuk azonban még ma sajnos csak álom. De egyszer már majdnem működött és ha a hölgy nem halt volna meg, talán most már előbbre járhatnánk. Nem a kísérleti eszköz okozta a vesztét, ezt már a naplójából egy ideje tudom. Más okok vezettek a véghez. Lelki okok, amiket nem láthatott előre senki. Elgondolkozom egy kicsit, ám figyelmem ismét egészen az övé, ahogyan a saját kísérletéről mesél nekem. Áll velem szemben, a pultnak támaszkodva és akaratlanul félrebillen a fejem, ahogy az arcát nézem. - Nagyon nemes szándék és a téma is érdekes - mosolygok rá kedvesen. Komolyan így gondolom. Az pedig csöppet sem zavar, hogy cukorbeteg. Ez jottányit sem csökkent a bennem iránt ébredt erős szimpátián - Megfigyelted már, hogy mindenkinek van valami komoly kötődése az általa választott kutatási területhez? A lélektan nem az erősségem, de ezt mindig is érdekesnek tartottam - kezdem fejtegetni. Valóban különleges az az indíttatás, majd  kötelék, ami egy kutatót az általa kutatott területhez fűz. Mindenki, akiről eddig hallottam, vagy akivel erről beszélgetni tudtam, ahogy most ő is, csak megerősítette bennem ezt a nézetet. Nincs olyan, vagy ha van, hát elvétve fordul elő, hogy valaki "csak úgy" belekezdjen egy kutatásba személyes érintettség nélkül. Persze, hogy ez jó-e vagy sem arról már lehetne vitatkozni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3259&post=795413#post795413][b]Rentai Bálint - 2020.02.23. 13:18[/b][/url]

Mivel a főzet épp olyan stádiumban van, hogy megtehetem, teljes figyelmem a nőnek szentelem. Érdeklődve hallgatom és ahogy a kutatása részleteit kezdi magyarázni, elismerően húzom fel a szemöldököm, bólintok, hümmögök. Ily módon kifejezve mennyire tetszik is a dolog. Kérdezni inkább nem kérdezek. A kardiológiához nagyon alap ismereteim vannak csak, de a szív-ritmusszabályozás önmagában is olyasmi, ami szerintem nehéz dolog. Szóval igazán lenyűgözőnek tartom, amit mesél.
- Ez fantasztikusan hangzik! - mondom végül, mert hát valóban műtét nélkül megoldani egy ilyen macerás mugli eljárást... Szuper lenne. És a kövek végül is nem is annyira mágikus gyógyászat alapjai. Igen, a varázsvilágban elterjedtebb, de a muglik is egy része is felismeri és elfogadja, hogy egy-egy kő gyógyító hatású, így ezt az eljárást a lebukás veszélye nélkül alkalmazhatnánk. Egyszerűen csodálatosan hangzik. - Remélem sikerül - toldom még hozzá, aztán a főzetre pillantok sebtében, de egyelőre pont azt csinálja, amit kell, így a saját pályaindító betegségemről mesélek. Az észrevételén elgondolkodom egy pillanatra, de aztán nagyon könnyedén válaszolok hozzá.
- Ez természetes nem? Próbálhatjuk tagadni, de elsősorban az érzelmeink alapján hozunk döntéseket... Érzelmi hatásra kezdünk bele új dolgokba. Hogy milyen érzelem az mindegy. De valahol ahhoz kötődik. Ebből adódóan, ha nincs kötődés, a téma is elveszti az értékét. - Megvonom a vállam. Nem vagyok pszichológus, bár foglalkoztam egy félévet mélyebben a témával, végül félbehagytam. Valószínűleg nem kötődtem eléggé a témához. Bár lenne most is újabb motivációm rá, egyelőre kerülgetem a dolgot, talán mert félek az esetleges szerzett tudástól.
Ismét az üstben rotyogó keverékre pillantok, s mivel épp átvált zöldre, tudom, hogy most erre kell majd jobban figyelnem. Hozzáadom a már előkészített utolsó hozzávalót, majd kevergetni kezdem. Előbb balra, majd jobbra, pontosan számolva, hogy még véletlenül se rontsam el a kavarást. Ha pedig mindent jól csinálok, akkor egy világos, sárgás-zöldes színű masszává fog válni az üst tartalma, ami aztán mint egy balzsam kerülhet kolléganőm sérült tenyereire.