Minden RT játékra, ami a faluban vagy annak környékén játszódik.

Vitéz Rebeka

Eső. Reggel óta folyamatosan esik, de ez engem hidegen hagy. Dél óta vonaton ülök és zötykölődök, rohamosan haladok új "otthonom" irányába. Még nem sikerült eldöntenem, hogy ez jó ötlet-e, rengeteg pro és kontra érvet sorakoztattam fel fejemben az elmúlt 4,5 óra alatt. Egy darab utazótáskám lent hever a földön, lábaimat rajta pihentetem, miközben fejemet az ablaknak döntöm. Meredek a semmibe és ahogy a vonat zakatol a síneken, úgy zakatolnak az én gondolataim is. Azonban ebből a majdnem alfából az ránt vissza, hogy a vonat lassulni kezd. Hallani a fék csikorgását, majd hamarosan emberek nyüzsgését, akik elindulnak kifelé a kijárat felé. Megérkeztem. Itt vagyok és innen már nincs visszaút egy ideig. Táskámat hátamra dobom, majd bőrdzsekim zsebébe süllyesztett kézzel sétálok végig a tömött folyosón, majd egy jól irányzott ugrással szállok le a vonatról. Ötletem sincs, hogy merre kellene elindulnom, így arra haladok, amerre a tömeg visz. Ők csak tudják merre van az arra. Kiszúrok magamnak egy három fős társaságot, akik szintén nagy pakkokkal indulnak el. Ránézésre pedig annyi idősek, mint én. Elég határozott, célirányos léptekkel haladnak, így ők biztos többször jártak már erre. Hamarosan kiérünk egy kisebb térre, ahol szétszéled a tömeg, és én ott maradok "egyedül". Körbepillantok, zsebemből előveszek egy doboz cigarettát, rágyújtok, majd egy tetszetős irányba elkezdek sétálni. Fejemet lehajtom és csak megyek az ismeretlenbe, míg nem valaki a mellkasomnak csapódik. Meglepetten nézek rá az ismeretlen lányra.- Hali! - köszönök rá a legsármosabb mosolyommal a csajra. Szívok egyet a cigiből, majd kapva kapok az alkalmon. - Ha már így egymásba botlottunk, nem tudod véletlen, hogy merre van az a "híres, neves" iskola?

Vitéz Rebeka

Elég értetlenül nézek a lányra, hogy miért szabadkozik itt nekem. Félre biccentett fejjel figyelem, majd miután befejezte, a legpimaszabb mosolyomat villantom rá.
- Nyugi Drága! Nem történt semmi... -  mondat közben megérintem a lány karját. Ez már egy annyira bevett mozdulat, hogy szinte magától jön. Lehet, hogy egy idegen számára ez már sok, mivel ismeretlenül léptem be az ő kis intim szférájába, de sebaj. Általában a lányok nagy része értékelni szokta ezt, legalábbis eddig ezt szűrtem le az eddigi tapasztalataim alapján. Mondjuk az eddigi lányok nagyrészt nem voltak teljesen ismeretlenek, már egy ideje lófráltak körülöttem mielőtt szóba elegyedtünk és a többi pedig jön magától. Nem mondom, hogy egy Casanova vagyok, az azért túlzás lenne, de nem hazudok ha az a vágyam. Valahol pedig el kell kezdeni. Aki nem lesz vevő rá... na azt úgyis időben meg fogom tudni. Általában hamar tudatosítják bennem a lányok, mi is a helyzet.
A kérdésemre igenlő választ kapok, aminek köszönhetően egy kicsit megkönnyebbülök. Így nem fogok céltalanul bolyongni egy ismeretlen településen, ahol még előtte sosem jártam. Előbb utóbb tuti oda találtam volna, de azért egy így nagyban megkönnyíti a helyzetemet.
- Mit szólnál előtte egy kis... uzsonnához? - nézek mondat közben az órámra, majd újra a lányra. Két vagy akár három legyet is egy csapásra.
- Egyébként kit tisztelhetek a kisasszonyban? -

Jeanette Bergström

Első nap. Ezek általában mindig nehezek, és ez most sem volt másképp. Nehezen indult a reggel és nehezen is folytatódott. Sokszor sikerült eltévedni és többet káromkodtam ma, mint egy egy szokásos napon. Az iskola felfedezését hamar feladtam. Igaz tegnap kaptam egy kis segítséget, de hát úgy érzem, hogy hangya******i volt amit én ebből az iskolából láttam tegnap este. Szóval hamar úgy döntöttem, hogy előbb az a kis települést kellene felfedezni, ahol érkezésemkor jártam. Így már késő délelőtt elindultam valamerre, bóklásztam amerre a lábam vitt, bementem pár boltba, vettem magamnak ezt-azt. A nagy vizsgálódásban megfeledkeztem arról, hogy ma még nem ettem semmit. Erre a hasam irgalmatlan korgása hívta fel a figyelmemet. Mivel nem tudom merre van itt valami étterem, így a legelső helyre bementem, ahol úgy tűnt árulhatnak valami ételt. Így kötöttem ki egy csárdában. Körbetekintés nélkül indultam el a pult irányába, majd egy jól irányzott mozdulattal felültem a legközelebbi székre. A csapos éppen eléggé el vol foglalva, így várnom kellett. Ez idő alatt legalább szemügyre tudtam venni a helyet. Hááááát....

Jeanette Bergström

A nagy körbetekintés közben feltűnik nekem valami, vagy inkább valaki, aki nagyon nem illik bele a képbe. Egy lány. Egy lány, akinek nagyon ártatlan és szűzies kinézete van. Vajon mit keres ő itt? A sok rossz arcú férfi között, akik jelenleg itt csöveznek eléggé furcsa látványt nyújt. Egy vajsör pihen előtte, amiből még úgy fest egy kortyot sem ivott. Vajon fog vagy csak dísznek van? Egy ideig csak nézem, méregetem. Vajon egyedül van? Ha igen, akkor elég bátor a kicsi lány. Kicsi... nagyjából annyi idő lehet, mint én. Szóval erős kifejezés a kicsi. Eltöprengek azon, hogy miért jön ide be egy ilyen boszi. Jobban el tudom képzelni egy cuki, macskás képekkel, rózsaszín és fehér porcelánokkal teli kávézóban, ahol mindenki teázik és úgy fogja a csészét, hogy közben kifelé áll a kisujja. Hosszas méregetés után úgy döntöttem, hogy megkérdezem mi járatban van ő itt. Felpiszkálta a fantáziámat, és mivel az elmúlt öt percben senki nem ült le mellé, így talán senki nem próbál meg megverni azért, mert szóba elegyedek vele. Egy-két ügyes mozdulattal odacsusszanok a mellette lévő székre. - Szia! Megkérdezhetem, hogy mit keresel te itt? Nem félsz, hogy valamelyik csúnya bácsi elkap és bevisz magával hátra a WC-be aztán...? - nem fejezem be a mondatot, csak tudja mire is gondolok. Ha nem érti, akkor pedig jobb ha nem én magyarázom el neki. A felvilágosításra ott vannak a szülők. Sose fogom elfelejteni azt a kínos beszélgetést apámmal. Pedig ha tudta volna, hogy azon már réges-régen túl vagyok. Na mindegy.

Jeanette Bergström

A lány rémült tekintetét látva hirtelen nem tudom, hogy jó ötlet volt közelebb ülni, avagy sem. Ha most zokogó roham tört rá, mert hozzá szóltam, akkor nem nagyon tudom mit fogok kezdeni vele. Nagyjából annyit lehet tőlem várni ilyen esetben, hogy megfogom és visszaülök az eredeti helyemre. Ja nem. Oda már nem. Szóval már csak reménykednem kell, hogy nem kap a csaj pánik-,  vagy éppen hisztirohamot. Amikor megszólalok talán egy fokkal csökken a rémület a tekintetébe, de még mindig ott van benne a félelem. Atyaég, tényleg ennyire félelmetes vagyok? Pedig eddig szentül meg voltam győződve róla, hogy helyes pasi vagyok. Na mindegy… A kérdésemre kapott válasz hallatán hirtelen nevetés tör ki belőlem. Hangosan, őszintén, mélyről. Ez most komoly? Hát eszemet eldobom. Ekkora hülyeséget, már bocsánat. Igyekszem visszafogni magam, de elég nehéz, de pár pillanat múlva helyreáll a rendszer. – Ez most komoly? Ezt te komolyan így gondolod? – Újra kitör belőlem a nevetés mikor felidézem az előbb elhangzottakat. – Figyi, ha meg szeretnéd védeni magad, akkor  menj el egy olyan önvédelmi szakkörre, amit a mugliknak szoktak tartani. Lehet többre mész vele, mint, hogy bedobod magad ide a sok kiéhezett férfi közé. Ők itt nem bántani fognak, hanem még annál is rosszabbat… - Próbálok segíteni a kiscsajnak, de lehet rossz irányból közelítem meg a dolog. Ennek ellenére továbbra se hallottam ekkora balgaságot mostanában. – Nyugi, megvédelek ha úgy van, nem pedig bántani foglak. Nem esik jól, hogy olyannak gondolsz, mint amilyenek ezek… Áucs. -

Jeanette Bergström

A lány hebegése és habogása túlzottan nem volt lelkesítő számomra. Sose értettem az olyan lányokat, akik ennyire...félénkek?! Talán ez a legjobb szó erre, bár nem tudom. Sokkal közelebb állnak a lelkemhez azok a nők, akik határozottak, talpraesettek, tudják mit akarnak és azért foggal körömmel harcolnak. Az ilyen "kislányokat" eddig próbáltam minél jobban kerülni, de ha már belecsöppentem ebbe a szituba, akkor nem fogok hanyatt-homlok menekülni belőle. Még valami érdekes is kisülhet belőle. Éljenek az újdonságok! Picit meghökkenek mikor közli, hogy lehetnék én is pszichopata. Hát mit ne mondjak, ez nem esett túl jól az önbizalmamnak. - Szerintem most úgy teszek, mintha ezt meg se hallottam volna rendben? - Ezek az itteni lányok elég furcsák, ezt gyorsan sikerült leszűrnöm. Sőt igazából az itteni emberek 90% érdekes számomra. Egyre nehezebben értem, hogy mit keresek én itt. Na de nem akarok mindig ezen lovagolni. Egyszer majd rájövök, hogy mi is volt a célja anyáéknak azzal, hogy ide küldtek három évre. Elmélkedésem közben egy kérdést intéz felém a leányzó, amire illedelmes módon válaszolok is. - Nem. - Válaszom rövid és tömör. Nem fogok nekiállni magyarázkodni egy idegennek, de mivel az illem úgy kívánja így... - Na és te? -

Jeanette Bergström

Egyre kellemetlenebbül érzem magam. Nem nagyon tudok mit kezdeni a lány hangulatingadozásaival. Legszívesebben menekülőre fognám. Bár érdekes csajjal összehozott eddigi életem során a sors, többek között olyanokkal is mint ő, akinek nem tudom a nevét. Eddigi tapasztalatom az, hogy velük sok mindent nem lehet kezdeni. Idővel eljön majd az önsajnáltatás, meg a sok-sok felesleges duma, amire marhára nem vagyok kíváncsi. Kezdek pánikba esni, hogy mégis, hogy mászok én ki ebből a szituból. Bocsánatot kér, én pedig csak nézek rá bambán. Erre mit kellene reagálni? Ugyanis nem bántott meg vagy ilyesmi. Atyaég! Ne már! Szedd össze magad kiscsaj! Eddig felső testtel felé voltam fordulva, de most egy lassú mozdulattal visszafordulok a pult felé. Intek a csaposnak és kikérek egy korsó sört, a legerősebbet. Úgy érzem szükségem lesz rá.
Csak nem akad le a témáról és tovább vallat, hogy hova valósi is vagyok. Lehet egyszerűbb lenne ha színt vallanék neki, és akkor nyugton marad. A gondolat végére  megszületett az elhatározás is.
- Eriknek hívnak, elsős mestertanonc vagyok, tegnap érkeztem, 20 éves vagyok, 186 centi, 44-es cipőt hordok, inkább kutyás vagyok, mint macskás, 15 évesen vesztettem el a szüzességemet egy Sára nevű lánnyal, van egy bátyám és egy nővérem, Baranyából jöttem, szeretek repülni, utálok tanulni, eddig otthon saját oktatóm volt. - mindezt egy levegővel. - Szeretnél még tudni valamit?- teszem fel a nagy kérdést, amire nem tudom, hogy akarom-e hallani a választ. - Na és rólad, mit kell tudni? - Remélem ezzel legalább leköti magát egy időre, én pedig addig nyugiba megihatom a sörömet, ami időközben landolt előttem.

Jeanette Bergström

Egy dolog van, amit baromira nehezen viselek el, és még annál is rosszabbul tudok kezelni. Ez pedig nem más, mint a hiszti. Új ivócimbim pedig egy ilyen hisztibe kezdett bele. Legszívesebben azonnal menekülőre fogtam volna. Sőt, mi az, hogy fogtam volna?! Fejbe már állítom is össze a megfelelő szöveget az érdekében, hogy szabaduljak. Jesszusom, hogy lehettem ekkora ökör, hogy ide ültem mellé?! Valakinek jól nyakon kellett volna vernie, még mielőtt megtettem volna.
Erre a kiakadásra mindössze annyit tudtam reagálni, hogy "Ühhüm", miközben tele volt a szám sörrel. Míg ő beszélt én csak öntöttem magamba az italt, ezzel elérve vagy azt, hogy jobban érezzem magam, vagy azt, hogy előbb szabadulhassak. Végül azonban ott hagytam az italom felét és felálltam.
- Figyi én kimegyek cigizni.- közöltem, majd lecsaptam a sör árát a pultra és a kijárat felé vettem az irányt. Kifelé menet kivettem a kabátom zsebéből a cigis dobozt, majd még a csárdába a számba tettem a cigit, de meggyújtani csak kint gyújtottam meg. Ahogy kiértem az ajtón elindultam vissza az iskola felé, mondván hátha tudok még valami értelmeset is kezdeni magammal ezután a röpke kiruccanásom után.

A vártnál jobban sikerült karácsony és karácsonyi estély után másnaposan, fejfájással, nyúzottan és mocsok fáradtan tértem vissza a faluba. Az az egy tény nyugtat, hogy szünet van az egyetemen az ünnepek miatt, így lesz bőven időm kipihenni magam otthon, az én kis nyugodtan agglegény lakásomban, ahol a kutya nem nyitja rám az ajtót. A reggeli órákban érkeztem és nagyjából a fél napot végig aludtam. Késő délután tértem magamhoz, amikor is megittam egy gyógysört, majd szükségét éreztem, hogy levegőzzek egyet. Ennek már több órája. Sötétkék szövetkabátom zsebébe süllyesztett kezekkel, szájig felhúzott sállal lépkedem. Jobb-bal-jobb-bal. Ez az ütemesség megnyugtat, nem mintha ideges lennék. Már jártam a falu minden szegletében és mos éppen az egyik olyan részen bandukolok, amit nem tartanak igazán biztonságosnak. Na de mi félnivalóm is lenne, addig amíg pálcám a kabátom belső zsebében tartózkodik. Semmi.
Egyszer csak füttyentésekre, rosszmájú megjegyzésekre és olyan mondatokra leszek figyelmes, melyek tele vannak szexualitással. Megállok és körbetekintek, hogy vajon kit is illetnek ezekkel a mondatokkal, majd elég gyorsan feltűnik egy törékeny, vékony alkat. Sajnos több férfi is kiszúrta és a nyomába eredt. Sietős léptekkel haladok utána, és egész gyorsan utol is érem.
- Üdv! Kérem ne haragudjon meg azért, amit most tenni fogok! -
Jobb kezemmel megragadom a csípőjénél fogva, majd "megcsókolom". Természetesen nem fogok valóban megcsókolni egy ismeretlen lányt, így az a bizonyos puszi a szája mellé csúszik, csak ajkainak nagyon a szélét érintve. Elnyújtom a percet, majd eltávolodom tőle.
- Most pedig karoljon belém és haladjunk... - kacsintok rá a fiatal leányzóra, majd úgy rendezem karomat, hogy bele tudjon csimpaszkodni.

Hangosan felnevetek a lány válaszán.
- Ugyan miért is akarnám én bántani? - bután nézek rá, mivel a tetteim szerintem cseppet sem arra mutatnak, hogy én erőszakkal fordultam irányába. Igaz, hogy a majdnem csókot veheti annak is. Nem értem, de nem is kell értenem.
- Nyugodjon meg, eszem ágában sincs bántalmazni magát. Éppen ellenkezőleg. Én lennék a felmentősereg egy személyben. - mosolygok rá biztatóan, majd a hátunk mögé pillantok. A nem túl szimpatikus alakok lekoptak, majd vissza is fordultak. Hát akkor ennyi volt a veszély.
- No, azt hiszem megmenekült, de ha gondolja szívesen elkísérem egy biztonságosabb környékig. Egyébként ne vegye illetlenségnek, hogy eddig nem mutatkoztam be, de az eléggé mellékesnek tűnt eddig. Gálffy Erik a becses nevem. Önben kit tisztelhetek? - kérdem egy újabb mosoly kíséretében, majd a kabátom zsebében kezdek kotorászni, ahonnan előhúzok nem sokkal később egy doboz cigarettát.
- Megkínálhatom? - ha elfogadja, akkor adok neki is egy szálat, ha nem, akkor csak magamnak halászok ki egyet belőle. Kattan az öngyújtó, majd felszáll az első adag füst.

Az első pillanatban szikrát nem kapok, mikor a leányzó a semmiből megcsókol. Tágra nyílt szemmel nézem igazából az ő csukott szemeit. Nem csókolok vissza. Olyan hirtelen ért a dolog és annyira váratlanul, hogy nem tudok reagálni. Mellesleg az sem segített a szitun, hogy rövid is volt a dolog. Mikor a lány eltávolodik picit tőlem csak egy mosoly terül el arcomon, az a bizonyos kisfiús, huncut mosoly.
- Hát nem vagy semmi Lorin vagy Annie... Módfelett örülök, hogy megismertelek. - a felém nyújtott kezet nem rázom meg, csak megfogom és visszahelyezem eredeti pozíciójába, tehát a leányzó újra belém karol.
- Ezt szerintem nem az ő szemük előtt kellene. - rázom meg finoman, szinte észrevehetetlenül a fejemet, majd újra elindulok magam után "húzva" az új ismerősömet. Elég közeli ismerős lett ez alatt a néhány perc alatt.
A cigit nem fogadja el, így csak magam gyújtok rá egy szálra. Sajnos erről a szenvedélyemről nem sikerült lemondani, de nem is akarok. Letettem a drogokat, a többi már maradhasson.
- Szuperhősködés? Csak jókor voltam jó helyen. Egyébként egyetemre járok és gyakornokoskodom. Na és te? - mivel átváltott tegezőbe, így én is így tettem.

Nagyon kíváncsi lánnyal hozott össze a sors, s bár nem vagyok titokzatos ember, azért hirtelen ennyi kérdéstől kissé kellemetlenül érzem magam. Nagyjából az van ilyenkor bennem, hogy mindent el kell mondanom magamról. De nagyon jól tudom, hogy ezt ő sem akarná. Gyanítom, hogy nem kíváncsi a drogproblémáimra, az elvonóra illetve az egyéb ilyen finomságokra. Szívok egyet a cigarettába, majd mosolyogva válaszolok neki.
- Hát jelenleg igazságügy- és varázstörvénykezést, és emiatt gyakornokoskodom a minisztériumban a bátyám és édesapám mellett. - a dolgok elébe megye, s mivel sejtem, hogy mi lesz a következő kérdés, így mindjárt azt is megválaszolom.
A tőle kapott válasz viszont eléggé meglep és ez az arcomra is kiül.
- Tessék? - visszakérdezek, mert nem vagyok benne biztos, hogy jól hallottam. Tudom, hogy jól hallottam, de azért nem mindennap fut bele az ember egy ilyenbe.
- Miért szöktél el otthonról? - kérdem értetlenül és bután. Menet közben kiérünk a sötét területről oda, ahol már tökéletes a közvilágítás, ahol már Annie is biztonságban lehet.
- Merre felé laksz? Ha szeretnéd elkísérlek, de ha gondolod hozzám is felmehetnénk inni egyet. - újabb sokat sejtető mosoly, majd kissé oldalra biccentett fejjel várom a választ. Az előbb nagyon merész volt. Meglátjuk, hogy az csak hirtelen felindultság volt, vagy több is van ott, ahonnan az jött.

- Hát tudod nem igazán volt választásom. Nekem ezt osztották... - megvonom a vállam, majd egy rövid időre magam elé meredek. Hát igen, sajnos nekem nem sok beleszólásom van a saját életembe, mivel arról a szüleim, és leginkább apám dönt.
Végighallgatom, amit Annie mesél és őszintén szólva nem teljesen sikerül feldolgoznom a hallottakat.
- Hmm... - először ennyit sikerül reagálnom, és fejemben újra megpróbálom lepörgetni az előbb hallottakat. Nagyjából sikerül, de ez annyira apró infó egy egész életből, hogy nem tudok rá reagálni, de nem is akarok.
- Figyelj, ezt szerintem nem egy teljesen idegentől kellene megkérdezned... Nem én vagyok a megfelelő egyén. Ezt neked kell tudni. - végül nagy bölcsen csak ennyit mondok, majd beleszívok egy utolsót a cigibe, melyet igen gyorsan sikerült elpumpálnom. Invitálásomra végül nemleges választ kapok, vagyis eléggé annak tűnik.
- Rendben. - biccentek egyet, majd arra felé indulok, amerre az említett utca található. Szerencsére nincsen messze. A leányzó másik mondatán csak elmosolyodok először.
- Hány éves vagy? - kérdem, mivel úgy érzem lehet rosszul ítéltem meg a korát. Nem szeretnék semmiképpen liliomtipró lenni. - Egyébként, akkor vedd semmisnek a kérdést. Nem nekem kell akkor lennem az elsőnek, akihez felmész. -

Végighallgatom, amit a leányzó mond, majd teljesen meghökkenek, mikor kimondja hány éves. Én lazán 19-20 évesnek néztem. Ezek a mai lányok sokkal érettebbnek néznek ki, mint amennyi idősek.
- Figyelj, ezen ne stresszelj. Majd ha el fog jönni ez ideje, akkor meg fog majd történni. De ne csak azért dobd oda magad valakinek, mert a többi ennyi idős nagy része már túl van rajta. - bátorítóan rá mosolygok, majd megállok és nyomok egy puszit a homlokára. Hamarosan megérkezünk az adott címre. Számomra nagyon furcsa, hogy egy 17 éves lány egyedül lakik. Ezt nem tudom feldolgozni. Miből tartja el magát? Na de ez most nem az a pillanat, hogy erről faggassam.
- Nos, akkor... Legközelebb jobban figyelj, hogy merre jársz. Kerüld azt a környéket, mert nem leszek mindig ott, hogy megvédjelek. - rámosolygok, majd egy puszit nyomok az arcára.
- Nos akkor szép estét neked! - elköszönök tőle, majd megvárom, hogy bemenjen. Ha ez megtörtént, akkor lassan én is hazasétálok.