Minden RT játékra, ami a faluban vagy annak környékén játszódik.

Kamilla
Falatozó

Egymás után két nap is csinált valami olyat, amit a normális emberek szoktak. Ez körülbelül olyasmi, amit fel kellene írni a kéménybe korommal, ha nem épp az lenne a cél, hogy efelé haladjon. Eléggé kényelmetlenül érezte mégis magát attól, hogy bár lemegy a faluba, de nem Riley-hoz terápiára, hanem csak úgy, ráadásul fényes nappal, amikor emberek is vannak a környéken. Zsebre dugott kézzel ballagott Kamilla mellett, kicsit összehúzva magát, meglehetősen csendesen.
Az étteremben már jobb volt - ismerős helyszín, ismerős arcok. Arvid megengedte nekik, hogy egy félreeső asztalhoz csüccsenjenek le, amerre ritkábban fordultak meg mások.
- Szívesen rendelek én, ha gondolod. Mit ennél? - nézett a lányra. Itt szükség volt arra, hogy a pulthoz fáradjon a vendég, ha szeretne valamit, Sebastiannak pedig állandó kedvezménye volt mindenre.

Kamilla

Volt valami igazán jó abban, hogy a lány nem próbálta erővel szóval tartani őt, mert így békés lehetett a séta, és a végére Sebastian is ellazult valamelyest. Aztán odabent meghallgatta a lány rendelését, majd a pultnál kikérte, magának pedig némi szalmakrunplit választott, egy kis ketchuppal. Nem vitte túlzásba, mostanában sosem szokta, de legalább már evett anélkül is, hogy figyelmeztették volna rá.
- Tessék parancsolni - rakta le aztán Kamilla elé a tálcát, amin az étel és a kért limonádé is ízlésesen elhelyezve várta, hogy megkóstolják őket. Ezután le is ült, maga elé vonva a saját tányérját, és elmélázva kezdett rágcsálni egy darab krumplit.
- Vicces, hogy még mindig alig tudom jobban kezelni a telefonom, mint mikor megmutattad először, hogy hogyan kell - rémlett fel előtte egy régi emlék. - A minap eszembe jutott a gyurmázásunk is, meg is kérdeztem Averyt, hogy van-e nekünk ilyesmink, de nem volt.

Kamilla

- Áh, nincs kérdésem, csak elmerengtem rajta, hogy milyen rég is voltunk itt - rázta meg a fejét. - Jószerével csak zenehallgatásra használom, nem igazán van kit hívnom. Néha az orvosom - vonta meg a vállát, miközben benyomta a szál krumpli végét is.
A feltételezés viszont, hogy Ave örülne a gyurmának, szusszanós nevetésre ingerelte.
- Ave megfenyegetett, hogy ha gyurmát kell utánam takarítania, mint a húgai után, akkor engem is összegyúr - mondta. Hiába, azért voltak a családban mugliszerű egyének, még ha nem is sok.
Pár percre ismét a gondolataiba mélyedt ezután, majd másik témára csapott át, meglepően lelkes hangon.
- Tudtad egyébként, hogy a sültkrumpli akkor tartalmazza a legkevesebb kalóriát, ha igazán forró olajba minél hidegebben dobod bele? Ekkor kéreg képződik a külsején, és a belsejébe nem szívódik be az olaj, hanem átpárolódik.
Unalmas és felesleges tények, a la Sebby.

Kamilla

- Arra mérget fehetf! - közölte Sebby vehemensen, teleszájjal. - Mármint vehetsz - javította aztán a szót, mikor lenyelte a falatot. - Arvidék mindig a legprofibb technikákat használják, amik elérhetőek ezen a vendéglátási szinten - húzta ki magát ültében. Mikor itt dolgozott, akkor nem igazán tudta értékelni az egészet, de azt tudta, hogy rokona finom dolgokat készít, és nagyon nagyra tartja a szakmáját, amiben folyamatosan képzi magát.
- Rántott húsra nincs - ingatta meg aztán a fejét. - Ruru nem eszik húst, itt meg nem az én reszortom volt, szóval nem mutatta még meg senki, hogy hogyan lehet jól csinálni - mondta, de aztán elgondolkodott egy kicsit. - Mondjuk ha adsz némi időt, akkor biztosan találok könyvet, ami jól leírja a folyamatot - vetette fel, teljesen komolyan gondolva ráadásul, hiszen mostanában megint nem volt egyéb dolga igazán, mint olvasni és olvasni.
- Te egyébként tudsz főzni? - tért vissza a lányhoz, miután gondolatban elkalandozott a könyvtár polcai között, a megfelelő kötetet keresve.

Kamilla

- Hm, nem is tudom. Elég sok hasztalan infót szedek össze mostanában, végül is nem lehet teljesen érdektelen a rántott hús - merengett el a kérdésen. Egyébként az, hogy valamire még ő is azt mondja, hogy felesleges információ, az már eléggé ékes bizonyítéka annak, tényleg az. Legalábbis mindenkinek, aki nem szakács.
- Jó lenne - bólintott rá az ajánlatra. Szívesen töltött időt a lánnyal, legalábbis, mikor nem csinált olyan butaságokat, mint annak idején a nagyteremben az évnyitón, de hát az már elképesztően régen volt. Talán igaz sem volt.
Közben egymás mellé rendezett pár szál burgonyát a tányérján, azt próbálva meg kitalálni, hogy vajon a krumpli közepéből vannak, vagy a széléről. Tudta, hogy nem játszani kellene a kajával, de valahogy ritkán érezte magát elég éhesnek ahhoz, hogy tényleg nekiálljon jóízűen falatozni. Mondjuk a kaja jó volt, jól is esett neki, de csak apránként.
- Információkról jut eszembe... szerintem neked még nem is mondtam, hogy kiderült, miért tudok nagyon ráspecializálódni egy-egy témára, és hogy miért nehézkes a kapcsolattartás bárkivel. Amikor még a gyengélkedőn voltam, a doki megíratott velem egy rakás tesztet, és jól funkcionáló autistaként diagnosztizált - mesélte, mintha csak a reggeli hóesésről beszélne, közben a tányért nézegetve továbbra is. Egyáltalán nem tartott tőle, hogy Kamilla részéről emiatt bármi negatív érné, ahhoz már túl régen ismerték egymást, még ha sokszor hónapokig nem is találkoztak.

Kamilla

- Oké, az jó lenne - bólintott. Már megszokta, hogy kíséretre szorul, és őszintén szólva még örült is, hogy nem a családja mászkál vele végre egy kicsit. Sajnos Ru még mindig nem számított teljes értékű felügyeletnek, legnagyobb bánatára, szóval vele nem tudott jönni-menni igazán.
Annak örült, hogy Kamilla nem csinált nagy ügyet a közléséből, viszont a válaszát részben nem értette, úgyhogy kénytelen volt visszakérdezni arra, hogy mitől érzi különlegesnek magát.
- Miért? - nézett fel a lányra enyhén félrebillentett fejjel.
Aztán Kami is mesélni kezdett, Sebastian érdeklődését pedig egészen felkeltette a történet.
- Nem mindegy. Hogyan követnek? Mit csinálnak? - kérdezte összevont szemöldökkel. Az ilyesmi nem jelent jót sohasem, és bár tudta, hogy a lány meg tudja magát védeni, de ettől még nem örült neki, hogy efféle históriába keveredett.

Kamilla

- Jah! - villant fel a szemében a megértés fénye, mikor összerakta a darabkákat. Az autisták nehezen barátkoznak, szóval ha mégis vannak barátaik, ők különlegesek, tiszta sor. Valahol a lánynak igaza is volt egyébként ezzel, mert bár azt nem szokta Sebby hangoztatni, hogy a lányokkal még nehezebben kommunikál hivatalos helyzeteken kívül, mint másokkal, Kamilla ez alól is kivételt jelentett.
A magyarázatra igyekezett nagyon figyelni, de kicsit keszekusza volt, amit a lány mondott, de talán a lényeget így is sikerült kibogoznia.
- Szóval csak ilyen képletes üldözés, hogy mindenhol beléjük futsz, meg ilyesmi? - kérdezte a tisztánlátás végett. - Megmondtad egyébként a srácnak, hogy hagyjon békén, vagy csak próbálod elkerülni? - kérdezte, mert nagyon nem volt mindegy, hogy melyik eset áll fenn.

Kamilla

- Nem hiszem, hogy ő találta ki, hogy rellonos akar lenni - felelte Sebastian az egész monológ végén, összegezve a véleménye egy részét. Ez a helyzet bonyolultnak tűnt mindenesetre, és nem volt benne teljesen biztos, hogy mennyire látja át.
- Mégis csak beszélned kellene vele erről. Nem gondolatolvasó, és te sem tudhatod, hogy valójában milyen kapcsolat van közte és a párja között a felszín mögött - mondta aztán némi gondolkodás után, miközben újra meg újra beletunkolt egy szál krumplit a ketchupba, mert fejben máshol járt és a helyzetet elemezte.
- Mondok neked valamit. A stratégiai játékokban általában az jár jobban, aki kezdeményez. Ha elkerülöd és csak várod, hogy majd megszűnik ez a helyzet, akkor te magad engeded ki a kezedből az előnyt, amit egyébként megragadhatnál - tette még hozzá. Nem magától volt ennyire okos ilyen téren, de könnyű volt sakkra asszociálnia, mellé pedig jól jött az a rengeteg könyv, amit Riley adott neki tanulmányozásra.

Kamilla

- Az egészet megeheted - tolta át a tányérját a lány elé, amin még a krumpli kétharmada bőven rajta volt. Közben a történeten kattogott gondolatban, majd végül nyílt, rezzenéstelen, csodálkozó tekintettel bámult Kamilla arcába.
- Amit most csinálsz, az a játszma - jelentette ki teljes bizonyossággal. - Az nem, ha megragadod a lehetőséget, és megteszed az első lépést, hogy rendezd a helyzetet. Felnőtt módra, nem pedig elvárva, hogy kitalálja valaki, hogy mi jár a fejedben. Vagy ha nem akarsz vele szemtől szemben beszélni, akkor írd meg neki a mondanivalód - javasolta.
Erről eszébe jutott a levél, amit éppen tegnap küldött el, és gondterhelt ráncok jelentek meg a homlokán.
- Tegnap én is írtam Farkasnak - mondta, bár maga sem volt biztos benne, hogy akar-e erről beszélni, vagy hogy van-e bármi mondanivalója a dologról ezen kívül.

Kamilla

- Biztos - bólintott, elvégre, ha éhes, bármikor kérhet még magának valamit. Viszont Kamilla magyarázata ezen a ponton számára teljesen érthetetlenné vált, és ez bizony kiült az arckifejezésére is.
- Belekavarodtam - vallotta meg. - Mert ha elmondtad neki a dolgokat, és még mindig koslat utánad, akkor az első kérdésem lép érvénybe újra. Mármint, hogy mit csinál? Igazából ha nagyon zavar és zaklat, szólhatsz a házvezetőidnek, fogadok, hogy az az auror simán helyre rak bárkit - javasolta.
Farkas témája kényes kérdés volt, de nem félt megosztani Kamillával a dolgot.
- Nem, és kétlem, hogy válaszolna. Talán el se olvassa, de ez a része már az ő döntése, én megtettem, amit lehetett. Leírtam neki, hogy valójában mi történt, amikor szakítottunk, mert joga van tudni, de ennyi, azt hiszem.
Amennyire lehetett, érzelmileg eltávolította magát a helyzettől és Farkastól, mert ha őszinte akart lenni magával, akkor még mindig nem tudott ezzel az egésszel mit kezdeni.
Sokáig beszélgettek még a lánnyal, mielőtt elindultak volna vissza a kastélyba - jólesett neki a társaság, így nem siettette, hogy vége legyen a találkozónak. De otthon már várták.