Minden RT játékra, ami a faluban vagy annak környékén játszódik.

Will
otthon, édes otthon

Egy papírdobozzal a kezemben lépek be a házba. Esetlenül lerakom a földre, amíg becsukom magam mögött az ajtót.
- Szívem? - kiáltom - Itthon vagy?
Felrakom az akasztóra a táskám és lerúgom a cipőmet. Egészen elfáradtam az egész délelőtti kiruccanás miatt. Pedig nem csináltam jóformán semmit, csak meglátogattam a csapatot Visegrádon. Úgy látszik, már ez is elég ok a testemnek a fáradtságra.

Will

Rápillantok a dobozra, és a félig lecsukott fedél alatt bekukkantok. Minden rendben van. Vonakodva bár, de hátrahagyom a kis csomagot, és beslisszolok a konyhába, hogy hátulról megöleljem a férjuramat, egy jókora puszit nyomva a nyakára, ami ugyan már nem könnyű az egyre növekvő pocakom miatt.
- Mondtam már, hogy milyen jól nézel ki, amikor a konyhában matatsz?
Nem, nem puhítani akarom, hogy teljes mértékben elnéző legyen, amikor megtudja, hogy mit hoztam haza, de azért nem árt, na. Szoktam ám neki ilyesmiket mondani.

Will

Hiába minden próbálkozásom, Will kiszimatolja, hogy készülök valamire. Nem véletlenül nem lettem színész anno a színjátszókörben.
- Hm. Mi? Én nem érzek semmit - szimatolok bele a levegőbe komoly képet vágva.
Mielőtt még tovább kérdezősködhetne, lelopok egy darab paradicsomot a vágódeszkáról, és a számba dobom, nehogy véletlenül válaszolni tudjak.
Persze ez sem tarthat vissza örökké a válaszadástól, de próbálkozni lehet.

Will

Mosolyogva viszonzom a csókot, és eljátszadozok a hátán egy pár pillanatig apró köröket rajzolva.
- Ühüm, ez jó ötlet - bólintok, de a gondolataim másfelé járnak, mégpedig az előszobai papírdoboz környékén.
- Figyelj? Mutatnom kell valamit, de előbb ígérd meg, hogy nem dobsz ki itthonról, amint megláttad.

Will
dobozlakó

- Ne izgulj, nem várunk ikreket - nevetek fel - Mondjuk valami egészen hasonló dologról lenne szó...
Nem vagyok túl bőbeszédű, de nem is kell. Will kezét megfogva, magam után húzom az előszobába, ahol érintetlenül pihen a doboz, amit otthagytam pár perce. Lehajolok érte, közben Will arcát lesem, kíváncsi vagyok a reakciójára, amint felhajtom a kartonfület.

Will

- Nem tudtam. Ez úgy működik, mint a macskáknál?
Náluk is van ilyen, egy alomban a kismacskák más-más apától vannak.
Nagy mosoly terül el az arcomon.
- Reméltem, hogy valami ilyesmit fogsz reagálni - sóhajtok, és benyúlok a dobozba a kutyusért - Azt hiszem lány, de nem vagyok biztos benne.
A kezembe veszem, és hasával felfelé fordítom, hogy Will szemügyre vehesse, de szerintem igazam van, és tényleg nőstény az új jövevény. Egyébként a megbolygatása nem hatja meg nagyon, továbbra is békésen szuszog.

Will

- Nem is terveztem. Egy gyereket is nehéz kihordani, nemhogy kettőt.
Persze nem ez a legfontosabb érvem a dolog ellen, hanem az, hogy sosem csalnám meg, de direkt húzom az agyát egy kicsit. De úgyis tudja, hogy nem tenném meg.
- Amúgy is te vagy az alfahím, ameddig meg nem születik a kisfiunk. De így legalább kiegyenlítődik a nemek aránya - gondolkozom el, és odanyújtom Willnek az újdonsült családtagunkat - Szegényt csak úgy kirakták az út mellé. Hazafele Visegrádról találtam meg.

Will

Tettetett komolysággal felvonom az egyik szemöldököm. Egyelőre nem tudok több gyerekre gondolni, szeretném ha ez az egy egészségesen megszületne, és minden rendben menne. De persze nem lenne rossz egy öcsi vagy egy hugi, vagy mindkettő.
- Végig ilyen kis nyugodt volt az úton, a vonaton se volt egy hangja sem.
Követem őket a nappaliba, és leülök melléjük.
- Tudom. Útközben beugrottam egy karton tápszerért, de másra nem volt időm. Majd holnap.
Ijesztő, hogy pillanatok alatt hogy bele lehet szerelmesedni egy kisállatba. Tuti, hogy jó helye lesz nálunk.
- Olyan Mia feje van. Mit szólsz ehhez a névhez? - kérdezem, megsimizve a kutyus buksiját.

Will

Furcsán, elgondolkozva nézek az uramra. Elvégre nem edzésen voltam, csak dumáltunk egyet a csapattal. Hogy is jutna eszembe hat hónapos terhesen seprűre ülni? Gondolatban legyintek egyet, és inkább nem kezdek hosszas magyarázkodásba.
- Csak nem a Neveletlen hercegnőből idéztél? - kacagok fel - Na mi lesz azzal a vacsorával? A végén majd csak Mia tápszeres üvegéből jut valami, pedig itt ketten is éhesek - mutatok magamra.

Will

- Miket mondasz neki? Még a végén elhiszi, hogy félsz tőlem, és oda az alfahím rangod! - Fejcsóválva, de mosolyogva átveszem négylábú gyermekünket, aki kényelmesen elhelyezkedik az ölemben. Egy pillanatra úgy látszik, mintha odanyomná a kis fejét a pocakomra, és hallgatózna, de a következő pillanatban már el is nyomja az álom.
- Basszus... a tápszerhez cumisüveg is kellett volna - csapok a homlokomra - Szerinted tudunk készíteni valami hasonlót?
Feltápászkodom a kanapéról, ami valljuk be egy ideje egyre nehezebb, és a kutyus a kezemben nem sokat segít rajta.

Will

- És bizony hamar fel kell majd szerelnünk az ajtóra valami kutyaajtót, mert Mia épp az előbb pisilt az ölembe álmában.
Végignézek a ruhámon. Egy nagy sárga folt a fehér shortomon. Kicsit sem félreérthető.
- Mielőtt megszólalsz... nem, biztos nem én voltam.
Eltartom egy kicsit magamtól Miát, hogy ne legyen pisis mégjobban a bundája, de ezzel csak azt érem el, hogy nem rajtam csöpög le, hanem a parkettára gyűlik a tócsa.

Will

Keserédes mosolyra húzódik a szám, ami viccesen néz ki, amikor közben szigorúan akarsz nézni a férjedre.
- Ez gonosz volt - utalok az előbbi videózásra. Annyira jellemző. Amint kinyílik az értelme a gyerekünknek, ilyen és ehhez hasonló videók tömkelegét fogja látni, ami valljuk be, nem épp a legelőnyösebb a kigúnyolt anyjának.
Fél kézzel lehúzom a shortom cipzárját és megszabadulok a foltos ruhadarabtól, míg a másik kezemben Miával egyensúlyozok, aki látszólag semmit nem fog fel az egészből, csak laposakat pislog, mint aki másnapos.
Ledobom a kezemből a nadrágomat, a parkettának mindegy már. Majd felmosom.

Will

- Nehogy azt hidd, hogy miattad produkálom magam!
Na jó, talán egy kicsit, amire magától is rájöhet a mosolytól, amit nem tudok szemlesütéssel leplezni.
Odasorolok Will mellé, és kinyújtom rá a nyelvem hegyét, hogy azért kapjon valami alátámasztást az előbbi kijelentésemről.
- Folytasd a salit, amíg bedobom Miát a zuhany alá - adom ki a parancsot, de még nevetve visszafordulok - Ugye tudod, hogy ugyanilyen szerencsétlenek leszünk a fiunkkal is?
Azzal kifordulok a nappaliból, a fürdő felé.

Will

Hogy ez az én férjem miért nem tudja magát hasznossá tenni? Mondjuk a helyében én is inkább invitálnám fürdőcskére a feleségem, mintsem paradicsomok szeletelésével foglalatoskodjam.
- Szeretnéd, mi? - kérdezem kaján mosollyal, miközben Miát beleállítom a kádba - Mondjuk a lábamra tényleg ráférne, meg jól is esne, de ki tudja. Lehet hogy az ártatlan külső csinytalan belsőt takar, és mire kijövünk a fürdőből már szét is szedte a házat.
A víz először meglepi Miát, hirtelen nem is tudja hol van. A kis tappancsait emelgeti a pocsolyában, de különösebben meg sem nyikkan.

Will
otthon

Izzadtságban úszva, zihálva ébredek fel. A kanapén ülök, a fejem hátrabicsaklott a támlára, de az ébredéssel együtt, a fejem is rendes szögbe kerül. Rengeteg dolgot érzek egyszerre. Elaludtam a nyakam, ennyi biztos. Az is eljut a tudatomig, hogy egy fájás miatt ébredtem fel, ami mostanában gyakran megtörténik. Mióta Cody szépen befordult, és mindenórás terhessé lettem nyilvánítva, a fájások csak egyre gyakoribbak lettek, de szerencsére hamar elmúltak eddig mindig, egy kis pozícióváltástól, mozgástól. Ez a fájás azonban más, intenzívebb, bár lehet, hogy csak beképzelem magamnak. Néhány napja minden egyes fájásnál azt hiszem, hogy itt az idő, indulni kell. Szerencsére már hetekkel ezelőtt összepakoltunk egy sporttáskába minden cuccot, ami kellhet a kórházban, hálóingtől kezdve a babaruhákon át, mindent. Ez a táska most is ott pihen a bejárati ajtó előtt, várva a nagy alkalomra.
Nagy nehezen feltápászkodom a kanapéról, egyik kezemmel a bútort tolva a hátam mögül, másikkal a hasam alját fogva. Megtámaszkodom a kanapé karfájában, és lassan leguggolok, hátha ettől elmúlik a fájdalom.
Fogalmam sincs, hol lehet Will, mielőtt elaludtam, itt volt mellettem. Lehet, hogy a konyhában, vagy a mosdóban van. Talán meghallja, hogy felébredtem, ugyanis ahogy leguggolok, a kis asztalon lévő egyik poharat sikeresen leverem, az pedig darabjaira hullik, de most nincs erőm ezzel törődni.

Will
otthon

Kifúj, beszív, kifúj... Ez a fájás csak nem akar múlni. Az eddigiekhez képest ezt már hosszabbnak érzékelem, bár lehet, hogy csak az erőssége teszi. Hiába egyre gyakoribbak, mégis úgy érzem, egyre nehezebben viselem. A szemem könnybe lábad, de már nincs sok hátra. Mindjárt elmúlik.
Csak arról veszem észre, hogy társaságot kaptam, hogy Will megszólal.
- Dehogy akarom - mondom félig suttogva, félig rekedten.
A fájás lassan csillapodik, így fel tudok emelkedni a kanapéra, hogy újból leülhessek. Nagyon kimerült vagyok, alig alszom, izgulok, és Will miatt is ideges vagyok, hiszen ő is nyugtalan. Borzasztó, ami történt. Viktor pár hónappal ezelőtt még egy tálca sütivel jött át a szomszédból...

Will
otthon

Annyira jó, hogy Will itt van mellettem. Az utóbbi napokban gyakran álmodtam, hogy pont nincs velem, amikor kellene, és ez nagyon félelmetes. Fogalmam sincs, hogy csinálnám ezt végig nélküle.
Bólintok a javaslatára, és elnyúlok a kanapén. Felé fordítom a fejem, és a kezét a mellkasomra vonom. Egyáltalán nem zavar, hogy izzadt. Pontosan tudom, milyen jól lenyugtatja az embert egy kis futás. A terhesség elején én is sokat mentem futni.
- Veled minden rendben? - kérdezem halkan.
Tudom, hogy a válasz nem, de valahogy meg kell próbálnia túltenni magát rajta. Tudom, hogy ő hozta ki a testét, és tudom, mennyire összeroppant. De most szükségem van rá, nem tudok mit csinálni.

Will
otthon

Lassan bólintok a temetésre. Fogalmam sincs, hogy fogjuk megoldani. Biztos vagyok benne, hogy mostmár csak napok, esetleg órák kérdése, és szülünk. Egy csecsemővel nem fogok tudni elmenni a temetésre, főleg, hogy akkor még levegőre se nagyon vihetem. Mindenképp ott akarok lenni Will mellett, de nem hiszem, hogy bárki elvállalná Codyt pár hetesen, és én sem szívesen hagynám senkire még, amíg annyira pici, de ezeket az aggályaimat most nem osztom meg Willel. Újra megérzem a szorító érzést odabentről, lassan újabb fájás következik.
Elmosolyodom a Chrisről szóló sztori hallatán.
- Azt hiszem, nem sokáig marad idebent.
Egyszerre tölt el ezzel kapcsolatban boldogság, és félelem. Fogalmam sincs milyen lesz, mennyire fáj, hogy történik majd...
Hirtelen összerezzenek, valami hideget érzek a lábujjamon. Lenézve rájuk, Mia fejecskéjét látom a kanapé végében.
-Ijesztően csendben volt idáig, remélem megint szétszedte a hálószobát.
   

Will
otthon

Hagyom, hogy miután Will játékosan leszidja a kutyát, összekuporodjon a kanapé végében, a lábamnál. Nem hiszem, hogy félteni kellene tőle a picit. Az emberekkel jól kijön, neki egyedül a hálószobánk berendezése szúrja a szemét.
- Nem ülsz fel ide? - kérdezem megemelkedve, tudatva vele, hogy szívesen az ölébe hajtanám a fejem, meg persze az ő kényelme sem utolsó.
Közben beigazolódik a sejtésem, és újabb fájás veszi kezdetét. Egyszerűen nem tudok mit kezdeni magammal, remeg a lábam is, ki vagyok merülve teljesen. Lelkileg is, fizikailag is. És mennyi ideig nem fogok még egy jót aludni... Amint Cody megszületik, nem lesz nyugtunk egy darabig.

Will
otthon

Ha most valaki ránk nézne felülről, biztos elnevezné a képet családi idillnek. Terhes nő, feje a férje ölében, lábánál az eb. Igazából idill is, régen voltunk ennyire sokat együtt.
- Nekem mondod? Tegnapelőtt még csak óránként volt egy-egy, tegnap már félóránként, ma meg már van, hogy öt perc telik el a kettő között...
Annyira utálom, hogy ez az első szülés, és fogalmam sincs semmiről. Jó, persze sok dologról van, de mégis olyan bizonytalan minden. Úgy érzem magam, mint egy elsős, aki még csak most ismerkedik az iskolával, és azt se tudja, merre keresse a mosdót, ha szüksége van rá.
- Tudom, hogy az elmúlt napokban is ezt mondtam, de szerintem ma már tényleg lesz valami.

Will
otthon

Ez az egész helyzet annyira szürreális. Mintha a lelkemben végbemenő folyamatok teljes ellentéte vetülne ki a tetteimre. Nyugodtnak látszom, pedig belül félek, izgulok, örülök, rettegek egyszerre... Talán a szervezet már nem bír el ennyi érzelmet, vagy a hormonok játszanak közre. De lehet, hogy az iskolában történtek vannak ránk ilyen hatással. Fogalmam sincs, de azt érzem, hogy jobb, hogy nem a szívinfarktus kerülget.
- Jó, menjünk - adom meg magam.
Lassan felülök, hogy elindulhassak Willel a fürdő felé.
Uramatyám.
Ahogy felülök, nedvességet érzek a lábamon, és ez most biztosan nem a kutya.
- Will...- motyogom neki háttal, a folydogáló magzatvizet bámulva - Hívj egy taxit! Nincs idő zuhanyozni...
Éreztem, hogy ma történni fog valami, de azt hittem olyan lesz, mint a filmekben. Sírva, hisztérikusan Willért kiabálva. Én pedig úgy indulok szülni, mintha már a tizedik gyerekemmel lennék terhes.