Minden RT játékra, ami a faluban vagy annak környékén játszódik.

Helvey Belián Balázs - roommate?

Helvey Belián Balázs - roommate?

igent mondok
𝔻𝕖𝕟𝕚𝕤

Vannak bajok. Orrnyergét talán már túl simára dörzsölte, feje is napok óta sajog tompán, persze mindig van rosszabb, de mindegy is. Nem, az ünnepek közeledése kicsit sem zavarja, ő eltervezte, hogy dolgozik, aztán zabál egy nagyot és eldől aludni. Hogy is lehetne másképp? Lehetne, de nem akar senkire akaszkodni.
Most is hasonló tervekkel dőlt le a kanapéra, öregemberesen, de vendége akadt. Nem is akármilyen. Ha azt kellene mondania, már semmi nem lepi meg, hazudna, mert minden nap képes rá. Van, amikor hangosan, mint most is, de meg lehet nyugodni, nem a partvist ragadta meg, hogy kitessékelje, hanem a bakancsát, ha már ilyen szépen kérik. Egy gyors ajtózár, sebes léptei közbeni bagó, minden a megszokott. Odaérve is, de ez a megszokás, a másik alakja a kellemesebb dolog. Vigyort húz ajkaira.
- Nagyon elkéstem? - hülye kérdés.

Helvey Belián Balázs - roommate?

igent mondok
𝔻𝕖𝕟𝕚𝕤

- A madár valami illúziódolog? - mert annak hiszi, hitte, mert hozzáérni.. nem, amióta olvasott átkokról, meg, hogy miket tudnak művelni, ő nem ér semmihez és az a biztos. És nyugalma megint a tudatlansága. Szereti, ha valami nem egyszerű és különleges, a madár maga is az, de hogy felfogta-e teljesen? Ez látszik, nagyon nem.
- Huh.. - azért jó, hogy nem toporog az idő miatt, viszont szemöldöke hamar a magasba szökken, megilletődött pillantása pedig több, mint ami illene. Hogy döntött. De miben? Ó, mint valami jó felvezető, olyan a dolog és csak feszültséget kelt, de nem spoilerez. Az ilyen mindig kicsit idegelő és izgalmas is.
- Döntöttél. Oké, nem tudom, hogy jól vagy rosszul hangzik-e - nem kertel, neki nem, úgyis tudná. Meg hogy benne van, akármiben. Mi?
- Tehát valamibe belekerültem, amiről nem tudok és nem mondhatok rá nemet. Jóóóó, hát utolsónak akkor voltam ilyen kíváncsi, amikor kamasz voltam és... na érted, de tűkön ülök. Mondd ki, mondd! - nem utasít, tényleg nagyon, lassan toporog.

Helvey Belián Balázs - roommate?

igent mondok
𝔻𝕖𝕟𝕚𝕤

- Ójjj basszus, ne haragudj - szisszen fel, ezt benézte. Oké, tény, hogy felkiáltott mikor látta, de... A madár felé pillant, nem akarta ő leszólni, csak tudatlan. - Ha nem kell neki az ujjam cserébe csemegének, akkor értem a célzást - kicsit bátortalan, de nem mond nemet, odalépve, óvatosan cirógatja meg azokat a tollakat és nem kell tagadni, most aztán le lett nyűgözve.
- Amúgy nagyon szép, meg minden - hátha a madár sem fog haragudni, főleg, hogy engedelmesen hajtja végre azt, amit szeret. A megjegyzésre vigyorog egy sort.
- Kicsit újraélem, nincs ebben semmi gond - meg hát ha így adja elő, ne csodálkozzon. Ritka volt az életben eddig, bepótolja? Valami olyasmi. Már épp gratulálni akarna, hogy sikerült neki, vagy ámuldozni, mert házat venni olyan luxus, amit sose képzelt el magának, az utolsó mondat viszont... érdekes. Persze, lehetne szabadkozni, hogy majd ismer valakit és szól neki, de a felé repülő kulcs igen erős utalás, sőt mi több, hisz az előbb mondta, hogy döntött és nincs nem. Elkapja, megállnak ujjai a tollak rengetegében és leplezetlen lányos zavarával nézi az ujjai között pihenő bizonyítékot. Oooké.. Most fagyott le.
- Jézusom... hű - mert rettentő okosan nyilvánul most meg. - Hát ez most nagyon meglepett, jobban mint bármi... mármint.. Hogy rám gondoltál meg ilyenek. Fogalmam sincs mit mondjak. Ez túl gyors? Köszönöm? Mennyi a lakbér? Segíts.. - neveti el magát, de most aztán fröcsög a zavartól.

Helvey Belián Balázs - roommate?

igent mondok
𝔻𝕖𝕟𝕚𝕤

- Én meg az élményt - mert kanárikat meg tyúkokat tapogatni unalmas, egzotikus madarat meg már bőven felső kategória, nem szenvedhet most hiányt ebben és nem is panaszkodik. Micsoda gyereknap hullám van vele mostanság, kár, hogy már nagyon nem az és ha most sikongatna, előbb hinné, hogy bevett valamit vagy elátkozták. De szerencsére ő a csendesen örülő típus, általában.
Vagy őrlődő. Mint kicsit most is.
- Nem, nem, nem is úgy értelmeztem. De én még mindig nem vagyok egyszerű eset - az egy dolog, hogy a havi egyszeri sétája az kint el van intézve, de azért vannak még apró bajok.
- Se előtte, se utána nem vagyok kellemes figura - ha érti mire céloz. - Ezért is volt nekem jó egyedül, nem zavartam a négy falat, még ha drága is így, de.. de.. - sóhajt fel, mintha ellenkezni akarna, pedig nem. Tényleg nem a legjobban megy neki, hogy fenntartsa a házat, amibe költözött, és mégis, nem akarja a hangulathullámokat sem a nyakába varrni, vagy mikor ereje nincs élni sem. Ehh. Megcsóválja végül a fejét és leül a szökőkút szélére.
- Az elemi állatod? Ő milyen? - ha már kérdések, felpillant rá, még mindig rakja rendben fejben a dolgokat. Nehezebb, utolsónak az egyetemi évek alatt volt lakótársa, magányos típus, meg minden. És erre jön ő. Ezzel. Hát komolyan.
- Én csak nem értem miért. Lehet rohadt klisés, de már-már túl jó vagy hozzám.

Helvey Belián Balázs - roommate?

igent mondok
𝔻𝕖𝕟𝕚𝕤

- Azért ez még mindig emésztendő. De nem azért, mert rettegek tőle. Fura, de nem – elsőnek az, utána pedig elcsendesül és nincs ilyesmi fóbiája sem, szóval kész öröm, mondhatni, hogy nem kell előtte terápiára vinni, vagy lónyugtatót beszerezni, hogy kibírja a hétköznapokat. De már eleve a gondolat, még mindig hidegrázós. Tényleg kell az a pár nap, hogy feldolgozza. Vagy addig csipkedi magát, hogy nem alvajáró és nem képzelődik. A kulcsot szorongatja, se zsebre, se máshova nem tette azóta sem, a fém már rég kéz meleg, mégse ereszti. Jó, szedje már össze magát.
- Azt hiszem téged tartalak jelenleg a legkisebb gondnak az életemben – még amellett is, hogy most ilyenekkel sokkolja meg fogadja, bár tény, ha napokig húzza, kéri vagy bármi, kellemetlenebb lenne. Makacs is, szerény is, meg minden. - Ó – ez aztán az őszinte meglepettség még így a mai napra. Természetközeli, csendesen megbújva a végén. Nem központ, nem hatszáz hangos szomszéd. Kedve lenne örömében bőgni egyet, de olyat nem tud. - Véletlen sikerült, vagy már a vásárlási tervnél eszedbe jutottam? - nem önző vagy épp annyira fontosnak tartja magát, csak tényleg, direkt, véletlen vagy mert csak az volt szabad? Az, hogy nem lesz baj, már más kérdés, nem tud még mindig nagyon előre tervezni, ezzel a helyzettel is botrány, amit művel, majd eldől, mennyire nem lesz bajos. Vagyis. Hát már vélhetően eldőlt az, hogy megy, eldöntötték helyette és őrjönghetne is, de nem teszi. Csak ül és... pislog. Értelmes.
- Ááááh. Akkor egy macska, vagy hát úgy képzelem most csak el. Remélem bírja a farkas-szagot – nem mintha neki az lenne, bár ki tudja, hogy jobb orrok mit éreznek benne. Most próbál vicces lenni, oldani a feszültségét, de azt most könnyebb lenne savval. Lábait kinyújtva gyújt ő is rá végül, kell az idegeknek, mindig ezzel magyarázta és nagyot szusszanva zárja le a hebegős korszakot.
- Leköpném magam, ha azt mondanám, örülök, hogy tudod. Inkább.. így könnyebb, vagy mi. Valahogy a fejemben hat éve nem lett rendbe rakva rendesen minden és... Hogy én mennyire nem tudok erről beszélni, az valami bődület. Mindegy is... Nem tudom hányszor kéne azt mondanom, hogy köszi és közben ne tűnjek totál idiótának még jobban, mint ami. De tény, kihúztál a szarból, mert egyedül élni drága dolog, én meg még mindig nem nyertem lottót. Ingyen élni sem, de ezt majd... majd. Bár illedelmesen vissza kéne utasítanom, hogy biztos lesz jobb meg szebb, viszont azt mondtad, nincs beleszólásom – erre már nevet, karjait tárja szét, jöhet az elfogadás?

Helvey Belián Balázs - roommate!

igent, mondtam. a lakótársam
𝔻𝕖𝕟𝕚𝕤

Csak megforgatja a szemeit erre, de nem a bántó szándék, még a fejét is megcsóválja hozzá. Az ő reszortja saját magát lehúzni, vetélytársa akad még a végén. Nem mintha ez verseny lenne. Vagy bármelyik másik. Még mindig a kulcsot fogva, de két ujját felszabadítva keresi meg megint a madáron azt a pontot, amelyet szeret és amelyet ismét megcirógat, mint aki már meg is szokta a társaságát, a jelenlétét, meg főleg azt, ami. Néha egész könnyedén fogad dolgokat, máskor pedig annyit rágja és pörgeti, hogy fájdalmas. Nem is érti ezt, az egészet sem, most magát se. Mindegy is. Nem csak a madárnak jó a bizergálás.
- Nem szoktam – most, hogy vannak dolgokat, amiket nem tud, nem lényeges. Mindenkinek. Ha rossz jön, ha valami más, akkor az meg az akkori idő problémája, nem a máé. A jelené, és a személyé. Mindig van valami, ő meg egészen jól belejött abba, hogy megpróbáljon mindent a legjobban fogadni és cselekedni. Ide küldték, hogy ne legyen szem előtt és mégis körbe legyen véve és ez is egy olyan hely, mint az az átkozott táborhely, valami változás színtere. Csak be kellett vallania magának, meg majd azt, hogy egész jól élvezi. Mert a léleknek ez csak jól esik, a test tagad és szerénykedik.
- Ó, oké. Csak vicceltem amúgy is, dehogy gondolj rám te ilyeneknél – már a meglepett arc elég válasz lett volna, bár nem pontos. Vagy kikéri magának, vagy az, hogy ráhibádzott. Mindegy is, hiszen már készek a tények és praktikusak. Mindenkinek ezek szerint. Rohadt véletlenek, ebben kéne hinni már.
- De csak ha tényleg nem zavarok – dörzsöli át a saját arcát, most már valamelyest nem annyira ámuldozó képét, mint aki kezdi felfogni, mibe csöppent, úgy tényleg. Vissza a valóságba meg minden. Ez ezzel a pillanattal teszi zsebre a kulcsot, abba, amelyikből nem esik ki és talán vált véglegessé a formula.
- Én mindent túlaggódok, ha a kórság van a képben és én – szelíd mosoly, ezt műveli, túloz és hibázik, még ha nem is látja, mert nem tudja látni. Hogy megtörtént, hogy összetörött és amikor egyben volt, elmenekült az isten háta mögé, most pedig szabadkozik szinte, hogy felajánl neki egy lakrészt, ahol kényelmes lehet minden. - Csak tudod az a baj, hogy azt sose ismerem el, hogy kell más, mert úgy vagyok vele, hogy annak is van elég baja, kinek hiányzik még ez is. És mókás, mert tudom, hogy ez a szarabbik megoldás, de nincs pofám azt kérni, hogy veregesse meg valaki a vállam, vagy lökjön előre – ó nem, nem lelkizik vagy valami ilyesmi, csak folytatja. Vagy maga sem tudja. Most nincs érzékeny időszakban, csak a helyzet adja.
- Nem, valóban. Volt nekem is hasonló, mióta beütött a krach, most vagyok tényleges figyelő szemek nélkül először, igazából. Lehet ez zavar meg, meg a hülye megszokásaim. De akkor csomagolok meg minden és ööö... mikor menjek..? Nem azt mondtad, hogy ráér?

Helvey Belián Balázs - roommate!

igent, mondtam. a lakótársam
𝔻𝕖𝕟𝕚𝕤

Pedig tényleg túl gyors, neki nagyon. Ő az elhúzott, elnapolt és halasztgatott döntések mezején halad mindig, viszont ezt nem lehet elvárni a világtól, hogy ugyanígy tegyenek vele és viseljék is el. Vagy de? Mit tudja ő, hogyan kellene erre reagálni rendesen. De tényleg. Ezt megint meg kell tanulnia, ismét. Vagy azt, hogy minden más, mint amit fejben megszokott. Kicsit talán bele is szédül az egészbe, a sietségbe, mindenbe. Nagy levegő.
- Akkor jó – bólogat. Bár majdnem rávágja, hogy a saját életképtelensége igazán zavarhatná, mint ahogy saját magát, viszont lehet, hogy ezzel nem jönne ki jól. Meg eléggé úgy tűnne, mint aki rinyál meg minden.
- De ha tinédzser vagyok, akkor a nyakadba kéne ugranom! Mármint mikor a csitrik kocsit kapnak a tévében, mindig az jön meg a sírás – de meg nem moccan, dehogy tervez ilyet. Hálás kis pillantása meg mosolya pont elég, bár az még mindig bátortalan és félénk, de majd... elmúlik. Minden elmúlik, csak az nem, amit akar. Reméli, nem bánja meg Denis, hogy ezt a döntést meghozta, ő csak ettől fél.
- Nyakon vághatsz, ha nagyon elcseszem, de jó, így egész jól hangzik. Szoktam vicces is lenni, szóval tényleg nem fogsz unatkozni. És mivel nem halok éhen, még egy konzolt is veszek, azon is lehet mókázni. Tényleg, legalább villanyt tudok kapcsolni meg ilyenek? - mert hát az a jó kérdés, mennyire mugi-barát a hely. A mostanit megoldották, bár nem örültek neki, félő, ahogy kilép onnan, el is tüntetik ennek a nyomait. Nem baj, nincs ezzel gond, megold bármit, azt vágja, hogy a legtöbb dologra ott a mágia, csak zsebben nem hordható számára. Lehet, hogy ez a földhözragadt itteni verziója, de nincsenek nagyon bútorai sem, ami ott van, az a házhoz tartozik, ezért is szerény berendezés, hát talán a matracot elhozhatja. Fú. Most meg ezeken pörög.
- Elismerjelek akkor? - nevet fel, mert hát tényleg nem tudja elismerni, nem érzi a jelét, mert általában mindennel elvan csendben és kényelmesen, nem tudja realizálni, hogy olykor jó lenne leülni és kibeszélni. Tette ezt egy ideig az előző és első, normálisabb segítségével, de aztán meg azt érezte, túl nyílt és nyitott könyv lett, nem tetszett neki annyira. Így maradt a jelenlegi, hogy vagy belelöki más valamibe, vagy kihúzza belőle a választ valamely módon.
- Óóóó hogy te milyen cseles vagy, de komolyan. Kihasználod a sokkot és, hogy meg se értem a dolgokat csak rábólintok. Na erre vigyázok, mert ha egyszer így veszel rá egy pillangós tetoválásra, akkor lehet bajban leszek – nyomja el ő is a csikket és feltápászkodik. Mennyire most a most? Aludjon rá, vagy már húzzon is és keresse meg a táskáját? - Öhh, akkor menjek vagy jössz, vagy mi?

Helvey Belián Balázs - roommate!

igent, mondtam. a lakótársam
𝔻𝕖𝕟𝕚𝕤

- Nem tudok én sírni, szóval ugrani fogok. Háááárom... kettőőő... - még meg is emeli magát, de végül csak ő is röhög. Persze, kapjon még sérvet is amellett, hogy ilyen szép ajánlatot hozott neki. A legrövidebb lakótársi mese lenne, az biztos. Ő is a madárra néz megint, hát tényleg ritka jó dolog ez, meg már a tollak érzete is, nem olyan, mint valami bundát vagy pikkelyest tapogatni, bár egyikből sem került keze alá olyan sok, de azt már ki lehet húzni, hogy bármelyiktől is fél. Se a pókok, se férgek, bár ha a kutya harapni akar, annak nagyon nem tud örülni, az egész más dolog, amolyan ösztönös védekezés. De se kutya, se harapás.
- Ó várj azt vágom. Vannak aaa... öhm. Tiszta vérűek, ahol mindenki varázsló, meg ahol csak páran. Jól mondom? - mintha csak fel kéne mondani a leckét, de azt levágta már, hogy valaki erre nagyon kényes, és van, aki olyan közegből jött, mint az övé, csak tud varázsolni. Kavarcos, de az angoloknál is ott a felső réteg, meg a csórók, meg az ilyenek. Bár neki mindegy, lehetne negyed, vagy egyhatod, nem ezt nézi senkiben, de ha valaki az orra alá nyomja, legalább nem vág hülye képet.
- Oké, akkor rendben leszünk. Esti híradó, olyan öregesen, meg telenovellák és minden. Jó, akkor már nincs is több kérdésem, azt hiszem – vagyis lenne, de az már tényleg nagyon pattogó és kukacoskodó lenne, hát majd meglátja, nem? Tud mikrózni, porszívózni akkor, megetetni a telefonját, mindenki boldog lesz, nem kell vinnyognia, hogy sötét van és hiába tapsol, nem kap fényt. Meg hát ugye a kávét is meg kell főzni valahogy. Micsoda problémák. Határozottan csapong most, ezt elismeri magában, talán elméje is hangosabb és el-el kaphatott onnan valamit. Húh.
- Ennyire látszik? - húzza el kezét végül a madártól, figyeli őket, kicsit akkor tényleg rendet is rak a fejében. Legalábbis tényleg felfogja, hogy mibe csöppent. - Ez már luxus. Jó, akkor komolyan. Valamennyit illik fizetnem, mennyi a lakbér? - húzza el a témát, ha akarja, ha nem. Ahogy a tollat kihúzza, ő odanyúl és kicsórja az ujjai közül, aztán immáron sajátjaiban tanulmányozza tovább. Még így is menő. Legalább van mivel babrálni.
- Szerintem megleszek két körrel, vagy három, ha nem akarom leszaggatni a vállam. Vagy hát szerzek valami kiskocsit és odahúzom, ezen ne múljon. Biztos menő lennék vele az utcákon, szóval ezzel nem akarlak feltartani, hacsak épp nem unatkozol – nem a kihasználós típus, persze mókásabb társasággal, majd benyom valami kretén zenét még búcsúzónak. Aztán persze mehet beszélni a főbérlővel, hogy kimászik onnan. Csodás, az legalább rövid beszélgetés lesz.

Helvey Belián Balázs - roommate!

igent, mondtam. a lakótársam
𝔻𝕖𝕟𝕚𝕤

Ahahah. Már megérte a pillantás, ahogy egy kicsit megriad, elhiszi, hogy menten ugrik, el kell kapnia meg miegymás. Hát, mintha amúgy olyan ölelkezős fajta lenne. Bár biztos jót tenne néha a lelkének, csak ő maga annyira zárt rendszer, hogy nemigen kéri és várja el, sőt, talán maga is meg lenne lepve, ha megtörténne. Nagyon. Oké, veregessük hátba meg vállon egymást, fogjunk kezet, pacsi, na de ölelés, az furcsa. De jó vicc, csak a saját röhögése, ahogy tovább marad és onnan les fel, jó kis frász mi? Főleg, ha nem vele csinálják, az egész más.
- Arany! Vágom. Én meg az értelmes bestia. Jó kis sor ez – mert valóban az, van valami hivatalos neve ennek, amelyet sose jegyzett meg, neki fejben ember, utána csak az a mocsok, de ezek csak a formalitások. A varázslótól meg bőven messze áll. - Valami néha megragad a fejemben, na. Velük járok egy iskolába, illik tudnom – költői túlzás, de a vér dolgaiba valóban nem ment bele jobban, mint kellene. Kényes téma néhol ezt érzi és tudja kapcsolni, így mint most is, lefele. Tekintete követi, ahogy a madár elindul, most megint kicsit ámuldozik egy sort, ahogy a szárnyak szétnyílnak, miután eltáncolt mellőle. És már fel is reppen. Bámulatos, neki főleg az, fejét dönti hátra, ahogy az utat is követi, ameddig csak látja.
- Hát még mindig nagyon menő. Meg szép is – biztos nem egyszerű vele, de ebbe neki semmi belátása, háziállat téren is hadilábas, nemhogy még engedélyekben is. Biztos van oka is, története, de ez másik idő, másik mese, nem is biztos, hogy az orrára kell kötnie, ő pedig nem húzza kifele. Így emeli előre a fejét, pillant rá és bólogat. Nyugodtabb egy sorral, kényelmi szint már meg is van, meg valahol... mekkora mák ez, hiszen nem kell elmagyarázni semmit, vagy épp kikérni, hogy tűrje már meg az ilyet. Ha jól vágja, valaki nem is ismeri és utálja is. Kész nyeremény ez, tipikusan úgy is reagál, mint a lottónyertesek, utólag meg csak el, mikor már elhiszi és tényleg.
- Nanana, ilyet nem tudni – ragaszkodik, megint, ismét. És fog is. Hát komolyan. - Öööö házimunkáért? Hjó, ezeket eddig is csináltam, egyedül élek de kicsit akkor is olcsó – mondjuk nem árulja el, mennyire, lehet hat heti szennyese van és mikrós melegszendvicsig jutott, lehet, nem... Most nem is ez a fontos. Sóhajt. Látja, hogy elmereng, így nem feszíti túl a témát, neki is kell idő, vagy épp az ég, amit bámulhat.
- Ööö... jó, oké, persze – meg hát, de hogy hogyan, jó kérdés. Majdnem. Aztán csak felpillant rá, eddig cipőjét bámulta.
- Nem tartalak fel, persze. Menj csak – mosolyodik el ő is, az otthon dolog pedig... elsiklik füle mellett, ez az, amit nem tud egyenlőre felkapni, mert idegen. Tényleg, neki is kell beszélnie, jó hogy említi! Visszaint, és még egy bagót biztos eltol ott, helyben. Mint aki most, egyedül kicsit összeszakad, de csak szellőzik. Felkel végül, és hát elindul... pakolni. Fura, hisz nem is olyan rég jött és már a harmadik helyre megy. Először Shay, aztán a lakás, most meg ő. Vagy egy sorozat, vagy a vége? Nem tudja. Talán kicsit ezért is késik meg, de maga mögött hagyja a kutat és utolsónak indul meg a megszokott kis úton, hogy lezárjon egy ajtót. Ismét.