Minden RT játékra, ami a faluban vagy annak környékén játszódik.

Will
otthon

Izzadtságban úszva, zihálva ébredek fel. A kanapén ülök, a fejem hátrabicsaklott a támlára, de az ébredéssel együtt, a fejem is rendes szögbe kerül. Rengeteg dolgot érzek egyszerre. Elaludtam a nyakam, ennyi biztos. Az is eljut a tudatomig, hogy egy fájás miatt ébredtem fel, ami mostanában gyakran megtörténik. Mióta Cody szépen befordult, és mindenórás terhessé lettem nyilvánítva, a fájások csak egyre gyakoribbak lettek, de szerencsére hamar elmúltak eddig mindig, egy kis pozícióváltástól, mozgástól. Ez a fájás azonban más, intenzívebb, bár lehet, hogy csak beképzelem magamnak. Néhány napja minden egyes fájásnál azt hiszem, hogy itt az idő, indulni kell. Szerencsére már hetekkel ezelőtt összepakoltunk egy sporttáskába minden cuccot, ami kellhet a kórházban, hálóingtől kezdve a babaruhákon át, mindent. Ez a táska most is ott pihen a bejárati ajtó előtt, várva a nagy alkalomra.
Nagy nehezen feltápászkodom a kanapéról, egyik kezemmel a bútort tolva a hátam mögül, másikkal a hasam alját fogva. Megtámaszkodom a kanapé karfájában, és lassan leguggolok, hátha ettől elmúlik a fájdalom.
Fogalmam sincs, hol lehet Will, mielőtt elaludtam, itt volt mellettem. Lehet, hogy a konyhában, vagy a mosdóban van. Talán meghallja, hogy felébredtem, ugyanis ahogy leguggolok, a kis asztalon lévő egyik poharat sikeresen leverem, az pedig darabjaira hullik, de most nincs erőm ezzel törődni.

Will
otthon

Izzadtságban úszva, zihálva ébredek fel. A kanapén ülök, a fejem hátrabicsaklott a támlára, de az ébredéssel együtt, a fejem is rendes szögbe kerül. Rengeteg dolgot érzek egyszerre. Elaludtam a nyakam, ennyi biztos. Az is eljut a tudatomig, hogy egy fájás miatt ébredtem fel, ami mostanában gyakran megtörténik. Mióta Cody szépen befordult, és mindenórás terhessé lettem nyilvánítva, a fájások csak egyre gyakoribbak lettek, de szerencsére hamar elmúltak eddig mindig, egy kis pozícióváltástól, mozgástól. Ez a fájás azonban más, intenzívebb, bár lehet, hogy csak beképzelem magamnak. Néhány napja minden egyes fájásnál azt hiszem, hogy itt az idő, indulni kell. Szerencsére már hetekkel ezelőtt összepakoltunk egy sporttáskába minden cuccot, ami kellhet a kórházban, hálóingtől kezdve a babaruhákon át, mindent. Ez a táska most is ott pihen a bejárati ajtó előtt, várva a nagy alkalomra.
Nagy nehezen feltápászkodom a kanapéról, egyik kezemmel a bútort tolva a hátam mögül, másikkal a hasam alját fogva. Megtámaszkodom a kanapé karfájában, és lassan leguggolok, hátha ettől elmúlik a fájdalom.
Fogalmam sincs, hol lehet Will, mielőtt elaludtam, itt volt mellettem. Lehet, hogy a konyhában, vagy a mosdóban van. Talán meghallja, hogy felébredtem, ugyanis ahogy leguggolok, a kis asztalon lévő egyik poharat sikeresen leverem, az pedig darabjaira hullik, de most nincs erőm ezzel törődni.

Norina

Will
otthon

Kifúj, beszív, kifúj... Ez a fájás csak nem akar múlni. Az eddigiekhez képest ezt már hosszabbnak érzékelem, bár lehet, hogy csak az erőssége teszi. Hiába egyre gyakoribbak, mégis úgy érzem, egyre nehezebben viselem. A szemem könnybe lábad, de már nincs sok hátra. Mindjárt elmúlik.
Csak arról veszem észre, hogy társaságot kaptam, hogy Will megszólal.
- Dehogy akarom - mondom félig suttogva, félig rekedten.
A fájás lassan csillapodik, így fel tudok emelkedni a kanapéra, hogy újból leülhessek. Nagyon kimerült vagyok, alig alszom, izgulok, és Will miatt is ideges vagyok, hiszen ő is nyugtalan. Borzasztó, ami történt. Viktor pár hónappal ezelőtt még egy tálca sütivel jött át a szomszédból...

Will
otthon

Annyira jó, hogy Will itt van mellettem. Az utóbbi napokban gyakran álmodtam, hogy pont nincs velem, amikor kellene, és ez nagyon félelmetes. Fogalmam sincs, hogy csinálnám ezt végig nélküle.
Bólintok a javaslatára, és elnyúlok a kanapén. Felé fordítom a fejem, és a kezét a mellkasomra vonom. Egyáltalán nem zavar, hogy izzadt. Pontosan tudom, milyen jól lenyugtatja az embert egy kis futás. A terhesség elején én is sokat mentem futni.
- Veled minden rendben? - kérdezem halkan.
Tudom, hogy a válasz nem, de valahogy meg kell próbálnia túltenni magát rajta. Tudom, hogy ő hozta ki a testét, és tudom, mennyire összeroppant. De most szükségem van rá, nem tudok mit csinálni.

Will
otthon

Lassan bólintok a temetésre. Fogalmam sincs, hogy fogjuk megoldani. Biztos vagyok benne, hogy mostmár csak napok, esetleg órák kérdése, és szülünk. Egy csecsemővel nem fogok tudni elmenni a temetésre, főleg, hogy akkor még levegőre se nagyon vihetem. Mindenképp ott akarok lenni Will mellett, de nem hiszem, hogy bárki elvállalná Codyt pár hetesen, és én sem szívesen hagynám senkire még, amíg annyira pici, de ezeket az aggályaimat most nem osztom meg Willel. Újra megérzem a szorító érzést odabentről, lassan újabb fájás következik.
Elmosolyodom a Chrisről szóló sztori hallatán.
- Azt hiszem, nem sokáig marad idebent.
Egyszerre tölt el ezzel kapcsolatban boldogság, és félelem. Fogalmam sincs milyen lesz, mennyire fáj, hogy történik majd...
Hirtelen összerezzenek, valami hideget érzek a lábujjamon. Lenézve rájuk, Mia fejecskéjét látom a kanapé végében.
-Ijesztően csendben volt idáig, remélem megint szétszedte a hálószobát.
   

Will
otthon

Hagyom, hogy miután Will játékosan leszidja a kutyát, összekuporodjon a kanapé végében, a lábamnál. Nem hiszem, hogy félteni kellene tőle a picit. Az emberekkel jól kijön, neki egyedül a hálószobánk berendezése szúrja a szemét.
- Nem ülsz fel ide? - kérdezem megemelkedve, tudatva vele, hogy szívesen az ölébe hajtanám a fejem, meg persze az ő kényelme sem utolsó.
Közben beigazolódik a sejtésem, és újabb fájás veszi kezdetét. Egyszerűen nem tudok mit kezdeni magammal, remeg a lábam is, ki vagyok merülve teljesen. Lelkileg is, fizikailag is. És mennyi ideig nem fogok még egy jót aludni... Amint Cody megszületik, nem lesz nyugtunk egy darabig.

Will
otthon

Ha most valaki ránk nézne felülről, biztos elnevezné a képet családi idillnek. Terhes nő, feje a férje ölében, lábánál az eb. Igazából idill is, régen voltunk ennyire sokat együtt.
- Nekem mondod? Tegnapelőtt még csak óránként volt egy-egy, tegnap már félóránként, ma meg már van, hogy öt perc telik el a kettő között...
Annyira utálom, hogy ez az első szülés, és fogalmam sincs semmiről. Jó, persze sok dologról van, de mégis olyan bizonytalan minden. Úgy érzem magam, mint egy elsős, aki még csak most ismerkedik az iskolával, és azt se tudja, merre keresse a mosdót, ha szüksége van rá.
- Tudom, hogy az elmúlt napokban is ezt mondtam, de szerintem ma már tényleg lesz valami.

Will
otthon

Ez az egész helyzet annyira szürreális. Mintha a lelkemben végbemenő folyamatok teljes ellentéte vetülne ki a tetteimre. Nyugodtnak látszom, pedig belül félek, izgulok, örülök, rettegek egyszerre... Talán a szervezet már nem bír el ennyi érzelmet, vagy a hormonok játszanak közre. De lehet, hogy az iskolában történtek vannak ránk ilyen hatással. Fogalmam sincs, de azt érzem, hogy jobb, hogy nem a szívinfarktus kerülget.
- Jó, menjünk - adom meg magam.
Lassan felülök, hogy elindulhassak Willel a fürdő felé.
Uramatyám.
Ahogy felülök, nedvességet érzek a lábamon, és ez most biztosan nem a kutya.
- Will...- motyogom neki háttal, a folydogáló magzatvizet bámulva - Hívj egy taxit! Nincs idő zuhanyozni...
Éreztem, hogy ma történni fog valami, de azt hittem olyan lesz, mint a filmekben. Sírva, hisztérikusan Willért kiabálva. Én pedig úgy indulok szülni, mintha már a tizedik gyerekemmel lennék terhes.