37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalva

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Sonja Ainsworth
INAKTÍV


orosz | IM tanonc
offline
RPG hsz: 45
Összes hsz: 274
Írta: 2017. július 8. 21:25 | Link

Kedvesem
Előkészítő, igazgatói iroda


Már a héten sem volt. Sem az órákon, sem dolgozni, mert egyszerűen annyira lehetetlenül rosszul volt, főleg reggelente.
Ma jutott el arra a pontra, hogy megnézesse magát egy orvossal, és leküzdje  a kényszert, hogy beverje annak képét. Igen, kész tortúra volt, de nem hitte volna, hogy a valódi tortúra csak ezután jön.
Naivan azt hitte, hogy csak halálos beteg, vagy valami... álmaiban nem hitte volna, hogy ez megeshet vele, pedig minden adott volt hozzá. És ő volt a hibás, hogy nem gondolkodott, de... nem az a helyzet volt, amit gondosan megterveztek volna előre. Ez az egész kapcsolat minden, csak nem gondosan megtervezett, a rellonos meg retteg attól, hogy ennek most adott szépen egy huszárvágást.
Úgy járja a folyosókat, mint aki a saját akasztására készül, és óvatosan kopog is előtte. Általában is megvan benne az a fajta félsz, hogy egyszer csak valaki mást talál a helyén, de bizonyára ez minden nővel így van, ezek után meg valósággal rettegve nyomja le a kilincset.
- Szia - halkan köszönve lépdel be, nem akarja megzavarni a férfit, amúgy is percek kérdése, és jól feldúlja az életét.
- Csak... a papírokat hoztam, meg ezt... - nyilván, először a felmondó levelet nyújtja oda, mert bármi is lesz ennek a vége, dolgozni úgyse fog tudni... egy ideig biztos nem.
Hozzászólásai ebben a témában



Jonathan Gerhard Bájgúnár igazából rajong értem ^^
Thomas Alexander Everett
INAKTÍV


Előkészítős igi bácsi
offline
RPG hsz: 82
Összes hsz: 195
Írta: 2017. július 8. 21:40 | Link

Sonja

Ma végre megkaptam Ash válaszát. Külföldön van, nem Angliába ment vissza, annál is messzebb került tőlem, és hiányzik. Amikor a Roxfortba járt, akkor is hiányzott, de valljuk be, nem volt annyira messze, hiszen Anglia az Anglia, bármikor meglátogathattam volna. Most viszont messze van, nagyon messze, és bennem az az optimizmus tartja a lelket, amit Franciból árad. Egy év nem a világ. Áh.
- Szia. Mit mondott az orvos?
A levelét harmadszor olvasom el, de most megpróbálok elvonatkoztatni tőle, és felpillantani Sonjára, akitől szintén kapok egy levelet. Egy felmondólevelet. Kérdőn pillantok rá, majd a levélre, majd megint rá.
- Ennyire csak nem drámai a helyzet?
Oké, nekem egy kicsit nehezebb volt, hogy nem volt egy hétig, de máskor is volt már ilyen, nem is lett akkora halom papírom.
Hozzászólásai ebben a témában

Sonja Ainsworth
INAKTÍV


orosz | IM tanonc
offline
RPG hsz: 45
Összes hsz: 274
Írta: 2017. július 8. 21:50 | Link

Kedvesem

- Nézd, fogalmam sincs, hogy az ilyet hogy szokták közölni valakivel.. - idegesen túr a hajába, és kezd el járkálni. Ez mutatja azt is, hogy de a helyzet nagyon is vészes.
- Nem erre hajtottam, oké? Még csak meg se fordult a fejemben, hogy kihasználjalak, vagy hogy így használjalak ki... én azt hittem, halálos beteg vagyok, vagy valami - nem hadar, annak ellenére, hogy nagyon feszült, a szavai tiszták és érthetőek.
- És ez az egész dolog se úgy kezdődött, hogy megfontoltak lettünk, na nem mintha erre lehetne fogni bármit is, és annál jobb nem is történhetett, hogy vagy nekem... - felsóhajt, majd nemes egyszerűséggel megáll a férfi előtt és végig a szemébe néz.
- Nem vagyok beteg... igazából semmi bajom... - nagyokat pislog, nyel egyet, mert a szavak nehezen akarnak kibukni belőle.
- Én... babát várok - ennél szebben nem is tudná közölni. Nem, nagyon fél igen, fogalma sincs, mihez kezdjen tény, de akkor se érzi tehernek, így nem mondja azt, hogy terhes.
Hozzászólásai ebben a témában



Jonathan Gerhard Bájgúnár igazából rajong értem ^^
Thomas Alexander Everett
INAKTÍV


Előkészítős igi bácsi
offline
RPG hsz: 82
Összes hsz: 195
Írta: 2017. július 8. 22:00 | Link

Sonjám

Elkezd beszélni. És beszél és beszél, az én szemöldököm meg úgy suhan felfelé, mint a hat húszas gyors a megállóhelyeken. Próbálom követni, de ez nem egészen értem. A halálos beteg rész az, ami azt hiszem a leginkább kiiktatja a normális gondolkodást nálam. Úgy értem, a hányás és a rosszullét lehet ételmérgezés is, nem feltétlenül kell haldokolnunk hozzá. Ez alól természetesen kivételt képez a nátha. Az egy halálos kór, és minden évben, mikor legyőzzük, hősök vagyunk.
- Milyen babát is vársz egész pontosan?
Megvallom őszintén, nem hallom ki ebben a pillanatban, hogy milyen ostoba is ez a kérdés. Mármint rosszul van, reggeli rosszullétei vannak, hányni szokott és egy babát vár, elég egyértelmű. Hogy mire gondolok én? Jönnek a testvérei, és így vezeti fel, vagy ő éppenséggel babákat gyűjt, van ez így.
Hozzászólásai ebben a témában

Sonja Ainsworth
INAKTÍV


orosz | IM tanonc
offline
RPG hsz: 45
Összes hsz: 274
Írta: 2017. július 8. 22:07 | Link

Kedvesem

Most meg leül. Valahogy sehogy se jó ez neki. Nagyon feszült, mert ez egy olyan helyzet, amiben sosem volt még része. Ráadásul még csak tanácsot se tudott kérni senkitől. Ha az otthoniaknak szólt volna, már rég itt dörömbölne a fél pereputty, és levegőt venni nem lenne ideje, valahogy érezte, hogy Thomasnak nem így kéne feldolgoznia a történteket.
Felnyög a kérdés hallatán, mert... egyszerűen ez így jujj. Alapból nehéz neki erről beszélnie, könnyebb lenne, ha a férfi egyből megértené, és kitenné a szűrét, de hogy még pedálozzon is azért, hogy kivágják...
- Emlékszel Balatonra? Vagy Manchesterre? - óvatosan kérdezi, mert így belegondolva, fogalma sincs, mikor történhetett meg, annyiban biztos, hogy a férfi volt a másik jelenlévő mindkét alkalommal, így legalább azon nem kell vacillálnia, ki a szerencsés nyertes.
- Én meg hát, mint kiderült, nőből vagyok... és.. jajj hagy ne kelljen felvilágosító órát tartanom. A te babád várom Thomas... a tiédet - felhúzza a térdeit a székén, majd átkarolja azokat. Ilyenkor mondjuk elég esetlen látszatot kelt, de hát... jelen pillanatban Bambi el is bújhatna mellette.
Hozzászólásai ebben a témában



Jonathan Gerhard Bájgúnár igazából rajong értem ^^
Thomas Alexander Everett
INAKTÍV


Előkészítős igi bácsi
offline
RPG hsz: 82
Összes hsz: 195
Írta: 2017. július 8. 22:18 | Link

Sonjám
 

Zavartan kezd összeállni a kép, és belül magamban azt imádkozom, hogy ne legyen igazam. De azért bólintok, persze, hogy emlékszem. Nem azzal van bajom, amiről éppen beszélünk, hanem arról, hogy ma-holnap nagypapává és nem apává kell válnom, hogy a lány, aki velem szemben ül, túl fiatal ahhoz, hogy egy ilyen elköteleződést vállaljon. Csak nézem őt, nézem, és nézem, és fogalmam sincs, hogy mit mondjak.
- Emm.
Oké, a hangok még kijönnek a számon, szóval kellene valami értelmeset is mondanom, valamit, amire rendesen tudok felelni, valamit, aminél látszik, hogy én vagyok az érettebb fél, akinek éppen valami nagyon okosat és megnyugtatót kellene mondania.
- Arra is, hogy védekeztünk.
Ennyi, idáig tart az, hogy nagyon okosat mondjak. Nem vagyok vádló, tényleg nem. Egyelőre emésztem az információt. Ott van Lili, Charlie, felelek értük, és most íme, egy újabb gyermek.
Hozzászólásai ebben a témában

Sonja Ainsworth
INAKTÍV


orosz | IM tanonc
offline
RPG hsz: 45
Összes hsz: 274
Írta: 2017. július 8. 22:26 | Link

Kedvesem

Utálja ezt a csendet, meg várni, meg most úgy mindent. Még az óra egyenletes kattogása is fülsértőnek hat számára. Egyszerűen ő se tud mit mondani. Sajnálja? Dehogy sajnálja. Igen, nem így.. nem most kellett volna, de ez van. Tenni ellene nem fog semmit, mert egyszerűen képtelen lenne.
- Úgy néz ki, nem eléggé - motyogja, a padlót fixírozva, pedig hányszor látta már. A minták semmit nem változtak. Meg igazából szereti ezt a helyet, jelen pillanatban viszont menekülne innen, meg úgy a férfi közeléből is.
- Nos, ha aláírod azt, akkor végeztünk - köszörüli meg a torkát, és a levélre biccent a fejével, miközben lassan feláll. Hűvösen szólal meg, pedig Merlin a tanúja rá, a férfivel még sose ütött meg ilyen hangnemet, de... azzal az egyetlen mondattal sikerült dűlőre juttatnia a rellonost. Nem mérges, nem okolja, vagy hibáztatja, teljesen megérti, hogy annyi körülötte hemzsegő mellett, abszolút nincs szüksége még egyre. Nem egy egyedülálló anya van a világon, és Sonja gyanítja azt, hogy nem is az utolsó lesz.
Utoljára módosította:Sonja Ainsworth, 2017. július 8. 22:26
Hozzászólásai ebben a témában



Jonathan Gerhard Bájgúnár igazából rajong értem ^^
Thomas Alexander Everett
INAKTÍV


Előkészítős igi bácsi
offline
RPG hsz: 82
Összes hsz: 195
Írta: 2017. július 8. 22:40 | Link

Sonjám

- Ne légy hülye.
Szólok fáradtan. A levelet határozottan arrébb teszem, és az arcomat egy kicsit megmasszírozom az ujjaimmal.
- A hetedik hónapig lehet irodai munkát végezni.
Nem kell azonnal felmondani, meg drámainak lenni. Én magam legalábbis nem vagyok a drámázás híve, és nagyon úgy érzem, hogy ha kiderül ez, akkor még legalább két drámának részese leszek, már pedig ki fog derülni, mert azt mégsem mondhatjuk, hogy csak úgy ránéztem, terhes lett, és amúgy meg akkor most ásó, kapa, nagyharang.
- Csak adj egy kis időt, kérlek.
Örülni fogok, tudom, hogy örülni fogok, mert akartam még gyermeket, de aztán jött Lili és hozzám költözött Charlie is, és úgy véltem, hogy Sonja pont addig fog izgalmasnak tartani egy viszonyt velem, mint Hedda, aztán talál majd valakit, akit sokkal inkább szerethet és sokkal inkább hozzávaló.
- Csak had dolgozzam fel ezt.
Hozzászólásai ebben a témában

Sonja Ainsworth
INAKTÍV


orosz | IM tanonc
offline
RPG hsz: 45
Összes hsz: 274
Írta: 2017. július 8. 22:49 | Link

Kedvesem

- Gurulni fogok, akkora hasam lesz addigra, mint egy dinnye... fel fog tűnni - motyogja, mert egyből erre gondolt. Hiába az évek, meg az érdektelenség, ez akkor sem olyan dolog, amivel az ember szívesen játszik.
- És ha kirúgnak? - vonja fel a szemöldökét, bár ezt kétli, de akkor is... Thomas nem fogja elkerülni a csúnya nézést, aztán még reménykedhetnek abban, hogy megússza ezt ennyivel.
Ő meg nem akarja, hogy a férfinek emiatt kellemetlen legyen, valamiért csak magát okolja, mert hülye volt. Már akkor elszúrta, mikor közölte vele, hogy kedveli... valahol érezte is, hogy nem kellene, de aztán meg minden olyan jó volt.
- Veszek még ki szabit - von vállat, addig meg még találkozniuk se kell, ha így neki könnyebb. Óvatosan sétál oda hozzá, és lassan, már-már remegő kezekkel simít végig az arcán.
- Azt kellene mondanom, hogy sajnálom, de...
Hozzászólásai ebben a témában



Jonathan Gerhard Bájgúnár igazából rajong értem ^^
Thomas Alexander Everett
INAKTÍV


Előkészítős igi bácsi
offline
RPG hsz: 82
Összes hsz: 195
Írta: 2017. július 8. 23:13 | Link

Sonjám

- Ki rúg ki?
Nem igazán értem hirtelen, de aztán utolérem a gondolatot, ez látszik is. A nagynéném mondjuk simán megtehetné, de hát nem csináltam semmit. Sonja nem a diákom, nem tanítom őt, és házon belül is dolgoznak olyanok, akik itt keveredtek össze, na és akkor? Éppen csak a korkülönbséggel van nagyon nagy bajom. Öreg vagyok, ehhez mindenképpen.
- Nyilván, ha előbb leszel a feleségem, mint ahogy elkezdenél gurulni, akkor már csak fele annyi megszólást kapunk.
Egyszer régen azt mondtam Valentinnak, hogy én megint meg akarok nősülni, mert szeretek férj lenni. Akkor elvetettük ezt, mondván, hogy nem ez határoz meg. Meg is nyugodtam a történettel kapcsolatban, de úgy tűnik, nekem még ezt kell csinálnom. Tudom, hogy Valentin ki lesz akadva, félek, hogy milyen következményei lesznek ennek.
- Ne sajnáld, megoldjuk. A kérdés az, hogy mi lesz a Bagolykővel.
Hozzászólásai ebben a témában

Sonja Ainsworth
INAKTÍV


orosz | IM tanonc
offline
RPG hsz: 45
Összes hsz: 274
Írta: 2017. július 8. 23:25 | Link

Kedvesem

- Elisabeth például... vagy a főnököd, vagy bárki -jó azért bárki nem, de na. Thomas meg is érti hamar, mire céloz Sonja, ez látszik a tekintetén, ahogy az is, az foglalkoztatja most a legkevésbé.
Ha belegondol, tényleg ráér erre csak akkor görcsölni, mikor zsákban kell járnia, de még az sem takarja el teljesen a pocakját.
- Nem azért akarok a feleséged lenni, mert.... muszáj - grimaszol, mert ez már azért nem tetszik neki. Meg amúgy is... még nagyon a kapcsolatuk elején vannak, és a baba is épp elég nagy változás a lánynak, amivel fogalma sincs, hogy fog megbirkózni. Mégis csak van benne valami, amire most már vigyáznia kell.
- Mi lenne? Amíg tudok bejárok, max. előrehozom a vizsgáim, úgyis csak egy évem lenne ezen kívül... az aurorkodásról jó eséllyel úgyis lemondhatok - sóhajt fel, elvégre nem felejtette el, hogy miért van itt egyáltalán Magyarországon, hogy milyen tervei voltak... de talán jobb is így. Átkarolja a férfi derekát, és a mellkasába fúrja a fejét, mert bár még magának is fáj bevallania, szüksége van rá.
- Én csak... nagyon félek... - ami ebben a helyzetben talán érthető is, főleg ha azt vesszük, egyetlen pillanatra se fogalmazódott meg benne az, hogy anya lesz... annyira képtelennek tartotta ezt az egészet, és most bumm...
- És azt hittem, ki fogsz dobni... - ezt már csak megkönnyebbülésében teszi hozzá.
Hozzászólásai ebben a témában



Jonathan Gerhard Bájgúnár igazából rajong értem ^^
Thomas Alexander Everett
INAKTÍV


Előkészítős igi bácsi
offline
RPG hsz: 82
Összes hsz: 195
Írta: 2017. július 8. 23:38 | Link

Sonjám

- Elisabeth, a főnököm, meg a bárki is amúgy. Majd beszélek vele, megelőzöm a bajt, meg ha gondolod Kriszpinnel is.
Nem lesz egy könnyű menet, sőt, egy ilyen kis helyen valószínűleg már most elinddult a pletyka, csak még nem tudjuk, mert a négy fal között vagyunk. Hát ez remek. De csak nyugalom.
- Nem muszáj, de logikus.
Nekem ez így normális. Vagyis nem így normális, de így helyes. A normális az az, hogy nem kezdek ki közel az ötvenhez húszévesekkel, beletörődök, hogy özvegy emberként kell leélnem az életem hátralevő részét, és reménykedek benne, hogy a fiam, aki fényes karriert fut majd be, és annyi unokával ajándékoz meg, hogy időm sem lesz azon elmélkedni, hogy egyedül vagyok. Ehhez képest semmi sem így történt. Viszont nyilván vitát nem indítok ezzel kapcsolatban.
- Nincs semmi baj, ne félj.
Megsimogatom a haját, és nyomok rá egy puszit, jelezve, hogy mellette vagyok, csak legyen egy kicsit türelemmel.
- Nem, de inkább menjünk haza.
Jobb ezt most majd otthon megbeszélni, addig meg legalább egy kis friss levegőt is kap az agyam.
Hozzászólásai ebben a témában

Sonja Ainsworth
INAKTÍV


orosz | IM tanonc
offline
RPG hsz: 45
Összes hsz: 274
Írta: 2017. július 8. 23:48 | Link

Kedvesem

- Minek? Ohh... - hamar eléri a felismerés, hogy ha másnak nem is, az igazgatónak legalább tudnia kellene róla. Sose beszélt még vele, egyszerűen nem volt oka rá, amúgy meg nem is az a fajta, aki lohol és folyton valaki nyakába csimpaszkodva vészeli át a napokat.
- Nem tudom - tényleg nem tudja. Ő nagyon kedveli Thomast, de egy esküvő akkor is más. Fehér ruha, meg könnyező szülők, meg minden... ehhez ebben a pillanatban egyáltalán nincs energiája. De persze, ő is belátja, hogy ezt kellene tenni.
Nem tudja, hogy mi az, ami megnyugtatja. Thomas szavai, vagy a keze, ami a hátát simogatja, de most még el is hiszi, hogy nem lesz baj ebből, és csak ő kerít neki nagy feneket.
- Beugrunk előtte gyümiért? - ezt már csak félszegen kérdezi meg, elvégre napok óta azon él. De legalább finomokat szerez magának, és mivel egy csomó féle van, nem unja meg. Megfogja Thomas kezét, most már tényleg minden mindegy alapon. Eddig is nehezen viselte, hogy nem érhet hozzá akár mikor, most viszont legalább ez a probléma szűnni látszik.

//  Love //
Hozzászólásai ebben a témában



Jonathan Gerhard Bájgúnár igazából rajong értem ^^

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalva