Minden RT játékra, ami a faluban vagy annak környékén játszódik.

Anna és Lena

Lena már nem olyan pici lány, vannak dolgok, amiket önállóan akar csinálni és meg is csinálja, valamint a helyzet komolyságából is ért. Legalábbis azt biztosan, hogy kapott egy új családot, akiket szeret, de az apukáját nem látta már egy ideje.
- Egyelőre semmi - ingatja a fejét, majd a kislány kérésére összekeveri neki a kakaóval a tejbegrízt.
- Meséljetek, ti mit csináltatok ma? Valami csajos program volt? - kíváncsian fordul ide-oda, hallani szeretné mindkét oldalról a történetet.

Niko és a törpe

Anna és Lena

Figyelemmel hallgatja a beszámolót, látja maga előtt a mese valóságát és mosolyogva, csendben figyel. Először elhúzza a száját, aztán felnevet mikor tudomást szerez a kukás esetről. Nem irigyli Annát érte, az biztos.
- A koszos gyerek az egészséges, igaz? - vigyorog a lányokra és maszatos pacsira nyújtja a kezét.
A nagy mesélés közepette a vacsora is fogy, az esti sör helyett pedig tej kerül a bögrékbe. Két korty között hálás pillantással illeti feleségét, szavakba azonban nem önti ami a fejében jár.

Niko és a törpe

Anna és Lena

Talán mindhárman jól laktak, de ezután még a férfinak is kelleni fog egy alapos fürdés és hajmosás. Ezzel jár a gyerektartás.
- Megoldom, te pihenj - megsimogatva felesége kezét áll fel az asztaltól és nyújtja kezét Lenának, hogy másszon ki a székből, ahonnan irány a fürdőszoba.
- Komolyan mondtam, nehogy tisztaságra jöjjek vissza - néz vissza az ajtóból komolyan.

Niko és a törpe

Anna és Lena

Élvezi az apaságot, legalábbis azt, amit együtt töltenek. Máskülönben aggódik, hogy otthon minden rendben megy-e.
Biztos benne, hogy Anna nem tudja ott hagyni a rendetlenséget, ismeri már annyira. Gyorsan lefürdeti a kislányt, játszanak a habokkal, aztán ott helyben pizsamába öltözteti, hogy már csak ágyba kelljen dugni egy mesével.
Lena után a csendben kikerült asszonykáját is finoman a karjaiba veszi és beviszi az ágyukba. Ráfér a pihenés. Niko pedig elvégzi a maradék házimunkát is mielőtt még bebújna a Szombat lány mellé.

// //

Kirill és a kutyakeresés

Márton

Ideges, de nagyon. Luca eltűnt egyik napról a másikra és most már ideje lenne, hogy hazajöjjön. Elvégre együtt laknak és nem hagyott semmi üzenetet arról, hova ment, hogy ne aggódjon érte.
Úgy érkezik haza, hogy reménykedik benne, most már a nő fogja fogadni. Ám amikor a fia sétál elé és egyből a kutyával kezd, hosszan felsóhajt.
- Az miért nem érdekel, Luca hol van? - vágja neki a kérdést feldúltan.

Kirill és a kutyakeresés

Márton

- Te áruló - vet egy csúnya pillantást Severinre mielőtt még homlokát dörzsölve a fia felé nem fordulna teljesen. Megáll, majd elszámol tízig, mielőtt lekiabálná a haját is a fejéről.
- Hát akkor most jól megszívtad, ugyanis Kleó, akit te annyira szeretsz, az Luca - tárja szét a kezeit. Itt az ideje, hogy Márton szembesüljön az igazsággal úgy, mint Zsombor. - Kleó azért nem jött már egy ideje, mert Luca terhes és nem tud átalakulni. Tehát? Segítesz végre?

Kirill és a kutyakeresés

Márton

Szemöldöke felszalad, Márton most már túlmegy minden határon. Vesz egy nagy levegőt és az ajtóhoz lép, kinyitja a fiú előtt.
- Menj ahova akarsz, de garantálom, nem fogod megtalálni - zárja le hidegen a dolgot és ha ő elindul a kutya után, Kirill Luca keresésére fog menni, körbekérdez minden üzletben.

Kirill és a kutyakeresés

Márton

Nem szereti Márton mostani viselkedését és van annyira ideges és feldúlt ahhoz, hogy ne annak megfelelően kezelje, ahogy kellene.
- Mit mondtál? - vonja fel a szemöldökét, aztán mielőtt még a fiú el tudna menni, megfogja a karját. - Tudod hol van és letagadtad? - hangját felemeli miközben tekintete a gyerekébe fúródik. Egyre jobban megy fel a vérnyomása.

Kirill és a kutyakeresés

Márton

Arcizmai megfeszülnek, de továbbra is odafigyel rá, hogy fogásával ne okozzon fájdalmat a fiának. Rosszul esnek neki a szavai, szeretne egy normális családot. Hannával, Mártonnal, Lucával és a születendő gyermekkel.
- Akkor talán téged kellene visszaküldenem az ELME-be, Luca itt semmi rosszat nem csinált - morran fel.

Kirill és a kutyakeresés
zárás

Emerald Stone

Minden összejött a mostani vizsgaidőszakra. Nem azt mondom, csak egy vizsgám volt, amit sikeresen teljesítettem is (innen is köszönöm LLG bácsi), de ez az egy vizsga nem foglalt le annyira, hogy a suliban maradjak előtte és utána. Minden családi birtokot bejártam ebben az időben, meglátogattam a régi barátaimat - nem mintha sok lenne, az a kemény egy darab Olaszországban. Megnéztem az annoi bunyók helyszíneit, amik szintén semmit nem változtak, most is a sok gyökér veri ott a nyálát és fogadnak a legesélyesebbekre. Micsoda nosztalgia kérem szépen! Belehal az ember a rengeteg emlékbe, érzésekbe, pillanatokba, aztán azt elfelejti értékelni, ami éppen előtte van.
Én értékeltem, tényleg. Egy ideig. Aztán elfelejtettem vele foglalkozni. Az elemi mágiával például, pont nem haladtam semennyit, ugyanazon a szinten vagyok, mint amikor kiderült, hogy meg van a képességem ahhoz, hogy dimágusnak nevezzem magam. Közben beadtam a pályázatot - én barom - legilimentornak, amit szintén bezsebeltem, de ott sem hasítok valami keményen. Most, hogy vége mindennek, talán kicsit össze kéne szednem magam, nem?
Áh, I don't think so. Itt fekszem egy füves placcon - fogalmam sincs pontosan hol - és élvezem azt, amim van. Ez egyelőre a Ne bántsátok a fekete rigót Harper Lee-től és egy doboz cigaretta. Nem is rossz, ahhoz képest, amiket csinálnom kellene jelenleg. Mondjuk úgy... minden mást.

Denis A. Brightmore

 

Emerald Stone

A számba biggyesztek egy nikotin-löketet a dobozból, majd odatartom az ujjamat. Szinte már gondolnom sem kell rá és a kis láng már rögtön meg is jelenik ujjam végén. Mintha egy mikro-tábortűz lenne. Legalább ezt kimaxoltam az egyik elememből, ha már mást nemigen tudok vele kezdeni. Az első szippantás ér le a tüdőmbe, amikor valaki belerúg a lábamba, majd káromkodik. Még az ő száját hagyják el ezek a szavak! Én lettem ám megrugdosva, de ugye ne akadjunk fenn a részleteken. Fejem felemelve kicsit a földről pillantok bántalmazómra.
- Remélem azért elférsz - húzom fel ajkam egy mosolyra. Egyértelműen nő. Most, hogy ezt konstatáltam - amúgy egy géniusz vagyok, nem tudom leesett-e már -, fejem visszahajtom a fűre, és próbálok visszatérni az eredeti gondolatmenethez. Nem könnyű, ha ilyen csúnyán megzavarnak közben.

Denis A. Brightmore

 .

Emerald Stone

Érdekes nő. Nem hisztériázik, nem kiabál és mégis odatud vágni. Gondolom, igazából fogalmam sincs milyen lehet, de egy próbát mindenképpen megért, hogy napvilágot lásson a remek emberismerő képességem.
- Értem - csukom be egyik szemem, természetesen még mindig mosolyogva, így pillantok fel nemvárt beszélgetőpartneremre. - Ne haragudj, hogy megkérdezem, de akkor vak vagy? - esküszöm, hogy nem tudok másra gondolni, ha már majdnem felbukott fényes nappal a lábamban.

Denis A. Brightmore

 

Emerald Stone

Az előző gondolatmenetemet teljesen elvesztettem, nem mintha olyan nagyon fontosak lettek volna. De legalább tényleg foglalkoztam a jelenleg felmerülő problémáimmal egy ideig, ha nem is vittem túlzásba a dolgot. A nő meglep a válasszal. Szóval ténylegesen vak volt, amit ezek szerint nemigen titkol el egy idegen elől sem. Mondhatnám, hogy biztos viccel, de nem olyan tűnik, mint aki pont ilyennel - vagy igazából akármi mással - viccelne.
- Akkor beletrafáltam - hajtom vissza a fejem eredeti pozíciójába, ám a következő kérdésre lassan felülök. Egy utolsó slukk a maradék cigiből, ami a diskurzus közben szépen elégett, majd a nő szemébe nézve válaszolok.
- Jelenleg? Nos, nem mondhatom - biccentek egy aprót, enyhén még a szemeimet is lehunyva. - Éppen azon vagyok, hogy ne vegyem észre a problémák tömkelegét, ami rám vár, hogy megoldjam őket - hirtelen pattanok fel, kicsit még az egyensúlyom is tovaszáll, de szerencsére hamar visszatér hozzám, majd ismét a nőre pillantok.
- Üdv, Denis vagyok - nyújtom felé jobbomat.

Denis A. B.

Emerald Stone

- Nem hiszem - rázom meg kezét határozottan válaszom közben. - Elemi mágia és legilimencia. Órákra kell járnom és gyakorolnom kell, de egyelőre élvezem az életem, és lesz*rom őket - villantok egy vigyort a - már - előttem álló nőre. Vagyis, bocsánat, Emerald Stone-ra, becses nevén. Kicsit úgy érzem, mintha alábecsülne. Mármint... komolyan érdekelne, hogy mi jár a fejében. Na és vissza is ütött, hogy nem pörfekt a legili-képességem, pedig már rég tudnám, hogy min pörög az agya. Bár nem kell tudósnak lenni ahhoz, hogy észrevegye az ember, ha alábecsülik és többet látnak a dolgokba, mint amik ténylegesen.
- Szóval Emerald Stone - pillantottam rá ismét. - Ha már majdnem eltörted a lábam, kiengesztelhetsz.

Denis A. B.

 

Emerald Stone

Gondolom nehéz elhinni, hogy érdekelhetnek dolgok. Tény, hogy az Elemi Mágiát pont nem én választottam, ha jobban belegondolok, akkor ő választott engem. Na nem, mintha ez választás kérdése lenne. De a legilimencia az más, egy tanulható folyamat, ami érdekel és hasznomra válhat a jövőben, mert szeretek tanulni és tudni dolgokat.
- Igen, nos én nem erre gondoltam - vonja meg a vállát enyhén, majd a nőre mosolygok. - Köszönöm, de nem élnék a lehetőséggel, semmi baja a lábamnak - lehajolok a földön felejtett könyvemért, majd a hónom alá csapva azt, a bláz már a számban van. Ujjamat odatartom, a láng lassan feltűnik, majd szinte rögtön el is vész. Mélyet szippantok a cigarettámból.
- Szóval nővér - biccentek egyet. - Mi viszi rá az embert, hogy emberekkel foglalkozzon?

Denis A. B.