Minden RT játékra, ami a faluban vagy annak környékén játszódik.

A N N I E, az orvostól távozván

South
otthon

Nem lepi meg a válasz. Bár sohasem érdekelte, nem akarta hallani a választ, most már meg kell ismernie azt az embert, akivel a jövőjét tervezi. Ehhez pedig szeretne tudni néhány dolgot a múltjából.
- Mi van a nyomozóval? - vonja fel a szemöldökét. Hangjában és viselkedésében sincs semmi féltékenység, vagy megrovás, egyszerűen csak érdekli. - Mármint kedvelt téged. Volt köztetek most valami, mint régebben? Merlinre! Tudja? - mutogat a hasára.

A N N I E, az orvostól távozván

South

Felhorkant Máté említésére. Ő maga nem tudta volna az inges, szemüveges férfit kedvelni. South-ot azonban annál inkább. Ezért is félt annyira amíg Amerikában volt.
- Hogy akarod elnevezni? - tereli vissza a témát, majd kezébe veszi az asztalon levő képet. - Az orra a tiéd.
Mutatóujjával a baba orrára bök, aztán végighúzza karján és a lábain. Mély levegőt vesz miközben ajkába harap.
- Olyan pici...

A N N I E, az orvostól távozván

South

Hol a képet, hol őt figyeli. Akiket eddig hallott mind azt mondták, hogy a névválasztás a legnehezebb. Azonban úgy tűnik, számukra mégsem.
Mosolyog és bólint, aztán a felé eső kezével arcánál fogva magához húzza. Nyom egy puszit arcára, majd ajkára.
- Borsó Sam. Elfogadom. Látod mondom én, a világ legjobb apját fogta ki ez a kölyök.

A N N I E, az orvostól távozván

South

Az otthonuk darabokban áll. Odakint sorakoznak a bútorok, a tárgyak, minden, amit ki kellett szabadítani ahhoz, hogy hozzáférjenek a házhoz és újjá varázsolják.
Ugyan megígérte South-nak, hogy megvárja a munkával és a kastélyban tanul amíg ő dolgozik, de nem bírt magával. Nem tudná megmondani mikor jött haza, de kint ácsorog Tristannal az oldalán és az ujjai mozgásán kívül csak az épülő falakat lehet észrevenni. Bízik férje képességeiben, de a sajátjaiban még inkább. Hisz ezt a házat is ő maga építette, egyedül, és be kell látni, jóval hamarabb költözhetnek vissza ha nem kétkezi munkával haladnak egyről a kettőre.

A N N E L I E, hétköznap délután

South

Váratlanul éri a háta mögül jövő zaj. Nem fordult még elő olyan, hogy ne vette volna észre a közeledést, és egész eddig nem hitt abban, hogy a terhesség kihat az erejére. Meglepetésében meg is rezzen, a helyére vándorló hosszú fadarab fogatás nélküli fele lebillen és jobbra-balra himbálódzik.
- Idő előtt szülök meg ha ezt csinálod - néz mérgesen South-ra, majd szemét forgatva odébb lép. Mély levegőt vesz, hogy újra oda összpontosítsa figyelmét, az a nyamvadt rész pedig a helyére kerüljön.

A N N E L I E, hétköznap délután

South

Helyére kerül a hátsó fal utolsó darabja is, ő pedig szusszanva csípőre vágja a kezét. South-ra néz, amolyan "most komolyan?" fejet vág.
- Dolgoztál. Nincs hol aludnunk - széttárja két karját, felvonja szemöldökét. Aztán közelebb lép a férfihoz és üdvözlő csókot nyom ajkaira.
- Együtt csináljuk. Gondolom nem úgy képzelted, hogy én adogatom, te meg rögzíted... Meghagytam neked a padlót, nyugi - meg még sok mást is, de talán a padló és a falak a legfontosabbak.

A N N E L I E, hétköznap délután

South

- Talán elfelejtetted már, hogy ahol eddig laktál, azt is egyedül csináltam? - kérdez vissza egyelőre még nem túl ingerülten. South további viselkedése viszont már nem hagyja nyugodni. Élesen szívva be a levegőt követi tekintetével. Csak azzal. Még, hogy ahogy felvázolta!
- Ha te mondjuk nem csináltad volna meg a berendezést a hasamba, akkor nem kellene most ezzel sz*rakodnunk - kiabál utána dühösen. Esze ágában sincs utána menni.

A N N E L I E, hétköznap délután

South

Nem gondolkodik, csak jönnek a szavak, a hangerővel sem törődik. Itt egyébként is bűbájok védik, minden kettejük és az állatok között marad. Mindketten tudták, kivel hozta őket össze a sors, de új akadályok állnak előttük. Egyikük sem engedi ki az irányítást a kezei közül, és ez a legnagyobb problémájuk.
Ennyi munka épp elég volt egy időre. Fáradtnak érzi magát, nehezére esik a koncentráció. Az előzőleg épített fal tövébe ül és húzza ölébe az arra kószáló aprócska cicababát. Észre sem veszi, de sok mély levegővétel közepette megremeg a keze az idegességtől. Most direkt nem figyel arra, mit csinálhat odabent a férje.

Megtalálóm

Az előkészítő a legédesebb hely, amit Bogolyfalván talált Luca. Mindenhol gyerkőcök, akik mellett bizony nem lehet unatkozni, pláne ha az ember lánya néha kutya. Csakhogy aznap valahogy minden kihalt. Bebaktatott az udvarra, körbenézett, kissé csalódott, sehol senki. No de talán még nincs szünetük, gondolta, ezért leült az ajtó elé és várt.

Kiskutyám

Szombat. Délután. Amikor nincs senki az iskolában, a kollégiumból pedig a legtöbb gyerek hazautazott. Ennek ellenére néhányan maradtak, akikhez be lett osztva délelőttre.
Elszórakozott a gyerekekkel, jártak egyet a faluban, majd átvette a délutános őket, Kirill pedig jelenleg az udvaron szalad át, igyekszik haza pihenni és a fiával lenni.
Nem tudja figyelmen kívül hagyni az ott ücsörgő kis ebet, aki láthatóan vár valakit. Megtorpan, szemöldökét felvonja és lassan közelebb sétál hozzá. Kíváncsi, vajon van-e nyakörve, akkor hazavinné.

Megtalálóm

Sokáig ücsörög ott. Kezd kételkedni abban, hogy egyáltalán van-e itt valaki. Talán bújócskáznak és ő a hunyó? Igen, ez mindent megmagyarázna, s már egészen bele is éli magát, mikor végre meglát egy alakot. Nem gyermek, koránt sem az. De nem izgatja, ugyanolyan lelkesedéssel iramodik meg felé, mintha már ezer éve ismernék egymást és meg sem áll, míg a férfi sípcsontjába nem ütközik.

Kiskutyám

Imádja a kutyákat, de a gazdi nélkülieket nem. Mármint látni, hogy egyedül vannak. Ez a kis pici pedig olyan lelkesedéssel iramodik meg felé, hogy elvigyorodik, majd az ütközést követően leguggol hozzá.
- Hát te, mit keresel itt? Nincs meg a gazdid? - körbenéz az udvaron, hátha meglát valakit közeledni, ugyanis nyakörvet nem lát rajta. - Hogy kerültél ide, hm? - tudja, hogy a kutya nem fog válaszolni, persze, de azért beszél neki miközben simogatja.

Megtalálóm

Lucáról már lepereg a gazdi kérdés, hiszen már annyian megkérdezték ugyanezt, így inkább helyette bújik a kezek alá, míg el nem prüszköli magát. Kicsit hátra is tántorodik, mostanában egyre gyakrabban tüsszent. Kicsit betett neki a hideg idő.

Kiskutyám

Továbbra is nézelődik, jön-e valaki. Túl édes és kezes a kutyus ahhoz, hogy gazditlan legyen. Ám a tüsszögése eltereli a figyelmét erről.
- Hideg van, ugye? Na jól van, velem jössz? - teszi fel a kérdést neki, s már fel is áll, hogy meginduljon haza. Ha a kutya nem követi, akkor valószínűleg tovább vár a tulajdonosára. Csak nem olyan buta...

Megtalálóm

Prüszköl még egyet a kérdésre, de még nem akart menni, olyan szép idő volt, lucskos, de pont ilyenkor volt a legmegfelelőbb idő pocsolyákban ugrálni. Azonban a férfit sem engedhette el, ma csak vele találkozott, ha ilyen lesz a nap további része, talán nem is találkozna senki mással. Vakkantva rohan utána és kapja el a férfi farmerjának alját, hogy megállítsa.

Kiskutyám

Sóhajtva indul meg az utca felé, de fél szemét az állaton tartja. Megindul utána, tehát nem érti, mire várt eddig.
- Hé - rendesen meglepődik a lábát ért támadásra, de megtorpan. Zsebre dugott kézzel néz le rá. - Na mi az?

Megtalálóm

Belenéz a férfi szemeibe és kicsit zavarba jön. Az eddigi játékossága most pillanatok előtt felszállott és ha látszódna a bőre most tuti vörös lenne. Elengedi a farmert és azonnal hátat fordít a férfinek. Jaj hát ilyet még nem érzett. Megbetegedett. Most már biztos benne. Lefekszik inkább és feldobja a pacskerokat a levegőbe, aztán észbe kap, és inkább átfordul oldalra, azon gondolkodva, hogy most vajon meg fog halni?

Kiskutyám

Nem bírja ki nevetés nélkül a műsort. Nagyon úgy tűnik, hogy ez a kis vakarcs nem akarja, hogy Kirill elmenjen, na de ha a földön fekszik, onnan össze kell vakarni. Ezért leguggol hozzá és ölbe kapja.
- Hazaviszlek, kapsz csirkehusit és meggyógyulsz - a legjobb gyógymód, Severin, a kutyájuk is imádja.

Megtalálóm

Kaja, a kaja említésére rögvest felvillanyozódik, oda az előbbi irulás-pirulás, s hálája jeléül meg is nyalja Kirill arcát, hogy érezze szeretetét. Közben arra is rájött, hogy a fiú arca édes, mintha igazából egy óriási mézeskalács vinné hazafelé. Ez elég megnyugtató hír Lucus számára.

Kiskutyám

Gyógyító és még főzni is tud, ami egy pasinál nagyon is jó. Még akkor is, ha egy kutyáról van szó. Biztos lehet benne Luca, hogy jó dolga lesz a férfinál.
Otthon pedig egyelőre csak a lusta Severin várja őket, aki a nagy hidegre való tekintettel csak nagy nehezen hajlandó előmászni a szobájából és megnézni az új jövevényt magának.
Kirill számára furcsa ez a találkozás, nem a megszokott viselkedéssel, inkább tartózkodva szaglássza az idegent a golden retriever.

Megtalálóm

Hazacipelik, nem kell kurta lábikóit használnia, amit élvez, az illata is kellemes a férfinak, tehát nyugodtan kényelembe helyezi magát, lelapulnak fülei és csak úgy sandán kukucskálja az óvóbácsit.
De amikor megérkeztek és előbújt a nagy kutya Luca kicsit betojt. Letették, lábain alig tudott állni, lépett párat hátra, na ilyen még nem volt, hogy más kutya is volt mellette, pláne ami ilyen nézettből háromszor akkora mint ő. Lassan inkább a férfi lábai mögé menetelt és középett kidugta orrát.

Kiskutyám

- Semmi baj. Ő Severin. Jó fej, igaz, Sev? - majd egyik kezével a saját kutyáját, másikkal a lába közt ácsorgó idegen kis kobakját simogatja meg.
- Ki éhes? - teszi fel a varázslatos kérdést, mire a goldi lelkesen kezd körbeforgolászni és megindul a konyhába. Kirill újra ölbe kapja az idegen lényt és csak a konyhában a szőnyegen rakja le annyi időre, amíg megfőzi a beígért csirkét zöldségekkel, mint egy levest. Kizárólag a két rosszcsontnak.