Minden RT játékra, ami a faluban vagy annak környékén játszódik.

#Apuci. *#*
Otthon.

---

#Apuci. *#*
Otthon.

---

#Apuci. *#*
Otthon.

---

Evena Noxen
~ Pálcabolt a vén fűzfához~

A jövő heti terveket leadtam az előkészítő titkárságán, hogy mit is szeretnék csinálni a különfoglalkozáson a gyerekekkel és milyen színű papír lesz szükséges hozzá. Azt hiszem, hogy ezen kívül még akadt volna más dolgom is, de nem mertem belegondolni sem, hát inkább visszamentem a boltba, amin egészen addig a pillanatig a "rögtön jövök" tábla díszelgett.
A csengő nyugtalanul megszólalt, mire felpillantottam rá és rosszallóan megráztam a fejemet, a táblát leakasztva az ajtóról.

Kyle Donovan

 Szeretett pálcám valamiért mostanában mintha betegeskedne. Poena, mert így hívom nem akar engedelmeskedni nekem, ha a kísérletemen dolgozom. Sosem szerette az ártásokat, de most mintha dacból nem teszi, amit szeretnék. Gyógyító vagyok, de ez a kór és kezelése nem az én területem. Ezért szakértőhöz fordulok.  - Jó napot! - köszönök, belépve a boltba, ahol egy irtó magas emberre kell felnéznem.

Evena Noxen

Alig hogy visszaértem, éppen csak elkezdtem pár dolgot odébb-pakolni a pulton, mikor ismét nyílt a bejárati ajtó. Nem vártam senkit, meglehetősen szokatlan volt a látogató a boltomban, ilyen időpontban. Mert hogy a belépő hölgy láthatóan nem diák volt már. Kissé kihúztam magamat, oldalra tűrve egy hajtincsem.
- Jó napot. Miben segíthetek? - A hangomból sütött a pozitivitás, a segíteni akarás. Kissé talán végig is mértem a nőt, de nem alaposan és nem feltűnően. Szakmai ártalom.

Kyle Donovan

 A pultnál lévő férfi kedves, hangjából árad a jóság, ezt azonnal meghallom. Bizalomgerjesztő, főleg mivel Thomas papa keze munkáját olyanra nem bíznám akivel nem érzek első blikkre szimpátiát. - Igen, a pálcám mostanában betegeskedik, meg tudná nézni mi történt vele? - húzom elő Poenát és kecses meggyfa testét az asztalra teszem, mint beteget a vizsgálóágyra. Félek megártott neki az amire késztettem, de remélem talán ez az ember akiről jókat hallottam, meggyógyítja.

Evena Noxen

Pár pillanatig tartott csak a csend, aztán nem sokkal később a nő felvezette a problémáját. Nem volt egyedi eset, de mindig kicsit elszomorított és kicsit felkavart az ilyesmi. Izgalmas, elvégre, mi lehet a baja a pálcának?
- Nincs akadálya, természetesen - bólintottam lelkesen, még pár hajtincsem is belelendült, de csak elől. Megköszörültem a torkom és először is végigfuttattam rajta a pillantásom, külsérelmi nyomokat keresve rajta.
- Tapasztalt mostanság bármi furcsát vele kapcsolatban?

Kyle Donovan

 Pálcám viselkedése felől érdeklődik. Hogy mondjam el neki, hogy azzal gyötröm szerencsétlent, hogy átkokat, rontásokat mormolok, amikor őt a nagyapám alapvetően gyógyító erőm kivetítéséhez igazította. - Nos, nem úgy reagál a varázslatok elvégzésekor mint eddig, gyengébb - simítom meg a mély, bordóvörös pálca testét, a faragást mely végigfut rajta - Mintha dacos lenne, és kiszámíthatatlanabb, mint eddig valaha - ujjaim végigfuttatom a véseten, mely végigfut rajta. Emlékszem a papa mozdulataira, ahogy az asztalánál görnyedve készítette, magja testvér azzal, ami Temiében volt, őt, Venia-t nekem adták a szülei, hisz, mint mondták: Tegyek vele, amit akarok, mert csak fájdalmas emlékeket rejt. Most a komódomban pihen.

Kolos
azon az estén

Összetörve lép be az ajtón. A kulcsok a kisasztalon landolnak, még az ajtót is elfelejti becsukni maga mögött. Képtelen gondolkodni, teste és lelke nem azonos bolygón járnak. Mered előre, megdörzsöli fekete szemeit és a tükörbe nézve nem lát mást, csak a keserűséget. Véreres szemei alatt sötét karikák húzódnak. Késő van már, de nagyon nehezére esett elszakadni feleségétől. Ott kellett hagynia megfigyelésen az ispotályban.
Besétál a nappalin át a konyhába, és ott megtorpan. A nagy sokkban abban a pillanatban amikor meglátta Annát a padlón, el is felejtette, mi marad mögöttük. A törött tányér és a vörös foltok mindenhol...
Szemei megtelnek könnyel és az egész este visszafojtott érzései megelevenednek. Nekidőlve az ajtófélfának a földre ereszkedik. Rázkódik a zokogástól, öklével a járólapba vág. Ujjbegyein kiserken a vér, de meg sem érzi amellett a fájdalom mellett, melyet a sikoly óta érez.

Niko

Kolos
azon az estén

Vérben úszó kezébe temeti arcát. Azt hitte, otthonukban biztonságban vannak, itt nem bánthatja őket senki és semmi. Talán ezért sem lényeges, hogy az ajtó zárva legyen. Nincs kit megvédenie.
El sem tudja képzelni, hogy érezheti magát most Anna. Ott van egyedül, idegenek között a kórteremben és biztos, hogy semmit sem fog tudni aludni. A legnagyobb kincsüket vesztették el alig néhány órával korábban, és ezzel most szembesülnie kell Nikonak.
Kolos érintésére összerezzen. Gyengén emeli fel a fejét, majd rázza meg. Nem tudja, mit kellene mondania neki, az egyetlen barátjának. Hosszú csendet követően újra és újra megrázkódva emelkedik fel a földről és néz Ardaira.
- Babát várt.

Niko

Kolos
azon az estén

Nem híresztelték, hogy hogy alakul az életük, de Kolos tudott róla. Most viszont Nikot ez nem érdekelte, talán első sorban önmagának mondta ki a helyzet valóságát.
Újra összeszorul a torka amikor a padlóra néz. Az lenne a feladata, hogy összetakarítson és eltüntessen mindent, aminek nincs helye a tiszta konyhájukban és nappalijukban. De képtelen mozdulni, csak az asztalig tud megtenni két lépést és lerogy a székre.
Néma csendbe burkolóznak. Engedi, hogy Kolos kisegítse ebben a helyzetben, legalább ennyivel könnyebb.
- Nem a legjobbkor jöttél - szólal meg a szokásosnál keserűbb hangon.
Pálcájával a szekrény felé int, ahonnan egy üveg repül ki az asztalra. Pohár és minden nélkül, egyenesen abból kortyol nagyokat Nikolai. Ez kell most neki.

Niko

Kolos
azon az estén

Az alkohol marja a torkát, a száját, de még ez sem képes elnyomni fájdalmát. Nem tudja, hogy lesz tovább. Hogy mi lesz amikor ágyba kerül, hogy mi lesz, amikor másnap hajnalban útnak indul Annához. Mert nem hagyja magára, csak amikor már úgy zavarják el, mint nemrég.
Az üveg feliratát figyeli, le sem veszi róla szemeit amikor Kolos kérdést tesz fel.
- Bár tudnánk - mormolja alig érthetően, maga elé. - Kösz, hogy feltakarítottál.

Niko

Kolos

Újabb kortyok, és előkerül a cigaretta is. Odadobja az asztalra, ahogy mindig, hogy Kolos is vehessen ha kedve van hozzá.
- Az ispotályban. Neki nincs baja...szerencsére - legalábbis fizikailag, tenné hozzá.
Mély slukk követi szavait, majd megdörgöli szemét. Nagyon lefárasztotta ez a mai nap, de az biztos, hogy aludni nem fog tudni.
- Figyelj, majd megkereslek ha tudok valamit, jó? Bocs...
Barátja jó szándékkal kérdezősködik, tudja, viszont nem akar társaságot. Talán Kolos nem sértődik meg, hogy burkoltan távozásra kéri.

Niko

Patika - éjjel

 Sosem voltam korán elalvó típus, az utóbbi években az éjfél is ébren ért, mire rászántam magam, hogy nyugovóra térjek. Ma azonban már alszom, pedig alig múlt tíz óra. Talán az elmúlt napok feszültsége, vagy a levegőváltozás teszi, de rémálmaimra is ritkábban ébredek fel, ha épp sikerül elszenderednem. Ablakom szorosan zárva, takaróm egész fejem tetejéig húzva fekszem a két személyes ágyon. Odakinn az ősz közepi éjszaka sötétje terpeszkedik az utcán, hűvös leheletével már a közelgő tél nevét suttogja szerte át a falun.

Hercegh Kriszpin

A patika szintje felől egy ablak csapódását és üveg csörömpölését hallom álmomban, amire azonnal felriadok. Talán csak képzelődöm, de jobb félni, mint megijedni alapon indulok el hálóingben, meztélláb osonva a lépcsősorokon. Leérve látom, hogy valóban betört az egyik utcafrontra néző ablak. Az bejáratot kinyitva körbenézek, hátha megtudom mi történhetett. Egy alakot pillantok meg nem messze haladni.

Hercegh Kriszpin

 Az alak a sötétben közeledni látszik, félelem jár át, ezért gyorsan felkapom az első dolgot, ami a kezem ügyébe akad. ez a dolog nem más, mint egy gyógynövény gyűjtő sarló. Ezzel felfegyverkezve lépek ki ismét a bejáraton. Nem tudom honnan vettem a bátorságot, de azt hiszem az ösztöneim erősebbek ilyen esetben, mint a józan eszem.

Hercegh Kriszpin

 Hajam kócosan lebeg a szélben, ahogy meghallom a felém intézett szavakat a sarlót magam elé emelem védekezőn. Csak akkor engedem le, amikor rájövök, hogy az aki közeledik nem a kár okozója, sőt mi több, maga Kriszpin. - Én jól vagyok, de ezt az ablakomról már nem mondhatom el - mutatok pillantásommal a szanaszét heverő üvegcserepekre.