Nyílik a hatalmas tölgyfaajtó és ahogy kilépsz első helyszínként a rétet pillantod meg. Hosszan terül el a szemed előtt, míg meg nem állítja szemben az iskola kapuja, oldalt pedig addig tart, amíg a piknikező tisztás meg nem állítja. Aztán pedig már valami más kezdődik, ami megelőzi a hatalmas erdőt, melybe nem érdemes mászkálni legyen nappal vagy éjszaka, hiszen ki tudja pontosan mit is rejt az a szempár, mely az avarszinten megbújva követ téged. A réten viszont a fű tökéletes ameddig csak a szem ellát és ha bőrödet perzseli a nap nincs más dolgod csak beülni az elvétve található fák hatalmas koronájának egyik hűs lombja alá. Viszont ha bátor vagy, esetleg a nap oly kegyes, hogy nem kell menekülni előtte akkor a padokat ajánlom, hiszen ott is kényelmes. Sokan fordultak/fordulnak meg most is itt, és sokszor próbálták nevükkel fémjelezni ittlétük vagy érzéseik, de eddig senkinek se jött össze, így a padokon se a rongálás se az idő vasfoga nem mutatkozik meg, ugyanúgy ahogy a fáknál sincs esélyük. Ez az a hely ahol tipikusan a legtöbb ember megfordul, hiszen szinte mindenki ide merészkedett ki elsőnek és itt szerzett barátokat is magának, akikkel vagy itt találkozik újra vagy itt ismer meg másokat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=759331#post759331][b]Kelevitz Maja Nerella - 2019.05.24. 20:34[/b][/url]

Izgatottan szedem egyik lábamat a másik után, balommal egy telepakolt piknikkosárral, másikban egy vékony kardigánnal. Bár az idő kellemesebb nem is lehetne így tavasszal, azért a biztonság kedvéért felkaptam a pulcsit a székem támlájáról, mielőtt elindultam volna. Már egy hete terveztem ezt a napot, és nem lehetek elég hálás az égieknek azért, hogy az esőfelhők ma elkerültek minket.
Ösztönösen mosolyodom el, amikor megpillantom Andrej falat támasztó sziluettjét a tölgyfaajtó mellett. A kosarat és a pulcsit óvatosan a lábam mellé teszem a földre, és a maradék öt lépést futva teszem meg felé, átkarolva a nyakát, lábaimat pedig ugrásból kulcsolom a dereka köré. Nevetve apró csókot nyomok az arcára, és engedek a lábaim szorításán, hogy újra két lábon álljak a talajon.
- Boldog szülinapot - suttogom.
Visszalépek a hátrahagyott kosárért és a pulcsiért, majd ujjaimat az övéibe fonva hagyom, hogy kinyissa az ajtót, és kilépjünk a rétre. Az orromat azonnal megcsapja a friss levegő, keveredve a növények, a fák és a szellő illatával. Összetéveszthetetlenül tavasz van.
- Remélem hoztad a pokrócot, mert az már az én kezemben nem fért el - sandítok fel rá, és elégedetten irányítom magunkat a rét belseje felé, néhány méterrel később pedig meg is állok, megszabadulva a kosár súlyától.
- Itt szerintem jók leszünk - pillantok körbe. Bárányfelhők és selymes zöld fű mindenhol. Igazán idilli.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=759667#post759667][b]Kelevitz Maja Nerella - 2019.05.26. 22:55[/b][/url]

Szűnni nem akaró mosollyal az arcomon helyezkedem el a kiterített pokrócon úgy, hogy törökülésben egymással szemben ülve a térdeink éppen összeérjenek. Már hónapok óta együtt vagyunk, mégis minden találkozásunk alkalmával izgatottság fog el, és azok a bizonyos pillangók a hasamban egy pillanatra sem állnának meg a nagy repkedésben, de apa szerint ez normális. Az utóbbi időben sokat beszélgettünk Andrejről és rólam, és úgy érzem már teljesen elfogadta a döntésemet, és azt, hogy már nem vagyok kislány. A varázsvilágban már rég szavazati joggal rendelkezem, a mugli világban pedig kevesebb, mint egy hónap múlva szintén nagykorúnak számítok majd. Eljött már az ideje, hogy először tapasztaljam meg ezt az érzést, és erre apu is rájött az első sokk és veszekedés után.
Kuncogva hagyom, hogy közelebb húzzon magához, és a mellkasának dőlve hallgatom a szívverését néhány másodpercig.
- Kíváncsi vagyok, hogy én, vagy inkább a torta a felelős a kalapáló szívedért - pillantok fel mély, kiskutya-barna szemeibe, és játékos elégedetlenséggel ülök fel, közelebb férkőzve a piknikkosárhoz - Naná, hogy kapsz tortát. Már csak az a kérdés, hogy milyen sorrendben szeretnéd megkapni a meglepijeidet. Előbb együnk, főétel, desszert, netalán fordítva, vagy esetleg jobban érdekel az ajándékod? - vigyorodom el csalafintán, és várom a válaszát, elvégre az ő szülinapja, és ha először a tortáját enné meg, utána pedig a gőzölgő, saját készítésű pizzáját, akkor csak rajta áll. Nagyapa szokta mindig mondani, hogy mindegy, milyen sorrendben eszünk, úgyis egy helyre megy. És milyen igaza van.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=759819#post759819][b]Kelevitz Maja Nerella - 2019.05.28. 22:05[/b][/url]

Elégedett mosoly húzódik az arcomra Andrej döbbent szavait hallva. Naná, hogy készültem. Az óráim után rögtön a Levitába siettem, fel a konyhánkba, ahol reggel már előkészítettem a sütnivaló torta és pizza alapanyagait, és egészen háromnegyed órával ezelőttig meg sem álltam. Lisztfoltos köténnyel, és pizzatésztával a hajamban rohangáltam fel-alá, miután az első adagot odaégettem, úgyhogy minimum egy év diákja díjat kiérdemlek azért, hogy időben érkeztem, ráadásul tiszta hajjal és ruhában.
Fejcsóválva nevetek fel Andrej túljátszott izgatottságán, és a piknikkosár tetejét levéve emelem ki a kerek fekete tálcát, rajta a még meleg pizzával.
- A meglepid első fele - fordulok arccal felé, hogy lássa, mi van a kezemben - El sem tudod képzelni, mennyit szenvedtem vele, hogy kinézzen valahogy - nevetek fel. A sütés-főzés nálam valahogy mindig a szélsőségek felé megy el, csúnya, de finom dolgokat készítek, ez a pizza viszont kivételesen gusztán néz ki.
Kést és villát veszek elő, majd vigyorogva kiemelem a jéggel hűtött gyerekpezsgőt is a kosárból.
- Bár már a mugli világban is felnőttnek számítasz, azért remélem nem bánod - nyújtom felé az üveget, hogy kinyissa, amíg a pizzát szeletelem - A Levita konyhájában nem volt pezsgőspohár, úgyhogy be kell érnünk ezekkel - teszem le közénk a két üdítőspoharat.
Teljes testemmel visszafordulok az ünnepelt felé, és a fejemet a tenyeremben megtámasztva mosolyogva figyelem, ahogy a pezsgősüveggel birkózik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=768312#post768312][b]Kelevitz Maja Nerella - 2019.08.21. 13:56[/b][/url]

- Na, azért csak óvatosan! - nevetek fel az ivós megjegyzésre, játékosan neki szegezve a mutatóujjamat. Többé kevésbé ismerem már a haverjait személyesen is, és bár egyik másik akár még balhésnak is tűnhetne, mégsem aggódom, mert tudom, hogy nincs miért. Andrej és én is inkább a visszafogott kategóriába tartozunk, úgyhogy nehéz is lenne elképzelni bármelyikünket szétcsapva a faluban rohangászni. Bár nyilván a srácok maguk között máshogy viselkednek, én is tudom, de akkor sem érzem, hogy pont az ő körmére kéne nézni.
A mosoly folyamatosan szélesedik az arcomon, ahogy figyelem őt pezsgőt tölteni a laza eleganciájával.
- Kettőnkre - ismétlem el a szavait, majd finoman odakoccintom a poharamat az övéhez. Kissé előrehajolva csókolom vissza, hogy a levegővételnyi szünet közben odamormogjak neki egy újabb boldog szülinapot-ot, és mielőtt az arcunk eltávolodhatna, egy apró csókot nyomok az állára. Ez amolyan cuki gesztus, mint a fiúktól a homlokpuszi, csak ha az ember lánya nincs meg százhatvan centi, akkor mégsem folyamodhat olyasmihez, esetleg magassarkúban. De olyat meg nem hordok minden nap.
Elégedetten figyelem Andrej reakcióját, ahogy lenyeli az első falat pizzát. Érdekes, hogy a férfiakat milyen egyszerűen le lehet venni a lábukról kajával. Amikor először készítettem el apu kedvencét, a lasagnét, anyu receptje szerint, hasonló arcot vágott mint most Andrej, kivéve a cuki pirulást a füle hegyén.
- Bedig bég bége sincs a beglepetéseknek! - rikkantom teli szájjal, és mielőtt újra a táskámhoz nyúlnék, leküldöm a pizzaszeletem maradékát.
- Szóóóval... - kezdek bele a pakolászásba - Sokáig kerestem a megfelelő ajándékot, aztán egyszercsak belebotlottam. Legalábbis remélem - nevetem el magam, kidugva a fejem az ölembe kapott táska mögül. Óvatosan nyúlok bele, és csak nagyon lassan hámozom ki belőle a meglepit.
- Meglepetés! - kiáltom, óvatosan felé nyújtva a cserepet, és itt-ott még megigazítok egy-egy kék fejecskét. - Ez egy ritka növény, a nevét nem is tudom pontosan, deee... minden évben a születésnapodon virágzik. - Az utolsó szavakat halkan ejtem ki, kissé megbillentve oldalra a fejemet. Azt szeretném, ha ő is annyira örülne, mint én, amikor rátaláltam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=770709#post770709][b]Kelevitz Maja Nerella - 2019.09.02. 12:20[/b][/url]

Büszkén vigyorogva nézem, ahogy Andrej ide-oda forgatja a cserepet, a szeme pedig úgy csillog, akár egy kisgyereké karácsonykor. Imádom, hogy egyszerűen mindennek képes örülni. Persze, ez tényleg különleges ajándék, főleg az olyan növénymániás embereknek, mint mi vagyunk, de sok más velünk egykorú nem biztos, hogy ennyire odalenne egy növényért, ha mágikus, ha nem.
Hagyom, hogy közelebb húzzon magához. A fejemet kényelmesen a mellkasának döntöm, úgy, hogy az álla éppen a fejem búbját érje, kezeimmel pedig átkarolom a derekát. A legkényelmesebb pozíció, én mondom, hiszen így olyanok vagyunk, mint két egybeillő puzzle darab.
- Nekeresden van egy naaaagy piac szombatonként, és az egyik asztalnál csomó növényt lehet kapni. Mágikusat és simát is.
Apu néha kivisz oda lángost enni. Mielőtt Magyarországra jöttem volna, soha nem ettem ilyet, pedig szerinte már egyre több helyen lehet kapni, de akkor is a magyar az igazi. Egy jó kis sajtos-tejfölös.
Gyorsan elhessegetem a gondolatot a lángosról, mielőtt feljön a pizza, amivel az előbb degeszre ettem magam, és kissé elhúzódva, épp csak annyira, hogy fel tudjak nézni Andrejre, félrebillentett fejjel válaszolok.
- Ha baja lenne veled, szerintem már rég nem ebbe a suliba járnál, úgyhogy ezt veheted egy igennek - nevetek fel.
Bár előbb túl kellene élnünk valahogy a vizsgákat.