Nyílik a hatalmas tölgyfaajtó és ahogy kilépsz első helyszínként a rétet pillantod meg. Hosszan terül el a szemed előtt, míg meg nem állítja szemben az iskola kapuja, oldalt pedig addig tart, amíg a piknikező tisztás meg nem állítja. Aztán pedig már valami más kezdődik, ami megelőzi a hatalmas erdőt, melybe nem érdemes mászkálni legyen nappal vagy éjszaka, hiszen ki tudja pontosan mit is rejt az a szempár, mely az avarszinten megbújva követ téged. A réten viszont a fű tökéletes ameddig csak a szem ellát és ha bőrödet perzseli a nap nincs más dolgod csak beülni az elvétve található fák hatalmas koronájának egyik hűs lombja alá. Viszont ha bátor vagy, esetleg a nap oly kegyes, hogy nem kell menekülni előtte akkor a padokat ajánlom, hiszen ott is kényelmes. Sokan fordultak/fordulnak meg most is itt, és sokszor próbálták nevükkel fémjelezni ittlétük vagy érzéseik, de eddig senkinek se jött össze, így a padokon se a rongálás se az idő vasfoga nem mutatkozik meg, ugyanúgy ahogy a fáknál sincs esélyük. Ez az a hely ahol tipikusan a legtöbb ember megfordul, hiszen szinte mindenki ide merészkedett ki elsőnek és itt szerzett barátokat is magának, akikkel vagy itt találkozik újra vagy itt ismer meg másokat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=724753#post724753][b]Zippzhar Mária Stella - 2018.06.02. 14:27[/b][/url]

David Clark

Ellazulva üldögéltem az udvaron egy hatalmas tölgy alatt. A hosszú iskolahét okozta fáradtságot pihentem ki éppen, kezemben egy hatalmas gyógynövény-lexikonnal. Egy-két arra tévedő embertől (nem voltak túl sokan, inkább a medencénél láttam nagy tömeget) kaptam is pár furcsálló pillantást, de ők nem is tudhatták, hogy a lexikon mögött egy egyszerű regény lapul, és azt olvasom ilyen jókedvűen. Bár nem tagadom, érdekesek a gyógynövények (nem véletlenül kölcsönöztem ki a könyvet, még szándékaim vannak vele), de még az én tudásvágyam is kikapcsol egy ilyen szép szombati délelőttön.

Olvasásomból egy hang ragadott ki, hirtelen azt sem tudtam hol vagyok, annyira nem számítottam rá, hogy bárki megközelítene itt.
- Szia, én David vagyok, nem gond ha leülök ide melléd pihengetni egy kicsit?

Meglepettségemben egy pillanatig haboztam, de úgy tűnt ez őt nem zavarja, úgy döntött csak lehuppan mellém, és bemutatkozik.
-Én levitába járok, első évfolyamos vagyok, de úgy elfáradt a szemem a tanulásba, gondoltam egy kicsit lejövök és pihenek, sétálgatok, de annyira meleg van, hogy az kibírhatatlan. A rengeteg eső után, nagyon furcsa ez a hirtelen 30 fok számomra. Tudod én amúgy is Angliában nevelkedtem, így még nagyon is szoknom kell, itt ezt a meleg időjárást. Még jó hogy észrevettem ezt a szép nagy lombos fát, hogy le tudjak terülni egy kicsit

Nem szakítottam félbe, hallottam a hangján milyen jó kedvvel mesél mindenféléről, ami eszébe jut. Nagyon kellemes hangja volt, kezdtem egyre inkább örülni, hogy mellém csapódott. Egyik pillanatban, amikor éppen levegőt vett, gyorsan közbeszúrtam én is egy gyors bemutatkozást.

- Szia David, Mária vagyok. Talán kicsit megkésve mondom, de eddig nem igazán volt rá lehetőségem – igyekszem kedvesen szurkálódni, megbántani nem akarom, csak kicsit bajban vagyok a szavakkal - de örülnék ha csatlakoznál hozzám.

Halkan nevettem, és szerintem neki is lejött, hogy nem bántásból mondom.

- Én itt nőttem fel, Magyarországon, úgyhogy ezt még elviselem. De kíváncsi leszek az arcodra, amikor beköszönt a 47 fok. Valószínűleg ugyan olyan szenvedő lesz, mint az enyém is. – igyekeztem megütni egy kedves, kicsit viccelődő hangnemet – Ilyenkor adok hálát annak, hogy egy ilyen nagy kőépület, mint a suli, sokáig hűvös marad. Meg aztán, kint a fák alatt elviselhető – kicsit kínosnak éreztem az időjárásról beszélgetni tovább (~tudja, hogy itt elviselhetőbb, azért jött ide, miért ismételtem meg, jesszus?~), ezért kicsit zavarba jőve témát váltottam  – Szerintem láttalak már órákon… Legalábbis úgy rémlik, mintha elég sok óránk lenne együtt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=724788#post724788][b]Zippzhar Mária Stella - 2018.06.02. 20:48[/b][/url]

David Clark és Angelica Black Wing

Még éppen csak felajánlottam Davidnek, hogy szívesen keresek vele valamilyen bűbájt, ami lehűt majd a melegebb napokon, amikor vidám köszönést hallottunk. Egy nagyjából velünk egyidős lány sietett felénk széles mosollyal az arcán, kezében egy fürdőruhával.

Miután David bemutatkozott, és Angelica leült mellénk a fűbe, mosolyogva én is elmondtam magamról pár szót.

- Szia, én Mária vagyok, szintén elsős levitás. – Megeresztettem Angelica felé egy barátságos mosolyt, és elkezdtem elpakolni a gyógynövénylexikont és a regényt a táskámba. – Jól megtaláltuk egymást. Mindannyian elsősök vagyunk, levitások, és itt kötöttünk ma ki, ebben a kertben.  Micsoda véletlenek!

David megemlítette a gyógynövénytant, és igen, már kezdett derengeni, hogy ott láttam már többször is. Úgy rémlik, hogy az is ő volt aki…

- Te voltál az, aki meghajolt a kalaplengető gomba előtt ugye? Annyira kedves gesztus volt tőled! Végülis megértem, ha már ő is hajolgat, néha-néha viszonozhatjuk a kedves üdvözlését. Tényleg tetszett! – mosolyogtam felé elismerően.

Közben feltűnt, hogy ezzel a felkiáltással a szavába vágtam, így gyorsan bocsánatot kértem, majd kérdőn néztem én is Angelica felé. Közben, hogy elfoglaljam magam, a korábban csak hanyagul ledobott kék taláromat összehajtottam, majd a már becipzározott táskám tetejére raktam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=725095#post725095][b]Zippzhar Mária Stella - 2018.06.06. 19:56[/b][/url]

Angelica Black Wing és David Clark

Visszamosolyogtam Davidre, örültem, hogy beigazolódott, hogy tényleg ő volt az. Kínos lett volna, ha mégis összekevertem volna valakivel.

-Nem az én könyvem Angelica, az tuti! Túlságosan vigyázok rájuk ahhoz, hogy el tudjam hagyni őket! - nevettem fel, majd bizonytalanság lett úrrá rajtam - De azért megnézem, biztos ami tuti... - miközben beszéltem, kinyitottam a táskámat, és elkezdtem keresgélni a benne lévő könyvek, és füzetek között - Minden tankönyvemet magammal hordom, hogy bármikor tudjak olvasni, ha kedvem szottyan rá, úgyhogy itt kell lennie vala... Igen, itt is van! Megtaláltam! De azért köszi Angelica! Ha szeretnéd később segíthetek megkeresni a gazdáját!  - megkönnyebbülten mosolyogtam, hogy nem vagyok olyan szétszórt, hogy egy tankönyvemet elhagyjam, majd szépen visszacipzároztam a táskámat, és félre raktam.

Valahol azt olvastam, hogy bizalmatlanságot árul el, ha beszélgetés közben magam és mások közé pakolom a dolgaimat. Amikor ez átfutott a gondolataimon, kicsit arrébb toltam a táskámat, így most már az nem Angelica, és köztem, hanem mögöttem volt.

- Én is csak az alap kötelezőket vettem fel egyenlőre, de majd meglátom hogyan sikerülnek a vizsgáim, és a szerint változtatok jövőre. Kicsit aggódom a dolgozatok miatt, remélem nem lesznek túl nehezek...

- Én szeretek kirándulni, nyaranta rendszeresen megyek egy mugli táborba, még az előző iskolámban ismertem meg valakit aki mesélt róla. Általában egyhetes, sokat túrázunk, de mellette vannak mindenféle vicces programok, fürdés, éjszakai túra, különböző játékok... - a kedvenc részeim mindig a játékok, és ezt talán láthatják is rajtam, hiszen rendesen fellelkesültem, ahogy meséltem. - És természetesen mivel muglikkal megyek, folyton vigyáznom kell, de hát páran azt sem vették észre amikor véletlenül (mikor még kisebb voltam) színváltóssá változtattam egy százszorszépet. Kicsit megijedtem, mert visszacsinálni már nem tudtam, de senkinek nem tűnt fel végül semmi.

- Jó volna, ha itt is szerveznének egy-két kirándulást év közben. Biztosan vannak érdekes helyek, ahova mondjuk egy mugli túravezetővel nem is tudnánk eljutni. Szívesen jelentkeznék, ha lenne ilyen.

David kérdésére (hogy melyik a kedvenc tantárgyam) egyből a gyógynövénytan ugrott be, nem is kellett sokáig gondolkodnom. Elmerültem a gondolataimban ahogy felidéztem magamban a szebbnél szebb és érdekesnél érdekesebb növényeket, amiket a lexikonban láttam. Ki is ment a fejemből, hogy válaszoljak, elmerengve, a képzeletemben gyönyörködtem a pipacsnarancs-csíkoscsalán hajtásainak gyönyörű színében.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=725542#post725542][b]Zippzhar Mária Stella - 2018.06.13. 20:33[/b][/url]

David és Angelica

- Jövő héten körbe kellene kicsit kérdezősködni, hogy tényleg akadna-e rá jelentkező, - javasoltam a szervezett kirándulások ötletére - és ha esetleg összegyűlne egy kisebb csapat akkor kereshetnénk vele egy tanárt, vagy prefektust. De szerintem nem kéne leszűkíteni levitásokra, biztos más házakban is vannak akiket érdekelne.

- Hát félni, még nem félek... Aggódni is csak most aggódom, mire eljutunk a vizsgákig, addigra valószínűleg megtanulom az anyagokat... Legalábbis... Remélem...

Az előző iskolámban rendszeresen tanultam, mindig jól felkészültem a dolgozatokra, és szeretném ezt a jó szokásomat itt is megtartani. Eddig a sok újdonság kicsit hátráltatott, nagyon sok mindent olvasok a könyvtárból is, úgyhogy kicsit el vagyok havazva, de ha beleszokom az ittlétbe, biztos könnyebben haladok majd a tanulnivalókkal. Apropó, könyvtári könyvek... Még ki akartam venni egy csillagképelemzésről szóló kötetet, hogy legyen mit olvasnom, ha végzek a gyógynövénylexikonnal. Annyi minden lehet ebben a könyvtárban amit máshol nem tudném elovasni, és ez olyan kíváncsivá tesz! Tudom, hogy most egy kicsit csapongok a témák (gyógynövénytan, asztrológia) között, de hát csak így érhetem el, hogy találjak valamit ami igazán tényleg komolyan a szenvedélyem lesz majd! Viszont most hogy így elszaladt a mai nap, lehet ráérak majd holnap menni a könyvtárba...

David kérdésére megkordult a gyomrom. Hiába, régen volt az a reggeli. Gyorsan megköszörültem a torkom, és éreztem ahogy a hajam takarásában a füleim elvörösödnek (meg talán az arcom is?! Jujj, ugye nem?!). Elkezdtem babrálni a szoknyám szegélyével, miközben válaszoltam.
- De, most hogy mondod, éhes vagyok. Kihagytam az ebédet, mert nagyon belemerültem a könyvembe, úgyhogy most már tényleg ideje lesz majd egyek valamit. - nevettem el magam a saját szétszórtságomra visszaemlékezve. - Szerintetek ideje bemennünk? Hány óra lehet?

Ahogy körülnéztem, láttam, hogy egyre hosszabb árnyékot vetnek a fák, és rózsaszínesedik az ég alja (Holnap nagy szél lesz). A felmelegedett rét még ontotta magából a meleget, de itt az árnyékban kezdett kicsit hűvös lenni. Gyors oldalpillantást vetettem a taláromra, méregettem, hogy vajon lehűlt-e már annyira az idő, hogy jól esne felvenni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=738662#post738662][b]Zippzhar Mária Stella - 2018.10.28. 20:22[/b][/url]

Ange

Sietős léptekkel érek ki a rétre. Nem veszem észre rögtön Angét, egészen a fák alatti padokig elsétálok. Elmerengek, gondolatban Lysandert simogatva billegek álom és ébrenlét határán az ágyamon. Kicsit felráom magam, megcsippentem az arcom, és odalépek Ange elé.
- Szia! Miért kerestél? - majd a lustaságom győzedelmeskedik, és felvetem, hogy pihenjünk le. - Nem ülünk le a padra?
Válaszra se várva lehuppanok kényelmesen, és egészen a jobb széléig kihúzódom. Felettünk egy terebéllyes fa zieg-susog, engem pedig nagyon megnyugtat, talán kicsit el is bódít a hangja. Csukott szemmel, de még teljesen ébren várom, hogy Ange elmeséje miért keresett.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=743067#post743067][b]Zippzhar Mária Stella - 2018.12.18. 17:39[/b][/url]

Merem, nem merem, merem, nem merem...  Merem? Ó-ó.
Habozva lebegett a kezem félúton a szám és a tál között. Egyrészt el akartam fogadni hogy ez jött ki, de a másik felem csak vissza szerette volni dobni a cukorkát a többi közé, úgy téve mintha a piros m&m a kezemben sem lett volna.
Csak ellazítom az ujjaimat. Csak egy picit, és igazából sose volt a kezemben... Nem. Nem csalunk, megcsinálom. Ez jött ki, akkor most már vállalnom is kell.
Ügyet sem vetve az esetleges furcsa tekintetekre amiket háztársaimtól kaptam, bedobtam a számba a cukrot, és seprűmet a vállamra véve kisiettem reptanra.

A dolgon nem segített, hogy Ő is ott volt az órán.  Egészen örültem, hogy kiszellőztetem kicsit a fejem, erre a passzoknál összekerültünk, és többször is meg kellett szólítanom. Hihetetlen fura érzés beszélnem vele, mert minden alkalommal oda kell rá figyeljek, hogy ne Sodózzam le.

Jó, tényleg most vagy soha.
Felzárkózom az egyedül sétáló fiúhoz, és bátortalanul rámosolygok.
- Szia Bence, - kezdem, és reménykedek, hogy nem vette észre a habozást a neve előtt - te izé szóval véletlenül nem váltak el a szüleid  általános után?
Pazar kezdés, tudom, gratulálok is magamnak. Hirtelen ez az alternatíva tűnik a legvalószínűbbnek, no meg az álmomban is így történt, de azért nem kell nagy ész ahhoz, hogy az ember rájöjjön, eredetileg nem ezt akartam mondani. Inkább valami olyasmit terveztem, hogy "véletlen nem Sodó Bencének hívtak alsóban? Annyira hasonlítasz az elsős szerelmemre!"
Na igen, azt hiszem ezt így mégsem tudom csak úgy kimondani.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=743073#post743073][b]Zippzhar Mária Stella - 2018.12.18. 18:54[/b][/url]

Bence
Kedd délután

Hát, ez kínos. Valahol ott szívnám vissza az egész ötletet amikor a válás véletlenszerűségébe megy bele, mert abból már érzem, hogy ez a tipp itt nagyon nem jött be. Elpirosodott arccal, zavarban hallgatom válaszát, és én igazán, annyira de nagyon igyekszem valami értelmeset kinyögni, de közben azért imádkozom, hogy arcom színét tudja be a korábbi órának.

- Nos, én csak gondoltam, mert emlékeztettél - itt megrázom a fejem, és nem megyek bele jobban a kínos témába - ez igazából mindegy, szóval örülök, ha nem váltak el, meg minden. Az nagyon jó, ha nem. Igen, nagyon - és mert nem tudok mit kezdeni magammal, bólogatok is összemakogott szavaim mellé - akkor nem is zavarlak tovább.

S azzal sietősen elindulok a kastély felé. Nem vagy normális, nem vagy normális, nem vagy normális, ezt most miért kellett?! Vádolom önmagamat, majd egy hirtelen késztetéstől fogva nagy levegőt véve hátrafordulok, és mindent vagy semmit alapon a biztonság kedvéért tisztán megkérdezem (ahogy azt az előbb kellett volna, khm).
- Soha nem hívtak téged Sodó Bencének?
Még a lábujjaimat is görcsbe húzom a csizmámban, annyira kínosan érzem magam, de ha már egyszer belekezdtem végigcsinálom. Ha kétely maradna bennem, az lenne a legrosszabb, mert lehet máskor újra megpróbálnám. Jesszus, az maga lenne a pokol.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=743085#post743085][b]Zippzhar Mária Stella - 2018.12.18. 20:10[/b][/url]

Bence
Kedd délután

Őszintén szólva annyira elmerülök a saját szerencsétlenkedésemben, hogy meg is lepődöm amikor visszakérdez. Természetesen ahelyett, hogy kizökkentene, és végre meg tudnék nyugodni, csak jobban összezavar és végül már ott tartok, hogy előbb elhiszem róla, hogy egy negyven éves szibériai fehérteknős-pingvin-róka, minthogy ki tudjam bogozni hogy mit mire mond és kérdez. Persze valószínűleg ebben a helyzetben nem vele van a gond, hanem én vagyok enyhén szólva is zavaros, de ó ezzel most annyira nem tudok mit csinálni hirtelen.
- Én nem is tudom mit akartam, mindegy, hagyd csak, bocsi tényleg, tuti ebből most nem értettél semmit sem, de hidd el nem is fontos.
Legalábbis neki nem fontos. Hogy nekem az-e, az már más tészta.

A köszönése állít meg, hogy szedjem össze magam és igenis mondjam végig. Olyan értetlen, és zavarodott, hogy egyszerűen nem hagyhatom csak úgy ott magyarázat nélkül. Így meg is adom neki, bár arra nem számítok, hogy ez újabb kérdéseket vet majd fel, és ott állva csak egy vágyam van: elbújhasak valahová, ahol egy darabig nem talál rám senki.

Arra ami ezután jön, nem számítottam. Komolyan, akkor döbbenek rá, hogy valahol eddig sem voltam biztos magamban, és most, hogy elismeri, hogy Ő az, tényleg Ő az, nem csak tévedtem, hitetlenkedve nézek rá. Az arcomból kifut a szín, majd nagyon hirtelen leszek újra vörös, és tágra nyílt szemekkel lépek hozzá közelebb. Összeszorult gyomorral, dobogó szívvel ölelném meg, és nyitnám a szám, hogy megkérdezzem "Tényleg te vagy az?", amikor megfagyaszt a következő mondatával. A kezeim testemtől épp csak eltávolodva fagynak meg az oldalamnál, és az egyetlen dolog ami megmozdul rajtam, az a seprűm, ami lassan kicsúszva a kezemből puffan a hóban. Csak nézem az arcát, ahogy beszél tovább, és valahol a seprű mellett puffannak az ábrándjaim is.

- Egy - kezdek bele a válaszba akadozottan - volt osztálytársam, aki kicsit hasonlít rád, - végül egy mély levegővétel után kimondom - és hirtelen azt hittem, hogy talán csak a neve változott meg.
Megriadok egy kicsit a kiabálásra, de tehetetlenül mosolyra rándul a szám széle.
- Jól vagy? - kérdezek rá, de a szitkozódás emlékére kuncogni kezdek.

A halk nevetés hirtelen fordul át valami egészen másba, és ijedten veszem észre, hogy legördül egy könnycsepp az arcomon. Odakapva törlöm le, de ami megtörtént, megtörtént, a könnyek egymás után cseppennek le a hóba. Reszketegen elnevetem magam, és a hajamba túrva felnézek az égre.
-Ne haragudj, csak hirtelen... Én sem tudom miért kezdtem el sírni. Olyan bolond vagyok, nem? - és csak hogy hitelesítsem magam, megtoldom egy halk nevetéssel a végét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=743178#post743178][b]Zippzhar Mária Stella - 2018.12.19. 21:28[/b][/url]

Bence
Kedd délután
Szívem szerint nem mondanék erre semmit, ha kételkedik hát had kételkedjen, viszont úgy tűnik ma nem tudom jól kontrollálni magamat, mert mégis kibököm:
- Nagyjából ugyanúgy néztek ki. Még a mosolyotok is kísértetiesen hasonló - eddig bármikor visszaemlékeztem a mosolygó Sodóra, mindig az én arcom is felderült, de most, most egyszerűen fáj visszagondolni. Fáj, mert egy pillanatra elhittem, hogy visszakapom, és így egyszerre újra elvesztettem.

Hallom, amit a lábáról mond, és el is nevetem magam a hozzáállásán, de könnyekkel a szememben nem nyújthatok valami meggyőző látványt. Igyekszem nem gondolni arra, hogy igazából a seprű is miattam esett a lábára, mert ha még bűntudat is érkezne a katyvaszom mellé, nem tudom mit csinálnék. Igazából az is lehet, hogy érzem azt a bűntudatot, csak már teljesen összezavarodtam. Simán lehet. Csak állok ott, meg se próbálva rendszabályozni a bennem kavargó érzelmeket, gondolatokat, így eltelik pár pillanat mire felfogom, hogy karok fonódnak körém. Egy utolsót szipogok döbbenten, majd ügyetlenül visszaölelem a fiút, és a kabátjába fúrom az arcomat. Meglepett mosoly bukkan fel a szám sarkában, és egy icipicit közelebb lépek én is.

Belenevetek a kabátjába ahogy bocsánatot kér, olyanért amiről nem is tehet, és amiért sosem vártam el, hogy bocsánatot kérjen.
- Sodó - dünnyögöm bele a kabát anyagába, reményeim szerint elég hangosan azért ahhoz, hogy meghallja - Nem Bodó... De tudod mit? Nincs jelentősége - majd ahogy arrébb húzódik, széles vigyor kúszik az arcomra - hiszen van már egy Lóránt Bencém!
A sírástól kipirosodott szemeim is mosolyognak rá, ahogy picit elhúzódom, hogy a zsebemből előkotorjak egy zsebkendőt. Kicsit nehezemre esik az orrfújás, mert újra és újra elnevetem magam a felhozott különlegességén (a seprű és a lábujj, hölgyeim és uraim), de végül csak összeszedem magam, és kicsit rendbe szedődve veszem fel a seprűinket a földről.

- Gyere akkor, elkísérlek a gyengélkedőre a lábujjaddal - mosolygok rá, és magamhoz szorítom az ő seprűjét is, nehogy elmeneküljön. Nyomatékosításul a fejemmel az épület felé biccentek, és meg is indulok. Elgondolkodva lépkedek a ropogós hóban, és bizonytalanul, lassan, de azért fűzök az előbbi idegösszeomlás-szerű-izémhez egy kis magyarázatot, nehogy azt higgye ő csinált valamit.
- Azt hiszem csak egy kicsit túlidegeskedtem a dolgot azért volt ez az egész, szóval ne aggódj, normális esetben nem vagyok ennyire labilis - egyelőre jó, szép kezdés, csak így tovább - pár napja volt egy álmom, amiben ez történt, úgyhogy azért voltam ilyen ideges, mert azt hiszem túl sokáig vártam a dologgal.

Hát igen, mire eljutottam a merem-nem merem m&m játékig, már rég túlidegeskedtem az egészet. De talán nem is baj, hiszen így most szereztem egy Lórit. Mert olyan nincs, hogy Bencézzem. Ó nem-nem, és ezt hamarosan ő is megtudja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=743343#post743343][b]Zippzhar Mária Stella - 2018.12.22. 00:54[/b][/url]

Bence
Kedd délután

Titokban somolygok a névmemóriáján, de amikor az arcom színét pedzegeti tettetett felháborodással nézek rá.
- Nem is pirultam ki! - vágok be egy durcás arcot, majd átgondolva a dolgot inkább belemegyek a kiskapuba amit kínál - najó, lehet kicsit megcsípkedett a menetszél...
A "menetszél"-ből inkább "benetcél" lett, bedugult orromnak hála, úgyhogy a fiútól kissé elfordulva kifújom az orromat. A sálamat lazítgatva fordulok vissza hozzá, és éppen a sapkámat húzom lejjebb a megkötőinél fogva, amikor előadja a vérfarkasos sztoriját, amin csak mosolyogni tudok. Komolyan, egyre inkább kezdem úgy érezni, hogy mellette nagyon nincs is más arckifejezésem (a sírást hagyjuk, az különben sem az ő hibája volt).

- Mondhatnád, hogy eltalálta egy gurkó - mosolygok rá elindulva, majd elhúzott szájjal újragondolom - nem, az mégsem jó, az nagyobbat üt. Átsétált rajta egy ártalmatlannak kinéző levitás? - teszem fel legújabb ötletemet, egy kicsit mosolygós-kötekedős hangon, amit magam sem tudok igazán hova tenni. Hogy biztosan értse, miről (avagy inkább kiről) beszélek, színpadiasan végigmutatok magamon, a fejtetőmtől a lábujjaimig.

- Kicsit ködös, - kezdek bele az álmom boncolgatásába - de ott volt először Ő, azután vágott egy fintort, és hirtelen piros szegélyes talár lett rajta. Tudod, ilyen hirtelen csak lett, ahogy az az álmokban szokás. Valamikor ekkor elkezdtem hallani két veszekedő hangot, egy férfiét és egy nőét, aztán papírszakadás volt, és ugyanaz az alak, aki addig Sodó volt, a te helyeden ült az órákon. Tudom, hogy ez nem valami nagy álom, meg minden, de azt hittem... Szóval, ez meggyőzött abban, hogy hasonlítotok, és meg kellett kérdezzem.
Mondandóm végén picit vállat vonok, és megigazgatom a seprűket a hónom alatt. A következő pár lépésnél kijjebb kerülök a diákok által letaposott ösvényről, és a finom, érintetlen hóban csoszogok egy picit, nagy vigyorral az arcomon. Izé, lehet, hogy egy pár lépést ugrándozom is, de  ezért igazán nem lehet hibáztatni.

Mosolygok magamban, hogy nem haragszik rám, és megkönyebbülten sétálgatok tovább, pár lépésre a csapástól, még mindig a letaposatlan hóban. Bólintok a szavaira, de amikor cukinak nevez, a nyakamat behúzva bújok el a sálamban - ezzel egyúttal hagyva, hogy tincsek tekeredjenek az arcom elé. Nem bánom, éppen a pirulásomat próbálom elrejteni előle. Dünnyögök valamit, amit nagyjából lehet egy "ugyan-ugyan"-nak érteni, de azért csak a havat bámulva meredek előle. Cuki? Zakatol bennem a hangja, és újra és újra hallom ahogy megszólal. Cuki, cuki, cuki, cuki...

Az ajtóhoz érve hagyom, hogy ő érjen oda először, és mintegy témaelterelésként (illetve dehogy témaelterelés, én olyat soha) hozzáteszem a korábbi témához.
- Ráesett egy könyv? - majd a biztonság kedvéért nevetve hozzáteszem - Igen, van nálam könyv, igen, tudom hogy a repüléshez nem kell.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=744093#post744093][b]Zippzhar Mária Stella - 2018.12.28. 17:04[/b][/url]

Bence
Kedd délután

- Vagy csak meguntam, hogy a pirulással piszkálnak, ezért inkább a tettek mezejére léptem. Azaz jelen esetben a lábadra - nevetek vele együtt, adva egy újabb magyarázatot.
A szemeimet ezután a hóba nyomódó lábaimra szegezem, és menet közben magam után hagyott lábnyomokat figyelem. Egyszer-egyszer előrréb szaladok pár lépést, és míg Lóri odaár mellém, körbeforogva egy-egy virágot mintázok a cipőm talpával. Pont ezért nem is látom meg a fájdalmas fintort, ami az arcára ül ki.

- Egyre inkább úgy gondolom én is, hogy hiba lett volna - mosolygok rá, miután végzek egy újabb virággal. Kicsit kijátszadozva magam térek vissza a fiú mellé az ösvényre, és most már nem is áll szándékomban elcsatangolni mellőle amíg vissza nem érünk.
A felvetésre, hogy meséljem el valakinek az álmaimat, megrázom a fejem, és bár már készülnék ellentmondani, mégsincs rá szükség, mert ő is viszakozik.
- Azt mondod, avassak be mást is a kis titkunkba? Hát nem is tudom - húzom egy kicsit, majd miközben finoman nekikoccintom a vállam a karjának, megtoldom - á, nem-nem...
Egyébként teljesen egyetértek azzal amit mond, határozottan jófej srác, de az ilyesmit nem kötjük a másik orrára - legalábbis én nem szoktam. Egy hímnemű egyed van akit el szoktam halmozni normál esetben bókokkal - Lysander. Nem szeretek ilyen nyíltan véleményt nyilvánítani, mert aztán jöhetek a menetszeles kifogásokkal.

-Ööhm... - gondolkozom el kicsit ijedten az összehúzódó arcát látva - Mit szólsz akkor ahhoz, hogy én voltam béna, és én ejtettem rád az én seprűmet, amíg te másfelé figyeltél?
Majd odanyújtom neki a karom, hogy támaszkodjon rám a lépcsőn ha kell. Gondolkodni kezdek, hogy figyelemelterelésként mit meséljek neki, és amikor beugrik, húzni kezdem magam után a gyengélkedő felé, hogy mielőbb odaérjünk.

Mesélni kezdek neki a fiatal és túlságosan izgága Masáról, aki magára döntötte egyszer a karácsonyfát és az amellett lévő állólámpát. Részletesen elmesélem milyen érzés volt elterülni a szőnyegen, magamon egy szúrós fával, az arcom előtt meg két négylábú nyáltengerrel, akik azonnal elkezdték nyalogatni a hajamból a rászóródott cukorkarikákat. Egy élmény volt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=754495#post754495][b]Zippzhar Mária Stella - 2019.04.04. 21:37[/b][/url]

Dimi bábácsi és az ELME játéka
*-* Kész vagyok, mehetünk!- 🎶

Furcsán érzem magam, ahogy mugli ruhában cikázok végig a folyosón az emberek között. Félvállra vett hátizsákom teng-leng mögöttem, ahogy jó szokásomhoz híven gyerekes ugrándozással közlekedek a folyosón, rá se pillantva a „Ne szaladj!” táblára. Jókedvemnek az sem szabhat gátat, hogy a pocakomban elkezd kavarogni a frissen elfogyasztott árnyékfeketére sült pirítós és a körtelé.
Csak a napsütésre kiérve lassítok le, és két karomat kicsit magam elé tartva sétálok tovább csukott szemmel, miközben a hirtelen jött világosságtól pár csepp könny folyik ki szorosan lezárt szemhéjaim alól.
- Egyszer élünk egyszer nem – mondaná a belső hangom, de lelövöm számára a poént, és hangosan is elmotyogom. Két kő, egy virágágyás, és egy combnak ütköző pad után merem csak megkockáztatni a pislogást, de azért egy teljes fogsoros grimasz még mindig csücsül az arcomon.

És ekkor látom meg őket. A grimasz csodálkozó tátogássá szelídül, a szemem meg már nagyon nem csak a könnyektől csillog. Akaratlanul is megbámulom, úgy ahogy még soha senkit, és miközben felé veszem az irányt, alig figyelek oda a talajra a lábam alatt. Meg igazából úgy bármi másra. A fekete bőr szinte hívogat, hogy simítsak végig rajta, és alig bírok magammal az izgatottságtól ahogy melléérek.

- Azta – suttogom elhűlve, ahogy kinyújtom felé a kezem. A modorom azért még mindig nem hagyott el teljesen, így a megzaklatni készült motor mellett álló Dimi bácsi felé fordulok.
- Komolyan nem viccelt, és én is mehetek vele?! – majd gyorsan oda-vissza pillantva kettejük között, kibököm ami régóta kikívánkozik – megfoghatom?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=754539#post754539][b]Zippzhar Mária Stella - 2019.04.05. 18:51[/b][/url]

Dimi bábácsi és az ELME játéka
*-* Kész vagyok, mehetünk!- 🎶

Bármit megígérnék neki, annyira elvarázsol a motor. Apropó, lehet, hogy eddig eszembe se jutott, hogy akár én is vezethetnék, de ahogy megtiltja... Nem Masa, nem szabad.
Ha lenne bakancslistám, most felírnám rá, hogy szerezni egy motorosjogsit, de mivel nincs (és ha lenne is elhagynám) csak kiélvezem a pillanatot, és vigyorogva szalutálok.
- Kivételesen nincs rajtam szoknya - nézek Dimi bácsira, miközben körbeszaladok a motor körül, szinte folyamatosan rajta tartva a kezem.
Teljesen bezsongva állok meg végül, és veszem át a felém nyújtott bukósisakot, miközben valahogy úgy nézhetek a tanáromra mint egy a bot elhajítására váró kiskutya a gazdájára.

- Mit csináljak, hová üljek, merre megyünk, egy eldugott kis földúton sem kormányozhatok egy kicsit? - zúdítom rá a kérdésáradatomat, miközben a fejembe nyomom a kulupot, és a szíjjával babrálok. Fel sem tűnik, hogy kimondtam olyan gondolatokat amiket csak magamnak szántam, helyette lesem Dimi bácsi utasításait, mint egy... Oké, visszatértünk a kutyás hasonlathoz. Hát, akkor nagy levegő, kutyaszemek, és... - Egy iciri-picirit?

Belebújok és begombolom a farmerdzsekimet, és a táskát visszaveszem a hátamra, immár rendesen, nem csak félvállról. A mozdulatsor közben a réten ücsörgők felé pillantok, és látom, hogy bámulnak minket, mire újult erőre kap a vigyor az arcomon. Bámuljatok csak, ugye hogy nekem milyen jó?!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=759378#post759378][b]Zippzhar Mária Stella - 2019.05.24. 23:06[/b][/url]

Dimi bábácsi és az ELME játéka
*-* Kész vagyok, mehetünk!- 🎶

A szenvedélyek furcsa dolgok, példának okáért én sem tudtam, hogy ennyire oda tudok lenni egy kétkerekű lélekvesztőért. Mikor végül elszakítom a tekintetem a motorról, hogy könyörgő szemeimet HVH-mra vezethessem, feltűnik, hogy eléggé indulhatnéka van, így nem is problémázok tovább. Mindennek megvan a maga ideje, és bár sokan talán felnevetnének, ha ezt hangosan mondanám ki, de azért igenis ismerem én is a határokat. Jó-jó, és néha ha úgy hozza az élet oda is figyelek rájuk. Jézus, itt dobálózok ilyen szavakkal mint az "élet", mi lesz a következő, a "bezzeg az én időmben"? Fú, betegre röhögné magát rajtam minden legilimentor.

Lebiggyesztem az alsó ajkam amikor kijelenti, hogy nem vezethetek, de látszat-sértődöttségem nagyjából kimerül ebben az egy másodpercben, aztán újdonsült lelkesedéssel nyomom a fejembe a sisakot, és csatolom be a szíjját az állam alatt. Egy pillanatra félrebiccentem a fejem, ahogy előrevetítem magamnak a lehetséges felszállási módokat. Csak pár pillanatnyi habozás, majd egyik kezemmel Dimi bácsi vállán megtámaszkodva rámászok az ülésre, lábaimat komikusan széttárva oldalra, eltartva a motor testétől. Az instrukcióknak megfeleően ráfogok az előttem ülő derekára, és igyekszem odafigyelni, hogy izgatottságomban ne nyomorgassam túl az oldalát.
A lábaim a V alakot megtartva lóbálódznak előre-hátra, egész addig amíg instrukciókat nem kapok rájuk vonatkozóan. Szófogadóan teszem amire kér, és kiszélesedik a vigyor az arcomon, ahogy elindulunk. Nos, észre sem vettem hogy eddig is mosolyogtam, azt hiszem ez egyelőre hozzámnőtt.

Hangosan örömködök ahogy felszállunk, és pillanatokon belül mindenki kis pici pettyé válik a mezőn. Nézelődök jobbra-balra, de igyekszem nem nagyon kidőlni, nehogy bezavarjak a motor egyensúlyába. Az út első részében tartom magam, és csak néha kiáltok fel, ha valami különösen gyönyörűt látok, és mindenképpen fel akarom rá hívni útitársam figyelmét. Aztán amikor hullámvasút-üzemmódba kapcsolunk, egyre több juhúú és vííí sikítódik Dimi bácsi fülébe. Hupsz, bocsánat. Megesik.

Kicsit csalódottnak érzem magam amikor landolunk, egy csapat idegen mellett, hiszen olyan gyorsan elrepült ez az út. Lekászálódok, a sisakot leveszem a fejemről, amitől láthatóvá válik kipirult arcom, és a széltől és siaktól kiborzosodott hajam. Beletúrok picit hátul, hogy fellélegezhessenek a hajhagymáim, miközben enyhe bátortalansággal nézek szembe a... Nem, fogalmam sincs kik ezek, csak annyit tudok, hogy egyetemisták.
- Hahó - köszönök a korábbi kiáltozásoktól kicsit karcos hangon. Körbefordulok, szemügyre veszem a hatalmas épületet, miközben magamon érzem a többiek tekintetét. Mielőtt bármit is mondhatnék, egy alsó hangon 180 centis lány lép oda hozzám, és fellelkesült arccal kezdi el borzolgatni a hajam. Talán még gügyög is egy kicsit a bemutatkozásához. Kifejti, hogy milyen szép, befonható hajam van, és mire észbekapok, már el is kezdi a két fonatot a fejem két oldalán. Csak dermedten meredek magam elé, ahogy próbálom feldolgozni az élményt, miközben az arcom láttán többen elnevetik magukat.
- Engedd el, ő ilyen, úgyis mindjárt végez - bíztatnak, és a helyzet annyira valószerűtlen, hogy visszakúszik az arcomra a korábbi vigyor egy moderáltabb, halványabb változata.
- Masa vagyok, - kezdem meg válaszomat a hirtelen érkező bemutatkozásokra, majd érzem ahogy pattan a hajgumi a fonatok végén, és két határozott kéz fordít Dimi bácsi felé.
- Na, kész. Milyen? - hallom a hangot magam mögül, ahogy Dimi bácsinak szegezi a kérdést. Kíváncsian felemelem a kezem, hogy megtapintsam a fonatot, de a lány rácsap a kezemre, amolyan "ne tedd tönkre a mesterművem" stílusban. Dozzogós arcot vágok, amit csak a néha-néha megránduló szám sarka tör meg.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=759696#post759696][b]Zippzhar Mária Stella - 2019.05.27. 13:38[/b][/url]

Nimibogyó

- Hess na! Sicc innét, te kis cukorfalat! Te is te hé ott, nem mész el onnan? Rossz kiscica! - nem azt mondom, hogy percek óta tőlem zeng a rét, ahogy a száradó macskamentaszagra körém gyűlő cicókat próbálom elhajtani, de de. Nagyhiszeműen lecuccoltam a hengerekkel, falapokkal, köteg spárgákkal, hogy majd amíg száradnak a kis levélkék még barkácsolok is cicónak pár jópofa játékot, erre a tervem dugába dőlni látszik, mert a kastély összes cirmosa, feketéje, fehére és karamellája itt sündörög a lábam körül. Megfogom a tegnap este varrt groteszk plüssegereket, és eldobom őket, hátha utánuk mennek - meg ahogy én azt elképzeltem. Nagyot sóhajtva egyenesedek ki egy percre, arcomat a nap felé fordítom, beszívom a friss, nyarat ígérő tavaszi levegőt. Elönt a békabéke, a nyugalom, meg a világszeretet, hogy aztán újra felidegesíthessem magam, amikor visszapillantva meglátom a levelek felett két miliméternyire szuszogó cirmost.

- Héha már na! - nyúlok a karjai alá, és emelem le a magaslatról. Az eldobott plüssegereket esélyem sincs egyelőre visszaszerezni úgy néz ki, ha egy pillanatra nem figyelek, rögtön megtámadják a kincsemet. Pedig ez Lysander ajándéka lesz! A múltkor nyert ajándékutalványból is szereztem neki egy haatalmas cicatornyot, de szeretnék csinálni neki egy mini akadálypályát ahol igazán kiélheti a vadászösztöneit. Hátha akkor csak minden második hajnalban támadna orvul rá az ágyról lelógó nagylábujjaimra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=761125#post761125][b]Zippzhar Mária Stella - 2019.06.12. 11:09[/b][/url]

Nimibogyó

- Hogy lehettek ilyen kis dögök, de komolyan, jó, még megértem, hogy unatkoztok, és unjátok hogy egész nap csak az árnyékban per a napon heverésztek csoportokban, és doromboltok ha valaki simogat titeket, de akkor menjetek és kunyizzatok kaját, nézzétek, ott ő - és a távolba mutatok, mire minden egyes kis állat a kezemre fókuszál - felvágottat eszik, zaklassátok őt! Úgyis kevésbé laktok jól a leveleimtől mint a felvágottaktól. Menjetek! Hess naa, felvágott, nyávogjátok utánam, felvágott!

Kimerülten állok meg egy pillanatra, és törlöm le a homlokomon cseppedző izzadtságot, amikor a macsekok figyelme elterelődik. No nem sokáig, már újra védhetem a leveleimet, de épp elég ideig ahhoz, hogy eljusson az agyamig - amúgy éppen hozzám beszélnek. Oldalra kapom a fejem, majd amint felismerem ki beszélt, már fogom is meg az ugró karamellszínű, zöld szemű szörnyeteget, és pakolom le a földre. Ő méltatlakodva nyaffint egyet, nekem meg van kábé négy másodpercem, hogy intsek a fiúnak.

- Szia Nimi! - még egy mosolyra is futja, majd zsörtölődve fogom meg a cirmost, aki már rázza a popóját, és ugrani készül - nincs macskajám, csak macsmentám, de ezeknek az is elég.
Elnevetem magam ahogy meglátom az arcát amikor visítani kezd nála a mini Bocica, és a cirmos egyik kiscicáját (aki sikeresebben ugrott fel mint az anyja) a nyakánál fogva felemelem az asztalról.
- Lehet inkább valahol bent kéne ezeket kiszárítanom - gondolom át a dolgot - ha tudsz segíteni távol tartani őket amíg összekaparom a kis zöld, félszáraz cuccokat, azt megköszönöm.

Meglátok a távolban egy felén sompolygó fekete macskát, és itt telik be a pohár. Egy dobozba rakom az elcsendesedett kiscicát, megfogom a terítő négy sarkát , és összecsomagolom a kis batyut. A kiscica megrázza magát, és máris nyávogva támadásra kész, a kezemben tartott batyu láttán pedig minden olyan cica megtámad, akit Niminek nem sikerült megfékeznie.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=765907#post765907][b]Zippzhar Mária Stella - 2019.08.04. 21:52[/b][/url]

Laura
Masa

- Köszi, hogy csatlakozhattam - vigyorgok át a másik lányra, ahogy kicsit elészaladok, majd lelassítva bevárom. Furcsa lehet neki, hogy ide-oda szaladgálok mikor már eleve kocogunk, de nem bírok magammal, izgatottan változtatom a tempót, arra azért figyelve, hogy neki ne kelljen igazodnia hozzám. Mióta csak a talajról figyelem a kviddicsedzéseinket, rengeteg felesleges energiám gyűlt össze, így úgy döntöttem, hogy edzésben tartom magam, és futni kezdek. Egyedül azonban tutira elunnám magam, így megkérdeztem Laurát, akiről egyébként is tudtam, hogy szokott futni, nem tarthatnék-e vele. Hát, mint a mellékelt ábra is mutatja, nem mondott nemet.
Jólesően nyújtóztatom ki a lábaimat amikor egy rövidebb részen határozottan begyorsítok. Pár méter után hátrapillantok, és lassítva sorolok be Lau mellé, ezúttal a másik oldalára. Fecsegek neki össze-vissza, mint akinek jobb dolga sincs, és a hosszú kihagyásnak köszönhetően egyszerűen hiába érzem hogy fáradok, valahogy mégsem fáradok el igazán.

Amikor végül megállunk, csípőre tett kézzel pillantok körbe a hajnali réten, majd amikor úgy ítélem meg, hogy a lihegésem kicsit alább hagyott, a lány felé fordulok.
- Szeretnék mutatni valamit, velem jössz egy kicsit? - kérdezek rá egyenesen félrebiccentett fejjel, majd ha követ, megindulok a fák felé. - Itt van rögtön - szólok hátra, majd nagyjából a harmadik-negyedik fasor mögött, ahol már elég sűrű a lombozat ahhoz, hogy nappal is árnyékos legyen az aljnövényzet, megállok egy alacsonyan fűbe szúrt piros-narancssárga napernyő mellett. A tetéjere egy picit már szétázott papírdarab van feltűzve, körülötte pedig rengeteg földbe szúrt fa evőpálcika. A cetlin "NE GYERE KÖZELEBB, NE BÁNTSD, EZ FONTOS!!" felirat díszeleg, és bár itt-ott elmosódott a tinta, én ki tudom venni, elvégre én írtam oda. A tetején csillog a hajnali harmat, de ami még jobb az az, hogy alatta is.
- Tadaaam - fordulok színpadiasan Laura felé, majd mivel ebből valószínűleg semmit nem értett meg, hozzáteszem - bemutatom minden idők legkirályabb harmatgyűjtési módszerét.
Azt elfelejtem hozzátenni, hogy ugyan miért is kell ez, de... De mégiscsak Masa vagyok vagy mi a szösz, aki ráadásul eléggé izgatott az elkészítendő bájitalom miatt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=766035#post766035][b]Zippzhar Mária Stella - 2019.08.06. 13:44[/b][/url]

Laura
Masa

Nem igazán tűnik fel, hogy húzódozva követ a fák közé. Ha észrevenném, hogy ez számára ijesztően hathat, akkor valószínűleg beavatnám már ott, vagy legalább annyit mondanék, hogy harmatot megyek gyűjteni. Még a végén azt hiszi nekem, hogy én itt csapdába vezetem, vagy valami akromantulafészekbe. Bah, pókok, utálom a pókokat.
Akkor pillantok rá, amikor már elmosolyodik a látványon, így aztán tényleg semmi nem tűnik fel a zavarából, vagy abból hogy esetleg nem szívesen tartózkodik az erdőben. Vigyorodom tovább szélesedik ahogy visszakérdez, ezzel együtt kéri, sőőőt, mi több, már szinte könyörög azért, hogy beavassam a titokba. És hát naná, hogy nem hagyhatom ki ezt az alkalmat, leszek én olyan kegyes és elárulom neki, csillapítva szomjúságát. Na jó, dráma off vége.
- Ez itt az animágiához kell - bólintok határozottan, rápillantva az ernyőre, és az alatta köröző harmatgömbre, majd Laura. Mi? A harmatgömbre? Egy pillantás alatt kuporodok le a napernyő elé, és kissé ijedt pillantással szemlélem a gömböcöt. - Ez meg mi? Ez valami direkt animágiás dolog? - a hangom kezd kicsit kétségbeesettbe átmenni, de ahogy visszapillantok a lányra, leesik a dolog. Elkerekedett szemekkel és a felismeréstől világos arccal kezdek bólogatni.

- Ezt te csinálod? - meredek rá csodálkozva, majd ha beigazolódik a gyanúm, előszedem a kis ezüstkanalat (Kedvestől kölcsönkérve, kifejezetten körültekintően kezelendő!), és ide oda kapkodva a tekintetemet agyalok valamin. Mármint... Vajon az is szabályos, ha a már összegyűjtött gömböcskéből veszek ki egy kanálnyit, vagy ténylegesen egyesével kéne lekapargatnom a levelekről? Hát a recept elvileg nem ír plusz megkötést... Szóval miért is ne?
- Eredetileg egy kanálnyit akartam összegyűjteni - majd előhúzok egy sötétített üvegű fiolát is, és megmutatom - ebbe, de ha esetleg megengeded, hogy a kis gömböcből szedjek egy kanállal, az jelentősen lerövidítené a procedúrát...
Reménykedve nézek fel a napernyő mellől, vágyva egy helyeslő válaszra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=766326#post766326][b]Zippzhar Mária Stella - 2019.08.08. 12:00[/b][/url]

Laura
Masa

Jaa, hogy ezt eddig nem említettem meg? Hupszikácska.
- Neeem, dehogy, ez a bájitalhoz kell, állatfüggetlenül mindenkinek meg kell csinálnia - vigyorgok rá, oda se pillantva megpöckölve egy kis pálcikát, amiről így lerezdültek az apró cseppecskék. - És igen, már lassan a végéhez közeledek - emelem fel fejem büszkén, csak hogy aztán megvonjam a vállam.
- Még nem lehet tudni. Persze fantáziálni szoktam róla, legutóbb az jutott eszembe milyen menő lenne egy cápa vagy egy bálna, de majd kiderül.
Majával még egy tesztet is kitöltöttünk valamelyik hajnalban, hátha megvilágosodunk, de igazi eredményt úgyis csak az első átváltozást kapunk majd. Bencének sem meséltem a dologról, szeretném majd meglepni, csak mielőtt kitalálom a pontos hogyanokat, nem lenne rossz tudni hogy a tóhoz csaljam-e ki, vagy én is be tudok-e slisszolni hozzá meglepiként. Ha mondjuk valamiféle kis bogárrá változnék, észrevétlenül repülhetnék be az eridon körletébe, és akár azzal is kelthetném, hogy felette lebegve visszaváltozok, és úgy huppanok rá. Muhaha, tuti kiugrana a szíve a helyéről. Na persze azt a ruhás bűvölős bűbájt még meg kell tanulnom, nem szívesen találnám magam egy fiúszoba kellős közepén meztelenül... Öhmm, na ugye.

- Nem kell - habozok egy pillanatra, ahogy gondolkodom. - Vagyis igen, de inkább nem, igen... Nem... Nem tudom. Ne érje fény és akkor szerintem okés így - bizonytalan vagyok, vagy talán mégsem? Zavar hogy nem tudom kizáró tényező-e az elemi mágia használata a gyűjtésnél, de hát ha nem volt odaírva hogy nem lehet... Akkor elvileg lehet. Remélem, különben jöhetek ki még egyszer, és még az is lehet, hogy lecsúszom az ehavi teliholdról. Oh noooo.

Újabb kérdést tesz fel, mire hümmögve pillantok a kezemben tartott üvegre, a kanálra, majd a vízre, és megint az üvegre. Igazából, csináljuk.
- Hát akkor ha belebegteted az üvegbe - húzom ki a dugót - azt megköszönöm. Ki tudja, lehet van még aki még nem gyűjtött be harmatot. Mondjuk azért meg kell kérdezzem Kedves bácsit, hogy biztos jó lesz-e így, de maximum visszajövök kanalazgatni - vigyorogva tartom felé az üveget, majd ha megtelt, le is zárom, és hogy minél kevesebb fény érje, az övtáskámba is süllyesztem. Majd kimérek egy ezüstkanálnyit a főzetbe, szerintem annak is működnie kell... - eskü nem ezért hívtalak amúgy magammal, csak büszke voltam az installációmra.
Fejemmel vigyorogva bökök a harmatparadicsomom felé, amivel úgy néz ki forradalmasítottam a bájital eme hozzávalójának beszerzési módját. Tuk. Forradalmasítottuk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=766797#post766797][b]Zippzhar Mária Stella - 2019.08.12. 15:38[/b][/url]

Laura
Masa

Felcsillanó szemmel fogadom hitetlenkedését és rázom meg a fejem.
- Nem-nem, tök bóvli az egész - vigyorgok rá, és süt az arcomról, hogy élvezem a bizonytalanságot. Mekkora király már, hogy egyszer csak nem én leszek, aki mégiscsak én lesz, de közben én nem is tudom meg mi, csak majd ha visszaváltozom. Ühm, kivéve persze ha kapok egy tükröt, vagy valaki rámnézve felsikít, hogy ááá egy póók. Uh, na nem. Ha pók leszek, soha soha soha de soha többet nem leszek hajlandó átváltozni. Ah-am.

Értem mit mond a bálnával, de attól még első gondolatra viccesnek hangzik.
- Jó-jó, de hát akkor mondjuk minden reggel ugrok egy fejest a tavacskába. Igaz, hogy sok hasznom nem lenne úgy, akkor már inkább kéne valami olyasmi ami mondjuk a járőrözésben hasznos, de viccesnek szerintem vicces lenne.
Elgondolkodva simogatom az állam mint ahogy a detektívek szokták, próbálom elképzelni vajon mennyire öntene ki a tavacska, ha a közepére ploccsanna egy Masabálna. Kicsit vagy nagyon? Közepesen vagy nagyon? Nagyon vagy nagyonnagyon? Eh, inkább hagyjuk is. - Ha így alakulna, majd sokat lézengek körülötted, és megfizetlek, hogy csinálj nekem vízbubit - somolygok rá, természetesen csupán viccelve. Persze, hiszen ingyen nem Masa, nem.

Ámulva-bámulva figyelem ahogy ügyesen beleterelgeti a vizet az üvegcsébe, profin kikerülve minden lehetséges napsugarat, így a víz "fénytiszta" marad. Nem is értem ezt amúgy, hogy miért fontos... Mármint mi változik attól a vízben, hogy napocska is érte? A muglik tuti lehülyéznének ezért minket, hiszen a víz csak víz, mit számít egy kis fény. Boldogan dünnyögve zárom rá a fiola tetejét az üvegre, picit meglögybölöm, hogy megbizonyosodhassak róla, nem folyik, majd a hasitasiba csusszantom. - Köszönöm, most sokat segítettél, nem egyesével kellett felkanalazzam a cseppecskéket - állok fel, és nézek hálásan a lányra. Első reakcióként odaugrálnék hozzá és jóóó szorosan megölelgetném, de tisztára le vagyok izzadva, úgyhogy inkább nem teszem. Elhatározom, hogy ezért egészen biztosan sütök neki valamit, és igyekszem tartani magam a recepthez is, nem pedig kísérletezni. A saját receptjeim általában nem szoktak nagy sikert aratni, de azt szeretném ha a lány tényleg örülne, mert én is örülök, úgyhogy... Lehet most mellőzöm a csirkemellkockákat a csokitortából.
- Szólni fogok, mondjuk nem hiszem, hogy a közeljövőben animágiára adom a fejem - kacsintok rá, majd nekilátok összeszedni a cuccokat a földről. Egyesével kihúzkodom az evőpálcikákat a napernyő alól, és az övtáskába rejtem, mikor szöget üt a fejemben egy gondolat.
- Egyébként nálatok nem így van? - kérdezem lassan, leseperve a sarat a pálcika végéről. Lehet ennyiből nem jön rá mire gondolok, hiszen a téma is rég elévült azóta, de ez fel se tűnik. Kicsit követhetetlen tudok lenni, tudom. Bocsi.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=767669#post767669][b]Zippzhar Mária Stella - 2019.08.18. 21:06[/b][/url]

Laura
Masa

Színpadiasan kapom magam elé kezeimet, megdöbbent arcomat félig eltakarva velük.
- Hát ennyit híztam? - sóhajtok nagyot, majd egy képzeletbeli könycseppet is letörlök szemem sarkából. - Naah, csak viccelek - vigyorodok el, legyintve. El is nevetem magam, de abban már a másik lány keze van, fejemet rázva kuncogok az elém festett képen.
- Képzeld el micsoda riadalom lenne belőle ha valaki hajnalban egy medvével nézne farkasszemet az alagsorban - csak képzelődök, vagy egy gonosz kis mosolykezdemény csücsül a hangomban? - zseniális lenne.

Elgondolkodok rajta, hogy eláruljam-e sütisütési szándékaimat, de amikor folytatja beszédét, inkább úgy döntök megtartom magamnak. Vajon ő melyik típus lehet, a csokis vagy a gyümölcsös? Fhú, majd oda kell figyeljek mit eszik desszertnek. Max zaklatónak vagy furcsának néznek amiért a válla felett lesem mit szed magának, de hát istenem, a jó dolgokért áldozatot kell hozni.
- Na, azért a díjjazásra még visszatérünk, ha tényleg szükség lesz rá - kacsintok rá, még mindig felspannolva a korai testmozgástól. Fura, mert alapból fel nem kelnék ilyenkor, aludnék délig, de most vagy a társaság, vagy a futás miatt, de kifejezetten jól esett.
- Áh igazából akkor nem kellett volna teletöltenem, szóval pár óra alatt végeztem volna - vonok vállat, mintha csak valami kis semmiségről lenne szó. Mit nekem az, vizes fűben az árnyékban ücsörögni pár órácskát? Még jó, hogy nem alkonyatkor kell szedni, akkor megennének a szúnyogok.

Elgondolkozó merengésemből Lau hangja térít vissza, és kezdem kapisgálni, hogy hát ennek így megint nem volt túl sok értelme. Egy pillanatig csak tátogok, kezeimmel gesztikulálva, amitől a helyzet kísértetiesen hasonlít a múltkori esti találkozásunkhoz. Pedig most nem eltitkolni szeretnék előle valamit, csak megpróbálni megfogalmazni amire gondoltam.
- Hát izé, szóval az elemi mágia - kezdek bele végül döcögve - ott sem tudni hogy azok vagytok amíg meg nem jelenik, nem? Azt meg pláne nem tudni, hogy melyik fog. Mármint ha én most elgondolkozom azon, hogy milyen elmem lenne, lehet, hogy azt mondom, hogy tűz, de attól még holnap kiderülhet, hogy ha ebédnél rámborítják a forró levest, földrengést okozok a hátsó kertben. Érted.
Persze nehéz elmagyarázni, mert ott duplán lutri az egész, hiszen azt sem tudod, hogy ott szunnyad-e egyáltalán benned a képesség, amíg meg nem jelenik, mi pedig választhatunk, de... Nem tudom, valamiért hirtelen jó ötletnek tűnt párhuzamot vonni a két dolog között.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=770531#post770531][b]Zippzhar Mária Stella - 2019.09.01. 14:20[/b][/url]

Laura
Masa

Tipikus reakciót vágok le a bébifóka hasonlatra, szemem elkerekednek, szám pedig olyan bárgyú vigyorra húzódik, hogy egy nevető babapofi hozzám képest smafu. Ha a sebességet nem számítjuk, akkor Villámra is hasonlít az arckifejezésem (Zootropolis), úgyhogy a lánynak nincs nehéz dolga ha szórakozni kíván rajtam.
- Okés - vigyorizok fel rá, legyűrve a késztetést, hogy brummogjak is egy sort. Nem Masa, azt majd legközelebb, egyszerre elég ennyi állat ide.

Kifejezéstelen arccal pillantok fel rá lassan. Bár úgy tűnhet, nem, nem ideges vagyok amiért ki akarja önteni a harmatot, és összeszedetni velem, de igazából még tényleg, csak ideges sem, egyszerűen csak...
- Laura... - kezdek bele megfontoltan, baljósló hanghordozással - Juhász Laura - tetézzük a dolgot kérem, úgy minden viccesebb - te... - itt megtorpanok, fejem ingatva kezembe hajtom, majd hirtelen felpattanva lépek közelebb.
- Tudunk ilyet játszani, és ezt csak most mondod?! - hangerőm egyre fokozóik, ahogy izgatottságom és jókedvem végre engedem, hogy arcomra is kiüljön. Ez jobb mint amikor a buborékfújó kis bubijait kell elkapkodni, szent leprikón! És eeerről nekem nem szólt? Úgy ugrálnék itt neki mint Aang Momója a legyek után, és neeem mondja? Na szép, na szép. Gondosan becsomagolom az üvegcsét, és csak állok meredten. Reflexből válaszolgatok mindenre, kérdezgetek, az elemi mágiás fejtegetésére meg bólogatok. Igen, megértem, én is valmi ilyesmire akartam utalni azt hiszem.
- A levegő jó, olyan lennél mint Aang és Katara egy személyben - még mindig le vagyok kicsit ragadva mióta Momo ugrál a gondolataim között. Megrázom a fejem, hátrálok egy lépést, kisterpeszbe állok, karjaimat kitárom, eszelős vigyorral az arcomon.
- Kérek olyan vízgömböcöket - igen, jól sejti mindenki, nem tudtam túltenni magam a dolgon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=771717#post771717][b]Zippzhar Mária Stella - 2019.09.07. 21:50[/b][/url]

Laura
Masa

Nyelvet öltök, mert ez a válasz aaannyira tipikus. Miért kérdeztem volna, de komolyaan... na mindegy. Még talán szememet is megforgatom, mert hiszen ez kéész komédia, majd nem foglalkozom tovább vele, már így is elég színpadiasan lereagáltam mindent. Nyüff.
Visszapislogok a kérdésre, majd félrebiccentett fejjel kérdezek vissza.
- Aang? Sokka? Katara? Utolsó léghajlító? Avatár? Egy mugli mesesorozat amiben mindenféle idomárok vannak - a felsorolást és magyarázatot addig folytatom amíg értelmet nem látok csillanni szemében. Egy idő után ellenkező esetben is elhalkulok, majd felteszem amit az elején kellett volna - ismered?
Hiszen nem végzett diákokról, pláne nem elemisekről beszélek én, csak egy rajzfilmről amit nagyon szerettem, és szeretek most is. Jó dolognak tartom, hogy vegyes családból származom, így mindkét világot ismerem valamennyire, bárhol tudok boldogulni a varázslók és varázstalanok között egyaránt. Azt azonban nem tudom a lány milyen családból jön, de eszembe sem jut megkérdezni. Ha netalántán egy igazi jó aranyvérű család gyermeke lenne az megmagyarázná miért nem ismeri... de igazából általánosban is volt akit nem érdekelt, szóval itt nem a mágia-nem mágia a legfőbb kérdés. Azért azon eltöprengek, hogy lehet-e köze bármilyen varázslódinasztiához. Jó, mondjuk azoknak ilyen fura nevük szokott lenni nem? Ipszilonra végződnek, olyan betűket tartalmaznak amiket nem is ejtünk ki, hosszúak és bonyolultak, nem pedig... Juhász. Az olyan kis egyszerű, bár igazából mindegy is ez most.

- Aztapaszta - nyúlok felfelé a pillanatok alatt elkészült bolygórendszerhez. Finoman végigsimítok az egyiken, ami talán a Mars lehet, majd megpöckölöm a Napot is, ami után úgy csinálok mintha megégetett volna. Először fel sem fogom kérdését, annyira belemerülök, hogy megpróbáljam megenni a Vénuszt. Viccesen nézhetek ki ahogy a fogamat csattogtatva forgok körbe körbe, mondhatjuk úgy hogy bolygóközi pályán, majd egyszer csak megszűnik a szabályos rendszerük, és a jól ismert aranylabda bukkan fel sok-sok példányban. Ezeket nem próbálom már szájjal elkapni, ismét csak kezeimmel kapdosok utánuk.
- Hát - ugrok egyet, hogy elérjem a magasra küldött labdát - egy hónapig mandragóralevelet tartottam a számban - hopp - azóta minden reggel és este szavalok - hopp - most ugye - hopp - harmatot gyűjtök - hopp - kell még valami báb, meg egy kis ez az.
Összehúzott szemekkel meredek a velem kibabráló labdacsra, amit sehogy sem tudok elkapni. Még ha hozzá is érnék, sem biztos hogy megérezném, de ez nem is jut eszembe. - Naaaaaa - kérlelem a lányt, hogy had játsszak én is most egy kicsit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=772895#post772895][b]Zippzhar Mária Stella - 2019.09.13. 17:49[/b][/url]

Laura
Masa

Nem túl szép csípőből feltételeznem, hogy mindenki ismer mindent amit én, de általában csak úgy megtörténik, mint most is. Vele bólintok, szinte észre sem veszem, hogy így reagálom le mozdulatát. A múltkor amikor már nagyon-nagyon-nagyon fáradtan kocsikáztunk hazafelé anyáékkal a kalaptartón fekvő műanyag bólogatós kutyus mozgását kezdtem el utánozni akaratlanul is. Mögöttünk valami kamion jött, és egy csomó nyelven köszönések voltak ráírva az elejére, én pedig hátrafordulva igyekeztem minél többet felismerni, látóterem szélén viszont sajnos ott volt a figura. Mondanom sem kell, Márk vette észre az akaratlan mozgást, ki is röhögött rendesen.
- Óóó így mindent értek - mosolyodok el a természetfilmek említésére. - Én mindig mindent átkapcsoltam mesecsatornára - húzódik mosolyom vigyorba, majd egy pillanat töprengés után módosítok - azaz még mindig ezt teszem.
A családjával kapcsolatos többi megjegyzésre csak egy pillanatra felszalad a szemöldököm, de nem kérdezek bele, nem gondolom úgy, hogy ez most olyan fontos lenne, viszont a kuruzslónak nincs valami barátságos hangszíne... inkább nem akarok beletenyerelni semmibe. Hű, történelmi pillanatot köszönthetünk, és felismerek valamit? Aztamindenit neki. Ugyanezen indokból nem hozom fel a saját helyzetemet, nem kizárt, hogy egyszer sor kerül majd arra a beszélgetésre is, de nincs is rajtam semmi extra, szóval úgy nagyon nem erőlködök rajta, hogy beillesszem a beszélgetésbe. Nem elrejteni szeretném, véletlen sem, csak így jön ki a lépés.

Felkacagok arckifejezésén, és azt már meg sem mondom, hogy a készülő bájitalt is meg kell majd innom. Hát, arra nem tudom mi lenne a reakciója, ha már a mandragórára így reagál. Persze, nem volt túl kellemes, de így visszagondolva eltűnnek a rosszabb emlékek, és már nem is tűnik olyan hosszúnak az az egy hónap.

Ugrálásomat siker koronázza, és nem csak azt sorolom ide, hogy nem harapom le a kinyújtott nyelvem, hanem ezt is, hogy sikerül megérintenem egyet-kettőt, és ujjaim bele is süppednek kicsit.
- Ez de fura - szökik ki belőlem a nevetés, és megpróbálom elütni a kis labdacsokat, mint a röplabdát szokás, megfeszített tenyérrel. Ha nem sikerül, akkor nem is próbálkozom tovább, inkább elkönyvelem, hogy ennek a mágiának itt vannak a határai. Van ilyen, röpizni meg majd röpizek máskor.

- Jöhetnek - forulok felé, és kisterpeszben, széttárt karokkal várom a támadást. Ha igazán be lennék zsongva lehet még olyan bugyuta boxolós módon is rugóznék hozzá, mint az a régi videojátékokban szokása a karaktereknek. Most viszont inkább koncentrálok, rá is ugranék a hirtelen felém induló vízgömböcre, ha az nem váltana hirtelen irányt. Így fáziskéséssel fordulok utána, megpróbálva még beleérni, mielőtt túl messzire kerül. Ujjaim hegyével megint érzem azt a fura textúrát amit korábban is, majd ahogy egy fának csapódva szétpukkan és permetként a földre szóródik, fejem rögtön visszakapom Laura felé. Milyen jó, hogy előbb összeszedtem a harmatot, ha ez most lecsepegne a pálcikákra, bajban lennék - jut eszembe miközben kezem az érkező gombócok után hadonászik. Először csak egy jön egyszerre, majd kettő, én pedig újra és újra lelkesen vetem magam utánuk. Magasra ugrok amikor egy cseles darab a fejem felett igyekszik egérutat nyerni, de nem úgy van az kérem szépen! Laura hamar igazodik hozzám, nem ad lehetetlen kihívást, így sokat eltalálok. Amit nem, ott ciccegve bosszankodok, a lány meg csak nevet rajtam.

- Jó, elég, elég, hulla vagyok - támaszkodom meg térdeimen kipirosodott arccal, lihegve. Pár jéggolyó hemer mellettem a fűben, a régebbi darabok már jól láthatóan kisebbek, ahogy olvadásnak indultak. Amit eltaláltam, megkaptam így, és most felemelek közülük kettőt, egyiket a jobb, másikat a bal orcámhoz nyomom, hogy hűtsön.
- Köszönöm a játékot - hadarom el két szapora légvétel között, a jeget pedig átcsúsztatom a halántékomra. Aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa... de jó.
- Ha nem valami mozgásképtelen tengeri csillag leszek, hanem mondjuk valami fürge bogár, majd viszonzom a játékot, és megtornáztatlak én téged - fenyegetem meg játékosan, fáradt végtagokkal. Arról majdnem megfeledkezek itt a nagy mókában, hogy Kedves bácsit is fel akarom még keresni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=775309#post775309][b]Zippzhar Mária Stella - 2019.09.25. 19:01[/b][/url]

Már órák óta egy polc tetején hasalva figyellek fekete gombszemeimmel. Lassan az egész körlet kiürül, mindenki felmegy aludni, téged kivéve. Nesztelenül érkezem négy mancsra, a puffok között sebesen átszaladva nyújtóztatom ki elgémberedett tagjaimat, majd ahogy eléd érek, egy bátor próbálkozással vetődök a párnák közé, a bukfencből már emberként kelve fel.

- Szia Cam, gyere Cam - egyenesedek ki széles vigyorral az arcomon, úgy várom a reakciót, amit kiváltok ezzel a fiúból. Gyorsan végigpillantok magamon, de szerencsére nem felejtettem el elvégezni a bűbájt, így egyenruhám teljes egészében rajtam gyűrődik. Cameron döbbenetét kihasználva karjánál fogva kezdem el húzni a klubhelyiség bejárata felé. - Csss - pisszegem le mielőtt bármit is mondhatna, majd magam elé cibálva átlökdösöm a portrélyukon.
- Nem kérdez semmit, csak csendben fut - suttogom felé az ukászt, majd a bejárat mellől felkapom a kívül hagyott kis hátizsákomat, és megiramodok. Ha nem követ, hát rángatom magammal, én bízom az erőmben, és a fiú naivitásában.

Már elmúlt a takarodó, így tényleg igyekszem nagyon csendben csattogni végig a szárnyon, elvégre nem lenne túl jó ha egy prefektus rajtakapna most minket. Te Masa, nem zavar, hogy te is... NEM! Jó, oké, csak kérdeztem, csak kérdeztem. A bejárati csarnokon átrohanva hamar a szabadban találjuk magunkat, majd egy pillanatnyi megtorpanás után a fák felé veszem az irányt, egész amíg egy szimpatikus földterülethez nem érünk. Nem vagyunk annyira mélyen, hogy ne látszana a rét, picit azonban beljebb vonultunk a fák közé.
- Jó, most már beszélhetsz - adok engedélyt nagy kegyesen ha eddig jó fiú volt, majd míg hallgatom nyakamba zúduló kérdéseit (ha vannak persze), gyorsan előrámolok kistáskámból. Egy titokzatos batyut és két, tenyérnyire zsugorított ásót veszek elő mielőtt szavába vágok. - Nnna, mondd csak, tudsz-e sírt ásni?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=775431#post775431][b]Zippzhar Mária Stella - 2019.09.26. 18:05[/b][/url]

Laura
Masa

Hát én pedig jókat nevetek saját magamon Laura helyett is. Ha bárki látna most, tuti azt hinné hogy egy egész tálca brownie-t benyomott általános iskolás bohóckodik. Kész szerencse, hogy nincs felfogva a hajam két kis copfba, akkor aztán végképp személyit kérnének még a légvételhez is. Sosem bírtam egyébként annyira az olyasmit (meg igazából nincs is két hajgumim, mert már az is csodavilágszámba megy, ha egy akad amit nem hagytam el valahol), csak addig virított a fejemen sok kis copfocska, fonatocska, amíg elég idős nem lettem hozzá, hogy tiltakozzak ellenük. Valahogy a rendezett frizura olyannyira nem illik hozzám, mint szfinx macskához a szőr, vagy uszkárhoz az egyenes bunda. Néha hajlandó vagyok változtatni, például farsangkor is a nemes cél érdekében eperbe fogtam szeleburdi tincseimet, de ez nem sűrűn fordul elő, na. Ha valami, akkor egy hajgumi, lófarok, gyors, könnyű és egyszerű.

Fordulgatások közben nem egyszer csapom magam arcon hajammal, de oda sem figyelek, csak ugrándozok tovább, örülve a játéknak mint majom a farkának. Oh, oh, majmot említettem volna? Milyen érdekes... Kihúzom magam az érkező dícséretre, fel sem merül bennem, hogy rosszul kéne esnie, hogy a párducgekkójához hasonlít. Benito végül is már majdnem macska, a macskák pedig cukik és szeretem őket, dehogy baj tehát.
- Köszi - vigyorgok rá teli tüdőből. Nem tudom, lehet ilyet? Most már igen! Vele nevetek ahogy elképzelem menekülését a poloskaMasa elől, bár bele-beleköhögök, ahogy még mindig próbálom csillapítani légzésemet. Egy pillanatnyi ijedtség szalad át az arcomon az üvegcsék említésére, és már nyitom is ki az övitatyit, hogy megszemlélhessem az érintetlen, sértetlen fiolát.
- Huh, semmi baja - szakad ki belőlem a válasz, de ez rádöbbent arra mit is szerettem volna igazából. - Öhm, izé, nekem el kéne indulnom Kedveshez, lassan visszamegyünk? - kérdezek rá, majd miután beleegyezik, beszélgetve folytatjuk utunkat a kastélyba. A bejárati csarnokban kettéválnak útjaink, én Kedves bácsi irdája, ő pedig a Navine felé veszi az irányt. Lépteim boldogan ruganyóznak végig a köveken, övtáskámban sok-sok evőpálcika koccan össze a harmatot tartalmazó üvegcsével. Lehet, hogy várhatnék még, de hát korán van, így mit sem sejtve nyomom le a kilincset, szép kis kalamajkát és szidalmak sorozatát hozva ezzel saját fejemre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=775945#post775945][b]Zippzhar Mária Stella - 2019.09.29. 19:11[/b][/url]

Nem igazán értem milyen nyelven mit kiabál felém, de az ilyen nyelvi akadályokat könnyedén át tudom hidalni - egy jól időzített csitító szólammal. Az elég nemzetközinek számít ahhoz, hogy a tanoda minden diákja megértse, előkelő helyen áll hát a repertoáromban. Igen, a kártyákkal nem igazán törődök, bár mivel tudom, hogy mennyire fontosak a fiúnak nem, ismétlem NEM, azaz en em e, nem lépek rá egyikre sem. Rosszul láttad, a pikk hármas mellett volt a cipőm sarka, nem rajta, és az apró foltocska sem miattam került rá. Üh-üm, bizony.
Boldogan, nagyon boldogan vezénylem ki magunkat a tervezetteknek megfelelően. Hadvezéri elégedettség csillogtatja szélesre húzott mosolyomat a mögülem érkező csendes engedelmesség hallatán, miközben úgy lépem át a bejárati ajtó küszöbét mint Caesar a Rubicon folyót. Fűt az izgatottság, a kíváncsiság és a tettvágy, így nekem fel sem tűnik a hőmérsékletkülönbség, annyira meg nem vagyok tapintatos (bármilyen rosszul is hangzik ez így), hogy a fiú megremegése feltűnjön. Hideeg, hol? Hát Camcam, fűtsön téged is a kalandvágy!

- C-c-c - ingatom meg a fejemet elégedetlenül ciccegve, mikor nekiáll megfenyegetni. - Nem úgy van az, nem úgy van az, őt kell itt - bökök tekintetemmel a batyu felé, "véletlenül" megszemélyisítve, nem pedig tárgyként hivatkozva rá. Bűbájos mosoly csücsükél az arcomon miközben a csomag a földre ejtódik, és két jól kivitelezett bűbáj után az ásók eredeti méretükben hevernek a tenyeremen. Azaz csak hevertek, mert természetesen nem vagyok egy zsonglőr, így ketten kétfelé gurlnak-billennek le karomból, így hiába kapálódzom utánuk, csak rásegítek a potyogásukra. Az egyik homlokon is csap, úgyhogy egy fintorral dörzsölöm meg fejem, mikor már minden biztonságosan a földön hever. Semmi sem esik már innen tovább, biztonságban vagyunk. Remélem.
- Szóóóval kedves Cam-cam - vetem be összes meggyőzőerőm egy bűbájos mosolyba amit minden véla megirigyelhetne (nem), majd először rá, magamra, az ásókra és a batyura mutatok. - Te is legilimencia tanonc vagy, én is, igazam van? - kérdezek rá egy olyan dologra ami a helyzetből amúgy TÖKRE NEM lenne következő, majd egy pillanatnyi hatásszünet után (hiszen nem megerősítésre várok, mert tudom, hogy így van) folytatom. - Így tehát nem lesz ebből gond, fogd fel gyakorlásként - vigyorodok el, és mielőtt bármit tehetne, kinyúlok felé, ujjaim csupasz alkarjára fonódnak (nana, azért csak finoman, semmi erőszak, nem kell félni), és mereven szemeibe bámulva ejtem ki a varázsszót.
- Legilimens!
Elképzelem, hogy én vagyok Anna, aki megáll Elsa ajtaja előtt és finoman besutyorog a kulcslyukon Elsához. Öhm igen, bocsi Cameron, de most szőke kislány leszel, jó? Elképzelem, hogy közelebb hajolok, hogy egyik szememet a képzeletbeli kulcslyukhoz tapasztva kukucskálok be a fiú gondolatai közé, azonban amikor úgy érzem létrejön a kapcsolat, nem nézek körül, csak várakozok, hogy kidobhasson, ha mondjuk olyan 100-150 százaléknyira is kiakasztottam. Één türelmes vagyok, max megpróbáljuk úhjra, akkor már negyed-beleegyezéses helyett háromnegyed-beleegyezéses is lehet amit csinálok. Igazából most csak megmutatni szeretném neki gyorsan miért vagyunk itt, mit is akarunk elásni - de bolond volnék lelőni a poént, így már egy tök jó kis forgatókönyvet találtam ki eltűnt diákokról, akik bizonyos batyukba csomagolva végzik, hogy aztán az éjszaka közepén elássák őket. Persze a sztori sok helyen sántít, tisztán látszik hogy nem igazi, de... Vicces. Izé, nekem legalábbis az.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=777675#post777675][b]Zippzhar Mária Stella - 2019.10.09. 19:05[/b][/url]

Meghallom ugyan kérdését, ám erre akkor sem adnék választ, ha épp ráérnék enyhíteni oldalát fúró kíváncsiságán. Nem-nem, még egy kicsit meg fogom lepni párszor mielőtt a batyuig eljuthatnánk.
Mosolyát úgy veszem, hogy jól elszórakoztattam a kicsit átgondolatlan bűbájommal, de nem zavar, nevetek vele én is. Nevemre hunyorítok egy pillanatra, de nem fűzök hozzá semmit, helyette csodálatos tervem megvalósításába kezdek. Valamiért úgy gondolom, hogy összezavart, koncentrálni képtelen ember elméjébe könnyebb lehet bejutni, így igazából ezért ez az amivel próbálkozom. Fene tudja, hogy ezt csak én beszélem be magamnak, vagy valahol tanultam egyébként, de nem is vagyok olyan gyakorlott, hogy megérezzem a különbséget a két állapot között - no meg eddig még nem próbálkoztam Cameron gondolatainak kifürkészésével. Lesz ahogy lesz.

Tenyerem alkarjára simul, a hűvös bőrt szinte észre sem veszem. Pedig ha kicsit többet foglalkoznék - mondjuk ki - magamon kívül másokkal, simán összerakhatnám a jelekből, hogy fázik szerencsétlen, de így miután felmerül bennem a gondolatban már lépek is tovább. Majd kimelegszik, majd kimelegszik. Ezeket a csapongó foszlányokat már a fiú is hallhatja, elvégre azzal, hogy bemasíroztam hozzá mint valami adj király katonát gyalogja, saját szavaim is köztünk keztek el pattogni. Elsőre meglepheti, hiszen téyleg, ha eddig azt hitte csapongó vagyok, na mit hihet most? Szavak keringőznek furcsa összevisszaságban, valahol például épp a torta szó etimológiáját boncolgatom (vajon van köze a halotti torhoz?)... Hát igen, megesik az ilyesmi.
Hamar kontroll alá vonom magam, és mikor nem lök ki, a szemkontaktust továbbra is fenntartva emelem fel elé a gyöngysorként felfűzött képekből álló mesémet. A gyöngysor kicsit átalakul, diafilmként kezd el peregni közöttünk, így mindketten látjuk amit vetítek neki. Először a batyu látszik, majd egy kéz nyúl felé és kezdi lassan bontogatni a csomót. Simán látszik, hogy nem igazi emlék, hiszen konkrétan semmi más nincs kidolgozva csak amire éppen koncentrálok, azonban nem is az a célom, hogy tökéletes előadást tartsak neki itt. Talán ha már kirángattam a sötét erdőbe, ásókkal meg mindennel, így is elérem a pillanatnyi hátborzongást nála.
Miután a képzeletbeli kéz fityiszt mutat a kibontatlan batyu előtt, lassan kezdem bontogatni a kapcslatot jelentő cérnaszálakat, a filmet bekupakolom, és mintha egy örvény szippantana be, hátrasomfordálok, elhagyva elméjét.

Pislognom kell párat, hogy teljesen visszatérjek a jelenbe.
- Szóóval, tudsz sírt ásni? - teszem fel ismét a kérdést, miközben karjáról leveszem kezem. - Csak mert ha nem, akkor még meg kell tanítsalak, és az hosszú idő, hm.
Töprengő arcot vágok, miközben megdörzsölöm nózimat, ami kezd nekem is kicsit kipirosodni a hűvöstől. Egyelőre nem veszem észre magam, de azért jó lesz sietni. Vagy legalább tényleg belekezdeni, az ásástól majd kimelegszünk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=795278#post795278][b]Zippzhar Mária Stella - 2020.02.22. 14:53[/b][/url]

Lili
ő itt a Tücsi

Bélát éppen fogalmam sincs hol kódorog, Lysander pedig szundizik, így lényegében kényelmes délutáni állatnyüstölési szándékom utolsó reménye Tücsök maradt. A klubhelyiségben szerencsére meg is találom a játékos kutyust, aki farokcsóválva ugrik fel amikor meglátja, hogy felé indulok. Oké, lehet, hogy egy hangos TÜCSÖÖÖÖÖÖK felkiáltás is benne van a dologban, és azért vesz észre. Nem biztos, de lehetséges. Póráza a vállamra fektetve libeg utánam, ahogy lehajolok hozzá, megdögönyözve cuki foltos kis bundáját.
- Na ki jön ki velem a rétre sétálni, na ki? Na ki? - simítok végig újra és újra buksiján, ő pedig mintha csak érezné, hogy bizony játékidő következik, izgatottan vakkant párat, hogy csak úgy belezendül a klubhelyiség. Hát, így akkor már nekem sem kell csendben maradnom nem? - Még valaki? Séta? Lili? - tekintek körbe, majd tekintetem megállapodik az elsős lányon. Kérdőn mosolyogva nézek felé, a pórázt is kinyújtva, csalogatóan. Na? Cicc, gyere kicsilány, tudom, hogy vizsgaidőszak van, de kimozdulni fontos.
Kapucnis pulcsim zsebében egy labda is lapul, kabátot azonban nem húztam, minek az, hát majdnem tíz fok van! Jó idő, itt a tavasz, az üvegházban már virágzanak a növények... Az most mindegy, hogy annak pont az a lényege, hogy egész évben virágozhassanak benne a dolgok. Na jó, max ha fázni kezdenék majd futkározok kicsit Tücsivel.
Ha Lilit végül sikerülne meggyőzni, akkor együtt indulhatnánk el le a rétre, ki a gyönyörű februári napsütésbe. Persze tutibiztos, hogy hétfőre, a meccsünkre leesik majd a hó, mert végülis miért ne tenné, ha megteheti... De pont ezért szeretném most kiélvezni a napocska sugarait. Elvégre a D vitamin kell a csontoknak, hátha ha most sok D vitamint paszírozok beléjük nem törnek majd el olyan könnyen a gurkók alatt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=795285#post795285][b]Zippzhar Mária Stella - 2020.02.22. 16:17[/b][/url]

Lili
ő itt a Tücsi

Egészen futcsán érzem magam mindig mikor megijednek tőlem. Mármint itt vagyok a 156,1 kevéske kis centimmel - igen, az az egy miliméter nagyon fontos, tegnap mértem, vastag zokniban, de eskü nem pipiskedtem -, küzdök itt, hogy jó benyomást tegyek mindenkiben, kedves legyek, hát még a nutellámat is osztogatom, erre lesiccegnek itt. Jaa jaaa jaaa, hogy az Tücsinek szólt, nem nekem, vágom vágom.
Érdeklődve figyelem a szekrényen gubbasztó kislányt, s próbálok a lelkére hatni. Na, gyere le szépen, nézd, a kedvedért felrakom a blökire a pórázt, nem megy sehová, ahova nem akarom, nézd milyen jól nevelt! Igyekszem Lilcsók lelkére beszélni, már csak azért is, mert nem túl... hogy is mondjam, nem túl egészséges úgy együtt élni valakivel ha rettegsz tőle, márpedig jól láthatóan ez a helyzet közöttük. Én is macskás típus vagyok, bevallom őszintén, de azt hiszem eléggé rosszul érezném magam, ha minden nap úgy kéne átóvakodnom a klubhelyiségen, hogy egy kis kutyaszagú padlócirkáló bármelyik pillanatban rámvetheti magát, és én ezt nem szeretném. Jó lenne megmutatni az elsősnek, hogy nincs mitől tartania, a leggyerekbarátabb dolog a világon a mellettem lihegő szőrgombóc, és láss csodát! A kitartó rábeszélés végül eredményre vezet.
- Onnan, ahogy néz - vágom rá a félős kis kérdésre, kiélvezve a lanyha, ám mégis kicsit hűs szellőt. - Nézd, most például nem is figyel ránk - mutatok a kíváncsian bámészkodó, pórázát húzó Tüccsre.
- Szimatolja az illatokat, hallgatja a többiek játékát, szocializálódna. És nézd a farkát, hogy legyezi, nagyon örül neki, hogy végre kint lehet a szabadban. Mi az ami megijeszt rajta?
Egyelőre nem nyújtom át a pórázt a lánynak, még had szokja egyelőre, hogy sétálunk egymás mellett. Tücsök az elmúlt napokban úgyis olyan furán viselkedett a toronyban... most meg mintha megnyugodott volna ahogy átléptünk a portrélyukon.