Nyílik a hatalmas tölgyfaajtó és ahogy kilépsz első helyszínként a rétet pillantod meg. Hosszan terül el a szemed előtt, míg meg nem állítja szemben az iskola kapuja, oldalt pedig addig tart, amíg a piknikező tisztás meg nem állítja. Aztán pedig már valami más kezdődik, ami megelőzi a hatalmas erdőt, melybe nem érdemes mászkálni legyen nappal vagy éjszaka, hiszen ki tudja pontosan mit is rejt az a szempár, mely az avarszinten megbújva követ téged. A réten viszont a fű tökéletes ameddig csak a szem ellát és ha bőrödet perzseli a nap nincs más dolgod csak beülni az elvétve található fák hatalmas koronájának egyik hűs lombja alá. Viszont ha bátor vagy, esetleg a nap oly kegyes, hogy nem kell menekülni előtte akkor a padokat ajánlom, hiszen ott is kényelmes. Sokan fordultak/fordulnak meg most is itt, és sokszor próbálták nevükkel fémjelezni ittlétük vagy érzéseik, de eddig senkinek se jött össze, így a padokon se a rongálás se az idő vasfoga nem mutatkozik meg, ugyanúgy ahogy a fáknál sincs esélyük. Ez az a hely ahol tipikusan a legtöbb ember megfordul, hiszen szinte mindenki ide merészkedett ki elsőnek és itt szerzett barátokat is magának, akikkel vagy itt találkozik újra vagy itt ismer meg másokat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=744799#post744799][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2019.01.02. 20:27[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=745124#post745124][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2019.01.05. 14:07[/b][/url]

Léda

Ugyan így az ünnepek után még nem tért vissza minden diák, így a kastély is csendesebb valamivel a szokásosnál, még mindig ugyanolyan gyakorisággal tör elő belőle az elmúlt évek során remekül felépített és simára csiszolt antiszociális énje azért üvöltve, hogy húzzon már el a fenébe, valahová az erdő szélére, a világ végére, ahol kevesebb az egy négyzetméterre eső diákpopuláció és élvezze a szabadságot meg a friss levegőt. Hó ugyan nincsen, nem a Durmstrang ez vagy a Herzberg, ahol ilyenkor térdig érő hóban kellett utat törnie az embernek, ha a birtok valamely kevésbé frekventált pontjára szeretett volna eljutni, de még mindig jobb ez, mint bármi más, mert a kastélyban diákmentes övezetet azért jóval nehezebb találni. A földön fekszik éppen, ujjaival a kutya fogai között, merthogy amolyan régi játékuk, hogy elkapja Lucifer alsó állkapcsát, de még azelőtt engedné el, hogy az eb fogai összezáródnának akaratlanul is a húsába mélyedve. Még kicsi volt, amikor elkezdték ezt játszani, aztán azóta se nőtt ki belőle egyikük sem. Luciferen is látni, ahogy lógó nyelvvel, tátott szájjal, csillogó szemmel élvezi az egészet, ide-oda ugrál is még közben, farkát csóválva, merthogy végre az övé a gazdi minden figyelme. Épp elengedi Álmos a kutya állkapcsát, még szerencsére, amikor az hirtelen összecsukja a száját, mielőtt egyet vakkantana, aztán ugrik, rá arra a valakire, aki meg éppen az ő hátán landol. A kicsi a rakás nagyon vicces, ha néző az ember vagy nem az alja a rakásnak, Álmos viszont éppen kicsit sem élvezi, hogy rajta fekszik Léda, merthogy a hangjáról megismeri, aztán meg Lucifer is, aki karcsú alakja ellenére legalább negyven kiló maga is. Meg is próbál feltápászkodni, de csak addig jut, hogy alkarjára támaszkodva kicsit megemelkedjen. Még jó, hogy ettől az az áruló négylábú leugrik, hogy aztán arcon nyalja lelkesen, mintha azt mondaná, hogy jól van, gazdi, tudod, hogy szeretlek. Lédára meg persze, már nem ugat, mert pontosan tudja, hogy a lány is szereti az állatokat. Innen indult tulajdonképpen minden, hogy összefutott a kutyájával, onnan meg már nem volt visszaút, ami persze értékelendő, merthogy azért ő még mindig önmagát nem meghazudtolva maradt a bunkó modoránál. Végtére is, aki vele akar barátkozni, viselje már el, nem igaz? Aki meg nem bírja, úgyis lekopik előbb utóbb. Egyelőre Léda nem annak a fajtának tűnik.
- Na mi? Engem a földbe döngölni? - kérdez vissza, amint sikerül végre feltérdelnie, majd fel is kelnie egy fél pillanattal később a földről, szemét forgatva nézve a kutyára meg a lányra, akik máris remekül elvannak, miután olyan szépen belepasszírozták itt őt a földbe nem sokkal ezelőtt.
- Gondolkodásra is szoktad az agyadat használni, okoska? Az üvegházban egy egész ágyásnyi van - dünnyögi kezeit kabátja zsebébe dugva, amint letörölte az arcát, mert ő aztán most meg nem simogatja ezt az áruló dögöt, hiába ugrál itt, mintha minden rendben lenne.
- Jaj ne nézz így rám, mert mindjárt elsírom magam - közli megrázva a fejét, grimaszt vágva hozzá, de aztán megvonja a vállát az égre pillantva. - Jajistenem... Van egy kulcsom az üvegházhoz is, majd este beengedlek, de segítesz kitakarítani akkor már.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=746582#post746582][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2019.01.15. 00:36[/b][/url]

Léda

- Jesszus, hangosabban nem tudsz visítani? Akkor legalább tutira megsüketülök és nem kell tovább hallgatnom - rázza meg a fejét a szemét forgatva, de azért a szája sarkában egy halvány mosoly bujkál, csak hát az ilyesmit csak módjával osztogatja amúgy is. Megrándítja inkább a vállát.
- Majd gratulálok, ha bejegyzett lettél - dünnyög és ujjait a hajába fúrja, amelyre lassan nagyon ráférne már egy találkozás egy ollóval, tekintve, hogy régen túlhaladta azt az állapotot, amikor elég csak port törölni. Igaz, Lilla nem panaszkodott rá, ami azért csak jelent valamit, őt azonban kicsit mégiscsak zavarja, hogy ez a göndörödő, selymes hajzuhatag nem illik az egyébként meglehetősen gondosan kiépített marcona, mogorva imázsába. Valahogy lágyít a vonásain, mindig ez jut eszébe róla, ha a tükörbe néz, és hallja is olyankor mindezt Zenkő hangján, valahol mögötte pedig mintha az anyja hangja is felcsendülne. Biztos Léda is csak ezért akadt rá, mert nincs már elég ijesztő feje, bármilyen késpengére emlékeztető mosolya is tud lenni, hogy az ember azt kívánja, hogy bár inkább ne mosolyogna, és bármilyen jeges tekintettel nézzen is, amelyhez megvannak azért a kellően világos kék íriszei is ráadásnak, hogy teljessé tegyék a hatást.
- Az biztos, belül meg sötét - állapítja meg a lány homlokát megkocogtatva. Olyan egyébként, mint valami otromba stílusú báty, de pont ez érdekli a legkevésbé. Sőt. Sosem... na jó, ez így nem igaz. Évek óta nem kenyere semmiféle közelibb kapcsolat senkivel, még ha Lilla nagyon dolgozik is rajta, hogy megszelídítse a démonait és elég jelentős sikereket ért el, mi tagadás. Már csak minden második nap küldi el a fenébe a nővérét is puszta szeretetből, szóval lehet ám örülni, javuló tendenciákat mutat. (Egyébként ha egy pszichológus egyszer alaposan ki tudná elemezni, gyorsan rájönne, hogy tulajdonképpen a felszín alatt nagyon mélyen csak valami irtózatos félelem munkál benne még mindig, hogy ha túl közel engedi az embereket, akkor azzal ismét kiteszi magát annak a veszélynek, hogy elveszíti őket és darabjaira esik szét, de ezt még magának sem hajlandó bevallani, mert hát micsoda gyengeség már érzésektől rettegni meg olyan dolgoktól, ami természetes?)
- Hagyj már békén... Merlin kénköves leheletére, te sose hallottál még személyes térről? - prüszköl csapkodva, amikor a lány a nyakába ugrik, amint felajánlja, hogy beengedi az üvegházba, ha ennyire kell az a mandragóra. Szusszan is egy nagyot, amikor végre szabadul (a nővérének se hagyja ölelgetni magát, pedig a lány kitartóan próbálkozik évek óta, szóval nem kell ezt senkinek sem magára venni), majd a kutyára pillantva megrázza a fejét.
- Ágak után szaladgál, abból van itt pár - jegyzi meg körbemutatva a réten, ahol tényleg akad néhány nagyobb letört, messzire dobálható ág, amelyet a borzoj visszahozhat, aztán vállat von. - Megvan, hétvégén voltam nála, valamikor meg majd megyek előadására büszkén kihúzni magam az első sorban, ennyi - dünnyögi válaszul rövidre zárva. - Te megtaláltad már a szőke herceget? Vagy hercegnőt, bocs, nem vagyok diszkriminatív - kérdez vissza, hátha akad valami áradozásra alkalmas téma a lánynak, mert hogy az nem az ő műfaja, az is százas.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=748995#post748995][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2019.02.06. 20:03[/b][/url]

Léda

- Na hálás is a fülem a hiúságodért ebben a pillanatban - dünnyögi válaszul, fejét enyhén megrázva közben, szemöldökét kissé megemelve, ahogy a lányra pillant, végül pedig még a vállát is megvonja karjait kissé széttárva. Tessék, még a végén tényleg megköszöni itt, hogy nem visítottak a fülébe tovább és még nagyobb hangerővel, mert annak aztán tényleg nem örült volna. Egy süket gondnok meg aztán már az iskolának sem főnyeremény, de még a nagyothalló változat sem. Gorombaságából mindenesetre nem sikerül kizökkennie, merthogy valljuk be, olyan ez neki, mint másnak a hidegvér. Ha ez a helyén van, akkor minden rendben, aggódni akkor kell, ha valami ebben az egyébként konzisztens tényezőben változik, mert akkor minimum valami bűbáj vagy bájital hatása alatt van, ha nem is az ufók rabolták el és hagytak itt helyette valami rosszul kalibrált másolatot. Vállat von a lány reakciójára, majdhogynem nevetősen szusszanva - kár, hogy ezt nála szinte soha sem tudni, mert ahhoz nem tartanak ezek a kurta, már-már kuncogásnak is vélhető reakciók elég ideig, hogy az ember nagyobb bizonyossággal állapíthassa meg, éppen remekül szórakozik valamin -, aztán teljességgel lesokkolja a személyes tere ilyetén mérvű, előre nem jelzett elfoglalása. Prüszköl is egy sort, akár a lovak, elégedetlenségének hangot adva mindehhez, merthogy az ölelgetést még Zenkőtől is éppen csak elviseli.
- Mit vétettem? - kérdezi hitetlenkedve bámulva a lányra, majd úgy dönt, elengedi ezt az egészet, legyint inkább, hogy nem akarja tudni, és közli, hogy nincs itt külön játék a kutya részére, a bot éppen annyira megteszi, mint valami spéci, évek alatt fejlesztett, csipogó műcsont. Kezeit zsebre dugva nézi el, hogyan repül a bot, Lucifer pedig lelkesen szalad is utána, hogy visszahozza. Meg is simogatja az agár fejét, mire az lelkes nyelvlógatásba kezd, orrával az arca felé böködve, ami azt jelenti, hogy mindjárt megpróbálja végignyalni az arcát, csak találja meg a megfelelő szöget hozzá.
- Hm - veszi tudomásul a tömör összefoglalót még annál is tömörebben. Ennyi részlettel meg is elégszik a maga részéről. Sosem volt az a nagyon beszélgetős ember, néha napokig is kibírja szó nélkül is és nem kattan meg tőle, hogy nem fecseghet az időjárásról vagy valami szaftos helyi pletykáról éppen, a kapcsolati kérdések pedig pont ugyanannyira hagyják hidegen, mint az előbbi kettő.
- Mondjuk... palotapincsi? - kérdezi megvonva a vállát. A saját animágus alakján se gondolkodott el soha, és tulajdonképpen a hozzá intézett kérdésen sem, ez csak amolyan zsigeri reakció, amivel jelzi, hogy szerinte Léda néha túlságosan is sokat beszél, de azért a kutya szőrét simogatva mégiscsak végiggondolja legalább felületesen, milyen válaszok is lehetségesek. - Nemt'om amúgy... a sajátomon se gondolkodtam soha. A spirituális állaton, de talán... taláááán... most komolyan, valami nagymacska logikusnak tűnne nekem - fejti ki hirtelen többet beszélve, mint az elmúlt két napban összesen egyébként, ha nem számoljuk a szemtelen eridonosok után kiabált fenyegetéseit.