Nyílik a hatalmas tölgyfaajtó és ahogy kilépsz első helyszínként a rétet pillantod meg. Hosszan terül el a szemed előtt, míg meg nem állítja szemben az iskola kapuja, oldalt pedig addig tart, amíg a piknikező tisztás meg nem állítja. Aztán pedig már valami más kezdődik, ami megelőzi a hatalmas erdőt, melybe nem érdemes mászkálni legyen nappal vagy éjszaka, hiszen ki tudja pontosan mit is rejt az a szempár, mely az avarszinten megbújva követ téged. A réten viszont a fű tökéletes ameddig csak a szem ellát és ha bőrödet perzseli a nap nincs más dolgod csak beülni az elvétve található fák hatalmas koronájának egyik hűs lombja alá. Viszont ha bátor vagy, esetleg a nap oly kegyes, hogy nem kell menekülni előtte akkor a padokat ajánlom, hiszen ott is kényelmes. Sokan fordultak/fordulnak meg most is itt, és sokszor próbálták nevükkel fémjelezni ittlétük vagy érzéseik, de eddig senkinek se jött össze, így a padokon se a rongálás se az idő vasfoga nem mutatkozik meg, ugyanúgy ahogy a fáknál sincs esélyük. Ez az a hely ahol tipikusan a legtöbb ember megfordul, hiszen szinte mindenki ide merészkedett ki elsőnek és itt szerzett barátokat is magának, akikkel vagy itt találkozik újra vagy itt ismer meg másokat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=666575#post666575][b]Krushnic Dimitri - 2017.03.11. 19:37[/b][/url]

Nem feltétlenül mondanám úgy, hogy eltévedtem, de ha azt kérdeznéd, hol vagyok, csak egy hozzávetőleges választ kapnál. Az iskola területén. Erre-arra. Kint. Az erdő közelében.
A kastély megvan, de elég nehéz nem észrevenni egy csúcsos-tornyos böhöm épületet egy domb tetején. Legfeljebb ha háttal állsz neki. Vagy ha egy kő alatt vagy.
Szóval itt vagyok. A helyzet az, hogy én nem erre akartam menni. Hallottam, hogy van valahol egy tó, ilyen remekbeszabott idilli hely, s annak indultam a nyomába. De mostanra már egyre erősebben él bennem a gyanú, hogy erre semmiféle tó nincs. Legfeljebb pocsolyák.
De ha már ilyen szépen elsétálgattam a kastélyig, akkor körülnézek. Csak akad valami izgalmas itt is. Az egyetemi tanév még nem kezdődött meg és nem szoktam hetekkel előtte rágörcsölni, úgyhogy időmilliomos vagyok. És rettenetesen unatkozok.
Kicsit megizzaszt ez a dombra mászás, épp megállok mélyeket lélegezni, amikor meglátok valakit bokatörési akció közben. Reflexszerűen megmozdulok, mintha bármit is tudnék így hirtelen csinálni ötven méterről, mikor már a lány a földön, a pálcám meg a zsebem mélyén. A második reakcióm az, hogy horkantva felröhögök. Hozzá kell tenni, hogy ez a nem túl bájos hangot csak akkor produkálja a torkom és az orrom együttese, amikor látom, hogy a lánynak nem esett baja.
A legnagyobb nyugalommal, szélesen vigyorogva sétálok oda hozzá. A háta mögött megállok, nem adva jelet magamról, és lábujjhegyre állva belesek a dobozába.
- Itt a farsang, áll a bál, hm? - még egy kicsit dúdolgatok is neki; ha farsangi mondókát vagy dalt akarsz hallani, én vagyok a te embered. - Bár már március van, úgyhogy azt gondolom, ez már a kellékek elpakolása.
Végül csak felé nyújtom a kezem, hogy felszedjem a fűről.
- Élsz még? - ha hülye kérdésekre vágysz, akkor is engem keress. Azért egy kisfokú aggodalom van az arcomon, bár sejtem, hogy semmi olyasmi nem történt, amit nem lehet egy-két bűbájjal vagy főzettel helyrehozni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=669411#post669411][b]Krushnic Dimitri - 2017.03.22. 17:20[/b][/url]

Nem vagyok annyira ijesztő, hogy itt rosszul legyen nekem. Bocsánatkérőnek szánt esetlen vigyorgást küldök felé, biztos meghatódik tőle. Vagy mégjobban megijed. Pedig még a kékjeimet is pillogtatom bájosan.
- Elnézést - még hozzá is teszem, hogy lássa, jólnevelt vagyok én. Mindig udvarias kell lenni, mert az anyák kémhálózata mindent hall és lát, aztán kapom az egyetem kellős közepén a rivallókat otthonról, mint egy pisis elsős.
- Az unikornisok és a… kék izék időtlenek, mint az ötös Chanel - védekezőn felemelem magam előtt a kezeim és közben próbálom kilesni, mi az a kék. Ebből az összekutyult halmazból nem sokat látok, csak hogy kék, meg vannak kezei-lábai. Az egyik seprűn hever keresztben, amitől úgy néz ki, mintha valaki repülés közben levedlette volna, mint kígyó a bőrét, s itt hagyta szanaszét.
Mikor látom, hogy próbálja függőlegesbe helyezni magát, kitartóan nyújtogatom felé a kezem, de ha nem akarja elfogadni, akkor szenvedjen felőlem, szabad ország ez.
- Hmhm - hümmögök egyetértően, magam is csúnyán megnézem azt a pocoktúrást. - Látszik rajta, hogy nem ért semmihez. Még kinőni se tud rendesen, hogy ne legyen útban.
Még életemben nem szídtam le semmiféle túrást, de ha ez kell a lánynak, hogy jobban érezze magát, lelkesen besegítek.
Leguggolok mellé, hogy ne kelljen lenézzek rá s ő se tekergesse a nyakát, vagy beszéljen a térdkalácsomhoz, s felveszem a földről a kék jelmezt. Áá, Stitch. Vigyorogva forgatgatom, nagyon hasonlít az eredetihez. Szeretek mugli rajzfilmeket nézni, nem szégyellem. Le is ülök törökülésben a fűre és megkaparintom az unikornis jelmezt is.
- Tudsz repülni? - a kérdést hamarabb felteszem, mint ahogy az agyam reagálhatna az ötletre és megpróbálhatna megállítani. Mindig kicselezem. - Persze, hogy tudsz, seprűket hordozol magaddal - biccentek feléjük, miközben jól megválaszolom magamnak a saját kérdésem. - Inkább az a kérdés, hogy van-e kedved? Biztos értékelné a bokád, ha nem állnál rá egy ideig.
Az érvelésem hibátlan, biztos nem tud benne kivetnivalót találni. Amit készülök javasolni, arra még építem a fejemben a beszédemet, de van egy olyan sejtésem, hogy nem kell sokat győzködni a lányt. Nem ismerem nyilván, de épp leszídott egy pocoktúrást és Stitches jelmezzel mászkál. Nyert ügyem van.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=671229#post671229][b]Krushnic Dimitri - 2017.03.30. 10:33[/b][/url]

Jól van, nem csak én nézek rajzfilmeket. Bár a mai fiatalok biztos nem kell bújkáljanak a szüleik elől a padláson, ha mugli ketyeréken akarnak filmet nézni. Régebb bezzeg! Emlékszem, nem mehettem egy griffendéles kirándulásra, mert rajtakaptak, ahogy a Pocahontast nézem egy nagy kartondobozban. Tizenhét évesen. Apám sírva röhögött, de anyámnak rögtön lüktetni kezdett egy ér a nyakán, ami jelzi, hogy baj van. Volt is baj. Ahh, szép idők. Mit nem adtam volna mugli szülőkért!
- 626-os, megértettem - nevetve elfogadom ezt a megnevezését is Stitchnek, elvégre helyes, csak olyan börtönös, személytelen. Ami a lényege is, de most elmegy. Nem fog megsértődni. Remélem. Gyanúsan végigmérem a jelmezt, életjelek után kutatva, de szerencsére nem szuszog, nem pislog, a nyelvét se ölti rám. Ijesztő lett volna.
- Egy kviddicsbolond! - lelkesen rávigyorgok és pacsira nyújtom a kezem. A kviddics nekem mindig olyan plátói volt. Imádtam, de a csapatba nem vettek be. Lehet nagyobbak lettek volna az esélyem, ha nem piszkálom egy éven keresztül a csapatkapitányt. Dehát akkor még nem volt kapitány és nem tudhattam, hogy az lesz! Olyan volt a személyisége, hogy kérte, hogy piszkálják. Persze nem kérte ő szóval, csak láttam rajta. Aztán kihírdették az új csapatot, én meg éreztem, hogy elhagy az életerőm is. Abban a tanévben akartam megpályázni a fogó posztot, mert az is megüresedett, és egész nyáron annyit röpködtem Budanekeresd fölött, hogy végül csak enyhe terpeszállásban tudtam járni, erre hiába volt minden. Azóta áhitatos szerelemmel viseltetek a kviddics iránt.
- A pockok tuti elvinnék - minden kétséget kizáróan rázom a fejem. Vagy ha pockok nem is, valami erre tévedt diák. Ilyen remek kis jelmezeket én is lenyúlnék. Arról most nem szólok egy szót sem, hogy össze lehet zsugorítani a tárgyakat, amitől szépen beférnek az ember zsebébe. Miért mondanék ilyen lehangoló dolgokat? Okosan megtartom magamnak.
- Fel kell venni őket, nincs más megoldás - felvonom a vállaim, a tenyeremet meg felfele tartva kinyújtom, mintha ott volna a megoldás és mutatnám, hogy né, nincs más itt. Némán reménykedek magamban, hogy nem akarja a dobozt is felvenni, vagy felvetetni velem. Az annyira nem fontos. Amennyit költözök, én személyesen adok neki egyet, csak hagyja itt ezt. Papír, fából van, nem szemetelünk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=678020#post678020][b]Krushnic Dimitri - 2017.04.28. 16:08[/b][/url]

A fura pacsira elbizonytalanodom s lefagyok, olyan bénán tartom a kezem a levegőben, mint egy retardált fóka, hogy aztán gyorsan leutánozzam.  Amitől persze cseppet se nézek ki kevésbé egy integető fókának.
- Áá nem - legyintek rá egy vállrándítással, s még egy szomorú-vagyok-de-azért-nem-akkora-tragédia ajakbiggyesztést is küldök mellé. Úgy ennyi év után igazán túltehetném magam rajta. Nem mintha bármin túlszoktam volna tenni magam. De kezdhetném pont ezzel.
- Nem jött soha össze. - Nosztalgikus arccal piszkálgatni kezdem az egyik seprű végét, aztán abbahagyom, amikor a kezemben marad néhány szál belőle. - Vannak itt ificsapatok? Véncsapatok nincsenek? Amatőr csapat? Mindjárt-leesik-a-seprűről csapat? - Azt meg se kérdem, hogy az egyetemi tanároknak van-e csapata, mert találkoztam velük. Anélkül is eléggé ferdén néznek rám, hogy ilyesmi felől érdeklődnék. Bár ők is találkoztak velem. Szerintem pontosan ilyen kérdésekre számítanak.
- A Roxfortban csak a házaknak voltak. Néha edzésre belógtam, meg a szokásos év eleji válogatásra, meg aztán ott volt persze a repüléstan, de az csak első évben. - Mindig örültem, hogy oda jártam, de most kicsit irigykedve gondolok a bagolykövesekre. Egy pillanat múlva azonban már el is múlt, s újra széles vigyorba húzódnak az arcizmaim. Elvégre itt van a lehetőség, hogy repüljek! Meg máskor is megtehetem, úgy magamban, de most társam is akadt.
Nem sokat húzom az időt, megragadom a pacis jelmezt s feltartva egvizsgálom. Nem vagyok olyan nagydarab, de egyértelműen ezt nem felnőtt férfiaknak tervezték. Diszkréten ráirányítom a pálcámat s kicsit megnövelem, hogy ne nézzek ki töltött hurkának benne.
- Dimitri, szolgálatára. - Már épp bedugtam az egyik karom a jelmezbe, úgyhogy a patámat nyújtom a lány felé. Visszafordítom a figyelmem az öltözködésre. Ez így nem lesz jó. A bohóc kosztümöt jelentősen egyszerűbb felvenni, nem ilyen kezeslábas. Felkelek a földről és átnyomom a cipős lábaimat a szárain, aztán felhúzom a felső részt a vállamra, s bedugom a karjaimat is. Jó ötlet volt az a bűbáj. A pálcámat kivakarom a farzsebemből, s átteszem az ingem elülső zsebébe. A jelmez remélhetőleg odafogja s nem fogom elhagyni valahol útközben.
- Indulásra kész! - felhúzom a cipzárt és csípőre téve a kezem megállok, mint egy fenséges unikornis valami mesében a holdfényben úszó tisztáson.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=683762#post683762][b]Krushnic Dimitri - 2017.05.31. 17:13[/b][/url]

Szeretem, amikor valaki tud nevetni. Nem úgy hehe, szégyenlősen, mint egy szűz valami viktoriánus-kori zárdában, hanem úgy rendesen, mintha hiénák közé szeretne felvételt nyerni. Szegény mindjárt megfullad, de úgy látom, nem zavarja. Biztos gyakran megesik vele.
- Áh - felelem. Igen, így valóban több értelme van. - Olyan, mint a fociban! Meg… igazából mint a legtöbb sportban. - Varázslóként szentségtörést focit emlegetnem, tudom, de kell valamivel szórakoztassam magam a hosszú könyvturnékon. Meg a netflix. A mugli hotelszobák előnyei.
- Akár lehetne magyar is, de nem magyaros. - Hú, de viccses vagy, Dimi. - Egyébként russkiy - toldom meg a magyarázatot, szépen váltogatva a magyar és az orosz akcentust. Ha nincs nála fordító kütyü, még értékelheti is a nyelvészi zsenimet. Szerintem egy pillanatig sem furcsa idegen népséggel csak úgy összefutni a bagolykövi réten. Már-már az a furcsa, ha magyart lát az ember. Majd ketrecbe tesszük őket és vasárnaponként elmegyünk ujjal mutogatni rájuk és közben popcornt zabálunk. A lány a jelek szerint egy ilyen ritka példány, de ugye soha nem lehet tudni.
A pálcám nincs kéznél, úgyhogy klasszikus módon veszem magamhoz a seprűt - vagyis lehajolok nyögve, merthát szűk egy kicsit hasban a kosztüm, és átrakom az egyik lábam rajta -. Majának is nehezen megy ez a maskarás seprügelés, de valahogy mindketten felpakoljuk magunkat a járgányokra és - itt hagyott. Huss, elsüvít mellettem, én meg kicsit késve lódulok neki. Az ingyen süti gondolatától mintha a seprű is jobban menne. Rálapulok, igyekszem annyira aerodinamikus lenni, amennyire csak lehet a hülye szarvamtól. A lány bukfencére be is érem s felhúzom a seprűm, hogy az ég fele hajtva hirtelen visszafordulhassak, s alábukva zuhanni kezdjek, pont feléje. Az utolsó pillanatban kikerülöm pörögve, s egy lelkes nyihahával elsüvítek a füle mellett.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=689201#post689201][b]Krushnic Dimitri - 2017.07.09. 20:20[/b][/url]

Gyakran megesik, hogy az emberek azt feltételezik, hogy törzsgyökeres orosz vagyok. Biztos a teljesalakos adidas-szerelés miatt, vagy esetleg a név? Áh nem, biztos a melegítőfelső a hibás. Rendszerint hozom is a hülyét és rávágom, hogy dá!, aztán jövök is egy jó sztorival, hogy hol élek meg mit csinálok. Múlt héten épp Nyizsnyij Novgorod hű polgára voltam, de már az ukrán háborúról is adtam harci jelentést. Most nem. Most egy unikornis vagyok, Stitch meg a barátom.
- Nyet, csak a család - felelem neki bólogatva. - Hideg van bizony, főleg északabbra, meg a hegyek közelében. De a második üveg vodkánál már senki se érzi. - Komolyan nem láttam még olyan őrült népséget, mint odahaza. Még hogy fürdőruha. - A jegesmaci fürdőzés a kispályásoknak van, meg a turistáknak. A vérbeli oroszok viszont... izé, hány éves is vagy? - vetem közbe vigyorogva. Nem mintha elmondanék bármit is. A saját retinámból is klóros vízzel mosnám ki, amiket láttam, nemhogy másnak tovább mondjam.

Infantilisan, de boldogan röpködünk a rét fölött, egymást kerülgetve és röhögve, a süti pedig már csak egy másik kor megboldogult emléke. Maja épp szemből közelít s befékez előttem lénykés vigyorral, meg a védjegyes hi-jal, amire csak egy röfögős felnyerítés jön ki belőlem feleletként, s már el is oldalazott a lány alattam, hogy utána megint elhúzzon a távolba. Ezúttal résen voltam és begyorsítok, hamarosan utol is érve a kék frakkját.
Így haladunk, ide-oda cikázgatva a verőfényes ég alatt, két kék pötty, egy sötétebb pici meg egy szivárvány-sörényes nagyobb. Ha valakit az a balszerencse éri, hogy pont arra nyílik az ablaka, vagy épp arrafele sétál, akkor sokáig kísérteni fogja még ez a szürreális látvány és a messze szálló vinnyogó-nyihaházó-kacagó hang, ami mintegy háttérzeneként kíséri azt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=754518#post754518][b]Krushnic Dimitri - 2019.04.05. 13:30[/b][/url]

A faluból a kastélyig vezető utat általában gyalog teszem meg, mert nem vagyok lusta dög, de ezúttal jó okom van Shadowra pattanni és felébreszteni az egész környéket a hangos burrogással. Egy 85-ös járgány nem lesz már ennél csendesebb. Illetve lehetne, mágiával, de az olyan, mintha kasztrálnám szegényt, azt meg nem tenném meg vele, hiába próbál heti rendszerességgel megölni.

Sisakomat a hónom alatt szorongatva nézelődök, seggel az ülés oldalának dőlve. Jó időnk lesz. Még akár a kertbe is kimehetünk egy csapat egészségesebb bentlakóval. Focizhatunk vagy jógázhatunk is akár. Bár a farmer nem épp a galamb-pózra lett kitalálva, de majd csinálunk egyszerűbb dolgokat, amik nem igényelnek nagy lábmozgást.
Áhh, itt is van. Úgy közeledik felém, mint egy sokkos állapotban lévő aranyhal. Zavartan nézek le magamra. Értem én, hogy vonzó vagyok, de a múltkor egészen normálisan viselkedett a csaj. Ahogy odaér hozzám, rájövök, hogy én csak útban voltam. Shadow volt rá ilyen hatással. Hát persze.
- Amíg én vezetem és hordod a sisakot, mehetsz vele, igen - bólintok a hitetlen-boldog kérdésére. - Csak semmi szoknya alá nyúlás - állok félre, hogy jobban odaférjen a járgányhoz.
Remélem, hamar túlteszi magát ezen, hogy indulni tudjunk. Az egyetemistáim zsupszkulccsal érkeznek oda tízkor, s nekünk még egy kis időbe fog telni, mire átszeljük az ország egy részét. Feltéve, hogy a motor jól viselkedik, körülbelül tízkor mi is ott kéne legyünk, csak ahhoz el is kéne indulni.
- Tessék - nyomom a kezébe a másik sisakot, aztán az enyémet felcsatolom a fejemre. Felteszem a napszemüveget is, ráküldök egy vízállósító bűbájt, s pattanhatunk is fel a szárnyas paripámra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=757989#post757989][b]Krushnic Dimitri - 2019.05.08. 18:35[/b][/url]

Miért van az, hogy egy ilyen hűtlen dög ilyen népszerű? Ha ott a járgány, engem mintha meg se látnának. Pedig azt hinné az ember, hogy hűde milyen menő leszek majd ettől. Francokat. Csak arra vagyok jó, hogy az emberek elkunyerálják Shadowt egy körre, meg rímánkodjanak nekem, hogy vigyem már őket, lééégysziiiii. Egy nyavajás sofőr lettem.
Nézem, ahogy rohangál, meg jól letörli róla a port olyan helyekről is, amit én nem szoktam elérni, amikor feldobom a fenekem. Adhatok egy rongyot is.
- Mögém, kapaszkodj az oldalamba, ne ess le és nem, nem kormányozhatsz sehol. - Most hogy ilyen szépen megbeszéltük, én vissza is nyomom a sisakomat a fejembe és felülök, hogy fel tudjon ülni ő is mögém. Shadow egy chopper, ezért könnyen átteheti ő is a lábát rajta, nem kell sámli.

Mivel épp azzal vagyok elfoglalva, hogy beindítsam a masinát, nem nézek szét, s majd csak a pletyka ér el hozzám teljesen elhagyva a valóság mezejét, miszerint én csajokat szöktetek meg a motrommal.
Felemelem a támasztót, berúgom a pedált, felburrog Shadow és gurulni kezdünk.
- Tedd fel oda a lábad - bökök a lábtartójára, mielőtt még a kipufogót kezdené el rugdosni nekem. Nem vicces, amikor ráolvad a cipőd talpa. Hamarosan jó kis sebességet veszünk fel, s mint a repülők a kifutópályán, taxizunk egy picit, s csak utána kezdünk el emelkedni. Ha valaki nem bírja a repülést, ezen a ponton szokta szétnyomni az ujjaival a vesémet. Remélem a lány lelkesedése kitart végig s nem fogja a sisakjába visszapakolni a reggelijét.
Egyre nagyobb sebességet veszünk fel, csak a motor búgása és a szél süvítése hallatszik. Ha ő kiabálna valamit, azt még talán meghallanám, mert a fülemhez tud hajolni, de az én szavam elveszne ebben a szélben. A kommunikálást majd megejtjük, ha leszálltunk, addigis ott van alattunk az egész világ s olykor egy-egy kacsa meg egyéb röpködő állat húz el a közelünkben. Annyira nem emelkedek fel, hogy a repülőket megzavarjuk vagy a radaron kiszúrjanak minket, de túl alacsonyan sem repülhetünk, mert akkor minden eget bambuló mugli meglátna. Nem állítanám, hogy először fordulna elő.
Jó az idő, csak a bárányfelhők takarják az eget, illetve most épp a földet alattunk, s hamarosan aláereszkedek, hogy meglessem, közeledünk-e. Még egyszer visszamegyünk a felhők fölé - kissé vizesek leszünk tőle, de hamar megszáradunk ezzel a sebességgel -, de hirtelen alábukunk. Ezt nem én csináltam.
- Shadow… - morgom a járgánynak, amint felfele próbálom húzni a kormányt, az meg kitartóan lefele mutat. A francba. Gyerünk, gyere vissza, még egy kicsit, itt nem szállhatunk le, s még egy város fölött el kell húzzunk. Néma könyörgésemet végre mintha meghallaná, vagy csak elunja a zuhanós játékát, s újra eltűnünk a földi népek elől. Remélem senki nem látott meg.

Nemsokára szándékosan és sokkal finomabban kezdünk ereszkedni s már látható lesz alattunk az ELME meg a körülötte lévő park. Körberepüljük az épületet s nagyot zuttyanva érkezünk meg a bejárat elé, pont az egyetemistáim mellé, akik köhögve, fulladozva legyezik el a port és füstöt.
- Jóó reggelt - köszönök oda, amíg várom, hogy Masa lemásszon mögülem. Lehámozom a fejemről a sisakot meg a szemüveget, s az ujjaimmal megpróbálok életet lehelni a lelapult tincseimbe.