Érzem a tavaszt. El se tudom mondani mióta vártam, hogy elérkezzen ez az idő, mikor magam mögött hagyhatom az általánost. Ugyan varázslók és boszorkány laktak városban nőttem fel, de szüleim - főleg édesanyukám - ragaszkodtak hozzá, hogy egyszerű mugli iskolába járassanak. Persze egy szavam se lehet, rengeteg barátra tettem szert ott, de ahogy előbújt belőlem a mágiára való hajlam, hamar kívülállónak, másnak kezdtem érezni magam. Tudtam hát, hogy a következő évet már végre egy igazi mágusiskolában tölthetem, mely közel földöntúli izgalommal töltött fel. Így hatalmas pillangókkal a gyomromban léptem át a Bagolykő küszöbét pár napja.
Az elmúlt napok főleg a kipakolással, rendezkedéssel teltek. Javarészt a klubhelyiségben lébecoltam nem ismerve senkit Azonban egyik nap egy új plakátot tűztek ki a faliújságra : évzáró buli lesz a réten! Hmmmm... talán el kellene mennem. - gondoltam - Csak egy kicsit. Igen. Lenézek
Meggyőztem hát magam. Mikor elérkezett az este, megfelelő jelmez híjján, feltűztem a hajam, kicsit kócosan, néhány apró fonatot belecsempészve. Majd megspékeltem egy fejpánttal, amit a homlokomra csúsztattam. Csak semmi feltűnősködés. Egyelőre.
Utoljára belenéztem a tükörbe, magamra kaptam a bőrdzsekim és elindultam. Mikor a nagykapuhoz értem, mielőtt kinyitottam volna, mélylevegőt vettem. Mosolyogj már! Nem kell izgulni!
Hiába állítottam észérveket magam elé, nem hatottak. Így hát egy furcsa mosolygásnak szánt fintorral az arcomon kiléptem a rétre.
Az este kezdett leszállni.  Apró léptekkel elindultam feltérképezni a helyszínt. Szereztem magamnak egy szimpatikusnak tűnik italt. Elsőre nem ismertem fel, nem is ittam még belőle. De egy pohárral a kezemben kevésbé éreztem magam egyedül. Butaság.
Vagy mégsem? Adott egy kis bátorságot, vagy ez vagy az idő. Kezdtem megszokni a környezetet, egyre kevésbé volt idegen a helyzet. Elmélyült sétálgatásom egy fához vezetett. Ágaira apró gömbökbe zárt lángocskákat függesztettek. Fényében megláttam két alakot. Egy lány és egy srác volt az. Egyelőre nem mentem túl közel hozzájuk, de mégis elég közel, hogy halljam a lány mondatát. Na jó, ez elég gáz. Most vagy menj oda rendesen, vagy akkor menj távolabb. Még mielőtt azt hiszik h ólálkodsz körülöttük. Nagy levegő. Nyomás!
- Tényleg király maszk! Honnan van? Onnan az asztalról?  - mutattam az egyik irányba, ahonnan rémlett még, hogy láttam álarcokkal megtömött asztalt. - Lehet én is szerzek egyet onnan.

Egyre több mozgó alak jelent meg a réten, ahogy a sötétség szépen lassan ránkborult. Mindenki keresi a társaságát, vidám ráeszmélő mosolyok jelennek meg arcokon, mikor egy-egy álarc mögött az emberek ismerőst vélnek felfedezni.
Míg a srác mesélt olaszországi útjáról a lángok villogó fényében tekintetem a mellettem álló lány arcára emelem. Húúúú! - Sápadt bőre és fekete sávban ülő sötét szemei egyszerre sokkoltak és nyűgöztek le. Szép munka! - gondoltam elismerően. Tökéletes választás.
Ámulatomból a felém lendülő kéz rázott ki.
 - Berecz Eszter! Abszolút újonc, és levitás. - egyik szemem sírt, a másik nevetett. Örültem volna, ha egy háztárs lenne, de legalább szerzek ismerősöket a többi házból is. Miután Rebekával kezetráztunk, én is a srác felé nyújtottam mancsomat, feszülten figyelve. A bemutatkozósdi mindig is nagy izgatottsággal járt, egyszerre ügyelni a partner nevére és a sajátomat is helyesen mondani... Kihívás!
Közben Rebeka arcára az "olaszba utazós srác" is felfigyelt.
 - Elég vad! Tényleg magadnak csináltad? Nekem is meg kell tanulnom sminkelni!
Utolsó mondatom inkább csak magamnak címeztem, de mégis hangosan kimondtam.
 - Ne is mondjátok! Imádom ezeket a koponyákat erre - arra elszórva! Meg az embereket elnézve ezekben a jelmezekben, elég jó hangulatot áraszt az egész! - Tekintetem ismét végigjártattam a helyszínen, megcsodálva egy-egy különleges öltözéket. - Én körülbelül 10 perce jöttem le, csak szereztem inni.
Enyhén megemeltem kezem amiben tartottam a poharat. Továbbra is rejtély volt számomra mit tartalmaz, de hogy ne tűnjek amatőrnek egy aprót kortyoltam belőle.
 - ppff...pfff!!
Amit banánturmixnak hittem elsőre, most határozottan nem annak tűnt. Nyelvemet és szájpadlásomat, mintha apró hangyák csípkedték volna egyszerre, ezzel egyidejűleg viszont a legfinomabb madártej ízét éreztem a számban.
- Fúú vigyázzatok ezzel! Nem tagadom, nagyon finom de lemarja az egész számat.
Lemondtam hát róla, hogy megigyam, így leraktam a legközelebbi asztalra a poharat. Közben elértünk az álarcokhoz.
- De aranyos! Köszönöm, tetszik! De azt hiszem van egy jobb ötletem!
Időközben egy középkorú férfi lépett előre, kiderült ő a házvezetőhelyettes az Eridon házban. Milyen jóképűek itt a tanárok. Megnyitotta az estét és fellobantotta a tüzet a mögötte álló farakáson. A tűzből apró, szenes darabok pattantak ki. Vártam míg eléggé kihűlt egy darabka és arcomra, vaktában ügyetlen vonalakat festettem.
- Talán ez jobban illik a témához. - bizonytalan őzike szemekkel néztem feléjük.
A házvezetőhelyes félbeszakítása előtt már nem volt idő válaszolni Rebeka ajánlatára.
- Részemről leülhetünk, de akkor csináljunk jó puha ülőhelyet a porócokból! - elindultam a pokróc stóc felé, közben hátratekintve többiekre kérdeztem - Vártok még valakit? Mennyit vigyünk?