Nyílik a hatalmas tölgyfaajtó és ahogy kilépsz első helyszínként a rétet pillantod meg. Hosszan terül el a szemed előtt, míg meg nem állítja szemben az iskola kapuja, oldalt pedig addig tart, amíg a piknikező tisztás meg nem állítja. Aztán pedig már valami más kezdődik, ami megelőzi a hatalmas erdőt, melybe nem érdemes mászkálni legyen nappal vagy éjszaka, hiszen ki tudja pontosan mit is rejt az a szempár, mely az avarszinten megbújva követ téged. A réten viszont a fű tökéletes ameddig csak a szem ellát és ha bőrödet perzseli a nap nincs más dolgod csak beülni az elvétve található fák hatalmas koronájának egyik hűs lombja alá. Viszont ha bátor vagy, esetleg a nap oly kegyes, hogy nem kell menekülni előtte akkor a padokat ajánlom, hiszen ott is kényelmes. Sokan fordultak/fordulnak meg most is itt, és sokszor próbálták nevükkel fémjelezni ittlétük vagy érzéseik, de eddig senkinek se jött össze, így a padokon se a rongálás se az idő vasfoga nem mutatkozik meg, ugyanúgy ahogy a fáknál sincs esélyük. Ez az a hely ahol tipikusan a legtöbb ember megfordul, hiszen szinte mindenki ide merészkedett ki elsőnek és itt szerzett barátokat is magának, akikkel vagy itt találkozik újra vagy itt ismer meg másokat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=627698#post627698][b]Almásy Boróka - 2016.10.13. 19:17[/b][/url]

Egy kellemes őszi nap mi másra is lenne jó, mint arra, hogy nyakig sálba meg pulcsibab bugyolálva magát az ember kimerészkedjen a rétre, hogy szép őszi levelek után kajtasson. Na igen, a mi Borókánk sem olyasvalaki, aki hagyna parlagon heverni egy ilyen lehetőséget, így egy terebélyes kosárral felszerelkezve lép ki a kastély kapuján. Tudja, hogy Beni és Gréti odáig lesznek a színes szerzeményekért, és ha majd megint együtt ütik el az időt, megtanítja nekik, hogyan csináljanak szép levelesfüzetet. Csak ahhoz előbb le kell préselni őket. Dudorászva kezd el sétálni a réten, közben tekintetével egyre csak a földet fürkészi, hátha szembetalálkozik egy szép példánnyal. Az idő tulajdonképpen kellemes, a gyenge őszi nap elő-előbukkan a felhők mögül, és Borókának már ez elég okot ad az örömre.
- Áhá, szóval ide bújtál! - kiált fel nevetve, mikor lábai előtt meglátja az eddigi legtökéletesebb, hibátlan levelet. Ezek után bizony nehéz lesz ennél jobbat találni. Bár tulajdonképpen nem bánná, ha valaki segítene neki, akkor biztosan hamarabb gyűjtene össze nagyobb mennyiséget. Hiszen sokra lesz szüksége. Jó sokra, mert a kedves testvérei – akik igazából féltestvérek – körülbelül a levelek háromnegyedét biztos szétszaggatják majd, osztozkodás címén. Felveszi a megtalált kincset, amit a szél elé fújt, és a kosárba helyezi. Nem lesz ez így túl gyors meló, de tulajdonképpen ráér, nem hajtja a tatár, meg ilyenek. Vidáman pattan oda egy másik szép, ezer színben pompázó tölgyfalevélhez. Na igen, az lenne a legjobb, ha mindenféle fa levele a kosarába kerülne, és akkor Gréti tudna válogatni, meg bevinni az iskolába, hogy megmutogassa a fafajtákat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=628293#post628293][b]Almásy Boróka - 2016.10.15. 17:03[/b][/url]

Lelkesedése egy cseppet sem csökken, ám a levelek a kosarában kezdenek gyülekezni. Fel sem tűnik neki, hogy nem ő az egyetlen levélvadász a réten a mai nap folyamán. Annyira bele van borulva a saját kis világába, hogy csak akkor eszmél föl, mikor a hasonló cselekedeteket folytató lány megszólítja. Ijedtében ugrik egyet.
- Huh, bocsi, nem láttam, hogy jössz! - mentegetőzik vigyorogva, miközben jobb kezével mellkasában doboló szívét igyekszik lenyugtatni. Kicsit szégyelli magát, hogy eridonos létére így megijeszti egy másik lány, de azért annyira nem, hogy oltári nagy jelentőséget tulajdonítson neki.
- Szia Lucy, én Boróka vagyok – nyújt kezet immár nyomát sem mutatva annak, hogy pár pillanattal ezelőtt a gondolataiból Lucy kérdése rángatta ki. - Persze, ha akarsz segíthetsz gyűjteni, még csak most kezdtem - Kezeivel invitáló mozdulatot tesz, körbemutatva, ezzel mintegy meghívva a szőke lányt a mókára. Igaz, hogy azért a réten nincsen túl sok fa, de akad néhány, és a szél bizony az erdőből is idehordja az avart.
- Ezt nézd, ez olyan, mint egy elefánt! - lebegteti meg a levitás orra előtt a levelet, hogy aztán, ha a másik nem akarja tüzetesebben megvizsgálni, akkor végül a kosarában landoljon. Igazából nem rémlik neki Lucy arca, és oda-odasandítva veszi szemügyre. Nem mondhatni, hogy az egész diáksereg arcképestül – nevestül a fejében sorakozik, de ha valakivel beszél két szót, azt általában megjegyzi.
- Elsős vagy? - teszi fel végül az oldalát fúró kérdést, egy kis szünetet tartva a nagy munkában. Egy pillanatra eszébe ötlik az apja. Biztosan nem díjazná, hogy szabadidejét ilyen – szerinte ostobaságokkal – üti el. Erre a gondolatra a kezében forgatott, kicsit csonka, apró, csúnyácska levelet inkább visszadobja a földre, száját enyhén lebiggyeszti.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=630522#post630522][b]Almásy Boróka - 2016.10.24. 13:20[/b][/url]

A nagy vadászatot csak a kézszorítás erejéig hagyja félbe, aztán tekintetével máris újabb kincsek után kutat a földön. Már maga előtt látja, hogy az lesz a vége a dolognak, hogy négykézláb túrják majd föl az egész rétet, mindenféle érdekesség után kutatva.
- Mindjárt gondoltam, mert eddig nem láttalak itt. Mármint tavaly. Mert én is még csak tavaly óta vagyok itt – bólogat szaporán, ahogy vázolja a helyzetet. Kicsit kihúzza magát, hogy éreztesse, ő bizony már nem gólya, hanem második évét tapossa itt, figyeljen erre mindenki és jól jegyezze meg.
- Áh, semmi, butaság – néz fel a másik szemébe, rögtön mosolyt varázsolva az arcára, ami mellé még egy mellőző legyintés is elfér egy maréknyi levéllel a kezében. Fejét megcsóválja, hogy kiűzze belőle az ilyen buta gondolatokat, és inkább egy újabb marék levelet emel fel, sajnos ezek már elég gyűröttek meg szakadtak.
- Na, ez a baj. Látod? - mutatja Lucy felé a sok megtépázott szépséget. - Ezekkel már nem tudok mit kezdeni, teljesen szétszakadtak – húzza el a száját. Persze, természetes, hogy a levelek nem maradnak tökéletesek, hiszen olyan kis sérülékenyek, főleg ugye ősszel, mikor megszáradnak és lehullanak. - De sebaj, konfettinek még lehet őket használni – egészíti ki, majd feldobja őket jó magasra, a fejük fölé, hogy ahogy szépen leesnek, beterítsék a két lány haját, ruháját. Borókát nem túlzottan zavarja, hogy teli van levéllel, mindig is jól esett neki a természet közelsége. Felnevet, két kezét kitárva forog a rövid ideig tartó levélesőben.
- Ha segítesz még egy kicsit szedegetni, utána meghívlak egy teára a konyhában – mondja Lucynek ismét visszatérve a rakosgatáshoz. Kezd egy picit hideg lenni, szóval a meleg tea vagy kakaó, az már csak ízlés kérdése, biztosan jól fog esni a két levélvadásznak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=651637#post651637][b]Almásy Boróka - 2016.12.28. 14:58[/b][/url]

- Igen, talán lehetne – hümmög a feltevésre, kezében forgatva egy megtépázott darabot. - Bár ha mind tökéletes lenne, akkor elveszne az egészek, a szépek után való kutatás varázsa – egészíti ki a dolgot egy gondolattal. Elvégre ez így valós, micsoda álomkép lenne, ha minden megtépett levelet rendbe hoznánk egy pálcaintéssel. Mint egyformák és unalmasak lennének. Ezen a gondolaton elindulva a szakadt darabot is berakja a kosárba. Talán nem lesz jó semmire, de igazából nem diszkriminálhat egy levelet csak azért mert sérült, noha ezzel ellent mond korábbi kijelentésének, miszerint a probléma a megtépázott levelekkel van.
Töprengéséből az újabb adag levéleső ébreszti fel, és nevetve táncol a hulló őszi csodák alatt. Majd kicsit kifulladva megáll, és felszed még pár színes szépséget. Aztán jó nagyot nyújtózkodva ropogtatja ki a hátát. Talán tényleg ideje menni, a gőzölgö tea gondolatára rögtön vágyik bekucorodni valami meleg sarokba egy könyvvel.
- Na, akkor gyerünk, biztos találunk valami finomságot odabent! - közli amint felkapja a kosarat, karjára akasztva, hogy kacsintson egyet Lucy-re. Ugyan a teameghívás nem annyira állja meg a helyét, hiszen bárki beosonhat a konyhába érte, de mégis jobban hangzott így.
- Ó, majd elfelejtettem, ezek legyenek a tieid, ha már ennyit segítettél – nyújt a levitás felé egy pár darab csodaszép levélpéldányt, két nagyobbat meg egy kisebbet. Sárgás-barnás-vöröses színűk igazi őszt idéz. Reméli, hogy Lucy elfogadja őket. Ezek után indul meg a kastély ajtaja felé, mosolyogva, karján a kosárral, hogy aztán pár méter után hátranézzen.
- Na, jössz? - csillogó szemekkel kérdi levélgyűjtögető társát; habár a tea megvár, de jó lenne a sötétedő rétről mihamarabb a kastély biztonságos falai közé érni.

//Bocsánat a késlekedésért ): //

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=695466#post695466][b]Almásy Boróka - 2017.08.09. 22:25[/b][/url]

Fél óra. Negyven perc. Ennyi ideje feküdhet a fűben félálomban. Néha érzi a nap előtt elsuhanó felhők árnyékát, félig-meddig tudatában van annak, hogy a füvön fekszik, de tulajdonképpen fejében álomföldön jár. Tudatába lassan szűrődik be a gitárhúrok pengése, eleinte csak mintha álmodna, aztán lassan-lassan ébred rá, hogy keveredik álom és valóság. Egészen könnyedén kúszik vissza az utóbbiba, amint kinyitja szemét. Feje fölött még mindig süt a nap, és immár határozottan állíthatja, hogy itt valaki gitározik. Márpedig ha egy személy efféle elfoglaltságot űz a közelben, akkor neki bizony ott a helye. Felkapja a maga mellé hajított szövegkönyvet, hogy a hóna alá csapva induljon a hangok irányába.
Szinte két percet sem kell sétálnia, mire az ismerősbe botlik.
- Szia NemTomi! - köszönti vigyorogva eridonos pajtását, miközben kényelmesen lehuppan a fűbe. Egyáltalán nem zavartatja magát amiatt, hogy esetleg a háztársa szeretne egyedül lenni, hát a gitározás mellé mindig jól jön a társaság, nem? - Azt hittem csak az Eridon népét tiszteled meg ezzel, de ha már kihozod nagyközönség elé, akkor talán belépési díjat kéne szedni. Biztos vannak jópáran, akik szívesen fizetnek ezért - neveti el magát körbepillantva a néptelen közönségen. Már amennyiben a fűszálak milliós seregét nem nevezzük értő fülű rajongóknak. Mindeközben napszemüvegét az orrára biggyeszti, és elterül a fűben Andris mellett. Pár percig csak elmerül a hangokban, hogy aztán hirtelen hasra gurulva könyököljön fel, napszemüvegét a fejére tolva.
- Ú, a kedvemért játszol Cseh Tamást? Azt a Sékszpíreset! - lelkesedése a szokásos szélviharral érkezik, amint letámadja a dalkéréseivel szerencsétlen srácot. - Vagy, az izét, a Jobbik részemet, vagy a Csönded vagyokot, az olyan szép - mondja elmélázva, miközben ismét hátára fordul és azt játssza, hogy el tudja kapni a futó felhőket.
- Ha szeretnéd énekelek hozzá, tudom kívülről - dicsekszik, miközben karjai még mindig az ég felé kalimpálnak, arcán pedig a szokásos mosoly görbülete játszik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=698849#post698849][b]Almásy Boróka - 2017.08.31. 18:35[/b][/url]

A zene maga a csoda. Hallható, érezhető, beleborzongató csoda. És Boróka most megtöri ezt a csodát az érkezésével. Általában igyekszik figyelni a másik emberre, meg arra, hogy ne csak saját magával foglalkozzon, mégis most csak így berobban Andris nyugodt délutánjába. Nézzük el szegénynek, tényleg nem akart ártani, de hát hogyan is állíthatna meg bárki egy ilyen elszabadult vidám energiabombát? Magában mulat egy kicsit Andris zavarán, persze nem rosszindulatúan, csak úgy, mint aki észrevette és, hát igen, jó, egy kicsit talán mulatságosnak találja.
- Sose tudhatod! Ha gondolod szervezek neked egy koncertet, biztos nagyon jó móka lenne - lelkesül be egy kicsit talán túlzottan is. Nem áll szándékában a srácra tukmálni a segítségét, ő csak szimplán felajánlja. Persze ez nem garancia, hogy nem tűnik tolakodónak az ajánlat. Még persze ecsetelné tovább a koncert lehetőségét, meg, hogy milyen szuper, ha az embernek saját számai vannak, de beléfojtja a szót a felcsendülő zene. Csak bólogat szaporán, tudja ő, az az egyik kedvence. Lehunyja a szemét ahogy belekezd a fütyülésbe. Nem éppen tökéletes, de talán nem is kell annak lennie.
- Most elmondom mid vagyok, mid nem neked… - és teljesen magával ragadja a zene. Sosem lesz olyan tökéletes mintha Cseh Tamás énekelné, mégis van valami varázs az egészben, ami meglebbenti a levegőt, ami megérinti az ember lelkét. Boróka halkan énekel, nem akarja elnyomni a gitár pengését, és akarja, hogy Andris hangja is hallatsszon. - ..ha vártál lángot az nem lehetek,…
Azt hinné az ember, hogy nem ismerik ezt a dalt egy varázslóiskolában, de Borónak igazán szerencséje, hogy Andris ilyen művelt. Vagy lehet, hogy a varázslók is hallgatnak mugli zenéket? Elgondolkodtató kérdés.
- …mi más is lehetnék, csak csönd neked - fejezi be végül, majd megvárja, míg elhal az utolsó hang is. Aztán csak csönd. Majd sóhaj.
- Hát ez gyönyörű volt - suttogja, majd egy fűszálat kezd babrálni a lábainál. - Köszönöm - mosolyog háztársára sokkal kevesebb vehemenciával, mint amennyivel ideérkezett. Egészen megnyugtatta a zene.
- Na és mesélj, mi az a nemrég elkészült dal, amit játszottál? - kérdezi még mindig az ajkai között bujkáló mosollyal, amint újból hátára fekszik, hogy tovább bámulja a felhőket. Nem akar tolakodni, és igyekszik visszafogni magát, de ha egyszer olyan kíváncsi.