Vitéz Rebeka

Kapitány már nagyon kikívánkozott, a tavasz ígérete őt is elragadta. Az illatok, a napfény íze, a hancúrozás a harmatos fűben izgatottá tette. Sajnos nincs annyi időm rá, mint szeretném és mint ő is szeretné, elvégre a nap nagyobbik részében egyedül volt. Hétvége lévén akadt egy kis szabadidőm, amit duplán ki akartam használni. Anyám tegnap csomagot küldött, benne sok-sok finomsággal, ez csábított arra, hogy nekiessek és megegyem. Az évismétlés egy hangyányit arra sarkallt, hogy idén többet tanuljak, ráadásul könnyebbség volt, hogy egyszer már meg kellett volna tanulnom ezeket, ismerős volt néhány témakör. Egyébként a tanárok is díjazták, hogy újra elsőben látnak. A sok ismeretlen arc között találtak egy olyat is, akit név szerint fel lehet szólítani és ezt a kellemetlen helyzetet gyakran ki is használták. "Ábel fiam, hogy is volt az az még tavaly, amikor szintén nem tudta a Goulens bájital összetevőit?" Magamban hallottam Felagund professzor smirglis hangját, ha épp kellemetlenkedni akart és persze miért hagyta volna ki? Ez a tény rászoktatott arra, hogy előre is lapozgassak a könyvben, ne csak az aktuális anyagra. Így előre tanultam, nem naprakészen. Nem állítom, hogy sikeres voltam a tervemben, de legalább az esélyt meg akartam adni magamnak. Szóval, arra jutottam, hogy összekötöm a kellemetlen a haszontalannal és kiviszem Kapitányt a rétre, viszek magammal némi süteményt, meg néhány tankönyvet és kihasználva maximálisan az időt, egyszerre ülök egy fenékkel legalább három lovon. Egy pillanatig sem merült fel bennem az a kétely, hogy a terveim nem úgy szoktak realizálódni, ahogy elképzeltem. Pórázra vettem a kutyát, aztán játszottunk a pórázon vezetés helyett egy kis huzavonát a folyosón, míg ki nem értünk a rétre. Kifulladva a futástól egy fa tövébe rogytam, leoldottam a kötőfékét és szabadjára engedtem. Kicsomagoltam anyu sütijét, egyet a számba tettem, aztán mély sóhajjal nyitottam ki a Gemmológia könyvet. Egy utolsó pillantással kontrolláltam a kis haszontalant, nem jár-e tilosban, aztán tanulmányozni kezdtema kpeket. Persze az agyam máshol járt már az első pillanatban.

Rebeka

Apámon járt az eszem, leginkább a múltkor érkezett rivallóján, ami a bukás miatt természetesen kijárt nekem, de ennek ellenére igazságtalanságnak éreztem. Az ölemben lapuló könyv lapjait akadálytalanul lapozta odébb a szél. Mit sem törődtem vele. Észre sem vettem, hogy már az utolsó órák egyikénél van nyitva, annyira elkalandoztam az otthoniakon merengve. Lacika öcsém...lassan ő is iskolás lesz, benne biztos nagyobb öröme telik majd apámnak, ő jobban hasonlít rá. A kis kölyök már most nagyon jó képességeket mutat a mágiában, nekem meg még mindig csak a törött pálcám lapul valahol az ágyam alatt talán. Nem érdekelt. Sem a sérült pálca, sem az elszomorító helyzetem, sem a tanulás. Mindenki elfelejti, hogy nem vagyok levitás. Ahhoz több fenékkel kéne rendelkeznem a sok magolás miatt. Felnéztem a könyvből a kutyámat keresve és akkor pillantottam meg a lányt is.
- Kapitáááány!! - kiáltottam neki oda, mintha lenne annyira engedelmes, hogy oda is jön. Most sem ez történt, ezért felálltam, hogy közelebb menjek. Persze kizárólag csak a kutya miatt. Persze. Rossz, aki rosszra gondol.
- Szia. - köszöntem ünnepi mosollyal, a morzsákat zavartan töröltem le szám sarkából. Amilyen tökkel ütött voltam, természetes, hogy nem hoztam magammal a csali sütiből, pedig most jó lenne a beetetéshez.
- Kapitánynak hívják, az örökbefogadói napon vettem magamhoz. Azt gondolja, hogy ő a kapitány és nem kell nekem szót fogadnia. Én viszont Ábel vagyok. - nyújtottam kezet, aztán mielőtt még nagyon megemeltem volna, gyorsan vissza is húztam. Fenébe ezekkel az illemszabályokkal.
- Khmmm....Te is tanulsz? - Érdeklődve pillantottam a könyve felé. Nem láttam a címoldalt, így feltételeztem, hogy szintén sorstársam, csak ő valószínűleg hatékonyabban csinálta.

Rebi mert jót akarok XD

Kapitány néha jó érzékkel rontja el a dolgokat, ami rám nem pont jellemző, ebből a szempontból összeillettünk, mivel kiegészítjük egymást. A lány kifejezetten csini volt, ez nem kerülte el a figyelmemet. Kedves mosolya csak fokozta a zavaromat. A szokásos protokoll után - ismerkedés és udvarias érdeklődés - zavartam álltam egyik lábamról a másikra. Úgy tűnt minden lehetséges témát kimerítettem, legalábbis a fejemben nem maradt több ötlet, mivel hozakodhatnék elő. Kapitány azonban nem volt zavarban, hálásan fogadta a simogatást, aminek egy nyalintással akart nyomatékot adni. Ha Rebi nem volt elég gyors, ragacsos kutyanyelv csattant az arcán. Lelkesen az ölébe ugrott, ha hagyták, vele kellett most foglalkozni, nem pedig olvasni. Megdicsértem magamban, mert legalább elindította a gondolatmenetemet, lehetett elnézést kérni miatta.
- Jaj, bocsika! Ne haragudj, olyan neveletlen, hogy nem igaz. nagyon sajnálom. Nem lett koszos a ruhád? - Akár sikerült Kapitánynak a lány ölében landolnia, akár nem, kellemetlen volt maga a helyzet. Egy zsebkendővel próbáltam előhozakodni, ha kell, azzal tisztítsam meg a ruháját. A tisztítási hadművelet alkalmat adott arra, hogy mellé telepedjek észrevétlenül.
- Nem esett bajod? - Aggódásom nem szűnt meg csak úgy, magától. Teljesen meg akartam győződni róla, hogy a lány jól van. Kapitány örült nekem is, hasonlóan, mint az előbb a lánynak, és most az én ölembe pattant át, majdnem felborítva közben. Két oldalt megfogtam a grabancát, hogy a nyelvét távol tartsam az arcomtól. Kicsi volt még, de az energiája megtöbbszörözte az erejét.
- Kapitány, neeeee!!! -

Rebi  ez nyílt fenyegetés...én félek XD

Egyedül maradtam a birkózásban Kapitánnyal, de az legalább jó hír volt, hogy Rebi nem sajnáltatta magát a szakadt ruhája miatt. Persze lehet, hogy rosszul láttam, de mintha Kapitány karma beleakadt volna, mikor az én ölembe ugrott át. Erre már biztosan a lányok átlaga hisztirohamot kapott volna. Lehet, hogy ő is azt kap, ha tényleg igaz és észreveszi. Akármennyire is jó kis fiú voltam, nem akartam ennek kitenni magam, el kellett terelnem a figyelmét. Persze, ha még is rájön, nem fogok tagadni.
- Sajnálom, hogy megzavartunk az olvasásban. Ezek szerint te nagyon okos vagy, hogy nem kell már tanulnod. Hogy csinálod? - Izgatott voltam, hátha kiderül valami nagy titok most. Hogy valamit rosszul csinálok, mert például létezik egy varázsige, amit elsőben megtanítanak mindenkinek, amitől a fejükbe repül a tananyag, csak valahogy arról az óráról én hiányoztam. Kapitány közben más szórakozást talált. Egy fadarabot hurcolt a lábamhoz, és várakozón rám szegezte azt a két kis fekete gyöngyöt, ami a szeme volt. Egész lényéből a vidámság és jó kedv áradt, szinte vigyorgott, lógó nyelvvel, bele a képembe. Elvettem a botot és amennyire messze csak tudtam, eldobtam neki, de közben figyeltem a lány válaszára is. Kis idő múlva újra ott volt, ám ezúttal Rebi elé ejtette a botot.
- Ezt nem én tanítottam neki, és nem tudom, hogy honnan tudja. Amúgy kérsz egy kis sütit? - jutott eszembe anyám csomagja, benne a sok-sok finomsággal. Most akadt alkalmam, hogy elmenjek érte.

Rebeka egyszer élek...

Csalódtam, megint csak csalódtam, immáron sokadjára. Biztosan van valami ebben a sors dologban. Számomra az, hogy maradok mindig ilyen szerencsétlen kis idióta. A kutya sem figyelt rám, a szó legszorosabb értelmében, és Rebi sem méltatott különösebb figyelemre.
- Szeretném, ha úgy ragadna rám a tanulni való, mint másra a kosz. Elég sokat kell magolnom, hogy megmaradjon valami, abban a szita agyamban. - Jó lett volna lecsapni az ajánlatára, legalább a közelében lehettem volna alibivel, de annyira zavarban voltam. Soha nem éreztem még ilyet, mint most, azt sem tudtam igazán, hogy mi az. Szép a haja, a mosolya, és nagyon kedves volt velem. Lehet, hogy csak ez az újdonság, nem tudom. Kedves, de mégis, mintha ...biztosan csak udvarias. Már éppen elindultam volna a sütiért, mikor közölte, hogy nem szereti. Vállat vontam, és mégis felálltam, hogy akkor magamnak hozzak pár szeletet. Legalább lefoglalom vele a számat és nem beszélek butaságokat. Elkullogtam a könyvemhez, kapitány pedig, szokásától eltérően követett. Biztosan az illatok csiklandozták az orrát, hogy ennyire ragaszkodó lett hirtelen. Nagylelkűen adtam neki egy kis darabot, amit szinte azonnal be is falt. Visszasétáltam a kutyával szorosan a nyomomban, és visszatelepedtem a lány mellé.
- Egyébként a Mágiatörténetre gondoltál? Én azt nagyon nem bírom. Kíváncsi lennék, mivel vennél rá, hogy tanuljam, vagy hogy egyáltalán ne aludjak el rajta. - Bekaptam egy falatot én is, a kutyát is megkínáltam, de mivel Rebi azt mondta nem szereti, őt nem kínáltam még egyszer.
- Hogy lehet, hogy valaki nem szereti a sütit? A süti finom. -

Rebi sokáig nem is írtam, annyira féltem

Hááát...nem is tudom...- nyammogtam a sütidarabokon, amit nagy adagban gyömöszöltem a számba és most valahogy rátapadt a szájpadlásomra. Bármilyen erősen is sikáltam a nyelvemmel, mindössze pár apró darabka vált le róla, amit fuldoklások közepette nyeltem le. Kapitány érdeklődve nézett, szerintem azt várta, mikor murdelok meg, hogy újra szabad kutya lehessen, mint az örökbefogadása előtt. Hiszen, ha kutyául gondolkodtam, igazat kellett adjak neki. Én csak mindenben korlátoztam szabad szellemét, legfőképp a testét. Talán már abba is belegyezett volna, ha csak a kétlábúak egy másik egyede gondozná és nem én. Szóval reménykedett a kis bestia, hogy a macska rágná ki azokat a gomb szemeit. Úgy látszott Kapitány meg köztem, áthághatatlan akadály húzódott, akárcsak a történelem és köztem.
- Szerintem be vagyok oltva ellene, bármilyen történelem, csak kimondod szót és már fulladozom, látod? -  Köhögtem egy sort, mielőtt újabb pépessé csócsált darabka csúszott volna le a számon. Ilyen történelmes tárgyakat elvből fel sem vettem. Ismertem a korlátaimat, ezért nem is vonzott a dolog. Persze elég kevés tantárgy volt, ami vonzott volna.
- De például te mit szeretsz rajta? - Rájöttem, hogy nem jó ez az irány, mert így csak eltávolít attól, hogy jól érezzem magam, ezért akartam a sütire váltani, de Rebi meg ezért nem volt oda.
- Tudod mit? Van egy remek ötletem. Te elmeséled, hogy mi a jó a történelemben, meg tanítasz, én meg elmesélem, mi jó a sütiben és megszeretettem veled. De csinálhatunk mást is! -

Rebi Ha kell, akkor teljesítem három kívánságod, csak ne tépd le a fejem!

Kapitánynak nem volt szerencséje, mivel sikerült lenyelnem a gombóccá tömörödött anyusütit. Úgy látszik nem annyira működött otthon a kelesztő bűbája, vagy a sütés hőfoka volt túl alacsony, mert a süti állaga, hagyott némi kívánni valót maga után. Rekedtem még néhány morzsától, de lassan beszélni is tudtam.
- Akkor nem fogunk sokat beszélgetni, mert unalmas, ha a másiknak van mindig igaza, bár megszoktam már - húztam el a számat. Otthon még az öcsémnek is előbb adtak igazat, mint nekem, bár ez inkább apára volt jellemző. Hiába, akkor is ódzkodtam a fegyverektől és ezt soha nem tudta nekem elfelejteni.
- Én, mohó? Nem ismered Kapitányt. Ő egy pillanat leforgása alatt egy kilónyi mákos rétest úgy befal, hogy morzsa sem marad utána. - Hogy demonstráljam az igazamat, dobtam a kutyának két, jó nagy darab sütit. Aggódtam, hogy lenyeli-e egyben és szaladhatok vele az Ispotályba, vagy rendben lemegy az óriási adag. Nyekkent párat, kicsi visszajött egy időre, de aztán rendben eltűnt az utolsó szemig. Diadalittasan néztem a lányra, a ritkán használt "én megmondtam" tekintetemmel. Ha reagált rá valamit, azt is meghallgattam, meg az utána következő ömlengést a töriről. Jobban elfogott a hányinger, mint az előbb, mikor megakadt a torkomon a süti és ebből levontam egy fontos következtetést. Nincs mindig igaza, hiába állítja. Lám most is a töritől lettem rosszul, vagyis igenis fóbiám van. Most, hogy ezt így remekül kitaláltam, gondolkozhattam azon, hogy mi az, amit annyira szeretek, hogy elvarázsol, és a történelem meg miért nem.
- A történelem régi, elavult, ködös. Tele van halott királyokkal, gyilkossággal, ármánnyal, csalókkal, képmutatókkal és halállal. Nem szeretem és azt sem értem, hogy mit lehet ezen szeretni - zártam rövidre a témát. Az előző kérdés felett pedig elsiklottam. Nem sok minden volt, amiért rajongtam, ha nagyon belegondolok, akkor semmi. Előkotortam a zsebemből egy gumilabdát, mert tudtam, hogy Kapitány rajong érte és neki legalább volt ilyen. Elhajítottam messzire neki, hagy szaladgáljon, és ahogy néztem a földig lógó nyelvét a röhögő pofiját, rájöttem, hogy most biztosan boldog, hacsak néhány percre is.
- Ami neked a történelem, az nekem a süti. Az ad egy kis örömet, ahogy a számban szétárad az édes íz, meg a tudat, hogy anyukám keze hozzáért, mikor készítette. Így legalább nem érzem magam annyira egyedül. A történelemmel kapcsolatban soha nem éreztem még ilyet. A süti, kost anya pótlék.
Neked nem hiányoznak a szüleid? -
Kapitány visszatért a labdával és Rebi ölébe tette. Kedves gesztus. Jelezte ezzel, hogy magasról le vagyok... Baromira elszomorodtam. Erőt vett rajtam a honvágy, a sok teher, ami itt a suliban egyszerre rám zúdult. Szégyen szemre  egy csepp könny jelent meg a szemem sarkában. Nem érdekelt, bár jobban szerettem volna egyedül lenni!