Clarissa

Nyuszi ül a fűben, ülve, szundikálva… szóval, mivel mindjárt itt a húsvét, megismerkedtem a jó magyar húsvéti szokásokkal.  Festenek tojást, és meg kell találni őket! Tök izgi szerintem.  Egyedül viszont kicsit lassabb és unalmasabb, de még így is jó buli. Már csak el kéne dönteni, milyen színű legyen az első tojás.
Közben magyar verseket olvastam, hogy jobban ezzel is tanuljam a nyelvet. Dalolászni azt biztosan nem fogok, pláne, hogy tudom, milyen fahangom van. Gabbie szerint olyan, mintha egy hiéna farkára ráléptek volna, és kínjában visítana… igazán kedves húgom van, nemde? Ettől függetlenül imádtam, és hiányzott, csak úgy, mit földre szállt kisördög-öcsém, Louise. Tuti otthon a tanárokat készíti ki általános suliban. Anyáék már írtak, hogy első nekilendülésből, második félév első tanítási napján Merlin tudja, hogy, de sikeresen kidöntötte az ajtót, a matek tanára legnagyobb bosszúságára. Nocsak, öcskös is varázserővel rendelkezne? Másként hogyan tudná egy nyolc éves, rosszcsont kölök ezt véghezvinni teljesen egyedül, mindenféle segedelem nélkül? Sehogy… szerintem.

Szaszának

Vidáman elvoltam, már jó sok tojás várt száradásra. Mindenfélét csináltam, az öcsémét viszont külön tartom a többitől: az a legfontosabb. Még külön írt nekem a kis cukorfalat egy versikét, igaz, kissé gyatra nyelvtannal, de oda se neki! Csak nyolc éves a rosszcsont, de én vagyok a kedvenc nagytesó.
Nemsokára nem egyedül szórakozhattam a festéssel, s már jócskán beborította az erre használt, anyától kapott laborköpenyt a festék, mikor társaságom akadt egy meglehetősen jókedvű, vidám lány személyében.
- Szhiá, Clárisszáh! – hoppá… talán mégsem volt jó ötlet magyarul megszólalnom… A kiejtésem még mindig nem javult az utóbbi időkben, de nem is nagyon számítottam gyors fejlődésre. A nyelvtanulás időigényes folyamat. Amíg magunkévá tesszük a hangokat, megértjük az adott nyelv szabályait, és megtanuljuk önállóan alkalmazni őket, szabadon, stressz nélkül, ahhoz ettől több időre van szükség.
- Chevailer Zsanett Vánda – enyhén szólva franciás kiejtéssel sikerült bemutatkoznom, és az én alanyt, meg a  vagyok igét is kihagytam, szándékosan, mielőtt szegény sikító frászt kapna, hogy egy fancica szabadult a szeretett iskolájába.
- Qui, távász lennyi szép – bólintottam egyetértően, ami az időjárásra tett megjegyzését illeti.
- Levithá. És te? – feleltem a kérdésre, miszerint melyik házhoz tartozom. Abban, hogy valóban oda tartozom-e, kétségeim voltak, nem is kicsik. Nem voltam egy stréber, se magolós típus, de okosnak se nagyon nevezném magam – kapásból itt a nyelvi probléma. Hogy fogok én így boldogulni, ha majd nehezebb lesz a tananyag? Na, igen, a pálcás varázslás is nehezen ment így, hogy megértsem magyarul az elméletet. Viszont egy Chevaileren az ilyesmi nem foghat ki! Mi, Ch3-ak errre vagyunk kiképezve: túlélésre. Még a legunamasabb órákat is fe tudtuk dobni a magunk módján – más kérdés, mit szólt hozzá a tanerő. Idegen környezetben azonban hibás beszéddel elég nehéz ismeretséget, barátságot kötni úgy, hogy ne merüljenek fel előítéletek. A magyarok legalább is nagyon általánosítóak és előítéletesek, nekem ez ugrott be róluk… Kivéve a házamban, ők nagyon kedvesek és megértőek. És rendkívül barátkozósak. Izé… barátságosak.

Szasza

- Qui, F’ánsziáh o’szhágból jöttem – vigyorogtam szélesen, ahogy eltalálta a nemzetiségemet. Végre valaki, aki értékeli is. – ’ívátsz Vándának ’ugottán – legyintettem. A név dologból nem csináltam nagy ügyet, mindegyikre hallgatok. Lassan már egész készlettel rendelkeztem becenevekből, felét a magyar mugli barátnőim, Janka és Andi aggatták rám. Bevallom először nehéz volt megszokni, hogy a környezetem elől titkolni kell, hogy én mi vagyok – Gabbie hisztizett is egy sort miatta, de azóta kibékültünk. Szerencsésnek mondhattam magam, magyarázta egy diák még a vonaton, mert a legtöbbeknek megromlik a kapcsolata a mugli környezettel, aki kívülről kerül be. A többiek úgy tudják, hogy én most kollégiumban lakok egy messzi suliban. – Ázhért ’estettéhl sá’kánt á tojásrá? – érdeklődtem vígan. – Második – feleltem, s kissé elgondolkodtam, hogy is mondják azt magyarul, hogy évfolyamos.
Időközben rápillantottam a fára, ahova nemrég etetőt helyeztem ki, és most rátelepedtek a tavaszi madarak. – Áz á bá’ná mien mádá’? – érdeklődtem lelkesen a kis csipogó-gépre.
Nagyon nem ismertem a magyar madárfajtákat, ámde jó előre kaptam húsvétra egy madárhatározót magyar nyelven, hogy tanuljak olvasni.

Szasza

Nagyon megörültem a felém mutatott lelkesedésnek, és ami azt illeti, remekül elszórakoztunk mi ketten. Komolyan, a közös pepecselős munkától nincs jobb a világon, pláne, ha még közben bulinak is felfoghatja az ember lánya.
- Ó, merci! De még nem bészhélem olyán jól á nyelvet. Szívhesen, csák bészhéljük meg, mikór, rendben? – mosolyogtam Clarissára kedvesen. - Nágyhón néhéz á mágyár.
Panaszkodtam egy kicsikét a nyelvi problémáimról, a lexikális, humán tárgyak egyébként se voltak sose erősségeim. Jobban értettem a gyakorlatiasabb tárgyakhoz. Megszemléltem a felém mutatott kis hímes tojást. Clarissa nagyon kreatív csajszi, az biztos. – Há góndolód, még á várázstárgyákát is tánulhátjuk együtt. Milyen óráid vánnák? Miket vettél fel?
Az, hogy még csak most kezdte a sulit, egy dolog. Az öt év alatt sok minden történhet vele, nekem mondjuk már csak három állt rendelkezésemre, hogy eldöntsem, milyen irányba akarok tovább tanulni. Egy biztos, valami olyan állás kell, ahol a kreativitásomat kamatoztathatom, és nem igényel túlzottan nagy nyelvi tudást.
- Pácshírtá? – elgondolkodtam. Végül nem firtattam tovább a dolgot, csak előkaptam a fényképezőgépem, hogy megörökítsek néhány pillanatot.
- Lenne kedved fénykhépézni? – vigyorogtam szélesen, és még mázli, hogy megbűvölte nekem nemrég valaki, hogy mágikus környezetben is működjön. Azt mondjuk, még nem tudom, hogy lehetne megoldani, hogy mozogjanak a képek úgy, mint a varázs-újságokban. Mondjuk ez se egy eldobandó szakmaötlet… a fényképezéshez nem kell nagyon a nyelvismeret.
- Szérethed áz állátokát? Én a nyuszhikát szeretem nagyon, meg áz őzhéket – érdeklődtem, miközben néhány fotót gyártottam, hogy később legyen min nosztalgiázni.

Riri és Seri


Elgondolkodtam... Hitelen meg kellett számoljam az ujjaimon, hány tárgyat is vettem fel, mert ugye az ember lánya/fia úgy mehet a következő évfolyamra, hogy az össz vizsgák fele plusz egy sikerességével.
 Bűbájthánt, Bájitháltánt, Gyógynővhénytánt, Répüléshtánt, Ásztrónómiát, Ásztrólógiát, Gemmológhiát, Számmiszthikát, Joslástánt, Önismeretet, Művészeteket, Mágiátörthénetet – soroltam nem kicsit hibás kiejtéssel a tantárgyak nevét. Ha jól számoltam, négy közös tárgyunk van. Az elemi mágia engem nem érint. Hogyan lenne mugli születésűként bármiféle közöm az elemekhez és irányításukhoz?
Annál jobban mentek a gyakorlati tárgyak, mint például a bájitaltan, gyógynövénytan, ahol nem kellett annyira figyelni a pontos kiejtésre, csak ha rá kellett olvasni néhány bűbájt bizonyos főzési szakaszoknál, de az nem volt nehéz.
A Sötét Varázslatok Kivédését nem véletlenül nem választottam: nagyon gyenge a kiejtésem, az összetett átkoknál, igézéseknél pedig elengedhetetlen. Az Átváltoztatástan is ugyanezen okokból kifolyólag került a felejtős témák körébe.
- Ákkor á közös tárrgyákból tudlak korrhepethálni, há szérétnéd – ajánlottam fel. Még franciául is szívesen megtanulom. Tényleg, talán vállalhatnék pluszba nyelvoktatást hétvégékre, kicsit lendítene az önbizalmamon is.
- Nyúszim ván fent a kástélybán nekem is. Foltos á néve, mert foltos á bundájá - feleltem a kérdésre, miszerint milyen háziállatom van. Néhány fénykép is készült időközben, nem bírtam ki, hogy ne fotózzam le a tojás-készletünket, amit felhalmoztunk, és a környező vidéket. – Csinálhátok közös képet rólunk?
Be tudtam már állítani úgy a fényképezőgépet, hogy időre fotózzon minket, és egy Vingardium Leviosával még lebegtethetnénk is. Szerencsére ez a masina működött mágikus közegben is, szóval nem kellett nagyon tartanunk attól, hogy tönkremenne a varázslattól.
- Sziá! Semmi bháj! – legyintettem, mikor a csöppet nekünk ütköző ismereten lány bocsánatot kért. Minek gorombítanám le, mikor lehet kedvesen is állni az emberekhez?
Csak azt fogom én is visszakapni az élettől, amit én adok a környezetemben élőknek.
- Elveszthéttél válámit? – érdeklődtem segítőkészen, mert nagyon úgy tűnt, hogy keresett valamit a vörös hölgyemény.